2010. augusztus 11-én benyújtott kereset - Van Parys kontra Bizottság

(T-324/10. sz. ügy)

Az eljárás nyelve: holland

Felek

Felperes: Léon Van Parys NV (Antwerpen, Belgium) (képviselők: P. Vlaemminck és A. Hubert ügyvédek)

Alperes: Európai Bizottság

Kereseti kérelmek

a Törvényszék semmisítse meg a REC 07/07. sz. ügyben 2010. május 6-án hozott bizottsági határozatot, amely egy meghatározott esetben megállapította a behozatali vámok utólagos könyvelésbe vételének igazoltságát, és azt, hogy e vámok elengedése valamely adós esetében igazolt, egy másik adós esetében viszont nem igazolt;

a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

Jogalapok és fontosabb érvek

A felperes és vámügynöke az Ecuadorból történő banánbehozatalra vonatkozóan állítólag hamisított spanyol AGRIM engedélyeket nyújtottak be az antwerpeni vámhatóságokhoz az 1998. június 22-től 1999. november 8-ig tartó időszakban.

A felperes a vám utólagos beszedését eredményező valamennyi - állítólagosan hamisított - spanyol engedélyt adójogi képviselőként eljáró azon portugál közvetítőjétől kapta, amellyel a felperes olasz leányvállalata már évek óta spanyol és olasz engedélyek vételében működött együtt.

A belga vám- és fogyasztásiadó-igazgatási szerv az utólagos beszedés mellőzésére és/vagy az utólagosan beszedett vámok elengedésére irányuló kérelmet nyújtott be a Bizottsághoz. Az 1999. évi behozatalra vonatkozóan a Bizottság elutasító határozatot hozott, amely ellen a felperes a jelen megsemmisítés iránti keresetet terjesztette elő.

A felperes az említett határozat megsemmisítésének alátámasztása céljából három jogalapra támaszkodik.

Elsőként a Közösségi Vámkódex 239. cikkének, az 1442/93/EGK rendeletnek és a 2362/98/EK rendeletnek, valamint a WTO által meghatározott, elismert kereskedelmi szokásoknak a megsértését adja elő. A Bizottság - mivel tévesen azt állapította meg, hogy a felperes gondatlanul járt el - megsértette e rendelkezéseket, amelyek lehetővé teszik az engedélyek használati jogának a felperes által alkalmazott kereskedelmi módszer révén való megszerzését.

Másodsorban a Közösségi Vámkódex 239. cikkének és az arányosság elvének megsértésére hivatkozik. A Bizottság úgy határozott, hogy a spanyol engedélyek hamisítása meghaladja a szokásos kereskedelmi kockázatot, és hogy e hamisítást különleges helyzetnek kell tekinteni. A felperes azonban vitatja azon állítást, miszerint nem gondos kereskedőként járt el, és következésképpen a Közösségi Vámkódex 239. cikkének feltételei nem teljesülnek.

Harmadrészt a felperes álláspontja szerint a Bizottság megsértette a Közösségi Vámkódex 239. cikkét, az EK-Szerződés 211. cikkét, a bizalomvédelem elvét és a patere legem quam ipse fecisti általános jogi alapelvét. A Bizottság a felperessel szemben a szabályozás által előírtnál és az ezen ágazatban szokásosnál szigorúbb gondossági kötelezettséget támasztott, jóllehet a Bizottság és a spanyol hatóságok saját jogi kötelezettségeiknek nem tettek eleget.

Negyedrészt a felperes szerint megsértették a Közösségi Vámkódex 239. cikkét és az egyenlő bánásmód elvét, amennyiben a Bizottság - tévesen - az 1999. évi behozataltól eltérően kezelte az 1998. évi behozatalt.

Ötödrészt a felperes állítása szerint megsértették a Közösségi Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontját. Nem állapítható meg egyértelműen, hogy a spanyol vámhatóságok nem követtek el a 220. cikk (2) bekezdésének b) pontja értelmében vett hibát.

Hatodrészt a felperes szerint lényeges eljárási szabályokat, különösen a felperes védelemhez való jogát sértették meg.

____________