Ideiglenes változat
JEAN RICHARD DE LA TOUR
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2024. május 8.(1)
C‑126/23. sz. [Burdene](i) ügy
UD,
QO,
VU,
LO,
CA
kontra
Presidenza del Consiglio dei Ministri,
Ministero dell’Interno
(a Tribunale Ordinario di Venezia [velencei bíróság, Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – 2004/80/EK irányelv – A 12. cikk (2) bekezdése – A szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmények áldozatainak kárenyhítésére szolgáló nemzeti rendszerek – Az áldozat halála – Az áldozat közeli családtagjainak kárenyhítése – Az »áldozat« fogalma – Túlélő házastárs és gyermekek esetében az áldozat közeli családtagjainak járó kárenyhítés megfizetését kizáró nemzeti szabályozás – »Igazságos és megfelelő« kárenyhítés”
I. Bevezetés
1. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a bűncselekmények áldozatainak kárenyhítéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/80/EK tanácsi irányelv(2) 12. cikke (2) bekezdésének, az Európai Unió Alapjogi Chartája(3) 20. és 21. cikkének, 33. cikke (1) bekezdésének és 47. cikkének, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény(4) tizenkettedik kiegészítő jegyzőkönyve 1. cikkének értelmezésére vonatkozik.
2. E kérelmet egy emberölés áldozatának szülei, lánytestvére, illetve gyermekei, és a Presidenza del Consiglio dei Ministri (a minisztertanács elnöksége, Olaszország), továbbá a Ministero dell’Interno (belügyminisztérium, Olaszország) között az emberölés elkövetőjének fizetésképtelensége miatt az általuk elszenvedett károk olasz állam általi – vagy túl alacsony összegű, vagy nem létező – enyhítése tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.
3. Kifejtem azokat az okokat, amelyek miatt úgy vélem, hogy nem egyeztethető össze a bűncselekmények áldozatainak kárenyhítésére vonatkozó uniós joggal az olyan nemzeti szabályozás, amely az áldozat halála esetén hivatalból kizárja a kárenyhítésnek az öröklési jogon alapuló rangsor alapján egyes családtagok számára történő kifizetését.
II. Jogi háttér
A. Az uniós jog
1. A 2004/80 irányelv
4. A 2004/80 irányelv (3), (5)–(7) és (10) preambulumbekezdése kimondja:
„(3) 1999. október 15–16‑i tamperei ülésén az Európai Tanács hangsúlyozta a bűncselekmények áldozatainak védelmével kapcsolatos minimumszabályok kidolgozásának szükségességét, különösen a bűncselekmények áldozatainak igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésével, valamint kártérítéshez fűződő jogaikkal – beleértve az eljárási költségek megtérítését is – összefüggésben.
[…]
(5) 2001. március 15‑én a Tanács elfogadta a büntetőeljárásban a sértettek jogállásáról szóló 2001/220/IB kerethatározatot [(5)]. E határozat az Európai Unióról szóló szerződés VI. címe [A büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködésre vonatkozó rendelkezések(6)] alapján lehetővé teszi a bűncselekmények sértettjei számára, hogy azok a büntetőeljárás során kártérítést követeljenek az elkövetőtől.
(6) Az Európai Unióban a bűncselekmények áldozatainak igazságosan és megfelelő módon biztosítani kell a nekik okozott károk enyhítését, tekintet nélkül arra, hogy a bűncselekményt [az Unión] belül hol követték el.
(7) Ezen irányelv együttműködési rendszert hoz létre, a határokon átnyúló tényállások esetén a bűncselekmények áldozatai számára a kárenyhítéshez való hozzájutás megkönnyítése céljából; e rendszer működése a tagállamok területén szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmények áldozatainak kárenyhítésével kapcsolatos tagállami szabályozásokon alapul. Ezért ilyen kárenyhítési mechanizmusnak valamennyi tagállamban rendelkezésre kell állnia.
[…]
(10) A bűncselekmények áldozatai gyakran nem kaphatnak kártérítést az elkövetőtől, mivel az elkövető esetleg nem rendelkezik a kártérítést elrendelő bírósági határozat teljesítéséhez szükséges eszközökkel, vagy mert az elkövető nem ismert, illetve nem vonható felelősségre.”
5. Ezen irányelv „Nemzeti kárenyhítési rendszerek” című II. fejezete tartalmazza a 12. cikket, amely a következőket írja elő:
„(1) A határokon átnyúló tényállások esetén a kárenyhítéshez való hozzájutás ezen irányelv által megfogalmazott szabályai a tagállamok területén szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmények áldozatainak nyújtott kárenyhítéssel kapcsolatos tagállami szabályozásokon alapulnak.
(2) Valamennyi tagállam gondoskodik arról, hogy a területükön szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmények áldozatainak nyújtott kárenyhítés tekintetében nemzeti jogszabályaik előírják egy olyan rendszer meglétét, amely igazságos és megfelelő kárenyhítést biztosít az áldozatok számára.”
6. Ezen irányelvnek a „Végrehajtási rendelkezések” című III. címe tartalmazza a 13–21. cikket. A „[k]edvezőbb rendelkezésekről” szóló 17. cikk szövege a következő:
„Amennyiben az alábbi rendelkezések összeegyeztethetők ezen irányelvvel, úgy ezen irányelv nem akadályozza meg a tagállamokat abban, hogy azok:
a) kedvezőbb rendelkezéseket fogadjanak el, illetve tartsanak fenn a bűncselekmények áldozatai, valamint a bűncselekmények által érintett más személyek érdekében;
b) a tagállamok által e célból adott esetben megállapított feltételekre is figyelemmel, rendelkezéseket fogadjanak el, illetve tartsanak fenn a saját területükön kívül elkövetett bűncselekmények áldozatainak, valamint az ilyen bűncselekmények által érintett más személyek kárenyhítése céljából.”
2. A 2012/29/EU irányelv
7. A bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a 2001/220/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2012. október 25‑i 2012/29/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv(7) (19) preambulumbekezdése kimondja:
„Egy adott személyt áldozatnak kell tekinteni függetlenül attól, hogy az elkövetőt azonosították‑e, elfogták‑e, ellene vádat emeltek‑e, illetve elítélték‑e, továbbá tekintet nélkül az elkövető és az adott személy közötti családi kapcsolatra. Lehetséges, hogy az áldozatok családtagjai szintén sérülnek a bűncselekmény következtében. Különösen a közvetlenül bűncselekmény miatt elhunyt személy családtagjai szenvedhetnek sérelmet a bűncselekmény következtében. Ezért az ilyen családtagoknak, akik a bűncselekmény közvetett áldozatai, szintén védelemben kell részesülniük ezen irányelv alapján. A tagállamok számára ugyanakkor lehetővé kell tenni, hogy eljárásokat hozzanak létre abból a célból, hogy korlátozzák azoknak a családtagoknak a számát, akik részesülhetnek az ezen irányelvben meghatározott jogokban. Gyermek esetében a gyermeknek vagy – kivéve, ha az nem szolgálja a gyermek mindenek felett álló érdekét – a gyermek nevében a szülői felügyeleti jog gyakorlójának kell jogosultnak lennie az ezen irányelvben meghatározott jogok gyakorlására. Ez az irányelv nem sérti az annak megállapításához szükséges nemzeti közigazgatási eljárásokat, hogy egy adott személy áldozatnak minősül‑e.”
8. Ezen irányelv 2. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) „Ezen irányelv alkalmazásában:
a) »áldozat«:
i. olyan természetes személy, aki közvetlenül bűncselekmény következtében sérelmet szenvedett – ideértve a fizikai, szellemi, vagy érzelmi sérülést vagy gazdasági hátrányt;
ii. a közvetlenül bűncselekmény következtében életét vesztett személy családtagjai, akik e személy elhalálozása folytán sérelmet szenvedtek;
b) »családtagok«: a házastárs, az áldozattal közös háztartásban, szilárd és tartós alapon, elkötelezett, bensőséges kapcsolatban élő személy, az egyenes ági hozzátartozók, a testvérek, valamint az áldozat által eltartott személyek;
[…]
(2) A tagállamok eljárásokat alakíthatnak ki abból a célból, hogy:
a) az egyes esetek sajátos körülményeinek figyelembevétele mellett korlátozzák azoknak a családtagoknak a számát, akik élhetnek az ezen irányelvben meghatározott jogokkal; továbbá hogy
b) az (1) bekezdés a) pontjának ii. alpontja tekintetében meghatározzák, hogy mely családtagoknak van elsőbbsége az ezen irányelvben meghatározott jogok gyakorlása tekintetében.”
B. Az olasz jog
9. A 2016. július 7‑i legge n. 122 – Disposizioni per l’adempimento degli obblighi derivanti dall’appartenenza dell’Italia all’Unione europea – Legge europea 2015–2016 (Olaszországnak az európai unióbeli tagságából eredő kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos intézkedésekről szóló, 2016. július 7‑i 122. sz. törvény – 2015–2016. évi európai törvény; a továbbiakban: 122/2016. sz. törvény)(8) 11. cikkének az alapeljárás tényállására alkalmazandó változata a következőket írja elő:
„1. „A más jogszabályi rendelkezések által bizonyos bűncselekmények áldozatai számára biztosított kedvezőbb ellátások sérelme nélkül az állam kárenyhítést köteles fizetni a személy elleni erőszakkal szándékosan elkövetett bűncselekmény, mindenesetre pedig a codice penale (büntető törvénykönyv) 603‑bis. cikkében meghatározott bűncselekmény – kivéve a büntető törvénykönyv 581. cikkében és az 583. cikkében előírt súlyosító körülmények fennállása hiányában az 582. cikkében meghatározott bűncselekmények – áldozatának.
2. Az emberölési, szexuális erőszakkal vagy súlyos testi sértéssel járó bűncselekmények esetében a kárenyhítést a büntető törvénykönyv 583. cikke második bekezdésének […] megfelelően az áldozat vagy a 2‑bis. bekezdésben megjelölt jogosultak részére a 3. bekezdésben említett rendeletben meghatározott mértékben kell kifizetni. Az első mondatban említett bűncselekményektől eltérő bűncselekmények esetében a kárenyhítés megfizetése az orvosi és ápolási költségek fedezését szolgálja.
2‑bis. Amennyiben a bűncselekmény következtében az áldozat meghal, a kárenyhítést a túlélő házastárs és a gyermekek részére kell megfizetni; házastárs és gyermekek hiányában a kárenyhítés a szülőket, szülők hiányában pedig az áldozattal a bűncselekmény elkövetésének időpontjában egy háztartásban élő és általa eltartott fiú‑ és lánytestvéreket illeti meg […].
2‑ter. Több jogosult a kárenyhítésre a codice civile (polgári törvénykönyv) második könyvének II. címében foglalt rendelkezésekben előírt arányban jogosult.
3. A Ministro dell’interno (belügyminiszter, Olaszország) és a Ministro della giustizia (igazságügyi miniszter, Olaszország) a Ministro dell’economia e delle finanze (gazdasági és pénzügyminiszter, Olaszország) egyetértésével, e törvény hatálybalépésétől számított hat hónapon belül meghozandó rendeletében – mindenesetre a 14. cikkben megjelölt [Fondo di rotazione per la solidarieta’ alle vittime dei reati di tipo mafioso, delle richieste estorsive, dell’usura e dei reati intenzionali violenti {maffiatípusú cselekmények, zsarolás, uzsora és szándékos erőszakos bűncselekmények áldozataival szembeni szolidaritásért felelős operatív alap, Olaszország}](9) keretében rendelkezésre álló források korlátai között – úgy határozza meg a kárenyhítés összegét, hogy az a szexuális erőszak és emberölés bűncselekménye áldozatai, az akár elvált vagy különélő házastárs vagy a jelenleg vagy korábban a sértett személyhez érzelmileg kötődő személy által elkövetett emberölés esetén pedig az áldozat gyermekei részére nagyobb mértékű megtérítést biztosítson.”
10. A 122/2016. sz. törvény 13. cikkének 2. bekezdése kimondja:
„A kérelmet az eljárást az elkövető ismeretlen volta miatt megszüntető határozat meghozatalától, illetve az utolsó eredménytelen eljárási cselekménytől vagy a büntetőítélet jogerőre emelkedésétől számított 60 napon belül kell benyújtani.”
11. A 122/2016. sz. törvény 11. cikke 3. bekezdésének végrehajtása céljából elfogadott 2019. november 22‑i decreto ministeriale – Determinazione degli importi dell’indennizzo alle vittime dei reati intenzionali violenti (a szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmények áldozatainak járó kárenyhítés összegének megállapításáról szóló miniszteri rendelet; a továbbiakban: miniszteri végrehajtási rendelet)(10) 1. cikke 1. bekezdésének b) pontja szerint: „az akár elvált vagy különélő házastárs vagy a jelenleg vagy korábban a sértett személyhez érzelmileg kötődő személy által elkövetett emberölés esetén 60 000 euróban rögzített összeg kizárólag az áldozat gyermekei részére”.
III. Az alapügy tényállása és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
12. 2018. szeptember 18‑i ítéletével a Tribunale di Padova (padovai bíróság, Olaszország) 30 év szabadságvesztés‑büntetésre ítélte a volt felesége terhére Olaszországban elkövetett emberölés elkövetőjét, és elrendelte, hogy fizessen ideiglenes kárenyhítést a sértett magánfélként részt vevő családtagjainak. Így 400 000 eurót ítéltek meg az áldozat mindkét gyermekének, 120 000 eurót az apjának, anyjának és lánytestvérének, valamint 30 000 eurót a különélő, de el nem vált házastársának.
13. A nemzeti szabályozásnak megfelelően, mivel az emberölés elkövetője nem rendelkezett sem vagyonnal, sem jövedelemmel, és költségmentességben részesült, az olasz állam minden gyermeknek csak 20 000 euró kárenyhítést fizetett, míg a különélő házastárs 16 666,66 euró kárenyhítést kapott.
14. 2022. február 1‑jén a felperesek, azaz az áldozat családtagjai (házastársa kivételével), mivel úgy vélték, hogy a 122/2016. sz. törvény a 2004/80 irányelvet megsértve jelentős korlátozásokat vezetett be a kárenyhítés fizetését illetően, a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Tribunale Ordinario di Veneziához (velencei bíróság, Olaszország) fordultak. Kérelmeik, azt követően, hogy jogellenessége miatt kizárták a miniszteri végrehajtási rendelet alkalmazását, arra irányulnak, hogy az emberölés áldozatával fennálló hozzátartozói kapcsolatuk mértéke miatt nekik kárenyhítésként fizetendő összegeket az ezen irányelv 12. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „igazságos és megfelelő” módon határozzák meg, figyelembe véve – az áldozat gyermekei tekintetében a már kifizetett összeget levonva – az ezen emberölést elkövető személyt elmarasztaló ítéletben megállapított kár mértékét, még akkor is, ha a Szolidaritási Alap nem rendelkezik a szükséges pénzügyi forrásokkal. Másodlagosan a felperesek azt kérik, hogy a minisztertanács elnökségét, amely az olasz államot képviseli, ugyanezen összegek megfizetésére kötelezzék az említett irányelv, különösen annak 12. cikke helytelen végrehajtása miatt elszenvedett kár megtérítése címén.
15. Először is a felperesek azzal érvelnek, hogy a 122/2016. sz. törvény 11. cikkének 2‑bis. bekezdésében megállapított korlátozás, amely a kárenyhítés elismerését kizárólag házastárs és gyermekek hiányában írja elő az áldozat szülei számára, a testvérek esetében pedig kizárólag a fent említett kategóriákba tartozó személyek hiányában, sérti a 2004/80 irányelv 12. cikkében előírt kárenyhítési kötelezettséget, mivel a jelen ügyben önkényesen, valamint igazságos és megfelelő kritériumokra hivatkozás nélkül jelöli ki azokat a károsultakat – akiknek a kárenyhítéshez való jogát elvontan elismerik –, akik részére konkrétan kárenyhítést kell fizetni. Ezenkívül a jelen ügyben az emberölés áldozata házastársának is nyújtottak kárenyhítést, akitől 2006, vagyis közel tizenegy évvel a halála előtti időpont óta külön élt. A kárenyhítéshez való jogot tehát akkor is elismerik, ha az érzelmi kapcsolat nyilvánvalóan oly mértékben meggyengült, hogy szinte nem is létezett.
16. Másodszor a felperesek azt állítják, hogy az emberölés áldozata gyermekeinek a miniszteri végrehajtási rendelet alapján nyújtott 20 000 euró összeg, amely a bírósági határozattal megítélt ideiglenes összeg 5%‑ának felel meg, nem tűnik összeegyeztethetőnek a Bíróság által a 2020. július 16‑i Presidenza del Consiglio dei Ministri ítélet(11) 69. pontjában megállapítottakkal.
17. Harmadszor, a felperesek úgy vélik, hogy a nemzeti szabályozás azért is jogellenes, mert a kárenyhítés folyósítását ahhoz a feltételhez köti, hogy az állam kárenyhítés nyújtására elkülönített forrásokat, ami ellentétes a 2004/80 irányelv (10) preambulumbekezdésével.
18. Az alperes olasz hatóságok hangsúlyozzák, hogy a gyermekek helyzetére vonatkozóan a kárenyhítés összegének meghatározása a hatályos rendelkezések szigorú tiszteletben tartásával történt, figyelembe véve a túlélő házastárs megélhetését biztosító eszközöket. Arra is emlékeztetnek, hogy a Bíróság, miután a BV ítélet 58. pontjában jelezte, hogy a tagállamok széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek a 2004/80 irányelv 12. cikkének (2) bekezdésében említett kárenyhítés összegének meghatározását illetően, ezen ítélet 65. pontjában úgy ítélte meg, hogy e rendelkezéssel nem ellentétes az áldozatoknak nyújtott átalány‑kárenyhítés, csupán azt követeli meg, hogy e kárenyhítés „igazságos és megfelelő” legyen. Az említett ítélet 69. pontjában a Bíróság megállapította, hogy e követelmény akkor teljesül, ha az akár átalányjellegű kárenyhítés „megfelelő hozzájárulást [jelent az áldozat által] elszenvedett vagyoni és nem vagyoni kár megtérítéséhez”.
19. Az alperesek arra is hivatkoznak, hogy az emberölés áldozatának édesapja, édesanyja és leánytestvére által előterjesztett kérelmek elfogadhatatlanok. A kárenyhítési kérelem közigazgatási úton történő benyújtására előírt 60 napos jogvesztő határidő ugyanis lejárt, mivel a büntetőítélet 2021. május 6‑án jogerőre emelkedett, a folyamatban lévő eljárást 2022. február 1‑jén indították meg, és a közvetítés iránti kérelmük nem szakítja meg az elévülést.
20. A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az elé terjesztett, a 2004/80 irányelv nem megfelelő átültetésére alapított kártérítési kérelem megalapozottságának értékeléséhez előzetesen el kell dönteni, hogy a 122/2016. sz. törvény 11. cikkének 2‑bis., 2‑ter. és 3. bekezdéséből következő nemzeti szabályozás összeegyeztethető‑e az uniós joggal.
21. E bíróság megjegyzi, hogy e nemzeti szabályozás, amely – még ha a jogerős ítélet megállapítja is a károk megtérítéséhez való jogot bizonyos családtagok számára és annak összegét, az emberölés bűncselekménye áldozatának szülei esetében attól teszi függővé a kárenyhítés kifizetését, hogy az áldozatnak ne legyen túlélő házastársa és gyermeke, míg az áldozatnak a bűncselekmény elkövetésének időpontjában vele egy háztartásban élő és általa eltartott testvérei esetében attól, hogy ne legyen túlélő apja és anyja – figyelmen kívül hagyja az áldozat erőszakos elvesztéséből eredő szenvedés nem vagyoni vetületét.
22. A házastárssal és a gyermekekkel kapcsolatban az említett bíróság megjegyzi, hogy az elszenvedett kár nagyságát nem veszik figyelembe. Így a jelen ügyben semmilyen jelentősége nincs annak a ténynek, hogy a házastárs bizonyos ideje külön élt az áldozattól, mivel a szabály pusztán a kárenyhítés öröklésre vonatkozó rendelkezések alapján történő felosztása, azzal a feltétellel, hogy a Szolidaritási Alap elegendő forrásban részesül. Nem veszik tehát figyelembe a cselekmény áldozatokra gyakorolt következményeinek súlyosságát, megsértve ezzel a BV ítéletet. Ezenkívül a gyermekeknek járó kárenyhítést olyan összegben állapították meg, amely nagyrészt megfelel a házastársnak nyújtott összegnek, amely semmilyen mértékben nem áll arányban a büntetőeljárás keretében megállapított ideiglenes kárenyhítés összegével, és nem veszi figyelembe a szülői kapcsolat elvesztése tekintetében általánosan alkalmazott kritériumokat, mint például az áldozat életkorát, a túlélő hozzátartozó életkorát, a rokonság és az együttélés fokát, azzal, hogy a helyzet sajátosságától függően a végleges összeg kiigazítható. A jelen ügyben a gyermekeknek nyújtott összeg tehát nem tekinthető a 2004/80 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének értelmében véve „igazságosnak és megfelelőnek”.
23. Egyébiránt a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy a kárenyhítési kérelem közigazgatási szervhez történő benyújtására vonatkozóan a 122/2016. sz. törvény 13. cikkének 2. bekezdésében meghatározott, az emberölés áldozata szüleinek és lánytestvérének kérelmére alkalmazandó jogvesztő határidő túlzottan rövid, ami ellentétesnek tűnik a Charta 47. cikkével.
24. E körülmények között a Tribunale Ordinario di Venezia (velencei bíróság, Olaszország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) [M]egfelel‑e a 2004/80 irányelv 12. cikkének (2) bekezdésében foglalt rendelkezésnek, valamint [a Charta] 20. cikkének (egyenlőség), 21. cikkének (a megkülönböztetés tilalma), 33. cikke (1) bekezdésének (a család védelme), 47. cikkének (a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog) és az [emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény] tizenkettedik kiegészítő jegyzőkönyve 1. cikkének (a megkülönböztetés tilalma) – [a 122/2016. sz. törvény] 11. cikkének 2. bekezdése által – emberölés esetére a szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmény áldozata szüleinek és lánytestvérének javára megállapított kárenyhítésnek azzal a feltétellel történő kifizetése, hogy (a szülőknek történő kifizetés esetében) az áldozatnak ne legyen gyermeke és őt [túlélő] házastársa, illetve (a fiú‑ és lánytestvéreknek történő kifizetés esetében) az áldozatot a szülei ne éljék túl?
2) [A] 2004/80 irányelv 12. cikkének (2) bekezdésében foglalt rendelkezés végrehajtása során »[az áldozatok számára biztosított] igazságos és megfelelő kárenyhítés[nek]« tekinthető‑e [a 122/2016. sz. törvény] 11. cikkének 3. bekezdésében a kárenyhítés kifizetésére vonatkozóan előírt, »[a Szolidaritási Alap] keretében rendelkezésre álló források korlátai között« fordulattal megfogalmazott feltétel, amennyiben az olasz államot egyetlen szabály sem kötelezi kifejezetten a kárenyhítések megfizetését szolgáló – akár statisztikai alapon meghatározott, mindenesetre pedig kifejezetten a jogosultak észszerű időben történő kárenyhítését szolgáló – összegek elkülönítésére?”
25. Az emberölés áldozatának szülei és leánytestvére, valamint gyermekei, az olasz kormány és az Európai Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket. A 2024. február 21‑én tartott tárgyaláson válaszoltak a Bíróság által feltett, szóban megválaszolandó kérdésekre.
IV. Elemzés
A. A Bíróság hatásköréről és az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságáról
26. Írásbeli észrevételeiben az olasz kormány úgy véli, hogy meg kell vizsgálni a Bíróság hatáskörét és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatóságát, mivel az alapeljárás olyan helyzetre vonatkozik, amely nem tartozik a 2004/80 irányelv hatálya alá.
27. Ez az érv nem azon alapul, hogy a felperesek, akik az alkalmazandó nemzeti szabályozásnak a 2004/80 irányelv 12. cikkének (2) bekezdésére tekintettel való összeegyeztethetőségét kifogásolják, valamennyien Olaszországban tartózkodnak, vagyis azon a területen, ahol a szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekményt elkövették. Mindazonáltal célszerűnek tűnik emlékeztetni arra, hogy a Bíróság a BV ítélet 52. pontjában kimondta, hogy e rendelkezés „olyan kárenyhítési rendszer létrehozására kötelezi valamennyi tagállamot, amely a területükön szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmények valamennyi áldozatára […] kiterjed”, az 55. pontjában pedig, hogy az említett rendelkezés „az igazságos és megfelelő kárenyhítéshez való jogot nemcsak a valamely tagállam területén szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekményeknek az ezen irányelv 1. cikke értelmében vett határokon átnyúló helyzetben lévő áldozatai, hanem az e tagállam területén szokásos tartózkodási hellyel rendelkező áldozatok számára is biztosítja”.
28. Az olasz kormány egyrészt arra hivatkozik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem vizsgálta a felpereseknek a 2004/80 irányelv értelmében vett áldozati minőségét, másrészt pedig, hogy az „áldozat” kifejezést úgy kell érteni, mint amely a közvetlen károsultat jelöli. Ennélfogva a kifogásolt olasz szabályozás a tagállamok hatáskörébe tartozik, ami igazolja az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatatlanságát.
29. Márpedig az a kérdés, hogy a szándékosan elkövetett erőszakos cselekmény „áldozatának” a 2004/80 irányelv értelmében vett fogalma emberölés esetén magában foglalja‑e az áldozat olyan jogutódait, mint a túlélő házastárs, a gyermekek, a szülők vagy a testvérek, ezen irányelv hatályára vonatkozik.
30. Következésképpen úgy vélem, hogy a Bíróság hatásköre és az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatósága nem kétséges.
B. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés elfogadhatóságáról
31. Véleményem szerint ez a második kérdés, amely az olasz szabályozás által előírt kárenyhítésnek a Szolidaritási Alap számára elkülönített költségvetésből eredő felső határ alapján történő korlátozására vonatkozik, nem fogadható el.
32. Amint azt a tárgyaláson megerősítették, az ilyen korlátozás nem volt hatással az olasz állam által az alapügyben nyújtott kárenyhítés összegére. Egyetértek tehát a Bizottsággal és az olasz kormánnyal abban, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kérdése nincs hatással a jogvita kimenetelére. Ráadásul megállapítható, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem pontosította a Szolidaritási Alap finanszírozását vagy működését.(12)
33. Egyébiránt megállapítom, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések egyike sem vonatkozik a kérdést előterjesztő bíróság által felvetett egyéb nehézségekre, nevezetesen az emberölés áldozatának gyermekei által kapott kárenyhítés túlzottan lecsökkentett összegére,(13) valamint a kárenyhítési kérelem benyújtására nyitva álló határidő rövidségére.
C. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésről
34. E kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ a Bíróságtól, hogy a 2004/80 irányelv 12. cikkének (2) bekezdésével ellentétes‑e az olyan nemzeti szabályozás, amely a szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmények áldozatai kapcsán olyan kárenyhítési rendszert ír elő, amely az elhunyt áldozat szüleinek kárenyhítéshez való jogát attól teszi függővé, hogy van‑e az áldozatnak gyermeke és túlélő házastársa, valamint az áldozat testvéreinek e jogát pedig attól, hogy vannak‑e túlélő szüleik.
35. A Bíróságot tehát arra kérik, hogy pontosítsa az „áldozat” fogalmát, és egészítse ki a BV ítéletben az „igazságos és megfelelő kárenyhítés” fogalmának általa adott értelmezését.
1. Az „áldozat” fogalmáról
36. Elsősorban meg kell állapítani, hogy a 2004/80 irányelv hatálya alá tartozik‑e a nemzeti szabályozás, amennyiben az megjelölte az áldozat halála esetén kárenyhítésben részesíthető családtagokat. Úgy vélem, hogy e megjelölés nem tartozik a tagállamok mérlegelési körébe, amint az az ezen irányelv 12. cikke (2) bekezdésének értelmezéséből következik.(14)
37. Ugyanis először, mivel a 2004/80 irányelv nem határozza meg az áldozat fogalmát, és nem utal a nemzeti jogra, meg kell állapítani, hogy önálló uniós jogi fogalomról van szó. E fogalom, ezen irányelv céljának megfelelően, biztosítani kívánja, hogy a tagállamok között ne legyen eltérés a területükön szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmények áldozataira kiterjedő nemzeti kárenyhítési rendszer kedvezményezettjeinek meghatározását illetően.
38. Másodszor, az olasz kormány által a 2004/80 irányelv 17. cikkére alapított, ezzel ellentétes értelmezést véleményem szerint el kell vetni. Kétségtelen, hogy e cikk előírja, hogy a tagállamok a bűncselekmények áldozatainak érdekében kedvezőbb intézkedéseket hozhatnak azáltal, hogy a kedvezményezettek körét kiterjesztik „a bűncselekmény által érintett bármely más személy[re]”. Az említett cikk azonban ezen irányelv „Végrehajtási rendelkezések” című III. fejezetében található, így tehát célja kizárólag a tagállamok által az előző fejezetekben meghatározott minimumkövetelmények alapján elfogadott rendszer végrehajtása. Ezenkívül, ha az említett irányelv 12. cikkének (2) bekezdését úgy kellene értelmezni, hogy az ugyanezen irányelv hatályát kizárólag azokra az áldozatokra korlátozza, akik túlélték a „szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmények” körébe tartozó bűncselekmény elkövetését, az azzal a hatással járna, hogy kizárná az emberöléseket e bűncselekmények listájáról, mivel ebben az esetben már nem létezik kárenyhítésben részesítendő közvetlen áldozat. Márpedig a Bíróság már kimondta, hogy az áldozatok kárenyhítési rendszerének hatálya nem korlátozható egyes, szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekményekre.(15)
39. Harmadszor, biztosítani kell az értelmezésnek az uniós jog más rendelkezéseivel való összhangját is. Így a 2004/80 irányelv (5) preambulumbekezdéséből következik, hogy az irányelv a 2012/29 irányelvvel felváltott 2001/220 kerethatározat továbbvitelét jelenti.
40. A Bizottság 2023. július 12‑én előterjesztett irányelvjavaslatában(16) úgy véli, hogy ez az irányelv „az áldozatok jogainak legfontosabb horizontális eszköze”.(17) Kiemeli, hogy az áldozatok jogaira vonatkozó uniós jogszabályok magukban foglalják a kárenyhítésről szóló 2004/80 irányelvet és a védelmi határozatokra vonatkozó uniós szabályokat is.(18) Az intézmény hangsúlyozza, hogy a 2012/29 irányelv elfogadása kulcsfontosságú fejlemény volt az áldozatok jogainak megerősítése és az áldozatközpontú igazságszolgáltatás terén az Unióban, és jelentős szerepet játszott a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló európai térség létrehozásában.(19) Következésképpen azon a véleményen vagyok, hogy a 2004/80 irányelvet, amely az áldozatok kárenyhítésének sajátos kérdésével foglalkozik, a 2012/29 irányelv fényében kell értelmezni, amely általános – a Bizottság kifejezését átvéve „horizontális” – keretet határozott meg, még akkor is, ha annak jogalapja eltérő, nevezetesen az EUMSZ 82. cikk (2) bekezdése,(20) míg a 2004/80 irányelv jogalapja az EK 308. cikk (jelenleg EUMSZ 352. cikk).
41. Így a 2004/80 irányelv 12. cikkének (2) bekezdésében szereplő „áldozat” fogalmát a 2012/29 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontja határozza meg.(21) Ennélfogva az olasz szabályozás, amely meghatározza azokat a családtagokat, akik az áldozat halála esetén kárenyhítésben részesülhetnek, összhangban van az uniós joggal, amelynek értelmében egyébként korlátozott az érintett személyek száma.(22)
2. Az „igazságos és megfelelő kárenyhítés” fogalmáról
42. Másodsorban meg kell vizsgálni, hogy az uniós joggal ellentétes‑e az olyan szabályozás, amely előírja, hogy az elhunyt áldozat családtagjainak kárenyhítéshez való joga az öröklésre vonatkozó szabályokon alapuló rangsortól függ, amely azzal a hatással jár, hogy amennyiben az áldozatnak van túlélő házastársa és gyermekei, úgy más közeli családtagjai, a jelen esetben a szülei, valamint testvérei pusztán emiatt meg vannak fosztva a kárenyhítéstől.
43. Emlékeztetni kell arra, hogy a 2004/80 irányelv 12. cikkének (2) bekezdése biztosítja a valamely tagállam területén szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmények áldozatainak az igazságos és megfelelő kárenyhítéshez való jogot.(23)
44. A BV ítéletben a Bíróság, amikor a szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmények áldozataira kiterjedő nemzeti kárenyhítési rendszer címén a szexuális erőszak áldozatainak nyújtott 4800 euró összegű átalány‑kárenyhítés összegéről kérdezték, értelmezte az „igazságos és megfelelő kárenyhítés” fogalmát.
45. A Bíróság a 2004/80 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének értelmezéséhez olyan támpontokat adott, amelyek véleményem szerint relevánsak a kérdést előterjesztő bíróság „igazságos és megfelelő” kárenyhítés kedvezményezettjei meghatározásának részletszabályaira vonatkozó kérdéseinek megválaszolása szempontjából.
46. A Bíróság kimondta, hogy a szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmények áldozatainak járó kárenyhítést „az elkövetett jogsértés áldozatokra gyakorolt következményeinek súlyosságát” figyelembe véve kell meghatározni, és az ennek hiányában „nem jelent megfelelő hozzájárulást az elszenvedett vagyoni és nem vagyoni kár megtérítéséhez”.(24)
47. Véleményem szerint ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy az olyan kárenyhítési rendszer, amelyből a káruk terjedelmére vonatkozó bármilyen megfontolástól függetlenül kizárják az áldozatokat, a kárenyhítésben részesítendő különböző áldozatok közötti, kizárólag az azon családi kapcsolatok jellegén alapuló elvont rangsor miatt,(25) amelyeken a károk fennállására vagy jelentőségére vonatkozó egyszerű vélelmek alapulnak, nem eredményezhet a 2004/80 irányelv 12. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „igazságos és megfelelő kárenyhítést”.
48. Ezt az értékelést ezenkívül alátámasztja a tárgyaláson megerősített azon megállapítás is, hogy noha egyes károsultak kizárásának e módja az öröklésre vonatkozó szabályokat követi, azokat nem alkalmazza teljes mértékben. Így az egyetemes örökös megléte vagy az öröklésre való méltatlansági ok fennállása az olasz kárenyhítési rendszerben nem fosztja meg a kizárt örököst a kárenyhítéshez való jogtól. Ebből következik, hogy bár az olasz szabályozás célja a kárenyhítésben részesítendő áldozatok kijelölése egyszerűsített módjának meghatározása,(26) mindazonáltal az áldozatok egyszerű és gyors kárenyhítésének elérésére vonatkozó jogszerű követelmény nem helyettesítheti azt a kötelezettséget, hogy megfelelő mértékben ellensúlyozzák azokat a szenvedéseket, amelyeknek az áldozatok a családtagjuk halálát okozó, szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmény miatt szenvedtek el.(27)
V. Végkövetkeztetés
49. A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság kizárólag a Tribunale Ordinario di Venezia (velencei bíróság, Olaszország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre a következő választ adja:
A bűncselekmények áldozatainak kárenyhítéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/80/EK tanácsi irányelv 12. cikkének (2) bekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmények áldozatai kapcsán olyan kárenyhítési rendszert ír elő, amely az elhunyt áldozat szüleinek kárenyhítéshez való jogát attól teszi függővé, hogy van‑e az áldozatnak gyermeke és túlélő házastársa, az áldozat testvéreinek e jogát pedig attól, hogy vannak‑e túlélő szüleik.