Language of document : ECLI:EU:T:2019:532

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (első tanács)

2019. július 12.(*)

„Állami támogatások – Franciaország által 1994 és 2008 között alkalmazott támogatási program – Az Île‑de‑France régió által nyújtott beruházási támogatások – A támogatási programot a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánító határozat – Előny – Szelektív jelleg – Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése – Indokolási kötelezettség – A »létező támogatás« és az »új támogatás« fogalma – EUMSZ 108. cikk – Az (EU) 2015/1589 rendelet 1. cikke b) pontjának i. és v. alpontja”

A T‑292/17. sz. ügyben,

a Région ÎledeFrance (Franciaország, képviseli: J.‑P. Hordies ügyvéd)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik: L. Armati, C. Georgieva‑Kecsmar és T. Maxian Rusche, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

a Franciaország által az Île‑de‑France régióban az autóbusz‑vállalkozásoknak nyújtott SA.26763 2014/C (korábbi 2012/NN) számú támogatási programokról szóló, 2017. február 2‑i (EU) 2017/1470 bizottsági határozat (HL 2017. L 209., 24. o.) részleges megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács),

tagjai: I. Pelikánová elnök, V. Valančius és U. Öberg (előadó) bírák,

hivatalvezető: L. Ramette tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2018. október 9‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

I.      A jogvita előzményei

1        A felperest, az Île‑de‑France régiót a loi no 76–394, du 6 mai 1976, portant création et organisation de la Région d’Île‑de‑France (az Île‑de‑France régió létrehozásáról és megszervezéséről szóló 1976. május 6‑i 76–394. sz. törvény, JORF, 1976. május 7., 2741. o.) alapján jogi személyiséggel és pénzügyi önállósággal felruházott közintézményként hozták létre. E törvény 6. cikke szerint a régió feladata többek között a területén a regionális közlekedési és személyszállítási politika meghatározása, valamint végrehajtásának biztosítása.

2        A 76–394. sz. törvény 17. cikke többek között az alábbiakat írta elő:

„A regionális tanács határozataival szabályozza a [R]égió hatáskörébe tartozó ügyeket […].”

3        1994. október 20‑án Île‑de‑France régió közgyűlése elfogadta a magán‑ vagy állami vállalkozások által üzemeltetett közúti tömegközlekedési szolgáltatások javításához nyújtott támogatásról szóló, CR 34‑94. számú határozatot a korábban az említett vállalkozások javára bevezetett támogatási intézkedések meghosszabbítása érdekében. E határozatot 1998‑ban és 2001‑ben két másik, a CR 44‑98. számú és a CR 47‑01. számú határozat követte (a továbbiakban a CR 34‑94. számú határozattal együtt: vitatott határozatok), mielőtt a létrehozott támogatási mechanizmust 2008‑ban megszüntették.

4        A vitatott határozatok alapján a felperes pénzügyi támogatást nyújtott a területén elhelyezkedő azon önkormányzatok részére, amelyek vagy menetrendszerű közúti tömegközlekedési magánvállalkozásokkal kötöttek szerződést menetrendszerű autóbuszjáratok üzemeltetésére, vagy azokat állami vállalaton keresztül közvetlenül üzemeltették (a továbbiakban: az érintett önkormányzatok). A felperes támogatásait ezután az érintett önkormányzatok kifizették az említett közlekedési vállalkozásoknak (a továbbiakban: végső kedvezményezettek).

5        A vitatott határozatok által létrehozott támogatási program (a továbbiakban: a szóban forgó támogatási program) keretében a támogatásokat beruházási támogatás (a továbbiakban: a vitatott támogatások) formájában nyújtották, melyek új járművek végső kedvezményezettek általi beszerzésének, valamint új felszerelések általuk történő beszerelésének elősegítésére irányultak, a tömegközlekedési kínálat javítása és a felperes területén rendkívül sűrű közúti közlekedéshez kapcsolódó negatív külső hatások orvoslása érdekében.

6        A francia hatóságok szerint 135 vállalkozás részesült a szóban forgó támogatási programból 1994 és 2008 között. A vitatott támogatások felhasználását az érintett önkormányzatok és a végső kedvezményezettek között létrejött üzemeltetési megállapodások záradékai szabályozták. A záradékokat Île‑de‑France régió közgyűlésének elnöke ellenjegyezte, és azok részletezték a végső kedvezményezetteket az említett támogatásokért cserébe terhelő kötelezettségeket.

7        2008. október 17‑én panasz érkezett az Európai Bizottsághoz a felperes által a területén 1994 és 2008 között, majd 2008‑tól a Syndicat des Transports d'Île‑de‑France (Île‑de‑France régió közlekedési szövetsége; STIF, Franciaország) által ugyanezen a területen bizonyos autóbusz‑vállalkozások részére nyújtott támogatási intézkedések alkotta, állítólagosan jogellenes állami támogatási programmal kapcsolatban.

8        A Bizottság 2014. március 11‑én kelt levelében értesítette a Francia Köztársaságot arról a döntéséről, hogy megindítja az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárást. A Bizottság e határozatnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában (HL 2014. C 141., 38. o.) történő közzétételével felhívta az érdekelt feleket, hogy tegyék meg a szóban forgó intézkedésekkel kapcsolatos észrevételeiket.

9        2014. április 30‑án a Francia Köztársaság benyújtotta észrevételeit a Bizottságnak. Az érdekelt felek – köztük a felperes – által benyújtott összes észrevételt továbbították a Francia Köztársaságnak, amely semmilyen észrevételt nem tett.

10      2016. június 21‑én a Bizottság egy közös feljegyzést kapott a hét érdekelt fél közül négytől, amely pontosította álláspontjukat a 2015. október 6‑i Bizottság kontra Andersen ítélet (C‑303/13 P, EU:C:2015:647) kihirdetését követően. 2016. november 9‑én a felperes kiegészítette észrevételeit.

11      A Bizottság 2017. február 2‑án lezárta az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárást, és elfogadta a Franciaország által az Île‑de‑France régióban az autóbusz‑vállalkozásoknak nyújtott SA.26763 2014/C (korábbi 2012/NN) számú támogatási programokról szóló (EU) 2017/1470 határozatot (HL 2017. L 209., 24. o., a továbbiakban: megtámadott határozat).

12      A megtámadott határozatban a Bizottság többek között úgy vélte, hogy az 1994 és 2008 között a szóban forgó támogatási program alapján a felperes által nyújtott beruházási támogatások az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősülnek. Mivel a tagállamok közötti kereskedelem közös érdekkel ellentétes mértékű hátrányos befolyásolására nem került sor, a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az említett támogatási rendszer az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése értelmében a belső piaccal összeegyeztethető. A Bizottság azonban megállapította, hogy mivel a támogatásokat nem jelentették be, és ezért „új támogatásnak” kell őket minősíteni, a szóban forgó támogatási rendszert az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének megsértésével, jogellenesen hajtották végre.

13      A megtámadott határozat rendelkező részének szövege a következő:

„1. cikk

A [Francia Köztársaság] által 1994 és 2008 között jogellenesen végrehajtott, az Île‑de‑France régió által a CR 34‑94., CR 44‑98. és CR 47‑01. számú határozatok keretében beruházási támogatások formájában nyújtott támogatási program a belső piaccal összeegyeztethető.

[…]

4. cikk

Ennek a határozatnak a Francia Köztársaság a címzettje.”

II.    A nemzeti bíróságok előtt eljárás

14      2004 májusában a syndicat autonome des transporteurs de voyageurs (személyszállítók autonóm szakszervezete, a továbbiakban: SATV) a vitatott határozatok hatályon kívül helyezésére kérte az Île‑de‑France régió közgyűlésének elnökét. E kérelem elutasítását követően az SATV 2004. június 17‑én megsemmisítés iránti keresetet indított a tribunal administratif de Paris (párizsi közigazgatási bíróság, Franciaország) előtt az Île‑de‑France régió közgyűlése elnökének határozatával szemben.

15      2008. július 10‑i 0417015. számú ítéletében a tribunal administratif de Paris (párizsi közigazgatási bíróság) helyt adott az SATV keresetének, és arra kötelezte a felperest, hogy terjesszen a közgyűlés elé új határozatot azon az alapon, hogy a szóban forgó támogatási programot nem jelentették be a Bizottságnak. A tribunal administratif de Paris (párizsi közigazgatási bíróság) egyébiránt a vitatott határozatok hatályon kívül helyezésére kötelezte a felperest.

16      A felperes, miközben fellebbezett e határozat ellen, elfogadta a 2008. október 16‑i CR 80–08. számú határozatot a vitatott határozatok hatályon kívül helyezéséről.

17      A 2010. július 12‑i 08PA 04753. számú ítélettel a cour administrative d’appel de Paris (párizsi közigazgatási fellebbviteli bíróság, Franciaország) helybenhagyta a tribunal administratif de Paris (párizsi közigazgatási bíróság) 2008. július 10‑i 0417015. számú ítéletét. Ezen ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Conseil d’État‑hoz (államtanács, Franciaország). 2012. július 23‑i 343440. számú ítéletében a Conseil d’État (államtanács) elutasította e felülvizsgálati kérelmet, és kiemelte, hogy az, hogy a felperes területén a menetrendszerű személyszállítás piaca zárva volt a verseny előtt, nem hatott ki a vitatott támogatások állami támogatásnak minősítésére, mivel a végső kedvezményezettek más, a verseny előtt nyitott piacokon is tevékenykedtek.

18      A harmadik személyként benyújtott több jogorvoslati kérelem cour administrative d’appel de Paris (párizsi közigazgatási fellebbviteli bíróság) általi, 2015. november 27‑i elutasítását követően az e jogorvoslati kérelmeket benyújtó végső kedvezményezettek felülvizsgálati kérelmeket nyújtottak be a Conseil d’État‑hoz (államtanács), amelyek a keresetlevél benyújtásának időpontjában még folyamatban voltak.

19      Az SATV által 2008. október 27‑én benyújtott újabb keresetlevelet követően a tribunal administratif de Paris (párizsi közigazgatási bíróság) 2013. június 4‑i, 0817138. számú ítéletében arra kötelezte a felperest, hogy bocsásson ki a vitatott támogatások visszatéríttetését lehetővé tevő, végrehajtható okiratokat. 2015. november 27‑én a cour administrative d’appel de Paris (párizsi közigazgatási fellebbviteli bíróság) elutasította az Île‑de‑France régió e határozattal szembeni fellebbezését (13PA 03172. számú ítélet). A felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Conseil d’État‑hoz (államtanács), amely a keresetlevél benyújtásának időpontjában még folyamatban volt.

III. Az eljárás és a felek kérelmei

20      A Törvényszék Hivatalához 2017. május 16‑án benyújtott keresetlevelével a felperes az EUMSZ 263. cikk alapján megindította a jelen keresetet, amely a megtámadott határozat részleges megsemmisítésére irányul.

21      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        nyilvánítsa a keresetet elfogadhatónak;

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot annyiban, amennyiben a Bizottság a szóban forgó támogatási programot „állami támogatási programnak” minősítette;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

22      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        elsődlegesen nyilvánítsa a keresetet elfogadhatatlannak;

–        másodlagosan utasítsa el a keresetet, és

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

IV.    A jogkérdésről

A.      Az elfogadhatóságról

23      A Bizottság – anélkül, hogy a Törvényszék eljárási szabályzata 130. cikkének (1) bekezdése alapján külön iratban elfogadhatatlansági kifogást emelt volna – kéri a kereset elfogadhatatlanságának megállapítását azon az alapon, hogy a felperes nem rendelkezik kereshetőségi joggal, és nem fűződik érdeke az eljáráshoz.

24      A felperes azt állítja, hogy bár nem címzettje a megtámadott határozatnak, a kereset elfogadható, mivel rendelkezik kereshetőségi joggal, és érdeke is fűződik a megtámadott határozat megsemmisítéséhez.

25      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az uniós bíróság jogosult mérlegelni az egyes ügyek körülményei alapján, hogy a gondos igazságszolgáltatás indokolja‑e a kereset érdemi elutasítását, anélkül hogy ezt megelőzően határozna annak elfogadhatóságáról (2002. február 26‑i Tanács kontra Boehringer ítélet, C‑23/00 P, EU:C:2002:118, 51. és 52. pont; 2015. szeptember 14‑i Brouillard kontra Bíróság ítélet, T‑420/13, nem tették közzé, EU:T:2015:633, 18. pont).

26      A jelen ügy körülményei között a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy az eljárásgazdaságosság érdekében mindjárt az elején meg kell vizsgálni a kereset megalapozottságát, anélkül hogy előzetesen határozni kellene annak elfogadhatóságáról.

B.      Az ügy érdeméről

27      Keresete alátámasztására a felperes lényegében két jogalapra hivatkozik. Az első jogalap az Európai Unió működéséről szóló szerződés 108. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2015. július 13‑i (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet (HL 2015. L 249., 9. o.) 1. cikke b) pontja i. és v. alpontjának megsértésére vonatkozik annyiban, amennyiben a Bizottság tévesen állapította meg a megtámadott határozatban, hogy a szóban forgó támogatási program keretében 1994 és 2008 között nyújtott támogatás olyan új támogatás volt, amelyet – bejelentés hiányában – jogellenesen vezettek be. A második jogalap az indokolási kötelezettség megsértésén alapul, amennyiben a vitatott támogatások EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének értelmében vett állami támogatásnak minősítése során a Bizottság nem indokolta meg kellőképpen azt, hogy e támogatások mennyiben voltak szelektívek, illetve részesítették jogosulatlan gazdasági előnyben a végső kedvezményezetteket.

28      E tekintetben rá kell mutatni, hogy kérelmeiben a felperes kifejezetten azt kéri a Törvényszéktől, hogy semmisítse meg a megtámadott határozatot, amennyiben a Bizottság abban azt állapította meg, hogy a vitatott támogatások állami támogatási programnak minősülnek.

29      Ugyanakkor a jelen keresetet alátámasztó jogalapok címei alapján nem lehet azt feltételezni, hogy azok a vitatott támogatások állami támogatáskénti minősítésének megkérdőjelezésére irányulnak.

30      A felhozott jogalapok címéből ugyanis az tűnik ki, hogy azok közül a második kizárólag a megtámadott határozat indokolása elégtelenségének megállapítására irányul a vitatott támogatások állami támogatásnak minősítését illetően, míg az első a Bizottság által e határozatban a szóban forgó támogatási program új jellege kapcsán végzett értékelés vitatását célozza.

31      A keresetlevélből ugyanakkor egyértelműen kitűnik, hogy a második jogalappal – amely vitathatatlanul úgy van megfogalmazva, mint amely kizárólag az indokolási kötelezettség megsértésén alapul – a felperes valójában azt is kifogásolja, hogy a Bizottság azt állapította meg, hogy a jelen ügyben teljesült a szelektivitás és az előny feltétele. E jogalappal a felperes tehát mind az indokolási kötelezettség megsértésének megállapítását, mind pedig a megtámadott határozat érdemi jogszerűségének megkérdőjelezését célozza, azzal az indokkal, hogy a vitatott támogatások nem minősülnek az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének értelmében vett állami támogatásnak.

32      Ezenkívül mind a felperes által beadványaiban megfogalmazott, mind pedig az általa a tárgyalás során ismertetett érvekből kitűnik, hogy a megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelem nem kizárólag a vitatott támogatások állami támogatásként való minősítésének megkérdőjelezésére irányul, hanem a szóban forgó támogatási program új jellegének vitatására is. E körülmények között úgy kell tekinteni, hogy az első, a 2015/1589 rendelet 1. cikke b) pontja i. és v. alpontjának megsértésére alapított jogalap hatásos az említett kérelem alátámasztása szempontjából.

33      E körülményekre figyelemmel úgy kell tekinteni, hogy a hivatkozott jogalapok alátámasztják a felperesnek a megtámadott határozat azon indokkal történő megsemmisítése iránti kérelmét, hogy egyrészt nem állt fenn az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének értelmében vett állami támogatás, másrészt pedig tévesen minősítették új támogatásnak a szóban forgó támogatási programot.

34      Egyébként emlékeztetni kell arra, hogy az indokolás hiánya vagy nem megfelelő volta a lényeges eljárási szabályok megsértésének megállapítását érinti, ennélfogva a megtámadott határozat indokolásában szereplő pontatlanságok értékelésének önálló vizsgálatát igényli, melynek ellenőrzése e határozat megalapozottságának vizsgálata körébe tartozik (lásd ebben az értelemben: 1998. április 2‑i Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ítélet, C‑367/95 P, EU:C:1998:154, 67. pont; 2005. december 15‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, C‑66/02, EU:C:2005:768, 26. pont).

35      Ebből következik, hogy a többek között az indokolási kötelezettség megsértésének, illetve a vitatott támogatások állami támogatásnak minősítését illetően a Bizottság mérlegelési hibájának megállapítását célzó második jogalapot a kizárólag a megtámadott határozat jogszerűségére vonatkozó első jogalapot megelőzően kell megvizsgálni.

1.      Az indokolási kötelezettség megsértésére és a vitatott támogatások EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése tekintettel történt minősítése során elkövetett mérlegelési hibára alapított második jogalapról

a)      Az indokolási kötelezettség megsértéséről

36      A felperes először előadja, hogy a megtámadott határozat indokolása elégtelen, mivel a Bizottság a határozatban annak kiemelésére szorítkozott, hogy a szóban forgó támogatási program ténylegesen szelektált a menetrend szerinti közúti személyszállítási ágazat gazdasági szereplői között, és előnyben részesítette e gazdasági ágazatot más ágazatokkal szemben. A támogatások szelektivitásának kérdésével csak a megtámadott határozat három preambulumbekezdése (a határozat (222)–(224) preambulumbekezdése) foglalkozik.

37      Másodszor a felperes úgy véli, hogy a megtámadott határozat indokolásának elégtelen volta abból fakad, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy a végső kedvezményezettek mennyiben rendelkeztek tényleges mozgástérrel a vitatott támogatások szóban forgó támogatási program keretében történő nyújtását követően. A Bizottság többek között elmulasztotta annak elemzését, hogy e támogatások milyen módon tették lehetővé a végső kedvezményezettek számára a rájuk esetlegesen háruló terhek hatásának enyhítését, és így azt, hogy számukra gazdasági előnyt biztosítsanak.

38      A Bizottság vitatja a felperes érveit. Közelebbről úgy véli, hogy a megtámadott határozat részletes magyarázatokat tartalmaz mind a gazdasági előny fennállását, mind pedig ezen előny szelektív jellegét illetően. Rámutat, hogy mivel a vitatott határozatok nem jelöltek meg részletesen egyetlen kulcsfontosságú paramétert sem a kapott előny értékvesztését illetően, ezért a jogilag megkövetelt módon állapította meg a jogosulatlan gazdasági előny fennállását a végső kedvezményezettek javára.

39      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 296. cikk második bekezdése értelmében a jogi aktusoknak indokolást kell tartalmazniuk. Továbbá az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikkének (2) bekezdése értelmében a megfelelő ügyintézéshez való jog magában foglalja az adminisztráció azon kötelezettségét, hogy döntéseiket indokolják.

40      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az indokolási kötelezettség terjedelme a kérdéses jogi aktus természetétől, valamint elfogadásának körülményeitől függ. Az indokolásnak világosan és egyértelműen kell tartalmaznia az intézmény érvelését oly módon, hogy egyrészt lehetővé tegye az uniós bíróság számára a jogszerűségi vizsgálatra vonatkozó hatásköre gyakorlását, másrészt lehetővé tegye az érdekeltek számára jogaik védelme és a döntés megalapozottságának megítélhetősége érdekében a meghozott intézkedés indokainak megismerését (2003. március 6‑i Westdeutsche Landesbank Girozentrale és Land Nordrhein‑Westfalen kontra Bizottság ítélet, T‑228/99 és T‑233/99, EU:T:2003:57, 278. pont).

41      Nem követelmény az indokolással szemben, hogy a releváns tény‑ és jogkérdések minden részletére kitérjen, mivel azt a kérdést, hogy a jogi aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk második bekezdésében felsorolt követelményeknek, nemcsak a jogi aktus szövegére, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett területre vonatkozó jogszabályok összességére tekintettel kell megítélni (2003. március 6‑i Westdeutsche Landesbank Girozentrale és Land Nordrhein‑Westfalen kontra Bizottság ítélet, T‑228/99 és T‑233/99, EU:T:2003:57, 279. pont).

42      Mindazonáltal, noha a Bizottságnak nem kell állást foglalnia az érdekeltek által elé terjesztett minden érvet illetően, ismertetnie kell a határozat rendszerét illetően alapvető fontossággal bíró tényeket és jogi érveket (lásd ebben az értelemben: 2003. március 6‑i Westdeutsche Landesbank Girozentrale és Land Nordrhein‑Westfalen kontra Bizottság ítélet, T‑228/99 és T‑233/99, EU:T:2003:57, 280. pont).

43      Ami valamely támogatási intézkedés minősítését illeti, az indokolási kötelezettség megköveteli, hogy a Bizottság jelölje meg azokat az indokokat, amelyek alapján úgy véli, hogy a szóban forgó intézkedés az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozik (2000. június 13‑i EPAC kontra Bizottság ítélet, T‑204/97 és T‑270/97, EU:T:2000:148, 36. pont).

44      E tekintetben először meg kell állapítani, – azt megelőzően, hogy kimondhatnánk, hogy fennállt az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének értelmében vett gazdasági előny, – hogy a Bizottság válaszolt a francia hatóságok és az érdekelt felek által előadott, a megtámadott határozat (198) preambulumbekezdésében felidézett, annak alátámasztását célzó érvekre, hogy a felperes a támogatásokat a közszolgáltatási kötelezettség teljesítésének ellenértékeként nyújtotta és azok nem voltak alkalmasak ilyen előny biztosítására a végső kedvezményezettek számára, a 2003. július 24‑i Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletben (C‑280/00, EU:C:2003:415, 87–94. pont) megfogalmazott feltételeknek megfelelően.

45      A Bizottság közelebbről a megtámadott határozat (201)–(207) preambulumbekezdésében ismertette azokat az okokat, amelyek miatt úgy vélte, hogy a vitatott támogatások nem a közszolgáltatási kötelezettségek ellentételezésére irányulnak, hanem hozzáadódtak a menetrendszerű tömegközlekedési vállalkozások és az érintett önkormányzatok között már fennálló szerződéses mechanizmusokhoz, a beruházások ösztönzése céljából. Kiemelte, hogy az, hogy az e támogatások által biztosított előnyt korrigálhatja az ugyanezen önkormányzatok által a végső kedvezményezettek részére közszolgáltatási kötelezettségeik ellentételezése céljából nyújtott összegek esetleges értékvesztése, nem releváns az ilyen elemzés szempontjából.

46      Figyelemmel a Bizottság által a megtámadott határozatban azon kérdést illetően végzett részletes mérlegelésre, hogy a vitatott támogatások előnyt biztosítottak‑e a végső kedvezményezettek számára, nem lehet azt kifogásolni, hogy a jelen ügyben nem szolgáltatott elegendő indokolást annak ellenőrzéséhez, hogy e feltétel teljesült‑e.

47      Másodszor, a vitatott támogatások szelektivitásának feltételét és az e feltételt illetően a megtámadott határozatban szolgáltatott indokolást illetően emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság feladata azt kimutatni, hogy a szóban forgó intézkedés különbségtételt vezet be az intézkedés céljára tekintettel hasonló ténybeli és jogi helyzetben lévő vállalkozások között (lásd ebben az értelemben: 2011. szeptember 8‑i Bizottság kontra Hollandia ítélet, C‑279/08 P, EU:C:2011:551, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

48      E tekintetben a megtámadott határozat (222) és (223) preambulumbekezdésében egyrészt a Bizottság kiemelte, hogy a vitatott támogatások kizárólag azokat a tömegközlekedési magánvállalkozásokat érintik, amelyekkel az érintett önkormányzatok üzemeltetési megállapodást kötöttek, így e támogatások kizárólag a felperes területének menetrendszerű közúti tömegközlekedési ágazatát érintik. Másrészt megállapította, hogy a támogatások odaítélése előtt szelektálják az ehhez az ágazathoz tartozó vállalkozásokat, annak eldöntése céljából, hogy melyikeket bízzák meg a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítésével a felperes területén.

49      A Bizottság ennélfogva a megtámadott határozat (224) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a szóban forgó támogatási program szelektív jellege megfigyelhető mind az érintett ágazat szintjén, mind azon belül, azon vállalkozások között, amelyek részére a vitatott támogatásokat nyújtották, illetve azon vállalkozások között, amelyeket az említett programból kizártak.

50      Ebből következik, hogy a Bizottság kellően részletes magyarázatokat szolgáltatott ahhoz, hogy lehetővé tegyék a felperes számára, hogy megértse azokat az okokat, amelyek miatt a Bizottság úgy vélte, hogy a vitatott támogatások a fenti 47. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett különbségtételt vezettek be a végső kedvezményezettek és azon vállalkozások között, amelyek a vitatott határozatok által követett célra figyelemmel az említett kedvezményezettekhez hasonló ténybeli és jogi helyzetben voltak.

51      E körülmények között a felperes nem kifogásolhatja azt, hogy a Bizottság megsértette az indokolási kötelezettséget egyrészt a szóban forgó támogatási program szelektív jellegére, másrészt pedig a végső felhasználók részére nyújtott jogosulatlan gazdasági előnyre vonatkozó mérlegeléseivel összefüggésben.

b)      A vitatott támogatásoknak az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak minősítése során elkövetett mérlegelési hibáról és különösen a gazdasági előnyre és a szelektivitásra vonatkozó feltételekről

1)      A gazdasági előnyre vonatkozó mérlegelés megalapozottságáról

52      A felperes szerint a Bizottság tévesen tekintette úgy a megtámadott határozatban, hogy teljesült az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésében előírt, a gazdasági előnyre vonatkozó feltétel. Közelebbről a Bizottság elmulasztotta annak megjelölését, hogy milyen különös terhek hárulhattak a végső kedvezményezettekre, valamint hogy a vitatott támogatások milyen módon tették lehetővé e terhek enyhítését és ebből következően a gazdasági előny biztosítását a végső kedvezményezettek számára.

53      A Bizottság vitatja a felperes érveit. Álláspontja szerint a vitatott határozatok nem részletezték a végső kedvezményezettek által kapott gazdasági előny esetleges értékvesztésére vonatkozó kulcsfontosságú paramétereket. Így tehát megalapozottan állapította meg, figyelemmel a megtámadott határozat (209) preambulumbekezdésében ismertetett megfontolásokra – vagyis különösen arra, hogy a vitatott határozatok tanulmányozása alapján egyáltalán nem lehetett azt feltételezni, hogy a vitatott támogatások értéke megfelelően csökkent –, hogy a szóban forgó támogatási programok alapján nyújtott támogatások jogosulatlan gazdasági előnyt biztosítottak a végső kedvezményezettek számára.

54      E tekintetben mindenekelőtt rá kell mutatni, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (207) preambulumbekezdésében kiemelte, hogy mivel a vitatott támogatások a rendszerint a menetrendszerű tömegközlekedési vállalkozások által viselt beruházási költségek egy részének fedezését célozták, e támogatások nyújtásával a felperes mozgásteret szabadított fel a végső kedvezményezettek számára, akik ennek következtében saját forrásaikat más célokra használhatták fel.

55      A megtámadott határozat (207) preambulumbekezdésében részletezett elemzés elegendőek a felperes azon érvének elvetéséhez, amely szerint a Bizottság elmulasztotta annak kifejtését, hogy a vitatott támogatások mennyiben tették lehetővé a végső kedvezményezettekre háruló terhek enyhítését.

56      Mivel a felperes nem terjesztett elő más érvet vagy bizonyítékot a Bizottság megtámadott határozatban szereplő, a gazdasági előny EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésében előírt feltételével kapcsolatos mérlegelésének megkérdőjelezése céljából, és végeredményben e mérlegelés hibás voltának kijelentésére szorítkozott, nincs helye a megtámadott határozatban szereplő, a gazdasági előny fennállására vonatkozó mérlegelés megalapozottsága megkérdőjelezésének.

2)      A szelektivitás feltételére vonatkozó értékelés megalapozottságáról

57      A felperes vitatja, hogy a vitatott támogatások szelektívek. E tekintetben előadja, hogy semmilyen diszkrecionális jogkörrel nem rendelkezik e támogatások odaítélését illetően. Álláspontja szerint a menetrendszerű tömegközlekedés piacán aktív valamennyi gazdasági szereplő jogosult volt e támogatásokra, az iratok puszta benyújtása alapján, feltéve, hogy üzemeltetési megállapodást kötött valamelyik érintett önkormányzattal. Ily módon a felperes területén működő 150 menetrendszerű tömegközlekedési vállalkozás közül több mint 130 részesült a támogatási program alapján nyújtott támogatásokból.

58      A Bizottság vitatja a felperes érveit. Közelebbről előadja, hogy amint azt a felperes maga is elismerte, egyes, Île‑de‑France menetrendszerű személyszállítási piacán tevékenykedő vállalkozásokat kizártak a végső kedvezményezettek köréből. Az, hogy nagyszámú vállalkozás volt képes részesülni a vitatott támogatásokból, nem elegendő azok szelektív jellegének megkérdőjelezésére.

59      E tekintetben ki kell emelni, hogy – amint azt a felperes maga is elismerte beadványaiban – a vitatott támogatások odaítélése a végső kedvezményezettek és az érintett önkormányzatok közötti üzemeltetési megállapodás megkötésétől függött.

60      Ebből következik, hogy a vitatott támogatásokat nem lehetett a más tagállamokból vagy más francia régiókból származó vállalkozások részére nyújtani, valamint hogy kizárólag a felperes területén a menetrendszerű személyszállítási piacon tevékenykedő vállalkozások részesülhettek a szóban forgó támogatási rendszer alapján nyújtott támogatások által szubvencionált eszközökből. Közelebbről kizárólag e vállalkozások használhatták az ily módon támogatásban részesült eszközöket az Unió és a francia terület azon más részein, ahol versenyben állhattak az ugyanezen támogatásban nem részesülő tömegközlekedési gazdasági szereplőkkel.

61      Ennélfogva a felperes állításával ellentétben úgy kell tekinteni, hogy még ha a felperes területén menetrendszerű közúti személyszállítási tevékenységet folytató nagyszámú vállalkozás is részesülhetett a vitatott támogatásokból, a szóban forgó támogatási program olyan különbségtételt alkalmazott, amely alkalmas volt „bizonyos vállalkozások vagy bizonyos áruk” előnyben részesítésére olyan más vállalkozásokkal vagy árukkal szemben, amelyek az említett program által követett célokra tekintettel hasonló ténybeli és jogi helyzetben voltak.

62      E körülmények között meg kell állapítani, hogy a felperes által előadott érvek nem teszik lehetővé a Bizottság által a megtámadott határozatban a vitatott támogatások szelektív jellegét illetően végzett értékelés megkérdőjelezését.

63      A fentiek összességére figyelemmel el kell utasítani a felperesnek a vitatott határozatban a vitatott támogatási program szelektivitását illetően végzett értékelés kapcsán előadott érveket és ebből következően a második jogalap egészét.

2.      A 2015/1589 rendelet 1. cikke b) pontja i. és v. alpontjának megsértésére vonatkozó első jogalapról, amennyiben a szóban forgó támogatási programot tévesen minősítették új támogatási programnak

64      A felperes előadja, hogy a szóban forgó támogatási program a 2015/1589 rendelet 1. cikke b) pontjának i. alpontja alapján létező támogatási program, mivel az érintett önkormányzatok azon lehetőségét, hogy támogatást nyújtsanak a közúti tömegközlekedési vállalkozások számára a décret no 49‑1473, du 14 novembre 1949, relatif à la coordination et à l’harmonisation des transports ferroviaires et routiers (a vasúti és közúti közlekedés összehangolásáról és harmonizációjáról szóló, 1949. november 14‑i 49‑1473. számú rendelet, JORF, 1949. november 15., 11104. o.; a továbbiakban: 1949. évi rendelet) 19. cikke vezette be, azelőtt, hogy az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződés (jelenleg EUM‑Szerződés) 1958. január 1‑jén Franciaországban hatályba lépett.

65      A felperes egyebekben előadja, hogy mivel a megtámadott határozat semmilyen pontos következtetést nem tartalmaz a szóban forgó támogatási program bevezetésének időpontját illetően, a Bizottság nem vetheti el annak lehetőségét, hogy az említett programot egy eredetileg a verseny előtt zárt piacon vezették be, és az ebből következően a 2015/1589 rendelet 1. cikke b) pontjának v. alpontja szerinti létező támogatási programnak minősül.

66      A felperes azon érvét illetően, amely szerint a szóban forgó támogatási programot az 1949. évi rendelet rendelkezései hajtották végre, a Bizottság emlékeztet arra, hogy a megtámadott határozat (236) preambulumbekezdésében megállapította, hogy e rendelkezések a program egyetlen kulcsfontosságú paraméterét sem határozták meg, vagyis annak időtartamát, költségvetését, kedvezményezettjeit, a támogatásban részesíthető javak jellegét és a támogatás alkalmazandó mértékét, továbbá semmiféle jogot nem keletkeztettek a támogatásra.

67      Ezenfelül, a felperes azon időpontra vonatkozó érvelését illetően, amelytől kezdve a vitatott támogatások kihathattak a belső piacon folyó versenyre, a Bizottság előadja, hogy amint azt a tribunal administratif de Paris (párizsi közigazgatási bíróság) 2008. július 10‑i 0417015. számú ítéletében megállapította, a végső kedvezményezettek egyidejűleg tevékenykedtek a menetrendszerű tömegközlekedés piacán és az alkalmi személyszállítási tevékenység piacán. Márpedig az alkalmi személyszállítási tevékenység piacát már 1979‑ben liberalizálták. Ebből következik, hogy a szóban forgó támogatási program e piacon bevezetésétől kezdve érintheti a tagállamok közötti kereskedelmet, bármikor is legyen a bevezetésének időpontja, feltéve, hogy az 1979 és 2008 közé esik.

68      Elsősorban azt kell megvizsgálni, hogy a felperes állításának megfelelően a szóban forgó támogatási programot az 1949. évi rendelet vezette‑e be, egy az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződés Franciaországban való hatálybalépése előtti időpontban, és az ebből következően a 2015/1589 rendelet 1. cikke b) pontjának i. alpontja szerinti létező támogatási programnak minősült.

69      Az 1949. évi rendelet többek között az alábbiakat írta elő:

„2. cikk

Az 1949. július 5‑i törvény 7. cikkének rendelkezései szerinti koordinációs és harmonizációs intézkedések hatálya alá tartozó személyszállítási szolgáltatások a következők:

[…]

2. Az alábbiakban felsorolt személyszállítási közszolgáltatások […]:

Menetrend szerinti járatok, ideértve a szezonális és időszakos szolgáltatásokat is […];

Különjáratok, azaz olyan szolgáltatások, amelyek – bár kérésre – kielégítik a lakosság általános igényeit, és amelyeket minden év bizonyos időszakában újítanak meg […]

19. cikk

Egy területi önkormányzat akkor nyújthat támogatást közúti szolgáltatáshoz, ha egy vállalkozással olyan szerződést köt, amely rögzíti az üzemi szabályzatában meghatározottakon felül a vállalkozásra rótt kötelezettségeket.

A jelen szerződés szerint megállapított díjnak meg kell felelnie az előző cikkekben foglalt valamennyi szabálynak.”

70      Azon kérdéssel kapcsolatban, hogy az 1949. évi rendelet képezi‑e a vitatott támogatások alapját, először is ki kell emelni, hogy az 1949. évi rendeletben előírt támogatásnyújtási módozatok eltérnek a CR 34‑94. számú határozat alapján nyújtott támogatásokétól. Ahogyan arra a Bizottság helyesen hivatkozik, a CR 34‑94. számú határozat keretében a vitatott támogatásokat a felperes az önkormányzatoknak nyújtotta, mielőtt azokat kifizették a végső kedvezményezetteknek. Az 1949. évi rendelet keretében nem létezett ilyen kifizetési rendszer.

71      Másodszor, a Conseil d’État (államtanács) 2012. július 23‑i, 343440. számú ítéletéből kitűnik, hogy a CR 34‑94. számú határozat alapján nyújtott támogatások kizárólag az Île‑de‑France tömegközlekedési vállalkozásai eszközbeszerzésének megkönnyítésére irányultak, anélkül, hogy a szóban forgó támogatási programnak az lett volna a célja vagy hatása, hogy ellentételezésként díjszabási kötelezettségeket írjon elő a végső kedvezményezettek számára. Nem ez a helyzet az 1949. évi rendelet 19. cikke esetében, amely, miközben általános jelleggel előírja a francia önkormányzatok számára azon lehetőséget, hogy ugyanezen vállalkozásokkal támogatási szerződést kössenek, az alkalmazott díjak ellenőrzésére irányult. Így e rendelet 11. cikke kimondta, hogy „a valamely önkormányzattal kötött szerződésen alapuló szolgáltatás esetén a díjakat […] a vállalkozás és a támogatást folyósító önkormányzat közötti szerződésnek megfelelően kell rögzíteni”.

72      Harmadszor, a vitatott határozatok nem tartalmaztak semmiféle utalást az 1949. évi rendeletre. E határozatok csupán az önkormányzatok általános törvénykönyvét, a loi n° 82‑1153, du 30 décembre 1982, d’orientation des transports intérieurs‑t (a belföldi közlekedés irányelveiről szóló, 1982. december 30‑i 82‑1153. sz. törvény; JORF, 1982. december 31., 4004. o.) és a nemzeti jog alapján elfogadott több korábbi határozatot és rendeletet említették meg, amelyek között nem szerepelt az 1949. évi rendelet.

73      Negyedszer, a vitatott határozatok az Île‑de‑France közlekedésének szervezésére vonatkozó sajátos jogszabályi keretbe illeszkedtek, amelyet első alkalommal az ordonnance n° 59–151, du 7 janvier 1959, relative à l’organisation des transports de voyageurs dans la région parisienne (a párizsi régió személyszállításának szervezéséről szóló 1959. január 7‑i 59‑151 rendelet; JORF, 1959. január 10., 696. o.) szabályozott, közel 10 évvel az 1949. évi rendelet elfogadása után.

74      A fenti megfontolások összességéből következik, hogy az 1949. évi rendelet nem képezte a szóban forgó támogatási program jogi alapját.

75      Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy a felperes nem nyújtott be elegendő bizonyítékot a Törvényszékhez annak alátámasztására, hogy a szóban forgó támogatási programot a 2015/1589 rendelet 1. cikke b) pontjának i. alpontja szerinti létező támogatási programnak kell minősíteni.

76      Másodsorban azon kérdést illetően, hogy a szóban forgó támogatási programot a 2015/1589 rendelet 1. cikke b) pontjának v. alpontja szerinti létező támogatási programnak kell‑e minősíteni, emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a „belső piac fejlődésének” e rendelkezésben szereplő fogalma érthető úgy, mint amely a szóban forgó intézkedéssel érintett ágazat gazdasági és jogi környezetének változására utal. Ilyen változást előidézhet többek között a kezdetben a verseny számára zárt piac liberalizálása (lásd analógia útján: 2011. március 24‑i Freistaat Sachsen és Land Sachsen‑Anhalt kontra Bizottság ítélet, T‑443/08 és T‑455/08, EU:T:2011:117, 188. pont).

77      Ebből következik, hogy valamely, eredetileg a verseny számára zárt piacon létrehozott támogatási programot e piac liberalizációjakor létező támogatási programnak kell tekinteni (2000. június 15‑i Alzetta és társai kontra Bizottság ítélet, T‑298/97, T‑312/97, T‑313/97, T‑315/97, T‑600/97–T‑607/97, T‑1/98, T‑3/98–T‑6/98 és T‑23/98, EU:T:2000:151, 143. pont).

78      Ugyanakkor a 2015/1589 rendelet 1. cikke b) pontjának v. alpontja szerint egy tevékenység uniós jog általi liberalizációjának időpontját kizárólag annak kizárása céljából szabad figyelembe venni, hogy ezen időpontot követően egy olyan intézkedést, amely e liberalizációt megelőzően nem minősült támogatásnak, ezt követően létező támogatásnak minősítsenek (lásd analógia útján: 2018. január 16‑i EDF kontra Bizottság ítélet, T‑747/15, EU:T:2018:6, 369. pont).

79      A jelen ügyben a megtámadott határozatból és különösen annak (18) preambulumbekezdésének a) pontjából, valamint (19), (183) és (186) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság szerint a szóban forgó támogatási programot 1994‑ben hozták létre és 2008‑ban szüntették meg, aminek következtében a korábbi határozatok alapján nyújtott támogatásokat a CR 34‑94. számú és azt követő határozatokkal végrehajtott támogatási programtól elkülönülő támogatási programot alkotó támogatásoknak kell tekinteni.

80      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a menetrendszerű tömegközlekedés piacát a francia terület egészén liberalizáló loi no 93‑122, du 29 janvier 1993, relative à la prévention de la corruption et à la transparence de la vie économique et des procédures publiques‑et (a korrupció megelőzéséről, valamint a gazdasági élet és a közbeszerzések átláthatóságáról szóló, 1993. január 29‑i 93‑122. sz. törvény, JORF, 1993. január 30., 1588. o.) 1993‑ban fogadták el, vagyis a CR 34‑94. számú határozat hatálybalépését megelőzően, valamint hogy az utóbbi időpont a Bizottság által a megtámadott határozatban végzett elemzés alapján egybeesik a szóban forgó támogatási rendszer bevezetésének időpontjával.

81      E tényezőkre tekintettel a Bizottság helyesen állapította meg a megtámadott határozatban, hogy a végső kedvezményezettek a vitatott támogatásokból finanszírozott eszközöket 1994‑től a verseny számára nyitott más menetrendszerű tömegközlekedési piacokon is használhatták, következésképpen e támogatások ezen időponttól kezdődően érinthették a versenyt és a tagállamok közötti kereskedelmet.

82      E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a Bizottság azon következtetése, amely szerint az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésében előírt összes feltétel teljesült ezen időszak tekintetében, összhangban áll a nemzeti bíróságok határozataiban, vagyis többek között a tribunal administratif de Paris (párizsi közigazgatási bíróság) 2008. július 10‑i 0417015. számú ítéletében és a cour administrative d’appel de Paris (párizsi közigazgatási fellebbviteli bíróság) 2010. július 12‑i 08PA 04753. számú ítéletében szereplő elemzéssel, amely ítéleteket a megtámadott határozat (226) preambulumbekezdése említett.

83      Egyébiránt, még ha a Bizottság hibát követett volna el – ahogyan azt a felperes állítja – annak megállapításakor, hogy a szóban forgó támogatási programot csupán 1994‑ben vezették be, önmagában e hiba nem volna elegendő azon megállapítás érvénytelenítéséhez, hogy e programot új támogatási programnak kell tekinteni. Ugyanis a megtámadott határozat (226) és (237) preambulumbekezdéséből kitűnik: még ha feltételezzük is, hogy a szóban forgó támogatási rendszert 1979‑ben, vagy legkésőbb 1994‑ben vezették be, vagyis olyan időpontban, amikor a menetrend szerinti személyszállítás piaca még zárt volt a verseny számára, a végső kedvezményezettek a felperes által támogatott eszközöket használhatták a verseny számára nyitott alkalmi szállítási tevékenység keretében.

84      A jelen ügyben a felperes semmiféle bizonyítékot nem szolgáltatott annak alátámasztására, hogy az alkalmi szállítási piac nem tartozott a tagállamok közötti kereskedelem körébe a szóban forgó támogatási program bevezetését megelőző időszakban vagy annak bevezetésekor. A felperes a tárgyaláson annak kiemelésre szorítkozott, hogy e piac marginális volt a menetrendszerű tömegközlekedési piachoz képest.

85      Márpedig a cour administrative d’appel de Paris (párizsi közigazgatási fellebbviteli bíróság) a 2015. november 27‑i 15PA 00385. számú ítéletében már megalapozottan kiemelte az alkalmi személyszállítás piacának releváns voltát. A Bizottság tehát a nemzeti bíróságok határozataira támaszkodva állapította meg, hogy a szóban forgó támogatási programot úgy kell tekinteni, mint amely bevezetésétől kezdve érintette a tagállamok közötti kereskedelmet, és vetette el annak a 2015/1589 rendelet 1. cikke b) pontjának i. alpontja szerinti létező támogatási programkénti minősítését.

86      A fenti körülmények összességére figyelemmel meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem sértette meg a 2015/1589 rendelet 1. cikke b) pontjának v. és i. alpontját.

87      Ennélfogva az első jogalapot, valamint a kereset egészét el kell utasítani.

 V. A költségekről

88      Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

89      A jelen ügyben, mivel a felperes pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően őt kell kötelezni a saját költségein felül a Bizottság részéről felmerült költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Région ÎledeFrance viseli saját költségeit, valamint az Európai Bizottság részéről felmerült költségeket.

Pelikánová

Valančius

Öberg

Kihirdetve Luxembourgban, a 2019. július 12‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


Tartalomjegyzék



*      Az eljárás nyelve: francia.