AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE (első tanács)
2009. április 28.(*)
„Közszolgálat – Tisztviselők – Az Európai Csaláselleni Hivatal (OLAF) belső vizsgálata – Az Európai Csaláselleni Hivatal adatok nemzeti igazságügyi hatóságokkal való közléséről szóló határozata – Sérelmet okozó aktus – Elfogadhatóság – Védelemhez való jog”
Az F‑5/05. és F‑7/05. sz. egyesített ügyekben,
az EK 236. cikk és az EA 152. cikk alapján
Antonello Violetti (lakóhelye: Cittiglio [Olaszország]) és az Európai Közösségek Bizottságának további tizenkét tisztviselője, akiknek nevét a jelen ítélet melléklete tartalmazza (képviseli őket: É. Boigelot ügyvéd)
felpereseknek (F‑5/05. sz. ügy),
Nadine Schmit (az Európai Közösségek Bizottságának egykori tisztviselője, lakóhelye: Ispra [Olaszország], képviselik: É. Boigelot, P.‑P. Van Gehuchten és P. Reyniers ügyvédek)
felperesnek (F‑7/05. sz. ügy)
az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: J. Currall és C. Ladenburger, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
támogatja:
az Európai Unió Tanácsa (képviselik: M. Bauer és A. Vitro, meghatalmazotti minőségben,
beavatkozó,
között folyamatban lévő eljárásokban,
A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (első tanács),
tagjai: H. Kreppel elnök (előadó), H. Tagaras és S. Gervasoni bírák,
hivatalvezető: S. Boni tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2007. július 3‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az Európai Unió Elsőfokú Bíróságának Hivatalához 2005. január 11‑én, illetve 2005. február 17‑én érkezett keresetleveleikkel a felperesek lényegében elsősorban az Európai Csaláselleni Hivatal (OLAF) belső vizsgálat lefolytatását elrendelő határozatának, az e belső vizsgálat keretében végzett vizsgálatról készült iratoknak, az OLAF által hozott, az olasz igazságügyi hatóságok részére az őket érintő adatok továbbításáról szóló határozatnak, valamint a vizsgálatot lezáró jelentésnek a megsemmisítését kérik, másodsorban az Európai Közösségek Bizottság kötelezését a felperesek részére kártérítés megfizetésére.
Jogi háttér
2 Az 1999. április 28‑i, 1999/352/EK, ESZAK, Euratom bizottsági határozattal (HL L 136., 20. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 110. o.) létrehozott Európai Csaláselleni Hivatal [a továbbiakban: OLAF] feladata többek között belső igazgatási vizsgálatok lefolytatása a szakmai feladatok teljesítéséhez kapcsolódó, súlyosnak minősülő cselekmények felderítése céljából, amelyek a Közösségek tisztviselői és alkalmazottai kötelezettségei fegyelmi – és adott esetben büntető‑ – eljárást eredményező megszegésének minősülhetnek.
3 Az Európai Csaláselleni Hivatal által lefolytatott vizsgálatokról szóló, 1999. május 25‑i 1073/1999/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 136., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 91. o.) szabályozza az OLAF munkatársai által feladataik ellátása során végzett ellenőrzéseket, vizsgálatokat és cselekményeket. Az OLAF által végzett vizsgálatok a közösségi intézményeken, szerveken, hivatalokon és ügynökségeken kívül végzett „külső” vizsgálatokból és ezen intézményeken, szerveken, hivatalokon és ügynökségeken belül végzett „belső” vizsgálatokból állnak.
4 Az 1073/1999 rendelet 5. cikkének második bekezdése értelmében belső vizsgálatokat az OLAF igazgatójának a saját hatáskörében meghozott vagy azon intézménynek, szervnek, hivatalnak vagy ügynökségnek a felkérésére meghozott döntése alapján kezdeményeznek, amelyen belül a vizsgálatokat le kell folytatni.
5 Az 1073/1999 rendelet 9. cikke előírja, hogy az OLAF által végrehajtott vizsgálat befejezését követően az OLAF az igazgató felügyelete mellett összeállít egy jelentést, amelyben feltünteti a vizsgálat által feltárt eredményeket és az igazgató javaslatait a meghozandó intézkedésekről. E cikk (4) bekezdésének megfelelően a belső vizsgálatot követően összeállított jelentéseket és az összes vonatkozó felhasználható dokumentumot megküldik az érintett intézménynek, szervnek, hivatalnak vagy ügynökségnek, amely adott esetben megteszi a vizsgálat eredményeiből fakadó, különösen fegyelmi vagy jogi intézkedéseket.
6 Az 1073/1999 rendelet „Információ továbbítása [az OLAF által]” elnevezésű 10. cikkének (2) bekezdése a következőképpen fogalmaz:
„E rendelet 8., 9. és 11. cikke rendelkezéseinek sérelme nélkül, a[z OLAF] igazgatója a feltehetően büntetőeljárást eredményező vizsgálatok lefolytatása alkalmával [az OLAF által] megszerzett információt megküldi az érintett tagállam igazságügyi hatóságai számára. A vizsgálattal kapcsolatos elvárásokra is figyelemmel az igazgató egyidejűleg tájékoztatja az érintett tagállamot is.”
7 Az 1073/1999 rendelet 14. cikke értelmében az Európai Közösségek bármely tisztviselője vagy egyéb alkalmazottja e cikk rendelkezései alapján, az Európai Közösségek tisztviselői személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 90. cikkének (2) bekezdésében előírt eljárásokkal összhangban panaszt terjeszthet a Hivatal igazgatója elé a Hivatal által belső vizsgálat során elkövetett, számára káros cselekmény miatt.
8 A 2004. március 22‑i 723/2004/EK, Euratom tanácsi rendelet (HL L 124., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 2. kötet, 130. o.) a következőképpen megfogalmazott 90a. cikket illesztette be a személyzeti szabályzatba:
„Az e személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó bármely személy a 90. cikk (1) bekezdésének értelmében vett kérelmet nyújthat be az OLAF igazgatójához, amelyben felkéri az igazgatót, hogy az OLAF által folytatott vizsgálatokkal összefüggésben határozatot hozzon személyével kapcsolatban. Az ilyen személy az OLAF igazgatójához a 90. cikk (2) bekezdésének értelmében vett panaszt is benyújthat az OLAF által folytatott vizsgálatokkal összefüggésben őt hátrányosan érintő intézkedés ellen.”
9 A csalás, a korrupció és a Közösségek érdekeit sértő jogellenes tevékenységek elleni küzdelemmel kapcsolatos belső vizsgálatok feltételeiről és módjairól szóló, 1999. június 2‑i 1999/396/EK, ESZAK, Euratom bizottsági határozat (HL L 149., 57. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 118. o.) „Az érdekelt felek tájékoztatása” elnevezésű 4. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:
„Ha személyes érintettség lehetősége merül fel a Bizottság tagjára, tisztviselőjére vagy alkalmazottjára vonatkozóan, az érdekeltet rövid időn belül értesítik, feltéve hogy ez a vizsgálatot nem veszélyezteti. Semmilyen esetben sem lehet az illető bizottsági tagra, tisztviselőre vagy alkalmazottra név szerint utaló következtetést levonni, ha a vizsgálatot anélkül folytatták le, hogy az érdekeltnek lehetősége lett volna véleményét kifejteni az őt érintő valamennyi tényről.
Azon esetekben, amikor a vizsgálat céljai érdekében a teljes titoktartás fenntartása és a nemzeti bíróságok hatáskörébe tartozó vizsgálati eljárás alkalmazása válik szükségessé, a Bizottság érintett tagjának, tisztviselőjének vagy alkalmazottjának a nyilatkozattétel érdekében történő értesítési kötelezettség teljesítése a Bizottság elnökének vagy különösen a főtitkárnak a hozzájárulásával elhalasztható [helyesen: Abban az esetben, ha a vizsgálat érdekében teljes titoktartásra és a nemzeti bíróságok hatáskörébe tartozó vizsgálati eszközök alkalmazásara van szükség, a Bizottság elnökének vagy főtitkárának hozzájárulásával el lehet halasztani azon kötelezettség teljesítését, hogy a Bizottság érintett tagját, tisztviselőjét vagy alkalmazottját nyilatkozattételre hívják fel].”
A tényállás ismertetése
10 2002‑ben a Közös Kutatóközpont Főigazgatóságon működő, a belső ellenőrzésekért felelős egység jelentést készített a személyzeti szabályzat 73. cikkének az e Főigazgatóság Isprába (Olaszország) beosztott személyi állományára történő alkalmazásáról (a továbbiakban: a Közös Kutatóközpont belső ellenőrzéséről készült jelentés). E jelentés többek között a következőket állapította meg:
„ – a Közös Kutatóközpont Isprában dolgozó személyi állományának 230 tagja (az Isprában dolgozó teljes személyi állomány 20%‑a) szenved részleges végleges rokkantságban.
– 1996 és 2002 között a Közös Kutatóközpont Isprában tevékenykedő személyi állományának tagjai 5,7 millió euró juttatásban részesültek a részleges végleges rokkantság miatt.
– A kedvezményezettek átlagosan fejenként 25 000 eurót kaptak.
– a személyi állomány 46 tagja együttvéve közel 3 millió eurót kapott, fejenként több mint 35 000 eurót.
– a személyi állomány 23 tagja együttvéve kicsit több mint 2 millió eurót kapott, fejenként több mint 50 000 eurót.
– a személyi állomány 8 tagja együttvéve több mint 1 millió eurót kapott, fejenként több mint 80 000 eurót.
– egy, esetleg két személy közel 300 000 euróban részesült.
– a személyi állomány már részleges végleges rokkantságban szenvedő 76 tagját újabb baleset érte, amely további részleges végleges rokkantságukhoz vezetett.
– a kedvezményezettek 30%‑a részesült egynél több támogatásban részleges végleges rokkantság címén.
– a kedvezményezettek 10%‑a kapott három vagy több (akár 11) támogatást részleges végleges rokkantság címén.”
11 Hangsúlyozva, hogy az isprai munkahelyen tapasztalható munkakörülmények nem indokolhatnak ilyen mennyiségű balesetet, és emiatt gyanú merült fel a balesetekről tett bejelentések valóságtartalmát illetően, a Közös Kutatóközpont belső ellenőrzéséről készült jelentés arra a következtetésre jutott, hogy e tényekről értesíteni kell az Európai Csaláselleni Hivatalt, továbbá javasolta a Közös Kutatóközpont Isprában dolgozó személyi állományától, és a Bizottság személyi állományának többi részétől származó baleseti bejelentések gyakoriságának összehasonlítását.
12 2002. október 14‑én az OLAF igazgatója a Közös Kutatóközpont belső ellenőrzéséről készült jelentés alapján, az 1073/1999 rendelet 5. cikke második bekezdésének alkalmazásával belső vizsgálat lefolytatását rendelte el, mivel „gyanú merült fel arra nézve, hogy a [Közös Kutatóközpont] isprai részlege betegbiztosítási rendszerének felhasználásával csalást követnek el a közösségi költségvetés terhére” (a továbbiakban: a belső vizsgálat elrendeléséről szóló határozat).
13 2003. január 13‑án az Európai Csaláselleni Hivatalnak a belső vizsgálatot végző munkatársai meghallgatták a Közös Kutatóközponthoz tartozó Környezetvédelmi és Fenntarthatósági Intézet egykori igazgatóját. A meghallgatás során az igazgató, aki maga is támogatásban részesült az őt 1997 és 2001 között magántevékenysége során ért balesetek miatt, „meglepődött azon, hogy a Bizottság baleset esetén milyen egyszerűen megadta a támogatást”, pontosítva azt is, hogy az őt ért balesetek egyikénél anélkül kapott javaslatot a támogatásra, hogy benyújtotta volna a törvényszéki orvos jelentését, és hogy „a [baleset következtében jelentkező] fájdalmak enyhék voltak ahhoz, hogy igazolták volna a támogatást”. Az Intézet egykori igazgatója továbbá a következő megállapítást tette:
„Úgy tűnt számomra, hogy [a balesetből származó részleges végleges rokkantság léte és foka megállapításának] módja igen felületes volt az Európai Unió valamely tagállamában [bekövetkezett] balesetéhez képest. Végül is évek óta él itt egy törvényszéki orvos, […] aki javaslatot tesz a rokkantság fokára. Véleményem szerint a törvényszéki orvos véleményét az orvosszakértő nem vizsgálta felül kellő alapossággal. Könnyen kezelni lehetne ezt a problémát, ha az orvosszakértőt nem innen származó orvosra cserélnék. Nagy a kockázat, mivel mindkét orvos közel azonos korú (hatvanas éveikben járnak), ugyanabban a régióban laknak, és nagy valószínűséggel ismerik egymást.”
14 Az Európai Csaláselleni Hivatalnak a vizsgálat lefolytatására kijelölt munkatársai kérésére az Európai Csaláselleni Hivatal C. igazgatósága megvizsgálta a Személyzeti és Igazgatási Főigazgatóságtól kapott, a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján teljesített kifizetések számára és összegére vonatkozó információkat, és összevetette azokat a Bizottság könyvelési rendszerében szereplő, az 1998 előtti időszakra vonatkozó azonos tárgyú információkkal. Az összehasonlítás alapján az Európai Csaláselleni Hivatal feltárta, hogy a Közös Kutatóközpont isprai egységénél dolgozó 42 tisztviselő mindegyike legalább kilenc balesetet jelentett be 1986 januárja és 2003 júliusa között, és hogy ezeket az eseteket, melyek első ránézésre gyanúsnak tűnhetnek, alapos vizsgálatnak kell alávetni.
15 2003. augusztus 5‑i feljegyzésében (a továbbiakban: 2003. augusztus 5‑i feljegyzés) az OLAF főigazgatója az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdése első mondatának megfelelően továbbította Varese (Olaszország) államügyészének a belső vizsgálat során szerzett, az OLAF szerint büntetőeljárás megindítására alkalmas adatokat (a továbbiakban: az adatoknak az olasz igazságügyi hatóságokkal való közlésére vonatkozó határozat). E feljegyzéshez csatolták az OLAF belső vizsgálatot végző munkatársai által készített, 2003. július 23‑i „tájékoztató közleményt” (a továbbiakban: tájékoztató közlemény), amelyben az előző pontban említett, a Közös Kutatóközpont isprai egységénél dolgozó 42 tisztviselőt hozták az üggyel összefüggésbe. A 2003. augusztus 5‑i feljegyzéshez csatolták a Környezetvédelmi és Fenntarthatósági Intézet korábbi igazgatójának meghallgatásáról készült jegyzőkönyvet.
16 Az Európai Csaláselleni Hivatal 2003. augusztus 5‑i feljegyzésében továbbított adatok kézhezvételét követően a varesei államügyész vizsgálatot kezdeményezett annak megállapítása érdekében, hogy történt‑e bűncselekmény.
17 2004. április 7‑én az Európai Csaláselleni Hivatal az alábbi levelet küldte a 2003. július 23‑i tájékoztató közleményben említett 42 tisztviselő között szereplő felpereseknek:
„2002. október 14‑én az Európai Csaláselleni Hivatal belső vizsgálatot kezdeményezett a személyzeti szabályzat 73. cikkében előírt balesetbiztosítási rendszer Isprában való alkalmazását illetően. A vizsgálat azon tisztviselőkre összpontosított, akik az 1986 januárja és 2003 júliusa közötti időszakban több mint [kilenc] balesetet jelentettek be. Megállapítást nyert, hogy Ön is e személyek között szerepel. 2003. augusztus 5‑én az Európai Csaláselleni Hivatal jelentést küldött a varesei [Olaszország] [állam]ügyésznek, hogy tájékoztassa e hatóságot az esetleges jogsértések fennállásának lehetőségéről, amelyek ha bebizonyosodnak, eljárást vonhatnak maguk után. […]”
18 2004. június 11‑e és június 30‑a között az F‑5/05. sz. ügy felpereseinek mindegyike panaszt nyújtott be a személyzeti szabályzat 90a. cikke alapján az Európai Csaláselleni Hivatal igazgatójához az adatoknak az olasz igazságügyi hatóságokkal való közlésére vonatkozó határozattal szemben. Ugyancsak 2004. június 11‑e és június 30‑a között a felperesek mindegyike panasszal élt a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján a kinevezésre jogosult hatóságnál a fent említett határozattal szemben, azt kifogásolva, hogy e határozat alakilag nem volt megindokolt, és érdemben nem volt megalapozott, valamint sérti a becsületét; és kérelemmel fordult a Bizottsághoz, hogy a személyzeti szabályzat 24. cikke alapján nyújtson segítséget számára.
19 Az F‑7/05. sz. ügy felperese 2004. július 9‑én kelt és a Bizottsághoz 2004. július 16‑án érkezett levelében szintén panasszal élt az adatoknak az olasz igazságügyi hatóságokkal való közlésére vonatkozó határozattal szemben, és kártérítés címén 500 000 euró megfizetését kérte a Bizottságtól.
20 2004. július 16‑án az F‑5/05. sz. ügy egyik felperese, A. Violetti elektronikus levélben kért a Közös Kutatóközpont isprai egységétől hozzáférést az orvosi aktájához és különösen a személyzeti szabályzat 73. cikkének őt érintő alkalmazására vonatkozó iratokhoz. Az orvosi szolgálat elutasította ezt a kérelmet, azzal indokolva döntését, hogy ezeket az iratokat az Európai Csaláselleni Hivatal zárolta, így azok nem hozzáférhetőek. Az F‑5/05. sz. és az F‑7/05. sz. ügyben más felperesek által hasonló célból előterjesztett kérelmeket ugyancsak elutasították.
21 2004. augusztus 20‑án a varesei államügyész kérte a Bizottságtól a 2003. július 23‑i tájékoztató közleményben szereplő egyes tisztviselők felmentését a titoktartási kötelezettség alól, valamint mentességük megszüntetését. A Bizottság 2004. szeptember 28‑án eleget tett e kérésnek.
22 Mivel az Európai Csaláselleni Hivatal a személyzeti szabályzat 90. cikke (2) bekezdésében előírt négy hónapos határidőn belül nem válaszolt a felperesek által hozzá intézett panaszokra, azokat hallgatólagosan elutasítottnak kell tekinteni.
23 A kinevezésre jogosult hatóság 2004. október 15‑i, 21‑i és 28‑i határozataival elutasította az F‑5/05. sz. ügy felperesei által benyújtott panaszokat, azzal az indokkal, hogy „a Bizottságnak nem feladata megjegyzéseket fűzni az OLAF által feladatai ellátása során végzett tevékenységhez”. A személyzeti szabályzat 24. cikke alapján benyújtott, a Bizottság támogatása iránti kérelmeket ugyancsak elutasították, mivel a kinevezésre jogosult hatóság szerint a felperesek semmiféle fenyegetésnek, erőszaknak, vádaskodásnak, rágalmazásnak vagy merényletnek nem voltak kitéve hivatalos eljárásuk vagy hivatalos minőségük miatt, továbbá az OLAF által megindított vizsgálat a hatályos szabályoknak megfelelően zajlott.
24 2004. október 25‑én az Európai Csaláselleni Hivatal az 1073/1999 rendelet 9. cikke (1) bekezdésének megfelelően a belső vizsgálatot lezáró jelentést készített, amelyben feltüntette a megállapított tényeket, a Közösségek pénzügyi veszteségének mértékét, továbbá a vizsgálat által feltárt eredményeket és az OLAF igazgatójának javaslatait a meghozandó intézkedésekről (a továbbiakban: vizsgálatot lezáró jelentés). Az említett jelentést megküldték a Bizottság főtitkárának, a Személyzeti és Igazgatási Főigazgatóság főigazgatóinak és a Közös Kutatóközpontnak, valamint a Személyi Juttatásokat Kezelő és Kifizető Hivatalnak.
25 A vizsgálatot lezáró jelentésben szerepelt, hogy a Közös Kutatóközpont isprai egységének személyi állománya háromszor–négyszer annyi balesetet jelentett be, mint a Bizottság máshová beosztott állománya, és annak valószínűsége, hogy e bejelentések részleges végleges rokkantság megállapításához vezessenek, kétszer–háromszor volt nagyobb a Közös Kutatóközpont isprai egységénél, mint a Bizottság más egységeinél. A jelentés azt is hangsúlyozta, hogy a 2003. július 23‑i tájékoztató közleményben említett 42 tisztviselő közül néhányan jelentős összegekhez juthattak kisebb súlyú balesetek bejelentése által. A vizsgálatot lezáró jelentés mindazonáltal rámutat, hogy a belső vizsgálat során végzett nyomozás, annak ellenére, hogy feltárta azokat a hibákat, amelyeket a Bizottság törvényszéki orvosa követett el a végleges rokkantság mértékének megállapításakor, e vizsgálat kizárólag adminisztratív jellege folytán nem tette lehetővé annak megállapítását, hogy csalás történt a balesetek bejelentésekor, és e körülmények között az olasz igazságügyi hatóságok feladata azon kérdés megválaszolása, hogy az üggyel összefüggésbe hozott 42 tisztviselő valóban bűncselekményt követett‑e el. Másfelől a vizsgálatot lezáró jelentés nem tartalmaz javaslatot az említett tiszviselőkkel szemben fegyelmi eljárás megindítására.
26 2005. február 21‑én az Európai Csaláselleni Hivatal kifejezetten elutasította az F‑5/05. sz. ügy felperesei által benyújtott panaszokat.
27 A varesei államügyész igazságügyi orvosszakértői vizsgálatot rendelt el az összes, a 2003. július 23‑i tájékoztató közleményben említett 42 tisztviselő által bejelentett balesetre nézve (a továbbiakban: törvényszéki orvosi vizsgálat). Az ügyész kérésére az Európai Csaláselleni Hivatal 2005. április 15‑én továbbította az e vizsgálat lefolytatásához szükséges iratok másolatát.
28 2005. június 15‑én az igazságügyi orvosszakértői vélemény arra a következtetésre jutott, hogy az orvosi tények nem elegendőek annak megállapításához, hogy hamis balesetbejelentések történtek. Következésképpen a varesei bíróság nyomozási bírója a varesei államügyész ilyen értelmű indítványa alapján 2005. július 12‑én lezárta az ügyet.
29 2006. október 9‑i feljegyzésében az Európai Csaláselleni Hivatal tájékoztatta a felpereseket az eljárás megszüntetéséről.
Eljárás és a felek kérelmei
30 Az F‑5/05. sz. ügyben benyújtott keresetet az Elsőfokú Bíróság Hivatala eredetileg 2005. január 11‑én vette nyilvántartásba T‑22/05. sz. alatt.
31 A felperesek azt kérik, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– rendelje el a felperesekre vonatkozó, az Európai Csaláselleni Hivatal által zárolt összes irat bemutatását;
– rendelje el a vizsgálatot lezáró jelentés bemutatását;
– semmisítse meg a felperesekkel szemben lefolytatott vizsgálatot;
– semmisítse meg az Európai Csaláselleni Hivatal „az olasz igazságügyi hatóságokat a vizsgálatról értesítő és tájékoztató” feljegyzését;
– semmisítse meg az olasz igazságügyi hatóságoknak küldött vizsgálati jelentést;
– semmisítse meg „az ezen határozatokból fakadó vagy az azokra vonatkozó, a jelen kereset benyújtását követően elfogadott összes jogi aktust”;
– kötelezze az Európai Csaláselleni Hivatalt és a Bizottságot arra, hogy minden egyes felperes javára fizessen meg méltányosan 30 000 euróban meghatározandó kártérítést, fenntartva a követelés eljárás során történő felemelésének és/vagy leszállításának jogát;
– mindenképpen kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére, ideértve a felperesek által a jelen kereset benyújtása céljából felkért ügyvéd költségeit és tiszteletdíját.
32 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2005. április 27‑én benyújtott külön beadványában a Bizottság az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata – amely az Európai Unió Közszolgálati Törvényszékének felállításáról szóló, 2004. november 2‑i 2004/752/EK, Euratom tanácsi határozat (HL L 333., 7. o.) 3. cikkének (4) bekezdése szerint értelemszerűen alkalmazandó a Közszolgálati Törvényszékre – 114. cikke 1. §‑ának megfelelően elfogadhatatlansági kifogást emelt a T‑22/05. sz. ügyben benyújtott kereset ellen.
33 A Bizottság azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– a keresetet mint elfogadhatatlant utasítsa el;
– a jogszabályoknak megfelelően határozzon a költségekről.
34 Az F‑7/05. sz. ügyben benyújtott keresetet az Elsőfokú Bíróság Hivatala eredetileg 2005. február 17‑én vette nyilvántartásba T‑84/05. sz. alatt.
35 A felperes azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– rendelje el a felperesre vonatkozó, az Európai Csaláselleni Hivatal által zárolt összes irat bemutatását;
– rendelje el a vizsgálatot lezáró jelentés bemutatását;
– semmisítse meg a felperessel szemben lefolytatott vizsgálatot;
– semmisítse meg az Európai Csaláselleni Hivatal „az olasz igazságügyi hatóságokat a vizsgálatról értesítő és tájékoztató” feljegyzését;
– semmisítse meg az olasz igazságügyi hatóságoknak küldött vizsgálati jelentést;
– semmisítse meg „az ezen határozatokból fakadó vagy az azokra vonatkozó, a jelen kereset benyújtását követően elfogadott összes jogi aktust”;
– kötelezze az Európai Csaláselleni Hivatalt és a Bizottságot arra, hogy fizessen meg méltányosan 30 000 euróban meghatározandó kártérítést, fenntartva a követelés eljárás során történő felemelésének és/vagy leszállításának jogát;
– mindenképpen kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére, ideértve a felperes által a jelen kereset benyújtása céljából felkért ügyvéd költségeit és tiszteletdíját.
36 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2005. április 27‑én benyújtott külön beadványában a Bizottság az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 114. cikke 1. §‑ának megfelelően elfogadhatatlansági kifogást emelt a T‑84/05. sz. ügyben benyújtott kereset ellen. A Bizottság azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– a keresetet mint elfogadhatatlant utasítsa el;
– a jogszabályoknak megfelelően határozzon a költségekről.
37 Az Elsőfokú Bíróság negyedik tanácsának elnöke 2005. május 3‑i végzésével az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 50. cikkének megfelelően az írásbeli és a szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az ítélethozatal céljából egyesítette a T‑22/05. sz. és a T‑84/05. sz. ügyeket.
38 Az Európai Unió Tanácsa 2005. május 31‑i, az Elsőfokú Bíróság Hivatalához telefax útján ugyanazon a napon továbbított levelében (az eredeti példány benyújtására 2005. június 2‑án került sor) kérte, hogy a Bizottság kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson a T‑22/05. sz. és a T‑84/05. sz. eljárásba.
39 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2005. június 21‑én benyújtott beadványukban a felperesek előterjesztették észrevételeiket a Bizottság által felhozott elfogadhatatlansági kifogással kapcsolatban.
40 Az Elsőfokú Bíróság negyedik tanácsának elnöke 2005. július 13‑i végzésében megengedte a Tanácsnak, hogy a Bizottság kérelmeinek támogatása végett beavatkozzon a T‑22/05. sz. és a T‑84/05. sz. eljárásba.
41 A Tanács az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2005. szeptember 30‑án telefax útján érkezett (az eredeti példány benyújtására 2005. október 4‑én került sor), kizárólag a T‑22/05. sz. és T‑84/05. sz. egyesített ügyekben benyújtott keresetek elfogadhatóságára vonatkozó beavatkozási beadványában azt kérte, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– a kereseteket mint elfogadhatatlant utasítsa el;
– a jogszabályoknak megfelelően határozzon a költségekről.
42 2005. december 15‑i végzésével az Elsőfokú Bíróság a 2004/752 határozat 3. cikkének (3) bekezdése alapján a Közszolgálati Törvényszék elé utalta a T‑22/05. sz. és a T‑84/05. sz. ügyeket. A kereseteket a Közszolgálati Törvényszék Hivatalánál F‑5/05. illetve F‑7/05. szám alatt vették nyilvántartásba.
43 A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2005. december 20‑án benyújtott beadványukban a felperesek előterjesztették észrevételeiket a Tanács által az F‑5/05. sz. és F‑7/05. sz. ügyben benyújtott beavatkozási beadvánnyal kapcsolatban.
44 A Közszolgálati Törvényszék első tanácsa 2006. március 21‑i végzésében úgy határozott, hogy az F‑5/05. sz. és az F‑7/05. sz. ügyben felhozott elfogadhatatlansági kifogásról az eljárást befejező határozatban dönt.
45 A Bizottság a Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2006. június 20‑án telefax útján érkezett ellenkérelmében (az eredeti példány benyújtására ugyanazon a napon került sor) a keresetek teljes egészében való elfogadhatatlanságára vonatkozó kérelmét fenntartva azt kérte, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– nyilvánítsa a kereseteket megalapozatlannak;
– a vonatkozó jog alapján határozzon a költségekről.
46 A Tanács a Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2006. június 20‑án telefax útján érkezett (az eredeti példány benyújtására 2006. június 22‑én került sor) beavatkozási beadványában a keresetek teljes egészében való elfogadhatatlanságára vonatkozó kérelmét fenntartva azt kérte, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– nyilvánítsa a kereseteket megalapozatlannak;
– a vonatkozó jog alapján határozzon a költségekről.
47 A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2006. június 30‑án benyújtott keresetlevelében, melyet F‑72/06. szám alatt vettek nyilvántartásba, Luc Verheyden egykori tisztviselő keresetet indított többek között a belső vizsgálat elrendeléséről szóló határozat, valamint az adatoknak az olasz igazságügyi hatóságokkal való közlésére vonatkozó határozat megsemmisítése iránt.
48 A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2006. július 10‑én benyújtott beadványukban a felperesek előterjesztették észrevételeiket a Tanács által az ügy érdemére vonatkozóan tett beavatkozási beadvánnyal kapcsolatban.
49 A Közszolgálati Törvényszék az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 64. cikke 3. §‑ának a) és d) pontja alapján kérdéseket intézett az eljárás feleihez, és felhívta a Bizottságot, hogy mutassa be a felpereseket 1986 januárja és 2003 júliusa között ért balesetekre vonatkozó orvosi és igazgatási iratokat, a vizsgálatot lezáró jelentést és minden olyan a Bizottságtól, és különösen az OLAF‑tól származó iratot, amely a vizsgálatra vonatkozik. A felperesek és a Bizottság eleget tettek a Közszolgálati Törvényszék kérésének.
50 A Közszolgálati Törvényszék első tanácsának elnöke 2007. június 13‑i végzésével az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 50. cikke 1. §‑ának megfelelően az írásbeli és a szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az ítélethozatal céljából egyesítette az F‑5/05. sz. és F‑7/05. sz. egyesített ügyeket az F‑72/06. sz. üggyel.
51 A 2007. július 3‑án megtartott tárgyaláson a felperesek jelezték, hogy az eljárást lezáró jelentés, valamint az orvosi aktájuk bemutatására irányuló kérelmeik okafogyottá váltak.
52 A Közszolgálati Törvényszék első tanácsának elnöke 2007. augusztus 2‑i végzésével újból megnyitotta az F‑5/05. sz. és az F‑7/05. sz. egyesített ügyek szóbeli szakaszát, valamint az F‑72/06. sz. ügy szóbeli szakaszát.
53 A Közszolgálati Törvényszék az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 64. cikke 3. §‑ának c) és d) pontja alapján felhívta a Bizottságot és a Tanácsot arra, hogy mutassák be a személyzeti szabályzat 90a. cikkének előkészítő dokumentációját, és jelezzék, véleményük szerint az OLAF mely aktusai azok, amelyek sérelmet okozhatnak, és amelyekkel szemben a személyzeti szabályzat 90a. cikke alapján panasszal lehet élni. A Bizottság és a Tanács eleget tett a Közszolgálati Törvényszék kérésének.
54 A felperesek előterjesztették észrevételeiket a Bizottság és a Tanács fenti pontban említett pervezető intézkedésre adott válaszaival kapcsolatban.
Indokolás
A jogvita tárgyáról
55 Úgy kell tekinteni, hogy a felperesek lényegében a következőket kérik:
– a belső vizsgálatot elrendelő határozat megsemmisítését;
– a belső vizsgálat során végzett nyomozási cselekmények (a továbbiakban: az OLAF nyomozási cselekményei) megsemmisítését;
– az adatoknak az olasz igazságügyi hatóságokkal való közlésére vonatkozó határozat megsemmisítését;
– a vizsgálatot lezáró jelentés megsemmisítését;
– „az ezen határozatokból fakadó vagy az azokra vonatkozó, a jelen kereset benyújtását követően elfogadott összes jogi aktus” megsemmisítését;
– a Bizottság kötelezését arra, hogy a felperesek számára kártérítést fizessen.
A belső vizsgálatot elrendelő határozat, az OLAF nyomozási cselekményei és a vizsgálatot lezáró jelentés megsemmisítésére irányuló kérelmekről
56 A személyzeti szabályzat 91. cikkének (2) bekezdése értelmében a kereset csak akkor fogadható el, ha azt megelőzően a személyzeti szabályzat 90. cikke (2) bekezdésének megfelelően, az előírt határidőn belül panaszt nyújtottak be az adminisztrációhoz, amelyet az kifejezett vagy hallgatólagos határozattal elutasított.
57 A jelen esetben az ügy irataiból kitűnik, hogy a felperesek az általuk az Európai Csaláselleni Hivatal igazgatójához benyújtott panaszban egyedül az adatoknak az olasz igazságügyi hatóságokkal való közlésére vonatkozó határozatot vitatták. Ebből következik, hogy a belső vizsgálatot elrendelő határozat, az OLAF nyomozási cselekményei és a vizsgálatot lezáró jelentés megsemmisítésére irányuló kérelmeket, amelyeket semmiféle panasz nem előzött meg, el kell utasítani mint elfogadhatatlanokat, még akkor is, ha e jogi aktusok a személyzeti szabályzat 90a. cikke értelmében sérelmet okozó aktusoknak minősülnek, ahogyan azt a felperesek állítják.
„Az ezen határozatokból fakadó vagy az azokra vonatkozó, a jelen kereset benyújtását követően elfogadott összes jogi aktus” megsemmisítésére irányuló kérelemről
58 Fontos emlékeztetni arra, hogy az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 44. cikke 1. §‑ának c) és d) pontja szerint minden keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felhozott jogalapok rövid ismertetését, valamint a felperes kérelmeit. Ennek az ismertetésnek kellően egyértelműnek és pontosnak kell lennie, hogy lehetővé tegye az alperes számára a védekezésre való felkészülést és az Elsőfokú Bíróság számára a keresetről való döntést, adott esetben további információk nélkül is.
59 A jelen esetben a fent említett kérelem nem teszi lehetővé azon aktusok azonosítását, amelynek megsemmisítésére irányul, ezért e kérelmet mint elfogadhatatlant el kell utasítani.
Az adatoknak az olasz igazságügyi hatóságokkal való közlésére vonatkozó határozat megsemmisítésére irányuló kérelemről
Az elfogadhatóságról
– A felek érvei
60 A Bizottság és a Tanács azt kéri a Közszolgálati Törvényszéktől, hogy a fent említett kérelmeket mint elfogadhatatlanokat utasítsa el, azzal az indokkal, hogy az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján hozott, az adatoknak a nemzeti igazságügyi hatóságokkal való közlésére vonatkozó határozat (a továbbiakban: az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján hozott határozat) nem minősül sérelmet okozó aktusnak, ahogyan azt a közösségi bíróságok korábban már kimondták. A Bizottság és a Tanács hangsúlyozza, hogy az ilyen jellegű határozat csupán a végleges határozat előkészítésére szolgál, a végleges határozatot pedig a nemzeti igazságügyi vagy közigazgatási hatóság hozhatja meg, amely szabadon dönthet arról, milyen intézkedést tesz, és amely kizárólagosan jogosult olyan határozatok meghozatalára, amelyek az aktussal érintett személy jogi helyzetének befolyásolására alkalmasak (a Bíróság elnökének a C‑521/04. P(R). sz., Tillack kontra Bizottság ügyben 2005. április 19‑én hozott végzése [EBHT 2005., 3103. o.]; az Elsőfokú Bíróság T‑215/02. sz., Gómez Reino kontra Bizottság ügyben 2003. december 18‑án hozott végzése [EBHT‑KSZ 2003., I‑A‑345. és II‑1685. o.] és a T‑29/03. sz., Comunidad Autónoma de Andalucía kontra Bizottság ügyben 2004. július 13‑án hozott végzése [EBHT 2004., II‑2923. o.]; az Elsőfokú Bíróság elnökének a T‑193/04. R. sz., Tillack kontra Bizottság ügyben 2004. október 15‑én hozott végzése [EBHT 2004., II‑3575. o.]; az Elsőfokú Bíróság T‑309/03. sz., Camós Grau kontra Bizottság ügyben 2006. április 6‑án hozott ítélete [EBHT 2006., II‑1173. o.] és a T‑193/04. sz., Tillack kontra Bizottság ügyben 2006. október 4‑én hozott ítélete [EBHT 2006., II‑3995. o.]).
61 A felperesek vitatják a Bizottság és a Tanács álláspontját. Miután emlékeztetnek arra, hogy a személyzeti szabályzat 90a. cikke elfogadásának célja az volt, hogy lehetővé tegyék a közösségi bíróság számára az OLAF által, vizsgálata során elfogadott aktusok jogszerűségének vizsgálatát, a felperesek azzal érvelnek, hogy a jelen esetben az adatoknak az olasz igazságügyi hatóságokkal való közlésére vonatkozó határozat aránytalan módon sértette bizonyos alapvető jogaikat, így a védelemhez való jogot, a terhelő és a mentő körülmények kontradiktórius vizsgálatához való jogot, a magánélethez való jogot, és emiatt jelentős mértékben megváltoztatta jogi helyzetüket. Ezáltal e határozat a személyzeti szabályzat 90a. cikke értelmében sérelmet okozó aktusnak minősül.
62 A Bizottság és a Tanács által hivatkozott ítélkezési gyakorlatra vonatkozóan a felperesek hozzáteszik, hogy ezen ítélkezési gyakorlat nem releváns a jelen ügyben, mivel annak kialakítására a 90a. cikk személyzeti szabályzatba való beillesztése előtti ügyekkel kapcsolatban került sor. Mindenesetre, ha ezt az ítélkezési gyakorlatot a jelen ügy kapcsán meg kellene erősíteni, az sértené az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 6. és 13. cikkében szereplő hatékony bírói jogvédelem elvét.
63 A Bizottság és a Tanács elutasítja azt az érvet, amely szerint az általuk hivatkozott ítélkezési gyakorlat nem releváns. Hangsúlyozzák, hogy a személyzeti szabályzat 90a. cikkének elfogadása előtt is létezett szinte azonos rendelkezés, nevezetesen az 1073/1999 rendelet 14. cikke, amely lehetőséget biztosít a tisztviselők számára, hogy az OLAF által hozott, nekik sérelmet okozó aktusokat megsemmisítés iránti kereset útján vitassák. Márpedig e rendelkezés ellenére a közösségi ítélkezési gyakorlat következetesen elutasította, hogy sérelmet okozó aktusnak tekintsen valamely, az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján hozott határozatot.
64 A Bizottság szerint nem fogadható el azon érv sem, amely szerint a hatékony bírói jogvédelem elve sérülne abban az esetben, ha megtagadják az adatoknak az olasz igazságügyi hatóságokkal való közlésére vonatkozó határozat sérelmet okozó aktusnak minősítését. Az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján hozott határozattal érintett személyeknek ugyanis még mindig lehetősége van arra, hogy felkérjék a nemzeti bíróságot: forduljon az Európai Közösségek Bíróságához e határozat érvényességének kérdésében. E személyeknek továbbá lehetősége van arra, hogy adott esetben az adatközléssel okozott kár megtérítése érdekében kártérítési keresetet indítsanak a közösségi bíróságok előtt.
65 A felperesek nem vitatják, hogy a személyzeti szabályzat 90a. cikke lényegében átvette az 1073/1999 rendelet 14. cikkét, azonban elutasítják a Bizottság és a Tanács azon érvelését, amely szerint csak a kinevezésre jogosult hatóság által hozott végleges határozat vagy a nemzeti büntetőbíróság által a belső vizsgálat eredményei alapján hozott határozat minősülhet sérelmet okozó aktusnak.
66 A Bizottság és a Tanács, amelyeket pervezető intézkedéssel hívtak fel annak megjelölésére, hogy véleményük szerint az OLAF mely aktusai azok, amelyekkel szemben a személyzeti szabályzat 90a. cikke alapján panasszal, majd azt követően keresettel lehet élni, az OLAF által belső vizsgálat során hozott, és a vizsgálat tárgyát képező állításokkal összefüggésbe nem hozott tisztviselővel vagy alkalmazottal szemben kötelező joghatást kiváltó aktusokat jelölték meg. Ilyennek minősül különösen a harmadik fél tisztviselő vagy alkalmazott irodájába való belépés során a személyes vagyontárgyainak átvizsgálása, az ilyen tárgyak lefoglalása, harmadik fél tisztviselő vagy alkalmazott kihallgatása, melynek során az OLAF jogellenes eszközökhöz folyamodik, valamint a harmadik fél tisztviselő vagy alkalmazott telefonbeszélgetéseinek jogosulatlan lehallgatása. Az ilyen vizsgálati aktusok ugyanis harmadik személyek vonatkozásában nem tekinthetők a megsemmisítés iránti keresettel megtámadható végleges közigazgatási aktus előkészítésének, ugyanis a később elkészített vizsgálati jelentés nem hozhatja az üggyel összefüggésbe a harmadik fél tisztviselőt vagy alkalmazottat. Így e harmadik fél utólag nem rendelkezik semmiféle lehetőséggel arra, hogy az OLAF által vele szemben hozott aktusokat közvetetten megtámadja, és azokat közvetlenül kellene tudnia vitatni ahhoz, hogy többek között személyhez fűződő jogai jogvédelemben részesüljenek.
67 Ezzel szemben arra a kérdésre vonatkozóan, hogy ha a fent leírt jellegű aktusokat a vizsgálat tárgyát képező állításokkal érintett tisztviselővel vagy alkalmazottal szemben hozzák meg, azokat sérelmet okozó aktusnak lehet‑e minősíteni, a Bizottság pontosítja, hogy az említett aktusok e minősége csupán kivételesen, azzal a feltétellel ismerhető el, ha azok szigorúan elkülönülnek a vizsgálat minden más aktusától, amelyek csupán az OLAF megállapításainak előkészítésére szolgálnak, és amelyekkel szemben a megfelelő jogorvoslati út azok járulékos megtámadása. Márpedig a Bizottság szerint meg kell állapítani, hogy e kivételes esetek egyike sem áll fenn a jelen esetben, mivel a felperesek nem hivatkoznak arra, hogy rájuk nézve olyan aktust hoztak volna, amelyet sérelmet okozónak kellene tekinteni.
68 A felperesek jelzik, hogy nem tudják osztani a Bizottság és a Tanács véleményét, amely sokkal kedvezőbb bánásmódban részesíti a harmadik fél tisztviselőket és alkalmazottakat, mint a belső vizsgálattal érintett tisztviselőket és alkalmazottakat. Ezen álláspont amellett, hogy hátrányosan megkülönböztető, hibás is a személyzeti szabályzat 90a. cikkének célját tekintve, amely cikket az 1073/1999 rendelet (10) preambulumbekezdésének fényében kell értelmezni, amely kifejezetten kimondja, hogy a vizsgálatokat a személyzeti szabályzat rendelkezéseivel összhangban kell lefolytatni, teljes mértékben tiszteletben tartva az emberi jogokat és az alapvető szabadságokat, különösen az érintett személyek jogát arra, hogy a velük kapcsolatos ügyekben elmondhassák álláspontjukat, és azt az elvet, hogy a vizsgálat eredményeként levont következtetéseknek kizárólag bizonyíték erejű tényeken kell alapulniuk.
– A Közszolgálati Törvényszék álláspontja
69 Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Csaláselleni Hivatal 1999/352 határozattal történő létrehozása után a közösségi jogalkotó e hivatal hatékony bírósági ellenőrzés alá rendelése céljából az 1999/1073 rendelet 14. cikkében előírta, hogy „[a] személyzeti szabályzat módosítása függvényében az Európai Közösségek bármely tisztviselője vagy egyéb alkalmazottja e cikk rendelkezései alapján, a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdésében előírt eljárásokkal összhangban [helyesen: módon] panaszt terjeszthet a Hivatal igazgatója elé a Hivatal által belső vizsgálat során elkövetett, számára káros cselekmény [helyesen: neki sérelmet okozó aktus] miatt”, és hogy „[a]z ilyen panaszokkal kapcsolatosan hozott határozatokra a személyzeti szabályzat 91. cikkének rendelkezéseit kell alkalmazni”. Továbbá a 723/2004 rendelet a 90a. cikk személyzeti szabályzatba történő beillesztésével lehetővé teszi a tisztviselők és egyéb alkalmazottak számára, hogy az OLAF bizonyos aktusainak megsemmisítését kérjék a közösségi bíróságoktól, ugyanis e cikk második mondata előírja, hogy a személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó bármely személy [az OLAF] igazgatójához „a 90. cikk (2) bekezdésének értelmében vett panaszt [nyújthat be] az OLAF által folytatott vizsgálatokkal összefüggésben őt hátrányosan érintő intézkedés ellen”.
70 A közösségi ítélkezési gyakorlatban eddig megválaszolatlan kérdés tehát az, hogy az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján hozott határozat sérelmet okozó aktusnak minősül‑e a személyzeti szabályzat 90a. cikke értelmében.
71 E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a személyzeti szabályzat 90a. cikkének rendelkezéseit a közösségi jogalkotó 2004‑ben abból a célból fogadta el, hogy biztosítsa a személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó személyek bírói jogvédelmét. A személyzeti szabályzatban biztosított ilyen konkrét és újkeletű felhatalmazás mellett a Közszolgálati Törvényszék a saját speciális területén nem hagyhatja figyelmen kívül a jogalkotó által számára előírt kötelezettségeket.
72 Továbbá e rendelkezések együtt járnak a jogalkotó által a 723/2004 rendeletben az Európai Csaláselleni Hivatalra bízott új feladatokkal, tartozzanak azok akár a személyzeti szabályzat 22a. cikke alapján a csaláselleni küzdelem területére, vagy a személyzeti szabályzat IX. mellékletében szereplő rendelkezések alapján a fegyelmi eljárások területére. A személyzeti szabályzat 90a. cikke így a jogalkotó azon szándékát tükrözi, hogy az Európai Csaláselleni Hivatal szerepét a megfelelő bírói garanciákkal erősítse meg.
73 Emellett, ahogyan az a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából kitűnik, a hatékony bírói jogvédelem elve a közösségi jog olyan általános elve, amely a tagállamok közös alkotmányos hagyományain nyugszik, és amely elvet az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 6. és 13. cikke állapította meg (a Bíróság C‑402/05. P. és C‑415/05. P. sz., Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács egyesített ügyekben 2008. szeptember 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., I‑6351. o.] 335. pontja). Az ezen ítélet alapján szolgáló ügyben a Bíróság – annak ellenére, hogy a felperesek a védelemhez való jogra, különösen a meghallgatáshoz való jogra hivatkoztak – többek között kimondta, hogy a közösségi bírósági felülvizsgálat hatékonysága ‑ amelynek vonatkoznia kell többek között a sérelmet okozó aktus indokainak jogszerűségére – azt jelenti, hogy a szóban forgó közösségi hatóság köteles közölni ezen indokokat az érintett személyekkel, amennyiben ez lehetséges, vagy az aktus elfogadásának időpontjában, vagy legalábbis a lehető leggyorsabban azután, hogy arra sor került, hogy lehetővé tegye e címzetteknek a jogorvoslathoz való joguk határidőn belül történő gyakorlását (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács egyesített ügyekben hozott ítélet 336. pontját).
74 Noha a felperesek a jelen jogvitában pontosan a meghallgatáshoz való jog tiszteletben tartására hivatkoznak a hatékony bírói jogvédelem garantálására vonatkozó érvelésük alátámasztása céljából, hangsúlyozni kell, hogy a tisztviselő nem részesülhetne ilyen garanciában, ha azelőtt, hogy az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján hozott határozattal a nemzeti büntetőbíróság előtt az üggyel összefüggésbe hoznák, a közösségi bíróság nem bizonyosodhatna meg meg róla, hogy a tisztviselőt előzetesen meghallgatták‑e, vagy hogy az 1999/396 határozat 4. cikkének e kötelezettségtől való eltérés lehetőségét előíró rendelkezéseit az OLAF tiszteletben tartotta‑e. A közösségi bíróságnak az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdése első mondata alapján hozott határozatra vonatkozó ilyen felülvizsgálata azért is fontos az eljárás e szakaszában, mert az OLAF‑nak lehetősége van a Bizottság főtitkárának engedélyével esetleg hosszabb ideig is elhalasztani az érdekeltek nyilatkozatainak beszerzésére vonatkozó kötelezettség teljesítését.
75 Másfelől fontos hangsúlyozni, hogy az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján hozott határozat jelentős következményekkel járhat az érintett személyek előmenetelére nézve. A személyzeti szabályzat 43. cikke szerint ugyanis „a tisztviselők alkalmasságáról [helyesen: hozzáértéséről], teljesítményéről és feladataik teljesítése során tanúsított magatartásáról legalább minden második évben egyszer időszakos értékelést készítenek”. Márpedig amikor az Európai Csaláselleni Hivatal úgy véli, hogy az alkalmazott által elkövetett cselekmény büntetőeljárást vonhat maga után, és e célból adatokat közöl a nemzeti igazságügyi hatóságokkal, e körülmény – amely legtöbbször a kinevezésre jogosult hatóság tudomására jut, magán az OLAF‑on vagy az érintet alkalmazotton keresztül, például amikor ez utóbbit a nemzeti bíróság tanúként hallgatja ki – természeténél fogva befolyásolhatja a kinevezésre jogosult hatóságnak az alkalmazottról az értékelési eljárás során kialakított véleményét, különösen annak feladatai teljesítése során tanúsított magatartására vonatkozóan.
76 Ráadásul az Európai Csaláselleni Hivatal által kezdeményezett vizsgálattal érintett személyek számára biztosított bírói jogvédelem jellege megváltozik, ha az OLAF igazgatója határozatot hoz az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján. Ugyanis, noha adott esetben e határozat meghozatala előtt e személyek a közösségi bíróság bírói jogvédelmét élvezik jogaik esetleges sérelme esetén, e védelmet a határozat meghozatalát követően azok a nemzeti igazságügyi hatóságok biztosítják, akikkel az OLAF a belső vizsgálat során gyűjtött információkat közölte.
77 Márpedig azokra a következményekre tekintettel, amelyekkel az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján hozott határozatok járhatnak, nehéz volna tagadni e határozatok vonatkozásában a személyzeti szabályzat 90a. cikke értelmében vett sérelmet okozó aktus minőségét, miközben maga a közösségi jogalkotó mondta ki annak szükségességét, hogy szigorú eljárási garanciákkal bástyázzák körbe az OLAF belső vizsgálatát, és különösen vessék alá a védelemhez való jognak az OLAF által az ilyen vizsgálatok során elfogadott legfontosabb aktusokat, amelyek közé jelentőségénél fogva az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján hozott határozat is szükségszerűen tartozik. Az 1073/1999 rendelet ugyanis, miután (10) preambulumbekezdésében kimondja, hogy az OLAF vizsgálatai során „teljes mértékben tiszteletben kell tartani az emberi jogokat és az alapvető szabadságjogokat, különösen a méltányosság elvét, az érintett személyek jogát arra, hogy a velük kapcsolatos ügyekben elmondhassák álláspontjukat, és azt az elvet, hogy a vizsgálat eredményeként levont következtetéseknek kizárólag bizonyíték erejű tényeken kell alapulniuk”, a 4. cikke (6) bekezdésének b) pontjában előírja, hogy a szerződésekben vagy azok alapján létrehozott minden intézmény, szerv, hivatal és ügynökség elfogadja a „belső vizsgálat lefolytatásában érintett személyek jogaira és garanciáira vonatkozó szabályokat”.
78 Ha a Közszolgálati Törvényszék nem gyakorol jogszerűségi felülvizsgálatot az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján hozott határozat felett, miközben egyedül e Törvényszék képes azt megfelelő időben elvégezni, amikor a személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó személyre vonatkozó határozatról van szó, akkor az 1073/1999 rendelet védelemhez való jogra vonatkozó rendelkezéseinek esetleges megsértése nem lesz felülbírálva. A nemzeti bíróság ugyanis azon információkhoz van kötve, amelyeket számára az OLAF továbbított, miközben az ilyen jogsértés közösségi bíróság általi, a védelemhez való jog megsértése miatt történő felülvizsgálata magában foglalja, hogy a nemzeti bíróság ne alapozhasson ilyen információkra. A Bíróság egyébként már kimondta, hogy a védelemhez való jog OLAF általi ilyen megsértése a vizsgálati eljárásra vonatkozó lényeges alakiságok megsértésének minősül (a Bíróság C‑471/02. P. (R) sz., Gómez‑Reino kontra Bizottság ügyben 2003. április 8‑án hozott végzésének [EBHT 2003., I‑3207. o.] 64. pontja).
79 Emellett, ha a Bizottság főtitkára semmiféle engedélyt nem adott az OLAF‑nak, és azt nem is kértek tőle, ahogyan azt a jelen esetben a tények mutatják, az 1999/396 rendelet 4. cikke rendelkezéseinek figyelmen kívül hagyása miatt, és mivel a közösségi bíróság nem tudja feltárni e jogsértést, a tisztviselőt a tudta nélkül, jogellenesen vonják őt hónapokon keresztül közvetlenül érintő eljárás alá. Az a körülmény, hogy az érintett meghallgatására vonatkozó kötelezettség teljesítését el lehet halasztani, és ezáltal az érintettnek nem áll módjában jogait akár közösségi, akár nemzeti bíróság előtt érvényesíteni, még jobban igazolja az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján hozott határozat elleni közvetlen, megsemmisítés iránti kereset elfogadhatóságát. Ilyen összefüggésben a nemzeti bíróság előtti eljárásban az eljárási garanciák nem tudnak érvényesülni mindaddig, amíg az érintett tisztviselőt nem tájékoztatják a vele szemben folytatott büntetőeljárásról. Ráadásul kizárólag az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján hozott határozat elfogadásának stádiumában végzett bírósági felülvizsgálat alkalmas arra, hogy megfelelő időben biztosítsa az OLAF‑on kívüli egyetlen külső hatóság, a Bizottság főtitkára jogosultságainak védelmét, amely hatóság bizonyos betekintéssel rendelkezik az OLAF vizsgálatának végzésére, abból a célból, hogy döntsön a vizsgálat bizalmas jellegének fenntartásáról a nemzeti bírósághoz való fordulás előtt.
80 Másfelől az olyan aktusok bírósági felülvizsgálata, amilyen az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján hozott határozat, akkor lehet hatékony, ha azt nem csupán a kártérítési kereset körében lehet gyakorolni. Igaz, hogy e kereset lehetővé teszi a tisztviselő azon kárainak megtérítését, amely az OLAF vizsgálata során őt érte (lásd a fent hivatkozott Camós Grau kontra Bizottság ügyben hozott ítéletet). Mindazonáltal az ilyen kártérítési kereset közösségi tisztviselő esetén egyrészt kétlépcsős pert megelőző eljárás lefolytatását feltételezi, amelynek bírósági szakasza viszonylag hosszú, másrészt nem teszi lehetővé a védelemhez való jog tiszteletben tartásának biztosítását akkor, amikor az sérülhet.
81 A Közszolgálati Törvényszék e tekintetben hangsúlyozza, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a hatékony bírói jogvédelem feltételezi, hogy a jogalany, akinek érdekeit sérti a sérelmet okozó aktus, ideiglenes intézkedés iránti kérelemben ideiglenes védelmi intézkedések meghozatalát kérhesse a bíróságtól. Márpedig az ilyen aktus felfüggesztése iránti kereset az eljárási szabályzat 102. cikkének (1) bekezdése értelmében csak akkor fogadható el, ha a kérelmező ezen aktust a Közszolgálati Törvényszék előtt megtámadta. Az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján hozott határozattal szembeni közvetlen keresetindítás lehetőségének elismerése lehetővé tenné tehát az érintett tisztviselő számára, hogy a vizsgálat eredményének ismeretében adott esetben elérje a határozat végrehajtásának felfüggesztését, feltéve, hogy megfelel a sürgősség követelményének, és valószínűsíti a kár bekövetkeztét.
82 Végezetül rá kell mutatni, hogy az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján hozott határozathoz hasonló aktusok hatékony bírósági felülvizsgálata hozzájárul ahhoz, hogy az OLAF vizsgálatai teljes mértékben megfeleljenek a vizsgálatok jogszerűségére és a vizsgálattal érintet személyek alapvető jogainak tiszteletben tartására vonatkozó követelménynek, a jogalkotó kívánságának megfelelően. A Közszolgálati Törvényszék megjegyzi, hogy a jelen jogvitában az OLAF csupán 2005. február 21‑én, vagyis a keresetindítás után válaszolt azokra a panaszokra, amelyekkel az F‑5/05. sz. ügy felperesei a személyzeti szabályzat 90a. cikke alapján a Törvényszékhez fordultak, és kizárólag a Bizottság válaszolt kifejezetten a hozzá intézett panaszokra, noha a kifogásolt aktus nem ezen intézménytől származik. Az ilyen helyzet, amelyben a megtámadott határozat kibocsátója nem foglal állást a határozattal szemben megfogalmazott kritikára, nem egyeztethető össze a gondos ügyintézés elvével, és jól mutatja, milyen hátrányos következményekkel járhat az egyértelműen megfogalmazott és hatékony bírósági felülvizsgálat hiánya. Az alapügyben benyújtott kereset elemzése a jelen jogvitában nem cáfolja e megállapítást.
83 A fenti megfontolások összessége tehát igazolja, hogy az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján hozott határozatokat a személyzeti szabályzat 90a. cikke értelmében sérelmet okozó aktusnak kell tekinteni.
84 E következtetést a Bizottság által előadott érvek sem kérdőjelezhetik meg.
85 A Bizottság és a Tanács elsősorban azzal érvel, hogy az Európai Csaláselleni Hivatal igazgatója által az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján hozott valamely határozat csupán a nemzeti igazságügyi vagy közigazgatási hatóságok által meghozandó végleges határozat előkészítésére szolgáló intézkedés.
86 E tekintetben igaz, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint olyan intézkedések vagy határozatok esetén, amelyek kidolgozása több szakaszban, különösen egy belső eljárás végén történik, csak azon intézkedések minősülnek felülvizsgálható intézkedéseknek, amelyek az eljárás lezárásaként véglegesen rögzítik az intézmény álláspontját, a végső határozat előkészítésére irányuló közbenső intézkedések azonban nem. A határozatot előkészítő intézkedések nem okoznak sérelmet, és a felperesek csupán az eljárás lezárásaként hozott határozattal szemben indított keresetben hivatkozhatnak az ilyen határozathoz szorosan kapcsolódó, azt megelőző aktusok szabálytalanságára (az Elsőfokú Bíróság T‑83/02. sz., Pflugradt kontra EKB ügyben 2003. február 11‑én hozott végzésének [EBHT‑KSZ 2003., I‑A‑47. o. és II‑281. o.] 34. pontja).
87 Mindazonáltal fontos hangsúlyozni, hogy amikor az OLAF igazgatója az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján határozatot hoz, a szolgálatai által végzett vizsgálat ideiglenes vagy végleges eredményei alapján állást foglal a büntetőeljárás megindítására alkalmas tények fennállásáról, és eldönti, hogy a vizsgálattal érintett személlyel szemben büntetőeljárás megindítására kerüljön‑e sor. E határozatot független közösségi szerv hozza saját hatáskörben, a nemzeti bírósági eljárástól független különleges eljárás keretében. E határozatot nem előzi meg az OLAF igazgatójának hatáskörébe tartozó semmilyen más, sérelmet okozó aktus meghozatala, így tehát az a határozatot hozó álláspontját rögzíti. Ennyiben nem hasonlítható ahhoz az aktushoz, amellyel a kinevezésre jogosult hatóság fegyelmi eljárást indít a tisztviselővel szemben, amely ugyanezen hatóság későbbi és végleges határozatának előkészítésére szolgál.
88 Ha az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján hozott határozatot a nemzeti bírósági vizsgálat és a kinevezésre jogosult hatóság által később meghozandó határozatok előkészítő aktusának kell tekinteni, még inkább el kellene fogadni, hogy az OLAF által a vizsgálatával összefüggésben hozott minden aktus, amelyek leggyakrabban megelőzik az adatközlésről szóló határozatot, szintén csupán előkészítő aktusnak minősül. Márpedig ez a következtetés egyrészt ellentétes a személyzeti szabályzat 90a. cikkének világos megfogalmazásával és a jogalkotó szándékával, amely a személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó minden személyt megillető azon jog elismerésével, hogy panasszal éljenek „az OLAF sérelmet okozó aktusaival” szemben, az ilyen aktusok létét tételezi fel, másrészt céljától és értelmétől fosztaná meg a személyzeti szabályzat 90a. cikkét, ahogyan azt a felperesek helyesen állítják.
89 Emellett azok az aktusok, melyeket a Bizottság és a Tanács a Törvényszék írásbeli kérdésére válaszolva a személyzeti szabályzat 90a. cikke alapján panasz útján kifogásolható, sérelmet okozó aktus példájaként említett, mint a személyes vagyontárgyak átvizsgálása vagy lefoglalása harmadik fél tisztviselő vagy alkalmazott irodájába történő belépés során, jogellenes módszerekkel végzett kihallgatás vagy harmadik fél tisztviselő vagy alkalmazott telefonbeszélgetéseinek jogosulatlan lehallgatása, az igazat megvallva az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján hozott határozattal ellentétben nem minősülnek valódi közigazgatási határozatnak. Igaz ugyan, hogy ezen aktusok nem feltétlenül igénylik további határozat meghozatalát, azonban nem érintik jelentősebb mértékben e harmadik fél tisztviselő vagy alkalmazott érdekeit és jogi helyzetét, mint az Európai Csaláselleni Hivatal által folytatott vizsgálattal érintett személyekkel szembeni, az adatközlésre vonatkozó vitatott határozat. Közelebbről, ezen aktusoknak önmagukban a priori nincs hatása e harmadik fél tisztviselő vagy alkalmazott hivatali státuszára és szakmai előmenetelére, miközben a vitatott határozathoz hasonló, adatközlésre vonatkozó határozat azonnali negatív következményekkel jár az érintett személyek érdekeire, előmenetelére és hírnevére nézve.
90 Az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján hozott határozatot tehát nem lehet csupán közbenső vagy előkészítő határozatnak tekinteni anélkül, hogy ne fosztanánk meg lényegétől a személyzeti szabályzat 90a. cikkét. Az OLAF igazgatója, akit e tekintetben a Közösségeken belül különleges és kizárólagos felelősséggel ruháztak fel, ezen aktussal nyilatkozik arról, hogy léteznek‑e olyan tények, amelyek bűnügyi jelleggel bírhatnak, és dönt arról, hogy a nemzeti igazságügyi hatóságokhoz kell‑e fordulni e tények megfelelő büntetőjogi megítélése érdekében.
91 Végezetül rá kell mutatni, hogy a tisztviselők fegyelmi felelősségének tekintetében olyan ügyben, melyben a fegyelmi tanács véleményét támadták meg, a Bíróság megállapította, hogy az ilyen vélemény sérelmet okozó aktusnak minősül, és keresettel megtámadható, mivel e véleményt attól függetlenül, hogy tanácsadó szervtől származik, olyan vizsgálat lezárásaként fogalmazták meg, amelyet a fegyelmi tanácsnak teljes függetlenségben, különleges és önálló, kontradiktórius jellegű és a védelemhez való jog alapelveit tiszteletben tartó eljárással kellett lefolytatnia (a Bíróság 228/83. sz., F kontra Bizottság ügyben 1985. január 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1985., 275. o.] 16. pontja). Ezt az érvelést kell analógia útján alkalmazni az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján hozott határozatokra azért is, mert azok, amellett hogy nem az OLAF igazgatója későbbi végleges határozatának előkészítésére szolgálnak, független közösségi szervtől származnak, és azokat ugyancsak olyan eljárás során vagy lezárásakor hozzák meg, amelynek lefolytatásakor „tiszteletben tartják […] az érintett személy jogát arra, hogy a vele kapcsolatos ügyekben elmondhassa álláspontját.”
92 Másodsorban a Bizottság és a Tanács az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján hozott határozat sérelmet okozó aktusnak minősítése ellen érvként a korábbi ítélkezési gyakorlatra hivatkozik.
93 E tekintetben igaz, hogy a Bíróság elnökének a fent hivatkozott Tillack kontra Bizottság ügyben hozott végzése (34. pont), az Elsőfokú Bíróság elnökének a fent hivatkozott Tillack kontra Bizottság ügyben hozott végzése (46. pont), és az Elsőfokú Bíróságnak a fent hivatkozott Tillack kontra Bizottság ügyben hozott ítélete (68–70. pont) alapjául szolgáló ügyekben a közösségi bíróságok megállapították, hogy az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján hozott határozat nem módosítja jelentősen az említett adatokkal érintett személy jogi helyzetét.
94 Mindazonáltal ezen ítélkezési gyakorlatot olyan személlyel kapcsolatban alakították ki, aki nem rendelkezett közösségi tisztviselői jogállással; az EK 230. cikk alapján indított eljárásban, nem pedig az EK 236. cikk alapján indítottban. A Bíróság és az Elsőfokú Bíróság, amelyekhez nem a személyzeti szabályzat 90a. cikkének hatályára vonatkozó kérdéssel fordultak, rámutattak, hogy a felperes megfelelő eljárási garanciákkal rendelkezett a nemzeti bíróság előtti eljárásban, és hogy az OLAF őt érintő adatok közlésre vonatkozó határozata csupán előkészítő jellegű volt. Ez az elmélet idegen a jelen ügytől. Ugyanis a Közösségek szempontjából harmadik félnek minősülő személy esetében, akinek szakmai előmenetele és anyagi helyzete nem függ közvetlenül a közösségi hatóságok intézkedéseitől, a közösségi bíróság nem rendelkezik különleges felhatalmazással arra, hogy a nemzeti bíróság helyett biztosítsa az alapvető jogok és a tisztességes eljárás követelményeiknek tiszteletben tartását.
95 Ami az Elsőfokú Bíróságnak a fent hivatkozott Comunidad Autónoma de Andalucía kontra Bizottság ügyben hozott végzését, valamint a fent hivatkozott Camós Grau kontra Bizottság ügyben hozott ítéletét illeti, fontos rámutatni, hogy e határozatokban az Elsőfokú Bíróság az OLAF eljárást lezáró jelentésének jogi természetére vonatkozóan foglalt állást, nem pedig a jelen ügyben szereplőhöz hasonló sérelmet okozó aktus minősítéséről.
96 Végezetül hangsúlyozni kell, hogy a Bíróság, akárcsak az Elsőfokú Bíróság, már elfogadta, hogy a közösségi bíróságok elvégezhetik az Európai Csaláselleni Hivatal sérelmet okozó aktusainak jogszerűségi felülvizsgálatát megsemmisítés iránti eljárás során (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑167/02. P. sz., Rothley és társai kontra Parlament ügyben 2004. március 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑3149. o.] 50. pontját, az Elsőfokú Bíróság elnöke T‑17/00. sz., Rothley és társai kontra Parlament ügyben 2000. május 2‑án hozott végzésének [EBHT 2000., II‑2085. o.] 107. pontját, az Elsőfokú Bíróság T‑17/00. sz., Rothley és társai kontra Parlament ügyben 2002. február 26‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑579. o.] 73. pontját).
97 Ebből következik, hogy a felpereseknek az adatoknak az olasz igazságügyi hatóságokkal való közlésére vonatkozó határozat megsemmisítésére vonatkozó kérelme elfogadható.
Az ügy érdeméről
98 Megsemmisítés iránti kérelmeik alátámasztására a felperesek lényegében öt jogalapra hivatkoznak: elsősorban arra, hogy az adatoknak az olasz igazságügyi hatóságokkal való közlésére vonatkozó határozatot alaptalanul fogadták el, másodsorban a védelemhez való jog tiszteletben tartása alapelvének megsértésére, harmadsorban a személyzeti szabályzat 26. cikke (7) bekezdésének megsértésére, negyedszer a személyzeti szabályzat 25. cikkének a sérelmet okozó aktusok indokolásának kötelezettségére vonatkozó második bekezdése megsértésére, ötödször az 1073/1999 rendelet és az 1999/396 határozat jogellenességére.
99 Meg kell vizsgálni a védelemhez való jog tiszteletben tartása alapelvének megsértésére vonatkozó második jogalapot.
– A felek érvei
100 A felperesek azt állítják, hogy az Európai Csaláselleni Hivatal megsértette a védelemhez való jog tiszteletben tartásának alapelvét, melyet a jelen esetben az 1999/396 határozat 4. cikke biztosít, azáltal, hogy az adatoknak az olasz igazságügyi hatóságokkal való közlése előtt nem tette lehetővé a felperesek számára álláspontjuk kifejtését az adatközlés alapjául szolgáló tényekre vonatkozóan. Az érdekeltek pontosítják, hogy semmilyen rendkívüli körülmény nem indokolta, hogy az OLAF kivonja magát ezen elv tiszteletben tartása alól, ráadásul a Bizottság főtitkára sem járult ehhez hozzá.
101 Védekezésül a Bizottság mindenekelőtt azt jegyzi meg, hogy az Európai Csaláselleni Hivatalnak a belső vizsgálat lefolytatásakor a védelemhez való jog vonatkozásában azokat a szabályokat – és kizárólag azokat – kell tiszteletben tartania, amelyek egyrészt az 1999/396 határozat 4. cikkének első bekezdésének első mondatában, másrészt annak második mondatában szerepelnek (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság fent hivatkozott Gómez Reino kontra Bizottság ügyben hozott végzésének 65. pontját).
102 Márpedig az 1999/396 határozat 4. cikkének első bekezdésének első mondatát illetően, amely kimondja, hogy az OLAF vizsgálatával kapcsolatban várhatóan érintett tisztviselőt rövid időn belül értesítik, feltéve hogy ez a vizsgálatot nem veszélyezteti, a Bizottság azt állítja, hogy e rendelkezéseket a jelen esetben nem sértették meg, mivel a felperesek tájékoztatása, amennyiben arra sor került volna, érintette volna az olasz igazságügyi hatóságok nyomozásának hatékonyságát, tekintettel bizonyos iratok megsemmisítésének kockázatára. Ami az 1999/396 határozat 4. cikke első bekezdésének második mondatát illeti, az nem alkalmazandó az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján hozott határozatra, ha a nemzeti igazságügyi hatóságok számára történő adatközlésre a belső vizsgálat során kerül sor, és nem annak végén.
103 A Bizottság azzal érvel, hogy a felpereseket mindenképpen megfelelő időben tájékoztatták a rájuk vonatkozó tényekről, ugyanis az olasz büntetőeljárás során megkapták a 2003. augusztus 5‑i feljegyzés mellékleteit, jelen esetben a 2003. július 23‑i tájékoztató közleményt, valamint a Környezetvédelmi és Fenntarthatósági Intézet egykori igazgatójának kihallgatásáról készült jegyzőkönyvet.
– A Közszolgálati Törvényszék álláspontja
104 Mindenekelőtt fontos emlékeztetni arra, hogy az 1999/396 határozat 4. cikke első bekezdésének első mondata kimondja, hogy „[h]a személyes érintettség lehetősége merül fel a Bizottság tagjára, tisztviselőjére vagy alkalmazottjára vonatkozóan, az érdekeltet rövid időn belül értesítik, feltéve hogy ez a vizsgálatot nem veszélyezteti”. Az említett határozat 4. cikke első bekezdésének második mondata pedig úgy rendelkezik, hogy „[s]emmilyen esetben sem lehet az illető bizottsági tagra, tisztviselőre vagy alkalmazottra név szerint utaló következtetést levonni, ha a vizsgálatot anélkül folytatták le, hogy az érdekeltnek lehetősége lett volna véleményét kifejteni az őt érintő valamennyi tényről”.
105 Ahogyan azt az Elsőfokú Bíróság a T‑48/05. sz., Franchet és Byk kontra Bizottság ügyben 2008. július 8‑án hozott ítéletének (EBHT 2008., II‑1585. o.) 133. és 145. pontjában kimondta, az 1999/396 határozat 4. cikke első bekezdésének fent hivatkozott rendelkezéseiből kitűnik, hogy amikor az OLAF igazgatója az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján kíván határozatot hozni, amennyiben ezen adatok név szerint utaló következtetést tartalmaznak a Bizottság tagjára, tisztviselőjére vagy alkalmazottjára vonatkozóan, köteles e személyeket az őket érintő tényekkel kapcsolatban meghallgatni az adatok nemzeti igazságügyi hatóságokkal való közlése előtt.
106 A jelen esetben az iratokból kitűnik, hogy az OLAF 2003. augusztus 5‑i feljegyzéséhez csatolt 2003. július 23‑i tájékoztató közlemény a felpereseket név szerint említette, mint olyan személyeket, akik bűncselekményt követhettek el. A 2003. augusztus 5‑i feljegyzés tehát a felperesekre „név szerint utaló következtetést” tartalmazott.
107 Következésképpen a felpereseket főszabály szerint tájékoztatni kellett volna a 2003. augusztus 5‑i feljegyzésben szereplő tényekről, és erre nézve őket meg kellett volna hallgatni, mielőtt a 2003. augusztus 5‑i feljegyzést továbbítják az olasz igazságügyi hatóságoknak.
108 Igaz, hogy az 1999/396 határozat 4. cikkének második bekezdése kivételt fogalmaz meg azokra az esetekre nézve, amikor a vizsgálat céljai érdekében a teljes titoktartás fenntartása és a nemzeti igazságügyi hatóságok hatáskörébe tartozó vizsgálati eszközök alkalmazása válik szükségessé. Ilyen esetben a Bizottság főtitkárának hozzájárulásával el lehet halasztani azon kötelezettség teljesítését, hogy a tisztviselőt nyilatkozattételre hívják fel.
109 Mindazonáltal a felperesek azzal érvelnek – és ennek a Bizottság sem mond ellent –, hogy a Bizottság főtitkára nem járult hozzá az észrevételeik előterjesztésére való felhívásra vonatkozó kötelezettség elhalasztásához, és ilyen hozzájárulást nem is kértek tőle.
110 Rá kell mutatni, hogy a Bizottság főtitkára hozzájárulásának kérésére és beszerzésére vonatkozó kötelezettség nem egyszerű formalitás, amelyet adott esetben utólag is lehetne teljesíteni. Ugyanis, ahogyan az a fent hivatkozott Franchet és Byk kontra Bizottság ítélet 151. pontjában szerepel, e hozzájárulás beszerzésének követelménye értelmét vesztené, amely nem más, mint annak biztosítása, hogy az érintett tisztviselők védelemhez való jogát tiszteletben tartsák, a tájékoztatásukat csak valóban kivételes esetben halasszák későbbre, és a kivételes jelleg megítélése nem csupán az OLAF feladata, hanem ahhoz a Bizottság főtitkárának döntése is szükséges.
111 Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy az Európai Csaláselleni Hivatal megsértette az 1999/396 határozat 4. cikkének rendelkezéseit és a felperesek védelemhez való jogát.
112 Továbbá emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jog tiszteletben tartása minden olyan eljárásban, amelyet valamely személy ellen indítottak, és amely esetleg e személy számára sérelmet okozó aktus meghozatalához vezethet, a közösségi jog egyik alapvető elvét képezi, amely jogot még az adott eljárásra vonatkozó szabályozás teljes hiányában is biztosítani kell (lásd az Elsőfokú Bíróság T‑372/00. sz., Campolargo kontra Bizottság ügyben 2002. április 23‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2002., I‑A‑49. o. és II‑223. o.] 30. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ezen elv, amely rendszerint megköveteli, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóság a sérelmet okozó aktus meghozatala előtt meghallgassa az érdekeltet, egyaránt alkalmazandó fegyelmi ügyekben és más, a közösségi közszolgálat területére tartozó ügyekben (lásd a fent hivatkozott Campolargo kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 31. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
113 Ebből következik, hogy még ha feltételezzük is – ahogyan a Bizottság állítja –, hogy az 1999/396 határozat 4. cikke első bekezdésének második mondata nem alkalmazandó az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján hozott határozatra, amikor az adatoknak a nemzeti hatóságokkal való közlésére a vizsgálat során kerül sor, az OLAF főszabály szerint nem kevésbé köteles a védelemhez való jog tiszteletben tartásának alapelve értelmében felhívni a felpereseket arra, hogy az adatközlést megelőzően tegyenek meg minden hasznos észrevételt a rájuk vonatkozó tényekkel kapcsolatban. Márpedig nyilvánvaló, hogy nem ez történt, és nem állt fenn semmilyen rendkívüli körülmény, amely ezt igazolja.
114 Végezetül, noha a Bizottság azzal érvel, hogy a felpereseket megfelelő időben tájékoztatták a rájuk vonatkozó tényekről, mivel az olasz büntetőeljárásban tájékoztatást kaptak a 2003. augusztus 5‑i feljegyzésről, valamint annak mellékleteiről, az adatoknak az olasz igazságügyi hatóságokkal való közlésére vonatkozó határozatnál későbbi ilyen körülmény nem tekinthető úgy, mint ami kárpótolja az 1999/396 határozat 4. cikke rendelkezései OLAF általi megsértését.
115 Ebből következően, anélkül, hogy a többi jogalap vizsgálatára szükség volna, az adatoknak az olasz igazságügyi hatóságokkal való közlésére vonatkozó határozatot meg kell semmisíteni.
A kártérítési kérelmekről
A felek érvei
116 A felperesek lényegében azon nem vagyoni káruk megtérítését kérik, amely őket elsősorban az OLAF belső vizsgálatot megnyitó határozata és a nyomozási cselekmények miatt, másodsorban a rájuk vonatkozó adatoknak az OLAF által, érvényes indok nélkül, a védelemhez való joguk megsértésével az olasz igazságügyi hatóságokkal való közlése miatt, harmadsorban amiatt érte, hogy a vizsgálatot lezáró jelentés olyan következtetéseket tartalmaz, amelyek semmiféle kellően bizonyított tényen nem alapulnak, negyedsorban pedig amiatt érte, hogy az OLAF semmilyen választ nem adott azon panaszokra, amelyeket a felperesek azért tettek, hogy őket a vizsgálat részleteiről tájékoztassák. A felperesek különösen azt emelik ki, hogy az adatoknak az olasz igazságügyi hatóságokkal való közlésére vonatkozó határozat maga után vonta a varesei államügyész büntetőeljárását, amely amellett, hogy aggodalomban tartotta a felpereseket a büntetőeljárás lehetősége miatt, sértette becsületüket és szakmai hírnevüket is.
117 Védekezésében a Bizottság a fent említett kérelmek elfogadhatatlanná nyilvánítását kéri, azzal az indokkal, hogy e kérelmek sértik az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 44. cikke 1. §‑ának c) pontját, mivel nem tartalmaznak olyan adatot, amely lehetővé tenné annak megállapítását, a Bizottság mely cselekményét róják fel neki. Mindenesetre a Bizottság rámutat, hogy még ha feltételezzük is, hogy az említett kérelmek megfelelnek az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 44. cikke 1. §‑a c) pontja követelményeinek, azok akkor sem fogadhatók el, mivel „teljes mértékben kapcsolódnak” a megsemmisítés iránti kérelemhez, amelyet mint elfogadhatatlant el kell utasítani.
118 Az ügy érdemére vonatkozóan a Bizottság azt állítja, hogy a felperesek által hivatkozott nem vagyoni kár kizárólag az olasz igazságügyi hatóságok büntetőeljárás megindítására vonatkozó önálló határozatából ered, így nincs közvetlen okozati kapcsolat a felrótt hibák és a hivatkozott kár között.
119 Válaszukban a felperesek, miután kérik a kártérítési kérelem elfogadhatóságának megállapítását, különösen a Bizottság azon állítását vitatják, mely szerint az általuk felhozott kár kizárólag az olasz igazságügyi hatóságok büntetőeljárás megindítására vonatkozó önálló határozatából ered. E tekintetben hangsúlyozzák, hogy elképzelhetetlen volna, hogy a varesei államügyész, akihez az OLAF csalásnak, csalás bűnsegédletének és okirathamisításnak minősülő tényállást tartalmazó feljegyzését továbbítottak, megtagadja a büntetőeljárás megindítását.
A Közszolgálati Törvényszék álláspontja
– Az elfogadhatóságról
120 A jogorvoslati lehetőségeknek a személyzeti szabályzat 90a. cikke által létrehozott rendszerében az OLAF‑nak betudható károk megtérítése iránti kártérítési kereset csak akkor fogadható el, ha arra a személyzeti szabályzat rendelkezéseinek megfelelő, pert megelőző eljárást követően kerül sor. Ez az eljárás eltérő lehet attól függően, hogy a kárt, melynek megtérítésére a kereset irányul, a személyzeti szabályzat 90a. cikke szerint sérelmet okozó aktus vagy az OLAF határozati jelleget nélkülöző magatartása okozta. Az első esetben az érdekelt feladata, hogy a megszabott határidőn belül az OLAF igazgatójához forduljon a szóban forgó aktus elleni panaszával. A második esetben azonban a közigazgatási eljárásnak a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdése szerinti kártérítési kérelemmel kell kezdődnie, és ezt követheti adott esetben a kérelmet elutasító határozattal szembeni panasz benyújtása (lásd analógia útján az Elsőfokú Bíróság T‑500/93. sz., Y kontra Bíróság ügyben 1996. június 28‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1996., I‑A‑335. o. és II‑977. o.] 64. pontját). Mindazonáltal, amennyiben a megsemmisítés iránti kereset és a kártérítési kereset között közvetlen kapcsolat áll fenn, az utóbbi – mint a megsemmisítés iránti kereset járulékos követelése – elfogadható, és nem szükséges, hogy azt akár a kinevezésre jogosult hatóságot az állítólag elszenvedett kár jóvátételére felszólító kérelem, akár a kérelem hallgatólagos vagy kifejezett elutasítása megalapozottságát vitató panasz előzze meg (lásd analógia útján a fent hivatkozott Y kontra Bíróság ügyben hozott ítélet 66. pontját).
121 A jelen esetben a belső vizsgálatot elrendelő határozattal, az OLAF vizsgálati cselekményeivel, az eljárást lezáró jelentés tartalmával és a felperesek panaszára való válaszadás megtagadásával állítólag okozott kár megtérítése iránti keresetről lévén szó, e kérelmet mint megalapozatlant el kell utasítani, mivel a felperesek nem tettek eleget a pert megelőző eljárás követelményeinek. Ugyanis ha feltételezzük, hogy a felperesek által kifogásolt magatartás a személyzeti szabályzat 90a. cikke értelmében sérelmet okozó aktusnak minősül, a felpereseknek azzal szemben panasszal kellett volna élniük, ami nem történt meg. Ugyanígy, ha feltételezzük, hogy e magatartásokat határozati jelleget nélkülözőnek kellene tekinteni, a felpereseknek először a személyzeti szabályzat 90a. cikke szerinti kártérítési kérelmet kellett volna benyújtaniuk, majd panaszt emelniük, amit nem tettek meg.
122 Ezzel szemben, ami az adatoknak az olasz igazságügyi hatóságokkal való közlésére vonatkozó határozattal állítólag okozott kár megtérítésére irányuló kérelmet illeti, az a Bizottság állításával ellentétben a kereset benyújtásától fogva kellőképpen indokolt volt, és közvetlenül kapcsolódik az adatok közlésére vonatkozó határozat megsemmisítése iránti kérelemhez, így azt, mint az említett kérelmekhez kapcsolódó járulékos kérelmet, elfogadhatónak kell tekinteni.
123 Így csupán az adatoknak az olasz igazságügyi hatóságokkal való közlésére vonatkozó határozattal okozott kár megtérítése iránti kérelem megalapozottságát kell megvizsgálni.
– Az ügy érdeméről
124 Ahogyan az fent szerepel, az adatoknak az olasz igazságügyi hatóságokkal való közlésére vonatkozó határozatot az 1999/396 határozat 4. cikkének a védelemhez való jog tiszteletben tartására vonatkozó rendelkezései megsértésével hozták meg, és az e lényeges formalitás megsértésének tényénél fogva nem vagyoni kárt okozott a felpereseknek. Ez a kár a jelen esetben azért is jelentős, mivel a határozat miatt az olasz igazságügyi hatóságok büntetőeljárást indítottak a felperesekkel szemben.
125 Ezzel szemben, ami a felpereseknek az olasz büntetőeljárás okozta aggodalmából, valamint becsületük és szakmai hírnevük sérelméből eredő kárt illeti, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Közösség felelősségének megállapításához több feltétel együttes teljesülése szükséges: az intézménynek felrótt magatartás jogellenessége, a kár tényleges fennállása, valamint a magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés (a Bíróság 111/86. sz., Delauche kontra Bizottság ügyben 1987. december 16‑án hozott ítéletének [EBHT 1987., 5345. o.] 30. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑330/00. és T‑114/01. sz., Cocchi és Hainz kontra Bizottság ügyben 2002. október 17‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2002., I‑A‑193. o. és II‑987. o.] 97. pontja). Másfelől ahhoz, hogy az ilyen összefüggés megállapítható legyen, főszabály szerint bizonyítani kell, hogy az érintett közösségi intézmény kötelességszegése és a hivatkozott kár között közvetlen és biztos okozati összefüggés áll fenn (az Elsőfokú Bíróság T‑45/01. sz., Sanders és társai kontra Bizottság ügyben 2004. október 5‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑3315. o.] 149. pontja, a T‑144/02. sz., Eagle és társai kontra Bizottság ügyben 2004. október 5‑én hozott ítélet [EBHT 2004., II‑3381. o.,] 148. pontja és a T‑250/04. sz., Combescot kontra Bizottság ügyben 2007. szeptember 12‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 95. pontja).
126 A jelen esetben, noha az olasz igazságügyi hatóságoknak a jóhiszemű együttműködés elve szellemében figyelmesen meg kellett vizsgálniuk az OLAF‑tól származó információkat, és azokból levonni a megfelelő következtetéseket a közösségi jog tiszteletben tartásának biztosítása érdekében, e hatóságok saját hatáskörükben szabadon értékelték az információk tartalmát és értelmét, valamint azt, hogy azok alapján adott esetben milyen lépéseket tartanak szükségesnek. Következésképpen kizárólag a büntetőeljárás megindítása mellett döntő és ennek megfelelően vizsgálati cselekményeket végző olasz hatóságok magatartása tekinthető a hivatkozott nem vagyoni kár okának (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Tillack kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 122. pontját). Ilyen körülmények között a felperesek nem bizonyították közvetlen okozati összefüggés fennállását egyrészt az adatoknak az olasz igazságügyi hatóságokkal való közlésére vonatkozó határozat, másrészt az aggodalmukban, valamint becsületük és szakmai hírnevük sérelmében megnyilvánuló nem vagyoni kár között.
127 Ebből következik, hogy a felperesek kártérítési kérelme csupán annyiban fogadható el, amennyiben az az 1999/396 határozat 4. cikkének a védelemhez való jog tiszteletben tartására vonatkozó rendelkezéseinek megsértéséből eredő kár megtérítésére irányul.
128 E kár megtérítésére vonatkozóan, noha az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a megtámadott határozat megsemmisítése önmagában megfelelő és főszabályként – azaz az említett aktusban szereplő, a felperes képességeire vonatkozó kifejezetten negatív, a felperesre nézve sértő bármiféle vélemény hiányában – elégséges jóvátételét jelenti minden olyan nem vagyoni kárnak, amelyet a felperes a megtámadott aktus folytán elszenvedhetett (az Elsőfokú Bíróság T‑136/03. sz., Schochaert kontra Tanács ügyben 2004. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑215. o. és II‑957. o.] 34. pontja), ezen ítélkezési gyakorlat a jelen esetben nem alkalmazható.
129 Ugyanis az 1999/396 határozat 4. cikkének a védelemhez való jog tiszteletben tartására vonatkozó rendelkezései megsértése miatt a felpereseket ért kárt jellegére és súlyára tekintettel az adatoknak az olasz igazságügyi hatóságokkal való közlésére vonatkozó határozat megsemmisítése nem minősülhet a határozat jogellenességéből eredő kár megfelelő és elégséges megtérítésének. Ilyen körülmények között e kár igazságos megtérítése azzal történik meg, ha a Bizottság minden felperesnek 3 000 euró kártérítést fizet.
A költségekről
130 Az eljárási szabályzat 122. cikke értelmében az e szabályzat II. címének a költségekről és az eljárással összefüggő ügyviteli költségekről szóló 8. fejezetének rendelkezései csak az e szabályzat hatálybalépését, vagyis 2007. november 1‑jét követően a Törvényszékhez benyújtott keresetekre irányadók. Ezen időpontig a Közszolgálati Törvényszék előtt mutatis mutandis továbbra is az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatának vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
131 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a Bizottság pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
132 Az eljárási szabályzat 87. cikke 4. §‑ának első bekezdése alapján a beavatkozó Tanács maga viseli saját költségeit.
A fenti indokok alapján
A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Közszolgálati Törvényszék megsemmisíti a 2003. augusztus 5‑i határozatot, amelyben az Európai Csaláselleni Hivatal Antonello Violettire, Nadine Schmitre, valamint az Európai Közösségek Bizottságának azon tizenkét további tisztviselőjére vonatkozó adatokat közölt az olasz igazságügyi hatóságokkal, akiknek neve a jelen ítélet mellékletében szerepel.
2) A Közszolgálati Törvényszék kötelezi az Európai Közösségek Bizottságát arra, hogy fizessen Antonello Violettinek, Nadine Schmitnek, valamint az Európai Közösségek Bizottsága azon tizenkét további tisztviselőjének, akiknek neve a jelen ítélet mellékletében szerepel, fejenként 3 000 eurót.
3) A Közszolgálati Törvényszék a kérelmeket ezt meghaladó részükben elutasítja.
4) Az Európai Közösségek Bizottsága viseli saját költségeit, valamint köteles viselni a felperesek költségeit is.
5) Az Európai Unió Tanácsa maga viseli saját költségeit.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2009. április 28‑i nyilvános ülésen.
W. Hakenberg | | S. Gervasoni |
A jelen határozat szövege, továbbá a benne hivatkozott és az EBHT‑ban még közzé nem tett közösségi bírósági határozatok a Bíróság honlapján érhetők el: www.curia.europa.eu
MELLÉKLET
Anna Bassi Perucchini, lakóhelye: Reno di Leggiuno (Olaszország),
Marco Basso, lakóhelye: Varano Borghi (Olaszország),
Ernesto Brognieri, lakóhelye: Barasso (Olaszország),
Sergio Brusorio, lakóhelye: Sesto Calende (Olaszország),
Natale Cao, lakóhelye: Ispra (Olaszország),
Renato Cazzaniga, lakóhelye: Ispra (Olaszország),
Elvidio Flammini, lakóhelye: Varèse (Olaszország),
Luigi Magistri, lakóhelye: Ispra (Olaszország),
Reginella Molinari Canale, lakóhelye: Ispra (Olaszország),
Giuseppe Morelli, lakóhelye: Besozzo (Olaszország),
Nadia Valentini, lakóhelye: Varèse (Olaszország),
Giuseppe Zara, lakóhelye: Ispra (Olaszország).