A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (ötödik tanács)

2015. július 15.(*)

„A dokumentumokhoz való hozzáférés – 1049/2001/EK rendelet – A Parlament egyes tagjainak a kiegészítő nyugdíjrendszerhez történő csatlakozására vonatkozó dokumentumok – A hozzáférés megtagadása – Az egyén magánszférájának és becsületének védelmére vonatkozó kivétel – A 45/2001/EK rendelet 8. cikkének b) pontja – Személyes adatok továbbítása – Az adattovábbítás szükségességére és az érintett személy törvényes érdekei megsértésének veszélyére vonatkozó feltételek”

A T‑115/13. sz. ügyben,

Gert‑Jan Dennekamp (lakóhelye: Giethoorn [Hollandia], képviselik: O. Brouwer, T. Oeyen és E. Raedts ügyvédek)

felperesnek,

támogatják:

a Finn Köztársaság (képviseli: H. Leppo, meghatalmazotti minőségben),

a Svéd Királyság (képviselik kezdetben: A. Falk, C. Meyer‑Seitz, S. Johannesson és U. Persson, később: A. Falk, C. Meyer‑Seitz, U. Persson, E. Karlsson, L. Swedenborg, C. Hagerman és F. Sjövall, meghatalmazotti minőségben)

és

az európai adatvédelmi biztos (képviselik: A. Buchta és U. Kallenberger, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó felek,

az Európai Parlament (képviselik: N. Lorenz és N. Görlitz, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

a Parlament egyes tagjainak a kiegészítő nyugdíjrendszerhez történő csatlakozására vonatkozó bizonyos dokumentumokhoz a felperes hozzáférésének megtagadásáról szóló, 2012. december 11‑i A(2012) 13180. sz. parlamenti határozat megsemmisítése iránti kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (ötödik tanács),

tagjai: A. Dittrich elnök, J. Schwarcz (előadó) és V. Tomljenović bírák,

hivatalvezető: L. Grzegorczyk tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2014. november 19‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita alapját képező tényállás

1        A felperes, Gert‑Jan Dennekamp, újságíró, a Nederlandse Omroep Stichting (holland rádió és televízió egyesület) alkalmazásában áll.

2        2005. november 25‑én a felperes az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30‑i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 145., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 331. o.) alapján a Parlament tagjainak a kiegészítő nyugdíjrendszerhez (a továbbiakban: rendszer) történő csatlakozására vonatkozó „összes dokumentumhoz” való hozzáférés iránti kérelemmel fordult a Parlamenthez. Hozzáférést kapott a Parlament hivatala (a továbbiakban: hivatal) főtitkárának egyik feljegyzéséhez, több évre vonatkozó „Éves jelentésekhez és beszámolókhoz”, valamint a hivatal egyik megbeszélésének jegyzőkönyvéhez. A későbbiekben lezárták a felperes által az Európai Ombudsmanhoz a rendszerben részt vevő parlamenti tagok listájához való hozzáférés megtagadása miatt benyújtott panaszt.

3        A 2008. október 20‑i levelében a felperes kérelmet nyújtott be minden olyan dokumentumhoz való hozzáférés iránt, amely feltünteti, hogy a Parlament mely tagjai (a továbbiakban: tagok) vesznek részt a rendszerben, azon tagok listájához, akik 2005. szeptember 1‑jén részt vettek a rendszerben, és a hozzáférés iránti kérelem benyújtásának időpontjában abban részt vevők listájához, akik javára a Parlament havi járulékot folyósított. 2008. december 17‑i határozatában a Parlament elutasította a fent említett dokumentumokhoz való hozzáférést megerősítő kérelmet.

4        A Törvényszék a 2011. november 23‑i Dennekamp kontra Parlament ítéletében (T‑82/09, EU:T:2011:688) elutasította a 2008. december 17‑i határozat megsemmisítése iránti keresetet. A Törvényszék lényegében úgy ítélte meg, hogy a felperes a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelmében nem vette figyelembe a 2010. június 29‑i Bizottság kontra Bavarian Lager ítéletben (C‑28/08 P, EBHT, EU:C:2010:378, 63. pont) kimondott azon elvet, mely szerint, amennyiben a hozzáférés iránti kérelem személyes adatokra irányul, a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása [helyesen: kezelése] tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 2000. december 18‑i 45/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletet (HL 2001. L 8., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 26. kötet, 102. o.) teljes mértékben alkalmazni kell. Közelebbről a Törvényszék megállapította, hogy a felperes nem bizonyította a személyes adatok továbbításának szükségességét, amint azt a 45/2001 rendelet 8. cikke b) pontjának rendelkezései megkövetelik (a fent hivatkozott Dennekamp kontra Parlament ítélet, EU:T:2011:688, 31–35. pont).

5        2012. szeptember 10‑i levelében a felperes a dokumentumok négy csoportjához kért hozzáférést a Parlament elnökétől: minden olyan dokumentumhoz, amelyből kiderül, hogy a jelenlegi tagok közül kik csatlakoztak a rendszerhez; azon tagok név szerinti listájához, akik 2005 szeptembere után csatlakoztak a rendszerhez; a rendszer azon jelenlegi tagjainak név szerinti listájához, akik után a Parlament havi járulékot folyósít; továbbá minden, a rendszer pénzügyi helyzetével kapcsolatos, 2009 után keletkezett dokumentumhoz (a továbbiakban: eredeti kérelem).

6        Eredeti kérelmében a felperes arra hivatkozott egyrészt, hogy fennáll a személyes adatok továbbításhoz fűződően a 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontja értelmében vett objektív szükségesség, másrészt pedig nem áll fenn annak veszélye, hogy az érintett személyek törvényes érdekei sérelmet szenvednek a kérdéses adatok hozzáférhetővé tételével.

7        A személyes adatok továbbításának szükségességére vonatkozóan a felperes – az átláthatósághoz fűződő, az 1049/2001 rendeletben elismert jelentős közérdek fennállására támaszkodva – a nyilvánosság azon igényére hivatkozott, hogy az jobban megértse, hogyan hozzák meg a határozatokat, és arra, hogy ehhez sajtóriportokkal vitát lehetne kezdeményezni. A jelen ügyben kiemelte, hogy az európai polgárok számára rendkívül fontos, hogy tudják, amelyek azok a tagok, akiknek személyes érdekük fűződik a rendszerhez, főként azon körülményre tekintettel, hogy a Parlament fizette a rendszerben részt vevő tagok hozzájárulásainak kétharmadát, többször pótolta a rendszer hiányait, és kötelezettséget vállalt minden, a rendszert ért veszteség kompenzálására, biztosítva ezáltal a rendszerben részt vevő tagok számára a megszerzett nyugdíjjogosultságok megőrzését, ami a felperes szerint a közpénzek jelentős mértékű felhasználásában nyilvánult meg.

8        A tagok törvényes érdekeit érintő bármiféle sérelem hiányára vonatkozóan a felperesnek az volt a véleménye, hogy nehézen érthető, milyen sérelmet okozna a rendszerben részt vevő tagok nevének hozzáférhetővé tétele, mivel e tagok továbbra is részt vehetnek abban, és élvezhetik annak előnyeit, továbbá így a magánmegtakarításaik sem jutnának a nyilvánosság tudomására. Abban az esetben, ha úgy kellene tekinteni, hogy a rendszerben részt vevő tagok nevének hozzáférhetővé tétele érinti a magánérdekeiket, a felperes azt állította, hogy nem jogszerű magánérdekekről van szó, mivel – tekintettel arra, hogy a rendszert a képviselők a képviselők javára hozták létre és alakították, és hogy az közpénzekből finanszírozott előnyöket folyósít – az ilyen magánérdekeket nem ugyanúgy kell kezelni, mint a rendes nyugdíjrendszerhez való hozzájárulások magánjellegére irányulókat. A felperes szerint a nyilvánosság egyes tagok rendszerben való részvételére vonatkozó negatív reakciója nem tekinthető a magánszféra sérelmének, amelynek elkerülése az 1049/2001 rendelet célja.

9        Végül az eredeti kérelemben a felperes, miután hivatkozott az Európai Unió Alapjogi Chartájára és az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt egyezményre (a továbbiakban: EJEE), azt állította, hogy kérelmével nem beavatkozni kíván a tagok magán‑ vagy családi életébe, hanem olyan nyilvános vitát kíván kezdeményezni a közfeladatok gyakorlásáról, amelyekben az európai polgárok számára engedélyezni kellene a részvételt.

10      2012. október 17‑i levelében a Parlament főtitkára azzal az indokkal tagadta meg a dokumentumok első három csoportjához való hozzáférést, hogy személyes adatokat tartalmazó dokumentumokról van szó, amelyek tekintetében a 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontja megköveteli, hogy a kérelmező bizonyítsa a továbbításuk szükségességét, és azt, hogy nincs ok azt feltételezni, hogy az érintett személyek törvényes érdekei sérelmet szenvedhetnek. Márpedig a főtitkár megítélése szerint a felperes kizárólag az átláthatósághoz fűződő közérdekre hivatkozva bizonyította a szóban forgó adatok továbbításának szükségességét. Ezt követően úgy ítélte meg, hogy nem szükséges megvizsgálni, hogy fennáll‑e a tagok törvényes érdekeinek sérelme. Végül a felperes által kért dokumentumok negyedik csoportját illetően a főtitkár meghatározta a rendszert 2009 óta jellemző pénzügyi helyzetre vonatkozó dokumentumokat, és megadta azokat a hivatkozásokat, amelyek alapján e dokumentumok fellelhetők a Parlament honlapján.

11      2012. november 8‑i levelében a felperes az 1049/2001 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése alapján a dokumentumok fenti 5. pontban említett három csoportjához való hozzáférés iránti megerősítő kérelmet (a továbbiakban: megerősítő kérelem) nyújtott be. A felperes azon indokokat hangsúlyozta, amelyek miatt az információhoz való hozzáférés joga és a véleménynyilvánítás szabadsága alapján szükségesnek ítélte meg a szóban forgó személyes adatok továbbítását. Kiemelte, hogy a Parlament nem mérlegelte ezen adatok továbbításának szükségességét és az érintett tagok magánszférájának tiszteletben tartásához való jogát, valamint azt, hogy nem adott magyarázatot arra, hogy a kért hozzáférés miként sértené konkrétan és különösen az említett tagok magánszféráját. Ezt követően a felperes részletesen kifejtette egyrészt azt, hogy miért szükséges a kért dokumentumokat hozzáférhetővé tenni: vagyis azért, hogy riportot lehessen készíteni a közpénzek felhasználásának módjáról, a magánérdekek által a tagok szavazataira gyakorolt esetleges hatásról és az ellenőrzési mechanizmusok működéséről; másrészt pedig azt, hogy a kért dokumentumokkal érintett tagok esetleges magánérdekei milyen indokokból nem előzhetik meg a véleménynyilvánítás szabadságát és a nyilvánosság ahhoz fűződő érdekét, hogy tájékoztassák a közpénzek felhasználásának és a politikai döntések meghozatalának módjáról.

12      A Parlament 2012. december 11‑i A(2012) 13180. sz. határozatával elutasította a megerősítő kérelmet (a továbbiakban: megtámadott határozat).

13      A megtámadott határozatban a Parlament a kért dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelem elutasítását az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt, a magánszféra és becsület sérelmének veszélyére alapított kivételre alapította azzal az indokkal, hogy e dokumentumok a 45/2001 rendelet 2. cikkének a) pontja értelmében vett személyes adatokat tartalmaznak, és ezeknek a hozzáférhetővé tétele ellentétes lenne e rendelettel, amelyet teljes körűen alkalmazni kell, amennyiben a kért dokumentumok ilyen adatokat tartalmaznak.

14      A megtámadott határozatban a 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontjában foglalt, a szükségességre vonatkozó feltételt illetően a Parlament először is úgy ítélte meg, hogy azt megszorítóan kell értelmezni, mint ahogyan minden más, alapvető jog alóli kivételt. Másodsorban elfogadta, hogy a felperes igen pontos volt a szóban forgó személyes adatokat érintő szándékait illetően, az érvei azonban nem bizonyítják továbbításuk szükségességét. A Parlamentnek ugyanis az volt az álláspontja, hogy a közkiadások feletti ellenőrzés gyakorlása céljából a nyilvánosság és a média érdekére való hivatkozásnak a 45/2001 rendelet 8. cikke b) pontjának összefüggései között érvényes érvként való elfogadása minden ésszerű korláton túl lehetővé tenné a személyes adatok hozzáférhetővé tételét és sértené az azok védelmére vonatkozó szabályokat. A Parlament konkrétabban megjegyezte, hogy a felperes nem állított fel kapcsolatot a szándékai és azon konkrét adatok között, amelyekhez hozzáférést kért. Márpedig nem szükséges és nem is arányos a rendszerben részt vevő valamennyi tag nevét kérni, mivel az arra vonatkozó határozatokat a hivatal fogadta el. Harmadsorban a Parlament rámutatott arra, hogy az összeférhetetlenség veszélye benne rejlik az olyan parlament helyzetében, amely mindig maga határozott tagjainak díjazásáról, ez önmagában nem igazolhatja a személyes adatok hozzáférhetővé tételét. Negyedsorban a Parlament úgy ítélte meg, hogy a 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontját az említett rendelet értelmét és hatékony érvényesülését biztosítva kell értelmezni úgy, hogy az alkalmazása ne vezethessen ahhoz, hogy a lényegétől fosztja meg azt; ez az eset áll fenn, ha – amint a jelen ügyben – a személyes adatok továbbításának egyetlen célja a nyilvánosság számára való azonnali hozzáférhetővé tétel. Márpedig, mivel a 45/2001 rendelet 8. cikke b) pontjának alkalmazása megköveteli a személyes adatok továbbítása szükségességének a kérelmező általi bizonyítását, a felperes által elérni kívánt cél lehetővé teszi az olyan személyek számára, akik nem bizonyították ennek szükségességét, az ezen adatokhoz való hozzáférést, ellentétben a Bizottság kontra Bavarian Lager ítéletben, fenti 4. pont (EU:C:2010:378, 63. pont), kimondott szabállyal.

15      Ami a szóban forgó személyes adatok továbbításának szükségessége és az érintett személyek törvényes érdekei közötti mérlegelést illeti, a Parlament a 45/2001 rendeletre tekintettel úgy ítélte meg, hogy ez utóbbiak előbbre valók azon az alapon, hogy az ilyen továbbítás megengedése nem lenne arányos. Először is a Parlament elismerte, hogy valamely tag törvényes érdekei kevésbé szélesek, mint a közjogi kötelezettségeket nem vállaló magánszemélyé, és hogy következésképpen az adatai védelmének mértéke alacsonyabb. A Parlament másodsorban ugyanakkor rámutatott arra, hogy a rendszer közfinanszírozása nem jelenti azt, hogy a tagok személyes adatainak védelmét nem kellene alkalmazni, vagy nem fűződne törvényes érdekük ahhoz, hogy ezen adatok hozzáférhetővé tételével szemben fellépjenek. Ezzel összefüggésben a Parlament kifejtette, hogy különbséget kell tenni az alacsonyabb fokú védelem alá tartozó, közszférához tartozó adatok, és a magánszférához tartozó, a törvényes érdekek fogalma által védett adatok között. Márpedig a Parlament szerint a szóban forgó személyes adatok a tagok magánszférájába taroznak, mivel az azokban szereplő információk védendő törvényes érdekkel rendelkeznek. Az érintett tagok személyes pénzügyi helyzetére vonatkozó adatokról van szó, vagyis a nyugdíjrendszerhez való hozzájárulásokról és az ezekből eredő nyugdíjjogosultságokról, e kérdések pedig magánjellegűek. A Parlament megjegyezte, hogy a képviselői mandátum kétségtelenül a rendszerhez való hozzáférés elengedhetetlen feltétele, azonban a nyugdíjat csak a megbízatás megszűnése után folyósítják, és jelentősek a személyes hozzájárulások. Harmadsorban a Parlament arra hivatkozik, hogy ha a közpénzekből való finanszírozás elegendő lenne a személyes adok jellegének tagadásához, ez érvényes lenne a közigazgatás valamennyi alkalmazottjára is. Negyedsorban a Parlament az érdekek mérlegelése körében arra a következtetésre jutott, hogy – tekintettel különösen a média és a széles nyilvánosság tagok személyes helyzetével kapcsolatos érdeklődésének általános jellegére – nem arányos a kért adatok hozzáférhetővé tétele, hacsak el nem ismerjük, hogy a tagok – vagy akár bármely, közkiadásokat jelentő közalkalmazott – valamennyi személyes adatához lehetséges a hozzáférés. A Parlament álláspontja szerint e megközelítés a lényegétől fosztaná meg az EUMSZ 16. cikket, míg a célja eléréséhez a felperes megelégedhetett volna azzal, hogy a rendszer pénzügyi helyzetére vonatkozó összesített számadatokat kéri. Ötödsorban a Parlament megjegyezte, hogy léteznek megfelelőbb intézkedések a felperes által elérni kívánt célok eléréséhez, ami kellőképpen biztosítja a közkiadások ellenőrzését és a nyilvánosság tájékoztatását.

 Az eljárás és a felek kérelmei

16      A Törvényszék Hivatalához 2013. február 22‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

17      A Törvényszék Hivatalához 2013. május 29‑én, május 30‑án, illetve június 11‑én benyújtott beadványával az európai adatvédelmi biztos, a Svéd Királyság és a Finn Köztársaság kérte, hogy a felperes kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson a jelen eljárásba.

18      A Törvényszék második tanácsának elnöke 2013. szeptember 11‑én hozott végzéseivel engedélyezte egyfelől az adatvédelmi biztos, másfelől pedig a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság beavatkozását.

19      Mivel a Törvényszék tanácsainak összetétele megváltozott, és az előadó bírót az ötödik tanácshoz osztották be, következésképpen a jelen ügyet ennek a tanácsnak osztották ki.

20      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        kötelezze a Parlamentet a költségek viselésére, ideértve a beavatkozók részéről felmerült költségeket is.

21      A Finn Köztársaság, a Svéd Királyság és az adatvédelmi biztos azt kéri, hogy a Törvényszék adjon helyt a felperes kereseti kérelmeinek, és így semmisítse meg a megtámadott határozatot.

22      A Parlament azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet mint megalapozatlant;

–        kötelezze a felperest a költségek viselésére.

23      Pervezető intézkedéssel a Törvényszék kérdést intézett az eljárás feleihez. A felek közül a Parlament 2014. október 16‑án, a felperes pedig 2014. október 17‑én benyújtott levelében adott választ.

24      A tárgyalást követően több írásbeli kérdést intézett a Törvényszék a Parlamenthez, amelyekre a válasz 2015. január 7‑én érkezett a Törvényszék Hivatalához. A felperes benyújtotta észrevételeit a Parlament válaszára. Az eljárás szóbeli szakaszának lezárására 2015. február 2‑án került sor.

 A jogkérdésről

1.     A jogvita terjedelméről

25      A pervezető intézkedésre adott válaszában a felperes rámutatott arra, hogy a rendszerben részt vevő 64 tag a hivatal által a 2009. március 9‑i és április 1‑jei megbeszélésen a rendszerre vonatkozóan bevezetett módosításokkal szemben keresetett nyújtott be a Törvényszékhez, amelyet az a 2010. december 15‑i Albertini és társai és Donnelly kontra Parlament végzésben (T‑219/09 és T‑326/09, EBHT, EU:T:2010:519) elutasított.

26      Ezenkívül egy, a rendszerben részt vevő másik tag szintén keresetet nyújtott be a Törvényszékhez a Parlament azon határozatával szemben, amely megtagadta, hogy tőke formájában részesüljön az önkéntes kiegészítő nyugdíjából (2011. október 18‑i Purvis kontra Parlament ítélet, T‑439/09, EBHT, EU:T:2011:600).

27      Meg kell ezért állapítani, hogy a rendszerben részt vevő 65 tag neve nyilvánosságra került azokban az időpontokban, amikor a Törvényszék a fenti 25. és 26. pontban említett három ügyben ítéletet hirdetett, vagyis a jelen kereset benyújtása előtt.

28      E tekintetben a jelen kereset okafogyott (lásd ebben az értelemben: 2006. december 11‑i Weber kontra Bizottság végzés, T‑290/05, EU:T:2006:381, 42. pont).

29      Következésképpen a jogvita e vetületéről nem kell határozni.

2.     A kereset megalapozottságáról

30      A megtámadott határozat vitatása érdekében a felperes két jogalapot hoz fel. Az első jogalap az Alapjogi Charta 11. és 42. cikkének megsértésén, valamint a 45/2001 rendelet 8. cikke b) pontjának összefüggésében értelmezett 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdése b) pontjának téves alkalmazásán alapul. A második jogalap az indokolás hiányán alapul.

 Az első, az Alapjogi Charta 11. és 42. cikkének megsértésén, valamint a 45/2001 rendelet 8. cikke b) pontjának összefüggésében értelmezett 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdése b) pontjának téves alkalmazásán alapuló jogalapról

31      A jogalap első részében a felperes azt állítja, hogy a megerősítő kérelemben a 45/2001 rendelet 8. cikke b) pontjának megfelelően kifejezett és jogszerű igazolást nyújtott a kért dokumentumokban szereplő személyes adatok továbbításának szükségességével kapcsolatban, az európai polgárok tájékoztatáshoz való jogára alapozva. A második részben a felperes azt állítja, hogy az érdekek mérlegelése körében a tagoknak nem fűződik törvényes érdekük a magánszférájuk védelméhez a 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontja értelmében.

32      A jogalap első része négy kifogásra oszlik, amelyekben a felperes elsőként úgy ítéli meg, hogy bizonyította a 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontjában előírt, valamint a Bizottság kontra Bavarian Lager ítélet, fenti 4. pont (EU:C:2010:378, 63. pont), és a Dennekamp kontra Parlament, fenti 4. pont (EU:T:2011:688, 31–35. pont), fényében értelmezett, a személyes adatok továbbításának szükségességére vonatkozó kritériumot; másodsorban úgy, hogy a szükségesség kritériumát nem megszorítóan kell értelmezni; harmadsorban úgy, hogy kifejezetten kapcsolatot állított fel a kérelmében kitűzött cél és valamennyi kért név hozzáférhetővé tételének – amely a legalkalmasabb eszköz e cél elérésére – szükségessége között; negyedsorban pedig úgy, hogy a megtámadott határozat nem veszi kellően figyelembe az 1049/2001 rendelet szerkezetét és célját.

33      A jogalap második része három kifogásra oszlik. Elsőként a felperes azt állítja, hogy a tagoknak nem fűződik törvényes érdekük a magánszférájuk védelméhez a 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontja értelmében, mivel magatartásukat jelentős mértékben a nyilvánosság ellenőrzése alá vetik. Másodsorban azon az állásponton van, hogy a megtámadott határozatban a Parlament nem igazolta, hogy a kért dokumentumok hozzáférhetővé tétele sérti a tagok törvényes érdekeit. A harmadik kifogásban úgy ítéli meg, hogy még ha a Parlament helytállóan tekintette is úgy, hogy a kért információ a tagok magánszférájába tartozik, ez nem elegendő annak a 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontja értelmében vett törvényes érdekként való védelméhez, amely megköveteli a fennálló érdekek mérlegelését.

34      Legelőször is azon feltételeket kell megvizsgálni, amelyek alapján a 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontja engedélyezi a személyes adatok továbbítását, választ adva különösen a jogalap első részének második és negyedik kifogására, amelyek azon mód vitatására irányulnak, ahogyan a Parlament együttesen alkalmazta az 1049/2001 és a 45/2001 rendeletet. Ezt követően – a jogalap első részének első és harmadik kifogására válaszolva – azt kell meghatározni, hogy a Parlament helyesen értékelte‑e a felperes által a személyes adatok továbbításának szükségességére vonatkozóan adott igazolásokat. Végül – a jogalap második részének egymást nagymértékben átfedő három kifogására válaszolva – azt kell megvizsgálni, hogy a Parlament helyesen mérlegelte‑e a tagok magánszférájuk védelméhez fűződő törvényes érdekeit és a személyes adatok továbbítása mellett szóló érdeket.

 Az 1049/2001 és a 45/2001 rendelet együttes alkalmazásáról, valamint a 45/2001 rendelet 8. cikke b) pontja alkalmazási feltételeinek értelmezéséről

35      Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 15. cikk (3) bekezdése értelmében bármely uniós polgár, valamint valamely tagállamban lakóhellyel, illetve létesítő okirat szerinti székhellyel rendelkező természetes vagy jogi személy jogosult az uniós intézmények dokumentumaihoz hozzáférni az EUMSZ 294. cikk szerinti eljárásnak megfelelően meghatározandó elvek és feltételek szerint (lásd: 2014. február 27‑i Bizottság kontra EnBW ítélet, C‑365/12 P, EBHT, EU:C:2014:112, 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az 1049/2001 rendelet az (1) preambulumbekezdése szerint illeszkedik az Amszterdami Szerződés által beiktatott EUSZ 1. cikk második bekezdésében kifejezett azon szándékhoz, hogy új szakaszt jelentsen az Európa népei közötti egyre szorosabb egység létrehozásának folyamatában, amelyben a döntéseket a lehető legnyilvánosabban és az állampolgárokhoz a lehető legközelebb eső szinten hozzák meg. Amint arra e rendelet (2) preambulumbekezdése emlékeztet, az intézmények dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférés joga az intézmények demokratikus jellegéhez kapcsolódik (2008. július 1‑jei Svédország és Turco kontra Tanács ítélet, C‑39/05 P és C‑52/05 P, EBHT, EU:C:2008:374, 34. pont; 2011. július 21‑i Svédország kontra MyTravel és Bizottság ítélet, C‑506/08 P, EBHT, EU:C:2011:496, 72. pont).

36      Ennek megfelelően az 1049/2001 rendelet célja – amint azt (4) preambulumbekezdése és 1. cikke kimondja –, hogy a lehető legszélesebb körű hozzáférési jogot biztosítsa a nyilvánosság számára az intézmények dokumentumaihoz (Svédország és Turco kontra Tanács ítélet, fenti 35. pont, EU:C:2008:374, 33. pont; Svédország kontra MyTravel és Bizottság ítélet, fenti 35. pont, EU:C:2011:496, 73. pont).

37      A dokumentumokhoz való hozzáférési jogra azonban a köz‑ vagy magánérdekkel kapcsolatos okokon alapuló bizonyos korlátozások vonatkoznak. Konkrétabban, és (11) preambulumbekezdésével összhangban, az említett rendelet 4. cikkében olyan kivételrendszert határoz meg, amely feljogosítja az intézményeket, hogy megtagadják a dokumentumokhoz való hozzáférést, ha ez utóbbi sértené az e cikkel védett valamely érdeket (Svédország kontra MyTravel és Bizottság ítélet, fenti 35. pont, EU:C:2011:496, 74. pont).

38      Ugyanakkor az ilyen kivételeket – mivel eltérnek a dokumentumokhoz való lehető legszélesebb körű nyilvános hozzáférés elvétől – szigorúan kell értelmezni és alkalmazni (Svédország és Turco kontra Tanács ítélet, fenti 35. pont, EU:C:2008:374, 36. pont; Svédország kontra MyTravel és Bizottság ítélet, fenti 35. pont, EU:C:2011:496, 75. pont).

39      Ily módon az érintett intézménynek, ha úgy dönt, hogy megtagadja a hozzáférést az olyan dokumentumhoz, amelynek a hozzáférhetővé tételét kérték tőle, főszabály szerint magyarázatot kell adnia arra a kérdésre, hogy az e dokumentumhoz való hozzáférés konkrétan és ténylegesen miként sérthetné az 1049/2001 rendelet 4. cikkében előírt, az intézmény által hivatkozott kivétellel védett érdeket (Svédország kontra MyTravel és Bizottság ítélet, fenti 35. pont, EU:C:2011:496, 76. pont). Ráadásul az ilyen sérelem veszélyének ésszerűen előreláthatónak, és nem pusztán feltételezésen alapulónak kell lennie (Svédország és Turco kontra Tanács ítélet, fenti 35. pont, EU:C:2008:374, 43. pont; Svédország kontra MyTravel és Bizottság ítélet, fenti 35. pont, EU:C:2011:496, 76. pont).

40      Arra is emlékeztetni kell, hogy az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az 1049/2001 és a 45/2001 rendelet között fennálló viszonynak az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szabályozott, konkrétan az egyén magánszférájának és becsületének védelmére vonatkozó kivétel jelen ügyben történő alkalmazására tekintettel történő vizsgálatakor nem szabad elfelejteni, hogy az említett rendeleteknek eltérő célja van. Az első a hatóságok döntéshozatali eljárásának és azon információk lehető legnagyobb átláthatóságának a biztosítását célozza, amelyeken határozataik alapulnak. Tehát célja a dokumentumokhoz való hozzáférés jogának a lehető legnagyobb mértékben történő megkönnyítése, valamint a dokumentumokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos helyes igazgatási gyakorlat elősegítése. A második célja a természetes személyek alapvető jogainak és szabadságainak – különösen a magánélet tiszteletben tartásához való joguknak – a személyes adatok kezelésével összefüggő védelme (Bizottság kontra Bavarian Lager ítélet, fenti 4. pont, EU:C:2010:378, 49. pont; Dennekamp kontra Parlament ítélet, fenti 4. pont, EU:T:2011:688, 23. pont).

41      A 45/2001 és az 1049/2001 rendelet nem tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek kifejezetten az egyik elsőbbségét állapítanák meg, ezért főszabályként biztosítani kell a teljes körű érvényesülésüket (Bizottság kontra Bavarian Lager ítélet, fenti 4. pont, EU:C:2010:378, 56. pont; Dennekamp kontra Parlament ítélet, fenti 4. pont, EU:T:2011:688, 24. pont).

42      Az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontja – amely rendelkezésre a Parlament a kért dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelem megtagadását alapította a megtámadott határozatban – kimondja, hogy „[a]z intézmények megtagadják a dokumentumokhoz való hozzáférést, ha a közzététel kedvezőtlenül befolyásolná a következők védelmét [helyesen: [a]z intézmény megtagadja a dokumentumhoz való hozzáférést, ha a hozzáférhetővé tétel sértené]: […] a személyiség és a magánszemély becsületének védelm[ét] [helyesen: az egyén magánszférájának és becsületének védelmét], különösen a személyi [helyesen: személyes] adatok védelmére vonatkozó [uniós] joganyagnak megfelelően.” Az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy ez egy olyan oszthatatlan rendelkezés, amely megköveteli, hogy az egyén magánszférájának és a becsületének esetleges sérelmét mindig a személyes adatok védelmére vonatkozó uniós jogszabályokkal, különösen a 45/2001 rendelettel összhangban vizsgálják és értékeljék. E rendelkezés így egyedi és megerősített védelmi rendszert hoz létre azon személyek vonatkozásában, akiknek a személyes adatai adott esetben nyilvánosan hozzáférhetővé tehetők (Bizottság kontra Bavarian Lager ítélet, fenti 4. pont, EU:C:2010:378, 59. és 60. pont; Dennekamp kontra Parlament ítélet, fenti 4. pont, EU:T:2011:688, 25. pont).

43      Amennyiben az 1049/2001 rendeleten alapuló kérelem célja személyes adatokat tartalmazó dokumentumokhoz való hozzáférés engedélyezése, a 45/2001 rendelet rendelkezései, beleértve annak 8. cikkét, teljes mértékben alkalmazandóvá válnak (Bizottság kontra Bavarian Lager ítélet, fenti 4. pont, EU:C:2010:378, 63. pont; Dennekamp kontra Parlament ítélet, a fenti 4. pont, EU:T:2011:688, 26. pont).

44      E megfontolások alapján kell megvizsgálni a felperes érvelését, akit e tekintetben a Finn Köztársaság, a Svéd Királyság és az adatvédelmi biztos támogat.

45      A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat nem veszi kellően figyelembe az 1049/2001 rendelet szerkezetét és célját, nevezetesen a nyilvános döntéshozatali eljárás felelősségének és legitimációjának ezen eljárásnak a polgárhoz való közelítése által történő javítását. A Bizottság kontra Bavarian Lager ítélet, fenti 4. pont (EU:C:2010:378), alkalmazása alapján az 1049/2001 rendeletet nem foszthatja meg hatékony érvényesülésétől releváns rendelkezéseinek olyan értelmezése, amely magában foglalja, hogy a jogszerű hozzáférhetővé tétel soha nem követheti a nyilvánosság számára való teljes körű hozzáférhetővé tétel célkitűzését. Ezen túlmenően ezen eredmény nem venné figyelembe azon feltételeket, amelyek alapján az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy ítélte meg, hogy a nyilvánosság ahhoz fűződő érdeke, hogy információkat kapjon, megelőzi egy közéleti személyiség magánszférájának tiszteletben tartásához való jogot, vagyis hogy egy riport olyan tényeket ismertessen, amelyek hozzájárulhatnak egy demokratikus társadalomban e személyiségekkel kapcsolatban folytatott vitához, amikor hivatalos tisztségeiket gyakorolják. A felperes úgy ítéli meg, hogy a Parlament megsértette az Alapjogi Chartának az EJEE 10. cikkének fényében értelmezett 11. cikkét, amennyiben a megtámadott határozatban megerősítette, hogy a 45/2001 rendelet 8. cikke b) pontjának céljával ellentétes, hogy az adatok nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tétele jogszerű cél legyen.

46      A válaszban a felperes azt állította, hogy a szükségességre vonatkozóan a 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontjában előírt kritériumot nem lehet megszorítóan értelmezni, ami a dokumentumokhoz való hozzáférés alapvető joga alóli kivétel kiterjesztő értelmezéséhez, e jog jogellenes korlátozásához és az uniós ítélkezési gyakorlattal való ellentmondáshoz vezetne.

47      A felperes állítása azon az elgondoláson alapul, hogy az 1049/2001 és a 45/2001 rendeletnek a Bizottság kontra Bavarian Lager ítélettel, fenti 4. pont (EU:C:2010:378), összhangban álló együttes alkalmazása nem vezethet az első rendelet rendelkezéseinek, és ezért az uniós intézmények dokumentumaihoz való hozzáférés minden európai polgár számára biztosított alapvető jogának teljes semlegesítéséhez. Egyebekben a Finn Köztársaság beavatkozási beadványában úgy ítéli meg, hogy a két rendelet alapvető tartalmát és alapelveit kell alkalmazni ahhoz, hogy az egyik alkalmazása megfeleljen a másikénak, és koherens legyen azzal. Úgy ítéli meg, hogy ezen elvek közül különösen az 1049/2001 rendeletben kimondott, a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelmek igazolásának hiányára vonatkozó szabályt kell figyelembe venni. Ezzel összefüggésben nem értelmezhető megszorítóan a személyes adatok továbbítása szükségességének a 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontjában foglalt fogalma, amely korlátozná vagy megsemmisítené a dokumentumokhoz való hozzáférés minden lehetőségét, amennyiben a kérelem olyan általános érdeken alapul, mint a tájékoztatáshoz való jog.

48      Ezen érvelés – amely az intézmények birtokában lévő dokumentumokhoz való hozzáférésnek az 1049/2001 rendeletből eredő joga és a személyes adatoknak ugyanezen intézmények általi továbbítása tekintetében a 45/2001 rendeletből eredő kötelezettségek közötti egyensúly felállítását célozza – megválaszolásához pontosítani kell a két rendeletben megállapított szabályok közötti viszonyt.

49      Először is arra kell emlékeztetni, hogy a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelemmel összefüggésben a 45/2001 rendelet csak akkor alkalmazható, ha a megkeresett intézmény megtagadja a dokumentumokhoz való hozzáférést, az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt kivételt hozva fel a kérelmezővel szemben. E rendelkezés megköveteli, hogy az egyén magánszférájának és becsületének esetleges sérelmét a személyes adatok védelmére vonatkozó uniós joganyagnak, és különösen a 45/2001 rendeletnek megfelelően vizsgálják és értékeljék (lásd ebben az értelemben: Bizottság kontra Bavarian Lager ítélet, fenti 4. pont, EU:C:2010:378, 59. pont).

50      Ha a kért dokumentumok a 45/2001 rendelet 2. cikkének a) pontja értelmében vett személyes adatokat tartalmaznak, az intézménynek főszabály szerint biztosítania kell a két rendeletnek a hozzáférés iránti kérelemre való teljes körű alkalmazását (Bizottság kontra Bavarian Lager ítélet, fenti 4. pont, EU:C:2010:378, 56. pont; Dennekamp kontra Parlament ítélet, fenti 4. pont, EU:T:2011:688, 24. pont). Meg kell azonban jegyezni, hogy a 45/2001 rendelet egyedi és megerősített védelmi rendszert hoz létre azon személyek vonatkozásában, akiknek a személyes adatai nyilvánosan hozzáférhetővé tehetők, és hogy a hozzáférés iránti kérelem vizsgálata során a rendelkezései, beleértve annak 8. cikkét, teljes mértékben alkalmazandóvá válnak (Bizottság kontra Bavarian Lager ítélet, fenti 4. pont, EU:C:2010:378, 60. és 63. pont; Dennekamp kontra Parlament ítélet, fenti 4. pont, EU:T:2011:688, 25. és 26. pont). Másfelől a 45/2001 rendeletnek az együttesen értelmezett (7) és (14) preambulumbekezdése jelzi, hogy a rendelkezései kötelezőek, és a személyes adatoknak az uniós intézmények által végzett bármilyen kezelésére minden körülmények között alkalmazandók.

51      Így, amennyiben a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelemnek – ha eleget tesznek neki – személyes adatok hozzáférhetővé tétele a következménye, a megkeresett intézménynek a 45/2001 rendelet valamennyi rendelkezését alkalmaznia kell, anélkül hogy az 1049/2001 rendeletben foglalt különböző szabályok és elvek az ezen adatok számára biztosított védelem teljességének korlátozásához vezethetnének. Ezen, az intézmények eljárására vonatkozó elv a 45/2001 rendelet (12) preambulumbekezdése szerint az érintett személyeknek az ilyen adatok kezelése tekintetében számukra nyújtott védelem érdekében biztosított jogok jelentőségből ered.

52      Ilyen általános keretek között kétségtelenül igaz, hogy – amint a felperes és a Finn Köztársaság kiemeli – a dokumentumokhoz való hozzáférés joga az 1049/2001 rendelet 6. cikkének (1) bekezdése értelmében nem függ attól, hogy a kérelmező igazolja‑e az említett dokumentumokhoz való hozzáférhetővé tételhez fűződő érdekét. Ebben az esetben a nyilvánosság és az átláthatóság elvének konkrét megjelenéséről van szó, amelynek az uniós intézmények cselekményeit, valamint ez utóbbiak demokratikus jellegét kell vezérelniük.

53      Márpedig meg kell állapítani, hogy az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontja – azáltal, hogy arra kötelezi az intézményeket, hogy a 45/2001 rendeleten keresztül megvizsgálják az egyén magánszférájának és a becsületének védelmét érintő sérelem veszélyét, valamint különösen e rendelet 8. cikkének b) pontján keresztül a személyes adatok kezelésére vonatkozóan előírt megszorításokat és korlátozásokat – közvetetten azt követeli meg, hogy a kérelmező kifejezett és jogszerű igazolással vagy igazolásokkal bizonyítsa az azon dokumentumokban szereplő személyes adatok továbbításának szükségességét, amelyekhez hozzáférést kért (lásd ebben az értelemben: Bizottság kontra Bavarian Lager ítélet, fenti 4. pont, EU:C:2010:378, 78. pont; Dennekamp kontra Parlament ítélet, fenti 4. pont, EU:T:2011:688, 30. pont).

54      Így a 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontja megköveteli a megkeresett intézménytől, hogy először is a kérelmező által kitűzött célra tekintettel értékelje a személyes adatok továbbításának szükséges, tehát arányos jellegét (lásd ebben az értelemben: Dennekamp kontra Parlament ítélet, fenti 4. pont, EU:T:2011:688, 34. pont). A 45/2001 rendelet 8. cikkének ugyanezen b) pontja arra kötelezi a megkeresett intézményt, hogy másodsorban azt vizsgálja meg, hogy a személyes adatok továbbítása sértheti‑e az érintett személyek törvényes érdekeit, meghatározva e vizsgálat során, hogy a kérelmező által követett cél járhat‑e ilyen következménnyel (lásd ebben az értelemben: Bizottság kontra Bavarian Lager ítélet, fenti 4. pont, EU:C:2010:378, 78. pont; Dennekamp kontra Parlament ítélet, fenti 4. pont, EU:T:2011:688, 30. pont). Ennek során az intézmény köteles értékelni a kérelmező által a személyes adatok továbbításával, és ennélfogva a dokumentumokhoz való hozzáféréssel kapcsolatban adott igazolást.

55      Ezt követően a személyes adatok továbbításának szükségességére vonatkozóan a 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontjában foglalt feltétel alkalmazása az 1049/2001 rendelet 6. cikkének (1) bekezdésében rögzített szabály alóli kivétel fennállásnak elismerését eredményezi. E következményt a 45/2001 rendelet rendelkezései számára biztosítandó hatékony érvényesülés igazolja, mivel a személyes adatok továbbítása szükségességének a dokumentumokhoz való hozzáférést kérelmező által követett célra tekintettel történő vizsgálatán kívüli más megoldás mindenképpen e rendelet 8. cikke b) pontja alkalmazásának mellőzéséhez vezetne.

56      Másodsorban különösen figyelembe kell venni a 45/2001 rendeletben a természetes személyek számára a személyes adataik kezelése tekintetében biztosított védelmi rendszer lényeges jellemzőit, mivel a hozzáféréshez való jog alól az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontjában előírt kivétel alkalmazása a 45/2001 rendelet teljes körű alkalmazását jelenti, amelynek 1. cikke rámutat arra, hogy célja többek között a természetes személyek alapvető jogainak és szabadságainak, különösen a magánélet tiszteletben tartásához való joguknak a védelme.

57      A 45/2001 rendelet II. fejezetének 2. szakaszában a 45/2001 rendelet 5. cikke kifejti azon indokokat, amelyek alapján a személyes adatok kezelése jogszerűnek tekintendő. A 45/2001 rendelet 7., 8. és 9. cikke rögzíti a személyes adatok továbbításának lebonyolítására vonatkozó feltételeket egyrészt az uniós intézményeken vagy szerveken belül, illetve azok között, másrészt az uniós intézményektől és szervektől eltérő, a személyes adatok feldolgozása [helyesen: kezelése] vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 1995. október 24‑i 95/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 281., 31. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 15. kötet, 355. o.) hatálya alá tartozó címzettek részére, harmadrészt pedig az uniós intézményektől és szervektől eltérő, a 95/46 irányelv hatálya alá nem tartozó címzettek részére.

58      Noha a 45/2001 rendelet 7., 8. és 9. cikke közül egyik sem állít fel kivételekkel társított elvet, mindegyikük pontosan a személyes adatok továbbításának lehetőségeit korlátozza oly módon, hogy szigorú feltételekhez köti azt, amelyek – ha nem teljesülnek – megtiltják a továbbítást. E feltételek között szerepel továbbra is a továbbítás más jellegű célokra tekintettel való szükségessége.

59      Márpedig a 45/2001 rendelet (5) preambulumbekezdése szerinti célja, hogy jogi úton érvényesíthető jogokat biztosítson – az általa érintettként meghatározott – természetes személyek számára, és meghatározza az uniós intézményeken és szerveken belül az adatkezelők adatkezelési kötelezettségeit. E cél eléréséhez szigorúan kell értelmezni az uniós intézménynek vagy szervnek a személyes adatok továbbítására vonatkozó lehetőségével kapcsolatban megállapított feltételeket, máskülönben veszélybe kerülnének ez e személyek számára a 45/2001 rendelet (12) preambulumbekezdésében alapvető jogokként elismert jogok. Így a szükségességre vonatkozó feltétel teljesülése magában foglalja annak bizonyítását, hogy a személyes adatok továbbítása a legmegfelelőbb intézkedés a kérelmező által kitűzött cél eléréséhez elképzelhető más intézkedések közül, és hogy arányos e céllal, ami arra kötelezi a kérelmezőt, hogy kifejezett és jogszerű igazolást nyújtson e tekintetben (lásd ebben az értelemben: Bizottság kontra Bavarian Lager ítélet, fenti 4. pont, EU:C:2010:378, 78. pont; Dennekamp kontra Parlament ítélet, fenti 4. pont, EU:T:2011:688, 30. és 34. pont).

60      A felperes érvelésével szemben a szükségességre vonatkozóan a 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontjában foglalt, ekképpen értelmezett feltétel nem tekinthető a dokumentumokhoz való hozzáférés alapvető joga alóli kivétel olyan kiterjesztő értelmezésének, amely e jog jogellenes, az uniós ítélkezési gyakorlattal ellentétes korlátozásához vezet. Az ilyen értelmezés nem teremt „csoportjellegű” kivételt a dokumentumokhoz való hozzáférés elve alól a személyes adatok javára, hanem összeegyezteti a két, egymással szemben álló alapvető jogot, amikor a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelem a 45/2001 rendeletben védett személyes adatokra vonatkozik, amint az a fenti 56–59. pontból kiderül. Az ezen, egymással ellentétes jogokat védelmező rendelkezések viszonyában a dokumentumokhoz való hozzáférés joga szintén védelemben részesül, mivel – amint a jelen ügyben – a 45/2001 rendelet 8. cikke b) pontjának kötelező alkalmazása először is csak azt eredményezi, hogy a kérelmezőnek bizonyítania kell a személyes adatok továbbításának szükségességét, vagyis azt kell bizonyítania, hogy az a legmegfelelőbb arányos eszköz az általa kitűzött cél elérésére (lásd ebben az értelemben: Dennekamp kontra Parlament ítélet, fenti 4. pont, EU:T:2011:688, 34. pont); másodszor pedig azt, hogy az intézmény köteles megvizsgálni, hogy a személyes adatok továbbítása sértheti‑e az érintett személyek törvényes érdekeit a kérelmező által kitűzött célra tekintettel (lásd ebben az értelemben: Bizottság kontra Bavarian Lager ítélet, fenti 4. pont, EU:C:2010:378, 78. pont; Dennekamp kontra Parlament ítélet, fenti 4. pont, EU:T:2011:688, 30. pont). A 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontjában foglalt feltételek szigorú értelmezése semmiképpen nem vezet tehát olyan kivétel előírásához, amely általánosságban megakadályozza a személyes adatokat tartalmazó dokumentumokhoz való bármely hozzáférést.

61      Ugyanakkor a szükségességre vonatkozóan a 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontjában előírt feltétel szigorú értelmezése nem jelenti azt, hogy a személyes adatok továbbításának olyan általános igazolását, mint a nyilvánosságnak a tagok feladataik ellátása során tanúsított magatartásáról való tájékoztatáshoz való joga, ne lehetne figyelembe venni. Valójában – amint az már a fenti 54. pontból következik – a továbbítás igazolásának általános jellege nem befolyásolja közvetlenül azt, hogy a kérelmező által kitűzött cél eléréséhez szükséges‑e a továbbítás.

62      Igaz ugyan, hogy – amint a Parlament megjegyezte – az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő rendelkezések nem írják elő az egyén magánszférájával és a becsületével kapcsolatos közérdeknek valamely nyomós közérdekkel való mérlegelését. Azonban a 45/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontját kivéve – amely megköveteli, hogy a személyes adatokat ne kezeljék a gyűjtésük céljaival összeegyeztethetetlen módon – az említett rendelet egyetlen rendelkezése sem korlátozza azon igazolásokat, amelyeket a kérelmező adhat a kért továbbításhoz. Semmi nem akadályozza meg abban, hogy a jelen ügyben hivatkozotthoz hasonló általános jellegű igazolásra, lényegében a nyilvánosság tájékoztatáshoz való jogára hivatkozzon.

63      Jóllehet az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt, a dokumentumokhoz való hozzáférés joga alóli kivétel kötelezi az intézményeket, hogy megvizsgálják az egyén magánszférájának és a becsületének védelmét érintő sérelem veszélyét a 45/2001 rendeleten, és különösen a 8. cikkének b) pontján keresztül, e kivételt oly módon kell végrehajtani, hogy biztosítsa az 1049/2001 rendelet más rendelkezéseinek hatékony érvényesülést. Nem biztosítaná ezt, ha a személyes adatokat tartalmazó dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelemmel megkeresett intézmény az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján megtilthatná a kérelmezőnek, hogy a kért adatok továbbítását általános jellegű céllal – ahogyan a jelen ügyben a nyilvánosság tájékoztatáshoz való joga – igazolja.

64      Ezért nem állítható az, hogy a felperes által a személyes adatok továbbításához a 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontjában foglalt, a szükségességre vonatkozó feltétel alátámasztása érdekében adott általános jellegű igazolás az 1049/2001 rendelet értelmében vett nyomós közérdek kritériumát vezeti be újra.

65      Harmadsorban a fenti 51. pontban tett megállapításoktól függetlenül el kell utasítani a Parlament azon érvelését, mely szerint a 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontjában foglalt, szükségességre vonatkozó feltétel szigorú értelmezése még inkább szükséges, mivel a jelen ügyben a felperes célja kifejezetten és kizárólag az, hogy a nyilvánossággal a közeljövőben közölje azokat a személyes adatokat, amelyeket neki továbbítanak, ami maximális beavatkozást jelent az ezen adatok védelméhez fűződő jogba. A Parlament szerint a 45/2001 rendeletnek nem célja, hogy lehetővé tegye a személyes adatok erga omnes hozzáférhetővé tételét.

66      A felperes ugyanis kifejtette azon szándékát, hogy a nyilvánossággal közölje azokat a személyes adatokat, amelyek továbbítását kéri. Mindazonáltal emlékeztetni kell azon jogi háttérre, amelybe a 45/2001 rendelet 8. cikke b) pontjának alkalmazása illeszkedik. Amint a fenti 49. és 50. pontban kifejtésre került, a 45/2001 rendelet azért vált teljes körűen alkalmazandóvá, mert a Parlament birtokában lévő dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelmet az 1049/2001 rendelet alapján nyújtották be, és azt az említett rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján megtagadták.

67      Továbbra is ezzel összefüggésben, a hozzáférés iránti kérelem célja és hatása – ha annak helyt adnak – a kért dokumentumok hozzáférhetővé tétele, ami az 1049/2001 rendelet 2. cikkének (4) bekezdése alapján azt jelenti, hogy a megkeresett intézmény vagy szerv a nyilvánosság számára hozzáférhetővé teszi e dokumentumokat. Márpedig nem kérdőjelezhető meg a személyes adatok továbbítására vonatkozóan a 45/2001 rendeletben, különösen a 8. cikkének b) pontjában megállapított feltételek olyan értelmezése, hogy azok valamelyikének alkalmazása azzal a hatással járjon, hogy főszabály szerint az ilyen adatokat tartalmazó dokumentumokhoz való hozzáférést egyedül a kérelmező számára adják meg, és megtiltják azt a nyilvánosság számára, ezáltal pedig alkalmazhatatlanná válik az 1049/2001 rendelet. Amennyiben a személyes adatokat tartalmazó dokumentumokhoz való hozzáférést kérelmező személy bizonyította azok továbbításának szükségességét, és a megkeresett intézmény úgy ítélte meg, hogy nincs ok azt feltételezni, hogy az érintettek törvényes érdekei e továbbítással sérelmet szenvedhetnek, az adatok továbbíthatók, és – azzal a fenntartással, hogy az 1049/2001 rendeletben előírt, az egyén magánszférájának és becsületének védelmét érintő sérelemre alapított kivételen kívüli semmilyen más kivétel sem alkalmazható – az adatokat tartalmazó dokumentumot, illetve dokumentumokat hozzáférhetővé, és ezáltal a nyilvánosság számára elérhetővé teszik.

68      A fenti 49–67. pontból következik, hogy a szükségességre vonatkozóan a 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontjában előírt kritériumot szigorúan kell értelmezni; hogy a személyes adatok továbbításának szükségességére vonatkozó feltétel a szükségességnek a megkeresett intézmény vagy szerv által a dokumentumokhoz való hozzáférést kérelmező által követett célra tekintettel történő vizsgálatát jelenti, ami korlátozza a hozzáférés iránti kérelem igazolásának hiányára vonatkozó szabály terjedelmét; hogy az ezen adatok továbbítása szükségességének a kérelmező által hivatkozott igazolása lehet általános jellegű és hogy az 1049/2001 rendelet nem fosztható meg hatékony érvényesülésétől releváns rendelkezéseinek olyan értelmezésével, amely magában foglalja, hogy a jogszerű hozzáférhetővé tétel soha nem követheti a nyilvánosság számára való teljes körű hozzáférhetővé tétel célkitűzését.

 A személyes adatok továbbításának szükségességére vonatkozó igazolások értékeléséről

69      Lényegében a felperes úgy ítéli meg, hogy bizonyította a 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontjában előírt, valamint a Bizottság kontra Bavarian Lager ítélet, fenti 4. pont (EU:C:2010:378, 63. pont) és a Dennekamp kontra Parlament, fenti 4. pont (EU:T:2011:688, 31–35. pont) fényében értelmezett, a személyes adatok továbbításának szükségességére vonatkozó kritériumot, és kifejezett kapcsolatot állított fel a kérelmében kitűzött cél és valamennyi kért név hozzáférhetővé tételének szükségessége között.

70      A felperes kifogásainak megválaszolása érdekében legelőször is ismertetni kell a szóban forgó személyes adatok továbbításának szükségességére vonatkozóan az igazgatási eljárás során adott igazolásokat, és a Parlament által a megtámadott határozatban ezzel kapcsolatban tett értékelést, majd ezt követően kell a Törvényszéknek az előtte felhozott érvekkel kapcsolatos értékelését ismertetni.

–       A Parlamentnek a személyes adatok továbbításának szükségességére vonatkozó értékelése a megtámadott határozatban

71      Meg kell állapítani, hogy a személyes adatok továbbításának szükségességére vonatkozóan a felperes az eredeti kérelemben a nyilvánosság azon igényére hivatkozott, hogy az jobban megértse, hogyan hozzák meg a határozatokat, és arra, hogy ehhez sajtóriportokban vitát lehetne kezdeményezni. A jelen ügyben az európai polgárok számára rendkívül fontos volt, hogy tudják, kik azok a tagok, akiknek személyes érdekük fűződik a rendszerhez, noha nekik kellett meghozniuk a kezeléséről szóló határozatokat.

72      A megerősítő kérelemben a felperes a tájékoztatáshoz való jog és a véleménynyilvánítás szabadságához való jog alapján ítélte szükségesnek a személyes adatok továbbítását. Kifejtette, hogy azért szükséges a kért dokumentumok hozzáférhetővé tétele, hogy riportot készíthessen a közpénzek felhasználásának módjáról, a magánérdekek által a tagok szavazataira gyakorolt lehetséges hatásról és az ellenőrzési mechanizmusok működéséről. E célból rámutatott arra, hogy a riportjához nélkülözhetetlen az érintett tagok nevének ismerete ahhoz, hogy gyakorolhassa a véleménynyilvánítás szabadságát, és továbbíthassa ezen információt a nyilvánosság számára, amelynek – polgárként és adózóként – érdeke fűződik annak megismeréséhez. Véleménye szerint a rendszerben részt vevő tagok nevének hozzáférhetővé tétele lehetővé teszi annak elkerülését, hogy a szavazataikat a rendszer befolyásolására használhassák fel oly módon, hogy a választóik szándékai ellenére előnyük származzon belőle. A felperes szerint a nyilvánosságnak nincsenek más eszközei arra, hogy megtudja, a tagok hogyan használják fel a rendszerrel kapcsolatos közhatalmi előjogaikat.

73      A megtámadott határozatban a Parlament elsősorban úgy ítélte meg, hogy a felperes nem bizonyította a személyes adatok továbbításának szükségességét, és két különböző indokra alapozott a felhozott igazolások elutasítása érdekében. Először is a Parlament a kérelem igazolásaként a tájékoztatás szabadságával és a véleménynyilvánítás szabadságával összefüggésben a nyilvánosság és a média azon közkiadásokkal kapcsolatos érdekeit azonosította, amely közkiadásoknak részét képezik a tagok pénzbeli előnyei. Ezzel kapcsolatban úgy ítélte meg, hogy a hivatkozott közérdek elvont és túl általános, és – bár a 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontjával összefüggésben érvényes indoknak minősül – a személyes adatok hozzáférhetővé tételét minden ésszerű határon túl tenné lehetővé, és olyan eredményre vezetne, amely nem tartja tiszteletben a személyes adatok védelmére vonatkozó uniós szabályokat. Másodsorban a Parlament rámutatott arra, hogy a felperes nem állított fel kapcsolatot az általa követett célok és azon konkrét személyes adatok között, amelyek továbbítását kérte, mivel nem voltak egyértelműek azok az okok, amelyek miatt a továbbítás szükséges lett volna. Annak megállapításával folytatta, hogy a nyilvános ellenőrzés gyakorlásához nem volt szükséges és arányos a rendszerben részt vevő valamennyi tag nevét kérni, mivel az e rendszerre vonatkozó határozatokat a hivatal hozta, és rámutatott arra, hogy a felperesnek a továbbítás szükségességének bizonyítottságához azonosítania kellett volna az összeférhetetlenség különleges és sajátos veszélyét.

–       A felek érvei

74      Az első kifogásban a felperes arra hivatkozik, hogy azzal igazolta a személyes adatok továbbításának szükségességét, hogy közérdekű információkról volt szó, amelyeket újságíróként közölhet az európai polgárokkal annak érdekében, hogy tudják, hogyan használták fel a közpénzeket, milyen magatartást tanúsítottak a megválasztott képviselőik, és hogy ez utóbbiak rendszerrel kapcsolatos szavazatát befolyásolta‑e a pénzügyi érdekük. Második kifogásában úgy ítéli meg, hogy kifejezetten felállította a kapcsolatot a kérelmében kitűzött cél és valamennyi kért név hozzáférhetővé tételének szükségessége között, amely az egyetlen eszköz a nyilvánosság számára, hogy a képviselőit felelősségre vonhassa a rendszerrel kapcsolatos cselekményeikért. Nem kellett volna pontosabbnak lennie a kérelmében azon tagok tekintetében, akik a hivatal tagjai.

75      A Finn Köztársaság, a Svéd Királyság és az adatvédelmi biztos szerint a kért információk hozzáférhetővé tételét az átláthatósághoz fűződő általános közérdek igazolja, amelynek lehetővé kell tennie, hogy a nyilvánosság számára értékes értékelést nyújthassanak a rendszerrel kapcsolatos olyan tényekről, mint a tagok szavazáskor tanúsított magatartása, és lehetőséget biztosítson ez utóbbiakhoz intézendő kérdésekre, illetve ez utóbbiak meghallgatására azáltal, hogy a személyes adatok továbbítása szükségességének megállapításához szükséges küszöbnek alacsonynak kell lennie, amennyiben az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt hozzáférési jog alóli kivételt kell értelmezni, és azáltal, hogy e szükségesség e cikk értelmében fennállhat a közérdekre alapított indokok alapján, amint arra a felperes pontosan és konkrétan hivatkozott a hozzáférés iránti kérelmében.

76      A Parlament elsődlegesen azt állítja, hogy a felperes nem teljesíti az arányossággal kapcsolatban az uniós ítélkezési gyakorlatból eredő követelményeket a szóban forgó személyes adatok továbbítása szükségességének bizonyítása érdekében. Emlékezetet arra, hogy a szükségesség fogalmának ezen értelmezése megfelel az EUSZ 15. cikknek és az 1049/2001 rendeletnek. Ez annál is inkább igaz, hogy – amint a jelen ügyben – a személyes adatok továbbítására irányuló kérelem célja a nyilvánossággal való közlésük, amely maximális beavatkozás az ezen adatok védelméhez fűződő jogba. A Parlament szerint a 45/2001 rendeletnek nem az erga omnes hozzáférhetővé tétel lehetővé tétele a célja, hanem a személyes adatok egyedi, meghatározott címzettekhez való továbbításának engedélyezése. Ezenfelül rámutat arra, hogy a felperes a megtámadott határozat elfogadása előtt nem szolgáltatott az állítólagos közérdeket objektíve alátámasztó érvet, konkrétan arra, hogy jelenleg vita lenne folyamatban a rendszerre vonatkozóan, vagy valamely tag magatartása megkérdőjelezhető volna, amint azt a Dennekamp kontra Parlament ítélet, fenti 4. pont (EU:T:2011:688) megköveteli.

–       A Törvényszék álláspontja

77      Amint a fenti 59. pontban megállapításra került, a szükségességre vonatkozóan a 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontjában előírt – szigorúan értelmezendő – feltétel teljesülése annak bizonyítását vonja maga után, hogy a személyes adatok továbbítása a legmegfelelőbb intézkedés a kérelmező által kitűzött cél eléréséhez elképzelhető más intézkedések közül, és hogy arányos e céllal. A jelen ügyben együttesen kell válaszolni azon két kifogásra, amelyek szerint a szóban forgó adatok továbbítása a legmegfelelőbb intézkedés a kitűzött célok eléréséhez.

78      Azon célok között, amelyek tekintetében a felperes megerősítő kérelmében azt állította, hogy szükséges volt, hogy a Parlament továbbítsa a szóban forgó személyes adatokat, különbséget kell tenni egyfelől annak a tájékoztatáshoz való jog gyakorlása keretében történő nyilvános ellenőrzése között, hogy milyen módon történik a közpénzek felhasználása, másfelől pedig a tagok érdekeinek a rendszerrel kapcsolatos szavazataikra gyakorolt lehetséges hatása, vagyis a tagoknál fennálló esetleges összeférhetetlenség azonosítása között.

79      Először is a felperes kinyilvánította azon szándékát, hogy újságcikkekben és televíziós riportokban információkat közöljön a rendszerről, és ezáltal lehetővé tegye a nyilvánosság számára a rendszerre vonatkozó legitim vitában való részvételt, különösen kiemelve a szerepét: újságíró egy demokratikus társadalomban.

80      Ebből a szempontból a felperes a tárgyaláson azt állította, hogy a személyes adatok továbbításának a szükséges jellegét a 95/46 irányelv 9. cikke alapján kell értékelni, amely különös szabályokat ír elő arra az esetre, amikor az ilyen adatok kezelésére újságírói célból került sor, mivel az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontja minden további pontosítás nélkül hivatkozik a személyes adatok védelmével kapcsolatos uniós szabályozásra. A Törvényszék eljárási szabályzata 76. cikke d) pontjának és 84. cikke (1) bekezdésének együttes rendelkezéseiből azonban következik, hogy a keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felhozott jogalapok rövid ismertetését, és hogy az eljárás további részében semmilyen új jogalapot vagy érvet nem lehet felhozni, kivéve, ha azok olyan jogi és ténybeli helyzetből származnak, amely az eljárás során merült fel (2010. október 21‑i Umbach kontra Bizottság ítélet, T‑474/08, EU:T:2010:443, 60. pont), vagy amelyek valamely korábban közvetlenül vagy közvetve a keresetlevélben kifejtett jogalap kiterjesztésének minősülnek, és ahhoz szorosan kapcsolódnak (lásd: 2012. november 29‑i Thesing és Bloomberg Finance kontra EKB ítélet, T‑590/10, EU:T:2012:635, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A jelen ügyben nem ez a helyzet áll fenn, és ezt a késedelmesen felhozott érvet mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

81      Mivel a megerősítő kérelmében a szóban forgó személyes adatok továbbítása szükségességének igazolása érdekében a felperes a tájékoztatáshoz való jogra és a véleménynyilvánítás szabadságához való jogra támaszkodott, meg kell állapítani, hogy ez nem elegendő annak bizonyításához, hogy a rendszerben részt vevő tagok nevének továbbítása a legmegfelelőbb intézkedés a céljának eléréséhez elképzelhető más intézkedések közül, és hogy az arányos e céllal.

82      Kétségtelen, hogy a felperes az érvelésében egyértelműen meghatározta az általa követett célokat, és azon indokokat, amelyek miatt szükségesnek ítélte meg az adatok továbbítását: lényegében azért, hogy riportot készíthessen a rendszerről annak érdekében, hogy az európai nyilvánosság megismerhesse annak működését, és ellenőrzést gyakorolhasson az azt képviselő tagok felett. Ennek során azonban – a Dennekamp kontra Parlament ítéletben, fenti 4. pont (EU:T:2011:688, 30. és 34. pont), értelmezett 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontjából következő követelménnyel szemben – nem fejtette ki, hogy a rendszerben részt vevő tagok nevének továbbítása mennyiben a legmegfelelőbb intézkedés a maga által kitűzött cél elérésére.

83      A felperes ugyanis a megerősítő kérelemben annak állítására szorítkozott, hogy a rendszer keretében felhasznált közkiadások feletti nyilvános ellenőrzés lehetővé tételét célzó intézkedések, így a költségvetési mentesítési eljárás, nem részesítik védelemben az általa hivatkozott alapvető jogokat, nevezetesen a tájékoztatáshoz való jogot és az összegyűjtött információk nyilvánossággal való közlésének jogát, és ezért nem igazolhatják a szóban forgó adatok hozzáférhetővé tételének megtagadását. Meg kell állapítani, hogy ezen elemek alapján nem határozható meg, hogy a rendszerben részt vevő tagok nevének továbbítása mennyiben minősül a legmegfelelőbb intézkedésnek a felperes által kitűzött cél elérésére, sem pedig az, hogy az mennyiben arányos e céllal. Azon puszta állítás, hogy a továbbítás biztosítja a legmegfelelőbben az alapvető jogok védelmét, nem tekinthető azon különböző intézkedések hatásai és következményei – akár korlátozott – elemzése eredményének, amelyek meghozhatók a felperes céljainak eléréséhez.

84      Ami a felperes azon érvét illeti, mely szerint már folyamatban volt a rendszerre vonatkozó vita, figyelembe véve a létrehozatalát és a finanszírozását érintő vitát, vagy pedig az ilyen vita hiányában is szükséges lenne a tagok nevéhez való hozzáférés annak kibontakozásának elősegítése érdekében, a felperes mindössze azon érvekre hivatkozik, amelyek a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelme által követett célhoz kapcsolódnak. Ezen érvek alapján nem bizonyítható azon szükségesség, amely miatt biztosítani kell számára a szóban forgó adatok továbbítását, mivel azokból nem derül ki a kért intézkedés megfelelő és arányos jellegével fennálló semmilyen kapcsolat, amint azt az uniós ítélkezési gyakorlat megköveteli (lásd ebben az értelemben: Dennekamp kontra Parlament ítélet, fenti 4. pont, EU:T:2011:688, 34. pont). Ezenfelül a rendszerről, konkrétabban annak a közkiadások terhére a tagokra nézve előnyös jellegéről folytatott vita fennállása – a felperes által felhozott különböző ténybeli elemekhez hasonlóan – annak bizonyítására irányulnak, hogy a felperes már pontos információkkal rendelkezik a rendszer szabályaira és működésére vonatkozóan, amelyek lehetővé teszik számára annak a nyilvános vitának a kezdeményezését vagy kibontakoztatását, amelyet a rendszer megfelelő kezelésével és az uniós költségvetést érintő pénzügyi kockázatokkal kapcsolatban kíván megnyitni. A szóban forgó személyes adatok továbbítása szükségessége bizonyításának hiányán kívül meg kell állapítani, hogy ezen, maga a felperes által előterjesztett különböző bizonyítékok nem amellett az állítás mellett szólnak, mely szerint ismerni kellene a rendszerben részt vevő tagok nevét ahhoz, hogy azok közpénzekre gyakorolt állítólagos negatív hatásairól nyilatkozni lehessen.

85      Ezenkívül ugyanezen következményt kell levonni az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezési gyakorlatából is, amely kimondta, hogy valamely képviselő személyes adataiból álló információkhoz való hozzáférés megtagadása nem volt szükséges egy demokratikus társadalomban az újságírók azon joga szempontjából, hogy közérdekből információkat kapjanak és közöljenek. Az ilyen megállapítás ugyanis semmiképpen nem teszi lehetővé annak meghatározását, hogy a felperes által kért intézkedés a legmegfelelőbb‑e az általa kitűzött cél megvalósítására, és hogy ezen intézkedés arányos‑e azzal.

86      Végül a fenti 82. pontban levont következtetést nem befolyásolják azon érvek sem, amelyek szerint a felperes kifejezetten felállította a kapcsolatot a kérelmében kitűzött cél és valamennyi kért név hozzáférhetővé tételének szükségessége között, és nem lehetett volna pontosabb a kérelmében, konkrétan azon tagok tekintetében, akik a hivatal tagjai, az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (6) bekezdésében foglalt részleges hozzáférhetővé tétel lehetőségére tekintettel. Ezen érvek egyike sem teszi lehetővé a rendszerben részt vevő tagok neve továbbítása szükségességének bizonyítását, amint azt a 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontja megköveteli.

87      Ezt követően el kell utasítani a felperesnek a rendszerben részt vevő tagok neve továbbításának a nyilvánosság tájékoztatásának és a rendszer jogszerűségére vonatkozó vitában való részvételének céljából való szükségességére vonatkozó érvelését, ezért az Alapjogi Charta 11. és 42. cikkét, amely a véleménynyilvánítás szabadságára, illetve és az uniós intézmények és szervek dokumentumaihoz való hozzáférés jogára vonatkozik, nem sértették meg.

88      Másodsorban a felperes úgy ítéli meg, hogy a szóban forgó személyes adatok továbbítása annak érdekében szükséges, hogy meghatározható legyen, a tagok rendszerrel kapcsolatban leadott szavazatait befolyásolták‑e a pénzügyi érdekeik, mivel a rendszerben részt vevő valamennyi tag nevének hozzáférhetővé tétele az egyetlen eszköz a nyilvánosság számára, hogy a képviselőit felelősségre vonhassa a rendszerrel kapcsolatos cselekményeikért.

89      A felperes érvelése – mind a megerősítő kérelmében, mind pedig a beadványaiban – a tagok esetleges összeférhetetlenségeinek nyilvánosságra hozatalára vonatkozó szükségességen alapul.

90      Elsőként meg kell jegyezni, hogy a Parlament a tárgyaláson feltett egyik kérdésre válaszolva azt állította, hogy az összeférhetetlenségek hozzáférhetővé tétele jogi szempontból nem tekinthető a személyes adatok kezelésének jogszerű céljaként a 45/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében, így az e rendelkezéssel való összekapcsolás nélkül ismételte meg az ellenkérelmében felhozott érvet. Márpedig meg kell állapítani, hogy a Parlament a megtámadott határozatban nem állította, hogy a rendszerben részt vevő tagok nevének továbbítása azon jogszerű célokkal összeegyeztethetetlen adatkezelés lenne, amelyekre azokat gyűjtötték. Ezért mindenesetre ezen érvet mint ténybeli alapot nélkülözőt el kell utasítani, mivel a megtámadott határozat indokolásában egyáltalán nem szerepel ilyen megállapítás.

91      Másodsorban az európai parlamenti képviselők pénzügyi érdekeltségekre és összeférhetetlenségre vonatkozó magatartási kódexe 3. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Amennyiben valamely [tag] személyes érdekeltsége nem helyénvaló módon befolyásolná európai parlamenti képviselői feladatainak ellátását, összeférhetetlenség áll fenn. Nem áll fenn összeférhetetlenség abban az esetben, ha a képviselő az állampolgári közösség vagy személyek átfogó csoportja tagjaként részesül előnyökben.”

92      Szintén megjegyezhető, hogy az Európa Tanács szerint az összeférhetetlenség olyan helyzetből fakad, amelyben a köztisztviselő olyan magánérdekkel rendelkezik, amely befolyásolja vagy befolyásolni látszik hivatali kötelességének pártatlan és objektív teljesítését, az említett magánérdek felöleli a neki, családja, közeli hozzátartozói, barátai és a vele jelenleg, illetve korábban üzleti vagy politikai kapcsolatban álló személyek vagy szervezetek számára nyújtott bármely előnyt, valamint az ahhoz kapcsolódó – akár pénzügyi, akár polgári jogi – felelősséget is (lásd az Európa Tanács Miniszteri Bizottság által a tagállamokhoz intézett, 2000. május 11‑én elfogadott, a köztisztviselők magatartási kódexeiről szóló R (2000) 10. számú ajánlás 13. cikkét).

93      A képviselők esetén az összeférhetetlenség azt feltételezi tehát, amint arra a felperes hivatkozik, hogy valamely adott tárgykörre vonatkozó szavazáskor a képviselő megatartását befolyásolhatja a személyes érdeke. A jelen ügyben az esetleges összeférhetetlenség abban rejlik, hogy a tagok szavazatukkal módosíthatják a rendszert, vagy a rendszer kedvezményezettjeiként az érdekeiket előnyben részesítve fejezhetik ki az arra vonatkozó álláspontjukat.

94      Márpedig ahhoz, hogy a tagok tekintetében fennálló esetleges összeférhetetlenség nyilvánosságra kerülhessen, amikor a rendszerről hoznak döntést, ismerni kell közülük azoknak a nevét, akik részt vesznek benne, anélkül hogy azon körülmény, hogy a szóban forgó összeférhetetlenség, amely – amint azt a Parlament állítja – benne rejlik a választott közgyűlés tagjaként ellátott feladatban, befolyásolja a személyes adatok továbbításának szükségességére vonatkozó értékelést. Önmagában e körülmény semmiképpen nem teszi lehetővé annak bizonyítását, hogy a tervezett továbbítás nem lenne szükséges. Az ilyen továbbítás minősül tehát az egyetlen olyan intézkedésnek, amely lehetővé teszi a felperes által kitűzött cél elérését, mivel egyetlen más intézkedés sem alkalmas az esetleges összeférhetetlenségi helyzetben lévő tagok azonosításának biztosítására. Ezért a 45/2001 rendelet 8. cikke b) pontjának alkalmazásához úgy kell tekinteni, hogy a rendszerben részt vevő tagok nevének továbbítása a legmegfelelőbb intézkedés, és hogy az arányos annak meghatározásához, hogy azok az érdekek, amelyek a tagokat a rendszerhez kötik, befolyásolhatják‑e a szavazáskor tanúsított magatartásukat (lásd ebben az értelemben: Dennekamp kontra Parlament ítélet, fenti 4. pont, EU:T:2011:688, 30. és 34. pont).

95      E szakaszban ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a jelen helyzetben, amelyben az esetleges összeférhetetlenség a tagok szavazáskor tanúsított magatartásában rejlik, pusztán a rendszerben részt vevő tagok azonosságának felfedése önmagában nem elegendő az összeférhetetlenség nyilvánosságra hozatalához. Azt is meg kell határozni, hogy mely tagoknak kellett a szavazás során a rendszerrel kapcsolatos döntéshozatalban részt venniük, mivel a Parlament azt állítja, hogy kizárólag a rendszerben részt vevő és a hivatal, vagyis azon szerv tagjának minősülő tagok lehetnek esetleges összeférhetetlenségi helyzetben, amely a Parlament álláspontja szerint megállapítja a rendszer kezelésére vonatkozó szabályokat.

96      Márpedig a felperes a megerősítő kérelemben nem szorítkozott azon szavazásra való hivatkozásra, amelyek eredményeképpen módosításokat vezettek be a rendszer kezelésének részletszabályaihoz, hanem minden olyan szavazásra hivatkozott, amelynek során a Parlament vagy annak valamely szerve valamilyen módon állást foglalt a rendszerről. Így rámutatott azon lehetséges hatásra, amelyet a magánérdekek gyakorolnak a tagok szavazáskor tanúsított magatartására, a tagok azon helyzetére, amellyel befolyásolhatják azon módot, ahogyan a közpénzeket a javukra használják fel, és a rendszerben részt vevő tagok nevének hozzáférhetővé tételén kívüli más olyan eljárás hiányára, amely felfedné, hogyan használják a képviselők a közhatalmi előjogaikat a rendszerrel kapcsolatban.

97      A pervezető intézkedésre (lásd a fenti 23. pont) válaszul a felperes benyújtotta a Törvényszéknek a 2005. október 1‑je óta elfogadott azon aktusokat, amelyekkel szerinte a Parlament teljes ülése, a Parlament költségvetés‑ellenőrzési bizottsága és a hivatal módosításokat vezetett be a rendszert érintően, vagy állást foglalt a kezelésével kapcsolatban. Ami a teljes ülést illeti, az Európai Unió 2005. pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről szóló, I. szakasz – Európai Parlament, 2007. április 24‑i 2008/497/EK, Euratom európai parlamenti határozatról (HL 2008. L 187., 1. o.), az Európai Unió 2006. pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről szóló, I. szakasz – Európai Parlament, 2008. április 22‑i 2009/185/EK, Euratom európai parlamenti határozatról (HL 2009. L 88., 1. o.), az Európai Unió 2007. pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről szóló, I. szakasz – Európai Parlament, 2009. április 23‑i 2009/628/EK, Euratom európai parlamenti határozatról (HL L 255., 1. o.), valamint az Európai Unió 2010. pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről szóló, I. szakasz – Európai Parlament, 2012. május 10‑i 2012/544/EU, Euratom európai parlamenti határozatról (HL L 286., 1. o.) van szó. A Parlament költségvetés‑ellenőrzési bizottságát illetően az Unió 2005. pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésre, I. szakasz – Európai Parlament, vonatkozó 1–21. módosításról szóló 2007. március 8-i jelentéstervezetről, a költségvetés‑ellenőrzési bizottság 2006. pénzügyi évre vonatkozó véleményével kapcsolatos egyik tájékoztató dokumentumról, valamint a költségvetés‑ellenőrzési bizottság 2010. pénzügyi évi munkáiról szóló jegyzőkönyvről van szó. A hivatalt illetően a rendszer kezeléséről szóló 2005. november 30‑i határozatról, az európai parlamenti képviselők statútumának végrehajtási szabályzatáról szóló 2008. május 19‑i és 2008. július 9‑i határozatról (HL 2009. C 159., 1. o.), az önkéntes nyugdíjalapról szóló 2009. március 9‑i határozatról és az önkéntes nyugdíjalapról szóló 2009. április 1‑jei határozatról van szó.

98      Legelőször is figyelmen kívül kell hagyni az európai parlamenti képviselők statútumának elfogadásáról szóló, 2005. szeptember 28‑i 2005/684/EK, Euratom európai parlamenti határozatot (HL L 262., 1. o.), mivel e határozat kívül esik a felperes által benyújtott, e dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelem hatályán, amely különösen a 2005 szeptembere után a rendszerben részt vevő tagok név szerinti listájára vonatkozik. Ugyanígy figyelmen kívül kell hagyni a költségvetés‑ellenőrzési bizottság véleményével kapcsolatos tájékoztató dokumentumot, és az említett költségvetés‑ellenőrzési bizottság 2010. pénzügyi évre vonatkozó munkáiról szóló jegyzőkönyvet, amelyek csak közvetetten hivatkoznak a határozatokra vagy a szavazatokra, azok pontos meghatározása nélkül.

99      Ezt követően a felek által a pervezető intézkedésekre adott válaszok olvasata alapján meg kell állapítani, hogy a teljes ülés fenti 97. pontban említett határozatairól – amelyek mindegyike a Parlament elnöke számára a költségvetés végrehajtása érdekében mentesítést biztosító határozatot tartalmaz –, valamint az állásfoglalásban szereplő észrevételekről magukra a mentesítő határozatokra és az állásfoglalásokra vonatkozó szavazást tartottak. A tárgyaláson feltett kérdésre a Parlament nem tudta pontosítani, hogy általános szavazást tartottak‑e e határozatok és állásfoglalások mindegyikéről, vagy pedig külön szavazást tartottak az egyes pontokról, illetve az egyes pontok módosítására vonatkozó javaslatokról.

100    A tárgyalást követően a Parlamenthez intézett írásbeli kérdések tehát a fent említett négy költségvetési mentesítési határozat, valamint az azokhoz csatlakozó, a teljes ülésen elfogadott állásfoglalások pontos szavazási módjának meghatározására vonatkoztak.

101    Márpedig a Parlament válaszából kiderül, hogy habár a fenti 97. pontban hivatkozott, mind a négy mentesítési határozatot és az azokhoz csatlakozó állásfoglalásokat a teljes ülés általános szavazással fogadta el, a 2005. pénzügyi évre vonatkozó mentesítésről szóló állásfoglalásról 2007. április 24‑én tartott szavazást, a 2006. pénzügyi évre vonatkozó mentesítésről szóló állásfoglalásról 2008. április 22‑én tartott szavazást és a 2010. pénzügyi évre vonatkozó mentesítésről szóló állásfoglalásról 2012. május 10‑én tartott szavazást mindegyik esetben a módosításokról és az állásfoglalás‑tervezetek egyes pontjairól tartott külön szavazás előzte meg. Ami a 2005. pénzügyi évre vonatkozó mentesítésről szóló állásfoglalást illeti, az állásfoglalás‑tervezetnek a rendszerre vonatkozó (74)–(84) pontja külön szavazás tárgyát képezte, amelyen a tagok kifejthették álláspontjaikat. Ami a 2006. pénzügyi évre vonatkozó mentesítésről szóló állásfoglalásnak a rendszerre vonatkozó (70)–(73) pontját illeti, azt ugyanilyen módon fogadták el. Ugyanez vonatkozik a 2010. pénzügyi évre vonatkozó mentesítésről szóló állásfoglalás esetében az állásfoglalás‑tervezetnek a rendszerre vonatkozó (98) és (99) pontjára.

102    Az előzőekből következik, hogy mindegyik tagnak, aki részt vett a teljes ülésen, 2007. április 24‑én, 2008. április 22‑én és 2012. május 10‑én joga volt állást foglalni a rendszerről.

103    Ezért ahhoz, hogy a felperes számára lehetővé váljon azon céljának elérése, hogy nyilvánosságra hozza a tagoknál fennálló esetleges összeférhetetlenséget, a Parlamentnek továbbítania kellett volna a rendszerben részt vevő azon tagok nevét, akik a fenti 102. pontban említett időpontokban tartott teljes üléseken részt vettek, és akik ténylegesen részt vettek az ezen időpontokban tartott szavazásokon, azok nevére való korlátozódás nélkül, akik a Parlament eljárási szabályzatának 180. cikke szerinti név szerinti szavazási eljárással tartott szavazásokon vettek részt, amint az a felperes 2015. február 2‑án benyújtott észrevételeiben szereplő megállapításai alapján feltételezhető. Bármilyen szavazási módot is alkalmaztak a rendszerre vonatkozó szavazás alkalmával, mindazokat a tagokat, akik ténylegesen szavaztak, és akik részt vettek a rendszerben, befolyásolhatta az ezzel kapcsolatos személyes érdekük (lásd a fenti 102. pontot).

104    A fentiekből az következik, hogy nem kell megvizsgálni a költségvetés‑ellenőrzési bizottság és a hivatal szavazásának pontos módjait, mivel a tagjaik a teljes ülésnek is tagjai.

105    Harmadsorban a Parlament úgy ítéli meg, hogy jellegénél fogva lehetetlen meghatározni, hogy a tagokat, amikor a rendszerről kellett állást foglalniuk, valóban a saját pénzügyi érdekeik vezérelték‑e, vagy más jogszerű vagy nem jogszerű érdek, mivel a rendszerben részt vevő tagok azonosítása nem nyújt semmilyen információt a rendszerre vonatkozó szavazataik szubjektív indokairól.

106    Márpedig az összeférhetetlenség fogalma nem kizárólag olyan helyzetre utal, amelyben a köztisztviselő olyan magánérdekkel rendelkezik, amely ténylegesen befolyásolja hivatali kötelességének – a jelen esetben a Parlament képviselőjének – pártatlan és objektív teljesítését, hanem olyan helyzetre is, amelyben az azonosított érdek a nyilvánosság számára befolyásolni látszik a hivatali kötelességek pártatlan és objektív teljesítését. Egyébiránt az esetleges összeférhetetlenség hozzáférhetővé tétele nem kizárólag azon esetek felfedésére irányul, amikor a köztisztviselő úgy látta el feladatait, hogy célja személyes érdekeinek kielégítése volt, hanem arra is irányul, hogy a nyilvánosságot is tájékoztassák a köztisztviselőket érintő összeférhetetlenség kockázatáról abból a célból, hogy azok pártatlanul járjanak el hivatali kötelességük teljesítése során azt követően, hogy – azon körülményekre tekintettel, amelyek között vannak – bejelentették az őket érintő esetleges összeférhetetlenségi helyzetet, és intézkedéseket hoztak vagy javasoltak annak megoldására vagy elkerülésére. Következésképpen a Parlament érve megalapozatlan, és azt el kell utasítani, mivel a képviselő által leadott szavazat szubjektív indokai jellegüknél fogva ellenőrizhetetlenek.

107    Negyedsorban a fenti 106. pontban kifejtettekkel megegyező indokok alapján el kell utasítani a Parlament azon érvét, hogy a felperes nem bizonyította, hogy vita folyna a tagok rendszerrel kapcsolatos esetleges összeférhetetlenségéről, vagy valamely adott tag magatartásáról.

108    Ötödsorban, szintén a fenti 91–106. pontban kifejtett érvelésből következik, hogy azon szabály, mely szerint a Dennekamp kontra Parlament ítéletben, fenti 4. pont (EU:T:2011:688, 34. és 35. pont) értelmezett 45/2001 rendeletből következik, hogy a személyes adatok továbbítását kérő személynek pontosan be kell nyújtania az e továbbítás szükségességére vonatkozó következtetés levonását lehetővé tévő bizonyítékokat, nem vezethet olyan következményekhez, amelyeket a Parlament érvelése magában foglal.

109    Mindenekelőtt – a Parlament állításával szemben – meg kell állapítani, hogy a felperes kifejtette azon indokokat, amelyek miatt meg akarta ismerni a tagok rendszerben való részvételét, nevezetesen azon esetleges összeférhetetlenség ezáltal történő felfedésének lehetősége miatt, amelyek befolyásolhatják feladataik ellátását.

110    Ezt követően, habár a Parlament azt kívánja állítani, hogy a felperes a továbbítás szükségességének megállapításához köteles volt mindazokat a bizonyítékokat bemutatni, amelyek igazolják az összeférhetetlenség fennállását, meg kell állapítani, hogy a tagok esetleges, a rendszerről tartott szavazáskor fennálló összeférhetetlenségének nyilvánosságra hozatala céljából a felperes jogszerűen szorítkozhatott annak bizonyítására, hogy e tagok – tagkénti és a rendszerben részt vevő személykénti kettős jellegzetességük folytán – ilyen helyzetben vannak. Az összeférhetetlenség fogalma ugyanis olyan helyzetre utal, amelyben az azonosított érdek a nyilvánosság számára befolyásolni látszik a hivatali kötelességek pártatlan és objektív teljesítését (lásd a fenti 106. pontot), a szóban forgó kötelezettségek pártatlan ellátása hiányának bizonyítása tehát nem szükséges. Konkrétan nem róható fel a felperesnek, hogy – mielőtt a szóban forgó tagok nevének továbbítását kérte – nem azonosította azt a szervet, amelynek a Parlamenten belül a rendszerről döntéseket kellett hoznia, és így az érintett tagok csoportját.

111    Az ezzel ellentétes értelmezés azt eredményezné, hogy a felperesnek először azon dokumentumokhoz kellene hozzáférést kérnie, amelyek meghatározzák azokat a szerveket, amelyeken belül a rendszerről szavaztak, és a kapott eredményre tekintettel másodszor az ezzel kapcsolatos szavazásban ténylegesen részt vevő tagokat azonosító dokumentumokhoz kellene hozzáférést kérnie, majd pedig a rendszerben részt vevő tagokat azonosító dokumentumokhoz. Az 1049/2001 rendelet egyetlen rendelkezése sem írja elő a valamely uniós intézmény vagy szerv birtokában lévő dokumentumokhoz való hozzáférést kérelmező számára az ilyen eljárást, amely a személyes adatokat tartalmazó dokumentumok vonatkozásában a 45/2001 rendelet alkalmazásából sem következik.

112    Hatodsorban a Parlament azt állítja, hogy azon érdek, amelyre tekintettel a rendszerben részt vevő tagok nevének továbbítását kérték, kizárólag azon újságíró, vagyis a jelen ügyben a felperes értékelésén alapul, aki a dokumentumokhoz való hozzáférést kérte, és nem objektív indokokon. Márpedig ennek révén a Parlament szem elől veszíteni tűnik azt, hogy a felperes arra alapoz, hogy a rendszerben részt vevő tagoknál az arról való szavazás alkalmával esetlegesen összeférhetetlenség áll fenn, ami nem egy adott helyzetre vonatkozó szubjektív értékelésnek minősül, hanem a szóban forgó tagok hivatali kötelességeinek pártatlan és objektív ellátását érintő veszély megállapításának.

113    Következésképpen a fenti 88–112. pontból következik, hogy a Parlament nyilvánvaló értékelési hibát követett el, amikor megállapította, hogy az esetleges összeférhetetlenség nyilvánosságra hozatalának célkitűzésére tekintettel a felperes nem bizonyította a rendszerben részt vevő azon tagok neve továbbításának szükségességét, akik – a teljes ülés tagjaként – ténylegesen részt vettek a rendszerre vonatkozóan 2007. április 24‑én, 2008. április 22‑én és 2012. május 10‑én tartott szavazásokon.

114    Folytatni kell azonban a kereset elemzését a személyes adatok továbbítására vonatkozóan a 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontjában megkövetelt második együttes feltétel alkalmazására vonatkozó érvek vizsgálatával, vagyis hogy nincs ok azt feltételezni, hogy a teljes ülés rendszerben részt vevő azon tagjai nevének továbbítása, akik részt vettek az erre vonatkozó szavazáson, sértheti ez utóbbiak törvényes érdekeit.

 A 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontjában foglalt, a tagok magánszférájának védelméhez fűződő törvényes érdek hiányára irányuló feltétel alkalmazásáról

115    A jogalap második része három, egymást átfedő kifogásra oszlik. Az első kifogásban a felperes azt állítja, hogy a tagoknak nem fűződik törvényes érdekük a magánszférájuk védelméhez a 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontja értelmében, mivel magatartásukat jelentős mértékben a nyilvánosság ellenőrzése alá vetik. A második kifogásban az az álláspontja, hogy a megtámadott határozatban a Parlament nem igazolta, hogy a kért dokumentumok hozzáférhetővé tétele sérti a tagok törvényes érdekeit. A harmadik kifogásban úgy ítéli meg, hogy még ha a Parlament helytállóan tekintette is úgy, hogy a kért információ a tagok magánszférájába tartozik, ez a 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontja értelmében nem elegendő annak törvényes érdekként való védelméhez, amely megköveteli a fennálló érdekek mérlegelését.

116    Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat megköveteli, hogy amint bizonyították a személyes adatok továbbításának szükségességét, az ilyen adatokat tartalmazó dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelemmel megkeresett uniós intézmény vagy szerv mérlegelje a szóban forgó felek különböző érdekeit, és megvizsgálja, amint azt a 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontja előírja, hogy nincs‑e ok annak feltételezésére, hogy e továbbítás sértheti az érintett személyek törvényes érdekeit (lásd ebben az értelemben: Bizottság kontra Bavarian Lager ítélet, fenti 4. pont, EU:C:2010:378, 78. pont; Dennekamp kontra Parlament ítélet, fenti 4. pont, EU:T:2011:688, 30. pont).

117    Ezen követelménynek azt kell eredményeznie, hogy a megkeresett uniós intézmény vagy szerv visszautasítja a személyes adatok továbbítását, amennyiben megállapítja, hogy a legcsekélyebb oka is van feltételezni, hogy a továbbítás sértheti az érintett személyek törvényes érdekeit.

118    Először is, a felperesnek az első jogalap második részének alátámasztására szolgáló valamennyi érve azon az előfeltételezésen alapul, hogy a tagok törvényes érdekei – feladataik és jogállásuk közhatalmi jellege miatt – nem jogosultak olyan fokú védelemre, mint azon a személyeké, akik nem közéleti személyiségek. A tagok érdekei között meg kell különböztetni a közszférába tartozókat, amelyeknek alacsonyabb védelemben kell részesülniük a személyes adatok továbbítása mellett szóló érdekkel való mérlegelés során, és a magánszféra részébe tartozókat, amelyeket védelemben kell részesíteni.

119    Amint azt a Parlament is elismeri, a felperes által a közéleti személyiségek tekintetében a közszféra és a magánszféra között tett különbség irányadó a személyes adatok védelme azon mértékének meghatározására, amelyre a 45/2001 rendelet rendszere alapján jogosultak, még ha ez utóbbi nem is ír elő ilyet. Teljesen célszerűtlen lenne ugyanis az érintett személy azonosságától függetlenül ugyanúgy értékelni a személyes adatok továbbítása iránti kérelmet. A közéleti személyiség úgy döntött, hogy harmadik személyek, különösen a média vizsgálatának teszi ki magát, és a médián keresztül a tevékenységi területe alapján egy kevésbé széles vagy szélesebb nyilvánosságnak, még ha az ilyen döntés egyáltalán nem jelenti azt, hogy úgy kellene tekinteni, hogy e személy törvényes érdekeit soha nem sérti a rá vonatkozó adatok továbbítására vonatkozó döntés. Így a közéleti személyiségek általában már elfogadták, hogy egyes személyes adataik nyilvánosságra kerüljenek, sőt akár ösztönözték azok közzétételét, vagy maguk tették közzé azokat. Ezért figyelembe kell venni e környezetet a közéleti személyiségek törvényes érdekeit érintő sérelem veszélyének a 45/2001 rendelet 8. cikke b) pontjának alkalmazása keretében történő értékeléséhez, és ezen érdekeknek a kért személyes adatok továbbításához fűződő szükségességgel való mérlegeléséhez.

120    Ezzel összefüggésben a jelen ügyben a tagok törvényes érdekeit érintő sérelem veszélyének értékeléséhez, amelynek vitathatatlanul részét képezik a szakmai tevékenységek egyes aspektusai, mint a díjazás elemei, különösen figyelembe kell venni azt a kapcsolatot, amelyet a szóban forgó személyes adatok – vagyis a rendszerben részt vevő azon tagok neve, akik részt vettek az ez utóbbira vonatkozó szavazásokon – ezek megbízatásával mutatnak. Márpedig a rendszerben való részvétel lehetősége kizárólag a tagok számára megengedett. Így a parlamenti képviselői megbízatás fennállása az első és szükséges feltétel a rendszer által bevezetett kiegészítő nyugdíjban való részesüléshez. Ezen fő ok miatt a szóban forgó személyes adatok a tagok közszférájába tartoznak.

121    E jellegzetességre tekintettel, amely kizárólag a tagokra korlátozza a rendszer alkalmazási körét, az a körülmény, hogy a rendszerben való részvétel fakultatív, és önkéntes csatlakozásból ered, tehát nem automatikusan következik a megbízatásból, vagy az a körülmény, hogy a kiegészítő nyugdíjat a megbízatás lejárta után nyújtják, amely egyébként minden öregségi nyugdíj jellemzői közé tartozik, nem meghatározó ahhoz, hogy a szóban forgó személyes adatok a tagok magánszférájába tartozhassanak. Nem csak a tag megbízatásával fennálló köteléket kell figyelembe venni, hanem minden, a rendszer működésére vonatkozóan a felperes által adott, és a Parlament által nem vitatott, vagy az ügyiratok alapján megerősített információt is, nevezetesen a Parlament által a befizetett hozzájárulások kétharmadáig terjedő finanszírozást, a rendszer hiányainak a Parlament általi pótlását és a Parlament kötelezettségvállalását a rendszert ért valamennyi veszteség pótlására, ami a felperes szerint így biztosítja a rendszerben részt vevő tagok számára a megszerzett nyugdíjjogosultságok megőrzését. Olyan elemekről van szó, amelyek megerősítik a szóban forgó személyes adatoknak a tagok közszférájához való tartozását, mivel azok a Parlamentnek a rendszerben való jelentős pénzügyi és jogi kötelezettségvállalását jelzik.

122    Azon ítélkezési gyakorlatot is tekintetbe kell venni, mely szerint egyrészt a rendszer olyan jogszabályi rendelkezések részét képezi, amelyek célja, hogy általános érdekből biztosítsa a tagok pénzügyi függetlenségét, másrészt az ezzel kapcsolatban a Parlament hatáskörrel rendelkező szervei által hozott határozatokat olyan belső szervezeti intézkedéseknek kell tekinteni, amelyek annak megfelelő működésének biztosítására irányulnak, és a Parlamentre abból a célból ruházott közhatalmi jogosítványok közé tartoznak, hogy el tudja látni a feladatát, mivel a rendszerből eredő jogok és kötelezettségek a közjog alá tartoznak (lásd ebben az értelemben: Purvis kontra Parlament ítélet, fenti 26. pont, EU:T:2011:600, 60. és 61. pont; 2013. március 13‑i Inglewood és társai kontra Parlament ítélet, T‑229/11 és T‑276/11, EBHT, EU:T:2013:127, 61. pont).

123    A Parlament azon érvét, mely szerint a rendszerhez nyújtott hozzájárulások érinthették a tagok magánjellegű pénzügyi helyzetét, a rendszer pénzügyi elemei – amelyek közé a hozzájárulások tartoznak – és a tagok közszférája között megteremthető kapcsolatra tekintettel el kell utasítani. Ugyanezen érvelés vonatkozik a Parlament azon érvére is, mely szerint különbséget kell tenni a tagok szavazáskor tanúsított magatartása, amely mindig a közszféra része, és a rendszerhez való tartozásuk között, amely véleménye szerint a magánszférájukba tartozik. A rendszerben részt vevő tagok nevének továbbítása továbbá csak az ahhoz való csatlakozásukat fedi fel, anélkül hogy a pénzügyi helyzetükre, különösen a vagyonukra, megtakarításukra, vagy azon eszközökre vonatkozó információkat hozna nyilvánosságra, amelyekbe a rendszerbe befizetett pénzeszközöket befektették.

124    A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a fennálló érdekek mérlegelése keretében a rendszerben részt vevő tagok közszférájához kapcsolódó törvényes érdekeit alacsonyabb fokú védelemben kell részesíteni, mint amelyet – a 45/2001 rendelet logikája alapján – a magánszférájukhoz kapcsolódó érdekek élveznek.

125    Másodsorban emlékeztetni kell arra, hogy ugyanezzel összefüggésben a személyes adatokat csak akkor továbbítják, ha nincs ok azt feltételezni, hogy az érintett törvényes érdekei e továbbítással sérelmet szenvednek. Mindazonáltal a rendszerben részt vevő tagok nevének alacsonyabb fokú védelme következtében jelentősebb súllyal bírnak a továbbítás célkitűzése által képviselt érdekek.

126    Amint arra a felperes hivatkozik, a tagoknál fennálló esetleges összeférhetetlenség nyilvánosságra kerülése, amely a kért adatok továbbításának célja, lehetővé teszi a tagok eljárásának és a tagállamok népeit képviselő uniós intézmény működésének jobb ellenőrzését, valamint ezen intézmény tevékenysége átláthatóságának javítását. A Parlament által a tárgyaláson tett kijelentéssel szemben az ilyen érdekek jogszerűen figyelembe vehetők a 45/2001 rendelet 8. cikke b) pontjának alkalmazásakor végzendő mérlegelés során (lásd a fenti 61–63. pont). Ezért az itt hivatkozott érdekek jelentőségére tekintettel, amelyek az Unió megfelelő működését hivatottak biztosítani azon bizalom fejlesztése révén, amelyet a polgárok jogszerűen vethetnek az intézményekbe, meg kell állapítani, hogy nem sértheti a rendszerben részt vevő tagok fenti 120. és 121. pontban korlátozott törvényes érdekeit a szóban forgó személyes adatok továbbítása.

127    Mivel a fennálló érdekek mérlegelésének a rendszerben részt vevő azon tagok neve továbbításának engedélyezését kellett volna eredményeznie, akik részt vettek a rendszerre vonatkozó szavazásokon, a Parlament nem hivatkozhat arra jogszerűen, hogy a továbbítandó személyes adatok által érintett személyek törvényes érdekei mellett szóló, jogilag kötelező vélelem áll fenn. A 45/2001 rendelet 8. cikke b) pontjának szövegében semmi sem szól e vélelem elismerése mellett, mivel a személyes adatok továbbítása iránti kérelem a fennálló érdekek azt követően történő mérlegelését követeli meg, hogy a kérelmező bizonyította az említett adatok továbbítása szükségességének fennállását (lásd ebben az értelemben: Bizottság kontra Bavarian Lager ítélet, fenti 4. pont, EU:C:2010:378, 79. pont; Dennekamp kontra Parlament ítélet, fenti 4. pont, EU:T:2011:688, 34. pont), e feltétel szigorúan értelmezendő, és megköveteli, hogy a kérelmező kifejezett és jogszerű igazolást nyújtson az általa hivatkozott szükségességről. A Parlament továbbá tévesen támaszkodik az 1049/2001 rendeletre e vélelem fennállásának igazolása érdekében, megjegyezve, hogy az eltéréseket enged meg az átláthatóság joga alól. Az 1049/2001 rendelet előír ugyan egy kivételt a dokumentumokhoz való hozzáférés joga alól abban az esetben, ha a hozzáférhetővé tétel sértené az egyén magánszféráját vagy a becsületét, és ezáltal alkalmazhatóvá teszi a 45/2001 rendelet, ennek semmiképpen nem hatása az, hogy vélelmet állít fel az olyan személyek törvényes érdekei mellett, akiknek a személyes adatait ez utóbbi rendelet védelemben részesíti.

128    A Parlament által felhozott további érvek közül hatástalan a felperes által kért intézkedések arányos jellegére alapított kritika. Ennek keretében a Parlament a rendszerben részt vevő tagok neve továbbításának a felperes által kitűzött célok eléréséhez való szükségességét vitatja, és nem a fennálló érdekek mérlegelését.

129    A Parlament többi érvét mint megalapozatlanokat kell elutasítani. Így el kell utasítani, amennyiben úgy ítéli meg, hogy a felperes érvelését követve a tagok a továbbiakban nem rendelkeznének a magánszférájuk tiszteletben tartásához való joggal, és hogy a személyes adatok továbbítása veszélyeztetné megbízatásuk függetlenségét. Egyetlen komoly bizonyíték sem támasztja alá ezen állításokat, ugyanakkor ki kell emelni a szóban forgó adatok továbbítása révén felfedett információk korlátozott jellegét, és azt, hogy semmi nem teszi érthetővé, hogy a tag megbízatásának függetlenségét miként sértené az, ha a nyilvánosság tudomást szerezne a rendszerben való részvételéről. Ugyanez érvényes az arra vonatkozó érvre is, hogy a tagokat nyilvános kritika érheti az állítólagos összeférhetetlenséggel kapcsolatban. Az ilyen összeférhetetlenség benne rejlik a parlamenti képviselői funkcióban, mivel az esetleges kritikákat már bármely, a nyilvánosság körébe tartozó és a rendszerrel kapcsolatos problémákat ismerő személy megfogalmazhatta anélkül, hogy e személyt pontosan tájékoztatták volna az esetlegesen ilyen összeférhetetlenséggel érintett tagok nevéről. Egyébiránt meg kell állapítani, hogy a felperes e kritika képviselőjeként hangoztatja azt a különböző beadványokban.

130    Következéséképpen meg kell állapítani, hogy a Parlament nyilvánvaló értékelési hibát követett el, amikor megállapította, hogy a rendszerben részt vevő azon tagok nevének továbbítása, aki részt vettek az arra vonatkozó szavazáson, sérti ez utóbbiak törvényes érdekeit.

131    Folytatni kell a kereset vizsgálatát, mivel a Parlament által a 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontjában szereplő két együttes feltétel alkalmazása során elkövetett értékelési hiba csak a teljes ülés azon tagjait érinti, akik részt vettek a rendszerre vonatkozóan 2007. április 24‑én, 2008. április 22‑én és 2012. május 10‑én tartott szavazásokon, és azokat a tagokat nem, akik távolmaradtak attól, és akik már vagy még nem voltak hivatalban, különösen amiatt, hogy a megbízatásuk már korábban lejárt, ami magában foglalja azokat, akik érvényesítették nyugdíjjogosultságaikat.

 A második, az indokolás hiányára alapított jogalapról

132    A felperes lényegében azt állítja, hogy a megtámadott határozat azon következtetése, mely szerint a magánszférának a személyes adatok tekintetében történő védelmére vonatkozó kötelezettség megelőzi az átláthatóság követelményét, nincsen megindokolva. A Parlament nem fejtette ki, hogy a kért dokumentumok hozzáférhetővé tétele miként sértené konkrétan és ténylegesen azon tagok magánszféráját, akiknek a neve szerepel e dokumentumokban.

133    Emlékeztetni kell arra, hogy az érintett intézménynek, ha úgy dönt, hogy megtagadja a hozzáférést az olyan dokumentumhoz, amelynek a hozzáférhetővé tételét kérték tőle, főszabály szerint magyarázatot kell adnia arra a kérdésre, hogy az e dokumentumhoz való hozzáférés konkrétan és ténylegesen miként sérthetné az 1049/2001 rendelet 4. cikkében előírt, az intézmény által hivatkozott kivétellel védett érdeket (Svédország kontra MyTravel és Bizottság ítélet, fenti 35. pont, EU:C:2011:496, 76. pont; 2012. március 28‑i Egan és Hackett kontra Parlament ítélet, T‑190/10, EU:T:2012:165, 90. pont). Az ilyen magyarázat tehát nem állhat pusztán abból az állításból, hogy bizonyos dokumentumokhoz való hozzáférés az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében sérti a magánszférát (a fent hivatkozott Egan és Hackett kontra Parlament ítélet, EU:T:2012:165, 90. pont).

134    Arra is emlékeztetni kell, hogy amennyiben az 1049/2001 rendeleten alapuló kérelem célja személyes adatokat tartalmazó dokumentumokhoz való hozzáférés engedélyezése, a 45/2001 rendelet rendelkezései, beleértve annak 8. cikkét, teljes mértékben alkalmazandóvá válnak (Bizottság kontra Bavarian Lager ítélet, fenti 4. pont, EU:C:2010:378, 63. pont; Dennekamp kontra Parlament ítélet, fenti 4. pont, EU:T:2011:688, 26. pont).

135    Ezért ha – amint a jelen ügyben – a 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontja alkalmazandó a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelemre, az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt kivétel által védett érdek sérelme konkrét és tényleges jellegének vizsgálata egybeesik az érintett személy törvényes érdekeinek a személyes adatok továbbítása révén történő megsértésére vonatkozó veszély értékelésével, mivel a 8. cikk b) pontjában szereplő törvényes érdekek magukban foglalják az egyén ez utóbbi rendelkezésben említett magánszféráját és becsületét, amelyet az ilyen adatok továbbítása sérthet azáltal, hogy rájuk vonatkozóan bizonyos részletek nyilvánosságra kerülnek.

136    Ezenfelül az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az EUMSZ 296. cikkben előírt indokolásnak a kérdéses aktus jellegéhez kell igazodnia, és abból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie az aktust kibocsátó intézmény megfontolásainak, oly módon, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedést alátámasztó körülményeket, illetve hogy a hatáskörrel rendelkező bíróság gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét. Az indokolási kötelezettséget az eset összes körülményeire, így különösen a jogi aktus tartalmára, a felhívott indokok jellegére és a címzettek vagy a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett egyéb személyek magyarázathoz fűződő érdekére tekintettel kell vizsgálni. Nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi jelentőséggel bíró tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, amennyiben azt, hogy valamely aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk követelményeinek, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére való tekintettel is (lásd: 2007. február 1‑jei Sison kontra Tanács ítélet, C‑266/05 P, EBHT, EU:C:2007:75, 80. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

137    A felperes szerint a megtámadott határozatot nem indokolták a tekintetben, hogy a kért dokumentumok hozzáférhetővé tétele miként sérthetné konkrétan és ténylegesen a rendszerben részt vevő tagok magánszféráját.

138    A megtámadott határozatban a Parlament úgy ítélte meg, hogy az érintett személyek törvényes érdekeinek súlyára tekintettel nem lenne arányos a szóban forgó személyes adatok továbbításának engedélyezése. Azon véleményét hangoztatta, mely szerint a tagok törvényes érdekeinek terjedelme kétségtelenül kevésbé széles, mint a közjogi kötelezettségvállalással nem rendelkező magánszemélyek érdekeié, emellett hivatkozott arra, hogy a 45/2001 rendeletben foglalt védelmi mechanizmusok alkalmazandók a jelen ügyben, és hogy a tagoknak törvényes érdekeik fűződnek ahhoz, hogy a szóban forgó adatokat ne tegyék hozzáférhetővé, mivel azok a magánszférájuk körébe tartoznak, és ezért – a személyes pénzügyi helyzetükre vonatkozó adatokhoz hasonlóan – védendő törvényes érdeknek minősülnek. Véleménye szerint a nyugdíj‑hozzájárulások és az ebből eredő nyugdíjjogosultságok mindig is magánjellegű kérdések, anélkül hogy a tag megbízatásával vagy a rendszer finanszírozási módjával fennálló kapcsolat hatással bírna. A Parlament ezt követően úgy ítélte meg, hogy ellenkező esetben a felperes állítása alkalmazandó lenne a közigazgatás egész személyzetére. Megismételte azon véleményét, hogy a szóban forgó adatoknak a médiának és a nyilvánosságnak a tagok személyes pénzügyi helyzetéhez főződő általános érdekére alapított továbbítása nem lenne arányos, kivéve ha úgy tekintenénk, hogy a médiának és a nyilvánosságnak hozzáférése van a tagok, sőt, a közkiadásokat jelentő köztisztviselők valamennyi magánjellegű adatához. Vitatta a felperes azon álláspontját, mely szerint a kért dokumentumok hozzáférhetővé tétele megfelelőbb, mint a közkiadások nyilvános ellenőrzésének biztosítására szolgáló intézkedések. Ezen információkra tekintettel arra a következtetésre jutott, hogy a tagok törvényes érdekeinek meg kell előzniük a szóban forgó adatok továbbításának állítólagos szükségességét.

139    A megtámadott határozatból következik, hogy a tagok törvényes érdekei, és ennélfogva a magánszférájuk megsértésének veszélye abból ered, hogy a szóban forgó személyes adatok – mivel a tagok magánszférájába tartoznak – védendő törvényes érdeknek minősülnek abból az indokból, hogy a tagok személyes pénzügyi helyzetére utalnak, mivel a nyugdíjhozzájárulások és az ebből eredő nyugdíjjogosultságok magánjellegű kérdések. A Parlament által a fennálló érdekek mérlegelésére vonatkozóan tett többi, a fenti 138. pontban ismertetett értékelés nem kapcsolódik a tagok törvényes érdekeinek vagy magánszférájának megsértését érintő veszély értékeléséhez.

140    Márpedig, mivel az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt kivétel által védett érdek sérelme konkrét és tényleges jellegének vizsgálata egybeesik az érintett személy 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontjában foglalt törvényes érdekeinek a személyes adatok továbbítása révén történő megsértésére vonatkozó veszély értékelésével, meg kell állapítani, hogy a Parlament lefolytatta ez utóbbi vizsgálatot, és kiemelte, hogy a szóban forgó személyes adatok a tagok magánszférájának körébe tartoznak, e rendelet alapján magasabb védelmi szint vonatkozik rájuk, és ezért törvényes érdekekként védendők. Megjegyezte, hogy a nyugdíjrendszerbe fizetett hozzájárulások és az ebből eredő nyugdíjjogosultságok magánügyek, a szóban forgó rendszertől és a finanszírozási módjától függetlenül, hogy a rendszerből fakadó öregségi nyugdíjat a megbízatás megszűnte után folyósítják, és hogy a tagoknak jelentős személyes pénzügyi hozzájárulást kell fizetniük, amelyet nem térít meg nekik a Parlament.

141    A Parlament érvelése a megtámadott határozatban kétségtelenül viszonylag tömör, azonban lehetővé teszi mind a határozat címzettjének, mind pedig a Törvényszéknek, hogy megértse azokat az indokokat, amelyek alapján a Parlament arra a következtetésre jutott, hogy a fennállna a tagok törvényes érdekei megsértésének veszélye, ha engedélyezné a szóban forgó személyes adatok továbbítását. Egy ilyen értékelés szükségképpen felöleli a tagok magánszférája és becsülete konkrét és tényleges sérelmének veszélyére vonatkozó értékelést, ezen, a felperes által alig kifejtett érvelést ezért következésképpen el kell utasítani.

142    Következésképpen a kereset második jogalapját el kell utasítani.

143    A fentiekből az következik, hogy a kereset okafogyott, amennyiben az a rendszerben részt vevő azon 65 tag nevéhez kér hozzáférést, akik az Albertini és társai és Donnelly kontra Parlament végzés, fenti 25. pont (EU:T:2010:519), valamint a Purvis kontra Parlament ítélet, fenti 26. pont (EU:T:2011:600) alapjául szolgáló ügy felperesei voltak; a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni, amennyiben a Parlament megtagadta a hozzáférést a rendszerben részt vevő azon tagok nevéhez, akik a teljes ülés tagjaként ténylegesen részt vettek a rendszerre vonatkozóan 2007. április 24‑én, 2008. április 22‑én és 2012. május 10‑én tartott szavazásokon; a kerestet ezt meghaladó részében pedig el kell utasítani.

 A költségekről

144    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen cikk (2) és (3) bekezdése alapján részleges pernyertesség esetén azonban a Törvényszék elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, vagy határozhat úgy, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit.

145    Mivel a Parlament a kereset nagy részében pervesztes lett, saját költségeinek, valamint a felperes részéről felmerült költségek háromnegyedének viselésére kell kötelezni. A felperes viseli költségeinek egynegyedét.

146    Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alkalmazásában az eljárásba beavatkozó tagállamok és intézmények maguk viselik saját költségeiket. A jelen ügyben az adatvédelmi biztos, a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (ötödik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Parlament egyes tagjainak a kiegészítő nyugdíjrendszerhez történő csatlakozására vonatkozó bizonyos dokumentumokhoz Gert‑Jan Dennekamp hozzáférésének megtagadásáról szóló, 2012. december 11‑i A(2012) 13180. sz. parlamenti határozat megsemmisítése iránti kérelemről nem szükséges határozni, amennyiben az azon 65 parlamenti képviselő nevéhez való hozzáférést tagadta meg, akik a 2010. december 15‑i Albertini és társai, valamint Donnelly kontra Parlament végzés (T‑219/09 és T‑326/09, EBHT, EU:T:2010:519), továbbá a 2011. október 18‑i Purvis kontra Parlament ítélet (T‑439/09, EBHT, EU:T:2011:600) alapjául szolgáló ügy felperesei voltak.

2)      A Törvényszék megsemmisíti az A(2012) 13180. sz. határozatot, amennyiben az megtagadta a hozzáférést a Parlament kiegészítő nyugdíjrendszerében részt vevő azon tagok nevéhez, akik a Parlament teljes ülésének tagjaként ténylegesen részt vettek a kiegészítő nyugdíjrendszerre vonatkozóan 2007. április 24‑én, 2008. április 22‑én és 2012. május 10‑én tartott szavazásokon.

3)      A Törvényszék a kerestet ezt meghaladó részében elutasítja.

4)      A Parlament viseli saját költségeit, valamint a G.‑J. Dennekamp részéről felmerült költségek háromnegyedét.

5)      G.‑J. Dennekamp viseli saját költségeinek egynegyedét.

6)      Az európai adatvédelmi biztos, a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság viseli saját költségeit.

Dittrich Schwarcz Tomlejnović

Kihirdetve Luxembourgban, a 2015. július 15‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: angol.