AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE (első tanács)

2007. január 16.(*)

„Tisztviselők – Nyugdíjak – A Közösségeknél történő szolgálatba lépés előtt megszerzett nyugdíjjogosultság – A közösségi rendszerbe történő átvitel – Az átviteli kérelemnek az új, kedvezőbb rendelkezések alkalmazása céljából történő visszavonása”

Az F‑92/05. sz. ügyben,

az EK 236. és az EA 152. cikk alapján,

Emmanuel Genette, az Európai Közösségek Bizottságának tisztviselője (lakóhelye: Gorze [Franciaország], képviseli: M.‑A. Lucas ügyvéd)

felperesnek

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: V. Joris és D. Martin, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

alperes ellen,

támogatja:

a Belga Királyság (képviseli: L. Van den Broeck, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

beavatkozó,

benyújtott keresete tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)

tagjai: H. Kreppel elnök, H. Tagaras és S. Gervasoni (előadó) bírák,

hivatalvezető: W. Hakenberg,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2006. szeptember 20‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságának Hivatalához 2005. szeptember 26‑án faxon benyújtott keresetlevelében (a keresetlevél eredeti példánya szeptember 28‑án érkezett meg) Emmanuel Genette kéri többek között az Európai Közösségek Bizottsága 2005. január 25‑i határozatának megsemmisítését, amellyel a Bizottság egyrészt nem engedélyezi a felperes által a belga nyugdíjrendszerben szerzett nyugdíjjogosultság átvitele iránt Emmanuel Genette által 2001-ben benyújtott kérelem visszavonását, másrészt megtagadja tőle az említett jogok átvitele újbóli kérelmezésének lehetőségét.

 Jogi háttér

2        Az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdése, az említett személyzeti szabályzat módosításáról szóló, 2004. március 22‑i 723/2004/EK, Euratom rendelet (HL L 124., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 2. kötet, 130. o.; a továbbiakban: 2004. március 22‑i rendelet) hatálybalépését megelőzően ekként rendelkezett:

„Az a tisztviselő, aki azt követően lép a Közösségek szolgálatába, hogy:

–        egy közigazgatási hatóság, illetve nemzeti vagy nemzetközi szervezet szolgálatából kilépett, vagy

–        munkavállalóként vagy önálló vállalkozóként tevékenykedett,

beiktatásakor [helyesen: véglegesítésekor] jogosult az ilyen szolgálati jogviszony vagy tevékenység útján megszerzett öregségi nyugdíj iránti jogosultság biztosításmatematikai egyenértékét vagy átalánydíjas visszavásárlási értékét a Közösségeknek befizettetni.

Ilyen esetben az intézmény, amelynél a tisztviselő szolgálatot teljesít, a tisztviselőre a beiktatás [helyesen: véglegesítés] időpontjában irányadó besorolási fokozat figyelembevételével megállapítja azon nyugdíjszerző szolgálati évek számát, amelyeket a nyugdíjrendszerében a korábbi szolgálati jogviszonyra tekintettel a fentiek szerint befizetett biztosításmatematikai egyenérték vagy összegek alapján a tisztviselő számára jóvá kell írni.”

3        A személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének a 2004. március 22‑i rendelettel módosított változata, amely e rendelet 2. cikke szerint 2004. május 1‑jén lépett hatályba, a következőképpen rendelkezik:

„Az a tisztviselő, aki azt követően lép a Közösségek szolgálatába, hogy:

–        egy közigazgatási hatóság, illetve nemzeti vagy nemzetközi szervezet szolgálatából kilépett, vagy

–        munkavállalóként vagy önálló vállalkozóként tevékenykedett,

beiktatását [helyesen: véglegesítését] követően, de az öregségi nyugdíjra a személyzeti szabályzat 77. cikke szerinti jogosultság elnyerése előtt az ilyen szolgálat vagy tevékenység révén szerzett nyugdíjjogosultság – az átruházás [helyesen: átvitel] tényleges időpontjának megfelelően naprakésszé tett – tőkeértékét a Közösségeknek befizettetni.

Ilyen esetben az intézmény, amelynél a tisztviselő szolgálatot teljesít, a tisztviselő alapilletménye, életkora és az átruházás [helyesen: átvitel] iránti kérelem időpontjában érvényes átváltási árfolyam figyelembevételével, az általános végrehajtási rendelkezések segítségével megállapítja azon nyugdíjszerző szolgálati évek számát, amelyeket a nyugdíjrendszerében a korábbi szolgálati jogviszonyra tekintettel az átruházott [helyesen: átvitt] tőke alapján, az átruházás [helyesen: átvitel] iránti kérelem időpontja és az átruházás [helyesen: átvitel] tényleges időpontja közötti tőkenövekedésnek megfelelő összeg levonása után a tisztviselő számára jóvá kell írni.

A tisztviselők minden érintett tagállam és nyugdíjpénztár tekintetében csak egyszer élhetnek ezzel a rendelkezéssel [helyesen: lehetőséggel].”

4        A személyzeti szabályzat 107a. cikkének megfelelően, amelyet a 2004. március 22‑i rendelet illesztett be, az „átmeneti rendelkezéseket” az említett személyzeti szabályzat XIII. melléklete határozza meg. E melléklet 26. cikkének (3) bekezdése szerint:

„Azok a tisztviselők, akik határidőn belül benyújtották az átruházásra [helyesen: átvitelre] vonatkozó kérelmüket, de elutasították a kapott ajánlatot, azok, akik nem nyújtották be az említett kérelmet a korábban megadott határidőn belül, vagy akiknek a kérelmét a határidő utáni benyújtás miatt utasították el, legkésőbb 2004. október 31‑ig még benyújthatják, illetve ismét benyújthatják a kérelmet.”

5        A belga nyugdíjrendszerek és a nemzetközi közjogi intézmények nyugdíjrendszerei között egyes kapcsolatok megteremtéséről szóló, 1991. május 21‑i belga törvény, amelyet a Moniteur belge 1991. június 20‑i számában (13871. o.; a továbbiakban: 1991. évi törvény) hirdettek ki, a 3. §‑ában előírta, hogy „a tisztviselők az intézmény egyetértésével kérelmezhetik, hogy az intézmény számára fizessék be a szolgálatukra vonatkozó és az intézménynél való hivatalba lépését megelőző időszakokra vonatkozó nyugdíj összegét”. Mivel a tisztviselő kérelmezte a belga rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultságának átvitelét, és ezt a kérelmet elfogadták, a közösségi intézményre ugyanezen törvény 11. §‑a értelmében átszálltak a tisztviselő nyugdíjjogosultságai. Figyelembe véve az így beiktatott átszállási mechanizmust, az intézmény javára a belga nyugdíjrendszer nem teljesített kifizetést a közösségi nyugdíjnak az érintett tisztviselő általi megszerzését megelőzően. Az 1991. évi törvény 9. §‑a akként rendelkezett, hogy „a 11. §‑ban előírt átszállás hatályossá válásáig a tisztviselő az intézmény egyetértésével visszavonhatja az átviteli kérelmét. Ez a visszavonás végleges.”

6        A belga nyugdíjrendszerek és a nemzetközi közjogi intézmények nyugdíjrendszerei közötti nyugdíjjogosultság átvitelének szabályairól szóló, 2003. február 10‑i belga törvény (a továbbiakban: 2003. évi törvény), amelyet a Moniteur belge 2003. március 27‑i számában (14747. o.) hirdettek ki, módosította a belga rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultságnak a Közösségekbe való átviteléről szóló belga jogszabályt. E törvény, amely a 29. §‑a szerint a 2002. január 1‑je után benyújtott átviteli kérelmekre alkalmazandó, a belga rendszerben befizetett járulékoknak – és azok kamatainak – átalánydíjas visszafizetési rendszerét iktatja be. A törvény 4. §‑a akként rendelkezik, hogy „a tisztviselő vagy az ideiglenes alkalmazott, aki azt követően, hogy a 3. § (1) bekezdésének 1–4. pontjában meghatározott egy vagy több nyugdíjra való jogosultságát választotta, valamely intézménynél szolgálatba lépett, az intézmény egyetértésével kérheti, hogy erre az intézményre, vagy annak nyugdíjalapjára ruházzák át – a tisztviselőnek e nyugdíjrendszerhez való tartozására tekintettel – az intézménynél való szolgálatba lépését megelőző időszakra a 7. §‑nak megfelelően meghatározott összegeket […]”. Ezen új jogszabály szerint a nyugdíjjogosultság átvitele alapot teremt a tőkének a közösségi rendszerbe való azonnali befizetésére. A 2003. évi törvény 9. §‑ának (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy „az átviteli kérelem visszavonhatatlanná válik azon a napon, amelyen a [nemzeti nyugdíj]hivatalhoz megérkezik a tisztviselő vagy ideiglenes alkalmazott által benyújtott átviteli kérelem végleges megerősítése”.

7        A különböző rendelkezésekre vonatkozó 2006. július 20‑i belga törvény (a továbbiakban: 2006. évi törvény), amelyet a Moniteur belge 2006. július 28‑i számában hirdettek ki (36940. o.) 2004. május 1‑jére visszaható hatállyal módosította az 1991. évi törvény 9. §‑át. Ettől kezdve e § akként rendelkezik, hogy „a 11. §‑ban előírt átszállás hatályossá válásáig az a tisztviselő, aki úgy hagyja el az intézményt, hogy nem részesülhet öregségi nyugdíjban, az intézmény egyetértésével visszavonhatja az átviteli kérelmét. Ez a visszavonás végleges”.

 A jogvita alapját képező tényállás

8        Az 1968‑ban született felperes, mielőtt a Bizottságnál 2000. április 1‑jén a B 5 besorolási fokozat 3. fizetési fokozatába sorolással szolgálatba lépett volna, 1992‑től 1996‑ig önálló vállalkozóként, majd 1996‑tól 2000‑ig munkavállalóként dolgozott Belgiumban, a magánszektorban.

9        Ennek alapján a felperes először az Institut national d’assurance sociale des travailleurs indépendants (önálló vállalkozók nemzeti társadalombiztosítási intézete; a továbbiakban: INASTI), majd az Office national des pensions (nemzeti nyugdíjhivatal; a továbbiakban: ONP) tagja volt, amelyek nyugdíjrendszereinek járulékot fizetett, tehát ezeknél a szervezeteknél nyugdíjjogosultságot szerzett.

10      Miután közösségi tisztviselőként 2001. január 1‑jén véglegesítették, a felperes a 2001. július 13‑i levélben kérte a Bizottságtól az önálló vállalkozók és a munkavállalók belga nyugdíjrendszereiben megszerzett jogosultságainak a közösségi nyugdíjrendszerbe való átvitelét. Ez a kérelem a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépését megelőző változatán, valamint a fent hivatkozott 1991. évi törvény 3. §‑án alapult.

11      2002. június 11‑én az Igazgatási és Személyzeti Főigazgatóság B Igazgatóságának „Nyugdíjak és idősekkel való kapcsolatok” egysége feljegyzést juttatott el a felpereshez, amelyben megjelölte számára a kiegészítő nyugdíjszerző szolgálati évek számát, amelyet a közösségi rendszerben figyelembe vesznek az önálló vállalkozók belga rendszerében megszerzett nemzeti nyugdíjnak a Bizottság által kiszámított biztosításmatematikai egyenértéke alapján. Ha a felperes 65 éves korban megy nyugdíjba az INASTI által kiszámított 1431,29 eurós éves nyugdíj összegének biztosításmatematikai egyenértéke 8139,33 eurót tesz ki, és a közösségi rendszerben figyelembe veendő, további jóváírandó szolgálati idő egy év és tizenhét nap. A Bizottság egyebekben tájékoztatta a felperest, hogy az 1991. évi törvény 11. §‑a szerint a Bizottság a közösségi nyugdíj folyósításától kezdődően a felperes Belgiumban megszerzett nyugdíjjogosultsága tekintetében a felperes helyébe lép.

12      2002. augusztus 26‑án ez a szolgálat hasonló feljegyzést intézett a felpereshez, amely a munkavállalóként megszerzett nyugdíjjogosultságára vonatkozott és közölte vele, hogy 65 évesen az ONP által kiszámított 1952,48 eurós éves nyugdíj összegének biztosításmatematikai egyenértéke 11 102,79 euróra tesz ki, és az ennek megfelelően jóváírandó további szolgálati idő a közösségi rendszerben egy év öt hónap és öt nap.

13      Ezek a feljegyzések a felperes számára megjelölik, hogy az azokban szereplő javaslatokra vonatkozó egyetértő nyilatkozatának kézhezvételét követően az átviteli kérelmet már nem lehet visszavonni. Az említett feljegyzések azonban közelebbről meghatározzák, hogy a kérelmet kivételesen vissza lehet vonni, ha a felperesnek a Bizottsággal fennálló szolgálati jogviszonya azt megelőzően szűnik meg, hogy a személyzeti szabályzat 77. cikke alapján a közösségi nyugdíjra való jogosultsághoz megkövetelt feltételek teljesülnének.

14      2002. július 17‑én és augusztus 29‑én a felperes jelezte a Bizottság 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i javaslataira vonatkozó egyetértését.

15      Ahogyan a fenti 6. pontban kifejtésre került, a 2003. évi törvény a 2002. január 1‑jét követően benyújtott kérelmek esetében módosította a belga nyugdíjrendszerben megszerzett jogosultságnak a Közösségekhez való átvitelére vonatkozó feltételeket.

16      A felperes kevéssel 2004 októbere előtt tudta meg, hogy az egyik ismerőse – aki 2003‑ban lépett a Bizottság szolgálatába, és akire a felpereshez hasonlóan a személyzeti szabályzatnak a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépése előtti változata vonatkozott – kérte a munkavállalók belga rendszerében megszerzett nyugdíjjogosultságának a közösségi rendszerbe való átvitelét, Belgium a tagsági éveknek és a felpereséhez hasonló díjazásnak megfelelő tőkeösszeget vitt át, amely a kiegészítő nyugdíjszerző szolgálati évek jóval jelentősebb jóváírását tette indokolttá, mint amelyre a felperes jogosult volt.

17      2004. október 31‑én a felperes a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdése alapján kérelmet nyújtott be a Bizottsághoz, amely arra irányult, hogy a Bizottság:

–        az 1991. évi törvény alapján engedélyezze számára a 2001. július 13‑án e törvény alapján az önálló vállalkozók és munkavállalók belga nyugdíjrendszerében megszerzett nyugdíjjogosultságának a közösségi rendszerbe való átvitelére vonatkozóan benyújtott kérelme visszavonását;

–        a 2003. évi törvény 4. §‑ának (1) bekezdésében előírtaknak megfelelően engedélyezze számára a nyugdíjjogosultságának e törvény szerinti átvitelét.

18      2005. február 2‑án a felperes értesítést kapott a „Nyugdíjak” egység vezetője által hozott 2005. január 25‑i határozatról (a továbbiakban: vitatott határozat), amely a következőképpen utasította el a felperes 2004. október 31‑i kérelmét:

19      „[…] Ön kéri […] annak engedélyezését először is, hogy az INASTI és az ONP belga rendszereknél megszerzett nyugdíjjogosultságának átvitelére vonatkozóan a [személyzeti szabályzat] VIII. fejezete 11. cikkének (2) bekezdése alapján előterjesztett kérelmet visszavonhassa, amely kérelmet már e rendszerek az 1991. évi törvény alapján végrehajtották, és másodszor, hogy új kérelmet nyújthasson be, amelyet az említett rendszereknek a 2003. évi törvény rendelkezései szerint kell végrehajtaniuk.

20      Márpedig a Bizottság adminisztrációja által 2002. június 11‑én és 2002. augusztus 26‑án az INASTI és az ONP által a nyugdíj átutalható összegére vonatkozó értesítést követően önhöz intézett javaslatok egyértelműen meghatározzák, hogy az átvitel visszavonhatatlanná válik az ön – említett javaslatokra vonatkozó – egyetértő nyilatkozatának az érintett szolgálatok általi kézhezvételét követően. Az ön elfogadása következtében a jogosultságának átvitelét végrehajtották, és a [kinevezésre jogosult hatóság] az ONP és az INASTI iratait véglegesen lezárta.

21      Jóllehet az 1991. évi törvény előírja az „intézmény egyetértésével az átviteli kérelem visszavonás[ának]” lehetőségét (az 1991. évi törvény 9. §‑a), ezt a lehetőséget az intézmények szintjén gyakorlatilag csak kivételes esetekre helyezték kilátásba, amelyeket egyébként az érintetthez intézett javaslatokat tartalmazó levélben jelöltek meg: »A kérelmet kivételesen vissza lehet vonni abban az esetben, ha az érintett szolgálati jogviszonya azt megelőzően szűnik meg, hogy teljesítené a közösségi nyugdíjra való jogosultsághoz a személyzeti szabályzat 77. cikkében előírt feltételeket«. A jelen esetben egyáltalán nem a kérelem visszavonásának lehetősége a kérdéses, hanem egy nagyon különleges esetben az eljárás visszavonása.

22      Ezenkívül az Európai Közösségek Bírósága a 75/88., 146/88. és 147/88. sz. egyesített ügyekben 1989. november 9‑én hozott ítéletében egyértelműen különbséget tett két eltérő jogrendszer között, amelyekhez egyrészt az átvihető összeg kiszámítása, másrészt ezen aktívumnak a nyugdíjszerző szolgálati évekké való átalakítása tartozik, amelyek mindegyike e jogrendszerek saját bírósági felülvizsgálatának hatálya alá tartozik. Ebből eredően nincs következménye a kérelem visszavonása elméleti lehetőségének, amelyet a belga törvény ír elő, mivel a közösségi szabályozás ilyenről nem szól. A jelen esetben ez a helyzet.

23      E körülmények között nem engedélyezhetem önnek a már lezárt kérelmének visszavonását és a megfelelően befejezett átvitelére vonatkozó új kérelem benyújtását.”

24      2005. április 22‑én a felperes a jogi képviselőjén keresztül a vitatott határozat ellen a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdésére alapított panaszt nyújtott be a Bizottsághoz.

25      2005. június 10‑én az Igazgatási és Személyzeti Főigazgatóság főigazgatója mint kinevezésre jogosult hatóság határozatot fogadott el „válaszul számos tisztviselő azon kérelmeire és panaszaira, amelyek a nyugdíjjogosultságoknak a belga nyugdíjrendszerből a közösségi nyugdíjrendszerbe való átvitelére vonatkoztak”, amelyet a felperessel 2005. június 14‑én elektronikus levélben és faxon közöltek (a továbbiakban: 2005. június 10‑i határozat).

 Eljárás és a felek kérelmei

26      A jelen keresetet eredetileg az Elsőfokú Bíróság Hivatalában a T‑361/05. szám alatt vették nyilvántartásba.

27      2005. december 15‑i végzésével az Elsőfokú Bíróság az Európai Unió Közszolgálati Törvényszékének felállításáról szóló, 2004. november 2‑i 2004/752/EK, Euratom tanácsi határozat (HL L 333., 7. o.) 3. cikkének (3) bekezdése alapján jelen ügyet áttette a Törvényszékhez. A Törvényszék Hivatala a keresetet F‑92/05. számon vette nyilvántartásba.

28      A Törvényszék Hivatalába 2006. május 8‑án érkezett kérelmében a Belga Királyság kérte, hogy a jelen eljárásba az alperes kereseti kérelmének támogatása végett beavatkozhasson. Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 115. cikkének 1. §‑a és 116. cikkének 6. §‑a alkalmazásában, amely §‑okat a 2004/752 határozat 3. cikkének (4) bekezdése alapján a Törvényszékre is megfelelően alkalmazni kell ez utóbbi eljárási szabályzatának hatálybalépéséig, a Törvényszék első tanácsának elnöke a tárgyaláson 2006. június 29‑i végzésével engedélyezte ezt a beavatkozást. A tárgyalásra készített jelentést közölték a Belga Királysággal.

29      Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatának 64. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében a Törvényszék felhívta a Bizottságot, hogy közölje a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdésére vonatkozó általános végrehajtási rendelkezéseknek a felperes nyugdíjjogosultságának átvitelekor hatályos és a jelenleg hatályos változatát, amelyeket az intézmény 1993‑ban, illetőleg 2004‑ben fogadott el, és felhívta a feleket, valamint a beavatkozót, hogy válaszoljanak az írásbeli kérdésekre. E felszólításoknak a felek és a beavatkozó eleget tettek.

30      A felperes kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a vitatott határozatot;

–        semmisítse meg a 2005. június 10‑i határozatot;

–        az alperest kötelezze a költségek viselésére;

31      A Bizottság kéri, hogy a Törvényszék:

–        állapítsa meg, hogy a kereset elfogadhatatlan;

–        másodlagosan, a keresetet – mint alaptalant – utasítsa el;

–        határozzon a költségekről a jogszabályoknak megfelelően.

32      A Bizottságot támogató Belga Királyság kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 Indokolás

 A keresetlevél elfogadhatóságáról

 A felek érvei

33      A Bizottság a személyzeti szabályzat 91. cikkének (3) bekezdésében előírt határidőre tekintettel a keresetlevél elkésettségére alapított elfogadhatatlansági kifogásra hivatkozik. A Bizottság előterjeszti, hogy a felperes tévedett, amikor úgy vélte, hogy a 2005. június 10‑i határozattal szembeni határidők csak 2005. augusztus 18‑án kezdődtek el, amely napon a kinevezésre jogosult hatóság csupán levélben megerősítette a panaszának elutasítását. Ebből következően a keresetet elkésetten nyújtotta be, és azt – mint elfogadhatatlant – el kell utasítani.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

34      A felperes 2005. április 22‑én panaszt nyújtott be a vitatott határozattal szemben. A kinevezésre jogosult hatóság ezt a panaszt a 2005. június 10‑i határozatával elutasította, és ezt a felperessel június 14‑én elektronikus levélben és faxon közölték. A kinevezésre jogosult hatóság a 2005. augusztus 8‑i levelében csak megerősítette, hogy válaszolt a felperes panaszára – „vélemény[e] szerint teljes körűen” – a 2005. június 10‑i határozatában. Ebből következően a Bizottság helyesen állapította meg, hogy a keresetindításra előírt három hónapos határidő, amelynek során a személyzeti szabályzat 91. cikkének (3) bekezdése alapján lehetőség volt a 2005. január 25‑i határozat elleni kereset benyújtására, a panasz elutasítása közlésének napján, azaz 2005. június 14‑én kezdődött meg.

35      A három hónapos határidő tehát 2005. szeptember 14‑én járt le. Figyelembe véve azonban az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 102. cikkének 2. §‑ában a távolságra tekintettel előírt tíznapos kiegészítő határidőt, a keresetindítási határidőnek a jelen esetben szeptember 24‑én éjfélkor kellett lejárnia.

36      E szabályzat 101. cikke 2. §‑ának első bekezdése azonban előírja, hogy „[h]a a határidő utolsó napja szombatra, vasárnapra vagy hivatalos munkaszüneti napra esik, a határidő az azt követő első munkanap végén jár le”. Márpedig 2005. szeptember 24. szombatra esett. A fent hivatkozott rendelkezések értelmében a keresetindítási határidő a jelen esetben 2005. szeptember 26. hétfőig meghosszabbodott.

37      Ebből következően a jelen keresetet, amely 2005. szeptember 26‑án kelt, és amelyet ugyanezen a napon faxon eljuttattak az Elsőfokú Bíróság Hivatalához, a keresetindításra előírt határidőn belül nyújtották be. Ebből következik, hogy a jogvesztésre alapított elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani.

 A 2005. június 10‑i határozat megsemmisítésére irányuló kérelmekről

38      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely panasz elutasítása ellen irányuló kérelem magában foglalja azon aktusnak a bíróság előtti megtámadását, amellyel szemben a panaszt benyújtották, és mint olyan, nem rendelkezik önálló tartalommal (a Bíróság 293/87. sz., Vainker kontra Parlament ügyben 1989. január 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1989., 23. o.] 8. pontja). Úgy kell tehát tekinteni, hogy a fent említett kérelmeknek, amelyek a 2005. június 10-én kelt panaszt elutasító határozat ellen irányulnak, egyedüli tárgya a vitatott határozat megsemmisítése iránti kérelem (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑310/02. sz., Theodorakis kontra Tanács ügyben 2004. március 23‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑95. o. és II‑427. o.] 19. pontját).

 A vitatott határozat azon részének megsemmisítése iránti kérelem, amelyben a Bizottság nem engedélyezi a felperesnek, hogy az önálló vállalkozók és a munkavállalók nyugdíjrendszereiben megszerzett nyugdíjjogosultságának a közösségi rendszerbe való átvitelére vonatkozó kérelmét visszavonja

 1. A kérelmek értelmezéséről

–       A felek érvei

39      A Bizottság álláspontja szerint a felperes valójában a 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozatot vitatja, amelyekben a Bizottság meghatározta a nyugdíjszerző szolgálati évek számát, amelyeket a közösségi rendszerben figyelembe vesznek az érdekelt által az önálló vállalkozók és a munkavállalók nyugdíjrendszereiben megszerzett nyugdíjjogosultság alapján.

40      A felperes azt állítja, hogy jóllehet a célja valóban az, hogy a Bizottság vonja vissza a 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozatait, és azok helyett hozzon új határozatokat, a kérelmének célja azonban nem e határozatok visszavonása, hanem hogy a Bizottság engedélyezze számára a belga rendszerekben megszerzett nyugdíjjogosultságának átvitelére vonatkozó, 2001‑ben benyújtott kérelmének visszavonását.

41      A 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozat még akkor is érvényben marad, ha a Bizottság helyt ad a felperes kérésének, és a Bizottság csak számos kiegészítő feltétel teljesülése esetén hajlandó módosítani az említett határozatokat. Ilyen eredményt ugyanis csak akkor lehetne elérni, ha a belga hatóságok, esetlegesen a belga bíróságok előtti eljárást követően először is engedélyeznék a felperes által az 1991. évi törvény alapján 2001. július 13‑án benyújtott átviteli kérelem visszavonását, másodszor elfogadnák a felperes részéről a 2003. évi törvény alapján új átviteli kérelem benyújtását, és végül új határozatokat hoznának a közösségi nyugdíjrendszerbe átvinni kívánt összegek vonatkozásában, amelyet a Bizottságnak a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének a 2004. március 22‑i rendelettel módosított változata alapján figyelembe kellene venni a közösségi rendszerben a felperes számára elismerendő kiegészítő nyugdíjszerző szolgálati évek számára vonatkozó határozatok módosításához.

–       Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

42      A fent említett kérelmek értelmezése azt a kérdést veti fel, hogy a felperes nyugdíjjogosultság-átviteli kérelme visszavonásának engedélyezése különbözik‑e azon határozatok visszavonása iránti kérelmektől, amelyek a közösségi nyugdíjrendszerben figyelembe vett szolgálati évek számát határozzák meg a korábban megszerzett nyugdíjjogosultság vonatkozásában.

43      Előzőleg fel kell idézni azokat a feltételeket, amelyeknek teljesülniük kell a közösségi nyugdíjrendszerben a nyugdíjjogosultság átviteléhez.

44      A Bíróság 137/80. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 1981. október 20‑án hozott ítéletének (EBHT 1981., 2393. o.) 13. pontjából következik, hogy a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépése előtti változatában a tisztviselő számára biztosított azon lehetőségnek, hogy a véglegesítésekor a közigazgatási hatóságnál, illetve nemzeti vagy nemzetközi szervezetnél vagy vállalkozás szolgálatában végzett tevékenysége során megszerzett nyugdíjjogosultság biztosításmatematikai egyenértékét vagy átalánydíjas visszavásárlási értékét a közösségi nyugdíjrendszerbe átvigye, az a célja, hogy a tisztviselő számára olyan jogot nyisson meg, amelynek gyakorlása csak a tisztviselő saját döntésétől függ.

45      Mivel a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének mind a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépése előtti, mind az azt követő változata alapján benyújtott kérelem eleget tesz a feltételeknek, az a nyugdíjrendszert kezelő szervezet, amelynél a tisztviselő korábban nyugdíjjogosultságot szerzett, majd a közösségi intézmény egymást követően kötelesek először is a megszerzett jogosultság kiszámítására, másodszor e jogok figyelembevételével a korábbi szolgálati időszak alapján a közösségi nyugdíjrendszerben figyelembe vett évek számának meghatározására.

46      A nyugdíjjogosultság átvitelét ennélfogva úgy kell megvizsgálni, mint két egymást követő egyoldalú határozatot tartalmazó műveletet, amely határozatokat az érdekelt kérelmére és a kapcsolódó hatásköri helyzetben egyrészt a nemzeti nyugdíjrendszert kezelő szervezetnek, másrészt a közösségi intézménynek kell meghoznia.

47      Ebből következően a vizsgált belga rendszerekben megszerzett nyugdíjjogosultság átvitele azon feltételek mellett vonható vissza, amelyek mellett el lehet érni az átviteli műveletet alkotó fent említett határozatok visszavonását.

48      Az 1991. évi törvény, amely alapján a felperes 2001. július 13‑án benyújtotta a belga rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultság átvitele iránti kérelmét, a közösségi nyugdíjra való jogosultság keletkezésének időpontjától a Belgiumban szerzett nyugdíjjogosultságok vonatkozásában a közösségi intézményre való átszállási mechanizmust ír elő. E törvény 9. §‑a akként rendelkezik, hogy „a 11. §‑ban előírt átszállás hatályossá válásáig a tisztviselő az intézmény egyetértésével visszavonhatja az átviteli kérelmét. Ez a visszavonás végleges.”

49      Az 1991. évi törvény fent hivatkozott megfogalmazása magyarázatot ad arra, hogy a felperes az átviteli kérelem visszavonásának engedélyezésére vonatkozó kérelemmel fordult a Bizottsághoz. Mivel ezek a rendelkezések előírják, hogy az átszállás hatályossá válásáig a belga nyugdíjrendszert kezelő szervezetek által az átvitel érdekében hozott határozatok visszavonását az érdekelt jogosan kérelmezheti, a jogosultság átvitelét teljesen visszavonják, ha a közösségi rendszerben a megfelelő jóváírást években rögzítő határozatot szintén visszavonják. Ebből következően az 1991. évi törvény fent említett rendelkezéseiben meghatározott „intézményi egyetértés” csak az intézmény által a nyugdíjjogosultság átvitelekor hozott határozat visszavonására vonatkozhat.

50      Ebből következik, hogy – a Bizottság álláspontjának megfelelően – a fent említett kérelmeket úgy kell értelmezni, hogy azok a 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozat visszavonásának a Bizottság általi elutasítása megsemmisítésére irányulnak, amely határozatokat a Bizottság az érdekelt által két belga nyugdíjrendszerben megszerzett nyugdíjjogosultságnak a közösségi rendszerbe való átvitele során hozta.

 2. A kérelmek elfogadhatóságáról

–       A felek érvei

51      A Bizottság előadja, hogy a 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozata végleges, és ebből következően azokat már nem lehet vitatni.

52      A felperes tévesen állítja, hogy ez a két határozat azért ideiglenes, mert az 1991. évi törvény 11. §‑ának (1) bekezdése értelmében a nyugdíj kiszámítása céljából az intézmény által megállapított jóváírás a nyugdíjazáskori életkortól és az ebben az időpontban érvényes fogyasztói árindextől függ. A 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozat valóban végleges, mivel azok tudomásul veszik a Bizottságnak a nyugdíjjogosultság átvitele és az ahhoz kapcsolt részletes elszámolásokra vonatkozó javaslataival való felperesi egyetértést. Ebben a tekintetben nem bír jelentőséggel az a tény, hogy a nyugdíj tényleges kiszámítása céljából elfogadandó jóváírást nyilvánvalóan csak abban az életkorban lehet meghatározni, amikor az érdekelt ténylegesen nyugdíjba vonul.

53      A felperes kifejezetten kinyilvánította a Bizottság javaslataira vonatkozóan tett egyetértését, és ez az egyetértés a javaslatoknak végleges jelleget ad.

54      Kizárólag valamely új és lényeges tény lehet alkalmas arra, hogy lehetővé tegye valamely végleges határozat vitatását, feltéve hogy erre az új tényre ésszerű határidőben hivatkoznak. Márpedig még annak feltételezése esetén is, hogy a 2003. évi törvény hatálybalépése, amelyet a Moniteur belge‑ben 2003. március 27‑én hirdettek ki, az ítélkezési gyakorlat értelmében új ténynek tekinthető, a felperesnek a 2004. október 31‑én kelt kérelmét jóval ezen ésszerű határidő lejártát követően nyújtották be. A 2003. évi törvény hatálybalépéséből következő tisztviselők közötti eltérő bánásmódra vonatkozóan a felperes által tett szubjektív természetű megállapítás nem minősülhet az említett törvény hatálybalépésétől elkülönülő új ténynek.

–       Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

55      A fenti 45–47. pontban kifejtettekből következik, hogy a 2002. június 11‑én és augusztus 26‑án kelt levelek nem tekinthetők a Bizottság által a felpereshez intézett egyetértő javaslatnak vagy szerződésnek. Ezek a levelek a Bizottság (amely a felperes kérelmére köteles eljárni) által kidolgozott egyoldalú határozattervezeteknek minősülnek, amelyek gyakorlatilag nem válnak az intézmény döntéseivé, és amelyek csak ezen átviteli kérelmeknek az érdekelt általi megerősítését követően lépnek hatályba. A jelen esetben az érdekelt 2002. július 17‑én és augusztus 29‑én erősítette meg a kérelmeit. Ezen jogi aktusok kidolgozásának és hatálybalépésének atipikus szabályai, amelyek az érdekelt jóváhagyásától függnek, nem befolyásolják ezeknek az aktusoknak az egyoldalú jellegét. Az egyoldalú határozatok végleges jellege nem következhet a felperes kifejezett egyetértéséből, amelyre ebből következően az utóbbival szemben nem lehet eredményesen hivatkozni. A 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozatnak nem a Bizottság javaslataira adott felperesi egyetértés adta meg a végleges jellegét.

56      Az intézményeknek a tisztviselőkre vonatkozó egyoldalú határozatai véglegessé válnak, és azokat bíróság előtt nem lehet vitatni a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikkében a kereset és panasz benyújtására előírt határidők lejártát követően. Márpedig a felperes a 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozatokat csak e határidők lejártát követően a Bizottsághoz 2004. október 31‑én intézett kérelemben vitatta.

57      A felperes érvényesen nem állíthatja, hogy ezek a határozatok, amelyek természetesen nem határozzák meg a nyugdíjjogosultsága jóváírásának végleges kiszámításához szükséges valamennyi tényt, csak tájékoztató jellegűek és ideiglenesek, és hogy a keresetindítási határidő lejárta ennek következtében nem tehette azokat véglegessé. E határozatoknak ugyanis az a célja és következménye, hogy a már a határozat meghozatalakor ismert tények alapján meghatározzák a felperes által Belgiumban megszerzett jogosultságoknak a közösségi nyugdíjrendszerben való figyelembevétele részletes szabályait.

58      Az előzőekből következik, hogy a 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozat az abban meghatározott tények határain belül véglegessé vált az azzal szemben nyitva álló keresetindítási határidő lejártát követően.

59      Márpedig a közösségi ítélkezési gyakorlat szerint a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikkében előírt határidők, mivel azok célja a jogi helyzetek biztonságának biztosítása, közrendi jellegűek, és kötelezőek a felekre és a bíróságra. Ennélfogva a tisztviselő azáltal, hogy a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdése értelmében kérelmet nyújt be a kinevezésre jogosult hatósághoz, nem élesztheti fel a saját javára a keresetindítási határidő lejártakor véglegessé vált határozat elleni keresetindítási jogot (az Elsőfokú Bíróság T‑495/93. sz., Carrer és társai kontra Bíróság ügyben 1994. szeptember 22‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1994., I‑A‑201. o. és II‑651. o.] 20. pontja, és a T‑42/97. sz., Lebedef kontra Bizottság ügyben 1998. július 14‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1998., I‑A‑371. o. és II‑1071. o.] 25. pontja).

60      Az ilyen határozat felülvizsgálatára irányuló kérelem benyújtását azonban igazolni lehet valamely új és lényeges tény felmerülésével (lásd többek között a Bíróság 231/84. sz., Valentini kontra Bizottság ügyben 1985. szeptember 26‑án hozott ítéletének [EBHT 1985., 3027. o.] 14. pontját).

61      Az ítélkezési gyakorlat követelményei szerint ennek a ténynek alkalmasnak kell lennie arra, hogy lényegesen megváltoztassa azon személy helyzetét, aki valamely véglegessé vált határozat felülvizsgálatát akarja elérni (lásd ebben az értelemben a Bíróság 232/85. sz., Becker kontra Bizottság 1986. november 13‑án hozott ítéletének [EBHT 1986., 3401. o.] 10. pontját és az Elsőfokú Bíróság T‑186/98. sz., Inpesca kontra Bizottság ügyben 2001. február 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., II‑557. o.] 51. pontját).

62      Ezenkívül annak érdekében, hogy az új és lényeges tényre eredménnyel hivatkozhasson, a tisztviselő köteles a közigazgatási kérelmét ésszerű határidőn belül benyújtani. A tisztviselő ahhoz fűződő érdekét ugyanis, hogy kérelmezze a közigazgatási helyzetének az új szabályozáshoz való igazítását, a jogbiztonság követelményével kell összemérni (az Elsőfokú Bíróság T‑202/97. sz., Koopman kontra Bizottság ügyben 1998. március 25‑én hozott végzésének [EBHT‑KSZ 1998., I‑A‑163. o. és II‑511. o.] 24. pontja; lásd még ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑192/99. sz., Dunnett és társai kontra EBB ügyben 2001. március 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2001., II‑813. o.] 52. pontját).

63      Meg kell tehát vizsgálni először is, hogy a felperes által a kérelme alátámasztására előterjesztett tények a 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozatok felülvizsgálatát indokoló lényeges új ténynek minősülnek‑e, és másodszor, hogy az említett határozatok felülvizsgálata iránti kérelmet ésszerű határidőn belül terjesztették‑e elő.

 A lényeges új tény fennállásáról

64      A jelen esetben a 2003. évi törvény 2002. január 1‑jei visszamenőleges hatálybalépése zűrzavart okozott a belga nyugdíjrendszerekben megszerzett nyugdíjjogosultságnak az Európai Közösségek rendszerébe való átvitelének feltételeiben.

65      Az 1991. évi törvény, amely a 2001. december 31‑ig benyújtott átviteli kérelmekre alkalmazandó, az érdekelt által a belga nyugdíjrendszerekben megszerzett nyugdíjjogosultságoknak az intézményre való átszállása mechanizmusán alapul, amely átszállás csak az érdekelt nyugdíjának folyósításától kezdve válik hatályossá. Ez az átszállás nem foglalja magában a tisztviselő által korábban Belgiumban megszerzett nyugdíjjogosultságot kifejező tőkének a közösségi nyugdíjrendszerbe való befizetését. Amint a tisztviselő a közösségi nyugdíjára jogosulttá vált, az általa Belgiumban megszerzett nyugdíjjogosultságot az illetékes belga szervek havonta fizették a Közösségek számára, úgy, ahogyan az átszállás hiányában azt a tisztviselő számára tették volna.

66      A 2003. évi törvény teljesen eltérő átviteli mechanizmust vezetett be. Először is, a Belgiumban megszerzett nyugdíjjogosultság ezentúl azonnal konkretizálódik a tőkeösszegnek a közösségi rendszerbe való befizetésével. Továbbá a 2003. évi törvény az átszállás sajátos, Belgiumra jellemző mechanizmusát felváltja a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépését megelőző változata követelményeinek megfelelő átviteli mechanizmus, éspedig az átalánydíjas visszavásárlási érték átvitele. Végül megváltozott az átvitt jogosultság számítási módja. Ugyanis az átszállás a nyugdíjjogosultság összege biztosításmatematikai egyenértékének kiszámításán alapul, az átalánydíjas visszavásárlási érték átvitele azonban a belga nyugdíjrendszereknek fizetett járulékok összetett kamatokkal növelt összegének a közösségi rendszer számára való befizetéséből áll.

67      Ebben az összefüggésben a felek elismerik, hogy a belga szabályozásban bekövetkezett változás általában az adott személy nyugdíjjogosultsága átutalható összegének növekedését okozza az 1991. évi törvény alapján végzett számítás által eredményezett összeghez képest. A belga kormány a Törvényszék írásbeli kérdéseire adott válaszaiban természetesen megemlítette azokat a sajátos helyzeteket, amelyekben a 2003. évi törvényben meghatározott feltételek kevésbé kedvezőek, mint az 1991. évi törvényben előírt feltételek. Ezek a fenntartások azonban nem elegendőek annak vitatásához, hogy az új belga szabályozás az esetek nagy számában, és különösen a felperes esetében kedvezőbb jellegű. A felperes a tárgyaláson azt állította – anélkül, hogy neki e pontban ellentmondtak volna –, hogy a Belgiumban megszerzett jogosultságának átutalható összegét hozzávetőleg 300%‑kal kell növelni abban az esetben, ha az új átvitel a 2003. évi törvény feltételei szerint történik.

68      Márpedig a 2003. évi törvény zűrzavart okozott a Belgiumban megszerzett nyugdíjjogosultságnak a közösségi rendszerbe való átvitele feltételeiben, a belga kormány a Törvényszék írásbeli kérdéseire adott válaszaiban azonban azt állította, hogy ez a törvény, amely csak a 2002. január 1‑jét követően benyújtott átviteli kérelmekre alkalmazható, egyáltalán nem változatta meg azon tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak jogi helyzetét, akik a felpereshez hasonlóan ezen időpont előtt kérték a jogosultságaik átvitelét, és ennélfogva az említett törvény nem tekinthető olyan új ténynek, amelyre a tisztviselők vagy alkalmazottak hivatkozhatnak.

69      Mindazonáltal a Bíróságnak a személyi állomány besorolási szabályait módosító általános határozatok kapcsán hozott ítélkezési gyakorlatából, különösen a 9/81. sz., Williams kontra Számvevőszék ügyben 1982. október 6‑án hozott ítélet (EBHT 1982., 3301. o.) 14. pontjából és a C‑389/98. P. sz., Gevaert kontra Bizottság ügyben 2001. január 11‑én hozott ítélet (EBHT 2001., I‑65. o.) 49. pontjából kitűnik, hogy valamely új szabályozás elfogadása lényeges új ténynek minősül azon tisztviselők számára is, akik nem esnek a hatálya alá, ha ez a szabályozás ez utóbbiak és az új szabályozás kedvezményezettjei között indokolatlan egyenlőtlen bánásmóddal jár.

70      Márpedig ilyen új tényt eredményez a felperes számára a 2003. évi törvény és a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 26. cikke (3) bekezdésének egymást követő hatálybalépése.

71      A személyzeti szabályzatban előírt átmeneti intézkedések címén annak XIII. melléklete 26. cikkének (3) bekezdése lehetőséget adott a személyzeti szabályzat hatálybalépésétől számított hat hónapos határidőn belül átviteli kérelem vagy új átviteli kérelem benyújtására a tisztviselők következő három kategóriája számára: azok a tisztviselők, akik határidőn belül benyújtották az átviteli kérelmüket, de elutasították a kapott ajánlatot, azok a tisztviselők, akik nem nyújtották be az említett kérelmet a korábban megadott határidőn belül, vagy akiknek a kérelmét a határidő utáni benyújtás miatt utasították el.

72      Ezek a rendelkezések lehetővé teszik azon tisztviselők számára, akikre csak az 1991. évi törvény feltételei voltak alkalmazhatók – amennyiben a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépését megelőző változatának megfelelően a véglegesítésükkor elérték a jogosultságaik átvitelét –, hogy a 2003. évi törvény kedvezőbb feltételeiben részesülhessenek. Így a nyugdíjjogosultságaik átvitelének feltételeit illetően eltérően kezelik azokat a tisztviselőket, akik Belgiumban szereztek nyugdíjjogosultságot, és azokat, akik ugyanebben az időben léptek a Közösségek szolgálatába, mivel az előbbieknek sikerült a nyugdíjjogosultságaikat átvinni, az utóbbiaknak nem.

73      Márpedig először is, a felperes helyzete ebben a tekintetben lényegesen nem tér el a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 26. cikkének (3) bekezdésében meghatározott tisztviselők helyzetétől. Ugyanis a felperes esetében alkalmazták az 1991. évi törvényben előírt átszállási mechanizmust, azonban a tisztviselők fent említett három kategóriájához hasonlóan a felperesnek nem sikerült átvinnie a nyugdíjjogosultságát a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépését megelőző változatának megfelelően, mivel az e rendelkezés által pontosan elfogadott egyetlen rendelkezést sem hajtották végre.

74      E rendelkezések jelenleg hatályos megfogalmazásukban, éppúgy mint a korábbi megfogalmazásukban, megadják a jogot a tisztviselőnek, hogy a más nyugdíjrendszerekben korábban megszerzett nyugdíjjogosultságot kifejező tőkeösszeget a közösségi rendszerbe befizettesse. Márpedig, ahogyan az a fenti 66. pontban kifejtésre került, az 1991‑es törvénnyel beiktatott átszállási mechanizmus nem írta elő az említett tőkeösszeg befizetését. Először a 2003. évi törvény tette lehetővé a Belgiumban nyugdíjjogosultságot szerzett tisztviselők számára, hogy gyakorolják a személyzeti szabályzatban számukra elismert jogot a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének mind a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépését megelőző, mind azt követő változatának megfelelően.

75      Ezért abban az időpontban, amikor a nyugdíjjogosultsága átvitelét kérelmezte, a felperes az akkor alkalmazandó 1991. évi törvény alapján csak azt tudta elérni, hogy a Belgiumban megszerzett nyugdíjjogosultsága átszálljon a Bizottságra. Maga a 2002. június 11‑i és az augusztus 26‑i határozatot tartalmazó levél is megjelöli, hogy a Bizottság a felperes átviteli kérelmére az 1991. évi törvényben elfogadott átszállási mechanizmust alkalmazta, és nem a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépését megelőző változata átviteli szabályait.

76      Márpedig egyértelműen kitűnik a személyzeti szabályzat XIII. fejezete 26. cikke (3) bekezdésének megfogalmazásából, hogy ezeket a rendelkezéseket pontosan annak érdekében adták ki, hogy lehetővé tegyék a vonatkozó új rendelkezések alkalmazásának igénylését azon tisztviselők számára, akiknek még nem sikerült a nyugdíjjogosultságuk átvitele a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdése 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépését megelőző változatában előírt feltételek mellett. Ebből következően a felperes a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 26. cikke (3) bekezdésének céljai szempontjából a tisztviselők az e cikkben meghatározott három kategóriájának helyzetével összehasonlítható helyzetben van.

77      Mivel a felperes nem élvezhette tovább a személyzeti szabályzatban előírt jogot a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdésében megfogalmazott feltételek mellett, felmerülhet a kérdés, hogy nem tartozik‑e a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 26. cikke (3) bekezdésének hatálya alá. A személyzeti szabályzat XIII. melléklete 26. cikke (3) bekezdésének olyan értelmezése, amely a felperest kizárja annak hatálya alól, a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdésére tekintettel indokolatlan eltérő bánásmódot teremthet a Belgiumban megszerzett nyugdíjjogosultságok átvitele vonatkozásában.

78      Másodszor, ez az eltérő bánásmód nehezen indokolható különösen akkor, ha a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 26. cikkének (3) bekezdésében írt harmadik esetben a nyugdíjjogosultság átvitele a kérelem elkésettsége miatt, azaz a kérelmező gondatlansága miatt nem sikerült. Ahogyan azt a Bizottság képviselője a tárgyaláson elismerte, valamely, a felperessel azonos napon véglegesített tisztviselő, aki a felperesnél kevésbé gondosan, a határidőn túl nyújtotta be az 1991. évi törvény alapján az átviteli kérelmét, a felperessel ellentétben új lehetőséget kap az átvitelre a jóval kedvezőbb 2003. évi törvény részletes szabályai szerint. Hasonlóképpen a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 26. cikke (3) bekezdésének a célja és hatása, hogy lehetőséget biztosítson azon tisztviselők számára, akiknek az átviteli kérelmét a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépését megelőző változata alapján véglegesen elutasították (lásd ebben a kérdésben az Elsőfokú Bíróság T‑27/99. sz., Drabbe kontra Bizottság ügyben 2000. október 17‑én hozott ítéletét [EBHT‑KSZ 2000., I‑A‑213. o. és II‑955. o.]), hogy az említett 11. cikk (2) bekezdésének módosított rendelkezései alapján új kérelmet nyújtsanak be, jóllehet a felperes iratait a mai napig sohasem vizsgálták a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének a 2004. május 1‑jét megelőző, illetve azt követő megfogalmazása alapján.

79      Harmadszor, nehéz úgy tekinteni, hogy az érintett tisztviselők által a véglegesítésükkor az átviteli kérelem benyújtására vagy be nem nyújtására vonatkozóan meghozott döntés, indokolttá tesz‑e utólag eltérő bánásmódot, amely következésképpen a döntésük meghozatalának időpontjában még nem volt előrelátható.

80      A személyzeti szabályzat XIII. melléklete 26. cikkének (3) bekezdése ugyanis kétszeresen módosította azon tisztviselők helyzetét, akik úgy döntöttek, hogy nem igénylik az átvitelt vagy nem erősítik meg a kérelmüket, kétségessé téve az ilyen döntések következményeit. Egyrészt az említett cikk az utóbbi tisztviselők számára lehetővé teszi, hogy visszavonják a véglegesítésükkor meghozott döntésüket, amelynek a végleges jellege a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépését megelőző változatából ered (lásd a fent hivatkozott Drabbe kontra Bizottság ügyben hozott ítéletet). Másrészt a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 26. cikkének (3) bekezdése ugyanezen tisztviselőknek kifejezetten fenntartja annak a lehetőségét, hogy a Belgiumban megszerzett nyugdíjjogosultságukat a 2003. évi törvény jóval kedvezőbb feltételei mellett vigyék át.

81      Így azáltal, hogy lényegesen módosították a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépését megelőző változata alapján a tisztviselő számára a véglegesítésekor nyitva álló két választási lehetőség egyikének – azaz, hogy az átvitelt nem veszi igénybe – jogi következményeit, a 2003. évi törvény és a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 26. cikke (3) bekezdésének együttes rendelkezései szükségszerűen módosították e döntés feltételeit.

82      Ezenkívül ez a módosítás visszamenőlegesen történt, és ebből következően a nyugdíjjogosultságuk átvitelének kérelmezését választó tisztviselők számára előre nem láthatóan. Így a felperes abban az időpontban, amikor a nyugdíjjogosultsága átvitelét választotta, nem tudhatta, hogy a személyzeti szabályzat későbbi rendelkezései visszavonják az átvitel hiányának végleges jellegét, és még kevésbé tudhatta, hogy ezek a rendelkezések azon tisztviselők számára, akik a Belgiumban megszerzett nyugdíjjogosultságukat nem vitték át, ezt az átvitelt kedvezőbb feltételek mellett teszik lehetővé.

83      Márpedig a jogbiztonságnak és a jogos bizalomnak a közösségi bíróság által kifejtett elvei megkövetelik, hogy a közösségi jognak biztosnak, alkalmazásának pedig a jogalanyok számára kiszámítható kell lennie (lásd a Bíróság C‑63/93. sz., Duff és társai ügyben 1996. február 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1996., I‑569. o.] 20. pontját, és a C‑107/97. sz., Rombi és Arkopharma ügyben 2000. május 18‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑3367. o.] 66. pontját, valamint az Elsőfokú Bíróság T‑182/96. sz., Partex kontra Bizottság ügyben 1999. szeptember 16‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑2673. o.] 191. pontját). Ezekkel az elvekkel ellentétes, hogy valamely tisztviselőt kizárjanak egy előnyösebb szabályozás igénybevételéből olyan döntés alapján, amelynek a következményei a meghozatalakor nem voltak előreláthatók.

84      Az előző öt pontban megfogalmazott megfontolások a jogos bizalom elvére tekintettel kétségessé teszik a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 26. cikkének (3) bekezdéséből eredő, a felperes és az e rendelkezésben meghatározott tisztviselők közötti eltérő bánásmód jogszerűségét.

85      Az előzőekből következik, hogy a 2003. évi törvény és a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 26. cikke (3) bekezdésének egymást követő hatálybalépése lényegesen módosította a felperes jogi helyzetét a Belgiumban megszerzett nyugdíjjogosultsága átvitelének tekintetében, így az a 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozat felülvizsgálatát indokoló lényeges új ténynek minősül.

86      Egyebekben a „Commission en direct” 357. számában a 2005. március 11–17‑i héten közzétett, a személyi állománynak szóló közleményben maga a Bizottság is kilátásba helyezte, hogy a 2003. évi törvény hatálybalépését követően a belga hatóságok átvizsgálják azon tisztviselők nyugdíjjogosultsága összegének kiszámítását, akik e jogosultságok átvitelét az 1991. évi törvény alapján kérelmezték, és a Bizottság jelezte, hogy ebben az esetben valamennyi iratot automatikusan felülvizsgálják.

 A határidő ésszerű jellegéről

87      Az alperes előadja, hogy a felperes a 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozat felülvizsgálata iránti kérelmét nem a 2003. évi törvény közzétételétől számított ésszerű határidőn belül nyújtotta be.

88      Előzőleg azonban kifejtésre került, hogy a 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozat felülvizsgálata iránti kérelmet indokoló új lényeges tény a 2003. évi törvény és a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 26. cikkének (3) bekezdése egymást követő hatálybalépéséből ered. Ebből következően az az ésszerű határidő, amely alatt a felperes megalapozottan hivatkozhatott az említett lényeges tényre, csak a személyzeti szabályzat hatálybalépésétől, azaz 2004. május 1‑jén kezdett el folyni.

89      Mindamellett meg kell vizsgálni, hogy a 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozat felülvizsgálata iránti kérelemnek 2004. október 31‑én – azaz pontosan hat hónappal a személyzeti szabályzat hatálybalépését követően – való benyújtásával a felperes nem lépte‑e túl a kérelmének előkészítéséhez és annak a kinevezésre jogosult hatósághoz való benyújtásához ésszerűen szükséges határidőt.

90      A felperes gondosságát attól az időponttól kezdődően kell értékelni, amikor lehetővé vált számára, hogy az általa felhozott új tényre vonatkozóan pontos tudomást szerezzen. Ebben a tekintetben igazat kell adni számára abban, hogy az 1991. évi rendszerrel beiktatott átszállási rendszert felváltó 2003. évi törvénnyel beiktatott átalánydíjas visszavásárlási érték rendszerének a tisztviselők számára való előnyössége nem tűnik ki feltűnően a 2003. évi törvény szövegéből. Egyebekben, ahogyan azt a fent említett személyzeti közleményben a Bizottság is elismerte, a belga szabályozás változása csak „általánosságban” gerjesztette a nyugdíjjogosultság átvihető összegének növekedését egy adott személy esetében. Márpedig az átvitt nyugdíjjogosultságok kiszámítási szabályainak bonyolultsága nehezen teszi lehetővé a tisztviselő számára, hogy az új belga szabályozás kedvezően vagy kedvezőtlenül befolyásolja jogi helyzetét. Ebben a tekintetben a felperes azt állítja – anélkül, hogy neki e pontban alapvetően ellentmondtak volna – hogy az átalánydíjas visszavásárlási érték rendszerének komparatív előnye bizonyossággal csak számos olyan eseményt követően mutatkozott meg számára, amelyek magukban foglalták az 1991. évi törvény alapján a számára elismert további nyugdíjszerző szolgálati évek jóváírásának és az egyik munkatársa számára a 2003. évi törvény alapján elismert további nyugdíjszerző szolgálati évek jóváírásának összehasonlítását, ezen eltérő bánásmód okaira és jogszerűségére vonatkozóan a felperes által az Union syndicale-hoz (szakszervezeti szövetség) benyújtott tájékoztatási kérelem és az Union syndicale által ebben a tárgyban az egyik jogtanácsosától megrendelt, az Union syndicale-nak 2004. október 20‑án megküldött jogi tanulmány.

91      Főként azt kell megjegyezni, hogy a felperes a 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozat felülvizsgálata iránti kérelmét 2004. október 31‑én, azaz azon hat hónapos határidőn belül nyújtotta be, amelyet a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 26. cikkének (3) bekezdése értelmében a jogalkotó azoknak a tisztviselőknek biztosított a nyugdíjjogosultságuk átvitelének kérelmezésére, akik azt korábban nem tették meg. Mivel a felperes a kérelmét az ebben a cikkben azon tisztviselők számára megszabott határidőn belül nyújtotta be, akik úgy vélik, hogy hátrányos megkülönböztetést szenvedtek el, nem tekinthető tehát úgy, hogy a felperes a felülvizsgálat iránti kérelmének alátámasztására ésszerűtlen határidőben hivatkozott az említett cikk kedvezményére.

92      Az előzőek összességéből következik, hogy a 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozat visszavonása iránti kérelmet – amelyet 2004. október 31‑én intéztek a Bizottsághoz – lényeges új tény indokolta, és azt a lényeges új tényről való felperes általi pontos tudomásszerzés időpontjától számított ésszerű határidőn belül nyújtották be.

93      E végleges határozatok felülvizsgálata Bizottság általi elutasításának megsemmisítése iránti kérelmek ebből következően elfogadhatók.

 3. Az ügy érdeméről

94      A megsemmisítés iránti kérelmének alátámasztására a felperes hét jogalapra hivatkozik:

–        az első jogalap a vitatott határozat indokolásában szereplő azon téves jogalkalmazáson alapul, hogy az átvitel visszavonhatatlansága az érdekelt jóváhagyásából ered;

–        a második jogalap a vitatott határozat indokolásában szereplő azon téves jogalkalmazáson alapul, amely szerint a nyugdíjjogosultság átvitele azért visszavonhatatlan, mert azt végrehajtották, és a felperes INASTI és ONP iratait véglegesen lezárták;

–        a harmadik jogalap a vitatott határozat indokolásában szereplő azon téves jogalkalmazáson alapul, hogy a nyugdíjjogosultság átvitelét nem lehet visszavonni a közösségi jog ezt lehetővé tévő rendelkezésének hiányában;

–        a negyedik jogalap azon alapul, hogy a vitatott határozat veszélyezteti a felperesnek azt a jogát, hogy a belga bíróságok előtt vitassa a belga hatóságoknak a felperes esetében az 1991. évi törvényt alkalmazó határozatai közösségi joggal való összhangját, és ebből eredően megsérti a hatékony jogorvoslathoz való jog elvét;

–        az ötödik jogalap azon alapul, hogy a vitatott határozat megsérti a személyzeti szabályzat 24. cikkében előírt segítségnyújtási kötelezettséget, amelyet a felperes szerint a Bizottságnak a jelen esetben hivatalból kellett volna vállalnia;

–        a hatodik és a hetedik jogalap azon alapul, hogy az 1991. évi törvény ellentétes a közösségi joggal, azaz egyrészt a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépését megelőző változatával, másrészt az egyenlő bánásmód elvével.

95      A panaszra adott válaszból kitűnik, hogy a vitatott határozatot két jogi indok alapján hozták: egyrészt a felperes nyugdíjjogosultsága átvitelének visszavonhatatlansága, amely a felperes által a Bizottság javaslatára adott kifejezett egyetértésből ered, másrészt a Bizottságnak az említett átvitel visszavonását megengedő jogi rendelkezés hiánya.

96      Ezért először is meg kell vizsgálni az e két indokra vonatkozó első és harmadik jogalapot.

 A vitatott határozat indokolásában szereplő azon téves jogalkalmazáson alapuló jogalapról, amely szerint az átvitel visszavonhatatlansága az érdekelt egyetértéséből ered

–       A felek érvei

97      A felperes azt állítja, hogy sem a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdésére vonatkozó általános végrehajtási rendelkezéseknek a nyugdíjjogosultság átvitelének idején hatályos változata, amely a Közigazgatási Tájékoztató 1993. április 16‑i 789. számában jelent meg, sem a jelenleg hatályos általános végrehajtási rendelkezések, amelyek a Közigazgatási Tájékoztató 2004. június 9‑i 60. számában jelentek meg, nem írják elő, hogy az átvitel végleges, és visszavonhatatlan jellegűvé válik akkor, amikor az érdekelt jelzi az egyetértését a nemzeti hatóságok által meghatározott, átvinni kívánt összeg alapján az intézménye által javasolt szolgálati idő jóváírására vonatkozóan.

98      Ebből következően a Bizottság 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i javaslatai ellentétesek a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdésére vonatkozó általános végrehajtási rendelkezések a felperes nyugdíjjogosultsága átvitelének idején hatályos változatával, mivel azok előírják, hogy „a közigazgatási szerv általi kézhezvételt követően a nyugdíjjogosultságának átvitele iránti kérelmét már nem vonhatja vissza”.

99      Az említett javaslatokra tehát a vitatott határozatokban a felperessel szemben nem lehet hivatkozni.

100    Még annak feltételezése esetén is, hogy ebben az időben létezett az átvitel visszavonhatatlanságát arra az esetre előíró közösségi szabályozás, ha az érdekelt jelzi a Bizottság javaslataira vonatkozó egyetértését, az ilyen szabályozás ellentétes lett volna a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépését megelőző változatával és az egyenlő bánásmód elvével.

101    Mivel a 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozat visszavonását azzal az indokkal utasította el, hogy azok visszavonhatatlanná váltak a felperes általi elfogadásukat követően, a kinevezésre jogosult hatóság tévesen alkalmazta a jogot a vitatott határozatban.

102    A Bizottság hangsúlyozza, hogy a felperes kifejezetten jelezte az egyetértését a Bizottság által a felpereshez intézett javaslatok vonatkozásában és ez a kifejezett egyetértés adott a javaslatoknak végleges jelleget. Az az állítás, hogy ezek a határozatok nem voltak végleges jellegűek, és a tisztviselőnek bármikor joga van kétségessé tenni az általa adott kifejezett egyetértést, a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépését megelőző változata által szervezett eljárás értelmének és hatályának eltorzításával, és a tisztviselő által szabadon kinyilvánított egyetértés jogi jelentőségének kétségbe vonásával lenne egyenértékű.

–       Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

103    Ahogyan az korábban a fenti 46–48. és 56. pontban kifejtésre került, a 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i jogi aktusokat, amelyeknek visszavonását kérelmezi a felperes, olyan egyoldalú határozatokként kell elemezni, amelyek a felperes 2002. július 17‑i és augusztus 29‑i megerősítését követően léptek hatályba.

104    Márpedig az egyoldalú határozatok főszabály szerint véglegessé válnak a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikkében előírt határidők leteltekor.

105    E rendelkezésektől csak olyan sajátos feltételeket előíró különleges rendeleti rendelkezéssel lehet eltérni, amelyek mellett az intézmény által a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének mind a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépését megelőző, mind az azt követő változata alapján meghozott intézkedés véglegessé válik.

106    Márpedig a Törvényszéknek adott válaszában a Bizottság nem jelezte, hogy mely jogszabály alapján tekintheti úgy, hogy a 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozat véglegessé vált, e határozatoknak a felperes általi kifejezett elfogadását követően.

107    Természetesen a személyzeti szabályzat a VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdésére vonatkozó általános végrehajtási rendelkezések első cikkének (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy: „a választás véglegessé és visszavonhatatlanná válik, amikor a tisztviselő megadta az egyetértését […]”.

108    Ezek az általános végrehajtási rendelkezések azonban nem arra a szóban forgóhoz hasonló esetre voltak alkalmazhatók, hogy a nyugdíjjogosultságot átvitték a közösségi rendszerbe, hanem a megfordított esetre: a közösségi rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultságnak más nyugdíjrendszerbe való átvitele esetén. Az azonban jelentőséggel bír, hogy a személyzeti szabályzat a VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésére vonatkozó általános végrehajtási rendelkezéseknek a felperes nyugdíjjogosultsága átvitelekor hatályos változata nem tesz említést a tisztviselő által az intézmény javaslataira adott egyetértés létezéséről, még kevésbé ad ezen egyetértésnek végleges jelleget.

109    Az előzőekből következik, hogy a 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i egyoldalú határozatok felperes általi 2002. július 17‑i és augusztus 29‑i kifejezett elfogadása ugyan lehetővé tette azok hatálybalépését, azonban ez az elfogadás nem tette a határozatokat véglegessé.

110    Ebből következően, mivel a 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozat visszavonását azzal az indoklással utasította el, hogy e határozatoknak a felperes általi kifejezett elfogadása azokat véglegessé tette, a kinevezésre jogosult hatóság tévesen alkalmazta a jogot a vitatott határozatban.

 A vitatott határozat indokolásában szereplő azon téves jogalkalmazáson alapuló jogalapról, hogy a nyugdíjjogosultság átvitelét nem lehet visszavonni a közösségi jog ezt lehetővé tévő rendelkezésének hiányában

–       A felek érvei

111    A felperes azt állítja, hogy a „Nyugdíjak” egység vezetőjének a vitatott határozatban szereplő álláspontjával ellentétben a nyugdíjjogosultság‑átviteli kérelemnek az intézmény egyetértésével való visszavonására vonatkozó lehetőség a jelen esetben nemcsak az 1991. évi törvény 9. §‑ából, hanem a közösségi jogból is következik.

112    A 2004. október 31‑i kérelemnek nem az 1991. évi törvény 9. §‑a, és nem a 2003. évi törvény 4. §‑a, hanem a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdése szolgál alapul, amely a tisztviselő számára előírja annak kérelmezési lehetőségét, hogy a kinevezésre jogosult hatóság határozatot hozzon személyével kapcsolatban.

113    Ugyanis az Elsőfokú Bíróság a T‑154/96. sz., Chvatal és társai kontra Bíróság ügyben 1998. szeptember 30-án hozott ítélete (EBHT‑KSZ 1998., I–A–527. o. és II‑1579. o.) 52. pontjában megállapította, hogy az említett személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdésében minden érdekelt számára elismert azon jog gyakorlása, hogy a kinevezésre jogosult hatóságtól kérelmezze, hogy az a személyével kapcsolatban határozatot hozzon, nem függ a kérelmezett határozatnak a közigazgatási szerv általi elfogadását lehetővé tévő előzetesen fennálló jogalap feltételétől, és azt nem akadályozza az a körülmény sem, hogy a közigazgatás annak elfogadására semmilyen mérlegelési jogkörrel nem rendelkezik.

114    A Bizottságnak végeredményben a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének mind a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépését megelőző, mind azt követő változata szerint megvan a hatásköre a nyugdíjjogosultság-átviteli kérelem visszavonásának jóváhagyására az ilyen visszavonásnak a jogbiztonság és a közigazgatási és költségvetési hatékony igazgatás követelményére tekintettel való megtiltására vonatkozó joga sérelme nélkül, amelyek azonban a jelen esetben nem álltak fenn.

115    A Bizottság előterjeszti, hogy nem vonhatta vissza a 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozatát, mivel a közösségi jog nem írja elő a nyugdíjjogosultság-átviteli kérelmek visszavonását. A felperes állításával ellentétben a személyzeti szabályzat a VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének sem a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépését megelőző, sem az azt követő változata nem ruház hatáskört az intézményekre a nyugdíjjogosultság átvitelének visszavonására.

116    A személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének sem a régi, sem az új megfogalmazása nem teszi lehetővé a tisztviselő számára, hogy a valamely nemzeti rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultságra vonatkozó átviteli kérelmét többször megismételje az érintett tagállam vonatkozó szabályozásának változása függvényében. A személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépését megelőző változata ugyanis akként rendelkezik, hogy az átvitelt csak a véglegesítéskor lehet kérelmezni. A személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének ugyanezen rendelettel módosított változata megerősíti az átviteli kérelem vonatkozásában meghozott határozat végleges jellegét azzal, hogy így rendelkezik: „[a] tisztviselők […] csak egyszer élhetnek ezzel a rendelkezéssel [helyesen: lehetőséggel]”.

117    Igazolja ezt az értelmezést a Bíróságnak és az Elsőfokú Bíróságnak a valamely nemzeti rendszerben szerzett nyugdíjjogosultság vonatkozásában az érintett tisztviselő véglegesítését bizonyos idővel követően benyújtott átviteli kérelmek elfogadhatatlanságára vonatkozó ítélkezési gyakorlata. Ezt az ítélkezési gyakorlatot minden gyakorlati jelentőségétől megfosztaná, ha a tisztviselő a pályafutása során bármikor visszavonhatná az átviteli kérelmét. Márpedig azzal, hogy a fenti 74. pontban hivatkozott Drabbe kontra Bizottság ügyben megállapította, hogy az átviteli kérelmet csak a véglegesítést követő rövid időközön belül lehet érvényesen benyújtani, az Elsőfokú Bíróság megerősítette, hogy az ilyen kérelmet a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépését megelőző változata alapján csak a véglegesítéskor lehet benyújtani, következésképpen ha egyszer megerősítették, az átviteli kérelem véglegessé válik.

–       Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

118    Először is meg kell vizsgálni, hogy a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépését megelőző, illetve az azt követő változatát lehet‑e úgy értelmezni, ahogyan azt az alperes előterjeszti, hogy az kizárja a nyugdíjjogosultság átvitelének visszavonását.

119    Az Elsőfokú Bíróság a fent hivatkozott Drabbe kontra Bizottság ítéletben akként határozott, hogy e rendelkezéseknek akkor hatályos változata, amikor a felperes elérte a nyugdíjjogosultságának átvitelét, a tisztviselő számára csak a véglegesítésekor teszi lehetővé a máshol megszerzett nyugdíjjogosultságának a Közösségekhez való átvitelét. A személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépését követő változata a korábban megszerzett nyugdíjjogosultság Közösséghez való átvitelének lehetőségével kapcsolatban kifejezetten meghatározza, hogy „[a] tisztviselők minden érintett tagállam és nyugdíjpénztár tekintetében csak egyszer élhetnek ezzel a rendelkezéssel [helyesen: lehetőséggel].”

120    Először is, személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépését megelőző változata szerinti, a fenti ítélkezési gyakorlat által értelmezett rendelkezései ugyan a tisztviselő nyugdíjjogosultsága átvitelének lehetőségét a tisztviselő véglegesítési időszakára korlátozták, a nyugdíjjogosultság‑átviteli kérelem visszavonásának kérelmezésére vonatkozóan azonban nem fogalmazott meg korlátozást.

121    Másodszor, a 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozat visszavonásának feltételezése esetén újabb átviteli kérelem előterjesztésére kerülne sor, amelyre adott esetben az ezentúl tízéves határidőn belül és a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépését követő változatában előírt feltételek szerint nyújtanak be. Ebből következően a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépését megelőző változatában foglalt rendelkezések, különösen mivel azok előírták, hogy az átviteli kérelmet csak a véglegesítéskor lehet benyújtani, a hatályon kívül helyezésüket követően nem akadályozhatják meg az átviteli kérelem benyújtását.

122    Harmadszor, a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépését követő változatának azon rendelkezéseiből, hogy a tisztviselő csak egy alkalommal jogosult a máshol szerzett nyugdíjjogosultsága átvitele kérelmezése lehetőségének igénybevételére, nem lehet arra következtetni, hogy az említett rendelkezések megtiltják az átviteli kérelem visszavonását. Egyrészt ugyanis a második átviteli kérelem benyújtásának lehetősége nem azonos az első kérelem visszavonásának lehetőségével. Másrészt a fent említett 2004. május 1‑jén hatályba lépett rendelkezések nem alkalmazhatók az ezen időpontot megelőzően benyújtott átviteli kérelemre, és ebből következően az említett átviteli kérelem visszavonása esetén nem akadályozhatják meg, hogy annak kérelmezője a jelenleg hatályos feltételek mellett új kérelmet nyújtson be.

123    Végül a 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozat rendelkezéseiből következik, hogy azok a közösségi nyugdíjrendszerben a nyugdíjjogosultságok figyelembevételének olyan mechanizmusán alapulnak, amely különbözik a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépését megelőző változatában kifejezetten meghatározott mechanizmustól. Ebből következően még annak feltételezése esetén is, hogy a személyzeti szabályzat és különösen ez a rendelkezés az átvitel visszavonásának akadályaként is értelmezhető, ugyanezek a rendelkezések nem szabályozhatják az 1991. évi törvényből eredő sajátos átszállási mechanizmus alapján meghozott határozat visszavonásának feltételeit, amelyeket 2002‑ben alkalmaztak a felperes vonatkozásában.

124    Az előzőekből következik, hogy a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdése rendelkezéseinek sem a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépése előtti, sem az azt követő változata, sem a személyzeti szabályzat bármely más rendelkezése nem értelmezhető úgy, hogy az kizárja a 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozat visszavonását.

125    A 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozat visszavonásának szabályozására vonatkozó különös közösségi jogi rendelkezés hiányában e határozatok visszavonási feltételei a Bíróság ítélkezési gyakorlata által az egyéni jogosultságot teremtő határozatok vonatkozásában kifejtett feltételekkel megegyeznek. Az ilyen határozatokat nem vonhatja vissza egyoldalúan az azokat meghozó szerv, mivel azok jogszerűek (a Bíróság 7/56., 3/57–7/57. sz., Algera és társai kontra az ESZAK közgyűlése egyesített ügyekben 1957. július 12‑én hozott ítéletének [EBHT 1957., 81. o.] 114. és 115. pontja). Az így megteremtett helyzet stabilitásába vetett bizalom megóvásának szükségessége ebben az esetben megtiltja a közigazgatási szerv számára a határozatának visszavonását.

126    A kedvezményezett jogainak megóvására irányuló ilyen tilalomra azonban – annak céljára tekintettel – a kedvezményezettel szemben nem lehet hivatkozni. A kedvezményezett kérelmére a jogkeletkeztető határozatot meghozó közigazgatási hatóság a határozatot annak érdekében vonhatja vissza, hogy azt a kérelmező számára kedvezőbb határozattal váltsa fel, feltéve, hogy a visszavonás nem érinti hátrányosan harmadik személyek jogait. A közigazgatási jogi aktus visszavonása ugyanis főszabály szerint csak a jogbiztonság követelményeinek szigorú tiszteletben tartása mellett megengedett.

127    A jelen esetben meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozatának visszavonása alkalmas‑e a belga nyugdíjrendszerek jogainak befolyásolására.

128    Először is, az 1991. évi törvény szerinti átszállási mechanizmus sajátossága, hogy a belga nyugdíjrendszerekben a tisztviselő által megszerzett jogosultságoknak a közösségi rendszerbe való átvitele időpontjában a belga nyugdíjrendszereknek sem a jogait, sem a kötelezettségeit nem módosítja. Ez az átvitel ugyanis semmilyen összegnek az említett rendszerekből a közösségi rendszerbe való befizetésével nem jár. Ezek a rendszerek a tisztviselő nyugdíjjogosultságának adósai maradnak, és a kötelezettségük abból áll, hogy a tisztviselő közösségi nyugdíjba menetelének időpontjától havonta fizessék a megfelelő nyugdíjat. Az egyetlen változás a tisztviselő és azon intézmény viszonyára vonatkozik, amely a tisztviselő számára a közösségi rendszerben megadja a belga nyugdíjjogosultságának biztosításmatematikai egyenértékét, és ennek ellenszolgáltatásaként átszállnak rá a tisztviselő által a belga nyugdíjrendszerekben megszerzett jogosultságok.

129    Mivel a belga nyugdíjrendszerek jogosultságait nem érinti a nyugdíjjogosultságoknak az átszállási mechanizmus szerinti átvitele, azokat nem érintheti az ezen átvitel biztosítása érdekében hozott határozatok visszavonása sem.

130    Másodszor, a vitatott határozat időpontjában az 1991. évi törvény 9. §‑a még a tisztviselőt jogosította – az intézménye egyetértésének megszerzésére vonatkozó további feltétel nélkül – az átszállás hatályossá válásáig az átviteli kérelmének visszavonására. Mivel az 1991. évi törvény az átszállás hatálybalépéséig elismerte a tisztviselőnek ezen átviteli kérelem visszavonására vonatkozó jogát, a Bizottság nem állíthatja helytállóan, hogy az átszállás bármilyen hatálybalépése előtt az e törvény alapján hozott határozatok visszavonása érinti a belga nyugdíjrendszerek jogait. Egyebekben, ahogyan az előző pontban kifejtésre került, az 1991. évi törvény 9. §‑a minden bizonnyal azért adta meg a tisztviselő számára a kérelmének visszavonására vonatkozó jogát, mert a nyugdíjjogosultságnak az átszállási mechanizmus szerint a közösségi rendszerre történő átvitele nem járt nyomban a nyugdíj vagy az azt kifejező tőke megfizetésével.

131    A Belga Királyság a tárgyaláson, valamint a Törvényszék kérdéseire adott írásbeli válaszaiban természetesen azt állította, hogy a visszavonásnak az 1991. évi törvényben előírt lehetőségét a belga jogalkotó csak azt követően vezette be, hogy a közösségi rendszerben az öregséginyugdíj‑jogosultságának megszerzése előtt a Közösségek szolgálatából kilépő tisztviselő számára lehetővé tegye, hogy megtartsa a belga rendszerben megszerzett nyugdíjjogosultságát. Az említett 9. §‑nak a 2006. évi törvény 194. §‑ával való módosítása 2004. május 1‑jére visszamenőleges hatállyal megerősíti, hogy 1991‑ben ez volt a jogalkotó szándéka. Ezt az érvet azonban nem lehet elfogadni. Ezt az értelmezést ugyanis egyáltalán nem támasztja alá az 1991. évi törvény eredeti változata 9. §‑ának betű szerinti értelme. Ezenkívül a Belga Királyság által hivatkozott azon körülmény alapján, hogy a Bizottság az 1991. évi törvény előkészítése során azt javasolta a belga hatóságoknak, hogy a lemondás esetére korlátozzák az átviteli kérelem visszavonásának lehetőségét, azt kell feltételezni, hogy a belga jogalkotó tudatosan félretette ezt a javaslatot a 1991. évi törvény szövegéből, és a tisztviselők számára kizárólag az intézményük egyetértése megszerzésének feltétele mellett tette lehetővé az átviteli kérelmük visszavonását. Egyebekben a belga jogalkotó azáltal, hogy a 2006. évi törvény 194. §‑ának visszamenőleges hatályát 2004. május 1‑jére korlátozta, hallgatólagosan elismerte, hogy ez a § nem értelmező, hanem módosító jellegű, és ebből következően az 1991. évi törvény 9. §‑ának korábbi megfogalmazása a visszavonást nem korlátozta arra az esetre, amelyben a tisztviselő nem részesülhetett közösségi öregségi nyugdíjban.

132    Harmadszor, még annak feltételezése esetén is, hogy az 1991. évi törvény 9. §‑ának új megfogalmazását figyelembe kell venni annak értékeléséhez, hogy a vitatott határozat idején belga nyugdíjrendszerek jogosultságaira kihatással lehetett volna a 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozat visszavonása, meg kell állapítani, hogy az adott esetben az illetékes bíróságok előtt a 2006. évi törvény 194. §‑ának rendelkezései tárgyában folyamatban lévő jogviták sérelme nélkül, az 1991. évi törvény 9. §‑ának új megfogalmazása – a belga kormány megállapításának megfelelően – megakadályozza, hogy a felperes elérje azon határozatok visszavonását, amelyekben a belga nyugdíjrendszerek megállapították a nyugdíjjogosultsága összegét, annak átvitelére tekintettel.

133    Az előzőekből következik, hogy a 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozat visszavonása önmagában nem alkalmas a belga nyugdíjrendszerek jogosultságainak befolyásolására, és ebből következően a Bizottság az állításával ellentétben nem volt köteles az említett határozatok kedvezményezettje által e határozatok visszavonása végett hozzá benyújtott kérelem elutasítására.

134    E körülmények között a közigazgatási jogi aktusok visszavonására alkalmazandó általános szabályok nem képezték akadályát annak, hogy a Bizottság ezeket a határozatokat visszavonja.

135    Ebből következően, mivel úgy vélte, hogy a közösségi jog kifejezett felhatalmazó rendelkezéseinek hiányában a kedvezményezett kérelmére nem vonhatja vissza a 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozatot, a Bizottság tévedett a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikke (2) bekezdésének mind a 2004. március 22‑i rendelet hatálybalépését megelőző, mind az azt követő változata alapján rendelkezésére álló hatáskörének terjedelmében, és a vitatott határozatban tévesen alkalmazta a jogot.

136    Az előzőek összességéből következik, hogy a 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozat visszavonásának elutasítását, amelyet a Bizottság a felperessel szemben a vitatott határozatban hozott fel – anélkül, hogy a keresetlevél többi jogalapjáról határozni kellen  –, meg kell semmisíteni, mivel az említett elutasítás két jogilag téves indokon alapul.

 A felperes által előterjesztett azon kereseti kérelemről, amely arra irányul, hogy a Bizottság azon döntése, amellyel megtagadja a felperes új átviteli kérelme benyújtásának engedélyezését, megsemmisítésre kerüljön

137    A felperes a fent említett határozattal szemben semmilyen sajátos jogalapot nem terjeszt elő, ezért azt úgy kell tekinteni, hogy az csak a 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozat visszavonása megtagadása megsemmisítésének következményeként kéri e határozat megsemmisítését.

138    A Bizottság ugyanazon indoklással utasította el a felperes nyugdíjjogosultságának átvitele iránti új kérelem benyújtását, mint amelyekkel a 2002. június 11‑i és augusztus 26‑i határozat visszavonására irányuló kérelmeket utasította el. A jelen ítéletből következik, hogy az említett indokolások téves jogalkalmazáson alapulnak. Ebből következik, hogy a felperes új átviteli kérelme benyújtása engedélyezésének Bizottság általi megtagadását szintén meg kell semmisíteni.

 A költségekről

139    Ahogyan azt a Törvényszék az F‑16/05. sz., Falcione kontra Bizottság ügyben 2006. április 26‑án hozott ítéletének (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 77–86. pontjában megállapította, a Törvényszék eljárási szabályzatának és különösen a költségekre vonatkozó sajátos rendelkezések hatálybalépéséig az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatának rendelkezéseit kell alkalmazni.

140    Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 87. cikkének 2. §‑a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Bizottságot, mivel pervesztes lett, a saját költségein kívül kötelezni kell a felperes költségeinek viselésére.

141    Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 87. cikke 4. §‑ának első bekezdése alapján az eljárásba beavatkozó tagállamok és intézmények maguk viselik saját költségeiket. Következésképpen a Belga Királyság mint beavatkozó maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék az Európai Közösségek Bizottságának 2005. január 25‑i határozatát megsemmisíti.

2)      Az Európai Közösségek Bizottsága maga viseli saját költségeit, valamint köteles viselni Emmanuel Genette költségeit.

3)      A Belga Királyság maga viseli saját költségeit.

Kreppel Tagaras Gervasoni

Kihirdetve Luxembourgban, a 2007. január 16‑i nyilvános ülésen.

W. Hakenberg       H. Kreppel

hivatalvezető        elnök

* Az eljárás nyelve: francia.