A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)
2024. június 20.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Szellemi tulajdon – Szerzői jog és szomszédos jogok – 2001/29/EK irányelv – A 3. cikk (1) bekezdése – Nyilvánossághoz közvetítés – Fogalom – Fizikai eszközök rendelkezésre bocsátása – Adások vételét és műsorok sugárzását lehetővé tevő szobaantennával felszerelt televíziókészülékek apartmanokban való rendelkezésre bocsátása – Haszonszerzési jelleg – A technológiasemlegesség elve”
A C‑135/23. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet az Amtsgericht Potsdam (potsdami helyi bíróság, Németország) a Bírósághoz 2023. március 7‑én érkezett, 2023. február 1‑jei határozatával terjesztett elő
a Gesellschaft für musikalische Aufführungs‑ und mechanische Vervielfältigungsrechte eV (GEMA)
és
GL
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (első tanács),
tagjai: A. Arabadjiev tanácselnök, T. von Danwitz, P. G. Xuereb, A. Kumin és I. Ziemele (előadó) bírák,
főtanácsnok: M. Szpunar,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– a Gesellschaft für musikalische Aufführungs‑ und mechanische Vervielfältigungsrechte eV (GEMA) képviseletében F. Seifert Rechtsanwalt,
– a francia kormány képviseletében R. Bénard és E. Timmermans, meghatalmazotti minőségben,
– az osztrák kormány képviseletében G. Kunnert, A. Posch és J. Schmoll, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében J. Samnadda és G. von Rintelen, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2024. február 22‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló, 2001. május 22‑i 2001/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2001. L 167., 10. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 230. o.; helyesbítések: HL 2008. L 314., 16. o., HL 2014. L 10., 32. o.) 3. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet a Gesellschaft für musikalische Aufführungs‑ und mechanische Vervielfältigungsrechte eV (GEMA), szerzői jogi közös jogkezelő szervezet és GL, egy apartmanház üzemeltetője között a szerzői jogoknak az utóbbi által üzemeltetett apartmanokban adások vételét és műsorok, többek között zenei adások sugárzását lehetővé tevő szobaantennával felszerelt televíziókészülékek rendelkezésre bocsátása által történő állítólagos megsértése tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.
Jogi háttér
A nemzetközi jog
3 A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) 1996. december 20‑án Genfben elfogadta a WIPO Szerzői Jogi Szerződését (Magyarországon kihirdette: a 2004. évi XLIX. tv.; a továbbiakban: WCT), amelyet az Európai Közösség nevében a 2000. március 16‑i 2000/278/EK tanácsi határozat (HL 2000. L 89., 6. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 33. kötet, 208. o.) hagyott jóvá, és amely az Európai Unió tekintetében 2010. március 14‑én lépett hatályba (HL 2010. L 32., 1. o.).
4 A WCT‑nek „A nyilvánossághoz közvetítés joga” című 8. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Nem csorbítva a[z irodalmi és a művészeti művek védelméről szóló, 1886. szeptember 9‑én Bernben aláírt] Egyezmény [Párizsban, 1971. július 24‑én felülvizsgált szöveg, módosítva: 1979. szeptember 28.] 11. cikkének (1)ii. pontját, 11a. cikkének (1)i. és ii. pontját, 11b. cikkének (1)ii. pontját, 14. cikkének (1)ii. pontját és 14a. cikkének (1) bekezdését, az irodalmi és művészeti alkotások szerzőinek kizárólagos joga, hogy műveiket vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon a nyilvánossághoz közvetítsék, és hogy erre másnak engedélyt adjanak, ideértve a műveiknek a nyilvánosság számára oly módon történő hozzáférhetővé tételét, hogy a közönség tagjai az említett művekhez való hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhassák meg.”
5 A WCT‑re vonatkozó közös nyilatkozatokat a WIPO diplomáciai konferenciája 1996. december 20‑án fogadta el.
6 A WCT 8. cikkével kapcsolatos közös nyilatkozat szövege a következő:
„A nyilvánossághoz közvetítéshez szükséges anyagi eszközök rendelkezésre állása önmagában nem jelent e Szerződés vagy [az irodalmi és művészeti művek védelméről szóló egyezmény 1979. szeptember 28‑i módosítást követő változatának] értelmében nyilvánossághoz közvetítést. […]”
Az uniós jog
7 A 2001/29 irányelv (4), (9), (10), (23) és (27) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:
„(4) A szerzői jog és a szomszédos jogok szabályozási kereteinek harmonizálása a jogbiztonság növekedése, illetve a szellemi tulajdon magas szintű védelme révén jelentős erőforrásokat mozgósít az alkotó és újító tevékenységek […] fejlesztésére, hozzájárulva ezáltal az európai ipar fejlődéséhez és fokozódó versenyképességéhez […]
[…]
(9) A szerzői jog és szomszédos jogok harmonizációjának a magas szintű védelemből kell kiindulnia, tekintve hogy ezek a jogok elengedhetetlenek a szellemi alkotáshoz. Az általuk nyújtott védelem hozzájárul az alkotó tevékenység fenntartásához és fejlődéséhez a szerzők, az előadóművészek, az előállítók és a fogyasztók, valamint a kultúra, az ipar és a nagyközönség érdekében. A szellemi tulajdon ennek megfelelően a tulajdon részeként nyert elismerést.
(10) Ahhoz, hogy a szerzők és előadóművészek a jövőben is alkotó és művészi tevékenységet folytathassanak, műveik felhasználásáért megfelelő díjazásban kell, hogy részesüljenek ugyanúgy, mint a producerek annak érdekében, hogy a művek pénzügyi hátterét biztosítani tudják. Az olyan termékek előállítása, mint a hangfelvételek, a filmek vagy a multimédia‑termékek, illetve az olyan szolgáltatások nyújtása, mint a lehívásra történő hozzáférhetővé tétel, jelentős befektetést igényelnek. A megfelelő díjazás biztosításához, illetve a befektetés kielégítő mértékű megtérüléséhez a szellemi tulajdonjogok megfelelő szintű védelme szükséges.
[…]
(23) Ennek az irányelvnek harmonizálnia kell a szerzők nyilvánossághoz közvetítéshez való jogát. Ezt a jogot olyan tágan kell értelmezni, hogy lefedjen minden olyan nyilvánossághoz közvetítést, amikor a nyilvánosság nincs jelen a közvetítés kiindulópontjául szolgáló helyszínen. Ez a jog magában kell, hogy foglalja a művek bármilyen vezetékes vagy vezeték nélküli közvetítését, illetve továbbközvetítését, ideértve a sugárzást is. E jog más cselekményekre nem vonatkozik.
[…]
(27) A közvetítést lehetővé tevő, illetve azt megvalósító fizikai eszközök rendelkezésre bocsátása önmagában nem minősül az ezen irányelv értelmében vett közvetítésnek.”
8 Ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A tagállamok a szerzők számára kizárólagos jogot biztosítanak műveik vezetékes vagy vezeték nélküli nyilvánossághoz közvetítésének engedélyezésére, illetve megtiltására, beleértve az oly módon történő hozzáférhetővé tételt is, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg.”
A német jog
9 Az 1965. szeptember 9‑i Gesetz über Urheberrecht und verwandte Schutzrechte – Urheberrechtsgesetz (a szerzői és szomszédos jogokról szóló törvény; BGBl. 1965. I., 1273. o.) alapügy tényállására alkalmazandó változatának 15. §‑a a következőket mondja ki:
„[…]
(2) A szerző továbbá kizárólagos joggal rendelkezik művének nem anyagi formában történő nyilvánossághoz közvetítésére (a nyilvánossághoz közvetítés joga). A nyilvánossághoz közvetítés különösen a következőket foglalja magában:
1. az előadás, a színrevitel és a bemutatás joga (19. §);
2. a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tétel (19a. §);
3. a műsorsugárzás joga (20. §);
4. a képet vagy hangot rögzítő adathordozó útján történő közvetítés joga (21. §);
5. a rádióműsorok közvetítésének és a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tételük joga (22. §).
(3) A közvetítés nyilvános, ha nagy létszámú közönségre irányul. A nyilvánossághoz tartozik az, aki nem áll személyes kapcsolatban a mű értékesítőjével vagy más olyan személlyel, aki számára a művet nem anyagi formában érzékelhetővé vagy hozzáférhetővé teszik.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
10 A GEMA, egy zenei területen működő közös jogkezelő szervezet, szerzői jogi kártérítés iránti kérelmet nyújtott be az Amtsgericht Potsdamhoz (potsdami helyi bíróság, Németország) – a kérdést előterjesztő bírósághoz –, GL‑lel, egy 18 apartmanból álló ingatlan üzemeltetőjével szemben, azzal az indokkal, hogy ez utóbbi ezen apartmanokban adások vételét és műsorok, többek között zenei adások ezen apartmanokban történő sugárzását lehetővé tevő szobaantennával ellátott televíziókészülékeket bocsát rendelkezésre, megsértve ezzel a szerzői és szomszédos jogokról szóló törvény alapügy tényállására alkalmazandó változatának 15. §‑át.
11 E bíróságnak kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy az ilyen rendelkezésre bocsátás a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítésnek” minősül‑e, különös tekintettel azon körülményre, hogy a szóban forgó ingatlan nem rendelkezik olyan „központi vevőkészülékkel”, amely lehetővé tenné az ezen apartmanokban történő jelközvetítést.
12 A kérdést előterjesztő bíróság ebben az összefüggésben rámutat, hogy a 2006. december 7‑i SGAE‑ítéletben (C‑306/05, EU:C:2006:764) a Bíróság kimondta, hogy bár a „tárgyi eszközök puszta biztosítása” önmagában nem képez az ezen irányelv 3. cikke (1) bekezdésének értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítést”, a szálloda által az e létesítmény szobáiban tartózkodó vendégek számára az ott elhelyezett televíziókészülékek segítségével történő jelközvetítés, függetlenül az alkalmazott jelátviteli módszertől, ilyen közvetítésnek minősül. A 2010. március 18‑i Organismos Sillogikis Diacheirisis Dimiourgon Theatrikon kai Optikoakoustikon Ergon végzésében (C‑136/09, EU:C:2010:151) a Bíróság megállapította, hogy valamely szálloda e rendelkezés értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítést” végez, ha a szállodai szobákban televíziókészülékeket helyez el, és azokat a létesítmény olyan „központi vevőkészülékével” kapcsolja össze, amely alkalmassá teszi e televíziókészülékeket a sugárzott műsorok vételére. Ezzel szemben a 2020. április 2‑i Stim et SAMI ítéletből (C‑753/18, EU:C:2020:268) kitűnik, hogy rádiókészülékeknek a bérbeadásra szánt gépjárművekben történő biztosítása nem minősül ilyen nyilvánossághoz közvetítésnek.
13 A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy ezen ítélkezési gyakorlat nem teszi lehetővé azon kérdés bizonyossággal történő megválaszolását, hogy adott apartmanokban adások vételét és műsorok sugárzását lehetővé tevő szobaantennával felszerelt televíziókészülékeknek az apartmanház üzemeltetője által – „központi vevőkészülék” nélkül – történő rendelkezésre bocsátása a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítésnek” minősül‑e.
14 E körülmények között az Amtsgericht Potsdam (potsdami helyi bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:
„A [2001/29 irányelv] 3. cikke értelmében vett nyilvánossághoz közvetítésnek minősül‑e, ha egy apartmanház üzemeltetője az apartmanházban olyan televíziókészülékeket bocsát rendelkezésre, amelyek a jelek továbbítására szolgáló központi vevőkészülék nélkül, szobaantennán keresztül veszik a műsorokat?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
15 Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az e rendelkezésben említett „nyilvánossághoz közvetítés” fogalma magában foglalja bérbeadásra szánt apartmanokban olyan szobaantennákkal felszerelt televíziókészülékeknek az ingatlan üzemeltetője általi rendelkezésre bocsátását, amelyek további beavatkozás nélkül jeleket vesznek, és lehetővé teszik a műsorok sugárzását.
16 Emlékeztetni kell arra, hogy a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamok a szerzők számára kizárólagos jogot biztosítanak műveik vezetékes vagy vezeték nélküli nyilvánossághoz közvetítésének engedélyezésére, illetve megtiltására, beleértve az oly módon történő hozzáférhetővé tételt is, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg.
17 Amint azt a Bíróság több alkalommal megállapította, e rendelkezés alapján a szerzőket olyan preventív jellegű jog illeti meg, amely lehetővé teszi számukra, hogy a nyilvánossághoz közvetítés megtiltása érdekében művük lehetséges felhasználói és e felhasználók által esetlegesen tervezett nyilvánossághoz közvetítés közé álljanak (2016. május 31‑i Reha Training ítélet, C‑117/15, EU:C:2016:379, 30. pont; 2023. április 20‑i Blue Air Aviation ítélet, C‑775/21 és C‑826/21, EU:C:2023:307, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
18 Mivel a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése nem határozza meg a „nyilvánossághoz közvetítés” fogalmát, annak jelentését és hatályát ezen irányelv célkitűzéseire és arra a kontextusra figyelemmel kell meghatározni, amelybe e rendelkezés illeszkedik (2023. április 20‑i Blue Air Aviation ítélet, C‑775/21 és C‑826/21, EU:C:2023:307, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
19 E célkitűzéseket illetően a Bíróság több ízben is emlékeztetett arra, hogy a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítés” fogalmát – amint azt ezen irányelv (23) preambulumbekezdése kiemeli – olyan tágan kell értelmezni, hogy lefedjen minden olyan nyilvánossághoz való közvetítést, amely nyilvánosság nincs jelen a közvetítés kiindulópontjául szolgáló helyszínen, és ily módon valamely műnek bármilyen ilyen jellegű vezetékes vagy vezeték nélküli közvetítését, illetve továbbközvetítését, ideértve a sugárzást is. Az irányelv (4), (9) és (10) preambulumbekezdéséből következően ugyanis annak fő célja, hogy a szerzők számára olyan magas szintű oltalmat hozzon létre, amely számukra megfelelő díjazást biztosít műveik felhasználása után, többek között a nyilvánossághoz közvetítés esetén (2023. április 20‑i Blue Air Aviation ítélet, C‑775/21 és C‑826/21, EU:C:2023:307, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
20 Azon szövegkörnyezetet illetően, amelybe a szóban forgó rendelkezés illeszkedik, a 2001/29 irányelv (27) preambulumbekezdéséből – amely lényegében átveszi a WCT 8. cikkére vonatkozó közös nyilatkozatot – kitűnik, hogy „[a] közvetítést lehetővé tevő, illetve azt megvalósító fizikai eszközök rendelkezésre bocsátása önmagában nem minősül az ezen irányelv értelmében vett közvetítésnek” (lásd ebben az értelemben: 2020. április 2‑i Stim és SAMI ítélet, C‑753/18, EU:C:2020:268, 33. pont).
21 Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az ezen 3. cikk (1) bekezdése értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítés” fogalma két együttes elemet ötvöz, nevezetesen valamely mű közvetítésének cselekményét és annak nyilvánossághoz közvetítését, és e fogalom egyedi értékelést igényel (2016. május 31‑i Reha Training ítélet, C‑117/15, EU:C:2016:379, 37. pont; 2023. április 20‑i Blue Air Aviation ítélet, C‑775/21 és C‑826/21, EU:C:2023:307, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
22 Ezen értékelés céljából több, nem önálló jellegű és egymástól függő, kiegészítő kritériumot kell figyelembe venni. Mivel e kritériumok különböző konkrét helyzetekben igen változó erősséggel lehetnek jelen, ezeket egyenként és egymással kölcsönhatásban is alkalmazni kell (2016. május 31‑i Reha Training ítélet, C‑117/15, EU:C:2016:379, 35. pont; 2023. április 20‑i Blue Air Aviation ítélet, C‑775/21 és C‑826/21, EU:C:2023:307, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
23 E szempontok közül a Bíróság a felhasználó által játszott megkerülhetetlen szerepet és beavatkozásának szándékos jellegét emelte ki. Ez utóbbi ugyanis „közvetítést” valósít meg akkor, amikor magatartása következményeinek teljes tudatában, közvetítőként jár el ügyfelei irányában a védelem alatt álló művet tartalmazó, sugárzott műsor hozzáférhetővé tételével, főként olyan esetben, amikor e beavatkozás hiányában ügyfelei nem tudnák a sugárzott művet élvezni (2016. május 31‑i Reha Training ítélet, C‑117/15, EU:C:2016:379, 46. pont; 2023. április 20‑i Blue Air Aviation ítélet, C‑775/21 és C‑826/21, EU:C:2023:307, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
24 Egyébként a Bíróság kimondta, hogy a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett nyilvánossághoz közvetítés haszonszerzési jellege nem irreleváns, még ha e jelleg nem is szükségképpen elengedhetetlen feltétele magának a nyilvánossághoz közvetítés fennállásának (2023. április 20‑i Blue Air Aviation ítélet, C‑775/21 és C‑826/21, EU:C:2023:307, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
25 Ebben az összefüggésben a Bíróság kimondta, hogy a közönség „fogékonysága” releváns lehet abban az értelemben, hogy a védelem alatt álló művek sugárzásának haszonszerzési jellege van, mivel a felhasználó e sugárzás révén azon intézmények vonzerejével, és ily módon nagyobb fokú látogatottságával összefüggő gazdasági előnyhöz juthat, amelyekben e sugárzásra sor kerül, míg az ilyen haszonszerzési jelleg hiányzik, ha az érintett közönség semmilyen jelentőséget nem tulajdonít az ilyen sugárzásnak (lásd ebben az értelemben: 2016. május 31‑i Reha Training ítélet, C‑117/15, EU:C:2016:379, 50–52. pont).
26 A Bíróság ítélkezési gyakorlatából ekképpen az következik, hogy a 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének alkalmazása szempontjából különösen a felhasználónak a védelem alatt álló művekhez való hozzáférés ügyfelei számára való biztosításában játszott megkerülhetetlen szerepe és beavatkozásának – különösen ha az haszonszerző jellegű – szándékos jellege teszi lehetővé a különbségtételt egyrészt az e rendelkezés értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítés”, másrészt pedig az ezen irányelv (27) preambulumbekezdése értelmében vett „fizikai eszközök rendelkezésre bocsátása” között.
27 Ezen, az állandó ítélkezési gyakorlatból következő elvekre tekintettel, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy sem a kölcsönzött gépjárműbe beépített rádiókészülék biztosítása, amely az autókölcsönző társaság bármilyen további beavatkozása nélkül lehetővé teszi az azon a területen elérhető földfelszíni műsorszórás vételét, ahol a gépjármű található, illetve valamely hangberendezésnek és adott esetben háttérzene sugárzását lehetővé tévő szoftvernek a biztosítása, nem minősül „közvetítési cselekménynek”. Az ilyen cselekmények a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a 2001/29/EK irányelv (27) preambulumbekezdése értelmében fizikai eszközök rendelkezésre bocsátásának minősülnek (lásd ebben az értelemben: 2020. április 2‑i Stim és SAMI ítélet, C‑753/18, EU:C:2020:268, 34. pont, valamint 2023. április 20‑i Blue Air Aviation ítélet, C‑775/21 és C‑826/21, EU:C:2023:307, 69. pont).
28 E célból a Bíróság többek között megállapította, hogy ha önmagában az a körülmény, hogy valamely eszköz használata szükséges a mű nyilvánosság általi tényleges élvezetéhez, automatikusan ahhoz vezetne, hogy az ilyen eszközök rendelkezésre bocsátása „nyilvánossághoz közvetítési” cselekménynek minősülne, „a közvetítést lehetővé tevő, illetve azt megvalósító fizikai eszközök rendelkezésre bocsátása” is ilyen cselekménynek minősülne, amit azonban a 2010/29 irányelv (27) preambulumbekezdése – amely lényegében átveszi a WCT 8. cikkére vonatkozó közös nyilatkozatot – kifejezetten kizár (lásd ebben az értelemben: 2023. április 20‑i Blue Air Aviation ítélet, C‑775/21 és C‑826/21, EU:C:2023:307, 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
29 A Bíróság ezzel szemben már megállapította, hogy egy pub, egy szálloda, egy gyógyfürdőintézmény vagy egy rehabilitációs központ üzemeltetői ilyen nyilvánossághoz közvetítést végeznek, amikor vendégeiknek védelem alatt álló műveket az általuk üzemeltetett intézményben elhelyezett televízió‑ vagy rádiókészülékek útján történő műsorhordozó jel tudatos átvitele révén szándékosan közvetít (lásd különösen: 2006. december 7‑i SGAE‑ítélet, C‑306/05, EU:C:2006:764, 46. pont; 2011. október 4‑i Football Association Premier League és társai ítélet, C‑403/08 és C‑429/08, EU:C:2011:631, 196. pont; 2014. február 27-i OSA-ítélet, EU:C:2014:110, 26. pont; 2016. május 31‑i Reha Training ítélet, C‑117/15, EU:C:2016:379, 55. és 56. pont).
30 Ezen ítélkezési gyakorlatban a Bíróság ugyanis lényegében azt állapította meg, hogy ha valamely intézmény üzemeltetője önként olyan jeleket és televízió‑ vagy rádiókészülékeket szolgáltat ügyfeleinek, amelyek lehetővé teszik az e jelekbe kódolt műsorok sugárzását, és amelyek ezen intézmény több helyiségében kerültek elhelyezésre, akkor a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítési” cselekményekről van szó, függetlenül attól, hogy az milyen jelátviteli módszer alkalmazásával történik.
31 A jelen ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy az alapügyben szóban forgó apartmanok üzemeltetője e lakások bérlői számára szobaantennákkal felszerelt televíziókészülékeket bocsát rendelkezésre, amelyekről bebizonyosodott, hogy jeleket vesznek, és műsorok, többek között zenei adások ezen apartmanokban történő sugárzását teszik lehetővé.
32 Noha a nemzeti bíróság feladata a jelen ítélet 19–30. pontjában felidézett megfontolások tekintetében annak meghatározása, hogy egy, az alapügyben szóban forgóhoz hasonló apartmanház üzemeltetője „nyilvánossághoz közvetítési” cselekményt valósít‑e meg a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében (lásd ebben az értelemben: 2012. március 15‑i Phonographic Performance [Ireland] ítélet, C‑162/10, EU:C:2012:141, 39. pont), a Bíróság feladata, hogy hasznos útmutatással szolgáljon e tekintetben ahhoz, hogy lehetővé tegye e bíróság számára az előtte folyamatban lévő jogvita eldöntését (lásd ebben az értelemben: 2022. május 5‑i BV ítélet, C‑570/20, EU:C:2022:348, 44. pont).
33 E tekintetben először is – a főtanácsnok indítványának 40. és 50. pontjában foglaltakhoz hasonlóan – meg kell állapítani – a kérdést előterjesztő bíróság általi vizsgálat fenntartása mellett –, hogy az apartmanház üzemeltetője, azáltal, hogy ezen apartmanokban olyan szobaantennákkal felszerelt televíziókészülékeket bocsát rendelkezésre, amelyek további beavatkozás nélkül jeleket vesznek, és műsorok, többek között zenei adások sugárzását teszik lehetővé, szándékosan beavatkozik annak érdekében, hogy ügyfelei számára a bérbeadott apartmanokban a bérbeadás idejére hozzáférést biztosítson ezen adásokhoz, anélkül hogy meghatározó lenne, hogy az e személyek éltek‑e vagy sem e lehetőséggel (lásd ebben az értelemben: 2017. június 14‑i Stichting Brein ítélet, C‑610/15, EU:C:2017:456, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
34 Ezenkívül az üzemeltetőnek azon közvetítő jellegű eljárása, amellyel hozzáférhetővé tette a sugárzott műveket az ügyfelei számára, olyan kiegészítő szolgáltatásnyújtásnak tekintendő, amelynek célja bizonyos értelemben véve az abból való haszonszerzés.
35 E szolgáltatás felkínálása ugyanis hatással van az alapeljárásban szóban forgó apartmanok kategóriabesorolására, és ekképpen ezen apartmanok bérleti díjára (lásd ebben az értelemben: 2012. március 15‑i SCF ítélet, C‑135/10, EU:C:2012:140, 90. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), illetve, amint az ezen ítélet 25. pontjában megállapítást nyert, vonzerejére, és ekképpen látogatottságára. Meg kell tehát állapítani, hogy az ilyen szolgáltatás felkínálása lehetővé teszi a közvetítés – jelen ítélet 24. és 25. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett – hasznot eredményező jellege fennállásának megállapítását.
36 A kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálat szempontjából nem releváns az e bíróság által hangsúlyozott azon körülmény, hogy az alapeljárásban szóban forgó televíziókészülékek inkább „szobaantennához”, mintsem „központi” vevőkészülékhez kapcsolódnak, mint amely a 2010. március 18‑i Organismos Sillogikis Diacheirisis Dimiourgon Theatrikon kai Optikoakoustikon Ergon végzés (C‑136/09, EU:C:2010:151) alapjául szolgáló ügyben szerepelt.
37 A szobaantennák és központi vevőkészülékek közötti ilyen különbségtétel nem lenne összhangban a technológiai semlegesség elvével, amelynek értelmében a törvénynek általánosan kell meghatároznia a személyek jogait és kötelezettségeit annak érdekében, hogy valamely technológia alkalmazását ne részesítse előnyben a másikkal szemben (lásd ebben az értelemben: 2022. március 24‑i Austro‑Mechana ítélet, C‑433/20, EU:C:2022:217, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
38 Másodsorban, ahhoz hogy a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerinti „nyilvánossághoz közvetítés” fogalma alá tartozzon, szükséges, hogy a védett művek ténylegesen a nyilvánossághoz kerüljenek közvetítésre. E tekintetben a Bíróság pontosította, hogy a „nyilvánosság” fogalma meghatározatlan számú lehetséges címzettet jelent, és egyébként viszonylag jelentős számú egyént foglal magában (2023. április 20‑i Blue Air Aviation ítélet, C‑775/21 és C‑826/21, EU:C:2023:307, 51. és 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
39 Így a „nyilvánosság” fogalma egy bizonyos számbeli minimumot feltételez, amely kizárja e fogalomból az érintett személyek túlságosan kicsi, sőt jelentéktelen számát. E címzettek számának meghatározása során figyelembe kell venni többek között, hogy ugyanahhoz a műhöz egyidejűleg hány személynek van hozzáférése, de azt is, hogy ahhoz közülük egymást követően hányan férhetnek hozzá (lásd ebben az értelemben: 2016. május 31‑i Reha Training ítélet, C‑117/15, EU:C:2016:379, 43. és 44. pont; valamint 2019. december 19‑i Nederlands Uitgeversverbond és Groep Algemene Uitgevers ítélet, C‑263/18, EU:C:2019:1111, 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat)
40 A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság nem ad iránymutatást arra nézve, hogy hány személy férhet hozzá a művekhez párhuzamosan vagy egymást követően, azonfelül, hogy az alapeljárásban szóban forgó ingatlan 18 apartmanból áll. E bíróság azt sem jelöli meg különösen, hogy ezen apartmanok rövid távú bérbeadás tárgyát képezik‑e, többek között turistaszállás címen, ami hatással lehet azon személyek számára, akik egymást követően hozzáférhetnek a szóban forgó művekhez.
41 A jelen ítélet 31. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a nemzeti bíróság feladata annak meghatározása, hogy a védelem alatt álló művek ténylegesen a „nyilvánossághoz” kerülnek‑e közvetítésre a jelen ítélet 38. és 39. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében, és a Bíróság feladata, hogy e tekintetben hasznos útmutatással szolgáljon a számára.
42 Amint a főtanácsnok indítványának 36. pontjában megjegyezte, amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság arra a megállapításra jut, hogy az alapeljárásban szóban forgó ingatlan apartmanjai rövid távú bérbeadás tárgyát képezik, többek között turistaszállás címen, azok bérlőit „nyilvánosságnak” kell minősíteni, mivel azok egy szálloda vendégeihez hasonlóan, együttesen meghatározatlan számú lehetséges címzetteknek minősülnek (lásd ebben az értelemben: 2012. március 15‑i Phonographic Performance [Ireland] ítélet, C‑162/10, EU:C:2012:141, 41. és 42. pont).
43 Harmadszor, az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy ahhoz, hogy a 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének értelmében „nyilvánossághoz közvetítésnek” minősülhessen, valamely védelem alatt álló művet az addig alkalmazottaktól eltérő, speciális műszaki módon, vagy ennek hiányában új nyilvánosság, azaz olyan nyilvánosság részére kell közvetíteni, amelyet a szerzői jog jogosultja nem vett figyelembe, amikor a műve eredeti nyilvánossághoz közvetítését engedélyezte (2021. június 22‑i YouTube és Cyando ítélet, C‑682/18 és C‑683/18, EU:C:2021:503, 70. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
44 Amint azt a főtanácsnok az indítványának 59. pontjában kiemelte, egy ingatlan rövid távú, többek között turistaszállás címén történő bérbeadás tárgyát képező apartmanjainak bérlői, ilyen „új” nyilvánosságnak minősülhetnek, mivel e személyek – bár az említett adás vételi területén belül tartózkodnak – nem férhetnének hozzá a sugárzott műhöz az apartmanház üzemeltetőjének beavatkozása nélkül, aki szobaantennával felszerelt televíziókészülékeket bocsát rendelkezésre ezen apartmanokban (lásd ebben az értelemben a 2016. május 31‑i Reha Training ítélet, C‑117/15, EU:C:2016:379, 46. és 47. pont).
45 Ezzel szemben, amint arra a főtanácsnok az indítványának 60. pontjában rámutatott, ha a kérdést előterjesztő bíróság azt állapítaná meg, hogy az alapeljárásban szóban forgó apartmanokat lakásbérlőknek adják bérbe, ez utóbbiak nem tekinthetők a jelen ítélet 43. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett „új nyilvánosságnak”.
46 A fenti megfontolásokra tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a „nyilvánossághoz közvetítés” e rendelkezésben említett fogalma magában foglalja a bérbeadásra szánt apartmanokban olyan szobaantennákkal felszerelt televíziókészülékeknek az ingatlan üzemeltetője általi rendelkezésre bocsátását, amelyek további beavatkozás nélkül jeleket vesznek, és lehetővé teszik a műsorok sugárzását, feltéve hogy ezen apartmanok bérlői „új közönségnek” tekinthetők.
A költségekről
47 Mivel ez az eljárás az alapügyben részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:
Az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló, 2001. május 22‑i 2001/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikkének (1) bekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
a „nyilvánossághoz közvetítés” e rendelkezésben említett fogalma magában foglalja a bérbeadásra szánt apartmanokban olyan szobaantennákkal felszerelt televíziókészülékeknek az ingatlan üzemeltetője általi rendelkezésre bocsátását, amelyek további beavatkozás nélkül jeleket vesznek, és lehetővé teszik a műsorok sugárzását, feltéve hogy ezen apartmanok bérlői „új közönségnek” tekinthetők.
Aláírások