Language of document : ECLI:EU:T:2020:13

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített hatodik tanács)

2020. január 29.(*)

„Közszolgálat – Tolmácsok sztrájkja – A tolmácsokat sztrájk idején való munkavégzésre kötelező, az Európai Parlament által elfogadott intézkedések – Jogalap hiánya – Felelősség – Nem vagyoni kár”

A T‑402/18. sz. ügyben,

Roberto Aquino (lakóhelye: Brüsszel [Belgium]) és a mellékletben megnevezett többi felperes (képviseli őket: L. Levi ügyvéd)(1)

felpereseknek

az Európai Parlament (képviselik: O. Caisou‑Rousseau, E. Taneva és T. Lazian, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatja:

az Európai Unió Tanácsa (képviselik: M. Bauer és R. Meyer, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó fél,

egyrészt a Parlament személyzeti főigazgatójának a tolmácsokat és konferenciatolmácsokat sztrájk idején való, 2018. július 3‑i munkavégzésre kötelező 2018. július 2‑i határozatának, valamint a Parlament személyzeti főigazgatójának a tolmácsokat és konferenciatolmácsokat sztrájk idején való, 2018. július 4‑i, 5‑i, 10‑i és 11‑i munkavégzésre kötelező későbbi határozatainak a megsemmisítése, másrészt a felpereseket állítólagosan e határozatok folytán ért, méltányossági alapon fejenként 1000 euróban meghatározott nem vagyoni kár megtérítése iránt az EUMSZ 270. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített hatodik tanács),

tagjai: M. van der Woude elnök, S. Papasavvas (előadó), D. Spielmann, Csehi Z. és O. Spineanu‑Matei bírák,

hivatalvezető: L. Ramette tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2019. október 9‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        A felperesek, Roberto Aquino és az ítélet mellékletében megnevezett további felperesek tolmácsok és konferenciatolmácsok az Európai Parlamentben.

2        2017. július 14‑én a Parlament főtitkára elfogadta a tolmácsok és a konferenciatolmácsok munkakörülményeit módosító határozatot.

3        Ezt a határozatot a tolmácsok munkaprogramjaiban hajtották végre, és azt eredményezte, hogy 2017 októberében a szakszervezetközi bizottság (a továbbiakban: SZSZKB) – amelynek tagja többek között a Syndicat des fonctionnaires internationaux et européens – Section du Parlement européen (SFIE‑PE) – figyelmeztető sztrájkról szóló előzetes értesítést nyújtott be. A parlamenti főtitkárral folytatott tárgyalások újrakezdését követően azonban a sztrájkról szóló előzetes értesítést visszavonták.

4        2018. május 28‑án az SZSZKB újabb figyelmeztető sztrájkról szóló előzetes értesítést nyújtott be a 2018. június 5‑től 2018. július 20‑ig terjedő időszakra.

5        2018. június 5‑én és 7‑én az SZSZKB tájékoztatta egyfelől a Parlament teljes személyi állományát, másfelől az elnökét a 2018. június 14‑ig tervezett akció részleteiről.

6        2018. június 8‑án a Parlament személyzeti főigazgatója egyrészt egy táblázatot juttatott el az SZSZKB‑hez azon tolmácsokról, akiket 2018. június 12. és 14. között sztrájk idején való munkavégzésre kötelez, másrészt arra kérte ez utóbbit, hogy küldje meg részére az intézmény személyzeti szakszervezetei és szakmai szervezetei (OSP) által e listával kapcsolatban 2018. június 11‑én 14 óráig megküldött esetleges észrevételeit.

7        2018. június 9‑én és 11‑én az SZSZKB megküldte az észrevételeit Parlament személyzeti főigazgatójának.

8        2018. június 11‑i határozatával a Parlament személyzeti főigazgatója a 2018. június 12‑től 14‑ig terjedő időszakra tolmácsokat és a konferenciatolmácsokat kötelezett munkavégzésre.

9        A 2018. június 18‑tól 2018. június 22‑ig, és 2018. június 25‑tól június 27‑ig terjedő időszakra vonatkozóan hasonló eljárásokat folytattak, amelyek az ezen időszakokra vonatkozó, a tolmácsokat és a konferenciatolmácsokat sztrájk idején való munkavégzésre kötelező határozatok alapját képezték.

10      2018. június 25‑én az SZSZKB tájékoztatta a Parlament elnökét arról, hogy a sztrájkról szóló előzetes értesítést 2018. szeptember 14‑ig meghosszabbítja.

11      2018. június 27‑én a Parlament személyzeti főigazgatója kérte az SZSZKB‑tól, hogy legkésőbb 2018. június 29. délig juttassa el számára a 2018. július 3‑tól július 5‑ig tervezett sztrájk idején való munkavégzésre kötelezések vázlatára vonatkozó észrevételeit.

12      2018. június 29‑én az SZSZKB eljuttatta észrevételeit a Parlament elnökének, és személyzeti főigazgatójának.

13      2018. július 2‑ig a Parlament személyzeti főigazgatója tájékoztatta az SZSZKB‑t, hogy a parlamenti munka zökkenőmentes végzése érdekében a szükséges sztrájk idején való munkavégzésre kötelezéseket fog alkalmazni, és hogy a tolmácsok és konferenciatolmácsok 2018. július 3. és 5. közötti sztrájk idején való munkavégzésre kötelezéséről szóló határozatok egy másolatát megküldi a részére.

14      2018. július 2‑i határozatával a Parlament személyzeti főigazgatója 2018. július 3‑ra tolmácsokat és konferenciatolmácsokat – akik között volt a felperesek némelyike – sztrájk idején való munkavégzésre kötelezett (a továbbiakban: 2018. július 2‑i határozat).

 Az eljárás

15      A Törvényszék Hivatalához 2018. július 3‑án benyújtott keresetlevelükkel a felperesek előterjesztették a jelen keresetet.

16      A Törvényszék Hivatalához ugyanazon a napon benyújtott külön beadványukban a felperesek ideiglenes intézkedés iránti kérelmet terjesztettek elő. A Törvényszék a 2018. július 4‑i Aquino és társai kontra Parlament végzésben (T‑402/18 R, nem tették közzé, EU:T:2018:404) elutasította ezt a kérelmet, és a költségekről ebben az időpontban nem határozott.

17      A felperesek 2018. július 17‑én a Törvényszék eljárási szabályzatának 86. cikke alapján a keresetlevelet kiigazító külön beadványt nyújtottak be a Törvényszék Hivatalához a Parlament személyzeti főigazgatójának három, nevezetesen a 2018. július 3‑i, 4‑i és 7‑i határozata figyelembevétele érdekében, amelyekkel ez utóbbi 2018. július 4‑re, 5‑re, 10‑re és 11‑re sztrájk idején való munkavégzésre kötelezte a tolmácsokat és a konferenciatolmácsokat (a továbbiakban: a kereset benyújtását követően hozott határozatok).

18      A hivatalvezető 2018. július 30‑i levelében tájékoztatta a felpereseket, hogy az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 91. cikkének (4) bekezdése alapján az alapeljárást a 2018. július 3‑án benyújtott panaszukat elutasító kifejezett vagy hallgatólagos határozat elfogadásáig felfüggesztették.

19      A Törvényszék Hivatalához 2018. október 18‑án benyújtott beadványával az Európai Unió Tanácsa kérte, hogy a Parlament kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson.

20      A felperesek 2018. november 7‑i levelükben tájékoztatták a Törvényszéket, hogy a Parlament 2018. november 5‑i határozatával elutasította a panaszukat.

21      A hivatalvezető 2018. november 15‑i levelében tájékoztatta a felpereseket az eljárás folytatásáról.

22      2019. január 22‑én a Parlament ellenkérelmet nyújtott be.

23      2019. január 24‑i határozatával a Törvényszék hatodik tanácsának elnöke megengedte a Tanács beavatkozását.

24      A Tanács 2019. március 18‑án előterjesztette beavatkozási beadványát, a felek pedig az arra vonatkozó észrevételeiket az előírt határidőn belül benyújtották.

25      Az előadó bíró javaslatára a Törvényszék (hatodik tanács) 2019. március 25‑én az eljárási szabályzat 89. cikkében szabályozott pervezető intézkedések keretében felhívta a felpereseket, hogy nyújtsák be a 2018. július 3‑i sztrájk idején való munkavégzésre kötelezett tolmácsok és konferenciatolmácsok listáját. A felperesek e felhívásnak az előírt határidőn belül eleget tettek.

26      A felperesek 2019. április 1‑jén választ nyújtották be.

27      A Törvényszék Hivatalához 2019. április 3‑án benyújtott levelében Cécile Dupont, Françoise Joostens, Agnieszka Matuszek, Joanna Trzcielinska Inan és Frank van den Boogaard elállt a keresetétől (a továbbiakban: részleges elállás). A Törvényszék Hivatalához 2019. április 5‑én beérkezett beadványában a Parlament és a Tanács benyújtotta a részleges elállásra vonatkozó észrevételeit. 2019. április 30‑i végzésében a Törvényszék hatodik tanácsának elnöke törölte az említett személyek nevét a felperesek listájáról, és határozott a részleges elállással összefüggő költségekről.

28      2019. május 10‑én a Parlament viszonválaszt nyújtott be; ezen a napon lezárult az eljárás írásbeli szakasza.

29      Mivel a hatodik tanács egyik tagja akadályoztatva volt, e tanács elnöke másik bírát jelölt ki a tanács létszámának kiegészítése érdekében.

30      A hatodik tanács javaslatára a Törvényszék az eljárási szabályzatának 28. cikkét alkalmazva úgy határozott, hogy az ügyet kibővített ítélkező testület elé utalja.

31      Az előadó bíró javaslata alapján a Törvényszék (hatodik kibővített tanács) megnyitotta az eljárás szóbeli szakaszát, és az eljárási szabályzat 89. cikke szerinti pervezető intézkedések keretében kérdéseket intézett a felekhez, és felszólította egyfelől a Parlamentet, hogy nyújtsa be azon határozatát, amelyben meghatározta, hogy szervezetén belül ki gyakorolja a személyzeti szabályzat által a kinevezésre jogosult hatóságra ruházott hatáskört, másfelől a felpereseket arra, hogy nyújtsák be a „2014. januári eseti megállapodást”, amelyre a keresetlevélben hivatkoztak. E kéréseknek a megszabott határidőn belül eleget tettek.

32      A Törvényszék a 2019. október 9‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és az általa feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaikat.

 A felek kérelmei

33      A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a 2018. július 2‑i határozatot, valamint a kereset benyújtását követően hozott határozatokat;

–        kötelezze a Parlamentet a méltányossági alapon fejenként 1000 euróban meghatározott nem vagyoni kár megtérítésére;

–        a Parlamentet kötelezze valamennyi költség megtérítésére.

34      A Parlament azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        mint részben elfogadhatatlant és részben megalapozatlant utasítsa el a keresetet;

–        a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

35      A Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        mint részben elfogadhatatlant és részben megalapozatlant utasítsa el a keresetet;

–        a jogszabályoknak megfelelően határozzon a költségekről.

 A jogkérdésről

 A megsemmisítésre irányuló kérelmekről

 Az elfogadhatóságról

–       A keresetnek a kereset benyújtását követően hozott határozatokra vonatkozó részének elfogadhatóságról

36      A Parlament arra hivatkozik, hogy a felperesek a kereset benyújtását követően hozott határozatok megsemmisítése iránti kérelmüket nem alapíthatják az eljárási szabályzat 86. cikkére, mivel e határozatok nem a 2018. július 2‑i határozat felváltására vagy módosítására irányulnak. Azt állítja, hogy a kereset benyújtását követően hozott határozatok, noha nagy valószínűséggel elfogadásra kerültek, nem képezhetik a jelen kereset tárgyát, tekintve, hogy az említett kereset benyújtásának időpontjában nem keletkeztettek joghatásokat. A teljesség kedvéért hozzáteszi, hogy a felpereseknek a kereset benyújtását követően hozott határozatok megsemmisítésére irányuló kérelmet megelőzően tiszteletben kellett volna tartaniuk a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdésében előírt pert megelőző eljárást.

37      A felperesek kivételes körülményekre hivatkoznak, és lényegében azt állítják, hogy a sztrájk idején való munkavégzésre kötelező intézkedések rendkívül késedelmes meghozatalára tekintettel a kereset benyújtását követően hozott határozatok megsemmisítése iránti kérelmek elfogadhatóak. Hozzáteszik, hogy noha e határozatokat a kereset benyújtásának időpontjáig valóban nem fogadták el, biztos volt, hogy elfogadásra kerülnek. Véleményük szerint nyilvánvalóan aránytalan arra kötelezni őket, hogy a meghozott határozatok számával megegyező számú keresetet nyújtsanak be a bírósághoz, ami ellentétes a megfelelő igazságszolgáltatással, és sérti az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban Charta) 47. cikkében biztosított hatékony jogorvoslathoz való jogot. Előadják, hogy tiszteletben tartoták a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdésében előírt pert megelőző eljárást.

38      Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a Törvényszékhez csak valamely létező és sérelmet okozó aktus megsemmisítésére irányuló kérelemmel lehet jogszerűen fordulni (2013. szeptember 16‑i Bank Kargoshaei és társai kontra Tanács ítélet, nem tették közzé, EU:T:2013:470, 47. pont).

39      A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a keresetlevélben a felperesek megjelölték, hogy „a személyi állományt sztrájk idején való munkavégzésre kötelező 2018. július 4‑i, 5‑i, 10‑i és 11‑i határozatok” megsemmisítését kérik. Márpedig a fenti 38. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat alkalmazásában az ilyen kereseti kérelmek, amelyekben azt kérik, hogy a Törvényszék feltételezett, még el nem fogadott jogi aktusok jogszerűségéről foglaljon állást, elfogadhatatlanok, és kizárólag elutasítani lehet azokat (2019. február 27‑i T‑401/18 SFIE‑PE kontra Parlament, T‑401/18, nem tették közzé, EU:T:2019:132, 30. pont). Noha a felperesek arra hivatkoznak, hogy 2018. június 27‑én az említett határozatoknak mind a létezése, mind pedig a tartalma bizonyosnak volt tekinthető, elismerik, hogy nem zárható ki, hogy bizonyos tolmácsokat, akiket eredetileg munkavégzésre köteleztek volna, többek között betegség miatt, az utolsó pillanatban helyettesítettek volna.

40      A felperesek által előadott, a fenti 37. cikkben felidézett egyéb érvek alapján ezt a következtetést nem lehet kétségbe vonni.

41      Először is, a Charta 47. cikkének állítólagos megsértését illetően emlékeztetni kell arra, hogy e cikknek nem célja a Szerződésekben szabályozott bírósági felülvizsgálati rendszer, különösen pedig az európai uniós bíróságokhoz közvetlenül előterjesztett keresetek elfogadhatóságával kapcsolatos szabályok módosítása, amint az az e 47. cikkhez fűzött magyarázatokból is következik, amelyeket az EUSZ 6. cikk (1) bekezdésének harmadik albekezdésével és a Charta 52. cikkének (7) bekezdésével összhangban e rendelkezés értelmezése során figyelembe kell venni (lásd: 2015. június 4‑i Andechser Molkerei Scheitz kontra Bizottság ítélet, C‑682/13 P, nem tették közzé, EU:C:2015:356, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

42      Emellett meg kell említeni, hogy a kereset benyújtását követően hozott határozatok állítólagosan megkésett elfogadása nem fosztotta meg a felpereseket attól a lehetőségtől, hogy az EUMSZ 270. cikkben meghatározott feltételek mellett e határozatokkal szemben, az elfogadásukat követően megsemmisítés iránti keresetet indítsanak. Így a felperesek hatékony jogorvoslathoz való joga semmiképpen sem sérült.

43      Másodszor, a felperesek által 2018. július 17‑én benyújtott keresetlevelet kiigazító beadvány megemlíti, hogy a jelen kereset benyújtásakor még meg nem hozott határozatokat ténylegesen elfogadták. A felperesek úgy vélik, hogy ez a kiigazító beadvány okafogyottá teszi a jelen elfogadhatatlansági okot.

44      Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék eljárási szabályzata 86. cikkének (1) bekezdése értelmében „[h]a a megsemmisíteni kért jogi aktus helyébe azonos tárgyú másik jogi aktus lép, vagy azt módosítja, a felperes az eljárás szóbeli szakaszának befejezését, illetve a Törvényszék azon határozatát megelőzően, hogy az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határozzon, ezen új körülmény figyelembevétele érdekében kiigazíthatja a keresetlevelet”.

45      Márpedig meg kell állapítani, hogy a kereset benyújtását követően hozott határozatok nem tekinthetők a 2018. július 2‑i határozat, illetve a keresetlevélben megsemmisíteni kért jövőbeni határozatok helyébe lépő vagy azokat módosító határozatnak. Egyrészről nem vitatott, hogy a kereset benyújtását követően hozott határozatok célja nem az volt, hogy a 2018. július 2‑i határozat – amely nem ugyanazon napokra vonatkozik, és eltérő címzettekhez szól – helyébe lépjenek, vagy azt módosítsák. Másrészről, a keresetlevélben megsemmisíteni kért jövőbeni határozatok tekintetében, és ellentétben azzal, amit a felperesek állítanak, az eljárási szabályzat 86. cikke (1) bekezdésének nem célja a kereset indításának időpontjában még nem elfogadott határozatokkal szemben benyújtott kereset elfogadhatóvá tétele. A fentiekből következik, hogy a felperesek által benyújtott keresetlevelet kiigazító beadvány nem tartozik az eljárási szabályzat 86. cikke (1) bekezdésének hatálya alá.

46      Ilyen körülmények között a kereset annyiban, amennyiben a kereset benyújtását követően hozott határozatok ellen irányul, elfogadhatatlan

–       Egyes felperesek kereshetőségi jogáról

47      Egy Törvényszék által elrendelt pervezető intézkedésre válaszul a Parlament arra hivatkozik, hogy azon 31 felperes közül, aki a jelen keresetet benyújtotta, csak nyolc volt a 2018. július 2‑i határozat címzettje, és ebből azt a következtetést vonja le, hogy azok a további felperesek, akiket a kereset benyújtását követően hozott határozatok köteleztek sztrájk idején való munkavégzésre, nem jogosultak arra, hogy a 2018. július 2‑i határozat megsemmisítését kérjék, amely határozatnak nem címzettjei.

48      A felperesek a tárgyaláson azt állították, hogy azokat, akik nem voltak a 2018. július 2‑i határozat címzettjei, a jelen kereset mindazonáltal személyében érintette, mivel egy olyan kategóriába tartoznak, amely a Parlament 1963. július 15‑i Plaumann kontra Bizottság ítélet (25/62, EU:C:1963:17, 223. o.) értelmében vett személyzetének részét képezi, vonatkozik rájuk a 2018. május végén benyújtott sztrájkról szóló előzetes értesítés, valamint a szakszervezetek közötti valamennyi információcsere, és az SZSZKB munkatársainak képviselőin keresztül közreműködtek a 2018. július 2‑i határozat előkészítéséhez vezető folyamatban.

49      Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy azok a jogalanyok, akik nem címzettjei egy határozatnak, csak akkor állíthatják, hogy személyükben érintettek, ha ez a határozat sajátos jellemzőik vagy egy őket minden más személytől megkülönböztető ténybeli helyzet folytán vonatkozik rájuk, és ezáltal a címzetthez hasonló módon egyéníti őket (1963. július 15‑i Plaumann kontra Bizottság ítélet, 25/62, EU:C:1963:17, 223. o.; lásd: 2004. április 29‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, C‑298/00 P, EU:C:2004:240, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

50      A jelen ügyben elegendő annyit megjegyezni, hogy a 2018. július 2‑i határozat, amely egy olyan egyedi határozat, amelynek a címzettjei az EUMSZ 263. cikk alapján a sztrájk idején való munkavégzésre kötelezett tolmácsok (2019. február 27‑i SFIE‑PE kontra Parlament végzés, T‑401/18, nem tették közzé, EU:T:2019:132, 42. pont), nem érintette azokat a felpereseket, akiket e határozat nem kötelezett sztrájk idején való munkavégzésre, mivel nem tartalmazott rájuk vonatkozó intézkedést, és nem befolyásolta a személyes helyzetüket sem. Ennek következtében azokat a felpereseket, akik nem voltak a 2018. július 2‑i határozat címzettjei, e határozat nem egyéníti a címzettekhez hasonló módon a fenti 49. pontban felidézett ítélkezési gyakorlat szerinti értelemben, és így nem jogosultak kérelmezni az említett határozat megsemmisítését.

 Az ügy érdeméről

51      Keresetük alátámasztása érdekében a felperesek három jogalapra hivatkoznak. Az első a Charta 27. és 28. cikkében, illetve az Európai Közösség munkavállalóinak tájékoztatása és a velük folytatott konzultáció általános keretének létrehozásáról szóló, 2002. március 11‑i 2002/14/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben (a munkavállalói képviseletről szóló európai parlamenti, tanácsi és bizottsági közös nyilatkozat) (HL 2002. L 80., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 219. o.) megfogalmazott, továbbá az Európai Parlament és az intézmény személyi állományának szakszervezetei vagy szakmai szervezetei (OSP) között 1990. július 12‑én létrejött keretmegállapodásban (a továbbiakban: keretmegállapodás) végrehajtott kollektív fellépéshez való jog, valamint a tájékoztatáshoz és konzultációhoz való jog megsértésére, valamint a Charta 41. cikkében foglalt gondos ügyintézéshez való jog megsértésére alapított jogalap. A második, a jogi aktus kibocsátója hatáskörének hiányán, továbbá a jogbiztonság elvének megsértésén, a harmadik, a Charta 47. cikkében foglalt, hatékony jogorvoslathoz való jogon alapul.

52      Az első jogalap két részből áll. Az első a tolmácsok és konferenciatolmácsok kollektív fellépéshez való jogának megsértésén, a második az egyeztetési és konzultációs eljárás megsértésén alapul.

53      Az első részben a felperesek arra hivatkoznak, hogy a sztrájkhoz való jog olyan alapvető jog, amely többek között a Chartában és a felülvizsgált, 1961. október 18‑án Torinóban aláírt Európai Szociális Chartában szerepel. Ugyanakkor elismerik, hogy ez a jog nem abszolút jog, az arányosság elvét tiszteletben kell tartani, és e jog gyakorlása korlátozható. Úgy vélik, hogy sem a személyzeti szabályzat 55. cikke, amely nem rendelkezik a sztrájk esetén érvényes minimális szolgáltatási szintről, sem a keretmegállapodás vagy a 2018. július 2‑i határozat nem minősül a Charta 52. cikkének (1) bekezdése értelmében vett, a sztrájkhoz való jog korlátozására feljogosító törvénynek. Azt állítják, hogy általánosan elfogadott tény, miszerint a sztrájkhoz való jognak a közszolgálatban egyensúlyban kell állnia az alapszolgáltatások biztosításának szükségességével. A felperesek a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szakszervezeti szabadság bizottságára hivatkoznak, amely különbséget tesz az alapszolgáltatások és az egyéb szolgáltatások között. Kiemelik, hogy a Parlament egyáltalán nem állapított meg világos és egyértelmű szabályokat annak meghatározása érdekében, hogy a folyamatos szolgáltatások biztosítása érdekében mely szolgáltatások minősülnek alapszolgáltatásoknak. A felperesek szerint egy ilyen előzetes meghatározás lehetővé tenné először is a kitűzött cél jogszerű jellegének, másodszor pedig a korlátozás szükségességének bizonyítását. Márpedig a jelen ügyben a felperesek szerint a 2018. július 2‑i határozat nem irányul jogszerű cél megvalósítására, továbbá aránytalan.

54      A Parlament azt a választ adja, hogy nem vitatja azt a tényt, hogy a sztrájkhoz való jog a Charta 28. szakaszában rögzített alapvető jog. Emlékeztetett arra, hogy a személyzeti szabályzat nem foglalkozik a sztrájkjoggal, és hogy az Uniót főszabály szerint semelyik, az ILO‑tól származó jogi dokumentum nem köti, mivel az Unió nem tagja e szervezetnek. Hozzáteszi, hogy a felperesek állításával ellentétben a személyzeti szabályzat 55. cikkének (1) bekezdését a sztrájkhoz való jogot érintő, a Charta 52. cikke (1) bekezdésének értelmében vett, törvény általi korlátozásnak kell tekinteni, amely ezáltal a személyzeti szabályzat olyan rendelkezése, amely a sztrájk idején való munkavégzésre kötelezés alapjául szolgálhat. A Parlament azt állítja, hogy az ilyen, sztrájk idején való munkavégzésre kötelezések indokoltak, mivel e sztrájkok hatása, sőt a célja is az, hogy megzavarják a Parlament mint jogalkotó, költségvetési és felügyeleti hatóság munkáját. Ezért ezek az intézkedések a Charta 52. cikkének (1) bekezdése értelmében szükségesek. A 2018. július 2‑i határozatban szereplő, sztrájk idején való munkavégzésre kötelezés arányosságát illetően a Parlament hangsúlyozza, hogy a sztrájk fennállásának ideje alatt egyre jobban biztosította a minimális tolmácsolási szolgáltatást. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy a 2018. július 2‑i határozat arányossága komolyabban nem vitatható.

55      A Tanács úgy véli, hogy a személyzeti szabályzat több olyan rendelkezést tartalmaz, amely a 2018. július 2‑i határozatban foglalt sztrájk idején való munkavégzésre kötelezés alapját képezheti. Ez a helyzet a tisztviselőnek a személyzeti szabályzat 11. cikkének első bekezdése alapján terhelő, lojalitásra vonatkozó kötelezettséggel, amely szerint a tisztviselő a rábízott feladatokat tárgyilagosan, pártatlanul és az Unióhoz való hűségre vonatkozó kötelezettsége betartásával végzi. Ugyanígy a 2018. július 2‑i határozat alapjául szolgálhat a személyzeti szabályzat 21. cikkének első bekezdése, amelynek értelmében a tisztviselő beosztásától függetlenül segíti és tanácsaival támogatja feletteseit, és felelős a rábízott feladatok végrehajtásáért. A Tanács felidézi a személyzeti szabályzat 55. cikkének (1) bekezdését is, amely előírja, hogy az aktív foglalkoztatásban álló tisztviselőknek mindenkor az intézményük rendelkezésére kell állniuk. Végül a Tanács felhívja a figyelmet az ítélkezési gyakorlatban kidolgozott gondoskodási kötelezettségre.

56      Ezzel összefüggésben a Charta 28. cikkéből kitűnik, hogy a munkavállalóknak és a munkaadóknak, illetőleg szervezeteiknek az uniós joggal, valamint a nemzeti jogszabályokkal és gyakorlattal összhangban joguk van arra, hogy megfelelő szinten kollektív tárgyalásokat folytassanak, és kollektív szerződéseket kössenek, valamint arra, hogy érdekütközés esetén érdekeik védelmében együttesen lépjenek fel, a sztrájkot is beleértve.

57      E rendelkezések az uniós intézmények és személyi állományuk közötti jogviszonyban is alkalmazandók (lásd ebben az értelemben, 2016. szeptember 15‑i U4U és társai kontra Parlament és Tanács ítélet, T‑17/14, nem tették közzé, EU:T:2016:489, 77. pont; lásd: 2018. december 13‑i Haeberlen kontra /ENISA ítélet, T‑632/16, T‑632/16, nem tették közzé, EU:T:2018:957, 189. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

58      Emellett, a Charta 52. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy az e Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlása csak a törvény által és e jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Az arányosság elvére figyelemmel, korlátozásukra csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.

59      E cikkből következően az uniós joggal való összeegyeztethetőség érdekében a valamely jog gyakorlása korlátozásának minden esetben három feltételnek kell megfelelnie (lásd ebben az értelemben, 2013. május 28‑i Trabelsi és társai kontra Tanács ítélet, T‑187/11, EU:T:2013:273, 78. pont).

60      Először is a korlátozás csak „a törvény által” történhet. Más szavakkal: a szóban forgó intézkedésnek jogalappal kell rendelkeznie (lásd: 2013. május 28‑i Trabelsi és társai kontra Tanács ítélet, T‑187/11, EU:T:2013:273, 79. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

61      Másodszor a korlátozásnak az Unió által ilyenként elismert általános érdekű célkitűzést kell szolgálnia (2013. május 28‑i Trabelsi és társai kontra Tanács ítélet, T‑187/11, EU:T:2013:273, 80. pont).

62      Harmadszor, a korlátozás nem lehet túlzott. Egyrészt az elérni kívánt célhoz szükségesnek és azzal arányosnak kell lennie. Másrészt a kérdéses jog vagy szabadság „lényeges tartalma”, azaz lényege nem sérülhet (lásd: 2013. május 28‑i Trabelsi és társai kontra Tanács ítélet, T‑187/11, EU:T:2013:273, 81. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

63      E megfontolások alapján kell megvizsgálni, hogy a 2018. július 2‑i határozat a Charta 28. cikkében rögzített sztrájkhoz való jog korlátozásának minősül‑e, és igenlő válasz esetén a jelen ügyben megvalósul‑e az a három feltétel, amely e korlátozásnak az uniós joggal való összeegyeztethetősége megállapításához szükséges.

64      A Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a 2018. július 2‑i határozat korlátozza a Charta 28. cikkében biztosított sztrájkhoz való jog gyakorlását, mivel korlátozza a sztrájk idején való munkavégzésre kötelező intézkedéssel érintett tolmácsok lehetőségét arra, hogy érdekeik védelmében részt vegyenek a munka kollektív és összehangolt beszüntetésében. A Parlament egyébként nem vitatja ezt a következtetést, ugyanakkor azt állítja, hogy az említett korlátozás összhangban áll az uniós joggal.

65      Ennélfogva azt kell megvizsgálni, hogy a 2018. július 2‑i határozat által képviselt korlátozás megfelel‑e a fenti 60–62. pontban felidézett feltételeknek.

66      Azon feltételre vonatkozóan, amely szerint a korlátozás csak „törvény által” történhet, emlékeztetni kell arra, hogy az a követelmény, hogy a Charta által biztosított jog gyakorlásának bármilyen korlátozását törvénynek kell előírnia, magában foglalja, hogy a jogalapnak kellően egyértelműnek és pontosnak kell lennie, és azáltal, hogy a törvény e jog gyakorlására vonatkozó korlátozás terjedelmét maga határozza meg, bizonyos fokú védelmet nyújt ezen hatóság esetleges önkényével szemben (lásd ebben az értelemben: 2015. december 17‑i WebMindLicenses ítélet, C‑419/14, EU:C:2015:832, 81. pont).

67      Ezenfelül, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogbiztonság elve, amely az uniós jog általános elvei közé tartozik, különösen azt követeli meg, hogy a jogi rendelkezések egyértelműek, pontosak és hatásaikat illetően előre láthatók legyenek, különösen olyankor, amikor a magánszemélyekre és a vállalkozásokra nézve hátrányos következményeik lehetnek (lásd: 2008. november 18‑i Förster ítélet, C‑158/07, EU:C:2008:630, 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

68      Először is, előzetesen pontosítani kell, hogy a 2018. július 2‑i határozat a személyzeti szabályzat 55. cikkét, az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek (a továbbiakban: egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek) 16. és 90. cikkét, valamint a keretmegállapodást érinti.

69      Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 16. cikke a személyzeti szabályzat 55. cikkének az Unió egyéb alkalmazottjaira való, analógia útján történő alkalmazását írja elő. E cikket tehát nem kell az 55. cikktől elkülönülten vizsgálni. Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 90. cikke úgy rendelkezik, hogy a szerződéses alkalmazottakra vonatkozó cím rendelkezéseitől eltérően a Parlament által foglalkoztatott, vagy az uniós intézmények és testületek nevében az Európai Bizottság által foglalkoztatott konferenciatolmácsokra az egyrészről az intézmények nevében a Parlament, Bizottság és a Bíróság, és másrészről a szakmát képviselő szövetségek között 1999. július 28‑án létrejött megállapodásban megállapított feltételek vonatkoznak. Ez a cikk nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely jogalapként szolgálhatna a szóban forgó sztrájk idején való munkavégzésre kötelező intézkedések számára. Egyébként az eljárásban részt vevő felek egyike sem hivatkozott erre a cikkre.

70      Másodszor meg kell jegyezni, hogy noha a 2018. július 2‑i határozat teljes egészében a személyzeti szabályzat 55. cikkére vonatkozik, a Parlament rögzíti, hogy fel sem merült az, hogy e határozat alapja e cikk (2), (3), vagy (4) bekezdésén alapulna, hanem kizárólag e cikk (1) bekezdését veszi alapul, amely a cikk többi bekezdésének alkalmazási területeitől függetlenül önálló hatállyal rendelkezik. A személyzeti szabályzat 55. cikkének (2), (3) vagy (4) bekezdése egyáltalán nem rendelkezik a sztrájk idején való munkavégzésre kötelezés alkalmazásáról, így ezek nem minősülhetnek a Charta 52. cikkének (1) bekezdése értelmében vett törvénynek.

71      Azt kell tehát megvizsgálni, hogy a Charta 52. cikke (1) bekezdése értelmében a személyzeti szabályzat 55. cikkének (1) bekezdése vagy a keretmegállapodás szolgálhatott‑e a 2018. július 2‑i határozat jogalapjául.

72      Először is, a személyzeti szabályzat 55. cikkének (1) bekezdését illetően mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy – amint arra az ítélkezési gyakorlat már rámutatott – a személyzeti szabályzat nem rendelkezik a sztrájkhoz való jogról (1975. március 18‑i Acton és társai kontra Bizottság ítélet, 44/74, 46/74 és 49/74, EU:C:1975:42, 15. pont). Az ezt követő értékelések – amint azt egyébként a Parlament elismeri – nem változtattak e körülményen.

73      Emellett emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat 55. cikke (1) bekezdésének értelmében „[a]z aktív foglalkoztatásban álló tisztviselőknek mindenkor az intézményük rendelkezésére kell állniuk”. Meg kell állapítani, hogy egy ilyen rendelkezés, amely a tisztviselő munkafeltételeiről szóló 4. címnek a munkaidőre vonatkozó 1. fejezetében található, nem tartalmaz egyetlen pontosan és egyértelműen meghatározott korlátozást a sztrájkhoz való jog gyakorlására vonatkozóan, és még kevésbé foglalkozik a sztrájk idején való munkavégzésre kötelezéssel sem. Így nem tartalmaz egyetlen pontosítást sem a sztrájkhoz való jogra vonatkozó – a fenti 66. és 67. cikkben felidézet ítélkezési gyakorlat szerinti – korlátozás hatályát illetően, és így nem szolgálhat a szóban forgó sztrájk idején való munkavégzésre kötelezés jogalapjaként.

74      A Parlament azon érve, amelyben arra hivatkozik, hogy a személyzeti szabályzat 55. cikkének (1) bekezdése lehetővé teszi az intézmény számára, hogy munkaidőn kívül igénybe vegye a tisztviselőket, és hogy a szolgálati érdeket előnyben részesítse a rendes munkavégzés referencia‑időszakához vagy a szabadsághoz fűződő bármilyen megfontoláshoz képest, nem vonhatja kétségbe ezt a következtetést. Egy ilyen érv ugyanis nem érvényesülhet annak a Charta által előírt szükségességével szemben, hogy az általa biztosított jogokat kizárólag olyan, kellően egyértelmű és pontos törvényben lehessen korlátozni, amely maga határozza meg a szóban forgó jog gyakorlására vonatkozó korlátozás terjedelmét.

75      A fentiekből következik, hogy a személyzeti szabályzatnak a 2018. július 2‑i határozat által érintett cikkei és különösen az 55. cikkének (1) bekezdése nem szolgálhat a 2018. július 2‑i határozatban foglalt sztrájk idején való munkavégzésre kötelezés jogalapjául.

76      Másodszor, a keretmegállapodást illetően pontosítani kell, hogy e megállapodás 8. cikke értelmében a felek vállalják, hogy az említett megállapodáshoz csatolandó jegyzőkönyvben meghatározzák a munkabeszüntetés esetén alkalmazandó egyeztetési eljárást.

77      Nem vitatott azonban, hogy a fenti 76. pont szerinti jegyzőkönyvet sohasem fogadták el: Márpedig a keretmegállapodásnak nincs olyan egyéb cikke, amely jogalapul szolgálhat a szóban forgó sztrájk idején való munkavégzésre kötelező intézkedések számára.

78      Következésképpen, feltételezve, hogy az intézmények, valamint az intézmény személyzeti szakszervezetei és szakmai szervezetei (OSP) között fennálló kapcsolatokat szabályozó rendelkezések megsértése a tisztségviselők számára jogokat keletkeztethet, a keretmegállapodás 8. cikke az e megállapodásban hivatkozott jegyzőkönyv elfogadásának hiányában nem – és egyébként semmiképpen sem – minősülhet a Charta 52. cikke (1) bekezdésének értelmében vett feljogosító törvénynek.

79      Harmadszor, a Tanács által hivatkozott egyéb rendelkezésekkel, nevezetesen a személyzeti szabályzat 11. cikkének első bekezdésével és 21. cikkének első bekezdésével kapcsolatban meg kell állapítani, hogy ezeket nem érinti a 2018. július 2‑i határozat, így nem szolgálhattak jogalapként. Mindenesetre meg kell jegyezni, hogy e rendelkezéseknek a célja sem irányult a fenti 66. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében véve a sztrájkhoz való jog gyakorlására vonatkozó korlátozás terjedelmének meghatározására.

80      Ugyanez vonatkozik a Tanács által szintén hivatkozott gondoskodási kötelezettségre, amely az ítélkezési gyakorlat szerint a hatóság és a közszolgálat alkalmazottai közötti viszonyokban létrehozott kölcsönös jogok és kötelezettségek közötti egyensúlyt tükrözi, és különösen azt foglalja magában, hogy a hatóság valamely tisztviselő helyzetéről történő határozathozatal során tekintetbe vegye azon körülmények összességét, amelyek a határozatát befolyásolhatják, és ezáltal ne csak a szolgálat érdekét, hanem az érintett tisztviselő érdekét is figyelembe vegye (lásd ebben az értelemben: 2017. december 13‑i Arango Jaramillo és társai kontra EBB, T‑482/16 RENV, EU:T:2017:901, 131. pont [nem tették közzé], valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). E tekintetben meg kell jegyezni, hogy noha egy ilyen elv alkalmazásában a hatóságnak nemcsak a tisztviselő érdekeit, hanem a szolgálati érdeket is figyelembe kell vennie, e célból akkor sem jogosult olyan döntést hozni, amely kívül esik minden jogszabályi kereten. Ezért ezt az érvet csak elutasítani lehet.

81      A fentiek összességéből következik, hogy a szóban forgó sztrájk idején való munkavégzésre kötelező intézkedések a sztrájkhoz való jog olyan korlátozását jelentik, amelyet nem törvény írt elő. A 2018. július 2‑i határozatot tehát – anélkül, hogy meg kellene vizsgálni a Charta 52. cikkének (1) bekezdésében előírt, a fenti 61. és 62. pontban felidézett két másik feltételt, valamint a felperesek által felhozott többi jogalapot – meg kell semmisíteni, mivel sérti ezt az alapvető jogot.

 A kártérítési kereseti kérelmekről

82      A felperesek lényegében arra hivatkoznak, hogy a megsemmisítés iránti kérelmük alátámasztására felhozott jogsértések annyi szabálytalanságot tartalmaznak, amelyek önmagukban, vagy összességükben alkalmasak a Parlament felelősségének megalapozására. Azt állítják, hogy nem vagyoni kárt szenvedtek e szabálytalanságok miatt.

83      A Parlament úgy tekinti, hogy a tolmácsok és a konferenciatolmácsok sztrájk idején való munkavégzésre kötelezésére irányuló eljárás során nem követett el jogsértést. Hozzáteszi, hogy noha a felpereseknek kell bizonyítaniuk az elszenvedett kár tényleges bekövetkezését, nem pontosítják, hogy milyen nem vagyoni kár érte őket.

84      Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a megsemmisítés iránti kereset és a kártérítési kereset önálló keresettípusok. Mivel a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikke sem a közigazgatási, sem a peres eljárást illetően nem alkalmaz semmiféle különbségtételt e két kereset között, a tisztviselő – ezen eltérő jogorvoslati lehetőségek önállósága miatt – választhatja vagy az egyiket, vagy a másikat, vagy akár a kettőt együttesen, feltéve hogy a panaszának elutasításától számított három hónapos határidőn belül fordul az uniós bírósághoz (lásd: 2018. szeptember 18‑i Barroso Truta és társai kontra az Európai Unió Bírósága ítélet, T‑702/16 P, EU:T:2018:557, 66. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

85      Az ítélkezési gyakorlat ugyanakkor bevezetett egy kivételt ezen elv alól, amennyiben a kártérítési kereset szoros kapcsolatban áll azzal a megsemmisítés iránti keresettel, amelyet egyébként elfogadhatatlannak fognak vagy kellene nyilvánítani. Ily módon a kártérítési kereseti kérelmek elfogadhatatlanok, ha a kártérítési kereset kizárólag az olyan megsemmisítés iránti keresettel érintett jogi aktus következményeinek orvoslására irányul, amely keresetet elfogadhatatlannak lehetett volna nyilvánítani, vagy amelyet elfogadhatatlannak nyilvánítottak (lásd: 2018. szeptember 18‑i Barroso Truta és társai kontra az Európai Unió Bírósága ítélet, T‑702/16 P, EU:T:2018:557, 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

86      A jelen ügyben a felperesek annak a kárnak a megtérítését kérik, amely a Parlament által a 2018. július 2‑i határozat és a kereset benyújtását követően hozott határozatok elfogadásával elkövetett jogsértések következtében őket érte. Márpedig a fenti 38–46. pontból az következik, hogy a jelen kereset elfogadhatatlan annyiban, amennyiben az a kereset benyújtását követően hozott határozatok ellen irányul. Következésképpen a jelen kártérítési kereseti kérelmek elfogadhatatlanok, és el kell utasítani őket, mivel a kereset benyújtását követően hozott határozatokkal összefüggésben a Parlament által a felpereseknek okozott kár megtérítésére irányulnak.

87      A 2018. július 2‑i határozat következtében elszenvedett károk megtérítése iránti kérelmekre vonatkozóan emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az Uniót terhelő – EUMSZ 340. cikk második bekezdése szerinti – szerződésen kívüli felelősségének megállapításához több feltétel együttes teljesülése szükséges, nevezetesen az uniós intézménnyel szemben kifogásolt magatartás jogellenessége, a kár tényleges jellege, valamint az ezen intézmény magatartása és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés fennállása (lásd: 2016. szeptember 20‑i Ledra Advertising és társai kontra Bizottság és EKB ítélet, C‑8/15–C‑10/15 P, EU:C:2016:701, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

88      Egyebekben az EUMSZ 270. cikk és a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikke szerinti közszolgálati bírósági eljárásokat – beleértve a tisztviselőnek vagy alkalmazottnak okozott kár megtérítésére irányuló eljárásokat is – az EUMSZ 268. cikk és az EUMSZ 340. cikk második bekezdése keretében az Unió szerződésen kívüli felelősségét szabályozó általános elvekből következő szabályokhoz képest egyedi és különleges szabályok jellemzik. Többek között a személyzeti szabályzatból ugyanis kitűnik, hogy bármely más magánszemélytől eltérően az Unió tisztviselője vagy alkalmazottja különleges, kölcsönös jogok és kötelezettségek egyensúlyát magában foglaló, az intézménynek az érintett irányába fennálló gondoskodási kötelezettségében tükröződő munkajogi viszonnyal kapcsolódik ahhoz az intézményhez, amelytől függ (lásd: 2010. december 16‑i Bizottság kontra Petrilli ítélet, T‑143/09 P, EU:T:2010:531, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ebből következik, hogy a jogellenesség megállapítása önmagában elegendő annak kimondásához, hogy az Uniónak az uniós közszolgálattal kapcsolatos jog megsértésével a tisztviselőinek és alkalmazottainak okozott kárért való felelőssége megállapításának három feltétele közül az első teljesült (2011. július 12‑i Bizottság kontra Q ítélet, T‑80/09 P, EU:T:2011:347, 45. pont).

89      A jelen ügyben a fenti 72–81. pontból következik, hogy a 2018. július 2‑i határozat jogellenes és meg kell semmisíteni.

90      Kétségtelen, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében amennyiben a kártérítési kereseti kérelmek a megsemmisített jogi aktus jogellenességén alapulnak, a Törvényszék általi megsemmisítés önmagában megfelelő, és főszabály szerint elégséges jóvátételt jelent mindazon nem vagyoni kár tekintetében, amely a felperest érhette (lásd: 2015. szeptember 18‑i Wahlström kontra Frontex ítélet, T‑653/13 P, EU:T:2015:652, 82. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

91      Mindazonáltal a Törvényszék kimondta, hogy valamely aktus megsemmisítése – amennyiben nem érvényesülhet hatékonyan – önmagában nem jelentheti a megsemmisített aktussal okozott teljes nem vagyoni kár megfelelő és elégséges jóvátételét (2015. szeptember 18‑i Wahlström kontra Frontex ítélet, T‑653/13 P, EU:T:2015:652, 83. pont).

92      Márpedig a jelen ügyben nem kétséges, hogy a 2018. július 2‑i határozat már semmilyen joghatást nem fejt ki. Ilyen körülmények között e határozat megsemmisítése nem jelenti a felpereseknek okozott nem vagyoni kár megfelelő és elégséges jóvátételét.

93      Ezért meg kell határozni, hogy a felperesek a fenti 89. pontban említett – a Parlament felelősségét megalapozó – jogsértésen túl, bizonyították‑e az e jogsértés és a kár közötti összefüggés fennállását.

94      A jelen ügyben a fenti 72–81. pontból következik, hogy a 2018. július 2‑i határozatból következően a felpereseket a 2018. július 3‑i nap vonatkozásában minden olyan jogalap nélkül kötelezték munkavégzésre, amely a Parlamentet ilyen intézkedések meghozatalára jogosította volna fel, és ennek következtében a kötelező munkavégzés időtartama alatt nem gyakorolhatták a sztrájkhoz való jogukat. Emellett az e sztrájk idején való munkavégzésre kötelezések megkésettek voltak, mivel a felpereseket csak az igénybevételüket megelőző este értesítették. Ezek a – legalábbis sajnálatos – körülmények a 2018. július 2‑i határozat jogellenességével közvetlenül összefüggő nem vagyoni kárt okoztak.

95      Ilyen körülmények között a Törvényszék a Parlament által a 2018. július 2‑i határozattal sztrájk idején való munkavégzésre kötelezett felperesek, vagyis Barbara Carli‑Ganotis, Claudine de Seze, Maria Corina Diaconu Olszewski, Maria Provata, Irène Sevastikoglou és Benedetta Tissi javára méltányossági alapon fejenként 500 euró kártérítést állapít meg.

 A költségekről

96      Az eljárási szabályzat 134. cikkének (2) bekezdése értelmében több pervesztes fél esetén a Törvényszék határoz a költségek megosztásáról.

97      Egyfelől, mivel a Parlament pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségei, valamint a 2018. július 2‑i határozattal sztrájk idején való munkavégzésre kötelezett felperesek részéről felmerült költségek megfizetésére, ideértve az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban és a Tanács beavatkozásával kapcsolatban felmerült költségeket is. Másfelől úgy kell határozni, hogy a kereset benyújtását követően hozott határozatokkal sztrájk idején való munkavégzésre kötelezett felperesek, akik szintén pervesztesek lettek, maguk viselik saját költségeiket.

98      Ezenfelül, az eljárási szabályzat 138. cikkével összhangban az eljárásba beavatkozó tagállamok és az intézmények maguk viselik költségeiket. A Tanács tehát maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített hatodik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék megsemmisíti az Európai Parlament személyzeti főigazgatójának a tolmácsokat és konferenciatolmácsokat sztrájk idején való, 2018. július 3i munkavégzésre kötelező 2018. július 2i határozatát.

2)      A Törvényszék a Parlamentet kötelezi arra, hogy fejenként 500 euró összeget fizessen meg Barbara CarliGanotis, Claudine de Seze, Maria Corina Diaconu Olszewski, Maria Provata, Irène Sevastikoglou és Benedetta Tissi részére.

3)      A Törvényszék a keresetet az ezt meghaladó részében elutasítja.

4)      A Parlament maga viseli saját költségeit, valamint a 2018. július 2i határozattal sztrájk idején munkavégzésre kötelezett tolmácsok és konferenciatolmácsok részéről felmerült költségeket, ideértve az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban és az Európai Unió Tanácsának beavatkozásával kapcsolatban felmerült költségeket is.

5)      A kereset benyújtását követően hozott határozatokkal sztrájk idején való munkavégzésre kötelezett felperesek maguk viselik saját költségeiket.

6)      A Tanács viseli saját költségeit.

Van der Woude

Papasavvas

Spielmann

Csehi

 

      Spineanu‑Matei

Kihirdetve Luxembourgban, a 2020. január 29‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


*      Az eljárás nyelve: francia.


1      A többi felperes felsorolását csak a feleknek kézbesített változat melléklete tartalmazza.