Language of document : ECLI:EU:T:2020:51

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kilencedik tanács)

2020. február 12.(*)

„Közszolgálat – Ideiglenes alkalmazottak – Nyugdíj – A nyugdíjjogosultságokat megállapító határozat – Nyugdíjelszámolás – Megsemmisítés iránti kereset – Panaszbenyújtási határidő – Elkésettség – Pusztán megerősítő aktus – Részleges elfogadhatatlanság – Jogosulatlan kifizetések visszatérítése – Besorolási fokozatba és fizetési fokozatba történő besorolás – Szorzótényező – Jogellenes aktus visszavonása – Jogos bizalom – Észszerű határidő”

A T‑605/18. sz. ügyben,

ZF (képviseli: J.‑N. Louis ügyvéd)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik: B. Mongin és L. Radu Bouyon, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

a Bizottság Személyi Juttatásokat Kezelő és Kifizető Hivatalának (PMO) a felperes öregségi nyugdíjjogosultságait 2015. április 1‑jei hatállyal módosító, 2017. november 30‑i feljegyzésének, valamint a felperest az Európai Unió vele szemben fennálló követeléseinek fennmaradó összegéről tájékoztató, 2018. január 31‑i feljegyzésének megsemmisítése iránt az EUMSZ 270. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (kilencedik tanács),

tagjai: S. Gervasoni elnök (előadó), L. Madise és R. da Silva Passos bírák,

hivatalvezető: M. Marescaux tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2019. november 7‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 Jogi keret

1        Az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzatának az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzatának, valamint az Európai Közösségek egyéb alkalmazottainak alkalmazási feltételeinek módosításáról szóló, 2004. március 22‑i 723/2004/EK, Euratom tanácsi rendelettel (HL 2004. L 124., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 2. kötet, 130. o.) történő módosítását megelőzően alkalmazandó változata (a továbbiakban: régi személyzeti szabályzat) 5. cikkének (1) bekezdése négy besorolási osztályról rendelkezett, amelyeket rang szerint csökkenő sorrendben „A”, „B”, „C” és „D” betűkkel jelölt. Az A besorolási osztály nyolc besorolási fokozatot tartalmazott, a legalacsonyabb besorolási fokozatot képező A 8 besorolási fokozattól a legmagasabb besorolási fokozatot képező A 1 besorolási fokozatig.

2        Az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzatának a 723/2004 rendelettel módosított változata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) a következőképpen rendelkezik az 5. cikkében:

„(1)      Az e személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó beosztásokat, a vonatkozó feladatok természetére és fontosságára tekintettel a tisztviselők csoportjába (a továbbiakban: »AD«) […] sorolják.

(2)      Az AD csoport tizenkét besorolási fokozatot tartalmaz, amelyek az igazgatói, tanácsadói, nyelvi és tudományos feladatoknak felelnek meg. […]”

3        A személyzeti szabályzat 44. cikkének első bekezdése kimondja:

Az a tisztviselő, aki két évig a besorolási fokozatának valamely fizetési fokozatában volt, automatikusan azon besorolási fokozat következő fizetési fokozatába lép. […]”

4        A személyzeti szabályzat 66. cikke egy táblázatot tartalmaz, mely meghatározza a havi alapilletményeket az AD csoportba tartozó besorolási fokozatok és fizetési fokozatok tekintetében. E táblázat az egyes besorolási fokozatok tekintetében öt fizetési fokozatot tartalmaz, az 16. besorolási fokozat kivételével, amely csak három fizetési fokozatot foglal magában. A régi személyzeti szabályzat 66. cikkében szereplő táblázat az A 8 besorolási fokozatban kettő, az A 7, A 2 és A 1 besorolási fokozatban hat, az A 6, A 5, A 4 és A 3 besorolási fokozatban pedig nyolc fizetési fokozatot tartalmazott.

5        A személyzeti szabályzat 107a. cikke a következőképpen szól:

„Az átmeneti rendelkezéseket a XIII. melléklet határozza meg.”

6        A személyzeti szabályzat XIII. melléklete 1. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A 2004. május 1‑jétől 2006. április 30‑ig tartó időszakra a személyzeti szabályzat 5. cikkének (1) és (2) bekezdése helyébe a következő szöveg lép:

»1.      A személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó beosztásokat, a vonatkozó feladatok természetére és fontosságára tekintettel négy – A*, B*, C*, és D* – besorolási osztályba sorolják, rang szerint csökkenő sorrendben.

2.      Az A* besorolási osztály tizenkét, a B* besorolási osztály kilenc, a C* besorolási osztály hét, a D* besorolási osztály pedig öt besorolási fokozatot tartalmaz.«”

7        A személyzeti szabályzat XIII. melléklete 2. cikke (1) bekezdésének megfelelően 2004. május 1‑jén – ugyanezen melléklet 8. cikkére is figyelemmel – a személyzeti szabályzat 35. cikkében meghatározott hivatali státuszok valamelyikét betöltő tisztviselők korábbi A 1, A 2, A 3, A 4, A 5, A 6, A 7 és A 8 besorolási fokozatait A*16, A*15, A*14, A*12, A*11, A*10, A*11, A*10, A*8 és A*7 besorolási fokozatra nevezték át. Időközi besorolási fokozatokról van szó. Ugyanezen melléklet 8. cikkének (1) bekezdése ugyanis többek között előírja, hogy 2006. május 1‑jétől kezdődő hatállyal a fent említett besorolási fokozatok megnevezése AD 16, AD 15, AD 14, AD 12, AD 11, AD 10, AD 8 és AD 7.

8        A személyzeti szabályzat XIII. melléklete 2. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„E melléklet 7. cikkének rendelkezéseire is figyelemmel az egyes besorolási fokozatok és fizetési fokozatok tekintetében a havi alapilletményeket a következő táblázat határozza meg (euróban).”

9        A személyzeti szabályzat XIII. melléklete 2. cikkének (2) bekezdése ezt követően négy táblázatot tartalmaz: az A, B, C és D besorolási osztályra vonatkozó táblázatban az A*16–A*5 időközi besorolási fokozatok minden egyes fizetési fokozata tekintetében félkövér betűvel szedett havi alapilletményt, amely megfelel a személyzeti szabályzat 66. cikkében szereplő táblázatban szereplő azonos besorolási fokozatra és azonos fizetési fokozatra előírt havi alapilletménynek.

10      Az A*13, A*9, A*6 és A*5 besorolási fokozatok kivételével valamennyi átmeneti besorolási fokozat tekintetében a szóban forgó táblázat a következő kiegészítő adatokat tartalmazza:

–        minden új időközi besorolási fokozat tekintetében a korábbi A besorolási osztály megfelelő fokozata;

–        továbbra is félkövéren szedve, a 6–8. fizetési fokozatok havi alapilletménye, amennyiben a korábbi A besorolási osztálynak megfelelő besorolási fokozat tartalmazott ilyen fizetési fokozatokat; ezen összegeknek nincs megfelelőjük a személyzeti szabályzat 66. cikkében szereplő táblázatban;

–        minden félkövéren szedett havi illetmény alatt szerepel egy dőlten szedett szám; az első lábjegyzetben pontosításra került, hogy e számadatok „a [régi személyzeti szabályzat] 66. cikkében […] meghatározott, korábbi illetményekre vonatkoznak”, és „kizárólag magyarázatként szerepelnek, nincs semmilyen jogi vonatkozásuk”; a dőlten szedett számok minden esetben a felettük félkövéren szedett összegnél alacsonyabb összeget jelölnek;

–        a dőlten szedett számok alatt szerepel egy egynél minden esetben alacsonyabb számot tartalmazó harmadik sor, a második lábjegyzetben pontosításra került, hogy: „Az egyes fizetési fokozatoknak megfelelő harmadik sorban található számadat a 2004. május 1‑je előtti és utáni alapilletmény közötti arányt kifejező együttható”; az esetek mindegyikében a harmadik sorban található szám a közvetlenül felette található, dőlten szedett szám (második sor) félkövéren szedett számmal (első sor) történő elosztásának eredménye.

11      Az A*12 besorolási fokozat 6. fizetési fokozata tekintetében a harmadik sorban feltüntetett szám a 0,9426565.

12      A személyzeti szabályzat XIII. mellékletének 7. cikke értelmében:

„A 2004. május 1‑je előtt felvett tisztviselők havi alapilletményét a következő szabályokkal összhangban kell megállapítani:

1.      A besorolási fokozatoknak e melléklet 2. cikkének (1) bekezdése szerinti átnevezése nem vezethet az egyes tisztviselőknek fizetett havi alapilletmény változásához.

2.      2004. május 1‑jén minden egyes tisztviselő esetében szorzótényezőt számítanak ki. Ez a szorzótényező megegyezik a tisztviselőnek 2004. május 1‑je előtt fizetett havi alapilletmény és az e melléklet 2. cikkének (2) bekezdésében meghatározott, alkalmazandó összeg közötti aránnyal.

A tisztviselőnek 2004. május 1‑jén fizetett havi alapilletmény megegyezik az alkalmazandó összeg és a szorzótényező szorzatával.

A szorzótényezőt a tisztviselő havi alapilletményének megállapítása érdekében kell alkalmazni a fizetési fokozatokban való előrelépését vagy a díjazás kiigazítását követően.

[…]

5.      A (3) bekezdés sérelme nélkül, minden egyes tisztviselő esetében a 2004. május 1‑jét követő első előléptetés – a 200[4]. május 1‑jét megelőzően elfoglalt besorolási osztálytól és az előléptetés hatálybalépésekor elfoglalt fizetési fokozattól függően – havi alapilletménynek […] emelkedéséhez vezet […]

6.      Az első előléptetést követően új szorzótényezőt határoznak meg. Ez a szorzótényező megegyezik az (5) bekezdés alkalmazásából származó új alapilletmények és az e melléklet 2. cikkének (2) bekezdésében meghatározott alkalmazandó összeg közötti aránnyal. A (7) bekezdésre is figyelemmel, ezt a szorzótényezőt a fizetési fokozatban való előrelépést és a díjazás kiigazítását követő illetményre kell alkalmazni.

[…]”

13      A személyzeti szabályzat XIII. melléklete 8. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

E melléklet 7. cikke rendelkezéseinek sérelme nélkül, a havi alapilletményeket az egyes besorolási fokozatok és fizetési fokozatok tekintetében a személyzeti szabályzat 66. cikkében található táblázat alapján határozzák meg. Azon tisztviselők esetében, akiket 2004. május 1‑je előtt vettek fel, az említett időpontot követő első előléptetésük hatálybalépéséig a következő táblázat érvényes: [e táblázat 2015. április 1‑jén az AD12 besorolási fokozat 8. fizetési fokozatában 13 322,22 euró havi alapilletményt határozott meg].”

14      Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek (a továbbiakban: egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek) 10. cikkének (1) bekezdése, 20. cikkének (2) bekezdése és 20. cikkének (4) bekezdése előírja, hogy a személyzeti szabályzat 5. cikkének (1) és (2) bekezdése, 66. cikke és 44. cikke analógia útján az ideiglenes alkalmazottakra is alkalmazandó.

15      Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek „Az [egyéb alkalmazottakra vonatkozó] alkalmazási feltételek hatálya alá tartozó alkalmazottakra vonatkozó átmeneti intézkedések” című mellékletének 1. cikke előírja, hogy a személyzeti szabályzat XIII. mellékletének rendelkezéseit analógia útján a 2004. április 30‑án hivatalban lévő egyéb alkalmazottakra is alkalmazni kell.

 A jogvita előzményei

16      A felperest az 1999. november 11‑én aláírt, 1999. november 15‑én hatályba lépett szerződéssel az Európai Unió Tanácsa ideiglenes alkalmazottként alkalmazta. 2000. január 1‑jei hatállyal a felperest az A besorolási osztály 4. besorolási fokozatának 4. fizetési fokozatába sorolták be.

17      Az 723/2004 rendeletből eredő reform (a továbbiakban: 2004. évi reform) során módosították az előmeneteli rendszert. Az e reformból eredő személyzeti szabályzat olyan előmeneteli rendszert hozott létre, amelyben az A, B, C és D besorolási osztályokat két csoportba – AD és AST – sorolták. Ezen új rendszernek egy új illetménytáblázat felelt meg. A 2004. évi reform előtt alkalmazott illetménytáblázat a négy besorolási osztály némelyike tekintetében legfeljebb nyolc fizetési fokozatot határozott meg, míg a 2004‑ben bevezetett illetménytáblázatot több (tizenhat) besorolási fokozatra módosították, amelyek mindegyike korlátozottabb számú (legfeljebb öt) fizetési fokozatot tartalmazott. A két rendszer között fokozatos átmenetet határoztak meg. A hivatalban lévő tisztviselők és alkalmazottak illetménye változatlan maradt, de az új illetménytáblázatra hivatkozással került kiszámításra. Ezen illetmények fenntartásának lehetővé tétele érdekében egy szorzótényezőt alkalmaztak. Egy 0 és 1 közötti számról van szó, amely a tisztviselőnek vagy alkalmazottnak fizetett illetmény és a 2004. évi reformmal bevezetett illetménytáblázat alapján fizetendő illetmény közötti arányt jelöli.

18      2004. május 1‑jén, amikor az új illetménytáblázat hatályba lépett, a felperes besorolását, azaz az A 4 besorolási fokozat 6. fizetési fokozatát átváltották az A*12 besorolási fokozat 6. fizetési fokozatába, a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 2. cikkének (2) bekezdésében szereplő, a korábbi A besorolási osztályra vonatkozó táblázatnak megfelelően 0,9426565‑ös szorzótényező alkalmazása mellett.

19      2006. május 1‑jén a felperes besorolási fokozatát AD 12‑re nevezték át (lásd fenti 7. pontot).

20      2007. november 1‑jén a felperest az AD 12 besorolási fokozat 8. fizetési fokozatába sorolták be, miután a 2004. évi reform hatálybalépése óta másodjára is magasabb fizetési fokozatba lépett.

21      Az addig a Tanács Főtitkársága alá tartozó bizonyos szervezeti egységeknek és bizonyos feladatoknak az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) részére történő átadását követően a felperest 2011 októberétől szintén áthelyezték az EKSZ‑hez. Megtartotta besorolási fokozatát és fizetési fokozatát, azaz az AD 12 besorolási fokozat 8. fizetési fokozatát, valamint a 2007. november 1‑jén fennálló, a fizetési fokozatban eltöltött szolgálati idejét.

22      A felperesre, akire addig 0,9426565 értékű szorzótényezőt alkalmaztak, 2013. februári illetményelszámolástól kezdve 1 értékű szorzótényező vonatkozott. E tekintetben a 2011 októberétől 2013 januárjáig terjedő időszak vonatkozásában visszaható hatállyal korrekciót is végrehajtottak. E visszaható hatályú korrekció miatt 2013 februárjában további 7948,81 eurót utaltak ki a felperesnek.

23      2013. július 2‑án a felperest az Európai Biztonsági és Védelmi Főiskola (EBVF) vezetőjévé nevezték ki, megtartva az AD 12 besorolási fokozat 8. fizetési fokozatba való besorolását. Ezt az álláshelyet 2014. december 31‑ig töltötte be, majd 2015. január 1‑je és március 31. között újból az EKSZ‑nél dolgozott.

24      A felperest 2015. április 1‑jén nyugdíjazták.

25      2015. március 6‑i feljegyzésében az Európai Bizottság Személyi Juttatásokat Kezelő és Kifizető Hivatala (PMO) megállapította a felperes megszerzett szolgálati időhöz kapcsolódó öregségi nyugdíjjogosultságát (a továbbiakban: 2015. március 6‑i feljegyzés). A PMO figyelembe vette a munkavégzéssel töltött, azaz 1999. november 15‑től 2015. március 31‑ig terjedő időszakot. A felperest az AD 12 besorolási fokozat ötödik fizetési fokozatába sorolták be. Mindazonáltal 1,1314352 értékű korrekciót alkalmaztak annak érdekében, hogy a fizetési fokozatban bekövetkezett e változás ellenére a nyugdíjszámításhoz figyelembe vett illetmény azonos legyen azzal az illetménnyel, amelyben a felperes a nyugdíjazása időpontjában részesült (a továbbiakban: alapilletmény). A felperes alapilletménye az AD 12 besorolási fokozat 8. fizetési fokozatának felelt meg, amint az a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 8. cikkének (2) bekezdésében szereplő táblázatból következik, azaz 13 322,22 eurónak (lásd a fenti 13. pontot), ezt az összeget ugyanakkor nem csökkentették, mivel a felperesre 1 értékű szorzótényező vonatkozott 2013. február 1‑jétől (lásd a fenti 22. pontot).

26      A felperesnek ezt követően folyósított nyugdíj megfelelt a 2015. március 6‑i feljegyzésben megjelölt nyugdíjnak.

27      A 2015. novemberi nyugdíj kifizetése során a PMO a felperes nyugdíjelszámolásában feltüntette, hogy a 2011 októbere és 2015 márciusa közötti időszakban részére kifizetett illetményekből eredő túlfizetés áll fenn, amely az Európai Unió felperessel szembeni 22 896,98 euró összegű követelésének felel meg.

28      2016 februárjától havi 715,33 euró levonására került sor.

29      Egyébiránt a 2013. február 21‑i határozattal a felperes részére meghosszabbították a lánya tekintetében folyósított, eltartott gyermek után nyújtott támogatást a 2012. március 1‑je és 2014. február 28. közötti időszakra. A felperes azonban 2015 márciusáig továbbra is részesült eltartott gyermek után járó támogatásban.

30      A 2017. júniusi nyugdíj kifizetése során a PMO a felperes nyugdíjelszámolásában feltüntette, hogy a 2014 márciusától 2015 márciusáig terjedő időszakban túlfizetés állt fenn, amely megfelel az Uniónak a felperessel szemben az eltartott gyermek után nyújtott támogatás jogcímén fennálló, összesen 10 196,51 euró összegű követelésének.

31      A PMO 2017. június 16‑án levelet is küldött a felperesnek. Ebben a levélben a PMO feltüntette a 10 196,51 euró összeget, és bemutatott egy esedékességi ütemtervet, amely 2017 augusztusa és 2018 júliusa között havi 728,32 euró levonás alkalmazását írta elő.

32      2017. október 19‑i levelében a felperes azzal a kérelemmel fordult a PMO‑hoz, hogy a továbbiakban ne alkalmazzon levonásokat a nyugdíjára (a továbbiakban: 2017. október 19‑i levél).

33      A PMO a 2017. október 19‑i levélre válaszul küldött 2017. november 23‑i feljegyzésében többek között jelezte, hogy a felperesre indokolatlanul alkalmaztak 1 értékű szorzótényezőt a 2013. februári illetményelszámolásától számítva, beleértve a 2011 októberétől 2013 januárjáig terjedő időszakra visszaható hatályt is (a továbbiakban: 2017. november 23‑i feljegyzés). Ugyanakkor a személyzeti aktájában rögzített szorzótényező értéke továbbra is 0,9426565 volt. A PMO szerint e túlfizetés az oka az Unió felperessel szembeni, 22 896,98 euró összegű, a felperes 2015. novemberi nyugdíjelszámolásában megjelenő követelésének (lásd a fenti 27. pontot).

34      A 2017. november 23‑i feljegyzésben a PMO azt is jelezte, hogy a felperes a számára e tekintetben biztosított hosszabbítási időszak 2014 februárjában történt lejártát követően is részesült az eltartott gyermek után nyújtott támogatásban. E túlfizetés az oka az Unió felperessel szembeni, 10 196,51 euró összegű követelésének (lásd a fenti 30. pontot).

35      E feljegyzésben szerepelt a fenti 27., illetve 30. pontban említett két követelésnek megfelelően a felperes nyugdíjára alkalmazott levonások összefoglalója is.

36      Végül a 2017. november 23‑i feljegyzésben a PMO rámutatott arra is, hogy a hibás szorzótényező miatt (lásd a fenti 33. pontot), a 2015. november 6‑i feljegyzése hibás alapilletményt vett figyelembe. A PMO ekkor jelezte, hogy e tekintetben külön levélben újabb feljegyzést küld a felperesnek.

37      2017. november 30‑i feljegyzésével a PMO 2015. április 1‑jei hatállyal módosította a felperes megszerzett szolgálati időhöz kapcsolódó öregségi nyugdíjjogosultságát (a továbbiakban: 2017. november 30‑i feljegyzés). Alapilletményét módosították, ami 1,1314352 helyett 1,066555 mértékű korrekció alkalmazásához vezetett (lásd a fenti 25. pontot).

38      A 2018. januári nyugdíj kifizetése során a PMO a felperes nyugdíjelszámolásában a 2015 áprilisától 2017 decemberéig terjedő időszakban számára folyósított nyugdíjösszegekből eredő túlfizetés fennállását mutatta ki. Ez a túlfizetés az Unió felperessel szembeni, összesen 7389,51 euró összegű követelésének felelt meg.

39      A PMO‑hoz intézett 2018. január 4‑i levelében a felperes olyan adatokat kívánt benyújtani, amelyek szerinte lehetővé teszik a korábbi illetményei és a nyugdíja kiszámításával kapcsolatos nehézségek rendezését. E levelet azzal zárta, hogy az illetményei és a nyugdíja kiszámításakor figyelembe veendő szorzótényező értékének 1‑nek, nem pedig 0,9426565‑nak kell lennie.

40      Levélváltásokat és e‑maileket követően a PMO a 2018. január 31‑i feljegyzésében arról tájékoztatta a felperest, hogy az Unió vele szemben fennálló követeléseinek egyenlege már 22 409,61 eurót tesz ki (a továbbiakban: 2018. január 31‑i feljegyzés). A 2016 februárja és 2020 januárja között alkalmazandó havi levonásokat három különböző követelés között felosztó ütemtervben a PMO emlékeztetett e követelések mindegyikének teljes összegére – amely az első követelés esetében 22 896,98 eurót, a második esetében 10 196,51 eurót, a harmadik esetében pedig 7389,51 eurót jelent –, és részletezte az egyes követelések esetében folyamatban lévő visszatérítések állapotát.

41      A felperes a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján 2018. február 28‑án panaszt nyújtott be többek között a 2017. november 30‑i és a 2018. január 31‑i feljegyzéssel szemben.

42      A Bizottság 2018. június 27‑i határozatával elutasította a panaszt, és úgy ítélte meg, hogy az olyan korábbi határozatokat megerősítő aktusok ellen irányul, amelyeket az előírt határidőn belül nem vitattak, és ezért elfogadhatatlan.

 Az eljárás és a felek kérelmei

43      A Törvényszék Hivatalához 2015. október 23‑án benyújtott keresetlevéllel a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

44      A Törvényszék 2019. szeptember 26‑án az eljárási szabályzat 89. cikke szerinti pervezető intézkedések keretében írásbeli kérdéseket intézett a felekhez. A felek e kérdésekre a kitűzött határidőn belül válaszoltak.

45      A Törvényszék a 2019. november 7‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és az általa feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaikat.

46      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg „a Bizottság 2017. november 30‑i, a felperes nyugdíjjogosultságát 2015. március 6‑ra visszaható hatállyal megállapító határozatát”;

–        semmisítse meg „a Bizottság 2018. január 31‑i azon határozatát, amely 22 409,61 euró jogtalanul felvett összeget követel vissza”;

–        kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

47      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogvita tárgyáról

48      Amint a jogvita előzményeiből kitűnik, a PMO úgy véli, hogy az Uniónak három követelése van a felperessel szemben: az első, 2015 novemberében 22 896,98 euró összegű követelés abból ered, hogy a felperesnek a 2011 októbere és 2015 márciusa közötti időszakban fizetett illetményre tévesen 1 értékű szorzótényezőt alkalmaztak 0,9426565 helyett (a továbbiakban: első követelés); a második, 2017 júniusában 10 196,51 euró összegű követelés abból ered, hogy a felperes jogalap nélkül kapta meg az eltartott gyermek után nyújtott támogatást a 2014 márciusától 2015 márciusáig terjedő időszakban (a továbbiakban: második követelés); a harmadik, 2017 decemberében 7389,51 euró összegű követelés abból ered, hogy tévesen alkalmazták a felperes alapilletményének, és így nyugdíjának kiszámításához az 1 értékű szorzótényezőt, amely alapján a PMO a 2015 áprilisától 2017 decemberéig terjedő időszakban 1,066555 helyett 1,1314352 értéknek megfelelő korrekciót alkalmazott (a továbbiakban: harmadik követelés).

49      A felperes két aktust vitat, egyrészt a 2017. november 30‑i feljegyzést, másrészt a 2018. január 31‑i feljegyzést.

50      A 2017. november 30‑i feljegyzés, amely a felperesre visszaható hatállyal az 1 helyett 0,9426565‑ös szorzótényezőt alkalmaz, módosítja a nyugdíj kiszámítása során figyelembe vett illetményt, és a harmadik követelés alapját képezi (lásd a fenti 33., 36. és 37. pontot).

51      A 2018. január 31‑i feljegyzés a felperest az Unió az említett időpontban vele szemben fennálló három követelésének teljes összegéről tájékoztatja. A feljegyzéshez ütemtervet csatoltak, amely feltünteti a három követelés egyenkénti teljes összegét.

52      E tekintetben meg kell állapítani, hogy az első és a második követelés alapján 2018 januárja előtt levontak bizonyos összegeket a felperes nyugdíjából, így a három követelés teljes egyenlegének nettó összege, azaz a 2018. január 31‑én fennálló 22 409,61 euró alacsonyabb volt ezen időpontban e követelések összegénél.

53      A második követelést illetően a felperes a tárgyaláson kijelentette, hogy lemond az e követelésre vonatkozó igényeiről, amit a tárgyalásról készült jegyzőkönyvben rögzítettek.

54      Egyébiránt a 2018. január 31‑i feljegyzést kísérő ütemterv tartalmazza a három követelésre vonatkozó, folyamatban lévő visszatérítések részleteit (lásd a fenti 40. pontot).

55      Márpedig e tekintetben a felperes beadványaiban jelzi, hogy „a 2018. január 31‑i, 22 409,61 euró jogalap nélküli kifizetésének megállapításáról szóló bizottsági határozat” megsemmisítését kéri. E pontosítás alapján arra lehet következtetni, hogy a felperes megsemmisítés iránti kérelme kizárólag e követelés fennállásának megállapítására vonatkozik – és nem a visszatérítésnek a fenti 51. pontban említett ütemtervben szereplő részletszabályaira. E következtetést megerősíti az a tény, hogy a felperes sem a beadványaiban, sem a tárgyaláson nem kifogásolta a visszatérítés említett részletszabályait.

56      Meg kell tehát állapítani, hogy a felperes kérelme a 2018. január 31‑i feljegyzés annyiban történő megsemmisítésére szorítkozik, amennyiben az az Unió vele szembeni követeléseinek fennállását említi.

57      A fenti megfontolásokból következik, hogy a jogvita tárgya egyrészt a felperesnek 2015 áprilisa és 2017 decembere között folyósított nyugdíjjal összefüggő harmadik követelésre vonatkozó, 2017. november 30‑i feljegyzés, másrészt pedig a 2018. január 31‑i feljegyzés vitatására korlátozódik, amennyiben az utóbbi e követelés fennállását, valamint a 2011 októbere és 2015 márciusa közötti időszakban a felperesnek fizetett illetményekre vonatkozó első követelés fennállását említi.

 Az elfogadhatóságról

58      A Bizottság, amely az ellenkérelemben arra hivatkozott, hogy a 2017. november 30‑i feljegyzés és a 2018. január 31‑i feljegyzés csak a 2015. novemberi nyugdíjelszámolásban tükröződő határozat megismétlése volt, a tárgyaláson kijelentette, hogy eláll az elfogadhatatlansági kifogásaitól, amit a tárgyalási jegyzőkönyvben rögzítettek.

59      Mindazonáltal az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a panasz és a kereset benyújtásának a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikkében meghatározott határidői eljárásgátló jellegűek, és nem bízhatók a felek vagy a bíróság döntésére, amelynek feladata, hogy akár hivatalból is vizsgálja e határidők betartását (2000. június 29‑i Politi kontra ETF ítélet, C‑154/99 P, EU:C:2000:354, 15. pont; 2018. november 29‑i WL kontra ERCEA ítélet, T‑493/17, nem tették közzé, EU:T:2018:852, 64. pont).

60      A személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése értelmében az említett személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó bármely személy panaszt nyújthat be a kinevezésre jogosult hatósághoz az őt hátrányosan érintő intézkedés ellen; a panaszt három hónapos határidőn belül kell benyújtani.

61      Az illetményelszámolások vagy nyugdíjelszámolások panasszal és adott esetben keresettel megtámadhatók, amennyiben egy pusztán pénzügyi tárgyú határozat a jellege miatt alkalmas arra, hogy az ilyen illetményelszámolásban vagy nyugdíjelszámolásban tükröződjön. Ebben az esetben a valamely közigazgatási határozattal szembeni panasz benyújtására, illetve keresetindításra nyitva álló határidő az illetményelszámolás vagy nyugdíjelszámolás közlésével kezdődik, amennyiben az említett határozat léte és tartalma világosan és első alkalommal az említett elszámolásból tűnik ki (lásd: 2017. december 14‑i Martinez De Prins és társai kontra EKSZ ítélet, T‑575/16, EU:T:2017:911, 31. és 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd még ebben az értelemben: 2007. január 9‑i Van Neyghem kontra Régiók Bizottsága ítélet, T‑288/04, EU:T:2007:1, 39. és 40. pont).

62      A jelen ügyben, amint az a fenti 27. pontban megállapításra került, a PMO a 2015. novemberi nyugdíj kifizetése alkalmával tájékoztatta a felperest az első követelés fennállásáról, amely követelés – amint az a nyugdíjelszámolásból kitűnik – a 2011 októbere és 2015 márciusa közötti időszakban havonta folyósított túlfizetésből ered, és összesen 22 896,98 euró összegnek felel meg.

63      Márpedig az első követelés fennállását megállapító határozat tárgya pusztán pénzügyi. Az tehát jellege miatt alkalmas arra, hogy a 2015. novemberi nyugdíjelszámolásban tükröződjön. Bár sajnálatos, hogy a PMO ezen elszámoláshoz nem fűzött semmilyen pontosítást e határozat indokait illetően, ez nem változtat azon, hogy mivel az említett határozat léte és tartalma világosan és első alkalommal az említett elszámolásból tűnik ki, közlése megnyitotta a vele szembeni panasz és kereset benyújtására rendelkezésre álló határidőt.

64      Az első követelés meglétét megállapító határozat közlésének időpontját illetően, az ügyiratokból kitűnik, és a felperes 2017. október 19‑i levele is megerősíti (lásd a fenti 33. pontot), hogy a felperes 2017. február 19‑én olyan üzenetet küldött a PMO‑nak, amelyben jelezte, hogy tudomást szerzett a 2015. novemberi nyugdíjelszámolásról és a nyugdíjára azt követően alkalmazott levonásokról. A 2017. október 19‑i levélben még azt is pontosította, hogy 2015 novemberében „megkapta” ezt az értesítőt.

65      Következésképpen bármelyek is legyenek egyébként a felperes által annak bizonyítása érdekében hivatkozott körülmények, hogy nem állt módjában azonnal tudomást szerezni a 2015. novemberi nyugdíjelszámolásáról, úgy lehet tekinteni, hogy azt a felperessel mindenképpen legkésőbb 2017. február 19‑én közölték.

66      Márpedig a felperes beadványaiban nem hivatkozik semmilyen olyan panaszra, amelyet a 2015. novemberi nyugdíjelszámolással szemben a 2017. február 19‑től számított három hónapos határidőn belül nyújtott volna be.

67      A fenti megfontolásokból következik, hogy a felperes az előírt határidőn belül nem vitatta az első követelés fennállását első alkalommal megállapító határozatot, amely a 2015. novemberi nyugdíjelszámolásában tükröződött.

68      A felperesnek a személyzeti szabályzat 25. és 26. cikkének rendelkezéseire alapított érvei, amelyek szerint az egyedi határozatokat írásban haladéktalanul közölni kell az érintett alkalmazottal, nem kérdőjelezik meg a fenti 67. pontban említett következtetést, minthogy e rendelkezéseknek nem tárgya az eljárási határidők uniós tisztviselőkre és alkalmazottakra történő alkalmazása feltételeinek meghatározása (lásd ebben az értelemben: 2002. május 30‑i Onidi kontra Bizottság ítélet, T‑197/00, EU:T:2002:135, 156. pont; 2009. október 5‑i de Brito Sequeira Carvalho kontra Bizottság/Bizottság kontra de Brito Sequeira Carvalho ítélet, T‑40/07 P és T‑62/07 P, EU:T:2009:382, 92. pont), ellentétben a személyzeti szabályzat „Jogorvoslat” című VII. címében szereplő rendelkezésekkel, amelyek alapján a fenti 61. pontban említett ítéleteket meghozták.

69      Mielőtt meg lehetne állapítani a felperes kereseti kérelmeinek elfogadhatatlanságát, amennyiben azok az első követelés fennállására vonatkoznak, meg kell mindazonáltal győződni arról, hogy a 2018. január 31‑i feljegyzés alkalmas volt‑e arra, hogy e tekintetben újból megnyissa az eljárási határidőket. Meg kell tehát határozni, hogy a 2018. január 31‑i feljegyzés, amennyiben az első követelés fennállását említi, a 2015. novemberi nyugdíjelszámolásban tükröződő határozatot pusztán megerősítő határozatnak minősül‑e, vagy sem.

70      Az ítélkezési gyakorlat értelmében egy aktus megerősítő jellegét vagy annak hiányát nem lehet kizárólag a korábbi, általa megerősített aktushoz viszonyított tartalma alapján értékelni, hanem azt azon kérelem jellegének figyelembevételével kell értékelni, melyre ezen aktus választ képez (lásd: 2016. november 17‑i Fedtke kontra EGSZB ítélet, T‑157/16 P, nem tették közzé, EU:T:2016:666, 17. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

71      Ezen ítélkezési gyakorlatból különösen az következik, hogy amennyiben az aktus olyan kérelemre válaszol, amelyben új és lényeges tényekre hivatkoznak, és amellyel azt kérik, hogy a közigazgatási szerv vizsgálja felül a korábbi határozatát, ezen aktus nem tekinthető pusztán megerősítő jellegűnek, mivel e tényeket bírálja el, és ezért új elemet tartalmaz a korábbi határozathoz képest. Új és lényeges tények felmerülése ugyanis indokolhatja a jogerőssé vált korábbi határozat felülvizsgálatára irányuló kérelem előterjesztését. Ezzel szemben, ha a felülvizsgálati kérelem nem új és lényeges tényeken alapul, a kért felülvizsgálatot megtagadó határozat elleni keresetet mint elfogadhatatlant el kell utasítani (lásd: 2016. november 17‑i Fedtke kontra EGSZB ítélet, T‑157/16 P, nem tették közzé, EU:T:2016:666, 18. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

72      Azon kérdést illetően, hogy mely kritériumok alapján kell a tényeket újnak minősíteni, az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy ahhoz, hogy egy tény „újnak” legyen tekinthető, az szükséges, hogy arról a korábbi határozat elfogadásának időpontjában sem a felperesnek, sem az adminisztrációnak nem volt, illetve nem is lehetett tudomása (lásd: 2016. november 17‑i Fedtke kontra EGSZB ítélet, T‑157/16 P, nem tették közzé, EU:T:2016:666, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

73      E tekintetben kétségtelenül igaz, hogy a 2014. november 13‑i Spanyolország kontra Bizottság ítéletben (T‑481/11, EU:T:2014:945, 38. pont) pontosításra kerül, hogy valamely elemet akkor is újnak kell minősíteni, ha az a korábbi aktus elfogadásakor nem létezett, és akkor is, ha olyan elemről van szó, amely már létezett a korábbi aktus elfogadásakor, de amelyet bármely oknál fogva – ideértve az ezen utóbbi aktus megalkotójának a hanyagságát is – ezen elfogadáskor nem vettek figyelembe.

74      Mindazonáltal e pontosítás – annak meglehetősen tág megfogalmazása ellenére – nem értelmezhető úgy, mint amely lehetővé teszi a tisztviselő számára, akinek az első kérelmét jogerős határozattal részben vagy egészben elutasították, hogy új tényekként hivatkozzon az első kérelemmel azonos célú második kérelem alátámasztása érdekében olyan tényekre, amelyek már a rendelkezésére álltak, és amelyeket elmulasztott első kérelmének alátámasztása érdekében előterjeszteni (2016. november 17‑i Fedtke kontra EGSZB ítélet, T‑157/16 P, nem tették közzé, EU:T:2016:666, 22. pont).

75      Ellenkező esetben nemcsak a fenti 70–72. pontban idézett ítélkezési gyakorlat sérülne, hanem az az ítélkezési gyakorlat is, amely szerint a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdése szerinti kérelem benyújtásának lehetősége nem teszi lehetővé a tisztviselő számára, hogy figyelmen kívül hagyja a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikkében a panasz és a kereset benyújtására előírt határidőket azáltal, hogy ilyen későbbi kérelem útján közvetett módon megkérdőjelez egy korábbi, általa a határidőn belül meg nem támadott határozatot (2016. november 17‑i Fedtke kontra EGSZB ítélet, T‑157/16 P, nem tették közzé, EU:T:2016:666, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

76      A jelen ügyben azok a tények, amelyekre a felperes a 2018. január 4‑i levelében hivatkozik, és amelyek lényegében annak bizonyítására irányulnak, hogy az EBVF vezetőjeként történő kinevezése egy új, nagyobb felelősséggel járó álláshelyre való kinevezés volt, a felperes rendelkezésére álltak akkor, amikor ezen álláshelyet 2013 júliusa és 2014 decembere között betöltötte, következésképpen a felperes ismerte őket akkor, amikor tudomást szerzett a 2015. novemberi nyugdíjelszámolásról. Márpedig azokat a számára előírt panaszbenyújtási határidőn belül nem terjesztette a PMO elé. Ezek a tények tehát nem teszik lehetővé számára az említett határidő újbóli megnyitását.

77      Következésképpen a 2018. január 31‑i feljegyzést, amennyiben az az első követelés fennállását említi, a 2015. novemberi nyugdíjelszámolásban tükröző határozatot pusztán megerősítő határozatnak kell tekinteni.

78      A fenti megfontolásokból következik, hogy a 2018. január 31‑i feljegyzés ellen irányuló kérelem, amennyiben e feljegyzés az első követelés fennállását említi, nem fogadható el.

79      Tekintettel arra, hogy a felperes a tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy eláll a második követeléssel kapcsolatos igényeitől (lásd a fenti 53. pontot), érvelésének megalapozottságát csak a harmadik követelés vonatkozásában kell vizsgálni, amely követelés 2017. november 30‑i feljegyzésből következő megállapítását a 2018. január 31‑i feljegyzés is megismételte.

 Az ügy érdeméről

80      Megsemmisítés iránti kérelmének alátámasztására a felperes hat jogalapra hivatkozik, amelyek közül az elsőt téves jogalkalmazásra, a másodikat a személyzeti szabályzat 85. cikkének megsértésére, a harmadikat a jogszerű aktusok visszavonására alkalmazandó elvek megsértésére, a negyediket a jogellenes aktusok visszavonására alkalmazandó elvek megsértésére, az ötödiket az indokolás elégtelenségére, a hatodikat pedig nyilvánvaló értékelési hibára alapítja.

 A téves jogalkalmazásról

81      A felperes azt állítja, hogy a nyugdíjának visszamenőleges hatályú korrekciója nem indokolt, és hogy a megsemmisíteni kért határozatok téves jogalkalmazáson alapulnak.

82      A felperes vitatja, hogy a 2013. februári illetményelszámolásában tükröződő határozatot jogalap nélkül fogadták volna el.

83      A Bizottság válaszában kifejti, hogy a felperes feladatainak megváltozása és a CESD‑nél történő szolgálatba lépése nem eredményezte a besorolási, illetve a fizetési fokozat megváltozását.

84      E tekintetben emlékeztetni kell arra (lásd a fenti 18–20. pontot), hogy 2004. május 1‑jén, amikor az új illetménytáblázat hatályba lépett, a felperes besorolását, vagyis az A 4 besorolási fokozat 6. fizetési fokozatát átváltották az A*12 besorolási fokozat 6. fizetési fokozatába, a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 2. cikkének (2) bekezdésében szereplő, a korábbi A besorolási osztályra vonatkozó táblázatnak megfelelően 0,9426565‑ös szorzótényező alkalmazása mellett.

85      2006. május 1‑jén a felperes besorolási fokozatát AD 12‑re nevezték át.

86      2007. november 1‑jén a felperest az AD 12 besorolási fokozat 8. fizetési fokozatába sorolták be, miután a 2004. évi reform hatálybalépése óta másodjára is magasabb fizetési fokozatba lépett. Egy 2004. május 1‑je előtt hivatalban lévő tisztviselőnek vagy alkalmazottnak a személyzeti szabályzat 66. pontja szerinti (lásd a fenti 4. pontot) legmagasabb fizetési fokozatot meghaladó fizetési fokozatba sorolásának lehetősége a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 2. cikkének (2) bekezdésében szereplő, a korábbi A besorolási osztályra vonatkozó táblázatból (lásd a fenti 10. pontot) következik.

87      A felperes – előléptetés hiányában – mindaddig az AD 12 besorolási fokozat 8. fizetési fokozatában maradt a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 8. cikkének (2) bekezdése (lásd a fenti 13. pontot) értelmében, amíg hivatalban volt.

88      Nyugdíjazásakor – 2015 áprilisában – a felperest az AD 12 besorolási fokozat ötödik fizetési fokozatába sorolták. Ugyanakkor az AD 12 besorolási fokozat ötödik fizetési fokozatának megfelelő illetményre 1,1314352 korrekciós együtthatót alkalmaztak, hogy a nyugdíjának kiszámítása érdekében figyelembe vett illetménye megegyezzen az alapilletményével, azaz a nyugdíjba vonulásakor a részére folyósított illetménnyel, amely 13 322,22 eurót tett ki (lásd a fenti 25. pontot).

89      Hangsúlyozni kell, hogy a felperes a nyugdíjazásakor nem vitatta a tekintetében alkalmazott, fizetési fokozatában bekövetkezett változást.

90      A fenti 88. pontban említett alapilletmény összege az 1 értékű szorzótényező alkalmazásából eredt, amelyet 2013 februárjában vezettek be (lásd a fenti 22. pontot).

91      Márpedig a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 7. cikkének 2. pontjából az következik, hogy a szorzótényezőt 2004. május 1‑jén kell kiszámítani (lásd a fenti 12. pontot).

92      Tekintettel a felperes ezen időpontban fennálló besorolására (lásd a fenti 18. pontot), a rá alkalmazandó szorzótényezőnek a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 2. cikkének (2) bekezdésében szereplő, a korábbi A besorolási osztályra vonatkozó táblázat szerint 0,9426565‑nek kellett volna lennie (lásd a fenti 11. pontot).

93      Egyébiránt a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 7. cikke 2. pontja harmadik albekezdésének rendelkezései szerint a 2004. május 1‑jén kiszámított szorzótényezőt kell alkalmazni a fizetési fokozatokban való előrelépéskor vagy a díjazás naprakésszé tételekor. Ugyanezen cikk 6. pontja csak a 2004. május 1‑jét követő első előléptetés alkalmával írja elő új tényező meghatározását (lásd a fenti 12. pontot).

94      Márpedig nem vitatott, hogy a felperest nem léptették elő 2004. május 1‑je és 2015. április 1‑je, azaz a nyugdíjba vonulásának időpontja között.

95      A nyugdíjazásáig tehát továbbra is 0,9426565 értékű szorzótényezőt kellett volna rá alkalmazni.

96      Ugyanakkor a felperesre a 2013. februári illetményelszámolásától kezdődően 1 értékű szorzótényezőt alkalmaztak (lásd a fenti 90. pontot).

97      Az ügy iratainak egyetlen eleméből sem következik ugyanakkor, hogy a szorzótényezőre vonatkozó határozat, amely a felperes 2013. februári illetményelszámolásában tükröződik, jogszerű lenne annak ellenére, hogy megállapítást nyert, hogy a felperes nem teljesítette a jogszabályok által ahhoz előírt feltételeket, hogy új szorzótényezőt alkalmazzanak rá.

98      E módosítás tehát – a felperes állításával ellentétben – nem igazolható a személyzeti szabályzat alkalmazandó rendelkezéseiben előírt feltételekre tekintettel.

99      Amint az a 2015. március 6‑i feljegyzésből kitűnik, e nem indokolt módosítás ahhoz vezetett, hogy a felperes nyugdíját egy 1 értékű szorzótényező alkalmazásából eredő alapilletmény‑összeg figyelembevételével számították ki (lásd a fenti 90. pontot).

100    A 2015. novemberi nyugdíjelszámolásban tükröződő határozatban alkalmazott korrekció (lásd a fenti 33. pontot), majd a 2017. novemberi 30‑i feljegyzésben alkalmazott korrekció célja a fenti 98. pontban említett, nem indokolt módosítás orvoslása volt.

101    Így a 2017. november 30‑i feljegyzésben a PMO ez alkalommal az alapilletmény összegét nem a felperes által a nyugdíjazása időpontjában kapott, 1 értékű szorzótényező alapján meghatározott illetmény, hanem azon illetmény alapján állapította meg, amelyben a felperesnek részesülnie kellett volna, és amelyet 0,9426565 értékű szorzótényező alapján határoztak meg. Ilyen tényezőt alkalmaztak tehát az AD 12 besorolási fokozat 8. fizetési fokozatának megfelelő illetményre, amint az a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 8. cikkének (2) bekezdésében szereplő táblázatból kitűnik (lásd a fenti 87. pontot). A felperes nyugdíjazásának időpontjában az e tekintetben az említett táblázatban feltüntetett összeg 13 322,22 euró volt (lásd a fenti 13. pontot). Az így kapott alapilletmény 12 558,28 eurónak felelt meg, ami az annak érdekében alkalmazott korrekció módosítását eredményezte, hogy a nyugdíj összegének kiszámításához figyelembe vett illetmény az alapilletménnyel azonos legyen. A korrekció értéke tehát 1,1314352‑ről 1,066555‑re változott (lásd a fenti 37. pontot).

102    Márpedig a felperes nem bizonyítja, hogy a jogszabályoknak a PMO által ily módon történő alkalmazása téves lenne.

103    Különösen, a felperes nem megalapozottan hivatkozik arra, hogy az EKSZ‑hez való, 2011. októberi áthelyezéséből (lásd a fenti 21. pontot) következően rá már nem vonatkoznak a XIII. melléklet átmeneti rendelkezései, ami indokolná a 0,9426565 értékű szorzótényező alkalmazásának mellőzését és az 1 értékű szorzótényező alkalmazását.

104    Ugyanis, még ha a felperes EKSZ‑nél való szolgálatba lépése új szerződés aláírásához is vezetett, az – amint az a Tanács főtitkára által a felperesnek küldött 2010. december 8‑i levélből kitűnik – az addig a Tanács főtitkára alá tartozó bizonyos szervezeti egységek és feladatok EKSZ‑nek való átadását kísérő személyiállomány‑áthelyezésből eredt. Nem egy olyan új előmenetel kezdetét jelző felvételről volt tehát szó, amelyre nem kellett alkalmazni a személyzeti szabályzat XIII. mellékletének átmeneti rendelkezéseit.

105    Végeredményben a felperes EKSZ‑nél való szolgálatba lépésekor az előmenetele nem szakadt meg. Így a felperes továbbra is az AD 12 besorolási fokozat nyolcadik fizetési fokozatában szerepelt, amely besorolást csak a személyzeti szabályzat XIII. mellékletének átmeneti rendelkezései alapján kell alkalmazni. Ezenfelül az EKSZ‑nél 2011. október 1‑jén történt szolgálatba lépését megelőzően az adott fizetési fokozatban eltöltött szolgálati időt is fenntartották (lásd a fenti 21. pontot).

106    Így a felperes állításával ellentétben a személyzeti szabályzat XIII. mellékletének átmeneti rendelkezései még az EKSZ‑nél 2011. október 1‑jén történt szolgálatba lépését követően is alkalmazandók voltak rá.

107    A fenti megfontolásokból következik, hogy a felperes tévesen állítja, hogy a nyugdíjának visszamenőleges hatályú, 2017 novemberében történt korrekciója nem indokolt, és a 2017. november 30‑i feljegyzés ezen okból téves jogalkalmazáson alapul.

108    Következésképpen a jelen jogalapot el kell utasítani.

 A személyzeti szabályzat 85. cikkének megsértéséről

109    A felperes azt állítja, hogy az a szorzótényező, amelyet akkor alkalmaztak rá, amikor szolgálatban volt, nem szerepelt a közte és az EKSZ között létrejött szerződésben, és ezért a felperes nem értesülhetett az EKSZ‑hez való belépésével összefüggésben a jogait megállapító határozat esetleges szabálytalanságáról.

110    A felperes a szóban forgó rendelkezések összetettségére is hivatkozik.

111    A felperes végül jelzi, hogy a személyzeti szabályzat egyetlen rendelkezése sem tette lehetővé számára különösen a rá 2013 februárjától alkalmazott szorzótényező pontosságának ellenőrzését.

112    A Bizottság azt állítja, hogy a jelen ügyben teljesültek a személyzeti szabályzat 85. cikkében foglalt feltételek.

113    A Bizottság hozzáteszi, hogy a felperes pusztán azzal, hogy összehasonlítja a számára a személyzeti aktájába való betekintést lehetővé tévő informatikai alkalmazásból kitűnő hivatali státuszát az illetményelszámolásaiból következő hivatali státuszával, feltárhatta volna a szorzótényezők közötti indokolatlan eltérést.

114    E tekintetben a személyzeti szabályzat 85. cikkéből – amely az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 45. cikke értelmében az ideiglenes alkalmazottakra is vonatkozik – az következik, hogy ahhoz, hogy az indokolatlanul kifizetett összeg visszakövetelhető legyen, bizonyítani kell, hogy a kedvezményezett tényleges tudatában volt a kifizetés szabálytalanságának, vagy hogy a kifizetés szabálytalansága olyannyira nyilvánvaló, hogy azt a kedvezményezettnek fel kellett volna ismernie. Amennyiben e második esetben a kedvezményezett vitatja, hogy tudomása lett volna a kifizetés szabálytalanságáról, meg kell vizsgálni azokat a körülményeket, amelyek között a kifizetésre sor került, annak megállapítása érdekében, hogy a kifizetés szabálytalansága nyilvánvaló‑e (1994. február 10‑i White kontra Bizottság ítélet, T‑107/92, EU:T:1994:17, 32. pont).

115    A személyzeti szabályzat 85. cikkében szereplő, a kifizetés szabálytalanságát jellemző „nyilvánvalóan olyan” [helyesen: „annyira nyilvánvaló”] kifejezés nem azt jelenti, hogy a jogalap nélküli kifizetésben részesülő tisztviselő mentesül a végiggondolásra és ellenőrzésre tett minden erőfeszítés alól, hanem azt, hogy a kifizetést vissza kell téríteni, amennyiben a hiba nem kerülheti el a szokásos gondossággal eljáró tisztviselő figyelmét, akitől elvárható, hogy ismerje az illetményére vonatkozó szabályokat (1979. július 11‑i Broe kontra Bizottság ítélet, 252/78, EU:C:1979:186, 13. pont; 1994. február 10‑i White kontra Bizottság ítélet, T‑107/92, EU:C:1994:17, 33. pont).

116    A személyzeti szabályzat 85. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a kérdés nem az, hogy az adminisztráció számára nyilvánvaló volt‑e a tévedés, hanem az, hogy az az érintett számára nyilvánvaló volt‑e. Az adminisztráció helyzete ugyanis, amelynek több ezer illetmény és különféle ellátás kifizetésének biztosítása a feladata, nem hasonlítható a tisztviselő helyzetéhez, akinek személyes érdeke fűződik ahhoz, hogy ellenőrizze a részére havonta történő kifizetéseket (1979. július 11‑i Broe kontra Bizottság ítélet, 252/78, EU:C:1979:186, 11. pont). Még ha sajnálatos is, hogy az adminisztrációnak hosszú időre van szüksége ahhoz, hogy tudomást szerezzen a kifizetés szabálytalanságáról, az érdekelt ugyanakkor nem mentesül a végiggondolásra és ellenőrzésre tett minden erőfeszítés alól, és fel kell tárnia azt a hibát, amely nem kerülheti el egy, a szokásos gondossággal eljáró tisztviselő figyelmét (lásd ebben az értelemben: 1994. február 10‑i White kontra Bizottság ítélet, T‑107/92, EU:T:1994:17, 39. pont; 2019. június 18‑i Quadri di Cardano kontra Bizottság ítélet, T‑828/17, nem tették közzé, EU:T:2019:422, 63. pont).

117    Az ítélkezési gyakorlatból ezenkívül kitűnik, hogy az adminisztráció által elkövetett hiba nyilvánvaló jellegének értékelésekor az uniós bíróság által figyelembe vett szempontok között a tisztviselőnek a besorolási fokozatától és szolgálati idejétől függő felelősségi szintjén kívül figyelembe kell venni a személyzeti szabályzatban az érdekeltnek járó támogatás nyújtására vonatkozó feltételeket meghatározó rendelkezések egyértelműségének mértékét, valamint a személyes, illetve családi helyzetében bekövetkezett változások jelentőségét, abban az esetben, ha a vitatott összeg kifizetése attól függ, hogy az adminisztráció megállapítja‑e ilyen helyzet fennállását (lásd: 2019. június 18‑i Quadri di Cardano kontra Bizottság ítélet, T‑828/17, nem tették közzé, EU:T:2019:422, 48. pont, valamint a hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

118    Egyébiránt az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében nem szükséges, hogy az érintett tisztviselő a rá háruló gondossági kötelezettség gyakorlása során képes legyen pontosan meghatározni az adminisztráció hibájának terjedelmét. E tekintetben elegendő, ha kételyei támadnak a szóban forgó kifizetés megalapozottságával kapcsolatban ahhoz, hogy köteles legyen ezeknek hangot adni, azért, hogy az adminisztráció elvégezhesse a szükséges ellenőrzéseket (lásd: 2019. június 18‑i Quadri di Cardano kontra Bizottság ítélet, T‑828/17, nem tették közzé, EU:T:2019:422, 49. pont, valamint a hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

119    A jelen ügyben a PMO által elkövetett hiba abból ered, hogy 0,9426565 helyett 1 értékű szorzótényezőt alkalmazott a felperesre. Ez a hiba, amelyet először 2013 februárjában követtek el, ezt követően is fennállt, a felperes nyugdíjba vonulásának és a nyugdíjjogosultságai meghatározásának időpontjában is.

120    E tekintetben, amint az a fenti 22. pontban megállapításra került, a felperesre, akire ez idáig 0,9426565 értékű szorzótényezőt alkalmaztak, a 2013. februári illetményelszámolásától kezdődően 1 értékű szorzótényező vonatkozott, ami miatt illetménye havi 737,75 euróval nőtt. Ráadásul nettó díjazását 7948,81 euróval visszamenőlegesen korrigálták a 2011 októberétől 2013 januárjáig terjedő időszakra; ezt az összeget 2013 februárjában folyósították.

121    Az ilyen módosításoknak – jelentőségükre tekintettel – szükségszerűen fel kellett volna kelteniük a felperes figyelmét.

122    Ráadásul a felperes 2011 októberében nem részesült olyan előléptetésben, amely indokolta volna új szorzótényező meghatározását (lásd a fenti 12. és 93. pontot). Nem léptették magasabb fizetési fokozatba sem, ami indokolhatta volna illetményének növelését.

123    Ezenkívül a felperesnek az EKSZ‑hez 2011 októberében történő áthelyezése nem igazolhatta egyrészt a személyzeti szabályzat XIII. mellékletének átmeneti rendelkezései alapján a felperes AD 12 besorolási fokozat 8. fizetési fokozatába történő besorolásának fenntartását, másrészt – ezzel egyidejűleg – azon szorzótényező mellőzését, amelynek alkalmazása a személyzeti szabályzat XIII. mellékletének átmeneti rendelkezéseiből következik (lásd a fenti 103. és 105. pontot).

124    Végül, bár igaz, hogy a felperest 2013‑ban az EBVF vezetőjévé nevezték ki, ennek alkalmával megmaradt az AD 12 besorolási fokozat 8. fizetési fokozatában (lásd a fenti 23. pontot). Ráadásul ez a 2013 júliusában történt kinevezés nem igazolhatta a 2011 októbere és 2013 januárja közötti időszakra vonatkozó illetménykiegészítés 2013. februári folyósítását.

125    Tekintettel arra, hogy a felperes előmenetelében nincsenek olyan események, amelyek indokolhatnák a fenti 120. pontban említett módosításokat, e módosításoknak még inkább fel kellett volna kelteniük a felperes figyelmét.

126    Egyébiránt hozzá kell tenni, hogy 2013 februárjában a felperes több mint tizenhárom éve állt szolgálatban, és az AD 12 besorolási fokozat 8. fizetési fokozatába volt besorolva, amelynek megfelelő illetmény egyenértékű az AD 14 besorolási fokozat első fizetési fokozatához tartozó illetménnyel. Ezenkívül a felperes beadványaiban azzal érvelt, hogy ezt követően az EBVF vezetőjeként „az EBVF képviseletére jogosult hatóság hatáskörét gyakorolta minden pénzügyi és adminisztratív következményekkel járó jogi aktus tekintetében”. A felelősség ilyen szintje és a felperes által ellátott feladatok jellege megerősítik a Bizottság azon álláspontját, amely szerint az érintettnek legkésőbb 2015 márciusában tudnia kellett a PMO által elkövetett hiba fennállásáról.

127    Végül a Bizottság megjegyzi – anélkül, hogy ezt a felperes vitatná –, hogy a felperesnek a személyzeti aktájába való betekintést lehetővé tévő informatikai alkalmazásból kitűnő hivatali státuszának és az illetményelszámolásaiból következő hivatali státuszának a puszta összehasonlítása lehetővé tette a rá alkalmazott szorzótényezőt érintő következetlenség feltárását (lásd a fenti 113. pontot).

128    A fentiekből az következik, hogy a felperesnek, amikor 2013 februárjában 737,75 euróval emelték illetményét, és amikor ugyanezen hónapban nettó díjazását visszamenőlegesen, összesen 7948,81 euróval korrigálták, legalábbis kételkednie kellett volna abban, hogy teljesítette‑e az ilyen emeléshez szükséges feltételeket a besorolási fokozatának olyan változása nélkül, amely indokolhatná, hogy a rá alkalmazott szorzótényező 0,9426565‑ról 1‑re emelkedik. A 2013. februári illetményelszámolásban tükröződő határozat szabályszerűségével kapcsolatos e kételyek mellett a felperes feladata lett volna, hogy e problémával a PMO illetékes szervezeti egységeihez forduljon (lásd ebben az értelemben: 1979. július 11‑i Broe kontra Bizottság ítélet, 252/78, EU:C:1979:186, 13. pont; 1994. február 10‑i White kontra Bizottság ítélet, T‑107/92, EU:T:1994:17, 42. pont).

129    Az ügy irataiból nem tűnik ki, hogy a felperes ilyen lépéseket tett volna, sem abban az időpontban, amikor a 2013. februári illetményelszámolást közölték vele, sem ezt követően, különösen, amikor kézhez vette a nyugdíjjogosultságait meghatározó 2015. március 6‑i feljegyzést, jóllehet a PMO által elkövetett hiba nyilvánvaló jellege még ebben az időpontban is fennállt.

130    Következésképpen nem bizonyított a személyzeti szabályzat 85. cikkének megsértése.

131    E következtetést nem kérdőjelezheti meg az, hogy a PMO gondatlanul járt el vagy hibát követett el a 2013. februári illetményelszámolásban, majd a 2015. március 6‑i feljegyzésben tükröződő határozat elfogadásával. Az ilyen körülmények ugyanis nincsenek hatással a személyzeti szabályzat 85. cikkének alkalmazására, amely éppen azt feltételezi, hogy az adminisztráció hibát követett el a szabálytalan kifizetés során (1994. február 24‑i Stahlschmidt kontra Parlament ítélet, T‑38/93, EU:T:1994:23, 23. pont; 2006. november 30‑i J kontra Bizottság ítélet, T‑379/04, EU:T:2006:368, 100. pont; 2007. május 16‑i F kontra Bizottság ítélet, T‑324/04, EU:T:2007:140, 139. pont).

132    Hasonlóképpen, a fenti 130. pontban említett következtetést nem kérdőjelezi meg a felperes többi érve sem.

133    Először is a fenti 120–127. pontban kifejtett megfontolásokra tekintettel el kell utasítani az arra vonatkozó érvet, hogy a felperes nem szerezhetett tudomást egy esetleges szabálytalanságról, mivel sem a szerződése, sem a felvételéről szóló határozat nem hivatkozott a szorzótényezőre.

134    Ezenkívül az 1 értékű szorzótényező megjelent a 2013. februári illetménykimutatásban. A felperesnek tehát tudomása lehetett annak létezéséről és értékéről.

135    Másodszor, azon szorzótényező meghatározása, amelyet a felperesre kellett volna alkalmazni, azaz 0,9426565, a fenti 91–93. pontban kifejtett rendelkezéseknek a felperes helyzetére való együttes alkalmazásából eredt. Következésképpen a felperes tévesen állítja, hogy a személyzeti szabályzat egyetlen rendelkezése sem tette lehetővé számára a rá alkalmazott szorzótényező pontosságának ellenőrzését.

136    Ezenfelül emlékeztetni kell arra, hogy minden tisztviselőnek vagy alkalmazottnak ismernie kell a személyzeti szabályzatot (1999. május 19‑i Connolly kontra Bizottság ítélet, T‑34/96 és T‑163/96, EU:T:1999:102, 168. pont). Így a felperes nem állíthatja, hogy nem tudott e rendelkezések létezéséről és tartalmáról; még inkább igaz ez a felelősségi szintjét és a szolgálati idejét figyelembe véve.

137    A fentiek összességéből következik, hogy a jelen jogalapot el kell utasítani.

 A jogszerű aktusok visszavonására vonatkozó elvek megsértéséről

138    Emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében az alanyi jogokat vagy hasonló előnyöket biztosító, jogszerű közigazgatási aktus visszaható hatályú visszavonása ellentétes az általános jogelvekkel (lásd: 2017. június 27‑i Ruiz Molina kontra EUIPO ítélet, T‑233/16 P, EU:T:2017:435, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

139    A felperes azt állítja, hogy a besorolási fokozatát és fizetési fokozatát az EKSZ‑hez való, 2011. október 1‑jei áthelyezésének időpontjában megállapító határozat jogszerű volt és alanyi jogokat biztosított számára. Álláspontja szerint e határozat tehát nem vonható vissza.

140    A Bizottság azt állítja, hogy a PMO nem vont vissza jogszerű aktust.

141    Meg kell állapítani, hogy a 2017. november 30‑i és 2018. január 31‑i feljegyzés, amelynek megsemmisítését a felperes kéri, ellentétben azzal, amit a felperes állítani látszik, nem módosította besorolási fokozatát vagy fizetési fokozatát. A felperes fizetési fokozatát a 2015. március 6‑i feljegyzés módosította, amelynek megsemmisítését a felperes nem kéri, és amelyet a 2017. november 30‑i feljegyzés nem módosított a fizetési fokozatot illetően (lásd a fenti 25. pontot).

142    Mindenesetre a 2015. március 6‑i feljegyzés, mivel azt a 2017. november 30‑i feljegyzés e tekintetben nem módosította, jogerőssé vált, mivel egyrészt maga a felperes jelezte, hogy azt 2015 márciusában közölték vele, másrészt pedig az ügy irataiból nem tűnik ki, hogy azzal szemben a személyzeti szabályzatban előírt határidőn belül panaszt nyújtottak be.

143    A fentiek összességéből következik, hogy a jelen jogalapot el kell utasítani.

 A jogellenes aktusok visszavonására vonatkozó elvek megsértéséről

144    A felperes lényegében azt állítja, hogy a Bizottság megsértette a jogellenes aktusok visszavonására vonatkozó elveket. Előadja, hogy az intézmény csak akkor vonhatja vissza az alanyi jogokat biztosító jogellenes aktust, ha a visszavonásra észszerű határidőn belül kerül sor. E tekintetben a jogbiztonság elvére és a tisztviselő vagy alkalmazott számára az adminisztráció aktusának vitatására nyitva álló határidőnek megfelelő három hónapos határidő alkalmazására is hivatkozik.

145    A felperes egyébiránt hivatkozik az őt alkalmazó intézménnyel fennálló szerződéses viszonyra, valamint arra a tényre, hogy az ilyen jogviszonyból eredő alkalmazási feltételeket a szolgálatba lépését – és még inkább szolgálati jogviszonyának megszűnését – követően több mint három hónappal nem lehetett módosítani. Hozzáteszi, hogy az EKSZ köteles volt számára biztosítani az őt megillető valamennyi jogot, többek között a díjazáshoz való jogát. Az őt alkalmazó intézménnyel fennálló szerződéses jogviszonyának módosításait illetően azt is kifejti, hogy csak 2017. november 23‑én tájékoztatták arról – anélkül, hogy bármi ilyen értelmű határozatot közöltek volna vele –, hogy „az általa betöltött állás részlegvezetői szintű állás, és ebből következően nem jogosult vezetői beosztásra”.

146    Végül a felperes megjegyzi, hogy a szolgálatban töltött idején kapott illetményére vonatkozóan új szorzótényező alkalmazásáról szóló határozatot soha nem közölték vele.

147    A Bizottság, miután beadványaiban azt állította, hogy nem vonta vissza a jogellenes aktust, hanem annak csupán egy hibáját javította ki, a tárgyaláson visszavonta ezt az állítást.

148    E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, jóllehet minden uniós intézmény számára el kell ismerni azt a jogot, hogy amennyiben valamely aktus jogellenességét észleli, azt észszerű határidőn belül visszaható hatállyal visszavonja, e jogot azonban korlátozhatja az a követelmény, hogy tiszteletben kell tartani a jogi aktus olyan kedvezményezettjének jogos elvárását, aki bízhatott a jogi aktus jogszerűségében (1991. június 20‑i Cargill kontra Bizottság ítélet, C‑248/89, EU:C:1991:264, 20. pont; 2017. június 27‑i Ruiz Molina kontra Bizottság ítélet, T‑233/16 P, EU:T:2017:435, 27. pont).

149    Ezenfelül emlékeztetni kell arra, hogy valamely uniós intézmény csak észszerű határidőn belül jogosult visszavonni a jogellenes jogi aktust (1997. április 17‑i de Compte kontra Parlament ítélet, C‑90/95 P, EU:C:1997:198, 35. pont; 2017. június 27‑i Ruiz Molina kontra EUIPO ítélet, T‑233/16 P, EU:T:2017:435, 27. pont).

150    A címzett javára szóló jogellenes aktus visszavonása tehát jogilag két feltételtől függ: az első, hogy tiszteletben tartja az érintett személy jogos bizalmát, a második pedig, hogy észszerű határidőn belül történjen.

151    Először is az érintett jogos bizalmának tiszteletben tartását illetően, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a bizalomvédelem elvére való hivatkozás joga három feltétel együttes teljesülését igényli. Először is az adminisztrációnak pontos, feltétel nélküli és egybehangzó, feljogosított és megbízható forrásokból származó ígéreteket kell tennie az érintettnek. Másodszor ezen ígéreteknek jogos bizalmat kell kelteniük abban a személyben, akihez azokat intézik. Harmadszor az adott ígéreteknek összhangban kell állniuk az alkalmazandó szabályokkal (lásd: 2016. január 27‑i Montagut Viladot kontra Bizottság ítélet, T‑696/14 P, EU:T:2016:30, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

152    Meg kell jegyezni, hogy még ha a jogos bizalom elve korlátozhatja is az adminisztráció azon jogát, hogy visszamenőleges hatállyal visszavonjon valamely jogellenes jogi aktust abban az esetben, ha a jogi aktus címzettje bízhatott ezen aktus jogszerűségének látszatában, e feltétel nem tekinthető teljesültnek olyan objektív körülmények fennállása esetén, amelyek az érdekeltet a szóban forgó tévedés felismerésére vezethették volna, vagy másképp fogalmazva olyan tényezők fennállása esetén, amelyek kétséget ébreszthetnek a jogi aktus jogszerűségét illetően. Következésképpen az érdekelt nem bízhat a visszavont jogi aktus jogszerűségének látszatában többek között akkor, ha az említett jogi aktusnak hiányzik a jogalapja, vagy a vonatkozó jogi szabályok nyilvánvaló megsértésével fogadták azt el (2010. május 12‑i Bui Van kontra Bizottság ítélet, T‑491/08 P, EU:T:2010:191, 44. pont).

153    Az anyagi jogokat biztosító jogellenes jogi aktusok visszaható hatállyal való visszavonását érintő ítélkezési gyakorlat két elv, nevezetesen a bizalomvédelem és a jogszerűség elvének az összeegyeztetését célozza. Ezen ítélkezési gyakorlatnak megfelelően, amennyiben valamely gondos tisztviselő figyelmét nem kerülheti el a jogellenesség, a bizalom nem tekinthető jogosnak, és ezért a jogszerűség elve alkalmazandó teljes mértékben (2010. május 12‑i Bui Van kontra Bizottság ítélet, T‑491/08 P, EU:T:2010:191, 45. pont).

154    Meg kell állapítani, hogy a bizalomvédelem elvének az alanyi jogokat biztosító jogellenes aktusok visszaható hatállyal való visszavonásával kapcsolatban történő alkalmazására vonatkozó, különösen a fenti 153. pontban említett ítélkezési gyakorlat a jogalap nélkül fizetett összeg visszakövetelésére vonatkozóan alkalmazandó ítélkezési gyakorlatot tükrözi (lásd a fenti 115–118. pontot, különösen az 115. pontot). Nem meglepő e konvergencia, mivel maga a személyzeti szabályzat 85. cikke is a bizalomvédelem elvének kifejeződése (1990. március 13‑i Costacurta kontra Bizottság ítélet, T‑34/89 és T‑67/89, EU:T:1990:20, 43. pont).

155    Következésképpen, ha valamely szabálytalanság olyan jellegű, hogy a személyzeti szabályzat 85. cikkének hatálya alá tartozik, az nem kelthet jogos bizalmat abban a személyben, akinek kedvez.

156    Márpedig, amint az korábban már megállapítást nyert (lásd a fenti 129. pontot), a PMO nem követett el hibát, amikor a személyzeti szabályzat 85. cikkének rendelkezéseit alkalmazta a jelen esetre, úgy, ahogy azokat a Bíróság és a Törvényszék ítélkezési gyakorlata értelmezi (lásd a fenti 115–118. pontot).

157    A felperesnek ugyanis, amikor 2013 februárjában az illetményét 2011 októberétől számítva 737,75 euróval emelték, és ugyanezen hónapban nettó díjazását visszamenőlegesen, összesen 7948,81 euróval korrigálták, legalábbis kételkednie kellett volna abban, hogy teljesítette‑e az ilyen emeléshez szükséges feltételeket a besorolási fokozatának olyan változása nélkül, amely indokolhatná, hogy a rá alkalmazott szorzótényező 0,9426565‑ról 1‑re emelkedik (lásd: fenti 119–128. pontot).

158    A fentiekből következik, hogy a jelen ügyben nem nyert bizonyítást a jogos bizalom fennállása.

159    Másodszor, az észszerű határidő betartását illetően emlékeztetni kell arra, hogy valamely határidő észszerű jellegét az adott ügy összes körülményének figyelembevételével kell megállapítani (2002. október 15‑i Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ítélet, C‑238/99 P, C‑244/99 P, C‑245/99 P, C‑247/99 P, C‑250/99 P‑C‑252/99 P és C‑254/99 P, EU:C:2002:582, 187. pont).

160    Különösen, amikor valamely jogellenes aktus visszavonása jogalap nélkül fizetett összeg visszaköveteléséhez vezet, meg kell határozni, hogy a visszavont jogi aktus tárgya pusztán pénzügyi‑e.

161    Amennyiben ugyanis a szóban forgó aktus pusztán pénzügyi tárgyú, annak visszavonása, amely ugyanolyan hatással jár, mint az ezen aktus alapján jogalap nélkül kifizetett összegek visszakövetelése, a személyzeti szabályzat 85. cikke rendelkezéseinek egyszerű alkalmazásából következik. Ebben az esetben a személyzeti szabályzat 85. cikke második bekezdése első mondata rendelkezéseinek hatékony érvényesülésének megőrzése érdekében a szóban forgó jogi aktust az e rendelkezésekben előírt ötéves határidőn belül lehet visszavonni.

162    Meg kell állapítani, hogy a „pusztán pénzügyi tárgyú határozat” fogalmát az uniós bíróságok már használták azon ítélkezési gyakorlat hatályának körülhatárolására, amely elismeri, hogy az érintett tisztviselő vagy alkalmazott illetményelszámolásának vagy nyugdíjelszámolásának közlése indítja meg a panasz és a kereset benyújtására nyitva álló határidő folyását (lásd a fenti 61. pontot).

163    E tekintetben a Közszolgálati Törvényszék a 2006. június 28‑i Grünheid kontra Bizottság ítéletben (F‑101/05, EU:F:2006:58, 43. és 44. pont) rögzítette a pusztán pénzügyi tárgyú határozatok nem kimerítő listáját, amelyek léte és hatálya – éppen tárgyuk miatt – egyértelműen kitűnhet az érintett tisztviselőnek vagy alkalmazottnak egyénileg megküldött illetményelszámolásból vagy nyugdíjelszámolásból. A Közszolgálati Törvényszék így többek között a korrekciós együtthatók meghatározására, a díjazás éves kiigazítására, az utazási költségek átalányösszegű megtérítésére, a külföldi munkavégzési támogatás igénybevételének megtagadására vagy a máshol kapott családi támogatások alapján való visszatartásra vonatkozó intézkedésekre utalt.

164    Különbséget kell tenni a pusztán pénzügyi tárgyú határozatok és azon határozatok között, amelyeknek ugyan pénzügyi hatásai vannak, de amelyek tárgya meghaladja az érintett személy tisztán pénzügyi jogosultságainak rögzítését. Lehet szó például egy újonnan felvett tisztviselő végleges besorolására vagy előléptetésére vonatkozó határozatról.

165    A jelen ügyben a PMO 2017. november 30‑i feljegyzésével visszavonta a 2015. március 6‑i feljegyzést annyiban, amennyiben az a felperes nyugdíjának kiszámításához figyelembe vett illetményösszeget 1‑es szorzótényező alapján állapította meg. Ez azt eredményezte, hogy visszaható hatállyal csökkentette a felperes nyugdíjának összegét, és a 2015 áprilisa és 2017 decembere közötti magasabb összegű nyugdíj kifizetéséből eredő túlfizetés visszatérítését követelte.

166    A 2017. november 30‑i feljegyzés tehát olyan aktust von vissza, amelynek tárgya pusztán pénzügyi jellegű.

167    Márpedig e visszavonásra egy hozzávetőleg két év, kilenc hónapos időszakon belül került sor, amely rövidebb a jelen ügyben alkalmazandó ötéves határidőnél (lásd a fenti 161. pontot).

168    A fentiekből következik, hogy a jogellenes aktusok visszavonására vonatkozó szabályok megsértése a jelen esetben nem nyert megállapítást.

169    A fenti 168. pontban említett következtetést nem kérdőjelezi meg a felperes többi érve sem.

170    Először is, a fenti 145. pontban említett érvek a felperes fizetési fokozatának a 2015. március 6‑i feljegyzésből, nem pedig a megtámadott határozatokból eredő módosítására vonatkoznak.

171    Másodszor a jogbiztonság elvének alkalmazása (lásd a fenti 144. pontot) nem tiltja meg az uniós intézmények számára, hogy egy jogellenes közigazgatási aktust három hónapon túl vonjanak vissza. Amint ugyanis az a fenti 161. pontban megállapításra nyert, amennyiben – mint a jelen ügyben is – a szóban forgó aktus tárgya pusztán pénzügyi, az alkalmazandó határidő a személyzeti szabályzat 85. cikke második bekezdésének első mondatában előírt ötéves határidő.

172    Harmadszor, a fenti 145. pontban említett érv nem vonatkozik sem a 2017. november 30‑i, sem pedig a 2018. január 31‑i feljegyzésre, amelyek nem módosították sem a felperes által a szolgálatban töltött ideje alatt kapott díjazást, sem a besorolási fokozatát, a fizetési fokozatát, illetve a fizetési fokozatban eltöltött szolgálati idejét, hanem arra szorítkoztak, hogy 1 helyett 0,9426565‑ös szorzótényezőt alkalmazzanak rá, módosítva ezáltal a nyugdíjának kiszámításához figyelembe vett illetményt.

173    Mindenesetre az ügy irataiból nem tűnik ki, hogy a felperes az általa ellátott vezetői feladatokat figyelembe véve egy fizetési fokozattal magasabbra kerülhetett volna.

174    Következésképpen a jelen jogalapot el kell utasítani.

 Az indokolás elégtelenségéről

175    A felperes azt állítja, hogy az általa vitatott határozatok nem tartalmaznak semmilyen releváns indokolást.

176    Hozzáteszi, hogy a Bizottság a szorzótényezőt illetően egymásnak ellentmondó számértékekre hivatkozik.

177    A Bizottság előadja, hogy a 2017. november 30‑i és a 2018. január 31‑i feljegyzés megfelelően indokolt.

178    Emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 296. cikkben előírt, a személyzeti szabályzat 25. cikkének második bekezdésében is megjelenő indokolási követelmény célja az, hogy lehetővé tegye az uniós bíróság számára a sérelmet okozó határozat jogszerűségének felülvizsgálatát, és elegendő tájékoztatást adjon az érdekeltnek a határozat megalapozottságáról, vagy – épp ellenkezőleg – arról, hogy jogszerűségének vitatására alapul szolgáló hibában szenved‑e (1981. november 26‑i Michel kontra Parlament ítélet, 195/80, EU:C:1981:284, 22. pont). 2018. június 14‑i Spagnolli és társai kontra Bizottság ítélet, T‑568/16 és T‑599/16, EU:T:2018:347, 68. pont; 2018. december 14‑i UC kontra Parlament ítélet, T‑572/17, nem tették közzé, EU:T:2018:975, 57. pont).

179    Ezenkívül az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely jogi aktus indokolását nemcsak szövegére, hanem körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére is figyelemmel kell vizsgálni. Így egy határozat akkor megfelelően indokolt, ha annak hátterét az érintett tisztviselő ismeri, és e háttérből megértheti a reá vonatkozóan hozott határozat jelentőségét (lásd: 2019. július 3‑i PT kontra EBB ítélet, T‑573/16, EU:T:2019:481, 375. pont, nem tették közzé, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

180    A jelen ügyben a PMO a 2017. november 23‑i feljegyzésben jelezte a felperesnek, hogy a 2004. évi reform óta a fizetési fokozatok száma legfeljebb öt lehetett, és emiatt a nyugdíjazásakor az AD 12 besorolási fokozat 5. fizetési fokozatába sorolták be az AD 12 besorolási fokozat 8. fizetési fokozata helyett (amelyben be volt sorolva, amikor még hivatalban volt). Ugyanakkor 1,1314352 értékű korrekciót alkalmaztak vele szemben annak érdekében, hogy nyugdíját a még szolgálati idejében kapott illetménnyel megegyező, azaz 13 322,22 euró összegű illetmény alapján lehessen kiszámítani.

181    A PMO e feljegyzésben arra is emlékeztetett, hogy a szorzótényezőt, amelynek alapján a felperes illetményét 2015 márciusában a nyugdíjazás előtt kiszámították, 2013 februárjában módosították, és az így 0,9426565‑ről 1 értékre változott. Mindazonáltal a PMO szerint e módosítás indokolatlan volt, mivel nem kapcsolódik előléptetéshez. Így az túlfizetést eredményezett, amit 2015 novemberében állapítottak meg.

182    Ugyancsak a PMO szerint, a 2017. november 23‑i feljegyzésben a hibás szorzótényező kihatással volt a felperes nyugdíjjogosultságának megállapítására, mivel a 2015. november 6‑i feljegyzés hibás szorzótényezőt, és ezáltal hibás alapilletményt vett alapul. A PMO e tekintetben úgy érvel, hogy a felperest tájékoztatta arról, hogy külön levélben küld újabb, a nyugdíjára vonatkozó feljegyzést.

183    A 2017. november 30‑i feljegyzésben módosították az alapilletményt, azt 12558,28 euróban határozva meg. Ennek következtében a fenti 180. pontban említett fizetési fokozatváltás miatt alkalmazott korrekciót is módosították 1,1314352‑ről 1,066555 értékre. A dokumentumban az szerepel, hogy e módosítások 2015. április 1‑jén lépnek hatályba.

184    A 2018. januári nyugdíjelszámolásban, amelyben a korrekció új értéke szerepel, azaz 1,066555, az Unió egy 7389,51 euró összegű követelésére hivatkozik, amely a 2015 áprilisa és 2017 decembere között megállapított követelések összegének felel meg, amelyek szintén szerepelnek ugyanezen elszámolásban.

185    Végül, amint az a fenti 40. pontban megállapítást nyert, a 2018. január 31‑i feljegyzést kísérő ütemtervben a PMO tájékoztatta a felperest a három követelés teljes összegéről, amely összeg a harmadik követelés esetében 7389,51 euró volt.

186    Igaz, hogy a 2017. november 23‑i feljegyzésben zavaró volt az a tény, miszerint a PMO néha ugyanazt a kifejezést, a „multiplikationsfaktor”‑t használta a szorzótényező és a korrekció jelölésére a kapcsolat bemutatásakor egyrészt azon szorzótényező, amely lehetővé tette az alkalmazottak addigi illetményének fenntartását annak a 2004. évi reform által bevezetett új illetménytáblázatra (lásd a fenti 17. pontot) hivatkozással történő számításakor, és másrészt az annak érdekében alkalmazott korrekció között, hogy a felperes nyugdíját az alapilletménnyel – tehát azon illetménnyel, amelyet kapott (vagy kapnia kellett volna), amikor még szolgálatban volt (lásd a fenti 25. pontot) – egyező összegű illetmény alapján lehessen kiszámítani.

187    Mindazonáltal egy olyan tapasztalt és észszerűen tájékozott korábbi alkalmazott számára, mint amilyen a felperes, akinél ráadásul a 2004. évi reform hatálybalépése óta alkalmaztak szorzótényezőt, és csak a 2015 áprilisában történt nyugdíjazása óta alkalmaztak nála korrekciót, lehetséges volt különbséget tenni e két tényező között.

188    A fenti megfontolásokból következik, hogy a felperes megismerhette a 2017. november 30‑i, valamint a 2018. január 31‑i feljegyzés indokolását, amennyiben az a harmadik követelés fennállását állapította meg.

189    Következésképpen az indokolás elégtelenségére alapított jogalapot el kell utasítani.

 A nyilvánvaló értékelési hibáról

190    A felperes azt követően, hogy emlékeztetett az EBVF‑re vonatkozó számos jogszabályi rendelkezésre, előadja, hogy nyugdíjazásáig jelentős adminisztratív feladatokat vállalt, és személyzeti vezetői feladatokat látott el. Az EKSZ által a PMO‑nak szolgáltatott információk tehát tévesek.

191    A Bizottság jelzi, hogy a PMO figyelembe vette a felperesnek az illetékes hatóságok által a pályafutása során megállapított besorolását.

192    Az a körülmény – feltéve, hogy bizonyítást nyer –, hogy a felperes magas beosztást töltött be, és egyebek mellett személyzeti vezetői feladatokat látott el, nincs kihatással a 2017. november 30‑i, valamint a 2018. január 31‑i feljegyzés jogszerűségére, amennyiben azok a harmadik követelés fennállását említik, mivel a felperes nyugdíjának összegére a 2018. januári nyugdíjelszámolástól kezdődően alkalmazott korrekció nem a felperes által betöltött beosztás típusán alapult, hanem azon a tényen, hogy a 2004. évi reformot követően a felperes nem részesült olyan előléptetésben, amely indokolhatná, hogy a rá alkalmazott szorzótényezőt 2013 februárjában visszamenőleges hatállyal módosítsák, és attól kezdve rá azt alkalmazzák (lásd a fenti 181–183. pontot).

193    Következésképpen a nyilvánvaló értékelési hibára alapított jogalapot el kell utasítani.

194    Egyébiránt azon érv, amely szerint a Bizottság „nem bocsátja rendelkezésre azokat a határozatokat, amelyek végrehajtásaként [a felperes] nyugdíjelszámolásait 2015. április 1‑je óta kiállították”, nincs összefüggésben a felperessel közölt 2017. november 30‑i, illetve 2018. január 31‑i feljegyzés jogszerűségével. A jogalapot következésképpen el kell utasítani.

195    A fenti megállapítások összességére tekintettel a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

 A költségekről

196    A Törvényszék eljárási szabályzata 135. cikkének (2) bekezdése értelmében a pernyertes felet is kötelezheti a költségek részbeni vagy teljes viselésére, ha az a pernyertes magatartása alapján – beleértve a kereset benyújtását megelőzően tanúsított magatartását is – indokoltnak tűnik.

197    A jelen ügyben, amint az a fenti 63. pontban megállapítást nyert, sajnálatos, hogy a PMO a 2015. novemberi nyugdíjelszámoláshoz nem fűzött magyarázatot az első követelés fennállását megállapító határozat indokolására vonatkozóan. Egyébiránt a PMO – miután azonosította a felperesre alkalmazott szorzótényezővel kapcsolatos hibát – két év elteltével vonta csupán le e hiba valamennyi következményét. Ráadásul a felperes csak a 2018. január 31‑i feljegyzésben értesült a három követeléshez kapcsolódó, múltbeli és jövőbeli visszafizetések összességének áttekintéséről szóló teljes ütemtervről. Végül, a panasz 2018. június 27‑i elutasításában a Bizottság e panasz elfogadhatatlanságára hivatkozott csupán, részben helytelenül, anélkül hogy érdemben válaszolt volna a felperes egyébként lényeges érveire.

198    A fenti 197. pontban ismertetett körülmények összességére tekintettel úgy kell határozni, hogy a Bizottság a saját költségein kívül viseli a felperes költségeinek felét.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kilencedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      Az Európai Bizottság a saját költségein felül viseli a ZF részéről felmerült költségek felét.

Gervasoni

Madise

da Silva Passos

Kihirdetve Luxembourgban, a 2020. február 12‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


*      Az eljárás nyelve: francia.