Language of document :

A Törvényszék (kibővített tizedik tanács) T-758/18. sz., ABLV Bank kontra ESZT ügyben 2021. január 20-án hozott ítélete ellen az ABLV Bank AS, felszámolás alatt, által 2021. március 30-án benyújtott fellebbezés

(C-202/21. P. sz. ügy)

Az eljárás nyelve: angol

Felek

Fellebbező: ABLV Bank AS, felszámolás alatt (képviselő: O. Behrends Rechtsanwalt)

A többi fél az eljárásban: Egységes Szanálási Testületet (ESZT), Európai Bizottság

A fellebbezők kérelmei

A Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;

semmisítse meg az ESZT 2018. október 17-i határozatát az ABLV Bank AS-t érintő részében;

az ESZT-et kötelezze a fellebbező költségeinek és a jelen fellebbezés keretében felmerült költségeknek a viselésére;

amennyiben a Bíróságnak nem áll módjában érdemben határozni, utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé.

Jogalapok és fontosabb érvek

Fellebbezésének alátámasztása érdekében a fellebbező tizenhárom jogalapra hivatkozik.

Az első, arra alapított jogalap, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte az ESZM-rendelet1 70. cikkének (4) bekezdését.

A második, arra alapított jogalap, hogy a megtámadott ítélet a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet2 12. cikkének téves értelmezésén és alkalmazásán alapul.

A harmadik, arra alapított jogalap, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot a 2017/2361 felhatalmazáson alapuló rendelet3 7. cikkének a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 12. cikke (2) bekezdésének értelmezése szempontjából való relevanciáját illetően.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte és alkalmazta a jogalap nélküli gazdagodás elvét.

Az ötödik, arra alapított jogalap, hogy a Törvényszék nem válaszolt a fellebbező által a jelen ügyben alkalmazandó rendelkezés tekintetében felhozott jogellenességi kifogásra.

A hatodik, arra alapított jogalap, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor egyszerű gyakorlatnak tekintette az SRB/ES/SRF/2018/03 ESZT-határozaton alapuló előzetes hozzájárulásoknak az ESZT általi visszatérítését, amelyek ugyanezen rendelkezések értelmében jogi alapon visszajárnak.

A hetedik, arra alapított jogalap, hogy a Törvényszék tévedett a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 17. cikkének értelmezését és relevanciáját illetően.

A nyolcadik, arra alapított jogalap, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot a visszavonhatatlan fizetési kötelezettségvállalások létezésének jogi relevanciájával kapcsolatban.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor nem válaszolt a fellebbező által a 2015. évi hozzájárulások egyenlegének visszatérítése iránti kérelem keretében felhozott jogalapokra.

A tizedik jogalap azon alapul, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvét illetően.

A tizenegyedik jogalap azon alapul, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta az arányosság elvét.

A tizenkettedik, arra alapított jogalap, hogy a megtámadott ítélet a nemo auditur elv téves alkalmazásán alapul.

A tizenharmadik, arra alapított jogalap, hogy a megtámadott ítélet az indokolási kötelezettség (EUMSZ 296. cikk) téves alkalmazásán alapul.

____________

1 A hitelintézeteknek és bizonyos befektetési vállalkozásoknak az Egységes Szanálási Mechanizmus keretében történő szanálására vonatkozó egységes szabályok és egységes eljárás kialakításáról, valamint az Egységes Bankszanálási Alap létrehozásáról és az 1093/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2014. július 15-i 806/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2014. L 225., 1. o.).

2 A 2014/59/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a szanálásfinanszírozási rendszerhez való előzetes hozzájárulás tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2014. október 21-i (EU) 2015/63 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (HL 2015. L 11., 44. o.; helyesbítés: HL 2017. L 156., 38. o.).

3 Az Egységes Szanálási Testület igazgatási kiadásaihoz nyújtott hozzájárulások végleges rendszeréről szóló, 2017. szeptember 14-i (EU) 2017/2361 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (HL 2017. L 337., 6. o.).