Language of document : ECLI:EU:T:2021:925

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (ötödik tanács)

2021. december 21.(*)

„Közös kül‑ és biztonságpolitika – Az ukrajnai helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedések – A pénzeszközök befagyasztása – Azon személyek, szervezetek és szervek jegyzéke, akikre, illetve amelyekre a pénzeszközök és gazdasági erőforrások befagyasztása alkalmazandó – A felperes nevének a jegyzéken való további szerepeltetése – A Tanács annak ellenőrzésére vonatkozó kötelezettsége, hogy a valamely harmadik állam hatóságának a határozatát a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog tiszteletben tartásával hozták”

A T‑195/21. sz. ügyben,

Oleksandr Viktorovych Klymenko (lakóhelye: Moszkva [Oroszország], képviseli: M. Phelippeau ügyvéd)

felperesnek

az Európai Unió Tanácsa (képviselik: S. Lejeune és A. Vitro, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

az ukrajnai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szembeni korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 2014/119/KKBP határozat módosításáról szóló, 2021. március 4‑i (KKBP) 2021/394 tanácsi határozat (HL 2021. L 77., 29. o.) és az ukrajnai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szembeni korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 208/2014/EU rendelet végrehajtásáról szóló, 2021. március 4‑i (EU) 2021/391 tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2021. L 77., 2. o.) megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában, amennyiben ezen aktusok továbbra is szerepeltetik a felperes nevét azon személyek, szervezetek és szervek jegyzékén, akikre, illetve amelyekre e korlátozó intézkedések alkalmazandók,

A TÖRVÉNYSZÉK (ötödik tanács),

tagjai: D. Spielmann elnök, R. Mastroianni (előadó) és M. Brkan bírák,

hivatalvezető: E. Coulon,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        A jelen ügy az ukrajnai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szemben, Kijevben (Ukrajna) a Függetlenség terén 2014 februárjában lezajlott tüntetések megtorlását követően elfogadott korlátozó intézkedésekhez kapcsolódó jogvita keretébe illeszkedik.

2        A felperes, Oleksandr Viktorovych Klymenko, bevételekért és adókért felelős ukrajnai miniszter volt.

3        2014. március 5‑én az Európai Unió Tanácsa elfogadta az ukrajnai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szembeni korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 2014/119/KKBP határozatot (HL 2014. L 66., 26. o.; helyesbítés: HL 2014. L 70., 35. o.). A Tanács ugyanaznap elfogadta az ukrajnai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szembeni korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 208/2014/EU rendeletet (HL 2014. L 66., 1. o.; helyesbítések: HL 2014. L 70., 36. o.; HL 2014. L 305., 117. o.).

4        A 2014/119 határozat (1) és (2) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:

„(1)      A Tanács 2014. február 20‑án a legszigorúbban elítélte az erőszak alkalmazásának minden formáját Ukrajnában. Az erőszak Ukrajnában való azonnali beszüntetésére, valamint az emberi jogoknak és alapvető szabadságoknak a teljes körű tiszteletben tartására szólított fel. Az ukrán kormányt felszólította arra, hogy a lehető legnagyobb mértékű önmérséklettel járjon el, az ellenzék vezetőit pedig arra, hogy határolódjanak el azoktól, akik radikális fellépést és erőszakot alkalmaznak.

(2)      A Tanács 2014. március 3‑én megállapodott abban, hogy a korlátozó intézkedéseket az ukrajnai állami vagyon hűtlen kezeléséért felelősként azonosított személyek és az emberi jogok megsértéséért felelős személyek pénzeszközeinek befagyasztására, illetve az ilyen pénzeszközök visszaszerzésére összpontosítja, a jog érvényesülésének és az emberi jogok tiszteletben tartásának helyreállítása és támogatása érdekében Ukrajnában.”

5        A 2014/119 határozat 1. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Be kell fagyasztani a mellékletben felsorolt, Ukrajnában az ukrajnai állami vagyon hűtlen kezeléséért felelősként azonosított személyekhez és az emberi jogok megsértéséért felelős személyekhez, valamint a velük kapcsolatban álló természetes vagy jogi személyekhez, szervezetekhez vagy szervekhez tartozó, a tulajdonukat képező, általuk birtokolt vagy ellenőrzött valamennyi pénzeszközt és gazdasági erőforrást.

(2)      A mellékletben felsorolt természetes vagy jogi személyek, szervezetek és szervek rendelkezésére vagy javára – sem közvetlenül, sem közvetve – nem bocsátható pénzeszköz vagy gazdasági erőforrás.”

6        A pénzeszközök e befagyasztásának részletes szabályait a 2014/119 határozat 1. cikkének (3)–(6) bekezdése határozza meg.

7        A 2014/119 határozatnak megfelelően a 208/2014 rendelet előírja az e határozatban előírt, pénzeszközök és gazdasági erőforrások befagyasztására irányuló intézkedések (a továbbiakban: szóban forgó korlátozó intézkedések) elfogadását, és e befagyasztás részletes szabályait az említett határozatban szereplőkkel lényegében azonos kifejezésekkel határozza meg.

8        A 2014/119 határozat és a 208/2014 rendelet által érintett személyek neve az említett határozat mellékletében és az e rendelet I. mellékletében lévő jegyzéken szerepel (a továbbiakban: jegyzék), többek között jegyzékbe vételük indokolásával. A felperes neve eredetileg nem szerepelt a jegyzéken.

9        A 2014/119 határozatot és a 208/2014 rendeletet a 2014/119 határozat végrehajtásáról szóló, 2014. április 14‑i 2014/216/KKBP tanácsi végrehajtási határozat (HL 2014. L 111., 91. o.) és a 208/2014 rendelet végrehajtásáról szóló, 2014. április 14‑i 381/2014/EU tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2014. L 111., 33. o.) (a továbbiakban együttesen: 2014. áprilisi jogi aktusok) módosította.

10      A 2014. áprilisi jogi aktusokkal a felperes nevét a „[k]orábbi, bevételekért és díjakért [helyesen: bevételekért és adókért] felelős miniszter” azonosító információval és az alábbi indokolással vették fel a szóban forgó jegyzékre:

„Ukrajnában ukrán közpénzek sikkasztásával és Ukrajnából való illegális kivitelével összefüggő bűncselekményekben való részvételre vonatkozó nyomozás alatt álló személy.”

11      A Törvényszék Hivatalához 2014. június 30‑án benyújtott keresetlevelével a felperes többek között a 2014. áprilisi jogi aktusoknak az őt érintő részükben történő megsemmisítése iránti keresetet terjesztett elő, amelyet T‑494/14. számon vettek nyilvántartásba.

12      2015. január 29‑én a Tanács elfogadta a 2014/119 határozat módosításáról szóló (KKBP) 2015/143 határozatot (HL 2015. L 24., 16. o.), valamint a 208/2014 rendelet módosításáról szóló (EU) 2015/138 rendeletet (HL 2015. L 24., 1. o.).

13      A 2015/143 határozat 2015. január 31‑től pontosította a pénzeszközök befagyasztásával érintett személyek jegyzékbe vételi kritériumait, és a 2014/119 határozat 1. cikke (1) bekezdése szövegének a helyébe a következő szöveg lépett:

„(1)      Be kell fagyasztani a mellékletben felsorolt, az ukrajnai állami vagyon hűtlen kezeléséért felelősként azonosított személyekhez és az emberi jogok Ukrajnában történő megsértéséért felelős személyekhez, valamint a velük kapcsolatban álló természetes vagy jogi személyekhez, szervezetekhez vagy szervekhez tartozó, a tulajdonukat képező, általuk birtokolt vagy ellenőrzött valamennyi pénzeszközt és gazdasági erőforrást.

E határozat alkalmazásában az ukrajnai állami vagyon hűtlen kezeléséért felelősként azonosított személyek az ukrán hatóságok által az alábbiak végett folytatott nyomozás alatt álló személyek:

a)      a közkiadásokra felhasznált ukrajnai állami vagyon vagy egyéb eszközök [helyesen: pénzeszközök] hűtlen kezelése, vagy ebben való bűnrészesség; vagy

b)      a közhivatalt ellátó személy által elkövetett hivatallal való visszaélés, melynek célja, hogy saját részre vagy egy harmadik fél számára jogosulatlan előnyt szerezzen, ezáltal kárt okozva a közkiadásokra felhasznált ukrajnai állami vagyonban vagy egyéb eszközökben [helyesen: pénzeszközökben], illetve az ebben való bűnrészesség.”

14      A 2015/138 rendelet hasonlóképpen módosította a 208/2014 rendeletet.

15      2015. március 5‑én a Tanács elfogadta a 2014/119 határozat módosításáról szóló (KKBP) 2015/364 határozatot (HL 2015. L 62., 25. o.), valamint a 208/2014 rendelet végrehajtásáról szóló (EU) 2015/357 végrehajtási rendeletet (HL 2015. L 62., 1. o.) (a továbbiakban együttesen: 2015. márciusi jogi aktusok). A 2015/364 határozat egyrészt felváltotta a 2014/119 határozat 5. cikkét, és a felperes esetében a korlátozó intézkedések alkalmazását 2016. március 6‑ig meghosszabbította, másrészt felváltotta ez utóbbi határozat mellékletét. A 2015/357 végrehajtási rendelet ebből következően felváltotta a 208/2014 rendelet I. mellékletét.

16      A 2015. márciusi jogi aktusokkal a felperes nevét a „korábbi, bevételekért és díjakért [helyesen: bevételekért és adókért] felelős miniszter” azonosító információkkal és a következő új indokolással szerepeltették továbbra is a jegyzéken:

„Az ukrán hatóságok büntetőeljárást folytatnak ellene állami vagyon vagy egyéb eszközök [helyesen: pénzeszközök] hűtlen kezelése, valamint közhivatalt ellátó személy által, saját részre vagy egy harmadik fél számára jogosulatlan előny szerzésének céljával elkövetett hivatali visszaélés és ezáltal az ukrán állami vagyon vagy egyéb eszközök [helyesen: pénzeszközök] megkárosítása miatt.”

17      A Törvényszék Hivatalához 2015. május 15‑én benyújtott keresetlevelével a felperes többek között a 2015. márciusi jogi aktusoknak az őt érintő részükben történő megsemmisítése iránti keresetet terjesztett elő, amelyet T‑245/15. számon vettek nyilvántartásba.

18      2016. március 4‑én a Tanács elfogadta a 2014/119 határozat módosításáról szóló (KKBP) 2016/318 határozatot (HL 2016. L 60., 76. o.), valamint a 208/2014 rendelet végrehajtásáról szóló (EU) 2016/311 végrehajtási rendeletet (HL 2016. L 60., 1. o.) (a továbbiakban együttesen: 2016. márciusi jogi aktusok).

19      A 2016. márciusi jogi aktusok 2017. március 6‑ig – a felperes tekintetében is – meghosszabbították a korlátozó intézkedések alkalmazását anélkül, hogy a felperes jegyzékbe vételének indokolása a 2015. márciusi jogi aktusokban foglalt indokoláshoz képest változott volna.

20      2016. április 28‑án a felperes a Törvényszék eljárási szabályzata 86. cikkének megfelelően kiigazította a T‑245/15. sz. ügyre vonatkozó kérelmeit oly módon, hogy azok a 2016. márciusi jogi aktusoknak az őt érintő részükben történő megsemmisítésére is vonatkozzanak.

21      Az eljárási szabályzat 132. cikke alapján hozott, 2016. június 10‑i Klymenko kontra Tanács végzésével (T‑494/14, EU:T:2016:360) a Törvényszék helyt adott a fenti 11. pontban említett keresetnek azzal, hogy azt nyilvánvalóan megalapozottnak nyilvánította, tehát megsemmisítette a 2014. áprilisi jogi aktusokat a felperest érintő részükben.

22      2017. március 3‑án a Tanács elfogadta a 2014/119 határozat módosításáról szóló (KKBP) 2017/381 határozatot (HL 2017. L 58., 34. o.), valamint a 208/2014 rendelet végrehajtásáról szóló (EU) 2017/374 végrehajtási rendeletet (HL 2017. L 58., 1. o.) (a továbbiakban együttesen: 2017. márciusi jogi aktusok).

23      A 2017. márciusi jogi aktusok 2018. március 6‑ig – a felperes tekintetében is – meghosszabbították a korlátozó intézkedések alkalmazását anélkül, hogy a felperes jegyzékbe vételének indokolása a 2015. márciusi jogi aktusokban foglalt indokoláshoz képest változott volna.

24      2017. március 27‑én a felperes ismét kiigazította a T‑245/15. sz. ügyre vonatkozó kérelmeit oly módon, hogy azok a 2017. márciusi jogi aktusoknak az őt érintő részükben történő megsemmisítésére is vonatkozzanak.

25      2017. november 8‑i Klymenko kontra Tanács ítéletével (T‑245/15, nem tették közzé, EU:T:2017:792) a Törvényszék teljes egészében elutasította a felperesnek a fenti 17., 20. és 24. pontban említett kérelmeit.

26      2018. január 5‑én a felperes a 2017. november 8‑i Klymenko kontra Tanács ítélettel (T‑245/15, nem tették közzé, EU:T:2017:792) szemben fellebbezést nyújtott be a Bíróság előtt, amelyet C‑11/18. P. számon vettek nyilvántartásba.

27      2018. március 5‑én a Tanács elfogadta a 2014/119 határozat módosításáról szóló (KKBP) 2018/333 határozatot (HL 2018. L 63., 48. o.), valamint a 208/2014 rendelet végrehajtásáról szóló (EU) 2018/326 végrehajtási rendeletet (HL 2018. L 63., 5. o.) (a továbbiakban együttesen: 2018. márciusi jogi aktusok).

28      A 2018. márciusi jogi aktusok 2019. március 6‑ig – a felperes tekintetében is – meghosszabbították a korlátozó intézkedések alkalmazását anélkül, hogy a felperes jegyzékbe vételének indokolása a 2015. márciusi jogi aktusokban foglalt indokoláshoz képest változott volna.

29      A Törvényszék Hivatalához 2018. április 30‑án benyújtott keresetlevelével a felperes a 2018. márciusi jogi aktusoknak az őt érintő részükben történő megsemmisítése iránti keresetet terjesztett elő, amelyet T‑274/18. számon vettek nyilvántartásba.

30      2019. március 4‑én a Tanács elfogadta a 2014/119 határozat módosításáról szóló (KKBP) 2019/354 határozatot (HL 2019. L 64., 7. o.; helyesbítés: HL 2019. L 86., 118. o.), valamint a 208/2014 rendelet végrehajtásáról szóló (EU) 2019/352 végrehajtási rendeletet (HL 2019. L 64., 1. o.; helyesbítés: HL 2019. L 86., 118. o.) (a továbbiakban együttesen: 2019. márciusi jogi aktusok).

31      A 2019. márciusi jogi aktusok 2020. március 6‑ig meghosszabbították a szóban forgó korlátozó intézkedések alkalmazását, és a felperes nevét továbbra is szerepeltették a jegyzéken, a fenti 16. pontban felidézettel azonos indokolással, amelyet kiegészítettek egy, a felperes védelemhez való jogának és hatékony bírói jogvédelemhez való jogának a Tanács által alapul vett büntetőeljárás keretében történő tiszteletben tartására vonatkozó pontosítással.

32      A Törvényszék Hivatalához 2019. május 3‑án benyújtott keresetlevelével a felperes a 2019. márciusi jogi aktusoknak az őt érintő részükben történő megsemmisítése iránti keresetet terjesztett elő, amelyet T‑295/19. számon vettek nyilvántartásba.

33      2019. július 11‑i Klymenko kontra Tanács ítéletével (T‑274/18, EU:T:2019:509) a Törvényszék a felperest érintő részükben megsemmisítette a 2018. márciusi jogi aktusokat.

34      2019. szeptember 26‑i Klymenko kontra Tanács ítéletével (C‑11/18 P, nem tették közzé, EU:C:2019:786) a Bíróság egyrészt hatályon kívül helyezte a 2017. november 8‑i Klymenko kontra Tanács ítéletet (T‑245/15, nem tették közzé, EU:T:2017:792) (lásd: fenti 25. pont) és másrészt megsemmisítette a 2015. márciusi, a 2016. márciusi és a 2017. márciusi jogi aktusokat a felperest érintő részükben.

35      2020. március 5‑én a Tanács elfogadta a 2014/119 határozat módosításáról szóló (KKBP) 2020/373 határozatot (HL 2020. L 71., 10. o.), valamint a 208/2014 rendelet végrehajtásáról szóló (EU) 2020/370 végrehajtási rendeletet (HL 2020. L 71., 1. o.) (a továbbiakban együttesen: 2020. márciusi jogi aktusok).

36      A 2020. márciusi jogi aktusok 2021. március 6‑ig meghosszabbították a szóban forgó korlátozó intézkedések alkalmazását, és a felperes nevét továbbra is szerepeltették a jegyzéken, a fenti 16. pontban felidézettel azonos indokolással, amelyet kiegészítettek egy, a felperes védelemhez való jogának és hatékony bírói jogvédelemhez való jogának a Tanács által alapul vett büntetőeljárás keretében történő tiszteletben tartására vonatkozó pontosítással.

37      2020 novembere és 2021 januárja között a Tanács és a felperes között többszöri levélváltásra került sor a szóban forgó korlátozó intézkedések felperessel szembeni lehetséges meghosszabbításával kapcsolatban. A Tanács konkrétan Ukrajna legfőbb ügyészének hivatalától (a továbbiakban: a legfőbb ügyész hivatala) származó több levelet továbbított a felperesnek az őt érintő büntetőeljárásokkal kapcsolatban, amelyek a Tanácsnak a tervezett említett meghosszabbításhoz jogalapként szolgáltak.

38      2021. február 3‑i Klymenko kontra Tanács ítéletével (T‑258/20, EU:T:2021:52) a Törvényszék a felperest érintő részükben megsemmisítette a 2020. márciusi jogi aktusokat.

39      2021. március 4‑én a Tanács elfogadta a 2014/119 határozat módosításáról szóló (KKBP) 2021/394 határozatot (HL 2021. L 77., 29. o.), valamint a 208/2014 rendelet végrehajtásáról szóló (EU) 2021/391 végrehajtási rendeletet (HL 2021. L 77., 2. o.) (a továbbiakban együttesen: megtámadott jogi aktusok).

40      A megtámadott jogi aktusok a felperes tekintetében 2021. szeptember 6‑ig meghosszabbították a szóban forgó korlátozó intézkedések alkalmazását, és a felperes nevét továbbra is szerepeltették a jegyzéken, a fenti 16. pontban felidézettel azonos indokolással. Egyébiránt a 2014/119 határozat melléklete és a 208/2014 rendelet I. melléklete két részből állt, amelyek közül a második a „Védelemhez való jog és hatékony bírói jogvédelemhez való jog” címet viselte. Ebben a részben a felperest illetően a következő megjegyzés szerepel:

„Az állami pénzeszközök, illetve vagyon hűtlen kezeléséhez kapcsolódó büntetőeljárás folyamatban van. A Tanács rendelkezésére álló információk alapján azon büntetőeljárások során, amelyekre a Tanács e megállapítását alapozta, tiszteletben tartották Klymenko védelemhez való jogát és hatékony bírói jogvédelemhez való jogát, beleértve az ahhoz való alapvető jogot, hogy ügyét észszerű időn belül tárgyalja egy független és pártatlan bíróság. Ezt tanúsítja különösen a vizsgálóbíró 2017. március 1‑jei és 2018. október 5‑i határozata, amelyekben engedélyezte az érintett távollétében lefolytatandó, különös vizsgálatot. A Tanács megjegyzi, hogy a védelem értesült a 2017‑ben, illetve 2018‑ban lefolytatott előzetes bírói vizsgálatok [helyesen: előzetes nyomozások] befejezéséről, és azóta biztosították számára a büntetőeljárás ügyiratait azok megismerése céljából. Folyamatban van a büntetőeljárásra irányuló előzetes bíró vizsgálattal [helyesen: előzetes nyomozással] kapcsolatban rendelkezésre álló, nagy mennyiségű ügyiratnak a védelem általi áttekintése és vizsgálata. A Tanács úgy véli, hogy a hosszú megismerési időszak a védelemnek tudható be.”

41      A Tanács a 2021. március 5‑i levelében tájékoztatta a felperest arról, hogy fenntartja vele szemben a korlátozó intézkedéseket. Választ adott a felperes által a 2020. december 11‑i, 2021. január 22‑i és 27‑i levélben előadott észrevételekre, és megküldte ez utóbbi részére a megtámadott jogi aktusokat. A Tanács közölte vele továbbá az észrevételei előterjesztésére a nevének a jegyzéken való esetleges további szerepeltetéséről szóló határozat meghozatala előtt nyitva álló határidőt.

 A jelen kereset előterjesztését követően bekövetkezett tények

42      2021. szeptember 14‑i levelében a Tanács arról tájékoztatta a Törvényszéket, hogy a szóban forgó korlátozó intézkedések a felperes tekintetében lejártak, és arról, hogy a felperes neve ennélfogva már nem szerepel a jegyzéken.

 Az eljárás és a felek kérelmei

43      A Törvényszék Hivatalához 2021. április 8‑án benyújtott keresetlevéllel a felperes előterjesztette a megtámadott jogi aktusok megsemmisítése iránti jelen keresetet.

44      2021. június 25‑én a Tanács benyújtotta az ellenkérelmet.

45      Mivel az ötödik tanács egyik tagja akadályoztatva volt, a Törvényszék elnöke a tanács kiegészítése érdekében másik bírót jelölt ki.

46      A felperes az előírt határidőn belül nem nyújtott be választ.

47      2021. augusztus 31‑én az eljárás írásbeli szakasza befejeződött.

48      Az eljárási szabályzat 106. cikkének (3) bekezdése értelmében, ha a felek az eljárás írásbeli szakaszának befejezéséről való értesítést követő háromhetes határidőn belül nem terjesztenek elő tárgyalás tartása iránti kérelmet, a Törvényszék úgy határozhat, hogy a keresetről az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határoz. A jelen esetben, mivel a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az ügy körülményei kellően fel vannak tárva, erre irányuló kérelem hiányában úgy határozott, hogy a keresetről az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határoz.

49      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott jogi aktusokat az őt érintő részükben;

–        a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére.

50      A Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        másodlagosan, amennyiben a megtámadott jogi aktusokat a felperest érintő részükben meg kell semmisíteni, rendelje el a 2021/394 határozat joghatásainak fenntartását a 2021/391 végrehajtási rendelet részleges megsemmisítésének hatályosulásáig;

–        kötelezze a felperest a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

51      Keresetének alátámasztása érdekében a felperes négy jogalapra hivatkozik: az első az indokolási kötelezettség megsértésén, a második nyilvánvaló értékelési hibán és hatáskörrel való visszaélésen, a harmadik lényegében a megtámadott jogi aktusok elfogadása során a védelemhez való jog megsértésén, a negyedik pedig a jogi alap hiányán alapul.

52      Mindenekelőtt a második jogalapot kell vizsgálni, mivel az konkrétan azt kifogásolja, hogy a Tanács nem ellenőrizte a felperes védelemhez való jogának és hatékony bírói jogvédelemhez való jogának az ukrán hatóságok általi tiszteletben tartását, ami a megtámadott jogi aktusok elfogadása során elkövetett nyilvánvaló értékelési hibát eredményezett.

53      E jogalapban a felperes többek között azzal érvel, hogy a Tanács nem ellenőrizte, hogy tiszteletben tartották‑e a felperes védelemhez való jogát és hatékony bírói jogvédelemhez való jogát a rá vonatkozó 42017000000000113. számú büntetőeljárás (a továbbiakban: 113. sz. eljárás), illetve 42014000000000521. számú büntetőeljárás (a továbbiakban: 521. sz. eljárás) során, amelyek alapján a Tanács úgy határozott, hogy fenntartja vele szemben a korlátozó intézkedéseket.

54      A felperes szerint a legfőbb ügyész hivatala nem adott kielégítő válaszokat a Tanács által feltett azon kérdésekre, amelyek a felperes védelemhez való jogának és hatékony bírói jogvédelemhez való jogának tiszteletben tartására – köztük az észszerű határidő ukrán hatóságok általi tiszteletben tartására –, a vele szemben folytatott büntetőeljárások állására, valamint az érintett különféle nyomozó hatóságok hatáskörére, az e hatóságok között fennálló kapcsolatra, és a nyomozások egyik hatóságtól a másikhoz való áttételére vonatkoztak. Ennélfogva lényegében azt rója fel a Tanácsnak, hogy nem végzett megfelelő ellenőrzéseket és nem vizsgálta az ukrán hatóságok által elkövetett eljárási jogsértésekre és e hatóságok függetlenségének hiányára vonatkozóan általa benyújtott bizonyítékokat.

55      Először is azzal érvel, hogy a neve nem szerepelt a Nemzetközi Rendőrség Bűnügyi Szervezete (Interpol) által nemzetközi szinten körözött személyek jegyzékén (a továbbiakban: az Interpol által körözött személyek jegyzéke), amint azt az ukrajnai korrupcióellenes felsőbíróság fellebbviteli tanácsa a 2020. május 13‑i ítéletben (a továbbiakban: 2020. május 13‑i ítélet) megállapította, amely ítélet azzal az indokkal helyezte hatályon kívül az előzetes letartóztatását elrendelő intézkedést, hogy nem áll fenn az egyik olyan feltétel, amelynek az ukrán büntetőeljárási törvénykönyv (a továbbiakban: büntetőeljárási törvénykönyv) szerint az ilyen határozat elfogadásához teljesülnie kell, azaz hogy az érintett személy nevének szerepelnie kell a körözött személyek valamely nemzetközi jegyzékén. Ez az ítélet a Kijevben a petscherski kerületi bíróság (a továbbiakban: petscherski bíróság) nyomozási bírájának 2018. október 5‑i, a felperes távollétében lefolytatandó különleges vizsgálat megindítását engedélyező határozata (a továbbiakban: a nyomozási bíró 2018. október 5‑i határozata) értékelése szempontjából is fontos, mivel annak elfogadása azon feltételhez is kötött, hogy a felperes nevének szerepelnie kell a körözött személyek valamely nemzetközi jegyzékén.

56      A felperes másodszor úgy érvel, hogy az Ukrajnában vele szemben folyatott eljárások időtartama az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt európai egyezmény (kihirdette: az 1993. évi XXXI. törvény, a továbbiakban: EJEE) 6. cikke (1) bekezdésének értelmében nem észszerű, amint azt az Emberi Jogok Európai Bírósága értelmezte, és hogy az olyan büntetőeljárások szokatlanul hosszú időtartama, amelyekre a Tanács anélkül támaszkodott, hogy bármilyen vizsgálatot végzett volna, kizárólag az ezen eljárásokat lefolytató hatóságoknak tudható be, amelyek nem hoztak semmilyen döntést az ügy bíróság elé terjesztéséről a pénzeszközök befagyasztásának meghosszabbítása érdekében.

57      A felperes harmadszor azt kifogásolja, hogy a Tanács egyáltalán nem ellenőrizte a védelemhez való jogának és hatékony bírói jogvédelemhez való jogának a tiszteletben tartását a már lezárt előzetes nyomozásoknak az Ukrajnai Nemzeti Korrupcióellenes Hivatalhoz való áttétele vonatkozásában, amelyre e nyomozások megindítását követő több mint hat évvel került sor, holott e hivatal 2015 áprilisa óta aktív volt.

58      Negyedszer a felperes arra hivatkozik, hogy a nyomozási bíró 2018. október 5‑i határozatát nem a védelemhez való jogának és a hatékony bírói jogvédelemhez való jogának a tiszteletben tartásával fogadták el.

59      Ötödször, a felperes azt állítja, hogy az ukrán hatóságok által elkövetett szabálytalanságokra tekintettel nincs semmilyen biztosíték arra vonatkozóan, hogy a nyomozásokat az említett jogok tiszteletben tartásával folytatták le, és hogy emiatt a Tanács nem támaszkodhatott kizárólag a legfőbb ügyész hivatalától származó információkra, akit a kormány nevez ki, és aki a politikai leszámolás légkörében a felperes alapvető jogainak ismételt, nyilvánosság előtti megsértésében is bűnös volt.

60      A Tanács végső soron annak ellenére nem teljesítette a felperes védelemhez való joga és hatékony bírói jogvédelemhez való joga tiszteletben tartásának ellenőrzésére irányuló kötelezettségeit, hogy a felperes több alkalommal kifogásolta ezek megsértését.

61      A Tanács azzal érvel, hogy a felperessel folytatott levélváltásból kitűnik, hogy figyelembe vette a felperes észrevételeit, hogy – pontos kérdések feltevése és az ukrán hatóságoktól szerzett felvilágosítások révén – ellenőrizte ezek megalapozottságát, valamint hogy az ukrán hatóságok által kapott információkra tekintettel vélhette úgy, hogy a felperes védelemhez való jogát és hatékony bírói jogvédelemhez való jogát nem sértették meg, valamint hogy elegendő indok támasztja alá a felperes nevének a jegyzéken való fenntartását.

62      Ezenkívül a felperes gyakorolta azon jogát, hogy az őt érintő eljárásokban ügyvéd képviselje Ukrajnában, és annak érdekében, hogy eljárási hibára hivatkozzon, és hogy elkerülje a hatáskörrel rendelkező bíróságok előtti megjelenését, felhasználta a tényt, hogy nincs Ukrajnában. Ezenkívül a büntetőeljárási törvénykönyv jogorvoslati vagy kifogásolási lehetőségeket biztosít a felperesnek, és az iratokból kitűnik, hogy a felperes ezekkel hatékonyan élt, így fellebbezései időnként eredményre vezettek.

63      A felperes azon érveit illetően, amelyek az előzetes nyomozások túl hosszú időtartamán és a vele szembeni vád hiányán alapulnak, a Tanács megjegyzi, hogy ezzel kapcsolatban kért és kapott felvilágosítást az ukrán hatóságoktól, hogy a 113. és az 521. sz. eljárásra vonatkozó nyomozásokat 2017‑ben, illetve 2018 októberében zárták le, valamint hogy az iratok felperes védelme általi megismerése folyamatban van, ami az eljárás előrehaladásáról tanúskodik. E tekintetben arra hivatkozik, hogy az iratok megismerésének e folyamata az ügy bonyolultsága, az ügy iratanyagában szereplő dokumentumok jelentős mennyisége, az egészségügyi válsághelyzet, valamint a felperes ukrán területről való távolléte miatt lassult le. Ezt követően a Tanács azt állítja, hogy a büntetőeljárási törvénykönyv rendelkezései nem írják elő az ukrán hatóságok számára, hogy szüntessék meg a szóban forgó büntetőeljárásokat, mivel e törvénykönyv 2017. évi reformjára, amely maximális időtartamot állapított meg az előzetes nyomozások lefolytatására, a felperes nevének a gyanúsítottak nyilvántartásába való felvételét követően került sor, következésképpen az nem alkalmazandó az említett eljárásokra.

64      Végül a 2020. május 13‑i ítéletet illetően a Tanács azt állítja, hogy az nem érinti a 113. sz. eljárást, és hogy az 521. sz. eljárás keretében is létezik előzetes letartóztatást elrendelő intézkedés, jóllehet azt nem lehet végrehajtani, mivel a felperes elhagyta az országot. Mindenesetre az említett ítélet megerősíti, hogy a felperes jogainak a védelme megtörtént.

65      Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a második jogalapot úgy kell tekinteni, hogy az értékelési hibán, nem pedig nyilvánvaló értékelési hibán alapul. A Tanács ugyanis egyáltalán nem rendelkezett mérlegelési mozgástérrel annak meghatározásához, hogy rendelkezésére áll‑e elegendő információ annak értékeléséhez, hogy az ukrán hatóságok tiszteletben tartották a felperes védelemhez való jogát és hatékony bírói jogvédelemhez való jogát, valamint hogy ezek az információk jogszerű kételyeket kelthetnek‑e ezen jogok tiszteletben tartását illetően (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2021. június 9‑i Yanukovych kontra Tanács ítélet, T‑303/19, nem tették közzé, EU:T:2021:334, 73. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

66      Az állandó ítélkezési gyakorlatból egyébiránt kitűnik, hogy a korlátozó intézkedések felülvizsgálata során az Európai Unió bíróságainak biztosítaniuk kell valamennyi uniós jogi aktus jogszerűségének az uniós jogrend szerves részét képező alapvető jogokra tekintettel történő, főszabály szerint teljes felülvizsgálatát, és e jogok rangsorában szerepel különösen a hatékony bírói jogvédelemhez való jog, valamint a védelemhez való jog, az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 47. és 48. cikke által biztosítottak szerint (lásd: 2021. február 3‑i Klymenko kontra Tanács ítélet, T‑258/20, EU:T:2021:52, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

67      A Charta 47. cikkében biztosított bírósági felülvizsgálat hatékonysága megköveteli, hogy azon indokok jogszerűségének a felülvizsgálata címén, amelyeken valamely személy nevének a korlátozó intézkedésekkel érintett személyek jegyzékébe való felvételére vagy a jegyzéken való további szerepeltetésére vonatkozó határozat alapul, az uniós bíróság meggyőződjön arról, hogy e határozat, amely e személy tekintetében egyedi hatállyal rendelkezik, kellően biztos ténybeli alappal rendelkezik. Ez magában foglalja az említett határozat alapjául szolgáló indokolásban hivatkozott tények ellenőrzését, amely folytán a bírósági felülvizsgálat nem a hivatkozott indokok absztrakt valószínűségének értékelésére korlátozódik, hanem arra irányul, hogy ezen indokok – vagy legalább azok közül egy, az említett jogi aktusok alátámasztására önmagában elegendőnek tekintett indok – megalapozottak‑e (lásd: 2021. február 3‑i Klymenko kontra Tanács ítélet, T‑258/20, EU:T:2021:52, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

68      Az olyan korlátozó intézkedések elfogadása és fenntartása, amelyek a módosított 2014/119 határozatban és a módosított 208/2014 rendeletben előírtakhoz hasonlóak és amelyeket a harmadik állam pénzeszközeinek hűtlen kezeléséért felelősként azonosított személlyel szemben hoztak, lényegében ezen állam olyan hatóságának a határozatán alapul, amely az e személyt érintő és az állami pénzeszközök hűtlen kezelésével kapcsolatos bűncselekményre vonatkozó nyomozás megindítására és lefolytatására e tekintetben hatáskörrel rendelkezik (lásd: 2021. február 3‑i Klymenko kontra Tanács ítélet, T‑258/20, EU:T:2021:52, 66. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

69      Ezért amennyiben a fenti 13. pontban felidézetthez hasonló jegyzékbe vételi kritérium alapján a Tanács a korlátozó intézkedésekhez valamely harmadik állam határozatát veheti alapul, az ezt az intézményt terhelő azon kötelezettség, hogy tiszteletben tartsa a védelemhez való jogot és a hatékony bírói jogvédelemhez való jogot, azt vonja maga után, hogy meg kell győződnie afelől, hogy a harmadik államnak az említett határozatot elfogadó hatóságai ezeket a jogokat tiszteletben tartották‑e (lásd: 2021. február 3‑i Klymenko kontra Tanács ítélet, T‑258/20, EU:T:2021:52, 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

70      A Tanács által annak az ellenőrzésére vonatkozó követelmény, hogy harmadik államok határozatait, amelyeket alapul kíván venni, az említett jogok tiszteletben tartásával hozták, annak biztosítására irányul, hogy a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó intézkedések elfogadására és fenntartására csak kellően biztos ténybeli alappal kerüljön sor, és ezért az az érintett személyek vagy szervezetek védelmét célozza. Ezért a Tanács csak akkor állapíthatja meg, hogy az ilyen intézkedések elfogadására vagy fenntartására kellően biztos ténybeli alappal került sor, miután maga ellenőrizte, hogy tiszteletben tartották‑e a védelemhez való jogot és a hatékony bírói jogvédelemhez való jogot az érintett harmadik állam azon határozatának meghozatalakor, amelyet alapul kíván venni (lásd: 2021. február 3‑i Klymenko kontra Tanács ítélet, T‑258/20, EU:T:2021:52, 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

71      Egyébiránt, jóllehet az a körülmény, hogy a harmadik állam azon államok közé tartozik, amelyek csatlakoztak az EJEE‑hez, maga után vonja az említett egyezményben biztosított alapvető jogoknak az EJEB általi felülvizsgálatát, amely jogok az EUSZ 6. cikk (3) bekezdésének megfelelően az uniós jogrend részét képezik mint annak általános elvei, ez a körülmény nem teheti feleslegessé a fenti 70. pontban felidézett ellenőrzés követelményét (lásd: 2021. február 3‑i Klymenko kontra Tanács ítélet, T‑258/20, EU:T:2021:52, 69. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

72      Az ítélkezési gyakorlat szerint a Tanácsnak a valamely személlyel vagy szervezettel szembeni korlátozó intézkedések elfogadása vagy fenntartása indokolásában – hacsak röviden is – ismertetnie kell azokat az indokokat, amelyek miatt arra az álláspontra helyezkedik, hogy a harmadik állam határozata, amelyet alapul kíván venni, a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog tiszteletben tartása mellett került elfogadásra. Ezért a Tanácsnak indokolási kötelezettsége teljesítése érdekében a korlátozó intézkedéseket előíró határozatban fel kell tüntetnie annak az általa történt ellenőrzését, hogy a harmadik állam határozatát, amelyen ezek az intézkedések alapulnak, e jogok tiszteletben tartásával fogadták‑e el (lásd: 2021. február 3‑i Klymenko kontra Tanács ítélet, T‑258/20, EU:T:2021:52, 70. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

73      Végső soron amikor a Tanács a jelen ügyben szóban forgóhoz hasonló korlátozó intézkedések elfogadásához vagy fenntartásához harmadik állam olyan határozatát veszi alapul, amely állami pénzeszközöknek vagy vagyonnak az érintett személy általi hűtlen kezelése miatt büntetőeljárás megindítását és lefolytatását rendeli el, meg kell győződnie egyrészt afelől, hogy e harmadik állam hatóságai az említett határozat elfogadásakor tiszteletben tartották a szóban forgó büntetőeljárás alá vont személy védelemhez való jogát és hatékony bírói jogvédelemhez való jogát, másrészt pedig a korlátozó intézkedéseket előíró határozatban fel kell tüntetnie azokat az okokat, amelyek miatt arra az álláspontra helyezkedik, hogy a harmadik állam említett határozatát e jogok tiszteletben tartásával fogadták el (lásd: 2021. február 3‑i Klymenko kontra Tanács ítélet, T‑258/20, EU:T:2021:52, 71. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

74      A jelen ügyben ezek a kötelezettségek annál is inkább elengedhetetlennek tűnnek, hogy – amint az a 2014/119 határozat (2) preambulumbekezdéséből következik – ezt a határozatot és a későbbi határozatokat Ukrajnában a jog érvényesülésének és az emberi jogok tiszteletben tartásának helyreállítását és támogatását célzó politika keretében fogadták el (lásd: fenti 4. pont) az EUSZ 21. cikk (2) bekezdésének b) pontjában szereplő célkitűzéseknek megfelelően. Következésképpen, e határozatok célja – vagyis hogy többek között elősegítsék az állami pénzeszközök hűtlen kezelésének ukrajnai hatóságok általi megállapítását, és fenntartsák e hatóságok számára azon lehetőséget, hogy az ebből a hűtlen kezelésből származó jövedelmet visszatéríttethessék – e célkitűzések tekintetében irrelevánssá válna, ha ennek megállapítására az igazságszolgáltatás – akár önkényes – megtagadásával került volna sor (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2020. október 28‑i Ben Ali kontra Tanács ítélet, T‑151/18, EU:T:2020:514, 95. pont).

75      Az ítélkezési gyakorlat ezen elveinek fényében kell meghatározni, hogy a Tanács a megtámadott jogi aktusok elfogadása során rá háruló e kötelezettségeknek a felperest érintő részeik tekintetében eleget tett‑e.

76      E tekintetben meg kell jegyezni, hogy Tanács a megtámadott jogi aktusokban (lásd a fenti 40. pontot) említette azokat az okokat, amelyek miatt úgy vélte, hogy az ukrán hatóságoknak a felperessel szembeni, állami pénzeszközök vagy vagyon hűtlen kezelése miatti büntetőeljárások megindítására és lefolytatására vonatkozó határozatát a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog tiszteletben tartásával fogadták el. Mindazonáltal ellenőrizni kell, hogy a Tanács helyesen ítélte‑e meg úgy, hogy ez a helyzet.

77      Az indokolás megalapozottságának vizsgálatát ugyanis, amely a megtámadott jogi aktusok érdemi jogszerűségéhez tartozik, és jelen esetben magában foglalja annak vizsgálatát, hogy a Tanács által hivatkozott tények bizonyítottak‑e, és hogy jellegüknél fogva bizonyítják‑e ezen jogoknak az ukrán hatóságok általi tiszteletben tartásának ellenőrzését, meg kell különböztetni az indokolás kérdésétől, amely egy lényeges eljárási szabályra vonatkozik, és csak következménye a Tanács arra vonatkozó kötelezettségének, hogy előzetesen meggyőződjön az említett jogok tiszteletben tartásáról (lásd: 2021. február 3‑i Klymenko kontra Tanács ítélet, T‑258/20, EU:T:2021:52, 74. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

78      Márpedig a felperessel szemben korábban elfogadott korlátozó intézkedéseket a megtámadott jogi aktusok meghosszabbították és fenntartották a 2014/119 határozatnak a 2015/143 határozattal pontosított 1. cikkének (1) bekezdésében, és a 208/2014 rendeletnek a 2015/138 rendelettel pontosított 3. cikkében foglalt jegyzékbe vételi kritérium alapján (lásd a fenti 13. és 14. pontot). E kritérium az ukrajnai állami vagyon hűtlen kezeléséért felelősként azonosított személyekre – köztük az ukrán hatóságok által folytatott nyomozás alatt álló személyekre – vonatkozik.

79      A megtámadott jogi aktusok fenti 40. pontban felidézett indokolásából és a 2021. március 5‑i levélből kitűnik, hogy a Tanács a felperes nevének a jegyzéken való további szerepeltetésére vonatkozó döntéséhez arra a körülményre támaszkodott, hogy az ukrán hatóságok büntetőeljárásokat indítottak a felperessel szemben hivatali visszaéléshez kapcsolódó, állami vagyon vagy egyéb pénzeszközök hűtlen kezelése bűncselekmények miatt, amit többek között a legfőbb ügyész hivatalának levelei és egyes bírósági határozatok bizonyítottak.

80      A felperessel szemben hozott korlátozó intézkedések fenntartása tehát – csakúgy mint a 2019. szeptember 26‑i Klymenko kontra Tanács ítélet (C‑11/18 P, nem tették közzé, EU:C:2019:786), a 2020. június 25‑i Klymenko kontra Tanács ítélet (T‑295/19, EU:T:2020:287), a 2021. február 3‑i Klymenko kontra Tanács ítélet (T‑258/20, EU:T:2021:52) alapjául szolgáló ügyben – az ukrán hatóságoknak az ukrajnai állami vagyon hűtlen kezelésével kapcsolatos bűncselekményre vonatkozó büntetőeljárások megindítására és lefolytatására vonatkozó határozatán alapult.

81      Rá kell mutatni arra is, hogy a 2014/119 határozat mellékletének és a 208/2014 rendelet I. mellékletének a megtámadott jogi aktusokkal történő módosítása révén a Tanács – amint azt korábban a 2019. márciusi és a 2020. márciusi jogi aktusok elfogadása során tette – egy, teljes egészében a védelemhez való jognak és a hatékony bírói jogvédelemhez való jognak szentelt új szakaszt illesztett be, amely két részre oszlik.

82      Az első részben szerepel a védelemhez való jogra és a hatékony bírói jogvédelemhez való jogra történő egyszerű általános emlékeztetés a büntetőeljárási törvénykönyv alapján. E rész többek között először is emlékeztet a büntetőeljárási törvénykönyv 42. cikke alapján minden, büntetőeljárásban gyanúsított vagy terhelt félként részt vevő személyt megillető különböző eljárási jogokra. Ezt követően megemlítik ugyanezen törvénykönyv 303. cikkét, amely különbséget tesz azon határozatok és mulasztások között, amelyekkel szemben a büntetőeljárásnak a tárgyalást megelőző szakaszában lehet panasszal élni, illetve azon határozatok, cselekmények és mulasztások között, amelyeket a bíróság vizsgálhat meg az előkészítő eljárásai során. Ezenkívül egyrészről felidézésre kerül, hogy ugyanezen törvénykönyv 306. cikke alapján a vizsgáló vagy az ügyész határozataival, cselekményeivel vagy mulasztásaival kapcsolatos panaszokat először egy helyi bíróság nyomozási bírójának kell megvizsgálnia a panaszos vagy annak védőügyvédje vagy jogi képviselője jelenlétében. Másrészről többek között utalás található arra, hogy az említett törvénykönyv 309. cikke meghatározza a nyomozási bíró fellebbezéssel megtámadható határozatait. Végül pontosításra kerül, hogy bizonyos nyomozási cselekmények – például a zár alá vétel és az őrizeti intézkedések – csak a nyomozási bíró vagy valamely bíróság döntése alapján lehetségesek.

83      A szakasz második része a védelemhez és a hatékony bírói jogvédelemhez való jognak azon személyek esetében történő tiszteletben tartására vonatkozik, akiknek a neve szerepel a jegyzéken. Konkrétan a felperest illetően e rész rámutat, hogy a Tanács rendelkezésére álló információk szerint a felperes védelemhez és hatékony bírói jogvédelemhez való jogát – beleértve az ahhoz való alapvető jogot, hogy ügyét észszerű időn belül tárgyalja egy független és pártatlan bíróság – tiszteletben tartották azon büntetőeljárások során, amelyekre a Tanács e megállapítását alapozta, amint azt tanúsítja különösen a nyomozási bíró „2017. március 1‑jei és 2018. október 5‑i határozata, amelyekben engedélyezte az érintett távollétében lefolytatandó, különös vizsgálatot”. Ezenkívül a Tanács megjegyzi, hogy „a védelem értesült a 2017‑ben, illetve 2018‑ban lefolytatott előzetes nyomozások befejezéséről, és azóta biztosították számára a büntetőeljárás ügyiratait azok megismerése céljából”, továbbá hogy folyamatban van az ügyiratnak a védelem általi áttekintése, és a hosszú megismerési időszak a védelemnek tudható be (lásd a fenti 40. pontot).

84      A Tanács a 2021. március 5‑i felpereshez címzett levélben (lásd a fenti 41. pontot) mindenekelőtt jelezte, hogy a legfőbb ügyész hivatalától származó és az ügy iratanyagából kitűnő információk alátámasztják, hogy a felperes ellen állami pénzeszközök vagy vagyon hűtlen kezelése miatt továbbra is büntetőeljárást folytatnak Ukrajnában. Ezt követően a Tanács egyrészt jelezte, hogy a 2020. május 13‑i ítélet megerősítette, hogy a gyanúról szóló értesítést érvényesen közölték a 113. sz. eljárásban, és hogy a felperes tehát gyanúsítotti minőséggel rendelkezik. Másrészt az előzetes nyomozások túl hosszú időtartamát illetően a Tanács azt válaszolta, hogy a büntetőeljárási törvénykönyvnek az ügyészt a nyomozásra rendelkezésre álló időszak elteltét követően az eljárás befejezésére kötelező rendelkezései 2017. október 3‑án, vagyis a felperesnek a gyanúsítottak nyilvántartásába való felvételét követően léptek hatályba, következésképpen azok nem voltak alkalmazandók a 113. és az 521. sz. eljárásban. Ezenkívül a Tanács pontosította, hogy nem képezte részét az előzetes nyomozásra rendelkezésre álló határidőnek az ügy iratanyagának a védelem általi megismerésének szakasza, így az eljárás e szakaszában bekövetkezett esetleges késedelmek nem tudhatók be a nyomozással megbízott ukrán hatóságoknak. Végül a Tanács arra a következtetésre jutott, hogy nem feladata annak vizsgálata, hogy a nyomozások megalapozottak‑e, neki csak azt kell megvizsgálnia, hogy elegendő indok áll‑e fenn a korlátozó intézkedés elrendeléséhez az ezen intézkedés alapjául szolgáló dokumentumok fényében.

85      Ily módon a megtámadott jogi aktusokban és a 2021. március 5‑i levélben szereplő indokolás együttes értelmezéséből kitűnik, hogy a Tanács kijelenti, hogy ellenőrizte a felperes védelemhez való jogának és hatékony bírói jogvédelemhez való jogának a fenti 84. pontban említett két eljárás keretében történő tiszteletben tartását.

86      E tekintetben bevezetésképpen meg kell jegyezni, hogy a Tanács elmulasztotta annak bizonyítását, hogy a petscherski bíróság nyomozási bírájának a fenti 83. pontban felidézett határozatai milyen mértékben tanúsítják a felperes védelemhez való jogának és a hatékony bírói jogvédelemhez való jogának a 113. és az 521. sz. eljárásban történő tiszteletben tartását. Amint ugyanis a fenti 67–69. pont emlékeztet rá, a jelen esetben a Tanács a szóban forgó korlátozó intézkedések fenntartására vonatkozó határozathozatalát megelőzően köteles volt ellenőrizni, hogy az ukrán igazságszolgáltatásnak – a felperes által állítólag elkövetett – az állami pénzeszközök vagy vagyon közhivatalt ellátó személy által elkövetett hűtlen kezelésével és hivatali visszaéléssel kapcsolatos bűncselekmények miatti büntetőeljárás megindítására és lefolytatására vonatkozó határozatát a felperes említett jogainak tiszteletben tartásával fogadták‑e el (lásd ebben az értelemben: 2021. február 3‑i Klymenko kontra Tanács ítélet, T‑258/20, EU:T:2021:52, 83. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

87      Ebből a szempontból a fenti 83. pontban említett bírósági határozatokat nem lehet úgy azonosítani, mint a szóban forgó korlátozó intézkedések fenntartását igazoló vizsgálati eljárás megindítását és lefolytatását elrendelő határozatok. Ezzel együtt el lehet ismerni, hogy anyagi jogi szempontból, mivel e határozatokat bíróság, a petscherski bíróság nyomozási bírája, fogadta el, azokat a Tanács valóban úgy vette figyelembe, mint a szóban forgó korlátozó intézkedések fenntartását igazoló ténybeli alapot (lásd ebben az értelemben: 2021. február 3‑i Klymenko kontra Tanács ítélet, T‑258/20, EU:T:2021:52, 84. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

88      Ellenőrizni kell tehát, hogy a Tanács jogosan tekinthette‑e úgy, hogy ezek a határozatok, valamint az a körülmény, hogy az iratanyag felperes védelme általi megismerésének szakasza a megtámadott jogi aktusok elfogadásakor folyamatban volt, és annak hossza lényegében a felperesnek tudható be, tanúsítja, hogy tiszteletben tartották a felperes védelemhez való jogát és hatékony bírói jogvédelemhez való jogát.

89      Először is a nyomozási bírónak a 113. sz. eljárás, illetve az 521. sz. eljárás keretében a felperes távollétében lefolytatandó különleges vizsgálat megindításáról szóló 2017. március 1‑jei és 2018. október 5‑i határozatát illetően meg kell állapítani, hogy e határozatokat négy, illetve két és fél évvel a megtámadott jogi aktusok elfogadása előtt hozták. Ebből következik, hogy ezek a határozatok nem elegendőek annak megállapításához, hogy a felperes védelemhez való jogának és hatékony bírói jogvédelemhez való jogának tiszteletben tartásával folytatták le az említett eljárásokat, amelyekre a Tanács a felperessel szembeni szóban forgó korlátozó intézkedéseknek a 2021 márciusától szeptemberéig terjedő időszakban való fenntartása céljából támaszkodni akar.

90      Végeredményben a 2020. június 25‑i Klymenko kontra Tanács ítélet (T‑295/19, EU:T:2020:287, 78–91. pont) és a 2021. február 3‑i Klymenko kontra Tanács ítélet (T‑258/20, EU:T:2021:52, 83., 93. és 94. pont) alapjául szolgáló ügyben a Törvényszéknek már volt alkalma határozatot hozni a nyomozási bíró 2017. március 1‑jei és 2018. október 5‑i határozatáról egyaránt, amely ítéleteket a Tanács a Bíróság előtt nem támadott meg, és amelyben a Törvényszék megállapította, hogy e határozatok nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy a szóban forgó eljárások során tiszteletben tartották a felperes védelemhez való jogát és hatékony bírói jogvédelemhez való jogát. Márpedig hangsúlyozni kell, hogy a Törvényszék nem vonatkoztathat el teljes mértékben az e két ítéletben kifejtett érvelésétől, amely ugyanazokra a felekre vonatkozik, és lényegében ugyanazokat a jogi kérdéseket veti fel.

91      Ami közelebbről a nyomozási bírónak az 521. sz. eljárás keretében hozott 2018. október 5‑i határozatát illeti, emlékeztetni kell arra, hogy először is a Törvényszék rámutatott arra, hogy a Tanács nem ellenőrizte, hogy e határozat, amellyel szemben nem lehet fellebbezést benyújtani, milyen mértékben egyeztethető össze a büntetőeljárási törvénykönyvnek a megtámadott jogi aktusok védelemhez való joggal és hatékony bírói jogvédelemhez való joggal foglalkozó szakaszának első részében említett rendelkezéseivel (lásd: fenti 82. pont). Másodszor a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az ügy irataiból nem tűnnek ki azok az okok, amelyek miatt a felperest nem az általa kijelölt ügyvédek képviselték, és hogy a Tanács e tekintetben nem tett eleget azon kötelezettségének, hogy meggyőződjön a felperes védelemhez való jogának a tiszteletben tartásáról. Harmadszor, a Törvényszék megállapította, hogy a Tanács, mindazon dokumentumok ellenére, amelyeket a felperes juttatott el hozzá annak bizonyítására, hogy a neve nem szerepel az Interpol által körözött személyek jegyzékén, megelégedett e tekintetben a legfőbb ügyész hivatala és a nyomozási bíró egyszerű állításaival, miközben a körözött személyek államok közötti vagy nemzetközi jegyzékére való felvétel ténye azon két feltétel egyike, amelyet az ügyésznek bizonyítania kell, amikor az érintett távollétében történő eljárás engedélyezését kéri (lásd ebben az értelemben: 2020. június 25‑i Klymenko kontra Tanács ítélet, T‑295/19, EU:T:2020:287, 82–88. pont).

92      Ugyanez vonatkozik a 113. sz. eljárásra is. Ezen eljárás keretében ugyanis a Törvényszék azt is megállapította, hogy a Tanács nem indokolta, hogy miért elégedett meg a legfőbb ügyész hivatala és a nyomozási bíró arra vonatkozó egyszerű állításaival, hogy a felperes neve szerepel a körözött személyek nemzetközi jegyzékén, azon dokumentumok ellenére, amelyek bizonyítják, hogy a felperes neve nem szerepelt az Interpol által körözött személyek jegyzékén. A Törvényszék szerint a Tanács rendelkezésére álló információk nem tették lehetővé számára annak ellenőrzését, hogy tiszteletben tartották‑e az ügyész általi ilyen jegyzékbe vétellel kapcsolatos feltételt, és ennélfogva pedig azt, hogy határozatának elfogadása során a nyomozási bíró tiszteletben tartotta‑e a felperes védelemhez való jogát és hatékony bírói jogvédelemhez való jogát. E tekintetben a Törvényszék azt is megjegyezte, hogy a 2020. május 13‑i ítéletből, amelyet azonban a 2020. márciusi jogi aktusok elfogadásánál későbbi időpontban hoztak meg, de nem a megtámadott jogi aktusok elfogadását követően, kitűnik egyrészről, hogy nem elegendő az a puszta körülmény, hogy az ügyész egy személynek az Interpol által körözött személyek jegyzékére való felvételéről szóló határozat formájában eljárási határozatot hoz, mivel az is követelmény, hogy e határozat végrehajtása céljából megtegyék az összes szükséges intézkedést, amit az ügyész egyáltalán nem bizonyított, másrészről pedig, hogy a büntetőeljárási törvénykönyv 193–6. cikkét az ukrán korrupcióellenes felsőbíróság fellebbviteli tanácsa ekként értelmezte a 2019 szeptembere és 2020 februárja között hozott számos bírósági határozatban (lásd ebben az értelemben: 2021. február 3‑i Klymenko kontra Tanács ítélet, T‑258/20, EU:T:2021:52, 86–92. pont), így arról az ügyésznek a fortiori tudomással kellett bírnia.

93      A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy bár a 2021. február 3‑i Klymenko kontra Tanács ítéletet (T‑258/20, EU:T:2021:52) a megtámadott jogi aktusok elfogadása előtt hirdették ki, a Tanács a beadványaiban nem terjesztett elő olyan bizonyítékot, amely lehetővé tenné a Törvényszék számára, hogy a 2020. június 25‑i Klymenko kontra Tanács ítéletben (T‑295/19, EU:T:2020:287) és a 2021. február 3‑i Klymenko kontra Tanács ítéletben (T‑258/20, EU:T:2021:52) foglaltaktól eltérő következtetésekre jusson a nyomozási bíró 2017. március 1‑jei és 2018. október 5‑i határozatának bizonyító erejét illetően.

94      Mindenesetre azt is meg kell állapítani, hogy a fenti 83. pontban említett bírósági határozatok azoknak a büntetőeljárásoknak a keretébe illeszkednek, amelyek igazolták a felperes nevének a jegyzékbe való felvételét, valamint az ott történő további szerepeltetését, és azokhoz képest csak járulékosak, mivel eljárási jellegűek. Az ilyen határozatok, amelyek legfeljebb arra szolgálhatnak, hogy bizonyítsák a kellően biztos ténybeli alap meglétét, amennyiben az alkalmazandó jegyzékbe vételi kritériumnak megfelelően a felperes ellen többek között ukrajnai állami pénzeszközök vagy vagyon hűtlen kezelésével kapcsolatos bűncselekményre vonatkozó büntetőeljárásokat folytatnak, önmagukban létezésüknél fogva nem bizonyíthatják, hogy az ukrán igazságszolgáltatásnak az említett büntetőeljárások megindítására és lefolytatására vonatkozó határozatát, amelyen lényegében a korlátozó intézkedések felperessel szembeni fenntartása alapul, az utóbbi védelemhez való jogának és hatékony bírói jogvédelemhez való jogának a tiszteletben tartásával hozták, így ezt a fenti 70. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a Tanácsnak kell ellenőriznie (lásd ebben az értelemben: 2021. február 3‑i Klymenko kontra Tanács ítélet, T‑258/20, EU:T:2021:52, 94. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

95      Ezenfelül a Tanács a megtámadott jogi aktusok elfogadásához vezető eljárás iratanyagából egyetlen olyan iratot sem említ, amelyből az következne, hogy megvizsgálta az ukrán bíróságok hivatkozott határozatait, és azokból arra következtethetett, hogy lényegüket tekintve tiszteletben tartották a felperes eljárási jogait.

96      A Tanács által az ukrán hatóságok azon ismétlődő leveleire és állásfoglalásaira való egyszerű utalás, amelyekben e hatóságok kifejtették, hogy a felperes alapvető jogait milyen módon tartották tiszteletben, és e tekintetben biztosítékokat nyújtottak, nem elegendő annak megállapításához, hogy a nevének a jegyzéken való fenntartásáról szóló határozat kellően biztos ténybeli alappal rendelkezik a fenti 70. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében (lásd ebben az értelemben: 2020. december 3‑i Saleh Thabet és társai kontra Tanács ítélet, C‑72/19 P és C‑145/19 P, nem tették közzé, EU:C:2020:992, 44. pont).

97      E tekintetben azt is meg kell jegyezni, hogy a Tanácsnak az ilyen ellenőrzést a felperes által annak bizonyítása érdekében szolgáltatott bizonyítékoktól függetlenül kellett elvégeznie, hogy a felperesnek a jelen ügyben megsértették a védelemhez való jogát és a hatékony bírói jogvédelemhez való jogát, mivel pusztán annak lehetősége, hogy e jogok megsértésére a büntetőeljárási törvénykönyv rendelkezései alapján az ukrán bíróságok előtt hivatkozzon, önmagában nem elegendő annak bizonyításához, hogy az ukrán igazságszolgáltatási szerv tiszteletben tartotta az említett jogokat (lásd ebben az értelemben: 2021. június 9‑i Yanukovych kontra Tanács ítélet, T‑303/19, nem tették közzé, EU:T:2021:334, 121. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

98      E következtetést nem kérdőjelezheti meg a Tanács azon érve, amely szerint a felperes nem terjesztett elő olyan bizonyítékot, amely alkalmas lenne annak bizonyítására, hogy sajátos helyzetét érintették az ukrán igazságszolgáltatási rendszerrel kapcsolatban felhozott problémák. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis vitatás esetén az Unió hatáskörrel rendelkező hatóságának kell az érintett személlyel szemben felhozott indokok megalapozottságát bizonyítani, és nem az érintett személynek kell az említett indokok megalapozottságának hiányára vonatkozó bizonyítékot szolgáltatni (lásd ebben az értelemben: 2020. december 3‑i Saleh Thabet és társai kontra Tanács ítélet, C‑72/19 P és C‑145/19 P, nem tették közzé, EU:C:2020:992, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

99      Másodszor, azt illetően, hogy a két eljárás keretében a megtámadott jogi aktusok elfogadásának időpontjában az iratanyag védelem általi megismerése még folyamatban volt, az ügy iratanyagából kitűnik, hogy a Tanács megelégedett a legfőbb ügyész hivatalának szűkszavú magyarázataival, amely megállapította, hogy a megismerési időszak hossza kizárólag a védelemtől függ, anélkül hogy ezt az információt e folyamat jellegére és maximális időtartamára vonatkozóan alátámasztotta volna, holott e folyamat 2017. április 21., azaz az előzetes nyomozás 113. sz. eljárásban való lezárásának időpontja, valamint 2018. december 3., azaz az előzetes nyomozás 521. sz. eljárásban való lezárásának időpontja óta zajlik.

100    A Tanács – állításával ellentétben – továbbra sem bizonyítja, hogy az említett eljárásokban az iratanyagok védelem általi megismerésének folyamatával, valamint az ezen eljárásokra vonatkozó bírósági határozatokkal kapcsolatban rendelkezésére álló információk alapján mennyiben vélhette úgy, hogy tiszteletben tartották a felperes védelemhez való jogát és hatékony bírói jogvédelemhez való jogát, holott – amint azzal a felperes érvelt – a 2011 és 2014 között állítólagosan elkövetett cselekményekre vonatkozó említett eljárások még mindig az előzetes nyomozás szakaszában voltak, ráadásul azokat 2019 novemberében már lezártan, más nyomozó hatóságokhoz tették át, így a szóban forgó ügyek az érdemüket illetően nem kerültek még ukrán bíróság elé.

101    Márpedig a Charta 47. cikkének második bekezdése – amely az a szempont, amelynek fényében a Tanács a hatékony bírói jogvédelemhez való jog tiszteletben tartását értékeli (lásd: 2021. február 3‑i Klymenko kontra Tanács ítélet, T‑258/20, EU:T:2021:52, 98. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) – előírja, hogy mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja.

102    Amennyiben a Charta az EJEE által biztosított jogoknak – mint például a 6. cikke szerintieknek – megfelelő jogokat tartalmaz, a Charta 52. cikke (3) bekezdésének értelmében azok tartalma és terjedelme azonos az EJEE által e jogoknak biztosítottakkal.

103    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EJEE 6. cikkének értelmezése során az EJEB rámutatott, hogy az észszerű határidő elvének célja többek között a vádlott védelme az eljárás túlzott lassúságával szemben, és annak elkerülése, hogy a helyzetét illetően túl sokáig maradjon bizonytalanságban, valamint ezen elv hangsúlyozta, hogy fontos az igazságszolgáltatás során az igazságszolgáltatás megfelelő működésének hatékonyságát és hitelességét veszélyeztető késedelmek elkerülése (lásd: EJEB, 2015. július 7., Rutkowski és társai kontra Lengyelország, CE:ECHR:2015:0707JUD007228710, 126. §, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az EJEB emellett megállapította, hogy ennek az elvnek a megsértése különösen akkor állapítható meg, ha a büntetőeljárás nyomozati szakaszát az inaktivitásnak több olyan szakasza jellemzi, amely az e nyomozás tekintetében hatáskörrel rendelkező hatóságoknak tudható be (lásd ebben az értelemben: EJEB, 2004. január 6., Rouille kontra Franciaország, CE:ECHR:2004:0106JUD005026899, 29–31. §; 2007. szeptember 27‑i Reiner és társai kontra Románia, CE:ECHR:2007:0927JUD000150502, 57–59. §; 2012. január 12‑i Borisenko kontra Ukrajna, CE:ECHR:2012:0112JUD002572502, 58–62. §).

104    Egyébiránt az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy ha valamely személlyel szemben több éve alkalmaznak korlátozó intézkedéseket, mégpedig mint a jelen ügyben lényegében ugyanazon előzetes nyomozás fennállása miatt, a Tanács az ezen intézkedések alkalmazását meghosszabbító határozat elfogadását megelőzően köteles megbizonyosodni e személy észszerű időn belüli határozathozatalhoz való jogának a tiszteletben tartásáról (lásd ebben az értelemben: 2021. február 3‑i Klymenko kontra Tanács ítélet, T‑258/20, EU:T:2021:52, 101. pont; 2021. június 9‑i Yanukovych kontra Tanács ítélet, T‑303/19, nem tették közzé, EU:T:2021:334, 127. pont; lásd még ebben az értelemben és analógia útján: 2020. október 28‑i Ben Ali kontra Tanács ítélet, T‑151/18, EU:T:2020:514, 114. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

105    E tekintetben, amint az a fenti 74. pontban megállapításra került, emlékeztetni kell a felperes pénzeszközei befagyasztásának biztosítási jellegére és annak céljára, azaz – amint azt a Tanács a beadványaiban hangsúlyozza – a megindított bírósági eljárások végén az állami pénzeszközök hűtlen kezelése ukrajnai hatóságok általi megállapításának elősegítésére, és azon lehetőség e hatóságok számára való fenntartására, hogy az ebből a hűtlen kezelésből származó jövedelmet végül visszatéríttethessék. A Tanács feladata tehát elkerülni, hogy ezt az intézkedést – amely éppen ideiglenes jellege miatt indokolt – csak azért hosszabbítsák meg feleslegesen, a felperes jogainak és szabadságainak kárára – amelyekre ez az intézkedés jelentősen kedvezőtlen hatást gyakorol –, mert az annak alapjául szolgáló, még mindig az előzetes nyomozás szakaszában lévő büntetőeljárást lényegében határozatlan ideig és tényleges indok nélkül még nem zárták le (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2020. október 28‑i Ben Ali kontra Tanács ítélet, T‑151/18, EU:T:2020:514, 115. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

106    Az EJEB‑nek az EJEE említett 6. cikkének értelmezésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatából az is kitűnik, hogy a hatóságok által az eljárás felfüggesztése által okozott késedelmek, a különböző büntetőeljárások egyesítéséről és elkülönítéséről szóló határozatok, valamint az ügynek egy további vizsgálat céljából ugyanazon eljárás keretében történő visszautalása a büntető igazságszolgáltatási rendszer működésének súlyos hiányosságára utaló valószínűsítő körülményeknek tekinthetők (lásd ebben az értelemben: EJEB, 2016. június 23., Krivoshey kontra Ukrajna, CE:ECHR:2016:0623JUD000743305, 97. §, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A jelen ügyben az előzetes nyomozások hosszan tartó időtartamára és az említett nyomozások előrehaladásának hiányára tekintettel a fenti 104. pontban kifejtettekből az következik, hogy a Tanácsnak a megtámadott jogi aktusok elfogadását megelőzően meg kellett győződnie arról, hogy ezen előzetes nyomozások észszerűtlen időtartama indokolt. Így a Tanács nem elégedhetett meg érvényesen a legfőbb ügyész hivatala által felhozott, a büntetőeljárási törvénykönyvnek a büntetőeljárás befejezésére vonatkozó új rendelkezéseinek a visszaható hatály tilalma miatti alkalmazhatatlanságára alapított indokkal, mivel nem nyert bizonyítást, és még csak nem is állították, hogy a büntetőeljárási törvénykönyvnek a szóban forgó eljárásokra alkalmazandó rendelkezései nem teszik lehetővé az ezekkel kapcsolatos előzetes nyomozások befejezését.

107    E következtetést nem kérdőjelezheti meg a Tanácsnak a 2017. október 5‑i Mabrouk kontra Tanács ítélet (T‑175/15, EU:T:2017:694) alapjául szolgáló ügyre alapított érvelése, amelyben a nyomozást több éven keresztül felfüggesztették. E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy a 2017. október 5‑i Mabrouk kontra Tanács ítéletet (T‑175/15, EU:T:2017:694) a 2018. december 19‑i Azarov kontra Tanács ítélet (C‑530/17 P, EU:C:2018:1031) kihirdetését megelőzően hozták, amely ítélet jelentős pontosításokkal szolgált a Tanács azon kötelezettségével kapcsolatban, hogy vizsgálja meg többek között azt, hogy a korlátozó intézkedések elfogadásának alapjául szolgáló büntetőeljárások keretében tiszteletben tartották‑e az észszerű időn belüli határozathozatalhoz való jogot, amely – amint az a fenti 101. pontban szerepel – a hatékony bírói jogvédelemhez való jog egyik összetevője. Másodszor, a 2017. október 5‑i Mabrouk kontra Tanács ítélet (T‑175/15, EU:T:2017:694) alapjául szolgáló ügyben a helyzet eltért a jelen ügybeli helyzettől, amennyiben a Tanács rendelkezésére álló dokumentumok igazolták, hogy a felperessel kapcsolatos ügyben tényleges eljárási tevékenységekre került sor, valamint többek között azt, hogy az érintett hatóságok jogsegély iránti nemzetközi megkeresések keretében eljárási cselekményeket hajtottak végre (lásd ebben az értelemben: 2021. június 9‑i Yanukovych kontra Tanács ítélet, T‑303/19, nem tették közzé, EU:T:2021:334,130. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

108    Ebből következik, hogy a jelen ügyben a Tanácsnak legalább a legfőbb ügyész hivatala és a felperes által szolgáltatott valamennyi információt értékelnie kellett volna, és meg kellett volna jelölnie azokat az okokat, amelyek miatt ezen információk önálló és mélyreható elemzése alapján úgy tekinthette, hogy az ukrán igazságszolgáltatás előtt a felperes hatékony bírói jogvédelemhez való jogát tiszteletben tartották azon jogát illetően, hogy ügyét észszerű időn belül tárgyalták‑e (lásd ebben az értelemben: 2021. február 3‑i Klymenko kontra Tanács ítélet, T‑258/20, EU:T:2021:52, 102. pont).

109    Az ügy iratait tekintve nem lehet tehát arra következtetni, hogy a megtámadott jogi aktusok elfogadása során a Tanács rendelkezésére álló információk lehetővé tették számára annak ellenőrzését, hogy az ukrán igazságszolgáltatás szóban forgó büntetőeljárások megindítására és lefolytatására vonatkozó határozatát a felperes hatékony bírói jogvédelemhez való jogának, és különösen ügye észszerű időn belül történő tárgyalásához való jogának tiszteletben tartásával fogadták‑e el és hajtották‑e végre.

110    E tekintetben arra is rá kell mutatni, hogy azon állandó ítélkezési gyakorlat, miszerint a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó olyan határozat elfogadása esetén, mint amely a felperest a megtámadott jogi aktusok keretében érinti, a Tanács vagy az uniós bíróság feladata nem azon nyomozások megalapozottságának ellenőrzése, amelyeket az e korlátozó intézkedésekkel érintett személy ellen folytattak Ukrajnában, hanem kizárólag a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó határozat megalapozottságának az e határozat alapját képező dokumentumra vagy dokumentumokra tekintettel való ellenőrzése, nem értelmezhető úgy, hogy a Tanács nem köteles ellenőrizni, hogy a harmadik állam olyan határozatát, amelyet az említett korlátozó intézkedések elfogadásához alapul kíván venni, a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog tiszteletben tartásával hozták‑e (lásd ebben az értelemben: 2021. február 3‑i Klymenko kontra Tanács ítélet, T‑258/20, EU:T:2021:52, 104. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

111    A fenti megfontolások összességére tekintettel nem került bizonyításra, hogy a Tanács a megtámadott jogi aktusok elfogadását megelőzően meggyőződött a felperes védelemhez való jogának és hatékony bírói jogvédelemhez való jogának az ukrán igazságszolgáltatás általi, azon büntetőeljárásokban való tiszteletben tartásáról, amelyekre a határozatát alapította. Ebből következik, hogy a Tanács értékelési hibát követett el, amikor a felperes nevének a jegyzéken való további szerepeltetéséről határozott.

112    E körülmények között meg kell semmisíteni a megtámadott jogi aktusokat, amennyiben azok a felperesre vonatkoznak, anélkül hogy meg kellene vizsgálni az ez utóbbi által felhozott többi jogalapot és érvet.

113    A Tanács által másodlagosan előadott (lásd: a fenti 50. pont második franciabekezdése), lényegében a 2021/394 határozat joghatásainak a jelen ítélettel szembeni fellebbezés benyújtására nyitva álló határidő lejártáig, amennyiben a jelen ítélet megsemmisíti a 2021/391 végrehajtási rendeletet a felperest érintő részében, és e tekintetben fellebbezés benyújtása esetén pedig annak elbírálásáig történő fenntartására irányuló kérelemre tekintettel, elegendő megállapítani, hogy a 2021/394 határozat csak 2021. szeptember 6‑ig volt hatályban. Következésképpen annak a jelen ítélettel történő megsemmisítése az ezen időpont utáni időszak tekintetében nem jár következménnyel, ezért e határozat joghatásai fenntartásának kérdéséről nem szükséges dönteni (lásd ebben az értelemben: 2020. szeptember 23‑i Arbuzov kontra Tanács ítélet, T‑289/19, nem tették közzé, EU:T:2020:445, 98. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

 A költségekről

114    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a Tanács pervesztes lett, a felperes kérelmeinek megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (ötödik tanács),

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék az ukrajnai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szembeni korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 2014/119/KKBP határozat módosításáról szóló, 2021. március 4i (KKBP) 2021/394 tanácsi határozatot és az ukrajnai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szembeni korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 208/2014/EU rendelet végrehajtásáról szóló, 2021. március 4i (EU) 2021/391 tanácsi végrehajtási rendeletet megsemmisíti, amennyiben ezen aktusok továbbra is szerepeltetik Oleksandr Viktorovych Klymenko nevét azon személyek, szervezetek és szervek jegyzékén, akikre, illetve amelyekre e korlátozó intézkedések alkalmazandók.

2)      A Törvényszék az Európai Unió Tanácsát kötelezi a költségek viselésére.

Spielmann

Mastroianni

Brkan

Kihirdetve Luxembourgban, a 2021. december 21‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


*      Az eljárás nyelve: francia.