A Törvényszék (harmadik tanács) 2021. október 6‑i ítélete –
Wepa Hygieneprodukte és társai kontra Bizottság
(T‑238/19. sz. ügy)(1)
„Állami támogatások – Németország által egyes nagy villamosenergia‑fogyasztók javára végrehajtott támogatási programok – A hálózati díjak alóli mentesség a 2012–2013‑as időszakban – A támogatási programot a belső piaccal ellentétesnek és jogellenesnek nyilvánító, valamint a kifizetett támogatások visszatéríttetését elrendelő határozat – Megsemmisítés iránti kereset – Keresetindítási határidő – Elfogadhatóság – A támogatás fogalma – Állami források – Szelektivitás”
1. Megsemmisítés iránti kereset – Határidők – Kezdet – A kihirdetés vagy a közlés napja – A jogi aktusról való tudomásszerzés napja – Szubszidiárius jelleg – Olyan jogi aktusok, amelyeket egy rendeleti rendelkezés értelmében közzé kell tenni a Hivatalos Lapban – Állami támogatásokkal kapcsolatos hivatalos vizsgálati eljárást befejező bizottsági határozat – Olyan fél által indított kereset, aki nem címzettje a határozatnak – A közzététel időpontjától számított határidő
(EUMSZ 263. cikk, hatodik bekezdés; 2015/1589 tanácsi rendelet, 9. cikk, 32. cikk, (3) bekezdés)
(lásd: 35–38. és 40. pont)
2. Államok által nyújtott támogatások – Fogalom – Állami forrásból származó támogatások – Állami források fogalma – Egyes nagy villamosenergia‑fogyasztók mentesítése a hálózati díjak alól – A hálózatüzemeltetők bevételkiesésének egyes végső fogyasztókra és villamosenergia‑szolgáltatókra terhelt pótdíj bevezetésével történő kompenzálása – Bennfoglaltság – Feltételek – Adójellegű járulékhoz hasonlítható pótdíj – Állami ellenőrzés a pótdíjból beszedett pénzeszközök vagy e pénzeszközök kezelői felett – Vagylagos feltételek
(EUMSZ 107. cikk, (1) bekezdés)
(lásd: 54–72. és 76. pont)
3. Államok által nyújtott támogatások – Fogalom – Állami forrásokból származó előny államnak betudható nyújtása – A nemzeti szabályok megsértésével nyújtott támogatás – A relevancia hiánya
(EUMSZ 107. cikk, (1) bekezdés)
(lásd: 73., 74. pont)
4. Államok által nyújtott támogatások – Fogalom – Állami forrásból származó támogatások – Állami források fogalma – Egyes nagy villamosenergia‑fogyasztók mentesítése a hálózati díjak alól – A hálózatüzemeltetők bevételkiesésének egyes végső fogyasztókra és villamosenergia‑szolgáltatókra terhelt pótdíj bevezetésével történő kompenzálása – Jogi kötelezettség alapján a pótdíj teljes egészében történő áthárítása ezekre a végső adósokra – Adójellegű járulékhoz hasonlítható pótdíj – Az állami források fogalmába tartozó pótdíj mechanizmusa
(EUMSZ 107. cikk, (1) bekezdés)
(lásd: 77–96. pont)
5. Államok által nyújtott támogatások – Fogalom – Állami forrásból származó támogatások – Állami források fogalma – Egyes nagy villamosenergia‑fogyasztók mentesítése a hálózati díjak alól – A hálózatüzemeltetők bevételkiesésének egyes végső fogyasztókra és villamosenergia‑szolgáltatókra terhelt pótdíj bevezetésével történő kompenzálása – A pótdíj beszedésének és az ebből származó pénzeszközök elosztásának teljes mechanizmusa felett fennálló állami ellenőrzés – Állami ellenőrzés a pótdíjból beszedett pénzeszközök felett – Az állami források fogalmába tartozó pótdíj mechanizmusa
(EUMSZ 107. cikk, (1) bekezdés)
(lásd: 97–111. pont)
6. Államok által nyújtott támogatások – Fogalom – Az intézkedés szelektív jellege – Adóelőnyt biztosító intézkedés – Valamely előny fennállásának meghatározására szolgáló referenciakeret – Az adóztatás közös rendszere által követett cél tekintetében összehasonlítható ténybeli és jogi helyzetben lévő gazdasági szereplők között megkülönböztetéseket bevezető intézkedés
(EUMSZ 107. cikk, (1) bekezdés)
(lásd: 118–127. pont)
Rendelkező rész
1) | | A Törvényszék a keresetet elutasítja. |
2) | | A Törvényszék a Wepa Hygieneprodukte GmbH‑t, a Wepa Leuna GmbH‑t és a Wepa Papierfabrik Sachsen GmbH‑t kötelezi saját költségeik, valamint az Európai Bizottság költségeinek viselésére. |
3) | | A Németországi Szövetségi Köztársaság maga viseli saját költségeit. |