AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (kibővített harmadik tanács)

2002. március 6.(*)

„Állami támogatások ─ Az állami támogatás fogalma ─ Adóintézkedések ─ Szelektív jelleg ─ Az adórendszer természete vagy szerkezete általi igazolás ─ A támogatás közös piaccal való összeegyeztethetősége”

A T‑127/99., T‑129/99. és T‑148/99. sz. egyesített ügyekben,

a Territorio Histórico de Álava ─ Diputación Foral de Álava (képviselik: A. Creus Carreras és B. Uriarte Valiente ügyvédek)

felperesnek a T‑127/99. sz. ügyben,

a Comunidad Autónoma del País Vasco,

a Gasteizko Industria Lurra, SA (székhelye: Vitoria [Spanyolország])

(képviselik őket: F. Pombo García, E. Garayar Gutiérrez és J. Alonso Berberena ügyvédek, kézbesítési cím: Luxembourg)

felpereseknek a T‑129/99. sz. ügyben,

a Daewoo Electronics Manufacturing España, SA (székhelye: Vitoria, képviselik: A. Creus Carreras és B. Uriarte Valiente ügyvédek)

felperesnek a T‑148/99. sz. ügyben

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: F. Santaolalla, G. Rozet és G. Valero Jordana, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

alperes ellen,

támogatják:

az Asociación Nacional de Fabricantes de Electrodomésticos de Línea Blanca (ANFEL) (székhelye: Madrid [Spanyolország], képviselik: M. Muñiz és M. Cortés Muleiro ügyvédek, kézbesítési cím: Luxembourg)

beavatkozó,

valamint

a Conseil européen de la construction d'appareils domestiques (CECED) (képviseli: A. González Martínez ügyvéd, kézbesítési cím: Luxembourg)

beavatkozó a T‑148/99. sz. ügyben,

a Daewoo Electronics Manufacturing España SA (Demesa) számára Spanyolország által nyújtott állami támogatásról szóló, 1999. február 24‑i 1999/718/EK bizottsági határozat (HL L 292., 1. o.) megsemmisítése iránt benyújtott keresete tárgyában,

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA

(kibővített harmadik tanács),

tagjai: J. Azizi elnök, K. Lenaerts, V. Tiili, R. M. Moura Ramos és M. Jaeger bírák,

hivatalvezető: J. Plingers tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2001. június 26‑i tárgyalást követően,

meghozta a következő

Ítéletet

 Jogi háttér

 A támogatás elfogadott maximális intenzitása Baszkföldön

1        A Bizottság által a regionális támogatásokra jogosult régiók meghatározása céljából javasolt Spanyolország‑térkép (HL 1996. C 25., 3. o.) szerint az ezen támogatások tekintetében a Baszkföldön alkalmazandó nettó támogatástartalom (NTT) felső határa 25%.

 A baszkföldi autonóm közösség Ekimen régiójának nyújtott támogatási program

2        1996. december 12‑i határozatával [SG (96) D/11028 (N 529/96 állami támogatás)] – amelyről az értesítést közzétették (HL 1997. C 189., 7. o.) – a Bizottság jóváhagyta a baszkföldi autonóm közösség Ekimen régiója javára nyújtott támogatási programot, amelyet Spanyolország tervezet formájában 1996. június 28‑án jelentett be. E programot a Boletin Oficial del País Vasco 1996. december 23‑i 246. számában, a 20138. oldalon közzétett 1996. december 17‑i 289/1996 rendelet (a továbbiakban: Ekimen‑rendelet) vezette be.

3        E program az 1996 és 1998 közötti időszakot fedte le. A baszkföldi autonóm közösségben a regionális fejlesztés és a munkahelyteremtés előmozdítására irányult (az Ekimen‑rendelet 1. cikke). A támogatásokat szubvenció vagy alacsony kamatozású kölcsön formájában nyújthatták új létesítmények létrehozatala, vagy a létező infrastruktúra fejlesztése vagy modernizálása érdekében (az Ekimen‑rendelet 9. cikke). Az elszámolható költségek a területeket, az épületeket és a létesítményeket foglalták magukban [az Ekimen‑rendelet 7. cikkének a) pontja].

4        Többek között az ipari vállalkozások részesülhettek a támogatásokban (az Ekimen‑rendelet 3. cikke). E cél érdekében az Ekimen‑rendelet 5. cikke előírta, hogy a beruházásoknak az alábbi feltételeknek kell eleget tenniük:

–        a beruházási projektnek műszaki, gazdasági és pénzügyi szempontból kivitelezhetőnek, és a támogatás nyújtásának időpontjától számított hároméves határidőn belül teljesen megvalósíthatónak kell lennie;

–        a beruházási összegnek meg kell haladnia a 360 millió spanyol pesetát (ESP);

–        a projektnek legalább 30 munkahely létrehozatalát kell lehetővé tennie;

–        mind a beruházásokat, mind a figyelembe veendő munkahelyteremtést ugyanannak a jogalanynak és a több termelőközponttal rendelkező vállalkozásoknak e központok közül kizárólag egyben kell megvalósítani, kivéve ha megfelelően bizonyítják, hogy csak egy beruházási projektről van szó;

–        a beruházás legalább 30%‑át a kedvezményezett vállalkozás saját forrásaiból kell finanszírozni.

5        Az Ekimen‑rendelet 10. cikke értelmében az e támogatási program alapján nyújtott támogatások nem haladhatják meg a beruházás 25%‑át (lásd a lenti 112. pontot).

 Az Álava történelmi tartományra vonatkozó hatályos adókedvezmény

6        Baszkföld hatályos adójogi keretei a gazdasági egyeztetés rendszerébe tartoznak, amelyet az 1981. május 13‑i 12/1981. sz. spanyol törvényben határoztak meg, és amelyet legutóbb az 1997. augusztus 4‑i 38/1997. sz. törvénnyel módosítottak. Ezen jogszabályok szerint a Diputación Foral de Álava bizonyos feltételek esetén a saját területén maga szabályozhatja az adórendszert.

7        Ezen az alapon a Diputación Foral de Álava több, adótámogatási intézkedést, többek között 45%‑os adójóváírást és társaságiadóalap‑csökkentést vezetett be.

 A 45%‑os adójóváírás

8        A Territorio Histórico de Álava 1995. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló, 1994. december 20‑i 22/1994. sz. Norma Foralhoz (Boletín Oficial de Territorio Históricó de Álava [a továbbiakban: BOTHA], 1995. január 13., 5. szám) fűzött hatodik kiegészítő rendelkezés a következőképpen rendelkezik:

„Az új tárgyi eszközökre fordított, 1995. január 1. és december 31. között megtörtént, 2,5 milliárd ESP‑t meghaladó beruházások költségeinek vonatkozásában a Diputación Foral de Álava határozata szerint az általa meghatározott beruházási költség 45%‑át kitevő adójóváírást biztosít, amely a fizetendő társasági adót csökkenti.

Az olyan levonás, amelyet az adókötelezettségnek az adókedvezménynél alacsonyabb összege miatt nem tudtak érvényesíteni, a Diputación Foral határozatának évét követő kilenc éven belül vehető igénybe.

A Diputación Foral de Álava e határozatában minden esetben meghatározzák a határidőket és az alkalmazandó korlátozásokat.

A szóban forgó rendelkezéssel biztosított előnyök ugyanazon befektetés tekintetében a további adókedvezményeket kizárják.

A Diputación Foral de Álava meghatározhatja továbbá a befektetés folyamatának időtartamát, és az előkészítő szakaszban eszközölt beruházásokat a beruházási tervhez adott támogatások körébe vonhatja”.

9        E rendelkezés hatályát az 1996. július 5‑i 24/1996. sz. Norma Foral (BOTHA, 1996. augusztus 9., 90. szám) egyedül eltérést engedő rendelkezésének 2.11. pontjával módosított, 1995. december 20‑i 33/1995. sz., Norma Foral (BOTHA, 1996. január 10., 4. szám), ötödik kiegészítő rendelkezésével meghosszabbították az 1996. évre. Az 1997. év tekintetében az adóintézkedést az 1996. december 18‑i 31/1996. sz. Norma Foral (BOTHA, 1996. december 30., 148. szám) hetedik kiegészítő rendelkezésével hosszabbították meg. A befektetés nagyságának 45%‑át kitevő adójóváírást módosított formában, továbbra is fenntartották az 1998., illetve 1999. év tekintetében az 1997. december 19‑i 33/1997. sz. Norma Foral (BOTHA, 1997. december 31., 150. szám) tizenegyedik kiegészítő rendelkezésével és az 1998. december 17‑i 36/1998. sz. Norma Foral (BOTHA, 1998. december 30., 149. szám) hetedik kiegészítő rendelkezésével.

 A társasági adó adóalapjának csökkentése

10      Az előző pontban említett 1996. július 5‑i 24/1996. sz. Norma Foral 26. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)      Az üzleti tevékenységüket megkezdő vállalkozások az első üzleti évtől kezdve, amelyben a tevékenységük megkezdését követő négy éven belül pozitív adóalapot érnek el, a megelőző időszakokban keletkezett negatív adóalapok kiegyenlítése előtt négy egymást követő évben üzleti eredményük pozitív adóalapját 99%‑kal, 75%‑kal, 50%‑kal, illetve 25%‑kal csökkenthetik.

[...]

(2)      Ahhoz, hogy jogosultak legyenek az adócsökkentésre, az adózóknak a következő feltételeket kell teljesíteniük:

a)      üzleti tevékenységüket legalább 20 millió ESP teljesen befizetett tőkével kell megkezdeniük;

b)      [...]

c)      [...]

d)      az új tevékenységet nem folytathatták korábban közvetetten vagy közvetlenül egy másik jogalany nevében;

e)      az új tevékenységet egy olyan helyiségben vagy létesítményben kell gyakorolni, ahol semmilyen más természetes vagy jogi személy nem gyakorol más tevékenységet;

f)      az első két üzleti évben legalább 80 millió ESP értékű tárgyieszköz‑befektetést kell végrehajtaniuk, ahol minden befektetésnek az üzleti tevékenységet kell szolgálnia, és a tárgyi eszközöket nem lehet harmadik személyek számára bérbe vagy használatba adni. E célból a pénzügyi lízing során megszerzett javak is tárgyieszköz‑befektetésnek minősülnek, amennyiben vállalják a vételi jog gyakorlására vonatkozó kötelezettséget;

g)      az üzleti tevékenység megkezdését követő első hat hónapban legalább tíz munkahelyet kell teremteni, és addig az üzleti évig, amíg az adóalap csökkentésére vonatkozó igény megszűnik, az éves átlagos foglalkoztatotti számnak ezen a szinten kell maradnia;

h)      [...]

i)      legalább ötéves időszakra szóló üzleti tervvel kell rendelkezniük.

(3)      [...]

(4)      A fenti (2) bekezdés f) pontjában meghatározott legkisebb beruházási összeg és a létrehozott munkahelyek g) pont szerinti legkisebb száma az ilyen beruházások vagy az ilyen munkahelyteremtések vonatkozásában minden más adókedvezményt kizár.

(5)      Az ebben a cikkben szabályozott csökkentést az adóhatóságnál kell kérelmezni, amely a korábban megnevezett feltételek betartásának ellenőrzése után, ha szükséges, értesíti a kérelmezőt az ideiglenes engedély kibocsátásáról, melyet formálisan a Diputación Foral de Álava határozatával fogad el.

[...]”

 A jogvita alapját képező tényállás

11      1996. március 13‑án a baszk hatóságok és a Daewoo Electronics Co. Ltd (a továbbiakban: Daewoo Electronics) együttműködési megállapodást írtak alá, amelynek alapján a Daewoo Electronics hűtőszekrényeket gyártó üzem baszkföldi létesítését vállalta. A baszk hatóságok a maguk részéről vállalták, hogy a projektet egy sor szubvencióval támogatják.

12      E megállapodásnak megfelelően az említett projekt a tárgyi eszközökre vonatkozó beruházások és az építési költségek 25%‑áig terjedő szubvencióban, valamint a Baszkföldön a környezetvédelem, a kutatás és fejlesztés, és az energiamegtakarítás területén beruházni kívánó gazdasági szereplők számára rendelkezésre álló bármilyen állami támogatásban részesülhetett.

13      A Daewoo Electronics által alapított vállalkozásnak egy üzleti tervet kellett kidolgoznia, melynek a baszk hatóságok általi jóváhagyása a megállapodás végrehajtásának egyik előfeltétele volt. Ezt az üzleti tervet, mely az 1996 és 2000 közötti időszakra vonatkozott, 1996 szeptemberében terjesztették a baszk hatóságok elé. A terv 11 835 600 000 ESP nagyságú beruházást és 745 munkahely létesítését irányozta elő. Az eladásokat 1997‑ben kellett elkezdeni, elsősorban a spanyol, francia és olasz piacon, majd 1998‑ban kiterjeszteni a német és brit piacra. A forgalom legnagyobb részét kezdetben a spanyol piacon kellett elérni. A kivitelt évente kellett növelni annak érdekében, hogy három‑négy év múlva a teljes forgalom 60%‑át jelentse.

14      1996. október 7‑én megalapították a Daewoo Electronics Manufacturing España, SA‑t (a továbbiakban: Demesa) a spanyol jog szerint, 100%‑ban a Daewoo Electronics leányvállalataként.

15      1996. október 10‑i levelében az állami szektorhoz tartozó Gasteizko Industria Lurra, SA vállalkozás (a továbbiakban: Gasteizko Industria) Vitoria‑Gasteizben a Júndiz ipari térségben található 100 000 m² alapterületű közművesített telek 4125 ESP/m² áron történő eladására vonatkozó ajánlattal kereste meg a Demesát. A Demesa 1996 novemberében elfogadta ezen ajánlatot.

16      1996 novembere körül a Demesa megkezdte a hűtőszekrénygyártó üzeme építési munkálatait.

17      1996. december 24‑én a baszk kormányzótanács úgy határozott, hogy az Ekimen‑rendelet alapján (lásd a fenti 2–5. pontot) az előirányzott teljes beruházási összeg bruttó támogatástartalma (BTT) 25%‑ának megfelelő összegű támogatást, vagyis 2 958 900 000 ESP‑t nyújtanak a Demesának.

18      A Diputación Foral de Álava 1997. október 21‑i 737/1997. sz. határozata alapján a felperes megkapta a fenti 8. és 9. pontban említett 45%‑os adójóváírást.

19      1997. december 30‑án, a közokiratba foglalt adásvételi szerződés aláírásának napján a Demesa kifizette a Gasteizko Industriának a teleknek az 1996. október 10‑i ajánlatban meghatározott vételárát (lásd a fenti 15. pontot).

20      1997. december 30‑án megkötötték az e telekre vonatkozó közokiratba foglalt adásvételi szerződést is.

 A közigazgatási eljárás

21      Az 1996. június 11‑i levelével panaszt nyújtott be a Bizottsághoz az Asociacíon Nacional de Fabricantes de Electrodomésticos de Línea Blanca (ANFEL), amely szerint Spanyolország a baszkföldi regionális támogatásokra alkalmazandó felső határt meghaladó szubvenciók és adómentességek formájában állami támogatást nyújtott a Demesának. Ezzel kapcsolatban panaszt terjesztett a Bizottság elé a Conseil européen de la construction d’appareils domestiques (CECED) és az Associazione Nazionale Industria Elettrotecniche ed Elettroniche (ANIE) is.

22      1996. június 26‑i levelében a Bizottság információkérést küldött a spanyol hatóságoknak.

23      1996. szeptember 16‑i levelükben a spanyol hatóságok megküldtek néhány információt a Bizottságnak. 1997. február 11‑i levelükben a baszk hatóságok kiegészítő információkat közöltek a Bizottsággal.

24      1997. december 16‑i levelében a Bizottság tájékoztatta a spanyol hatóságokat többek között „a Szerződés 93. cikkének (2) bekezdésében előírt eljárás megindításáról a támogatásnak a régióban alkalmazandó, 25%‑os NTT‑ban megállapított felső határának esetleges túllépése miatt a Demesának az alábbi formákban [...] nyújtott támogatások eredményeképpen:

–        adóintézkedések Álava tartomány adórendszerének keretében (a társasági adóról szóló, 1996. július 5‑i 24/1996. sz. Norma Foral),

–        a társasági adó 45%‑kal történő csökkentését jelentő adójóváírás [az Álava tartomány 1995‑re vonatkozó költségvetése végrehajtásáról szóló 1994. december 20‑i 22/1994. sz. Norma Foral hatodik kiegészítő rendelkezés, amelyez az 1995. december 20‑i 33/1995. sz. Norma Foral (ötödik kiegészítő rendelkezés) és az 1996. július 5‑i 24/1996. sz. Norma Foral (eltérést engedő rendelkezés, 2.11. pont), és az 1996. december 18‑i 31/1996. sz. Norma Foral (hetedik kiegészítő rendelkezés)] meghosszabbított,

–        a Júndiz ipari térségben lévő 500 000 négyzetméteres parcella Demesa általi ingyenes, valamint a piaci árnak nem megfelelő esetleges vételáron történő használata 1996 óta.”

25      A Bizottság felhívta az érintetteket a hivatkozott támogatásokra (HL 1998. C 103., 3. o.) vonatkozó észrevételeik előterjesztésére. A spanyol hatóságok 1998. január 23‑i és március 6‑i levelükben terjesztették elő az észrevételeiket. A Bizottság észrevételeket kapott az érintettektől, és megküldte azokat a spanyol hatóságoknak, akik az ezen észrevételekre vonatkozó megjegyzéseiket az 1998. október 20‑i levélben közölték vele.

26      1998. június 4‑i levelében a Bizottság értesítette a spanyol hatóságokat azon döntéséről, hogy kiterjeszti a folyamatban lévő eljárást a Demesának az Ekimen‑program keretében nyújtott támogatásra az Ekimen‑rendelet 10. cikke (1) bekezdésének az elszámolható tényleges költségek 10%‑ának megfelelő támogatási intenzitást engedélyező általános szabálya (lásd később a 112. pontot) alá nem tartozó rész vonatkozásában.

27      A Bizottság felhívta az érintetteket az ezzel kapcsolatos észrevételeik előterjesztésére (HL 1998. C 266., 6. o.). A spanyol hatóságok az 1998. július 22‑i és 24‑i levélben terjesztették elő észrevételeiket. A Bizottság megküldte a többi érintett észrevételeit a spanyol hatóságoknak, akik az 1998. december 3‑i levélben reagáltak azokra.

28      Két találkozóra került sor Brüsszelben és Vitoria‑Gasteizben a Bizottság szervezeti egységei és a baszk hatóságok képviselői között 1998. október 29‑én, illetve december 15‑én.

29      1999. február 24‑én a Bizottság elfogadta a Daewoo Electronics Manufacturing España SA (Demesa) számára Spanyolország által nyújtott állami támogatásról szóló, 1999. február 24‑i 1999/718/EK bizottsági határozatot (HL L 292., 1. o.; a továbbiakban: megtámadott határozat).

30      E határozat többek között az alábbi rendelkezéseket tartalmazza:

„1. cikk

Összeegyeztethetetlenek a közös piaccal a Spanyolország által a [Demese] számára nyújtott állami támogatások, vagyis:

a)      a telek ára kifizetésének azon időponttól számított kilenc hónapra történő elhalasztása által jelentett, 184 075,79 euróra tehető előny, amikor a [Demesa] birtokba vette a Júndiz (Vitoria‑Gasteiz) ipari térségben található telket a tervezett építkezés kivitelezése érdekében, az ár megfizetésének időpontjáig;

b)      a piaci ár és a [Demesa] által a Júndiz ipari térségben (Vitoria‑Gasteiz) lévő telekért fizetett ár közötti különbségnek megfelelő, 213 960,31 euróra tehető előny;

c)      az Ekimen támogatási program által fedezett, elszámolható költségek legfeljebb 20%‑os megengedett támogatását öt százalékponttal meghaladó szubvenció nyújtása, mivel kizárták a regionális hatóságok által a Spanyolország 1998. július 24‑i levelének mellékletében bemutatott könyvvizsgálat keretében 1 803 036,31 euróra becsült felszereléseket az említett költségekből;

d)      a Diputación Foral de Álava által az 1997. október 21‑i 737/1997 határozatában (megállapodás) meghatározott beruházási költség 45%‑ának megfelelő összeg utáni adójóváírás biztosítása;

e)      az újonnan alapított vállalkozásokra vonatkozóan az 1996. július 5‑i 24/1996. sz. Norma Foral 26. cikkében előírt adóalap csökkentése.

2. cikk

(1) Spanyolország minden szükséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy:

a)      az 1. cikk a), b) és c) pontjában meghatározott állami támogatást visszatéríttesse a támogatás kedvezményezettjével, akinek azt jogellenesen bocsátották a rendelkezésére;

b)      visszavonja az 1. cikk d) és e) pontjában említett és a kedvezményezett rendelkezésére jogellenesen bocsátott támogatásokból eredő előnyöket.

(2)      A támogatás visszatéríttetésének a nemzeti jog előírásai szerint van helye. A visszatérítendő összegeket attól a naptól kezdve, amikor ezek az összegek a kedvezményezett rendelkezésére álltak, a tényleges visszatérítés napjáig kamat terheli. A kamatot a regionális támogatás támogatástartalmának kiszámítására használt referencia‑kamatláb alapján kell kiszámítani.

3. cikk

A Spanyol Királyság a jelen határozatról történt értesítéstől számított két hónapon belül tájékoztatja a Bizottságot azokról az intézkedésekről, amelyeket végrehajtása érdekében tett.

4. cikk

A jelen határozat címzettje a Spanyol Királyság.”

 Az eljárás

31      Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 1999. május 25‑én, május 26‑án, illetve június 18‑án benyújtott keresetlevelükkel a felperesek a T‑127/99., a T‑129/99. és a T‑148/99. sz. ügyekben a megtámadott határozat megsemmisítése iránti jelen kereseteket terjesztették elő.

32      Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 1999. november 17‑én benyújtott beadványában az ANFEL kérte, hogy a Bizottság kérelmeinek támogatására beavatkozhasson a T‑127/99. és a T‑129/99. sz. ügyben.

33      Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 1999. december 13‑án benyújtott beadványában az ANFEL és a CECED kérték, hogy a Bizottság kérelmeinek támogatására beavatkozhassanak a T‑148/99. sz. ügyben.

34      Az Elsőfokú Bíróság kibővített harmadik tanácsának elnöke 2000. február 25‑i végzéseivel helyt adott e beavatkozási kérelmeknek.

35      Az ANFEL és a CECED 2000. április 12‑én benyújtották a beavatkozási beadványaikat, amelyekkel kapcsolatban az érintett felek előterjesztették észrevételeiket.

36      Az Elsőfokú Bíróság kibővített harmadik tanácsának elnöke 2001. június 5‑i végzésével a szóbeli szakasz és az ítélet meghozatala céljából egyesítette a T‑127/99., T‑129/99. és T‑148/99. sz. ügyeket.

37      Az Elsőfokú Bíróság az előadó bíró jelentése alapján a szóbeli szakasz megnyitásáról határozott.

38      A felek szóbeli előterjesztéseit és az Elsőfokú Bíróság kérdéseire adott válaszait a 2001. június 26‑án megtartott tárgyalás során hallgatták meg.

 A felek kérelmei

39      A T‑127/99. sz. ügyben a felperes azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        nyilvánítsa a keresetet elfogadhatónak és megalapozottnak, és semmisítse meg a megtámadott határozat 1. cikkének d) és e) pontját, és 2. cikke (1) bekezdésének b) pontját;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

40      A T‑129/99. sz. ügyben a felperesek azt kérik, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére;

–        az ANFEL‑t kötelezze a beavatkozási eljárással kapcsolatos költségek viselésére.

41      A T‑148/99. sz. ügyben a felperes azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        nyilvánítsa a keresetet elfogadhatónak és megalapozottnak;

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

42      A felperesek a T‑127/99. és T‑148/99. sz. ügyekben azt is kérik, hogy az Elsőfokú Bíróság kötelezze a Bizottságot a megtámadott határozat meghozatalára vonatkozó belső dokumentumok megküldésére. A T‑129/99. sz. ügyben a felperesek megtámadott határozattal kapcsolatos teljes közigazgatási akta megküldését kérik.

43      A T‑127/99. és T‑148/99. sz. ügyben a Bizottság azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

44      A T‑129/99. sz. ügyben a Bizottság azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        nyilvánítsa a keresetet elfogadhatatlannak a megtámadott határozat 1. cikke d) és e) pontja tekintetében, másodlagosan pedig mint e tekintetben megalapozatlant utasítsa el;

–        utasítsa el a keresetet a megtámadott határozat 1. cikkének a)‑c) pontjára vonatkozóan;

–        a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

45      A Bizottság továbbá úgy véli, hogy el kell utasítani a felpereseknek a T‑127/99., T‑129/99. és T‑148/99. sz. ügyekben bizonyos dokumentumok vagy a teljes akta megküldésére irányuló kérelmeit.

46      A tárgyaláson pontosított kérelmükben az ANFEL a három ügyben és a CECED a T‑148/99. sz. ügyben azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

 A kereset részleges elfogadhatatlanságáról a T‑129/99. sz. ügyben

47      A Bizottság azt állítja, hogy a T‑129/99. sz. ügyben a kereset elfogadhatatlan annyiban, amennyiben a felperesek a megtámadott határozat 1. cikke d) és e) pontja megsemmisítésének elérésére törekszenek. A felpereseket ugyanis e rendelkezések nem érintik közvetlenül és személyükben az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében.

48      A felperesek a T‑129/99. sz. ügyben úgy reagálnak, hogy a megtámadott határozatot oszthatatlan egésznek kell tekinteni. Azt állítják továbbá, hogy a Bizottság egyesítette az 1. cikk d) és e) pontjában említett és az 1. cikk a)‑c) pontja által érintett adótámogatásokat, és ez alapján arra következtetett, hogy a Demesának nyújtott támogatások teljes összege bőven meghaladja a Baszkföldnak adott támogatás maximális intenzitását. Végül a baszkföldi autonóm közösség a spanyol jog alapján hatáskörrel rendelkezik a megtámadott határozat 1. cikke d) és e) pontja által érintett adójogi kérdésekben. El kell tehát ismerni az eljáráshoz fűződő érdekét az említett határozat ezen rendelkezései vonatkozásában.

49      Az Elsőfokú Bíróság először is megállapítja, hogy a T‑129/99. sz. ügyben a felperesek, azaz a baszkföldi autonóm közösség és a Gasteizko Industria nem címzettjei a megtámadott határozatnak. Meg kell tehát vizsgálni, hogy e felek tekinthetők‑e úgy, mint akiket a megtámadott határozat az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében közvetlenül és személyükben érint.

50      E tekintetben meg kell állapítani egyfelől, hogy a megtámadott határozat 1. cikkének a) és b) pontja azon támogatásokkal kapcsolatos, amelyeket a Gasteizko Industria a Demesának nyújtott, másfelől pedig hogy a megtámadott határozat 1. cikkének c) pontja arra a támogatásra vonatkozik, amelyet a baszkföldi autonóm közösség nyújtott ugyanezen vállalkozásnak. A megtámadott határozat szóban forgó rendelkezései nemcsak érintik azon aktusokat, amelyeket a felperesek hoztak a T‑129/99. sz. ügyben, hanem ezenkívül megakadályozzák, hogy a felperesek szándékuk szerint gyakorolják azon saját hatásköreiket, amelyekkel a spanyol belső jog alapaján közvetlenül rendelkeznek (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑214/95. sz., Vlaams Gewest kontra Bizottság ügyben 1998. április 30‑án hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑717. o.] 29. és 30. pontját, és a T‑288/97. sz., Regione Autonoma Friuli‑Venezia Giulia kontra Bizottság ügyben 1999. június 15‑én hozott ítélet [EBHT 1999., II‑1871. o.] 31. pontját).

51      Ebből következik, hogy a Gasteizko Industriát közvetlenül és személyében érinti a megtámadott határozat 1. cikkének a) és b) pontja, és hogy a baszkföldi autonóm közösséget közvetlenül és személyében érinti a megtámadott határozat 1. cikkének c) pontja.

52      Kizárólag ezen keresetet illetően már megállapítható, hogy a kereset a T‑129/99. sz. ügyben elfogadható, amennyiben a megtámadott határozat 1. cikke a)–c) pontjának megsemmisítésre vonatkozik (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑313/90. sz., CIRFS és társai kontra Bizottság ügyben 1993. március 24‑én hozott ítéletének [EBHT 1993., I‑1125. o.] 31. pontját).

53      A megtámadott határozat 1. cikkének d) és e) pontjában említett intézkedéseket, vagyis az adójóváírást és az adóalap csökkentését illetően a felek között nem vitatott, hogy ezen intézkedéseket a felperesek egyike sem vetette fel a T‑129/99. sz. ügyben.

54      A felperesek ebben az ügyben mégis azt állítják, hogy közvetlenül és személyükben érintik őket a megtámadott határozat ezen rendelkezései is. E célt szem előtt tartva először is a baszkföldi autonóm közösség saját pénzügyi hatáskörére hivatkoznak.

55      Ezen érv azonban nem helytálló, mivel a baszkföldi autonóm közösség nem bizonyította, hogy a megtámadott határozat 1. cikkének d) és e) pontja megakadályozta, hogy szándéka szerint gyakorolja saját pénzügyi hatásköreit (a fenti 50. pontban hivatkozott Vlaams Gewest kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 29. pontja).

56      A felperesek nem alapíthatnak érvet a megtámadott határozat állítólagos oszthatatlanságára sem. A megtámadott határozatot ugyanis az ugyanannak a vállalkozásnak eltérő állami szervezetek által nyújtott különböző támogatásokra vonatkozó határozatok csoportjaként kell elemezni.

57      Továbbá a felperesek állításával ellentétben a Bizottság a megtámadott határozatban nem vette figyelembe a megtámadott határozat 1. cikkének d) és e) pontjában említett állítólagos támogatásokat annak megítélése érdekében, hogy a Demesának az Ekimen‑program alapján nyújtott előnyök meghaladják‑e az 1996. december 12‑i határozatban megismételt engedélyezett felső határt (lásd a fenti 2. pontot). Másfelől a megtámadott határozatban a Bizottság álláspontját, miszerint a megtámadott határozatban említett állítólagos támogatások összeegyeztethetetlenek a közös piaccal, nem is azon megállapításra alapozta, hogy a különböző előnyök összessége, amelyekben a Demesa részesült, meghaladták az NTT Baszkföld tekintetében meghatározott 25%‑os felső határát (lásd a fenti 1. pontot).

58      Következésképpen a T‑129/99. sz. ügyben a kereset elfogadhatatlan annyiban, amennyiben a megtámadott határozat 1. cikke d) és e) pontja megsemmisítésének elérésére irányul, és ennélfogva annyiban is, amennyiben a megtámadott határozat 2. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsemmisítésére vonatkozik.

 Az ügy érdeméről

59      Három közös jogalap különíthető el a jelen kereseteket tartalmazó keresetlevelekben. Az első az EK‑Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének (jelenleg, módosítást követően, EK 87. cikk (1) bekezdése) megsértésére vonatkozik. A második a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvének megsértésére, a harmadik pedig az EK‑Szerződés 190. cikkének (jelenleg, módosítást követően, EK 253. cikk) megsértésére.

60      A T‑129/99. és T‑148/99. sz. ügyekben a felperesek a védelemhez való jog megsértésére alapított jogalapra is hivatkoznak. Végül a felperesek a T‑129/99. sz. ügyben a Szerződés 92. cikke (3) bekezdésének megsértésére alapított jogalapra is hivatkoznak.

I –   A Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított első jogalapról

61      E jogalap hat részből áll. Az első öt a megtámadott határozat rendelkező részében meghatározott különböző támogatáselemekkel kapcsolatos [1. cikk, a)–e) pont]. A hatodik rész a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének értelmében a verseny esetleges torzítására és a Közösségen belüli kereskedelem érintésére vonatkozik.

62      Az Elsőfokú Bíróság úgy véli, előbb a megtámadott határozat 1. cikkének b) pontjában említett állítólagos támogatási elemhez kapcsolódó részt indokolt megvizsgálni a megtámadott határozat 1. cikke többi pontja jogszerűségének értékelése előtt.

 A megtámadott határozat 1. cikkének b) pontjában említett 100 000 m²–es telek beszerzési árával kapcsolatos első részről

63      A megtámadott határozatban a Bizottság 4481 ESP/m²‑re értékelte a 100 000 m^2‑es telek piaci árát, amelyet a Gasteizko Industria adott el a Demesának (megtámadott határozat, V.2.2. pont, utolsó bekezdés). Közművesített parcelláról van szó, a víz‑, gáz‑, elektromos- és csatornahálózatokat is beleértve.

64      A Bizottság által elfogadott 4481 ESP/m²‑es ár az 1997. januári Price Waterhouse‑jelentésben szereplő ár (megtámadott határozat, V.2.2. pont, hetedik bekezdés). Ugyanis „[e] dokumentum a négyzetméterenkénti 4481 ESP egységes árról tesz említést a Demesa által birtokba vettel megegyező területeken elhelyezkedő 50 000 négyzetméteres telkek vonatkozásában (megtámadott határozat, III.2.1. pont, negyedik bekezdés).

65      A megtámadott határozatból kitűnik, hogy a Bizottság három másik jelentésre alapozva ellenőrizte a Price Waterhouse becslésének megbízhatóságát.

66      A Bizottság először a 1998. január 13. és 1998. február 6‑i két ingatlanszakértői értékelésre hivatkozik, amelyeket a baszk regionális hatóságok mutattak be a közigazgatási eljárás során. A megtámadott határozat e tekintetben az alábbi magyarázattal szolgál:

„Az első értékelés [...] megállapítja, hogy egy több mint 10 000 m²‑es rendezett telek vételárának 4000–4500 ESP/m² közötti sávban kell mozognia. A valós adatokon – vagyis az előző hónapokban eladott, hasonló tulajdonságokkal rendelkező rendezett telkek vételárán ‑ alapuló második értékelés 5000 ESP/m² árat mutat két körülbelül 33 000 m² és 50 000 m²‑es telek vonatkozásában, amelyek tehát bőven meghaladják a 10 000 m²‑t, és megállapítja, hogy nincsenek referenciák a piacon a 100 000 m²‑es rendezett telkek tekintetében, így a 4000 ESP/m² és 4800 ESP/m² közötti ár az adott körülmények között igazoltnak tűnik, tekintettel azon rendezési költségekre, amelyeket a nagy területek vonhatnak maguk után, hangsúlyozva az e típusú eladás politikai, vagyis szükségszerűen, nem gazdasági megfontolások által befolyásolt jellegét.” (Megtámadott határozat, V.2.2. pont, ötödik bekezdés.)

67      A Bizottság egy 1998. júliusi IDOM‑könyvvizsgálatra is támaszkodott. A megtámadott határozat kifejti, hogy e könyvvizsgálat „megállapítja, hogy az ugyanezen a területen egy nem rendezett telek m²–enkénti ára 5000 ESP/m² körül van. A Demesa által fizetett ár a terület nagysága miatt kínált kedvezménnyel indokolható. Következtetéseiben azonban a könyvvizsgáló fenntartja az 5000 ESP/m² árat, és jelzi becslésének a regionális hatóságok által meghatározott 4125 ESP/m² árhoz viszonyított eltérését (megtámadott határozat, V.2.2. pont, hatodik bekezdés).

68      A Bizottság arra következtet, hogy a „[a fent hivatkozott három jelentésben szereplő] becslések átlaga nem tér el jelentősen a Price Waterhouse által 1997‑ben becsült 4481 ESP/m² átlagos egységártól, amely magában foglalja a rendezési költségeket” (megtámadott határozat, V.2.2. pont, hetedik bekezdése). A Bizottság szerint ezen ár tehát a piaci árat jelenti.

69      A Bizottság hozzáfűzi:

„Tekintettel arra, hogy a Demesa 4125 ESP/m²‑t fizetett, e társaság e két szám különbségnek megfelelő előnyben részesült (356 ESP/m²), vagyis 213 960,31 euróban (35 600 000 ESP) (megtámadott határozat, V.2.2. pont, utolsó bekezdés)

70      Ilyen körülmények között a Bizottság a megtámadott határozat 1. cikkének b) pontjában állami támogatásnak minősítette „a piaci ár és a [Demesa] által a Júndiz (Vitoria‑Gasteiz) ipari térségben található telekért fizetett ár közötti különbségnek megfelelő, 213 960,31 euróra tehető előnyt”.

71      A felperesek a T‑129/99. és T‑148/99. sz. ügyekben úgy érvelnek, hogy a Bizottság megsértette a Szerződés 92. cikkének (1) bekezdését, azáltal hogy úgy ítélte meg, hogy a 4125 ESPm² beszerzési ár nem felel meg a piaci árnak. Azt állítják, hogy a Bizottság önkényesen állapította meg a piaci árat a megtámadott határozatban. A Bizottság ugyanis a Price Waterhouse könyvvizsgáló társaság által egy 50 000 m²‑es telekre megállapított 4481 ESP/m²‑es árra alapozott, míg a közigazgatási eljárás során számára megküldött független szakértői jelentések mind belevették a 4125 ESP/m² tényleges árat a piaci árak eltéréseibe.

72      E tekintetben az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy az állami hatóság általi – mint ahogyan a Gasteizko Industrián keresztül történt – kedvező feltételekkel történő ingatlaneladás állami támogatásnak minősülhet (a Bíróság C‑39/94. sz., SFEI és társai ügyben 1996. július 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1996., I‑3547. o.] 59. pontja).

73      Annak értékelése végett, hogy a jelen esetben a Demesa kapott‑e állami támogatást egy 100 000 m²‑es telek megszerzésekor, meg kell vizsgálni, hogy e vállalkozás a szóban forgó telket olyan áron vette‑e meg, amit normál piaci körülmények között ne tudott volna elérni (a Bíróság C‑342/96. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 1999. április 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑2459. o.] 41. pontja, és a C‑256/97. sz. DM Transport ügyben 1999. június 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑3913. o.] 22. pontja).

74      A megtámadott határozatból (lásd a fenti 63–70. pontot) kitűnik, hogy a Bizottság döntő súlyt tulajdonított a Price Waterhouse jelentésben feltüntetett 4481 ESP/m² árnak. Annak értékelése végett ugyanis, hogy a Demesa által a 100 000 m²‑es telekért ténylegesen kifizetett ár tartalmazott‑e támogatási elemet, a Bizottság a vételárat egyedül azon árral hasonlította össze, amely kitűnik a Price Waterhouse jelentéséből. A megtámadott határozatban említett másik három jelentésben – azaz az 1998. január 13‑i és február 6‑i jelentésekben, és az 1998. júliusi IDOM‑jelentésben ‑ meghatározott árakat egyedül a Price Waterhouse által felhozott ár megbízhatóságának ellenőrzése céljából használta fel.

75      A megtámadott határozat 1. cikke b) pontja jogszerűségének értékelése végett meg kell tehát vizsgálni, hogy a Bizottság ésszerűen tulajdoníthatott‑e ilyen döntő súlyt a Price Waterhouse jelentésének.

76      E végett meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság kifejti, „hogy az a posteriori elvégzett két [azaz az 1998. január 13‑i és február 6‑i] értékelés és az [IDOM‑] könyvvizsgálat nem lehet ugyanaz, mint egy ex ante értékelés” (megtámadott határozat, V.2.2. pont, harmadik bekezdés).

77      Az Elsőfokú Bíróság azonban emlékeztet arra, hogy a Gasteizko Industria 1996. október 10‑i levelében a Júndiz ipari térségben található 100 000 m²‑es területre vonatkozó értékesítési ajánlatot küldött a Demesának 4125 ESP/m² áron. Az aktából kiderül továbbá, hogy 1996 novemberében a Demesa szóban elfogadta ezen ajánlatot. Meg kell tehát állapítani, hogy a megtámadott határozatban említett négy értékelés, beleértve a Price Waterhouse értékelését is, későbbi az adásvételi megállapodásnál. Következésképpen, még ha a hatóságok általi földterület‑ és épületértékesítés állami támogatási elemeiről szóló bizottsági közleményből (HL C 209., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 143. o.) az tűnik is ki, hogy a független szakértő által az értékesítés előtt becsült árnak megfelelő vételár nem tartalmaz támogatási elemet, a Bizottság ésszerűen nem hivatkozhatott a Price Waterhouse‑jelentés elkészítésének időpontjára (1997. január) annak érdekében, hogy döntő súlyt tulajdonítson annak.

78      Az Elsőfokú Bíróság írásbeli kérdése nyomán a Bizottság kifejtette, hogy az ingatlanértékesítő társaság könyvvizsgálója, a Price Waterhouse becslése az egyetlen elfogadható becslés, mivel ez utóbbi ingatlanportfóliója vagyoni értékének meghatározása érdekében került rá sor. Továbbá az egyetlen olyan becslésről van szó, amelyet az EK‑Szerződés 93. cikkének (2) bekezdése (jelenleg EK 88. cikk (2) bekezdése) szerinti eljárás megindítása előtt végeztek el. A Bizottság továbbá megkérdőjelezi az 1998. január 13‑i és február 6‑i jelentések megbízhatóságát, mivel az első jelentés nem valós piaci adatokon alapult, és mivel a második jelentés pedig a csökkenő ár felülvizsgálatát politikai szempontok alapján végezte el.

79      Az Elsőfokú Bíróság először is úgy véli, hogy azon tény, hogy az 1998. január 13‑i és február 6‑i értékelések, valamint az IDOM‑jelentés későbbi az eljárás megindításánál, a jelen esetben nem teszi lehetővé, hogy döntő szerepet tulajdonítsanak az 1997. januári Price Waterhouse‑jelentésnek. A négy jelentést – beleértve a Price Waterhouse jelentését is – ugyanis olyan időszakban készítették, amikor a Bizottság már vizsgálatot kezdett az állítólag a Demesának nyújtott támogatásokra vonatkozóan. Az első információkérés ebben az aktában ugyanis 1996. júniusi keltezésű.

80      Meg kell állapítani továbbá, hogy a megtámadott határozatban említett négy jelentés egyike sem alapszik közvetlenül 100 000 m² alapterületű telkek értékesítésén. Amint a megtámadott határozatban szerepel, nem létezik ugyanis „referencia a piacon 100 000m²‑es rendezett telkek vonatkozásában” (V.2.2. pont, ötödik bekezdés).

81      Az 1998. február 6‑i jelentést és az IDOM‑könyvvizsgálatot készítő szakértők mégis kénytelenek voltak a rendelkezésre álló adatok alapján egy ilyen nagyságú telek vételárára vonatkozó becslést készíteni. Az 1998. január 13‑i jelentés általában véve tartalmaz becslést bármely 10 000m²‑nél nagyobb terület vonatkozásában.

82      A Price Waterhouse jelentése viszont egy 55 481 m²‑es telek árára vonatkozó becslést mutat be, és nem veszi figyelembe a Demesa által vásárolt telek tényleges nagyságát.

83      Ilyen körülmények között úgy kell tekinteni, hogy azáltal, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban döntő referenciaárként fogadta el a Price Waterhouse jelentésében feltüntetett árat, önkényesen járt el.

84      Azon tény, hogy a Bizottság ellenőrizte a Price Waterhouse által feltüntetett árat a másik három jelentésben – vagyis az 1998. január 13‑i és február 6‑i jelentésben és az IDOM‑könyvvizsgálatban – feltüntetett árak átlagával összehasonlítva nem cáfolhatja meg e következtetést.

85      Egyrészt a Bizottságnak meg kellett vizsgálnia, hogy a Demesa által fizetett vételár piaci ár volt‑e. A Demesa által ténylegesen kifizetett vételárat, és nem a Price Waterhouse által meghatározott árat kellett volna tehát összehasonlítania a közigazgatási eljárás során rendelkezésére álló különböző szakértői jelentésekben feltüntetett árakkal, annak értékelése érdekében, hogy a Demesa által fizetett ár nem tért‑e el annyira az e jelentésekben feltüntetett áraktól, hogy állami támogatás létezésére kell következtetni.

86      Másrészt meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatban (V.2.2. pont, hetedik bekezdés), az 1998. január 13‑i és február 6‑i jelentésben és az IDOM‑könyvvizsgálatban szereplő értékek átlagának kiszámítása ezek téves értelmezésén alapszik.

87      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Bizottság az Elsőfokú Bíróság írásbeli kérdése nyomán kifejtette, hogy a megtámadott határozatban (V.2.2. pont, hetedik bekezdés) szereplő becslések átlagát a követkető módon számolta ki:

„A legalacsonyabb értékek [...]: 4000 ESP/m² (Agence Luis Perales [1998. január 13‑i jelentés]), 4000 ESP/m² (Agence Juan Calvo [1998. február 6‑i jelentés]) és 5000 ESP/m² (IDOM) voltak. Ebből következően az átlagos legalacsonyabb érték 4333 ESP/m². A legmagasabb értékek: 4500 ESP/m² (Agence Luis Perales [1998. január 13‑i jelentés]) és 4800 ESP/m² (Agence Juan Calvo [1998. február 6‑i jelentés]) voltak. Ebből következően az átlagos legmagasabb érték tehát 4650 ESP/m². Következésképpen a három becslésből eredő átlagérték 4491 ESP/m².”

88      Meg kell állapítani először is, hogy a Bizottság ténybeli hibát követett el, amikor úgy ítélte meg, hogy az IDOM‑könyvvizsgálat azt állapította meg, hogy a Demesa által vásárolt telek legalacsonyabb értéke 5000 ESP/m². Természetesen az IDOM‑könyvvizsgálat egy nem rendezett telek vonatkozásában tüntet fel „5000 ESP/m² („entorno a las 5000 pesetas”) körüli számot”. A könyvvizsgálat azonban azt is megerősíti, hogy a Demesa által kapott végleges ár, vagyis a 4125 ESP/ m² olyan piaci ár, amelyre a telek alapterületének nagyságát figyelembe vevő szokásos kedvezményt alkalmazták („el precio final obtenido por Demesa es un precio de mercado con un descuento normal, teniendo en cuenta el tamaño de la superficie comprada”). Továbbá bár a végső következtetések még egyszer 5000 ESP/m²–es árat említenek, azt is megerősítik, hogy az IDOM által elvégzett ellenőrzések szerint a Demesa befektetését a jelenlegi piaci árakon hajtották végre („la inversión realizada por Demesa se ajusta a los precios de mercado actuales, tras las comprobaciones efectuadas por IDOM”). Az IDOM‑könyvvizsgálatból kitűnik tehát, hogy a bár az 5000 ESP/m² tekinthető a szokásos árnak, a Demesa által fizetett ár piaci árnak minősül, ha figyelembe vesszük a telek alapterületét.

89      Másodszor meg kell állapítani, hogy az 1998. január 13‑i és február 6‑i jelentésekből az is kitűnik, hogy a 4125 ESP/m² ár piaci ár. Az első jelentés ugyanis megállapítja, hogy egy több mint 10 000 m²‑es telek piaci ára 4000 és 4500 ESP/ m² közötti sávban helyezkedik el. A második jelentés 4000 és 4800 ESP/m² közötti piaci árat említ. A Bizottság azonban a különböző jelentésekben feltüntetett értékek egységes átlagát kiszámolva tévesen értelmezte az 1998. január 13‑i és február 6‑i jelentéseket. Mivel a Demesa által fizetett ár, vagyis a 4125 ESP/m² minden egyes alkalommal közelít az 1998. január 13‑i és február 6‑i jelentésekben feltüntetett sáv legalacsonyabb értékéhez, a Bizottság az értékek egységes átlagának kiszámításával az 1998. január 13‑i és február 6‑i jelentések alapján szükségképpen magasabb állítólagos piaci árat fogadott el a Demesa által fizetett árnál, pedig ugyanezek a jelentések megerősítik, hogy a 4125 ESP/m² ár piaci ár.

90      Az előzőek alapján meg kell állapítani, hogy önkényes a Bizottság által a megtámadott határozatban annak értékelése érdekében követett megközelítés, hogy a Demesa által a 100 000 m²‑es telekért fizetett 4125 ESP/m² ár tartalmaz‑e állami támogatás elemet. Továbbá a Bizottság számításaiban ténybeli hibákat követett el.

91      Ilyen körülmények között a Bizottság megsértette a Szerződés 92. cikkének (1) bekezdését, azáltal hogy a megtámadott határozatban úgy tekintette, hogy a Price Waterhouse által feltüntetett 4481 ESP/m² ár és a 4125 ESP/m² ár közötti különbség állami támogatásnak minősült.

92      A jelen jogalap első része tehát megalapozott. Következésképpen a megtámadott határozat 1. cikkének b) részét meg kell semmisíteni a T‑129/99. és T‑148/99. sz. ügyben. Ugyanezekben az ügyekben a megtámadott határozat 2. cikke (1) bekezdésének a) pontját is meg kell semmisíteni annyiban, amennyiben az előírja a Spanyol Királyságnak, hogy téríttesse vissza a Demesával a megtámadott határozat 1. cikkének b) pontja által említett állítólagos támogatást.

 A terület beszerzési ára kifizetésének a megtámadott határozat 1. cikkének a) pontjában említett elhalasztásával kapcsolatos második részről

93      A megtámadott határozat 1. cikkének a) pontjában a Bizottság állami támogatásnak minősíti „a telek ára kifizetésének azon időponttól számított kilenc hónapra történő elhalasztása által jelentett 184 075,79 euróra tehető előny, amikor a [Demesa] birtokba vette a [Gasteizko Industria állami vállalat által neki eladott], a Júndiz (Vitoria‑Gasteiz) ipari térségben található [100 000 m²‑es] telket a tervezett építkezés kivitelezése érdekében, az ár megfizetésének időpontjáig.”

94      Mivel valamely jogi aktus rendelkező része elválaszthatatlan annak indokolásától, a jogi aktust az elfogadásához vezető okok figyelembevételével kell értelmezni (a Bíróság a C‑355/95. P. sz., TWD kontra Bizottság ügyben 1997. május 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1997., I‑2549. o.] 21. pontja.

95      Márpedig a megtámadott határozat indokolásásból kitűnik, hogy a megtámadott határozat 1. cikkének a) pontjában említett támogatási elem olyan előny, amelyben a Demesa a 100 000 m²‑es telek legalább kilenc hónapon keresztül történő ingyenes használatának tényénél fogva részesült a közokiratba foglalt adásvételi szerződés megkötésének és következésképpen a telek vételára kifizetésének elhalasztása miatt.

96      A megtámadott határozatnak a rendelkező rész 1. cikkének a) pontjával kapcsolatos V.2.1. pontja ugyanis a „100 000 m²‑es telek ingyenes használata” címet viseli. E pontban a Bizottság kifejti, hogy „nem szolgáltak bizonyítékkal arra, hogy Demesa a legkisebb költséget viselte volna azon időszak során [...], amikor e vállalkozás birtokolta a telket azért, hogy hozzálásson az üzem megépítéséhez, egészen a vételár tényleges kifizetésének időpontjáig” (V.2.1. pont, második bekezdés). A Bizottság hozzáteszi, hogy „legalábbis az 1997. február és 1997. október közötti időszakban Demesa birtokolta [azon] [100 000 m²‑es telket, amelyet a Gasteizko Industria állami vállalat neki eladott] üzemépítés vagy ‑építtetés céljából, anélkül hogy megfizette volna e terület árát, és anélkül, hogy a legkisebb költséget viselte volna e birtoklással összefüggésben” (V.2.1. pont, ötödik bekezdés). Kifejti továbbá:

„Demesa anélkül használta e területet, hogy köteles lett volna kifizetni azon pénzügyi ellenértéket, amelyet az eladó vállalkozás követelhetett.” (V.2.1. pont, hetedik bekezdés)

97      Az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy 1996. október 10‑i levelében a Gasteizko Industria de Júndiz ipari térségben lévő 100 000 m²‑es telekre vonatkozó eladási ajánlatot küldött a Demesának 4125 ESP/m²‑es áron, és hogy ezen ajánlatot a Demesa szóban elfogadta 1996 novemberében. A telekre megállapodott vételárat 1997. december 30‑án fizették ki, a közokiratba foglalt adásvételi szerződés aláírásának napján.

98      Az Elsőfokú Bíróság írásbeli kérdésére válaszolva a Demesa elismerte, hogy azért kezdte meg a munkálatokat 1996 novembere körül, hogy üzemet építsen az érintett telken.

99      Mivel a vételár kifizetésére csak 1997. december 30‑án került sor, a Bizottság helyesen állapította meg a megtámadott határozatban, hogy a Demesa legalább kilenc hónapon keresztül ingyenesen birtokolt egy 100 000 m²‑es telket.

100    A Bizottság azonban e birtoklásból nem következtethet automatikusan arra, hogy a Gasteizko Industria állami támogatást nyújtott a Demesának. Csak akkor lenne így, ha a Gasteizko Industria magatartása nem felelne meg egy magánvállalkozás szokásos magatartásának (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑261/89. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 1991. október 3‑án hozott ítéletének [EBHT 1991., I‑4437. o.] 8. pontját).

101    Márpedig e tekintetben a felperesek a T‑129/99. és T‑148/99. sz. ügyben a spanyol polgári törvénykönyv 1502. cikkére hivatkoznak a közokirat kiállítása és következésképpen a vételár kifizetése elhalasztásának igazolása érdekében. E cikk az alábbiak szerint rendelkezik:

„Ha a vevőt akadályozzák a megszerzett ingatlan birtoklásában vagy tulajdonlásában, vagy megalapozottan tart ilyen akadályoztatástól tulajdonjogi vagy jelzálog‑követelés miatt, jogában áll felfüggeszteni az ár kifizetését mindaddig, amíg az eladó meg nem szünteti az akadályt vagy annak veszélyét [...]”

102    A felperesek azt állítják, hogy a jelen esetben a spanyol polgári törvénykönyv 1502. cikkének alkalmazási feltételei együttesen fennálltak. Egyrészt a Gasteizko Industriának a 100 000 m²–es parcellát két nagyobb kiterjedésű ingatlanra kellett volna szétválasztania. Másrészt földművelők csoportja a Gasteizko Industriával kötött szóbeli megállapodás végrehajtását követelte, amely jogot biztosít nekik e telek megművelésére. E földművesek így a Vitoria‑Gasteizi bírósághoz fordultak, és ezen eljárás csak 1997. november 4‑én ért véget. A teleknek a vételár kifizetése előtti birtoklásából eredő előny nem minősíthető állami támogatásnak, mivel az a spanyol polgári jogi rendszer általános szabályainak alkalmazásából következik.

103    Ezen érvelésre – amelyet a baszk hatóságok terjesztettek elő a közigazgatási eljárás során is – válaszul a Bizottság a megtámadott határozatban kifejti, hogy „nem szolgáltak bizonyítékkal arra, hogy a Demesa a legkisebb költséget viselte volna azon időszak során, amikor [...] e vállalkozás birtokolta a telket azért, hogy hozzálásson az üzem megépítéséhez, a vételár tényleges kifizetésének időpontjáig” (V.2.1. pont, második bekezdés); lásd a V.2.1. pont, hetedik bekezdést is).

104    Így a megtámadott határozatból kitűnik, hogy a Bizottság a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének értelmében vett állami támogatás létezésére következtetett közvetlenül azon megállapításból, amely szerint a Demesa legalább kilenc hónapon keresztül ingyenesen birtokolta a 100 000 m²‑es telket, azon kérdés megvizsgálása nélkül, hogy a Gasteizko Industria magatartása megfelelhetett‑e egy magánjogi gazdasági szereplő magatartásának.

105    Márpedig a közokiratba foglalt adásvételi szerződés megkötésének és a telek vételára kifizetésének 1997. december 30‑ig történő elhalasztásának indokait kifejtő, a közigazgatási eljárás során előadott magyarázatok nyomán a Bizottságnak meg kellett volna vizsgálnia, hogy egy magánjogi gazdasági szereplő követelhette‑e a vételár kifizetését ezen időpont előtt, és hogy abban az esetben, ha nem erről van szó, követelhetett‑e ellenszolgáltatást a terület birtoklásának időszaka alatt annak vételára kifizetése előtt.

106    Ilyen vizsgálat hiányában meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem bizonyította jogilag megkövetelt módon, hogy a Demesa a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének értelmében vett állami támogatást kapott a 100 000 m²‑es telek ingyenes birtoklása miatt azelőtt, hogy 1997. december 30‑án sor került volna a vételár kifizetésére.

107    Ebből következik, hogy a jelen jogalap második része megalapozott.

108    Ilyen körülmények között a T‑129/99. és T‑148/99. sz. ügyben meg kell semmisíteni a megtámadott határozat 1. cikkének a) pontját. Ugyanezekben az ügyekben meg kell semmisíteni a megtámadott határozat 2. cikke (1) bekezdésének a) pontját annyiban, amennyiben az előírja a Spanyol Királyságnak, hogy téríttesse vissza a Demesával a megtámadott határozat 1. cikkének a) pontjában említett támogatást.

 Az Ekimen‑rendelet által megállapított felső határnak a megtámadott határozat 1. cikkének c) pontjában említett állítólagos átlépésével kapcsolatos harmadik részről

109    A megtámadott határozat 1. cikkének c) pontjában a Bizottság a közös piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősíti „az Ekimen támogatási program által fedezett, elszámolható költségek legfeljebb 20%‑os megengedett támogatását öt százalékponttal meghaladó szubvenció nyújtását, mivel kizárták a regionális hatóságok által a Spanyolország 1998. július 24‑i levelének mellékletében bemutatott könyvvizsgálat keretében 1 803 036,31 euróra becsült felszereléseket az említett költségekből.

110    A felperesek által a T‑129/99. és T‑148/99. sz. ügyben hivatkozott érvek egyrészt az Ekimen‑program által megengedett támogatási szinttel, másrészt pedig bizonyos felszerelések költségének az Ekimen támogatási program alapján elszámolható költségekből történő kizárásával kapcsolatosak.

 Az Ekimen‑program által megengedett maximális támogatási szint

111    A baszkföldi autonóm közösség kormányzótanácsának 1996. december 24‑i határozatával a tárgyi eszközökbe történő beruházások 25%‑ával egyenértékű támogatást nyújtottak a Demesának az Ekimen‑program keretében.

112    A tényállás idején az Ekimen‑rendelet 10. cikkének szövege az alábbiak szerint rendelkezett:

„A vissza nem térítendő támogatások formájában nyújtott támogatások, amelyek nem haladhatják meg a támogatható beruházás 25%‑át, a következő szempontok szerint vannak szabályozva:

1.      A támogathatónak tekintett beruházás 10%‑át jelentő támogatást általánosan nyújtják.

2.      Továbbá a stratégiai projektek és a jelentős munkahelyteremtéssel – vagyis legalább 50 munkahely létrehozása egy legalább 750 millió [ESP] nagyságú beruházás érdekében – járó projektek tekintetében az előző százalékot öt százalékponttal megemelik.

3.      Továbbá azon vállalkozások, amelyeknek a projektjét a jelen rendelet 4. cikke alapján preferenciális érdekeltségű területen valósítják meg további 5%‑os támogatásban részesülnek a támogathatónak tekintett beruházások vonatkozásában.

4.      Végül a százalék maximum további 5 százalékponttal emelhető a következő szempontok szerint:

–        a projekt integrációs szintje a baszk iparszerkezetben,

–        Baszkföld valamely stratégiai ágazatában való elhelyezkedés,

–        munkahelyteremtés mértéke.”

113    Az Ekimen‑programban foglalt támogatási elemek jóváhagyásáról szóló, 1996. december 12‑i határozatban (lásd a fenti 2. pontot) a Bizottság a következőt állapította meg:

„A Bizottság megállapítja, hogy a befektetéssel összefüggésben esetleg elvesztett tőkéhez nyújtott, [BTT]‑ben kifejezett támogatást, amely nem haladhatja meg a legfeljebb 25%‑ot, a következőképpen fizetik ki: a) 10%‑os rész általános jogcímen; b) 5%‑os rész a stratégiai vagy munkahelyteremtő projektekre; c) 5%‑os rész a kiemelt térségekben elhelyezkedő projektekre, és d) 5%‑os rész a vidékfejlesztéshez vagy a munkahelyteremtéshez jelentősen hozzájáruló projektekre.

114    A megtámadott határozatban a Bizottság azt állítja, hogy az Ekimen‑rendelet alapján a Demesának nyújtott, a tárgyi eszközökbe történő beruházások költsége 25%‑ának megfelelő támogatás nem tartja be az Ekimen‑program általa jóváhagyott feltételeit. Elmagyarázza, hogy az „Ekimen‑program helyes alkalmazása az elszámolható költségek teljes összegére kiszámított maximum 20%‑os [BTT] vissza nem téríthető támogatásnak adhat helyt” (megtámadott határozat, V.2.3. pont, harmadik bekezdés). Ugyanis „[a] Bizottság úgy véli, hogy a Demesa beruházási projektje megfelel a rendelet 10.1. cikke (10% általános jogcímen), valamint 10.4. cikke szempontjának (további 5%‑os emelés)” (megtámadott határozat, V.2.3. pont, nyolcadik bekezdés). Az Ekimen‑rendelet 10.3. cikkének szempontja viszont nem teljesül, mivel „Vitoria‑Gasteiz, azon város, ahol a Demesa beruházása található, nem az Ekimen‑program értelmében vett »elsőbbségi terület«” (megtámadott határozat, V.2.3. pont, kilencedik bekezdés). Végül a rendelet 10.2. cikkének szempontját illetően a Bizottság úgy véli, hogy két 5%‑os rész nyújtása az említett cikk alapján az Ekimen‑programnak a Bizottság által [az 1996. december 12‑i határozatban] engedélyezett feltételeitől eltérő helytelen alkalmazásának minősül” (megtámadott határozat, V.2.3. pont, tizedik bekezdés). Valamely projekt tehát nem kaphatna két további 5%‑os részt „stratégiai projekt” és „jelentős munkahelyteremtéssel járó projekt” címén. A Bizottság szerint az Ekimen‑rendelet 10. cikke 2. pontjának alkalmazása ugyanis csak egy 5%‑os emelésre adhat okot.

115    A felperesek a T‑129/99. és T‑148/99. sz. ügyben úgy érvelnek, hogy a Demesa jogosult volt az BTT 25%‑ának megfelelő támogatásra, amelyet a baszk kormányzat nyújtott neki: 10% az Ekimen‑rendelet 10. cikkének 1. pontja alapján; 5% mint stratégiai projekt és 5% mint munkahelyteremtő projekt a 10. cikk 2. pontja alapján; 5% a 10. cikk 4. pontjában meghatározott szempontoknak megfelelően. A Demesa tehát az Ekimen‑rendelet 10. cikkének 2. pontja alapján a támogatás két 5%‑os emelésére lenne jogosult: az egyikre azért, mert a beruházás stratégiai projekt, a másikra pedig azon ténynél fogva, hogy olyan projektről van szó, amely érzékelhetően hozzájárul a munkahelyteremtéshez, vagyis olyan projektről, amely legalább 50 munkahely teremtésével jár, és egy 750 millió ESP nagyságú beruházást tartalmaz. Az Ekimen‑program jóváhagyásáról szóló 1996. december 12‑i határozatban a Bizottság tévesen állapította meg, hogy az Ekimen‑rendelet 10. cikkének 2. pontja 5%‑os támogatást engedélyez a stratégiai „vagy” munkahelyteremtő projektekre.

116    A felperesek azt állítják, hogy a Bizottság elírást vétett az Ekimen‑program jóváhagyásáról szóló 1996. december 12‑i határozatában. Úgy kell tekinteni, hogy a Bizottság úgy hagyta jóvá programot, ahogyan azt neki bejelentették. Mindenesetre a Bizottságnak nincs hatásköre egyoldalúan módosítani a bejelentett támogatási programot. Ha az Ekimen‑program problémát okozott neki, megindíthatta volna a Szerződés 93. cikkének (2) bekezdésében előírt vizsgálati eljárást, és feltételekhez köthette volna a jóváhagyó határozatát, amit azonban nem tett meg.

117    Az Elsőfokú Bíróság először is megállapítja, hogy a felek egyetértenek abban, hogy a Demesa 25%‑os BTT támogatást kapott az Ekimen‑program alapján, vagyis 10%‑ot a rendelet 10. cikkének 1. pontja alapján, kétszer 5%‑ot a rendelet 10. cikkének 2. pontja alapján, és 5%‑ot a rendelet 10. cikkének 4. pontja alapján. A rendelet 10. cikke 2. pontjának kétszeri alkalmazását azonban tagadta a Bizottság a megtámadott határozatban.

118    Az Elsőfokú Bíróság továbbá megállapítja, hogy az Ekimen-rendelet 10. cikkének 2. pontja csak egyszeri 5%‑os emelését teszi lehetővé azon támogatásnak, amelyben egy beruházási projekt részesülhet az érintett támogatási program alapján.

119    E tekintetben meg kell állapítani, hogy az Ekimen‑rendelet 10. cikke, amely a maximum 25%‑os támogatás elvét javasolja, négy pontot tartalmaz: az első 10%‑os támogatásról szól, a másik három pedig minden egyes alkalommal 5%‑os emelésről (lásd a lenti 112. pontot). Annak érdekében, hogy ne lépjék túl a támogatás maximális összegét, a rendelet 10. cikkének 2–4. pontja minden egyes alkalommal csak egyetlen 5%‑os emelésre jogosíthat.

120    Meg kell állapítani továbbá, hogy a baszk kormányzat kifejtette a Bizottság elé Spanyolország állandó képvisele útján 1998. január 23‑án előterjesztett észrevételeiben, hogy azon beruházási projektnek, amely az Ekimen‑rendelet 10. cikkének 1., 2. és 3. pontjában említett minden szempontnak megfelel, feltétlenül 20%‑os bruttó támogatást kell kapnia. Ha az Ekimen‑rendelet 10. cikke 2. pontjának a felperesek által előadott értelmezése helyes volt, a 10. cikk 1–3. pontja minden szempontjának megfelelő projektnek 25%‑os bruttó támogatást kellene kapnia, amely éppen ellentmond ennek.

121    Mivel az Ekimen‑rendelet 10. cikkének 2. pontja a támogatás csak egyszeri 5%‑os emelését teszi lehetővé, meg kell állapítani, hogy a Bizottság által az 1996. december 12‑i határozatban („[további] 5%‑os rész a stratégiai vagy munkahelyteremtő projektekre” [hozzáfűzött kiemelés]) és a megtámadott határozatban e rendelkezésnek tulajdonított értelmezés e rendelkezés helyes értelmezésén alapszik.

122    Következésképpen a Demesának a Bizottság 1996. december 12‑i határozatával jóváhagyott beruházási projektje csak egyetlen 5%‑os kiegészítő támogatásrészre jogosíthatott az Ekimen‑rendelet 10. cikkének 2. pontja alapján.

123    A felperesek a T‑129/99. és T‑148/99. sz. ügyben azzal is érvelnek, hogy a Baszkföldi autonóm közösség az egyetlen olyan hatóság, amely hitelesen értelmezheti a saját rendeleteit.

124    Ezen érvet el kell utasítani. Ugyanis egyedül a Bizottságnak van hatásköre a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozó állami támogatások jóváhagyására. Mivel az állami támogatások főszabály szerint tiltottak e rendelkezés alapján, a támogatási elemeket tartalmazó nemzeti szabályozás csak annyiban jogszerű, ha a Bizottság jóváhagyta a támogatási elemeket. Márpedig az 1996. december 12‑i határozatból kitűnik (lásd a fenti 113. pontot), hogy az Ekimen‑rendelet 10. cikke 2. pontjának a Baszkföldi autonóm közösség által tulajdonított értelmezését nem fedi le az e határozatban adott engedélyezés. Továbbá a fent elvégzett elmezésből következik, hogy a Bizottság által az 1996. december 12‑i határozatban és a megtámadott határozatban az Ekimen‑rendeletnek tulajdonított értelmezés tökéletesen összeegyeztethető az Ekimen‑rendelet szövegével és szellemével.

125    Végül a felperesek a T‑129/99. és T‑148/99. sz. ügyben megállapítják, hogy a Bizottság 1999 júliusában engedélyezte az új Ekimen‑rendeletet (az Ekimen‑programnak az ipari termelő, munkahelyteremtő beruházásokra vonatkozó pénzügyi támogatás tekintetében történő módosításáról szóló, 1999. június 8‑i 241/1999 rendelet), amely előírja, hogy „azon stratégiai projektek és a munkahelyteremtéshez érzékelhetően hozzájáruló beruházási projektek vonatkozásában , amelyek legalább 50 munkahelyet hoznak létre, és 750 millió ESP beruházást valósítanak meg, a százalék minden egyes esetben 5 százalékponttal növekszik.”

126    Ezen érv azonban nem bír jelentőséggel a megtámadott határozat jogszerűségének értékelése szempontjából, mivel a Bizottság 1999 júliusi engedélyezésére a megtámadott határozat meghozatalát követően került sor, ráadásul új jogszabályra vonatkozik (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑296/97. sz., Alitalia kontra Bizottság ügyben 2000. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑3871. o.] 86. pontját).

127    Az előzőekből következik, hogy a Bizottság jogosan vélte úgy a megtámadott határozatban, hogy – az 1996. december 12‑i határozatban jóváhagyott – Ekimen‑program alapján engedélyezett maximális támogatás 20% BTT. Helyesen minősítette tehát az e felső határt öt ponttal meghaladó támogatást, amelyben a Demesa részesült, új támogatásnak a Szerződés 92. cikk (1) bekezdésének értelmében (megtámadott határozat, V.2.3. pont, tizennegyedik bekezdés).

128    Az Ekimen‑program által engedélyezett maximális támogatás mértékével kapcsolatos kifogást tehát el kell utasítani.

 Az Ekimen‑program keretében elszámolható költségek

129    A megtámadott határozatban a Bizottság megállapítja, hogy „az [Ekimen‑rendelet] 7. cikkének értelmében a harmadik személyekre átruházott tárgyi eszközök nem vehetők figyelembe a támogatás szempontjából. Márpedig a [baszk kormányzat] által bemutatott könyvvizsgálat szerint a Demesa által (300 millió ESP = 1 803 036,31 EUR értékben) szerzett termelőeszközök egy részét harmadik vállalkozásokban helyezték el. Következésképpen ezen eszközök nem részesülhetnek támogatásban az Ekimen‑programból, és a finanszírozásuk a Szerződés 92. cikk (1) bekezdésének értelmében vett támogatásnak is minősül (V.2.3. pont, utolsó bekezdés).

130    A felperesek a T‑129/99. és T‑148/99. sz. ügyben megjegyzik, hogy az Ekimen‑rendelet 7. cikke nem tiltja a harmadik személyekre átruházott eszközök támogatását, hanem annak megállapítására szorítkozik, hogy „főszabály szerint [csak azon eszközök], amelyeket nem ruháztak át harmadik személyekre [támogathatók] ellenszolgáltatás ellenében vagy anélkül.” Mindenesetre a Bizottság által a megtámadott határozat V.2.3. pontjának utolsó bekezdésében 300 millió ESP‑re (1 803 036,31 EUR) értékelt termelőeszközöket (öntőformák és tasakok) négy társaságban helyezték el, amelyeket hatékonysági okok miatt bízott meg a felperes a végtermék egy részének gyártásával. Ezen eszközök felett tulajdonjoggal azonban kizárólag a Demesa rendelkezik, és ezen eszközök használata kizárólag a Demesának van fenntartva. Ezen eszközöket tehát nem „ruházták át”.

131    Az Elsőfokú Bíróság először is megállapítja, hogy az Ekimen‑programot jóváhagyó 1996. december 12‑i határozat (lásd a fenti 2. pontot) egyáltalán nem tartalmaz az Ekimen‑rendelet 7. cikkének d) pontjára történő külön hivatkozást.

132    A felek között nem vitatott, hogy e rendelkezés, amely nem zárja ki automatikusan a támogatásban részesítést a harmadik személyekre átruházott eszközök vonatkozásában, úgy kell értelmezni, hogy az a visszaélés elkerülésére törekszik. Ugyanis az Ekimen‑rendelet 7. cikkének d) pontja annak megakadályozására törekszik, hogy az Ekimen‑rendelet alapján a vállalkozásoknak nyújtott támogatásokat olyan vállalkozásokra ruházzák át, amelyek nem tesznek eleget az említett rendelet feltételeinek. Az ilyen visszaélés kockázata nemcsak akkor áll fenn, ha az Ekimen‑rendelet alapján támogatásban részesülő vállalkozás átruházza azon dolog tulajdonjogát, amelynek a beszerzési költségét figyelembe vették a támogatás teljes összegének meghatározása érdekében, hanem akkor is, ha a szóban forgó eszközt kedvező feltételek mellett egy másik vállalkozás rendelkezésére bocsátották. Ugyanis gazdasági szempontból az átruházás jogi szabályozása nem meghatározó annak értékelése végett, hogy ruháztak‑e át támogatási elemet egyik vállalkozásról a másikra.

133    Az Ekimen‑rendelet 7. cikke d) pontjának céljára tekintettel azonban úgy kell tekinteni, hogy a szóban forgó támogatás átruházásával összefüggő visszaélés kockázatának hiányában az eszközök beszerzési költségei, még ha utólag „át is ruházták” az eszközöket, továbbra is elszámolható költségek az Ekimen‑régió javára nyújtott, a Bizottság által az 1996. december 12‑i határozatban jóváhagyott támogatási program alapján (lásd a fenti 2. pontot).

134    Meg kell tehát vizsgálni, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban kellően bizonyította‑e, hogy a jelen esetben bizonyos eszközöknek négy társaságra történő nem vitatott átruházása magában hordozta‑e a támogatási elemek átruházásával összefüggő visszaélés kockázatát.

135    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban egyáltalán nem végzett elemzést annak kiderítése érdekében, hogy bizonyos eszközök, amelyek tekintetében a Demesa támogatásban részesült az Ekimen‑program alapján, olyan előnyt biztosítottak‑e az érintett társaságoknak, amelyet azok az általános piaci feltételek között nem érhettek volna el (lásd ebben az értelemben a fenti 72. pontban hivatkozott SFEI és társai ügyben hozott ítélet 60. pontját, és a fenti 73. pontban hivatkozott Spanyolország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 41. pontját).

136    Továbbá meg kell állapítani, hogy a közigazgatási eljárás során a Bizottság soha nem vizsgálta meg e kérdést. A jelen ügyre vonatkozó közleményben, amelyet az 1998. augusztus 25‑i Hivatalos Lapban (C 266., 6. o.) tettek közzé, a Bizottság még csak nem is sugallta, hogy az lenne a szándéka, hogy ne vegyen figyelembe elszámolható költségként azon eszközökre vonatkozó bizonyos költségeket, amelyeket harmadik személyekre ruháztak át.

137    A támogatási elemek átruházásával összefüggő visszaélés kockázatára vonatkozó bármely bizonyíték hiányában arra kell következtetni, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy a harmadik személyekre „átruházott” és 1 803 036,31 EUR‑ra értékelt eszközök ne adtak volna okot az Ekimen‑rendelet alapján támogatásra. Következésképpen a Bizottság, mivel úgy vélte, hogy a Demesa által a szóban forgó eszközök finaszírozásához kapott támogatás az Ekimen‑rendeletet jóváhagyó 1996. december 12‑i határozat alá nem tartozó új támogatásnak minősül, megsértette a Szerződés 92. cikkének (1) bekezdését.

138    Meg kell tehát semmisíteni a T‑129/99. és T‑148/99. sz. ügyben a megtámadott határozat 1. cikkének c) pontját annyiban, amennyiben kizárja az 1 803 036,31 EUR‑ra értékelt eszközöket az Ekimen támogatási program alapján elszámolható költségekből. Ugyanezekben az ügyekben meg kell semmisíteni a megtámadott határozat 2. cikkének (1) bekezdését annyiban, amennyiben előírja a Spanyol Királyságnak, hogy téríttesse vissza a Demesával azon támogatásokat, amelyeket az Ekimen‑rendelet alapján 1 803 036,31 EUR‑ra értékelt, harmadik személyekre „átruházott” eszközök finanszírozásához kapott.

 A megtámadott határozat 1. cikkének d) pontjában említett adójóváírásra vonatkozó negyedik részről

139    A megtámadott határozat 1. cikkének d) pontjában a Bizottság állami támogatásnak minősíti „a Diputación Foral de Álava által az 1997. október 21‑i 737/1997 határozatában (megállapodás) meghatározott beruházási költség 45%‑ának megfelelő összeg utáni adójóváírás biztosítás[át]”.

140    E rész keretében a felperesek a T‑127/99. és T‑148/99. sz. ügyben először a Territorio Histórico de Álava történelmi jogaira hivatkoznak az adózás terén. Vitatják továbbá a szóban forgó adóintézkedés egyedi jellegét. Azt állítják, hogy a Diputación Foral által alkalmazott, az 1994. december 20‑i 22/1994. sz. Norma Foralhoz fűzött hatodik kiegészítő rendelkezés általános adóintézkedésnek minősül, amely ugyanúgy megillet minden adózót, aki 2,5 milliárd ESP nagyságú beruházást hajt végre. Ugyanezek a felperesek azt is megjegyzik, hogy még ha egyedi jelleggel is bírna az adóintézkedés, azt igazolja az érintett adórendszer természete és szerkezete. Végül hangsúlyozzák, hogy ha az adóintézkedést a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének értelmében vett állami támogatásnak is minősítenék, azt létező támogatásnak kell tekinteni.

 A Territorio Histórico de Álava adózásra vonatkozó történelmi jogairól

141    A felperesek a T‑127/99. és T‑148/99. sz. ügyben úgy érvelnek, hogy a Bizottság az adójóváírásnak a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének szempontjából történő értékelése során elmulasztotta figyelembe venni a Territorio Histórico de Álava adózásra vonatkozó történelmi jogait. E célból emlékeztetnek arra, hogy a Territorio Histórico de Álava néhány éve elismert és a spanyol állam alkotmánya által védett adójogi autonómiával rendelkezik.

142    Az Elsőfokú Bíróság megállapítjs, hogy az a tény, hogy a jelen esetben az adójóváírást a Territorio Histórico de Álava, és nem a spanyol állam által hozott jogszabály alapján nyújtották, nem bír jelentőséggel a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének alkalmazása szempontjából. E rendelkezés ugyanis „az államok által vagy bármilyen formában állami forrásokból” nyújtott támogatások említésével az állami forrásokból finanszírozott bármely támogatásra vonatkozik. Ebből következik, hogy a tagállamok államon belüli (decentralizált, szövetségi, regionális vagy egyéb) szervei által hozott intézkedések – azok jogi helyzetétől és megválasztásától függetlenül – ugyanazon az alapon, mint a szövetségi vagy központi hatóságok által hozott intézkedések, a Szerződés 92. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartoznak, ha e rendelkezés feltételei teljesülnek (a Bíróság 248/84. sz., Németország kontra Bizottság ügyben 1987. október 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1987., 4013. o.] 17. pontja).

143    A felperesek által a Territorio Histórico de Álava adózásra vonatkozó történelmi jogaira alapított érvek tehát nem olyan jellegűek, hogy érintenék a megtámadott határozat jogszerűségét.

 Az adójóváírás egyedi jellegéről

–       Előzetes észrevételek

144    Emlékeztetni kell arra, hogy a Szerződés 92. cikkének (1) bekezdése megköveteli, hogy valamely intézkedés ahhoz, hogy állami támogatásnak minősülhessen, „bizonyos vállalkozások[at] vagy bizonyos áruk termelésé[t] részesítse előnyben”. Az állami intézkedés egyedisége vagy szelektivitása az állami támogatás fogalmának egyik jellemzője (a Bíróság C‑200/97. sz. Ecotrade‑ügyben 1998. december 1‑jén hozott ítélet [EBHT 1998., I‑7907. o.] 40. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑55/99. sz., CETM kontra Bizottság ügyben 2000. szeptember 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑3207. o.] 39. pontja).

145    Márpedig a megtámadott határozatban (V.2.4.1. pont), a Bizottság kifejti, hogy a beruházási összeg 45%‑ának megfelelő adójóváírást bevezető 22/1994. sz. Norma Foral egyedi jellege négy elemből következik: vagyis azon diszkrecionális jogkörből, amellyel a Diputación Foral rendelkezik „annak meghatározása érdekében, hogy mely, a tárgyi eszközökbe történő, 2,5 milliárd ESP‑t meghaladó beruházások részesülhetnek adójóváírásban, annak meghatározása érdekében, hogy a beruházások mely részére alkalmazható a 45%‑os csökkentés, és az egyes esetekre alkalmazandó határidők és felső határok megállapítása végett” (V.2.4.1. pont, tizennegyedik bekezdés); a minimális beruházási összegből (2,5 milliárd ESP), amely de facto a nagybefektetőkre korlátozza az adójóváírást, anélkül hogy e korlátozást igazolná azon adórendszer természete vagy szerkezete, amely alól a kivételt tették (V.2.4.1. pont, tizenhatodik bekezdés); az adójóváírás ideiglenes jellegéből, amely „a hatóságok diszkreciójára bízza annak meghatározott vállalkozásoknak történő nyújtását” (V.2.4.1. pont, tizenhetedik bekezdés) és az „[adó]intézkedés és az Ekimen‑program között mind az egyes célok (új beruházások finanszírozása), mind a földrajzi terjedelem (az egyik esetben az autonóm Közösség, a másik esetben a tartomány) szempontjából fennálló teljes párhuzamból, ahol pedig a programot regionális támogatásnak tekintették a spanyol hatóságok, és akként jelentették be” (V.2.4.1. pont, tizennyolcadik bekezdés).

146    A felperesek állításával ellentétben a Bizottság a megtámadott határozatban tehát az intézkedés szelektív jellegének megállapítása érdekében nem azon megállapításra támaszkodott, hogy a szóban forgó adóintézkedés csak a spanyol terület egy részére, vagyis Álavára alkalmazandó. A felperesek tehát nem állíthatják azt, hogy a megtámadott határozat megkérdőjelezi a Territorio Histórico de Álava általános jellegű adóintézkedések meghozatalára vonatkozó jogalkotási hatáskörét.

147    A felperesek által hivatkozott érvek fényében meg kell vizsgálni, hogy azon elemek, amelyekre a Bizottság ténylegesen támaszkodott a megtámadott határozatban, lehetővé teszik‑e azt a következtetést, hogy a 22/1994. sz. Norma Foral által bevezetett adójóváírás a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének értelmében „bizonyos vállalkozások[at] vagy bizonyos áruk termelésé[t] előnyben részesítő egyedi intézkedésnek minősül.

–       A Diputación Foral állítólagos diszkrecionális jogköréről

148    A felperesek a T‑127/99. és a T‑148/99. sz. ügyben azzal érvelnek, hogy a Diputación Foral de Álava egyáltalán nem rendelkezik diszkrecionális jogkörrel, sem az adójóváírásban részesülő vállalkozások kiválasztásának, sem az előny intenzitása módosításának, vagy az adóintézkedés alkalmazási időszakának szintjén. A Diputación Foral köteles lenne egységesen és automatikusan alkalmazni az adójóváírást, miután megbizonyosodott arról, hogy a kedvezményezett vállalkozás megfelel a szükséges jogszabályi feltételeknek. A felepresek az álavai pénzügyi főigazgató megállapítására hivatkozva hangsúlyozzák, hogy e jogszabályi feltételeknek eleget tévő egyik vállalkozástól sem lehet megtagadni a vitatott intézkedésből való részesülést.

149    Az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy a tisztán általános hatályú intézkedésekre a Szerződés 92. cikkének (1) bekezdése nem vonatkozik. Mindazonáltal az ítélkezési gyakorlat szerint bizonyos szelektivitás jellemezhet olyan intézkedéseket is, amelyek első ránézésre a vállalkozásokra általában vonatkoznak, így ezek is tekinthetők bizonyos vállalkozások vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítését célzó intézkedésnek. Ez a helyzet különösen, amikor az általános szabályt alkalmazó közigazgatási szerv diszkrecionális jogkörrel rendelkezik a szabály alkalmazása során (a Bíróság C‑241/94. sz., Franciország kontra Bizottság ügyben 1996. szeptember 26‑án hozott ítéletének [EBHT 1996., I‑4551. o.] 23. és 24. pontja, a fenti 144. pontban hivatkozott Ecotrade‑ügyben hozott ítéletének 40. pontja és a C‑295/97. sz. Piaggio‑ügyben 1999. június 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑3735. o.] 39. pontja, valamint La Pergola főtanácsnoknak a fenti 73. pontban hivatkozott Spanyolország kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványának [EBHT 1999., I‑2461. o.] 8. pontja). Így a Bíróság a fent hivatkozott Franciaország kontra Bizottság ügyben hozott ítéletében (23. és 24. pont) megállapította, hogy a francia foglalkoztatási alapnak a nehéz helyzetben lévő vállalkozások szociális tervei támogatásában való részvételére vonatkozó rendszere „bizonyos vállalkozásokat kedvezőbb helyzetbe hozhatott másoknál, és így megfelelhetett a támogatás feltételeinek” a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének értelmében, hiszen a szóban forgó alap „[az államnak a szociális tervek támogatásában való részvételére vonatkozó jogszabályok alapján] diszkrecionális jogkörrel rendelkez[ett], amely lehetővé te[tte] számára a pénzügyi támogatás különböző megfontolások ‑ mint például a kedvezményezettek kiválasztása, a pénzügyi támogatás összege és a támogatás feltételei – szerinti módosítását”.

150    Márpedig meg kell állapítani, hogy a 22/1994. sz. Norma Foral rendelkezései alapján a Diputación Foral de Álava bizonyos diszkrecionális jogkörrel rendelkezik az adójóváírás alkalmazására vonatkozóan. A 22/1994. sz. Norma Foralból (lásd a fenti 8. pontot) kitűnik ugyanis, hogy az adójóváírás „a beruházásnak a Diputación Foral de Álava által meghatározott összegének” 45%‑ával egyenlő. Márpedig a 22/1994. sz. Norma Foral, amely lehetővé teszi a Diputación Foralnak a támogatható beruházás összegének meghatározását, egyidejűleg azt is megengedi számára, hogy módosítsa a pénzügyi támogatás összegét. Továbbá meg kell állapítani, hogy a 22/1994. sz. Norma Foral értelmében a Diputación Foral jogosult „az egyes esetekre alkalmazandó határidők és korlátozások” meghatározására.

151    Mivel a 22/1994. sz. Norma Foral adójóváírásra vonatkozó rendelkezései diszkrecionális jogkört biztosítanak a Diputación Foral de Álava számára, bizonyos vállalkozásokat más vállalkozásoknál kedvezőbb helyzetbe hozhatnak. Következésképpen a szóban forgó adóintézkedés úgy tekintendő, mint amely eleget tesz az egyediségre vonatkozó feltételnek.

152    A felperesek a T‑127/99. és a T‑148/99. sz. ügyben nem érvelhetnek azzal, hogy a szükséges jogszabályi feltételeknek eleget tévő egyik vállalkozástól sem lehet megtagadni az adójóváírás kedvezményét. Az ilyen kijelentés ugyanis nem bizonyítja, hogy a Diputación Foral minden kérelmet ugyanazokkal a feltételekkel hagyott jóvá.

153    Az érintett felperesek hozzáfűzik azt is, hogy azon diszkrecionális jogkör, amellyel a Diputación Foral de Álava rendelkezik, semmiképpen nem tekinthető önkényes határozatok meghozatalára vonatkozó jogkörnek. A hatóságok önkényét ugyanis tiltja a spanyol alkotmány 9. cikke.

154    Amint azonban a Bizottság hangsúlyozza, annak kizárásához, hogy általános intézkedés történt, nem szükséges azt vizsgálni, hogy önkényes volt‑e az adóhatóság magatartása. Elegendő megállapítani, ahogyan az a jelen esetben történt, hogy az említett adminisztrációnak diszkrecionális mérlegelési jogköre van, amely lehetővé teszi számára többek között az összegnek vagy a szóban forgó adóelőny nyújtására vonatkozó feltételeknek a hozzá vizsgálatra benyújtott beruházási projekt jellemzői szerinti módosítását.

–       A legkisebb beruházási összegről

155    A megtámadott határozatban (V.2.4.1. pont, tizenhatodik bekezdés) az alábbi magyarázat szerepel:

„A Bizottság úgy véli, hogy az említett adójóváírásban való részesülést lehetővé tévő legkisebb beruházási összeg (2,5 milliárd ESP) elég magas ahhoz, hogy a jóváírás alkalmazhatóságát de facto csak a jelentős pénzügyi források mozgatásával járó beruházásokra korlátozza, és hogy azt nem igazolja azon adórendszer természete vagy szerkezete, amely alól a kivételt tették. Azon tény, hogy csak a nagybefektetők juthatnak hozzá az adójóváíráshoz, olyan egyedi jelleget biztosít annak, amely azt eredményezi, hogy a Szerződés 92. cikkének (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak kell tekinteni.

156    A felperesek a T‑127/99. és a T‑148/99. sz. ügyben azt állítják, hogy a legkevesebb 2,5 milliárd ESP nagyságú beruházás követelménye olyan objektív feltétel, amely egyáltalán nem eredményez hátrányos megkülönböztetést a gazdasági szereplők vagy ágazatok között. A felperesek emlékeztenek arra, hogy összességében Baszkföldön súlyosabb az adóteher a Spanyolország többi részén fennálló adótehertől. Minden adórendszer tartalmaz olyan intézkedéseket, amelyeknek a nyújtása vagy betartása mennyiségi feltételtől függ. Továbbá a Bizottság is mennyiségi szempontokhoz folyamodott több adózásra vonatkozó irányelvben, ajánlásban vagy közleményben. A mennyiségi szempont a legobjektívabb eszköz egy adott adóintézkedés hatályának korlátozása érdekében. A jelen esetben a beruházás összegére vonatkozó követelmény semelyik vállalkozást nem részesíti előnyben, sem pedig egy adott ágazatot. Továbbá a Bizottság nem jelölte meg azon szintet, amely alatt az ilyen típusú követelményt nem kell szelekítv elemnek tekinteni. Egyébként ha a vitatott intézkedést úgy kell tekinteni, mint amely a nagyvállalkozásoknak biztosít előnyt, figyelembe kell venni a kis- és középvállalkozások (KKV) támogatására vonatkozó számos közösségi program létezését, valamint azon rugalmasabb alkalmazási feltételeket, amelyekben ez utóbbiak részesülnek az állami támogatásra vonatkozó szabályozást illetően.

157    Az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy az adójóváírás alkalmazását az új tárgyi eszközökre fordított, 2,5 milliárd ESP‑t meghaladó beruházásokra korlátozva a baszk hatóságok de facto a jelentős pénzügyi forrásokkal rendelkező vállalkozásoknak tartották fenn a szóban forgó adóelőnyt. A Bizottság tehát jogosan következtethetett arra, hogy a 22/1994. sz. Norma Foralban előírt adójóváírás célja, hogy azt szelektív módon alkalmazzák a Szerződés 92. cikkének (1) bekezdése értelmében „bizonyos vállalkozások[ra]”.

158    Azt is elismerve, hogy összességében Baszkföldön magasabb az adóteher, mint Spanyolország többi részén, a 22/1994. sz. Norma Foral a szóban forgó adóelőnyt a baszk adórendszer alá tartozó bizonyos vállalkozásoknak tartja fenn.

159    Továbbá azon tény, hogy az adórendszer gyakran tartalmaznak előnyöket a KKV‑k javára, vagy hogy a Bizottság több adózásra vonatkozó irányelvben, ajánlásban vagy közleményben mennyiségi szempontokhoz folyamodik, szintén nem teszi lehetővé azon következtetést, hogy a 22/1994. sz. Norma Foral, csak a jelentős pénzügyi forrásokkal rendelkező vállalkozásokat előnyben részesítő adóelőny bevezetésével, ne tartozna a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének alkalmazása alá. E célból hangsúlyozni kell, hogy a KKV‑k javára szóló szelektív intézkedések sem mentesülnek az állami támogatás minőség alól (lásd a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatást, HL 1996. C 213., 4. o.).

160    Az előzőekből következik, hogy az adójóváírás bevezető 22/1994. sz. Norma Foral a Szerződés 92. cikkének (1) bekezdése értelmében „bizonyos vállalkozások” javára szóló előnynek minősül. Ilyen körülmények között azt már nem kell vizsgálni, hogy a 22/1994. sz. Norma Foral ideiglenes jellege, valamint az adójóváírás és az Ekimen‑program közötti állítólagos párhuzam szintén olyan jellegű‑e, hogy egyedi jelleget biztosít a vizsgált intézkedésnek.

161    Hacsak az intézkedést nem igazolja az adórendszer természete vagy szerkezete ‑ amelyet ezt követően a 162–170. pont vizsgál –, arra kell tehát következteni, hogy a 22/1994. sz. Norma Foralban előírt adójóváírás a Szerződés 92. cikkének (1) bekezdése értelmében állami támogatásnak minősül.

 Az adórendszer természetéről vagy szerkezetéről

162    A felperesek a T‑127/99. és a T‑148/99. sz. ügyben azt állítják, hogy a 22/1994. sz. Norma Foral által bevezetett adójóváírást az adórendszer természete vagy szerkezete igazolja, mivel egységesen alkalmazandó objektív szempontoknak felel meg, és az azt bevezető adórendelkezések által követett cél megvalósítására szolgál. A felperesek e célból a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság ítélkezési gyakorlatára (a Bíróság 173/73. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 1974. július 2‑án hozott ítéletének [EBHT 1974., 709. o.] 27. pontja és a C‑75/97. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 1999. június 17‑én hozott ítélet [EBHT 1999., I‑3671. o.] 34. pontja; a fenti 144. pontban hivatkozott CETM kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 52. pontja) és a német légitársaságok javára az értékcsökkenés kapcsán adott adóügyi támogatásról szóló, 1996. március 13-i, 96/369/EK bizottsági határozatra (HL L 146., 42. o.) hivatkoznak.

163    Az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy még ha a szóban forgó adóintézkedés objektív szempontok alapján állapítja is meg a hatályát, attól még szelektív jelleggel bír (lásd a fenti 144–161. pontot). Amint azonban a felperesek megjegyzik, valamely intézkedés szelektív jellegét bizonyos feltételek mellett igazolhatja a „rendszer természete vagy szerkezete”. Ha ez az eset forog fenn, az intézkedés nem tartozik a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének hatálya alá (a fenti 162. pontban hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben 1974. július 2‑án hozott ítélet 27. pontja; a fenti 162. pontban hivatkozott Belgium kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 34. pontja, és a fenti 144. pontban hivatkozott CETM kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 52. pontja).

164    Hangsúlyozni kell, hogy az adórendszer természetére vagy szerkezetére alapított igazolás egy különös adóintézkedésnek az általános adórendszer belső logikájával való koherenciájára utal (lásd ebben az értelemben a fenti 162. pontban hivatkozott Belgium kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 39. pontját és La Pergola főtanácsnok ezen ügyben ismertetett indítványának [EBHT 1999., I‑3675. o.] 8. pontját; lásd szintén Ruiz‑Jarabo Colomer főtanácsnoknak a Bíróság C‑6/97. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 1999. május 19‑én ismertetett indítványának [EBHT 1999., I‑2981., 2983. o.] 27. pontját. Így az az olyan különleges adóintézkedés, amelyet az adórendszer belső logikája indokol ‑ mint az adó progresszivitása, amelyet annak újraelosztó logikája igazol ‑ nem tartozik a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének hatálya alá.

165    A felperesek a T‑127/99. és a T‑148/99. sz. ügyben azt állítják, hogy a megtámadott határozat 1. cikkének d) pontjában említett adójóváírás a spanyol adórendszer természetéből és szerkezetéből következik. Az adójóváírást az adóbeszedés progresszivitásának és hatékonyságának elve sugallja.

166    A legkisebb beruházási összeg 2,5 milliárd ESP‑ben történő meghatározásával azonban a 22/1994. sz. Norma Foral által bevezetett adójóváírás kizárólag a jelentős pénzügyi eszközökkel rendelkező vállalkozásokat részesíti előnyben. Az intézkedés így sérti a spanyol adórendszerre jellemző progresszivitás és újraelosztás hatékonyságának elvét. Továbbá az érintett felperesek egyáltalán nem bizonyították, hogy a szóban forgó intézkedés hogyan járulhatna hozzá az adóbeszedés hatékonyságához.

167    A továbbiakat illetően a felperesek annak kijelentésére szorítkoznak, hogy az adójóváírás célja az Európai Unió legmagasabb munkanélküliségi rátával jellemzett tagállamában található Baszkföld gazdasági fejlődésének előmozdítása. Így az érintett adórendszeren kívüli gazdaságpolitikai célokra hivatkoznak.

168    Azonban ha úgy kell tekinteni, hogy a munkahelyteremtésre vagy –fenntartásra vonatkozó indokok olyan jellegűek, hogy kivonhatnak különleges intézkedéseket a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének hatálya alól, e rendelkezés elveszti hatékony érvényesülését. Az állami támogatásokat ugyanis az esetek nagy részében munkahelyek létrehozása vagy megőrzése érdekében nyújtják. Az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően tehát meg kell állapítani, hogy a szóban forgó intézkedés által követett cél nem teheti lehetővé, hogy ne tartozzon a Szerződés 92. cikkének (1) bekezdése értelmében vett állami támogatási minőség alá (a fenti 149. pontban hivatkozott Franciaország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 20. pontja, a fenti 162. pontban hivatkozott Belgium kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 25. pontja, és a fenti 144. pontban hivatkozott CETM kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 53. pontja).

169    Ebből következik, hogy a felpereseknek a T‑127/99. és a T‑148/99. sz. ügyben a spanyol adórendszer természetére és szerkezetére alapított érvelését el kell utasítani.

170    Az előzőekből következik, hogy a Bizottság jogosan tekinthette úgy a megtámadott határozatban, hogy a beruházási összeg 45%‑ának megfelelő adójóváírás a Szerződés 92. cikkének (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősül.

 A szóban forgó támogatás állítólagos létező jellegéről

171    A felperesek úgy érvelnek, hogy feltételezve, hogy a 22/1994. sz. Norma Foral által előírt adójóváírás a Szerződés 92. cikkének (1) bekezdése értelmében állami támogatásnak minősül, létező támogatásnak kell minősíteni, mivel a szóban forgó adóelőny eredete korábbi Spanyolországnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásánál. Az adójóváírást ugyanis a Juntas Generales de Álava 1984. július 30‑i határozata vezette be, és azóta meghosszabbították az egymást követő Norma Foralok, azaz az 1988. július 18‑i 28/1988. sz. Norma Foral, az 1990. február 14‑i 9/1990. sz. Norma Foral, az 1993. július 5‑i 18/1993. sz. Norma Foral és az 1994. december 20‑i 22/1994. sz. Norma Foral.

172    Az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy a Szerződés külön eljárásokat vezet be aszerint, hogy létezők vagy újak a támogatások. Míg az új támogatásokat a Szerződés 93. cikke (3) bekezdésének megfelelően előzetesen be kell jelenteni a Bizottságnak, és nem hajthatók végre, amíg az eljárásban végső határozat nem születik, a létező támogatások a Szerződés 93. cikke (1) bekezdésének megfelelően jogszerűen végrehajthatók, amíg a Bizottság nem vitatta összeegyeztethetőségüket (a Bíróság C‑387/92. sz. Banco Exterior de España ügyben 1994. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1994., I‑877. o.] 20. pontja). A létező támogatások tehát adott esetben csak az összeegyeztethetetlenséget megállapító, joghatásokat a jövőre nézve kiváltó határozat tárgyát képezhetik.

173    A következetes ítélkezési gyakorlat szerint létező támogatásoknak kell tekinteni a Szerződés hatálybalépése vagy az érintett tagállamnak az Európai Közösségekhez való csatlakozása előtt létrehozott támogatásokat, amelyeket a Szerződés 93. cikkének (3) bekezdése által előírt feltételek mellett szabályosan hajtanak végre (a fenti 149. pontban hivatkozott Piaggio‑ítélet 48. pontja). Új támogatásoknak kell tekinteni viszont a Szerződés 93. cikkének (3) bekezdése által előírt bejelentési kötelezettség alá tartozó intézkedéseket, amelyek támogatások létrehozására vagy módosítására irányulnak azzal, hogy a módosítások vonatkozhatnak akár a létező támogatásokra, akár a Bizottságnak bejelentett előzetes szándékokra (a Bíróság 91/83. és 127/83. sz. Heineken Brouwerijen egyesített ügyekben 1984. október 9‑én hozott ítéletének [EBHT 1984., 3435. o.] 17. és 18. pontja, és a C‑44/93. sz., Namur‑Les assurances du crédit ügyben 1994. augusztus 9‑én hozott ítéletének [EBHT 1994., I‑3829. o.] 13. pontja).

174    Márpedig nem vitatott, hogy a megtámadott határozat 1. cikkének d) pontja által említett támogatást olyan időpontban hozott jogszabály alapján nyújtották, amikor Spanyolország már tagállam volt, vagyis az 1994. december 20‑i 22/1994. sz. Norma Foral alapján.

175    Hangsúlyozni kell továbbá, hogy az álavai történelmi tartományban az adójóváírásra vonatkozó jogszabályok korlátozott időbeli hatályú törvények. Ezért még ha – amint azt a felperesek állítják is – a 22/1994. sz. Norma Foralban előírt adóelőny csak a már 1984‑ben bevezetett adóintézkedés „meghosszabbításának” minősül is, a szóban forgó támogatás időtartamának módosítása miatt azt szintén új támogatásnak kell tekinteni.

176    Meg kell tehát állapítani, hogy a megtámadott határozat 1. cikkének d) pontjában említett támogatás új támogatásnak minősül, amelyet a Szerződés 93. cikkének (3) bekezdése alapján be kell jelenteni a Bizottságnak, és amely nem hajtható végre, amíg a Bizottság nem hoz végső határozatot az érintett intézkedésről.

177    Az előzőekből következik, hogy a jelen jogalap negyedik részét nem lehet elfogadni.

 A megtámadott határozat 1. cikkének e) ponjában említett adóalap csökkentésére vonatkozó ötödik részről

178    A megtámadott határozat 1. cikkének e) pontjában a Bizottság megállapítja, hogy „az újonnan alapított vállalkozásokra vonatkozóan az 1996. július 5‑i 24/1996. sz. Norma Foral 26. cikkében előírt adóalap csökkentés[ét]” Spanyolország végrehajtotta a Demesa javára, és hogy ezen előnyt a közös piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak kell minősíteni.

179    A felperesek a T‑127/99. és a T‑148/99. sz. ügyben úgy érvelnek, hogy a megtámadott határozat 1. cikkének e) pontja a tények téves értékelésén alapszik. E felperesek szerint ugyanis a Demesa soha nem részesült a 24/1996. sz. Norma Foral 26. cikkében előírt adóalap‑csökkentésben.

180    A Bizottság erre úgy reagál, hogy a 24/1996. sz. Norma Foral 26. cikkében előírt adóalap‑csökkentés támogatási elemnek való minősítése nem azon ténytől függ, hogy az intézkedés címzettje ténylegesen részesült‑e abban, vagy sem, hanem a Szerződés 92. cikkében meghatározott szempontoktól.

181    A Bizottság szerint az állami támogatás végrehajtása alatt nem annak a kedvezményezettek részére történő nyújtását kell érteni, hanem a támogatás nyújtását minden további formalitás nélkül lehetővé tévő jogalkotási mechanizmus elfogadását. A megtámadott határozat 1. cikkének e) pontjában említett adóintézkedés tehát jogellenes támogatás.

182    Azon körülmény, hogy a felperes még nem élt az adócsökkentéshez való jogával, bármi is legyen annak az oka, nem fedi el azt a tényt, hogy a tevékenysége kezdetétől rendelkezik ilyen joggal.

183    Az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy a Szerződés 93. cikke (3) bekezdésének megfelelően az új támogatásokat be kell jelenteni a Bizottságnak. Ugyanezen rendelkezés alapján azok nem hajthatók végre, amíg a Bizottság nem hoz végső határozatot a közös piaccal való összeegyeztethetőségükről.

184    A Szerződés 93. cikkének (3) bekezdése egyáltalán nem tesz különbséget az egyedi támogatások és az általános támogatási programok között.

185    Ebből következik, hogy ha valamely tagállam vagy valamely tagállam regionális vagy helyi hatósága általános támogatási programot tartalmazó jogalkotási és/vagy közigazgatási mechanizmust hoz létre, azt feltétlenül be kell jelenteni a Bizottságnak.

186    Ilyen kontextusban, ha a jelen kereset által említett határozat általában véve a 24/1996. sz. Norma Foral 26. cikke által bevezetett állítólagos támogatási programra vonatkozott, azon kérdés, hogy a Demesa vagy más vállalkozások ténylegesen élveztek‑e előnyt e rendelkezés alkalmazásából, nem bír jelentőséggel a határozat jogszerűségének értékelése szempontjából.

187    A megtámadott határozat azonban általában véve nem érinti a 24/1996. sz. Norma Foral 26. cikke által bevezetett állítólagos támogatási programot. Ugyanis kizárólag a Demesa által kapott egyedi támogatásokra vonatkozik.

188    A Bizottság ugyanis a megtámadott határozat rendelkező részében azt állapítja meg, hogy a Spanyolország „különböző támogatási intézkedéseket hajtott végre [...] a [Demesa] javára” (a megtámadott határozat 1. cikke), és többek között az újonnan alapított vállalkozásokra vonatkozóan az 1996. július 5‑i 24/1996. sz. Norma Foral 26. cikkében előírt adóalap‑csökkentést” [1. cikk, e) pont]. A megtámadott határozat 2. cikkének b) pontja arra kötelezi Spanyolországot, hogy hozza meg az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy „visszavonja az [adóalap‑csökkentés] által szerzett és a kedvezményezett rendelkezésére jogellenesen [...] bocsátott előnyöket”.

189    A megtámadott határozat tehát megállapítja, hogy a 24/1996. sz. Norma Foral 26. cikkében előírt adóalap‑csökkentést végrehajtották a Demesa javára. E megállapítás ugyanúgy kifogást tartalmaz a spanyol hatóságok felé, akik a Szerződés rendelkezéseinek megsértésével nyújtottak egyedi támogatást, mint a Demesa felé, aki jogellenes támogatást kapott, amelyet ezenkívül a megtámadott határozat 2. cikke (1) bekezdésének b) pontjában a visszatéríttetésre vonatkozóan Spanyolországhoz intézett felszólítás említ.

190    A felperesek a T‑127/99. és a T‑148/99. sz. ügyben vitatják e megállapítás ténybeli pontosságát.

191    Meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat egyáltalán nem tartalmaz olyan elemet, amely bizonyítaná, hogy az álavai hatóságok a Demesa javára végrehajtották a 24/1996. sz. Norma Foral 26. cikkében előírt előnyt.

192    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 24/1996. sz. Norma Foral 26. cikkének (5) bekezdéséből (lásd a fenti 10. pontot) kitűnik, hogy ahhoz, hogy valamely vállalkozás részesülhessen az adóalap‑csökkentésben, e vállalkozásnak előzetes kérelmet kell benyújtania az adóhatósághoz. Ez utóbbi e rendelkezés alapján „adott esetben megadja az engedélyt, amelyet a Diputación Foral de Álavának kell jóváhagynia”.

193    A közigazgatási eljárás során a baszk kormány a Spanyolország állandó képviselete által a Bizottsággal 1998. március 6‑án közölt levélben megerősítette, hogy „ha a Demesa nyújtott be kérelmet, az adóról szóló Norma Foral 26. cikkében előírt adóalap‑csökkentések alkalmazandók rá e rendelkezésnek megfelelően” (hozzáfűzött kiemelés).

194    A Bizottság azonban nem vizsgálta meg azt a kérdést, hogy a Demesa ténylegesen nyújtott‑e be kérelmet a 24/1996. sz. Norma Foral 26. cikkének (5) bekezdése értelmében. Azt sem ellenőrizte, hogy az álavai hatóságok megadták‑e az ugyanezen rendelkezés által előírt engedélyt.

195    Továbbá az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás során a T‑127/99. és a T‑148/99. sz. ügy felei kifejtették ‑ anélkül, hogy a Bizottság ellentmondott volna e kérdést illetően –, hogy a megtámadott határozat meghozatalának időpontjában a Demesát már nem illethette meg a 24/1996. sz. Norma Foral 26. cikkében előírt adóalap‑csökkentés. E célból a társasági adóról szóló rendelet (Reglamento del Impuesto sobre Sociedades) 25. cikkére hivatkoznak, amely alapján az adóalap‑csökkentésben részesedni kívánó vállalkozásnak a tevékenysége megkezdésétől számított három hónapos határidőn belül kell kérelmet előterjesztenie.

196    Az előzőekből következik, hogy a Bizottság ténybeli hibát követett el, amikor a megtámadott határozatban megállapította, hogy a 24/1996. sz. Norma Foral 26. cikkében előírt adóalap‑csökkentést hajtottak végre a Demesa javára.

197    Ebből következik, hogy a T‑127/99. és a T‑148/99. sz. ügyben meg kell semmisíteni a megtámadott határozat 1. cikkének e) pontját. Ugyanezekben az ügyekben meg kell semmisíteni a megtámadott határozat 2. cikke (1) bekezdésének b) pontját is annyiban, amennyiben előírja a Spanyol Királyságnak, hogy vonja vissza a Demesától a megtámadott határozat 1. cikkének e) pontjában említett állítólagos támogatás útján szerzett előnyöket.

 A verseny torzításának és a Közösségen belüli kereskedelemre gyakorolt hatásnak a hiányára, valamint az e kérdésekre vonatkozó indokolás hiányára alapított hatodik részről

198    A jogalap e részére hivatkoztak a T‑148/99. sz. ügyben, és a Szerződés 190. cikke megsértésének vonatkozásában a T‑127/99. sz. ügyben is.

199    A T‑148/99. sz. ügyben a felperes úgy érvel, hogy azon intézkedés, amely nem érinti tényleges és érzékelhető módon a versenyt, nem minősül a Szerződés 92. cikkének (1) bekezdése által tiltott állami támogatásnak. E célból a Bíróság ítélkezési gyakorlatára (a 47/69. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 1970. június 25‑én hozott ítélet [EBHT 1970., 487. o.] 16. pontja, a fenti 142. pontban hivatkozott Németország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 18. pontja és a 67/85., 68/85. és 70/85. sz., Van der Kooy és társai egyesített ügyekben 1988. február 2‑án hozott ítélet [EBHT 1988., 219. o.] 58. pontja), a de minimis támogatásokról szóló bizottsági közleményre (HL 1996. C 68., 9. o.) és a Bizottságnak a „Az állami támogatásokra alkalmazandó szabályok magyarázata, 1996 decemberi helyzet”, Versenyjog az Európai Közösségekben, II B kötet, kiadványára hivatkozik. Márpedig a Bizottság nem vizsgálta meg kellően azt a kérdést, hogy azon intézkedések, amelyekben a Demesa részesült, érzékelhetően a verseny torzításával jártak‑e, amely érintette a Közösségen belüli kereskedelmet a Szerződés 92. cikkének (1) bekezdése értelmében. A T‑127/99. sz. ügyben a felperes úgy véli, hogy a Bizottság elmulasztott konkrét vizsgálatot végezni a vitatott intézkedéseknek a versenyre és a Közösségen belüli kereskedelemre gyakorolt hatásait illetően.

200    A T‑127/99. és a T‑148/99. sz. ügyben a felperesek úgy érvelnek, hogy e kérdéseket illetően a megtámadott határozat nem kellően indokolt.

201    Az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy a Szerződés 92. cikkének (1) bekezdése alapján csak azok az állami támogatások összeegyeztethetetlenek a közös piaccal, amelyek „érintik a tagállamok közötti kereskedelmet” illetve „torzítják a versenyt, vagy azzal fenyegetnek”. Ha bizonyos esetekben magából a támogatásnyújtás körülményeiből kitűnik, hogy a támogatás olyan jellegű, hogy érinti a tagállamok közötti kereskedelmet, és torzítja a versenyt, vagy annak torzításával fenyeget, a Bizottságnak legalább hivatkoznia kell határozatának indokolásában ezekre a körülményekre (lásd a Bíróság C‑15/98. és C‑105/99. sz., Olaszország és Sardegna Lines kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. október 19‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑8855. o.] 66. pontját és az ott idézett hivatkozásokat).

202    A megtámadott határozat V.1. pontjában a Bizottság kifejti, hogy miért gondolja úgy, hogy a Demesa által kapott támogatások érintik a versenyt és a tagállamok közötti kereskedelmet. Először is megállapítja, hogy a Demesa üzleti terve szerint a társaság évente 600 000 kombinált hűtőszekrény/fagyasztószekrény berendezést gyárt (V.1. pont, első bekezdés). Kifejti, hogy a hűtőszekrények és fagyasztószekrények piaca telített Nyugat‑Európában (megtámadott határozat, V.1. pont, negyedik bekezdés). 1997‑ben mintegy 5 000 000 darabra becsülik a gyártási túlkapacitást e piacon (V.1. pont, hatodik bekezdés). Figyelemmel arra a tényre, hogy a Demesa „legkésőbb 1999‑ben 600 000 darabos éves gyártási kapacitással rendelkezik majd, amelynek a 30%‑át a spanyol piacon, 70%‑át pedig más piacokon (kezdetben Franciaországban és az Egyesült Királyságban) értékesítik” (megtámadott határozat, V.1. pont, első bekezdés), és hogy „a Közösségen belüli kereskedelem jelentős”, a Bizottság arra következtet, hogy „bármely támogatási intézkedés szükségszerűen érinti a kereskedelmet és a versenyt” (megtámadott határozat, V.1. pont, utolsó bekezdés).

203    Ebből következik, hogy a megtámadott határozat kellően ismerteti azon indokokat, amelyek miatt a Bizottság úgy gondolja, hogy a vitatott intézkedések torzítják a versenyt, vagy azzal fenyegetnek, és érintik a Közösségen belüli kereskedelmet. A megtámadott határozat ezen része eleget tesz tehát a Szerződés 190. cikke követelményeinek.

204    Ami a Bizottság azon megállapításának megalapozottságát illeti, amely szerint azon támogatások, amelyekben a Demesa részesült, torzítják a versenyt, vagy azzal fenyegetnek, és érintik a Közösségen belüli kereskedelmet a Szerződés 92. cikkének (1) bekezdése értelmében, emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlatból (a Bíróság 730/79. sz., Philip Morris kontra Bizottság ügyben 1980. szeptember 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1980., 2671. o.] 11. és 12. pontja, a 296/82. és 318/82. sz., Hollandia és Leeuwarder Papierwarenfabriek kontra Bizottság egyesített ügyekben 1985. március 13‑án hozott ítélete [EBHT 1985., 809. o.], és a fenti 162. pontban hivatkozott Belgium kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 47. és 48. pontja; a fenti 50. pontban hivatkozott Vlaams Gewest kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 48–50. pontja) következik, hogy bármely, a tevékenységét a közösségi piacon kifejtő vállalkozásnak nyújtott támogatás torzíthatja a versenyt, és érintheti a tagállamok közötti kereskedelmet.

205    Márpedig az Elsőfokú Bíróság azt már megállapította, hogy a Bizottság jogosan következtethetett arra, hogy a Demesa különböző állami támogatás elemekben részesült. Továbbá nem volt vitatott, hogy a Demesa az üzleti tervében évente 600 000 kombinált hűtőszekrény/fagyasztószekrény berendezés gyártását irányozta elő. Az sem vitatott, hogy más hűtőszekrény- és fagyasztószekrény‑gyártók tevékenykednek a közösségi piacon, és hogy a Demesa üzleti terve előírja, hogy a gyártása nagy részét exportálja a többi tagállamba, különösen Franciaországba és az Egyesült Királyságba.

206    A Demesa üzleti terve továbbá hangsúlyozza, hogy „a belső piacon túlkínálat” áll fenn.

207    Ilyen körülmények között a Bizottság jogosan következtethetett arra, hogy a Demesának nyújtott támogatások „érintik a tagállamok közötti kereskedelmet”, és „torzítják a versenyt, vagy azzal fenyegetnek” a Szerződés 92. cikkének (1) bekezdése értelmében.

208    Még ha a Bizottság el is ismerte a fenti 199. pontban hivatkozott „Az állami támogatásokra alkalmazandó szabályok magyarázata” kiadványában, hogy „a támogatásnak érzékelhető hatást kell gyakorolnia a versenyre” ahhoz, hogy a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozzon, ugyanakkor a Bizottság a fenti 199. pontban hivatkozott, a de minimis támogatásokról szóló közleményére hivatkozva ezen küszöböt 100 000 eurós támogatási szintben határozta meg, amely küszöböt nyilvánvalóan túllépték a jelen esetben (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑156/98. sz., Németország kontra Bizottság ügyben 2000. szeptember 19‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑6857. o.] 39–41. pontját).

209    Ami a T‑127/99. és T‑148/99. sz. ügyben a felperesek azon érvét illeti, amely szerint a verseny megerősödött egy új hűtőszekrény/fagyasztószekrény‑gyártónak a spanyol piacra történő érkezésével, meg kell állapítani, hogy egy új vállalkozás létrehozása mindig hatással van a verseny szerkezetére. A jelen esetben azonban az új belépő számára különböző támogatásoknak a baszk hatóságok általi nyújtása torzíthatja a versenyt az érintett piacon.

210    A T‑148/99. sz. ügyben a felperes az írásbeli szakasz során kifejtette, hogy gyártása elsősorban harmadik országok, azaz Észak‑Afrika és az arab országok felé irányult. A számára nyújtott előnyök tehát nem olyan jellegűek, amelyek érintenék a kereskedelmet és torzítanák a versenyt a közösségi piacon.

211    A Demesa 1996. szeptemberi üzleti tervéből azonban kitűnik, hogy ezen időszakra azt irányozták elő, hogy a vállalkozás a gyártása 60–65%‑át exportálja, különösen Franciaországba és az Egyesült Királyságba. A tárgyaláson a T‑148/99. sz. ügy felperese kifejtette, hogy az export az üzleti tervben eredetileg előirányzottól eltérően alakult.

212    E tekintetben az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy az EK 230. cikk alapján benyújtott megsemmisítés iránti kereset keretében valamely közösségi jogi aktus jogszerűségét a jogi aktus elfogadásának idején fennálló ténybeli és jogi körülmények alapján kell értékelni (a fenti 126. pontban hivatkozott Alitalia kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 86. pontja).

213    Márpedig a Demesának a közigazgatási eljárásba való bármilyen beavatkozása hiányában a Bizottság a megtámadott határozatban ésszerűen támaszkodhatott a Demesa üzleti tervére a Demesának nyújtott támogatásoknak a tagállamok közötti kereskedelemre és a versenyre gyakorolt hatásai értékelése végett.

214    Mindenesetre a T‑148/99. sz. ügyben a felperes nem vitatja, hogy a gyártása nagy részét a spanyol piacon értékesítik. A tárgyaláson 50–60% közötti számot említett. Márpedig mivel a hűtőszekrény/fagyasztószekrény‑behozatalok a spanyol piac 30%‑át jelentik (a Demesa üzleti terve szerint), a Demesa gyártása szükségszerűen érinti a más tagállamokban letelepedett versenytárs vállalkozások esélyeit arra, hogy termékeiket a spanyol piacra exportálják. Ezenkívül, még ha a Demesa gyártásának nagy része harmadik országokba irányul is, a Demesa közvetlen versenyben van a Közösségben letelepedett más társaságokkal a harmadik országokba történő exportok vonatkozásában.

215    A Demesának nyújtott előnyök tehát olyan jellegűek, hogy érinthetik a kereskedelmet és torzíthatják a versenyt (lásd ebben az értelemben a Bíróság 62/87. és 72/87. sz., Exécutif régional wallon és Glaverbel kontra Bizottság egyesített ügyekben 1988. március 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1988., 1573. o.] 13. pontját, a 102/87. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 1988. július 13‑án hozott ítéletének [EBHT 1988., 4067. o.] 19. pontját, és a fenti 162. pontban hivatkozott Belgium kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 47. pontját).

216    A T‑148/99. sz. ügyben a felperes azon tényt is megemlíti, hogy a Bizottság a vitatott intézkedések versenyre gyakorolt hatásait kizárólag azon információkra támaszkodva vizsgálta meg, amelyeket a panaszosok a közigazgatási eljárás során szolgáltattak neki. Ezen információk alapján a Bizottság tévesen vélte úgy a megtámadott határozatban, hogy a hűtőszekrények spanyol piacán túlkapacitás volt a helyzet. Master Cadena 1998. július 1‑jei jelentésére hivatkozva a felperes a T‑148/99. sz. ügyben úgy érvel, hogy a piac valójában terjeszkedési szakaszban van, amely nyomban a háztartási berendezések piacának általános válságát követte

217    Az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy a jelen ügyben a Bizottság vizsgálatot indított, miután több panaszt kapott a Demesának nyújtott támogatásokra vonatkozóan. Mivel komoly kétségei támadtak e támogatások közös piaccal való összeegyeztethetőségét illetően, a Bizottság megindította a Szerződés 93. cikkének (2) bekezdésében előírt eljárást azzal a céllal, hogy megkapjon minden szükséges információt ahhoz, hogy végső határozatot hozhasson ebben az ügyben. A Demesa, aki nem gondolta szükségesnek, hogy észrevételeket terjesszen elő a közigazgatási eljárás során, nem róhatja fel a Bizottságnak, hogy a megtámadott határozatban az említett panaszokban szereplő információkra támaszkodott, amelyeknek nem mondtak ellent a Szerződés 93. cikkének (2) bekezdése szerinti eljárás megindítására vonatkozó határozatát követően gyűjtött információk.

218    A Master Cadena jelentését illetően meg kell állapítani, hogy az kizárólag Spanyolországra vonatkozó értékesítési adatokat tartalmaz, és nem tartalmaz információkat a gyártási kapacitásokra vonatkozóan. Meg kell állapítani továbbá, hogy a Demesa üzleti terve „gyenge pontként” említi „olyan belső piac” fennállását, ahol „túlkínálat” van.

219    Mindenesetre, még ha a Master Cadena jelentésének azt kellett is bizonyítania, hogy nincs túlkapacitás azon a piacon, ahol a Demesa tevékenykedik – ami a jelen esetben nem áll fenn –, e helyzet nem olyan jellegű, hogy érintené a Bizottság azon következtetését, amely szerint azon támogatások, amelyekben a Demesa részesült, érintik a kereskedelmet és a versenyt. E célból emlékeztetni kell arra, hogy a jelen esetbelihez hasonlóan az olyan jelentős támogatás, amelyet valamely vállalkozásnak azért adtak, hogy megkezdhesse egy bizonyos termék gyártását valamelyik tagállamban, egy versengő piacon azon következménnyel jár, hogy a más tagállamokban letelepedett vállalkozások kevesebb eséllyel exportálhatják termékeiket e tagállam piacára. Az ilyen támogatás tehát érintheti a tagállamok közötti kereskedelmet, és torzíthatja a versenyt (lásd ebben a értelemben a fenti 215. pontban hivatkozott Exécutif régional wallon és Glaverbel kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 13. pontját, a fenti 215. pontban hivatkozott Franciaország kontra Bizottság ügyben 1988. július 13‑án hozott ítélet 19. pontját, és a fenti 162. pontban hivatkozott Belgium kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 47. pontját).

220    A felperesek a T‑127/99. és a T‑148/99. sz. ügyben kijelentik, hogy a Demesa az egyetlen olyan vállalkozás, amely kizárólag „no frost” hűtőszekrények gyártásával foglalkozik. A Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie e körülményt a megtámadott határozatban. A felperesek a T‑129/99. sz. ügyben azt állítják, hogy a fagyasztószekrények piaca elkülönül a hűtőszekrények piacától.

221    Feltételezve akár, hogy a fagyasztószekrények piaca elkülönül a hűtőszekrények piacától, és hogy a Demesa kizárólag „no frost” hűtőszekrények gyártásával foglalkozik, a felperesek nem magyarázzák meg, hogy e tények hogyan kérdőjelezhetik meg a Bizottság azon következtetését, amely szerint a Demesának nyújtott támogatások érintik a tagállamok közötti kereskedelmet, és torzítják a versenyt. Az érvet tehát el kell utasítani.

222    A felperes a T‑148/99. sz. ügyben előadja, hogy a Bizottság teljes mértékben elmulasztotta a piac vertikális szemszögből történő vizsgálatát. A Bizottság nem vizsgálta meg a vitatott intézkedések által a szállítókra és az alvállalkozókra gyakorolt hatást, valamint az említett intézkedéseknek a háztartási berendezések fogyasztóira gyakorolt hatást.

223    Amint azonban a Bizottság hangsúlyozza, valamely állami támogatás Szerződésnek való megfelelésének ellenőrzése nem foglalja magában azon indokok vizsgálatát, amelyek esetleg igazolhatják valamely megállapodás, magatartás vagy versenyellenes döntés egyedi mentesítését az EK‑Szerződés 85. cikke (3) bekezdésének (jelenleg EK 81. cikk (3) bekezdés) megfelelően. Márpedig mivel a Bizottság jogilag megkövetelt módon állapította meg, hogy a Demesának nyújtott támogatások torzítják a (horizontális) versenyt, vagy azzal fenyegetnek a Szerződés 92. cikkének (1) bekezdése értelmében, és a szóban forgó támogatások olyan jellegűek, hogy érintik a tagállamok közötti kereskedelmet, ezért azok – kivételes esettől eltekintve – összeegyeztethetetlenek a közös piaccal.

224    Végül a felperesek a T‑127/99. és T‑148/99. sz. ügyben megjegyzik, hogy a vitatott intézkedések hatásának értékelése érdekében a Bizottságnak azt kellett volna megvizsgálnia, hogy a piac hogyan reagált a Demesa piacon való megjelenésére, és nem azt, hogy hogyan működött a piac korábban.

225    Ezt az érvet szintén el kell utasítani. Ha ugyanis a Bizottságnak a határozatában be kellene mutatnia a már nyújtott támogatások tényleges hatását, akkor ez – azon tagállamok hátrányára, amelyek a támogatásokat a tervezeti szakaszban bejelentik – azokat a tagállamokat részesítené előnyben, amelyek úgy nyújtanak támogatásokat, hogy megsértik a Szerződés 93. cikkének (3) bekezdésében foglalt bejelentésre vonatkozó kötelezettséget (lásd a Bíróság C‑301/87. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 1990. február 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1990., I‑307. o.] 33. pontját). A Bizottság tehát nem köteles naprakész értékelést végezni a bejelentés nélkül végrehajtott támogatásoknak a versenyre és a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatásait illetően (a fent hivatkozott Franciaország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 33. pontja és a fenti 162. pontban hivatkozott Belgium kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 48. pontja).

226    Az előzőekből következik, hogy az első jogalap utolsó részét is el kell utasítani.

II –  A bizalomvédelem és a jogbiztonság elvének megsértésére alapított második jogalapról

227    Először is a megtámadott határozat 1. cikkének c) pontjában említett támogatást illetően a felperesek a T‑129/99. és a T‑148/99. sz. ügyben úgy érvelnek, hogy az 1996. december 12‑i határozat, amely engedélyezte az Ekimen általános támogatási programot olyan értelemben, ahogyan azt a nemzeti hatóságok bejelentették a Bizottságnak, vagyis a Boletin Oficial del País Vascóban közzétett rendelet értelmében, az e program keretében engedélyezett bármely támogatás közös piaccal való összeegyeztethetőségének különös garanciáját jelenti. A felperesek hangsúlyozzák azt a tényt, hogy a Bizottság az Ekimen‑programot kevéssel az előtt hagyta jóvá, hogy a Demesa letelepedett volna Álava területén.

228    Az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy ha a Bizottság elé olyan egyedi támogatás kerül, amelyet előzetesen engedélyezett program alapján nyújtottak, a Szerződés alapján nem vizsgálhatja meg azonnal e támogatást. A Bizottságnak bármilyen eljárás megindítása előtt először ellenőriznie kell, hogy a támogatás része‑e az általános programnak, és megfelel‑e a programot jóváhagyó határozatban meghatározott feltételeknek. Ha nem így járna el, a Bizottság minden egyes egyedi támogatás vizsgálata során kétségbe vonná a támogatási programot jóváhagyó határozatát, amely már feltételezi a Szerződés 92. cikke szerinti vizsgálatot. Ezáltal a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvét veszélyeztetné mind a tagállamok, mind a gazdasági szereplők szempontjából, hiszen a Bizottság bármikor kétségbe vonhatná a támogatási programot jóváhagyó határozatnak pontosan megfelelő egyedi támogatásokat (a Bíróság C‑47/91. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 1994. október 5‑én hozott ítéletének [EBHT 1994., I‑4635. o.] 24. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑442/93. sz., AAC és társai kontra Bizottság ügyben 1995. április 27‑én hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑1329. o.] 86. pontja).

229    A Bizottság azonban jogosan állapította meg, hogy az Ekimen‑program alapján nyújtott egyedi támogatás nem tartozott teljesen az ezen általános támogatási programot jóváhagyó 1996. december 12‑i határozatának hatálya alá (lásd a fenti 127. pontot). Ilyen körülmények között a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvének megsértése nélkül tekinthette úgy, hogy az Ekimen‑program alapján nyújtott támogatás új támogatásnak minősült annyiban, amennyiben túllépte a jóváhagyó határozatban megállapított felső határt (lásd ebben az értelemben a fenti 228. pontban hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben 1994. október 5‑én hozott ítélet 26. pontját).

230    A felperesek nem állíthatják azt, hogy az Ekimen‑programot jóváhagyó 1996. december 12‑i határozat és a megtámadott határozat az Ekimen‑rendelet téves értelmezésén alapul. A Bizottság által e két határozatban e rendeletnek tulajdonított értelmezés ugyanis összeegyeztethető a rendelet szövegével és szellemével (lásd a fenti 118–124. pontot).

231    Végül meg kell állapítani, hogy a felperesek nem hoznak fel egyetlen olyan tényt sem, amely bizonyítaná, hogy a Bizottság olyan konkrét ígéreteket tett számukra, amely megalapozott elvárásokat ébresztett volna bennünk az Ekimen‑programot jóváhagyó 1996. december 12‑i határozat hatálya alá nem tartozó támogatási elem közös piaccal való összeegyeztethetőségét illetően (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság a T‑129/96. sz., Preussag Stahl kontra Bizottság ügyben 1998. március 31‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑609. o.] 78. pontja).

232    Az előzőekből következik, hogy az első érvet el kell utasítani.

233    Másodszor az adójóváírást illetően a felperesek a T‑127/99. és a T‑148/99. sz. ügyben kifejtik, hogy a Bizottság 1993. május 10‑én elfogadta a baszkföldi beruházásokhoz nyújtott adótámogatási rendszerről szóló 93/337/EGK határozatot (HL L 134., 25. o.), amely érintette többek között a 28/1988. sz. Norma Foralt, amelyben kijelentette, hogy az e Norma Foralban előírt néhány adókedvezmény, többek között a végrehajtott beruházásokhoz nyújtott adójóváírás a közös piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásoknak minősül, mivel az EK‑Szerződés 52. cikkével (jelenleg, módosítás után, EK 43. cikk) ellentétes volt. Meghozták a regionális jogszabálynak a 93/337 határozathoz való hozzáigazításához szükséges rendelkezéseket, és a Bizottság 1995. február 3‑i levelében hivatalosan közölte egyetértését a spanyol hatóságokkal az elfogadott megoldás tekintetében. Mivel az összeegyeztethetetlenséget megszüntették, mind a spanyol hatóságok, mind maga a Bizottság úgy tekintette, hogy az ezen állami támogatásokhoz kapcsolódó probléma megoldódott. Az említett felperesek azt állítják, hogy emiatt a Bizottság soha nem kezdeményezett az állami támogatásokra vonatkozó eljárást, és a később meghozott, hasonló adójogi rendelkezések ellen sem emelt kifogást. Ebből következik az említett felperesek szerint, hogy a Bizottság a Demesában, csakúgy mint az érintett regionális szabályozás alá tartozó minden gazdasági szereplőben azt a jogos bizalmat ébresztette, hogy a Diputación Foral de Álava által meghozott adójogi intézkedéseket a Bizottság jóváhagyta, mivel azok nem ellentétesek a Szerződés 52. cikkével.

234    Az Elsőfokú Bíróság azonban megállapítja, hogy még ha a Bizottság 1995. február 3‑i levele úgy is értelmezendő, hogy az megállapítja, hogy a 28/1988. sz. Norma Foral attól kezdve összeegyeztethető a közös piaccal, a megtámadott határozat 1 cikkének d) pontjában említett adójóváírást nem ez a Norma Foral vezette be, tehát nem tartozik a 93/337 határozat, sem az 1995. február 3‑i levél hatálya alá. A megtámadott határozat adójóváírását ugyanis a 22/1994. sz. Norma Foral vezette be. Ezen adójóváírás tehát új támogatásnak minősül, amelyet a Szerződés 93. cikke (3) bekezdésének megfelelően be kellett volna jelenteni a Bizottságnak (lásd ebben az értelemben a fenti 173. pontban hivatkozott Namur‑Les assurances du crédit ügyben hozott ítélet 13. pontját).

235    Márpedig a jelen ügyben a megtámadott határozat által említett adójóváírást vitathatatlanul a Szerződés 93. cikke (3) bekezdésének megsértésével, előzetes bejelentés nélkül vezették be.

236    E megállapítások elegendőek a jelen érv elutasításához. Az állandó ítélkezési gyakorlatból következik ugyanis, hogy a jogos bizalom elismerése főszabály szerint feltételezi, hogy a támogatást a Szerződés 93. cikkében előírt eljárás betartásával nyújtották, ami a jelen esetben nem állt fenn. Az a vélekedés ugyanis, hogy egy gondos piaci szereplőnek és regionális hatóságnak rendszerint meg kell tudnia bizonyosodni arról, hogy az eljárást betartották‑e (a Bíróság C‑5/89. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 1990. szeptember 20‑án hozott ítéletének [EBHT 1990., I‑3437. o.] 17. pontja, az Elsőfokú Bíróság T‑126/96. és T‑127/96. sz., BFM és EFIM kontra Bizottság egyesített ügyekben 1998. szeptember 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑3437. o.] 69. pontja).

237    Továbbá meg kell állapítani, hogy a jelen érv előterjesztésével a felperesek tévesen értelmezik a 93/337 határozatot. Ebben a határozatban ugyanis a Bizottság a szóban forgó támogatásokat a közös piaccal összeegyeztethetetleneknek minősítette nemcsak amiatt, mert ellentétesek a Szerződés 52. cikkével, hanem amiatt is, mert nem tartják be a támogatások különböző szabályait, különösen a regionális támogatásokra vonatkozó szabályt, az ágazati támogatásokra vonatkozó szabályt, a KKV támogatására vonatkozó szabályt és a támogatások halmozására vonatkozó szabályt (a 93/337 határozat V. pontja). Az 1995. február 3‑i levelet illetően meg kell állapítani, hogy a Bizottság kizárólag azt a tényt állapítja meg, hogy a szóban forgó adórendszer már nem sérti a Szerződés 52. cikkét, anélkül azonban, hogy nyilatkozna arról a kérdésről, hogy a szóban forgó rendszer betartja‑e a 93/337 határozatban említett különböző támogatási szabályokat.

238    Ebből következik, hogy a Bizottság nem ébreszthette azt a jogos bizalmat a felperesekben, hogy a 22/1994. sz. Norma Foral által bevezetett adójóváírást a közös piaccal összeegyeztethetőnek tekinti, még ha a Bizottság 93/337 határozatának és 1995. február 3‑i levelének tárgyát képező adóintézkedés által bevezetett adójóváíráshoz hasonlónak bizonyult is.

239    Tehát a második jogalapot sem lehet elfogadni.

III –  A Szerződés 190. cikkének megsértésére vonatkozó harmadik jogalapról

240    A felperesek a T‑127/99., T‑129/99. és T‑148/99. sz. egyesített ügyekben azt állítják, hogy a megtámadott határozat rendelkező részében említett különböző intézkedéseknek a Szerződés 92. cikkének (1) bekezdése szerinti értékelése nem kellően indokolt.

241    Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a Szerződés 190. cikke által megkövetelt indokolást a érintett jogi aktus természetéhez kell igazítani, valamint világosan és kétértelműségtől mentesen kell megfogalmazni a jogi aktust elfogadó intézmény érvelését oly módon, hogy az lehetővé tegye az érdekeltek számára, hogy jogaik védelme érdekében megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, a közösségi bíróság számára pedig, hogy gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét. Az ítélkezési gyakorlatból következik továbbá, hogy nem követelmény az indokolással szemben, hogy a releváns tény- és jogkérdések minden részletére kitérjen, amennyiben nem csupán szövege, hanem egyben kontextusa, valamint a tárgyra vonatkozó jogszabályok összessége alapján eldönthető a kérdés, hogy az indokolás megfelel‑e a Szerződés 190. cikke követelményeinek (a Bíróság C‑56/93. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 1996. február 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1996., I‑723. o.] 86. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

242    Az indokolási kötelezettség valamely támogatási intézkedés minősítésére alkalmazva megköveteli, hogy a Bizottság megjelölje azokat az okokat, amelyek alapján úgy véli, hogy a kérdéses intézkedés a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozik (az Elsőfokú Bíróságnak a fenti 50. pontban hivatkozott Vlaams Gewest kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 64. pontja, a T‑16/96. sz., Cityflyer Express kontra Bizottság ügyben 1998. április 30‑án hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑757. o.] 66. pontja és a fenti 144. pontban hivatkozott CETM kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 59. pontja).

243    Először is a felperesek a T‑129/99. és a T‑148/99. sz. ügyben megjegyzik, hogy a megtámadott határozat nem tartalmazza a Demesa számára állítólag jóváhagyott állami támogatás által érintett piac meghatározását. A megtámadott határozat nem fejti ki, hogy az érintett piac általában véve a háztartási berendezések, a fehéráruk, a hűtőszekrények piaca vagy más piac. A felperes a T‑148/99. sz. ügyben hozzáfűzi, hogy az érintett piac meghatározása elengedhetetlen feltétel azon hatás értékeléséhez, amelyet valamely állami támogatásnak minősíthető intézkedés a versenyre gyakorolhat.

244    A felperesek a T‑127/99. és a T‑148/99. sz. ügyben kijelentik, hogy a Demesa az egyetlen olyan vállalkozás, amely kizárólag „no frost” hűtőszekrények gyártásával foglalkozik. A megtámadott határozat azonban nem veszi figyelembe ezt a körülményt. A felperesek a T‑129/99. sz. ügyben azt állítják, hogy a fagyasztószekrények piaca elkülönül a hűtőszekrények piacától.

245    Az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a megtámadott határozat indokolásából (V.1. pont) az tűnik ki, hogy a Bizottság a hűtőszekrények és fagyasztószekrények európai piacát határozta meg releváns piacként. Egyetlen piacról van szó, mivel „a háztartások igyekeznek a külön hűtőszekrényeket és fagyasztószekrényeket kombinált készülékekkel (hűtőszekrény/fagyasztószekrény) felváltani” (megtámadott határozat, V.1. pont, negyedik bekezdés). A megtámadott határozat V.1. pontja a szóban forgó piac részletes leírását tartalmazza, megfelel tehát a Szerződés 190. cikke követelményeinek.

246    Másodszor a felperes a T‑127/99. sz. ügyben úgy érvel, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban felsorolja azokat az elemeket, amelyek arra vezették, hogy az 1. cikk d) és e) pontjában említett adó intézkedéseket szelektívnek tekintse. A megtámadott határozat nem pontosítja, hogy az adójóváírás mechanizmusával, illetve az adóalap‑csökkentéssel kapcsolatban előadott elemek összessége járul‑e hozzá ahhoz, hogy szelektív jelleget tulajdonítson ezen intézkedéseknek, vagy ezen elemek közül egy is elég a Szerződés 92. cikkének (1) bekezdése értelmében vett állami támogatási minőség elnyeréséhez.

247    Ezen érvet is el kell utasítani. A megtámadott határozatból (V.2.4.1. pont, tizenkettedik–tizennyolcadik bekezdés, és V.2.4.2. pont, tizenhatodik és tizenhetedik bekezdés) kitűnik ugyanis, hogy az intézkedés szelektív jellegét tükröző elem létezése elég az általános intézkedési minőség kizárásához.

248    Harmadszor a T‑127/99. és T‑148/99. sz. ügyben a felperesek azt állítják, hogy nem kellően indokoltak a Bizottság azon kijelentései, hogy a vitatott adóintézkedéseket nem igazolja a rendszer természete vagy szerkezete. A Bizottság ugyanis egyáltalán nem végzett vizsgálatot e kérdésre vonatkozóan.

249    E tekintetben az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a megtámadott határozat V.2.4.2. pontjának tizenhetedik bekezdésében a Bizottság kifejti, hogy mivel egy szelektív adóintézkedés iparpolitikai célkitűzést követ, ezen intézkedés nem tekinthető úgy, mint ami megfelel a szóban forgó adórendszer természetének vagy szerkezetének. A határozat indokolása tehát lehetővé tette a felpereseknek, hogy megértsék, miért tekintette úgy a Bizottság, hogy a megtámadott határozatban említett adóintézkedéseket nem igazolta a szóban forgó adórendszer természete vagy szerkezete.

250    Továbbá, amint a Bizottság hangsúlyozza, a szóban forgó adórendszer természetére vagy szerkezetére alapított igazolás kivételt jelent az állami támogatások tilalmának elve alól, következésképpen azt szigorúan kell értelmezni. Mivel a spanyol hatóságok nem hoztak fel a vitatott intézkedéseknek az érintett adórendszert szabályozó elveknek való megfelelésére vonatkozó egyetlen érvet sem a közigazgatási eljárás során, a Bizottság még csak nem is volt köteles indokolni határozatát e kérdésre vonatkozóan (lásd ebben az értelemben Ruiz‑Jarabo Colomer főtanácsnoknak a fenti 164. pontban hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben 1999. május 19‑én ismertetett indítványának 27. pontját).

251    Ez utóbbi érvet tehát szintén el kell utasítani.

252    Az előzőekből következik, hogy a harmadik jogalapot sem lehet elfogadni.

IV –  A védelemhez való jog megsértésére alapított negyedik jogalapról

253    A T‑148/99. sz. ügyben a felperes megjegyzi, hogy még ha a Szerződés 93. cikkének (2) bekezdése szerinti eljárás nem is olyan eljárás, amely szankciók kiszabásához vezethet, hátrányos gazdasági következményekkel járhat a szóban forgó támogatások kedvezményezett vállalkozásai számára. A felperes az ítélkezési gyakorlatra (a Bíróság 85/76. sz., Hoffmann‑La Roche kontra Bizottság ügyben 1979. február 13‑án hozott ítéletére [EBHT 1979., 461. o.] és C‑135/92. sz., Fiskano kontra Bizottság ügyben 1994. június 29‑én hozott ítéletére [EBHT 1994., I‑2885. o.]; az Elsőfokú Bíróság T‑450/93. sz., Lisrestal és társai kontra Bizottság ügyben 1994. december 6‑án hozott ítéletére [EBHT 1994., II‑1177. o.] és T‑260/94. sz., Air Inter kontra Bizottság ügyben 1997. június 19‑én hozott ítéletére [EBHT 1997., II‑997. o.]) hivatkozva azt állítja, hogy a Bizottságnak értesítenie kellett volna őt a Szerződés 93. cikkének (2) bekezdése szerinti eljárás megindításáról, és hogy a Bizottságnak határidőt kellett volna számára megállapítania ezen eljárás során, hogy megfelelő időben ismertethesse álláspontját az elfogadott tények és hivatkozott körülmények valóságát, valamint a Bizottság által a közösségi jog megsértésére vonatkozó érvei megalapozásához és alátámasztásához elfogadott dokumentumokat illetően. Szintén úgy véli, hogy külön meghallgatást is kellett volna számára biztosítani.

254    E tekintetben az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy az állami támogatásokra vonatkozó közigazgatási eljárás csak az érintett tagállammal szemben indul meg. A jelen esetben Spanyolország a megtámadott határozat címzettje, és nem vitatott, hogy a védelemhez való jogait betartották a közigazgatási eljárás során.

255    A támogatás kedvezményezettje – mint a T‑148/99. sz. ügyben a felperes – az állami támogatásokra vonatkozó közigazgatási eljárásban csupán „érdekeltnek” tekinthető a Szerződés 93. cikkének (2) bekezdése értelmében. Márpedig az „érdekelteket” nem illeti meg a jelen jogalap keretében hivatkozott jog. Az érdekeltek ugyanis, akik az eljárás alá vont személyeket megillető védelemhez való jogot nem érvényesíthetik, csupán azon joggal élhetnek, hogy a közigazgatási eljárásban részt vehetnek (az Elsőfokú Bíróság T‑371/94. és T‑394/94. sz., British Airways és társai és British Midland Airways kontra Bizottság egyesített ügyekben 1998. június 25‑én hozott ítéletének [EBHT 1998, II‑2405. o.] 60. és 61. pontja). Ezzel kapcsolatban a Szerződés 93. cikkének (2) bekezdése alapján jogosultak észrevételeket előterjeszteni az e rendelkezés által említett vizsgálati szakaszban.

256    Tény, hogy a Bizottság a Hivatalos Lapban közzétett két közleményben felhívta az „érdekelteket” a megtámadott határozat által említett intézkedésekkel kapcsolatos észrevételeik előterjesztésére (lásd a fenti 25. és 27. pontot).

257    Még ha a felperes a T‑148/99. sz. ügyben nem is reagált e közleményekre, meg kell állapítani, hogy bármely más érdekelthez hasonlóan felhívták, hogy terjessze elő észrevételeit a közigazgatási eljárás keretében. A T‑148/99. sz. ügyben a felperes által a Szerződés 93. cikkének (2) bekezdésére alapított eljárási jogokat tiszteletben tartották.

258    A felperesek a T‑129/99. sz. ügyben a védelemhez való joguk azon ténnyel összefüggésben történő megsértésére hivatkoznak, hogy a Bizottság a közigazgatási eljárás során egyáltalán nem hivatkozott az Ekimen‑rendelet 7. cikke d) pontjának esetleges be nem tartására.

259    Emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság úgy vélte, hogy a Demesa által harmadik személyekre átruházott eszközök az Ekimen‑rendelet 7. cikkének d) pontja alapján nem részesülhettek támogatásban e rendelet alapján (megtámadott határozat, V.2.3. pont, utolsó bekezdés).

260    Mivel már megállapításra került, a megtámadott határozat 1. cikkének c) pontját meg kell semmisíteni annyiban, amennyiben kizárja ezen eszközöket az Ekimen támogatási program alapján elszámolható költségekből (lásd a fenti 138. pontot), ezen érv okafogyottá vált.

261    Az előzőekből következik, hogy a negyedik jogalap nem megalapozott.

V –  A Szerződés 92. cikke (3) bekezdésének megsértésére alapított ötödik jogalapról

262    Először is a T‑129/99. sz. ügyben a felperesek azt állítják, hogy a Bizottság tévesen utasította el, hogy a megtámadott határozat 1. cikkének a)‑c) pontjában említett elemeket a Szerződés 92. cikke (3) bekezdése c) pontjának értelmében regionális támogatásoknak tekintse. E célból hangsúlyozza, hogy a támogatás Baszkföldön elfogadott maximális intenzitása 25% NTT (megtámadott határozat, II.3. pont, harmadik bekezdés). A Demesának nyújtott 25%‑os nettó támogatástartalmú támogatás 18,76% BTT intenzitásnak felel meg (megtámadott határozat, II.4. pont, hatodik bekezdés). Ilyen körülmények között a Bizottság által az Ekimen-program keretében elfogadott 20%‑os nettó támogatástartalmú támogatás 15% BTT támogatásnak felel meg, így a további 10% NTT támogatást engedélyezni kellett volna a Szerződés 92. cikke (3) bekezdése c) pontjának megfelelően.

263    Meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban elismeri, hogy „Vitoria Gasteiz olyan régióban helyezkedik el, amely a [Szerződés 92. cikke (3) bekezdésének c) pontja] alapján regionális támogatásokban részesülhet. Baszkföldön a maximális támogatási intenzitás 25% [NTT] (35% a [KKV]‑k esetében)” (megtámadott határozat, 20. oldal., második bekezdés).

264    A Bizottság által Baszkföld vonatkozásában meghatározott 25% NTT felső határ azonban csak azt jelenti, hogy a Bizottságnak kedvező határozatot kell hoznia a Szerződés 92. cikke (3) bekezdése a) vagy c) pontjának hatálya alá tartozó azon baszk regionális támogatásokra vonatkozóan, amelyek betartják e felső határt. Nem jelenti azonban azt, hogy a Baszkföldön nyújtott bármely egyedi támogatás, amely e felső határ alatt marad, automatikusan összeegyeztethető a közös piaccal.

265    Meg kell állapítani, hogy a Bizottság által jóváhagyott egyetlen regionális támogatási program – amelyben a Demesa részesült a jelen esetben – az Ekimen‑rendelet által bevezetett támogatási program. Az e rendelet alapján a Demesának nyújtott támogatás egy része „új támogatás jellegét ölti, mivel nem tartozik a korábban jóváhagyott program hatálya alá” (megtámadott határozat, V.2.3. pont, tizennegyedik bekezdés). A megtámadott határozat által említett más támogatások nem tartoznak a Bizottság által jóváhagyott egyik általános támogatási program hatálya alá sem.

266    Ilyen körülmények között úgy kell tekinteni, hogy a Bizottság jogosan állapíthatta meg a megtámadott határozatban (20. oldal, harmadik és negyedik bekezdés), hogy azon támogatások, amelyeknek a közös piaccal való összeegyeztethetőségét meg kellett volna vizsgálnia, ad hoc jelleggel bírnak.

267    Valamely ad hoc támogatás azonban nem zárhatja ki e támogatás regionális támogatásnak való minősítését a Szerződés 92. cikke (3) bekezdésének a) vagy c) pontja alapján (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑278/92–C‑280/92. sz., Spanyolország kontra Bizottság egyesített ügyekben 1994. szeptember 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1994., I‑4103. o.] 49. pontját).

268    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a felperesek a T‑129/99. sz. ügyben nem állítják azt, hogy a Demesának nyújtott támogatásra alkalmazni kellett volna a Szerződés 92. cikke (3) bekezdésének a) pontjában előírt eltérést. E felperesek szerint a Bizottság tévesen tagadta meg, hogy a szóban forgó támogatásokat a Szerződés 92. cikke (3) bekezdése c) pontjának hatálya alá tartozó regionális támogatásoknak tekintse.

269    A megtámadott határozatban a Bizottság úgy vélekedett, hogy a Demesának nyújtott támogatások több okból nem tekinthetők a Szerződés 92. cikke (3) bekezdésének c) pontjában előírt feltételeknek megfelelő regionális támogatásoknak. Először termelési túlkapacitást állapított meg közösségi szinten a hűtőszekrények/fagyasztószekrények piacán, ami szerkezetátalakításokat eredményezett, amelyek pedig a kapacitás csökkentését, illetve jelentős munkahelyelvesztésekkel kísért termelésáthelyezést vontak maguk után a Közösségen belül. A Demesának nyújtott támogatások így hozzájárulnak a helyzet romlásához (megtámadott határozat, 20. oldal, ötödik bekezdés). Ilyen gazdasági háttérrel a Bizottság úgy véli, hogy a szóban forgó támogatások nem eredményeznek nettó munkahelyteremtést közösségi és spanyol szinten, sőt Baszkföldön, és nem járnak más gazdasági előnyökkel sem (megtámadott határozat, 20. oldal., hatodik bekezdés). A Bizottság hozzáfűzi, hogy „[a]zon tény, hogy a kereslet bizonyos kedvező alakulását állapították meg a közösségi piacon 1998 során, nem változtat semmit azon a tényen, hogy ezen ágazat továbbra is alkalmazkodik a Közösség termelési túlkapacitásához rendkívül jelentős munkahely‑megszüntetések végrehajtásával (megtámadott határozat, 20. oldal, hatodik bekezdés). A Bizottság a hűtőszekrénygyártáshoz kapcsolódó 120 munkahelynek a Baszkföldön letelepedett MCC‑csoport által a kedvezőtlen konjunktúra miatti megszüntetésére hivatkozik (megtámadott határozat, 20. oldal., hatodik bekezdés).

270    A felperesek a T‑129/99. sz. ügyben vitatják azonban a Bizottság által a megtámadott határozatban e kérdésre vonatkozóan elvégzett elemzést, amelyre a támogatások összeegyeztethetetlenségét megállapító következtetését alapozta. Egyrészt a spanyol háztartásieszköz‑ágazatnak a Master Cadena – Spanyolországban ezen ágazat forgalmazási vezetője ‑ jelentésében kifejtett elemzés azt mutatja, hogy a tartós fogyasztási javak piaca 5%‑kal nőtt 1997‑ben 1996‑hoz képest. A fehéráruk piaca így 5,1%‑kal nőtt, a hűtőszekrények/fagyasztószekrények piaca pedig 3,8%‑kal. Demesa megérkezése a spanyol piacra tehát nehézség nélkül megtörténhetett. Másrészt a hűtőszekrény‑ágazatra vonatkozó, a Bizottságnak megküldött adatok sorából kitűnik, hogy Németország és Ausztria kivételével az európai piac 1996 és 1997 között, jelentős, körülbelül 10%‑os nagyságrendű növekedést jegyzett az európai országok többségében, és még többet Hollandiában, az Egyesült Királyságban, Spanyolországban és Norvégiában. A hűtőszekrények piacának éves növekedése 1,7%. A piac erősen terjeszkedik Skandináviában és Kelet‑Európában. A hűtőszekrénygyártás 10%‑kal nőtt Spanyolországban 1995 és 1997 között.

271    Ezen információk egybeesnek az Eurostat által szolgáltatott adatokkal, és megerősítik, hogy a kombinált hűtőszekrények gyártása jelentősen növekedett Spanyolországban. Továbbá a „Consumer Europe” folyóirat előrejelzései szerint a hűtőszekrények egységeladása 10%‑kal nőtt 1996 és 2001 között.

272    E különböző információelemek alapján a felperesek a T‑129/99. sz. ügyben arra következtetnek, hogy a Demesa beruházása kedvező a vállalkozásai súlyos munkahely-szerkezeti és versenyképességi problémáival szembesülő Baszkföld számára, és hogy az e vállalkozásnak nyújtott előnyök nem érintik a közösségen belüli kereskedelmet a Szerződés 92. cikke (3) bekezdése c) pontjának értelmében vett közérdekkel ellentétes mértékben. A. Demesának nyújtott támogatásokat ezért e rendelkezésnek megfelelően a közös piaccal összeegyeztethetőnek kell nyilvánítani.

273    E tekintetben az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy a valamely támogatás közös piaccal való összeegyeztethetőségére vonatkozó, komplex gazdasági értékelést feltételező jogi aktus feletti bírói felülvizsgálatnak az eljárási és indokolásra vonatkozó szabályok betartásának és vitatott döntés meghozatalakor elfogadott tények tárgyi pontosságának, e tények értékelése során elkövetett nyilvánvaló hiba és a hatáskörrel való visszaélés hiányának ellenőrzésére kell korlátozódnia. Különösen nem az Elsőfokú Bíróság feladata, hogy a saját gazdasági értékelését a határozat elfogadójának gazdasági értékelésével helyettesítse (a fenti 241. pontban hivatkozott Belgium kontra Bizottság ügyben 1996. február 29‑én hozott ítélet 11. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑380/94. sz., AIUFFASS és AKT kontra Bizottság ügyben 1996. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑2169. o.] 56. pontja).

274    Meg kell állapítani, hogy a fenti 269. pontban ismertetett kijelentéseket a Bizottság azon dokumentumokra alapozta, amelyeket mind megjelöltek a megtámadott határozatban (V.1. pont). A felperesek nem állítják azt, hogy a Bizottság elferdítette volna e dokumentumok tartalmát.

275    Meg kell állapítani továbbá, hogy a felperesek által a T‑129/99. sz. ügyben felhozott egyetlen elem sem mond ellent a Bizottság azon állításának, amely szerint a hűtőszekrények/fagyasztószekrények piacát a Közösségben a termelési túlkapacitás jellemzi. Egyrészt emlékeztetni kell arra, hogy a piac túlkapacitását megerősíti a Demesa üzleti terve (lásd a fenti 218. pontot). Másrészt azon állítás, amely szerint az eladások növekedtek a piacon, nem feltétlenül vonja maga után az európai túlkapacitás megszüntetését. A Bizottság maga állapítja meg a megtámadott határozatban, hogy „[a]zon tény, hogy a kereslet bizonyos kedvező alakulását állapították meg a közösségi piacon 1998 során, nem változtat semmit azon a tényen, hogy ezen ágazat továbbra is alkalmazkodik a Közösség termelési túlkapacitásához, rendkívül jelentős munkahely‑megszüntetések végrehajtásával” (megtámadott határozat, 20. oldal, hatodik bekezdés).

276    Az említett felperesek nem vitatják a szóban forgó ágazat által elszenvedett munkahely‑megszüntetések fennállását.

277    Arra kell tehát következtetni, hogy a felperesek állításai a T‑129/99. sz. ügyben egyáltalán nem utalnak arra, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett volna el, amikor úgy vélte, hogy a Demesának a hűtőszekrények/fagyasztószekrények piacán új termelési kapacitások létesítésekor nyújtott jelentős támogatások összeegyeztethetetlenek a közös piaccal.

278    Az ötödik jogalap tehát szintén nem megalapozott.

 A megtámadott határozat meghozatalára vonatkozó dokumentumok bemutatása iránti kérelemről

279    A felperesek a T‑127/99. és T‑148/99. sz. ügyben azt kérik, hogy az Elsőfokú Bíróság kötelezze a Bizottságot a megtámadott határozat meghozatalára vonatkozó belső dokumentumai bemutatására. A T‑129/99. sz. ügyben a felperesek a megtámadott határozattal kapcsolatos közigazgatási akta teljes egészének bemutatását kérik.

280    Meg kell állapítani azonban, hogy a felperesek nem adnak elő egyetlen olyan jellegű ténykörülményt sem, amely bizonyítaná, hogy azon iratok, amelyeknek a bemutatását kérik, hasznosak lennének az érvelésükhöz vagy a megtámadott határozat jogszerűségének felülvizsgálatához.

281    Ilyen körülmények között el kell utasítani a dokumentumok bemutatása iránti kérelmet (lásd ebben az értelemben a fenti 242. pontban hivatkozott Cityflyer Express kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 102‑106. pontját).

 A költségekről

282    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 3. §‑a értelmében részleges pernyertesség esetén az Elsőfokú Bíróság elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását vagy azt, hogy a felek mindegyike maga viselje saját költségeit. Mivel a felperesek és a Bizottság is részlegesen lett pernyertes, úgy kell határozni, hogy mindegyik fél maga viseli saját költségeit.

283    Az eljárási szabályzat 87. cikke 4. §‑ának utolsó bekezdésével összhangban a beavatkozók maguk viselik saját költségeiket.

A fenti indokok alapján

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (kibővített harmadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A T‑129/99. sz. ügyben a kereset elfogadhatatlan annyiban, amennyiben a Daewoo Electronics Manufacturing España SA (Demesa) számára Spanyolország által nyújtott állami támogatásról szóló, 1999. február 24‑i 1999/718/EK bizottsági határozat 1. cikke d) és e) pontja, és ugyanezen határozat 2. cikke (1) bekezdése b) pontja megsemmisítésére irányul.

2)      A T‑129/99. és T‑148/99. sz. ügyben megsemmisíti az 1999/718 határozat 1. cikkének a) pontját.

3)      A T‑129/99. és T‑148/99. sz. ügyben megsemmisíti az 1999/718 határozat 1. cikkének b) pontját.

4)      A T‑129/99. és T‑148/99. sz. ügyben megsemmisíti az 1999/718 határozat 1. cikkének c) pontját annyiban, amennyiben az kizárja az 1 803 036,31 EUR‑ra értékelt eszközöket az Ekimen támogatási program alapján elszámolható költségekből.

5)      A T‑129/99. és T‑148/99. sz. ügyben megsemmisíti az 1999/718 határozat 1. cikkének e) pontját.

6)      A T‑129/99. és T‑148/99. sz. ügyben megsemmisíti az 1999/718 határozat 2. cikke (1) bekezdésének a) pontját annyiban, amennyiben az előírja a Spanyol Királyságnak, hogy téríttesse vissza a Demesával az ugyanezen határozat 1. cikke c) pontjának megsemmisített részére vonatkozó támogatásokat.

7)      A T‑129/99. és T‑148/99. sz. ügyben megsemmisíti az 1999/718 határozat 2. cikke (1) bekezdésének b) pontját annyiban, amennyiben az ugyanezen határozat 1. cikke e) pontjára utal.

8)      A kereseteket ezt meghaladó részükben elutasítja.

9)      A felek maguk viselik saját költségeiket.

Azizi Lenaerts Tiili

Moura Ramos       Jaeger

Kihirdetve Luxembourgban, a 2002. március 6‑i nyilvános ülésen.

H. Jung       M. Jaeger

hivatalvezető       elnök

* Az eljárás nyelve: spanyol