Language of document : ECLI:EU:T:2021:410

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (első tanács)

2021. július 7.(*)

„Szerződésen kívüli felelősség – Közös kül‑ és biztonságpolitika – Iránnal szemben hozott korlátozó intézkedések – Azon személyek és szervezetek jegyzéke, akikre, illetve amelyekre a pénzeszközök és gazdasági erőforrások befagyasztása alkalmazandó – Magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértése”

A T‑692/15. RENV. sz. ügyben,

a HTTS Hanseatic Trade Trust & Shipping GmbH (székhelye: Hamburg [Németország], képviseli: M. Schlingmann ügyvéd)

felperesnek

az Európai Unió Tanácsa (képviselik: J.‑P. Hix és M. Bishop, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatja:

az Európai Bizottság (képviselik: R. Tricot, C. Hödlmayr, J. Roberti di Sarsina és M. Kellerbauer, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó fél,

a felperes által állítólag a nevének egyrészt az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 423/2007/EK rendelet 7. cikke (2) bekezdésének végrehajtásáról szóló, 2010. július 26‑i 668/2010/EU tanácsi végrehajtási rendelettel (HL 2010. L 195., 25. o.) az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló, 2007. április 19‑i 423/2007/EK tanácsi rendelet (HL 2007. L 103., 1. o.) V. mellékletébe, másrészt pedig az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 423/2007/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. október 25‑i 961/2010/EU tanácsi rendelettel (HL 2010. L 281., 1. o.) a 961/2010 rendelet VIII. mellékletébe történő felvétele miatt elszenvedett kár megtérítése iránt az EUMSZ 268. és EUMSZ 340. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács),

tagjai: H. Kanninen elnök, M. Jaeger és O. Porchia (előadó) bírák,

hivatalvezető: B. Lefebvre tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2020. november 20‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei és a visszautalást megelőző eljárás

1        A felperes, a Naser Bateni által 2009‑ben alapított HTTS Hanseatic Trade Trust & Shipping GmbH egy, a német jog szerint létrejött társaság, amely hajózási ügynökként és tengeri hajók műszaki kezelőjeként tevékenykedik.

2        A jelen ügy az Iráni Iszlám Köztársasággal szemben nyomásgyakorlás céljából bevezetett korlátozó intézkedések sorába illeszkedik, amelyek arra irányulnak, hogy Irán felhagyjon az atomfegyverek elterjedésének veszélyével járó tevékenységekkel és az atomfegyverek célba juttatására szolgáló rendszerek fejlesztésével. Konkrétan: egy hajózási társasággal, az Islamic Republic of Iran Shipping Linesszal (a továbbiakban: IRISL), valamint az e társasághoz állítólagosan kapcsolódó természetes vagy jogi személyekkel szemben hozott intézkedésekről van szó, amely személyek körébe – az Európai Unió Tanácsa szerint – a IRISL Europe, a felperes és két másik hajózási társaság, a Hafize Darya Shipping Lines (a továbbiakban: HDSL) és a Safiran Pyam Darya Shipping Lines (a továbbiakban: SAPID) tartozik.

3        A Tanács az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 2007/140/KKBP közös álláspont hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. július 26‑i 2010/413/KKBP tanácsi határozattal (HL 2010. L 195., 39. o.; helyesbítés: HL 2010. L 197., 19. o.) felvette a felperes nevét a nukleáris fegyverek elterjesztésében részt vevő szervezeteknek az említett határozat II. mellékletében szereplő jegyzékébe. Következésképpen a felperes nevét az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 423/2007/EK rendelet (HL 2007. L 103., 25. o.) 7. cikke (2) bekezdésének végrehajtásáról szóló, 2010. július 26‑i 668/2010/EU tanácsi végrehajtási rendelettel felvették az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló, 2007. április 19‑i 423/2007/EK tanácsi rendelet (HL 2007. L 103., 1. o.) V. mellékletében szereplő jegyzékbe. A 2010/413 határozatot és a 668/2010 végrehajtási rendeletet – amennyiben ezek első alkalommal veszik fel a felperes nevét a jegyzékbe (a továbbiakban: első jegyzékbevétel) – azzal indokolták, hogy ez a társaság „[a] HDSL képviseletét látja el Európában”. E felvétellel szemben nem indítottak megsemmisítés iránti keresetet.

4        2010. október 25‑én a Tanács elfogadta az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 423/2007 rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 961/2010/EU rendeletet (HL 2010. L 281., 1. o.). A 961/2010 rendelet VIII. melléklete tartalmazta azon személyek, szervezetek és szervek jegyzékét, amelyek pénzeszközeit az említett rendelet 16. cikkének (2) bekezdése alapján befagyasztották. A felperes e jegyzékbe való felvételét előíró (a továbbiakban: második jegyzékbevétel) szóban forgó rendeletből kitűnik, hogy az e társasággal szemben elfogadott indok a következő volt: „[a]z IRISL irányítása alatt áll és/vagy annak nevében jár el”. A felperes a második jegyzékbevételt megtámadta a Törvényszék előtt.

5        2011. december 7‑i HTTS kontra Tanács ítéletében (T‑562/10, EU:T:2011:716) a Törvényszék megsemmisítette a második jegyzékbevételt, de megállapította, hogy a 961/2010 rendelet felperest érintő joghatásai 2012. február 7‑ig fennmaradnak.

6        A 2011. december 7‑i HTTS kontra Tanács ítélet (T‑562/10, EU:T:2011:716) kihirdetését követően a felperes nevét a Tanács több jegyzékbe is felvette, azaz elsősorban 2012. január 23‑án a 2010/413 határozat módosításáról szóló 2012/35/KKBP határozattal (HL 2012. L 19., 22. o.; helyesbítés: HL 2012. L 31., 7. o.), a következő okok miatt: „[a]z IRISL ellenőrzése alatt áll [vagy] annak nevében jár el. [A felperes] ugyanazon a hamburgi címen van bejegyezve, mint az IRISL Europe GmbH, vezetője (Dr. Naser Bas[t]eni) pedig korábban az IRISL alkalmazásában állt”. Ennek következtében a 961/2010 rendelet végrehajtásáról szóló, 2012. január 23‑i 54/2012/EU tanácsi végrehajtási rendelettel (HL 2013. L 19., 1. o.; helyesbítés: HL 2012. L 31., 7. o.) a felperes nevét ezen okok miatt felvették a 961/2010 rendelet VIII. mellékletében szereplő jegyzékbe.

7        Másodsorban 2012. március 23‑án a felperes nevét felvették az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 961/2010 rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 267/2010/EU rendeletben (HL 2010. L 88., 1. o.) szereplő jegyzékbe. A Törvényszék előtt a felperes által vitatott e jegyzékbevételt semmisítette meg a 2013. június 12‑i HTTS kontra Tanács ítélet (T‑128/12 és T‑182/12, nem tették közzé, EU:T:2013:312).

8        Harmad‑ és utolsósorban a felperes nevét 2013. november 15‑én a 2010/413 határozat módosításáról szóló 2013/661/KKBP határozattal (HL 2013. L 306., 18. o.) és a 267/2012/EU rendelet végrehajtásáról szóló 1154/2013/EU végrehajtási rendelettel (HL 2013. L 306., 3. o.) ismét jegyzékbe vették. Ezt a jegyzékbevételt vitatta a felperes a Törvényszék előtt, és ezt semmisítette meg a 2015. szeptember 18‑i HTTS és Bateni kontra Tanács ítélet (T‑45/14, nem tették közzé, EU:T:2015:650).

9        Időközben, a 2013. szeptember 16‑i Islamic Republic of Iran Shipping Lines és társai kontra Tanács ítéletben (T‑489/10, EU:T:2013:453) a Törvényszék megsemmisítette az IRISL és más hajózási társaságok, többek között a HDSL és a SAPID nevének a jegyzékbe való felvételét, azon az alapon, hogy a Tanács által kifejtettek nem igazolták az IRISL nevének jegyzékbevételét, és következésképpen nem igazolhatták az azon egyéb hajózási társaságokra vonatkozó korlátozó intézkedések elfogadását és fenntartását sem, amelyeket az IRISL‑lel való kapcsolatuk miatt vettek fel a jegyzékekbe.

10      A felperes 2015. július 23‑i levelében kártérítési kérelmet intézett a Tanácshoz azon kár miatt, amelyet – álláspontja szerint – nevének az IRISL tevékenységéhez kötődő személyek jegyzékeibe történő első, majd azt követő felvételek miatt szenvedett el. A Tanács 2015. október 16‑i levelében elutasította e kérelmet.

11      A Törvényszék Hivatalához 2015. november 25‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette az alábbiakra irányuló keresetet:

–        a Tanács kötelezése arra, hogy fizessen a felperes részére 2 513 221,50 euró összegű kártérítést a nevének a személyek, szervezetek és szervek 423/2007 rendelet V. mellékletében és a 961/2010 rendelet VIII. mellékletében szereplő jegyzékeibe (a továbbiakban együtt: vitatott jegyzékek) történő felvétele miatt általa elszenvedett vagyoni és nem vagyoni kár megtérítése céljából;

–        a Tanács kötelezése arra, hogy fizessen 2015. október 17‑től kezdődően az Európai Központi Bank (EKB) által az irányadó refinanszírozási műveletekre megállapított kamat két százalékponttal növelt mértékének megfelelő késedelmi kamatot;

–        a Tanács kötelezése a költségek viselésére.

12      Ezt a keresetet a Törvényszék Hivatala a T‑692/15. számon vette nyilvántartásba.

13      A Tanács a kereset részben elfogadhatatlanként, és mindenesetre megalapozatlanként történő elutasítását, valamint azt kérte, hogy a Törvényszék a felperest kötelezze a költségek viselésére.

14      A Törvényszék Hivatalához 2016. április 5‑én érkezett beadványával az Európai Bizottság kérte, hogy a Tanács kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson. 2016. május 13‑i határozatával a Törvényszék hetedik tanácsának elnöke helyt adott e kérelemnek a Törvényszék eljárási szabályzata 144. cikke (4) bekezdésének megfelelően.

15      Az eljárás írásbeli szakaszának befejezéséről 2016. augusztus 30‑án értesítették a feleket. Az ezen értesítést követő háromhetes határidőn belül a felek nem terjesztettek elő tárgyalás tartása iránti kérelmet az eljárási szabályzat 106. cikkének (2) bekezdése alapján.

16      A Törvényszék elnökének 2016. október 5‑i határozatával a jelen ügyet a harmadik tanácsba beosztott új előadó bírónak adták át.

17      A Törvényszék a 2017. június 8‑i határozatával – amelyről másnap értesítette a feleket –, mivel úgy ítélte meg, hogy az ügy körülményei kellően fel vannak tárva és a felek nem terjesztettek elő erre irányuló kérelmet, úgy határozott, hogy az eljárás szóbeli szakaszának megnyitása nélkül határoz az eljárási szabályzat 106. cikke (3) bekezdésének megfelelően.

18      A Törvényszék Hivatalához 2017. június 12‑én érkezett beadványával azonban a felperes tárgyalás tartását kérte, különösen a 2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet (C‑45/15 P, EU:C:2017:402) kihirdetése miatt, és azt kérte a Törvényszéktől, hogy pervezető intézkedés keretében hallgassa meg vezetőjét és egyetlen tagját, N. Batenit különösen az állítólagosan elszenvedett vagyoni és nem vagyoni károk terjedelmét illetően.

19      A Törvényszék 2017. június 20‑i határozatával elsősorban helybenhagyta 2017. június 8‑i határozatát. A felperes tárgyalás tartása iránti kérelmét illetően a Törvényszék egyrészt úgy vélte, hogy a felperes e kérelmet a megadott határidőn túl terjesztette elő, másrészt megállapította, hogy nincsenek olyan új körülmények, amelyek adott esetben tárgyalás tartását indokolnák. E tekintetben úgy vélte, hogy a 2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet (C‑45/15 P, EU:C:2017:402) csak helybenhagyta a 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítéletet (T‑384/11, EU:T:2014:986), és ennélfogva nem tudta indokolni az eljárás szóbeli szakaszának megnyitását. A Törvényszék másodsorban azon az alapon nem adott helyt az N. Bateni meghallgatásával kapcsolatos pervezető intézkedés iránti kérelemnek, hogy úgy vélte, az ügy körülményei kellően fel vannak tárva, valamint a jogellenes korlátozó intézkedésből eredő károk értékelésére vonatkozó releváns ítélkezési gyakorlat is rendelkezésre áll.

20      2017. december 13‑i HTTS kontra Tanács ítéletében (T‑692/15, a továbbiakban: első ítélet, EU:T:2017:890) a Törvényszék elutasította a felperes által benyújtott kártérítési keresetet, és ezen utóbbit kötelezte a költségek viselésére. Elutasította a felperes által előadott, az indokolási kötelezettség megsértésére, illetve a vitatott jegyzékekbe való felvétel anyagi feltételeinek megsértésére alapított első, illetve második jogalapot.

21      A Bíróság Hivatalához 2018. február 13‑án benyújtott beadványával a felperes fellebbezést nyújtott be az első ítélettel szemben, amelyet C‑123/18. P. számon vettek nyilvántartásba. 2019. szeptember 10‑i HTTS kontra Tanács ítéletében (C‑123/18 P, a továbbiakban: a fellebbezés tárgyában hozott ítélet, EU:C:2019:694) a Bíróság hatályon kívül helyezte az első ítéletet, és az Európai Unió Bírósága alapokmánya 61. cikkének első bekezdése alapján visszautalta az ügyet a Törvényszék elé, a költségekről pedig nem határozott.

22      A Bíróság lényegében megállapította, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor az első ítélet 49. és 50. pontjában megállapította, hogy a Tanács hivatkozhatott a felperes vitatott jegyzékekbe való felvételekor figyelmen kívül hagyott valamennyi releváns körülményre, valamint konkrétan, amikor ezen ítélet 60. pontjában megállapította, hogy az említett ítélet 59. pontjában jelzett számos körülményből kitűnik, hogy a Tanács nem sértett meg kellően súlyosan uniós jogszabályt a felperes és az IRISL közötti kereskedelmi kapcsolatok terjedelmének értékelése keretében, amennyiben a felperes neve vitatott jegyzékekbe való felvételének időpontjában a Tanács nem ismerte azon valószínűsítő körülményeket, amelyek alátámasztják a felperesnek az IRISL „tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló társaságként” történő minősítését, amint az a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 51. és 56–86. pontjából kitűnik.

 Az eljárás és a felek kérelmei a visszautalást követően

23      A Törvényszék elé visszautalt ügyet a Törvényszék Hivatala T‑692/15. RENV. számon vette nyilvántartásba, és azt 2019. szeptember 19‑én – az eljárási szabályzat 216. cikke (1) bekezdésének megfelelően – az első tanácsnak osztották ki.

24      Az eljárási szabályzat 217. cikke (1) bekezdésének megfelelően a feleket felkérték a fellebbezés tárgyában hozott ítéletnek a jelen eljárásra gyakorolt következményeivel kapcsolatos észrevételeik benyújtására. A felek a kitűzött határidőn belül benyújtották észrevételeiket.

25      A Törvényszék Hivatalához 2019. november 11‑én benyújtott észrevételeiben a felperes állást foglalt a fellebbezés tárgyában hozott ítéletnek a jelen ügyre gyakorolt hatásait illetően. E tekintetben fenntartja a keresetben előadott azon kereseti kérelmeket, amelyek arra irányulnak, hogy a Törvényszék kötelezze a Tanácsot az általa elszenvedett nem vagyoni és vagyoni károk megtérítésére.

26      A Törvényszék Hivatalához 2019. november 19‑én benyújtott észrevételeiben a Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        a keresetet mint részben elfogadhatatlant, mindenesetre pedig mint megalapozatlant utasítsa el;

–        a felperest kötelezze a Törvényszék előtt a T‑692/15. és a T‑692/15. RENV. sz. ügyben megindított eljárásban felmerült költségek, valamint a Bíróság előtt a C‑123/18. P. sz. ügyben lefolytatott fellebbezési eljárásban felmerült költségek viselésére.

27      A Törvényszék Hivatalához 2019. november 19‑én benyújtott észrevételeiben a Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze az eljárás költségeinek viselésére.

28      A felperes és a Tanács 2020. január 29‑én, illetve 30‑án tárgyalás megtartását kérte.

29      Az előadó bíró javaslatára a Törvényszék helyt adott az említett kérelmeknek, és megnyitotta az eljárás szóbeli szakaszát.

30      2020. június 30‑i határozatában az első tanács elnöke az eljárási szabályzat 68. cikkének (1) bekezdése alapján – a felek meghallgatását követően – úgy határozott, hogy az eljárás szóbeli szakaszának lefolytatása céljából a jelen ügyet egyesíti a T‑455/17. sz. Bateni kontra Tanács üggyel.

31      A tárgyalásnak a Covid19‑cel kapcsolatos egészségügyi válság miatti többszöri elhalasztását követően, a Törvényszék a – felperes beleegyezésével videokonferencia keretében megtartott – 2020. november 20‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a Törvényszék által feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaikat.

 A jogkérdésről

 A felperes kártérítési keresetének elévülésére alapított elfogadhatatlansági kifogásról

32      A Tanács az első eljárásban benyújtott viszonválaszban a keresetnek az Európai Unió Bírósága alapokmányának 46. cikkében előírt elévülési határidő lejárta miatti részleges elfogadhatatlanságára hivatkozik.

33      A Tanács e tekintetben azt állítja, hogy a felperes által 2015. november 25‑én benyújtott kereset több mint öt évvel korábban elfogadott jogi aktusokon, nevezetesen a 2010. július 26‑i 668/2010 rendeleten és a 2010. október 25‑i 961/2010 rendeleten alapul.

34      A Tanács úgy véli, hogy a kereset mindenesetre részben elfogadhatatlan a felperes kártérítési kereset benyújtásához fűződő jogának a 2010. november 25. – azaz öt évvel a kártérítési kereset Törvényszékhez való, 2015. november 25‑i benyújtása – előtt állítólagosan elszenvedett károk tekintetében való elévülése miatt.

35      Ezen túlmenően a Törvényszék Hivatalához 2019. november 19‑én benyújtott észrevételeiben a Tanács fenntartja ezt az érvet, és kijelenti, hogy „[a] 2019. szeptember 10‑i ítélet egyáltalán nem befolyásolja azt az érv[é]t, amely szerint a Törvényszék részben nem rendelkezik hatáskörrel, mivel a keresetben hivatkozott jogok részben elévültek”.

36      A tárgyaláson az említett érvvel kapcsolatos álláspontjának kifejtésére felkért felperes emlékeztetett arra, hogy a bírósági eljárás előtt, az ötéves határidőn belül kérte a Tanácsot kárainak megtérítésére.

37      Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmányának 46. cikke – amelyet ezen alapokmány 53. cikkének első bekezdése értelmében a Törvényszék előtti eljárásra is alkalmazni kell – előírja, hogy a szerződésen kívül okozott károkért való felelősségre vonatkozó ügyekben az Európai Unió elleni eljárás megindításának joga az erre okot adó esemény felmerülésétől számított öt év alatt évül el. Az elévülés megszakad, ha a Bírósághoz keresetet nyújtottak be, vagy ha a károsult fél az eljárás megindítása előtt követelésével az Unió megfelelő intézményéhez fordult. Ez utóbbi esetben az eljárást az EUMSZ 263. cikkben előírt két hónapos határidőn belül kell megindítani; adott esetben az EUMSZ 265. cikk második bekezdésének rendelkezéseit kell alkalmazni.

38      Az EUMSZ 263. cikkben előírt két hónapos határidőt egyébként akkor kell alkalmazni, ha az eljárás megindítása előtt a megfelelő intézményhez benyújtott kérelmet elutasító határozatot közölték a kérelmet benyújtó személlyel, míg az EUMSZ 265. cikk második bekezdésében előírt két hónapos határidőt akkor kell alkalmazni, ha az érintett intézmény nem foglalt állást az e kérelem benyújtásától számított két hónapon belül (lásd ebben az értelemben: 2005. május 4‑i Holcim [France] kontra Bizottság végzés, T‑86/03, EU:T:2005:157, 38. pont; 2016. július 21‑i Nutria kontra Bizottság ítélet, T‑832/14, nem tették közzé, EU:T:2016:428, 36. pont).

39      A jelen ügyben az első jegyzékbevételt 2010. július 27‑én tették közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában, a felperes pedig 2015. július 23‑án nyújtott be faxon kártérítés iránti kérelmet a Tanácsnak. A két hónapos határidő – e kérelmet hallgatólagosan elutasító határozatnak minősülő – lejártát követően a Tanács ezt a határozatot az említett kérelemnek a 2015. október 16‑i levélben való elutasításával visszavonta (lásd analógia útján: 2019. június 11‑i Frank kontra Bizottság ítélet, T‑478/16, EU:T:2019:399, 78. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Azzal, hogy a felperes a kártérítési keresetét 2015. november 25‑én nyújtotta be, ezt a Tanács elutasításról szóló levele kézhezvételétől számított két hónapon belül tette meg (lásd ebben az értelemben: 1997. április 16‑i Hartmann kontra Tanács és Bizottság ítélet, T‑20/94, EU:T:1997:55, 134. pont).

40      Ennélfogva a jelen ügyben úgy lehet tekinteni, hogy az elévülési határidő 2015. július 23‑án, azaz 2010. július 27. után kevesebb mint öt évvel szakadt meg, ily módon a jelen keresetnek elfogadhatónak kell minősülnie.

 Az indokolási kötelezettség megsértésére alapított jogalapról

41      A felperes lényegében előadja, hogy az az Unió szerződésen kívüli felelősségének fennállását meg kell állapítani, mivel nevének a vitatott jegyzékekbe való felvételére az indokolási kötelezettség megsértésével került sor.

42      Emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmánya 61. cikkének második bekezdése értelmében egy ügynek a Törvényszékhez való visszautalása esetén a Törvényszéket jogkérdésekben köti a Bíróság határozata.

43      Amint azt ugyanis a Tanács és a Bizottság hangsúlyozza, továbbá amint azt a felperes a tárgyaláson elismerte, a fellebbezés tárgyában hozott ítélet helybenhagyta az első ítélet 88. pontjában szereplő azon következtetést, amely szerint az indokolási kötelezettség megsértése – főszabály szerint – nem alapozza meg az Unió szerződésen kívüli felelősségét, és a Bíróság emellett hangsúlyozta, hogy még annak feltételezése esetén sem, hogy a felperes benyújtotta azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján megállapítható a 668/2010 végrehajtási rendelet indokolás hiánya miatti jogellenessége, kifogásai nem eredményezhetik az uniós jog olyan kellően súlyos megsértésének elismerését, amely megalapozná az Unió szerződésen kívüli felelősségét (lásd ebben az értelemben: a fellebbezés tárgyában hozott ítélet, 102. és 103. pont).

44      Ezen indokok miatt el kell utasítani az indokolási kötelezettség megsértésére alapított jogalapot.

 A vitatott jegyzékekbe való felvétel tárgyi feltételeinek kellően súlyos megsértésére alapított jogalapról

45      A jelen jogalap alátámasztására a fellebbező két kifogást hoz fel. Első kifogásban azzal érvel, hogy a Tanács nem bizonyította elegendő bizonyíték alapján, hogy ő az IRISL irányítása alatt áll. Második kifogásában előadja, hogy téves a nevének a vitatott jegyzékekbe való felvételét eredményező indokolás – azaz az, hogy az IRISL és a HDSL részt vesz az atomfegyverek elterjesztésében –, figyelemmel a 2013. szeptember 16‑i Islamic Republic of Iran Shipping Lines és társai kontra Tanács ítéletre (T‑489/10, EU:T:2013:453).

46      A felperes egyebekben lényegében azzal érvel, hogy a 668/2010 végrehajtási rendelet jogellenes. Álláspontja szerint, jóllehet a Bíróság úgy véli, hogy a 961/2010 rendelet felperest érintő részeiben való megsemmisítése nem vonja maga után az említett végrehajtási rendelet megsemmisítését, ezeket a jogi aktusokat elégtelen ténybeli alapon fogadták el, ekként pedig azok semmisek. Ennélfogva úgy véli, hogy ha a második jegyzékbevétel időpontjában nem állt rendelkezésre elegendő, a nevének a valamely jegyzékbe való felvételét lehetővé tevő bizonyíték, akkor ennek még inkább igaznak kell lennie az első jegyzékbevételre.

47      Az első kifogást illetően a felperes előadja, hogy az első és a második jegyzékbevétel (a továbbiakban együttesen: vitatott jegyzékbevételek), amelyeket azzal indokoltak, hogy ő „a HDSL képviseletét látja el Európában”, és hogy „az IRISL irányítása alatt áll, [vagy] annak nevében jár el”, ténybelileg egyáltalán nem volt megalapozott többek között annyiban, amennyiben a Tanács a Bíróság előtt 2019. március 5‑én megtartott tárgyaláson elismerte, hogy az említett jegyzékbevételek elfogadásának időpontjában nem álltak rendelkezésére az első ítélet 59. pontjában említett információk, és hogy az iratok értékelése során nem használta fel ezeket az információkat.

48      A második kifogást illetően a felperes előadja, hogy a Tanács által elkövetett jogsértés annál inkább jelentős, hogy a neve vitatott jegyzékekbe való felvételének alapjául szolgáló indokolás – azaz az, hogy az IRISL és a HDSL részt vesz az atomfegyverek elterjesztésében – már a 2013. szeptember 16‑i Islamic Republic of Iran Shipping Lines és társai kontra Tanács ítéletre (T‑489/10, EU:T:2013:453) figyelemmel téves volt, így a vitatott jegyzékbevételek „kétszeresen hibásak”. Előadja egyrészről, hogy az IRISL és a HDSL nem vett részt az atomfegyverek elterjesztésében, és másrészről, hogy közte és e társaságok között nem állt fenn semmiféle olyan kapcsolat, amely lehetővé tette volna számukra, hogy befolyásolják gazdasági döntéseit.

49      A Tanács és a Bizottság vitatja a felperes által felhozott valamennyi kifogást.

 Az Unió szerződésen kívüli felelősségével kapcsolatos ítélkezési gyakorlat felidézése

50      Emlékeztetni kell arra, hogy a kártérítési kereset olyan önálló jogorvoslatot képez, amely nem valamely konkrét intézkedés megsemmisítésére, hanem a valamely intézmény által okozott kár megtéríttetésére irányul (lásd ebben az értelemben: 1971. december 2‑i Zuckerfabrik Schöppenstedt kontra Tanács ítélet, 5/71, EU:C:1971:116, 3. pont), valamint hogy a megsemmisítés iránti kereset nem képezi annak előfeltételét, hogy kártérítési keresettel a Törvényszékhez lehessen fordulni.

51      Ezen túlmenően a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapításához több feltétel együttes teljesülése szükséges, nevezetesen a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető valamely jogszabály kellően súlyos megsértésének fennállása, a kár tényleges jellege, valamint az aktus kibocsátóját terhelő kötelezettség megsértése és a sérelmet szenvedett személyek kára közötti okozati összefüggés fennállása (lásd ebben az értelemben: 2012. április 19‑i Artegodan kontra Bizottság ítélet, C‑221/10 P, EU:C:2012:216, 80. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; a fellebbezés tárgyában hozott ítélet, 32. pont).

52      Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az Unió EUMSZ 340. cikk második bekezdése szerinti szerződésen kívüli felelősségének megállapításához szükséges feltételek kumulatívak (lásd ebben az értelemben: 2010. december 7‑i Fahas kontra Tanács ítélet, T‑49/07, EU:T:2010:499, 93. pont; 2012. február 17‑i Dagher kontra Tanács végzés, T‑218/11, nem tették közzé, EU:T:2012:82, 34. pont). Ebből következik, hogy amennyiben e feltételek valamelyike nem teljesül, a keresetet teljes egészében el kell utasítani anélkül, hogy szükséges lenne a többi feltételt vizsgálni (lásd ebben az értelemben: 1999. szeptember 9‑i Lucaccioni kontra Bizottság ítélet, C‑257/98 P, EU:C:1999:402, 14. pont; 2011. október 26‑i Dufour kontra EKB ítélet, T‑436/09, EU:T:2011:634, 193. pont).

53      A következetes ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az Unió valamely jogi aktusa jogellenességének megállapítása például egy megsemmisítés iránti kereset keretében, akármilyen sajnálatos is, nem elegendő annak megállapításához, hogy az Unió szerződésen kívüli felelőssége – valamely intézménye jogellenes magatartásának következményeként – ebből eredően automatikusan megállapítást nyerjen. E feltétel teljesülésének elismeréséhez az ítélkezési gyakorlat ugyanis azt követeli meg, hogy a felperes bizonyítsa, hogy a szóban forgó intézmény nem egyszerű jogellenességet követett el, hanem a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértését (lásd: 2019. június 5‑i Bank Saderat kontra Tanács ítélet, T‑433/15, nem tették közzé, EU:T:2019:374, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

54      Egyébiránt valamely kellően súlyos jogsértés bizonyítása annak elkerülésére irányul – különösen a korlátozó intézkedések terén –, hogy az érintett intézmény által az Unió és a tagállamai általános érdekében teljesítendő küldetést akadályozza annak veszélye, hogy ezen intézménynek kelljen végül viselnie azon károkat, amelyeket az érintett személyek ezen intézmény aktusai révén esetlegesen elszenvedhetnek, anélkül azonban, hogy az érintett intézmény által elkövetett kirívó és nem kimenthető mulasztások vagyoni vagy erkölcsi következményeinek terhe az egyénekre hárulna (lásd: 2019. június 5‑i Bank Saderat kontra Tanács ítélet, T‑433/15, nem tették közzé, EU:T:2019:374, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

55      A béke és a nemzetközi biztonság fenntartására irányuló átfogóbb célkitűzés – az Unió külső tevékenységének az EUSZ 21. cikkben kimondott céljaival összhangban – igazolhatja a bizonyos gazdasági szereplőket érintő, ezen alapvető célkitűzés megvalósítása érdekében az Unió által elfogadott jogi aktusokkal kapcsolatos végrehajtási határozatokból eredő, akár jelentős negatív következményeket (2019. június 5‑i Bank Saderat kontra Tanács ítélet, T‑433/15, nem tették közzé, EU:T:2019:374, 50. pont).

 A fellebbezés tárgyában hozott ítéletben megállapított elvek felidézése

56      A fellebbezés tárgyában hozott ítélet 33. pontjában a Bíróság emlékeztetett arra, hogy a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértése akkor állapítható meg, ha együtt jár a mérlegelési jogkörre vonatkozóan előírt korlátoknak az érintett intézmény általi nyilvánvaló és súlyos megsértésével, és hogy e tekintetben többek között a megoldandó helyzetek összetettségét, a megsértett szabály egyértelműségének és pontosságának fokát, valamint a megsértett szabály által az uniós intézmény részére biztosított mérlegelési mozgástér terjedelmét kell figyelembe venni.

57      A Bíróság a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 34. pontjában e tekintetben elsősorban hangsúlyozta, hogy valamely uniós jogszabály kellően súlyos megsértésének követelménye abból a szükségszerűségből ered, hogy mérlegelni kell egymással szemben egyrészt a magánszemélyek számára az intézmények jogellenes cselekményeivel szemben biztosított védelmet, másrészt pedig azt a mozgásteret, amelyet az intézmények számára el kell ismerni ahhoz, hogy ne bénuljon meg a működésük, valamint hogy ez a mérlegelés fokozott jelentőséggel bír a korlátozó intézkedések területén, ahol az információk rendelkezésre állásával kapcsolatban a Tanács által tapasztalt akadályok különösen nehézzé teszik az általa végzendő értékelést.

58      A fellebbezés tárgyában hozott ítélet 43. pontjában a Bíróság másodsorban jelezte, hogy kizárólag olyan szabálytalanság megállapítása alapozhatja meg az Unió szerződésen kívüli felelősségét, amelyet a szokásosan elővigyázatos és gondos igazgatási szerv hasonló körülmények között nem követett volna el.

59      A Bíróság harmadsorban a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 44. és 46. pontjában úgy vélte, hogy a fenti 56. pontban felsorolt és az uniós jogszabály kellően súlyos megsértésének értékelésekor figyelembe veendő szempontok mindegyike arra az időpontra vonatkozik, amikor a szóban forgó intézmény a határozatot elfogadta, illetve a magatartást tanúsította, valamint hogy ebből az következik, hogy valamely uniós jogszabály kellően súlyos megsértésének fennállását szükségképpen azon körülmények alapján kell értékelni, amelyek között az intézmény e konkrét időpontban eljárt.

60      A fellebbezés tárgyában hozott ítélet 41. pontjában negyedsorban a Bíróság megállapította, hogy mivel a jogerőre emelkedett 2011. december 7‑i HTTS kontra Tanács ítélet (T‑562/10, EU:T:2011:716) megsemmisítette a második jegyzékbevételt, a 961/2010 rendelet tekintetében teljesült az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapításához szükséges első feltétel első része, azaz a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető uniós jogszabály megsértése.

61      Ötödsorban a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 99. és 100. pontjában a Bíróság pontosította, hogy az indokolás hiányának helyt adó 2011. december 7‑i HTTS kontra Tanács ítéletből (T‑562/10, EU:T:2011:716) nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy a 668/2010 végrehajtási rendeletet ugyanezen hiba miatt szintén jogellenesnek kell tekinteni, valamint hogy a felperes feladata volt – aki nem vitatta megsemmisítés iránti keresettel az első jegyzékbevétel jogszerűségét –, hogy bizonyítsa e végrehajtási rendelet jogellenességét, mivel az uniós intézmények jogi aktusait főszabály szerint megilleti a jogszerűség vélelme, és mindaddig joghatásokat váltanak ki, amíg azokat vissza nem vonják, megsemmisítés iránti kereset alapján meg nem semmisítik, illetve előzetes döntéshozatal iránti kérelem vagy jogellenességi kifogás következtében nem nyilvánítják érvénytelennek.

62      Hatodsorban, konkrétabban a jegyzékbevételi kritériumokat illetően, amelyek súlyos és nyilvánvaló megsértésére a jelen ügyben a felperes hivatkozik, a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 69. pontjában a Bíróság jelezte, hogy a „tulajdonban lévő” és „ellenőrzése alatt álló” kifejezések, azaz a 423/2007 rendeletben és a 961/2010 rendeletben szereplő, a vitatott jegyzékbevételek alapjául szolgáló jegyzékbevételi kritériumok alkalmazása az az iránti igényre ad választ, hogy a Tanács hatékony intézkedéseket hozhasson minden olyan személlyel, szervezettel és szervvel szemben, aki vagy amely kapcsolatban áll az atomfegyverek elterjesztésében közreműködő társaságokkal. A Bíróság álláspontja szerint ebből következik, hogy a tulajdoni viszony vagy az ellenőrzés közvetlen vagy közvetett is lehet. Ha ugyanis e kapcsolatot kizárólag az említett személyek feletti tulajdonjog vagy közvetlen ellenőrzés alapján kellene megállapítani, akkor az intézkedések számos olyan módon – például szerződésen alapuló ellenőrzés vagy tényleges ellenőrzés révén – kijátszhatók lennének, amelyek éppoly kiterjedt lehetőségeket biztosítanának valamely társaság számára a más jogalanyok feletti befolyásgyakorlásra, mint a tulajdonjog vagy a közvetlen ellenőrzés.

63      Ennélfogva a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 70. pontjában a Bíróság pontosította, hogy – amint arra a Törvényszék az első ítéletben emlékeztetett – a „tulajdonban vagy ellenőrzés alatt álló társaság” fogalmának a korlátozó intézkedések területén nem ugyanaz a hatálya, mint általánosságban a társasági jogban, amikor arról van szó, hogy jogilag egy másik kereskedelmi szervezet döntési irányítása alatt álló valamely társaság kereskedelmi felelősségét kell meghatározni.

64      Ily módon a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 75. pontjában a Bíróság megerősítette, hogy egy társaság „egy másik szervezet tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló társaságnak” minősíthető, amennyiben az utóbbi olyan helyzetben van, hogy még a két gazdasági szervezet közötti bármely jogi kapcsolat, tulajdoni viszony vagy a tőkében való részesedés hiányában is befolyást tud gyakorolni az érintett társaság választásaira.

65      Végül a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 77–79. pontjában a Bíróság megállapította, hogy az intézkedések elfogadása céljából a valamely személy vagy szervezet irányítása alatti eljárást, illetve az ilyen személy vagy szervezet nevében történő eljárást hasonlónak kell tekinteni. A Bíróság jelezte, hogy ezt a következtetést alátámasztja a 961/2010 rendelet 16. cikke (2) bekezdése d) pontja céljának elemzése, amely arra irányul, hogy lehetővé tegye a Tanács számára, hogy hatékony intézkedéseket hozzon az atomfegyverek elterjesztésében közreműködő személyekkel szemben, valamint hogy megakadályozza az ilyen intézkedések kijátszását. Emellett pontosította, hogy az említett következtetést megerősíti e rendelkezés szövegkörnyezetének elemzése is.

 A Törvényszék álláspontja

66      A fenti 50–65. pontban felidézett elvek tükrében kell vizsgálni, hogy a jelen ügyben teljesülnek‑e az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapításával kapcsolatos feltételek, és ezek közül konkrétan a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető valamely jogszabály kellően súlyos megsértésének fennállása.

67      Elöljáróban – a fenti 60. pontban megállapítottakra figyelemmel – a második jegyzékbevételt illetően, amennyiben azt a jogerőre emelkedett 2011. december 7‑i HTTS kontra Tanács ítélet (T‑562/10, EU:T:2011:716) megsemmisítette, a Bíróság elismerte, hogy a 961/2010 rendelet tekintetében teljesült az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapításához szükséges első feltétel első része, azaz a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető uniós jogszabály megsértése.

68      Meg kell ugyanakkor állapítani, hogy az első jegyzékbevételt illetően – a fenti 61. pontban felidézetteknek megfelelően – az indokolás hiányának helyt adó 2011. december 7‑i HTTS kontra Tanács ítéletből (T‑562/10, EU:T:2011:716) nem lehetett arra a következtetésre jutni, hogy a 668/2010 végrehajtási rendeletet ugyanezen hiba miatt szintén jogellenesnek kell tekinteni, valamint hogy a felperes feladata volt – aki nem vitatta megsemmisítés iránti keresettel az első jegyzékbevétel jogszerűségét –, hogy bizonyítsa e végrehajtási rendelet jogellenességét, mivel az uniós intézmények jogi aktusait főszabály szerint megilleti a jogszerűség vélelme.

69      Mindenesetre még az első jegyzékbevétel jogellenességének feltételezése esetén is elemezni kell e jegyzékbevétel és a második jegyzékbevétel vonatkozásában, hogy a felperes által előterjesztett, a fenti 47. és 48. pontban felidézett információk bizonyíthatják‑e, hogy ezek a jegyzékbevételek a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető valamely jogszabály kellően súlyos megsértését képezik.

–       Az arra alapított első kifogásról, hogy a Tanács nem szolgált az azon következtetést alátámasztó ténybeli elemekkel, hogy a felperes az IRISL irányítása alatt áll

70      A felperes lényegében előadja, hogy a Tanács súlyosan és nyilvánvalóan megsértette a jegyzékbevétel tárgyi feltételeit, amennyiben anélkül vélte úgy, hogy a felperes az IRISL irányítása alatt áll, illetve ezen utóbbi nevében jár el, hogy e tekintetben bizonyítékok álltak volna rendelkezésére.

71      A felperes egyrészről azzal érvel, hogy a vitatott jegyzékbevételek időpontjában a Tanács nem folytatott kutatásokat annak bizonyítása céljából, hogy az IRISL milyen irányítást gyakorolt felette, nem rendelkezett semmiféle bizonyítékkal, és a tagállamokból származó információk alapján járt el. Ezt az eljárási módot a Törvényszék a 2013. június 12‑i HTTS kontra Tanács ítéletben (T‑128/12 és T‑182/12, nem tették közzé, EU:T:2013:312) „nyilvánvaló értékelési hibának” minősítette. A felperes egyebekben kifogásolja a Tanács által a második jegyzékbevétel megsemmisítése után tanúsított magatartást is, amely – enyhén módosított indokolás mellett – új jegyzékbevétel elfogadásában áll. Arra a következtetésre jut, hogy a Tanács jelentősen és kirívóan megsértette mérlegelési jogkörének korlátait és nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyta a jegyzékbevétel tárgyi feltételeit.

72      Másrészről – többek között a 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítéletre (T‑384/11, EU:T:2014:986) támaszkodva – a felperes azzal érvel, hogy a Tanács nem rendelkezett semmilyen mérlegelési mozgástérrel a vitatott jegyzékbevételek megalapozottságának bizonyítására irányuló kötelezettségét illetően, valamint hogy a Tanács súlyos és nyilvánvaló jogsértést követett el azzal, hogy információk és bizonyítékok nélkül fogadta el ezeket a jegyzékbevételeket, csakúgy mint az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben. Egyebekben a felperes előadja, hogy a Tanács e magatartás igazolásaként nem hivatkozhat a szabályozandó tények bonyolultságára, sem az ezen a területen meglévő uniós szabályok alkalmazásával vagy értelmezésével kapcsolatos nehézségekre, mivel – figyelemmel a jogsértés kirívó jellegére – nem ez a bonyolultság vagy ezek a nehézségek okozták a jogsértést.

73      E tekintetben a fellebbezés tárgyában hozott ítélet tükrében azt kell vizsgálni, hogy a vitatott jegyzékbevételek elfogadásakor – figyelemmel a kizárólag az ebben az időpontban a Tanács rendelkezésére álló bizonyítékokra – ez az intézmény kellően súlyosan sértette‑e meg a jegyzékbevétel tárgyi feltételeit.

74      Elsősorban a felperes arra alapított érvét illetően, hogy a Tanács a vitatott jegyzékbevételeket mindenféle bizonyíték nélkül és a tagállamokból származó információk alapján fogadta el, meg kell állapítani, hogy a Tanács a tárgyaláson pontosította az általa a Bíróság előtt 2019. március 5‑én megtartott tárgyaláson tett azon nyilatkozat tartalmát, amely szerint e jegyzékbevételek elfogadásának időpontjában nem rendelkezett az első ítélet 59. pontjában említett információkkal, és kijelentette, hogy nem minden információval rendelkezett.

75      Konkrétan az első jegyzékbevételt illetően a Tanács jelezte, hogy az azon alapult, hogy a felperes székhelye Hamburgban (Németország), a Schottweg 7. szám alatt található, valamint hogy az IRISL európai leányvállalatának, az IRISL Europe‑nak a székhelye Hamburgban, a Schottweg 5. szám alatt található. Meg kell állapítani – amint azzal a Tanács is érvelt –, hogy az említett jegyzékbevétel elfogadásának időpontjában valóban a Tanács rendelkezésére állt ez a felperes címével és az IRISL Europe címével kapcsolatos információ, amint az a 423/2007 rendelet V. mellékletében szereplő jegyzékbe felvett vállalkozásokkal kapcsolatos azonosító adatoknak a 668/2010 végrehajtási rendelet melléklete III. része 1. pontjának d) és j) alpontjából eredő változatából kitűnik.

76      A Tanács ezen túlmenően azzal érvelt, hogy rendelkezésére állt az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának az IRISL‑ről szóló, 2008. március 3‑i és 2010. június 9‑i 1803. (2008) és 1929. (2010) sz. határozata, valamint a Biztonsági Tanács szankcióbizottságának jelentése, amely megállapította, hogy az IRISL háromszor sértette meg nyilvánvalóan a Biztonsági Tanács 2007. március 24‑i 1747. (2007) sz. határozatában előírt fegyverembargót. Egyrészről – amint arra a Tanács helytállóan rámutat – az bizonyítja, hogy ezek a dokumentumok valóban a Tanács birtokában voltak, hogy azokat említi az IRISL‑nek a 2010/413 határozat II. mellékletének III. részébe, valamint a 668/2010 végrehajtási rendelet mellékletének III. részébe való felvételével kapcsolatos indokolás.

77      Másrészről a fegyverembargó – az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa szankcióbizottságának jelentésében megállapított – háromszori megsértésének tényleges megtörténtét nem kérdőjelezték meg, mint ahogyan az említett jelentés tartalmát sem, amennyiben abból kitűnik, hogy az IRISL tevékenységekbe kezdett az elfogadott intézkedések megkerülése céljából oly módon, hogy tevékenységeit más vállalkozásoknak adta át, kitűnik továbbá, hogy európai székhelye a felperes székhelyének közelében volt. Amint arra a Tanács lényegében rámutatott, a felperes nevének a vitatott jegyzékekbe való felvételére utaló jelzésekről volt szó, amennyiben ez a jegyzékbevétel az IRISL és emellett a HDSL jegyzékbevételének közvetlen következménye volt, amennyiben ezen utóbbi nevét – amely nevében a felperes eljárt – az IRISL nevében eljáró társaságként vették fel a 2010/413 határozat II. mellékletének III. részébe, valamint a 668/2010 végrehajtási rendelet mellékletének III. részébe.

78      Ráadásul meg kell állapítani, hogy az IRISL Europe székhelyének és a felperes székhelyének földrajzi közelségét a felperes nem vitatta. A felperes – ezzel a közelséggel összefüggésben – a tárgyaláson még azt is elismerte, hogy a vitatott jegyzékbevételek idején, tehát az első jegyzékbevétel idején is igénybe tudta venni az IRISL Europe alkalmazottait, amely a személyzetének egy részét a felperes rendelkezésére bocsátotta.

79      A második jegyzékbevételt illetően a Tanács azzal érvelt, hogy az szintén olyan pontos és nem vitatott körülményeken alapult, amelyeket a felperes a 2010. szeptember 10‑i és 13‑i azon két levelében elismert, amelyekben nevének a vitatott jegyzékekbe való felvételéről szóló határozat felülvizsgálatára kérte a Tanácsot. Márpedig amint arra a Tanács helytállóan rámutatott, ezekből a levelekből kitűnik, hogy a vitatott jegyzékbevételek idején a felperes a HDSL hajózási ügynökeként tevékenykedett, amelyről megállapították, hogy szorosan kötődik az IRISL‑hez, mivel ennek a nevét az Iránban az atomfegyverek elterjedését gyaníthatóan elősegítő szervezetek jegyzékeibe 2010. július 26‑án szintén felvették azzal az indokkal, hogy „az IRISL nevében konténeres műveleteket hajt[ott] végre az IRISL tulajdonában lévő hajókkal”, valamint hogy N. Bateni volt az IRISL vezetője 2008‑ig, azt megelőzően, hogy Európában letelepedett volna és megalapította volna a felperest.

80      Ehhez ráadásul a vitatott jegyzékbevételeket illetően hozzá kell fűzni, hogy elfogadásuk időpontjában léteztek nyilvános információforrások – amint arra a Tanács a tárgyaláson helytállóan rámutatott –, így különösen egy, a New York Times‑ban 2010. június 7‑én „Companies Linked to IRISL” címmel megjelent cikk, amely 66 olyan vállalkozást sorolt fel – köztük a felperest és a HDSL‑t –, amelyek kapcsolatban állnak az IRISL‑lel, és amelyeknek ez utóbbi hajókat adott át.

81      Ezenfelül a második jegyzékbevételt illetően meg kell állapítani, hogy a fenti 79. pontban említett 2010. szeptember 10‑i és 13‑i levél címzettje maga a Tanács volt, és nem vitatott, hogy a Tanács ezeket a második jegyzékbevétel elfogadásáig megkapta. Ezeket a leveleket egyebekben idézi a 2011. december 7‑i HTTS kontra Tanács ítélet (T‑562/10, EU:T:2011:716), tehát a Törvényszék figyelembe vette ezeket az ezen ítélet elfogadását eredményező eljárásban.

82      Emellett hangsúlyozni kell, hogy noha a 2011. december 7‑i HTTS kontra Tanács ítéletben (T‑562/10, EU:T:2011:716) a Törvényszék megsemmisítette a második jegyzékbevételt, e megsemmisítés joghatásait elhalasztotta, amennyiben a Törvényszék az említett ítélet 41–43. pontjában megállapította, hogy nem lehet kizárni, hogy a korlátozó intézkedések felperessel szembeni előírása érdemben mégis igazoltnak bizonyulhat. A Törvényszék ily módon elismerte, hogy még ha a második jegyzékbevételt az indokolási kötelezettség megsértése miatt meg is kell semmisíteni, az említett rendelet azonnali hatállyal való megsemmisítése az e rendelettel az Iráni Iszlám Köztársasággal szemben hozott korlátozó intézkedések hatékonyságát súlyosan és helyrehozhatatlanul károsíthatná, mivel kétséges, hogy a Tanács rendelkezésére álló információk alapján megalapozottnak bizonyulhat a felperes nevének a vitatott jegyzékekbe való felvétele.

83      A felperes arra alapított érvét illetően, hogy a Törvényszék a 2013. június 12‑i HTTS kontra Tanács ítéletben (T‑128/12 és T‑182/12, nem tették közzé, EU:T:2013:312) a Tanács eljárási módját „nyilvánvaló értékelési hibának” minősítette, a következőket kell megállapítani.

84      Egyrészről – amint arra a Tanács rámutat – a megsemmisítés iránti kereset alátámasztása céljából előadott jogalapként felhozott nyilvánvaló értékelési hibát meg kell különböztetni a mérlegelési jogkörrel kapcsolatos korlátoknak a – magánszemélyek számára jogokat keletkeztető valamely jogszabály kellően súlyos megsértése kártérítési kereset keretében való megállapíttatása céljából hivatkozott – nyilvánvaló és súlyos figyelmen kívül hagyásától.

85      Ebben a kontextusban a felperes által hivatkozott azon körülmény alapján, hogy a 2013. június 12‑i HTTS kontra Tanács ítéletben (T‑128/12 és T‑182/12, nem tették közzé, EU:T:2013:312) a Törvényszék azt is megállapította, hogy a felperes nevének a 267/2012 rendeletben szereplő jegyzékbe való, a második jegyzékbevétel alapjául szolgálókkal azonos indokok alapján 2012. március 23‑án sorra kerülő felvétele nyilvánvaló értékelési hiba miatt jogellenes, nem lehet automatikusan azt a következtetést levonni – amint azt a felperes javasolja –, hogy a Tanács kellően súlyosan sértette meg a jegyzékbevétel tárgyi feltételeit.

86      Másrészről és mindenesetre – amint az a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 44. pontjából kitűnik – a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető valamely jogszabály kellően súlyos megsértésének értékelése során figyelembe veendő szempontok mindegyikét az érintett intézmény által elfogadott határozat vagy tanúsított magatartás időpontjára kell vonatkoztatni.

87      Ezzel összefüggésben a felperes nevének a 267/2012 rendeletben szereplő jegyzékbe való, 2012. március 23‑án, tehát a második jegyzékbevétel után sorra kerülő felvételére vonatkozó 2013. június 12‑i HTTS kontra Tanács ítélettel (T‑128/12 és T‑182/12, nem tették közzé, EU:T:2013:312) kapcsolatban a felperes által előadott érveket nem lehet az ezen utóbbi jegyzékbevétel időpontjában rendelkezésre álló információkként figyelembe venni annak értékelése céljából, hogy az említett jegyzékbevételt illetően a Tanács súlyosan és nyilvánvalóan megsértett‑e egy, a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető valamely jogszabályt.

88      A felperes arra alapított érvét illetően, hogy a Tanács által a jelen ügyben tanúsított magatartás megegyezett a 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet (T‑384/11, EU:T:2014:986) alapjául szolgáló ügyben tanúsított magatartással, pontosítani kell, hogy jóllehet a Törvényszék ebben az ítéletben megállapította, hogy a Tanács jogellenesen járt el, miközben nem rendelkezett mérlegelési mozgástérrel, ez amiatt volt, hogy a szóban forgó intézkedések elfogadásának időpontjában nem rendelkezett az említett korlátozó intézkedések felperessel szembeni elfogadásának indokait alátámasztó információkkal és bizonyítékokkal, és hogy ily módon megsértett egy olyan kötelezettséget, amely a szóban forgó rendelkezések elfogadásának időpontjában a Bíróság következetes ítélkezési gyakorlatából már következett, és amellyel kapcsolatban a Tanács nem rendelkezett mérlegelési mozgástérrel (lásd ebben az értelemben: 2019. június 5‑i Bank Saderat kontra Tanács ítélet, T‑433/15, nem tették közzé, EU:T:2019:374, 69. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

89      A jelen ügyben azonban nincs szó a felperes neve vitatott jegyzékekbe való felvételének alátámasztása céljából bizonyítékok szolgáltatására irányuló kötelezettség Tanács által tiszteletben tartásáról. A jelen ügyben ugyanis azt kell meghatározni, hogy a Tanács a vitatott jegyzékbevételeknek az elfogadásuk időpontjában a birtokában lévő bizonyítékok, és különösen a fenti 74–81. pontban jelzett bizonyítékok alapján történő elfogadásával az Unió szerződésen kívüli felelősségét megalapozó kellően súlyos jogsértést követett‑e el. E tekintetben figyelembe kell venni a korlátozó intézkedések alátámasztása céljából alkalmazott valószínűsítő körülmények értékelésével kapcsolatban a Tanács rendelkezésére álló mozgásteret.

90      Ezzel összefüggésben megjegyzendő, hogy – noha a 2011. december 7‑i HTTS kontra Tanács ítéletből (T‑562/10, EU:T:2011:716) kitűnik, hogy a Törvényszék a második jegyzékbevételt elégtelen indokolás miatt semmisítette meg – nyilvánvaló, hogy a vitatott jegyzékbevételek elfogadásának időpontjában a korlátozó intézkedések területén a valamely „másik szervezet tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló” társaság fogalmával kapcsolatban a Tanács rendelkezett mérlegelési mozgástérrel.

91      Ráadásul noha a fellebbezés tárgyában hozott ítéletben a Bíróság pontosította a „tulajdonában” és az „ellenőrzése alatt áll” kifejezés tartalmát, meg kell állapítani, hogy a Bíróság ezen ítélet 70. pontjában megerősítette a Törvényszék által az első ítéletben felidézetteket, azaz azt, hogy a „tulajdonban vagy ellenőrzés alatt álló társaság” fogalmának a korlátozó intézkedések területén nem ugyanaz a hatálya, mint általánosságban a társasági jogban, amikor arról van szó, hogy jogilag egy másik kereskedelmi szervezet döntési irányítása alatt álló valamely társaság kereskedelmi felelősségét kell meghatározni. A korlátozó intézkedések területén a Bíróság az „ellenőrzés” fogalmának eléggé tág meghatározását részesítette előnyben, és nem megszorítóan határozta meg a „tulajdonában” és az „ellenőrzése alatt áll” kifejezést, amint az lényegében a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 74. és 75. pontjából kitűnik.

92      Ennélfogva a Tanácshoz és a Bizottsághoz hasonlóan úgy kell tekinteni, hogy a vitatott jegyzékbevételek elfogadásának időpontjában bizonytalanság övezhette a valamely „másik szervezet tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló társaság” fogalmának pontos tartalmát, valamint hogy következésképpen a Tanács rendelkezett bizonyos mozgástérrel az annak bizonyítására alkalmas elemek értékelésével kapcsolatban, hogy a felperes az iráni nukleáris tevékenységekben közreműködő, azokkal közvetlen kapcsolatban álló vagy ahhoz támogatást biztosító társaság tulajdonában vagy ellenőrzése alatt áll.

93      A fentiek összességéből következik, hogy – a felperes által az első kifogásban előadottakkal ellentétben – a Tanács szolgált olyan elemekkel, amelyekről úgy vélte, hogy mind az első, mind pedig a második jegyzékbevétel elfogadásának időpontjában bizonyíthatják a felperes és az IRISL közötti kapcsolat jellegét.

94      Ennélfogva e körülmények között, még annak feltételezése esetén is, hogy a vitatott jegyzékbevételek idején a Tanács mérlegelési hibát követett el azzal, hogy a hivatkozott körülményekre támaszkodott, nem lehet megállapítani, hogy ez a hiba kirívó és nem kimenthető lett volna, valamint hogy a szokásosan elővigyázatos és gondos igazgatási szerv hasonló körülmények között nem követte volna azt el (lásd analógia útján: 2019. június 5‑i Bank Saderat kontra Tanács ítélet, T‑433/15, nem tették közzé, EU:T:2019:374, 73. pont).

95      Ebből következik, hogy el kell utasítani az arra alapított első kifogást, hogy a Tanács nem bizonyította elegendő bizonyíték alapján, hogy a felperes az IRISL irányítása alatt áll.

–       A második, arra alapított kifogásról, hogy téves a felperesnek a vitatott jegyzékekbe való, az IRISL és a HDSL atomfegyverek elterjesztésében való részvétele miatti felvétele

96      A felperes egyrészről előadja, hogy a Tanács által elkövetett jogsértés annál is inkább jelentős, hogy a 2013. szeptember 16‑i Islamic Republic of Iran Shipping Lines és társai kontra Tanács ítélet (T‑489/10, EU:T:2013:453) alapján már téves volt a neve vitatott jegyzékekbe való felvételének alapjául szolgáló indokolás, azaz az, hogy az IRISL és a HDSL közreműködött az atomfegyverek elterjesztésében. Másrészről azzal érvel, hogy a 668/2010 végrehajtási rendelet és a 961/2010 rendelet „kétszeresen hibás”, mivel az IRISL és a HDSL nem működött közre atomfegyverek elterjesztésében, és mivel semmiféle olyan kapcsolat nem állt fenn közte és e szervezetek között, amely befolyásolhatta volna a felperes gazdasági döntéseit.

97      A felperes első érve lényegében annak előadására irányul, hogy az IRISL, a SAPID és a HDSL neve jegyzékbevételének a 2013. szeptember 16‑i Islamic Republic of Iran Shipping Lines és társai kontra Tanács ítélettel (T‑489/10, EU:T:2013:453) való megsemmisítése következtében a vitatott jegyzékbevételek jogellenesek, mivel ebből az ítéletből következik, hogy az IRISL és a HDSL nem működött közre atomfegyverek elterjesztésében.

98      E tekintetben elsősorban meg kell állapítani, hogy – amint az a fenti 53. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következik – az IRISL neve vitatott jegyzékekbe való felvételének megsemmisítése önmagában nem minősülhet elegendőnek annak megállapításához, hogy a vitatott jegyzékbevételek az Unió felelősségét megalapozó, kellően súlyos jogsértést képeztek.

99      Másodsorban emlékeztetni kell arra, hogy a jelen ügyben a megtámadott jogi aktusok jogszerűségét – amint az a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 46. pontjából kitűnik – az elfogadásuk időpontjában meglévő ténybeli és jogi elemek alapján kell értékelni, valamint hogy a vitatott jegyzékbevételek időpontjában még nem semmisítették meg az IRISL, a SAPID és a HDSL nevének az Iránban az atomfegyverek elterjesztésének elősegítésével vádolt szervezetek jegyzékeibe való felvételét. A fenti 61. pontban felidézetteknek megfelelően e jegyzékbevételeket megillette a jogszerűség vélelme, és azok teljes egészében hatályosak voltak.

100    Mindenesetre meg kell állapítani, hogy – amint arra a Bíróság a 2019. január 31‑i Islamic Republic of Iran Shipping Lines és társai kontra Tanács ítélet (C‑225/17 P, EU:C:2019:82) 48. pontjában rámutatott – az 1747. (2007) sz. határozattal bevezetett fegyverembargó háromszori megsértésének ténylegességét nem kérdőjelezte meg a 2013. szeptember 16‑i Islamic Republic of Iran Shipping Lines és társai kontra Tanács ítélet (T‑489/10, EU:T:2013:453). Ezen ítélet 66. pontjában a Törvényszék úgy vélte, hogy „igazoltnak [tűnik] úgy tekinteni, hogy az, hogy az IRISL az 1747. (2007) sz. határozat (5) bekezdésében foglalt tilalmat megsértve három esetben katonai áru szállításában működött közre, növel[te] annak veszélyét, hogy az atomfegyverek elterjedéséhez kapcsolódó felszerelések szállítására vonatkozó esetekben is közreműködött”.

101    Következésképpen az IRISL, a SAPID és a HDSL neve jegyzékbevételének a vitatott jegyzékbevételek elfogadása utáni megsemmisítéséből nem következik, hogy a Tanács oly módon sértette meg a jegyzékbevétel tárgyi feltételeit, hogy az megalapozza az Unió szerződésen kívüli felelősségét. Ennélfogva a felperes első érvének nem lehet helyt adni.

102    A második, arra vonatkozó érvet illetően, hogy egyrészről az IRISL és a HDSL, másrészről pedig a felperes között állítólagosan nem állt fenn olyan kapcsolat, amely lehetővé tette volna az IRISL és a HDSL számára, hogy befolyásolja a felperes gazdasági döntéseit, ez az érv a felperes által felhozott első kifogással összefüggésben már elemzett érvekre hivatkozik, és ezt a fenti 70–95. pontban jelzettekkel azonos indokok miatt kell elutasítani.

103    E körülmények között nem lehet a Tanácsnak felróni, hogy – a felperes nevének vitatott jegyzékbevételeit az ezen utóbbi és az IRISL közötti meglévő kapcsolatokra alapozva – olyan szabálytalanságot követett el, amelyet hasonló körülmények között nem követett volna el az a szokásosan elővigyázatos és gondos igazgatási szerv, amelyre a Szerződések – a béke és a nemzetközi biztonság fenntartása céljából az Unió fellépése keretében szükségesnek ítélt korlátozó intézkedések elfogadásához hasonló – különös hatásköröket ruháznak (lásd analógia útján: 2019. június 5‑i Bank Saderat kontra Tanács ítélet, T‑433/15, nem tették közzé, EU:T:2019:374, 73. és 74. pont).

104    Ennélfogva el kell utasítani a felperes arra alapított második kifogását, hogy téves nevének az IRISL és a HDSL atomfegyverek elterjesztésében való részvétele miatti, a vitatott jegyzékekbe való felvétele.

105    Mivel a felperes által előterjesztett két kifogást a Törvényszék elutasította, a keresetet teljes egészében, és anélkül kell elutasítani, hogy vizsgálni kellene, hogy az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapításával kapcsolatos többi feltétel teljesül‑e.

 A költségekről

106    A Törvényszék eljárási szabályzatának 219. cikke szerint a Törvényszék megsemmisítést és visszautalást követő határozataiban a Törvényszék határoz egyrészt az előtte indított eljárásokkal, másrészt pedig a Bíróság előtti fellebbezési eljárásokkal kapcsolatos költségekről. Mivel a fellebbezés tárgyában hozott ítélettel a Bíróság hatályon kívül helyezte az első ítéletet, a költségekről pedig nem határozott, a Törvényszéknek kell ebben az ítéletben az előtte indított eljárásokkal, valamint a C‑123/18. P. sz. ügyben lefolytatott fellebbezési eljárással kapcsolatos valamennyi költségről határoznia.

107    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

108    Ezen túlmenően, az eljárási szabályzat 135. cikkének (1) bekezdése szerint, ha az a méltányosság alapján indokolt, a Törvényszék határozhat úgy, hogy a pervesztes felet a saját költségein felül a másik fél költségei csak egy részének viselésére kötelezi, vagy e címen nem kötelezi a költségek viselésére.

109    Végül az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján a jogvitába beavatkozó tagállamok és intézmények maguk viselik saját költségeiket.

110    A felperest, mivel pervesztes lett, kötelezni kell a saját költségeinek viselésén kívül a Tanács részéről a jelen eljárásban, valamint a T‑692/15. sz. ügyben lefolytatott eljárásban felmerült költségek viselésére, ez utóbbi kérelmének megfelelően.

111    A felperes és a Tanács részéről a Bíróság előtti fellebbezési eljárással kapcsolatban felmerült költségeket illetően, figyelemmel arra, hogy a fellebbezés tárgyában hozott ítéletben a Bíróság helyt adott a felperes által benyújtott fellebbezésnek, a Törvényszék méltányosnak véli ezeket a feleket az említett eljárással kapcsolatban felmerült saját költségeik viselésére kötelezni.

112    A Bizottság maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A HTTS Hanseatic Trade Trust & Shipping GmbH maga viseli a jelen eljárással és a T692/15. sz. ügyben lefolytatott eljárással kapcsolatban felmerült saját költségeit, valamint az Európai Unió Tanácsa részéről felmerült költségeket.

3)      A felek maguk viselik a C123/18. P. sz. ügyben lefolytatott eljárással kapcsolatos saját költségeiket.

4)      Az Európai Bizottság maga viseli a jelen ügyben, a T692/15. sz. ügyben, valamint a C123/18. P. sz. ügyben lefolytatott eljárással kapcsolatos saját költségeit.

Kanninen

Jaeger

Porchia

Kihirdetve Luxembourgban, a 2021. július 7‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


Tartalomjegyzék



*      Az eljárás nyelve: német.