A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (második tanács)

2019. szeptember 24.(*)

[A 2020. január 30‑i végzéssel kijavított szöveg]

„Európai uniós védjegy – Törlési eljárás – Crédit Mutuel európai uniós szóvédjegy – Feltétlen kizáró okok – Leíró jelleg – Megkülönböztető képesség hiánya – Használat révén megszerzett megkülönböztető képesség – Csatlakozó kereset – Az (EU) 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontja és (3) bekezdése – A 2017/1001 rendelet 59. cikke (1) bekezdésének a) pontja és (2) bekezdése”

A T‑13/18. sz. ügyben,

a Crédit Mutuel Arkéa (székhelye: Relecq Kerhuon [Franciaország], képviselik: A. Casalonga, F. Codevelle és C. Bercial Arias ügyvédek)

felperesnek

az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) (képviseli: D. Hanf, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

a másik fél az EUIPO fellebbezési tanácsa előtti eljárásban, beavatkozó fél a Törvényszék előtti eljárásban:

a Confédération nationale du Crédit mutuel (székhelye: Párizs [Franciaország], képviselik: B. Moreau‑Margotin és M. Merli ügyvédek),

az EUIPO ötödik fellebbezési tanácsának a Crédit Mutuel Arkéa és a Confédération nationale du Crédit mutuel közötti törlési eljárással kapcsolatban 2017. november 8‑án hozott határozata (R 1724/2016‑5. sz. ügy) ellen benyújtott keresete tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács),

tagjai: M. Prek elnök, E. Buttigieg (előadó) és Berke B. bírák,

hivatalvezető: J. Palacio González főtanácsos,

tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2018. január 15‑én benyújtott keresetlevélre,

tekintettel az EUIPO‑nak a Törvényszék Hivatalához 2018. március 29‑én benyújtott válaszbeadványára,

tekintettel a beavatkozó félnek a Törvényszék Hivatalához 2018. március 29‑én benyújtott válaszbeadványára,

tekintettel a beavatkozónak a Törvényszék Hivatalához 2018. március 29‑én benyújtott csatlakozó keresetére,

tekintettel a felperesnek a csatlakozó keresetre adott, a Törvényszék Hivatalához 2018. augusztus 2‑án benyújtott válaszbeadványára,

tekintettel az EUIPO‑nak a csatlakozó keresetre adott, a Törvényszék Hivatalához 2018. május 29‑én benyújtott válaszbeadványára,

tekintettel a Törvényszék által a felekhez intézett írásbeli kérdésekre, és a Törvényszék Hivatalához 2019. február 1‑jén és 4‑én benyújtott válaszokra,

tekintettel a 2019. február 26‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        A felperes Crédit Mutuel Arkéa egy szövetkezeti bank.

2        A Crédit Mutuel‑csoporthoz tartozik, amely három területi szinten (helyi, regionális és nemzeti) működő szövetkezeti bankcsoport (a továbbiakban: Crédit Mutuel). A Crédit Mutuel minden helyi pénztárának csatlakoznia kell egy regionális szövetséghez, és minden szövetségnek csatlakoznia kell a Confédération nationale du Crédit mutuelhez (CNCM), azaz a hálózatnak a francia code monétaire et financier (monetáris és pénzügyi törvénykönyv) (a továbbiakban: CMF) L.512‑55. és L.512‑56. cikke szerinti központi szervéhez. A Crédit Mutuel‑csoporthoz tartozó bankok alapvetően két önálló, egymással konkuráló csoport, a Crédit Mutuel Arkéa és a CM11‑CIC köré szerveződnek.

3        2011. május 5‑én a beavatkozó fél az európai uniós védjegyről szóló, módosított 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet (HL 2009. L 78., 1. o.; helyesbítés: HL 2017. L 142., 104. o.) [helyébe lépett az európai uniós védjegyről szóló, 2017. június 14‑i (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2017. L 154., 1. o.)] alapján európai uniós védjegybejelentést nyújtott be az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalához (EUIPO).

4        A lajstromoztatni kívánt védjegy a Crédit Mutuel szómegjelölés volt.

5        A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, 1957. június 15‑én kötött, azóta felülvizsgált és módosított Nizzai Megállapodás szerinti 9., 16., 35., 36., 38., 42. és 45. osztályba tartozó árukkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban tették.

6        A Crédit Mutuel megjelölést 2011. október 20‑án, többek között a fenti 5. pontban említett áruk és szolgáltatások tekintetében 9943135. számon európai uniós önálló védjegyként lajstromozták.

7        2015. február 26‑án a felperes a vitatott védjegy törlése iránti kérelmet nyújtott be az árujegyzékben szereplő valamennyi áru és szolgáltatás tekintetében, többek között a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének a) pontja (jelenleg a 2017/1001 rendelet 59. cikke (1) bekezdésének a) pontja) alapján, azzal az indokkal, hogy a védjegyet a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) és c) pontjának (jelenleg a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontja) megsértésével lajstromozták.

8        2016. augusztus 11‑i határozatával a törlési osztály a törlés iránti kérelmet teljes egészében elutasította, úgy ítélve meg, hogy egyrészt a vitatott védjegy az érintett áruk és szolgáltatások egy része tekintetében leíró jellegű, azonban ezen áruk és szolgáltatások tekintetében használat révén megkülönböztető képességet szerzett, másrészt, hogy a védjegy nem leíró jellegű a banki területhez nem tartozó többi áru és szolgáltatás tekintetében.

9        2016. szeptember 20‑án a felperes a 207/2009 rendelet 58–64. cikke (jelenleg a 2017/1001 rendelet 66–71. cikke) alapján fellebbezést nyújtott be az EUIPO‑hoz a törlési osztály határozata ellen, mivel egyrészt úgy ítélte meg, hogy a vitatott védjegy nem leíró jellegű egyes áruk és szolgáltatások tekintetében, másrészt arra a következtetésre jutott, hogy a vitatott védjegy használata révén megkülönböztető képességet szerzett azon áruk és szolgáltatások tekintetében, amelyek vonatkozásában leíró jellegűnek tekintették.

10      2017. február 16‑i, válaszként adott észrevételeiben a beavatkozó fél azt kérte a fellebbezési tanácstól, hogy utasítsa el a keresetet, és semmisítse meg a törlési osztály határozatát azon részében, amelyben az úgy ítélte meg, hogy a vitatott védjegy bizonyos áruk és szolgáltatások tekintetében leíró jellegű.

11      A 2017. november 8‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) az EUIPO ötödik fellebbezési tanácsa elutasította a fellebbezést.

12      Először is, a törlési osztályhoz hasonlóan úgy ítélte meg, hogy az érintett fogyasztói kör egyrészt a szokásosan figyelmes és körültekintő nagyközönségből, másrészt – legalábbis a műszaki, illetve speciális áruk és szolgáltatások tekintetében – szakemberekből áll. Ezenkívül bizonyos szolgáltatások, például a pénzügyi vagy ingatlanszolgáltatások esetében, amelyek a fellebbezési tanács szerint jelentős pénzügyi következményekkel járhatnak a felhasználók számára, úgy vélte, hogy a nagyközönséghez tartozó fogyasztók figyelmi szintje magasnak tekinthető. A fellebbezési tanács kifejtette továbbá, hogy mivel a vitatott védjegy a francia szavakból áll, a figyelembe veendő érintett fogyasztó a francia nyelvű fogyasztó.

13      Másodszor, a fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy a „crédit mutuel” kifejezés a szövetkezeti bankok által végzett banki tevékenység egyik fajtájára utal, amely bankok tevékenységei „megegyeznek a »hagyományos« bankokéval, jóllehet nem ugyanarra a célra, azaz nem pénzügyi haszonszerzésre irányulnak”. A fellebbezési tanács szerint ezért a vitatott védjegy, minthogy azt az információt közli, hogy az általa érintett áruk és szolgáltatások banki tevékenységek keretében fordulnak elő, a jelen esetben az érintett áruk és szolgáltatások fajtáját, tárgyát, illetve rendeltetését illetően leíró jellegű.

14      Harmadszor, a fellebbezési tanács az áru‑ és szolgáltatáscsoportokra vonatkozó általános indokolással következésképpen úgy ítélte meg, hogy a vitatott védjegy a következő áruk és szolgáltatások (a továbbiakban: az első kategóriába tartozó áruk és szolgáltatások) tekintetében leíró jellegű, és nem rendelkezik megkülönböztető képességgel, mivel azokat a banki területtel fennálló, kellően közvetlen és szoros kapcsolat jellemzi:

–        9. osztály: „Olyan automata készülékek, melyek bankkártya behelyezésére aktiválódnak, jegykiadó automaták; bankkártyák; chipkártyák, nevezetesen memória‑ vagy mikroprocesszoros, illetve mágneskártyák vagy kreditegységeket tartalmazó chipkártyák”;

–        35. osztály: „Üzleti tanácsadás, információnyújtás vagy felvilágosítások nyújtása; ipari vagy kereskedelmi vállalatok számára, szabadfoglalkozások számára, kisiparosok számára, helyi önkormányzatok számára, magánszemélyek számára szóló segítségnyújtás üzletvezetésük tárgyában; üzleti konzultáció; gazdasági elemzések, becslések, információk és előrejelzések; gazdasági, statisztikai és kereskedelmi felvilágosításnyújtás a pénzügyi, monetáris és tőzsdepiacokra vonatkozóan, nevezetesen telematikai úton történő, illetve számítógépes hálózaton, internet, intranet- és extranet-hálózatokon keresztüli hozzáféréssel; banki, személyes pénzügyi információkhoz való hozzáférést lehetővé tévő, biztonságos internethelyre szóló előfizetési szolgáltatások; számítógépes állományok, adatbázisok és adatbankok, valamint elektronikus szakmai telefonkönyvek kezelése a banki, pénzügyi, monetáris és tőzsdei szektorokban; pénzügyi termékek, tőzsdei értékpapírcsomagok adminisztratív kezelése, adminisztratív portfóliókezelés megbízással; számlák és számlakivonatok ellenőrzése;

–        36. osztály: „Pénzügyi ügyletek; valutaügyletek; banki ügyletek; online banki tevékenység; bankszámlakezelés; portfoliókezelés; hitelkártya‑ és betétikártya‑szolgáltatások; tőzsdeügynöki tevékenység; pénzügyi becslések (bankok), adóügyi becslések és szakvélemények; adósságbehajtás; faktorálási szolgáltatások; utazási csekkek és akkreditív kiadása; telefonhálózaton, számítógépes összeköttetési hálózaton keresztül hozzáférhető pénzügyi, banki, monetáris és tőzsdei szolgáltatások; megbízások átvétele, teljesítése és továbbítása harmadik fél számára (kibocsátók és beruházók) egy vagy több pénzügyi eszközre; értékpapír‑portfóliók pénzügyi kezelése; kamat‑, valuta‑ és részvénypiacra vonatkozó pénzügyi elemzések; információnyújtás és tanácsadás banki vagy pénzügyi területen; információs és pénzügyi szolgáltatások befektetésekkel és pénzügyi kihelyezésekkel kapcsolatban; beruházási és tőkekihelyezési szolgáltatások; valutaváltó irodák, értékek letétbe helyezése, széfletét szolgáltatások; vagyonkezelés; hitelezési szolgáltatások; lízing; takarékpénztárak; pénzpiaci műveletek és tranzakciók; tőkeátruházás; biztonságos fizetési szolgáltatások; közös ingatlanbefektetési alap, kötvények, részvények kibocsátása és kezelése; banki, pénzügyi és monetáris információk nyújtása többek között telefonos, telematikai úton, számítógépes hálózatokon, internet, intranet és extranet hálózatokon keresztül”.

15      Mindazonáltal a törlési osztályhoz hasonlóan úgy vélte, hogy a beavatkozó fél a 2017/1001 rendelet 7. cikke (3) bekezdésének megfelelően bizonyította a vitatott védjegy használat révén megszerzett megkülönböztető képességét az első kategóriába tartozó áruk és szolgáltatások tekintetében.

16      Negyedszer úgy ítélte meg, hogy a vitatott védjegy a következő áruk és szolgáltatások (a továbbiakban: a második kategóriába tartozó áruk és szolgáltatások) tekintetében nem leíró jellegű és megkülönböztető képességgel rendelkezik, mivel azokat nem jellemzi a banki területtel fennálló, kellően egyedi, közvetlen, szoros, illetve egyértelmű kapcsolat:

–        9. osztály: „Olyan automata készülékek, melyek pénzérme vagy zseton behelyezésére aktiválódnak; mágneses, digitális és optikai felvételek hordozói, CD‑ROM‑ok, videolemezek; szoftverek, többek közt információfeldolgozásra való szoftverek; online hírlevelek”;

–        16. osztály: „Nyomdaipari termékek; könyvek; folyóiratok; magazinok; újságok; szétnyitható szórólapok papírból, prospektusok papírból, plakátok, naptárak, matricák, reklámnyomtatványok, űrlapok; jegyzékek és előfizetési nyomtatványok”;

–        36. osztály: „Biztosítás; ingatlanügyletek; előtakarékossági pénztárak; biztosítási ügynöki tevékenység; pénzügyi becslések (biztosítás, ingatlanbiztosítás); ingó‑ vagy ingatlanvagyon kezelése; pénzügyi szponzorálás”;

–        38. osztály: „Adatok továbbítása és terjesztése; adatbázisokon és informatikai vagy telematikai adatbázisok központi szerverén keresztül hozzáférhető információk továbbítása; adatbázisokhoz és informatikai vagy telematikai adatbázisok központi szerveréhez való hozzáférési kóddal történő információtovábbítás”;

–        42. osztály: „Biztonságos adatletöltési szolgáltatás”;

–        45. osztály: „Jogi szolgáltatások; peres eljárással kapcsolatos jogi szolgáltatások; vagyon‑ és személyvédelmi biztonsági szolgáltatások”.

 Az eljárás és a felek kérelmei

17      A Törvényszék Hivatalához 2018. január 15‑én benyújtott keresetlevéllel a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

18      A felperes lényegében azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        részlegesen semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        utasítsa el a csatlakozó keresetet;

–        az EUIPO‑t és a beavatkozó felet kötelezze a költségek viselésére.

19      Az EUIPO azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        utasítsa el a csatlakozó keresetet;

–        a felperest és a beavatkozó felet kötelezze a költségek viselésére.

20      A beavatkozó fél azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        adjon helyt a csatlakozó keresetnek, és állapítsa meg, hogy a vitatott védjegy nem leíró jellegű, és így érvényes;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

 Az elfogadhatóságról

 Az alapkereset tárgyáról

21      A Törvényszék írásbeli kérdésére válaszul, az EUIPO arra vonatkozó érvére tekintettel, hogy a kereset a 16. osztályba tartozó „Plakátok, naptárak, matricák” áruk vonatkozásában elfogadhatatlan, a felperes előadta, hogy a keresete nem ezekre az árukra vonatkozik. Ezt tudomásul kell venni.

22      A 36. osztályba tartozó „banki ügyletekkel” kapcsolatban továbbá a felperes a keresetlevélben arra hivatkozik, hogy a vitatott védjegyet e szolgáltatások tekintetében törölni kell, mivel a „crédit mutuel” kifejezés Franciaországban egy bizonyos banki szolgáltatástípus általános neve, de egyben jogi megnevezése is, következésképpen a vitatott védjegy nem rendelkezik megkülönböztető képességgel, és legalábbis az említett „banki ügyletek” tekintetében leíró jellegű.

23      Az EUIPO az ilyen kifogás amiatti elfogadhatatlanságára hivatkozik, hogy a fellebbezési tanácsnak a fenti 14. pontban ismertetett megállapítására tekintettel a felperes megerősítő ítélet meghozatalát kéri a Törvényszéktől.

24      [A 2020. január 30‑i végzéssel kijavítva] A Törvényszék írásbeli kérdésére válaszolva a felperes előadta, hogy a jelen kereset keretében nem a fellebbezési tanácsnak a vitatott védjegynek az első kategóriába tartozó áruk és szolgáltatások tekintetében fennálló leíró jellegére vonatkozó következtetését vitatja, amelyek körébe a 36. osztályba tartozó „banki ügyletek” is tartoznak, hanem csak azt a megállapítást, hogy ezen áruk és szolgáltatások tekintetében a védjegy a használata révén megszerezte a megkülönböztető képességet. Ezt tudomásul kell venni.

 A csatlakozó kereset tárgyáról

25      Az EUIPO megjegyzi, hogy a beavatkozó fél csatlakozó keresetében annak megállapítását kéri a Törvényszéktől, hogy a vitatott védjegy az első kategóriába tartozó áruk és szolgáltatások tekintetében nem leíró jellegű, és ezért érvényes. Az ilyen kereseti kérelmet, amelyben a beavatkozó fél azt kéri, hogy a Törvényszék megállapítási ítéletet hozzon, szerinte elfogadhatatlanság miatt el kell utasítani.

26      A csatlakozó kereset kizárólag abban az esetben elfogadható, ha a Törvényszék kész a beavatkozó fél kereseti kérelmét úgy értelmezni, hogy az valójában a megtámadott határozat oly módon történő megváltoztatására irányul, hogy a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjára alapított törlési kérelmet az első kategóriába tartozó áruk és szolgáltatások vonatkozásában is elutasítsa, amelyek tekintetében a fellebbezési tanács a vitatott védjegy leíró jellegét állapította meg.

27      A beavatkozó fél 2018. szeptember 4‑i levelében, amelyben tárgyalás megtartását kérte, előadta, hogy a keresete a megtámadott határozat azon részében történő megváltoztatására irányul, amely a vitatott védjegy önmagában rejlő leíró jellegére vonatkozó téves érvelésen alapul.

28      A tárgyaláson a Törvényszék kérdésére válaszolva a felperes és az EUIPO jelezte, hogy nem emel kifogást a csatlakozó kereset olyan értelmezésével kapcsolatban, hogy az a megtámadott határozat megváltoztatására irányul, amit a tárgyalási jegyzőkönyvben is rögzítettek.

29      Rá kell mutatni, hogy a beavatkozó fél az ilyen kereseti kérelemmel szükségképpen nem csupán a megtámadott határozat megváltoztatását, hanem annak hatályon kívül helyezését is kéri (lásd ebben az értelemben: 2014. február 27‑i Advance Magazine Publishers kontra OHIM – Nanso Group [TEEN VOGUE] ítélet, T‑509/12, EU:T:2014:89, 16. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), ami végeredményben a csatlakozó kereset egyetlen – lényegében a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjával együttesen értelmezett 59. cikke (1) bekezdése a) pontjának megsértésére alapított – jogalapjában szereplő érvek előadásából következik.

 A kereset bizonyos mellékleteinek elfogadhatóságáról

30      A tárgyaláson az EUIPO visszavonta kifogásait a keresetlevél A.47‑es és A.49‑es mellékletének elfogadhatóságával kapcsolatban, amit a tárgyalásról készült jegyzőkönyvben rögzítettek.

 Az ügy érdeméről

31      Keresete alátámasztása érdekében a felperes három jogalapra hivatkozik. Az első jogalap lényegében a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjával együttesen értelmezett 59. cikke (1) bekezdése a) pontjának megsértésén alapul. A második és a harmadik jogalap lényegében a 2017/1001 rendelet 7. cikkének (3) bekezdésével együttesen értelmezett 59. cikke (2) bekezdésének megsértésén alapul.

32      A Törvényszék eljárási szabályzatának 182. cikke alapján benyújtott csatlakozó kereset keretében a beavatkozó fél egyetlen, lényegében a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjával együttesen értelmezett 59. cikke (2) bekezdésének megsértésére alapított jogalapra hivatkozik.

33      Mivel a csatlakozó kereset egyetlen jogalapjával a beavatkozó fél a fellebbezési tanács azon megállapítását vitatja, hogy a vitatott védjegy leíró jellegű, és így nem rendelkezik megkülönböztető képességgel az első kategóriába tartozó áruk és szolgáltatások tekintetében, elsőként azt kell megvizsgálni. Ezt követően másodikként az alapkereset első, a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjával együttesen értelmezett 59. cikke (2) bekezdésének megsértésére alapított jogalapját kell megvizsgálni, harmadikként pedig együttesen az alapkereset második és harmadik jogalapját, amennyiben azok lényegében a 2017/1001 rendelet 7. cikkének (3) bekezdésével együttesen értelmezett 59. cikke (2) bekezdésének megsértésén alapulnak.

 A csatlakozó kereset egyetlen, lényegében a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjával együttesen értelmezett 59. cikke (2) bekezdésének megsértésére alapított jogalapról

34      A beavatkozó fél lényegében arra hivatkozik, hogy a vitatott védjegy leíró jellegű, és így nem rendelkezik megkülönböztető képességgel az első kategóriába tartozó áruk és szolgáltatások tekintetében.

35      Először is azt vitatja, hogy a „crédit mutuel” kifejezés azt jelenti az érintett fogyasztói kör számára, mint amit a fellebbezési tanács állít.

36      E tekintetben először is arra hivatkozik, hogy a „crédit mutuel” kifejezés fogalmát a Larousse szótár nem határozza meg, azonban annak az említett szótárban való feltüntetése a Crédit Mutuel hálózat szervezetére utal, amelynek a beavatkozó fél a központi szerve.

37      Ezek a kifejezések továbbá nem tekinthetők valamely banki termék vagy szolgáltatás általános megnevezésének, mivel nem egy konkrét banki szolgáltatást jelölnek, hanem azt az érintett fogyasztói kör olyan, megkülönböztetésre alkalmas megjelölésként érzékeli, amely lehetővé teszi az áruknak és a szolgáltatásoknak a CNCM‑ből vagy a Crédit Mutuel hálózatból származóként való azonosítását.

38      Másodszor úgy véli, hogy attól, hogy az említett szavak a CMF‑ben is szerepelnek, még nem jelentik a szövetkezeti bankok, illetve az általuk kifejtett egyik banki tevékenység általános megnevezését, mivel a CMF rendelkezéseiből egyrészt az látható, hogy a „crédit mutuel” kifejezésnek nincs pontos fogalommeghatározása, és azt kizárólag a CNCM‑re és a hitelszövetkezeti hálózatra hivatkozva használják, másrészt pedig hogy ez a kifejezés a CNCM és annak tagjai számára van fenntartva.

39      Harmadszor a beavatkozó fél azt állítja, hogy a mutualizmus történeti irányzata nem befolyásolja azt, ahogyan az érintett fogyasztói kör a vitatott védjegyet észleli, és hogy a vitatott védjegy nem tudja a csatlakozó kereset tárgyát képező áruk és szolgáltatások alapján közvetlen és azonnali módon egy szövetkezeti szervezet típusát felidézni.

40      A felperes és az EUIPO vitatja a beavatkozó fél érveit, és a csatlakozó kereset egyetlen jogalapjának elutasítását kéri.

41      Amint az a fenti 27. és 29. pontból is kitűnik, a beavatkozó fél azt kéri a Törvényszéktől, hogy helyezze hatályon kívül és változtassa meg a megtámadott határozatot, amennyiben az szerinte a vitatott védjegy önmagában rejlő leíró jellegére vonatkozó téves érvelésen alapul.

42      E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy a 2017/1001 rendelet 59. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében az európai uniós védjegyet az EUIPO‑hoz benyújtott kérelem alapján törölni kell, ha a védjegy lajstromozására a rendelet 7. cikkében foglalt rendelkezések megsértésével került sor.

43      A 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha „kizárólag olyan jelekből vagy adatokból áll, amelyeket a forgalomban az áru vagy a szolgáltatás fajtája, minősége, mennyisége, rendeltetése, értéke, földrajzi származása, előállítási vagy teljesítési ideje, illetve egyéb jellemzője feltüntetésére használhatnak”.

44      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja azt az általános célt szolgálja, hogy a védjegybejelentésben foglalt áruk vagy szolgáltatások jellemzőit leíró jelzéseket vagy megjelöléseket mindenki szabadon használhassa. E rendelkezés alapján tehát az ilyen megjelöléseket vagy jelzéseket nem lehet egyetlen vállalkozás számára fenntartani csak azért, mert azokat védjegyként lajstromozták (lásd: 2003. október 23‑i OHIM kontra Wrigley ítélet, C‑191/01 P, EU:C:2003:579, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

45      Ezenkívül a forgalomban az áruk vagy szolgáltatások jellemzőinek feltüntetésére használható megjelölések vagy jelzések a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében nem képesek betölteni a védjegy alapvető funkcióját, nevezetesen az áru vagy szolgáltatás származásának azonosítását, lehetővé téve ily módon az adott védjeggyel megjelölt áru vagy szolgáltatás vásárlója számára, hogy későbbi vásárlás alkalmával pozitív tapasztalat esetén ugyanazt válassza, illetve negatív tapasztalat esetén másikat válasszon (lásd: 2007. június 12‑i MacLean‑Fogg kontra OHIM [LOKTHREAD] ítélet, T‑339/05, nem tették közzé, EU:T:2007:172, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

46      Ebből következően egy megjelölésnek ahhoz, hogy a fenti 43. pontban említett rendelkezésben foglalt tilalom hatálya alá tartozzon, olyan kellően közvetlen és konkrét kapcsolatban kell állnia a szóban forgó árukkal vagy szolgáltatásokkal, amely alapján az érintett fogyasztói kör azonnal és további gondolkodás nélkül is a szóban forgó áruk vagy szolgáltatások, illetve valamely jellemzőjük leírását ismerheti fel benne (lásd: 2007. június 12‑i LOKTHREAD ítélet, T‑339/05, nem tették közzé, EU:T:2007:172, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

47      E tekintetben pontosítani kell, hogy a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjában szereplő „az áru vagy a szolgáltatás fajtája, minősége, mennyisége, rendeltetése, értéke, földrajzi származása, előállítási vagy teljesítési ideje, illetve egyéb jellemzője” kifejezések használatával az uniós jogalkotó egyrészről azt jelezte, hogy e kifejezéseket mindig az áruk vagy szolgáltatások jellemzőinek kell tekinteni, másrészről pedig rámutatott, hogy e felsorolás nem kimerítő, mivel az áruk vagy szolgáltatások minden további jellemzőjét figyelembe lehet venni (lásd ebben az értelemben: 2011. március 10‑i Agencja Wydawnicza Technopol kontra OHIM ítélet, C‑51/10 P, EU:C:2011:139, 49. pont).

48      A „jellemző” kifejezés jogalkotó általi használata azt a tényt hangsúlyozza, hogy ez a rendelkezés csak azokra a megjelölésekre vonatkozik, amelyek a bejelentéssel érintett áruknak vagy szolgáltatásoknak az érintett fogyasztói kör által könnyen felismerhető tulajdonságának megjelölésére szolgálnak. Valamely megjelölés lajstromozását tehát csak akkor lehet megtagadni a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján, ha észszerűen feltételezhető, hogy azt az érintett fogyasztói kör valóban az egyik említett jellemző leírásaként fogja felismerni (lásd ebben az értelemben: 2011. március 10‑i Agencja Wydawnicza Technopol kontra OHIM ítélet, C‑51/10 P, EU:C:2011:139, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

49      Végül emlékeztetni kell arra, hogy valamely megjelölés leíró jellegét egyrészről az érintett fogyasztói kör által a megjelölésnek tulajdonított értelem szempontjából, másrészről az érintett áruk vagy szolgáltatások vonatkozásában lehet csak megítélni (lásd: 2007. június 12‑i LOKTHREAD ítélet, T‑339/05, nem tették közzé, EU:T:2007:172, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

50      Következésképpen azt kell mérlegelni, hogy a megtámadott határozatban a fellebbezési tanács helyesen állapította‑e meg, hogy a Crédit Mutuel szómegjelölés az érintett fogyasztói kör szempontjából az első kategóriába tartozó áruk és szolgáltatások tekintetében leíró jellegű.

51      Először is az érintett fogyasztói kör meghatározását illetően meg kell állapítani, hogy a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 39. és 40. pontjában úgy ítélte meg, hogy a vitatott védjegy árujegyzékébe tartozó árukat és szolgáltatásokat nemcsak a szokásosan figyelmes és körültekintő nagyközönségnek szánják, hanem a szakembereknek is, legalábbis ami a műszaki, illetve speciális árukat és szolgáltatásokat illeti. A fellebbezési tanács szerint ez utóbbiak az említett szolgáltatások esetében a nagyközönségi fogyasztóknál nagyobb figyelmet tanúsítanak. Egyébiránt bizonyos szolgáltatások, például a pénzügyi vagy ingatlanszolgáltatás esetében, amelyek az igénybevevőik számára jelentős pénzügyi következményekkel járhatnak, a nagyközönséghez tartozó fogyasztók meglehetősen magas szintű figyelmet tanúsítanak döntésük során. A fellebbezési tanács azt is kifejtette, hogy mivel a vitatott védjegy a francia szavakból áll, a figyelembe veendő érintett fogyasztó a francia nyelvű fogyasztó. Az érintett fogyasztói kör ilyen módon történő meghatározása, amelyet a beavatkozó fél sem vitatott, nem téves.

52      A fellebbezési tanács ezt követően azzal kapcsolatban, hogy az így meghatározott fogyasztó milyen jelentést tulajdonít a vitatott védjegyet alkotó szavaknak, a „crédit” és a „mutuel” szónak a Larousse szótár online változatában található fogalommeghatározására támaszkodva, valamint a felperes által benyújtott dokumentumokban foglaltakat megerősítve a megtámadott határozat 46. és 47. pontjában azt állapította meg, hogy „[e kifejezések] egymás mellé rendelése a pénzügyekkel kapcsolatos kooperáció gondolatára utal, amely lényegében pénzügyi hitel több olyan, „szövetkezetinek” minősített szervezetben tömörülő tag közötti nyújtásából és biztosításából áll, amelynek mindegyik felhasználója egyszerre kedvezményezett és tulajdonos is, és ezért a „crédit mutuel” kifejezés a szövetkezeti bankok által végzett banki tevékenység egyik fajtájára utal, amely bankok tevékenységei megegyeznek a „hagyományos” bankokéval, jóllehet nem ugyanarra a célra, azaz nem pénzügyi haszonszerzésre irányulnak.

53      Végül a „crédit mutuel” kifejezés ezen jelentésére tekintettel a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 48. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy a vitatott védjegy az első kategóriába tartozó áruk és szolgáltatások fajtáját, tárgyát, illetve rendeltetését illetően leíró jellegű, mivel egyértelműen azt az információt közölve utal ezekre az árukra és szolgáltatásokra, hogy azok banki tevékenységek keretében fordulnak elő. Ezenkívül a megtámadott határozat 73. pontjában a fellebbezési tanács rámutatott arra, hogy a vitatott védjegy nem teszi lehetővé az érintett fogyasztói kör számára az említett áruk és szolgáltatások kereskedelmi származásának azonosítását, és ezért a védjegyet ezek tekintetében megkülönböztető képességgel nem rendelkezőnek kell tekinteni.

54      A fellebbezési tanács ezen megállapítását vitatva a beavatkozó fél arra hivatkozik, hogy téves a „crédi mutuel” kifejezésnek a fellebbezési tanács által az érintett fogyasztói kör szempontjából tulajdonított jelentés.

55      E tekintetben először is azt állítja, hogy a „crédit mutuel” fogalmát nem határozza meg a Larousse szótár. Mindazonáltal ez a körülmény nem releváns, mivel – amint arra a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 41. pontjában rámutatott – a szótárakban nem szerepel az érintett kifejezések valamennyi lehetséges kombinációja. A fellebbezési tanács tehát helyesen jutott arra a következtetésre, hogy az ilyen kifejezéseknek a szokásos és nyilvánvaló jelentését kell figyelembe venni.

56      Másodszor azt kell megállapítani, hogy a beavatkozó állításával ellentétben a megtámadott határozatból nem tűnik ki sem az, hogy a fellebbezési tanács megállapította volna, hogy a „crédit” és a „mutuel” szóelemek összetétele egy banki termék vagy szolgáltatás szokásos megnevezésének minősül, sem pedig az, hogy azt állapította volna meg, hogy a „crédit mutuel” kifejezés a banki gyakorlatban egy sajátos kölcsöntípus értelmében vett „konkrét banki szolgáltatás” fogalmát jelöli. Annak megállapításakor, hogy a vitatott védjegy „a szövetkezeti bankok által végzett banki tevékenység egyik fajtájára” utal, a fellebbezési tanács különbséget tett a „hagyományos” és a „szövetkezeti” bankok között, amelyek nem ugyanazt a célt, azaz nem a pénzügyi haszonszerzést tűzték ki maguk elé, de ugyanolyan banki tevékenységeket (például kölcsön‑, hitelnyújtási, illetve finanszírozási szolgáltatások) végeznek.

57      Ebből az következik, hogy a fellebbezési tanácsnak a „crédit mutuel” kifejezés érintett fogyasztói kör számára fennálló jelentésére vonatkozó következtetése nem téves.

58      Ezt a következtetést egyébként a cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság, Franciaország) által a 2018. február 27‑i azon ítéletben (16/14398. sz. ügy) figyelembe vett megfontolások is alátámasztják, amelyet a beavatkozó fél a csatlakozó keresete mellékleteként nyújtott be a Törvényszékhez. Az említett ítéletet a beavatkozó fél olyan francia együttes védjegyének törlése iránt a felperes által benyújtott kérelemre vonatkozó jogvita keretében hozták, amely a vitatott védjegyhez hasonlóan a „crédit” és a „mutuel” szavakból áll. A cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság) által ezen ítéletben kifejtett megfontolások alapján a CMF‑ből és különösen annak L.515‑55. és R.512‑20. cikkéből az következik, hogy a „crédit mutuel” kifejezést olyan típusú banki tevékenység megjelölésére használják, amely a szövetkezeti hitel elveit alkalmazó banki szolgáltatások nyújtására irányul. A cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság) ehhez hozzáfűzte, hogy e tekintetben nincs jelentősége annak, hogy a CMF nem tartalmazza a szövetkezeti hitel pontos meghatározását, mivel a CMF‑ben használt kifejezések értelmüket tekintve a hitelszövetkezetek céljának meghatározására vonatkoznak, és a CMF R.512‑20. cikke a szövetkezeti hitel olyan általános elveit fogalmazza meg, mint a nonprofit jelleg, a hitelszövetkezetek tevékenységének valamely meghatározott földrajzi területre vagy azonos státusú tagok csoportjára történő korlátozása, valamint a tagi felelősség megállapítása. A cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság) szerint ezen általános elvek határozzák meg ezt a banki tevékenységtípust, a szövetkezeti hitelt.

59      A cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság) által a beavatkozó fél francia védjegyét alkotó „crédit mutuel” kifejezésnek tulajdonított jelentés tehát lényegében megfelel a fellebbezési tanács által a vitatott védjegyet alkotó, azonos kifejezéseknek tulajdonított jelentésnek.

60      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy bár az európai uniós védjegyrendszer szabályok együtteséből álló, sajátos célokat követő önálló rendszer, amelynek alkalmazása független a nemzeti rendszerektől, az ítélkezési gyakorlatból az is kitűnik, hogy sem a feleket, sem magát a Törvényszéket nem akadályozza semmi abban, hogy az uniós jog értelmezése során a nemzeti ítélkezési gyakorlatból merítsen. Következésképpen, még ha a nemzeti hatóságok határozatai az európai uniós védjegyjog alkalmazása szempontjából nem is kötelezőek, azokat – a jelen ügyhöz hasonlóan – figyelembe lehet venni főként annak megítélése során, hogy az érintett fogyasztói kör hogyan érzékeli a vitatott védjegyet alkotó kifejezéseket (lásd: 2014. november 25‑i UniCredit kontra OHIM ítélet, T‑303/06 RENV és T‑337/06 RENV, EU:T:2014:988, 91. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

61      Ezt követően a beavatkozó fél a fellebbezési tanács azon megállapítását vitatja, amely szerint a vitatott védjegy az érintett fogyasztói kör számára fennálló jelentése alapján leíró jellegű a banki tevékenységekkel kapcsolatos áruk és szolgáltatások tekintetében. A beavatkozó fél által erre vonatkozóan előadott érveknek azonban nem adható hely.

62      Először is, ami azt az érvét illeti, miszerint a „crédit mutuel” kifejezést az érintett fogyasztói kör olyan megkülönböztető megjelölésként érzékeli, amely lehetővé teszi a védjeggyel jelölt áruknak és szolgáltatásoknak a CNCM‑ből vagy a Crédit Mutuel hálózatból származóként való azonosítását, meg kell állapítani, hogy ez az érv a 2017/1001 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése, nem pedig a 7. cikke (1) bekezdése c) pontjának hatálya alá tartozik, tekintettel arra, hogy annak vizsgálata azoknak a tulajdonságoknak az értékelését is magában foglalja, amelyeket a vitatott védjegy az érintett fogyasztói körben, oly módon történő használata révén szerezhetett, hogy ezáltal az érintett fogyasztók a szóban forgó árukat és szolgáltatásokat a CNCM‑ből vagy a Crédit Mutuel hálózatból származóként azonosítják. Ezt az érvet tehát nem lehet figyelembe venni az önmagában rejlő leíró jelleg értékelése során.

63      Másodszor, a beavatkozó fél által hivatkozott azon tény, hogy a „crédit mutuel” kifejezés használata egyetlen gazdasági szereplőre van szabályozva, illetve fenntartva, a vitatott védjegy önmagában vett leíró jellegének vagy megkülönböztető képességének értékelése keretében nem releváns. Ez a körülmény ugyanis nincs kihatással arra, hogyan észleli és érti a szóban forgó árukra és szolgáltatásokra tekintettel az érintett fogyasztói kör a „crédit mutuel” kifejezést, legfeljebb annak a vizsgálatnak a keretében minősülhet releváns tényezőnek, hogy a vitatott védjegy megszerezte‑e a használata révén azt a megkülönböztető képességet, amely lehetővé teszi számára, hogy az érintett árukat és szolgáltatásokat egy adott gazdasági szereplőtől származóként jelölje.

64      Harmadszor, a beavatkozó fél azon érvével kapcsolatban, amellyel azt rója fel a fellebbezési tanácsnak, hogy az a mutualista eszmeiségből indult ki, holott az az érintett fogyasztói kör általi észlelés vizsgálata szempontjából irreleváns, meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatból nem következik kifejezetten, hogy a fellebbezési tanács a mutualista eszmeiségre vonatkozóan a felperes által benyújtott dokumentumokra támaszkodva jutott volna arra a következtetésre, hogy a „crédit mutuel” kifejezés a szövetkezeti bankok által végzett banki tevékenység egyik fajtájára utal, és az sem, hogy ezek a dokumentumok döntőnek minősültek volna e következtetés levonásakor.

65      Mindenesetre, még ha a fellebbezési tanács többek között az említett dokumentumokra is támaszkodott a „crédit mutuel” kifejezés jelentésére vonatkozó következtetése megerősítéseként, meg kell jegyezni, hogy a mutualista eszmeiség tartalmazza a szövetkezeti bankok által követett általános elveket, megerősítve ezzel a fellebbezési tanács azon megállapítását, amely szerint a „crédit mutuel” kifejezés a szövetkezeti bankok által végzett banki tevékenység egyik fajtájára utal, amely bankok tevékenységei megegyeznek a „hagyományos” bankokéval, jóllehet nem ugyanarra a célra, azaz nem pénzügyi haszonszerzésre irányulnak. Következésképpen el kell utasítani a beavatkozó fél azon érvét, amely szerint a mutualista eszmeiség nem releváns annak elemzése során, hogy az érintett fogyasztói kör miként érzékeli a vitatott védjegyet alkotó kifejezések jelentését.

66      A fenti megfontolások összességére tekintettel a beavatkozó fél által előterjesztett egyetlen jogalapot, és ebből következően a csatlakozó keresetet el kell utasítani.

 Az alapkeresetnek a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjával együttesen értelmezett 59. cikke (2) bekezdésének megsértésére alapított első jogalapjáról

67      A fenti 21. és 24. pontban ismertetett pontosításokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a felperes a jelen jogalap keretében a fellebbezési tanács azon megállapítását vitatja, miszerint a vitatott védjegy a 16. osztályba tartozó „plakátok, naptárak, matricák” kivételével nem leíró jellegű a második kategóriába tartozó áruk és szolgáltatások tekintetében.

68      E tekintetben a felperes arra hivatkozik, hogy ezeket az árukat és szolgáltatásokat általában banki tevékenység keretében kínálják, vagy legalábbis alkalmasak arra, ami abból következik, hogy a CNCM az említett áruk és szolgáltatások tekintetében kérte a vitatott védjegy lajstromozását. Következésképpen a vitatott védjegy a Törvényszék ítélkezési gyakorlata értelmében leíró jellegű ezen áruk és szolgáltatások egyik jellemzője, nevezetesen a rendeltetése tekintetében, mivel ezen áruk és szolgáltatások célja szövetkezeti hitel is lehet, és ezért azt semmisnek kell nyilvánítani.

69      A felperes arra is hivatkozik, hogy amennyiben nem kerül sor a vitatott védjegy ezen áruk és szolgáltatások tekintetében fennálló leíró jellegének megállapítására, a CNCM megtilthatja a „crédit mutuel” kifejezésnek a szövetkezeti banki tevékenységével összefüggésben történő alkalmazását. Márpedig ez ellentétes lenne azzal az ítélkezési gyakorlattal, amely szerint minden olyan gazdasági szereplő, amely a jövőben a védjegybejelentésben szereplő árukkal vagy szolgáltatásokkal versengő árukat vagy szolgáltatásokat kínálhat, szabadon használhatja azokat a megjelöléseket vagy jelzéseket, amelyeket az árui vagy szolgáltatásai jellemzőinek feltüntetésére használhatnak.

70      Az EUIPO és a beavatkozó fél vitatja a felperes érveit, és a jelen jogalap elutasítását kéri.

71      Meg kell vizsgálni, hogy a fenti 44–49. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel a Crédit Mutuel szómegjelölés az érintett fogyasztói kör szempontjából leíró jellegű‑e a második kategóriába tartozó áruk és szolgáltatások tekintetében, a 16. osztályba tartozó „plakátok, naptárak, matricák” kivételével, amelyek tekintetében ezt a megállapítást nem vitatták, amint arra a felperes hivatkozik, és ellentétben azzal, amit a fellebbezési tanács a megtámadott határozatban megállapított.

72      Ezzel kapcsolatban rá kell mutatni arra, hogy a felperes nem vitatja az érintett fogyasztói kör meghatározását és a „crédit mutuel” kifejezés jelentését, amelyet a fellebbezési tanács a megtámadott határozatban helyesen állapított meg, és amelyet a fenti 51. és 52. pont ismertet.

73      Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a vitatott védjegy jelentéséből és a második kategóriába tartozó áruk és szolgáltatások jellegéből az következik‑e, hogy a Crédit Mutuel megjelölés alkalmas arra, hogy ezen áruk és szolgáltatások rendeltetését leírja, ahogyan ezt a felperes állítja, a következőkre kell rámutatni.

74      A fellebbezési tanács a megtámadott határozat 60–64. pontjában lényegében arra mutatott rá, hogy a vitatott védjegy nem leíró jellegű a második kategóriába tartozó áruk és szolgáltatások tekintetében, mivel bár azokat banki tevékenységekkel összefüggésben is használják vagy nyújtják, még nem vonható le az a következtetés, hogy a banki területhez kapcsolódnak. A fellebbezési tanács szerint a vitatott védjegy nem tekinthető olyannak, mint amely nyilvánvaló és közvetlen információkat tartalmaz az említett áruk és szolgáltatások fajtájáról, tárgyáról vagy rendeltetéséről.

75      Meg kell állapítani, hogy a felperes amellett, hogy úgy érvel, hogy a második kategóriába tartozó árukat és szolgáltatásokat „általában banki tevékenység keretében kínálják”, illetve „alkalmasak arra”, nem terjeszt elő a fellebbezési tanácsnak a fenti 74. pontban hivatkozott értékelésének megtámadására vagy annak bizonyítására irányuló, konkrét érveket, hogy a második kategóriába tartozó áruk és szolgáltatások mennyiben szolgálhatják banki tevékenységek megvalósítását.

76      Először is, a felperes állításával ellentétben önmagában azon körülmény alapján, hogy a védjegyjogosult a vitatott védjegy ezen áruk és szolgáltatások tekintetében történő lajstromozását kérte, még nem lehet arra a megállapításra jutni, hogy azokat általában banki tevékenység keretében kínálják.

77      Másodszor, ami azt az állítást illeti, hogy a második kategóriába tartozó áruk és szolgáltatások „alkalmasak” arra, hogy banki tevékenységek keretében kínálják őket, meg kell jegyezni, hogy valóban nem szükséges, hogy a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerinti védjegyet alkotó megjelöléseket és jelzéseket a védjegybejelentés időpontjában ténylegesen a bejelentésben felsorolt áruk vagy szolgáltatások, illetve jellemzőik leírására használják. Elegendő – ahogyan magának a rendelkezésnek a szövegéből is kitűnik –, ha ezek a megjelölések és jelzések alkalmasak ilyen használatra (2003. október 23‑i OHIM kontra Wrigley ítélet, C‑191/01 P, EU:C:2003:579, 32. pont). Az említett rendelkezés alkalmazásában valamely szómegjelölés lajstromozása akkor is elutasítható, illetve a védjegy törölhető, ha legalább egy lehetséges jelentése leírja az érintett áruk vagy szolgáltatások valamely jellemzőjét (2017. december 14‑i GeoClimaDesign kontra EUIPO – GEO [GEO] ítélet, T‑280/16, nem tették közzé, EU:T:2017:913, 29. pont).

78      Valamely megjelölés azonban – ahogyan ez a fenti 46. pontban ismertetett ítélkezési gyakorlatból is következik – akkor esik a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjában megállapított tilalom hatálya alá, ha olyan kellően közvetlen és konkrét kapcsolatban van a szóban forgó árukkal vagy szolgáltatásokkal, amely alapján az érintett fogyasztói kör azonnal és minden további gondolkodás nélkül a szóban forgó áruk és szolgáltatások, illetve egyik jellemzőjük leírását ismerheti fel.

79      Márpedig a felperes semmilyen konkrét bizonyítékkal nem szolgál arra, hogy a vitatott védjegy és a második kategóriába tartozó áruk és szolgáltatások (a 16. osztályba tartozó „plakátok, naptárak, matricák” kivételével) között ilyen közvetlen és konkrét kapcsolat áll fenn. Önmagában a felperes által előadott azon tény, hogy ezen áruk és szolgáltatások banki tevékenységek kifejtését szolgálhatják, még nem bizonyítja, hogy olyan kellően közvetlen és konkrét kapcsolat áll fenn a vitatott védjegy és a szóban forgó áruk és szolgáltatások között, amely alapján az érintett fogyasztói kör azonnal és minden további gondolkodás nélkül például az említett áruk és szolgáltatások rendeltetését ismerheti fel.

80      Ugyanis, amint arra a fellebbezési tanács helyesen rámutatott, a második kategóriába tartozó áruk és szolgáltatások nyújtására bizonyosan sor kerülhet banki tevékenység keretében. Ezek azonban nem kizárólag banki tevékenységre irányulnak, vagy nem kizárólag ahhoz kapcsolódnak, hanem sok más tevékenység során is használhatók, és így az érintett fogyasztói kör nem fogja azonnal és minden további gondolkodás nélkül olyannak észlelni a – mint az a fenti 52. pontban is szerepel – banki tevékenység egyik fajtájára utaló Crédit Mutuel védjegyet, mint amely ezen árukat és szolgáltatásokat, illetve azok egyik jellemzőjét, például a rendeltetését jelöli.

81      Ezt a következtetést nem cáfolják a felperes által a Törvényszék ítélkezési gyakorlatára alapított érvek.

82      A felperes által hivatkozott, 2010. szeptember 9‑i Nadine Trautwein Rolf kontra OHIM (Hunter) ítélet (T‑505/08, nem tették közzé, EU:T:2010:378) 37–40. pontjában a Törvényszék ugyanis kétségtelenül azt állapította meg, hogy a 25. osztályba tartozó áruk „alkalmasak arra, hogy többek között vadászatra vagy ahhoz kapcsolódó más tevékenységre használják őket”, valamint hogy a szóban forgó megjelölés leíró jellegű, mivel „a szóban forgó áruk rendeltetését és minőségét, következésképpen azok bizonyos alapvető jellemzőit jelöli”.

83      Mindazonáltal a Törvényszék azon következtetése, hogy az elsősorban vadászokból álló, érintett fogyasztói kör azonnal és minden további gondolkodás nélkül olyannak észlelheti a Hunter megjelölést, mint amely azt jelzi, hogy a 25. osztályba tartozó „szabadidő-ruházati, beltéri ruházati és sportruházati cikkek”, „övek” és „pántok” bár nem vadászat céljára készült áruk, de kifejezetten alkalmasak arra, és ebből következően a Hunter szómegjelölés a szóban forgó áruk rendeltetése és minősége tekintetében leíró jellegű, azon az előzetes megállapításon alapult, hogy a vadászoknak szánt és vadászathoz használt áruknak sajátos funkcionális kritériumoknak kell megfelelniük, és a vadászöltözékeket a szabadban való használhatóságot illetően kiváló minőség jellemzi.

84      Ebből az ítéletből tehát az következik, hogy a megjelölés és a szóban forgó áruk közötti kapcsolatot a megjelölés vadászatra utaló jelentése, valamint azon körülmény miatt tekintették kellően közvetlennek és konkrétnak, hogy a vadászatra használt ruházati cikkek sajátos jellemzőkkel bírnak, ami miatt az érintett fogyasztói kör az említett megjelölést úgy észlelhette, mint amely a szóban forgó áruk minőségét és rendeltetését írja le.

85      Márpedig a felperes nem terjeszt elő semmilyen konkrét bizonyítékot arra, hogy a Törvényszék ezen értékelését hogyan lehetne a jelen ügyre átültetni. Konkrétan egyáltalán nem bizonyítja azt, hogy azon banki tevékenységek sajátos jellemzője, amelyekre a vitatott védjegy utal, lehetővé teszi az érintett fogyasztói kör számára, hogy azonnal és minden további gondolkodás nélkül összefüggésbe hozza ezt a védjegyet a nem kifejezetten banki tevékenységekre szánt áruk és szolgáltatások egyik alapvető jellemzőjével.

86      Hasonlóképpen a felperes azt sem bizonyítja, hogy a Törvényszék által a 2009. november 19‑i Clearwire kontra OHIM (CLEARWIFI) ítéletben (T‑399/08, nem tették közzé, EU:T:2009:458) kifejtett értékelés miként teszi lehetővé a vitatott védjegy és a nem kifejezetten a banki tevékenységekhez kapcsolódó áruk és szolgáltatások közötti közvetlen kapcsolat fennállásának bizonyítását. Ez utóbbi ítéletben a Törvényszék megállapította, hogy az érintett fogyasztói kör egyrészt a CLEARWIFI megjelölést a tiszta és zavartalan hozzáférést biztosító, vezeték nélküli, például internetes technológiára való utalásként észlelheti, másrészt pedig könnyen összefüggésbe hozza az említett megjelölést egy sajátos távközlési szolgáltatással, az internet‑hozzáféréssel, valamint e szolgáltatás egyik jellemzőjével, a zavartalansággal. Következésképpen a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a CLEARWIFI védjegyet az érintett fogyasztói kör a szóban forgó szolgáltatások minőségének és rendeltetésének jelzéseként érzékelheti.

87      A felperes egyetlen olyan érvet sem ad elő, amely lehetővé tenné annak megállapítását, hogy a Törvényszék ezen értékelése, amely a szóban forgó megjelöléssel érintett szolgáltatások egyik sajátos jellemzőjén alapul, alkalmazható a jelen ügyre.

88      Következésképpen a fellebbezési tanács helyesen vélte úgy, hogy a vitatott védjegy nem leíró jellegű a felperes által hivatkozott, második kategóriába tartozó áruk és szolgáltatások tekintetében.

89      Ami különösen a 36. osztályba tartozó biztosítási szolgáltatásokat, nevezetesen a „biztosítás” „előtakarékossági pénztárak”, „biztosítási ügynöki tevékenység” és „pénzügyi becslések (biztosítás)” szolgáltatásokat illeti, a fellebbezési tanácsnak a megtámadott határozat 63. pontjában foglalt értékelése szintén nem hibás. Igaz ugyan – amint azt a felperes állítja –, hogy a biztosítási terület a pénzügyi szektorhoz tartozik, és a biztosítási szolgáltatásokat pénzintézetek, többek között a Crédit Mutuel‑csoporthoz tartozó bankok nyújtják. Egyébként sem ritka, hogy pénzintézetek és biztosítótársaságok ugyanabba a gazdasági csoportba tartoznak. Az is igaz, hogy a lajstromozás viszonylagos kizáró okaival foglalkozó határozataiban az EUIPO fórumai arra a következtetésre jutottak, hogy a banki szolgáltatások és a biztosítási szolgáltatások hasonlóak.

90      Ugyanakkor a fellebbezési tanácshoz hasonlóan rá kell mutatni arra, hogy a biztosítási tevékenységek és a banki tevékenységek eltérő célra irányulnak, mivel a biztosítási szolgáltatások bármely fajta eszköz váratlan eseményekkel szembeni védelmére, míg a banki szolgáltatások a pénzügyi eszközök kezelésére és hasznosítására irányulnak. Következésképpen a felperesnek olyan bizonyítékokat kell előterjesztenie, amelyek alapján megállapítható, hogy – tekintettel különösen arra, hogy a biztosítási szolgáltatásokat gyakran bankok kínálják – a vitatott védjegyet az érintett fogyasztói kör azonnal és minden további gondolkodás nélkül úgy fogja fel, mint amely a bankok „hagyományos” tevékenységi körébe nem tartozó biztosítási szolgáltatásokat, illetve azok egyik jellemzőjét is leírja, így például azt, hogy szövetkezeti bankok a tevékenységüket szabályozó, szövetkezeti hitelre vonatkozó elvek szerint nyújtják. Mivel ugyanis a 2017/1001 rendelet 59. és 62. cikkében foglalt rendelkezésekre tekintettel az európai uniós védjegynek a törlési eljárást követő semmissé nyilvánításáig fennáll az érvényesség vélelme, a védjegy törlését kérelmező félnek kell az EUIPO előtt olyan konkrét bizonyítékokra hivatkoznia, amelyek e védjegy érvényességét megkérdőjelezik (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 28‑i European Food kontra EUIPO – Société des produits Nestlé [FITNESS], T‑476/15, EU:T:2016:568, 47. és 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

91      Márpedig a biztosítási közvetítésről szóló, 2002. december 9‑i 2002/92/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2003. L 9., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás: 6. fejezet, 4. kötet, 330. o.) (9) preambulumbekezdésében szereplő „bankbiztosítás” elnevezés néven ismert tevékenységre történő, felperes általi elvont utalás, illetve az a tény, hogy az EUIPO fórumai a lajstromozás viszonylagos kizáró okaival foglalkozó egyes határozataikban azt állapították meg, hogy a banki szolgáltatások és a biztosítási szolgáltatások hasonlóak, még nem bizonyítja, hogy az érintett fogyasztói kör a vitatott védjegyet ez utóbbi szolgáltatások tekintetében is leíró jellegűnek tekinti.

92      A fentiek összességére tekintettel az alapkereset első jogalapját el kell utasítani.

 Az alapkeresetnek a 2017/1001 rendelet 7. cikkének (3) bekezdésével együttesen értelmezett 59. cikke (2) bekezdésének megsértésére alapított, második és harmadik jogalapjáról

93      A második és a harmadik jogalap keretében a felperes lényegében azt rója fel a fellebbezési tanácsnak, hogy megsértette a 2017/1001 rendelet 59. cikkének (2) bekezdését és 7. cikkének (3) bekezdését, mivel tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a vitatott védjegy használat révén megkülönböztető képességet szerzett az első kategóriába tartozó áruk és szolgáltatások tekintetében, amelyek vonatkozásában arra a következtetésre jutott, hogy a védjegy leíró jellegű, és nem rendelkezik megkülönböztető képességgel.

94      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2017/1001 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése értelmében, ha valamely védjegy nem rendelkezik ab initio megkülönböztető képességgel, arra az általa jelölt áruk, illetve szolgáltatások tekintetében történő használata következtében is szert tehet. Ilyen megkülönböztető képességet többek között az érintett fogyasztói körrel való, szokásos módon történő megismertetés révén lehet szerezni. Ebből az következik, hogy annak megítélésekor, hogy egy védjegy a használata révén megszerezte‑e a megkülönböztető képességet, figyelembe kell venni az összes olyan körülményt, amely az érintett fogyasztói körnek a védjeggyel való találkozását övezi (2006. június 22‑i Storck kontra OHIM ítélet, C‑24/05 P, EU:C:2006:421, 70. és 71. pont; 2014. május 21‑i Bateaux mouches kontra OHIM [BATEAUX‑MOUCHES] ítélet, T‑553/12, nem tették közzé, EU:T:2014:264, 58. pont).

95      A 2017/1001 rendelet 59. cikkének (2) bekezdése többek között úgy rendelkezik, hogy ha egy európai uniós védjegy lajstromozására az említett rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjában foglalt rendelkezések megsértésével került sor, a védjegy nem törölhető, ha a használata révén lajstromozását követően megszerezte a megkülönböztető képességet azon áruk vagy szolgáltatások tekintetében, amelyekre nézve lajstromozták.

96      A megkülönböztető képességnek a védjegy használata révén történő megszerzése elismerésének feltétele, hogy az érintett fogyasztói kör legalább egy jelentős része az érintett árukat vagy szolgáltatásokat a védjegynek köszönhetően úgy azonosítsa, mint amelyek egy meghatározott vállalkozástól származnak (2013. február 1‑jei Ferrari kontra OHIM [PERLE’] ítélet, T‑104/11, nem tették közzé, EU:T:2013:51, 37. pont; 2013. március 22‑i Bottega Veneta International kontra OHIM [Kézitáska formája] ítélet, T‑409/10, nem tették közzé, EU:T:2013:148, 75. pont).

97      A megkülönböztető képesség használat révén történő megszerzését szigorúan és pontosan kell értékelni. A védjegybejelentőnek bizonyítékot kell szolgáltatnia arra, hogy a bejelentett védjegy – szemben bármely más, esetleg jelen lévő védjeggyel – önmagában jelzi az áruk kereskedelmi származását (2015. szeptember 16‑i Société des Produits Nestlé ítélet, C‑215/14, EU:C:2015:604, 66. pont).

98      A felperes által a második és harmadik jogalap keretében előterjesztett különböző kifogások több csoportba oszthatók. Az első kifogás lényegében arra vonatkozik, hogy a vitatott védjegy a használat révén nem szerezhet megkülönböztető képességet. A második kifogás arra vonatkozik, hogy a védjegy használata nem abban a formában történt, amelyben azt lajstromozták. A harmadik kifogás a védjegy származásjelző és védjegyként történő használatának hiányán alapul. A negyedik kifogás a megkülönböztető képesség azon áruk és szolgáltatások használata révén történő megszerzésére vonatkozó bizonyítékok elégtelenségén alapul, amelyek tekintetében a vitatott védjegy nem rendelkezik ab initio megkülönböztető képességgel, illetve a bizonyítékok fellebbezési tanács általi értékelésének átfogó jellegén.

–       Arról, hogy a vitatott védjegy nem szerezhet a használat révén megkülönböztető képességet

99      A második jogalap keretében a felperes lényegében azt állítja, hogy a vitatott védjegy nem szerezhet használat révén megkülönböztető képességet, mivel a CMF rendelkezéseiből az következik, hogy a „crédit mutuel” kifejezés egyrészt a hitelszövetkezeti banki tevékenységnek, másrészt a szövetkezeti hiteltevékenységet végző hálózatba szerveződő szövetkezeti bankoknak a jogi, illetve általános megnevezése. A CMF egyik rendelkezése sem engedi meg továbbá a CNCM‑nek, hogy ezeket a fogalmakat más, hitelszövetkezeti tevékenységet ténylegesen vagy potenciálisan gyakorló gazdasági szereplők kárára kisajátítsa. Így, mivel a francia jogalkotó ezeket a fogalmakat jelentésükre és céljukra tekintettel jogilag szabadon kívánta hagyni, és azokat más gazdasági szereplők is jogszerűen használhatják, a „crédit mutuel” kifejezés nem sajátítható ki, és használat révén nem szerezhet megkülönböztető képességet.

100    Az EUIPO és a beavatkozó fél vitatja a felperes érveit.

101    A jelen kifogás keretében a felperes lényegében azt rója fel a fellebbezési tanácsnak, hogy nem vont le minden, CMF‑ből eredő következtetést, abból ugyanis szerinte az következik, hogy a francia jogalkotó a „crédit mutuel” kifejezést minden olyan vállalkozás számára biztosítani kívánta, amely hitelszövetkezeti tevékenységet szeretne folytatni.

102    E tekintetben az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a 2017/1001 rendelet 7. cikkének (3) bekezdésében szabályozott esetben az, hogy az érintett fogyasztói kör a szóban forgó védjegyet alkotó megjelölést ténylegesen úgy érzékeli, mint valamely áru vagy szolgáltatás kereskedelmi származására való utalást, a védjegy bejelentője által eszközölt gazdasági erőfeszítés eredménye. Ez a körülmény indokolja az ugyanezen cikk (1) bekezdésének b), c) és d) pontja mögött húzódó közérdekű megfontolásoktól való eltérést, amely pontok azt írják elő, hogy az általuk érintett megjelöléseket mindenki szabadon használhatja, annak érdekében, hogy egyetlen piaci szereplő se jusson jogosulatlan versenyelőnyhöz (lásd: 2016. december 15‑i Mondelez UK Holdings & Services kontra EUIPO – Société des produits Nestlé [Egy csokoládétábla formája] ítélet, T‑112/13, nem tették közzé, EU:T:2016:735, 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

103    Következésképpen meg kell állapítani, hogy a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b)–d) pontja mögött húzódó közérdekű megfontolásokat, amelyek alapján szabadon kell hagyni azokat a megjelöléseket, amelyek leíró jellegűek, önmagukban nem rendelkeznek megkülönböztető képességgel, vagy szokásossá váltak, e rendelet 7. cikkének (3) bekezdése alkalmazásában éppen hogy el kell utasítani.

104    Ezenkívül az EUIPO‑hoz hasonlóan rá kell mutatni, hogy sem a 2017/1001 rendelet, sem az uniós bíróságok ítélkezési gyakorlata nem írja elő, hogy a megjelölésnek bizonyos „alkalmasságot” kell felmutatnia ahhoz, hogy a használat révén megkülönböztető képességet szerezhessen, még kevésbé azt, hogy a 2017/1001 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése nem alkalmazható abban az esetben, ha a védjegy egy szabályozott tevékenységet jelölő kifejezésekből áll. Ugyanis sem a 2017/1001 rendelet 7. cikke (3) bekezdésének szövege, sem a 2017/1001 rendelet más rendelkezése alapján nem állapítható meg, hogy bizonyos kifejezések jogi szabályozása kizárná azt, hogy használat révén megkülönböztető képességet szerezzenek.

105    Ebből tehát az következik, hogy az uniós jog a 2017/1001 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b)–d) pontja alapján minden ab initio megkülönböztető képességgel nem rendelkező megjelölés tekintetében előírja a megkülönböztető képesség használat révén történő megszerzésének lehetőségét, még abban az esetben is, ha a vitatott megjelölést alkotó kifejezések törvény által szabályozott tevékenységet jelölnek.

106    Ezért el kell utasítani a felperes ezen érvét, mivel a 2017/1001 rendelet 7. cikke (3) bekezdése hatályának korlátozásához vezetne.

107    Következésképpen a jelen kifogást el kell utasítani.

–       A védjegy lajstromozott alakban történő használatának hiányáról

108    A felperes rámutat, hogy a „crédit” és a „mutuel” szavak kombinációja nem alkalmas a védjegy alapvető funkciójának betöltésére, vagyis arra, hogy az érintett áruk és szolgáltatások kereskedelmi származását jelezze, ami többek között abból is következik, hogy a vitatott védjegyet mindig írásban, további grafikai elemekkel, például logóval vagy reklámjelmondattal kiegészülve használják. Tehát csak ez utóbbiak teszik lehetővé az áruk és szolgáltatások kereskedelmi származásának meghatározását. A felperes ebből lényegében arra következtet, hogy a vitatott védjegy összetett védjegyek részeként történő ezen használata nem teszi lehetővé, hogy a védjegy használat révén megkülönböztető képességet szerezzen.

109    Az EUIPO arra hivatkozik, hogy amennyiben a Törvényszék megerősíti, hogy a vitatott védjegy „önálló védjegyként”, annak garantálása mellett történő használat tárgyát képezte, hogy a szóban forgó áruk vagy szolgáltatások a védjegyjogosulttól mint az áruk vagy szolgáltatások minőségéért kizárólagosan felelős vállalkozástól származnak, a felperes által a védjegyhasználat formájára vonatkozóan előadott érveket el kell utasítania. Ebben az esetben az a tény, hogy a vitatott védjegyet kissé stilizált alakban, további és ábrás és szóelemekkel kombinálva használták, nem meghatározó, mivel a védjegyjogosult közvélemény‑kutatással bizonyította, hogy a „crédit” és a „mutuel” szó az érintett fogyasztói kör jelentős része számára egy bank gondolatát idézi fel.

110    A beavatkozó fél a Crédit Mutuel szóvédjegy összetett védjegyben való használatát illetően emlékeztet arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a védjegy megkülönböztető képességre tehet szert lajstromozott védjegy részeként vagy azzal összetételben történő használata következtében, és a védjegyet alkotó szóelemek főszabály szerint nagyobb megkülönböztető képességgel rendelkeznek, mint az ábrás elemek. Következésképpen a „crédit mutuel” szóelem könnyebben megjegyezhető, mint a logók, illetve a reklámjelmondatok, amelyek csupán másodlagos szerepet játszanak.

111    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a megkülönböztető képesség megszerzése következhet a védjegy egyik elemének a lajstromozott védjegy részeként történő használatából, és egy másik védjegynek a lajstromozott védjeggyel kombinált használatából is. Mindkét esetben elegendő, ha e használat következtében az érintettek a kizárólag a bejelentett védjeggyel jelölt árut vagy a szolgáltatást ténylegesen az adott vállalkozástól származóként fogják fel (2005. július 7‑i Nestlé ítélet, C‑353/03, EU:C:2005:432, 30. pont; 2008. július 17‑i L & D kontra OHIM ítélet, C‑488/06 P, EU:C:2008:420, 49. pont).

112    Ily módon, függetlenül attól, hogy a megjelölés használata valamely lajstromozott védjegy részeként vagy pedig azzal összetételben történik‑e, az alapvető feltétel az, hogy e használat következtében a megjelölés az érintett fogyasztói körök felfogása szerint alkalmas legyen az áruknak egy adott vállalkozástól származóként való jelölésére (2015. szeptember 16‑i Société des Produits Nestlé ítélet, C‑215/14, EU:C:2015:604, 65. pont).

113    A megtámadott határozat 111. és 112. pontjában a fellebbezési tanács rámutatott arra, hogy jóllehet a vitatott védjegyet a lajstromozott alaktól eltérő formában használják, e körülmény a jelen esetben nem érinti azt a megállapítást, hogy az ilyen használat lehetővé teszi a vitatott védjegy számára, hogy használat révén megkülönböztető képességet szerezzen. A fellebbezési tanács szerint ugyanis azok az elemek – grafikai alak, illetve más szóvédjegyek reklámjelmondat formájában történő hozzáadása –, amelyekkel a vitatott védjegyet használták, nem változtatják meg annak megkülönböztető képességét.

114    Noha a felperes nem vitatja azt az elvet, hogy a védjegy egy lajstromozott védjegy részeként vagy azzal összetételben történő használata következtében megkülönböztető képességre tehet szert, az ítélkezési gyakorlatra támaszkodva rámutat arra, hogy ezenfelül az is szükséges, hogy az érintett fogyasztói kör a védjegy részét, illetve az összetételben szereplő másik védjegyet a védjeggyel jelölt áru vagy szolgáltatás származásának megjelöléseként érzékelje.

115    E tekintetben a felpereshez hasonlóan rá kell mutatni arra, hogy a töröltetni kívánt védjegy jogosultjának bizonyítékot kell szolgáltatnia arra, hogy a bejelentett védjegy – szemben bármely más, esetleg jelen lévő védjeggyel – önmagában jelzi az áruk kereskedelmi származását (2015. szeptember 16‑i Société des Produits Nestlé ítélet, C‑215/14, EU:C:2015:604, 66. pont).

116    Következésképpen a jelen ügyben a fellebbezési tanács fenti 113. pontban ismertetett következtetésének megalapozottsága – amint arra az EUIPO lényegében hivatkozik – attól a kérdéstől függ, hogy a vitatott védjegy olyan használat tárgyát képezte‑e, amely lehetővé teszi számára, hogy önmagában jelölje a szóban forgó áruk és szolgáltatások kereskedelmi származását, biztosítva ezzel a fogyasztó számára, hogy azok egy meghatározott vállalkozástól származnak.

117    Ezt a kérdést a továbbiakban a második és a harmadik jogalap harmadik kifogásának vizsgálata keretében kell megvizsgálni.

–       A vitatott védjegy származásjelzésként és védjegyként történő használatának hiányáról

118    A második jogalap keretében a felperes lényegében azt állítja, hogy a fellebbezési tanács megállapításával ellentétben „a Crédit Mutuel halmaza” nem a CNCM‑et, vagyis a banki tevékenységet nem folytató és a fogyasztó számára nem ismert központi szervet jelöli, hanem – amint ez a CMF‑ben is szerepel – általánosságban a szövetkezeti bankokat, amelyek két önálló, egymással konkuráló csoport, a Crédit Mutuel Arkéa és a CM11‑CIC köré szerveződnek. Ez a körülmény kizárhatja, hogy a vitatott önálló védjegy megfeleljen a védjegy származásjelző funkciójának, amit az is megerősít, hogy a Crédit Mutuel Arkéa és a CM11‑CIC az esetleges összetévesztés elkerülése érdekében ügyfeleik körében áruik és szolgáltatásaik jelölésére különböző védjegyeket használnak. Ráadásul a Crédit Mutuel Arkéa, hogy a versenytársától megkülönböztesse magát, a „crédit mutuel” kifejezést a CM11‑CIC által használttól eltérő logóval használja. Következésképpen önmagában véve a „crédit mutuel” kifejezés nem teszi lehetővé a szóban forgó áruk és szolgáltatások kereskedelmi származásának megállapítását.

119    A harmadik jogalap keretében a felperes azt állítja, hogy a vitatott védjegy megkülönböztető képességének használat révén történő megszerzésére vonatkozó bizonyítékként a CNCM által közölt iratok nagy részében a „crédit mutuel” kifejezést nem védjegyként, áruk és szolgáltatások megjelölésére, hanem a Crédit Mutuel‑csoportra hivatkozva használják. Márpedig az ilyen hivatkozás nem minősül olyan, védjegyként történő használatnak, amely alapján igazolni lehetne a szóban forgó áruk és szolgáltatások megkülönböztető képességének megszerzését, mert nem teszi lehetővé a vitatott védjegy számára származásjelző funkciójának betöltését, már csak azért sem, mivel a „crédit mutuel” kifejezés magának a tevékenységnek és az e tevékenységet végző szolgáltatóknak a jogi és általános megnevezése.

120    Továbbá, mivel egyrészt a banki ágazatban nem szokás, hogy a fogyasztó személyre szabja a védjegyet, másrészt pedig nincs olyan cégnév vagy kereskedelmi név, amely pontosan a „Crédit Mutuel” feliratnak felelne meg, a „crédit mutuel” kifejezés használata sem tekinthető olyan cég‑ vagy kereskedelminév‑használatnak, amelyet védjegyként történő használatnak lehetne tekinteni.

121    Az EUIPO szerint a felperes lényegében azt állítja, hogy a védjegyjogosult által bizonyított használat nem „önálló védjegyként” történő használat, hanem „együttes védjegyként” történő használat. E tekintetben az EUIPO a Törvényszéknek a védjegy alapvető funkciójával összhangban történő védjegyhasználatra, különösen az önálló védjegynek az együttes kereskedelmi származásjelzésként történő használatára vonatkozó uniós ítélkezési gyakorlatnak a jelen ügy tényállására való alkalmazására irányuló értékelését vitatja.

122    A beavatkozó fél azzal érvel, hogy a Crédit Mutuel‑csoporton belüli esetleges verseny fennállása nem befolyásolja a „crédit mutuel” kifejezésnek a használat révén történő megkülönböztető képesség megszerzésére való alkalmasságát. Először is a Crédit Mutuel az azonos nevű csoportot jelöli, amint azt többek között a francia Conseil d’État (államtanács) és a francia versenyhatóság is elismerte. Így, mivel a vitatott védjegyet több, egymással jogi kapcsolatban álló gazdasági egység használja, olyan megjelölésnek minősül, amely a fogyasztói kör számára az e csoporthoz való tartozást fejezi ki.

123    Másodszor a felperes, illetve a CM11‑CIC által kínált áruk és szolgáltatások jelölésére szolgáló saját védjegyek fennállása nem szünteti meg a Crédit Mutuel „ernyővédjegy” használatát, amennyiben azt következetesen használják, és egy olyan csoportosuláshoz való tartozást kifejező megjelölést alkot, amely a banki termék kiválasztásakor megszólítja a vásárlóközönséget.

124    Harmadszor az a körülmény, hogy a CNCM központi szervként nem folytat banki tevékenységet, és ezért a fogyasztók nem ismerik, nem releváns, mivel az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően nem szükséges, hogy a védjegyet a védjegyjogosult hasznosítsa, elegendő az is, ha arra feljogosított harmadik személyek hasznosítják ténylegesen, ahogyan ez a jelen ügyben is történt.

125    Negyedszer az a körülmény, hogy a felperes a CM11‑CIC által használttól eltérő logót használ, szintén nem releváns, mivel a szóelemet a fogyasztók könnyebben megjegyezhetik, és ilyen körülmények között a Crédit Mutuel szómegjelölés valóban olyan megkülönböztető elemnek minősül, amely lehetővé teszi a vásárlóközönség számára, hogy az árukat és a szolgáltatásokat ugyanazzal a kereskedelmi származással hozza összefüggésbe.

126    Ötödször, a beavatkozó fél arra hivatkozik, hogy a Crédit Mutuel szómegjelölést valóban használják védjegyként. Ezzel kapcsolatban arra emlékeztet, hogy az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a cégnév vagy a kereskedelmi név használata pénzügyi termékek esetében akkor is használatnak minősül, ha a megjelölést nem tüntetik fel ezeken a termékeken, amennyiben az említett megjelölést a harmadik személy úgy használja, hogy az kapcsolatot teremt a cégnév, a kereskedelmi név vagy a cégjelzés, valamint a szóban forgó áruk és szolgáltatások között. A beavatkozó fél hozzáteszi, hogy a Crédit Mutuel megjelölés alapvetően olyan szolgáltatási védjegy, amelynek használata az adott szolgáltatásokkal kapcsolatos különböző anyagi hordozókon való elhelyezésből áll. Végül emlékeztet egyrészt arra, hogy nem létezik olyan cégnév vagy kereskedelmi név, amely pontosan a „Crédit Mutuel” feliratnak felelne meg, másrészt hogy a „crédit mutuel” kifejezés – amint arra a fellebbezési tanács is rámutatott – a közölt iratokon a társasági formára utaló bármely jelzéstől függetlenül szerepel.

127    Hatodszor a beavatkozó fél szerint az általa benyújtott iratokkal bizonyítható, hogy a fogyasztó számára a Crédit Mutuel szóvédjegy már évek óta olyan banki termékekre és szolgáltatásokra utal, amelyeket nem minden szövetkezeti hitelintézet, hanem csak egy bank nyújt, amely a CNCM mint központi szerv köré épülő banki hálózatnak felel meg.

128    A második és a harmadik jogalap jelen kifogásával összefüggésben a felperes lényegében azt állítja, hogy a beavatkozó fél által benyújtott bizonyítékok alapján megállapítható, hogy a vitatott védjegy legfeljebb a Crédit Mutuel‑csoportot és így a tagjainak számító szövetkezeti bankokat jelöli, nem pedig a védjegyjogosult CNCM‑et. A vitatott védjegyet ezért nem védjegyként, hanem az e csoportra való utalásként használták. Ez a körülmény kizárhatja, hogy a vitatott önálló védjegy betöltse származásjelző funkcióját, és ezáltal használat révén megkülönböztető képességre tegyen szert.

129    Az ítélkezési gyakorlat szerint a megkülönböztető képességnek a védjegy használata révén történő megszerzésének feltétele, hogy az érintett fogyasztói kör legalább egy jelentős része az érintett árukat vagy szolgáltatásokat a védjegynek köszönhetően úgy azonosítsa, mint amelyek egy meghatározott vállalkozástól származnak (lásd: 2016. december 15‑i Egy csokoládétábla formája ítélet, T‑112/13, nem tették közzé, EU:T:2016:735, 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

130    Amennyiben az érintett fogyasztói kör, vagy legalábbis annak jelentős része a védjegynek köszönhetően egy adott vállalkozástól származóként azonosítja az árut, akkor ebből arra kell következtetni, hogy teljesül a védjegy lajstromozásához a 2017/1001 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése által megkövetelt feltétel (lásd: 2016. december 15‑i Egy csokoládétábla formája ítélet, T‑112/13, nem tették közzé, EU:T:2016:735, 70. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

131    Bár a megkülönböztető képesség megszerzése következhet a védjegy egyik elemének egy lajstromozott védjegy részeként történő használatából, és egy eltérő védjegynek egy lajstromozott védjeggyel összetételben történő használatából is, ahogyan ez a fenti 111. pontban szerepel, az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy e használat következtében az érintett fogyasztói körnek a kizárólag a bejelentett védjeggyel jelölt árut vagy szolgáltatást ténylegesen az adott vállalkozástól származóként kell észlelnie. Ily módon függetlenül attól, hogy a megjelölés használata valamely lajstromozott védjegy részeként vagy pedig azzal összetételben történik‑e, az alapvető feltétel az, hogy e használat következtében a védjegyként bejelentett megjelölés az érintett körök felfogása szerint alkalmas legyen az áruknak egy adott vállalkozástól származóként való jelölésére (2015. szeptember 16‑i Société des Produits Nestlé ítélet, C‑215/14, EU:C:2015:604, 64. és 65. pont).

132    Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy a használat révén szerzett megkülönböztető képességet illetően az érintett fogyasztóknak a védjegy védjegyként történő használata révén kell az árut vagy a szolgáltatást egy meghatározott vállalkozástól származóként azonosítaniuk. A „védjegy védjegyként történő használata” kifejezést úgy kell érteni, hogy az a védjegy olyan használatára vonatkozik, amely tekintetében az érintett fogyasztói kör az adott árut vagy szolgáltatást egy meghatározott vállalkozástól származóként azonosítja (lásd: 2006. június 22‑i Storck kontra OHIM ítélet, C‑24/05 P, EU:C:2006:421. 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

133    Nem minden védjegyhasználat minősül ezért feltétlenül védjegyként való használatnak (2006. június 22‑i Storck kontra OHIM ítélet, C‑24/05 P, EU:C:2006:421, 62. pont).

134    A fenti megfontolások tükrében kell megvizsgálni, hogy a fellebbezési tanács helyesen ítélte‑e meg úgy, hogy a jelen ügyben a beavatkozó fél által benyújtott bizonyítékok alapján megállapítható, hogy a vitatott védjegy megkülönböztető képességre tett szert oly módon történt használata révén, hogy az érintett fogyasztói kör számára az érintett árukat és szolgáltatásokat egy meghatározott vállalkozástól származóként jelölte.

135    A fenti 129–131. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint a védjegynek az áruk és szolgáltatások kereskedelmi származásának egy meghatározott vállalkozástól származóként való jelzésére irányuló, alapvető funkciója elsődleges fontosságú a védjegy megkülönböztető képességének használat révén történő megszerzésére vonatkozó bizonyítékok értékelésekor.

136    A megtámadott határozatból (27–40. o.) kitűnik, hogy a beavatkozó fél számos bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a vitatott védjegy ismert az érintett fogyasztói kör körében, tehát használat révén megszerezte a megkülönböztető képességet. Ezek a bizonyítékok közvélemény‑kutatásokból, a Crédit Mutuel‑csoport szövetségi részvételét alátámasztó bizonyítékokból, pénzügyi információkból (ideértve a Crédit Mutuel‑csoport különböző osztályokba történő tőkebefektetését alátámasztó bizonyítékokat is) és reklámkampányokból állnak.

137    Nem világos, hogy a fellebbezési tanács milyen következtetéseket vont le ezekből a bizonyítékokból a vitatott védjeggyel jelölt áruk és szolgáltatások kereskedelmi származását illetően. A fellebbezési tanács ugyanis ismerteti, hogy az érintett fogyasztói kör a vitatott védjegyet olyan banki termékek és szolgáltatások jelöléseként érzékeli, amelyek vagy a „jogosulttól”, azaz a CNCM‑től (a megtámadott határozat 97., 105., 108. pontja, és lényegében 99. és 100. pontja), vagy „a banktól”, illetve „egy banktól” (a megtámadott határozat 103., 104. és 107. pontja), vagy a „Crédit Mutuel‑csoporttól”, a „Crédit Mutuel‑hálózattól”, illetve a „Crédit Mutuel‑vállalatcsoporttól” (a megtámadott határozat 104. és 116. pontja) származnak.

138    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a vitatott védjegy önálló védjegy. Holott a beavatkozó fél az együttes védjegyként lajstromozott Crédit Mutuel francia védjegy jogosultja, amellyel kapcsolatban a cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság) 2018. február 27‑i ítéletében, a beavatkozó fél által az EUIPO előtti eljárás keretében benyújtottakhoz hasonló bizonyítékok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a védjegy használat révén megszerezte a megkülönböztető képességet, mégsem döntött úgy, hogy a vitatott védjegyet európai uniós együttes védjegyként lajstromozza. A törlési osztály előtti eljárás keretében ezenkívül ragaszkodott ahhoz, hogy a vitatott védjegyet mint önálló védjegyet jelentették be és lajstromozták (lásd a törlési osztály határozatának 4. oldalát).

139    Az sem vitatott a felek között, hogy a vitatott védjegyet annak jogosultja, a CNCM, amely nem szövetkezeti bank, és maga nem végez banki tevékenységet, nem használja. A beavatkozó fél ugyanis azt állítja, hogy a vitatott védjegyet több, a Crédit Mutuel‑csoporthoz tartozó jogalany működteti, és ezért olyan megjelölésnek tekinthető, amely fogyasztói kör számára az e csoporthoz való tartozást fejezi ki.

140    Az sem vitatott, hogy a Crédit Mutuel‑csoporthoz tartozó és a vitatott védjegyet használó bankok – amint az a megtámadott határozat 88. pontjából is kitűnik – elsősorban két önálló, egymással konkuráló csoport, a Crédit Mutuel Arkéa és a CM11–CIC köré szerveződnek, amelyek a vitatott védjegyet más védjegyekkel, illetve a saját logóikkal együtt arra használják, hogy az áruikat és a szolgáltatásaikat az ügyfeleik számára megjelöljék.

141    Ugyanakkor nem kizárt, hogy a vitatott önálló védjegy ilyen jellegű együttes használata lehetővé teszi számára, hogy használat révén megkülönböztető képességet szerezzen.

142    Amint ugyanis a fenti 135. pontból kitűnik, a védjegy megkülönböztető képességének használat révén történő megszerzésére irányuló értékelés keretében elengedhetetlen szempont, hogy ez a használat a védjegy alapvető funkciójának megfelelően történjen. Az olyan önálló védjegyek esetében, mint amilyen a vitatott védjegy is, ez az alapvető funkció abban áll, hogy biztosítsa a fogyasztó vagy végső felhasználó számára a védjeggyel jelölt áru vagy szolgáltatás származásának azonosíthatóságát, lehetővé téve ezáltal számára, hogy azt az összetévesztés veszélye nélkül meg tudja különböztetni a máshonnan származó áruktól vagy szolgáltatásoktól. Ahhoz ugyanis, hogy a védjegy a Szerződés által létrehozni és fenntartani szándékozott torzulásmentes verseny rendszerében betölthesse alapvető szerepét, biztosítékot kell jelentenie arra, hogy a védjeggyel jelölt valamennyi árut vagy szolgáltatást azon egyetlen vállalkozás ellenőrzése alatt állították elő, illetve nyújtották, amely ezek minőségéért felel (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2017. június 8‑i W. F. Gözze Frottierweberei és Gözze ítélet, C‑689/15, EU:C:2017:434, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2018. június 7‑i Schmid kontra EUIPO – Landeskammer für Land‑ und Forstwirtschaft in Steiermark [Steirisches Kürbiskernöl] ítélet, T‑72/17, fellebbezés alatt, EU:T:2018:335, 44. pont).

143    Ebből az következik, hogy annak bizonyításához, hogy egy önálló védjegy az együttes használata révén megkülönböztető képességre tett‑e szert, azt kell megállapítani, hogy garantálja‑e a fogyasztók számára, hogy a szóban forgó áruk, illetve szolgáltatások azon egyetlen vállalkozástól származnak, amelynek az ellenőrzése alatt került sor az előállításukra, illetve nyújtásukra, és amely következésképpen felelőssé tehető az említett áruk, illetve szolgáltatások minőségéért.

144    A jelen ügyben meg kell vizsgálni, hogy a beavatkozó felet, azaz a vitatott védjegy jogosultját a fenti 142. pontban idézett ítélkezési gyakorlat értelmében „egyetlen vállalkozásnak” kell‑e tekinteni – ahogyan erre a beavatkozó fél hivatkozik – a Crédit Mutuel‑csoport tagjai között fennálló jogi és kereskedelmi kapcsolat miatt, és hogy a vitatott védjegy és a csoport tagjai által nyújtott áruk és szolgáltatások közötti kapcsolat alapján azt lehet‑e megállapítani, hogy ez a védjegy a használata révén megszerezte a megkülönböztető képességet.

145    Ebben az összefüggésben tehát azt kell megállapítani, hogy a beavatkozó fél gyakorol‑e a Crédit Mutuel‑csoporthoz tartozó, ezt a védjegyet ténylegesen használó bankok által nyújtott áruk és szolgáltatások felett olyan ellenőrzést, amelynek következtében a fogyasztók a szóban forgó árukat vagy szolgáltatásokat úgy tekintik, mint amelyek a minőségükért felelősséget vállaló, egyetlen vállalkozástól származnak.

146    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a Crédit Mutuel‑csoport központi szerve a CNCM. A CMF L.512‑56. cikkének megfelelően az a feladata, hogy közös jogaikat és érdekeiket érvényesítve, együttesen képviselje a hitelszövetkezeteket, hogy az egyes hitelszövetkezetek szervezetét és irányítását igazgatási, műszaki és pénzügyi szempontból ellenőrizze, valamint hogy a szövetkezeti hitel megfelelő működtetése érdekében minden szükséges intézkedést megtegyen. A CMF R.512‑20. cikke értelmében a hitelszövetkezeteknek tiszteletben kell tartaniuk a CNCM alapszabályát, eljárási szabályzatát, utasításait és határozatait. A CNCM – amint az alapszabályában is olvasható – egyesületi formában működik.

147    A beavatkozó fél a Törvényszék írásbeli kérdésére válaszul, a Crédit Mutuel‑csoport központi szerveként ellátott feladatait ismertetve azt állítja, hogy igazgatási, műszaki és pénzügyi ellenőrzést gyakorol a hálózat tagjai felett, valamint hogy megteszi a szükséges intézkedéseket többek között annak érdekében, hogy a csoporthoz tartozó egyes hitelszövetkezetek likviditása és fizetőképessége biztosítva legyen.

148    E körülmények alapján azonban nem állapítható meg, hogy a fenti 142. pontban idézett ítélkezési gyakorlat értelmében a Crédit Mutuel‑csoporthoz tartozó bankok által nyújtott áruk és szolgáltatások felett is ellenőrzést gyakorol.

149    A beavatkozó fél állításával ellentétben bár a Crédit Mutuel‑csoport versenyjogi értelemben és a prudenciális követelmények értelmében egyetlen vállalkozásnak minősül – ahogyan ez a beavatkozó fél által hivatkozott, különböző európai és a nemzeti bírósági határozatokból és aktusokból következik –, önmagában ebből a megállapításból még nem lehet arra következtetni, hogy a beavatkozó fél e csoport központi szerveként a fenti 142. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében is egyetlen vállalkozásnak minősül. Ez a fogalom ugyanis az európai uniós védjegyjogban a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint értelmezett, önálló tartalommal bír, és nem tévesztendő össze az uniós jog más területein, például a versenyjogban vagy a hitelintézetek prudenciális felügyelete terén kialakított fogalmakkal, illetve azokra nem alkalmazható analógia útján.

150    Ugyanis az annak megállapításához alkalmazandó kritériumok, hogy a Crédit Mutuel‑csoport prudenciális felügyeleti, illetve versenyjogi szempontból fennáll‑e, nem egyeznek meg azokkal a kritériumokkal, amelyeket annak megállapítása céljából kell alkalmazni, hogy az európai uniós önálló védjegynek az alapvető funkciójával összhangban történő használatára vonatkozó ítélkezési gyakorlat értelmében „egyetlen vállalkozásról” van szó.

151    Ez utóbbi esetben az egyedüli releváns szempont az, hogy a vitatott védjegynek a Crédit Mutuel‑csoport tagjai által nyújtott áruk és szolgáltatások tekintetében történő használata garantálja a fogyasztók számára, hogy ezek az áruk és szolgáltatások azon egyetlen vállalkozástól származnak, amelynek az ellenőrzése alatt került sor az előállításukra, illetve nyújtásukra, és amely következésképpen a minőségükért felel. A beavatkozó fél azonban nem bizonyította, hogy a Crédit Mutuel‑csoport esetében ez lenne a helyzet.

152    Nem meggyőzőek a beavatkozó fél által annak bizonyítása érdekében előadott érvek, hogy közvetetten, de szükségszerűen ellenőrzi a Crédit Mutuel‑csoporthoz tartozó bankok termékeinek és szolgáltatásainak minőségét. Azt állítja ugyanis, hogy a fogyasztók számára a megbízható bankokkal szemben támasztott fontos követelmény a bank pénzügyi stabilitása, fizetőképessége és likviditása. Mivel ezek tekintetében ellenőrzést gyakorol a csoporthoz tartozó intézményekkel szemben, ezért az általuk nyújtott áruk és szolgáltatások minőségéért is felel.

153    Mindazonáltal a prudenciális értelemben vett ellenőrzésért való felelősség – még akkor is, ha ez az ellenőrzés hatással lehet arra, hogy a Crédit Mutuel‑csoporthoz tartozó bankokat ügyfeleik a „megbízható bank” képével társítva érzékelik –, önmagában még kevés annak megállapításához, hogy a beavatkozó fél a bankok pénzügyi helyzetének felügyelete mellett a fogyasztók részére nyújtott szolgáltatások és szolgáltatások felett is ellenőrzést is gyakorolja, és így azok minőségért is felel. Márpedig csak ez utóbbi kritérium alapján lehetne megállapítani, hogy a vitatott önálló védjegy, amelynek a beavatkozó a jogosultja, azt jelzi, hogy az általa jelölt áruk és szolgáltatások egyetlen vállalkozástól származnak, aminek köszönhetően a Crédit Mutuel‑csoport tagjai általi együttes használata révén, az áruk és a szolgáltatások kereskedelmi származását garantálva megkülönböztető képességet szerez.

154    Ebből az következik, hogy a jelen ügyben a vitatott védjegyet nem azon alapvető funkciójának megfelelően használták, hogy az áruk és a szolgáltatások kereskedelmi származását olyan egyetlen vállalkozástól származóként jelölje, amelynek az ellenőrzése alatt került sor az előállításukra, illetve nyújtásukra, és amely következésképpen felelőssé tehető minőségükért, hanem – amint erre lényegében a felperes is hivatkozik – együttes kereskedelmi származásjelzésként, illetve konkrétan arra vonatkozó jelzéseként, hogy a szóban forgó áruk és szolgáltatások olyan gyártótól vagy szolgáltatásnyújtótól származnak, aki a Crédit Mutuel‑csoporthoz tartozó bankokból álló egyesület, illetve szövetség tagja. A beavatkozó fél egyébként kifejezetten azt állítja (lásd a fenti 122–127. pontban ismertetett érveit), hogy a vitatott védjegy olyan megjelölésnek minősül, amely a fogyasztói kör számára a Crédit Mutuel‑csoporthoz való tartozást fejezi ki.

155    Márpedig a vitatott védjegy ilyen jellegű, a Crédit Mutuel‑csoporthoz tartozó bank áruinak vagy szolgáltatásainak származására utaló megjelölésként történő használat alapján adott esetben megállapítást nyerhet, hogy az együttes védjegy betölti származásjelző funkcióját. Az önálló védjegytől eltérően ugyanis az európai uniós együttes védjegy nem egyetlen vállalkozástól származó árukat vagy szolgáltatásokat jelöl, hanem a 2017/1001 rendelet 74. cikk alapján a védjeggyel jelölt áruk vagy szolgáltatások kereskedelmi származásának olyanként történő azonosítását teszi lehetővé, hogy azok a védjegyjogosult egyesületének tagjaitól származnak (lásd ebben az értelemben: 2017. június 8‑i W. F. Gözze Frottierweberei és Gözze ítélet, C‑689/15, EU:C:2017:434, 50. pont; 2017. szeptember 20‑i The Tea Board kontra EUIPO ítélet, C‑673/15 P–C‑676/15 P, EU:C:2017:702, 57. pont).

156    A beavatkozó fél azon érve, amely szerint a fogyasztó a Crédit Mutuel védjeggyel ellátott banki szolgáltatásokat a Crédit Mutuel‑csoporttal köti össze, megkülönböztetve így őket a máshonnan származó banki szolgáltatásoktól, inkább a védjegy együttes, nem pedig önálló védjegyként történő használatát támasztja alá.

157    Ugyanakkor, ahogyan ez a fenti 138. pontban is szerepel, a vitatott védjegyet önálló védjegyként, nem pedig együttes védjegyként lajstromozták.

158    Mivel a beavatkozó fél nem bizonyította, hogy a vitatott önálló védjegy betölti a kereskedelmi származás jelölésére, azaz annak garantálására irányuló alapvető funkcióját, hogy az általa jelölt áruk és a szolgáltatások a fenti 142. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében olyan egyetlen vállalkozástól származnak, amelynek az ellenőrzése alatt került sor az előállításukra, illetve nyújtásukra, és amely következésképpen felelőssé tehető minőségükért, a fellebbezési tanács tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a védjegy a Crédit Mutuel‑csoport tagjai általi használata révén megszerezte a megkülönböztető képességet.

159    Ezt a következtetést támasztja alá a felperes által hivatkozott azon tény is, hogy a Crédit Mutuel Arkéa és a CM11–CIC – két önálló, egymással konkuráló csoport, amelyek köré az ahhoz az egyesülethez tartozó szövetkezeti bankok szerveződnek, amelynek a beavatkozó fél a központi szerve – az áruik és a szolgáltatásaik ügyfeleik számára való megjelölése érdekében a vitatott védjegyen kívül több különböző védjegyet használnak, illetve a vitatott védjegyet egy külön logóval kötik össze, hogy az áruk és a szolgáltatások kereskedelmi származását az adott csoporttól származóként tüntessék fel. Ezt a körülményt a beavatkozó fél sem vitatja, azonban nem tartja relevánsnak, mivel szerinte attól még, hogy a felperes és a CM11‑CIC áruinak és szolgáltatásainak jelölésére saját védjegyek vannak, még nem szűnik meg a Crédit Mutuel „ernyővédjegy” használata, amelyet a beavatkozó fél szemmel láthatóan a Crédit Mutuel‑csoporthoz tartozó valamennyi bank által használt védjegynek tekint.

160    Ugyanakkor – amint ez a fenti 154. pontban megállapítást nyert és azt a beavatkozó fél maga is állítja – a vitatott védjegy, még ha azt „ernyővédjegynek” kell is tekinteni, a csoporthoz való tartozásra utaló megjelölésnek minősül, és így legfeljebb a Crédit Mutuel‑csoporttól származó áruk és szolgáltatások közös származását jelöli.

161    Márpedig – amint ez a fenti 131. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból is következik – a vitatott önálló védjegynek alkalmasnak kell lennie arra, hogy az érintett árukat és szolgáltatásokat önmagában véve is a fenti 142. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett egyetlen vállalkozástól származóként jelölje az érintett fogyasztói kör számára.

162    Ebben az összefüggésben azt is meg kell állapítani, hogy a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 97. pontjában tévesen állapította meg, hogy a beavatkozó fél által a vitatott védjegy megkülönböztető képességének használat révén történő megszerzésére vonatkozó bizonyítékként benyújtott közvélemény‑kutatások „kétséget kizáróan” bizonyítják, hogy az érintett fogyasztói kör a vitatott védjegyet a beavatkozó féltől származó banki termékek és szolgáltatások jelöléseként érzékeli. Ezekből a közvélemény‑kutatásokból ugyanis megállapítható, hogy a megkérdezett személyek a Crédit Mutuel megjelölést egy bankkal, vagy általánosabban egy pénzügyi szervezettel, illetve esetleg egy banki termékkel, például bankkölcsönnel kötik össze. Ezek a közvélemény‑kutatások tehát legfeljebb azt bizonyítják, hogy az érintett fogyasztói kör számára a Crédit Mutuel megjelölés a banki területhez kapcsolódó árukat és szolgáltatásokat, vagy az azokat nyújtó banki vagy pénzügyi szervezetet jelöli. Egyébként a vitatott védjegyet éppen emiatt tekintették a banki tevékenységekkel kapcsolatban álló ezen áruk és szolgáltatások tekintetében leíró jellegűnek.

163    A beavatkozó fél által előterjesztett azon tény, hogy a megkérdezett személyek bizonyos százaléka jelezte, hogy hallott már a Crédit Mutuel „névről”, még nem bizonyítja, hogy az érintett fogyasztói kör a vitatott védjegyet a beavatkozó féllel köti össze, legfeljebb csak azt, hogy ismeri ezt a szót, amely számára egy bankra, egy pénzügyi szervezetre vagy egy banki termékre való utalást jelent.

164    A fenti 158. pontban levont következtetést a felperes többi érve sem cáfolja.

165    Először is el kell utasítani azt az érvet, amely szerint ahhoz, hogy egy védjegy használat révén megkülönböztető képességet szerezzen, nem szükséges, hogy a védjegyet a védjegyjogosult hasznosítsa, elegendő az is, ha arra feljogosított harmadik személyek hasznosítják ténylegesen, ahogyan ez a vitatott védjeggyel kapcsolatban is történt.

166    A beavatkozó fél által hivatkozott ítélkezési gyakorlat ugyanis a 2017/1001 rendelet 18. cikkének (2) bekezdése értelmében vett, a jogosult engedélyével történő tényleges védjegyhasználat igazolására vonatkozik, amely használatot a jogosult részéről történő használatnak kell tekinteni. Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy a védjegy megkülönböztető képességének használat révén történő megszerzését illetően nem létezik a 2017/1001 rendelet 18. cikkének (2) bekezdéséhez hasonló rendelkezés, így nem lehet eleve úgy tekinteni, hogy a védjegynek a jogosult engedélyével történő, harmadik személy általi használata lehetővé teszi annak megállapítását, hogy a védjegy használat révén megszerezte a megkülönböztető képességet.

167    Miközben ugyanis a Bíróság elismerte, hogy a 2017/1001 rendelet 18. cikkének (1) bekezdése értelmében vett tényleges védjegyhasználat igazolására vonatkozó követelmények hasonlóak a megjelölés megkülönböztető képességének a lajstromozására tekintettel, az e rendelet 7. cikkének (3) bekezdése szerinti, használat révén történő megszerzésére vonatkozó követelményekhez (2013. április 18‑i Colloseum Holding ítélet, C‑12/12, EU:C:2013:253, 34. pont), e tekintetben nem hivatkozott az említett rendelet 18. cikkének (2) bekezdéséből eredő követelményekre.

168    Következésképpen a beavatkozó fél által a 2017/1001 rendelet 18. cikke (2) bekezdésének alkalmazására vonatkozóan hivatkozott ítélkezési gyakorlat e rendelet 7. cikke (3) bekezdésének alkalmazása során nem releváns.

169    Másodszor, a beavatkozó fél azon érve alapján, amely szerint, még ha önmagában a cég‑ vagy kereskedelmi név nem irányul is az áruk vagy szolgáltatások megkülönböztetésére, akkor is használható „áruk, illetve szolgáltatások vonatkozásában”, amennyiben a harmadik személy az említett megjelölést úgy használja, hogy ezzel kapcsolatot teremt a megjelölést képező cég‑ vagy kereskedelmi név és az általa forgalmazott áruk, illetve nyújtott szolgáltatások között (2007. szeptember 11‑i Céline ítélet, C‑17/06, EU:C:2007:497, 21–23. pont), nem állapítható meg, hogy a vitatott védjegy a védjegyjogosultat az érintett áruk és szolgáltatások eredeteként jelöli. Ugyanis, amint arra a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 117. pontjában rámutatott, a védjegy jogosultja a beavatkozó fél, akinek a cégneve „Confédération nationale du Crédit mutuel”. A vitatott védjegy tehát nem azonos a cégnévvel.

170    A fenti megfontolásokra tekintettel a kereset második és harmadik jogalapjának helyt kell adni, és a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni azon részében, amelyben a fellebbezési tanács azt állapította meg, hogy a vitatott védjegy használat révén megkülönböztető képességet szerzett az első kategóriába tartozó áruk és szolgáltatások tekintetében, amelyek vonatkozásában leíró jellegű és nem rendelkezik megkülönböztető képességgel, és nem szükséges megvizsgálni a felperes által a vitatott védjegy használat révén megszerzett megkülönböztető képességre vonatkozóan a fellebbezési tanács értékelésének vitatása érdekében előadott többi kifogást.

 A költségekről

171    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése értelmében a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ezenkívül az eljárási szabályzat 134. cikkének (2) bekezdése értelmében több pervesztes fél esetén a Törvényszék határoz a költségek megosztásáról. Végül az eljárási szabályzat 134. cikkének (3) bekezdése értelmében részleges pernyertesség esetén mindegyik fél maga viseli saját költségeit. Azonban, ha az ügy körülményei alapján indokoltnak látszik, a Törvényszék határozhat úgy, hogy a fél saját költségein felül viseli a másik fél költségeinek egy részét is.

172    A jelen ügyben a felperes azt kérte, hogy a Törvényszék az EUIPO‑t és a beavatkozó felet kötelezze a költségek viselésére. Az EUIPO azt kérte, hogy a felperest és a beavatkozó felet kötelezzék a költségek viselésére. A beavatkozó fél azt kérte, hogy a Közszolgálati Törvényszék a felperest kötelezze a költségek viselésére.

173    E körülmények között, tekintettel arra a tényre, hogy a felperes, az EUIPO és a beavatkozó fél egyes kérelmeik tekintetében pervesztesek lettek, úgy kell határozni, hogy az alapeljárással kapcsolatos költségek tekintetében a felperes viseli saját költségeinek egyharmadát, valamint az EUIPO és a beavatkozó fél költségeinek egyharmadát, az EUIPO viseli saját költségeinek kétharmadát, valamint a felperes költségeinek kétharmadát, és a beavatkozó fél viseli saját költségeinek kétharmad részét. A beavatkozó fél viseli a csatlakozó keresettel kapcsolatos költségeket.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék hatályon kívül helyezi az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) ötödik fellebbezési tanácsa 2017. november 8‑án hozott határozatának (R 1724/2016‑5. sz. ügy) azon részét, amelyben megállapítást nyert, hogy a vitatott védjegy használat révén megkülönböztető képességet szerzett azon áruk és szolgáltatások tekintetében, amelyek vonatkozásában leíró jellegű és nem rendelkezik megkülönböztető képességgel.

2)      A Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

3)      A Törvényszék a csatlakozó keresetet elutasítja.

4)      A Törvényszék a Crédit Mutuel Arkéát kötelezi az alapkeresettel összefüggő saját költségei egyharmadának, valamint az EUIPO és a Confédération nationale du Crédit mutuel részéről az alapkeresettel összefüggésben felmerült költségek egyharmadának viselésére.

5)      A Törvényszék az EUIPO‑t kötelezi az alapkeresettel összefüggő saját költségei kétharmadának és a felperes részéről az alapkeresettel összefüggésben felmerült költségek kétharmadának viselésére.

6)      A Törvényszék a Confédération nationale du Crédit mutuelt kötelezi az alapkeresettel összefüggő saját költségei kétharmadának, valamint a csatlakozó keresettel összefüggésben felmerült költségek viselésére.

Prek Buttigieg Berke

Kihirdetve Luxembourgban, a 2019. szeptember 24‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

*      Az eljárás nyelve: francia.