AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hatodik tanács)
2009. április 29.(*)
„Közösségi védjegy – Az »α« közösségi ábrás védjegy bejelentése – Feltétlen kizáró ok – Megkülönböztető képesség – A 40/94/EK rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja”
A T‑23/07. sz. ügyben,
a BORCO-Marken-Import Matthiesen GmbH & Co. KG (székhelye: Hamburg [Németország], képviseli: M. Wolter ügyvéd)
felperesnek
a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) (képviseli: M. Kicia, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
az OHIM negyedik fellebbezési tanácsának az „α” ábrás megjelölés közösségi védjegyként történő lajstromozása vonatkozásában 2006. november 30‑én hozott határozata (R 808/2006‑4. sz. ügy) ellen benyújtott keresete tárgyában,
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA
(hatodik tanács),
tagjai: A. W. H. Meij elnök, V. Vadapalas és L. Truchot (előadó) bírák,
hivatalvezető: T. Weiler tanácsos,
tekintettel az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2007. február 5‑én benyújtott keresetlevélre,
tekintettel az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2007. április 26‑án benyújtott válaszbeadványra,
tekintettel az Elsőfokú Bíróság 2007. június 5‑i határozatára, amelyben elutasította a válasz benyújtásának engedélyezését,
tekintettel az Elsőfokú Bíróság tanácsai összetételének módosulására,
tekintettel az Elsőfokú Bíróságnak a felekhez intézett írásbeli kérdéseire,
a 2008. november 19‑i tárgyalást követően, amelynek során a felperes iratokat nyújtott be,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 2005. szeptember 14‑én a felperes BORCO-Marken-Import Matthiesen GmbH & Co. KG a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK módosított tanácsi rendelet (HL 1994. L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) alapján közösségi védjegybejelentési kérelmet nyújtott be a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalhoz (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM).
2 A lajstromoztatni kívánt ábrás védjegy a következő megjelölés volt:
3 A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 33. osztályba tartozó árukkal kapcsolatban tették, az alábbi leírással: „Alkoholtartalmú italok (a sörök kivételével), borok, habzóborok és bortartalmú italok”.
4 2006. május 31‑i határozatával az elbíráló a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján, a megjelölés megkülönböztető képességének hiányára hivatkozva elutasította a lajstromozás iránti kérelmet. Az elbíráló álláspontja szerint a bejelentett védjegy grafikai változtatás nélkül a görög „α” kisbetű pontos mása, és a görög nyelvű vásárlók e megjelölésben nem ismerik majd fel a bejelentett védjegy árujegyzékében szereplő termékek kereskedelmi származását.
5 2006. június 15‑én a felperes fellebbezést nyújtott be a fenti határozat ellen az OHIM‑hoz.
6 E fellebbezést az OHIM negyedik fellebbezési tanácsa 2006. november 30‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) elutasította azon okból, hogy a bejelentett megjelölés nem rendelkezik a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában előírt megkülönböztető képességgel.
A felek kereseti kérelmei
7 A felperes azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;
– állapítsa meg, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontjával, valamint 7. cikkének (2) bekezdésével nem ellentétes a bejelentett védjegynek a 33. osztályba tartozó, lajstromozás iránti kérelemben megjelölt áruk vonatkozásában történő meghirdetése;
– az OHIM‑ot kötelezze a költségek viselésére.
8 Az OHIM azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– a felperes második kereseti kérelmét, mint elfogadhatatlant, utasítsa el;
– ezt meghaladóan a keresetet, mint megalapozatlant, utasítsa el;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
A felperes által első ízben az Elsőfokú Bíróság elé terjesztett bizonyítékok elfogadhatóságáról
9 Az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott kereset az OHIM fellebbezési tanácsa által hozott határozat jogszerűségének a 40/94 rendelet 63. cikke alapján történő vizsgálatára irányul. Az Elsőfokú Bíróságnak ugyanis nem feladata a tényállásnak azon bizonyítékok fényében történő újbóli megvizsgálása, amelyeket első ízben terjesztettek elé. E bizonyítékok elfogadása ugyanis az eljárási szabályzat 135. cikkének 4. §‑ába ütközik, amely szerint a felek beadványai nem változtathatják meg a fellebbezési tanács előtti eljárás tárgyát. A fentiekből következően a felperes által a tárgyaláson első ízben előterjesztett bizonyítékok elfogadhatatlanok (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑128/01. sz., DaimlerChrysler kontra OHIM [Calandre] ügyben 2003. március 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑701. o.] 18. pontját).
Az ügy érdeméről
A felek érvei
10 Keresete alátámasztására a felperes három jogalapra hivatkozik a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának, 7. cikke (1) bekezdése c) pontjának és 12. cikkének megsértése alapján.
11 Az első jogalap keretében a felperes azt állítja, hogy a lajstromoztatni kívánt megjelölés rendelkezik a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában előírt megkülönböztető képességgel, mivel lehetővé teszi a szóban forgó, 33. osztályba tartozó termékeknek az ő vállalkozásától származóként való azonosítását és ily módon más vállalkozások termékeitől való megkülönböztetését.
12 Mivel a 40/94 rendelet 4. cikke szerint a betűk védjegyoltalom tárgyai lehetnek, főszabály szerint zárható ki a 7. cikk (1) bekezdésének b) pontja szerinti megkülönböztető képességük anélkül, hogy a 4. cikket meg ne fosztanánk a lényegétől.
13 Nem helytálló a fellebbezési tanács azon érve, amely szerint a betűknek továbbra is rendelkezésre kell állniuk. Egyrészről még a színek is rendelkezhetnek megkülönböztető képességgel, tehát lajstromozhatók. Másrészről az annak elkerülésére irányuló szándék, hogy bizonyos betűk monopólium tárgyai legyenek, független azok megkülönbözető képességének kérdésétől. Végül valamely megjelölés kizárólag leíró célra történő használata kifejezetten a 40/94 rendelet 12. cikkének hatálya alá tartozik.
14 A felperes arra hivatkozik, hogy a megkülönböztető képesség minimális foka is elegendő ahhoz, hogy a védjegy – a megjelölés kategóriájától függetlenül – a 40/94 rendelet 4. cikkének értelmében vett oltalomban részesüljön. Nem lehet tehát főszabály szerint és a szóban forgó termékek vizsgálata nélkül a betűk megkülönböztető képességét kizárólag azzal az indokkal kizárni, hogy nem tartalmaznak olyan eredeti kiegészítő elemet, amely egyénivé tenné őket.
15 Betűkből álló ábrás vagy szóvédjegyek esetében a megkülönböztető képesség hiányának a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján történő megállapítása esetén olyan konkrét megállapításokat kell tenni, amelyek lehetővé teszik azon következtetés levonását, hogy az érintett vásárlóközönség a szóban forgó betűt nem a megjelölt termékek származása jelzéseként érzékeli. A megtámadott határozatból nem derül ki, hogy a fellebbezési tanács konkrétan megvizsgálta volna azt, hogy a bejelentett megjelölés azért nem rendelkezik megkülönböztető képességgel, mert az érintett vásárlóközönség számára a szóban forgó termékek tekintetében leíró jellegű.
16 A megtámadott határozat nem bizonyította, hogy az érintett görög nyelvű fogyasztók a kisbetűvel írt „α” betűt az alkoholtartalmú italokkal kapcsolatban a nagyságrend jelzéseként, a kategória megjelöléseként vagy szokásos elnevezésként használják vagy értik.
17 Az OHIM azt állítja, hogy a második kereseti kérelem elfogadhatatlan, mivel a 40/94 rendelet 63. cikke (6) bekezdésének értelmében nem az Elsőfokú Bíróság, hanem kizárólag az OHIM feladata, hogy adott esetben levonja a hatályon kívül helyező ítéletből eredő következtetéseket.
18 Az ügy érdemét illetően az OHIM az első jogalap tekintetében úgy véli, hogy a fellebbezési tanács nem hagyta figyelmen kívül, hogy a megkülönböztető képesség megítélésének szempontjai valamennyi védjegykategória esetében azonosak még abban az esetben is, ha a megkülönböztető képesség megállapítása egyes kategóriák esetében nehezebbnek bizonyulhat. Még ha a klasszikus szóvédjegyek, ábrás védjegyek vagy térbeli védjegyek közvetlenül a megjelölt áru kereskedelmi származása jelzéseként is érzékelhetők, ez nem szükségszerűen igaz az egyetlen betűből álló megjelölések esetében. Az utóbbiak a nagyságrend vagy valamely árutípus megjelölésének, illetve szokásos elnevezésnek tekinthetők, és azokat e célokra is használhatják.
19 A fellebbezési tanács álláspontjából – amely szerint az egymagukban álló betűket nem a megjelölt áru kereskedelmi származása jelzéseként fogják fel – nem következik, hogy nem lenne lehetséges az egyetlen betűből álló védjegyek lajstromozása. A fellebbezési tanács egyértelműen kijelentette, hogy bár egyetlen betű esetében is fennáll az elvont értelemben vett lehetősége annak, hogy a 40/94 rendelet 4. cikke értelmében védjegyet alkosson, ebből nem vonható le következtetés a konkrét megkülönböztető képességére vonatkozóan.
20 A fellebbezési tanács tehát – ahogyan a szóban forgó megjelölés megkülönbözető képességének általa elvégzett konkrét vizsgálatából kitűnik – nem zárta ki teljes mértékben az egymagában álló betűnek a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában előírt megkülönböztető képességét.
21 A fellebbezési tanács szerint valamely megjelölés rendelkezésre állásának fenntartását kizárólag a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett leíró jellege értékelésének keretében lehet ellenőrizni. Mindazonáltal, ahogyan azt a fellebbezési tanács hangsúlyozta, a C‑104/01. sz. Libertel‑ügyben 2003. május 6‑án hozott ítéletre (EBHT 2003., I‑3793. o.) kell hivatkozni, amely egy megjelölés megkülönböztető képességére vonatkozott. Az említett ítéletben a Bíróság ugyanis úgy határozott, hogy korlátozott számukra tekintettel a színek rendelkezésre állását nem lehet indokolatlanul korlátozni. Ugyanez a helyzet áll fenn az egymagukban álló betűk esetében is, így a jelen eset a fent említettel minden tekintetben összehasonlítható.
22 A jelen esetben előzetes vizsgálat keretében és a megjelölés – a 40/94 rendelet 7. cikkének (3) bekezdésének értelmében vett – tényleges használatának bármilyen megítélésén kívül meg kell vizsgálni, vajon kizártnak tűnik‑e, hogy a kérdéses megjelölés alkalmas lehet arra, hogy a célközönség számára az általa jelölt termékeket megkülönböztesse a más származású termékektől a vásárlóközönségnek a kereskedelmi forgalomban meghozott döntése során.
23 A lajstromoztatni kívánt megjelölést egy ábrás megjelölésként ábrázolt betű alkotja, amelynek megváltoztatása annyira elenyésző mértékű, hogy arra egyszerű betűként lehet tekinteni. Az a kérdés merül fel tehát, hogy az érintett vásárlóközönség, a szóban forgó termékeken vagy azok szokásos csomagolásának bármely részén elhelyezett, megszokott betűtípussal ábrázolt megjelöléssel találkozva feltételezi‑e, hogy a termékek egy adott vállalkozástól, azaz ugyanattól a vállalkozástól származnak.
24 A felperes állításával ellentétben különböző számok, betűk, és hasonló kombinációk használatosak a szóban forgó termékek csomagolásán különleges tulajdonságaik leírására, amelyek a görög ábécé betűivel hozhatók összefüggésbe.
25 Az érintett vásárlóközönség a lajstromoztatni kívánt megjelölést egyszerű betűként érzékeli, amelyet az ábécé többi betűjétől csak az a másodlagos részlet különbözteti meg, hogy egyszerűen az ábécé más betűjéről van szó. E megjelölés tehát nem tartalmaz semmilyen domináns vagy olyan elemet, amelyet az alkoholtartalmú italok ésszerűen figyelmes és tájékozott átlagfogyasztója a szóban forgó termékek kereskedelmi származásának jelzéseként érzékelhet.
26 Nehezen képzelhető el, hogy a célközönség az önmagában álló „α” betűt nem tekinti valamely terméktípus vagy –család megjelöléseként, különösen, ha oly módon helyezik el a terméken, hogy az különösebben nem vonja magára a figyelmet. Különösen az ábécé első betűjét használják gyakran valamely termék felsőbbrendűségének promocionális célú jelzésére, különösen a minőség tekintetében. A szóban forgó betű legalábbis alkalmas ilyen használatra, a fogyasztó általában képes e jelentést tulajdonítani mind a nagy-, mind a kisbetűnek.
27 Egyébiránt a kérdéses megjelölést a görög nyelvű fogyasztók általánosan használják a minőség jelzésére, ahogyan azt az angol-görög szótár is megerősíti. A „α” betű ugyanott a nullás és az ezres számjegyet szimbolizáló jelként is szerepel. A lajstromoztatni kívánt megjelölés e jelentése kevésbé valószínűvé teszi, hogy azt az érintett vásárlóközönség a megjelölt termékek kereskedelmi származásának jelzéseként érzékeli.
28 Miután megállapította, hogy az „α” alkalmas valamely általános kategória vagy fajta jelölésére és kódszámot vagy különös méretre való utalást képezhet, a fellebbezési tanács jogosan vélte úgy, hogy a vásárlóközönség e megjelölésben nem érzékeli majd a megjelölt termékek származásának jelzését, miközben főszabály szerint nem vetette el a kérdéses megjelölés megkülönböztetésre való alkalmasságát. További ténybeli megállapítások esetleges hiánya nem kérdőjelezi meg a megtámadott határozat megalapozottságát.
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
29 A 40/94 rendeletnek „A közösségi védjegyoltalom tárgyát képező megjelölés” című 4. cikke ekként rendelkezik:
„Közösségi védjegyoltalom tárgya lehet minden grafikailag ábrázolható megjelölés, így különösen szó – beleértve a személyneveket ‑, ábra, kép, alakzat, betű, szám, az áru vagy a csomagolás formája, ha e megjelölés alkalmas arra, hogy valamely vállalkozás áruit vagy szolgáltatásait megkülönböztesse más vállalkozások áruitól vagy szolgáltatásaitól.”
30 E rendelkezés példálózó felsorolást tartalmaz azokról a grafikailag ábrázolható megjelölésekről, amelyek védjegyoltalom tárgyát képezhetik, amennyiben alkalmasak arra, hogy valamely vállalkozás áruit vagy szolgáltatásait megkülönböztessék más vállalkozások áruitól vagy szolgáltatásaitól, azaz hogy ellássák a védjeggyel megjelölt áruk vagy szolgáltatások kereskedelmi eredete azonosításának feladatát (lásd a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1988. december 21‑i 89/104/EGK tanácsi irányelv [HL 1989. L 40., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás: 17. fejezet, 1. kötet, 92. o.] 2. cikke kapcsán, amelynek normatív tartalma lényegében megegyezik a 40/94 rendelet 4. cikkével, a Bíróság C‑404/02. sz. Nichols‑ügyben 2004. szeptember 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑8499. o.] 22. pontját).
31 Jóllehet a 40/94 rendelet 4. cikke kifejezetten utal a betűkre, a megjelölések valamely kategóriájának védjegyalkotó képessége azonban e rendelkezés értelmében nem foglalja magában, hogy e megjelölések szükségképpen megkülönböztető képességgel rendelkeznek a 7. cikk (1) bekezdésének b) pontja alapján valamely meghatározott áru vagy szolgáltatás tekintetében (az Elsőfokú Bíróság T‑173/00. sz., KWS Saat kontra OHIM [a narancsszín árnyalata] ügyben 2002. október 9‑én hozott ítélete [EBHT 2002., II‑3843. o.] 26. pontja).
32 E vonatkozásban a 40/94 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése, amely felsorolja azon feltétlen kizáró okokat, amelyek megakadályozhatják a megjelölések közösségi védjegyként történő lajstromozását, kifejti:
„(1) A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha
[…]
b) nem alkalmas a megkülönböztetésre.
[…]”
33 Ilyennek tekintendők azok a megjelölések, amelyek alkalmatlanok a megjelölt áru vagy szolgáltatás eredetének konkrét azonosítására, és ily módon annak lehetővé tételére az említett áru vásárlója számára, hogy későbbi vásárlás alkalmával pozitív tapasztalat esetén ugyanazt válassza, míg ellenkező esetben mást válasszon (az Elsőfokú Bíróság T‑302/06. sz., Hartmann kontra OHIM (E) ügyben 2008. július 9‑én ügyben hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 31. pontja, a fent hivatkozott „narancsszín árnyalata”‑ügyben hozott ítélet 27. pontja).
34 Mindazonáltal az, hogy adott esetben bizonyos védjegyek megkülönböztető képességének egyéni vizsgálata nagyobb nehézséget jelenthet, nem igazolhatja azt a feltételezést, hogy az ilyen védjegyek a priori nem alkalmasak a megkülönböztetésre, vagy hogy az ilyen védjegyek a 40/94 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése értelmében csak a használat révén tehetnek szert megkülönböztető képességre (lásd analógia útján a fent hivatkozott Nichols‑ügyben hozott ítélet 29. pontját).
35 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a védjegynek a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában előírt megkülönbözető képességét egyrészt a bejelentéssel érintett árukra és szolgáltatásokra való tekintettel, másrészt az említett áruk és szolgáltatások fogyasztóiból álló érintett vásárlóközönség észlelése szempontjából kell értékelni (lásd 89/104 irányelv 3. cikke kapcsán, amelynek normatív tartalma lényegében megegyezik a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjáéval, a C‑218/01. sz. Henkel‑ügyben 2004. február 12‑én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑1725. o.] 50. pontját).
36 Ezenkívül a 40/94 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében a megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha csupán a Közösség egy részében nem rendelkezik megkülönböztető képességgel (a C‑25/05. P. sz., Storck kontra OHIM ügyben 2006. június 22‑én hozott ítélet [EBHT 2006., I‑5719. o.] 81. pontja).
37 A jelen esetben a felperes ábrás védjegyként bemutatva kívánta közösségi védjegyként lajstromoztatni azt a megjelölést, amellyel kapcsolatban a felek nem vitatják – ahogyan azt a fellebbezési tanács is megállapította –, hogy az a görög ábécé alfa (α) betűjének mása, és közeli hasonlóságot mutat ugyanazon betűnek a szabványos Times New Roman betűtípussal írt változatával, grafikai módosítás vagy grafikai elemmel való kiegészítés nélkül.
38 Tekintettel arra, hogy a lajstromoztatni kívánt védjegy – ahogyan azt a felek az eljárás során is megerősítették – a söröktől eltérő alkoholtartalmú italokra, borokra, habzóborokra és bortartalmú italokra, azaz gyakori fogyasztási cikkekre vonatkozik, és azt a kisbetűvel írt görög „α” betű alkotja, e védjegy megkülönböztető képességének értékelését az ésszerűen figyelmes és körültekintő, görög nyelvű átlagfogyasztó érzékelése alapján kell elvégezni.
39 A jelen esetben a fellebbezési tanácsnak tehát azt kellett megvizsgálnia – a bejelentett megjelölés potenciális képességeinek konkrét vizsgálata keretében –, hogy kizártnak tűnik‑e az, hogy ez a megjelölés alkalmas legyen arra, hogy a görög nyelvű átlagos vásárlóközönség számára a felperes áruit a máshonnan származó áruktól megkülönböztesse (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑87/00. sz., Bank für Arbeit and Wirtschaft kontra OHIM [EASYBANK], ügyben 2001. április 5‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., II‑1259. o.] 40. pontját és a fent hivatkozott E‑ügyben hozott ítélet 35. pontját), mivel a megkülönböztető képesség minimális foka is elegendő ahhoz, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt kizáró ok ne legyen alkalmazható (az Elsőfokú Bíróság T‑88/00. sz., Mag Instrument kontra OHIM [zseblámpák formája] ügyben 2002. február 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑467. o.] 34. pontja).
40 A fentihez hasonló megállapításhoz az OHIM‑nak – az Elsőfokú Bíróság ellenőrzése mellett – tekintetbe kell vennie az összes körülményt és releváns tényt.
41 Először a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 17. és 20. pontjában arra hivatkozott, hogy amennyiben az egymagukban álló betűk – így a szóban forgó kisbetűvel írt „α” betű – nem egészülnek ki grafikai vagy összességükben grafikai hatást eredményező grafikai elemekkel, nem rendelkeznek megkülönböztető képességgel, mivel a megjelölés „olyan érzékelhető dolog, amely alkalmas arra, hogy megragadjon az emlékezetben, és azt felismerjék”.
42 Mivel a lajstromoztatni kívánt megjelölés grafikai módosításainak vagy díszítéseinek hiányából a priori a megjelölés megkülönböztető képességének hiányára következtetett, a fellebbezési tanács a 40/94 rendelet 4. cikkének megsértésével hallgatólagosan – de szükségszerűen – úgy tekintette, hogy a szóban forgó betű önmagában nem rendelkezik a 7. cikk (1) bekezdésének b) pontjában előírt azon megkülönböztető képesség minimális fokával, hogy közösségi védjegyoltalom tárgya lehessen.
43 Azon túlmenően, hogy a 40/94 rendelet 4. cikkéből következik, hogy a betűk akkor lehetnek közösségi védjegyoltalom tárgyai, ha e megjelölések alkalmasak arra, hogy valamely vállalkozás áruit vagy szolgáltatásait megkülönböztessék más vállalkozások áruitól vagy szolgáltatásaitól (a fent hivatkozott E‑ügyben hozott ítélet 38. pontja, lásd szintén ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑441/05. sz., IVG Immobilien kontra OHIM (I) ügyben 2007 június 13‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑1937. o.] 47. pontját), valamely megjelölés közösségi védjegyként történő lajstromozása nem függ a bejelentő bizonyos fokú kreativitásának, illetve nyelvi vagy művészi leleményességének megállapításától (a C‑329/02. P. sz., SAT.1 SatellitenFernsehen kontra OHIM ügyben 2004. szeptember 16‑án hozott ítélet [EBHT 2004., I‑8317. o.] 41. pontja), hanem kizárólag a megjelölés arra való alkalmasságától, hogy a védjegybejelentő áruit a versenytársai áruihoz képest egyedivé tudja tenni (az Elsőfokú Bíróság T‑79/00. sz., Rewe‑Zentral kontra OHIM (LITE) ügyben 2002. február 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑705. o.] 30. pontja). Márpedig a fellebbezési tanács e vonatkozásban nem végezte el a kérdéses védjegy konkrét vizsgálatát.
44 Másodszor a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 22. pontjában úgy vélte, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának olyan értelmezése, amely szerint egyetlen betű megkülönböztető képességgel rendelkezik, azzal a következménnyel jár, hogy a betűk körébe tartozó megjelölések esetében kizárja a megkülönböztető képesség hiányának minden eshetőségét, ami az említett rendelkezést minden tartalmától megfosztaná.
45 A megkülönböztető képesség elismerésének főszabály szerinti teljes –fenntartás és a fenti 39. pontban említett konkrét vizsgálat elvégzése nélkül kimondott – elutasítása a magukban álló betűk esetében a 40/94 rendelet 4. cikkének szövegébe is ütközik, amely a betűket azon grafikailag ábrázolható megjelölések között sorolja fel, amelyek védjegyoltalom tárgyai lehetnek, ha alkalmasak arra, hogy valamely vállalkozás áruit vagy szolgáltatásait megkülönböztessék más vállalkozások áruitól vagy szolgáltatásaitól.
46 Ezenkívül az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja nem tesz különbséget a különböző jellegű megjelölések között, és az egyetlen betűből álló védjegyek megkülönböztető képességének értékelési feltételei megegyeznek azokkal, amelyek a védjegyek többi csoportjára alkalmazandók (a fent hivatkozott E‑ügyben hozott ítélet 34. pontja).
47 Ahhoz, hogy a lajstromoztatni kívánt megjelölés az említett rendelkezés által előírt megkülönböztető képesség minimális fokával rendelkezzen, elegendő, ha alkalmasnak tűnik arra, hogy rajta keresztül az érintett vásárlóközönség a közösségi védjegybejelentésben megjelölt áruk és szolgáltatások eredetét azonosítani tudja, és összetévesztés nélkül meg tudja azt különböztetni más eredetű áruktól és szolgáltatásoktól (a fent hivatkozott I‑ügyben hozott ítélet 55. pontja).
48 Harmadszor a fellebbezési tanács a fent hivatkozott Libertel‑ügyre hivatkozva a megtámadott határozat 23. pontjában úgy vélte, hogy az önmagukban álló színekhez és számokhoz hasonlóan az egyedi betűknek – úgy is mint alapvető elemeknek – „alaptartalékként” mindenki rendelkezésére kell állniuk azonosítás, leírás vagy egyéb felhasználás céljából.
49 Ahogyan az már korábban is elhangzott, azon indok, amely főszabály szerint kimondja egyetlen betű védjegyként történő lajstromozásának lehetetlenségét annak konkrét vizsgálata nélkül, hogy a kérdéses megjelölés alkalmas‑e a szóban forgó áruknak más vállalkozások áruitól való megkülönböztetésére, ellentétes a 40/94 rendelet 4. cikkével.
50 Ezenkívül a megtámadott határozatban és az OHIM által is említett fent hivatkozott Libertel‑ügyben hozott ítéletre rátérve a Bíróság valóban úgy határozott, hogy a közösségi védjegyjog területén el kell ismerni az ahhoz fűződő közérdeket, hogy ne szűküljön le indokolatlanul a védjegybejelentési kérelemben megjelöltekkel megegyező típusú árukat és szolgáltatásokat kínáló egyéb gazdasági szereplők rendelkezésére álló színek köre (a fent hivatkozott Libertel‑ügyben hozott ítélet 60. pontja).
51 Az Bíróság emellett úgy vélte, hogy valamely szín megkülönböztető képessége elismerhető azzal a feltétellel, hogy az érintett vásárlóközönség észlelését figyelembe véve alkalmas a bejelentett védjegy árujegyzékében szereplő áruk vagy szolgáltatások azonosítására és más vállalkozások áruitól és szolgáltatásaitól való megkülönböztetésére (a fent hivatkozott Libertel‑ügyben hozott ítélet 69. pontja). E megállapításnak a jelen jogvitát érintő jelentőségét nem kérdőjelezi meg az ugyanazon ítéletben szereplő azon szabály, amely szerint a megkülönböztető képesség a használatot megelőzően csak rendkívüli körülmények között elképzelhető (a fent hivatkozott Libertel‑ügyben hozott ítélet 66. pontja), mivel e fenntartást arra – a Bíróság által már korábban említett – körülményre tekintettel tették, hogy az érintett vásárlóközönség érzékelése nem szükségszerűen ugyanaz az egyetlen színből álló megjelölés esetében, mint a szó- vagy ábrás védjegyek esetében, amelyek – a jelen esethez hasonlóan – a megjelölt áru külső megjelenésétől független megjelölésből állnak (a fent hivatkozott Libertel‑ügyben hozott ítélet 65. pontja).
52 A fellebbezési tanács tehát nem volt jogosult az „α” megjelölés lajstromozásával szemben felhozni a megjelölések rendelkezésre állásához kapcsolódó érvet, mivel e megfontolás semmiképpen nem zárja ki annak konkrét vizsgálatát, hogy a bejelentett védjegy lehetővé teszi‑e a védjegybejelentésben szereplő árunak vagy szolgáltatásnak az adott vállalkozástól származóként történő beazonosítását és így más vállalkozások áruitól vagy szolgáltatásaitól való megkülönböztetését.
53 Negyedszer a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 25. pontjában úgy vélte, hogy az érintett vásárlóközönség az „α” betűt „talán” a minőség jelzéseként („A” minőség), a méret megjelöléseként vagy a bejelentett védjegy árujegyzékében szereplő alkoholtartalmú italok egyik típusa vagy fajtája megnevezéseként fogná fel.
54 Az OHIM nem állíthatja, hogy a fellebbezési tanács a fentiek kimondásával elvégezte a szóban forgó megjelölés megkülönböztető képességének konkrét vizsgálatát. Azon túl ugyanis, hogy a fenti érv megfogalmazása határozatlan, ami minden értékétől megfosztja, egyetlen olyan konkrét tényre sem utal, amely igazolhatná azon végkövetkeztetést, hogy a bejelentett védjegyet az érintett vásárlóközönség a minőségre történő utalásként, a méret megjelöléseként vagy a bejelentett védjegy árujegyzékében szereplő termékek típusa vagy fajtája megnevezéseként érzékelné (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott E‑ügyben hozott ítélet 44. pontját). A fentiekből következik, hogy a fellebbezési tanács nem bizonyította, hogy a bejelentett védjegy nem alkalmas a megkülönböztetésre.
55 Feltételezve, hogy az OHIM válaszának B1. és B2. mellékletében benyújtott új iratok elfogadhatók is annak bizonyítására, hogy az érintett vásárlóközönség a nagybetűs írású alfa „A” betűt a borok minősége jelzéseként fogja fel, azok a jelen ügyben nem rendelkeznek bizonyító erővel, mivel – ahogyan azt az OHIM a tárgyaláson elismerte – olyan elemekből állnak, amelyek kizárólag borokra és nem a szóban forgó alkoholtartalmú italokra vonatkoznak, továbbá mivel a mellékelt borosüveg-ábrázolásokon szereplő betűk vagy nem azonosak az „α” betűvel, vagy más betűvel együtt szerepelnek, vagy pedig valamely borkereskedő cégnevének egyik elemét képezik.
56 Az előzőekben kifejtettek összességéből következik, hogy a fellebbezési tanács azzal, hogy a megjelölés megkülönböztető képességének hiányára következtetett csupán abból, hogy a lajstromoztatni kívánt megjelölés a Times New Roman karakterkészletbe tartozó betűhöz képest nem tartalmaz grafikai módosításokat vagy díszítéseket, anélkül hogy elvégezte volna annak konkrét vizsgálatát, hogy az a referenciaközönség felfogása szerint alkalmas‑e a kérdéses termékeknek a felperes versenytársaitól származó termékektől való megkülönböztetésére, helytelenül alkalmazta a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontját.
57 Helyt kell tehát adni az első jogalapnak, és a megtámadott határozatot hatályon kívül kell helyezni, anélkül hogy a felperes által hivatkozott másik két jogalapot meg kellene vizsgálni.
58 A 40/94 rendelet 63. cikkének (6) bekezdése alapján az OHIM kötelessége a jelen ítélet indokaira figyelemmel elvégezni a felperes közösségi lajstromozási kérelmének felülvizsgálatát.
59 Nem szükséges tehát határozni a felperes második kereseti kérelméről, és ennek folytán az OHIM e kérelemmel szemben felhozott elfogadhatatlansági kifogásáról sem.
A költségekről
60 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.
61 Mivel az OHIM pervesztes lett, ezért a felperes kérelmének megfelelően saját költségein kívül a felperesnél felmerült költségek viselésére is kötelezni kell.
A fenti indokok alapján
AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (hatodik tanács)
a következőképpen határozott:
1) Hatályon kívül helyezi a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) negyedik fellebbezési tanácsának 2006. november 30‑i határozatát (R 808/2006‑4. sz. ügy).
2) A BORCO-Marken-Import Matthiesen GmbH & Co. KG. második kereseti kérelme tárgyában nem szükséges határozni.
3) Az Elsőfokú Bíróság az OHIM‑ot kötelezi a költségek viselésére.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2009. április 29‑i nyilvános ülésen.
Aláírások