A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hetedik tanács)
2023. december 21.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés – 2002/584/IB kerethatározat – Európai elfogatóparancs – A 4a. cikk (1) bekezdése – A tagállamok közötti átadási eljárások – Végrehajtási feltételek – A végrehajtás mérlegelhető megtagadásának okai – Kivételek – Kötelező végrehajtás – A terhelt távollétében kiszabott büntetés – A »határozat meghozatalát eredményező tárgyalás« fogalma – Sem az elsőfokú tárgyaláson, sem a fellebbezési tárgyaláson személyesen meg nem jelenő érintett – A terhelt távollétében hozott határozat esetén az érintett személy átadásának abszolút tilalmát előíró nemzeti szabályozás – Az összhangban álló értelmezés kötelezettsége”
A C‑397/22. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Kammergericht Berlin (berlini regionális felsőbíróság, Németország) a Bírósághoz 2022. június 15‑én érkezett, 2022. június 14‑i határozatával terjesztett elő az
LM
ellen kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló,
a Generalstaatsanwaltschaft Berlin
részvételével folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (hetedik tanács),
tagjai: F. Biltgen tanácselnök (előadó), N. Wahl és M. L. Arastey Sahún bírák,
főtanácsnok: P. Pikamäe,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– a német kormány képviseletében J. Möller, P. Busche, M. Hellmann és R. Kanitz, meghatalmazotti minőségben,
– a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében S. Grünheid és H. Leupold, meghatalmazotti minőségben,
tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal (HL 2009. L 81., 24. o.) módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat (HL 2002. L 190., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 34. o.; a továbbiakban: 2002/584 kerethatározat) 4a. cikke (1) bekezdésének az értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet a szabadságvesztés‑büntetés Lengyelországban történő végrehajtása céljából egy lengyel állampolgárral szemben kibocsátott európai elfogatóparancs Németországban történő végrehajtásával kapcsolatos eljárás keretében terjesztették elő.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A 2002/584 kerethatározatnak „Az európai elfogatóparancs meghatározása és végrehajtásának kötelezettsége” című 1. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Az európai elfogatóparancs egy tagállamban kibocsátott igazságügyi hatósági határozat, amely azt a célt szolgálja, hogy egy másik tagállam a büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés‑büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása végett a keresett személyt elfogja és átadja.
(2) A tagállamok minden európai elfogatóparancsot a kölcsönös elismerés elve alapján és e kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően hajtanak végre.
(3) E kerethatározat nem érinti az [EUSZ] 6. cikkében biztosított alapvető jogok és alapvető jogelvek tiszteletben tartásának a kötelezettségét.”
4 E kerethatározat „Határozatok, amelyeket olyan tárgyaláson hoztak, amelyeken az érintett személy nem volt személyesen jelen” című 4a. cikke a következőképpen szól:
„A végrehajtó igazságügyi hatóság abban az esetben is megtagadhatja a szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását, ha az érintett személy személyesen nem volt jelen a határozat meghozatalát eredményező tárgyaláson, kivéve, ha az európai elfogatóparancs szerint a kibocsátó tagállam nemzeti jogában meghatározott további eljárási követelményekkel összhangban:
a) az érintett személyt kellő időben:
i. személyesen idézték, és ily módon tájékoztatták annak a tárgyalásnak a kitűzött időpontjáról és helyéről, amely a határozat meghozatalához vezetett, vagy az érintett más módon ténylegesen hivatalos tájékoztatást kapott a szóban forgó tárgyalás kitűzött időpontjára és helyére vonatkozóan, mégpedig oly módon, hogy egyértelműen megállapítást nyert, hogy a kitűzött tárgyalásról tudomást szerzett;
valamint
ii. tájékoztatták arról, hogy a határozat meghozatalára meg nem jelenése esetén is sor kerülhet;
[…]”
A német jog
5 Az 1982. december 23‑i Gesetz über die internationale Rechtshilfe in Strafsachen (a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló törvény, BGBl. 1982. I, 2071. o.) 1994. június 27‑én kihirdetett változatának (BGBl. 1994. I, 1537. o.; a továbbiakban: IRG) 83. §‑a (1) bekezdésének 3. pontja előírja:
„Nem engedélyezhető a kiadatás, ha
[…]
3. a büntetés végrehajtása iránti megkeresés esetén az elítélt nem jelent meg személyesen az elítélést eredményező tárgyaláson […].”
A lengyel jog
6 A Kodeks postępowania karnego (a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv) 139. cikkének 1. §‑a lényegében előírja annak lehetőségét, hogy a kézbesítés a személy által utoljára megadott címen is történhet, amennyiben új címet nem jelentett be.
7 A büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 75. cikkének 1. §‑a értelmében a terhelt köteles bejelenteni a büntetőeljárás során a címében bekövetkező változásokat.
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
8 A lengyel hatóságok a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Kammergericht Berlinhez (berlini regionális felsőbíróság, Németország) egy lengyel állampolgárral szemben a Sąd Okręgowy w Poznaniu (poznańi regionális bíróság, Lengyelország) által 2021. július 26‑án kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtása iránti kérelemmel fordultak. Ez az európai elfogatóparancs az érintett személynek a Sąd Rejonowy w Pile (piłai kerületi bíróság, Lengyelország) 2020. február 25‑i ítéletében vele szemben kiszabott hat hónap szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása – amelyből még 5 hónap és huszonkilenc nap végrehajtandó – céljából történő elfogására és e hatóságoknak történő átadására irányul.
9 2020. június 16‑i ítéletével a Sąd Okręgowy w Poznaniu (poznańi regionális bíróság, Lengyelország) az ügy érdemi vizsgálata nélkül elutasította az érintett által ezen ítélettel szemben benyújtott fellebbezést.
10 Nem vitatott, hogy az érintett nem jelent meg személyesen sem az elsőfokú tárgyaláson, sem pedig a fellebbezési tárgyaláson, és ügyvéd sem képviselte.
11 Az érintett az elsőfokú tárgyalásra szóló idézést, valamint az elsőfokú ítélet indokolását átvette azon a címen, amelyet őrizetbe vételekor az illetékes lengyel hatóságoknak állandó lakóhelyeként megadott. Ezzel szemben a fellebbezési tárgyalásra szóló, e címre megküldött idézést nem a fellebbezést benyújtó érintett, hanem a szintén az említett címen lakó élettársa vette át. A lengyel hatóságok nem tudták bizonyítani, hogy az élettárs azt ténylegesen átadta az érintettnek.
12 2021. augusztus 25‑én az érintettet Berlinben (Németország) elfogták, és az alapügyben szóban forgó európai elfogatóparancs alapján ideiglenesen őrizetbe vették. Ekkor kijelentette, hogy nem egyezik bele a lengyel hatóságok részére történő egyszerűsített átadásra irányuló eljárásba.
13 2021. szeptember 1‑jén a kérdést előterjesztő bíróság elrendelte az érintett kiadatási őrizetbe vételét a lengyel hatóságoknak való átadása céljából.
14 A Generalstaatsanwaltschaft Berlin (berlini főügyészség, Németország), miután az érintett kibocsátó igazságügyi hatóságtól felvilágosítást kapott az érintett idézésének pontos körülményeiről, szabadon bocsátotta az érintett személyt, és kérte a kérdést előterjesztő bíróságot, hogy vonja vissza a kibocsátott kiadatási elfogatóparancsot, és nyilvánítsa nem teljesíthetőnek az érintett személy átadását azzal az indokkal, hogy az IRG 83. §‑a (1) bekezdésének 3. pontja, amely a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkét ülteti át a német jogba, akadályát képezi az átadásnak.
15 2021. szeptember 24‑i végzésével a kérdést előterjesztő bíróság visszavonta a már szabadon bocsátott terhelttel szemben kibocsátott kiadatási elfogatóparancsot. Noha úgy ítélte meg, hogy a jelen ügyben teljesül a cselekmény kettős büntethetőségére vonatkozó, az átadás alapjául szolgáló feltétel, amely annak ellenőrzéséből áll, hogy a felrótt cselekmények az együttműködni hivatott két tagállamban bűncselekménynek minősülnek‑e, úgy határozott, hogy az eljárást az érintett személy átadása nem teljesíthetőnek nyilvánítása iránti kérelem tárgyában felfüggeszti.
16 Elsősorban, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az a körülmény, hogy az érintettnek címzett idézést az érintett élettársa vette át, megfelel‑e a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdése a) pontjának i. alpontjában előírt követelményeknek.
17 A kérdést előterjesztő bíróság ugyanis úgy véli, hogy túlságosan megszorító jellegű a Bíróságnak a 2016. május 24‑i Dworzecki ítéletből (C‑108/16 PPU, EU:C:2016:346) eredő ítélkezési gyakorlata, amely szerint az idézésnek az érintettel egy háztartásban élő felnőtt személy általi átvétele csak akkor megfelelő, ha a kibocsátott európai elfogatóparancs lehetővé teszi annak meghatározását, hogy e nagykorú személy ténylegesen átadta ezt az idézést az érintettnek. A kérdést előterjesztő bíróság szerint inkább azt kell vélelmezni, hogy az ugyanazon háztartásban élő felnőtt személyek főszabály szerint átadják egymásnak a nekik címzett küldeményeket, és hogy a bűnüldöző hatóságok, mivel nem tekinthetnek be az érintett háztartásban zajló eseményekbe, így nem tudják bizonyítani, hogy az idézést ténylegesen átadták az érintett személynek. Ilyen vélelem hiányában a terhelt távollétében történő elítélésén alapuló átadási akadály „leküzdhetetlen” akadály lenne.
18 A kérdést előterjesztő bíróság tehát úgy véli, hogy bizonyítottnak kell tekinteni, hogy az érintett ténylegesen tudomást szerzett a részére kézbesített idézésről, ha ezt az idézést az érintettel egy háztartásban élő felnőtt személynek adták át, kivéve ha az érintett személy ennek ellenkezőjét hitelt érdemlően bizonyítja.
19 Másodsorban, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdésében szereplő „határozat meghozatalát eredményező tárgyalás” fogalmát úgy kell‑e értelmezni, hogy az az elsőfokú határozat meghozatalát megelőző tárgyalásra vonatkozik, ha az érintett által benyújtott fellebbezést érdemi vizsgálat nélkül elutasították.
20 A kérdést előterjesztő bíróság emlékeztet a Bíróságnak a 2017. augusztus 10‑i Tupikas ítéletből (C‑270/17 PPU, EU:C:2017:628) eredő ítélkezési gyakorlatára, amely szerint több bírósági fokozatból álló büntetőeljárás esetében e fogalom arra az eljárásra vonatkozik, amelynek keretében az ügy érdemben történő újbóli ténybeli és egyben jogi vizsgálatát követően jogerősen határoztak a terhelt bűnösségéről, valamint büntetés kiszabásáról, tehát az utolsó érdemi eljárásra.
21 A kérdést előterjesztő bíróság ebből azt a következtetést vonja le, hogy a jelen ügyben a fellebbviteli bíróság előtti tárgyalás a meghatározó – amelyen az érintett nem vett részt – a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének alkalmazása szempontjából, és mivel az érintett ezen a tárgyaláson személyesen nem volt jelen, az átadását nem teljesíthetőnek kell nyilvánítani, és az alapügyben szóban forgó európai elfogatóparancs végrehajtását meg kell tagadni.
22 Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság kétségeit fejezi ki az ezen ítéletből eredő ítélkezési gyakorlatnak az alapügyben szóban forgóhoz hasonló, olyan helyzetben való alkalmazhatóságát illetően, amikor az érintett személy a fellebbezési eljárás keretében meghiúsította a tárgyalásra való idézést.
23 E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli egyrészt, hogy a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „tárgyalás” fogalma alá csak az ügy érdemi vizsgálatát magában foglaló tárgyalás tartozik. Márpedig a különböző tagállamokban eltérések mutatkoznak a fellebbezési eljárás megszervezésében, különösen a nemzeti bíróság azon kötelezettségét illetően, hogy az érintett távolléte esetén elvégezze ezt a vizsgálatot.
24 Másrészt a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy amennyiben a fellebbezést érdemi vizsgálat nélkül utasítják el, az első fokon hozott ítélet jogerőre emelkedik, és így végrehajthatóvá válik, ami azt jelenti, hogy az érintett átadását valójában ezen ítélet végrehajtása érdekében kérik. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a „tárgyalás” e rendelkezés értelmében vett fogalma a végrehajtandó határozatra vonatkozik.
25 Harmadsorban, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az uniós jog elsőbbségének elvével ellentétes‑e az olyan nemzeti szabályozás, mint az IRG 83. §‑a (1) bekezdésének 3. pontja, amely a terhelt távollétében történő elítélés esetét az európai elfogatóparanccsal érintett személy átadásának „abszolút akadályaként” szabályozza, jóllehet a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdése, amelyet e szabályozás ültet át a német jogba, e tekintetben csak egy mérlegelhető megtagadási okot ír elő.
26 A kérdést előterjesztő bíróság szerint ez utóbbi rendelkezést nem teljeskörűen ültették át a német jogba, mivel az IRG 83. §‑a (1) bekezdésének 3. pontja nem teszi lehetővé, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság a terhelt távollétében történő elítélés esetén mérlegelési jogkörével éljen.
27 A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a 2019. június 24‑i Popławski ítéletben (C‑573/17, EU:C:2019:530, 69., 72., 73. és 76. pont) a Bíróság kimondta, hogy bár a 2002/584 kerethatározat közvetlen alkalmazása kizárt, mivel nem bír közvetlen hatállyal, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak a nemzeti jogot e kerethatározattal összhangban kell értelmeznie annak érdekében, hogy megvalósuljon az általa elérni kívánt eredmény, e jog contra legem értelmezése azonban kizárt.
28 A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy nem tudja akként értelmezni az IRG 83. §‑a (1) bekezdésének 3. pontját, hogy az az érintett személy átadása előtti akadály vizsgálata keretében olyan mérlegelési mozgásteret biztosítana számára, amely lehetővé tenné, hogy az átadást az ezen § (2)–(4) bekezdésében előírt kivételek ellenére teljesíthetőnek nyilvánítsa. Úgy véli, hogy a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének a)–d) pontja és az e tekintetben rendelkezésére állni hivatott mérlegelési mozgástér alapján meg kellene tudnia állapítani, hogy az ügy körülményeire tekintettel az érintett személy meghallgatáshoz való jogát – még ha nem is jelent meg személyesen a fellebbezési tárgyaláson – megfelelően tiszteletben tartották, és hogy ezért az érintett személy átadása teljesíthető.
29 E körülmények között a Kammergericht Berlin (berlini regionális felsőbíróság, Németország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Az idézésnek az érintett háztartásában lakó nagykorú személy részére történő kézbesítése esetén úgy kell‑e értelmezni a [2002/584] kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdése a) pontjának i. alpontját, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóságnak kell bizonyítania, hogy az érintett ténylegesen megkapta az idézést, vagy úgy kell‑e értelmezni [ezt a rendelkezést], hogy az érintett háztartásában lakó nagykorú személy részére történő kézbesítés bizonyítja a tényleges tudomásszerzést, ha az érintett nem támasztja alá elfogadhatóan, hogy nem és miért nem szerzett tudomást az idézésről?
2) Lefolytatott fellebbezési eljárás esetén úgy kell‑e értelmezni a [2002/584 kerethatározat] 4a. cikkének (1) bekezdésében szereplő »tárgyaláson« kifejezést, hogy az az elsőfokú határozat meghozatalát megelőző tárgyalásra vonatkozik, ha csak a terhelt nyújtott be fellebbezést, és a fellebbezést elutasították?
3) Összeegyeztethető‑e az uniós jog elsőbbségével, hogy az [IRG] 83. § a (1) bekezdésének 3. pontjában a német jogalkotó abszolút átadási akadályként szabályozta az érintett távollétében történő elítélésének esetét, jóllehet a [2002/584] kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdése csak mérlegelhető megtagadási okot ír elő e tekintetben?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Az első kérdésről
30 Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdése a) pontjának i. alpontját úgy kell‑e értelmezni, hogy amennyiben az idézést az érintett személynek a vele együtt élő nagykorú személy részére történő átadása révén kézbesítik, úgy kell tekinteni, hogy az érintett ténylegesen tudomást szerzett erről az idézésről, kivéve ha hitelt érdemlően bizonyítja ennek ellenkezőjét, vagy pedig az érintett kibocsátó igazságügyi hatóságnak kell‑e bizonyítania, hogy az érintett ténylegesen megkapta az említett idézést.
31 E tekintetben a Bíróság kimondta, hogy az a körülmény, hogy az idézést átadták egy harmadik személynek, aki vállalta az említett idézés érintett személynek való átadását, nem teszi lehetővé az egyértelmű megállapítását sem annak, hogy az érintett ténylegesen megkapta‑e a tárgyalásának időpontjára és helyére vonatkozó tájékoztatást, sem annak, hogy adott esetben ez milyen időpontban történt (2016. május 24‑i Dworzecki ítélet, C‑108/16 PPU, EU:C:2016:346, 47. pont).
32 Így a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdése a) pontjának i. alpontjában meghatározott feltételeket önmagában nem elégíti ki az olyan idézés, mint az alapügy tárgyát képező, amelyet nem közvetlenül az érintettnek, hanem az ő címére, egy, vele egy háztartásban élő felnőtt személynek kézbesítettek, aki vállalta annak a keresett személy részére való átadását, ugyanakkor az európai elfogatóparancs nem teszi lehetővé annak a meghatározását, hogy e nagykorú személy ténylegesen átadta‑e az érintettnek ezt az idézést, és ha igen, mikor (2016. május 24‑i Dworzecki ítélet, C‑108/16 PPU, EU:C:2016:346, 54. pont).
33 A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy el kell térni az ezen ítéletből eredő, általa túlságosan megszorítónak vélt ítélkezési gyakorlattól. Arra hivatkozik, hogy inkább egy arra alapított vélelmet kellene felállítani, hogy az érintettel egy háztartásban élő felnőtt ténylegesen átadja az érintettnek a neki címzett idézést, amely vélelem megdönthető, ha az érintett bizonyítja, hogy valójában nem ez volt a helyzet. Ilyen vélelem hiányában a terhelt távollétében történő elítélésén alapuló átadási akadály véleménye szerint „leküzdhetetlen” akadály lenne.
34 Meg kell állapítani, hogy ez a vélelem ellentétes a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdésének céljával, amely az idézett személy védelmére irányul annak biztosításával, hogy rendelkezésére álljon a tárgyalásának időpontjára és helyére vonatkozó információ. Márpedig a Bíróság több alkalommal kimondta, hogy e célkitűzés eléréséhez egyértelműen megállapítást kell nyernie, hogy e harmadik személy ténylegesen átadta az idézést az érintettnek (2016. május 24‑i Dworzecki ítélet, C‑108/16 PPU, EU:C:2016:346, 46. és 48. pont).
35 Mindenesetre az említett ítéletből eredő ítélkezési gyakorlat nem tekinthető túlságosan megszorítónak.
36 Ezen ítélkezési gyakorlatból ugyanis kitűnik, hogy az idézés, amelyet az érintettel egy háztartásban élő felnőtt személynek adnak át, aki kötelezettséget vállalt arra, hogy ezt az idézést átadja az érintettnek, csak akkor felel meg a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdése a) pontjának i. alpontjában foglalt feltételeknek, ha a kibocsátott európai elfogatóparancs lehetővé teszi annak megállapítását, hogy e személy ténylegesen átadta az érintettnek ezt az idézést, illetve hogy adott esetben ez milyen időpontban történt.
37 Így a kibocsátó igazságügyi hatóságnak a kibocsátott európai elfogatóparancsban fel kell tüntetnie azokat a tényezőket, amelyek alapján megállapította, hogy az érintett hivatalosan és ténylegesen megkapta a tárgyalásának időpontjára és helyére vonatkozó tájékoztatást (2016. május 24‑i Dworzecki ítélet, C‑108/16 PPU, EU:C:2016:346, 46. és 49. pont).
38 Ezenkívül a Bíróság elismerte, hogy amikor a végrehajtó igazságügyi hatóság meggyőződik arról, hogy a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének a) pontjában szereplő feltételek teljesülnek, más olyan körülményeket is figyelembe vehet, így különösen az érintett személy által tanúsított magatartást, amelyek lehetővé teszik számára, hogy meggyőződjön arról, hogy az idézés kézbesítése nem jár az érintett védelemhez való jogának sérelmével. Az átadási eljárás e szakaszában ugyanis tulajdonítható különös figyelem az érintett gondossága nyilvánvaló hiányának, különösen, ha úgy tűnik, hogy az érintett megpróbált kibújni az információ részére történő kézbesítése elől (2016. május 24‑i Dworzecki ítélet, C‑108/16 PPU, EU:C:2016:346, 50. és 51. pont).
39 Ebből következik, hogy az a körülmény, hogy nem az érintett vette át az idézést, nem képezi a vele szemben kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtásának „abszolút akadályát”. Egyébiránt nem zárható ki, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság az érintett kibocsátó igazságügyi hatóság által az érintett személlyel szemben kibocsátott európai elfogatóparancsban szolgáltatott információk alapján arra a következtetésre jut, hogy az ilyen idézés mindenképpen tiszteletben tartja a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdésében előírt feltételeket, vagy hogy a szóban forgó ügy körülményeire tekintettel az érintett személy védelemhez való jogát – e körülmény ellenére – megfelelően tiszteletben tartották, és így az érintett személy átadása teljesíthető.
40 Következésképpen az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdése a) pontjának i. alpontját úgy kell értelmezni, hogy amennyiben az idézést az érintett személynek a vele együtt élő nagykorú személy részére történő átadása révén kézbesítik, az érintett kibocsátó igazságügyi hatóság feladata annak bizonyítása, hogy az érintett ténylegesen megkapta ezt az idézést.
A második kérdésről
41 Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a „határozat meghozatalát eredményező tárgyalás” e rendelkezésben szereplő fogalma az elsőfokú határozat meghozatalát eredményező tárgyalásra vonatkozik, amennyiben az érintett által benyújtott fellebbezést az ügy érdemi vizsgálata nélkül elutasították.
42 Másként fogalmazva, a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy amennyiben – mint a jelen ügyben is – az érintett nem jelent meg az elsőfokú határozatot érdemi felülvizsgálat nélkül helybenhagyó ítélethez vezető fellebbezési eljárásban, ez az eljárás a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „határozat meghozatalát eredményező tárgyalás” fogalma alá tartozik‑e.
43 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „határozat meghozatalát eredményező tárgyalás” fogalmát az uniós jog önálló fogalmaként kell tekinteni, és a tagállami minősítésektől függetlenül egységesen kell értelmezni az Unió területén (lásd ebben az értelemben: 2017. augusztus 10‑i Tupikas ítélet, C‑270/17 PPU, EU:C:2017:628, 67. pont; 2017. december 22‑i Ardic ítélet, C‑571/17 PPU, EU:C:2017:1026, 63. pont).
44 E fogalmat úgy kell értelmezni, mint amely azon eljárást jelöli, amely az európai elfogatóparancs végrehajtása keretében átadni kért személy jogerős elítélését eredményező bírósági határozathoz vezetett (2017. augusztus 10‑i Tupikas ítélet, C‑270/17 PPU, EU:C:2017:628, 74. pont; 2023. március 23‑i Minister for Justice and Equality [Felfüggesztés megszüntetése] ítélet, C‑514/21 és C‑515/21, EU:C:2023:235, 52. pont).
45 Az érintettre nézve ugyanis az ügy érdemét jogerősen eldöntő – vagyis rendes jogorvoslattal meg nem támadható – bírósági határozat a döntő, mivel az befolyásolja közvetlenül a személyes helyzetét a bűnösség megállapítása, valamint adott esetben az általa letöltendő szabadságvesztés‑büntetés meghatározása tekintetében (2017. augusztus 10‑i Tupikas ítélet, C‑270/17 PPU, EU:C:2017:628, 83. pont).
46 Ennélfogva ezen eljárási szakasz során kell az érintett személynek képesnek lennie arra, hogy álláspontjának hatékony kifejtése, és azon végleges határozat befolyásolása érdekében teljeskörűen gyakorolhassa a védelemhez való jogát, amely a személyes szabadságától való megfosztáshoz vezethet. Ezzel összefüggésben nincs jelentősége azon eredménynek, amelyhez ezen eljárás vezet (2017. augusztus 10‑i Tupikas ítélet, C‑270/17 PPU, EU:C:2017:628, 84. pont).
47 Konkrétabban az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló azon esetet illetően, amikor az eljárás két egymást követő fokon zajlott, nevezetesen az elsőfokú eljárást fellebbviteli eljárás követte, a Bíróság kimondta, hogy kizárólag a másodfokon hozott határozathoz vezető eljárás irányadó a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdése szempontjából, amennyiben ezen eljárás vezetett a rendes jogorvoslattal meg nem támadható, és ennélfogva az ügy érdemét jogerősen eldöntő bírósági határozathoz (2017. augusztus 10‑i Tupikas ítélet, C‑270/17 PPU, EU:C:2017:628, 90. pont).
48 Ebből következik, hogy valamely eljárásnak a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „határozat meghozatalát eredményező tárgyalás” fogalma alá tartozónak minősülése szempontjából a meghatározó tényező az, hogy ez az eljárás jogerős büntetőítéletnek minősülő, következésképpen az ügy érdemét jogerősen eldöntő ítélettel zárult.
49 Meg kell állapítani, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló fellebbezési eljárás, amely az elsőfokú határozatot az ügy érdemi vizsgálata nélkül helybenhagyó ítélethez vezetett, e fogalom alá tartozik, mivel jogerősen eldönti az érintett ügyet, aminek vizsgálata azonban a kérdést előterjesztő bíróság feladata.
50 A 2002/584 kerethatározat 4a. cikke ugyanis magas szintű védelem biztosítását, valamint annak lehetővé tételét célozza, hogy a végrehajtó hatóság átadja az érintettet az elítéléséhez vezető tárgyalásról való távolmaradása esetén is, teljes mértékben tiszteletben tartva ugyanakkor a védelemhez való jogát (2017. augusztus 10‑i Tupikas ítélet, C‑270/17 PPU, EU:C:2017:628, 58. pont).
51 Márpedig, ha az érintett távollétében lefolytatott fellebbezési eljárás nem tartozna a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének hatálya alá amiatt, hogy nem foglalja magában az ügy érdemi vizsgálatát, ez azzal a következménnyel járna, hogy az e rendelkezés alkalmazása szempontjából releváns tárgyalás az elsőfokú tárgyalás lenne, és az érintett védelemhez való jogának tiszteletben tartását kizárólag ezen eljárás tekintetében lehetne ellenőrizni.
52 Ez nem fogadható el, mivel – amint azt a Bíróság megállapította – amennyiben kétfokú az eljárás, azon körülmény alapján, hogy az érintett első fokon ténylegesen gyakorolhatta a védelemhez való jogát, nem lehet arra következtetni, hogy szükségszerűen a fellebbezési eljárásban is így történt, amennyiben ezt az eljárást a távollétében folytatták le (lásd ebben az értelemben: 2017. augusztus 10‑i Tupikas ítélet, C‑270/17 PPU, EU:C:2017:628, 80. pont). Ezenkívül az a körülmény, hogy az első fokon elítélt személy a jogainak védelme érdekében fellebbezést nyújt be, nem eredményezheti a 2002/584 kerethatározat által biztosított védelem csökkenését.
53 Következésképpen a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a „határozat meghozatalát eredményező tárgyalás” e rendelkezésben szereplő fogalma vonatkozik az elsőfokú határozatot az ügy érdemi vizsgálata nélkül helybenhagyó, és így az ügyet jogerősen eldöntő ítélethez vezető fellebbezési eljárásra. E tekintetben nem releváns, hogy e fellebbezési eljárást az ügy érdemi vizsgálata nélkül folytatták le.
A harmadik kérdésről
54 Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az uniós jog elsőbbségének elvével ellentétes‑e a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdését átültető, az alapügyben szóban forgóhoz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely általános jelleggel kizárja a végrehajtó igazságügyi hatóság azon lehetőségét, hogy a büntetés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancsot végrehajtsa, ha az érintett nem volt személyesen jelen az érintett határozat meghozatalát eredményező tárgyaláson.
55 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2002/584 kerethatározat az 1. cikkének (2) bekezdésében előírja azon szabályt, amely szerint a tagállamok minden európai elfogatóparancsot a kölcsönös elismerés elve alapján és e kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően hajtanak végre. Kivételes körülményektől eltekintve a végrehajtó igazságügyi hatóságok tehát csak az említett kerethatározatban kimerítően felsorolt esetekben tagadhatják meg az ilyen elfogatóparancs végrehajtását. Az európai elfogatóparancs végrehajtását kizárólag az ott kimerítő jelleggel felsorolt feltételekhez köthetik. Következésképpen, mivel az európai elfogatóparancs végrehajtása a főszabály, a végrehajtás megtagadása kivételként tekintendő, amelyet szigorúan kell értelmezni (2017. augusztus 10‑i Tupikas ítélet, C‑270/17 PPU, EU:C:2017:628, 50. pont).
56 Így a 2002/584 kerethatározat kifejezetten meghatározza egyrészt az európai elfogatóparancs végrehajtása kötelező megtagadásának (a kerethatározat 3. cikke), másrészt pedig mérlegelhető megtagadásának okait (a kerethatározat 4. és 4a. cikke). Közelebbről, ugyanezen kerethatározat 4a. cikke korlátozza az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának lehetőségét, továbbá egyértelműen és egységesen felsorolja azokat a feltételeket, amelyek esetén nem tagadható meg azon határozat elismerése és végrehajtása, amelyet olyan tárgyalást követően hoztak, amelyen az érintett személy nem volt személyesen jelen (2017. augusztus 10‑i Tupikas ítélet, C‑270/17 PPU, EU:C:2017:628, 53. pont).
57 A 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének szövegéből az következik, hogy az a szabadságvesztéssel járó büntetések és szabadságelvonással járó intézkedések végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancsok teljesítése megtagadásának egy fakultatív okáról rendelkezik, ha az érintett nem volt személyesen jelen a határozat meghozatalához vezető tárgyaláson. E lehetőséghez azonban négy – e rendelkezés a)–d) pontjaiban meghatározott – olyan kivétel társul, amely esetén az érintett végrehajtó igazságügyi hatóság nem tagadhatja meg a hozzá intézett európai elfogatóparancs teljesítését (lásd ebben az értelemben: 2013. február 26‑i Melloni ítélet, C‑399/11, EU:C:2013:107, 40. pont).
58 Következésképpen a végrehajtó igazságügyi hatóság megtagadhatja a szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását, ha az érintett személyesen nem volt jelen az érintett határozat meghozatalát eredményező tárgyaláson, kivéve ha ezen európai elfogatóparancs szerint a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének a)–d) pontjában meghatározott feltételek teljesülnek (2017. augusztus 10‑i Tupikas ítélet, C‑270/17 PPU, EU:C:2017:628, 54. pont).
59 Ebből következik, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság az érintettnek a határozat meghozatalához vezető tárgyalásról való távolmaradása ellenére is köteles az európai elfogatóparancsot végrehajtani, amennyiben az e kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének a), b), c) vagy d) pontjában szereplő valamelyik körülmény fennállása beigazolódik (2017. augusztus 10‑i Tupikas ítélet, C‑270/17 PPU, EU:C:2017:628, 55. pont).
60 A Bíróságnak már alkalma nyílt pontosítani, hogy mivel e 4a. cikk az európai elfogatóparancs végrehajtása mérlegelhető megtagadásának esetét írja elő, a végrehajtó igazságügyi hatóság – még annak megállapítását követően is, hogy a jelen ítélet előző pontjában említett esetek nem vonatkoznak az európai elfogatóparancs hatálya alá tartozó személy helyzetére – figyelembe vehet más olyan körülményeket, amelyek lehetővé teszik számára, hogy meggyőződjön arról, hogy az átadás nem jár az érintett védelemhez való jogának sérelmével (lásd ebben az értelemben: 2017. augusztus 10‑i Zdziaszek ítélet, C‑271/17 PPU, EU:C:2017:629, 107. pont; 2020. december 17‑i Generalstaatsanwaltschaft Hamburg ítélet, C‑416/20 PPU, EU:C:2020:1042, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
61 Ezen értékelés keretében a végrehajtó igazságügyi hatóság így az érintett személy által tanúsított magatartást is figyelembe veheti. Az átadási eljárás e szakaszában ugyanis kiemelten figyelembe lehet venni többek között azt, hogy az érintett személy megpróbálta elkerülni a neki címzett értesítés kézbesítését (2020. december 17‑i Generalstaatsanwaltschaft Hamburg ítélet, C‑416/20 PPU, EU:C:2020:1042, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
62 Ebből következik, hogy amikor a végrehajtó igazságügyi hatóság azt vizsgálja, hogy a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdésében előírt feltételek valamelyike teljesül‑e, nem akadályozható meg abban, hogy meggyőződjön az érintett személy védelemhez való jogának tiszteletben tartásáról azáltal, hogy e tekintetben megfelelően figyelembe veszi az előtte folyamatban lévő ügyet jellemző összes körülményt, ideértve azokat az információkat is, amelyekkel ő maga is rendelkezhet.
63 A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információkból az következik, hogy az alapügyben szóban forgó német szabályozás általános jelleggel kötelezi az érintett végrehajtó igazságügyi hatóságot arra, hogy a terhelt távollétében történő elítélés esetén megtagadja az európai elfogatóparancs végrehajtását. E szabályozás egyáltalán nem hagy mérlegelési mozgásteret e végrehajtó igazságügyi hatóság számára annak vizsgálata terén, hogy az ügy körülményei alapján fennáll‑e a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének a)–d) pontjában említett helyzetek valamelyike, hogy az érintett személy védelemhez való joga tiszteletben tartottnak tekinthető‑e, és ebből következően az érintett európai elfogatóparancs végrehajtása mellett döntsön.
64 E körülmények között meg kell állapítani, hogy az ilyen nemzeti szabályozás ellentétes a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdésével.
65 Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság kimondta, hogy az uniós jog elsőbbségének elvét úgy kell értelmezni, hogy az nem követeli meg valamely nemzeti bíróságtól, hogy mellőzze az adott állam jogának egy olyan kerethatározat rendelkezéseivel összeegyeztethetetlen rendelkezésének alkalmazását, mivel e kerethatározat nem bír közvetlen hatállyal. A tagállamok hatóságainak – ideértve a bíróságokat is – azonban a nemzeti jogukat a lehető legteljesebb mértékben az uniós joggal összhangban állóan, oly módon kell értelmezniük, hogy az lehetővé tegye számukra, hogy a szóban forgó kerethatározat céljával összeegyeztethető eredményt érjenek el (2019. június 24‑i Popławski ítélet, C‑573/17, EU:C:2019:530, 109. pont).
66 Bár a kerethatározatoknak nincs közvetlen hatályuk, kötelező jellegük mindazonáltal arra kötelezi a nemzeti hatóságokat, hogy – e kerethatározatok átültetésére előírt határidő leteltét követően – a belső jogukat ezekkel összhangban állóan értelmezzék. A nemzeti jog alkalmazásakor tehát e hatóságok kötelesek ezt a lehető legteljesebb mértékben e kerethatározat szövegének és céljának fényében értelmezni annak érdekében, hogy megvalósuljon az utóbbival elérni kívánt cél, mindemellett azonban a nemzeti jog contra legem értelmezése kizárt. Így az uniós joggal összhangban álló értelmezés elve megköveteli, hogy a belső jog egészét figyelembe vegyék és a belső jogban elismert értelmezési módszereket alkalmazzák annak érdekében, hogy biztosítsák a kerethatározat teljes érvényesülését, és annak céljával összhangban álló eredményre jussanak (2019. június 24‑i Popławski ítélet, C‑573/17, EU:C:2019:530, 72–77. pont).
67 Ebből következik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy belső jogának egészét figyelembe véve és az abban elismert értelmezési módszereket alkalmazva, a lehető legnagyobb mértékben a 2002/584 kerethatározat szövegének és céljának fényében értelmezze az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozást.
68 Következésképpen a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2002/584 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az e rendelkezést átültető olyan nemzeti szabályozás, amely általános jelleggel kizárja a végrehajtó igazságügyi hatóság azon lehetőségét, hogy a büntetés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancsot végrehajtsa, ha az érintett nem volt személyesen jelen az érintett határozat meghozatalát eredményező tárgyaláson. A nemzeti bíróság köteles e nemzeti szabályozást – a belső jog egészét figyelembe véve és az abban elismert értelmezési módszerek alkalmazásával – a lehető legteljesebb mértékben e kerethatározat szövegére és céljára tekintettel értelmezni.
A költségekről
69 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (hetedik tanács) a következőképpen határozott:
1) A 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdése a) pontjának i. alpontját úgy kell értelmezni, hogy amennyiben az idézést az érintett személynek a vele együtt élő nagykorú személy részére történő átadása révén kézbesítik, az érintett kibocsátó igazságügyi hatóság feladata annak bizonyítása, hogy az érintett ténylegesen megkapta ezt az idézést.
2) A 2009/299 kerethatározattal módosított 2002/584 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a „határozat meghozatalát eredményező tárgyalás” e rendelkezésben szereplő fogalma vonatkozik az elsőfokú határozatot az ügy érdemi vizsgálata nélkül helybenhagyó, és így az ügyet jogerősen eldöntő ítélethez vezető fellebbezési eljárásra. E tekintetben nem releváns, hogy e fellebbezési eljárást az ügy érdemi vizsgálata nélkül folytatták le.
3) A 2009/299 kerethatározattal módosított 2002/584 kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az e rendelkezést átültető olyan nemzeti szabályozás, amely általános jelleggel kizárja a végrehajtó igazságügyi hatóság azon lehetőségét, hogy a büntetés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancsot végrehajtsa, ha az érintett nem volt személyesen jelen az érintett határozat meghozatalát eredményező tárgyaláson. A nemzeti bíróság köteles e nemzeti szabályozást – a belső jog egészét figyelembe véve és az abban elismert értelmezési módszerek alkalmazásával – a lehető legteljesebb mértékben e kerethatározat szövegére és céljára tekintettel értelmezni.
Aláírások