C‑105/03. sz. ügy
Maria Pupino
elleni
büntetőeljárás
(a Tribunale di Firenze [Olaszország] előzetes nyomozással megbízott bírája által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés – EU 34. és EU 35. cikk – 2001/220/IB kerethatározat – A sértett jogállása a büntetőeljárásban – Veszélyeztetett személyek védelme – Kiskorú tanúkénti kihallgatása – Kerethatározat hatálya”
Az ítélet összefoglalása
1. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések — A Bírósághoz fordulás — Az EU 35. cikk értelmében vett nemzeti bíróság — Fogalom — Az előzetes nyomozással megbízott bíró — Bennfoglaltság
(EU 35. cikk)
2. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések — A Bíróság hatásköre — Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés — A jogszabályok közelítését célzó kerethatározat — A nemzeti jog összhangban álló értelmezése elvét felvető, értelmezés iránti kérelem — Ezen értelmezésre vonatkozó hatáskör
(EK 234. cikk; EU 35. cikk és EU 46. cikk, b) pont)
3. Európai Unió — Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés — Tagállamok — Kötelezettségek — Az intézményekkel való jóhiszemű együttműködés kötelezettsége
4. Európai Unió — Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés — A nemzeti jogszabályok közelítését célzó kerethatározatok — A tagállamok általi végrehajtás — A nemzeti jog összhangban álló értelmezésének kötelezettsége — Korlátok — Az általános jogelvek tiszteletben tartása — A nemzeti jog contra legem értelmezése — Megengedhetetlenség
(EK 249. cikk, harmadik bekezdés; EU 34. cikk, (2) bekezdés, b) pont)
5. Európai Unió — Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés — A sértett jogállása a büntetőeljárásban — 2001/220/IB kerethatározat — A különösen veszélyeztetett sértettek védelme — Módozatok — A kiskorú gyermekek tanúkénti vallomástételének feltételei — A nyilvános tárgyaláson kívüli és azt megelőzően lefolytatott kihallgatás — Megengedhetőség — Korlátok
(2001/220/IB kerethatározat, 2. cikk, 3. cikk és 8. cikk, (4) bekezdés)
1. Mihelyt egy tagállam nyilatkozatott tett, hogy elfogadja a Bíróság hatáskörét az EU 35. cikkben írt jogi aktusok érvényessége és értelmezése kérdésének eldöntésére, az előzetes nyomozással megbízott bíró által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolására a Bíróság rendelkezik hatáskörrel. A büntetőeljárás keretében eljáró e bíró ugyanis igazságszolgáltatási feladatot lát el, így a fent hivatkozott cikk értelmében „tagállami bíróságnak” tekintendő.
(vö. 20., 22. pont)
2. Az EU 46. cikk b) pontja értelmében, az EK 234. cikk szerinti szabályozás hatálya az EU 35. cikkére is kiterjed, az e rendelkezésben előírt feltételek fenntartásával. Az EK 234. cikkhez hasonlóan az EU 35. cikk is azt a feltételt támasztja az előzetes kérdések Bíróság elé terjesztéséhez, hogy a nemzeti bíróság úgy ítélje meg, hogy ítéletének meghozatalához szükség van a kérdés eldöntésére, így a Bíróságnak az EK 234. cikk alapján előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatóságára vonatkozó ítélkezési gyakorlata főszabály szerint az EU 35. cikk alapján előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre is vonatkoztatható.
Következésképpen a nemzeti bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések relevanciájának vélelmét csak kivételesen lehet megdönteni, ha nyilvánvaló, hogy a kérdésekkel érintett uniós jog kért értelmezése semmilyen kapcsolatban sem áll az alapjogvita tényeivel vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azon ténybeli és jogi elemek, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a feltett kérdésekre hasznos módon válaszolhasson. Ezen esetek kivételével a Bíróság főszabály szerint köteles az EU 35. cikk (1) bekezdésében szereplő jogi aktusokra vonatkozó előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről határozni.
Az EU 1. cikk második bekezdése értelmében az Európa népei közötti egyre szorosabb egység létrehozásának folyamatában az Amszterdami Szerződésben célul kitűzött integrációs foktól függetlenül, ebben az összefüggésben tökéletesen érthető, hogy az Európai Unióról szóló szerződés létrehozói e Szerződésnek a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködésre vonatkozó VI. címében az EK‑Szerződésben írtakkal azonos hatású jogi eszközök igénybevételének lehetővé tételét vélték hasznosnak az Unió céljai megvalósításának hatékony elősegítése érdekében. A Bíróság EU 35. cikken alapuló előzetes döntéshozatali hatáskörét hatékony érvényesülésének lényegétől fosztanánk meg, ha magánszemélyek nem lennének jogosultak kerethatározatokra hivatkozni a tagállami bíróságok előtt a nemzeti jog összhangban álló értelmezése érdekében.
(vö. 19., 28–30., 36., 38. pont)
3. Az Unió számára nehéz lenne feladatának hatékony teljesítése, ha a jóhiszemű együttműködés elve – mely többek között azt jelenti, hogy a tagállamok az Európai Unió jogából eredő kötelezettségeik teljesítésének biztosítása érdekében megteszik a megfelelő általános vagy különös intézkedéseket – nem vonatkozna az Európai Unióról szóló szerződés VI. címében szereplő büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködésre, mely egyébként teljes egészében a tagállamok és az intézmények közötti együttműködésen alapul.
(vö. 42. pont)
4. Az Európai Unióról szóló szerződésnek a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködésre vonatkozó VI. címe alapján elfogadott kerethatározatok kötelező jellege a közösségi irányelvek vonatkozásában az EK 249. cikk (3) bekezdésével azonosan megfogalmazott. Ez a nemzeti hatóságok, így különösen a nemzeti bíróságok számára a nemzeti jog összhangban álló értelmezésének kötelezettségét jelenti. A belső jog alkalmazása során az annak értelmezésére hivatott nemzeti bíróságnak így tehát ezt, amennyire csak lehetséges, a kerethatározat szövegének és céljának fényében kell megtennie annak érdekében, hogy elérje a kerethatározat által előírt eredményt, és ily módon megfeleljen az EU 34. cikk (2) bekezdése b) pontjának.
A nemzeti bíróság kötelezettségének, miszerint nemzeti joga irányadó szabályainak értelmezésekor a kerethatározat tartalmát figyelembe kell vennie, a jog általános elvei, így különösen a jogbiztonság elve és a visszaható hatály tilalma képezik a korlátait. Ezekkel az elvekkel ellentétes többek között, ha e kötelezettség a kerethatározat alapján, a tagállamban a végrehajtása érdekében elfogadott törvénytől függetlenül, a kerethatározat rendelkezéseit megsértő személyek büntetőjogi felelősségének kimondását vagy súlyosítását eredményezné.
Az összhangban álló értelmezés elve ugyanígy nem szolgálhat a nemzeti jog contra legem értelmezésének alapjául. Ez az elv azonban megköveteli, hogy a nemzeti bíróság a teljes nemzeti jogot figyelembe véve mérlegelje, alkalmazható‑e úgy a nemzeti jog, hogy ne vezessen a kerethatározatban előírttal ellentétes eredményre.
(vö. 34., 43–45., 47., 61. pont és a rendelkező rész)
5. A büntetőeljárásban a sértett jogállásáról szóló 2001/220/IB kerethatározat 2., 3. cikke és 8. cikkének (4) bekezdése meghatároz bizonyos célokat, amelyek között szerepel a különösen veszélyeztetett sértettek számára a különleges helyzetüknek legmegfelelőbb bánásmód biztosítása. E rendelkezéseket akként kell értelmezni, hogy a nemzeti bíróság számára biztosítani kell azt a lehetőséget, hogy kiskorú gyermekek részére – akik magukat bántalmazás sértettjének vallják – tanúvallomásuk számukra megfelelő védelmet biztosító részletes szabályok szerinti, például nyilvános tárgyaláson kívüli és azt megelőző megtételét engedélyezze. A vallomástételi feltételeknek azonban ‑ mint azt a fent hivatkozott kerethatározat 8. cikkének (4) bekezdése előírja ‑ nem szabad az adott tagállam jogrendje alapvető elveivel összeegyeztethetetlennek lenniük, és egyúttal nem foszthatják meg a gyanúsítottat vagy a vádlottat az Emberi jogok európai egyezménye 6. cikkében meghatározott, tisztességes eljáráshoz való jogától.
(vö. 54., 57., 59., 61. pont és a rendelkező rész)