A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített harmadik tanács)
2024. február 28.(*)
„Gazdaság‑ és monetáris politika – Hitelintézetek prudenciális felügyelete – Az 1024/2013/EU rendelet 9. cikke (1) bekezdésének második albekezdése – Az uniós jog vonatkozó rendelkezései alapján illetékes hatóság hatáskörének EKB általi közvetlen gyakorlása – Lefölözési kamat osztrák jog általi kivetése az 575/2013/EU rendelet 395. cikkének megsértése esetén – Az EKB hatásköre – A 2013/36/EU irányelv 65. cikkének (1) bekezdése és 70. cikke – Arányosság”
A T‑667/21. sz. ügyben,
a BAWAG PSK Bank für Arbeit und Wirtschaft und Österreichische Postsparkasse AG (székhelye: Bécs [Ausztria], képviselik: H. Bälz, D. Bliesener, M. Bsaisou és G. Tönningsen ügyvédek)
felperes
az Európai Központi Bank (EKB) (képviselik: K. Lackhoff, J. Poscia és M. Ioannidis, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
támogatja:
az Osztrák Köztársaság (képviselik: J. Schmoll és F. Koppensteiner, meghatalmazotti minőségben)
beavatkozó fél,
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített harmadik tanács),
tagjai: F. Schalin elnök, P. Škvařilová‑Pelzl, I. Nõmm (előadó), G. Steinfatt és D. Kukovec bírák,
hivatalvezető: H. Eriksson tanácsos,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,
tekintettel a 2023. március 28‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az EUMSZ 263. cikken alapuló keresetében a felperes, a BAWAG PSK Bank für Arbeit und Wirtschaft und Österreichische Postsparkasse AG az EKB‑nak a hitelintézetek prudenciális felügyeletére vonatkozó politikákkal kapcsolatos külön feladatokkal történő megbízásáról szóló, 2013. október 15‑i 1024/2013/EU tanácsi rendeletnek (HL 2013. L 287., 63. o.) a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2013. június 26‑i 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 176., 1. o.; helyesbítések: HL 2013. L 208., 68. o.; HL 2013. L 321., 6. o.; HL 2017. L 20., 2. o.) 395. cikke (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 4. cikke (1) bekezdése d) pontja és (3) bekezdése, valamint 9. cikke (1) bekezdése és a 2021. május 28‑i Bundesgesetz, mit dem das Bankwesengesetz, das Börsegesetz 2018, das Finalitätsgesetz, das Finanzmarkt‑Geldwäsche‑Gesetz, das Sanierungs‑ und Abwicklungsgesetz, das Wertpapieraufsichtsgesetz 2018 und das Zentrale Gegenparteien‑Vollzugsgesetz geändert werdennel (a banktörvény, a 2018. évi tőzsdetörvény, a célszerűségi törvény, a pénzpiaci pénzmosásról szóló törvény, a reorganizációs és felszámolási törvény, a 2018. évi értékpapírfelügyeleti törvény és a központi szerződő felek teljesítéséről szóló törvény módosításáról szóló szövetségi törvény) (BGBl. I, 98/2021.) módosított, 1993. július 30‑i Bundesgesetz über das Bankwesen (Bankwesengesetz) (a bankszektorról szóló törvény) (BGBl. 532/1993.; a továbbiakban: BWG) 97. §‑a (1) bekezdésének 2. pontja alapján az Európai Központi Bank (EKB) által hozott 2021. augusztus 2‑i ECB‑SSM‑2021‑ATBAW‑7‑ESA‑2018–0000126 határozat megsemmisítését kéri.
A jogvita előzményei
2 A felperes a BAWAG‑cégcsoporthoz tartozó osztrák hitelintézet, amely a BAWAG‑csoport banki tevékenységéivel kapcsolatos feladatokat látja el. Anyavállalata a BAWAG Group AG pénzügyi holding. Utóbbi az EKB közvetlen prudenciális felügyelete alatt áll.
3 2016‑ban a felperes közvetve megvásárolt egy franciaországi lakóingatlan‑hitelekből álló portfóliót, amely körülbelül 20 000 hitelből, elsősorban fedezett ingatlanhitelekből állt, eredetileg összesen 1,4 milliárd euró értékben, amelyhez járulékos jogok és biztosítékok kapcsolódtak (a továbbiakban: Vermeer‑portfólió).
4 A felvásárlásra két francia hitelintézet, a My Money Bank SCA és a GE SCF SCA bevonásával került sor. Annak érdekében, hogy az alapul szolgáló hiteleket és kapcsolódó biztosítékokat a vonatkozó összes szerződés módosítása nélkül át lehessen ruházni, a Vermeer‑portfólió előzetes értékpapírosítására került sor. Az említett portfóliót így egy jogi személyiséggel nem rendelkező közös alapra, az FCT Pearlre ruházták át, amelyet 2016. augusztus 10‑én kizárólag e felvásárlás céljából hozták létre, és amelynek alapkezelő társasága az Eurotitrisation SA. Az alap letétkezelője a Société Générale SA, amelynek feladata az alap eszközeinek őrzése és az alapkezelő társaság felügyelete. Az FCT Pearl eszközeit képező hiteleket (a továbbiakban: alapul szolgáló hitelek vagy alapul szolgáló kitettségek) kezelő szervként a My Money Bankot jelölték ki.
5 A felperes 2016 decemberében megszerezte az FCT Pearl teljes részesedését, így ő vált a tényleges tulajdonossá. Tulajdonosként az alapul szolgáló hitelek után törlesztés címén fizetett összegek (tőke és kamatok) őt illetik. Ugyanakkor nem vesz részt sem az alap operatív irányításában, mivel az az alapkezelő társaságnak és az alap letétkezelőjének a feladatkörébe tartozik, sem pedig az alapul szolgáló hitelek operatív kezelésében, ami pedig a My Money Bank feladata.
6 2017. január 20. és március 31. között az EKB az 1024/2013 rendelet 12. cikke és az Egységes Felügyeleti Mechanizmuson belül az Európai Központi Bank és az illetékes nemzeti hatóságok, valamint a kijelölt nemzeti hatóságok közötti együttműködési keretrendszer létrehozásáról szóló, 2014. április 16‑i 468/2014/EU európai központi banki rendelet (HL 2014. L 141., 1. o.) 143–146. cikke alapján helyszíni ellenőrzést végzett a felperes helyiségeiben.
7 Ennek keretében az EKB az 575/2013 rendelet nagykockázat‑vállalási követelményeire figyelemmel megvizsgálta többek között a felperes által a Vermeer‑portfólió tekintetében fennálló teljes kitettségének meghatározása érdekében követett módszert. E tekintetben megállapította, hogy a felperesnek nem álltak rendelkezésére olyan adatok, amelyek alapján az alapul szolgáló hitelek valamennyi kötelezettje azonosítható lett volna. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a felperes a Vermeer‑portfólióval összefüggésben fennálló kitettsége szintjének meghatározásához nem használhatta az 575/2013 rendelet 390. cikkének (7) bekezdésében előírt azon, úgynevezett „[átláthatósági]” megközelítést, amely magának az ügyletnek a kitettségértéke szintjének a kiszámítása helyett az alapul szolgáló kitettségek kitettségértéke szintjének kiszámítását teszi lehetővé.
8 Az EKB úgy ítélte meg, hogy az 575/2013 rendeletnek az alapul szolgáló eszközökhöz kapcsolódó ügyletekre vonatkozó, az ügyféllel vagy egymással kapcsolatban álló ügyfelek csoportjával szembeni teljes kitettséget meghatározó szabályozástechnikai standardok tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2014. október 2‑i 1187/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (HL 2014. L 324., 1. o.) 6. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján minden olyan, magával az ügylettel szembeni alapul szolgáló kitettséget, amelynek tekintetében a kötelezettet nem azonosították, az FCT Pearlhöz mint külön ügyfélhez kell rendelni. Ebből következően a Vermeer‑portfóliónak a nagykockázat‑vállalásokra alkalmazandó rendszer szerinti kezelése azt mutatta, hogy túllépték az 575/2013 rendelet 395. cikkének (1) bekezdésében meghatározott, a figyelembe vehető szavatolótőke 25%‑os határértéket.
9 E tekintetben az EKB nem követte a felperes arra alapított érvelését, hogy a Vermeer‑portfólió egyes egyéni hitelfelvevőinek a nevükkel, címükkel és születési idejükkel történő azonosítását lehetővé tevő adatok hiánya nem akadályozta meg a felperest abban, hogy a nagykockázat‑vállalásokra vonatkozó rendszer alapján azonosítsa a hitelfelvevőket. Egyrészt a felperes hangsúlyozta, hogy minden egyes alapul szolgáló hitelre és a hozzá kapcsolódó biztosítékokra vonatkozóan egy 93 adattípust tartalmazó teljes adatállományt kapott, amelyből 21‑et napi, 43‑at pedig havi rendszerességgel naprakésszé tett. Másrészt, e 93 adattípus közül hármat (név, születési idő és cím) illetően, a felperes kifejtette, hogy ami a nagyon érzékeny személyes adatokat illeti, azokat egy adatvédelmi megállapodás értelmében titkosított formátumban adták át a részére, ugyanakkor lehetőség volt azok dekódolt formában történő hozzáférhetővé tételére, ha az szükséges volt ahhoz, hogy a felperes megfeleljen a szabályozási követelményeknek.
10 Ennélfogva a 2017. május 10‑i ellenőrzési jelentésének 9. következtetésében az EKB megállapította, hogy a felperes a Vermeer‑portfóliót illetően figyelmen kívül hagyta az 575/2013 rendelet 395. cikkében a nagykockázat‑vállalásoknak való kitettségre vonatkozóan előírt határértéket.
11 2017. szeptember 1‑jén a felperes arról tájékoztatta az EKB‑t, hogy az alapul szolgáló hitelek kötelezettjeire vonatkozó azonosító adatok közlésére alkalmazandó rendszert szeptember közepétől módosítják a tekintetben, hogy a felperes adatvédelmi tisztviselője a Vermeer‑portfólión belül minden egyes alapul szolgáló kitettség kötelezettjét képes lesz azonosítani.
12 2017. szeptember 20‑án és október 30‑án a Finanzmarktaufsichtsbehörde (pénzpiaci felügyeleti hatóság, Ausztria) (a továbbiakban: FMA) arra kérte a felperest, hogy bocsásson a rendelkezésére egy táblázatot, amely a 2016 decembere és 2017 szeptembere közötti időszak minden hónapjára vonatkozóan tartalmazza a figyelembe vehető szavatolótőkét, továbbá egyedi és összevont alapon meghatározza a nagykockázat‑vállalási határérték túllépésével elért legmagasabb összeget. A felperes átadta az FMA‑nak a kért információkat.
13 2021. február 17‑én az EKB határozattervezetet küldött a felperesnek annak érdekében, hogy az előterjeszthesse írásbeli észrevételeit. 2021. március 2‑án a felperes előterjesztette az e határozattervezettel kapcsolatos írásbeli észrevételeit.
14 2021. június 29‑én az EKB lehetőséget biztosított a felperesnek, hogy észrevételeket tegyen a határozattervezet módosított változatával kapcsolatban, amely módosításra a BWG 97. §‑a (1) bekezdésében történt módosításokra tekintettel került sor. A felperes megismételte a 2021. március 2‑án tett észrevételeit.
15 2021. augusztus 2‑án az EKB elfogadta az 1024/2013 rendeletnek az 575/2013 rendelet 395. cikke (1) bekezdésével és a BWG 97. §‑a (1) bekezdése 2. pontjával összefüggésben értelmezett 4. cikke (1) bekezdése d) pontja és 9. cikke (1) bekezdése alapján hozott ECB/SSM/2021‑ATBAW‑7‑ESA‑2018–0000126 határozatot, amelyben 19 332 923,82 euró összegű lefölözési kamat megfizetésére kötelezte a felperest (a továbbiakban: a megtámadott határozat).
16 Először is, az EKB a végleges vizsgálati jelentésére hivatkozva megállapította, hogy a felperes csak olyan információkkal rendelkezett, amelyek a Vermeer‑portfólió alapjául szolgáló egyes kitettségek összegének azonosítását, nem pedig az egyes érintett kötelezettek személyazonosságának azonosítását tették lehetővé számára, mivel a releváns információkat titkosított formátumban bocsátották a rendelkezésére, és hogy ennélfogva az 1187/2014 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (2) bekezdésének a) pontját kellett volna alkalmaznia annak érdekében, hogy meghatározza az említett alapul szolgáló kitettségeknek a kockázati kitettséghez való hozzájárulását.
17 Másodszor, az EKB a felperes által az FMA részére szolgáltatott információkra tekintettel megállapította, hogy a felperes az 1187/2014 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján 2016 decembere és 2017 szeptembere között tíz egymást követő hónapon keresztül túllépte az FCT Pearl tekintetében a kitettség szempontjából figyelembe vehető szavatolótőkéjének 25%‑os küszöbértékét.
18 Harmadszor, az EKB megállapította, hogy az 1024/2013 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének d) pontjából és (3) bekezdéséből, valamint 9. cikke (1) bekezdésének második albekezdéséből az következik, hogy a BWG 97. §‑a alapján jogosult arra, hogy lefölözési kamatot vessen ki a felperesre, amely intézkedést a Bíróság a 2018. augusztus 7‑i VTB Bank (Ausztria) ítéletben (C‑52/17, EU:C:2018:648) a hitelintézetek tevékenységéhez való hozzáférésről és a hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális felügyeletéről, a 2002/87/EK irányelv módosításáról, a 2006/48/EK és a 2006/49/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. június 26‑i 2013/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 176., 338. o.; helyesbítések: HL 2013. L 208., 73. o., HL 2017. L 20., 1. o.) 65. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „közigazgatási intézkedésnek” minősített. Ezenkívül rámutatott arra, hogy a BWG 97. §‑ának 2021. május 28‑i módosítása nem releváns. Egyrészt az e módosítás kapcsán bevezetett kivétel csak a kereskedési könyvbe tartozó kitettségek túllépéseire vonatkozik, amelyeket az 575/2013 rendelet 395. cikkének (5) bekezdése feltételesen engedélyez. Másrészt az FCT Pearl tekintetében fennálló kitettségeket a felperes nem a kereskedési könyvébe, hanem azon kívül sorolta be.
19 Negyedszer és következésképpen az EKB 19 332 923,82 euró összegű lefölözési kamatot vetett ki a felperesre, amelyből 10 159 572,31 euró az 575/2013 rendelet 395. cikke (1) bekezdésének megsértése címén egyedi alapon, 9 173 351,51 euró pedig e rendelkezés megsértése címén összevont alapon került megállapításra.
A felek kérelmei
20 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a megtámadott határozatot;
– az EKB‑t kötelezze a költségek viselésére.
21 Az EKB és az Osztrák Köztársaság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére,
A jogkérdésről
22 Keresetének alátámasztására a felperes lényegében hat jogalapra hivatkozik, amelyek közül az első az EKB‑nak a lefölözési kamatok kivetésére vonatkozó hatáskörének hiányán, a második a lefölözési kamatok kivetésének elévült jellegén, a harmadik az EKB által a vele szemben elkövetett jogsértés megállapítása során megvalósított téves jogalkalmazáson és mérlegelési hibán, a negyedik az arányosság elvének megsértésén, az ötödik a jelen ügy valamennyi releváns körülményének figyelembevételére vonatkozó kötelezettségének megsértésén, a hatodik pedig másodlagosan a kivetett lefölözési kamatok összegében elkövetett számítási hibákon alapul.
Az EKB hatáskörének hiányára alapított első jogalapról
23 A felperes azt állítja, hogy az 1024/2013 rendelet, és különösen annak 9. cikke (1) bekezdése második albekezdése második mondata nem ruházza fel az EKB‑t a BWG 97. §‑a (1) bekezdésének 2. pontja szerinti lefölözési kamatok kivetésére vonatkozó hatáskörrel, és az EKB az 1024/2013 rendelet 9. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdése alapján csak kérhette volna az FMA‑t, hogy éljen ezen, az osztrák jog által számára biztosított hatáskörrel. Hozzáteszi, hogy a 2018. augusztus 7‑i VTB Bank (Ausztria) ítélet (C‑52/17, EU:C:2018:648) nem releváns.
24 Az Osztrák Köztársaság által támogatott EKB úgy véli, hogy hatáskörrel rendelkezett a BWG 97. §‑a (2) bekezdésének alkalmazására, mivel az 1024/2013 rendelet 9. cikke (1) bekezdése második albekezdésének második mondata értelmében vett, a „vonatkozó uniós jogszabályokkal összhangban” átruházott hatáskörről van szó, és arra hivatkozik, hogy a lefölözési kamatok kivetésére vonatkozó hatásköre hallgatólagosan következik a 2018. augusztus 7‑i VTB Bank (Ausztria) ítéletből (C‑52/17, EU:C:2018:648).
25 A megtámadott határozatban az EKB a BWG 97. §‑a (1) bekezdésének 2. pontja alapján lefölözési kamatot vetett ki a felperessel szemben, mivel ez utóbbi megsértette az 575/2013 rendelet 395. cikkének (1) bekezdését.
26 Az 575/2013 rendelet 395. cikke (1) bekezdésének a vitatott időszakban alkalmazandó változata szerint „[a]z intézmény egy ügyfél vagy ügyfélcsoporttal szembeni, a hitelkockázat‑mérséklés hatásnak a 399–403. cikkel összhangban történő figyelembevételélével számított kitettség értékeinek összege nem haladhatja meg a szavatolótőkéjének 25%‑át[; a]mennyiben az ügyfél intézmény, vagy amennyiben az ügyfélcsoport egy vagy több intézményt is tartalmaz, ez az érték nem haladhatja meg az intézmény szavatolótőkéjének 25%‑a és 150 millió [euró] közül a nagyobb értéket, feltéve, hogy az ügyfélcsoportba tartozó nem intézményi ügyfelekkel szembeni kitettségértékek összege – a hitelkockázat‑mérséklés hatásának a 399–403. cikkel összhangban történő figyelembevételével – nem haladja meg az intézmény szavatolótőkéjének 25%‑át”.
27 A BWG 97. §‑a (1) bekezdésének 2. pontja értelmében:
„Az FMA kamatot vet ki a hitelintézetekre, a [jelen törvény] 30. §‑a (6) bekezdésének megfelelően a felelős vállalkozásokra, valamint az említett törvény 30a. §‑ának megfelelően a hitelintézetek egyesülése esetén a központi szervre a következő összegek után: […] az [575/2013 rendelet] 395. cikkének (1) bekezdésében előírt nagykockázat‑vállalási határérték túllépése évi 2%‑ának 30 napra vetített összege, kivéve az [e rendelet] 395. cikkének (5) bekezdése szerint engedélyezett túllépés, [a jelen törvény] 70. §‑ának (2) bekezdése szerinti felügyeleti intézkedések vagy a hitelintézet túladósodottsága esetét.”
28 Az 1024/2013 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének d) pontja alapján az EKB feladata „a hitelintézetekre vonatkozóan […] a nagykockázat‑vállalási határértékek […] terén prudenciális követelményeket előíró, a 4. cikk (3) bekezdésének első albekezdésében említett jogi aktusok tiszteletben tartásának biztosítása”. Az említett rendelet 4. cikkének (3) bekezdése szerint „[a]z EKB‑nak az e rendeletben rá ruházott feladatok elvégzése és a magas színvonalú felügyelet biztosítása céljából alkalmaznia kell a teljes vonatkozó uniós joganyagot, és amennyiben a vonatkozó uniós joganyag irányelvekből áll, az ezeket az irányelvet átültető nemzeti jogszabályokat. Amennyiben a vonatkozó uniós joganyag rendeletekből áll, illetve olyan területeken, ahol az említett rendeletek a tagállamok számára kifejezetten lehetőségeket ajánlanak fel, az EKB‑nak alkalmaznia kell az e lehetőségeket érvényesítő nemzeti jogszabályokat”. Ezenkívül, mivel a felperes az 1024/2013 rendelet 6. cikkének (4) bekezdése értelmében vett jelentős szervezet, e feladat ellátása az Egységes Felügyeleti Mechanizmus keretében közvetlenül az EKB‑ra, nem pedig a nemzeti hatóságokra tartozik (lásd ebben az értelemben: 2017. május 16‑i Landeskreditbank Baden‑Württemberg kontra EKB ítélet, T‑122/15, EU:T:2017:337, 63. pont).
29 Az EKB ennélfogva hatáskörrel rendelkezik annak biztosítására, hogy a felperes tiszteletben tartsa az 575/2013 rendelet 395. cikkének (1) bekezdését, amit a felperes nem vitat.
30 A felperes ezzel szemben az 1024/2013 rendelet 9. cikke (1) bekezdése második albekezdésének második mondata alapján vitatja az EKB arra vonatkozó hatáskörét, hogy a BWG 97. §‑a alapján lefölözési kamatot vessen ki.
31 Elsősorban meg kell állapítani, hogy az 1024/2013 rendelet 9. cikke e rendeletnek „Az EKB hatáskörei” című III. fejezete elején szerepel, és a „Felügyeleti és vizsgálati hatáskörök” címet viseli. E cikk a következőképpen rendelkezik:
„(1) Kizárólag a 4. cikk (1) és (2) bekezdésében és az 5. cikk (2) bekezdésében rá ruházott feladatok ellátása céljából, a vonatkozó uniós jogban megállapítottakkal összhangban a mechanizmusban részt vevő tagállamokban adott esetben az EKB minősül az illetékes hatóságnak, illetve a kijelölt hatóságnak.
Ugyanezen kizárólagos célból az EKB‑nak rendelkeznie kell az e rendeletben előírt hatáskörökkel és kötelezettségekkel. Ezenfelül rendelkeznie kell mindazokkal a hatáskörökkel és kötelezettségekkel is, amelyekkel az illetékes és kijelölt hatóságok a vonatkozó uniós jog alapján rendelkeznek, kivéve, ha ez a rendelet másként rendelkezik. Az EKB‑nak konkrétan rendelkeznie kell az e fejezet 1. és 2. szakaszában felsorolt hatáskörökkel.
Az EKB az e rendelettel rá ruházott feladatok elvégzéséhez szükséges mértékben utasítások révén előírhatja a nemzeti hatóságoknak, hogy a nemzeti jogban előírt feltételek mellett és azokkal összhangban gyakorolják hatáskörüket, amennyiben e rendelet nem ruházza fel az EKB‑t az adott hatáskörrel. E nemzeti hatóságoknak teljeskörűen tájékoztatniuk kell az EKB‑t e hatáskörök gyakorlásáról.
(2) Az EKB az e cikk (1) bekezdésében említett hatásköröket a 4. cikk (3) bekezdésének első albekezdésében említett jogi aktusokkal összhangban gyakorolja. Az EKB és az illetékes nemzeti hatóságok a felügyeleti és vizsgálati hatásköreik gyakorlása során szorosan együttműködnek.
[…]”
32 Így az 1024/2013 rendelet 9. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy prudenciális feladatai ellátása érdekében az EKB minősül illetékes hatóságnak, és ennek keretében háromféle felügyeleti és vizsgálati hatáskörrel rendelkezik.
33 Először is, az 1024/2013 rendelet 9. cikke (1) bekezdése második albekezdésének első mondata értelmében az EKB rendelkezik az e rendeletben előírt hatáskörökkel. Ezek az említett rendelet III. fejezetének 1. szakaszában (Vizsgálati hatáskörök) és 2. szakaszában (Különleges felügyeleti hatáskörök) szerepelnek. Ide kell sorolni az információkérést (10. cikk), az általános vizsgálatokat (11. cikk), a helyszíni ellenőrzéseket (12. és 13. cikk), az engedélyezést (14. cikk) és általánosabban a „Felügyeleti hatáskörök” címet viselő 16. cikkben felsorolt valamennyi hatáskört. Ezenkívül az EKB az ugyanezen rendelet 18. cikkében előírt, közigazgatási szankciók kiszabására vonatkozó hatáskörrel is rendelkezik.
34 Másodszor, az 1024/2013 rendelet 9. cikke (1) bekezdése második albekezdésének második mondata értelmében az EKB rendelkezik „[azon] hatáskörökkel […], amelyekkel az illetékes […] hatóságok a vonatkozó uniós jog alapján rendelkeznek, kivéve, ha ez a rendelet másként rendelkezik”. Az EKB ez alapján vélte úgy, hogy rendelkezik a BWG 97. §‑a által az FMA részére elismert hatáskörökkel.
35 Végül, harmadszor, az 1024/2013 rendelet 9. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdése értelmében az EKB utasíthatja a nemzeti hatóságokat arra, hogy „a nemzeti jogban előírt feltételek mellett és azokkal összhangban gyakorolják hatáskörüket, amennyiben e rendelet nem ruházza fel az EKB‑t az adott hatáskörrel”. A felperes lényegében azt állítja, hogy ez az albekezdés volt alkalmazandó, így az EKB maga nem vethetett volna ki lefölözési kamatot, hanem az FMA‑t kellet volna erre utasítania.
36 Másodsorban meg kell jegyezni, hogy az 1024/2013 rendelet 9. cikke (1) bekezdése második albekezdésének második mondatában említett „vonatkozó uniós jog” a hitelintézetek prudenciális felügyeletére irányadó jogi keretet alkotó rendelkezések. E jogi keretet az 1024/2013 rendeleten kívül az 575/2013 rendelet és a 2013/36 irányelv alkotja, amelyeket az előbbi (5) preambulumbekezdése, illetve az utóbbi (2) preambulumbekezdése alapján együttesen kell értelmezni. Az illetékes hatóságoknak a hitelintézetek prudenciális felügyeletére vonatkozó hatáskörét a 2013/36 irányelv VII. címe tartalmazza.
37 A 2013/36 irányelv 65. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól:
„Az illetékes hatóságok 64. cikkben említett felügyeleti hatásköreinek, valamint a büntetőjogi szankciókról való rendelkezés és a szankciók kivetése tagállami jogának a sérelme nélkül, a tagállamok megállapítják azokat a szabályokat, amelyek az ezen irányelv átültetése során elfogadott és az [575/2013 rendelet] vagy nemzeti rendelkezéseinek megsértése esetén alkalmazandó közigazgatási szankciókra és egyéb közigazgatási intézkedésekre vonatkoznak, és megtesznek minden szükséges intézkedést azok végrehajtása érdekében […].”
38 A 2013/36 irányelv 67. cikkének (1) bekezdése értelmében „[e]z a cikk legalább a következő esetek valamelyikében alkalmazandó, ha: […] k) egy intézménynél a kitettség mértéke meghaladja az 575/2013/EU rendelet 395. cikkében meghatározott értékeket”. Ugyanezen irányelv 67. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a] tagállamok biztosítják, hogy az (1) bekezdésben említett esetekben legalább a következő közigazgatási szankciók és más közigazgatási intézkedések legyenek alkalmazhatók […]”. Ezt a közigazgatási szankciók és egyéb közigazgatási intézkedések felsorolása követi, amely nem tartalmazza a lefölözési kamat kivetését.
39 Ily módon a 2013/36 irányelvből az következik, hogy egyrészt a tagállamok feladata a többek között az 575/2013 rendelet megsértése esetén kiszabható közigazgatási szankciók és alkalmazható egyéb közigazgatási intézkedések meghatározása, másrészt pedig a tagállamok kötelesek bizonyos közigazgatási szankciók és intézkedések előírására, és szabadon írhatnak elő további szankciókat és intézkedéseket.
40 Harmadsorban és következésképpen a jelen jogalap kimenetele attól függ, hogy az 1024/2013 rendelet 9. cikke (1) bekezdése második albekezdésének második mondatában szereplő „vonatkozó uniós jog alapján” fordulat magában foglalja‑e a nemzeti hatóságoknak a 2013/36 irányelv 67. cikke (2) bekezdésében kifejezetten nem szereplő, ugyanakkor az ugyanezen rendelet 65. cikke (1) bekezdése értelmében vett „közigazgatási intézkedésnek” minősülő hatáskörét, vagy éppen ellenkezőleg, az ilyen hatáskör gyakorlása továbbra is a nemzeti hatóságok kizárólagos hatáskörébe tartozik, és az említett 1024/2013 rendelet 9. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdése alapján az EKB‑nak utasítania kell ezen hatóságokat e hatáskör gyakorlására.
41 E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy az „uniós jog alapján” kifejezést úgy értelmezték, hogy az az irányelv által létrehozott jogi keretből eredő valamennyi hatáskört magában foglalja, függetlenül attól, hogy azok a tagállam jogalkotásra vonatkozó kötelezettségéből vagy lehetőségéből erednek, ezzel szemben nem foglalja magában az ugyanezen irányelv által a nemzeti jog alapján a tagállamok részére elismert azon hatáskört, hogy az ugyanezen irányelv által létrehozott rendszer keretein kívül szigorúbb rendelkezéseket állapítsanak meg (lásd ebben az értelemben: 2016. március 10‑i Safe Interenvíos ítélet, C‑235/14, EU:C:2016:154, 79. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
42 Márpedig, másodszor, a 2018. augusztus 7‑i VTB Bank (Ausztria) ítéletből (C‑52/17, EU:C:2018:648) az következik, hogy a lefölözési kamatok kivetése a 2013/36 irányelv által létrehozott jogi rendszer hatálya alá tartozik.
43 Abban ugyanis a BWG 97. §‑ának korábbi változata tekintetében megállapításra került, hogy a lefölözési kamat e rendelkezés alapján történő kivetése a 2013/36 irányelv 65. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozó közigazgatási intézkedésekkel mutat hasonlóságot, mivel az a körülmény, hogy az ilyen kamat kivetése nem szerepel a 2013/36 irányelv 67. cikkének (2) bekezdésében található felsorolásban, nem releváns, tekintettel arra, hogy e rendelkezés szövegéből kitűnik, hogy e lista nem kimerítő jellegű, és hogy a 65. cikk (1) bekezdése előírja, hogy a tagállamok megtesznek minden általuk szükségesnek ítélt intézkedést az említett irányelv és az 575/2013 rendelet alkalmazásának biztosítása érdekében (2018. augusztus 7‑i VTB Bank [Ausztria] ítélet, C‑52/17, EU:C:2018:648, 31–44. pont).
44 Közelebbről, a Bíróság kiemelte, hogy az 575/2013 rendelet (9) preambulumbekezdésével összhangban a piaci torzulások és a szabályozási arbitrázs elkerülése érdekében a prudenciális minimumkövetelmények esetében maximális harmonizációt kell biztosítani, és ebből azt a következtetést vonta le, hogy az 575/2013 rendelet 395. cikkének (1) bekezdésében előírt határértékek túllépése esetén a tagállamoknak a hitelintézetekre nem a nemzeti joguk szerinti intézkedést, hanem a 2013/36 irányelv 65. cikkének (1) bekezdése értelmében vett közigazgatási szankciót kell kivetniük vagy egyéb közigazgatási intézkedést kell alkalmazniuk (2018. augusztus 7‑i VTB Bank [Ausztria] ítélet, C‑52/17, EU:C:2018:648, 41. pont).
45 Harmadszor, ebből az következik, hogy az a körülmény, hogy a lefölözési kamat kivetése nem szerepel a 2013/36 irányelv 67. cikkének (2) bekezdésében szereplő felsorolásban, nem képezi akadályát annak, hogy az az ugyanezen irányelv által létrehozott jogi rendszer hatálya alá tartozzon. Következésképpen az olyan hatáskörrel mutat hasonlóságot, amellyel az FMA az 1024/2013 rendelet 9. cikke (1) bekezdése második albekezdésének második mondata értelmében a „vonatkozó uniós jog alapján” rendelkezik.
46 Az EKB ennélfogva hatáskörrel rendelkezett arra, hogy közvetlenül vessen ki lefölözési kamatot a felperesre.
47 A jelen jogalapot tehát el kell utasítani.
Az arányosság elvének megsértésére alapított negyedik jogalapról
48 A felperes lényegében azt állítja, hogy az EKB megsértette az arányosság elvét azzal, hogy a BWG 97. §‑a (1) bekezdésének 2. pontja alapján lefölözési kamatot vetett ki rá. E tekintetben többek között arra hivatkozik, hogy egyrészt a megtámadott határozat aránytalan, mivel nem veszi figyelembe azt a körülményt, hogy az általa állítólagosan elkövetett hiba arra korlátozódik, hogy eredetileg csak titkosított formátumban rendelkezett a hitelfelvevők nevével, címével és születési idejével, miközben ezt a megoldást jogszerű okból választotta, nevezetesen azért, hogy tiszteletben tartsa az adatvédelmi követelményeket, és minimálisra csökkentse a személyes adatok szükségtelen kezelését, másrészt pedig, hogy az 575/2013 rendelet 395. cikkének (1) bekezdése szerinti nagykockázatra vonatkozó követelmények tiszteletben tartásának biztosítása érdekében további adatokat titkosítatlan formátumban nyújtottak be.
49 A tárgyaláson feltett kérdésre válaszolva az EKB megerősítette, hogy a BWG 97. §‑a (1) bekezdése 2. pontjának az osztrák bíróságok általi értelmezésére támaszkodott, amely szerint a lefölözési kamat kivetésére, amennyiben e rendelkezés feltételei teljesülnek, automatikusan kerül sor. Lényegében azzal érvelt, hogy köteles volt a BWG említett 97. §‑a (1) bekezdése 2. pontjának alkalmazására, mivel e rendelkezés önmagában nem aránytalan. Beadványaiban az EKB a felperes azon érveinek megalapozottságát is cáfolja, amelyek a lefölözési kamat jelen ügyben fennálló aránytalan jellegének bizonyítására irányulnak.
50 E tekintetben az Osztrák Köztársaság mind a beavatkozási beadványában, mind a tárgyaláson megerősítette, hogy az osztrák bíróságok a BWG 97. §‑a (1) bekezdésének 2. pontját úgy értelmezik, hogy az, amennyiben az abban foglalt feltételek teljesülnek, a lefölözési kamat automatikus kivetését vonja maga után.
51 A 2013/36 irányelv 65. cikke (1) bekezdésének utolsó mondata pontosítja, hogy „a közigazgatási szankcióknak és egyéb közigazgatási intézkedéseknek hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük”.
52 A 2013/36 irányelvnek a „Szankciók hatékony alkalmazása és a szankcionálási hatáskör illetékes hatóságok általi gyakorlása” címet viselő 70. cikke szerint:
„A tagállamok biztosítják, hogy a közigazgatási szankciók vagy egyéb közigazgatási intézkedések típusának és a közigazgatási pénzbírság mértékének meghatározásakor az illetékes hatóságok vegyenek figyelembe minden lényeges körülményt, többek között adott esetben a következőket:
a) a jogsértés súlyossága és fennállásának időtartama;
b) a jogsértésért felelős természetes vagy jogi személy felelősségének mértéke;
c) a jogsértésért felelős természetes vagy jogi személy pénzügyi lehetőségei, például a jogi személy teljes árbevételében vagy a természetes személy éves jövedelmében kifejezve;
d) a jogsértésért felelős természetes vagy jogi személy által elért haszon vagy elkerült veszteség nagysága, amennyiben ezek meghatározhatók;
e) a jogsértéssel harmadik feleknek okozott veszteség, amennyiben meghatározható;
f) a jogsértésért felelős természetes vagy jogi személy illetékes hatósággal való együttműködésének szintje;
g) a jogsértésért felelős természetes vagy jogi személy által elkövetett korábbi jogsértések;
h) a jogsértés esetleges rendszerszintű következményei.”
53 Mivel a fenti 49. pontból az következik, hogy az EKB abból a feltevésből kiindulva fogadta el a megtámadott határozatot, hogy a BWG 97. §‑a (1) bekezdése 2. pontjának alkalmazása automatikus, és ennélfogva mérlegelést nem engedő hatáskör gyakorlásából ered, a Törvényszék feladata e feltevés helytállóságának vizsgálata. Ugyanis azon hatáskör jellege, amelyet az EKB‑nak valamely közigazgatási intézkedés meghozatala során gyakorolnia kell, olyan előzetes kérdésnek minősül, amely meghatározza, hogy az EKB milyen módon köteles lefolytatni a lefölözési kamat kivetése arányosságának vizsgálatát. Abban az esetben ugyanis, ha az EKB olyan mérlegelési mozgástérrel rendelkezne, amely azzal jár, hogy az ügy körülményeire tekintettel meg kell vizsgálnia a lefölözési kamat kivetésének arányosságát, ebből az következne, hogy a lefölözési kamat arányosságának az EKB által a megtámadott határozatban elvégzett értékelése jogilag téves előfeltevésen alapul.
54 Az a körülmény, hogy a felperes a jelen jogalap keretében nem kérdőjelezte meg a BWG 97. §‑a (1) bekezdése 2. pontja alkalmazásának automatikus jellegét, e tekintetben nem képezi akadályát annak, hogy a Törvényszék megvizsgálja e kérdést.
55 Az ítélkezési gyakorlatból ugyanis az következik, hogy a felek által meghatározott jogvita keretében az uniós bíróságot, amelynek csak a felek kérelméről kell döntenie, nem köthetik kizárólag a felek által az állításaik alátámasztására felhozott érvek, mivel adott esetben arra kényszerülne, hogy határozatát téves jogi megállapításokra alapítsa (lásd: 2010. szeptember 21‑i Svédország és társai kontra API és Bizottság ítélet, C‑514/07 P, C‑528/07 P és C‑532/07 P, EU:C:2010:541, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítélet, C‑301/19 P, EU:C:2021:39, 58. pont). Ez különösen akkor áll fenn, ha a vonatkozó szabályozás felperes által fel nem vetett szempontjának figyelembevétele szükséges valamely olyan előzetes kérdés megválaszolásához, amelyet a felperes által előterjesztett érvelésre tekintettel kell elbírálni (lásd ebben az értelemben: 2010. július 8‑i Bizottság kontra Putterie‑De‑Beukelaer ítélet, T‑160/08 P, EU:T:2010:294, 65. és 66. pont; 2019. június 12‑i RV kontra Bizottság ítélet, T‑167/17, EU:T:2019:404, 59. pont).
56 A kontradiktórius eljárás elvének megfelelően a tárgyaláson felhívták a feleket, hogy nyilatkozzanak arról, hogy a BWG 97. §‑a (1) bekezdése 2. pontjának az EKB által elfogadott értelmezése összeegyeztethető‑e a 2013/36 irányelv 70. cikkével.
57 Elsősorban, amennyiben valamely nemzeti jogi rendelkezés értelmezéséről van szó, emlékeztetni kell arra, hogy főszabály szerint a nemzeti törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezések hatályát a nemzeti bíróságok által történő értelmezésük figyelembevételével kell megállapítani (lásd ebben az értelemben: 2015. szeptember 16‑i Bizottság kontra Szlovákia ítélet, C‑433/13, EU:C:2015:602, 81. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
58 Következésképpen, amikor a Törvényszéknek olyan nemzeti jogszabály EKB általi alkalmazásának érvényességét kell vizsgálnia, amely valamely irányelvet ültet át, a nemzeti bíróságok értelmezése elegendő az említett nemzeti jogszabály hatályának megállapításához, amennyiben ezen értelmezés eredményeképpen az azon irányelvvel való összeegyeztethetőség, amelynek átültetését ugyanezen jogszabály biztosítja, megállapításra kerül. Ilyen esetben az említett bíróságok értelmezése megalapozottságának megkérdőjelezésére irányuló kifogásokat eleve el kell utasítani (lásd ebben az értelemben: 2018. április 24‑i Caisse régionale de crédit agricole mutuel Alpes Provence és társai kontra EKB ítélet, T‑133/16–T‑136/16, EU:T:2018:219, 84–92. pont).
59 Ugyanakkor más a helyzet, ha a nemzeti bíróságok értelmezése nem teszi lehetővé a nemzeti jog irányelvvel való összeegyeztethetőségének biztosítását.
60 Ilyen esetben az uniós jog elsőbbsége elvének tiszteletben tartása ugyanis azt jelenti, hogy a Törvényszék – a nemzeti bírósághoz hasonlóan – szükség esetén, az átültetett irányelv által kitűzött cél elérése érdekében, amennyire csak lehetséges, ezen irányelv szövegére és céljára tekintettel értelmezi a nemzeti jogot (lásd ebben az értelemben: 2012. január 24‑i Dominguez ítélet, C‑282/10, EU:C:2012:33, 24. pont).
61 Jóllehet az általános jogelvek a belső jog releváns szabályainak értelmezése és alkalmazása során korlátozzák az uniós jog figyelembevételét, továbbá e kötelezettség nem szolgálhat a nemzeti jog contra legem értelmezésének alapjául, az uniós joggal összhangban álló értelmezés követelménye adott esetben magában foglalja az állandó ítélkezési gyakorlat módosítását, amennyiben az a nemzeti jognak valamely irányelv céljaival összeegyeztethetetlen értelmezésén alapul (lásd ebben az értelemben: 2016. április 19‑i DI‑ítélet, C‑441/14, EU:C:2016:278, 32. és 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
62 Amennyiben a nemzeti jogszabályoknak az uniós jog követelményeivel összhangban álló értelmezése nem lehetséges, a Törvényszék az uniós jogi rendelkezéseket alkalmazni hivatott nemzeti bírósághoz hasonlóan köteles biztosítani e rendelkezések teljes körű érvényesülését, szükség esetén – saját hatáskörénél fogva – mellőzve a nemzeti jogszabályok valamely közvetlenül hatályos uniós jogi rendelkezéssel ellentétes, akár utólagosan elfogadott rendelkezéseinek alkalmazását (lásd ebben az értelemben: 2019. június 24‑i Popławski ítélet, C‑573/17, EU:C:2019:530, 58. és 61. pont).
63 Másodsorban meg kell állapítani, hogy a 2013/36 irányelv 70. cikkét ezen irányelv 4. cikkének (1) bekezdésével, 65. cikkének (1) bekezdésével és (37) preambulumbekezdésével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy az FMA, következésképpen pedig az EKB feladata, hogy az összes körülmény figyelembevételével meghatározza a közigazgatási intézkedés típusát, ami szükségszerűen azt jelenti, hogy ez utóbbiak mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek, és kizárja, hogy mérlegelést nem engedő hatáskörben járjanak el.
64 Először is, ez a 2013/36 irányelv 70. cikke (1) bekezdésének szó szerinti és rendszertani értelmezéséből következik.
65 Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy jóllehet a 2013/36 irányelv 70. cikkének címe kizárólag a „szankciókra” utal, e cikk szövegéből kitűnik, hogy e rendelkezés az „egyéb közigazgatási intézkedések” típusának meghatározására is vonatkozik. Ebből következően annak hangsúlyozása, hogy a tagállamok kötelesek annak biztosítására, hogy az illetékes hatóságok minden körülményt – amelyek tekintetében nem kimerítő felsorolás áll a rendelkezésükre – figyelembe vegyenek, rájuk is vonatkozik.
66 Továbbá a 2013/36 irányelv 4. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy a 2013/36 irányelv 70. cikkében említett „illetékes hatóságok”, azaz Ausztria esetében az FMA, az 1024/2013 rendelet 9. cikke (1) bekezdése második albekezdésének végrehajtása tekintetében pedig az EKB „[látják el] az ezen irányelvben […] meghatározott funkciókat és feladatokat”.
67 Végül meg kell állapítani, hogy a 65. cikk (1) bekezdése és a 70. cikk a 2013/36 irányelv ugyanazon, „Felügyeleti hatáskörök, szankcionálási hatáskör és jogorvoslathoz való jog” címet viselő szakaszában szerepel, így a „közigazgatási intézkedéseknek” az e két rendelkezésben szereplő fogalmát úgy kell tekinteni, mint amely ugyanazzal a jelentéssel bír. Ennélfogva, mivel a 2018. augusztus 7‑i VTB Bank (Ausztria) ítéletből (C‑52/17, EU:C:2018:648) kitűnik, hogy a lefölözési kamat a 2013/36 irányelv 65. cikkének (1) bekezdése értelmében vett közigazgatási intézkedésnek minősül, alkalmazását ugyanezen irányelv 70. cikke szabályozza.
68 Másodszor, ezt a következtetést megerősíti a 2013/36 irányelv 70. cikkének teleologikus értelmezése is, mivel annak (37) preambulumbekezdése a jogalkotó azon szándékát mutatja, hogy a tagállamok kötelesek gondoskodni „arról, hogy az illetékes hatóságok az összes lényeges körülményt figyelembe vegyék”.
69 Harmadszor, meg kell állapítani, hogy az EKB‑nak az összes körülmény figyelembevételére vonatkozó kötelezettsége magában foglalja, hogy a közigazgatási intézkedés elfogadásakor megvizsgálja az adott ügy sajátos körülményeit.
70 Negyedszer, ebből az következik, hogy a BWG 97. §‑a (1) bekezdése 2. pontjának olyan értelmezése, amelynek eredményeképpen az EKB mérlegelést nem engedő hatásköri helyzetbe kerül, megakadályozná az EKB‑t az összes releváns körülmény figyelembevételében, és a 2013/36 irányelv 70. cikkével összeegyeztethetetlennek tenné e rendelkezést.
71 Kétségtelen, hogy a BWG 97. §‑a (1) bekezdése 2. pontjának szövegéből kitűnik, hogy a lefölözési kamat kivetésének automatikus jellegét ellensúlyozza az, hogy maga e rendelkezés figyelembe veszi azt a két körülményt, amelynek fennállása esetén az 575/2013 rendelet 395. cikke (1) bekezdésének megsértése nem vezet lefölözési kamat kivetéséhez. Ez a helyzet áll fenn akkor, ha a hitelintézettel szemben egyrészt az illetékes hatóság olyan közigazgatási határozatot hozott, amely bizonyos intézkedések meghozatalát írja elő számára a hitelezőivel szemben vállalt kötelezettségei nemteljesítésének kockázata miatt, vagy a BWG 70. §‑ának (2) bekezdése alapján a pénzügyi rendszer stabilitásának biztosítása érdekében, másrészt pedig ha e hitelintézet túladósodott helyzetben van.
72 Ugyanakkor rá kell mutatni, hogy a két azon körülmény osztrák jogalkotó által való kiemelése, amelyek között az 575/2013 rendelet 395. cikke (1) bekezdésének megsértése nem vezet lefölözési kamat kivetéséhez, nem tekinthető egyenértékűnek a 2013/36 irányelv 70. cikkében előírt „összes [releváns] körülmény” illetékes hatóság általi figyelembevételével.
73 Ugyanígy az a körülmény, hogy a BWG 97. §‑a (1) bekezdésének 2. pontja alapján kivetett lefölözési kamat inkább „közigazgatási intézkedésnek”, mintsem a 2013/36 irányelv 65. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „közigazgatási szankciónak” minősül, nem teszi összeegyeztethetővé e kamat kivetésének automatikus jellegét az említett irányelv 70. cikkével.
74 Igaz ugyan, hogy e jellegük tekintetében mutatkozó különbség miatt az illetékes hatóság valamennyi körülmény figyelembevételére vonatkozó kötelezettsége nem feltétlenül lehet ugyanolyan intenzitású, amikor olyan közigazgatási intézkedésről van szó, mint a lefölözési kamat kivetése vagy valamely közigazgatási szankció, vagy még inkább valamely közigazgatási pénzbírság, a 2013/36 irányelv 70. cikkének hatálya nem korlátozódik a közigazgatási szankciókra, hanem az a közigazgatási intézkedésekre is kiterjed.
75 Harmadsorban meg kell állapítani, hogy a BWG 97. §‑a (1) bekezdésének 2. pontja a 2013/36 irányelv 70. cikkére figyelemmel úgy értelmezhető, hogy az olyan mérlegelési mozgásteret biztosít az EKB számára, amely adott esetben lehetővé teszi számára, hogy eltekintsen a lefölözési kamat kivetésétől, ha úgy ítéli meg, hogy a körülmények ilyen értelmű döntést követelnek meg.
76 Először is, a BWG 97. §‑a (1) bekezdése 2. pontjának szövege nem zárja ki kifejezetten annak lehetőségét, hogy az FMA e rendelkezés alkalmazásának lehetőségét illetően adott esetben mérlegelési mozgástérrel rendelkezzen.
77 Másodszor, azon 99e. § is a BWG XXII. szakaszában szerepel, amely átveszi a 2013/36 irányelv 70. cikkének tartalmát, amelyből az következik, hogy az 575/2013 rendelet megsértése esetén alkalmazandó szankció vagy intézkedés típusának meghatározása során az FMA‑nak adott esetben ugyanazokat a körülményeket kell figyelembe vennie, mint amelyek a 2013/36 irányelv 70. cikkében szerepelnek, amelyek felsorolása szintén nem kimerítő jellegű. Következésképpen az e cikkben szereplő „intézkedésekre” való hivatkozás teljes egészében úgy értelmezhető, hogy az magában foglalja a BWG 97. §‑a (1) bekezdésének 2. pontjában hivatkozott lefölözési kamat kivetését is.
78 Harmadszor, a BWG 97. §‑a (1) bekezdése 2. pontjának végrehajtása során az EKB‑t megillető mérlegelési mozgástér elismerése nem érinti hátrányosan a felperest, így a fenti 61. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében az általános jogelvek tiszteletben tartása azt nem korlátozhatja.
79 Negyedsorban és következésképpen, amennyiben az EKB annak megállapításával fogadta el a megtámadott határozatot, hogy a lefölözési kamat kivetésére automatikusan került sor, olyan téves jogi előfeltevésre támaszkodott, ami a BWG 97. §‑a (1) bekezdése 2. pontja alkalmazása arányosságának hibás vizsgálatát eredményezte, mivel az arra vezette az EKB‑t, hogy ne vizsgálja meg az ügy körülményeit.
80 Végül, ötödsorban, ami az EKB azon érvelését illeti, amely lényegében azon alapul, hogy a lefölözési kamat kivetése az említett körülményekre tekintettel nem aránytalan, azt a megtámadott határozat jogszerűségének vizsgálatával összefüggésben irrelevánsnak kell tekinteni.
81 Ugyanis nem az uniós bíróság feladata, hogy az alperes helyett elvégezze azt a vizsgálatot, amelyet soha nem folytatott le, és azokra a következtetésekre jusson, amelyekre az alperes a vizsgálat eredményeként jutott volna (lásd ebben az értelemben: 2015. május 13‑i Niki Luftfahrt kontra Bizottság ítélet, T‑511/09, EU:T:2015:284, 149. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
82 Mivel az EKB tévesen vélte úgy, hogy a megtámadott határozat elfogadása során köteles volt a BWG 97. §‑a (1) bekezdése 2. pontjának alkalmazására, a megtámadott határozatban nem volt helye a jelen ügy körülményeire vonatkozóan a beadványaiban kifejtett sajátos megfontolások figyelembevételének.
83 Ennélfogva helyt kell adni az első jogalapnak, következésképpen meg kell semmisíteni a megtámadott határozatot, anélkül hogy a felperes által hivatkozott további jogalapok vizsgálata szükséges lenne.
A költségekről
84 A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Az EKB‑t, mivel pervesztes lett, kötelezni kell a saját költségein kívül a felperes részéről felmerült költségek viselésére.
85 Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján az eljárásba beavatkozó tagállamok és intézmények maguk viselik saját költségeiket. Az Osztrák Köztársaság ezért maga viseli saját költségeit.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített harmadik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék az Európai Központi Bank (EKB) 2021. augusztus 2‑i ECB/SSM/2021‑ATBAW‑7‑ESA‑2018–0000126 határozatát megsemmisíti.
2) A Törvényszék az EKB‑t kötelezi a saját költségein felül a BAWAG PSK Bank für Arbeit und Wirtschaft und Österreichische Postsparkasse AG. részéről felmerült költségek viselésére.
3) Az Osztrák Köztársaság maga viseli saját költségeit.
Schalin | Škvařilová‑Pelzl | Nõmm |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2024. február 28‑i nyilvános ülésen.
Aláírások