PAOLO MENGOZZI
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2013. január 31.(1)
C‑418/11. sz. ügy
TEXDATA Software GmbH
(az Oberlandesgericht Innsbruck [Ausztria] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Társasági jog – Letelepedés szabadsága – EUMSZ 49. cikk és EUMSZ 54. cikk – 2009/101/EK irányelv, 78/660/EGK negyedik irányelv, 89/666/EGK tizenegyedik irányelv – Tőketársaságok és fiókteleptelepeik számviteli dokumentumainak közzététele – A közzététel elmulasztása esetére előírt szankció – A szankció arányossága – A hatékony bírói jogvédelem elve – A védelemhez való jog tiszteletben tartásának elve – A ne bis in idem elve”
1. Ellentétes‑e az uniós joggal az olyan nemzeti szabályozás, amely a társaságok számviteli dokumentumainak közzétételére szabott határidő túllépése esetén kényszerítő bírságnak mind a társasággal, mind szerveinek mindegyikével szembeni haladéktalan kiszabását írja elő felszólítás és észrevételek benyújtásának előzetes lehetősége nélkül, és amely minden további késedelem esetén további szankciók azonnali kiszabását írja elő? Lényegében ez az Oberlandesgericht Innsbruck (Ausztria) jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmében előterjesztett kérdés.
2. A kérdést előterjesztő bíróság közelebbről annak vizsgálatára kéri a Bíróságot, hogy egy ilyen, Ausztriában a közelmúltban bevezetett szabályozás ellentétes‑e egyrészt a letelepedés EUMSZ 49. és EUMSZ 54. cikkben foglalt szabadságával és az uniós társasági jogi irányelvekben a számviteli dokumentumok közzétételének elmulasztása tekintetében előírt szankciókra vonatkozó rendelkezésekkel, másrészt az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta), valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) különböző rendelkezéseiben előírt hatékony bírói jogvédelem, a védelemhez való jog tiszteletben tartása és a ne bis in idem elveivel.
3. A tárgyalt kérdés az alapeljárásban viszonylag csekély jelentőséggel bír, mindazonáltal a jelen ügyben a Bíróságnak közel sem elhanyagolható uniós jogi kérdések tárgyában kell állást foglalnia.
I – Jogi háttér
A – Az uniós jog
4. Az első társasági jogi irányelv, azaz a 68/151/EGK irányelv(2) 6. cikke, amely ezen irányelv hatályon kívül helyezését követően a 2009/101/EK irányelv(3) 7. cikkévé vált, az alábbiak szerint rendelkezik:
„A tagállamoknak megfelelő büntetéseket kell kiszabniuk legalább a következő esetekben:
a) ha a pénzügyi beszámolóknak a 2. cikk f) pontja szerinti közlését elmulasztják […]”.
5. A negyedik társasági jogi irányelv, azaz a 78/660/EGK irányelv(4) 60a. cikke akként rendelkezik, hogy „a tagállamok megállapítják az ezen irányelv alapján meghozott nemzeti rendelkezések megsértése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozó szabályokat, és minden szükséges intézkedést megtesznek végrehajtásuk érdekében. Az előírt szankcióknak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük”.
6. A tizenegyedik társasági jogi irányelv, azaz a 89/666/EGK irányelv(5) (1) cikkének (1) bekezdésében így rendelkezik:
„A fiókteleptelepre vonatkozó okiratokat és adatokat, ha a fiókteleptelepet egy tagállamban olyan társaság alapította, amelyre egy másik tagállam jogszabályai vonatkoznak, és amelyre a 68/151/EGK irányelvet kell alkalmazni, a fiókteleptelep helye szerinti tagállam jogszabályai alapján az említett irányelv 3. cikkével összhangban […] közzéteszik.”
7. Ezen irányelv 12. cikke értelmében „[a] tagállamok szankciót helyeznek kilátásba arra az esetre, ha az 1., […] cikkben előírt adatközlésre nem kerül sor, vagy ha a 6. és 10. cikk értelmében meghatározott tájékoztatás az üzleti levelezésben és a megrendelőlapokon nem történik meg […]”.
B – A nemzeti jog
8. Az Unternehmensgesetzbuch (a társaságokról szóló osztrák törvénykönyv, a továbbiakban: UGB) 277. § (1) bekezdése értelmében a tőketársaságok jogi képviselőinek a cégjegyzék vezetésével megbízott, a társaság székhelye szerint illetékes bírósághoz be kell nyújtaniuk az éves beszámolókat, az üzleti jelentést, valamint néhány más dokumentumot a közgyűlés általi megvitatásukat követően, de mindenképpen legfeljebb a mérleg fordulónapját követő kilenc hónapon belül.
9. A UGB 280.a §‑a, amelynek címe „A külföldi tőketársaságok fióktelepeire vonatkozó közzététel”, akként rendelkezik, hogy külföldi tőketársaságok fióktelepei esetében a fióktelep képviselőinek, az UGB 277. cikkével összhangban, német nyelven kell közzétenniük a társaság székhelye szerint alkalmazandó jognak(6) megfelelően összeállított, megvizsgált és közzétett számviteli dokumentumokat.
10. Az UGB 283. §‑a a „Kényszerítő bírságok” címet viseli, és az említett közzétételi kötelezettségek elmulasztásának következményeit határozza meg. E szakasz 2011‑ben újraszabályozás tárgyát képezte (a továbbiakban: „a 2011. évi újraszabályozás”)(7).
11. Ezen, módosított rendelkezés első szakaszának értelmében az igazgatótanács tagjainak vagy a felszámolóknak teljesíteniük az UGB 277. §‑ában foglaltakat, külföldi tőketársaság esetében pedig az ennek képviseletére jogosult személyeknek teljesíteniük kell az UGB 280a. §‑ában foglaltakat, ellenkező esetben 700 eurótól 3600 euróig terjedő összegű kényszerítő bírság szabható ki velük szemben. E kényszerítő bírságot a közzétételre megjelölt határidő letelte után kell kiszabni, és ezt kéthavonta meg kell ismételni mindaddig, amíg az említett szervek kötelezettségeiket nem teljesítik.
12. Az UGB 283. §‑ának (2) és (3) bekezdése a kényszerítő bírság kiszabására vonatkozó eljárásról rendelkezik, amely két fázisra tagolódik. Az első fázisban, amelyről e szakasz (2) bekezdése rendelkezik, amennyiben a társaság szervei nem teljesítették az őket terhelő közzétételi kötelezettségeiket az előírt határidő utolsó napjáig, 700 euró összegű kényszerítő bírságot kiszabó intézkedést kell hozni bármilyen előzetes eljárási feltétel teljesítése nélkül. Az, hogy ezen első szankció kiszabásához nem kell teljesülnie semmilyen előzetes eljárási feltételnek, a 2011. évi újraszabályozás egyik újdonsága, amelynek célja az osztrák bíróságok körében az előző szabályozás alapján kialakult azon gyakorlat felváltása, amelynek értelmében a szankció kiszabását megelőzően a bíróságnak felszólításokat kell küldenie a kötelezettségeiket nem teljesítő cégeknek.(8)
13. Ugyancsak az UGB 283. §‑a (2) bekezdése értelmében a kényszerítő bírság kiszabásától csak akkor lehet eltekinteni, ha a kötelezett szerv, előre nem látható vagy elháríthatatlan esemény folytán, nyilvánvalóan nem tudta határidőn belül közzétételi kötelezettségeit teljesíteni. Ilyen esetben az intézkedés meghozatala legfeljebb négyhetes időszakra felfüggeszthető. Az érdekelt szervnek tizennégy nap áll a rendelkezésére, hogy panasszal éljen a kényszerítő bírságot kiszabó intézkedéssel szemben, amelyben a kötelezettség nemteljesítését igazoló okokat be kell mutatnia. Ilyen panasz hiányában az intézkedés jogerőre emelkedik. Amennyiben a panaszt késedelmesen nyújtják be, vagy megalapozatlan, azt el kell utasítani. Mindazonáltal biztosítható a határidők módosítása.
14. Az UGB 283. §‑ának (3) bekezdése a kényszerítő bírság kiszabására vonatkozó eljárás esetleges második fázisáról rendelkezik. E bekezdés értelmében a kényszerítő bírságot kiszabó intézkedéssel szembeni, indokolással ellátott, a (2) bekezdésben említett panasz határidőn belül történő benyújtása ezen intézkedést alkalmazhatatlanná teszi, és rendes peres eljáráshoz vezet. Ezen eljárás végződhet az eljárás megszüntetésével vagy 700 eurótól 3600 euró összegig terjedő kényszerítő bírság kiszabásával. A társaság érdekelt szervének lehetősége van arra, hogy fellebbezést nyújtson be a kényszerítő bírság rendes peres eljárásban történt kiszabása ellen.
15. Amennyiben a közzététel még nem valósult meg az UGB 277. §‑ában meghatározott és a fenti 8. pontban említett közzétételi határidő utolsó napját követő két hónapon belül, az UGB 283 §.‑ának (4) bekezdése akként rendelkezik, hogy további 700 euró kényszerítő bírságot kiszabó intézkedést kell hozni, és e bírságot, a közzétételi kötelezettség nemteljesítésének további fennállása esetén, minden további két hónapos időszakra újból ki kell szabni. Az UGB 283. §‑ának (5) bekezdése akként rendelkezik, hogy a magában az UGB‑ben meghatározott szempontok alapján közép‑ vagy nagyméretűnek minősíthető cégek esetében a (3) bekezdésben előírt kényszerítő bírságok, valamint a további nemteljesítés miatt esetről esetre kiszabott bírságok háromszorosukra vagy hatszorosukra emelkednek.
16. Ezen túlmenően az UGB 283. §‑ának (7) bekezdése értelmében a jogi képviselőket a 277. és 280a. cikk alapján terhelő kötelezettségeket a társaságra is alkalmazni kell. Ha a társaság szervei által nem teljesíti e kötelezettségeket, egyidejűleg magát a társaságot is kényszerítő bírság megfizetésére kell kötelezni.
II – Tényállás, alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
17. A Texdata Software GmbH (a továbbiakban: Texdata) korlátolt felelősségű társaság, amelynek székhelye Karlsruhéban, Németországban található, és szoftverfejlesztési és ‑forgalmazási tevékenységet folytat. Tevékenységeit az osztrák cégjegyzékbe 2008. március 4‑én bejegyzett fióktelepen keresztül külföldi társaságként Ausztriában is gyakorolja.
18. 2011. május 5‑i intézkedésével a Landesgericht Innsbruck (innsbrucki bíróság) a 2011‑ben módosított UGB 283. §‑ának (2) bekezdése alapján két, egyenként 700 euró összegű kényszerítő bírságot szabott ki a Texdatával szemben azzal az indokkal, hogy elmulasztotta a 2008. december 31‑i, illetve 2009. december 31‑i éves beszámolóknak az – a kérdést előterjesztő bíróság előadása alapján 2011. február 28‑i – határidőn belül történő benyújtását.
19. 2011. május 23‑án a Texdata határidőn belül két panaszt nyújtott be a Landesgerichthez, amelyekben arra hivatkozott, hogy a kényszerítő bírságok előzetes figyelmeztetés és felszólítás nélkül nem szabhatók ki, és hogy különben is csak az Amtsgericht Karlsruhéval (karlsruhei helyi bíróság) szemben már közzétett éves beszámolók lennének benyújthatók, amelyekbe az Amtsgericht Karlsruhénél jogsegély keretében elektronikus úton betekintés nyerhető.
20. Ugyanezen a napon a Texdata gondoskodott a két hivatkozott éves beszámolónak a Landesgerichthez való benyújtásáról is.
21. A Landesgericht két, 2011. május 25‑i intézkedésében kimondta, hogy a kényszerítő bírságokat kiszabó két intézkedés, tekintettel az ellenük határidőn belül benyújtott panaszokra, nem alkalmazható, és az UGB 283. §‑ának (3) és (7) bekezdésével összhangban a rendes peres eljárás keretében ismét két – egyenként 700 euró összegű – kényszerítő bírságot szabott ki a társasággal szemben, mert az az éves beszámolókat nem az előírt határidőn belül nyújtotta be.
22. Az ezen két intézkedéssel szemben a Texdata által benyújtott fellebbezés tárgyában eljáró, kérdést előterjesztő bíróságban felmerült, hogy a szóban forgó, 2011‑ben módosított nemzeti szabályozás összegyeztethető‑e az uniós joggal, ennélfogva felfüggesztette az eljárást, és az alábbi kérdést terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:
„Az uniós jog jelenlegi állapotában ellentétes‑e az uniós joggal, különösen
1. az EUMSZ 49. és EUMSZ 54. cikk szerinti letelepedés szabadságával;
2. a hatékony jogvédelem általános jogelvével (EUSZ 6. cikk, (3) bekezdés) (a tényleges érvényesülés elve);
3. az Alapjogi Charta (EUSZ 6. cikk, (1) bekezdés) 47. cikkének második bekezdése és az EJEE 6. cikkének (2) bekezdése (EUSZ 6. cikk, (1) bekezdés) szerinti meghallgatáshoz való jog elvével;
4. az Alapjogi Charta 50. cikke szerinti kétszeres büntetés tilalmával; vagy
5. a közzétételi eljárásban kiszabandó szankciók tekintetében a 68/151/EGK irányelv 6. cikkében, a 78/660/EGK irányelv 60a. cikkében és a 83/349/EGK irányelv(9), 38. cikkének (6) bekezdésében megállapított rendelkezésekkel;
az olyan nemzeti szabályozás, amely az éves beszámoló elkészítésére és a cégjegyzék vezetésével megbízott illetékes (cég)bíróság útján történő közzétételére szabott kilenc hónapos törvényes határidő túllépése esetén,
– a közzétételi kötelezettség fennállására és az esetleges akadályozó okokra vonatkozó előzetes nyilatkozattételi lehetőség, különösen pedig annak előzetes vizsgálata nélkül, hogy ezen éves beszámolót benyújtották‑e már egyáltalán az üzleti tevékenység fő helye szerinti cégbírósághoz; és
– a közzétételi kötelezettség teljesítésére irányuló, a társaságnak vagy a képviseletre jogosult szerveknek címzett előzetes egyedi felszólítás nélkül;
a cégjegyzék vezetésével megbízott bíróságot haladéktalanul legalább 700 euró összegű pénzbírságnak a társasággal és a képviseletre jogosult szervek mindegyikével szembeni kiszabására kötelezi ellenkező bizonyíték hiányában azt a vélelmet alkalmazva, hogy a társaság és szervei vétkesen mulasztották el a közzétételt; és minden további két hónapos késedelem esetén további, alkalmanként legalább 700 euró összegű pénzbírság haladéktalan kiszabását írja elő a társasággal és a képviseletre jogosult szervek mindegyikével szemben – ugyancsak ellenkező bizonyíték hiányában – azt a vélelmet alkalmazva, hogy a társaság és szervei vétkesen mulasztották el a közzétételt?”
III – A Bíróság előtti eljárás
23. Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés 2011. augusztus 10‑én érkezett a Bíróság Hivatalához. Írásbeli észrevételt nyújtott be a Texdata, az osztrák kormány és az Egyesült Királyság Kormánya, valamint az Európai Bizottság.
24. A 2012. november 27‑én tartott tárgyaláson részt vett a Texdata, az osztrák kormány és a Bizottság.
IV – Jogi elemzés
A – Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságáról
25. Mindenekelőtt az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlanságának kifogásolására irányuló érveket szükséges megvizsgálni.
26. Az osztrák kormány rámutat a nemzeti szabályozás előzetes döntéshozatalra utaló végzésben foglalt bemutatásának számos hibájára, és azt állítja tehát, hogy az alapügyben eljáró bíróság nem olyan módon mutatta be e szabályozást, amely lehetővé tenné a Bíróság számára hasznos és nem csupán hipotetikus válasz nyújtását.
27. Ezzel kapcsolatban mindazonáltal emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az EUMSZ 267. cikk szerinti előzetes döntéshozalati eljárás nem a nemzeti törvények vagy rendeletek rendelkezéseinek értelmezésére irányul, ennélfogva az a körülmény, hogy a nemzeti bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló határozatában adott esetben esetleg pontatlanul ismerteti a vonatkozó nemzeti jogi rendelkezéseket, nem zárja ki a Bíróság hatáskörét az e bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolására.(10) A jelen esetben úgy vélem, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben foglalt információk alapján a Bíróság rendelkezésére állnak azon ténybeli és jogi elemek, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson.
28. Az Egyesült Királyság Kormánya azt állítja, – bár nem terjeszt elő alakszerű elfogadhatatlansági kifogást –, hogy nem egyértelmű, milyen okból kellene az UGB 283. §‑a által előírt új eljárást a 2011. évi újraszabályozást követően visszamenőleges hatállyal alkalmazni a 2008‑as és a 2009‑es üzleti évre vonatkozó beszámolók benyújtásának kötelezettsége tekintetében.
29. E tekintetben az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy nem a Bíróság feladata állást foglalni a nemzeti rendelkezések értelmezéséről és alkalmazhatóságáról, illetve megállapítani az alapügy megoldása tekintetében releváns tényeket. A Bíróság feladata ugyanis az, hogy – az uniós és nemzeti bíróságok hatáskörmegosztásának keretén belül – figyelembe vegye azt az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban meghatározott ténybeli és szabályozási hátteret, amelybe az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés illeszkedik.(11) Ezenkívül a Bíróság azt is kimondta, hogy a ratione temporis (időbeli hatály alapján) alkalmazandó nemzeti jogszabályok meghatározása a nemzeti jog értelmezésének kérdése, ami emiatt nem tartozik a Bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelmekkel kapcsolatos hatáskörébe.(12)
30. A fenti megfontolásokból álláspontom szerint az következik, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést elfogadhatónak kell nyilvánítani.
B – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
1. A letelepedés szabadsága és a társasági jogi irányelvek
a) Általános megjegyzések
31. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés első és ötödik részével, amelyeket álláspontom szerint együttesen célszerű vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy a letelepedés EUMSZ 49. és EUMSZ 54. cikkben foglalt szabadságát, valamint a 68/151/EGK első irányelv 6. cikkében, a 78/660/EGK negyedik irányelv 60a. cikkében és a 83/349/EGK hetedik irányelv 38. cikkének (6) bekezdésében megállapított rendelkezéseket akként kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes a tőketársaságok számviteli dokumentumainak közzétételére vonatkozó kötelezettségek nemteljesítése szankcióinak rendszerére vonatkozó, az UGB 2011‑ben módosított és a fenti 10–16. pontban bemutatott változatában foglalt nemzeti szabályozás.
32. Közelebbről a kérdést előterjesztő bíróságban felmerül, hogy az éves beszámolók közzétételének célja nem érhető‑e el ugyanilyen hatékony módon, a 2011. évi újraszabályozás által bevezetettnél kevésbé „drasztikus”eljárással, például az említett újraszabályozást megelőzően hatályos eljárással.(13) Az új szabályozási rendszer ugyanis felesleges költségeket és terheket ró a társaságokra, amelyek kénytelenek ügyvédhez fordulni a letelepedés szabadságából eredő jogaik védelme érdekében, míg, ezzel szemben annak kiderítése céljából, hogy e társaságok közzétették‑e már a releváns számviteli dokumentumokat, azaz a székhely szerinti bíróságon nyilvánosan hozzáférhető mérlegeket, e bíróságon vagy magának a társaságnak a székhelyén betekintés nyerhető.
33. Elöljáróban ki kell emelni, hogy az éves beszámolók közzétételére vonatkozó kötelezettség, valamint a vonatkozó szankcióknak az alapeljárás tárgyát képező nemzeti szabályozásban előírt rendje alkalmazandó a Texdata tekintetében, amennyiben ez utóbbi Ausztriában külföldi tőketársaságként gyakorolja tevékenységét fióktelepén keresztül, amely ezen országban tőketársaság külföldi fióktelepeként került bejegyzésre. Ebben az összefüggésben úgy vélem, az Egyesült Királyság Kormányával egyetértve, hogy a jelen ügyre vonatkozó vizsgálat szempontjából nem annyira a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott, az összevont (konszolidált) éves beszámolóról szóló 83/349/EGK irányelv az irányadó, amelyet az olyan cégcsoportok tekintetében kell alkalmazni, amelyeket külön jogi személyiséggel rendelkező anyatársaságokból és leányvállalatokból álló cégek alkotnak,(14) mint inkább a tőketársaságok fióktelepeinek közzétételi kötelezettségeiről szóló 89/666/EGK tizenegyedik irányelv. Ezenkívül, amint arra már rámutattam a 4. pontban, a 68/151/EGK első irányelvet, amelyre a kérdést előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelmében utal, immár hatályon kívül helyezte és felváltotta a 2009/101/EK irányelv.
34. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az a körülmény, hogy valamely nemzeti bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést formálisan bizonyos közösségi rendelkezésekre hivatkozva fogalmazta meg, nem akadálya annak, hogy a Bíróság megadja e bíróság számára a közösségi jog értelmezésének minden olyan elemét, amely szükséges az utóbbi előtt lévő ügy megítéléséhez, akár hivatkozott ezekre a kérdéseinek megfogalmazásában, akár nem. E tekintetben a Bíróságnak kell a nemzeti bíróság által szolgáltatott információk összessége, és különösen az előzetes döntéshozatalra utalás indokolása alapján meghatározni az uniós jog azon rendelkezéseit, amelyeknek az értelmezése a per tárgyára figyelemmel szükséges.(15)
35. Az alapjogvita tényállására figyelemmel és az alkalmazandó osztrák szabályozás fényében mindazonáltal szükségessé válik, hogy a Bíróság az EUMSZ 49. és EUMSZ 54. cikken túl a 2009/101/EK irányelvet, a 78/660/EGK negyedik irányelvet és a 89/666/EGK tizenegyedik irányelvet is értelmezze.
b) A 2009/101/EK, 78/660/EGK és 89/666/EGK irányelvekről
36. A fent hivatkozott irányelvek mindegyike az uniós jogalkotó által a letelepedés szabadsága gyakorlásának elősegítése céljából elfogadott kiegészítő intézkedések sorába illeszkedik. Mindhárom esetben az EUMSZ 50. cikk (2) bekezdése g) pontját(16), valamint a Tanács által 1961. december 18‑án elfogadott a letelepedés szabadságának korlátozásait megszüntető általános programot(17) végrehajtó rendelkezésekről van szó, amelyek a tagállamokban a társaságtól mind a tagok, mind a harmadik személyek érdekeinek védelmében megkövetelt biztosítékok összehangolását írják elő. E biztosítékok sorában szerepel a magukra a társaságokra vonatkozó egyes releváns információk nyilvánosságra hozatalának kötelezettsége. A fent hivatkozott irányelvek tehát ennek érdekében írnak elő olyan rendelkezéseket, amelyek célja a társaságokra vonatkozó releváns információk közzétételére vonatkozó nemzeti szabályozások összehangolása.(18)
37. Márpedig ezen irányelvek egyes prambulumbekezdéseiből az következik, hogy a közzétételre vonatkozó nemzeti jogszabályok összehangolásának alapvető célja kifejezetten a harmadik személyek érdekeinek védelme. A közzétételi kötelezettségek társaságok számára történő előírásának az a célja ugyanis, hogy a társasággal tárgyalásokat folytató vagy tárgyalás folytatását szándékozó harmadik személyek számára lehetővé tegye az e társaságra vonatkozó legfontosabb iratok, valamint egyes, a társaságot érintő adatok megismerését, különös tekintettel a társaság nevében kötelezettségvállalásra jogosult személyek adataira.(19)
38. Ezenkívül, kifejezetten a tőketársaságok éves beszámolóinak közzétételével kapcsolatban, a Bíróságnak már alkalma nyílt annak megállapítására, hogy ez rendkívül fontos szerepet tölt be a harmadik személyek érdekeinek védelme szempontjából,(20) és alapvetően azok informálására irányul, akik nem ismerik vagy nem ismerhetik kellő mértékben a társaság számviteli és pénzügyi helyzetét.(21) A különleges cél, hogy lehetővé tegyék e személyek számára annak mérlegelését, hogy bármilyen jogviszonyt létrehozzanak vagy fenntartsanak‑e magával a társasággal.(22)
39. Mivel valamely jogi norma alkalmazása közvetlenül kapcsolódik a betartásának biztosítása céljából létrehozott kényszerítő rendszer fennállásához, az uniós jogalkotó nem csak azt írta elő a tagállamok számára, hogy hozzák meg az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy a társaságokat közzétételi kötelezettség terhelje, különösen ami a számviteli dokumentumokat illeti, hanem „megfelelő büntetések” kiszabására is kötelezte őket e kötelezettségek nemteljesítésének esetére.(23)
40. Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a számviteli dokumentumok és egyéb, az UGB 277. §‑ának (1) bekezdésében és 280a. §‑ában megjelölt dokumentumok közzétételére vonatkozó kötelezettségeknek a társaságokkal és külföldi tőketársaságok fióktelepeivel szemben egy, az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló nemzeti szabályozás általi előírása, valamint ez e dokumentumok közzétételének elmulasztása miatti szankciók előírása megfelel a fent hivatkozott irányelveknek.
41. Felmerül mindazonáltal e szankciórendszer megfelelő arányosságának – a kérdést előterjesztő bíróság által felvetett – problémája.
42. E vonatkozásban a Bíróság kimondta, hogy a közzétételi kötelezettségek nemteljesítésének esetére előírt szankciók megfelelő jellegére vonatkozó követelmény hatályának meghatározása céljából haszonnal tekintetbe vehető a Bíróságnak az immár az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében előírt jóhiszemű együttműködés elvére vonatkozó ítélkezési gyakorlata, amelyből azonos természetű követelmény ered. Ezen ítélkezési gyakorlat értelmében a tagállamoknak – még ha ők választhatják is meg a szankciókat – különösen ügyelniük kell arra, hogy az uniós jog megsértését olyan anyagi jogi és eljárási jogi előírások alapján szankcionálják, amelyek hasonlóak a nemzeti jog hasonló jellegű és hasonló jelentőségű megsértésére alkalmazandó előírásokhoz, a szankciók mindenképpen hatékonyak, arányosak és visszatartó erejűek legyenek.(24)
43. Megjegyzendő továbbá, hogy noha az irányelvek megfelelő szankcióknak a tagállamok részéről történő kiszabását írják elő, nem tartalmaznak pontos rendelkezéseket az ilyen, nemzeti szankciók meghatározása tekintetében, és közelebbről nem rögzítetnek egyetlen kifejezett szempontot sem e szankciók arányosságának értékelése céljából.
44. Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az e szabályozásban bevezetett rendszerben előírt feltételek teljesítésének elmulasztása esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozó uniós jogszabályok összehangolásának hiányában a tagállamok hatáskörébe tartozik a számukra megfelelőnek tűnő szankciók megválasztása. A tagállamoknak azonban e hatáskörüket az uniós jog és e jog általános elveinek tiszteletben tartásával, ennélfogva az arányosság elvére figyelemmel kell gyakorolniuk.(25)
45. Ennélfogva az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás által lehetővé tett szankciók nem haladhatják meg az ugyanezen szabályozás által kitűzött, jogos célok elérésére alkalmas és ahhoz szükséges mértéket, mivel több megfelelő intézkedés közül a kevésbé korlátozó jellegűt kell választani, és az okozott kellemetlenségek nem lehetnek aránytalanok az elérendő célhoz képest.(26)
46. Vitathatatlan, hogy egy előzetes döntéshozatali eljárás keretében a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak megítélése, hogy a nemzeti intézkedések összeegyeztethetők‑e az uniós joggal és különösen az arányosság elvével, mivel a Bíróság csak arra rendelkezik hatáskörrel, hogy megadja az uniós jog értelmezésével kapcsolatos valamennyi olyan információt, amelynek alapján a nemzeti bíróság az összeegyeztethetőség kérdését el tudja bírálni.(27) Tehát az említett, a nemzeti jog értelmezése tekintetében egyedül hatáskörrel rendelkező bíróság feladata lesz annak eldöntése, hogy az alapeljárás tárgyát képező nemzeti szabályozás által előírt szankciórendszer teljesíti‑e a hatékonyság, arányosság és visszatartó erő követelményeit, és különösen hogy a közzétételi kötelezettségek megsértésének esetén nem valósít‑e meg kedvezőtlen bánásmódot az osztrák társaságokhoz képest a formálisan külföldi társaságokkal szemben.(28) Mindazonáltal ezen összeegyeztethetőség elbírálása során a kérdést előterjesztő bíróságnak tekintetbe kell vennie a Bíróság által az értelmezéshez adott információkat.
47. E célból először is a fent említett, a társasággal kapcsolatban álló harmadik személyek érdekeinek védelmére irányuló alapvető célt kell tekintetbe venni, amely célt, túl azon, hogy az uniós rendelkezésekből következik, a közzétételre vonatkozó nemzeti rendelkezéseknek is követniük kell. E vonatkozásban feltétlenül ki kell emelni, hogy abból a törvénytervezetből, amely a 2011. évi újraszabályozást bevezetette, kiderül, hogy az előző rendszer értelmében Ausztriában a közzétételi kötelezettség hatálya alá tartozó cégeknek kevesebb mint fele teljesítette megfelelő időben e kötelezettséget.(29) Álláspontom szerint már ez az egyetlen megjegyzés is elegendő annak bemutatására, hogy az előző rendszer,(30) amelyre a kérdést előterjesztő bíróság az új szankciórendszer arányosságára vonatkozó egyes kételyeinek alátámasztása céljából hivatkozik, nem volt alkalmas a társaságok számviteli dokumentumok közzétételére vonatkozó kötelezettségei részükről történő teljesítésének biztosítására, ennélfogva nem felelt meg a hatékonyság és a visszatartó erő követelményének, sem a harmadik személyek védelme irányelvben foglalt alapvető céljának. Egyebekben mind a törvénytervezetre vonatkozó hivatkozott magyarázatokból, mind az osztrák kormány tárgyaláson elhangzott kijelentéseiből az következik, hogy az újraszabályozás és különösen a legalább 700 euró összegű kényszerítő bírság automatikus kiszabását bevezető rendelkezés elfogadásának célja pontosan a közzétételi kötelezettségeknek az e kötelezettségek hatálya alá tartozó cégek részéről történő hatékony és gyors biztosítása, amely célt, amint azt az osztrák kormány szintén a tárgyaláson kifejtette, el is érték, tekintve a közzétételi kötelezettségek társaságok részéről történő teljesítése mértékének a 2011. évi újraszabályozás bevezetését követő jelentős növekedését.
48. Másodsorban meg kell állapítani, hogy a Bizottság észrevételeiből az következik, hogy a tőketársaságok számára a közzétételi kötelezettségek nem teljesítése miatt kiszabott legalább 700 euró kényszerítő bírság körülbelül megfelel a tagállamokban hasonló jogsértés miatt előírt kényszerítő bírságok átlagának, és néhány tagállamban a kényszerítő bírságok legkisebb összege elérheti az 1500 eurót. Egy ilyen összegű legkisebb szankció előírása álláspontom szerint nem haladja meg a szóban forgó szabályozás 37. és 38. pontban bemutatott alapvető céljának elérésére alkalmas és ahhoz szükséges mértéket.
49. Továbbá, nem érintve az alábbiakban a ne bis in idem elvével kapcsolatban tett megállapításaimat, annak előírása, hogy a kényszerítő bírság kiszabását folyamatos nemteljesítés esetén meg kell ismételni kéthavonta, ugyancsak nem aránytalan az elérni kívánt célhoz képest. Olyan intézkedésről van szó ugyanis, amely azon társaságok ösztönzésére irányul, amelyek számára a kényszerítő bírság kiszabása nem kellően elrettentő ahhoz, hogy minél előbb teljesítsék közzétételi kötelezettségeiket.
50. Harmadsorban ki kell emelni, hogy a szóban forgó szabályozás a mérleg fordulónapjától számított kilenc hónapos közzétételi határidőt ír elő. Ez a határidő, a kivételes helyzetektől eltekintve, bőven elégséges időszaknak tekinthető ahhoz, hogy lehetővé tegye a társaság számára az éves beszámolóinak összeállítására és közzétételére vonatkozó kötelezettségeinek teljesítését. Egyébként, ha az előző pénzügyi évre vonatkozó beszámolók közzétételére még hosszabb határidő állna rendelkezésre, az veszélyeztetné a közzétételi kötelezettségek célját, vagyis a harmadik személyek védelmét, amennyiben e személyeknek a társaság helyzetére vonatkozó olyan információkhoz lenne hozzáférésük, amelyek esetleg nem kellően naprakészek ezen információk pontos és a társaság valós helyzetének megfelelő voltának biztosításához.
51. Negyedsorban azt is meg kell jegyezni, hogy a társaságnak és szerveinek mindenképpen rendelkezésükre áll az a lehetőség, hogy a kényszerítő bírságot kiszabó intézkedést megtámadják, feltüntetve azon okokat, amelyek az őket terhelő közzétételi kötelezettség nemteljesítését indokolták.
52. Ötödsorban az előző 42. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat által rögzített követelményekre történő utalással kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a nemzeti szabályozás mind anyagi jogi mind eljárásjogi szempontból pontosan ugyanolyan szankciórendszert ír elő az osztrák társaságok és a külföldi társaságok fióktelepei számára.
53. A fenti megfontolások összességének fényében úgy vélem, hogy az alapeljárásban alkalmazott szabályozáshoz hasonló nemzeti szabályozás nem haladja meg a társaságok számára közzétételi kötelezettségeket előíró szabályozás által jogszerűen követett célok elérésére alkalmas és ahhoz szükséges mértéket.
c) Az EUMSZ 49. és EUMSZ 54. cikkről
54. Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy az ilyen szabályozás megfelel‑e EUMSZ 49. és EUMSZ 54. cikknek, célszerű megvizsgálni, hogy e szabályozás olyan intézkedésnek tekinthető‑e, amely akadályozza egy olyan társaság letelepedési szabadságát Ausztriában, amelyet egy másik tagállam szabályozásának megfelelően fióktelep létesítése által hoztak létre.(31)
55. E vonatkozásban a fenti megfontolásokból mindenekelőtt az következik, hogy, a közzétételi kötelezettségek teljesítésének elmaradása tekintetében alkalmazott, az alapügyben alkalmazandó szankciókhoz hasonló szankciók megfelelőek és az Uniós joggal összeegyeztethetőek. Márpedig feltétlenül meg kell állapítani, hogy e szankciók előírása kizárólag az említett, az uniós jog által előírt, jogszerű közzétételi kötelezettségek társaság részéről történő esetleges megsértésétől függ. Ennélfogva, amint azt a Bizottság helytállóan megjegyezte, csak a társaság és szervei törvénynek nem megfelelő magatartása nyithatja meg a szóban forgó nemzeti szabályozás által előírt jogkövetkezményeket.
56. Ezen túlmenően fentebb kiemeltem, hogy a szankcióknak a közzétételi kötelezettségek teljesítésének elmulasztása tekintetében történő kiszabására vonatkozó szabályozás különbség nélkül alkalmazandó mind az osztrák társaságok, mind más tagállamok olyan társaságai tekintetében, amelyeket Ausztriában fióktelepek létesítése által hoznak létre. Egyébként ezen utóbbiaknak a 280a. cikk értelmében és a 89/666/EGK tizenegyedik irányelv rendelkezéseinek megfelelően, pusztán „a fióktársaságot létrehozó külföldi társaság által ellenőrzött és feltárt számviteli dokumentumokat” kell közzétenniük.(32)
57. Pontosan e megfontolások fényében adható válasz a kérdést előterjesztő bíróságnak a fenti 32. pontban említett, arra vonatkozó kételyeire, miszerint az új szankciórendszer felesleges terheket róna a külföldi társaságokra a jogi eljárások költségei folytán, amelyeket a letelepedés szabadságából eredő jogaik gyakorlása védelmében kell viselniük. E terhek ugyanis közel sem szükségszerűek, hanem kizárólag egy törvényben előírt kötelezettségnek az érdekelt társaság részéről való nemteljesítésétől függnek. Ezen túl e terhek nem csupán a külföldi társaságokat, de az osztrák társaságokat is érintik.
58. Ami ellenben azon, a kérdést előterjesztő bíróság által említett esetleges lehetőséget illeti, hogy a székhely szerinti bíróságon ezen információkról betekintés nyerhető, hangsúlyozom, hogy a 89/666/EGK tizenegyedik irányelv értelmében ahhoz, hogy egy fióktelep teljesítse közzétételi kötelezettségét, nem elegendő, hogy az anyavállalat e kötelezettségeket teljesítette abban a tagállamban, amelyben létrehozták. Továbbá a nemzeti bíróság nem kötelezhető ilyen jellegű, potenciálisan – legalábbis az idő tekintetében – meglehetősen sok ráfordítással járó kutatásoknak más tagállamok bíróságainál történő folytatására, amikor, a vele kapcsolatban álló harmadik személyek védelme érdekében, a társasági dokumentumok közzétételére vonatkozóan törvényben előírt kötelezettség terheli a fióktelep működése szerinti tagállamban. Az a tény, hogy a számviteli dokumentumok elérhetőek az interneten az anyavállalat székhelye szerinti tagállam nyelvén, amely eltérő lehet azon a fióktelep működése szerinti állam nyelvétől, ugyancsak nem alkalmas a fióktelep létrehozása szerinti államban történő közzétételre vonatkozó kötelezettség nemteljesítésének igazolására.
59. E megfontolások fényében úgy vélem, hogy az olyan szabályozás, amely az alapügy körülményeihez hasonló körülmények között az alkalmazandó másodlagos unió joggal összhangban megfelelő szankciókat ír elő az éves beszámolók és a társaság releváns dokumentumai közzétételére vonatkozó kötelezettségek teljesítésének elmulasztása esetére, nem hozza más tagállamok társaságait kedvezőtlen ténybeli vagy jogi helyzetbe a letelepedés szerinti tagállam társaságainak helyzetéhez képest,(33) és nem valósítja meg a letelepedés szabadságának korlátozását, amennyiben nem tiltja, nem gátolja és nem teszi kevésbé vonzóvá e szabadaság gyakorlását.
2. A hatékony bírói jogvédelem, a védelemhez való jog tiszteletben tartása és a ne bis in idem elveiről
a) Előzetes megjegyzések
60. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésének második, harmadik és negyedik részével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a hatékony bírói jogvédelem, a védelemhez való jog tiszteletben tartása és a ne bis in idem Charta és EJEE által megállapított általános elveit akként kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes a tőketársaságok számviteli dokumentumainak közzétételére vonatkozó kötelezettségek nemteljesítésének esetén alkalmazandó szankciórendszerre vonatkozó, az UGB 2011‑ben módosított változatában foglalthoz és a fenti 10–16. pontban bemutatotthoz hasonló nemzeti szabályozás.
61. A kérdést előterjesztő bíróság által idézett három elv mindegyikét az uniós jog általános elveként ismeri el a Bíróság. Ezen elveket immár a Charta (valamint az EJEE) több rendelkezése is kimondja, és ezen elvek az uniós alapjogok rangjára emelkedtek.
62. Közelebbről a hatékony bírói jogvédelem elve az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében olyan általános uniós jogelv, amely a tagállamok közös alkotmányos hagyományain nyugszik.(34) Ezen elvet az EJEE 6. és 13. cikke állapította meg, és újra megerősítést nyert a Charta 47. cikkében.
63. A védelemhez való jog tiszteletben tartásának elvét minden olyan eljárásban, amely szankciók kiszabásához vezethet, a Bíróság ítélkezési gyakorlatában már számos alkalommal uniós jogi alapelvként határozta meg.(35) Ezen elvet az EJEE 6. cikkének (3) bekezdése írta elő, és a Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontja és 48. cikkének (2) bekezdése kodifikálta.
64. Az azonos tényállás miatti kétszeres büntetés, illetve eljárás tilalmát (a ne bis in idem elvét) a Bíróság ugyancsak általános uniós jogelvként ismerte el.(36) Ezen elvről kifejezetten rendelkezik az EJEE 7. jegyzőkönyvének 4. cikke, valamint a Charta 50. cikke.
65. A kérdést előterjesztő bíróság által ezen elvekre, valamint a Charta vonatkozó rendelkezéseire tett utalás felvet két előzetes jellegű kérdést, amelyeket a tárgyaláson kimerítően megvitattak: az első az osztrák kormány által mind írásbeli beadványaiban, mind a tárgyaláson felvetett, arra vonatkozó kérdés, hogy a Charta rendelkezései alkalmazhatók‑e vagy sem egy, az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló tényállás tekintetében; a második, a kérdést előterjesztő bíróság által kifejezetten vizsgált kérdés, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás által előírt szankciórendszer büntetőjogi jellegű‑e, vagy sem. Ugyanis, amennyiben e szabályozás esetlegesen büntetőjoginak lenne minősíthető, úgy hatással lenne a fent említett elvek alkalmazására.
b) A Charta alkalmazhatóságáról
66. A Charta címzettjei, 51. cikkének (1) bekezdése értelmében, a „tagállamok annyiban, amennyiben az Unió jogát hajtják végre”.
67. Az osztrák kormány megjegyzi, hogy noha a fent hivatkozott irányelvek kötelezik a tagállamokat arra, hogy a közzétételi kötelezettségek megsértésének esetére megfelelő szankciókat szabjanak ki, az uniós jog nem szabályozza részletekbe menően sem a szankció kiszabására irányuló eljárást, sem a jogorvoslati eljárást. Mivel az eljárásjog a tagállamok hatáskörébe tartozik, a Charta főszabály szerint nem alkalmazható egy, az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló tényállás tekintetében.
68. E tekintetben feltétlenül meg kell jegyeznem, hogy az „Unió jogának végrehajtása” fogalomnak a tagállamok általi értelmezése, következésképpen pedig a Charta alkalmazási köre olyan kérdések, amelyek a közelmúltban kimerítő vita tárgyát képezték úgy a jogelméletben, mint, főként, a főtanácsnokok körében.(37)
69. Mindazonáltal, anélkül hogy elidőznék a Charta 51. cikke (1) bekezdésének lehetséges, többé‑kevésbé megszorító értelmezésénél, következésképpen pedig a neki tulajdonítható különböző lehetséges alkalmazási köröknél, megjegyzem, hogy a jelen ügyben nem csak azon közzétételi kötelezettségek erednek közvetlenül az uniós jogból, amelyek tekintetében az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát képező szankciórendszert előírták, de maguknak a nemzeti szabályozás által előírt szankcióknak az előírása is az uniós jog, különösen az első, a negyedik és a 89/666/EGK tizenegyedik irányelvben foglalt rendelkezések közvetlen végrehajtásának keretében történt, amelyek előírják a tagállamok számára, hogy megfelelő szankciókat szabjanak ki az említett közzétételi kötelezettségek betartásának biztosítása céljából.(38) A nemzeti szabályozás tehát különös rendelkezéseket tartalmaz, amelyek az uniós jog által kifejezetten előírt szankciók alkalmazására – ideértve a jogorvoslat módjait is – vonatkozó eljárást szabályozzák.
70. Ilyen összefüggésben az, az osztrák kormány által kiemelt körülmény, hogy az uniós jog a tagállamok belső jogrendjére hagyta az ezen szankciók kiszabására vonatkozó eljárási szabályok meghatározásának lehetőségét, álláspontom szerint egyáltalában nem jelenti azt, hogy a szóban forgó tagállam egy, az alapeljárás tárgyát képező nemzeti szabályozáshoz hasonló szabályozás alkalmazásával az uniós jogot hajtotta végre. Ugyanis, amikor, mint jelen esetben, a tagállamok különös rendelkezéseket fogadnak el egy, az uniós jog által kifejezetten előírt szankciórendszernek a nemzeti jogba történő átültetése céljából, ekként a nemzeti rendelkezések közvetlenül az uniós jogot követik, a tagállamoknak elismert eljárásjogi autonómia semmi esetre sem jár azzal, hogy ezzel a tagállamok e jogot hajtanák végre.(39)
71. A fenti megfontolások fényében úgy vélem tehát, hogy a Charta rendelkezéseit alkalmazni kell a jelen ügyben.
c) A nemzeti szabályozás által előírt szankciórendszer büntetőjogi jellegéről
72. A kérdést előterjesztő bíróság szerint az osztrák jogtudományban és ítélkezési gyakorlatban uralkodó álláspont szerint az UGB 283. §‑a szerinti szankciórendszer egyszerre bír visszatartó és szankciójelleggel és ezáltal polgári és büntetőjogi vonatkozással.(40) Ezt az elméletet mindazonáltal vitatja a Bizottság, valamint az az Egyesült Királyság Kormánya.
73. Annak mérlegeléséhez, hogy a szankciórendszer büntetőjogi jellegű‑e, vagy sem, az Európai Emberi Jogi Bíróságnak (a továbbiakban: EJEB) az EJEE 6. és 7. cikkében foglalt „büntetőjogi vád” és „büntetés”, valamint a kapcsolódó 7. jegyzőkönyv 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt „büntetőeljárás” fogalmaira vonatkozó ítélkezési gyakorlatából eredő szempontokat kell figyelembe venni.(41) Ezen ítélkezési gyakorlatot a Bíróság immár kifejezetten átvette.(42)
74. E megközelítés szerint három releváns kritérium létezik, amelyeket az őket először kimondó ítéletre történő hivatkozással „Engel kritériumoknak”neveznek.(43) Az első kritérium a jogsértés belső jog szerinti jogi minősítése, amelyet mindazonáltal kifejezetten „kiindulási pontnak” kell tekinteni.(44) A második kritérium a jogsértés jellege, a harmadik pedig a kiszabott szankció természete és súlya.(45) A második és a harmadik kritérium, amelyek relevanciája nagyobb az elsőnél, vagylagosak és nem szükségszerűen kumulatívak, ami mindazonáltal nem zárja ki a kumulatív megközelítést, amennyiben az egyes szempontok külön‑külön vizsgálata alapján nem vonható le egyértelmű következtetés.(46)
75. Ami a jelen ügyben az első kritériumot, azaz a jogsértés osztrák jog szerinti jogi minősítését illeti, e minősítés nem tűnik kifejezetten büntetőjogi jellegűnek. Mindazonáltal, amint mondottam, e körülmény nem döntő jellegű.(47)
76. A második kritérium, azaz a jogsértés jellege tekintetében az EJEB számos tényezőt megvizsgál, köztük a rendelkezés címzetteinek körét, a védett jogi tárgyat és a szankció célját. E tekintetben mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy az UGB 283. §–ában a közzétételi kötelezettségek nemteljesítése tekintetében előírt szankciók nem a társadalom egészéhez szólnak, hanem e kötelezettségeknek a tőketársaságok és azok képviselői részéről történő teljesítésének biztosítására irányulnak.(48) E kötelezettségek és a nemteljesítésükre vonatkozó szankciók, amint az a fenti 37. és 38. cikkben megállapítást nyert, a társasággal kereskedelmi kapcsolatban álló harmadik személyek védelmének céljára irányul. A védett jogi tárgy, vagyis harmadik személyeknek a társaság állapotának megismerésére vonatkozó joga védhető mind a közigazgatási jog, mind a büntetőjog által.(49) Ami a szankciók által elérni kívánt célt illeti, úgy vélem, tagadhatatlan, hogy e cél nem visszaállító jellegű, amennyiben nem a jogsértés előtti állapot helyreállítására irányul.(50) E szankciók célja álláspontom szerint lényegében preventív jellegű, mivel közzétételi kötelezettségek teljesítésének biztosítása, illetve e kötelezettségek ismételt megsértésének elkerülése érdekében írták elő őket.(51) E tekintetben ugyancsak lényeges megjegyezni, hogy az osztrák Oberster Gerichtshof állandó ítélkezési gyakorlatában tagadja, hogy a szóban forgó szankciórendszernek, a 2011. évi újraszabályozást követően is, visszatartó jellege volna.(52) Továbbá, ellentétben a hivatkozott Bonda‑ügy tárgyát képező szankciókkal, amelyben a Bíróság az „Engel kritériumokat” alkalmazta, a jelen ügy tárgyát képező szankciók nem az érdekelt kérelmére nyújtott támogatások csökkentésében állnak,(53) hanem közvetlenül a szankcióval sújtott jogalany vagyonát érintik.
77. A harmadik „Engel kritérium” a szóban forgó szabályozás által előírt szankció súlyát érinti. Az EJEB ítélkezési gyakorlata értelmében az említett súly meghatározásához az alkalmazandó jogi rendelkezések által előírt legsúlyosabb szankciót kell tekintetbe venni.(54) Márpedig, ami az első intézkedéssel kiszabott, az UGB 283. §‑ának (2) bekezdése által előírt és az alapügyben eljáró bíróság kérelmének különös tárgyát képező automatikus szankció nagyságrendjét illeti, ennek fix összege 700 euró. Ennélfogva nem állapítható meg más, mint hogy e szankció súlya viszonylag csekély.(55) Ugyanez mindazonáltal nem szükségképpen igaz az UGB 283. §‑a (4) bekezdésének alapján kiszabott szankciók tekintetében.(56) Mindenesetre nem hiszem, hogy a szóban forgó szankciók különösebb megbélyegző hatást fejtenének ki.(57)
78. Összefoglalásképpen, a fenti megfontolások fényében úgy vélem, hogy ha a szóban forgó szankciórendszert úgy is kellene tekinteni, hogy az a büntetőjog körébe tartozik az EJEE értelmében, bizonyosan nem tekinthetők a büntetőjog „kemény magvának”, következésképpen a büntetőjogi részre vonatkozó,[az EJEE 6.cikkben foglalt]garanciák, amint azt maga az EJEB meghatározta, nem szükségszerűen alkalmazandók teljes szigorral.(58)
d) A hatékony bírói jogvédelem és a védelemhez való jog tiszteletben tartása elveiről
i. Általános észrevételek
79. A kérdést előterjesztő bíróságban mindenekelőtt felmerül, hogy az UGB‑nek a 2011. évi újraszabályozás által módosított, a tőketársaságok számviteli dokumentumainak közzétételére vonatkozó kötelezettségek nemteljesítése miatti szankció kiszabására irányuló eljárásról szóló rendelkezései túlzottan megnehezítik‑e társaságok számára a letelepedés szabadságából eredő jogaik gyakorlását, ennélfogva ellentétesek‑e a hatékony bírói jogvédelem elvével. Az alapügyben eljáró bíróság egy sor olyan „szerkezeti hiányosságot” határoz meg, – amelyeket a lenti 87. és azt követő pontokban fogok majd vizsgálni – amelyek a nemzeti szabályozást a hatékonyság elvével összeegyeztethetlenné teszik. Ezen állítólagos „szerkezeti hiányosságokkal” kapcsolatban az is felmerül a kérdést előterjesztő bíróság részéről, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás nem összeegyeztethetetlen‑e a védelemhez való jog tiszteletben tartásának elvével. Ezért a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy nem kell‑e eltekintenie a 2011. évi újraszabályozás által bevezetett új szabályozás alkalmazásától.
80. E tekintetben mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a 62. pontban említett rendelkezésekben rögzített, vonatkozó alapelvben kifejezést nyert hatékony bírói jogvédelem biztosítja a jogalanyok számára az uniós jogból eredő jogaik érvényesítését.(59)
81. Az állandó ítélkezési gyakorlatból következik egyrészt, hogy az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében kimondott jóhiszemű együttműködés elve értelmében a nemzeti bíróságok feladata e jogok bírói jogvédelmének biztosítása,(60) másrészt hogy vonatkozó uniós szabályozás hiányában az egyes tagállamok belső jogrendjének feladata, hogy kijelölje a hatáskörrel rendelkező bíróságokat, és meghatározza az azon jogok védelmének biztosítását szolgáló keresetek eljárási szabályait, amelyek az uniós jogból erednek a jogalanyok számára, azzal hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell e tényleges védelmét.(61) E vonatkozásban meg kell jegyezni, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése immár a tagállamok kötelezettségévé teszi annak kötelezettségét, hogy megteremtsék azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony bírói jogvédelem biztosításához szükségesek.
82. Ebből a szempontból ugyancsak az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy azon keresetek eljárási szabályai, amelyek az egyén uniós jogból származó jogai védelmét hivatottak biztosítani, nem lehetnek kevésbé kedvezőek, mint a megfelelő belső jogi keresetek (az egyenértékűség elve) és az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását nem lehet gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tenni (a tényleges érvényesülés elve).(62)
83. A kérdést előterjesztő bíróság egyetlen bizonyítékot sem hoz fel az egyenértékűség elvének esetleges megsértésére vonatkozóan. Kételyei kizárólag a nemzeti szabályozásnak a tényleges érvényesülés elvével való összeegyeztethetőségére vonatkoznak.
84. Kifejezetten ezen elv alkalmazását illetően a Bíróság már megállapította, hogy minden olyan esetben, amikor felmerül a kérdés, hogy valamely nemzeti eljárási rendelkezés lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé teszi‑e az uniós jog alkalmazását, azt kell megvizsgálni, hogy milyen e rendelkezésnek az egész eljárásban betöltött helye, hogy hogyan zajlik az eljárás, és melyek a sajátosságai a különböző nemzeti fórumok előtt. Ebből a szempontból adott esetben azokat az alapelveket is figyelembe kell venni, amelyek a nemzeti bírósági rendszer alapjául szolgálnak, mint például a védelemhez való jog, a jogbiztonság elve és az eljárás szabályos lefolytatásának elve.(63)
85. A kifejezetten a 63. pontban említett nemzeti rendelkezések által rögzített védelemhez való jog tiszteletben tartásának elvét illetően a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy e jog alapvető jog, amely megköveteli egyrészt azt, hogy érdekelt személlyel közöljék a számára sérelmet okozó jogi aktust megalapozó, őt terhelő bizonyítékokat, másrészt azt, hogy e személy számára lehetőséget kell adni, hogy az e bizonyítékokkal kapcsolatos álláspontját megfelelően kifejthesse. A védelemhez való jog tiszteletben tartását minden olyan eljárásban biztosítani kell, amely sérelmet okozó jogi aktushoz vezethet.(64)
86. A szóban forgó szankciórendszernek a kérdést előterjesztő bíróság által meghatározott, állítólagos „szerkezeti hiányosságait” tehát az előző pontokban említett elvek fényében kell vizsgálni.
ii. A kérdést előterjesztő bíróság által meghatározott, állítólagos „szerkezeti hiányosságokról”
87. A kérdést előterjesztő bíróság által meghatározott első állítólagos „szerkezeti hiányosságot” olyan, formájukat és a hatáskört tekintve ésszerűtlen, összetett és nem orvosolható állítólagos követelmények alkotják, amelyek a szóban forgó szabályozást összeegyeztethetetlenné tehetik a hatékonyság elvével. A kérdést előterjesztő bíróság közelebbről az UGB 283. §‑ának (2) bekezdésében foglalt, a megkésve és indokolás nélkül benyújtott keresetek elutasításának előírásra utal, az új jogalapok fellebbezés során való előterjesztésének tilalmával összefüggésben.
88. Ami a megkésve benyújtott keresetek elutasítását illeti, megjegyzem, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a jogvesztő jellegű keresetindítási határidőknek a megállapítása főszabály szerint teljesíti a hatékony érvényesülés elvét, mivel a jogbiztonság alapelvének alkalmazását valósítja meg. Az ilyen határidők nem olyan jellegűek, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tennék az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását. E feltétel teljesítése mellett a tagállamok hosszabb vagy rövidebb határidőt is előírhatnak. Közelebbről a jogvesztő határidőkkel kapcsolatban a Bíróság azt is kimondta, hogy a tagállamok feladata a közösségi jog hatálya alá tartozó nemzeti rendelkezésekben szereplő határidők meghatározása, különösen arra való tekintettel, hogy a meghozandó határozatok mennyire jelentősek az általuk érintett személyek számára, mennyire bonyolultak az alkalmazandó eljárások és rendelkezések, hány személyt érinthetnek, illetve milyen egyéb köz‑ és magánérdekeket kell figyelembe venni.(65)
89. A szóban forgó szabályozás tizennégy napos jogvesztő határidőt ír elő a 700 euró összegű szankciónak a társaság számviteli dokumentumainak közzétételére vonatkozó, az uniós jogból eredő kötelezettségek teljesítésének elmulasztása miatt történő kiszabására. Megjegyzendő, hogy a társaságnak és képviselőinek viszont a mérleg fordulónapjától számított kilenc hónap áll rendelkezésükre e dokumentumok közzétételére. Ebben az összefüggésben álláspontom szerint egyetlen tényező alapján sem lehet arra következtetni, hogy egy ilyen, mégoly rövid, jogvesztő határidő kikötése is ésszerűen lenne, és gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tehetné az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását.(66) E vonatkozásban emlékeztetni kell többek között arra, hogy a szóban forgó rendelkezés kifejezetten rendelkezik a határidők meghosszabbításának lehetőségéről.(67)
90. Ehhez hasonló okfejtés érvényes az indokolással egyáltalán nem ellátott keresetek azonnali elutasítására vonatkozó előírás tekintetében, amely keresetek, amint az az osztrák kormány észrevételeiből kitűnik, meglehetősen gyakoriak voltak a 2011. évi újraszabályozást megelőző szabályozás hatályának ideje alatt. Ugyanis a keresetlevél – akár rövid – indokolásának előírása, amely lehetővé teszi a bíróság számára az ebben foglalt kérelmet alátámasztó indokok megismerését, nem tekinthető a hatékony érvényesülés elvével ellentétes követelménynek. Ezen túl a fellebbezést alátámasztó új jogalapok tilalma, amely a kérdést előterjesztő bíróság szerint akadályozná a szankcióval sújtott társaságot, amelynek keresetét annak késedelmes volta miatt elutasították, hogy ezt követően is hivatkozhasson saját érveire, az egyes tagállam jogrendjeiben közös tilalom, és álláspontom szerint ugyancsak nem veszélyeztetheti e kereset hatékony érvényesülését. Továbbá e tilalom nem alkalmazható menthető tévedés estén, amely tág fogalmat a bíróságok a hatékony bírói jogvédelem fényében is értelmezhetik.(68)
91. A kérdést előterjesztő bíróság által meghatározott második és harmadik állítólagos „szerkezeti hiányosság” a tárgyalás előírásának elmulasztására, illetve az észrevételeknek a szankció kiszabását megelőzően történő benyújtása lehetőségének elmaradására vonatkoznak, amely a kontradiktórius eljárás elvének megsértését valósíthatja meg.
92. E vonatkozásban meg kell jegyezni mindenekelőtt, hogy, amint arra maga a kérdést előterjesztő bíróság emlékeztetett, az EJEB állandó ítélkezési gyakorlata értelmében, noha a szóbeli és nyilvános tárgyalás tartása olyan, az EJEE 6. cikkében megállapított alapelv, amely különös jelentőséget nyer a büntető jellegű eljárásokban, az ilyen tárgyalás tartására vonatkozó kötelezettség nem tekinthető feltétlennek.(69) Továbbá a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy az alapvető jogok nem tekinthetők abszolút jogosultságoknak, hanem korlátozhatók, feltéve hogy a korlátozás a kérdéses intézkedés által követett közérdekű célkitűzéseknek megfelel, és nem jelenti az ekként biztosított jogok nyilvánvaló és a kitűzött célhoz képest és aránytalan sérelmét.(70)
93. Ami a szóban forgó szabályozást illeti, az UGB 283. §‑ából következik, hogy a 700 euró összegű eredeti szankciót kiszabó intézkedés ellen benyújtott, indokolással ellátott keresetlevél kézhezvétele azonnal alkalmazhatatlanná teszi ezen intézkedést, és rendes peres eljárást nyit meg, amelyben sor kerülhet tárgyalás tartására, amelynek során a szankcióval sújtott társaság teljes egészében kifejtheti álláspontját a kontradiktórius eljárás elvének megfelelően.
94. Ebben az összefüggésben, még ha a fenti 74. és azt követő pontokban foglalt megállapítások alkalmazásában el is kellene ismerni a szóban forgó szankciórendszer büntetőjogi jellegét, az a tény, hogy e rendszer nem tekinthető a büntetőjog „kemény magvának”, azt vonja maga után, hogy az ilyen, büntetőjogi jellegből eredő garanciákat nem kell teljesen szigorúan alkalmazni. Ebből a szempontból úgy vélem tehát, hogy összeegyeztethető lehet a hatékony bírói jogvédelem elvével és a védelemhez való jog tiszteletben tartása elvével egy olyan szabályozás, amely, a jelen ügy körülményeihez hasonló körülmények között első fokon egy csekélyebb gazdasági nagyságrendű, megbélyegző hatást nem kifejtő szankció kirovását írja elő, akár egy büntetőjogi jellegűnek minősített szankciórendszer keretében, olyan eljárásban, amely, tárgyalás és kontradiktórius jelleg hiányában, önmagában nem teljesíti az EJEE 6. cikkében foglalt követelményeket. Egy ilyen szabályozás mindazonáltal kizárólag azzal a feltétellel lehet összeegyeztethető az említett elvekkel, hogy a szankciót kiszabó intézkedés teljes bírósági jogkörrel rendelkező szerv felülvizsgálatának tárgyát képezi, amelynek eljárása megfelel a fent említett követelményeknek Másként fogalmazva egyértelműnek kell lennie, hogy az elérhető jogorvoslatok az elsőfokú eljárás bármilyen hibájának orvosolására alkalmasak.(71)
95. Ennélfogva a szóban forgó szabályozás által követett, a fenti 37. és 38. pontban bemutatott közérdekű célkitűzések fényében, a társaság dokumentumai közzétételének elmulasztása miatti 700 euró összegű kényszerítő bírság automatikus kiszabásának előírása az előzőekben bemutatottakhoz hasonló jogorvoslatok elérhetősége mellett, az elérni kívánt célhoz képest nem valósítja meg a védelemhez való jog nyilvánvaló és aránytalan sérelmét, és álláspontom szerint nem ellentétes a hatékony bírói jogvédelem elvével.
96. A negyedik állítólagos „szerkezeti hiányosságot”úgy ábrázolja a kérdést előterjesztő bíróság, mint amely a bizonyítási tehernek a társaság számára, amely tekintetében a vétkesség jogi vélelmét alkalmazzák, kedvezőtlen megoszlásában valósulhat meg. E vonatkozásban meg kell jegyezni, hogy a vétkesség esetleges vélelme, amely együtt jár a kényszerítő bírságnak automatikusan, az érintett társaság meghallgatása nélkül elfogadott intézkedés által történő kiszabásával, minden esetben egy egyszerű, a szankciót kiszabó intézkedés ellen indított rendes peres eljárásban megdönthető vélelemben áll. Ezen eljárásban a társaságnak lehetősége van arra, hogy megfelelő bizonyítási eszközök bemutatásával bizonyítsa a törvény által a közzétételi kötelezettség teljesítése elmulasztásának igazolásául meghatározott okok fennállását. Úgy vélem, ilyen körülmények között a védelemhez való jog és a kereset hatékony érvényesülése kellő mértékben biztosított.(72)
97. Az ötödik feltételezett „szerkezeti hiányosság” nem ésszerű jogvesztő határidők előírására vonatkozik, közelebbről pedig további kényszerítő bírságok kiszabása lehetőségének előírására azt megelőzően, hogy a korábbi végzések jogerőre emelkednének. A kérdést előterjesztő bíróság kételyeinek ad hangot mind a kilenc hónapos határidő tekintetében, amely anélkül nyílik meg, hogy erről a társaságot tájékoztatnák, mind a kényszerítő bírságok folyamatos mulasztás esetén történő ismételt kiszabására vonatkozó két hónapos határidő tekintetében.
98. Először is, a kilenc hónapos határidővel kapcsolatban a fenti 50. pontban már megállapítottam, hogy a szóban forgó irányelvek a számviteli dokumentumok éves közzétételét azért írják elő, hogy harmadik személyek számára, amely jogalanyok e rendelkezések védelme alá tartoznak, biztosítsák a társaság számviteli helyzetére vonatkozó naprakész információkhoz való hozzáférést. Márpedig a társaságnak és hatáskörrel rendelkező szerveiknek tudniuk kell, hogy egy, a törvény által meghatározott határidőn belül, amelyek a mérleg fordulónapjával nyílik meg, e dokumentumokat nyilvánossá kell tenniük. Tehát az ő feladatuk, hogy tájékozódjanak e határidő hosszáról a különböző tagállamokban, amelyekben tevékenységüket egy fióktelepen keresztül gyakorolni kívánják, anélkül, hogy ezen időtartamról őket tájékoztatni kellene. Egyébiránt a Bizottság egy összehasonlító tanulmányából kitűnik, hogy az osztrák szabályozás által előírt kilenc hónapos határidő egyike az Unió tagállamai által biztosított leghosszabb határidőknek. Ilyen körülmények egyetlen tényező alapján sem lehet kijelenteni, hogy egy ilyen határidő ésszerűtlennek tekinthető.
99. Másodszor, a további kényszerítő bírságoknak folyamatos mulasztás esetén, azt megelőzően történő kiszabásának, hogy a korábbi végzések jogerőre emelkednének, előírására vonatkozó két hónapos határidővel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy ennek célja a cégek ösztönzése a közzétételi kötelezettség teljesítésére ismételt mulasztás esetén. Egyetlen tényező sem enged arra következtetni, hogy ezen két hónapos határidő akadályozza a társaságokat abban, hogy keresetet nyújtsanak be a szankciót kiszabó intézkedéssel szemben, ezáltal gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tenni az uniós jog által biztosított jogaik gyakorlását.
100. Öszefoglalásképpen, álláspontom szerint valamennyi fenti megfontolásból az következik, hogy egy, az alapügyben szereplőhöz hasonló szankciórendszer nem ellentétes sem a hatékony érvényesülés elvével, sem a védelemhez való jog tiszteletben tartásának elvével.
e) A ne bis in idem elvéről
101. A kérdést előterjesztő bíróság végezetül kettős kételyének ad hangot a nemzeti szabályozásnak a ne bis in idem elvével való összeegyeztethetősége tekintetében. Ezen elv, amint azt az Alapjogi Charta 50. cikke megfogalmazza, azt mondja ki, hogy senki sem vonható büntetőeljárás alá és nem büntethető olyan bűncselekményért, amely miatt az Unióban a törvénynek megfelelően már jogerősen felmentették vagy elítélték.
102. A kérdést előterjesztő bíróságban elsőként az a kérdés merül fel, hogy az UGB 283. §‑ának (7) bekezdése, új megfogalmazásában, nem sérti‑e ezen elvet, amennyiben akként rendelkezik, hogy ugyanazon tényállási elemeket felróják mind a társaságnak, mind e társaság szerveinek, és mindkettővel szemben pénzbírságot szabnak ki e tényállási elemek alapján. Másodsorban a kérdést előterjesztő bíróság ugyancsak kételyeinek ad hangot azzal kapcsolatban, hogy a ne bis in idem elvével összeegyeztethető‑e a szankció folyamatos mulasztás esetén történő, két hónapos időszakonkénti ismételt kiszabása.
103. Elöljáróban feltétlenül meg kell jegyeznem, hogy,– amint az az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből kitűnik – az alapügyben csak a társasággal szemben szabtak ki szankciót a számviteli dokumentumok közzétételének elmulasztásáért, a társaság szerveivel szemben nem. Továbbá, lévén, hogy a Texdata – mint ez a fenti 20. pontból kitűnik – gondoskodott az éves beszámolók benyújtásáról, semmilyen további kényszerítő bírságot nem szabtak ki. Ebben az összefüggésben, tekintettel a fenti 29. pontban hivatkozott állandó ítélkezési gyakorlatban foglaltakra, a Bíróságnak figyelembe kell vennie azt az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban meghatározott ténybeli hátteret, amelybe az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés illeszkedik, és tekintve, hogy nyilvánvaló, hogy az alapügynek nem képezi tárgyát sem kényszerítő bírságnak a társaság szerveivel és a társasággal szembeni egyidejű kiszabása, sem pedig további, időszakos szankciók kiszabása, a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés e részét elfogadhatatlannak nyilváníthatná.(73)
104. Mindazonáltal, még ha a Bíróság elfogadhatónak nyilvánítaná is az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés e részét, továbbá feltéve, hogy a Bíróság elismeri a szóban forgó szabályozás által előírt szankciórendszer büntetőjogi jellegét, ami az elv alkalmazásának feltételét képezi, úgy vélem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság egyik kételye sem megalapozott. Ugyanis, a ne bis in idem elvének tulajdonítható többé‑kevésbé tág fogalomtól(74) függetlenül, a jelen ügyben álláspontom szerint egyébként sem állnak fenn ezen elv alkalmazásának feltételei.
105. Ami a kérdést előterjesztő bíróság első kételyét illeti, ki kell emelni, hogy az UGB 283. §‑a (1) bekezdésében a kényszerítő bírságnak a társaság szerveivel, illetve, fióktelepek esetében a társaság képviseletére jogosult személyekkel szembeni kiszabását írja elő, míg a (7) bekezdés a kényszerítő bírság társasággal szembeni kiszabásáról rendelkezik. Meg kell állapítani tehát, hogy a nemzeti szabályozás nem kettős büntetést ír elő ugyanazon személy terhére, ugyanazon tényállások alapján, hanem szankciók eltérő személyek terhére való kiszabását írja elő. A tőketársaság, amely önálló jogi személyiséggel rendelkezik, nem esik egybe ugyanis azon személyekkel, akik magához a társasághoz tartozó szervek tagjai.(75) Mivel az elkövető azonosságának feltétele nem áll fenn, a nemzeti szabályozás álláspontom szerint, ebből a szempontból nem tekinthető összeegyeztethetetlennek a ne bis in idem elvével.(76).
106. Ami a kérdést előterjesztő bíróság második kételyét illeti, ki kell emelni, hogy az UGB 283. §‑ának (4) bekezdése akként rendelkezik, hogy amennyiben a közzétételi kötelezettség nemteljesítése folyamatosan fennáll, 700 euró összegű további kényszerítő bírság kiszabásának van helye intézkedés útján, amelyet minden további két hónapos időszak tekintetében meg kell ismételni. Úgy vélem, hogy egy ilyen előírás ugyancsak nem sértheti a ne bis in idem elvét, hiszen a tényállások azonosságának feltétele nem áll fenn, mivel a büntetett magatartások eltérőek. Az első szankciót ugyanis a társaság beszámolóinak a mérleg fordulónapjától számított kilenc hónapos határidőn belüli közzétételének elmaradásáért szabják ki, míg az ezt követő esetekben ugyanazon dokumentumoknak további ezt követő, a törvény által meghatározott egyenként két hónapos határidőn belüli közzétételének elmulasztása von maga után szankciót.(77) Az ezt követő szankciók tehát egyrészt eltérő és más‑más időben megvalósuló jogsértésekre vonatkoznak, másrészt eltérő, visszatartó erejű céljuk van.(78)
107. A fenti megfontolásokból álláspontom szerint az következik, hogy egy, az alapeljárásban szereplőhöz hasonló szankciórendszer nem ellentétes a ne bis in idem elvével.
V – Végkövetkeztetések
108. A fent bemutatott indokok folytán azt javasolom, hogy a Bíróság az alábbi választ adja az Oberlandesgericht Innsbruck által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre:
„A letelepedés EUMSZ 49. és EUMSZ 54. cikkben foglalt szabadságával, az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkében, 48. cikkének (2) bekezdésében és 50. cikkében foglalt hatékony bírói jogvédelem elvével, a védelemhez való jog tiszteletben tartásának elvével és ne bis in idem elvével, valamint a 2009/101/EK irányelv, a 78/660/EGK negyedik irányelv és a 89/666/EGK tizenegyedik irányelv rendelkezéseivel nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az éves beszámoló illetékes (cég)bíróság útján történő közzétételére szabott kilenc hónapos határidő túllépése esetén előzetes nyilatkozattételi lehetőség, különösen pedig a közzétételi kötelezettség teljesítésére irányuló, a társaságnak vagy a képviseletre jogosult szerveknek címzett előzetes egyedi felszólítás nélkül az említett bíróságot haladéktalanul legalább 700 euró összegű pénzbírságnak a társasággal és a képviseletre jogosult szervek mindegyikével szembeni kiszabására kötelezi; és minden további két hónapos késedelem esetén további, alkalmanként legalább 700 euró összegű pénzbírság haladéktalan kiszabását írja elő ugyanezen jogalanyokkal szemben.”