Language of document : ECLI:EU:F:2013:179

AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK VÉGZÉSE

(első tanács)

2013. november 8.

F‑9/13. sz. ügy

Luigi Marcuccio

kontra

Európai Bizottság

„Közszolgálat – Keresetindítási határidő – Késedelem – Nyilvánvalóan elfogadhatatlan kereset”

Tárgy:      Az EAK‑Szerződésre annak 106a. cikke értelmében alkalmazandó EUMSZ 270. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben L. Marcuccio lényegében az Európai Bizottságnak vele szemben fennálló, illetve az ő Európai Bizottsággal szembeni követelése közötti ellentételezés alkalmazására vonatkozó európai bizottsági határozat megsemmisítését kéri.

Határozat:      A Közszolgálati Törvényszék a keresetet mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant elutasítja. L. Marcuccio maga viseli saját költségeit, valamint köteles viselni az Európai Bizottság részéről felmerült költségeket.

Összefoglaló

Tisztviselői kereset – Határidők – Kezdet – Kézbesítés – Fogalom – A tisztviselő panaszának az általa kellően ismert nyelven történő elutasítása – Bennfoglaltság

(Személyzeti szabályzat, 91. cikk, (3) bekezdés)

A panaszt elutasító határozat olyan nyelven való közlése, amely nem a tisztviselő anyanyelve, és nem is az a nyelv, amelyen a panaszt megszövegezték, akkor szabályos, ha a határozatról az érdekelt ténylegesen tudomást szerezhet.

(lásd a 24. pontot)

Hivatkozás:

az Elsőfokú Bíróság T‑118/99. sz., Bonaiti Brighina kontra Bizottság ügyben 2001. február 7‑én hozott ítéletének 16–19. pontja.