Language of document : ECLI:EU:T:2022:19

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített negyedik tanács)

2022. január 26.(*)

„Verseny – Erőfölénnyel való visszaélés – A mikroprocesszorok piaca – Az EUMSZ 102. cikknek és az EGT‑Megállapodás 54. cikkének megsértését megállapító határozat – Hűségengedmények – Álcázatlan korlátozások – Visszaélésszerű magatartásnak való minősítés – A hasonlóan hatékony versenytárs értékelése – Átfogó stratégia – Egységes és folyamatos jogsértés”

A T‑286/09. RENV. sz. ügyben,

az Intel Corporation, Inc. (székhelye: Wilmington, Delaware [Egyesült Államok], képviselik: A. Parr solicitor, D. Beard QC és J. Williams barrister)

felperesnek,

támogatja:

az Association for Competitive Technology, Inc. (székhelye: Washington, DC [Egyesült Államok], képviselik: J.‑F. Bellis és K. Van Hove ügyvédek)

beavatkozó fél,

az Európai Bizottság (képviselik: T. Christoforou, V. Di Bucci, N. Khan és M. Kellerbauer, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatja:

az Union fédérale des consommateurs – Que choisir (UFC – Que choisir) (székhelye: Párizs [Franciaország], képviseli: E. Nasry ügyvéd)

beavatkozó fél,

az elsődlegesen az [EUMSZ 102. cikk] és az EGT‑Megállapodás 54. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/C‑3/37.990 – Intel‑ügy) 2009. május 13‑án hozott C(2009) 3726 végleges bizottsági határozat megsemmisítése iránt, illetve másodlagosan a felperessel szemben kiszabott bírság törlése vagy összegének csökkentése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített negyedik tanács),

tagjai: H. Kanninen elnök, J. Schwarcz (előadó), C. Iliopoulos, I. Reine és Berke B. bírák,

hivatalvezető: E. Artemiou tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2020. március 10–12‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita alapját képező tényállás

1        Az Intel Corporation, Inc. (a továbbiakban: felperes vagy Intel) egy amerikai jog szerint működő társaság, amely mikroprocesszorok (a továbbiakban: CPU), chipsetek (lapkakészletek) és egyéb félvezető alkatrészek, illetve az adatkezeléssel és kommunikációs eszközökkel összefüggő platformmegoldások kialakításával, fejlesztésével, gyártásával és forgalmazásával foglalkozik.

2        2008 végén az Intel világszerte körülbelül 94 100 embert alkalmazott. 2007‑ben az Intel nettó bevétele 38 334 millió USA‑dollár (USD) volt, nettó haszna pedig 6976 millió USD. 2008‑ban nettó bevétele 37 586 millió USD volt, nettó haszna pedig 5292 millió USD.

 Közigazgatási eljárás

3        2000. október 18‑án az Advanced Micro Devices (a továbbiakban: AMD) [az EUMSZ 101.] és [az EUMSZ 102. cikk] végrehajtásáról szóló első, 1962. február 6‑i 17. tanácsi rendelet (HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.) 3. cikke szerinti hivatalos panaszt nyújtott be a Bizottságnak, amelyet 2003. november 26‑án benyújtott kiegészítő panaszában további tényekkel és állításokkal egészített ki.

4        2004 májusában a Bizottság vizsgálatot indított az AMD kiegészítő panaszában szereplő egyes elemekkel kapcsolatban. E vizsgálat keretében 2005 júliusában a Bizottság több nemzeti versenyhatóság segítségével [az EUMSZ 101.] és [az EUMSZ 102. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 20. cikkének (4) bekezdése szerinti helyszíni vizsgálatot folytatott az Intel négy telephelyén, Németországban, Spanyolországban, Olaszországban és az Egyesült Királyságban, valamint az Intel több ügyfelének telephelyén Németországban, Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban és az Egyesült Királyságban.

5        2006. július 17‑én az AMD panaszt nyújtott be a Bundeskartellamthoz (szövetségi kartellhivatal, Németország), amelyben azt állította, hogy az Intel többek között kiszorító forgalmazási megállapodásokat kötött a Media‑Saturn‑Holding GmbH‑val (a továbbiakban: MSH), amely mikroelektronikai eszközöket forgalmazó európai kiskereskedelmi lánc, valamint az asztali számítógépek első számú európai forgalmazója. A szövetségi kartellhivatal az 1/2003/EK rendelet 12. cikkét alkalmazva információcserét folytatott a Bizottsággal erről a kérdésről.

6        2006. augusztus 23‑án a Bizottság találkozót tartott az Intel egyik ügyfelétől érkezett D1‑gyel [bizalmas].(1) A Bizottság nem csatolta az ügy irataihoz e találkozó témáinak tájékoztató jellegű listáját, és nem vett fel jegyzőkönyvet. A Bizottság ezen üggyel megbízott csoportjának egyik tagja feljegyzést készített e találkozóról, amelyet a Bizottság belső feljegyzésnek minősített. 2008. december 19‑én a Bizottság e feljegyzés nem bizalmas változatát átadta a felperesnek.

7        A Bizottság 2007. július 26‑án kifogásközlést küldött a felperesnek (a továbbiakban: 2007. évi kifogásközlés), amely a felperes által öt jelentős eredetiberendezés‑gyártóval (Original Equipment Manufacturer, a továbbiakban: OEM), vagyis a Dell Inc.‑kel, a Hewlett‑Packard Companyval (HP), az Acer Inc.‑kel, a NEC Corp.‑pal és az International Business Machines Corp.‑pal (IBM) szemben tanúsított magatartásra vonatkozott. Az Intel 2008. január 7‑én válaszolt e kifogásközlésre, 2008. március 11‑én és 12‑én pedig szóbeli meghallgatásra került sor. Az Intel három alkalommal tekintett be az iratokba, 2007. július 31‑én, július 23‑án, illetve 2008. december 19‑én.

8        A Bizottság több vizsgálati cselekményt foganatosított az AMD állításai kapcsán, így többek között 2008 februárjában helyszíni vizsgálatot tartott számos európai személyiszámítógép‑kiskereskedő, valamint az Intel telephelyén. Ezenkívül az 1/2003 rendelet 18. cikke alapján írásbeli információkérést intéztek számos nagyobb OEM‑hez.

9        2008. július 17‑én a Bizottság kiegészítő kifogásközlést küldött a felperesnek, az MSH‑val szemben tanúsított magatartása tárgyában. E kiegészítő kifogásközlés (a továbbiakban: 2008. évi kiegészítő kifogásközlés) az Intel Lenovo Group Ltd‑vel (a továbbiakban: Lenovo) szembeni magatartására is kiterjedt, emellett olyan új bizonyítékokat is tartalmazott az Intel egyes OEM‑ekkel szembeni, a 2007. évi kifogásközlésben tárgyalt magatartásáról, amelyeket a Bizottság a 2007. évi kifogásközlést követően szerzett.

10      A Bizottság először nyolchetes határidőt szabott az Intelnek arra, hogy a 2008. évi kiegészítő kifogásközlésre válaszoljon. 2008. szeptember 15‑én e határidőt a meghallgatási tisztviselő 2008. október 17‑ig meghosszabbította.

11      Az Intel a kijelölt határidőn belül nem válaszolt a 2008. évi kiegészítő kifogásközlésre. 2008. október 10‑én ezzel szemben benyújtotta a Törvényszékhez a T‑457/08. számon nyilvántartásba vett keresetet, amelyben azt kérte, először, hogy a Törvényszék semmisítse meg a 2008. évi kiegészítő kifogásközlésre adandó válasz tekintetében határidőt meghatározó bizottsági határozatot, valamint azt a bizottsági határozatot, amelyben a Bizottság elutasítja, hogy beszerezzen különböző kategóriákba sorolt dokumentumokat többek között az Intel és az AMD között a Delaware államban (Egyesült Államok) folyó polgári per iratai közül, másodszor pedig, hogy hosszabbítsa meg a 2008. évi kiegészítő kifogásközlésre adandó válasz tekintetében a határidőt, annak érdekében, hogy 30 nap álljon rendelkezésére attól a naptól számítva, amikor hozzáférést kapott a releváns dokumentumokhoz.

12      Az Intel ezenkívül benyújtotta a T‑457/08. R. szám alatt nyilvántartásba vett ideiglenes intézkedés iránti kérelmet, amelyben kérte, hogy a Törvényszék az érdemi keresetéről való határozat meghozataláig függessze fel a Bizottság eljárását, valamint hogy függessze fel a 2008. évi kiegészítő kifogásközlésre adandó válasz benyújtására számára szabott határidőt, másodlagosan pedig, hogy biztosítson számára az említett ítélet meghozatalától számított 30 napos határidőt a 2008. évi kiegészítő kifogásközlésre történő válaszadásra.

13      2008. december 19‑én a Bizottság levelet küldött az Intelnek, amelyben felhívta a figyelmét egyes bizonyítékokra, amelyeket esetleges végleges határozatában fel kíván majd használni (a továbbiakban: tényközlő levél). Az Intel erre a levélre a 2009. január 23‑ig tartó határidőn belül nem válaszolt.

14      2009. január 27‑én a Törvényszék elnöke 2009. január 27‑i Intel kontra Bizottság végzésével (T‑457/08 R, nem tették közzé, EU:T:2009:18) elutasította az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet. E végzés nyomán az Intel 2009. január 29‑én azt ajánlotta, hogy a 2008. évi kiegészítő kifogásközlésre és a tényközlő levélre a Törvényszék elnökének végzésétől számított 30 napon belül válaszol.

15      2009. február 2‑án a Bizottság levélben tájékoztatta az Intelt arról, hogy szolgálatai úgy döntöttek, nem hosszabbítják meg az Intel számára a 2008. évi kiegészítő kifogásközlésre, illetve a tényközlő levélre adandó választ illetően megszabott határidőt. Ugyanezen levél azt is tartalmazta, hogy a Bizottság szolgálatai mindazonáltal készek megvizsgálni egy késedelmes beadvány relevanciáját, amennyiben az Intel 2009. február 5‑ig benyújtja észrevételeit. Végül, a Bizottság úgy ítélte meg, hogy nem köteles helyt adni a határidőn túl benyújtott meghallgatás iránti kérelemnek, valamint hogy szolgálatai szerint a közigazgatási eljárás megfelelő lefolytatása nem tette szükségessé meghallgatás tartását.

16      2009. február 3‑án az Intel elállt a T‑457/08. sz. ügyben előterjesztett alapkeresetétől, és az ügyet a Törvényszék ötödik tanácsa elnökének 2009. március 24‑i végzésével törölték a nyilvántartásból.

17      2009. február 5‑én az Intel beadványt terjesztett elő, amely a 2008. évi kiegészítő kifogásközlésre és a tényközlő levélre vonatkozó észrevételeket tartalmazott, és amelyeket az Intel a „[2008. évi] kiegészítő kifogásközlésre adott válasznak” és a „[tényközlő levélre] adott válasznak” minősített.

18      2009. február 10‑én az Intel írásban a meghallgatási tisztviselőhöz fordult, és a 2008. évi kiegészítő kifogásközlés tárgyában szóbeli meghallgatás tartását kérte. A meghallgatási tisztviselő a 2009. február 17‑i levelében elutasította az Intel kérését.

19      A Bizottság 2009. május 13‑án az [EUMSZ] 102. cikk és az EGT‑Megállapodás 54. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/C‑3/37.990 – Intel‑ügy) meghozta a C (2009) 3726 végleges határozatot (a továbbiakban: megtámadott határozat), amelynek összefoglalóját az Európai Unió Hivatalos Lapjában tették közzé (HL 2009. C 227., 13. o.).

 A megtámadott határozat

20      A megtámadott határozat szerint az Intel 2002 októbere és 2007 decembere között egységesen és folyamatosan megsértette az EUMSZ 102. cikket és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás (EGT‑Megállapodás) 54. cikkét, mivel egy versenytársnak, az AMD‑nek az x86‑os architektúrájú CPU‑k (a továbbiakban: x86‑os CPU‑k) piacáról való kizárására irányuló stratégiát valósított meg.

 Az érintett piac

21      A megtámadott határozat tárgyát képező termékek a CPU‑k, amelyek minden számítógép kulcsfontosságú elemét alkotják mind az általános teljesítmény, mind a rendszer költségei szempontjából. Gyakran a számítógép „agyaként” hivatkoznak rájuk. A CPU‑k gyártási folyamatához csúcstechnológiát alkalmazó, költséges létesítményekre van szükség.

22      A számítógépekben használt CPU‑k két csoportra oszthatók, az x86‑os CPU‑kra és az egyéb architektúrán alapuló CPU‑kra. Az x86‑os architektúra az Intel által saját CPU‑ihoz tervezett szabvány. Windows és Linux operációs rendszeren egyaránt fut. A Windows alapvetően kötődik az x86‑os architektúrának megfelelő utasításkészlethez. 2000 előtt több, x86‑os CPU‑kat előállító gyártó is jelen volt a piacon. Ezen gyártók nagy része azonban időközben kivonult a piacról. A megtámadott határozat kiemeli, hogy 2000 óta gyakorlatilag már csak két vállalat, az Intel és az AMD gyárt x86‑os CPU‑kat.

23      A Bizottság a vizsgálat alapján arra a következtetésre jutott, hogy az érintett termékpiac nem szélesebb, mint az x86‑os CPU‑k piaca. A megtámadott határozat nem tér ki arra, hogy létezik‑e minden számítógép esetében az x86‑os CPU‑k egységes piaca, vagy meg kell‑e különböztetni az x86‑os CPU‑k három piacát, az asztali számítógépek, a hordozható számítógépek és a szerverek piacát. A megtámadott határozat szerint az Intel egyes szegmensekben fennálló piaci részesedéseire tekintettel nincs különbség a piaci erőfölényre vonatkozó következtetéseket illetően.

24      Az érintett földrajzi piacot a Bizottság világméretűként határozta meg.

 Erőfölény

25      A megtámadott határozatban a Bizottság megállapítja, hogy a vizsgált 10 éves időszak (1997–2007) során az Intel végig 70% körüli piaci részesedéssel rendelkezett. Emellett a megtámadott határozat szerint az x86‑os CPU‑k piacán jelentős korlátok állnak a piacra lépés és a terjeszkedés útjában. Ezek a korlátok a kutatásra és fejlesztésre fordított vissza nem térülő beruházásokból, a szellemi tulajdonjogokból és az x86‑os CPU‑k előállításához szükséges gyártóberendezésekből erednek. Következésképpen az AMD kivételével az Intel minden versenytársa kilépett a piacról, vagy már csak jelentéktelen részesedéssel rendelkezik.

26      Az Intel piaci részesedése, valamint a szóban forgó piacra lépés és a terjeszkedés korlátai alapján a megtámadott határozat arra a következtetésre jut, hogy legalábbis a határozat által vizsgált időszakban, vagyis 2002 októberétől 2007 decemberéig az Intel piaci erőfölénnyel rendelkezett.

 Visszaélésszerű magatartás és bírság

27      A megtámadott határozat az Intel kereskedelmi partnereivel szembeni kétféle magatartását írja le: a feltételhez kötött árengedményeket és az álcázatlan korlátozásokat.

28      Először, a megtámadott határozat szerint az Intel árengedményeket nyújtott négy OEM: a Dell, a Lenovo, a HP és a NEC részére, azzal a feltétellel, hogy az összes vagy szinte az összes x86‑os CPU‑t tőle veszik meg. Az Intel hasonlóképpen kifizetéseket teljesített az MSH részére, amelyek feltétele volt, hogy ez utóbbi kizárólag az Intel által gyártott x86‑os CPU‑val felszerelt számítógépeket értékesítsen.

29      A megtámadott határozat megállapítja, hogy az Intel által nyújtott, feltételhez kötött árengedmények hűségengedménynek minősülnek. Az Intel által az MSH részére teljesített, feltételhez kötött kifizetéseket illetően a megtámadott határozat megállapítja, hogy e kifizetések gazdasági mechanizmusa egyenértékű az OEM‑eknek nyújtott, feltételhez kötött árengedményekével.

30      Ezenfelül a megtámadott határozat gazdasági elemzést is tartalmaz arról, mennyiben lennének alkalmasak arra az árengedmények, hogy kizárjanak a piacról egy versenytársat, amely az Intelhez hasonlóan hatékony lenne (as efficient competitor test, a továbbiakban: AEC‑elemzés vagy AEC‑teszt), azonban nem rendelkezne erőfölénnyel. A vizsgálat lényegében megállapítja, hogy milyen áron kellene kínálnia CPU‑it egy, az Intelhez hasonlóan hatékony versenytársnak, hogy kompenzálja az OEM‑eket az Intel által nyújtott árengedmény elvesztéséért. A Bizottság ugyanilyen elemzést folytatott az Intel által az MSH részére teljesített kifizetésekre vonatkozóan is.

31      A Bizottság által összegyűjtött bizonyítékok ahhoz a következtetéshez vezettek, hogy az Intel feltételhez kötött árengedményei és kifizetései a főbb OEM‑ek és az MSH hűségét eredményezték. E két tényező pedig egymást kiegészítő hatással járt, mivel jelentősen csökkentették a versenytársak arra vonatkozó képességét, hogy x86‑os CPU‑ik érdemei alapján versengjenek. Az Intel versenyellenes magatartása így a fogyasztók választási lehetőségeinek beszűküléséhez és az innováció ösztönzésének csökkenéséhez vezetett.

32      Másodszor, ami az álcázatlan korlátozásokat illeti, a Bizottság előadja, hogy az Intel kifizetéseket teljesített három OEM: a HP, az Acer és a Lenovo számára, amelyeknek feltétele volt, hogy ezek az OEM‑ek halasszák el az AMD x86‑os processzoraival felszerelt termékek bevezetését, vagy tekintsenek el attól, vagy korlátozzák e termékek forgalmazását. A megtámadott határozat megállapítja, hogy az Intel e magatartása is közvetlenül sértette a versenyt, és nem tekinthető a termékek érdemei alapján folytatott rendes versenynek.

33      A Bizottság a megtámadott határozatban megállapítja, hogy az Intelnek a fent említett OEM‑ekkel, valamint az MSH‑val szemben tanúsított magatartásai az EUMSZ 102. cikk értelmében visszaélésnek minősülnek, ugyanakkor ezek az egyes visszaélések emellett az Intel egyetlen jelentős versenytársának, az AMD‑nek az x86‑os CPU‑k piacáról való kizárására irányuló egységes stratégia részét is képezik. Ezért ezek a visszaélések az EUMSZ 102. cikk értelmében vett egységes jogsértésnek minősülnek.

34      A Bizottság az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatást (HL 2006. C 210., 2. o.) alkalmazva a felperessel szemben 1,06 milliárd euró összegű bírságot szabott ki.

 Rendelkező rész

35      A megtámadott határozat rendelkező részének szövege a következő:

„1. cikk

Az Intel […] 2002 októbere és 2007 decembere között egységesen és [folyamatosan] megsértette [az EUMSZ 102. cikket] és az EGT‑Megállapodás 54. cikkét, mivel a versenytársaknak az x86‑os CPU‑k piacáról való kizárására irányuló stratégiát valósított meg, amely a következő elemekből állt:

a)      árengedmények nyújtása a Dell részére 2002 decembere és 2005 decembere között, amelyek szintje ahhoz a feltételhez volt kötve, hogy a Dell valamennyi x86‑os CPU‑ját az Inteltől szerezze be;

b)      árengedmények nyújtása a HP részére 2002 novembere és 2005 májusa között, amelyek szintje ahhoz a feltételhez volt kötve, hogy a HP vállalati asztali számítógépeinél használt x86‑os CPU‑i legalább 95%‑át az Inteltől szerezze be;

c)      árengedmények nyújtása a NEC részére 2002 októbere és 2005 novembere között, amelyek szintje ahhoz a feltételhez volt kötve, hogy a NEC ügyfélszámítógépeinél használt x86‑os CPU‑i legalább 80%‑át az Inteltől szerezze be;

d)      árengedmények nyújtása a Lenovo részére 2007 januárja és 2007 decembere között, amelyek szintje ahhoz a feltételhez volt kötve, hogy a Lenovo hordozható számítógépeinél használt valamennyi x86‑os CPU‑ját az Inteltől szerezze be;

e)      kifizetések teljesítése az [MSH] részére 2002 októbere és 2007 decembere között, amelyek szintje ahhoz a feltételhez volt kötve, hogy az [MSH] csak az Intel x86‑os CPU‑ival felszerelt számítógépeket értékesít;

f)      kifizetések teljesítése a HP részére 2002 novembere és 2005 májusa között, azzal a feltétellel, hogy: i. a HP az AMD x86‑os CPU‑ival felszerelt, vállalkozásoknak szánt HP asztali számítógépeket inkább a kis‑ és középvállalkozások és a kormányzati szektorbeli ügyfelek felé irányítja, a nagyvállalatok helyett; ii. a HP megtiltja értékesítő partnerei számára, hogy az AMD x86‑os CPU‑ival felszerelt, vállalkozásoknak szánt HP asztali számítógépeket tartsanak raktáron, ily módon e számítógépeket az ügyfelek csak a HP‑től való megrendelés útján érhetik el (akár közvetlenül a HP‑tól, akár a HP kereskedelmi ügynökként eljáró értékesítő partnerein keresztül); iii. a HP hat hónappal késlelteti az AMD x86‑os CPU‑ival felszerelt, vállalkozásoknak szánt HP asztali számítógépek piacra való bevezetését Európa, Közel‑Kelet és Afrika régiókban;

g)      kifizetések teljesítése az Acer részére 2003 szeptembere és 2004 januárja között, azzal a feltétellel, hogy az Acer késlelteti egy AMD x86‑os CPU‑val felszerelt hordozható számítógép piacra való bevezetését;

h)      kifizetések teljesítése a Lenovo részére 2006 júniusa és 2006 decembere között, azzal a feltétellel, hogy a Lenovo késlelteti és végül törli az AMD x86‑os CPU‑ival felszerelt hordozható számítógépei piacra való bevezetését.

2. cikk

A Bizottság az 1. cikkben említett jogsértés miatt 1 060 000 000 euró összegű bírságot szab ki az Intel[lel] […] szemben.

3. cikk

Az Intel[nek] […] haladéktalanul meg kell szüntetnie az 1. cikkben említett jogsértést, amennyiben erre még nem került sor.

Az Intel[nek] […] tartózkodnia kell az 1. cikkben említett fellépések vagy magatartások megismétlésétől, valamint minden, azonos célú vagy hatású fellépéstől vagy magatartástól.

[…]”

 A Törvényszék és a Bíróság előtti eljárás

36      A Törvényszék Hivatalához 2009. július 22‑én benyújtott keresetlevelével a felperes kilenc jogalapra hivatkozva keresetet indított a megtámadott határozat megsemmisítése iránt.

37      A Törvényszék Hivatalához 2009. október 14‑én benyújtott beadványával az AMD beavatkozási kérelmet terjesztett elő a Bizottság kérelmeinek támogatására. Az AMD ugyanakkor 2009. november 16‑án arról tájékoztatta a Törvényszéket, hogy visszavonja az ezen eljárásba történő beavatkozását. Következésképpen a Törvényszék nyolcadik tanácsának elnöke 2010. január 5‑i végzésével törölte az AMD‑t mint beavatkozást kérőt az ügyből.

38      A Törvényszék Hivatalánál 2009. október 30‑án nyilvántartásba vett beadványában az Union fédérale des consommateurs – Que choisir (UFC – Que choisir) (a továbbiakban: UFC) fogyasztóvédelmi szervezet beavatkozási kérelmet terjesztett elő a Bizottság kérelmeinek támogatására. 2010. június 7‑i végzésében a Törvényszék nyolcadik tanácsának elnöke megengedte a beavatkozást. A Törvényszék Hivatalához 2010. szeptember 22‑én benyújtott beadványával az UFC arról tájékoztatta a Törvényszéket, hogy lemond a beavatkozási beadvány előterjesztéséről, de szóbeli észrevételeket kíván tenni a tárgyaláson.

39      A Törvényszék Hivatalánál 2009. november 2‑án nyilvántartásba vett beadványában az Association for Competitive Technology (a továbbiakban: ACT) kérte, hogy az Intel kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson ebbe az eljárásba. 2010. június 7‑i végzésében a Törvényszék nyolcadik tanácsának elnöke megengedte a beavatkozást. Az ACT a megszabott határidőben benyújtotta beavatkozási beadványát, és a felek arra észrevételeket tettek.

40      Az Intel és a Bizottság azt kérte, hogy a keresetlevélben, az ellenkérelemben, a válaszban, a viszonválaszban, valamint a beavatkozási beadványra tett észrevételeikben szereplő egyes bizalmas körülményeket ne közöljék a beavatkozókkal, az UFC‑vel és az ACT‑vel. Az Intel és a Bizottság benyújtották e különböző eljárási iratok közös, nem bizalmas változatát. Ezen eljárási iratok közlése csupán erre a nem bizalmas változatra korlátozódott. A beavatkozók nem emeltek kifogást e tekintetben.

41      Mivel a Törvényszék tanácsainak összetétele 2010 szeptemberében megváltozott, és az előadó bírót a hetedik tanács elnökévé választották, az ügyet következésképpen ennek a tanácsnak osztották ki.

42      A Törvényszék 2012. január 18‑i határozatával úgy határozott, hogy a Törvényszék eljárási szabályzata 14. cikkének 1. §‑a és 51. cikkének 1. §‑a alkalmazásával az ügyet a kibővített hetedik tanács elé utalja.

43      A felek szóbeli előadásait a 2012. július 3–6‑án tartott tárgyaláson hallgatták meg.

44      A Törvényszék 2014. június 12‑i Intel kontra Bizottság ítéletében (T‑286/09, a továbbiakban: első ítélet, EU:T:2014:547) a keresetet teljes egészében elutasította.

45      A Bizottság által végzett jogi értékelésekkel kapcsolatos horizontális kérdésekre vonatkozó első jogalapjának alátámasztása érdekében az Intel vitatta a bizonyítási teher megosztását és a megkövetelt bizonyítási szintet, a kizárólagos beszerzés ellenértékeként nyújtott engedmények és kifizetések jogi minősítését, valamint a Bizottság által „álcázatlan korlátozásoknak” nevezett azon kifizetések jogi minősítését, amelyek arra irányultak, hogy az OEM‑ek késleltessék, megszüntessék vagy korlátozzák az AMD CPU‑ival felszerelt termékek forgalmazását. Az Intel többek között azt állította, hogy a Bizottság a bizonyítékok elemzése során nem tett eleget bizonyítási kötelezettségének. Ennek megfelelően a Bizottság nem bizonyította, hogy az Intel árengedményre vonatkozó megállapodásainak feltétele az volt, hogy a vevők teljes vagy szinte teljes x86‑os CPU szükségletüket az Inteltől szerezzék be. Ezenfelül a Bizottság az AEC‑tesztet alkalmazta annak megállapítása céljából, hogy az Intel árengedményei alkalmasak voltak‑e a verseny korlátozására, azonban számos hibát követett el az e teszt alkalmazásával kapcsolatos bizonyítékok elemzése és mérlegelése során.

46      A Törvényszék az első ítélet 79. pontjában lényegében úgy ítélte meg, hogy a Dell, a HP, a NEC és a Lenovo részére biztosított engedmények kizárólagossági engedmények voltak, amennyiben az volt a feltételük, hogy az ügyfél az x86‑os CPU szükségleteinek teljes egészét vagy jelentős részét az Inteltől szerezze be. Ezenkívül a Törvényszék az első ítélet 80–89. pontjában kifejtette, hogy az ilyen engedmény visszaélésszerűnek minősítése nem függ az ügy körülményeinek a potenciális kiszorító hatás alátámasztását célzó elemzésétől.

47      A teljesség kedvéért a Törvényszék az első ítélet 172–197. pontjában megállapította, hogy a Bizottság a jogilag megkövetelt módon és az ügy körülményeinek elemzése alapján is bizonyította, hogy az Intel által a Dell, a HP, a NEC, a Lenovo és az MSH részére nyújtott kizárólagossági engedmények és kifizetések alkalmasak voltak a verseny korlátozására.

48      Az arra alapított második jogalapot illetően, hogy a Bizottság nem támasztotta alá, hogy joghatósággal rendelkezne az EUMSZ 101. cikknek és az EUMSZ 102. cikknek az Acerrel és a Lenovóval szemben tanúsított magatartásokra történő alkalmazására, a Törvényszék az első ítélet 244. pontjában mindenekelőtt úgy ítélte meg, hogy a Bizottság joghatóságának a nemzetközi közjog alapján való igazolása érdekében elegendő azt bizonyítani, hogy a magatartás minősített hatásai vagy végrehajtása az Európai Unión belül valósult meg. Ezt követően, az első ítélet 296. pontjában megállapította, hogy azok a jelentős, azonnali és előre látható hatások, amelyeket az Intel magatartása az EGT‑n belül kiválthatott, igazolhatták a Bizottság joghatóságát. Végül a teljesség kedvéért, az első ítélet 314. pontjában úgy ítélte meg, hogy e joghatóságot a szóban forgó magatartásnak az Unió és az EGT területén történő tanúsítása is igazolta.

49      A Bizottsággal szemben kifogásolt eljárási szabálytalanságokra alapított harmadik jogalapjának alátámasztása érdekében az Intel többek között arra hivatkozott, hogy megsértették a védelemhez való jogát azáltal, hogy a Bizottság a D1‑gyel tartott találkozóról nem vett fel jegyzőkönyvet, ennek kapcsán pedig az Intel azt állította, hogy az e találkozóval kapcsolatos bizonyos körülményeket akként lehetett volna figyelembe venni, mint amelyek mentesítik őt a felelőssége alól. Az Intel azt is előadta, hogy a Bizottság tévesen tagadta meg, hogy második meghallgatást tartson, valamint hogy közölje az AMD bizonyos olyan dokumentumait, amelyek az Intel védekezése szempontjából relevánsak lehettek volna.

50      A Törvényszék első lépésben, az első ítélet 618. pontjában úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó találkozó nem minősült az 1/2003 rendelet 19. cikke értelmében vett hivatalos kikérdezésnek, és a Bizottság nem is volt köteles ilyen kikérdezést tartani. A Törvényszék ebből az említett pontban azt vezette le, hogy a Bizottság által az [EUMSZ 101. cikk] és [EUMSZ 102. cikk] alapján folytatott eljárásokról szóló, 2004. április 7‑i 773/2004/EK bizottsági rendelet (HL 2004. L 123., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 81. o.) 3. cikke nem volt alkalmazható, így az e rendelkezésben előírt alaki szabályok állítólagos megsértésére vonatkozó érv hatástalan volt.

51      A Törvényszék második lépésben, az első ítélet 621. és 622. pontjában megállapította, hogy még ha a Bizottság meg is sértette a gondos ügyintézés elvét, amikor elmulasztott olyan dokumentumot összeállítani, amely tartalmazza az említett találkozó során érintett témák rövid összefoglalását, valamint e találkozó résztvevőinek nevét, e kezdeti hiányosságot orvosolta azáltal, hogy az Intel rendelkezésére bocsátotta az ugyanezen találkozóra vonatkozó belső feljegyzés nem bizalmas változatát.

52      Az OEM‑ekkel és az MSH‑val szembeni magatartásokat érintő állítólagos mérlegelési hibákra alapított negyedik jogalapot illetően a Törvényszék az első ítélet 665., 894., 1032., 1221., 1371. és 1463. pontjában teljes egészében elutasította az Intel által a Dell, a HP, a NEC, a Lenovo, az Acer és az MSH vonatkozásában felhozott kifogásokat.

53      Ami az ötödik jogalapot illeti, amelyben az Intel vitatta, hogy olyan átfogó stratégia állt volna fenn, amelynek az lett volna a célja, hogy megakadályozza az AMD hozzáférését a legfontosabb értékesítési csatornákhoz, a Törvényszék az első ítélet 1551. és 1552. pontjában úgy ítélte meg, hogy a Bizottság lényegében a jogilag megkövetelt módon bizonyította, hogy az Intel megpróbálta leplezni magatartása versenykorlátozó jellegét, továbbá hogy olyan hosszú távú átfogó stratégiát hajtott végre, amelynek az volt a célja, hogy megakadályozza az AMD hozzáférését az említett értékesítési csatornákhoz.

54      A hatodik jogalapot illetően, amely szerint a Bizottság helytelenül alkalmazta az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatást, a Törvényszék az első ítélet 1598. pontjában többek között úgy ítélte meg, hogy sem a jogbiztonság elvével, sem pedig a bűncselekmények és büntetések törvényességének elvével nem ellentétes, ha a Bizottság úgy dönt, hogy új bírságkiszabási iránymutatást fogad el és alkalmaz, akár a jogsértés elkövetése után is. Ezenkívül a Törvényszék az említett pontban úgy ítélte meg, hogy a versenyjogi szabályok hatékony alkalmazása igazolja azt, hogy a vállalkozásnak számolnia kelljen azzal a lehetőséggel, hogy a Bizottság általános versenypolitikája a bírságokat illetően módosul, akár a számítási módszert, akár a bírságok szintjét tekintve.

55      Az EUMSZ 102. cikk szándékos vagy gondatlan megsértésének állítólagos hiányára alapított hetedik jogalap kapcsán a Törvényszék az első ítélet 1602. és 1603. pontjában lényegében úgy ítélte meg, hogy az Intel számára nem lehetett ismeretlen magatartásának versenyellenessége, továbbá hogy a megtámadott határozatban rögzített bizonyítékok a jogilag megkövetelt módon bizonyítják, hogy az Intel olyan hosszú távú átfogó stratégiát hajtott végre, amelynek az volt a célja, hogy megakadályozza az AMD hozzáférését a stratégiai szempontból legfontosabb értékesítési csatornákhoz, ezzel együtt pedig arra törekedett, hogy leplezze magatartása versenyellenességét.

56      A kiszabott bírság állítólagos aránytalanságára alapított nyolcadik jogalapot illetően a Törvényszék az első ítélet 1614–1616. pontjában megállapította, hogy a Bizottság korábbi határozathozatali gyakorlata nem szolgálhat jogi háttérként a versenyügyekben kiszabott bírságok tekintetében, mindenesetre pedig az Intel által e tekintetben hivatkozott határozatok nem relevánsak az egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartása szempontjából. Másfelől azzal szemben, amit az Intel állított, a Törvényszék az első ítélet 1627. és 1628. pontjában emlékeztetett arra, hogy a Bizottság a jogsértés súlyának meghatározása érdekében nem vette figyelembe a jogsértés által a piacra gyakorolt tényleges hatást.

57      Végül a kilencedik jogalapot illetően, amelyet az arra irányuló kérelem alátámasztása érdekében hoztak fel, hogy a Törvényszék a korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása keretében törölje a felperesre kiszabott bírságot vagy csökkentse annak összegét, a Törvényszék az első ítélet 1647. pontjában többek között úgy ítélte meg, hogy az Intel által előterjesztett kifogásokban, érvekben, valamint jogi és ténybeli körülményekben semmi sem indokolja annak megállapítását, hogy a rá kiszabott bírság összege aránytalan lenne. A Törvényszék ugyanis az említett pontban úgy ítélte meg, hogy e bírság a jelen ügy körülményei között megfelelő volt, és hangsúlyozta, hogy e bírság jóval az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében rögzített 10%‑os felső határ alatt maradt.

58      A Bíróság Hivatalához 2014. augusztus 26‑án benyújtott beadványával a felperes fellebbezést terjesztett elő az első ítélettel szemben.

59      Fellebbezésének alátámasztása érdekében a felperes hat jogalapra hivatkozott. Az első jogalapban azt állította, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a vitatott engedményeket nem vizsgálta meg az összes releváns körülményre tekintettel. A második jogalapban a felperes arra hivatkozott, hogy a Törvényszék a jogsértésnek a 2006. és a 2007. év tekintetében történő megállapításával kapcsolatos mérlegelés során tévesen alkalmazta a jogot, különösen annak mérlegelését illetően, hogy a vitatott engedmények e két év során mennyiben fedték le a piacot. A harmadik jogalapban a felperes azt állította, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot az Intel által a HP‑vel és a Lenovóval megkötött kizárólagossági engedmények jogi minősítését illetően. A negyedik jogalapban a felperes úgy vélte, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy nem történt az Intel védelemhez való jogát érintő lényeges eljárási szabálytalanság azzal összefüggésben, ahogyan a Bizottság a D1‑gyel szemben lefolytatott kikérdezést kezelte. Az ötödik jogalap azon alapult, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta az Intel által a 2006. és a 2007. évre vonatkozóan a Lenovóval kötött megállapodások tekintetében a Bizottság joghatóságával kapcsolatos kritériumokat. Végül a hatodik jogalapban a felperes azt kérte, hogy a Bíróság az arányosság elve, valamint az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatás visszaható hatályának tilalma alapján törölje a rá kiszabott bírságot, vagy jelentősen csökkentse annak összegét.

60      A Bizottság a fellebbezés elutasítását kérte. Az ACT kérte, hogy a Bíróság teljes egészében adjon helyt a fellebbezésnek.

61      A Bíróság – kijavított – 2017. szeptember 6‑i Intel kontra Bizottság ítéletében (C‑413/14 P, a továbbiakban: a fellebbezés tárgyában hozott ítélet, EU:C:2017:632) hatályon kívül helyezte az első ítéletet, és az ügyet visszautalta a Törvényszékhez.

 Az eljárás és a felek kérelmei a visszautalást követően

62      Az ügyet a Törvényszék kibővített negyedik tanácsának osztották ki.

63      2017. november 14‑én, 15‑én és 16‑án az ACT, a felperes és a Bizottság az eljárási szabályzat 217. cikkének (1) bekezdése alapján benyújtotta a visszautalásra vonatkozó írásbeli észrevételeit (a továbbiakban: fő észrevételek).

64      A felperes és a Bizottság kérte, hogy a fő észrevételeikben szereplő egyes bizalmas körülményeket ne közöljék a beavatkozókkal. A felperes és a Bizottság benyújtották e különböző eljárási iratok nem bizalmas változatát. Ezen eljárási iratok közlése csupán erre a nem bizalmas változatra korlátozódott. A beavatkozók nem emeltek kifogást e tekintetben.

65      2018. február 20‑án az ACT, 2018. március 5‑én pedig a felperes és a Bizottság az eljárási szabályzat 217. cikkének (3) bekezdése alapján kiegészítő írásbeli észrevételeket (a továbbiakban: kiegészítő észrevételek) nyújtott be.

66      A felperes és a Bizottság kérte, hogy a kiegészítő észrevételeikben szereplő egyes bizalmas körülményeket ne közöljék a beavatkozókkal. Az Intel és a Bizottság benyújtották e különböző eljárási iratok közös, nem bizalmas változatát. Ezen eljárási iratok közlése csupán erre a nem bizalmas változatra korlátozódott. A beavatkozók nem emeltek kifogást e tekintetben.

67      Észrevételeiben az ACT által támogatott felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        teljesen vagy részlegesen semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        másodlagosan törölje a kiszabott bírságot vagy jelentősen csökkentse annak összegét;

–        a Bizottságot kötelezze a felperes költségeinek viselésére.

68      Észrevételeiben a Bizottság lényegében azt kéri, hogy a Törvényszék utasítsa el a keresetet.

69      2019. október 7‑i, 15‑i és 28‑i levelükben az Intel és a Bizottság részlegesen lemondtak a bizalmas kezelésről a tárgyalás lefolytatása és az eljárást befejező határozat meghozatala céljából, azzal a feltétellel, hogy semmilyen bizalmas iratot nem kézbesítenek a beavatkozó feleknek. Lényegében jelezték, hogy az iratokban szereplő valamennyi adat nyilvános tárgyaláson is megvitatható, két kivétellel, tudniillik, hogy a Törvényszék tartózkodjon attól, hogy a [bizalmas] szerverre vonatkozó részleteket nyilvánosságra hozza, és hogy a beadványokban említett természetes személyek nevét ne hozzák nyilvánosságra.

70      2020. január 27‑i levelében az ACT kérte, hogy engedélyezzék számára a tárgyalás azon részén való részvételt, amelyre a Törvényszék 2019. december 10‑i határozatának megfelelően a megvitatandó adatok bizalmas jellege miatt a nyilvánosság kizárásával kellett, hogy sor kerüljön.

71      2020. március 6‑i levelében az UFC tájékoztatta a Törvényszéket, hogy lemond a 2020. március 10–12‑re kitűzött tárgyaláson (a továbbiakban: 2020. évi tárgyalás) való részvételről.

72      A 2020. évi tárgyaláson a kibővített negyedik tanács elnöke az ACT által benyújtott 2020. január 27‑i levélre hivatkozott, amelyben az ACT kérte, hogy részt vehessen a tárgyaláson, amelyet eredetileg a nyilvánosság kizárásával kellett volna megtartani. A kibővített negyedik tanács elnöke úgy határozott, hogy e levelet az iratokhoz csatolja. Mivel azonban a 2020. évi tárgyalásra teljes egészében nyilvános tárgyalásként került sor, jelezte, hogy az ACT kérelmére már nem szükséges válaszolni. Ezenkívül megerősítette, hogy a természetes személyek nevét sem a nyilvános tárgyaláson, sem az eljárást befejező határozatban nem fogják közzétenni.

73      Berke B. bíró 2021. augusztus 1‑jén bekövetkezett halálát követően azon három bíró, akiknek az aláírása szerepel a jelen ítéleten, az eljárási szabályzat 22. cikkének és 24. cikke (1) bekezdésének megfelelően folytatta a tanácskozásokat.

 A jogkérdésről

 A feleknek a jogvita visszautalást követő tárgyára vonatkozó érveiről

74      Előzetesen meg kell állapítani, hogy a felperes az eljárási szabályzat 217. cikkének (1) és (3) bekezdése alapján benyújtott írásbeli észrevételeiben elállt a Bizottság joghatóságára és az eljárási hibákra alapított jogalapoktól, amelyek tehát a visszautalást követően már nem képezik a jogvita tárgyának részét.

75      A felek a kereset többi jogalapja tekintetében nem értenek egyet a jogvita visszautalást követő terjedelmét illetően.

76      Az ACT által támogatott felperes lényegében azt állítja, hogy az első ítélet teljes egészében történő hatályon kívül helyezésére tekintettel a Törvényszék a felperes által keresetében hivatkozott összes jogalap és érv újbóli vizsgálatával köteles új ítéletet hozni, azon jogalapok és érvek kivételével, amelyektől elállt, figyelembe véve a Bíróság által a fellebbezés tárgyában hozott ítéletben kijelölt jogi keretet. Hozzáteszi egyrészt, hogy a fellebbezés tárgyában hozott ítélet lényegesen pontosítja azt a keretet, amelyben a ténybeli és gazdasági bizonyítékokat figyelembe kell venni, másrészt pedig, hogy az a tény, hogy a fellebbezés első jogalapjának helyt adtak, szükségképpen hatással van e bizonyítékok és a megtámadott határozat szövegének értékelésére.

77      A Bizottság – ellenkezőleg – lényegében azt állítja, hogy az első ítéletben tett megállapítások véglegesek, amennyiben nem kapcsolódnak a Bíróság által a fellebbezés tárgyában hozott ítéletében megállapított téves jogalkalmazáshoz. A Bizottság álláspontja szerint ez áll fenn különösen akkor, ha a Törvényszék megállapításait nem támadták meg a fellebbezés keretében, vagy ha a Bíróság elutasította az első ítéletben szereplő megállapítások megkérdőjelezését. Hozzáteszi egyrészt, hogy a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 147. és 149. pontjából kitűnik, hogy a Törvényszék a visszautalás keretében csak az engedményeknek a verseny korlátozására való alkalmasságát köteles megvizsgálni, másrészt pedig a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 109., 137. és 138. pontjából egyértelműen kitűnik, hogy e vizsgálat kiindulópontja az a nem vitatott ténybeli megállapítás, amely szerint a vitatott engedmények hűségengedménynek minősülnek. Másodlagosan a Bizottság ezenkívül arra hivatkozik, hogy ha a Törvényszék úgy döntene, hogy a felperes által keresetében felhozott valamennyi jogalapot és érvet felülvizsgálja, nincs ok arra, hogy a fellebbezés keretében fel nem vetett kérdésekben az első ítéletében foglaltaktól eltérő következtetésekre jusson.

78      A jelen ügyben tehát először is az a kérdés merül fel, hogy a visszautalás keretében a Törvényszéknek újból határoznia kell‑e a felperes által a keresetében felhozott valamennyi jogalapról és érvről, vagy – amint azt lényegében a Bizottság állítja – az első ítéletben foglalt bizonyos megállapítások jogerősnek tekinthetők.

79      Amint azt a felperes a 2020. évi tárgyaláson helyesen állította, az e kérdésre adandó választ a fellebbezés tárgyában hozott ítélet rendelkező részének szövege határozza meg.

80      Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy a Bíróság általi hatályon kívül helyezést és az ügynek a Törvényszékhez történő visszautalását követően az eljárási szabályzat 215. cikke értelmében a Törvényszéknél az eljárást a Bíróság visszautaló határozata indítja meg, és a Törvényszéknek újból el kell bírálnia a felperes által felhozott összes megsemmisítési jogalapot, azon részek kivételével, amelyeket a Bíróság nem helyezett hatályon kívül, valamint az említett részek szükséges alapját alkotó megállapítások kivételével, mivel azok jogerőre emelkedtek (2011. szeptember 14‑i Marcuccio kontra Bizottság ítélet, T‑236/02, EU:T:2011:465, 83. pont).

81      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a fellebbezés tárgyában hozott ítélet rendelkező részének 1. pontja az első ítéletet teljes egészében hatályon kívül helyezi, mivel kimondja, hogy ezt az ítéletet a Bíróság „hatályon kívül helyezi”.

82      Ebből következik, hogy – amint azt a felperes és az ACT állítja – a Törvényszéknek a jelen ügyben újból határoznia kell a felek által első fokon előterjesztett valamennyi jogalapról és érvről, kivéve a fenti 74. pontban említett, a Bizottság joghatóságán és eljárási hibákon alapuló jogalapokat és érveket, amelyektől a felperes kifejezetten elállt.

83      Másodszor, az Európai Unió Bírósága alapokmányának 61. cikke értelmében, ha a fellebbezés megalapozott, és az ügyet határozathozatalra visszautalják a Törvényszék elé, a Törvényszéket jogkérdésekben köti a Bíróság határozata. Ennélfogva, amint arra a Bizottság rámutatott, és amint azt lényegében az ACT a 2020. évi tárgyaláson hangsúlyozta, főszabály szerint semmi akadálya annak, hogy az a bíróság, amely elé az ügyet visszautalták, az első fokon eljáró bírósággal azonos állásponton legyen azon jogalapokat és érveket illetően, amelyek a fellebbezés tárgyában hozott ítélet indokolásában nem képezték vizsgálat tárgyát. Ilyen esetben ugyanis nincs olyan, az Európai Unió Bírósága alapokmánya 61. cikkének második bekezdése értelmében vett, „[a Bíróság határozata által eldöntött] jogkérdés”, amely kötné azt a bíróságot, amely elé az ügyet visszautalták (2011. szeptember 14‑i Marcuccio kontra Bizottság ítélet, T‑236/02, EU:T:2011:465, 86. pont).

84      A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy az első ítélet hatályon kívül helyezését igazoló egyetlen hibát az jelentette, hogy „a Törvényszék a vitatott engedményeknek a verseny korlátozására való alkalmasságával kapcsolatos elemzés keretében tévesen nem vette figyelembe az Intel azon érvelését, amely a Bizottság által az AEC‑teszt keretében elkövetett állítólagos hibák kifogásolására irányult” (a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 147. pontja).

85      Ebből következik, hogy a fenti 80. és 83. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján a Törvényszék a visszautalás keretében köteles megvizsgálni a vitatott engedményeknek a verseny korlátozására való alkalmasságát, egyrészt a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 133. és 141. pontjában az 1979. február 13‑i Hoffmann‑La Roche kontra Bizottság ítéletben (85/76, EU:C:1979:36) kifejtett elveket illetően megfogalmazott pontosítások, másrészt pedig a feleknek az e pontosításokból levonandó következtetésekre vonatkozó fő és kiegészítő észrevételei tükrében. Ennélfogva, noha a Törvényszék köteles megvizsgálni az Intel annak bizonyítására irányuló érveit, hogy a Bizottság az AEC‑elemzés során hibákat követett el, egyebekben a vizsgálata keretében elfogadhatja a fellebbezés keretében meg nem kérdőjelezett, illetve mindenesetre a fellebbezés tárgyában hozott ítélettel „el nem döntött jogkérdésekre” vonatkozó valamennyi megállapítást.

86      Ez a helyzet különösen az első ítélet „A megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló kérelmekről” szóló II. címe „A Bizottság által végzett jogi értékelésekre vonatkozó horizontális kérdések” címet viselő A. pontjának „Az »álcázatlan korlátozásoknak« nevezett magatartások jogi minősítéséről” című 3. pontjában (az említett ítélet 198–220. pontja) szereplő, az álcázatlan korlátozásoknak nevezett magatartások jogi minősítésével kapcsolatos megállapításokat, valamint az első ítélet ugyanezen II. címe „A különböző OEM‑ekkel és az MSH‑val szemben tanúsított magatartásokkal kapcsolatos mérlegelési hibák” című D. pontjában (az említett ítélet 437–1522. pontja) szereplő, az álcázatlan korlátozásokkal és a kizárólagossági engedmények fennállásával kapcsolatos megállapításokat illetően.

87      Az álcázatlan korlátozásokkal kapcsolatos megállapításokat illetően az Intel és az ACT fő észrevételeiben azt állítja, hogy a fellebbezés tárgyában hozott ítéletből kitűnik, hogy a Bizottságnak a megtámadott határozatban – a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 139. pontjában felsorolt tényezők és az AEC‑teszt alkalmazásával – meg kellett volna vizsgálnia, hogy az álcázatlan korlátozások alkalmasak voltak‑e arra, hogy a felperesnek felrótt kiszorító hatásokat kiváltsák. Az ACT hozzáteszi, hogy az álcázatlan korlátozások végső soron a kizárólagossági engedmények vagy kifizetések egy formájának minősülnek, és hogy a jogbiztonság elve azt követeli meg, hogy ne különböztessék meg e két árképzési gyakorlatot.

88      Mindjárt az elején hangsúlyozni kell, hogy a megtámadott határozat (1641) és azt követő preambulumbekezdéseiből kitűnik, hogy a Bizottság különbséget tett az Intelnek az Acerrel, a HP‑vel és a Lenovóval szemben tanúsított, álcázatlan korlátozásnak minősített tevékenysége, valamint az Intel egyéb, a megtámadott határozatban elvégzett AEC‑teszt körébe tartozó cselekményei között. E tekintetben meg kell állapítani, hogy e különbségtétel abból ered, hogy az álcázatlan korlátozások két pilléren alapulnak, amelyek közül a második megkülönbözteti ezeket az Intel megtámadott határozatban említett egyéb cselekményeitől. Amellett ugyanis, hogy az Intel engedményeket vagy kifizetéseket ajánlott az érintett OEM‑eknek (a HP‑nek, az Acernek és a Lenovónak), az említett kifizetések ellentételezéseként meghatározott cselekvéstől való tartózkodást kért tőlük, tudniillik az AMD CPU‑ival felszerelt bizonyos termékek forgalmazásának – bármilyen módon – történő megszüntetését vagy korlátozását.

89      Amint e magatartásokat a Törvényszék az első ítélet 198. pontjában leírta, a kifizetések teljesítése konkrétan a következő feltételekhez volt kötve:

–        először, a HP‑nak az AMD x86‑os CPU‑ival felszerelt, vállalkozásoknak szánt asztali számítógépeit inkább a kis‑ és középvállalkozások és a kormányzati, oktatási és egészségügyi szektor felé kellett irányítania, a nagyvállalatok helyett;

–        másodszor, a HP‑nak meg kellett tiltania értékesítő partnerei számára, hogy az AMD x86‑os CPU‑ival felszerelt, vállalkozásoknak szánt asztali számítógépeket raktáron tartsák, ily módon e számítógépeket az ügyfelek csak a HP‑től való megrendelés útján érhették el (akár közvetlenül a HP‑tól, akár a HP kereskedelmi ügynökként eljáró értékesítő partnerei révén);

–        harmadszor, az Acernek, a HP‑nek és a Lenovónak el kellett halasztania az AMD CPU‑val felszerelt számítógépek forgalmazását, vagy el kellett tekintenie attól.

90      A fentiekre tekintettel a Törvényszék mindenekelőtt megállapítja, hogy a fellebbezés tárgyában hozott ítéletben semmi nem enged arra következtetni, hogy a Bíróság úgy ítélte volna meg, hogy a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 138. és azt követő pontjaiban meghatározott módszert az álcázatlan korlátozásokra is alkalmazni kell. Ehhez hasonlóan ezen ítéletből egyáltalán nem következik, hogy a Bíróság az álcázatlan korlátozások tekintetében az AEC‑teszt elvégzését követelte volna meg, amint azt a felperes az elsőfokú eljárásban állította. Noha e gyakorlatokat mind a Bizottság megtámadott határozata, mind pedig a Törvényszék első ítélete egyértelműen megkülönböztette, meg kell állapítani, hogy a fellebbezés tárgyában hozott ítélet e gyakorlatokat mint olyanokat nem elemzi, hanem azokat pusztán 11. és 15. pontjában, a jogvita előzményei és a Törvényszék előtti eljárás összefoglalása összefüggésében említi, minden további értékelés nélkül.

91      Amint azt a Bizottság helyesen megjegyzi, az a mód, ahogyan a Bíróság egyrészt a fellebbezés első jogalapját összefoglalta, másrészt pedig ítéletének 137. és azt követő pontjaiban értékelését indokolta, alátámasztja azt az álláspontot, amely szerint a Bíróság egyáltalán nem értékelte a szóban forgó álcázatlan korlátozásokat. Az említett pontokból ugyanis egyértelműen kitűnik, hogy a Bíróság csak az 1979. február 13‑i Hoffmann‑La Roche kontra Bizottság ítélet (85/76, EU:C:1979:36) értelmében vett hűségengedményeket értékelte.

92      Ez még inkább nyilvánvaló a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 141. pontjának olvasatakor, amely kimondja, hogy „[h]a az engedményrendszer visszaélésszerű jellegét megállapító határozatban a Bizottság lefolytat [AEC‑]elemzést, a Törvényszéknek meg kell vizsgálnia a felperes azon érveit, amelyek arra irányulnak, hogy megkérdőjelezzék az érintett engedményrendszer kiszorítási képességét illetően a Bizottság által tett megállapítások megalapozottságát”. Mivel ugyanis a Bizottság az álcázatlan korlátozásokat illetően nem végzett AEC‑elemzést, és a Törvényszék ezt a megközelítést az első ítélet 198–220. pontjában lényegében jóváhagyta, egyáltalán nem kétséges, hogy a Bíróság az OEM‑ek és az MSH részére nyújtott engedményekre és kifizetésekre, és nem az álcázatlan korlátozásokra alkalmazandó „jogi tesztre” hivatkozott.

93      Így az Intel és az ACT állításával ellentétben a fellebbezés tárgyában hozott ítéletből nem tűnik ki, hogy az álcázatlan korlátozásokra a visszaélésszerű jellegük megállapítása tekintetében ugyanazokat az elveket kellene alkalmazni, mint a vitatott engedményekre.

94      Továbbá, ellentétben azzal, amit az ACT állít, a Bizottság által azonosított álcázatlan korlátozásokat az jellemzi, hogy két pilléren alapuló magatartásokról van szó, amelyek közül a második megkülönbözteti azokat az Intel megtámadott határozatban említett egyéb tevékenységeitől, amint az a fenti 88. pontban kifejtésre került. Következésképpen a jogbiztonság elvével nem ellentétes, hogy a feltételhez kötött engedményeket és az álcázatlan korlátozásokat eltérő jogi tesztnek vessék alá, azzal az indokkal, hogy az illetékes hatóságok és bíróságok valószínűleg nem alkalmaznák következetesen az e kétféle magatartás közötti különbségtételt.

95      Végül a fő és a kiegészítő észrevételeiben az Intel és az ACT nem ad elő egyetlen olyan érvet sem, amely bizonyíthatná, hogy az első ítéletben vizsgált, az álcázatlan korlátozásokra vonatkozó egyes ténybeli elemeket a visszautalást követően felül kellene vizsgálni.

96      E körülmények között a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy az első ítélet 198–220., 799–873., 1043–1144., 1222–1361. és 1371. pontjában szereplő megállapításokat kizárólag annyiban kell elfogadni, amennyiben azok az álcázatlan korlátozásokra és azoknak az EUMSZ 102. cikkre tekintettel fennálló jogellenes jellegére vonatkoznak.

97      Ami az első ítélet II. címének D. pontjában szereplő, a vitatott engedmények „kizárólagossági engedményeknek” történő minősítésére vonatkozó értékeléseket illeti, a Törvényszék szintén úgy ítéli meg, hogy azokat el kell fogadni. Először is, azokat a fellebbezés tárgyában hozott ítélet indokolásában nem vizsgálták meg, és ezért az Európai Unió Bírósága alapokmánya 61. cikkének második bekezdése értelmében nem tekinthetők a Bíróság határozata által eldöntött jogkérdésnek. Másodszor, meg kell állapítani, amint azt a Bizottság a 2020. évi tárgyaláson tette, hogy a felperes nem terjesztett elő egyetlen olyan érvet sem, amely alkalmas lenne annak bizonyítására, hogy az első ítéletben a vitatott engedmények „kizárólagossági engedménynek” történő minősítése céljából vizsgált egyes ténybeli elemeket – különösen a fellebbezés tárgyában hozott ítéletben az 1979. február 13‑i Hoffmann‑La Roche kontra Bizottság ítéletben (85/76, EU:C:1979:36) kifejtett elvekre vonatkozóan megfogalmazott pontosításokat követően – felül kellene vizsgálni.

98      E körülmények között a Törvényszék véleménye szerint el kell fogadni az első ítélet II. címének D. pontjában szereplő azon megállapításokat, amelyek szerint a megtámadott határozatban a Bizottság megállapította először is, hogy a felperes jelezte a Dellnek, hogy a 2002 decembere és 2005 decembere között egy, a versennyel kapcsolatos egyeztetési program (Meet Competition Programme) alapján nyújtott engedmények szintje kizárólagossági feltételhez van kötve (az első ítélet 444–584. pontja), másodszor, hogy a felperes és a HP között 2002 novembere és 2005 májusa között létrejött két megállapodás (a továbbiakban: HPA‑megállapodások) kizárólagossági engedményekre vonatkoztak (az első ítélet 673–798. pontja), harmadszor, hogy a felperes kizárólagossági engedményeket biztosított a NEC részére 2002 októbere és 2005 novembere között (az első ítélet 900–1018. pontja), negyedszer, hogy a felperes és a Lenovo szándéknyilatkozatot – a 2007. évi Memorandum of Understandinget (a továbbiakban: 2007. évi MoU) – írtak alá, amely íratlan kizárólagossági feltételhez volt kötve (az első ítélet 1045–1208. pontja), és ötödször, hogy a felperes 2002 októbere és 2007 decembere között kifizetéseket teljesített az MSH részére, amelyek szintje ahhoz volt kötve, hogy az MSH kizárólag az Intel CPU‑ival felszerelt számítógépeket értékesítsen (az első ítélet 1372–1502. pontja).

99      Hozzá kell tenni, hogy a Törvényszék a fenti 98. pontban említett megállapításokat két pontosítás fenntartásával veszi át.

100    Mindenekelőtt a fenti 98. pontban említettek közül azon megállapítások, amelyek szerint a Bizottság nem volt köteles pontosan számszerűsíteni az engedményeknek a kizárólagosság ellentételezését képező részét (az első ítélet 453., 538., 916. és 1500. pontja), csak annyiban érvényesülnek, amennyiben a vitatott engedmények „kizárólagossági engedményeknek” történő minősítésének alátámasztására szolgálnak.

101    Ezt követően, mivel a Törvényszéket köti a fenti 84. pontban kifejtett, a fellebbezés tárgyában hozott ítéletben a Bíróság által eldöntött jogkérdés, a Törvényszék a fenti 98. pontban említett megállapításokat azon megállapítások kizárásával fogadja el, amelyekből kitűnik egyrészt, hogy az AEC‑teszt alkalmazása nem volt szükséges a vitatott engedmények verseny korlátozására való alkalmasságának elemzése keretében, másrészt pedig, hogy a vitatott engedmények kizárólagossági engedményeknek történő minősítése elegendő volt ahhoz, hogy azokat az EUMSZ 102. cikk alapján visszaélésszerűnek is minősítsék.

102    A fenti megfontolásokra tekintettel a felek érveire válaszolva meg kell állapítani, hogy a jogvita tárgya lényegében a vitatott engedmények verseny korlátozására való alkalmasságának a Törvényszék általi elemzésére vonatkozik egyrészt az 1979. február 13‑i Hoffmann‑La Roche kontra Bizottság ítéletben (85/76, EU:C:1979:36) kifejtett elveket illetően a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 133. és azt követő pontjaiban megfogalmazott pontosítások, másrészt pedig a feleknek az e pontosításokból levonandó következtetésekre vonatkozó észrevételei tükrében.

 A Bizottságnak a felperes és az ACT fő észrevételeiben szereplő egyes érvek elfogadhatóságára vonatkozó érveiről

103    Kiegészítő észrevételeiben a Bizottság arra hivatkozik, hogy a felperes fő észrevételei nagyrészt elfogadhatatlanok, vagy legalábbis nem relevánsak. Álláspontja szerint az eljárási szabályzat 217. cikke alapján megfogalmazott észrevételek valódi szerepe az, hogy a felek kifejtsék véleményüket a fellebbezés tárgyában hozott ítéletnek a visszautalás keretében kifejtett hatásairól. Márpedig, figyelemmel arra, hogy a fellebbezés tárgyában hozott ítéletben megállapítást nyert, hogy az Intel által az AEC‑teszttel kapcsolatban előadott érvek vizsgálatának hiánya hiba volt, azonban semmilyen következtetést nem vontak le a megtámadott határozatban szereplő AEC‑teszt megalapozottságával kapcsolatban, a fellebbezés tárgyában hozott ítéletben semmi nem indokolja azt, hogy a felperes az észrevételei jelentős részében az AEC‑teszttel kapcsolatban előadott érveket ismételje meg.

104    A Bizottság arra is hivatkozik, hogy a fellebbezés tárgyában hozott ítélet nem minősül új elemnek, amely igazolná, hogy a felperes módosíthassa vagy kiterjeszthesse az első ítélet alapjául szolgáló eljárásban megfogalmazott kifogásokat, és ennek alapján azt állítja, hogy a felperes, illetve az ACT fő észrevételeiben szereplő egyes érvek elfogadhatatlanok.

105    E tekintetben emlékeztetni kell arra az állandó ítélkezési gyakorlatra, amely szerint az eljárási szabályzat 76. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében a felperesnek a keresetlevélben meg kell határoznia a jogvita tárgyát és a kérelmeit (lásd: 2009. május 20‑i VIP Car Solutions kontra Parlament ítélet, T‑89/07, EU:T:2009:163, 110. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Egyébiránt az eljárási szabályzat – ugyanezen szabályzat 218. cikke alapján alkalmazandó – 84. cikkének (1) bekezdése szerint, ha a Törvényszéknek a jelen esethez hasonlóan a Bíróság által visszautalt ítéletről kell határoznia, akkor az eljárás során semmilyen új jogalapot nem lehet felhozni, kivéve ha az olyan jogi vagy ténybeli helyzetből származik, amely az eljárás során merült fel. Bár az említett eljárási szabályzat 84. cikkének (2) bekezdése bizonyos körülmények esetén lehetővé teszi, hogy új jogalapot hozzanak fel az eljárás során, e rendelkezés semmiképpen sem értelmezhető úgy, hogy az lehetővé teszi a felperes számára az uniós bíróság előtt új kérelmek előterjesztését és ezáltal a jogvita tárgyának vagy a kereset jellegének módosítását (2009. május 20‑i VIP Car Solutions kontra Parlament ítélet, T‑89/07, EU:T:2009:163, 110. pont; 2012. június 13‑i Insula kontra Bizottság ítélet, T‑246/09, nem tették közzé, EU:T:2012:287, 100. és 103. pont).

106    Ebből következik, hogy a Bíróság visszautaló ítéletét követően a felek főszabály szerint nem hivatkozhatnak olyan jogalapokra, amelyeket nem hoztak fel a Törvényszéknek a Bíróság által hatályon kívül helyezett ítéletéhez vezető eljárás során (2008. július 1‑jei Chronopost és La Poste kontra UFEX és társai ítélet, C‑341/06 P és C‑342/06 P, EU:C:2008:375, 71. pont). Csak az eljárást megindító keresetlevélben korábban közvetetten vagy hallgatólagosan megfogalmazott jogalap kiegészítéséből álló, ahhoz szorosan kapcsolódó jogalapot kell elfogadhatónak tekinteni (2020. március 11‑i Bizottság kontra Gmina Miasto Gdynia és Port Lotniczy Gdynia Kosakowo ítélet, C‑56/18 P, EU:C:2020:192, 66. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

107    Arra is emlékeztetni kell, hogy a beavatkozó félnek csupán azok az érvei elfogadhatók, amelyek a felperes és az alperes kérelmei és jogalapjai által kijelölt keretbe illeszkednek (2020. február 4‑i Uniwersytet Wrocławski és Lengyelország kontra REA ítélet, C‑515/17 P és C‑561/17 P, EU:C:2020:73, 51. pont).

108    A jelen esetben a T‑286/09. sz. ügyben benyújtott keresetet a fenti 36. pontban hivatkozott keresetlevél határolta körül.

109    E tekintetben rá kell mutatni, hogy a felperes a keresetlevélben azt állította, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság több „nyilvánvaló hibát” követett el az AEC‑teszt alkalmazása során, majd részletesen kifejtette az említett hibákkal kapcsolatos állításait a Dell, a Lenovo, a HP, a NEC és az MSH részére nyújtott engedményeket és kifizetéseket illetően. Ennélfogva az eljárási szabályzat 84. cikkének (1) bekezdése nem zárja ki, hogy a felperes fő észrevételeinek jelentős részében a keresetlevélben az AEC‑tesztre vonatkozóan előadott érveket ismételje meg, vagy akár, hogy az említett érveket kiegészítse. Az ilyen gyakorlat ugyanis nem tekinthető új jogalapok az eljárás folyamán történő előterjesztésének.

110    E körülmények között el kell utasítani a Bizottságnak az eljárási szabályzat 217. cikkére alapított azon érvét, amely szerint a felperes fő észrevételei nagyrészt elfogadhatatlanok, vagy legalábbis nem relevánsak.

111    Ezzel szemben a Bizottság helyesen hivatkozik arra, hogy annak ellenére, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmányának 61. cikke értelmében a Törvényszéket köti a fellebbezés tárgyában hozott ítéletben szereplő jogértelmezés, ugyanakkor a Törvényszéket kötik a felperes által a keresetlevélben felhozott jogalapok is, és a fellebbezés önmagában nem minősül új elemnek, amely igazolná az Intel által a megtámadott határozattal szemben felhozott kifogások módosítását vagy kiterjesztését. A Bizottság azt is helyesen állítja, hogy az ACT a visszautalást követően nem hivatkozhat a felperes érvelését alátámasztó olyan érvekre, amelyek nem felelnek meg az utóbbi által a keresetlevélben felhozott jogalapoknak.

112    A Bizottság azon állításai, amelyek szerint a felperes fő észrevételeiben, illetve az ACT fő észrevételeiben megfogalmazott egyes érvek megváltoztatták vagy kiterjesztették az első ítélet alapjául szolgáló eljárás keretében megfogalmazott kifogásokat, a jelen ítéletben később kerülnek megvizsgálásra, amennyiben ez a jelen ügy elbírálásához szükségesnek bizonyul (lásd különösen az alábbi 401. és 506. pontot).

 Az ügy érdeméről

 A megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelemről

113    Az ACT által támogatott felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni, azzal az indokkal, hogy először is téves jogi elemzésen alapul, másodszor, nem elemezte megfelelően és nem vette figyelembe a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 139. pontjában említett szempontokat, harmadszor pedig számos hibát tartalmazó AEC‑elemzést foglal magában.

114    A Bizottság a maga részéről lényegében azt állítja, hogy a megtámadott határozatot teljes egészében hatályában fenn kell tartani, mivel először is, megfelel a fellebbezés tárgyában hozott ítéletben elfogadott megközelítésnek, másodszor, figyelembe vette az ezen ítélet 139. pontjában szereplő valamennyi szempontot, és harmadszor, az AEC‑elemzés nem tartalmaz hibát.

115    A jelen ügyben, amint az a fenti 102. pontban kifejtésre került, a Törvényszék a fellebbezés tárgyában hozott ítélet fényében köteles megvizsgálni a felperes által a vitatott engedmények versenykorlátozásra való alkalmasságának tagadása érdekében hivatkozott jogalapok és érvek megalapozottságát. E célból először is fel kell idézni a Bíróság által annak elemzése érdekében meghatározott módszert, hogy az olyan engedmények, mint amelyekről a jelen ügyben szó van, alkalmasak‑e a verseny korlátozására, másodszor pedig le kell vonni ebből a fő tanulságokat.

I.      A Bíróság által annak értékelése érdekében meghatározott módszerről, hogy valamely engedményrendszer alkalmase a verseny korlátozására

116    Elsősorban, a Bíróság a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 133–137. pontjában emlékeztetett az EUMSZ 102. cikk jellegére és céljára. A Bíróság többek között a 2012. március 27‑i Post Danmark ítéletre (C‑209/10, EU:C:2012:172) hivatkozva lényegében hangsúlyozta, hogy az érdemeken alapuló verseny a kevésbé hatékony versenytársak piacról való kiszorítását eredményezheti (a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 134. pontja), emlékeztetve arra, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás különös felelősséggel tartozik azért, hogy ne csorbítsa a hatékony és torzulásmentes versenyt (a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 135. pontja). A Bíróság egyébiránt hangsúlyozta, hogy nem minden árverseny tekinthető jogszerűnek (a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 136. pontja).

117    Másodsorban, a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 137. pontjában a Bíróság felidézte az 1979. február 13‑i Hoffmann‑La Roche kontra Bizottság ítéletből (85/76, EU:C:1979:36) eredő állandó ítélkezési gyakorlatát (a továbbiakban: Hoffmann‑La Roche ítélkezési gyakorlat), amely szerint lényegében a hűségengedmények az EUMSZ 102. cikk értelmében erőfölénnyel való visszaélésnek minősülnek.

118    Harmadsorban, a Bíróság a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 138. pontjában mindazonáltal kimondta, hogy a Hoffmann‑La Roche ítélkezési gyakorlatot pontosítani kell abban az esetben, ha az erőfölényben lévő vállalkozás „a közigazgatási eljárás során bizonyítékokkal alátámasztva azt állítja, hogy a magatartása nem volt alkalmas a verseny korlátozására, különösen pedig arra, hogy kiváltsa a kifogásolt kiszorító hatásokat”.

119    Erre az esetre a Bíróság a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 139. pontjában megjelölte, hogy melyek azok a szempontok, amelyeket az EUMSZ 102. cikk megsértésének megállapítása során figyelembe kell venni. A Bíróság szerint a Bizottság köteles arra, hogy elemezze először is a vállalkozás releváns piacon fennálló erőfölényének jelentőségét, másodszor, a vitatott magatartás általi piaci lefedettség mértékét, harmadszor, a szóban forgó engedmények feltételeit és azok nyújtásának módját, negyedszer, azok időtartamát és összegét, valamint ötödször, az arra irányuló esetleges stratégia fennállását is meg kell vizsgálnia, hogy a vállalkozás kiszorítsa a hozzá képest legalább annyira hatékony versenytársakat.

120    Negyedsorban, a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 141. pontjában a Bíróság kimondta, hogy „[h]a [– mint a jelen ügyben –] az engedményrendszer visszaélésszerű jellegét megállapító határozatban a Bizottság lefolytat[ja] [a kiszorításra való alkalmasság] elemzés[é]t, a Törvényszéknek meg kell vizsgálnia a felperes azon érveinek összességét, amelyek arra irányulnak, hogy megkérdőjelezzék az érintett engedményrendszer kiszorítási képességét illetően a Bizottság által tett megállapítások megalapozottságát”.

121    Ötödsorban, a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 142. pontjában a Bíróság rámutatott arra, hogy noha a Bizottság hangsúlyozta a megtámadott határozatban, hogy „a [vitatott] engedmények a jellegüknél fogva alkalmasak voltak a verseny korlátozására, vagyis az erőfölénnyel való visszaélés megállapításához nem volt szükség a jelen ügy összes körülményének vizsgálatára, különösen pedig AEC‑teszt lefolytatására (lásd többek között e határozat (925) és (1760) preambulumbekezdését), ezzel együtt alapos vizsgálatot folytatott le e körülményekre vonatkozóan, e határozat (1002)–(1576) preambulumbekezdésében nagyon részletes fejtegetéseket szentelve az AEC‑teszt keretében lefolytatott azon elemzésének, amelynek alapján az említett határozat (1574) és (1575) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a hasonlóan hatékony versenytársnak olyan árakat kellett volna alkalmaznia, amelyek nem lettek volna életképesek, következésképpen pedig a szóban forgó engedményekben megnyilvánuló magatartás alkalmas volt arra, hogy az ilyen versenytárs kiszorításával járó hatásokat váltson ki”.

122    Ez az oka annak, hogy a Bíróság a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 143. és 144. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy mivel az AEC‑tesztnek tényleges jelentősége volt a Bizottság által arra vonatkozóan lefolytatott értékelés szempontjából, hogy a vitatott engedményekben megnyilvánuló magatartás alkalmas volt‑e arra, hogy a hasonlóan hatékony versenytársak kiszorítására irányuló hatást váltson ki, a Törvényszék köteles lett volna megvizsgálni a Bizottság által a megtámadott határozatban alkalmazott AEC‑teszttel összefüggésben az Intel által megfogalmazott valamennyi érvet, amit a Törvényszék nem tett meg.

II.    A fellebbezés tárgyában hozott ítéletből eredő elvekről

123    A felekhez hasonlóan meg kell jegyezni, hogy a fellebbezés tárgyában hozott ítélet pontosítja a Hoffmann‑La Roche ítélkezési gyakorlatot, amelyből három tanulság vonható le.

124    Először is, a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 137. és 138. pontjából kitűnik, hogy bár a piacon erőfölényben lévő vállalkozás által bevezetett engedményrendszer versenykorlátozásnak minősíthető, mivel jellegére tekintettel vélelmezni lehet annak versenykorlátozó hatásait, ugyanakkor e tekintetben egyszerű vélelemről van szó, nem pedig önmagában az EUMSZ 102. cikk megsértéséről, amely minden esetben mentesítené a Bizottságot a hatásainak vizsgálata alól.

125    Másodszor, a Bíróság megállapította, hogy abban az esetben, ha az erőfölényben lévő vállalkozás „a közigazgatási eljárás során bizonyítékokkal alátámasztva azt állítja, hogy a magatartása nem volt alkalmas a verseny korlátozására, különösen pedig arra, hogy kiváltsa a [terhére rótt] kiszorító hatásokat”, a Bizottságnak a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 139. pontjában megjelölt öt szempont alkalmazásával elemeznie kell az engedményrendszer kiszorítási képességét (lásd a fenti 119. pontot). A fellebbezés tárgyában hozott ítélet 139. pontjának szövegére tekintettel a Bizottság legalább ezen öt szempontot köteles megvizsgálni a jelen ügyben szóban forgóhoz hasonló engedményrendszer kiszorításra való alkalmasságának értékelése céljából.

126    Végül harmadszor, hangsúlyozni kell, hogy bár a Bíróság nem mondta ki, hogy minden engedményrendszer kiszorításra való alkalmasságának vizsgálata érdekében szükségképpen AEC‑tesztet kell végezni, a fellebbezés tárgyában hozott ítéletből lényegében az következik, hogy amennyiben a Bizottság AEC‑tesztet végzett, az azon elemek közé tartozik, amelyeket figyelembe kell vennie annak értékelése során, hogy az engedményrendszer alkalmas‑e a verseny korlátozására.

127    A Törvényszék e tanulságok és a Bíróság által meghatározott módszer fényében fogja megvizsgálni a felperes által a vitatott engedmények verseny korlátozására való alkalmasságának vitatására felhozott jogalapokat és érveket, kezdve először a felperes és az ACT azon érve megalapozottságának értékelésével, amely szerint lényegében a megtámadott határozat téves jogi elemzésen alapul, amely önmagában a megsemmisítését eredményezheti.

III. A felperes és az ACT által felhozott érvek megalapozottságáról

A.      Azon érvről, amely szerint a megtámadott határozat téves jogi elemzésen alapul

128    Először is, amint arra az elsőfokú eljárásban is hivatkoztak, a felperes és az ACT előadja, hogy a Bizottság olyan alapvető hibát tartalmazó jogi elemzésre támaszkodott, amely a megtámadott határozat egészére kihatott, és önmagában annak megsemmisítését kell eredményeznie.

129    A felperes és az ACT szerint a jogsértés megtámadott határozatban történő megállapítása csak akkor tartható fenn hatályában, ha bizonyítható, hogy az a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 138. és 139. pontjában leírtnak megfelelő jogi elemzésen alapul. Márpedig szerintük nem kétséges, hogy a jelen ügyben nem ez a helyzet. A Bizottság ugyanis ahelyett, hogy a Hoffmann‑La Roche ítélkezési gyakorlatot úgy értelmezte volna, hogy az a jogellenesség egyszerű vélelmét állítja fel, annak megállapítására szorítkozott, hogy a vitatott engedmények jellegüknél fogva visszaélésszerűek, így a visszaélésszerű jellegük megállapításához nem szükséges megvizsgálni, a fortiori figyelembe venni a kiszorításra való alkalmasságukat.

130    Másodszor, az ACT lényegében hozzáteszi, hogy még ha a megtámadott határozat tartalmazna is a vitatott engedményeknek a verseny korlátozására való alkalmasságára vonatkozó megállapításokat, az ilyen kiegészítő megállapítások nem képezték részét az annak megállapítása érdekében végzett jogi elemzésnek, hogy ezen engedmények visszaélésszerűek és sértik az EUMSZ 102. cikket. Ezenkívül megjegyzi, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az olyan szempontok, mint a piaci lefedettség, az engedmények időtartama és összege, nem relevánsak a visszaélés fennállásának megállapítása szempontjából, ami azt erősíti meg, hogy ezeket e célból nem vették figyelembe. Márpedig a fellebbezés tárgyában hozott ítéletben meghatározott módszer fényében ez elegendő annak megállapításához, hogy a megtámadott határozatban szereplő elemzés egésze olyan hibában szenved, amely indokolja e határozat megsemmisítését.

131    A Bizottság vitatja azon érv megalapozottságát, amely szerint a megtámadott határozat téves jogi elemzésen alapul, amely önmagában e határozat megsemmisítését vonhatja maga után.

132    A 2020. évi tárgyaláson a Törvényszék kérdésére válaszolva a Bizottság lényegében hangsúlyozta, hogy a megtámadott határozat főként a Hoffman‑a Roche ítélkezési gyakorlat klasszikus értelmezésén alapul. Ezért hivatkozott az elsőfokú eljárásban benyújtott beadványaiban arra, hogy nem volt szükség arra, hogy a megtámadott határozat az AEC‑tesztre támaszkodjon, azon az alapon, hogy az nem volt releváns. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a Bíróság a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 143. pontjában jelezte, hogy az AEC‑tesztnek tényleges jelentősége volt az általa arra vonatkozóan lefolytatott értékelés szempontjából, hogy a szóban forgó engedményekben megnyilvánuló magatartás alkalmas volt‑e arra, hogy a hasonlóan hatékony versenytársak kiszorítására irányuló hatást váltson ki, ami összhangban áll a megtámadott határozat (925) preambulumbekezdésével. Végül a Bizottság lényegében megjegyezte, hogy bár a megtámadott határozatban elsősorban nem az AEC‑tesztre támaszkodott, e tesztet kiegészítő jelleggel elvégezte, és az lehetővé tette annak bizonyítását, hogy a vitatott engedmények alkalmasak voltak arra, hogy versenyellenes kiszorításhoz vezessenek.

133    E tekintetben először is hangsúlyozni kell, hogy a jelen ügyben nem vitatott, hogy a felperes a közigazgatási eljárás során bizonyítékokkal alátámasztva azt állította, hogy magatartása nem volt alkalmas a verseny korlátozására, különösen pedig arra, hogy kiváltsa a terhére rótt kiszorító hatásokat, ami – amint az a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 138. és 139. pontjából kitűnik – a Bizottságot arra kötelezte, hogy elemezze az engedményrendszer kiszorításra való alkalmasságát. Egyébiránt meg kell állapítani, hogy többek között a megtámadott határozat (920)–(926), (950), (972), (981), (989), (1000) és (1001) preambulumbekezdéséből, valamint a Bizottság által az elsőfokú eljárásban benyújtott beadványaiban és a 2020. évi tárgyaláson adott magyarázatokból kitűnik, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az 1979. február 13‑i Hoffmann‑La Roche kontra Bizottság ítéletből (85/76, EU:C:1979:36) eredő elvekre tekintettel az EUMSZ 102. cikk megsértésének megállapításához nem volt szükség a vitatott engedmények kiszorításra való alkalmasságának bizonyítására, mivel ez utóbbiak jellegüknél fogva versenyellenesek voltak.

134    Elsősorban, ami a megtámadott határozat fent említett preambulumbekezdéseit illeti, amelyek mindegyike a határozatnak az engedmények feltételhez kötöttségére vonatkozó, az AEC‑elemzést megelőző részében szerepel, a Bizottság többek között a megtámadott határozat (923) preambulumbekezdésében kiemelte, hogy „[a]z Intel állításával ellentétben […] a tényleges kiszorítást nem kell bizonyítani”, és hogy „[e]zenkívül az [EUMSZ 102. cikk] megsértése következhet az erőfölényben lévő vállalkozás által követett gyakorlat versenyellenes céljából is”.

135    A Bizottság továbbá a megtámadott határozat (925) preambulumbekezdésében a következőket állapította meg:

„Noha a fenti megállapítások – objektív igazolás hiányában – az ítélkezési gyakorlat értelmében önmagukban elégségesek az [EUMSZ 102. cikk] megsértésének megállapításához, a Bizottság a 4.2.3–4.2.6. szakaszban azt is bizonyítania fogja, hogy amellett, hogy megfelelnek a (920), (921) és (923) preambulumbekezdésben említett ítélkezési gyakorlatban meghatározott feltételeknek, az Intel által a Dell, a HP, a NEC és a Lenovo részére nyújtott, feltételhez kötött árengedmények és az MSH részére nyújtott, feltételhez kötött kifizetések képesek, illetve alkalmasak voltak kiszorító hatás kiváltására (amely kárt okozhat a fogyasztóknak). Noha az ítélkezési gyakorlat értelmében nem elengedhetetlen az [EUMSZ 102. cikk] megsértésének bizonyításához, a hasonlóan hatékony versenytárs elemzés elvégzése az annak bizonyítására kínálkozó egyik lehetőség, hogy az Intel által nyújtott engedmények és kifizetések képesek vagy alkalmasak voltak‑e a versenytársak kiszorításának előidézésére (4.2.3. szakasz). Ezen elemzés eredményei, illetve a kvalitatív és kvantitatív bizonyítékok (4.2.4 és 4.2.5. szakasz) alapján, valamint az objektív igazolás és a hatékonyság növekedésének hiányára (4.2.6. szakasz) figyelemmel a Bizottság megállapítja, hogy az Intel által a Dell, a HP, a NEC és a Lenovo részére biztosított feltételhez kötött engedmények, valamint az Intel által az MSH részére teljesített, feltételhez kötött kifizetések az [EUMSZ 102. cikk] szerinti olyan visszaélést valósítottak meg, amely a Bizottság különös figyelmére tarthat igényt.”

136    A megtámadott határozat (926) preambulumbekezdésében, amely bevezeti az engedmények jellegének és működésének a Bizottság általi elemzését, többek között az szerepel, hogy „jóllehet ez [az említett határozat] (920), (921) és (923) preambulumbekezdés[é]ben hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében nem elengedhetetlen, a Bizottság bizonyítani fogja, hogy a feltételhez kötött engedményrendszerek minden OEM‑et megakadályoztak abban, hogy az AMD‑től szerezzenek be x86‑os CPU‑kat, vagy ezt megnehezítették számukra[, valamint] bemutatja, hogy az MSH‑nak nyújtott, feltételhez kötött kifizetések hogyan működtek arra irányuló ösztönzőként, hogy az MSH kizárólag [az] Intel [CPU‑ival felszerelt] asztali számítógépeket értékesítsen, valamint megakadályozták vagy megnehezítették az AMD [CPU‑ival felszerelt] asztali számítógépek MSH általi értékesítését”.

137    Ami a megtámadott határozat (Dellre vonatkozó) (950) preambulumbekezdését, (HP‑re vonatkozó) (972) preambulumbekezdését, (NEC‑re vonatkozó) (981) preambulumbekezdését, (Lenovóra vonatkozó) (989) preambulumbekezdését és (MSH‑ra vonatkozó) (1000) preambulumbekezdését illeti, amelyek az egyes OEM‑ek, illetve az MSH részére nyújtott engedmények feltételhez kötöttségének elemzését zárja le, a Bizottság következetesen úgy ítélte meg, hogy az Intel által ezen OEM‑eknek, illetve az MSH‑nak nyújtott engedmények vagy kifizetések összege valójában ahhoz a feltételhez volt kötve, hogy az utóbbiak teljes x86‑os CPU szükségletüket az Inteltől szerezzék be, továbbá, hogy ezek az engedmények, illetve kifizetések megfelelnek a megtámadott határozat (920), (921) és (923) preambulumbekezdésében említett ítélkezési gyakorlatban a visszaélésszerűnek minősítés tekintetében megállapított feltételeknek, és végül, hogy ezek az engedmények, illetve kifizetések azzal a hatással jártak, hogy korlátozták az OEM‑nek, illetve az MSH‑nak az x86‑os CPU‑k beszerzési forrásának megválasztására vonatkozó szabadságát, és megakadályozták a többi versenytársat abban, hogy x86‑os CPU‑kat szállítsanak ezen OEM‑eknek vagy az MSH‑nak.

138    Végül a megtámadott határozat (1001) preambulumbekezdésében, amely „Az árengedmények jellege és működése” című 4.2.2. szakaszban szereplő elemzést lezárja, a Bizottság a következőket állapította meg:

„Figyelemmel a 4.2.2.2–4.2.2.6. szakaszban bemutatott bizonyítékokra[, amelyek az OEM‑eknek és az MSH‑nak nyújtott engedmények jellegére és működésére vonatkoznak,] és a 4.2.1. szakaszban felidézett ítélkezési gyakorlatra, [vagyis a Hoffmann‑La Roche ítélkezési gyakorlatra,] az a következtetés vonható le, hogy az Intel által 2002 negyedik negyedéve és 2005 decembere között a Dell, a HP és a NEC részére nyújtott engedmények összege valójában ahhoz a feltételhez kapcsolódott, hogy ezen ügyfelek x86‑os CPU szükségleteiket kizárólag (Dell) vagy meghatározott szegmensekben szinte kizárólag (HP és NEC) az Inteltől szerezzék be […] A szóban forgó engedmények és kifizetések hűségengedménynek minősülnek, amelyek megfelelnek a releváns ítélkezési gyakorlatban a visszaélésszerűnek minősítés tekintetében megállapított feltételeknek (lásd a (920), (921) és (923) preambulumbekezdést). Ezenkívül azzal a hatással jártak, hogy korlátozták az OEM‑ek és az MSH választási szabadságát.”

139    Másodsorban, ami a Bizottság által az elsőfokú eljárásban benyújtott írásbeli beadványaiban, valamint a 2020. évi tárgyaláson adott magyarázatokat illeti, a Bizottság először is az ellenkérelem 144. pontjában a következőket fejtette ki:

„A felperes állításával ellentétben […] a határozat szerkezetéből és szövegéből kitűnik, hogy a Bizottságnak nem kell szükségképpen bizonyítania az Intel magatartásának potenciális hatásait. A (920)–(925) preambulumbekezdés igen világosan kifejti az AEC‑elemzésnek a [megtámadott] határozatban játszott szerepét, mivel nem hagy kétséget afelől, hogy az előző preambulumbekezdésekben szereplő elemzés objektív igazolás hiányában bizonyítja az Intel által nyújtott kizárólagossági engedmények és kifizetések jogellenes jellegét, mivel azok a Hoffmann‑La Roche [ítélkezési gyakorlat] értelmében hűségengedménynek minősülnek, továbbá versenyellenes célt követnek vagy versenyellenes stratégiába illeszkednek. Ezen okok mindegyike miatt a [megtámadott] határozat (a (925) preambulumbekezdésben) arra a következtetésre jut, hogy nem szükséges bizonyítani az Intel által nyújtott kizárólagossági engedmények és kifizetések potenciális kiszorító hatását annak meghatározása érdekében, hogy e magatartások ellentétesek voltak‑e az [EUMSZ] 102. cikkel.”

140    Másodszor, az ellenkérelem 145. pontjában a Bizottság hangsúlyozta, hogy a „megtámadott határozat (a (925) preambulumbekezdésben) egyértelműen kimondja, hogy [a Bizottság] az Intel engedményeinek potenciális hatásait csak annak alátámasztása érdekében állapítja meg, hogy e magatartások különös figyelmet érdemelnek a részéről”.

141    Harmadszor, az ellenkérelem 283. pontjában a Bizottság előadja, hogy „a felperes állításaival ellentétben nem volt köteles bizonyítani, hogy az Intel kizárólagossági engedményei alkalmasak voltak arra, hogy kiszorítsanak egy hasonlóan hatékony versenytársat”, és hogy „[a]mint azt a [megtámadott] határozat (925) és (926) preambulumbekezdése említi, az Intel kizárólagossági engedményeinek a piacra gyakorolt potenciális hatásaival kapcsolatos […] megállapításai nem képezték részét a visszaélésszerű jellegük megállapítása érdekében végzett jogi elemzésnek, hanem inkább azon tényezők egyikét jelentették, amelyek alapján […] arra a következtetésre jutott, hogy a jogsértés különös figyelmet érdemel a részéről”.

142    Negyedszer, a viszonválasz 109. pontjában a Bizottság rámutatott, hogy „[a]mint azt a [megtámadott] határozat jelzi, az [AEC‑]elemzésre fordított erőfeszítéseket nem lehet arra utaló jelnek tekinteni, hogy [a Bizottság] el kívánt térni a hűségengedményekre vonatkozó, régóta fennálló ítélkezési gyakorlattól”.

143    Végül ötödször, az engedmények általi lefedettség mértékét, az engedmények időtartamát és összegét illetően a Bizottság a viszonválasz 68. pontjában mindenekelőtt hangsúlyozta, hogy „az Intel által az időtartammal kapcsolatban felvetett kérdés jogilag nem releváns”, mivel „[a] Hoffmann‑La Roche ügyben hozott ítélet ugyanis az időtartamot nem tekintette releváns tényezőnek a magatartás visszaélésszerű jellegének […] értékelése szempontjából”. Ezt követően a Bizottság az ellenkérelem 166. pontjában rámutatott, hogy „a felperes [azon] érve[, amely szerint nem vette figyelembe az engedmények terjedelmét], célt téveszt, [azzal az indokkal, hogy] – amint azt a [megtámadott határozat] (1620) preambulumbekezdése kimondja – a határozat nem az engedmények terjedelmét kérdőjelezi meg, hanem a kizárólagosságot, amelynek ellentételezéseként azokat nyújtották, valamint a versenyellenes célt, amelyre irányultak”. Végül ugyanezen beadvány 169. és 170. pontjában a Bizottság azt állította, hogy „[h]a az Intel arra kívánna hivatkozni, hogy kizárólagossági engedményei csak bizonyos típusú x86‑os [CPU‑k] tekintetében korlátozták a versenyt, [a Bizottság] ilyen kijelentésekre inkább a keresetlevél bírságok összegével foglalkozó részében [számított volna]”, mivel „a hűségengedményekre vonatkozó ítélkezési gyakorlatban semmi nem utal arra, hogy azok jogellenes jellege attól függ, hogy a piac egészét vagy annak »csupán« egy szegmensét fedik‑e le”.

144    A fenti 134–143. pontból tehát az következik, hogy a Bizottság a Hoffmann‑La Roche ítélkezési gyakorlatból először is azt a következtetést vonta le, hogy a vitatott engedmények jellegüknél fogva versenyellenesek voltak, így az EUMSZ 102. cikk megsértésének bizonyításához nem volt szükség a kiszorításra való alkalmasság bizonyítására. Másodszor, noha a megtámadott határozat tartalmaz egy, az említett engedmények kiszorításra való alkalmasságára vonatkozó kiegészítő elemzést, a Bizottság úgy ítélte meg, hogy ezen ítélkezési gyakorlat értelmében ezen engedmények visszaélésszerű jellegének megállapítása során nem köteles figyelembe venni ezt az elemzést. Végül harmadszor, továbbra is ugyanezen ítélkezési gyakorlatra támaszkodva a Bizottság többek között úgy ítélte meg, hogy bizonyos kritériumok a visszaélés fennállásának megállapítása szempontjából nem relevánsak.

145    Márpedig meg kell állapítani, hogy ez az álláspont nem felel meg a – Bíróság által a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 137–139. pontjában pontosított – Hoffman‑La Roche ítélkezési gyakorlatnak. Meg kell tehát állapítani, hogy a felperes és az ACT megalapozottan állítja, hogy a Bizottság akkor, amikor abból az előfeltevésből indult ki, hogy lényegében a Hoffman‑La Roche ítélkezési gyakorlat lehetővé teszi számára, hogy annak megállapítására szorítkozzon, hogy a vitatott engedmények sértik az EUMSZ 102. cikket, azzal az indokkal, hogy azok jellegüknél fogva visszaélésszerűek, anélkül hogy ezen engedmények visszaélésszerű jellegének megállapítása során szükségképpen figyelembe kellene vennie a verseny korlátozására való alkalmasságukat, a megtámadott határozatban tévesen alkalmazta a jogot.

146    A Bizottság a megtámadott határozat (925) preambulumbekezdésében kétségkívül kijelentette, hogy a megtámadott határozat 4.2.3. szakaszában kifejtett AEC‑elemzés elvégzése révén, valamint az ugyanezen határozat 4.2.4. és 4.2.5. szakaszában ismertetett minőségi és mennyiségi bizonyítékokat figyelembe véve azt is bizonyította, hogy az Intel által az OEM‑eknek nyújtott engedmények, valamint az MSH‑nak nyújtott, feltételhez kötött kifizetések képesek vagy alkalmasak voltak kiszorító hatás kiváltására. Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatból kitűnik, hogy a megtámadott határozat 4.2.3–4.2.5. szakaszában tett megállapításokat a Bizottság nem tekintette szükségesnek az Intel magatartása visszaélésszerű jellegének megállapítása érdekében végzett jogi elemzéshez.

147    Ebből következik, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban úgy ítélte meg, hogy az AEC‑teszt nem szükséges az Intel magatartása visszaélésszerű jellegének értékeléséhez és az említett magatartás visszaélésszerű jellegének megállapításához.

148    E tekintetben el kell utasítani a Bizottság által a 2020. évi tárgyaláson hivatkozott azon érvet, amely szerint lényegében e következtetés ellentmond annak, hogy a Bíróság a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 143. pontjában kimondta, hogy az AEC‑tesztnek tényleges jelentősége volt a Bizottság által arra vonatkozóan lefolytatott értékelés szempontjából, hogy a szóban forgó engedményekben megnyilvánuló magatartás alkalmas volt‑e arra, hogy a hasonlóan hatékony versenytársak kiszorítására irányuló hatást váltson ki. A fellebbezés tárgyában hozott ítélet 142. pontjának fényében ugyanis az említett 143. pontot úgy kell értelmezni, hogy a Bíróság a megtámadott határozatban szereplő részletes fejtegetésekre és a tesztnek szentelt preambulumbekezdések számára tekintettel állapította meg az AEC‑teszt jelentőségét. Ezzel szemben, ellentétben azzal, amit a Bizottság sugall, a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 143. pontjának szövege nem támasztja alá azt az álláspontot, amely szerint a Bíróság lényegében azt mondta ki, hogy az AEC‑teszt azon elemek közé tartozott, amelyeket a Bizottság az engedmények visszaélésszerű jellegének megállapításához szükségesnek ítélt.

149    A fenti megfontolások összességére tekintettel helyt kell adni annak az érvnek, amely szerint a megtámadott határozat téves jogalkalmazáson alapul. Mindazonáltal, amint az a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 143. és 144. pontjából kitűnik, az AEC‑tesztnek tényleges jelentősége volt a Bizottság által arra vonatkozóan lefolytatott értékelés szempontjából, hogy a szóban forgó engedményekben megnyilvánuló magatartás alkalmas volt‑e arra, hogy a hasonlóan hatékony versenytársak kiszorítására irányuló hatást váltson ki, és e körülmények között a Törvényszék köteles megvizsgálni az Intel által e teszttel összefüggésben megfogalmazott valamennyi érvet.

B.      Arról az érvről, amely szerint a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni azon az alapon, hogy számos hibát tartalmazó AECelemzést foglal magában

1.      A Törvényszék által gyakorolt felülvizsgálat terjedelméről

150    Az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásokban hozott bizottsági határozatok bírósági felülvizsgálatának rendszere az intézmények jogi aktusainak az EUMSZ 263. cikkben létrehozott jogszerűségi vizsgálatából áll (lásd: 2018. szeptember 26‑i Infineon Technologies kontra Bizottság ítélet, C‑99/17 P, EU:C:2018:773, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). E vizsgálat a Bizottság által az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban hozott valamennyi határozatra kiterjed, amelyeket az uniós bíróság mind jogi, mind pedig ténybeli szempontból alapos felülvizsgálatnak vet alá a felperesek által felhozott jogalapok fényében, és az általuk bemutatott bizonyítékok összességére tekintettel (lásd: 2018. szeptember 26‑i Infineon Technologies kontra Bizottság ítélet, C‑99/17 P, EU:C:2018:773, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Emlékeztetni kell azonban arra, hogy az uniós bíróságok az EUMSZ 263. cikkben említett jogszerűségi vizsgálat keretében nem helyettesíthetik a szóban forgó jogi aktus kibocsátójának indokolását a saját indokolásukkal (lásd: 2013. január 24‑i Frucona Košice kontra Bizottság ítélet, C‑73/11 P, EU:C:2013:32, 89. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

151    A felperes érve megalapozottságának vizsgálata előtt egyrészt az AEC‑teszttel kapcsolatos általános megfontolásokat kell kifejteni, másrészt fel kell idézni a bizonyítási teherre és a megkövetelt bizonyítási szintre vonatkozó szabályokat.

2.      Az AECelemzésre vonatkozó általános megfontolások

152    A megtámadott határozat (1003) és azt követő preambulumbekezdéseiben meghatározott és a Bizottság által a jelen ügyben alkalmazott AEC‑teszt kiindulópontja az, hogy figyelembe véve különösen az Intel termékének jellegét, márkaarculatát és profilját, az Intel megkerülhetetlen kereskedelmi partner volt, és az OEM‑ek CPU szükségleteik legalább egy részét mindig is az Inteltől szerezték be, függetlenül az alternatív beszállító kínálatának minőségétől. Következésképpen az ügyfelek csak egy adott piaci részesedés tekintetében voltak hajlandók és képesek arra, hogy beszerzéseiket ezen alternatív beszállítóhoz tegyék át (a továbbiakban: vitatható rész). E megkerülhetetlen kereskedelmi partneri minőségből következett az Intel arra való képessége, hogy a nem vitatható részt eszközként használja a piac vitatható részében irányadó ár csökkentése érdekében.

153    Amint azt a Törvényszék az első ítélet 141. pontjában megjegyezte, a megtámadott határozatban elvégzett AEC‑teszt abból az elvből indul ki, amely szerint a hasonlóan hatékony versenytársnak, amely megpróbálja megszerezni a megrendelések azon vitatható részét, amelyet addig az erőfölényben lévő vállalkozás elégített ki, kompenzációt kell nyújtania az ügyfél számára azon kizárólagossági engedmény miatt, amelyet elveszítene, amennyiben a kizárólagossági vagy szinte kizárólagossági feltételben meghatározottnál kisebb mértékben vásárolna. Az AEC‑teszt tehát annak meghatározására irányul, hogy az erőfölényben lévő vállalkozáshoz hasonlóan hatékony versenytárs, amelyet az erőfölényben lévő vállalkozással azonos költségek terhelnek, ebben az esetben is képes‑e fedezni költségeit.

154    A jelen ügyben alkalmazott AEC‑teszt meghatározza azt az árat, amelyen az Intelhez hasonlóan hatékony versenytársnak az x86‑os CPU‑it kínálnia kellett volna annak érdekében, hogy kompenzáljon egy OEM‑et az Intel által nyújtott bármilyen kizárólagossági kifizetés elvesztése miatt. Ezt az árat az AEC‑teszt keretében „tényleges árnak” nevezik.

155    Főszabály szerint a teljes engedmény azon része, amelyért egy hasonlóan hatékony versenytársnak kompenzációt kell nyújtania, csak az engedményeknek a kizárólagos beszerzés feltételéhez kötött összegét foglalja magában, a mennyiségi engedmények kizárásával (a továbbiakban: az engedmények feltételhez kötött része). Amint az többek között a megtámadott határozat (1460) preambulumbekezdéséből kitűnik, az AEC‑teszt annak érdekében, hogy csak a kifizetés feltételhez kötött részét vegye figyelembe, a jelen ügyben a – feltételhez kötött engedmények levonását követő – átlagos eladási árra, vagyis a listaárra hivatkozik.

156    Minél kisebb a vitatható rész, és következésképpen azon termékek mennyisége, amelyekkel az alternatív beszállító versenyezhet, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a kizárólagossági kifizetés alkalmas lesz egy hasonlóan hatékony versenytárs kiszorítására. Ugyanis, amennyiben az Intel által az ügyfelének nyújtott kifizetések elvesztését az alternatív beszállító által a vitatható részre vonatkozóan kínált termékek csekély mennyiségére kell elosztani, ez a tényleges ár érzékelhető csökkenését eredményezi. Ez utóbbi tehát valószínűleg alacsonyabb lesz az Intel költségeinek reális mértékénél.

157    A tényleges árat az Intel költségeinek reális mértékével kell összehasonlítani. Az Intel költségei megtámadott határozatban elfogadott reális mértékének az átlagos elkerülhető költség felel meg.

158    Amint az különösen a megtámadott határozat (1006) preambulumbekezdéséből kitűnik, megállapítható, hogy a kizárólagossági kifizetések rendszere alkalmas arra, hogy megakadályozza a hasonlóan hatékony versenytársak piacra jutását abban az esetben, ha a tényleges ár alacsonyabb az Intel átlagos elkerülhető költségénél. Ebben az esetben az AEC‑teszt negatív eredményéről van szó. Ha viszont a tényleges ár magasabb, mint az átlagos elkerülhető költség, feltételezendő, hogy egy hasonlóan hatékony versenytárs fedezni tudja a költségeit, tehát képes arra, hogy belépjen a piacra. Ebben az esetben az AEC‑teszt pozitív eredményre vezet.

159    Ezen általános megfontolások fényében kell megvizsgálni a felperes azon érveinek megalapozottságát, amelyek szerint az AEC‑elemzés számos hibát tartalmaz.

3.      A bizonyítási teherről és a megkövetelt bizonyítási szintről

160    A felperes az uniós bíróság ítélkezési gyakorlatára hivatkozik, és kiemeli többek között, hogy a versenyjogi ügyek kvázi büntetőjogi jellegűek, ami azt jelenti, hogy azoknál a megkövetelt bizonyítási szint magas, és alkalmazandó az ártatlanság vélelme.

161    Amint arra az első ítélet 62. és azt követő pontjai emlékeztetnek, az 1/2003 rendelet 2. cikke szerint az EUMSZ 102. cikk alkalmazásával járó minden eljárásban a jogsértéssel járó bizonyítási terhet a jogsértést állító fél vagy hatóság – vagyis jelen esetben a Bizottság – viseli. Ezenkívül az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a bíróságban felmerülő bármely kételynek annak a vállalkozásnak a javát kell szolgálnia, amely a jogsértést megállapító határozat címzettje. A bíróság tehát nem állapíthatja meg, hogy a Bizottság jogilag megkövetelt módon bizonyította a kérdéses jogsértés fennállását, amennyiben – különösen egy bírságot kiszabó határozat megsemmisítésére irányuló eljárás során – még kételye áll fenn e kérdéssel kapcsolatosan (2004. július 8‑i JFE Engineering és társai kontra Bizottság ítélet, T‑67/00, T‑68/00, T‑71/00 és T‑78/00, EU:T:2004:221, 177. pont; 2011. július 12‑i Hitachi és társai kontra Bizottság ítélet, T‑112/07, EU:T:2011:342, 58. pont).

162    Ez utóbbi helyzetben ugyanis tekintettel kell lenni az ártatlanság vélelmére, amely az uniós jog általános elvét képezi, és amely ma az Európai Unió Alapjogi Chartája 48. cikkének (1) bekezdésében szerepel (lásd: 2012. november 22‑i E.ON Energie kontra Bizottság ítélet, C‑89/11 P, EU:C:2012:738, 72. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik az is, hogy az ártatlanság vélelmének elve alkalmazandó azokban a vállalkozásokat érintő, versenyszabályok megsértésére vonatkozó eljárásokban, amelyek bírság vagy kényszerítő bírság megállapításához vezethetnek (lásd: 2012. november 22‑i E.ON Energie kontra Bizottság ítélet, C‑89/11 P, EU:C:2012:738, 73. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

163    Bár a Bizottságnak pontos és ellentmondásmentes bizonyítékot kell szolgáltatnia azon szilárd meggyőződésének alátámasztására, hogy az állítólagos jogsértés megtörtént, fontos hangsúlyozni, hogy nem szükséges a Bizottság által előterjesztett minden egyes bizonyítéknak a jogsértés összes eleme tekintetében eleget tennie e feltételeknek. Elegendő, ha az intézmény által felhozott bizonyítékok a maguk összességében értékelve megfelelnek e követelménynek, ahogy azt az EUMSZ 101. cikk végrehajtására vonatkozó ítélkezési gyakorlat megállapítja (lásd: 2017. január 26‑i Bizottság kontra Keramag Keramische Werke és társai ítélet, C‑613/13 P, EU:C:2017:49, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ez az elv az EUMSZ 102. cikk végrehajtására vonatkozó ügyekben is alkalmazandó (2010. július 1‑jei AstraZeneca kontra Bizottság ítélet, T‑321/05, EU:T:2010:266, 477. pont).

164    A Bizottság által megállapított bizonyítékok bizonyító erejét illetően két helyzetet kell megkülönböztetni.

165    Egyrészt, amennyiben a Bizottság a versenyszabályok megsértését azon feltételezésből kiindulva állapítja meg, hogy a megállapított tényállás nem magyarázható másként, mint a versenyellenes magatartás fennállásával, az uniós bíróságnak meg kell semmisítenie a szóban forgó határozatot, amennyiben az érintett vállalkozások olyan érvelést terjesztenek elő, amely a Bizottság által megállapított tényállást más megvilágításba helyezi, és amely így lehetővé teszi, hogy a tényállásnak a Bizottság által kialakított magyarázatát más hihető magyarázattal lehessen felváltani a jogsértés fennállásának megállapítása érdekében. Ilyen esetben ugyanis nem tekinthető úgy, hogy a Bizottság bizonyítékkal szolgált volna a versenyjog megsértésének fennállásáról (lásd ebben az értelemben: 1984. március 28‑i Compagnie royale asturienne des mines és Rheinzink kontra Bizottság ítélet, 29/83 és 30/83, EU:C:1984:130, 16. pont; 1993. március 31‑i Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság ítélet, C‑89/85, C‑104/85, C‑114/85, C‑116/85, C‑117/85 és C‑125/85–C‑129/85, EU:C:1993:120, 126. és 127. pont).

166    Másrészt, amennyiben a Bizottság olyan bizonyítékokra hivatkozik, amelyek főszabály szerint elegendők a jogsértés megtörténtének bizonyításához, akkor az, ha az érintett vállalkozás annak lehetőségére hivatkozik, hogy olyan körülmény állhatott fenn, amely alkalmas lehetett az említett bizonyítékok bizonyító erejének befolyásolására, nem elegendő ahhoz, hogy a Bizottságnak kelljen bizonyítania, hogy e körülmény a bizonyítékok bizonyító erejét nem befolyásolta. Éppen ellenkezőleg, azon eset kivételével, amikor az érintett vállalkozás magának a Bizottságnak a magatartása miatt nem képes ilyen bizonyítékot szolgáltatni, az érintett vállalkozásnak kell a jogilag megkövetelt módon bizonyítania egyrészt az általa hivatkozott körülmény fennállását, másrészt pedig azt, hogy e körülmény kétségessé teszi a Bizottság által hivatkozott bizonyítékok bizonyító erejét (lásd ebben az értelemben: 2010. december 15‑i E.ON Energie kontra Bizottság ítélet, T‑141/08, EU:T:2010:516, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

4.      Azon érvek megalapozottságáról, amelyek szerint a megtámadott határozat az AECtesztet illetően számos hibát tartalmaz

167    A felperes lényegében azt állítja, hogy az összes OEM és az MSH vonatkozásában elvégzett AEC‑elemzés számos hibát tartalmaz, különösen a vitatható részt, az engedmények feltételhez kötött részét és az átlagos elkerülhető költséget illetően. A felperes általános érveket ad elő, amelyeket ezt követően az egyes OEM‑ek és az MSH vonatkozásában pontosít, mégpedig a fent említett mindhárom rész tekintetében.

a)      A Dellre alkalmazott AECteszttel kapcsolatos állítólagos hibákra vonatkozó általános érvek

168    Ami a Dellnek nyújtott engedményekre tekintettel elvégzett AEC‑tesztet illeti, az Intel lényegében azt állítja, hogy a Bizottság hibákat követ el az AEC‑teszt mindhárom kulcselemének – vagyis a vitatható rész, az engedmények feltételhez kötött része és a költségek – értékelése során. Az Intel szerint az esetek többségében e hibák egyikének kijavítása elegendő lenne annak bizonyításához, hogy ő megfelel az AEC‑teszt kritériumának, még akkor is, ha a többi hibát nem javítanák ki. Az Intel előadja, hogy a Bizottság az adatokat ellentmondásos forrásokból választja ki annak érdekében, hogy az eredményeket az Intel számára kedvezőtlen irányba billentse, valamint, hogy a Bizottság a dokumentumokat szelektív és következetlen módon használja fel. Az Intel szerint ez különösen nyilvánvalóvá válik, ha összehasonlítjuk a Bizottság által az AEC‑teszt keretében végzett elemzés eredményeit azokkal a tényekkel, amelyek ténylegesen bekövetkeztek akkor, amikor a Dell 2006‑ban elkezdett az AMD‑től vásárolni.

169    Ezenkívül az Intel azt állítja, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban elismeri, hogy az engedmények az érintett első négy negyedévben (2002 decembere és 2003 októbere között) megfeleltek az AEC‑tesztnek. E tény ellenére a Bizottság a megtámadott határozat (1281) preambulumbekezdésében megmagyarázhatatlanul arra a következtetésre jutott, hogy az Intel által „2002 decembere és 2005 decembere között” nyújtott engedmények „alkalmasak voltak arra, hogy versenyellenes kiszorító hatásokat fejtsenek ki, sőt valószínűleg ilyen hatásokat fejtettek ki”. A felperes szerint a megtámadott határozat még csak meg sem próbálja megmagyarázni vagy igazolni az érvelésének e következetlenségét.

170    A Bizottság lényegében azt állítja, hogy a megtámadott határozat azt mutatja, hogy a Dellnek nyújtott kizárólagossági engedmények alkalmasak voltak egy hasonlóan hatékony versenytárs kiszorítására. A határozat különösen nem jelzi, hogy az Intel által a Dellnek nyújtott engedmények 2002 decembere és 2003 októbere között megfeleltek az AEC‑elemzésnek. A Bizottság szerint az Intel számításai kizárólag számára kedvező, optimista feltételezéseken alapulnak. A Bizottság azt állítja, hogy az Intel nem nyújtott be az adott időszakból származó olyan dokumentumokat, amelyek alátámasztanák a vitatható részre vonatkozó állításait. Azon eseményeket illetően, amelyekre azt követően került sor, hogy a Dell bejelentette, hogy beszerzéseit 2006 májusától részben az AMD‑től fogja eszközölni, a Bizottság előadja, hogy azok megerősítik azon megállapításokat, amelyek szerint az Intel által a Dellnek nyújtott engedmények kiszorító hatással járhatnak egy, az Intelhez hasonlóan hatékony versenytársra nézve. Azt is állítja, hogy az AEC‑elemzés célja nem az, hogy előrejelzéseket nyújtson a piac tényleges alakulását illetően, hanem az, hogy meghatározza az engedményrendszerek által egy elméleti helyzetben kialakított gazdasági ösztönzés mértékét.

1)      A vitatható rész értékeléséről

171    A megtámadott határozat az Intel által a Dellnek nyújtott engedményekre vonatkozó AEC‑elemzésben 7,1%‑os vitatható részt vett figyelembe. A Bizottság szerint ez a szám egy 2004. januári számítási lapból (a továbbiakban: 2004. évi számítási lap) következik, amelyet a Dell a közigazgatási eljárás során bocsátott rendelkezésére.  A Bizottság a megtámadott határozat (1202)–(1208) preambulumbekezdésében hangsúlyozta, hogy a 2004. évi számítási lap tartalmazott többek között egy, a beszerzések AMD‑hez történő átvitelének időbeli dimenziójára vonatkozó konkrét elemzést, míg a korábbi prezentációk – többek között egy „AMD Update – Dimension LOB” című, 2003. február 26‑i és egy „AMD Update” című, 2003. március 17‑i prezentáció – ezt nem tartalmazták, ennélfogva azokat a Bizottság nem vette figyelembe.

172    A megtámadott határozat (1209)–(1212) preambulumbekezdésében a Bizottság jelezte, hogy a 2004. évi számítási lap a Dell belső dokumentumának minősül, amely a Dell és az AMD közötti viszony alakulására vonatkozó feltételezéseket mutat be, az AMD‑nek az értékelt különböző tevékenységi szegmensekben történő térnyerésével, és ezt a számítási lapot a Dell által a Bizottsághoz intézett 2007. április 18‑i kísérőlevéllel együtt kell értelmezni, amelyre a megtámadott határozat (1209) preambulumbekezdésének 1542. lábjegyzete hivatkozik.

173    A megtámadott határozat (1210)–(1213) preambulumbekezdésben a Bizottság kiemelte, hogy a 2004. évi számítási lap kidolgozásának idején a Dell az előállított termékek bizonyos szegmenseit illetően az x86‑os CPU‑k beszállítójának megváltoztatását tervezte. A megtámadott határozat szerint, figyelemmel az egyes szegmensek teljes mennyiségére vonatkozó becslésre, ki lehet számítani, hogy az AMD teljes részesedése a szóban forgó négy évben, vagyis a 2005 és 2008 közötti adóévekben az első évben 7,1%‑ot, a következő három évben pedig 17,3%‑ot, 22,5%‑ot, illetve 24,2%‑ot tett ki. A Bizottság arra a következtetésre jut, hogy ily módon az AEC‑teszt szerinti elemzés céljára 7,1%‑os vitatható részt kell alapul venni.

174    A megtámadott határozat (1214)–(1254) preambulumbekezdésében a Bizottság elutasított néhány, az Intel által a vitatható részt illetően felhozott érvet, amelyek először is a 2004. évi számítási lapban szereplő számítások kezdő időpontjának meghatározására, másodszor a Dell „MAID status review” című, 2004. február 17‑i belső prezentációjára (a továbbiakban: a Dell 2004. február 17‑i prezentációja), harmadszor az Intel belső becsléseire, negyedszer pedig az Intel beszerzési szükségletei egy részének 2006‑ban az AMD‑hez történő tényleges áthelyezésére, és végül ötödször, a Dell vezetőinek az AMD és az Intel között Delaware államban folyamatban lévő polgári peres eljárásban tett tanúvallomásaira vonatkoztak.

175    A megtámadott határozat (1255)–(1259) preambulumbekezdésében a Bizottság összehasonlította a szükséges részt a vitatható résszel. A Bizottság lényegében a megtámadott határozat (1213) preambulumbekezdésében a vitatható rész tekintetében alkalmazandó releváns értékként megjelölt 7,1%‑ot vette figyelembe, és azt összehasonlította a megtámadott határozat (1194) preambulumbekezdésében szereplő 22. táblázatból (a továbbiakban: 22. táblázat) következő szükséges résszel. Ily módon úgy ítélte meg, hogy a szükséges rész a 13 negyedévből 9 esetében meghaladta a vitatható részt. Megjegyezte, hogy e következtetést nem kérdőjelezi meg az átlagos elkerülhető költség és az átlagos eladási ár közötti arány Intel általi értékelésének alkalmazása, még ha az átlagos elkerülhető költség alulértékelt is volt.

176    A Bizottság ezt követően a megtámadott határozat (1257) preambulumbekezdésében emlékeztetett arra, hogy a vitatható rész 7,1%‑os értékét a Dell 2004 januárjában készített belső becslései alapján, vagyis az előirányzott beszállítóváltásra tekintettel állapították meg, amelyre legkorábban a Dell 2005. adóévének első negyedévében kerülhetett volna sor, míg az ennek megfelelő szükséges rész 7,9% volt. A Bizottság a megtámadott határozat (1258) preambulumbekezdésében kifejtette továbbá azokat az okokat, amelyek miatt lehetséges, hogy a 2005. adóév első negyedéve előtt a vitatható rész 7,1% alatt volt. Úgy ítélte meg tehát, hogy a releváns időszak első negyedéveiben a szükséges rész és a vitatható rész közötti különbség alacsonyabb lehet annál, mint ami első látásra a 22. táblázatban szereplő számadatokból következik.

177    A megtámadott határozat (1260)–(1265) preambulumbekezdésében a Bizottság számos olyan megerősítő tényezőre hivatkozik, amelyek – amennyiben az elemzés részét képeznék – a megtámadott határozat szerint megerősítenék az engedmények kiszorításra való becsült alkalmasságát. A megtámadott határozat szerint e tényezők lényegében először is abban állnak, hogy a Dell egyértelműen úgy vélte, hogy az Intel által nyújtott engedmények bármely elvesztését az Intel által a Dell versenytársait jelentő OEM‑eknek nyújtott engedmények emelkedése is kísérné, másodszor pedig, hogy a vitatható rész becslése nem veszi figyelembe azt, hogy a Dell az Inteltől az x86‑os CPU‑któl eltérő termékeket, többek között chipseteket is vásárol.

178    Végül, a megtámadott határozat (1266)–(1280) preambulumbekezdésében a Bizottság a vitatható rész kiszámításának alternatív módszerét alkalmazta.

179    A felperes állításai egyrészt a 2004. évi számítási lap használatára és tartalmának a Bizottság általi értékelésére vonatkoznak, másrészt pedig bizonyos egyéb bizonyítékokra, amelyeknek szerinte a vitatható rész értékelésének alapjául kellett volna szolgálniuk.

180    Elsősorban, a felperes szerint a Bizottság a vitatható rész értékelését nem alapíthatta egy olyan dokumentumra, amelyről az Intelnek nem volt tudomása. Az ilyen megközelítés sérti a jogbiztonság elvét. Ezenkívül a vitatható rész 2004. évi számítási lap alapján történő értékelése téves, mivel e 7,1%‑os szám csak az AMD nyolc hónapra vonatkozó x86‑os CPU eladásain alapul, és a 2004. évi számítási lap szelektív és következetlen elemzése teljességgel hiteltelenné teszi a Bizottság következtetéseit. Végül a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat elismeri, hogy az Intel által a Dellnek nyújtott engedmények az érintett első négy negyedévben, azaz 2002 decembere és 2003 októbere között megfeleltek az AEC‑tesztnek.

181    A felperes a 2004. évi számítási lapban figyelembe vett időszakot illetően Shapiro professzor 2008. január 4‑i jelentésének 82–86. és 121–131. pontjára is hivatkozik, előadva, hogy ha a Dell attól tartott volna, hogy az Intel az AMD‑től történő beszerzés megkezdését követően megtorlást alkalmaz, nem közölte volna azon döntését, hogy egy versenytárshoz fordul, és e döntést az utolsó pillanatig, a következő negyedévre szóló engedmények feltételeiről és mértékéről való megállapodás megkötéséig titokban tartotta volna.

182    A felperes szerint Shapiro professzor 2008. január 4‑i jelentésének 82–86. pontja kiemeli annak az időpontnak a jelentőségét, amikor a Dell meghozta az x86‑os CPU‑k AMD‑től történő beszerzésére vonatkozó döntését, és ezt az időpontot összeveti azzal az időponttal, amikor az AMD x86‑os CPU‑inak a Dell részére történő első szállítására ténylegesen sor kerülhetett. Shapiro professzor a Dell 2004. február 17‑i prezentációjára támaszkodott annak jelzéséhez, hogy e két időpont között három vagy négy hónap telhetett el (így különösen 2004. február az elsőt és 2004. június között a másodikat illetően). Shapiro professzor szerint az x86‑os CPU‑k AMD általi szállításának tényleges kezdő időpontját (tehát azt, hogy a 2004. évi számítási lap szerinte csak a jelzett első év nyolc hónapjának felel meg) is figyelembe véve a Dell vitatható része inkább 10,65%‑ot tehetett ki.

183    Másodsorban, a felperes lényegében azt állítja, hogy a vitatható rész megtámadott határozatban szereplő értékelése téves, mivel a Bizottság tévesen utasította el a Dell vezetői által szolgáltatott azon bizonyítékokat, amelyek azt támasztották alá, hogy a vitatható rész messze meghaladta a Bizottság által megállapított mértéket, és 12,5% és 17,5% között alakult, valamint az azt alátámasztó bizonyítékokat, hogy az Intel úgy vélte, hogy a Dell vitatható része 15% és 25% között ingadozott, végül pedig a Dell beszerzéseinek 2006‑ban az AMD‑hez történő áthelyezésével kapcsolatos bizonyítékokat.

184    A Bizottság lényegében azt válaszolja, elsősorban, hogy a 2004. évi számítási lap a vitatható rész értékelése céljára megbízhatóbb az Intel által benyújtott dokumentumoknál, mivel a Dell adott időszakból származó dokumentumáról van szó, amely az e vállalkozás általi x86‑os CPU beszerzések AMD‑hez történő lehetséges átvitelére vonatkozó alapos és részletes mennyiségi elemzést tartalmaz.

185    Ellenkérelmében a Bizottság előadja, hogy a 2006 májusa és júliusa közötti – vagyis a Dell beszerzései AMD‑hez történő részleges átvitelének bejelentését követő – időszakból származó dokumentumok elemzése, noha csak korlátozott súllyal bír a megtámadott határozatban elvégzett AEC‑teszthez képest, megerősíti, hogy az Intelnek közvetlenül azt követően, hogy bejelentették a Dell beszerzéseinek az AMD‑hez történő részleges átvitelét, vagyis négy hónappal azelőtt, hogy a Dell megkezdte volna az AMD x86‑os CPU‑ival felszerelt termékek értékesítését, módjában állt csökkenteni a Dellnek nyújtott engedményeket. A Bizottság jelzi továbbá, hogy noha helyes azt állítani, hogy a 2004. évi számítási lap az első év tekintetében csak a Dellnek az AMD x86‑os CPU‑ival felszerelt termékek – 2004 első négy hónapjának elteltét követően kezdődő – értékesítésére irányuló terveire vonatkozott, a Dell mindazonáltal a 2004‑es év egészét illetően, az értékesítés kezdetét megelőző négy hónapot is beleértve, az engedmények 50%‑ának elvesztésére számított.

186    A Bizottság fő észrevételeinek 46. pontjában továbbá a következőket adja elő:

„[A] megtámadott határozat úgy ítéli meg, hogy az AEC‑elemzés szempontjából releváns időszak legkésőbb akkor kezdődik, amikor az Intelnek módjában állt, hogy felfüggessze az ügyfeleinek nyújtott engedményeket. Ennek oka egyszerű: amikor az Intel ügyfelei elemezték az AMD‑re való átállás előnyeit és hátrányait, az egész időszakot figyelembe kellett venniük, amelynek során e döntés pénzügyi következményekkel járna.”

187    Másodsorban, a Bizottság szerint az Intel nem szolgáltatott semmilyen, a tényállás időszakából származó dokumentumot azon állításának alátámasztása érdekében, hogy véleménye szerint a vitatható rész 15% és 25% között volt. Az egyetlen dokumentum, amelyet az Intel benyújtott, az egyik vezetője által a közigazgatási eljárás céljára szerkesztett ad hoc dokumentum, amely olyan információkat tartalmaz, amelyek legalábbis részben ellentmondanak egy, a tényállás időszakából származó és az Intel ugyanazon vezetője által készített dokumentumnak. A Bizottság azt állítja, hogy emiatt a megtámadott határozat nem foglal állást abban a kérdésben, hogy a vitatható rész értékelésének az erőfölényben lévő vállalkozás elvárásain kell‑e alapulnia.

188    Először a felperesnek a jogbiztonság elvére alapított állításait kell megvizsgálni, ezt követően pedig a – lényegében a vitatható rész felperes által vitatott kiszámításának alapjául szolgáló – 2004. évi számítási lapra vonatkozó állításait.

i)      A jogbiztonság elvére alapított érvekről

189    A felperes a jogbiztonság elvére hivatkozik annak kifogásolása érdekében, hogy a Bizottság a Dell vitatható részét 7,1%‑ban állapította meg, a 2004. évi számítási lapra támaszkodva, amelyet a Dell 2007. április 18‑i kísérőlevelének mellékleteként közöltek a Bizottsággal, jóllehet a Dell olyan bizalmas elemeket tartalmazó belső dokumentumáról van szó, amelyekről a felperesnek a releváns időszakban, azaz 2002 decembere és 2005 decembere között nem volt tudomása.

190    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a 2010. október 14‑i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítéletben (C‑280/08 P, EU:C:2010:603, 198–202. pont) a Bíróság megállapította, hogy annak értékelésekor, hogy egy erőfölényben lévő vállalkozás árképzési gyakorlata az EUMSZ 102. cikket megsértve alkalmas‑e egy versenytárs kiszorítására, magának az erőfölényben lévő vállalkozásnak az árain és stratégiáján alapuló kritériumot kell választani. Mivel az említett ügyben szóban forgó árképzési gyakorlat visszaélésszerű jellege az erőfölényben lévő vállalkozás versenytársai tekintetében fennálló kiszorító hatásából következett, a Törvényszék, anélkül hogy tévesen alkalmazná a jogot, megállapíthatta, hogy a Bizottság alapozhatta az erőfölényben lévő vállalkozás árképzési gyakorlatának visszaélésszerű jellegére vonatkozó elemzését kizárólag ez utóbbi díjaira és költségeire. E kritérium, amely lehetővé teszi annak vizsgálatát, hogy maga az erőfölényben lévő vállalkozás tudta volna‑e veszteség nélkül kínálni szolgáltatásait az előfizetőinek, amennyiben az általa alkalmazott nagykereskedelmi árat kellett volna fizetnie a helyi hurokhoz való nagykereskedelmi hozzáférési szolgáltatásokért, alkalmas volt annak meghatározására, hogy a fellebbező árképzési gyakorlata az árprés révén kiszorító hatást gyakorolt‑e a versenytársakra. A Bíróság megállapította, hogy annál is inkább indokolt volt e megközelítés, mivel – amint a Törvényszék a 2008. április 10‑i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítélet (T‑271/03, EU:T:2008:101) 192. pontjában lényegében megállapította – megfelel a jogbiztonság általános elvének is, mivel költségeinek figyelembevétele lehetővé teszi az erőfölényben lévő vállalkozás számára, hogy az EUMSZ 102. cikk értelmében ráháruló különleges felelősségre tekintettel értékelje saját magatartásának jogszerűségét, mivel, noha az erőfölényben lévő vállalkozás ismeri saját költségeit és díjait, főszabály szerint nem ismeri a versenytársakét.

191    Ezt az ítélkezési gyakorlatot a 2011. február 17‑i TeliaSonera Sverige ítélet (C‑52/09, EU:C:2011:83, 41–46. pont) pontosította. Ezen ítélet 45. és 46. pontjában a Bíróság kimondta, hogy nem zárható ki, hogy a versenytársak árai és költségei relevánsak lehetnek a szóban forgó árképzési gyakorlat vizsgálata során. A Bíróság szerint ez az eset állhat elő különösen akkor, ha az erőfölényben lévő vállalkozás költségszerkezete objektív okokból nem azonosítható pontosan, vagy ha a versenytársaknak nyújtott szolgáltatás olyan infrastruktúra egyszerű üzemeltetésében áll, amelynek az előállítási költségét már értékcsökkenésként leírták, és ily módon az ezen infrastruktúrához való hozzáférés többé nem jelent az erőfölényben lévő vállalkozásnak azzal a költséggel gazdaságilag összehasonlítható költséget, mint amelyet versenytársainak az említett infrastruktúrához való hozzáférés érdekében vagy ezen kívül akkor kell viselniük, amikor a piac sajátos versenyfeltételei például azon körülmény okán megkövetelik, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás költségszintje éppen azon verseny intenzitásának függvénye, amelynek e vállalkozás ki van téve. Így az árprést eredményező árképzési gyakorlat visszaélésszerű jellegének értékelése keretében főszabály szerint és elsősorban az érintett erőfölényben lévő vállalkozás árait és költségeit kell figyelembe venni a szolgáltatások kiskereskedelmi piacán. Csak abban az esetben kell megvizsgálni az e piacon jelen lévő versenytársak árait és költségeit, ha a körülményekre tekintettel a fenti árakra és költségekre nem lehet hivatkozni (lásd ebben az értelemben: 2018. december 13‑i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítélet, T‑827/14, EU:T:2018:930, 165. pont).

192    Még ha feltételezzük is, hogy a kiszorító árazásra vagy árprésre vonatkozó ügyekben kialakított ezen ítélkezési gyakorlat átültethető a jelen jogvitára a vitatható résznek az árengedményekkel kapcsolatos gyakorlatokra alkalmazott AEC‑teszt keretében történő meghatározása céljából, az Intel érveinek nem lehet helyt adni.

193    A fenti 191. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból ugyanis az következik, hogy azon elv alól, amely szerint valamely magatartás visszaélésszerű jellegének vizsgálata céljából elsődlegesen az erőfölényben lévő vállalkozás által ismert adatokra kell támaszkodni, kivételt képez az az eset, ha a körülményekre tekintettel nem lehet az említett adatokra támaszkodni, és így más gazdasági szereplők által ismert adatokra kell támaszkodni.

194    A jelen ügyben az Intel megjegyzi, hogy véleménye szerint a releváns időszakban a Dell vitatható része 15% és 25% között mozgott, „valamint, hogy a Dellnek a tényállás időszakából származó dokumentumai egybevágnak ezzel a becsléssel, amit” I1, a tényállás idején az Intelnek a Dellhez fűződő viszonyáért felelős személy 2007. december 21‑i nyilatkozata (a továbbiakban: I1 2007. december 21‑i nyilatkozata) is megerősített.

195    E tekintetben meg kell állapítani, hogy I1 2007. december 21‑i nyilatkozatát a felperes egy képviselője tette, és az a felperes megállapított jogsértésért való felelősségének mérséklésére irányul. E nyilatkozat tehát gyenge, vagy legalábbis a közigazgatási eljárásban vagy a Törvényszék előtt benyújtott dokumentumok bizonyító erejénél gyengébb bizonyító erővel rendelkezik (lásd ebben az értelemben: 2008. július 8‑i Lafarge kontra Bizottság ítélet, T‑54/03, nem tették közzé, EU:T:2008:255, 379. pont).

196    Ami a „Dell tényállás időszakából származó dokumentumait” illeti, amelyekre a felperes hivatkozik, azok magukban foglalják a Dell egy belső dokumentumát, nevezetesen D1 2005. november 10‑i elektronikus levelét (a továbbiakban: D1 2005. november 10‑i elektronikus levele), amely 2009. február 18‑án benyújtott terhelő bizonyítékot jelent, amelynek tekintetében az Intel nem állítja, hogy arról a releváns időszakban tudomással bírt volna, valamint D3 által az Intel és az AMD között Delaware államban folyamatban lévő polgári peres eljárás keretében 2009. február 11‑én tett – tehát a releváns időszaknál későbbi – nyilatkozatokat.

197    A fentiekből következik, hogy az egyetlen releváns elem, amelyre a felperes azon állításainak alátámasztása érdekében hivatkozik, amelyek szerint tudomása volt a Dell vitatható részére vonatkozó bizonyos becslésekről, amelyekre a releváns időszakban magatartása jogszerűségének értékelése érdekében támaszkodhatott volna, az egyik vezetőjének nyilatkozata, amely a felperes megállapított jogsértésben való felelősségének mérséklésére irányult.

198    Amint arra a Bizottság helyesen rámutat, a felperes semmilyen okirati bizonyítékot nem terjesztett elő a Törvényszék előtt, amely a Dell vitatható részének becslésére vonatkozna, amelyről a releváns időszakban tudomása lett volna. A fenti 197. pontban említett nyilatkozat tartalmának alátámasztása érdekében a felperes ugyanis a Dell belső dokumentumaira vagy a Dell egyik vezetőjének nyilatkozataira támaszkodik, noha nem bizonyított, hogy azokról a releváns időszakban tudomása volt.

199    Ebből következik, hogy amennyiben a jelen ügyben – amint azt az Intel állítja – a jogbiztonság elvét kellene alkalmazni, a Bizottság köteles lenne kizárólag a felperes egy képviselője által tett és a felperesnek a megállapított jogsértésért fennálló felelősségének enyhítésére irányuló nyilatkozatra támaszkodni a Dell vitatható részének meghatározása érdekében, anélkül hogy a Dell belső dokumentumaira támaszkodhatna, amelyek közül egyes dokumentumok egyébként pedig a priori relevánsak a felperes számára, hiszen azokra hivatkozik az említett nyilatkozat megalapozottságának alátámasztása érdekében.

200    Ennélfogva, hacsak nem fogadjuk el, hogy ahhoz, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás mentesüljön minden felelősség alól, elegendő az, hogy e vállalkozás egy képviselője a közigazgatási eljárás céljára bizonyos mentő nyilatkozatokat tegyen, meg kell állapítani, hogy a jelen ügy körülményei között a Bizottság nem volt köteles kizárólag az Intel számára a releváns időszakban ismert adatokra vonatkozó bizonyítékokra támaszkodni, és figyelembe vehetett más bizonyítékokat is, amelyek más gazdasági szereplők számára ismert adatokra vonatkoztak, így a jelen esetben a Dell belső dokumentumait.

201    Ezért el kell utasítani a felperesnek a jogbiztonság elvére alapított érveit, amelyek azt kifogásolják, hogy a Bizottság a 2004. évi számítási lapot vette alapul, amelyről a felperesnek a releváns időszakban nem volt tudomása, nem pedig a felperesnek a vitatható részre vonatkozó, a releváns időszakból származó saját becsléseit.

ii)    A vitatható rész 7,1%ra történő értékeléséről

202    A felperes előadja, hogy a Bizottság hibát követett el, amikor kizárólag a 2004. évi számítási lapra támaszkodott ahhoz, hogy a Dell vitatható részét 7,1%‑ra értékelje, és indokolatlanul elutasított más, nagyobb bizonyító erővel rendelkező dokumentumokat vagy bizonyítékokat, amelyekből nagyobb vitatható részt lehet levezetni.

203    Elsősorban, a felperes több bizonyítékra hivatkozik a Bizottság által elfogadott 7,1%‑os vitatható rész vitatása érdekében.

204    Először is, az Intel D1 2005. november 10‑i elektronikus levelére hivatkozik, amelyben az utóbbi jelezte D3‑nak, [bizalmas] és D4‑nek, az akkori [bizalmas], hogy „a MAID projekt keretében elfogadott feltételezések szerint az első 6–12 hónapban […] a teljes volumenünk körülbelül 25%‑át lehet átvinni” az AMD‑hez. A MAID projekt azon konkrét programok egyike volt, amelyek keretében a Dell a vásárlásai egy részének az AMD‑hez történő átvitelét tervezte.  Az Intel azt állítja, hogy a Salop professzor és Dr. Hayes 2009. július 22‑i jelentésében (a továbbiakban: Salop‑Hayes jelentés) elvégzett számítások alapján a Dell szükségletei 25%‑ára vonatkozó előrejelzés az első évre 17,5%‑os (vagy a Bizottság – felperes által észszerűtlennek tartott – megközelítésének alkalmazásával 12,5%‑os) vitatható résznek felel meg.

205    Másodszor, az Intel a Dell egy belső elektronikus levelére hivatkozik, amelyet D5 küldött D1‑nek 2004. március 9‑én (a továbbiakban: D5 2004. március 9‑i elektronikus levele), amely egy másik esetre vonatkozott, vagyis arra, hogy a Dell az x86‑os CPU beszerzései teljes mennyiségének 25%‑át „90 napon belül” áthelyezi az AMD‑hez.

206    Harmadszor, a felperes I1 2007. december 21‑i nyilatkozatára támaszkodik annak állítása érdekében, hogy az engedmények Dellnek történő nyújtása szempontjából releváns időszakban a Dell x86‑os CPU szükségleteinek vitatható részére vonatkozó belső becslései 15% és 25% között voltak. Ebben a nyilatkozatban I1 azt írja, hogy az említett időszakban „úgy vélte, hogy ha a Dell második beszállítóként az AMD‑hez fordulna, az első év során valószínűleg az AMD‑től szerezné be x86‑os CPU‑i 15–25%‑át, míg a kezdetet követő harmadik év során a CPU‑i egynegyede és egyharmada közötti részét”.

207    A Bizottság először is D1 2005. november 10‑i elektronikus levelét illetően azt állítja, hogy az kevésbé megbízható a vitatható rész értékelése céljára, mint a 2004. évi számítási lap, mivel D1 MAID programmal kapcsolatos emlékeinek vázlatos összefoglalásáról van szó, amelyet két évvel a tényállást követően készített. Ezzel szemben a 2004. évi számítási lap a Dell beszerzéseinek az AMD‑hez áthelyezhető potenciális részét értékeli termékcsoportonként és szegmensenként, a Dell által akkor folytatott MAID projekt összefüggésében. Ezenkívül a Bizottság az ellenkérelem 287–290. pontjában az ellenkérelem B.31. mellékletére is hivatkozva azt állítja, hogy bizonyította, hogy az Intel azon állítása, amely szerint D1 2005. november 10‑i elektronikus levele cáfolja a vitatható rész – megtámadott határozatban szereplő – 7,1%‑ra történő becslését, olyan hipotetikus számításokon alapul, amelyek az AMD‑től történő vásárlások „erőteljes növekedésére” vonatkozó, az Intel számára kedvező spekulatív forgatókönyveken alapulnak. Annak ellenére, hogy ez az elektronikus levél az Inteltől eltérő forrásokból – a jelen esetben az AMD‑től – származó x86‑os CPU‑k arányának növekedése jellemezte hat és tizenkét hónap közötti időszakot említ, az Intel nem végzett semmilyen előzetes számítást ez utóbbi esetre, vagyis a tizenkét hónap alatti lassú növekedésre vonatkozóan. Ezenkívül a Bizottság szerint az Intel számításaiban a növekedés kiindulási szintje 0% helyett 5%‑ot tett ki, anélkül hogy bármiféle olyan logika igazolna egy ilyen nem folytonos és hirtelen növekedést. A viszonválasz 198. pontjában a Bizottság a D.9. mellékletre hivatkozva azt állítja, hogy a válaszban előadott azon érvek, amelyek szerint az Intel számításai nem részrehajlóak, megalapozatlanok, és a tényleges adatok súlyos eltorzításán alapulnak.

208    Így a Bizottság szerint a D1 2005. november 10‑i elektronikus levelében szereplő, az Intel számára kevésbé kedvező forgatókönyveket rendszeresen figyelmen kívül hagyták. A Bizottság szerint a bizonyos típusú forgatókönyveket előnyben nem részesítő feltételezéseket is figyelembe véve úgy tűnik, hogy a D1 említett elektronikus levelében szereplő adatokból következő vitatható rész 5,6% és 10,4% között alakul. Ez az érték összhangban áll a megtámadott határozatban szereplő 7,1%‑os számmal, amely pontosabb adatokon alapul.

209    Másodszor, a Bizottság előadja, hogy noha az Intel azt állítja, hogy úgy vélte, a Dell az első évben az x86‑os CPU szükségleteinek 15–25%‑át fogja az AMD‑től beszerezni, amint azt a megtámadott határozat (1231)–(1238) preambulumbekezdése részletesen kifejti, az Intel nem nyújtott be semmilyen, az adott időszakból származó, ezen állításokat alátámasztó dokumentumot. A Bizottság szerint az Intel e tekintetben csak egyik vezetője, I1 által a közigazgatási eljárás céljára készített ad hoc dokumentumra támaszkodik, amely olyan információkat tartalmaz, amelynek egy általa szerkesztett, az adott időszakból származó dokumentum legalább egy ponton ellentmond. A Bizottság szerint az tehát az Intelnek a vitatható részre vonatkozó belső becsléseit illetően nem fogadható el hiteles bizonyítékként.

210    A megtámadott határozat (1251) és (1252) preambulumbekezdésében a Bizottság D1 2005. november 10‑i elektronikus levelét illetően lényegében megállapította, hogy a megjelölt szám inkább törekvést mutat, mint észszerű és reális becslést. Ezenkívül nem lehetett pontosan meghatározni a szóban forgó termékek felfuttatásának kezdetét. A Bizottság emlékeztet arra, hogy a hasonlóan hatékony versenytárs elemzésében vizsgált egyéves időszak releváns kiindulópontját az az időpont jelenti, amikor az Intel elkezdhetett reagálni a Dell általi beszállítóváltásra. Ez az időpont a megtámadott határozat szerint megelőzi az AMD x86‑os CPU‑ival felszerelt számítógépek Dell általi első eladásait.

211    A megtámadott határozat (1233)–(1236) preambulumbekezdésében a Bizottság azt állítja, hogy I1 2007. december 21‑i – csak a közigazgatási eljárás céljára készült – nyilatkozatának hitelességét gyengíti, hogy egyrészt azt az Intel nem tudta alátámasztani a tényállás időszakából származó bizonyítékokkal, másrészt pedig, hogy e nyilatkozat egy másik pontot illetően, amely az Intel reakciójára vonatkozik abban az esetben, ha a Dell véget vetne a tőle történő kizárólagos beszerzésnek, olyan információkat tartalmaz, amelyek ellentmondanak I1 egy 2003. január 10‑i, „Dell F1H’04 MCP” című prezentációjának.

212    A megtámadott határozat (1237) preambulumbekezdésében a Bizottság azt is jelzi, hogy maga az Intel hívta fel a figyelmét arra, hogy „D1 tanúvallomása szerint 2003 elején az AMD nem volt életképes opció a Dell számára”. A Bizottság ezt követően rámutat arra, hogy „az Intel tehát – I1 és D1 két, nem az adott időszakból származó nyilatkozata alapján – arra kívánta késztetni [a Bizottságot], […] hogy egyszerre állapítsa meg azt, hogy az AMD 2003 elején nem volt életképes opció a Dell számára, és azt, hogy a Dell az első évben a beszerzései 15–25%‑át valószínűleg az AMD‑től eszközölné”.

213    Kiindulásként rá kell mutatni, hogy az Intel állításával ellentétben az általa hivatkozott dokumentumok önmagukban nem rendelkeznek nagyobb bizonyító erővel, mint a 2004. évi számítási lap.

214    Mindenekelőtt, ugyanúgy, mint D1 2005. november 10‑i elektronikus levele és D5 2004. március 9‑i elektronikus levele, a 2004. évi számítási lap a Dell releváns időszakban készített belső dokumentuma, amely az ezen OEM által az AMD‑hez áthelyezni kívánt x86‑os CPU szükségletre vonatkozik.

215    Az Intel arra hivatkozik továbbá, hogy az általa hivatkozott dokumentumokat a Dell magas rangú vezetői készítették, hogy D1 az Intel és az AMD között Delaware államban folyamatban lévő polgári peres eljárásban eskü alatt megerősítette 2005. november 10‑i elektronikus levelének tartalmát, valamint hogy D3 ugyanezen eljárás keretében kijelentette, hogy semmi oka nem volt arra, hogy megkérdőjelezze D1 kijelentéseinek pontosságát.

216    Ugyanakkor az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a valamely vállalkozás nevében adott válaszok nagyobb súlyúak, mint a vállalkozás munkavállalójától vagy valamely vezetőjétől származók, bármi is legyen az utóbbi személyes tapasztalata vagy véleménye (lásd: 2004. július 8‑i JFE Engineering kontra Bizottság ítélet, T‑67/00, T‑68/00, T‑71/00 és T‑78/00, EU:T:2004:221, 205. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

217    Így a Bizottság megalapozottan állítja, hogy a 2004. évi számítási lapnak nagyobb bizonyító ereje van, mint a Dell magas rangú vezetői Intel által hivatkozott dokumentumainak vagy nyilatkozatainak.

218    A Bizottság helytállóan hivatkozik továbbá a 2004. évi számítási lapon szereplő információk pontos és részletes jellegére, mivel e jellemzők főszabály szerint alkalmasak arra, hogy megerősítsék valamely dokumentum bizonyító erejét (lásd ebben az értelemben: 1999. április 20‑i Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ítélet, T‑305/94–T‑307/94, T‑313/94–T‑316/94, T‑318/94, T‑325/94, T‑328/94, T‑329/94 és T‑335/94, EU:T:1999:80, 593. pont).

219    Az Intel által hivatkozott bizonyítékok ugyanakkor nem nélkülöznek minden bizonyító erőt.

220    A következő bizonyítékokat kell értékelni: először is, a vitatható rész Dellen belüli értékelését, vagyis a D1 és D5 által készített értékeléseket, valamint az Intel és az AMD között Delaware államban folyamatban lévő polgári peres eljárás keretében a Dell vezetői által tett nyilatkozatokat, végül pedig az I1 2007. december 21‑i nyilatkozatát tartalmazó dokumentumot.

221    Először is, D1 2005. november 10‑i elektronikus leveléből kitűnik, hogy „a MAID projekt keretében elfogadott feltételezések szerint az első 6–12 hónapban […] a [Dell beszerzései] teljes volumen[ének] körülbelül 25%‑át lehet átvinni” az AMD‑hez. A Bizottság D1 2005. november 10‑i elektronikus levelének objektív megbízhatóságára vonatkozó kifogásait illetően mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a levél feladója, D1, a tényállás idején [bizalmas] volt. Ezt a levelet továbbá a releváns időszakban írták. Végül a tartalma kellően világos, és pontosan a tényállás idején fennálló vitatható részre vonatkozik. E körülményekre tekintettel e levelet figyelembe kell venni, és annak valódi relevanciát kell tulajdonítani, mivel megbízhatóságát nem csökkenti az a tény, hogy D1 emlékeinek vázlatos összefoglalásáról van szó.

222    Másodszor, ellentétben azzal, amit a Bizottság a megtámadott határozat (1251) preambulumbekezdésében kifejt, az az állítás, amely szerint „a 6–12 hónapos időszak végén elért[, D1 2005. november 10‑i elektronikus levelében megjelölt] 25%‑os adat” „»törekvésnek« felelt meg, nem pedig észszerű és reális becslésnek”, valójában – amint azt a felperes helyesen állítja – egy másik bizonyítékra, tudniillik D5 2004. március 9‑i elektronikus levelére, és egy másik feltételezésre vonatkozott, nevezetesen arra, hogy a Dell teljes x86‑os CPU szükségletei 25%‑át „90 napon belül” az AMD‑hez helyezni át. Ugyanis csak ez utóbbi levélben szerepelnek a „törekvés” és a „planning guidelines” (tervezési iránymutatások) kifejezések.

223    Ráadásul D5 2004. március 9‑i elektronikus levelét illetően azt is meg kell állapítani, hogy még ha figyelembe is vesszük azt, hogy a Dell szükségletei teljes volumene 25%‑a tekintetében a beszerzéseknek az AMD‑hez történő különösen gyors, „90 napon belül” történő áthelyezését ott csak törekvésként említik, ez már azt mutatja, hogy ilyen lehetőséget a Dellnél fel lehetett vetni belső megbeszélés során, legalábbis a motiválás vagy célzott tervezés érdekében, amit további arra utaló valószínűsítő körülménynek kell tekinteni, hogy a vitatható rész viszonylag magas lehetett. Ez annál is inkább így van, mivel ez az elektronikus levél csak néhány hónappal későbbi, mint a 2004. évi számítási lap, és D1 2005. november 10‑i elektronikus leveléhez hasonlóan a Dell szükségletei körülbelül 25%‑ának az AMD‑hez történő áthelyezésére hivatkozik.

224    Harmadszor, az Intel és az AMD között Delaware államban folyamatban lévő polgári peres eljárás során D1 megerősítette, hogy a MAID projekt keretében azt feltételezte, hogy az első 6–12 hónap során az AMD‑hez áthelyezett szükséglet az x86‑os CPU‑k mennyiségének körülbelül 25%‑át érintené, D3 pedig kijelentette, hogy nem volt oka megkérdőjelezni D1 kijelentéseinek pontosságát.

225    Így a Dell vezetői által az Intel és az AMD között Delaware államban folyamatban lévő polgári peres eljárás keretében tett nyilatkozatok megerősítik azt a feltevést, amely szerint a MAID projekt keretében a Dell szükségleteinek az AMD‑hez történő áthelyezése az első 6–12 hónapban az x86‑os CPU‑k mennyiségének körülbelül 25%‑át érinthette.

226    Negyedszer, értékelni kell még I1 2007. december 21‑i nyilatkozatát. Ami a Bizottság által a megtámadott határozatban ezzel szemben megfogalmazott kifogásokat illeti, azok három kategóriába sorolhatók, amelyek közül az első azon alapul, hogy az kizárólag a közigazgatási eljárás céljára készült, a második azon, hogy azt nem erősítették meg más, a tényállás időszakából származó bizonyítékok, a harmadik pedig azon, hogy bizonyos ellentmondásokat tartalmaz I1 egy Dellnek szóló, 2003. január 10‑i prezentációjához képest (lásd a fenti 211. pontot).

227    E tekintetben először is igaz, hogy – amint az a fenti 195. pontból kitűnik – I1 2007. december 21‑i nyilatkozatát a felperes egy képviselője tette, és az a felperes megállapított jogsértésért való felelősségének mérséklésére irányul, így önmagában gyenge bizonyító erővel bír.

228    Ugyanakkor I1 2007. december 21‑i nyilatkozatát eskü alatt tette, és I1 – amint az említett nyilatkozat 1. pontjából kitűnik – [bizalmas] volt, mégpedig 1999 óta. Feladataiból és az Intelnél töltött szolgálati idejéből adódóan I1‑nek teljes mértékben ismernie kellett a Dellhez való viszonnyal kapcsolatos fő tényezőket, ami magában foglalja a releváns időszakot illetően előre látható vitatható rész kérdését is.

229    Továbbá, amint az a fenti 221–223. pontból kitűnik, a Dell releváns időszakból származó belső dokumentumai megerősítik I1 2007. december 21‑i nyilatkozatát, amennyiben a Dell szükségleteinek az AMD‑hez történő áthelyezése az x86‑os CPU‑k mennyiségének 25%‑ig terjedő részét érinthette volna. Az említett nyilatkozat, amennyiben az az x86‑os CPU‑k 15% és 25% közötti mennyiségére hivatkozik, az említett dokumentumokhoz hasonlóan legalábbis azt tanúsítja, hogy a Dell szükségleteinek az AMD‑hez történő áthelyezése meghaladhatta a 2004. évi számítási lapon szereplő 7%‑os mennyiséget.

230    A Bizottság által hivatkozott, az AMD‑re való áttérés gazdasági logikájának állítólagos ellentmondásait, illetve az I1 állításaiban mutatkozó ellentmondásokat illetően meg kell állapítani, hogy I1 2003. január 10‑i prezentációjában bemutatja az Intel és a Dell közötti viszonyt, hangsúlyozva többek között, hogy meg kell értetni a Dellel e viszony sajátos jellegét arra az esetre, ha e vállalkozás át kívánna térni az AMD‑hez. Amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (1235) és (1236) preambulumbekezdésében helyesen hangsúlyozza, úgy tűnhet, hogy az említett prezentáció e szakasza ellentétes I1 2007. december 21‑i nyilatkozatának 4. pontjával, amely az Intel által ajánlott engedmények feltételhez kötöttségének hiányára vonatkozik. Mindazonáltal a Bizottság által ebből levont következtetésektől eltérően meg kell állapítani, hogy mivel ez az ellentmondás I1 2007. december 21‑i nyilatkozatának egy másik elemére vonatkozik, mint amely a vitatható rész értékelése szempontjából releváns, ebből nem vonható le az a következtetés, hogy az említett nyilatkozat összeségében véve nem rendelkezik bizonyító erővel, tehát annyiban sem, amennyiben a vitatható részre vonatkozik.

231    Hozzá kell tenni, hogy I1 2007. december 21‑i nyilatkozata, amely szerint az x86‑os CPU‑k Dell általi bármilyen, az AMD‑től történő beszerzése messzemenő következményekkel járna, figyelemmel az AMD platformjainak hozzáadásával járó költségekre, fokozott összetettségre és a tervezés, a támogatás és az értékesítés terén szükséges többlet erőforrásokra, nem illogikus és nem is ellentmondásos. I1 2007. december 21‑i nyilatkozatából kitűnik, hogy I1 arra törekedett, hogy objektív áttekintést nyújtson, mivel azt is jelzi, hogy úgy véli, a Dell beszerzései részleges áthelyezésének valószínűsége a releváns időszakban csupán „alacsony” volt. Ezzel szemben I1 nyilatkozatában egyértelműen kifejti, hogy a fent említett okok miatt, ha a Dell az x86‑os CPU‑k második beszerzési forrásaként igénybe venné az AMD‑t, ez szükségképpen a szükségleteinek 15–25%‑át érintené.

232    Nem zárható ki, hogy a Dellnek a releváns időszakban valóban szándékában állt, hogy részlegesen az AMD‑től szerezze be az x86‑os CPU‑kat. Az ügy iratainak több eleméből – a 2004. évi számítási lapot is beleértve – kitűnik ugyanis, hogy a Dell a releváns időszak egésze alatt belső szinten rendszeresen figyelembe vette és elemezte az AMD‑re való részleges áttérés lehetőségét. Rá kell mutatni arra is, hogy D1 fenti 212. pontban említett tanúvallomása, amely szerint az AMD nem volt életképes opció a Dell számára, csak a 2003‑as évre vonatkozott. Márpedig maga a Bizottság is hangsúlyozta, többek között a megtámadott határozat (1258) preambulumbekezdésében, hogy nem zárható ki, hogy a Dell vitatható része idővel változik, így idővel többek között emelkedhet amiatt, hogy a fogyasztók egyre inkább hozzászoknak az AMD által gyártott x86‑os CPU‑khoz. Ennélfogva nem lehet úgy tekinteni, hogy a Dell vitatható részét illetően 2003‑ban fennálló helyzetnek szükségképpen azonosnak kell lennie a 2004‑ben és 2005‑ben fennálló helyzettel. E körülmények között I1 2007. december 21‑i nyilatkozatát, amelyet a fenti 221. és 222. pontban említett bizonyítékok is megerősítenek, szintén megbízhatónak kell tekinteni, amennyiben az a Dell vitatható részére vonatkozik.

233    Ennélfogva D1 2005. november 10‑i elektronikus leveléből, D5 2004. március 9‑i elektronikus leveléből, a Dell vezetői által az Intel és az AMD között Delaware államban folyamatban lévő polgári peres eljárás keretében tett nyilatkozatokból, valamint I1 2007. december 21‑i nyilatkozatából – amelyek összességében véve megerősítik egymást – kitűnik, hogy a 2005. év során a Dell szükségleteinek az AMD‑hez történő áthelyezése az x86‑os CPU mennyiség akár 25%‑át is érinthette, és nem 7%‑át, amint az a 2004. évi számítási lapból kitűnik.

234    Ebből következik, hogy az Intel által hivatkozott bizonyítékok kétségessé teszik, hogy a Dell vitatható részét kizárólag a 2004. évi számítási lap alapján kell értékelni, amely a Dell 2005. évi szükségletei 7%‑ának az AMD‑hez történő átvitelét említi, amiből a Bizottság 7,1%‑os vitatható részt vezetett le.

235    A Törvényszék által levont következtetést nem cáfolják a Bizottság által az ellenkérelem 290. pontjában felhozott érveket szemléltető B.31. mellékletben, valamint a viszonválasznak a D.9. mellékletre hivatkozó 196. és 199. pontjában a Törvényszékhez benyújtott gazdasági elemzések, amelyek annak bizonyítására irányulnak, hogy még ha feltételezzük is, hogy a vitatható részt a fenti 233. pontban említett dokumentumok alapján kell kiszámítani, abból nem lehet 12,5% és 17,5% közötti vitatható részt levezetni, amint azt az Intel állítja.

236    A Törvényszék ugyanis a megtámadott határozatban szereplő AEC‑teszt alátámasztása érdekében nem veheti figyelembe ezeket a kiegészítő elemzéseket, amelyeket először az előtte folyamatban lévő eljárás során nyújtottak be, anélkül hogy a Bizottság említett határozatban szereplő indokolását a saját indokolásával helyettesítené. Márpedig a fenti 150. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat tiltja, hogy a Törvényszék az indokolást ilyen módon megváltoztassa.

237    Végezetül hozzá kell tenni, hogy még a Bizottság által a Törvényszék elé terjesztett gazdasági elemzésekből is 10,4%‑os vitatható rész következik, legalábbis a D1 2005. november 10‑i elektronikus levelének elemzésén alapuló egyik előrelátható feltevés szerint.

238    A Bizottság e tekintetben beadványaiban megjegyzi, hogy a D1 2005. november 10‑i elektronikus levelének nem részrehajló elemzéséből következő, 5,6% és 10,4% közötti mértékű vitatható rész megfelel a 2004. évi számítási lap eredményének, vagyis 7,1%‑nak.

239    E következtetés nem fogadható el, mivel az AEC‑teszt eredménye változhat attól függően, hogy a figyelembe vett vitatható rész 7,1%‑ot vagy 10,4%‑ot tesz ki. Különösen a megtámadott határozat (1255)–(1259) preambulumbekezdésében ugyanis a vitatható rész előrejelzését ezt követően összevetik a 22. táblázatban feltüntetett szükséges résszel, amely táblázatnak csak az utolsó három negyedéve mutat 10,4%‑ot meghaladó adatokat. Márpedig a vitatható rész 5,6% és 10,4% közötti mértékét illetően D1 2005. november 10‑i elektronikus levelére tekintettel elképzelhető egyik vagy másik feltételezés, vagy akár annak megállapítása, hogy ezek közül az egyik valószínűbb volt, mint a másik, semmilyen objektív tényező alapján nem zárható ki. E körülmények között továbbra is kétséges a Dell vitatható részének véglegesen meghatározható százalékos aránya és különösen az, hogy azt 7,1%‑ban kellett meghatározni.

240    Másodsorban, az Intel lényegében azt állítja, hogy a Dell szükségleteinek az AMD‑hez történő átviteléből levezethető észrevételek azt mutatják, hogy a Dell vitatható része meghaladhatta a 7,1%‑ot.

241    A Bizottság előadja, hogy a Dell beszerzéseinek az AMD‑hez 2006‑ban és 2007‑ben történő átvitele csak korlátozott jelentőséggel bír a releváns időszakban fennálló helyzet vizsgálata szempontjából, hogy legalábbis bizonyos számítási paramétereket – többek között az engedmények 2006. évi szintjét – ki kell igazítani, valamint, hogy a megtámadott határozatban másodlagos jelleggel elvégzett egy AEC‑tesztet a 2006‑ban és 2007‑ben fennálló helyzetet figyelembe véve, amely teszt megerősíti a következtetéseit, továbbá, hogy a Törvényszék előtti eljárásban benyújtott D.9. melléklet lehetővé teszi az Intel állításainak cáfolatát.

242    A megtámadott határozat (1241)–(1246) preambulumbekezdésében a Bizottság megvizsgálta az Intel azon érvét, amely szerint a vitatható rész értékelése szempontjából releváns lehet az átvitel aránya, amely akkor volt megfigyelhető, amikor a Dell úgy döntött, hogy beszerzései egy részét 2006 után átviszi az AMD‑hez. Többek között úgy vélte, hogy bár a beszerzések későbbi átvitele mint olyan szintén informatív lehet, annak nem lehet nagyobb jelentőséget tulajdonítani, mint az adott időszakból származó becsléseket tartalmazó dokumentumoknak. Ezt követően a Bizottság a Dell 2006 októberében kezdődő és 2007 júniusában véget érő három negyedév során eszközölt – az egyéves időhorizont kezdő időpontjára vonatkozó saját feltételezéseire tekintettel az átmeneti időszakra figyelemmel korrigált – beszerzéseinek vizsgálata során úgy ítélte meg, hogy az AMD teljes részesedése a Dell szükségletei AMD‑hez történő átvitelének első éve során a Gartner adatai szerint 8,2%‑ra, az Intel belső becslései szerint pedig 8,8% és 10,1% közöttre becsülhető. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy bár e becslések a releváns időszakban kissé magasabbak, mint a Dell becslései, nem olyan szintűek, hogy azokra az elemzése pontosságának cáfolása érdekében hivatkozni lehetne.

243    Meg kell jegyezni, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (1245) preambulumbekezdésében kifejezetten elismerte, hogy a Dell szükségletei egy részének az AMD‑hez történő tényleges átviteléből levezethető észrevételekből kiindulva ki lehet számítani egy 7,1%‑ot meghaladó, 8,2% és 10,1% közötti vitatható részt.

244    Még ha a Bizottság a megtámadott határozatban úgy véli is, hogy e becslések kissé magasabbak voltak, mint a 2004. évi számítási lapból levont becslések, így azokat nem kellett figyelembe venni, ugyanakkor az említett becslések léte önmagában elegendő annak bizonyításához, hogy nem a 7,1%‑os vitatható részre vonatkozó feltételezés az egyetlen elképzelhető feltételezés, továbbá kétségessé teszi a Bizottság által a megtámadott határozatban elfogadott értékelés megalapozottságát.

245    A Törvényszék előtt a Bizottság mindenekelőtt megismétli a megtámadott határozat (1242) és (1243) preambulumbekezdésében szereplő azon érvet, amely szerint a Dell szükségleteinek 2006 és 2007 során az AMD‑hez történő áthelyezéséből levezethető észrevételek csak korlátozott bizonyító erővel bírnak a releváns időszakban fennálló vitatható rész meghatározása tekintetében.

246    Ugyanakkor rá kell mutatni, hogy Shapiro professzor azon érvére válaszul, amely szerint az AEC‑teszt céljára alkalmazott egyéves időhorizont kiszámítása nem kezdődhet azon időpontot követően, amikor a Dell szükségletei egy részének az AMD‑hez történő átvitelének következményei elkezdtek megmutatkozni, a Bizottság a megtámadott határozat (1221)–(1227) preambulumbekezdésében döntően a 2006‑ban bekövetkezett eseményekből levezethető észrevételekre támaszkodott. A Bizottság több körülményből azt a következtetést vonta le, hogy az Intel már 2006 májusában értesült az beszállítóváltásról, és a 2007. adóév első és második negyedéve között jelentősen csökkentette az engedményeket.

247    Így a Bizottság a vitatható rész értékelése keretében maga is felhasználta a Dell szükségletei egy részének 2006 és 2007 során az AMD‑hez történő átviteléből levezethető észrevételeket annak érdekében, hogy vitassa Shapiro professzornak az egyéves időhorizont kezdőpontjára vonatkozó feltevését.

248    Ennélfogva a Bizottság a megtámadott határozat (1242) és (1243) preambulumbekezdésében nem hivatkozhat eredményesen arra, hogy ugyanezen észrevételek csak korlátozott jelentőséggel bírnak a vitatható rész 8,2% és 10,1%‑ra történő értékelése relevanciájának vitatása szempontjából.

249    Ezt követően a Bizottság előadja, hogy a vitatható részre vonatkozó, 2006‑ból és 2007‑ből származó számadatokat használó számításnak többek között azt a tényt is tartalmaznia kell, hogy az Intel által a Dellnek nyújtott engedmények szintje 2006‑ban példa nélküli szintet ért el. Ha azonban a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a vitatható rész értékelését e paraméter miatt ki kell igazítani, azt figyelembe kellett volna vennie a megtámadott határozat (1245) preambulumbekezdésében elvégzett számításban.

250    Egyébiránt a Bizottság a megtámadott határozat (1258) preambulumbekezdésére hivatkozva azt állítja, hogy az AEC‑teszt figyelembe vette az AMD‑nek a Dellnél 2006‑ban és 2007‑ben fennálló – az Intel által a vizsgálat során szolgáltatott – tényleges piaci részesedését, valamint, hogy e számítás eredményei megerősítik a megtámadott határozatnak a 2005‑ben véget érő időszak vonatkozásában tett megállapításait.

251    Ugyanakkor a megtámadott határozat (1258) preambulumbekezdésében a Bizottság, miközben elismerte, hogy lehetséges, hogy a vitatható rész idővel némileg növekedett, ahogy a fogyasztók felismerték az AMD által kínált alternatív megoldás életképességét, észrevételeket fogalmazott meg a szükséges rész 2006‑ban történő alakulásával, valamint a Dell szükségleteinek 2007‑ben az AMD‑hez átvitt mennyiségével kapcsolatban. E szakaszban nem végezte el a megtámadott határozat (1245) preambulumbekezdésében elvégzett számítások alapján a 2005‑re megállapított vitatott rész kiigazítását.

252    Végül az ellenkérelemben és a viszonválaszban a Bizottság a B.31. mellékletre hivatkozik, amely a Dell szükségleteinek 2006‑ban és 2007‑ben az AMD‑hez történő átvitelén alapuló elemzést tartalmaz, amely megerősíti a megtámadott határozatnak az engedmények kiszorításra való alkalmasságával kapcsolatos megállapításait, továbbá a D.9. mellékletre, amely bizonyítja, hogy az AMD Dellnél fennálló piaci részesedése alacsonyabb volt, mint a válaszban szereplő piaci részesedés, és a válaszból származó új adatokat használ az AEC‑teszt elvégzéséhez.

253    A Törvényszék azonban a megtámadott határozatban szereplő AEC‑teszt alátámasztása érdekében nem veheti figyelembe ezeket a kiegészítő elemzéseket, amelyeket először az előtte folyamatban lévő eljárás során nyújtottak be, anélkül hogy a Bizottság említett határozatban szereplő indokolását a saját indokolásával helyettesítené. Márpedig a fenti 150. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat tiltja, hogy a Törvényszék az indokolást ilyen módon megváltoztassa.

254    Ennélfogva a megtámadott határozatból kitűnik, hogy a 2004. évi számítási laptól eltérő elemek alapján meg lehetett állapítani a Dell 8,2% és 10,1% közötti mértékű vitatható részét. Maga az említett becslések léte azt bizonyítja, hogy a Dell esetében nem a 7,1%‑os vitatható részre vonatkozó feltételezés jelenti az egyetlen elképzelhető feltételezést, ami alapján a Törvényszék kétségbe vonja a Bizottság által a megtámadott határozatban elfogadott említett feltételezés megalapozottságát.

255    E megállapítás, valamint a fenti 234. pontban azon kérdést illetően már megfogalmazott megállapítás, hogy a Dell vitatható részét kizárólag a – 2005‑re vonatkozóan 7%‑os adatot tartalmazó – 2004. évi számítási lap alapján kell‑e értékelni, együttesen tekintve megerősíti az említett vitatható rész megtámadott határozatban elfogadott értékelésével kapcsolatos kétséget.

256    A fentiek összességére figyelemmel meg kell állapítani, hogy az Intel által előadott körülmények alkalmasak arra, hogy kétséget ébresszenek a Törvényszékben azzal kapcsolatban, hogy a Dell vitatható részét 7,1%‑ban kellett‑e megállapítani. Következésképpen a Bizottság nem bizonyította a jogilag megkövetelt módon az említett vitatott rész értékelésének megalapozottságát.

iii) A felperesnek a releváns időszak első, 2002 decembere és 2003 októbere közötti részére vonatkozó állításáról

257    Noha a fenti 256. pontban említett következtetés már önmagában érvényteleníti a Dell vitatható részének a megtámadott határozatban elvégzett értékelését, a teljesség kedvéért az Intel érveire tekintettel értékelni kell a Dell vitatható része Bizottság általi elemzésének megalapozottságát a releváns időszak első – 2002 decembere és 2003 októbere közötti – részét illetően.

258    Az Intel szerint inkoherencia áll fenn a Dell 7,1%‑os vitatható részének Bizottság általi megállapítása és a megtámadott határozat (1281) preambulumbekezdésében szereplő azon következtetése között, – amelyre a vitatható rész és azon piaci részesedés összehasonlítása útján jutott, amely ahhoz szükséges, hogy egy hasonlóan hatékony versenytárs veszteség elszenvedése nélkül beléphessen a piacra (a továbbiakban: szükséges rész), – amely szerint az Intel által nyújtott engedmények a 2002 decembere és 2005 decembere közötti időszak egésze során képesek vagy alkalmasak voltak versenyellenes kiszorító hatás kiváltására.

259    A Bizottság vitatja az Intel állításait, azt állítva, hogy csak közbenső következtetésekről volt szó, és a megtámadott határozat (1281) és (1282) preambulumbekezdésére hivatkozik, amelyek átfogó értékelést tartalmaznak.

260    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 22. táblázatból egyértelműen kitűnik, hogy a vitatható rész a jelzett első négy negyedév tekintetében meghaladta a szükséges részt, még akkor is, ha elfogadjuk a szükséges rész és a vitatható rész Bizottság általi számítását. A 22. táblázat szerint ugyanis a Dell 2003. adóév negyedik negyedévétől a 2004. adóév harmadik negyedévéig tartó számviteli időszakába tartozó pénzügyi években a szükséges rész legfeljebb 6,6%‑ot tett ki, míg a megtámadott határozatban elfogadott vitatható rész 7,1%‑ot tett ki.

261    Ezenkívül a megtámadott határozat (1256) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejezetten megállapítja, hogy „[a] negyedévek többségében (13‑ból 9‑ben) a szükséges rész meghaladja a vitatható részt”. Következésképpen, hasonlóan ahhoz, amit az Intel állít, a Bizottság saját adatai szerint az Intel által a Dellnek nyújtott engedményekre vonatkozó AEC‑teszt a megtámadott határozat tárgyát képező első négy negyedévben pozitív eredményre vezetett.

262    Ami a megtámadott határozat (1281) és (1282) preambulumbekezdését illeti, amelyekre a Bizottság annak állítása érdekében hivatkozik (lásd a fenti 259. pontot), hogy a szükséges rész és a vitatható rész összehasonlítása csupán egyike az AEC‑elemzés következtetésének levonása érdekében figyelembe vett három elemnek, e preambulumbekezdések jelzik, hogy a Bizottság a Dellnek biztosított engedmények tekintetében levont következtetéseket a vitatható résznek a szükséges résszel való összehasonlításából, a megerősítő tényezőkből és az alternatív számítási módszerből vezette le, továbbá, hogy a megtámadott határozat az Intel számára legkedvezőbb költségadatokon alapul. Ugyanakkor a megtámadott határozat (1213) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a 22. táblázatot a vitatható rész és a szükséges rész összehasonlítása keretében használták fel. Ezenkívül az alábbi 272–282. pontban kifejtett okokból sem az alternatív számítási módszer, sem a megerősítő tényezők nem tartalmazzák az engedmények kiszorító hatásának vizsgálatát a megtámadott határozat tárgyát képező első négy negyedév tekintetében. Következésképpen a Bizottság elemzésének e három eleme még együttesen sem ad magyarázatot arra, hogy az Intel által a Dellnek nyújtott engedményekre vonatkozó AEC‑teszt a megtámadott határozat tárgyát képező első négy negyedévben pozitív eredményre vezetett.

263    Így meg kell állapítani, hogy ellentmondás áll fenn egyrészt aközött, ami a megtámadott határozat (1256) preambulumbekezdéséből következik, amely szerint az Intel legalábbis a releváns időszak négy negyedévében megfelelt az AEC‑tesztnek, másrészt pedig a Bizottság ugyanezen határozat (1281) és (1282) preambulumbekezdésében szereplő megállapításai között, amelyekből az következik, hogy a Dellnek nyújtott engedmények alkalmasak voltak arra, hogy a releváns időszak egésze során kiszorító hatást fejtsenek ki.

264    Továbbá a megtámadott határozat egyéb elemei, amelyekre a Bizottság annak bizonyítása érdekében hivatkozik, hogy nem követett el hibát az első négy negyedévet illetően, a 2002 decembere és 2003 októbere közötti időszakot illetően sem meggyőzőek. A Bizottság szerint a megtámadott határozat (1258) és (1259) preambulumbekezdése azt mutatja, hogy a szigorúan negyedévenkénti megközelítés nem releváns.

265    Konkrétabban, a megtámadott határozat (1258) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejti, hogy lehetséges, hogy a vitatható rész idővel növekszik, ahogy a fogyasztók egyre inkább felismerik az AMD által képviselt alternatíva életképességét. Azt is hangsúlyozza, hogy a szükséges rész a megtámadott határozat által lefedett időszak során minden számítási feltételezés esetén folyamatosan növekszik. A Bizottság ezenkívül a tényleges adatokra is hivatkozik, amelyek a 2006‑ban fennálló helyzetből következnek, amikor a Dell úgy döntött, hogy megkezdi az AMD‑től történő beszerzést. Különösen a Gartner által szolgáltatott adatokra támaszkodik.

266    A megtámadott határozat (1259) preambulumbekezdésében a Bizottság úgy véli, hogy ezzel szemben lehetséges, hogy a vitatható rész a 2005. adóév első negyedévét megelőző időszakban 7,1% alatt volt, amely időpontban a 2004. évi számítási lap alapjául szolgáló forgatókönyv szerint a Dell x86‑os CPU szükségletei egy részének az Inteltől az AMD‑hez történő átvitelére legkorábban sor kerülhetett volna. A Bizottság ebből azt a következtetést vonja le, hogy a releváns időszak első negyedéveiben a szükséges rész és a vitatható rész közötti különbség kevésbé jelentős lehet, mint amit a 22. táblázatban szereplő számok sugallnak.

267    Ezen indokot illetően a felperes azt az érvet hozza fel, amely szerint a Bizottság soha nem módosította a vitatható rész releváns időszak első négy negyedévére vonatkozó értékelését annak érdekében, hogy az tükrözze az AMD életképességének ezen javulását, amelyre a felperes szerint nem egyik napról a másikra került sor.

268    Meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban semmilyen módon nem számszerűsítette a vitatható rész említett állítólagos növekedését, amely az AMD fogyasztók általi megítélésének időbeli változását venné figyelembe. Ellenkezőleg, a megtámadott határozatban csak a 7,1%‑os adat szerepel, még akkor is, ha a 2004. évi számítási lap abból indult ki, hogy ez a figyelembe vett következő években változni fog, olyan értékeket adva meg, amelyekből levezethető volt, hogy a Dell vitatható része az AMD‑től történő részleges beszerzés első évét követő három évben 17,3%‑ot, 22,5%‑ot, illetve 24,2%‑ot tett ki.

269    A megtámadott határozat sehol nem állítja határozottan, hogy a Dell vitatható része idővel nőtt az AMD termékeinek jobb megítélése miatt, hanem e határozat (1258) és (1259) preambulumbekezdése csupán azt állapítja meg, hogy ez „lehetséges” volt. Egyébiránt még a 22. táblázat is kizárólag a szükséges rész időbeli változásait értékeli többéves alapon, a vitatható rész változását azonban nem. Ugyanakkor a Bizottság a 2020. évi tárgyaláson a Törvényszék e tekintetben feltett kérdésére válaszolva annak hangsúlyozására szorítkozott, hogy a releváns időszak egésze tekintetében folyamatosan használt 7,1%‑os vitatható részt „technikai okból” használta, amely az Intel és a Bizottság közötti, az AEC‑elemzés céljára egyéves időszak felhasználására vonatkozó állítólagos megállapodáshoz kapcsolódik. Így, noha a megtámadott határozat (1212) preambulumbekezdése átveszi a 2004. évi számítási lapból következő négy különböző adatot, a megtámadott határozat (1213) preambulumbekezdésében a vitatható részt illetően csak a 7,1%‑os adatot tekintik megfelelőnek.

270    E körülmények között a Bizottság érvei nem teszik lehetővé a Bizottság által a releváns időszak első négy negyedévére vonatkozóan a 22. táblázatban feltüntetett eredmények, illetve a releváns időszak egészére vonatkozóan elfogadott azon következtetése közötti eltérés megmagyarázását vagy utólagos jóváhagyását, amely szerint az Intel nem felelt meg az AEC‑tesztnek.

271    Meg kell tehát állapítani, hogy mivel az AEC‑teszt eredménye az elsődleges számítás keretében az Intelt illetően a megtámadott határozat tárgyát képező első négy negyedév tekintetében pozitív volt, a Bizottság kizárólag e teszt alapján nem bizonyította, hogy az Intel által a Dellnek nyújtott engedmények a releváns időszak teljes tartama alatt alkalmasak voltak a verseny korlátozására.

2)      Az alternatív számítási módszerről

272    A Bizottság a megtámadott határozat (1266)–(1274) és (1281) preambulumbekezdésében alternatív számítást végzett a Dell 2004. február 17‑i prezentációjában szereplő információk alapján, amely számítás a Bizottság szerint megerősítette az AEC‑tesztben elvégzett fő számításból levont következtetéseket, vagyis azt, hogy az Intel által a Dellnek nyújtott engedmények alkalmasak voltak egy hasonlóan hatékony versenytárs kiszorítására.

273    Az Intel vitatja az alternatív számítás relevanciáját. Véleménye szerint ez az értékelés csak a 2005. adóévre vonatkozik, amely kívül esik azon az időszakon, amelynek tekintetében a megtámadott határozat bizonyította, hogy az Intel megfelelt az AEC‑tesztnek. A jogsértésnek a Dell vonatkozásában a 2002 decembere és 2003 októbere közötti időszak tekintetében történő megállapítása tehát nem tartható fenn.

274    A Bizottság elutasítja az Intel érveit, és úgy véli, hogy az alternatív számítás a megtámadott határozatban elsődlegesen elfogadott megoldást megerősítő megközelítést jelent.

275    E tekintetben, mivel a megtámadott határozat az alternatív számítást a Dell 2004. február 17‑i prezentációjára alapítja, amely – amint az az e határozat (1268) és (1270) preambulumbekezdésében szereplő 28. és 29. táblázatból is kitűnik – a 2005. adóévvel kezdődő időszakot értékeli, ebből nem vonható le az a következtetés, hogy ez lehetővé tenné a Bizottság 2002 decembere és 2003 októbere közötti időszakra vonatkozó értékelésének magyarázatát, vagy akár módosítását. Ezenkívül, amennyiben a Bizottság a 2020. évi tárgyaláson a megtámadott határozat (1264) preambulumbekezdésének 1604. lábjegyzetére hivatkozott annak alátámasztása érdekében, hogy a felhasznált dokumentumok igenis a releváns időszakra vonatkoznak, elegendő megállapítani, hogy e lábjegyzet a megerősítő tényezőkre, és nem az alternatív számítási módszerre vonatkozott.

276    Ennélfogva, anélkül hogy határozni kellene az alternatív módszer megalapozottságáról, elegendő megállapítani, hogy e módszer nem bizonyítja, hogy az Intel engedményekkel kapcsolatos gyakorlatai a releváns időszak egésze során alkalmasak voltak arra, hogy kiszorító hatást fejtsenek ki.

3)      A megerősítő tényezőkről

277    A felperes szerint a Bizottság hiába próbálja meg alátámasztani az elemzését annak kijelentésével, hogy a hasonlóan hatékony versenytárs kritériumának általa történő alkalmazása valójában konzervatív jellegű és nem vesz figyelembe megerősítő tényezőket (lásd még a fenti 177. pontot). Ezzel szemben a Bizottság lényegében azt állítja, hogy indokolt volt a megerősítő tényezők figyelembevétele.

278    Így azt kell elemezni, hogy a Bizottság által az AEC‑tesztben a Dell tekintetében elkövetett különböző hibákat korrigálhatják‑e a megtámadott határozat (1260)–(1265) preambulumbekezdéséből kitűnő, megerősítő tényezőként figyelembe vett különböző elemek.

279    E tekintetben egyrészt a megtámadott határozat (1260) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a megerősítő tényezőknek az a jelentősége, hogy „bizonyos tényezők az [előző] elemzés során nem kerültek teljes mértékben figyelembevételre, holott azok figyelembevételük esetén tovább erősítenék az engedmények kiszorításra való becsült alkalmasságát”. Így a szóban forgó tényezők célja kizárólag az volt, hogy megerősítsék a kiszorító hatás fennállására vonatkozó fő értékelést.

280    Másrészt, a megtámadott határozat (1261) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság maga is úgy vélte, hogy a megerősítő tényezők hatásainak teljes körű figyelembevétele további feltételezéseket tett volna szükségessé az engedmények más versenytársak részére történő nyújtásának módját, valamint az ilyen agresszívebb versenyhelyzetnek a Dell bevételeire gyakorolt következményeit illetően.

281    A Törvényszék által a 2020. évi tárgyaláson feltett kérdésre válaszolva a Bizottság azt állította, hogy a megerősítő tényezőket „pragmatikusan értékelte”, és hogy a megtámadott határozat szerkezetébe illeszkedő, az AEC‑tesztre vonatkozó „sui generis” elemekről van szó. A Bizottság ugyanakkor nem állította, hogy ezeket az AEC‑teszt keretében pontosan, számszerűsített módon értékelte volna. A Bizottság inkább azt hangsúlyozza, hogy ezek az elemek – a jogszerűségük kérdésétől függetlenül – „további eszközt” jelentettek az Intel számára, mivel az engedményeket, amelyeket a Dell elvesztett, a versenytársaknak adták át, és mivel az engedmények ezen elvesztése az Inteltől vásárolt egyéb chipekre is vonatkozhatott, amelyek „nem képezték a megtámadott határozat tárgyát”.

282    A fentiekből következik, hogy a megerősítő tényezők olyan elemként szerepeltek a megtámadott határozatban, amely megerősítheti a vitatott engedmények által kiváltott kiszorító hatás fennállására vonatkozó fő értékelést, és azokat a Bizottság nem elemezte megfelelően az említett engedmények kiszorításra való alkalmasságának értékelésére gyakorolt hatásukat illetően. Így a Törvényszék nem tudja hatékonyan ellenőrizni azok figyelembevételét, és e tényezők figyelembevétele nem helyettesítheti a Bizottság fő elemzését, amely az Intel által a Dell részére nyújtott engedményeknek a kiszorító hatás kiváltására való alkalmasságára vonatkozik.

4)      Az AECtesztre vonatkozó következtetés a Dellnek nyújtott engedmények tekintetében

283    A fentiek összességéből kitűnik, hogy a Bizottság nem bizonyította a jogilag megkövetelt módon azon feltételezésének megalapozottságát, amely szerint a Dell vizsgált időszakra vonatkozó vitatható része 7,1%‑ot tett ki. Mivel a megtámadott határozat (1255)–(1257) preambulumbekezdésében – a szükséges rész és a vitatható rész összehasonlítása révén – ez a feltételezés szolgált alapul annak bizonyításához, hogy az Intel által a Dell részére nyújtott engedmények alkalmasak voltak kiszorító hatás kiváltására, anélkül hogy elemezni kellene a felperesnek a feltételhez kötött rész kiszámítására vonatkozó kifogásait, ebből következik, hogy az említett összehasonlítás nem bizonyította a jogilag megkövetelt módon az említett alkalmasságot.

284    Ezenkívül a megerősítő tényezők önmagukban nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy az Intel által a Dell részére nyújtott engedmények alkalmasak voltak arra, hogy kiszorító hatást fejtsenek ki, és azokat mindenesetre nem elemezték kellőképpen, míg az alternatív számítási módszer nem bizonyítja, hogy az Intel engedményekkel kapcsolatos gyakorlatai a releváns időszak egésze során alkalmasak voltak arra, hogy kiszorító hatást fejtsenek ki.

285    Rá kell mutatni, hogy a megtámadott határozat (1281) preambulumbekezdésében a Bizottság jelezte, hogy azokat a következtetéseket, amelyekre a Dellnek nyújtott engedmények kiszorító hatás kiváltására való alkalmasságát illetően jutott, a vitatható rész és a szükséges rész összehasonlításából, a megerősítő tényezőkből és az alternatív számítási módszer által biztosított megerősítésből vezette le.

286    Ugyanakkor, mivel a vitatható rész és a szükséges rész összehasonlítása nem bizonyítja jogilag megkövetelt módon a kiszorító hatásokat, és mivel a megerősítő tényezőket nem elemezték kellőképpen, a Bizottság nem tudja ezen első két elem alapján bizonyítani a Dell részére nyújtott engedmények kiszorító hatás kifejtésére való alkalmasságát. Ezenkívül a Bizottság által figyelembe vett harmadik elem, amely egy alternatív számítási módszerből áll, amely a megtámadott határozat (1281) preambulumbekezdése szerint az első két elem megerősítésére irányuló szerepet tölt be, önmagában nem támaszthatja alá a Bizottság következtetéseit, különösen mivel nem bizonyítja, hogy az Intel engedményekkel kapcsolatos gyakorlatai a releváns időszak egésze során alkalmasak voltak arra, hogy kiszorító hatást fejtsenek ki.

287    Helyt kell tehát adni a felperes azon kifogásának, amely szerint a Bizottság nem bizonyította a jogilag megkövetelt módon a megtámadott határozat (1281) preambulumbekezdésében megfogalmazott azon következtetés megalapozottságát, amely szerint az Intel által nyújtott engedmények a 2002 decembere és 2005 decembere közötti időszakban képesek vagy alkalmasak voltak versenyellenes kiszorító hatás kifejtésére, mivel még egy hasonlóan hatékony versenytárs is akadályoztatva lett volna abban, hogy a Dell x86‑os CPU szükségleteit kielégítse.

b)      A HPre alkalmazott AECteszttel kapcsolatos állítólagos hibákról

288    A megtámadott határozat (413) preambulumbekezdésében a Bizottság kijelentette, hogy a HP és a felperes a 2002 novembere és 2005 májusa közötti időszakra szólóan megkötötte a vállalatoknak szánt asztali számítógépekre vonatkozó HPA‑megállapodásokat. Ugyanebben a preambulumbekezdésben a Bizottság megállapította, hogy e megállapodások az engedmények (a továbbiakban: HPA‑engedmények) HP részére történő nyújtásának egy íratlan feltételét tartalmazták, tudniillik azt, hogy a HP a vállalatoknak szánt asztali számítógépei céljára szolgáló x86‑os CPU szükségletei legalább 95%‑át a felperestől szerezze be (a továbbiakban: szinte kizárólagossági feltétel). A megtámadott határozat (1406) preambulumbekezdésében a Bizottság az AEC‑teszt alapján megállapította, hogy ezen HPA‑engedmények alkalmasak voltak versenyellenes kiszorító hatások kifejtésére.

289    Ami konkrétabban a HPA‑engedményekhez vezető megállapodások által lefedett időszakokat illeti, a Bizottság a megtámadott határozat (338), (341) és (1296) preambulumbekezdésében megállapította, hogy e megállapodások közül az elsőt (a továbbiakban: HPA1‑megállapodás) azt követően kötötték meg, hogy a HP 2002 májusában összeolvadt a Compaqkal, és az a 2002 novemberétől 2004 májusáig tartó időszakra terjedt ki. A második HPA‑megállapodást illetően a Bizottság a megtámadott határozat (342) és (343) preambulumbekezdésében megállapította, hogy az a 2004 júniusától 2005 májusáig tartó időszakra terjedt ki.

290    A felperes vitatja a Bizottság azon következtetését, amely szerint a HPA‑engedmények alkalmasak voltak arra, hogy versenyellenes kiszorító hatásokat fejtsenek ki, és úgy érvel, hogy az AEC‑teszt helyes alkalmazása esetén azt mutatja, hogy ezek az engedmények nem voltak alkalmasak arra, hogy egy hasonlóan hatékony versenytársat kiszorítsanak.

291    A felperes lényegében azt állítja, hogy a megtámadott határozat négy hibát tartalmaz, amelyek közül az első a vitatható részre, a második az engedmények feltételhez kötött részére, a harmadik a vizsgált jogsértési időszakra, a negyedik pedig a figyelembe vett megerősítő tényezőkre vonatkozik. A felperes előterjeszt egy ötödik érvet, amely szerint a Bizottság hibákat követett el az átlagos elkerülhető költségei értékelése során.

1)      Az AECteszt által vizsgált időszakról

292    A felperes azt állítja, hogy a Bizottság nem a megtámadott határozat tárgyát képező teljes időszakra vonatkozóan végezte el az AEC‑tesztet. A megtámadott határozat nem tartalmaz AEC‑tesztet az érintett időszak első tizenegy hónapjára, vagyis a 2002 novemberétől a HP 2003. adóévének harmadik negyedévéig tartó időszakra vonatkozóan. Továbbá, noha a megtámadott határozat (1337) preambulumbekezdésében szereplő 35. táblázat (a továbbiakban: 35. táblázat) a „megalapozottságra” vonatkozó elemzést tartalmaz, amely állítólag a HPA1‑megállapodás egészére kiterjed, ez az elemzés a felperes szerint hiányos adatokon alapul. A felperes szerint a Bizottság „nyilvánvaló értékelési hibát” követett el, amikor megállapította, hogy a felperes a HPA1‑megállapodás által lefedett időszak tekintetében nem felel meg az AEC‑tesztnek, miközben elismerte, hogy lehetséges, hogy következetes adatok hiányában a referencia‑időszak „nem esik teljesen egybe” a HPA1‑megállapodás „tényleges szerződéses időtartamával”.

293    Egyébiránt a felperes úgy véli, hogy a Bizottságnak a megtámadott határozat (1014) preambulumbekezdésében szereplő azon állítása, amely szerint az AEC‑teszt azt követeli meg, hogy valamely OEM szükségleteinek vitatható részét legfeljebb egyéves időszak alatt vizsgálják, összeegyeztethetetlen a 35. táblázatból következő elemzéssel, amely hosszabb, másfél éves időszakra vonatkozik.

294    A Bizottság arra hivatkozik, hogy a határozat igenis tartalmaz AEC‑elemzést a HPA1‑megállapodás által lefedett, 2002 novemberétől 2004 májusáig tartó teljes időszakra vonatkozóan, és hogy a B.31. melléklet mutatja, hogy mennyiben van szó releváns időszakról.

295    Ezt követően a Bizottság előadja, hogy a felperes a közigazgatási eljárás során egyszer sem hozta fel ezt az érvet, holott a HP‑re vonatkozó összes számításhoz ugyanezeket a referencia‑időszakokat vették figyelembe. Ráadásul a felperes a 2007. évi kifogásközlésre adott válaszában felhasználta e referencia‑időszakokat a HP‑re vonatkozó saját számításaihoz.

296    Végül a Bizottság kifejti, hogy a HPA1‑megállapodás teljes érvényességi idejére – azaz másfél évre – vonatkozó számítás miért nem a másfél éves időhorizontra megállapított vitatható részeket veszi figyelembe, hanem a HPA1‑megállapodás érvényességi ideje alatti negyedéves vitatható részek egyéves időhorizontra megállapított átlagát. Álláspontja szerint, függetlenül attól, hogy a hasonlóan hatékony versenytárs mikor kísérel meg belépni a HP piacára, a HP‑nek az említett versenytárs javaslatát a piacra lépésének időpontjától számított évre vonatkozóan kell értékelnie.

297    A megtámadott határozat (1334)–(1337) preambulumbekezdésében a Bizottság bemutatta a HP tekintetében a szükséges részre vonatkozó számításait.

298    A megtámadott határozat (1385)–(1387) preambulumbekezdésében a Bizottság az említett határozat (1334) preambulumbekezdésében ismertetett adatokra hivatkozva úgy ítélte meg, hogy a szükséges rész rendszeresen meghaladta a vitatható részt.

299    A megtámadott határozat (1406) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapította, hogy a vitatható rész és a szükséges rész említett határozat (1385)–(1389) preambulumbekezdésében elvégzett összehasonlítása alapján úgy kell tekinteni, hogy a 2002 novemberétől 2005 májusáig terjedő időszakban az Intel által a HP‑nek nyújtott engedmények alkalmasak voltak arra, hogy versenyellenes kiszorító hatást váltsanak ki.

300    Elsősorban emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikk alkalmazása kapcsán az uniós jog egyik rendelkezése sem írja elő a kifogásközlés címzettje számára, hogy a közigazgatási eljárás során annak terhe mellett válaszoljon az abban szereplő különböző ténybeli és jogi elemekre, hogy azt a bírósági eljárás szakaszában utólag többé nem teheti meg (2010. július 1‑jei Knauf Gips kontra Bizottság ítélet, C‑407/08 P, EU:C:2010:389, 89. pont).

301    Ennélfogva nem lehet helyt adni a Bizottság azon érvének, amely szerint a felperes a közigazgatási eljárás során nem vitatta a Bizottság által a számításaiban figyelembe vett időszakokat.

302    Ugyanez vonatkozik a Bizottság azon érvére is, amely szerint a felperes a szóban forgó időszakokat a közigazgatási eljárás során felhasználta a saját számításai céljára. Mivel a Bizottság a megtámadott határozatban saját számításaihoz bizonyos időszakokat használt fel, azok az említett határozat indokolásának részét képezik, amelyet a felperes a Törvényszék előtt megtámadhat.

303    Másodsorban meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozat (1334) preambulumbekezdésében szereplő 34. táblázat, amely a szükséges rész paramétereit és számításait mutatja be (a továbbiakban: 34. táblázat), a 2003. adóév negyedik negyedévétől a 2005. adóév harmadik negyedévéig tartó időszakot fedi le, így nem tartalmaz semmilyen adatot 2002 novemberére és decemberére, valamint a 2003. adóév első három negyedévére vonatkozóan.

304    Ezenkívül a felperes helytállóan hivatkozik arra, hogy a HPA1‑megállapodásra vonatkozó számadatok, amelyek a – Bizottság következtetései megalapozottságának a HPA‑megállapodások esetében fennálló szükséges rész számításának bemutatása révén történő alátámasztására irányuló – 35. táblázat első sorában szerepelnek, a 34. táblázat első három sorában szereplő számadatok összegéből vagy számtani átlagából erednek.

305    Pontosabban:

–        a HP által a HPA1‑megállapodás hatálya alá tartozó időszakban vásárolt x86‑os CPU‑k 35. táblázatban megjelölt száma, azaz 7 079 382 egység, megfelel a HP által a 2003. adóév negyedik negyedévétől a 2004. adóév második negyedévéig terjedő időszakban vásárolt x86‑os CPU‑k 34. táblázatban megjelölt számának (a 2003. adóév negyedik negyedéve: 2 416 750 egység; a 2004. adóév első negyedéve: 2 200 225 egység; a 2004. adóév második negyedéve: 2 462 407 egység);

–        a HP által a HPA1‑megállapodás hatálya alá tartozó időszakra kapott engedmények 35. táblázatban megjelölt összege, vagyis 97 499 999 USD, megfelel a HP által a 2003. adóév negyedik negyedévétől a 2004. adóév második negyedévéig terjedő időszakban kapott, a 34. táblázatban megjelölt engedményeknek (a 2003. adóév negyedik negyedéve: 32 499 999 USD; a 2004. adóév első negyedéve: 32 500 000 USD; a 2004. adóév második negyedéve: 32 500 000 USD);

–        a HPA1‑megállapodás hatálya alá tartozó időszak tekintetében a 35. táblázatban megjelölt „V” érték (azaz az x86‑os CPU‑egységek teljes mennyiségének azon hányada, amelyet a HP a szinte kizárólagossági feltétel tiszteletben tartásával a felperestől vásárolt volna), azaz 6 725 413 egység – egy egységtől eltekintve és egy elírást figyelembe véve – megfelel a 2003. adóév negyedik negyedévétől a 2004. adóév második negyedévéig terjedő időszak tekintetében a 34. táblázatban megjelölt „V” értéknek (a 2003. adóév negyedik negyedéve: 2 295 913 egység; a 2004. adóév első negyedéve: 2 090 214 egység; a 2004. adóév második negyedéve: 2 339 287 egység);

–        a HPA1‑megállapodás hatálya alá tartozó időszak tekintetében a 35. táblázatban megjelölt, „az Intel processzorainak átlagos eladási ára”, vagyis 165,15, megfelel a 2003. adóév negyedik negyedévétől a 2004. adóév második negyedévéig terjedő időszakra vonatkozóan a 34. táblázatban megjelölt átlagos eladási árak súlyozás nélküli számtani átlagának (a 2003. adóév negyedik negyedéve: 176,19; a 2004. adóév első negyedéve: 159,45; a 2004. adóév második negyedéve: 159,82).

306    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem állítja, hogy a fentiekben bemutatottak véletlen egybeesésből erednek, és hogy a fenti 305. pontban megjelölt különböző értékek a hiányzó három negyedév, valamint a következő három negyedév tekintetében azonosak lennének.

307    Következésképpen a fentiek elegendőek annak bizonyításához, hogy a Bizottság a 35. táblázatban szereplő számokhoz vezető számítások során ténylegesen nem vette figyelembe 2002 novemberét és decemberét, valamint a 2003. adóév első három negyedévét. A HPA1‑megállapodás időtartama alatti szükséges résznek a 34. és a 35. táblázatban szereplő eredményekhez vezető számítása tehát nem fedi le a 2002 novembere és 2005 májusa közötti teljes időszakot, amelynek vonatkozásában a Bizottság úgy ítélte meg, hogy bizonyítani tudja az Intel által a HP‑nek nyújtott engedmények által kiváltott kiszorító hatás fennállását.

308    Harmadsorban, a Bizottság által előadott érvek nem alkalmasak a fenti következtetés megkérdőjelezésére.

309    Először is, a viszonválaszban a Bizottság azt állítja, hogy a negyedéves alapon végzett számítás eredménye nem tér el alapvetően az állítólagosan elvégzett átfogó számítás eredményétől.

310    Ezt az érvet azonban a válaszra reagálva adta elő, annak állítása érdekében, hogy a megtámadott határozatban elfogadott megközelítés, amely a negyedéves vitatható részek átlagán alapul, ahol a vitatható részt legfeljebb egyéves időszakra számítják ki, nem volt összeegyeztethetetlen azzal, hogy e számítást a HPA1‑megállapodás teljes érvényességi idejére vonatkozóan végezte el. Márpedig, amennyiben a Bizottság által a megtámadott határozatban elvégzett számítások a HPA1‑megállapodás időtartamára vonatkozóan nem veszik figyelembe a 2002. novemberi és decemberi, valamint a 2003. adóév első három negyedévére vonatkozó adatokat, nincs jelentősége annak, hogy e számításokat negyedévenként vagy átfogóan végzik, mivel 2002 novembere és decembere, valamint a 2003. adóév első három negyedéve soha nem kerül figyelembevételre, bármilyen adatokat tartalmazzanak is.

311    Ezt követően a Bizottság érvei alátámasztására az ellenkérelemben és a viszonválaszban a vonatkozó B.31., illetve D.17. mellékletre hivatkozik.

312    Ami az ellenkérelemben szereplő, a B.31. mellékletre való hivatkozást illeti, emlékeztetni kell arra, hogy míg a keresetlevél szövegének egyes pontjait ugyan alátámaszthatják és kiegészíthetik a csatolt iratok meghatározott részeire történő hivatkozások, a más, akár a keresetlevélhez mellékelt iratokra való általános hivatkozás nem pótolhatja a jogi érvelés azon lényegi elemeinek hiányát, amelyeknek a Bíróság alapokmányának 21. cikke, valamint a Törvényszék eljárási szabályzatának 76. cikke szerint magában a keresetlevélben kell szerepelniük (2007. szeptember 17‑i Microsoft kontra Bizottság ítélet, T‑201/04, EU:T:2007:289, 94. pont).

313    Továbbá nem a Törvényszéknek kell a mellékletekben megkeresnie és azonosítania azokat a jogalapokat és érveket, amelyek meglátása szerint a kereset alapját képezhetik, mivel e mellékleteknek tisztán bizonyító és kisegítő szerepük van (2007. szeptember 17‑i Microsoft kontra Bizottság ítélet, T‑201/04, EU:T:2007:289, 94. pont).

314    Ily módon a keresetlevél valamely melléklete csak annyiban vehető figyelembe, amennyiben az a felperes által a keresetlevél szövegében kifejezetten megjelenő érveket támaszt alá vagy egészít ki, és amennyiben lehetséges a Törvényszék számára, hogy pontosan meghatározza, hogy melyek azok az elemek, amelyek ezeket az érveket támogatják vagy kiegészítik (lásd ebben az értelemben: 2007. szeptember 17‑i Microsoft kontra Bizottság ítélet, T‑201/04, EU:T:2007:289, 99. pont).

315    A jelen ügyben a Bizottság az ellenkérelemben megelégszik annak kijelentésével, hogy a megtámadott határozatban elemzett időszak, vagyis a HPA1‑megállapodás által lefedett teljes időszak releváns az AEC‑teszt szempontjából, anélkül hogy ezt az érvet kifejtené, és további információk nélkül a B.31. mellékletben szereplő magyarázatokra utal, anélkül hogy a Törvényszék számára lehetséges lenne annak pontos meghatározása, hogy melyek azok az említett mellékletben szereplő elemek, amelyek ezt a ki nem fejtett érvet alátámaszthatják. Ebből következik, hogy az említett érv a fenti 312–314. pontban említett ítélkezési gyakorlat analógia útján történő alkalmazása alapján elfogadhatatlan.

316    A viszonválaszt illetően a Bizottság a D.17. melléklet 77–82. pontjára hivatkozik annak alátámasztása érdekében, hogy a HP által szolgáltatott adaton alapuló negyedéves számítások az Intel számára kevésbé kedvező eredményekhez vezetnek, mint az átlagos eredmények, amelyeken a határozat alapul.

317    Amennyiben a Bizottság a viszonválasz D.17. mellékletében a hiányzó három negyedév közül kettőre, vagyis a 2003. adóév második és harmadik negyedévére vonatkozó számítást nyújt be, meg kell állapítani, hogy az említett számítások nem tűnnek ki a megtámadott határozatból, és azokat első alkalommal a bírósági eljárás során terjesztették elő. A Törvényszék tehát nem veheti figyelembe e kiegészítő számításokat a megtámadott határozatban szereplő AEC‑teszt alátámasztása érdekében anélkül, hogy a Bizottság említett határozatban szereplő indokolását a saját indokolásával helyettesítené. Márpedig a fenti 150. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat tiltja, hogy a Törvényszék az indokolást ilyen módon megváltoztassa.

318    Mindenesetre meg kell állapítani, hogy semmi nem bizonyítja a Bizottság által előadott azon feltételezés pontosságát, amely szerint az engedmények HPA1‑megállapodás által lefedett időszakban fennálló stabilitása miatt a szükséges rész eredményei a hiányzó két hónap és három negyedév tekintetében azonosak lennének. Ezenfelül emlékeztetni kell arra, hogy a szükséges részt három paraméter, tudniillik az engedmények összege, a HP vásárlásainak volumene és az átlagos eladási ár alapján számítják ki. Márpedig a megtámadott határozatban nem nyert bizonyítást, hogy e két utóbbi paraméter a hiányzó két hónap és három negyedév tekintetében a figyelembe vett negyedévek vizsgálata során megállapítottakkal azonos értékeket mutatna. Továbbá semmi nem garantálja, hogy az AEC‑teszt céljából figyelembe nem vett hónapokra és negyedévekre vonatkozó adatok nem különböznek a vizsgált negyedévekre vonatkozóan meghatározott adatoktól.

319    Ennélfogva a fentiekből következik, hogy a Bizottság tévesen ítélte úgy, hogy a szükséges részre vonatkozó számítása lehetővé teszi számára, hogy az Intel által a HP‑nek nyújtott engedmények kiszorító hatására vonatkozó következtetéseket vonjon le a 2002 novembere és 2005 májusa közötti időszak egésze tekintetében. A Bizottság ugyanis a 2002 novembere és 2003 szeptembere közötti időszak tekintetében nem bizonyította az említett hatás fennállását.

320    Az a körülmény, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (1338) preambulumbekezdésében szereplő számadatokra hivatkozva az említett határozat (1389) preambulumbekezdésében a szükséges részre vonatkozó alternatív számítást végzett, nem orvosolhatja e hibát. A 36. és 37. táblázatból kitűnik ugyanis, hogy a Bizottság által figyelembe vett két alternatív forgatókönyvben a szükséges részre vonatkozó adatok a 2004 negyedik negyedévétől 2005 harmadik negyedévéig terjedő időszakra, illetve a 2005 második negyedévétől a harmadik negyedévéig terjedő időszakra vonatkoznak. Így az említett alternatív számítás sem fedi le a 2002 novembere és 2005 májusa közötti teljes időszakot.

2)      Az állítólagos megerősítő tényezőkről

321    A megtámadott határozat (1390)–(1395) preambulumbekezdésében a Bizottság lényegében jelezte, hogy az AEC‑teszt nem vesz figyelembe két további megfontolást, nevezetesen először is azt, hogy a Bizottság a felperes számára legkedvezőbb adatokat használta fel, és másodszor, hogy a HP x86‑os CPU beszerzéseinek az AMD‑hez való átvitele esetén a felperes a maga részéről az eredetileg a HP‑nek szánt engedményeket átadhatná az x86‑os CPU‑it használó másik versenytársnak, például a Dellnek. Ez a Bizottság szerint tovább erősíti a HP‑t érő azon hátrányokat, amelyek az x86‑os CPU beszerzései AMD‑hez történő áthelyezéséből erednek.

322    A felperes először is előadja, hogy a Bizottság nem fejti ki azokat az okokat, amelyek miatt a HP versenytársainak nyújtott engedmények – versenyhez való alkalmazkodás érdekében történő – növelése versenyellenes lenne. Másodszor, a HP „Managing Intel and AMD to maximise value to BPC” című dokumentumából kitűnik, hogy maga a HP is arra a következtetésre jutott, hogy az ilyen intézkedés nem jelent valós kockázatot, és hogy ilyen jelenséget nem észleltek más világméretű kereskedelmi egységeknél, amelyeknél erősebb arányban voltak jelen az AMD termékei. Harmadszor, ha a HP ingyenesen egymillió x86‑os CPU‑t kapott volna az AMD‑től, elkerülte volna, hogy 163,86 millió USD‑t (vagyis az egymillió x86‑os CPU engedmény nélküli átlagos eladási árát) fizessen a felperesnek. A felperes által nyújtandó, a HPA1‑megállapodásban előirányzott összes engedmény mindössze 130 millió USD‑t tett ki, így a HP‑nak közel 34 millió USD‑t kellett volna fizetnie ahhoz, hogy az x86‑os CPU‑k megfelelő mennyiségét megvásárolja a felperestől. A HP tehát szükségszerűen azon egyszerű oknál fogva utasította el az AMD ajánlatát, hogy elégtelen volt a kereslet az AMD x86‑os CPU‑ival felszerelt rendszerek iránt, és nem vette figyelembe a felperes által nyújtott engedmények esetleges elvesztését. Negyedszer, a HP „Managing Intel and AMD to maximise value to BPC” című dokumentumából az is kitűnik, hogy bizonytalan volt az AMD vállalati ügyfelek általi piaci elfogadottsága.

323    A Bizottság először is azt állítja, hogy az engedmények HP versenytársainak történő átadására vonatkozó lehetőség erősíti az arra irányuló gazdasági ösztönzőket, hogy a HP ne sértse meg a HPA‑megállapodások feltételeit. Másodszor, a HP „Managing Intel and AMD to maximise value to BPC” című dokumentuma nem foglalkozik az engedmények versenytársak részére történő átadásával. Harmadszor, a HP azon döntése, hogy nem fogadja el az AMD egymillió ingyenes x86‑os CPU‑ra vonatkozó ajánlatát, nem kizárólag számviteli összehasonlításból következett. Az AEC‑teszttel ellentétben, amely tisztán elméleti jellegű, a valódi üzleti döntéseket számos tényező befolyásolja. Egyébiránt a felperes számításai nem helytállóak, mivel a HP, amely a HPA‑megállapodások szerint kis mennyiségeket beszerezhetett az AMD‑től, végül beszerzett 160 000 x86‑os CPU‑t. Ennélfogva a HP nem egymillió x86‑os CPU‑t utasított el, hanem csak 840 000 x86‑os CPU‑t. Márpedig 163,86 USD egységenkénti átlagos eladási ár mellett a megtakarított összeg csak 137,6 millió USD‑t tesz ki, amely nem tér el jelentősen a 130 millió USD összegű HPA‑engedményektől.

324    E tekintetben, mielőtt megvizsgálnánk a megtámadott határozatban azonosított és az eredetileg a HP‑nek nyújtott engedmények HP versenytársai részére történő átadásában álló megerősítő tényezőre vonatkozóan a megtámadott határozatban a Bizottság által lefolytatott értékelés állítólagos téves jellegét, meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat nem tartalmaz semmilyen elemzést az említett tényezőnek az AEC‑teszt keretében figyelembe vett elemekre gyakorolt hatását illetően.

325    Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az indokolás hiánya vagy elégtelensége az EUMSZ 263. cikk értelmében vett lényeges eljárási szabályok megsértését jelenti, és olyan imperatív jogalapot képez, amelyet az uniós bíróság hivatalból figyelembe vehet, sőt köteles figyelembe venni (lásd: 2009. december 2‑i Bizottság kontra Írország és társai ítélet, C‑89/08 P, EU:C:2009:742, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

326    A fentiekre tekintettel a Törvényszék köteles határozni az indokolási kötelezettség esetleges megsértésének fennállásáról, és e célból köteles meghallgatni a feleket, amint azt a 2020. évi tárgyaláson meg is tette.

327    Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az indokolási kötelezettség terjedelme a kérdéses jogi aktus természetétől, valamint elfogadásának körülményeitől függ. Az indokolásnak világosan és egyértelműen kell tartalmaznia az intézmény érvelését oly módon, hogy lehetővé tegye egyrészt az érdekeltek számára jogaik védelme és a döntés megalapozottságának megítélhetősége érdekében a meghozott intézkedés indokainak megismerését, másrészt az uniós bíróság számára a jogszerűség felülvizsgálatára vonatkozó hatáskörének gyakorlását. Nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi jelentőséggel bíró tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, mivel azt, hogy valamely aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk követelményeinek, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére való tekintettel is (lásd: 2012. január 18‑i Djebel – SGPS kontra Bizottság ítélet, T‑422/07, nem tették közzé, EU:T:2012:11, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

328    A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy bár a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az eredetileg a HP‑nek szánt engedményeknek a versenytársai részére történő átadása megerősítő tényezőnek minősül, amely alátámasztja az AEC‑tesztből levont következtetéseit, nem fejtette ki, hogy az e tesztben figyelembe vett tényezők közül melyiket éri befolyás és milyen módon. Márpedig, amennyiben a Bizottság úgy ítélte meg, hogy e megerősítő tényező szerepet játszik a vitatott engedmények kiszorításra való alkalmasságának értékelése során, pontosabban kellett volna értékelnie ennek az engedményekre gyakorolt hatását. Ez annál is inkább így van, mivel a megtámadott határozat (1395) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapította, hogy az említett tényezőnek nagyobb súlyt kell tulajdonítani, mint a felperes valamennyi érvének, amelyeket az a közigazgatási eljárás során a Bizottság által az AEC‑teszt HP tekintetében történő alkalmazásához felhasznált tényezőkkel kapcsolatban fogalmazott meg.

329    A 2020. évi tárgyaláson a Törvényszék azon kérdésére válaszolva, amely a Bizottság azon érvelésére vonatkozott, amely szerint az eredetileg a HP‑nek nyújtott engedmények HP egyik versenytársának történő átadásában álló megerősítő tényező nagyobb súllyal bír a megtámadott határozatban szereplő valamennyi hibánál, továbbá a megtámadott határozat ezzel kapcsolatos indokolására, a Bizottság annak kijelentésére szorítkozott, hogy egyetlen észszerű kereskedelmi partner sem utasította volna el az AMD azon ajánlatát, hogy az ingyenesen egymillió x86‑os CPU‑t bocsát rendelkezésére. A HP az AMD ajánlatát csak az elfogadás következményei miatt utasította el, amelyekkel az a felperessel fennálló viszonyára nézve járt volna. A Bizottság úgy ítélte meg, hogy semmit nem kell hozzátennie ahhoz, ami a megtámadott határozatban szerepel.

330    Ennélfogva – anélkül, hogy határozni kellene annak elfogadhatóságáról – meg kell állapítani, hogy a Bizottság által a 2020. évi tárgyaláson előadott érv egy egyszerű alá nem támasztott feltételezés, amely nem pótolhatja a megtámadott határozat indokolásának hiányát azon hatást illetően, amelyet az eredetileg a HP részére nyújtott engedményeknek a HP valamely versenytársa részére történő átadásában álló megerősítő tényező az AEC‑tesztből eredő következtetésekre gyakorol.

331    A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat indokolása az eredetileg a HP‑nek nyújtott engedmények HP egyik versenytársának történő átadásában álló megerősítő tényezőt illetően hiányos.

332    A fentiekre tekintettel rá kell mutatni, hogy a megtámadott határozat (1406) preambulumbekezdésében a Bizottság annak állítása érdekében, hogy bizonyította a HP‑nek nyújtott engedmények kiszorító hatás kifejtésére való alkalmasságát, a vitatható rész és a szükséges rész összehasonlítására, a megerősítő tényezőkre és az Intelnek a Bizottság „új elméletére” vonatkozó állításai relevanciájának hiányára támaszkodott.

333    Mindenekelőtt a megtámadott határozat (1396)–(1405) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az Intelnek a Bizottság „új elméletével” kapcsolatos állításai relevanciájának hiányára vonatkozó vizsgálat nem alternatív AEC‑tesztet jelent, hanem az Intel által a 2008. március 28‑i észrevételeiben előterjesztett új számítások vitatását, így nem tekinthető a vitatott engedmények kiszorító hatás kifejtésére való alkalmasságának bizonyítására irányuló, Bizottság általi vizsgálatnak.

334    Ezt követően, a fentiek összességéből kitűnik, hogy a HP‑re alkalmazott AEC‑tesztet illetően a Bizottság egyrészt a vitatható rész és a szükséges rész összehasonlítása során nem bizonyította kiszorító hatások fennállását a 2002. november 1. és 2003. szeptember 31. közötti időszak tekintetében, másrészt pedig nem indokolta jogilag megkövetelt módon a megerősítő tényezők vizsgálatát.

335    Ennélfogva a Bizottság nem bizonyította a jogilag megkövetelt módon a megtámadott határozat (1406) preambulumbekezdésében megfogalmazott azon következtetés megalapozottságát, amely szerint a 2002 novemberétől 2005 májusáig terjedő időszakban az Intel által a HP részére nyújtott engedmény képes vagy alkalmas volt arra, hogy versenyellenes kiszorító hatást fejtsen ki, mivel a Bizottság a 2002. november 1. és 2003. szeptember 31. közötti időszak vonatkozásában nem bizonyította kiszorító hatások fennállását.

c)      A NECre alkalmazott AECteszttel kapcsolatos állítólagos hibákról

336    A megtámadott határozat (451)–(453) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapította, hogy a NEC a világ tíz legnagyobb számítógép‑ és szerverértékesítőjének egyike. 2005 áprilisáig a NEC OEM‑kénti tevékenységeit két 100%‑os tulajdonában álló leányvállalat, a NEC Japan és a NEC Computer International (a továbbiakban: NECCI) irányította. A NEC Japánban és az amerikai kontinensen folytatott tevékenységeit a NEC Japan, míg a NEC a világ többi részén folytatott tevékenységeit a NECCI irányította. A NECCI székhelye Európában volt, de az ázsiai és csendes‑óceáni térségbeli országokkal foglalkozó fióktelepén keresztül a NEC Ázsiában (Japán kivételével) folytatott tevékenységeit is irányította. 2005 áprilisában módosították a vállalkozás szerkezetét, és az ázsiai és csendes‑óceáni térségbeli országokkal foglalkozó fióktelepet leválasztották a NECCI‑ről és a NEC Corporationhoz helyezték át.

337    Ezenkívül a megtámadott határozatnak többek között a (483), (501)–(502) és (981) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy először is, az Intel 2002 októbere és 2005 novembere között egy 2002 májusában elfogadott, „Santa Clara‑i megállapodásnak” nevezett megállapodás (a továbbiakban: Santa Clara‑i megállapodás) alapján nyújtott engedményeket a NEC részére, másodszor, hogy az e megállapodás alapján nyújtott engedmények de facto ahhoz a feltételhez kapcsolódtak, hogy a NEC elfogadja, hogy világszintű x86‑os CPU szükségleteinek 80%‑át az Inteltől szerzi be, e tekintetben ez a világszintű arány a NECCI esetében 70%‑ot, a NEC Japan esetében pedig 90%‑ot jelentett, és harmadszor, annak bizonyítása érdekében, hogy elérték a szükséges piaci részesedést, a NEC és a NECCI köteles volt negyedévente tájékoztatni az Intelt a piaci részesedéséről.

338    Az Intel jelzi, hogy a Santa Clara‑i megállapodás alapján egyszerre nyújtott a NEC részére az „ügyfeleknek kínált árképzés alóli kivételnek” (exception to customer authorized pricing, a továbbiakban: ECAP) nevezett engedményeket, valamint piacfejlesztési forrásokat (market development funds, a továbbiakban: MDF). A Bizottság a megtámadott határozat (466) preambulumbekezdésében megállapította, hogy az Intel által nyújtott kifizetések rendszere 2003. július 1‑jétől megváltozott, és az MDF‑eket beépítették az ECAP‑okba, és átnevezték „super ECAP”‑okká.

339    A Bizottság az Intel által a NEC‑nek nyújtott engedményeket az AEC‑teszt tényleges áron alapuló módszere segítségével vizsgálta meg. E módszer szerint a Bizottság a tényleges ár mértékének meghatározása érdekében kiszámította a Santa Clara‑i megállapodás alapján teljesített kifizetések teljes értéke és az Intel számára 2002 negyedik negyedévében szóban forgó tevékenységek értéke közötti arányt. A Bizottság ezt követően összehasonlította ezt az arányt az Intel átlagos eladási ára és átlagos elkerülhető költsége közötti aránnyal, és ebből azt a következtetést vonta le, hogy az Intel a költségeinél alacsonyabb árakat alkalmazott, mivel az első mutató alacsonyabb volt az átlagos eladási ár és az átlagos elkerülhető költség közötti aránynál.

340    A felperes azt állítja, hogy a Bizottság számításai öt hibát tartalmaznak, amelyek mindegyike elegendő a következtetései megcáfolásához. Az Intel először is azt állítja, hogy a Bizottság saját adatai azt mutatják, hogy a NEC‑nek nyújtott engedmények nem alkalmasak egy hasonlóan hatékony versenytárs kiszorítására, másodszor, hogy a Bizottság tévesen számította ki a NEC‑nek nyújtott engedmények feltételhez kötött részét, harmadszor, hogy a Bizottság tévesen számította ki az Intel számára szóban forgó ügyletek értékét, negyedszer, hogy a Bizottság téves értékre támaszkodott az Intel átlagos elkerülhető költségeinek meghatározása során, és ötödször, hogy a Bizottság tévesen feltételezte, hogy 2002 negyedik negyedéve reprezentatív azon időszak egészére nézve, amelynek tekintetében a visszaélést megállapították.

341    A Törvényszék célszerűnek tartja először az annak bizonyítására irányuló érvelés megalapozottságát megvizsgálni, hogy a Bizottság hibákat követett el az engedmények feltételhez kötött részének kiszámítása során.

1)      Az engedmények feltételhez kötött részének kiszámításáról

342    A felperes kifejti, hogy a megtámadott határozat (1408), (1443) és (1444) preambulumbekezdése szerint a NEC részére 2002 negyedik negyedévében nyújtott valamennyi engedmény feltételhez kötött volt. Márpedig először is, ezt az állítást a megtámadott határozatban előterjesztett bizonyítékok nem támasztják alá, és annak egyébiránt ellentmondanak a NECCI által az 1/2003 rendelet 18. cikke alapján adott egyértelmű válaszok, valamint más bizonyítékok, amelyek szerint a 2002 negyedik negyedévére vonatkozóan nyújtott, 6 millió USD összegű MDF volt az egyetlen előny, amelyben a NEC a Santa Clara‑i megállapodás szerinti, piaci részesedésekre vonatkozó kötelezettségvállalás alapján részesült. Az Intel szerint a Bizottság tehát tévesen tekintette úgy, hogy az ECAP‑ok feltételhez kötöttek voltak. Másodszor, a NEC jelentős engedményeket kapott az Inteltől a megállapodást megelőző időszakokban, amikor az Intel piaci részesedése a NEC beszerzéseiben jóval alacsonyabb volt, mint 80%. A Bizottság nem fejti ki, hogy a NEC miért veszítette volna el az engedményei 100%‑át akkor, ha x86‑os CPU‑inak kevesebb mint 80%‑át vásárolta volna az Inteltől, miközben ezt már megtette anélkül, hogy ilyen veszteséget szenvedett volna el. Harmadszor, nem vitatott, hogy az Intel engedményeket nyújtott a NEC részére, noha a NEC nem érte el a 80%‑os szintet, amely a megtámadott határozat megállapításai szerint minden engedmény megszerzésének előfeltétele volt.

343    A Bizottság elutasítja az Intel érveit. Először is hangsúlyozza, hogy a megtámadott határozat nem tekinti úgy, hogy a NEC részére nyújtott valamennyi engedmény feltételhez kötött volt. A megtámadott határozat annak kijelentésére szorítkozik, hogy az Intel által nyújtott engedmények feltételhez kötött része nemcsak az MDF címén teljesített kifizetéseket foglalta magában, hanem az ECAP típusú engedmények bizonyos kategóriáit is, noha nem szükségképpen valamennyi kategóriáját. E megállapítás a bizonyítékok megtámadott határozat (1412)–(1444) preambulumbekezdésében, valamint az ellenkérelem B.31. mellékletében kifejtett koherens, pontos és meggyőző csoportján alapul.

344    A Bizottság úgy véli, hogy az Intel arra alapított érve, hogy a Santa Clara‑i megállapodást megelőző időszakban jelentős engedményeket nyújtott, nem meggyőző, többek között egyrészt azért, mert a korábban nyújtott engedményekre alkalmazandó feltételek nem ismertek, másrészt pedig, mert a NECCI által benyújtott adatok az Intel által a NECCI részére ugyanezen megállapodást követően nyújtott engedmények körülbelül 500%‑os növekedését mutatják.

345    Végül, amennyiben a felperes azt állítja, hogy engedményeket nyújtott a NEC részére, noha az nem tudta teljesíteni a 80%‑os piaci részesedésre vonatkozó feltételt, a Bizottság az AEC‑elemzéssel összefüggésben hozzáteszi, hogy még ha feltételezzük is, hogy igazak az Intel azon állításai, amelyek szerint az AMD‑nek a NEC‑nél fennálló piaci részesedése „rendszeresen” meghaladta a 20%‑os küszöböt, az AMD NEC‑nél fennálló részesedése soha nem közelítette meg a vitatható részt (vagyis 41%‑ot).

346    A felperes első érvét illetően, amely szerint a Bizottság tévesen állapította meg, hogy az ECAP‑ok feltételhez kötöttek voltak, meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban bizonyította‑e, hogy az Intel NEC részére értékesített x86‑os CPU‑i tényleges árának kiszámítása során figyelembe vett, az MDF‑ektől eltérő engedmények, vagyis az ECAP‑ok ahhoz a feltételhez voltak‑e kötve, hogy a NEC tiszteletben tartja az x86‑os CPU vásárlásai bizonyos százalékának az Inteltől való beszerzésére vonatkozó kötelezettségét.

347    A megtámadott határozat (1415)–(1444) preambulumbekezdésében a Bizottság a feltételhez kötött engedmények teljes értékét 13 088 100 és 16 583 100 USD közöttire értékelte, amelyből 6 millió USD‑t az MDF tett ki, a fennmaradó részt pedig az ECAP.

348    Ennélfogva az a következtetés, hogy az ECAP‑ok nincsenek meghatározott piaci részesedéshez kötve, szükségképpen kétségessé teszi a Bizottságnak a megtámadott határozatban szereplő számításait.

349    Azt kell tehát értékelni, a 2002 negyedik negyedévére vonatkozó bizonyítékok alapján, amelyekre a Bizottság a NEC‑re vonatkozó AEC‑tesztet alapította, hogy e negyedév során az MDF‑től eltérő kifizetések feltételét képezte‑e az, hogy a NEC a piaci szegmensekben fennálló részesedés (market segment share, a továbbiakban: MSS) meghatározott százalékának erejéig az Inteltől eszközöl beszerzéseket. Először is hangsúlyozni kell, hogy a felperes nem tagadja, hogy a Santa Clara‑i megállapodás alapján egyszerre MDF és ECAP típusú engedményeket is nyújtott a NEC részére. Ugyanakkor azt állítja, hogy ezen engedmények közül az előbbiekkel ellentétben az utóbbiak nem voltak az MSS bizonyos szintjének elérésére vonatkozó kötelezettséghez kötve.

350    A felperes lényegében azt állítja, hogy a megtámadott határozatban bemutatott bizonyítékok nem támasztják alá azt a következtetést, amely szerint az ECAP‑ok 2002 negyedik negyedévében feltételhez kötöttek voltak, és más dokumentumokra hivatkozik, amelyekből az következik, hogy azokat az engedményeket, amelyek a NEC számára az MSS bizonyos szintjének elérésére vonatkozó kötelezettséghez voltak kötve, csak az MDF‑ek jelentették. A Bizottság cáfolja a felperes érveit, és azt állítja, hogy az Intel által előterjesztett bizonyítékok nem bizonyítják, hogy csak az MDF‑ek jelentették azokat az engedményeket, amelyek ahhoz a kötelezettséghez voltak kötve, hogy a NEC az MSS bizonyos százalékának megfelelő mértékben az Inteltől vásároljon.

i)      A megtámadott határozatban figyelembe vett bizonyítékokról

351    Elsősorban hangsúlyozni kell, hogy a Bizottság a megtámadott határozatnak többek között a (461) és (464) preambulumbekezdésében a NEC 2003. január 27‑i „NEC/Intel megbeszélés, világszintű (vásárlásokkal foglalkozó ülés)” című prezentációjára, és különösen e prezentáció negyedik oldalára támaszkodott, amely a „Világ: 2002. évi/negyedik negyedévi eredmények” címet viseli. Ezen oldal „Eredeti terv” cím alatti tartalma megerősíti, hogy a NEC szándéka az volt, hogy szükségleteinek csak 59%‑át, vagyis a NEC Japan – a NEC többek között a japán piacon tevékenykedő részlege – esetében 68%‑át, a NECCI esetében pedig 48%‑át szerezze be az Inteltől. Ez az oldal ezenkívül a „Kiigazítási terv” cím alatt feltünteti egyrészt az Intel előirányzott piaci részesedését, vagyis a NECCI esetében 70%‑ot, a NEC Japan esetében 90%‑ot, világszinten pedig 80%‑ot, és másrészt az Intel által a NEC részére nyújtandó bizonyos engedményeket és egyéb előnyöket. Többek között az MDF‑ekről, az x86‑os CPU‑k kedvezményes árairól (engedményekről), a „multinacionális vállalkozás státuszról” és egy beszerzési csatornáról szóló megállapodásról van szó.

352    Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy bár ezen – mind a Santa Clara‑i megállapodás megkötésénél, mind pedig az érintett negyedévnél későbbi – dokumentum a csökkentett árakat, tehát az ECAP‑okat említi az egyik olyan előnyként, amelyben a NEC ugyanezen megállapodás keretében részesül, és megerősíti, hogy ezek az ECAP‑ok az említett megállapodás részét képezik, amit az Intel nem vitat, ebből nem következik, hogy az ECAP‑ok az MSS bizonyos szintjéhez voltak kötve. E dokumentum tehát legfeljebb valószínűsítő körülményt jelent, amelyet más bizonyítékoknak meg kell erősíteniük.

353    Másodsorban, a megtámadott határozat (462) és (464) preambulumbekezdése egy 2002. május 15‑i elektronikus levélre támaszkodik, amelyben a NEC egy magas rangú vezetője arról tájékoztatta a NECCI egy vezetőjét, hogy az Intel képviselőivel ugyanazon a napon tartott telefonkonferencia eredményeként a NEC multinacionális vállalkozás státusszal rendelkezik, hogy a NEC világszintű teljes értékesítései bizonyos százalékára fogja növelni az Inteltől beszerzett x86‑os CPU‑k részesedését, és hogy az Intel MDF‑eket és „agresszív árakat”, tehát csökkentett árakat biztosít a NEC‑nek a „Celeron” megnevezésű x86‑os CPU‑i tekintetében.

354    Ugyanakkor, akárcsak a 2003. január 27‑i dokumentumból, ebből a – Santa Clara‑i megállapodás megkötésével azonos időszakból származó – dokumentumból sem tűnik ki a piaci részesedések és az ECAP‑ok fennállása vagy akár terjedelme közötti kapcsolat. Még azt feltételezve is, hogy úgy tekinthető, hogy az „agresszív árakra” való hivatkozás ECAP‑okat jelöl, ebből kizárólag az következik, hogy azok a Santa Clara‑i megállapodás részét képezik, és említésre kerülnek az Intel x86‑os CPU‑k NEC általi beszerzéseiben fennálló piaci részesedése növelésére irányuló célkitűzések összefüggésében. Nem kerül kifejezetten kimondásra, hogy az ECAP‑ok feltétele az említett célkitűzések NEC általi megvalósítása.

355    Harmadsorban, a megtámadott határozat (462) preambulumbekezdésében a Bizottság egy, a NEC vezetői közötti 2002. május 10‑i elektronikuslevél‑váltásra (a továbbiakban: a NEC 2002. május 10‑i levélváltása) hivatkozik. E levélváltás ismerteti, hogy a NECCI és a NEC Japan hogyan érhetné el az Intel által kért MSS szinteket, és említést tesz az összegekről, amelyeket MDF‑ek címén kapnának.

356    Meg kell azonban állapítani, hogy ezen – a Santa Clara‑i megállapodás megkötésénél korábbi – bizonyíték, amely az e megállapodásra vonatkozó tárgyalások részét képezi, egyáltalán nem említi az ECAP‑okat, amint arra az Intel megalapozottan rámutat, így nem támaszthatja alá a Bizottságnak az ECAP‑ok feltételhez kötöttségére vonatkozó következtetését. Épp ellenkezőleg, úgy tűnik, hogy ez a levélváltás megerősíti az Intel azon álláspontját, amely szerint az Intel NEC beszerzéseiben fennálló piaci részesedésétől függő engedményeket csak az MDF‑ek jelentik. E levélváltás szövege ugyanis azt mutatja, hogy a NECCI és a NEC csökkenteni fogja az AMD beszerzéseikben fennálló piaci részesedését, és MDF‑ek címén bizonyos összeget fognak kapni. Úgy tűnik tehát, hogy az MDF‑ek az AMD piaci részesedése csökkentésének következményét jelentik, és ezek alkotják az egyetlen olyan előnyt, amely közvetlenül függ az AMD és az Intel NEC beszerzéseiben fennálló piaci részesedésétől.

357    Negyedsorban, a megtámadott határozat (464) preambulumbekezdésében a Bizottság említi a NECCI által az 1/2003 rendelet 18. cikke szerinti, 2005. évi információkérés (a továbbiakban: 2005. évi információkérés) 14. kérdésére adott választ. Azt állítja, hogy ebből az következik, hogy az ECAP‑ok az MSS szintjétől függnek. Az Intel ugyanakkor lényegében azt állítja, hogy a 2002 negyedik negyedévét követően hatályos ECAP‑okra való hivatkozásról van szó.

358    E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy e válasz a második bekezdésének elején ténylegesen kimondja, hogy az ECAP‑ok szerinti árak az MSS szintjeire, nem pedig a mennyiségekre vonatkozó megállapodástól függnek.

359    Amint az az első ítélet 967. pontjában már megállapításra került, úgy tekintendő, hogy a NECCI által az 1/2003 rendelet 18. cikke alapján adott válaszok különösen megbízható bizonyítéknak minősülnek, mivel egyrészt nem tűnik úgy, hogy a NECCI‑nek bármilyen érdeke fűződött volna ahhoz, hogy téves információkat szolgáltasson, amelyeket a Bizottság felhasználhat megkerülhetetlen kereskedelmi partnere, az Intel által elkövetett, az EUMSZ 102. cikk szerinti jogsértés bizonyításához, és másrészt, a téves információk szolgáltatása az 1/2003 rendelet 23. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján bírsággal sújtható.

360    Mindazonáltal a Törvényszék nem tekinti úgy, hogy e válasz – összefüggésében tekintve – a Bizottság következtetéseit alátámasztó bizonyítékként vagy valószínűsítő körülményként szolgálhatna.

361    Először is meg kell állapítani ugyanis, hogy a 2005. évi információkérést úgy alakították ki, hogy valamely dokumentum minden említését egy vagy több, az adott dokumentumra vonatkozó kérdés követte. Amint azt a Bizottság a 2020. évi tárgyaláson a Törvényszék kérdésére megerősítette, a 14. kérdésre adandó válasz a „JH 210” című dokumentummal függ össze. Ez utóbbi a NECCI egy értékesítője által 2005. február 22‑én tett nyilatkozatra hivatkozik. Így a „JH 210” című dokumentum ezen időpontot követően, és következésképpen 2002 negyedik negyedévét és az Intel által a NEC részére nyújtott engedmények rendszere módosításának időpontját, azaz 2003. július 1‑jét követően keletkezett. Következésképpen a NECCI által a 14. kérdésre adott válasz olyan dokumentumra és olyan nyilatkozatra vonatkozik, amelyek tekintetében nem biztos, hogy azok közvetlenül relevánsak a Bizottság által bizonyítani kívántak szempontjából, mivel úgy tűnik, hogy egy, 2003. július 1‑jét követő időszakra vonatkoznak, vagyis olyan időszakra, amelynek során az Intel általi kifizetések struktúrája megváltozott, az MDF‑eket beépítették a klasszikus ECAP típusú engedményekbe, és átnevezték „super ECAP”‑okká.

362    Másodszor, ezen időbeli és összefüggésbeli pontosításokra tekintettel nem biztos, hogy amikor a válasz az ECAP‑okat említette, az Intel által nyújtott engedmények általános kategóriájaként 2003. július 1‑jétől létező és az MDF‑eket felváltó, ugyanakkor az ECAP‑ok általános kategóriájába tartozó „super‑ECAP”‑okra (amelyeket „különleges ECAP”‑nak is neveztek), vagy az egyszerűen „ECAP”‑ként megjelölt klasszikus ECAP‑okra hivatkozott, amelyek mind 2002 negyedik negyedévében, mind az engedményrendszer módosítását követően léteztek. Márpedig, amint az többek között a NECCI által a 2005. évi információkérés 20. kérdésére adott válaszból kitűnik, a „super‑ECAP”‑ok, akárcsak az MDF‑ek, amelyeket felváltottak, bizonyos MSS szinttől függtek, míg az ECAP‑ok nem függtek attól.

363    Ötödsorban, a megtámadott határozat (464) preambulumbekezdésében a Bizottság a NEC egy 2002. május 15‑i belső prezentációjával foglalkozik, amely a Santa Clara‑i megállapodásáról folytatott tárgyalásokkal azonos időszakból származik. E prezentáció azt bizonyítja, hogy az Intel vállalta, hogy az MSS bizonyos szintje ellenében tizenkét kifizetést teljesít a NEC részére, amelyek közül csak kettő volt MDF.

364    E kétoldalas dokumentum két, az Intel által jóváhagyott, a NEC részére MDF címén teljesítendő kifizetést, valamint az x86‑os CPU‑k különböző típusaira vonatkozó egyéb árszinteket mutat be. Ugyanakkor a NEC‑nek az MSS szintjével kapcsolatos kötelezettségeit illetően a dokumentumban semmilyen információ nem szerepel. A második oldal egy ábrát tartalmaz, amely bemutatja az eredeti tervről a felülvizsgált tervre, vagyis a Santa Clara‑i megállapodáshoz vezető kiigazítási tervre való átmenetet, és megjelöli az Intelnek az x86‑os CPU‑k NEC általi beszerzésében fennálló piaci részesedésére vonatkozó célkitűzéseket. Az eredeti tervről a kiigazítási tervre való áttérést grafikailag a két terv közötti nyíl jeleníti meg, amelynek közepén a „$6M MDF” kifejezés – vagyis 6 millió USD összegű MDF kifizetés – szerepel. Ebben a dokumentumban csak ez a kifizetés jelenik meg egyértelműen az MSS szintje növelésének ellenértékeként. Ebből következik, hogy bár a dokumentum az első két elemzett dokumentumhoz hasonlóan megerősíti, hogy az ECAP‑okat a Santa Clara‑i megállapodásához vezető tárgyalások keretében megvitatták, kizárólag az MDF‑ek függtek az MSS szintjétől.

365    Hatodsorban, a Bizottság ellenkérelmében a NEC egy 2002. április 15‑i belső prezentációjának 4. oldalára hivatkozik, amelyből kitűnik, hogy az Intel NEC beszerzéseiben fennálló piaci részesedése növelésének ellentételezéseként a NEC többek között ECAP‑okat kívánt kapni.

366    Ugyanezen prezentációból kitűnik, hogy a NEC az Intelhez intézendő három követelést azonosított az Intel NEC beszerzéseiben fennálló MSS szintjének növelése érdekében. Olyan követelésekről volt szó, amelyek egy „Marketing & Engineering Fund”‑ra (amely valószínűleg az MDF‑eket jelöli), valamint az ECAP‑okra, továbbá az Intellel fennálló szerződéses keret javítására vonatkoztak.

367    A Törvényszék azonban úgy ítéli meg, hogy ez a prezentáció nem jelenthet szilárd alapot a Bizottság által levont következtetéshez.

368    Noha ugyanis a vizsgált dokumentum az ECAP‑okat a kiigazítási terv elfogadásának egyik ellentételezéseként mutatja be, e tekintetben a NEC‑nek az Intellel folytatott tárgyalást megelőző kívánságáról van szó, nem pedig az említett tárgyalást követően a Santa Clara‑i megállapodás keretében meghatározott engedmények bemutatásáról.

369    Hetedsorban, a Bizottság ellenkérelmében a NEC egy 2002. május 6‑i prezentációjára hivatkozik, amelyben a NEC eredeti tervről a kiigazítási tervre való lehetséges átállásának más grafikai ábrázolása szerepel. Az átállást grafikusan egy nyíl szemlélteti, amelyhez egy megjegyzés kapcsolódik, amely szerint az átállás „több mint 6 millió USD összegű MDF‑től fog függeni”. Ezenkívül az említett prezentáció egy másik oldala jelzi, hogy „a [kiigazítási terv] végrehajtásához ECAP‑ra van szükség”.

370    A NEC 2002. április 15‑i prezentációjához hasonlóan azonban, jóllehet a Santa Clara‑i megállapodásáról folytatott tárgyalások (2002. május 6‑i és 7‑i találkozó) idejéből származó dokumentumról van szó, e dokumentum nem az említett tárgyalások eredményeit mutatja be, hanem kizárólag a NEC kívánságait. Ennélfogva azt a fenti 368. pontban foglaltakkal azonos okok miatt el kell utasítani.

371    A fenti megfontolásokból következik, hogy a Bizottság által együttesen figyelembe vett dokumentumokból kitűnik, hogy az x86‑os CPU‑k áraira vonatkozó engedményeket, köztük az ECAP‑okat a Santa Clara‑i megállapodásra irányuló tárgyalások keretében megvitatták és azokról megegyeztek, és hogy a NEC az ECAP‑ok szintjén engedményeket kívánt elérni az MSS szintjére vonatkozó kötelezettségvállalásának ellentételezéseként. Mindazonáltal kizárólag a NEC 2003. január 27‑i prezentációja minősülhet a Bizottság azon álláspontját alátámasztó valószínűsítő körülménynek, amely szerint a Santa Clara‑i megállapodás keretében végül elfogadott ECAP‑okat legalábbis részben az MSS szintjére vonatkozó, a kiigazítási tervből eredő kötelezettség teljesítése fejében fizették. Ezzel szemben a NEC 2002. május 10‑i levélváltása, a NECCI által a 2005. évi információkérés 20. kérdésére adott válasz, valamint a NEC 2002. május 15‑i belső prezentációja inkább azt támasztja alá, hogy csak a Santa Clara‑i megállapodás keretében elfogadott MDF‑ek voltak feltételhez kötöttek.

372    Következésképpen a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy e dokumentumok nem tartalmaznak elegendő bizonyítékot vagy valószínűsítő körülmények csoportját ahhoz, hogy megerősítsék az ECAP‑ok 2002 negyedik negyedévében fennálló feltételhez kötött jellegére vonatkozó álláspontot.

ii)    Az Intel által előterjesztett bizonyítékokról

373    A továbbiakban értékelni kell az Intel által a Bizottság azon megállapításának megkérdőjelezése érdekében előterjesztett dokumentumok bizonyító erejét, amely szerint mind az MDF‑ek, mind pedig az ECAP‑ok feltételhez kötöttek voltak.

374    Elsősorban, ami a felperes azon érvét illeti, amely szerint lényegében a 2005. évi információkérés 32. kérdésére adott válaszból nem tűnik ki az ECAP‑ok és az MSS szintje közötti feltételességi viszony, meg kell állapítani, hogy a Bizottság kifejezetten azt kérte a NECCI‑től, hogy jelölje meg, milyen típusú előnyben részesült a NECCI (amennyiben részesült előnyben) a kiigazítási tervből eredő, az MSS szintjére vonatkozó kötelezettség teljesítése ellenében. Márpedig a NECCI válaszában csak az MDF‑eket sorolta fel. Az MDF‑eket tehát ebben a dokumentumban, amely a Santa Clara‑i megállapodás eredményét mutatja be, az MSS szintje betartásának egyetlen ellenértékeként mutatják be, így csak azok voltak feltételhez kötöttek.

375    A Bizottság kétségbe vonja e dokumentum bizonyító erejét, jelezve, hogy az ECAP‑ok feltételhez kötött jellege az e válaszhoz csatolt dokumentumokból következik. A Bizottság a 32.1–32.4. bizalmas melléklet említésére szorítkozik. Noha azonban az első két melléklet azonosítható, az utolsó két melléklet esetében nem ez a helyzet. Ami a 32.1. mellékletet illeti, az a NEC – megtámadott határozat (462) preambulumbekezdésében említett – 2002. május 10‑i levélváltásának felel meg, amelyet a Törvényszék a fenti 355–356. pontban elemzett, és amelynek tekintetében megállapítást nyert, hogy az alátámasztja az Intel álláspontját. Ami a 32.2. mellékletet illeti, az a fenti 353. és 354. pontban elemzett dokumentumnak felel meg, amelynek tekintetében megállapítást nyert, hogy az nem bizonyítja, hogy az ECAP‑ok feltételhez kötöttek voltak.

376    Meg kell tehát állapítani, hogy a Bizottságnak, mivel további pontosítás nélkül hivatkozott a fent említett mellékletekre, nem sikerült vitatnia a NECCI fenti 371. pontban említett válaszának bizonyító erejét, amely válasznak jelentős bizonyító erőt kell tulajdonítani, mivel az 1/2003 rendelet 18. cikke alapján feltett közvetlen kérdésre adott kimerítő válaszról van szó. A NECCI által a 2005. évi információkérés 32. kérdésére adott válasz tehát azt az állítást támasztja alá, amely szerint a Santa Clara‑i megállapodás keretében elfogadottak közül csak az MDF‑ek voltak feltételhez kötöttek, az ECAP‑ok nem.

377    Másodsorban, a 2005. évi információkérés 21. kérdésével a Bizottság többek között felszólította a NECCI‑t, hogy fejtse ki egyrészt, hogy a számára kínált ECAP engedmények a Santa Clara‑i megállapodásban előírt bizonyos MSS szinteknek a NECCI, a NEC Japan és a NEC általi, világszinten történő betartásától függtek‑e, másrészt pedig, hogy milyen következményekkel járt e kötelezettségek be nem tartása egy meghatározott negyedév vonatkozásában.

378    Válaszában a NECCI kifejtette egyrészt, hogy a neki biztosított „különleges ECAP”‑ok, „super‑ECAP”‑ok vagy MDF‑ek attól függtek, hogy mind ő, mind a NEC Japan és a NEC világszinten betartsa az MSS meghatározott szintjeit. Ezzel szemben az ECAP‑ok – a „különleges ECAP”‑okkal vagy „super‑ECAP”‑okkal ellentétben – nem függtek az MSS bizonyos szintjére vonatkozó feltételtől, hanem egyszerűen kereskedelmi tárgyalások eredményei voltak. Másrészt a globális MDF‑ek alkalmazásának ideje alatt, ha a NECCI egy adott negyedév tekintetében nem tett volna eleget az MSS bizonyos szintjére vonatkozó kötelezettségének, semmilyen MDF kifizetést nem kapott volna. A 2005. évi információkérésre adott válasz időpontjában, ha a NECCI egy konkrét negyedév tekintetében nem tett volna eleget az MSS‑re vonatkozó kötelezettségének, ez a következő negyedévekre szóló „super‑ECAP”‑pal kapcsolatos tárgyalásokra is negatív hatással lett volna.

379    Meg kell állapítani, hogy ez a válasz egyértelmű. Mivel egy, az 1/2003 rendelet 18. cikke alapján feltett közvetlen kérdésre adott kimerítő válaszról van szó, annak jelentős bizonyító erőt kell tulajdonítani.

380    Ezenkívül, ellentétben azzal, amit a Bizottság a védekezése keretében állít, a NEC egyértelműen megerősíti, hogy csak az MDF‑ek és a „különleges ECAP”‑ok vagy „super‑ECAP”‑ok jelentettek bizonyos MSS célkitűzéshez kötött engedményeket. Ezzel szemben az ECAP‑ok nincsenek e célkitűzéshez kötve, és azokat kereskedelmi kapcsolatok keretében határozzák meg. Az MSS szintjére vonatkozó kötelezettség be nem tartásához kapcsolódó esetleges szankció az MDF‑ekre és a különleges „ECAP”‑okra vagy „super‑ECAP”‑okra vonatkozott, a klasszikus ECAP‑okra nem. Márpedig, mivel az MDF‑ek 2003. július 1‑jétől váltak „különleges ECAP”‑okká vagy „super‑ECAP”‑okká, az egyetlen ECAP, amely 2002 negyedik negyedévben létezett, a klasszikus ECAP volt. Következésképpen a NECCI által a 2005. évi információkérés 21. kérdésére adott válasz alátámasztja azt az álláspontot, amely szerint a klasszikus ECAP‑ok nem voltak az MSS bizonyos szintjéhez kötve.

381    Harmadsorban, az 1/2003 rendelet 18. cikke szerinti, 2007. évi információkérésének (a továbbiakban: 2007. évi információkérés) 6. kérdésével a Bizottság lényegében azt kérte a NECCI‑től, hogy fejtse ki, milyen forrásokat kapott a 2002 negyedik negyedévére is kiterjedő időszakban az MSS szintjére vonatkozó kötelezettség teljesítésének ellenében.

382    Válaszában a NECCI a 2002 harmadik negyedéve és 2003 második negyedéve közötti időszakot illetően feltételhez kötöttként csak az MDF‑eket említi, és hangsúlyozza, hogy a piaci részesedés aránya a megvásárolandó x86‑os CPU‑k számának felel meg. A Bizottság állításával ellentétben ez a válasz tehát azt erősíti meg, hogy az érintett időszakban csak az MDF‑ek függtek az MSS szintjére vonatkozó feltételtől. Márpedig e bizonyítéknak mint a NECCI által az 1/2003 rendelet 18. cikke alapján adott válasznak jelentős bizonyító erőt kell tulajdonítani.

383    Negyedsorban, az Intel a közte és a NEC között 2002. május 6‑án és 7‑én tartott találkozóról a NEC által készített, 2002. május 8‑i beszámolóra hivatkozott állításainak alátámasztása érdekében. Amint azt a Bizottság előadja, e dokumentum második oldalából kitűnik, hogy a NEC a kiigazítási terv elfogadása ellenében nem csak MDF‑eket, hanem ECAP‑okat is kapni kívánt, valamint új szerződéses keretet kívánt elérni. Ez egyébiránt megfelel a fenti 365. pontban megvizsgált dokumentumoknak. E beszámoló harmadik oldalából azonban kitűnik, hogy az MSS szintjének elérésére vonatkozó, a tárgyalások második napján megvitatott feltétel egy bizonyos összeg MDF‑ek céljára történő elkülönítéséből áll. Egyébiránt, bár úgy tűnik, hogy az Intel a tárgyalások második napján elfogadta a NEC kérésének az „MDF‑ekre/ECAP‑okra” vonatkozó részét, mivel e beszámoló harmadik oldalán az szerepel, hogy „Intel responded with 50% acceptance for total 12 items of Nec’s ECAP/MDF request” (az Intel 50%‑ban elfogadott a NEC ECAP‑okkal és MDF‑ekkel kapcsolatos kérésének részét képező 12 tételt), egy ilyen megjegyzés nem teszi lehetővé annak meghatározását, hogy a kérés mely részét, vagyis, hogy az MDF‑ekre vagy az ECAP‑okra vonatkozó részt fogadták el. Ez annál is inkább igaz, mivel ugyanezen beszámoló negyedik oldalán a „Következő szakasz” cím alatt az szerepel, hogy „Intel reviews with [M and P] for MDF request/ECAP request” (az Intel [M‑mel és P‑vel] felülvizsgálja az MDF‑ekkel és az ECAP‑okkal kapcsolatos kéréseket), így nem lehet megállapítani, hogy a NEC kérésének egy részét végül elfogadták‑e, és ha igen, mely részét. Meg kell tehát állapítani, hogy ez a beszámoló összefoglaló jelleggel készült, és bizonytalanság áll fenn a tekintetben, hogy hogyan értendő megfelelően.

384    Meg kell tehát állapítani, hogy e dokumentum bizonyító ereje viszonylag gyenge, mivel nem tükrözi a tárgyalások eredményét, és összefoglaló jellege bizonytalanná teszi annak megfelelő megértését.

385    Ötödsorban, a válasz keretében az Intel benyújtja a C.37. és C.38. mellékletet, azt állítva, hogy a Santa Clara‑i megállapodások NEC által készített előkészítő dokumentumairól van szó, amelyekből az következik, hogy a NEC arra számított, hogy az MSS elért szintjétől függetlenül ugyanolyan szintű ECAP‑ot fog kapni.

386    Mindazonáltal, függetlenül a felperes által a válasz szakaszában előterjesztett e bizonyítékok elfogadhatóságától, egyrészt a C.37. melléklet 5. és 6. oldalán táblázatokat és számszerűsített adatokat tartalmaz, valamint tartalmazza az „ECAP kérés” megjegyzést, anélkül hogy abból egyértelműen levezethető lenne az Intel piaci részesedésének változása és a NEC ECAP‑okkal kapcsolatos elvárásai közötti összefüggés. Másrészt az Intel a válaszában a „C.38. melléklet 10. oldalára” hivatkozik. Márpedig a C.38. melléklet egy nyolc oldalas dokumentumból áll, amely számos információt tartalmaz, így a Törvényszék nem tudja pontosan meghatározni, hogy melyek azok a mellékletben szereplő elemek, amelyek a felperes érvét alátámasztják. Következésképpen a fenti 314. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a C.38. melléklet nem vehető figyelembe.

387    A fenti megfontolások összességéből tehát az következik, hogy a megtámadott határozatban figyelembe vett bizonyítékok nem minősülnek olyan bizonyítéknak vagy valószínűsítő körülmények olyan csoportjának, amely elegendő annak bizonyításához, hogy az ECAP típusú engedmények vagy az MDF‑ektől eltérő egyéb engedmények a NEC‑re rótt azon kötelezettségtől függtek, hogy 2002 negyedik negyedévében bizonyos MSS szintet érjen el. Ezenkívül az Intel által hivatkozott többi bizonyíték inkább azt az álláspontot támasztja alá, amely szerint csak az MDF‑ek voltak feltételhez kötöttek.

388    Ebből következik, hogy a megtámadott határozatban hivatkozott bizonyítékok nem megbízhatóak, így nem alkalmasak az azokból levont következtetések alátámasztására.

389    Ennélfogva, anélkül, hogy szükséges lenne megvizsgálni az Intel többi érvét, meg kell állapítani, hogy a Bizottság hibát követett el az Intel által a NEC részére nyújtott, feltételhez kötött engedmények értékének értékelése során.

2)      2002 negyedik negyedévének referenciaként történő felhasználásáról

390    A felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság hibát követett el, amikor az AEC‑tesztet csak 2002 negyedik negyedévére vonatkozóan végezte el, és pusztán ezen az alapon állapította meg a megtámadott határozat (1456) preambulumbekezdésében, hogy az Intel által a Santa Clara‑i megállapodás alapján a NEC részére teljesített kifizetések a 2002 októbere és 2005 novembere közötti teljes időszakban képesek vagy alkalmasak voltak arra, hogy kiszorítsanak egy hasonlóan hatékony versenytársat. Másként fogalmazva, a Bizottság tévesen tekintette úgy, hogy 2002 negyedik negyedéve valamennyi későbbi időszakot illetően reprezentatív.

391    Általánosságban a Bizottságnak kell bizonyítania, hogy az Intel magatartásai alkalmasak voltak arra, hogy a referencia‑időszak egésze során kiszorítsanak egy hasonlóan hatékony versenytársat, azonban a Bizottság semmilyen alappal nem rendelkezik annak állításához, hogy az ilyen teszt szempontjából releváns adatok összessége, így például a bruttó árak, az engedmények vagy a mennyiségek 2002 és 2005 között változatlanok maradtak. Ez különösen igaz a vitatható részt illetően, amelynek kapcsán maga a Bizottság is jelezte a megtámadott határozat (1243) preambulumbekezdésében, hogy az idővel növekedhet, ahogy a fogyasztók egyre inkább felismerik az AMD jelentette alternatíva életképességét.

392    Közelebbről, először is a 6 millió USD összegű MDF‑et, amely a piaci részesedésre vonatkozó elvárásokhoz kapcsolódott, 2003 első negyedévét követően nem alkalmazták tovább.

393    Másodszor, az Intel fő észrevételeiben lényegében kifejti, hogy ellentétben azzal, ami a megtámadott határozat (1410) preambulumbekezdéséből kitűnik, az AEC‑teszt alkalmazásának nem olyan értékelésen kell alapulnia, amely annak vizsgálatából áll, hogy a szóban forgó negyedévre megállapított engedmények szintjei a későbbi időszakokban jelentősen módosultak‑e, hanem az engedmények tényleges szintjein. Az engedmények szintjeinek viszonylag csekély módosításai ugyanis módosíthatják az elemzés eredményét. A Bizottság a NECCI részére nyújtott engedményeket illetően kijelentette, hogy 2003 júliusában új engedményprogram kezdődött, azonban soha nem vizsgálta, hogy az e program által bevezetett módosítások hatással voltak‑e az AEC‑teszt bármely paraméterére.

394    Harmadszor, az Intel ugyanezen észrevételek keretében pontosítja, hogy a Bizottság jövőre vonatkozó elemzésének pontatlansága azon is alapul, hogy a megtámadott határozat (1410) preambulumbekezdése csak a NECCI részére nyújtott engedményeket vizsgálja, míg a jogsértést az egész anyavállalattal, vagyis a NEC‑kel szemben állapították meg.

395    A Bizottság kiegészítő észrevételeiben előadja, hogy az Intel által a fő észrevételeiben előadott érvek elfogadhatatlanok azon az alapon, hogy a felperes első alkalommal vitatja azt az indokot, amellyel a Bizottság a megtámadott határozatban a szóban forgó extrapolációt igazolta.

396    Az érdemi kérdést illetően először is azt állítja, hogy a megtámadott határozat (1410) preambulumbekezdése felsorolja azokat az indokokat, amelyek miatt e negyedév reprezentatív, valamint azon okirati bizonyítékokat, amelyeken ugyanezen határozat alapul.

397    Másodszor, az az érv, amely szerint az MDF címén teljesített kifizetéseket 2003 első negyedévét követően nem tartották fenn, nem veszi figyelembe azt, hogy az ügy iratai között szereplő dokumentumok bizonyítják, hogy e kifizetések nem tűntek el, hanem azokat egyszerűen az engedmények más kategóriáiba sorolták át. A NECCI azt is kifejtette, hogy a Santa Clara‑i megállapodás és az ahhoz kapcsolódó feltételek legalább 2005 novemberéig hatályban maradtak.

398    Harmadszor, az Intel által az állításai alátámasztására előterjesztett dokumentum nem tartalmaz olyan számítást, amelyből ki lennének zárva az MDF címén teljesített kifizetések.

399    Negyedszer, ha igaz is, hogy az Intel által a NEC részére teljesített kifizetések ezen időszakban jelentős változásokon mentek keresztül, az Intel a közigazgatási eljárás során könnyedén tudott volna erre vonatkozó bizonyítékokkal szolgálni.

400    Ötödször, a megtámadott határozat (1243) preambulumbekezdésében szereplő elemzés a Dellre vonatkozik. Márpedig a Bizottság lényegében azt állítja, hogy azt nem lehet átültetni a NEC‑re, mivel a NEC a Dellel ellentétben nem kizárólag az Inteltől szerezte be a szükségleteit, amely folytán a NEC ügyfelei már tudatában voltak az AMD processzortermékei értékének, továbbá abban a negyedévben, amelyre vonatkozóan a Bizottság az összehasonlítást elvégezte, a NEC vitatható része már jelentős volt, mivel a NEC eredeti terve arra irányult, hogy beszerzései 41,6%‑át eszközölje az AMD‑től.

401    Az Intel által a fő észrevételei keretében előadott érvek elfogadhatóságát illetően meg kell állapítani, hogy az Intel a keresetlevél 473–475. pontjában azt állította, hogy nem megalapozott a Bizottság azon állítása, amely szerint lehetséges a 2002 negyedik negyedévére vonatkozó elemzése eredményeinek 2005‑ig történő extrapolálása. Semmi nem bizonyítja a bruttó árak, az engedmények és a mennyiségek stabilitását. E tekintetben az Intel kifejezetten hivatkozik a keresetlevél A.8. mellékletének 454–473. pontjára, amely a 2007. évi kifogásközlésben szereplő, ezen extrapolációra vonatkozó érvekre adott válaszát ismétli meg. A keresetlevél A.8. mellékletének 467. pontjában az Intel azt állítja, hogy a Bizottság semmilyen pontosítással nem szolgál a „super‑ECAP”‑ok szintjeit illetően. Ugyanezen melléklet 468. pontjában az Intel különbséget tesz a NEC anyavállalat és a NECCI által kapott engedmények között, kifejtve, hogy az engedmények bizonyos típusait csak a NECCI részére nyújtották. Az Intel különösen azt vitatja, hogy a „super‑ECAP” nómenklatúrát 2003 harmadik negyedévét követően is használták volna. Az említett melléklet 470. és 471. pontjában az Intel kifejti, hogy a vásárolt x86‑os CPU‑k mennyiségeit folyamatosan újratárgyalták, így a 2002 negyedik negyedévére vonatkozó adatok egyáltalán nem voltak rögzítve.

402    Ebből következik, hogy a Bizottság állításával ellentétben a felperes a keresetlevélben számos, a referencia‑negyedévre vonatkozó adatoknak a megtámadott határozat által lefedett időszak egészére történő extrapolációjára vonatkozó elemet vitatott. Hangsúlyozta, hogy a NEC részére, illetve a NECCI részére nyújtott engedmények közötti különbség az eltérő versenykényszerben rejlik, ebből pedig az következik, hogy nem lehet vélelmezni a nyújtott engedmények kölcsönös stabilitását. A felperes azt is kifejti, hogy a Bizottság nem rendelkezik semmilyen adattal a NEC részére nyújtott ECAP kifizetések szintjeit illetően, és hogy a vásárolt x86‑os CPU‑k mennyisége az említett időszakban egyáltalán nem volt stabil.

403    Ennélfogva meg kell állapítani, hogy az Intel által a fő észrevételeiben előadott érvek elfogadhatók, mivel azok a keresetlevélben előadott érvekhez kapcsolódnak.

404    Ezen érvek megalapozottságának értékelését illetően meg kell jegyezni, hogy a Bizottság által a megtámadott határozat (1410)–(1455) preambulumbekezdésében az Intel által a NEC részére nyújtott engedmények AEC‑elemzésének elvégzése érdekében felhasznált gazdasági adatok magukban foglalják többek között az x86‑os CPU‑k teljes vásárolt mennyiségét, a különböző típusú x86‑os CPU‑k nettó és bruttó árát, a nyújtott engedmények típusát és összegét, valamint az Intel költségeit.

405    Először is meg kell állapítani, hogy az állítólagos stabilitás azon paraméterei, amelyekre a Bizottság az extrapoláció lehetőségét alapítja, és amelyeket a megtámadott határozat (1410) preambulumbekezdésének a)–c) pontja tartalmaz, csak az engedmények (MDF típusú, ECAP típusú és összes engedmények) szintjére, azoknak a következő negyedévekre történő meghosszabbítására, valamint az Intel átlagos elkerülhető költségeire vonatkoznak, a Bizottság azonban – amint azt lényegében az Intel állítja – egyáltalán nem elemzi az értékesített x86‑os CPU‑k mennyiségét és típusait vagy nettó és bruttó árait.

406    Másodszor, a megtámadott határozat (1410) preambulumbekezdésének a) pontjában említett táblázat, amely a NECCI által az 1/2003 rendelet 18. cikke szerinti 2007. évi információkérés 9. kérdésére adott válaszon alapul, csak a NECCI részére nyújtott engedményekre vonatkozik, míg az EUMSZ 102. cikk megsértését az anyavállalatával, vagyis a NEC‑kel szemben állapították meg. Márpedig semmi sem enged arra következtetni, hogy a NEC Japan vagy összességében a NEC részére nyújtott engedmények a jogsértés megállapításával érintett teljes időszakban stabilak lettek volna.

407    Harmadszor, a fent említett táblázat vizsgálata azt mutatja, hogy ellentétben azzal, ami a megtámadott határozat (1410) preambulumbekezdésének a) pontjából kitűnik, a NECCI által kapott engedmények nem voltak stabilak az érintett időszak egésze alatt. A legkisebb – 2003 második negyedévében teljesített – kifizetés, vagyis 3,3 millió USD, és a legnagyobb – 2005 harmadik negyedévében teljesített – kifizetés, vagyis 15,224 millió USD között ugyanis 461,3%‑os a különbség. Szintén jelentős különbség van 2002 negyedik negyedéve, vagyis 7,945 millió USD, és 2003 második negyedéve, vagyis 3,3 millió USD között, azaz itt 58,4%‑os csökkenésről van szó.

408    Negyedszer, amint azt a NECCI a 2007. évi információkérés 9. kérdésére adott válaszában jelezte, az engedmények nyújtásának rendszere 2003 harmadik negyedévétől megváltozott. Egyetlen összeg helyett a „super‑ECAP”‑okat bevonták az árak negyedévente történő meghatározásának körébe. Amint azt az Intel előadja, semmi nem utal arra, hogy ez az új rendszer ne mutatott volna mennyiségi különbségeket a korábbi rendszerhez képest.

409    Ötödször, bár a Bizottság azt állítja, hogy a Santa Clara‑i megállapodás 2005‑ig hatályban maradt, ebből azonban nem következik, hogy az említett megállapodás alapján 2002 negyedik negyedévében fennálló helyzet az állítólagos jogsértési időszak alatt végig fennállt. Többek között a NECCI által a 2007. évi információkérés 9. kérdésére adott válasz 2. pontjából kitűnik, hogy a NECCI 2003. július 1‑jét követően a vásárolt mennyiségek, valamint az ügyfeleknek kínált árak és az ECAP‑ok vagy „super‑ECAP”‑ok közötti különbség alapján havonta kért engedményt. Semmi nem enged azonban arra következtetni, hogy a Bizottság megvizsgálta volna, hogy az ezen új program által bevezetett módosítások befolyásolták‑e az AEC‑teszt valamely paraméterét.

410    A fentiek összességéből következik, hogy egyrészt a megtámadott határozat (1410) preambulumbekezdésének a)–c) pontjában kifejtett paraméterek nem tartalmazzák az Intel által a NEC részére nyújtott engedmények Bizottság általi AEC‑elemzésének elvégzése érdekében felhasznált valamennyi gazdasági adatot, másrészt pedig, hogy ellentétben azzal, ami a megtámadott határozat (1410) preambulumbekezdésének a) és b) pontjából kitűnik, az ügy irataihoz csatolt bizonyítékok azt mutatják, hogy az Intel által a NECCI részére teljesített kifizetések 2002 negyedik negyedévét követően jelentős változásokon mentek keresztül, és hogy 2003 harmadik negyedévétől megváltozott az engedmények nyújtásának rendszere. Ebből következik, hogy az Intel helyesen állítja, hogy a Bizottság hibát követett el, amikor úgy ítélte meg, hogy a megtámadott határozat (1410) preambulumbekezdésének a)–c) pontjában kifejtett paraméterekre figyelemmel támaszkodhat a 2002 negyedik negyedévére vonatkozó adatokra annak érdekében, hogy következtetéseket vonjon le azzal kapcsolatban, hogy az Intel gyakorlatai 2002 negyedik negyedéve és 2005 novembere között alkalmasak voltak‑e egy hasonlóan hatékony versenytárs kiszorítására.

411    Ennélfogva – anélkül, hogy meg kellene vizsgálni a felperesnek a fenti 340. pontban említett azon érveit, amelyek szerint egyrészt a Bizottság saját adatai azt mutatják, hogy a NEC részére nyújtott engedmények nem alkalmasak arra, hogy kiszorítsanak egy hasonlóan hatékony versenytársat, másrészt pedig a Bizottság rosszul számította ki az Intel számára szóban forgó ügyletek értékét – meg kell állapítani, hogy a Bizottság az AEC‑tesztet illetően két értékelési hibát követett el, először is akkor, amikor a feltételhez kötött engedmények tekintetében túlzott értéket fogadott el, és másodszor, amikor a 2002 negyedik negyedévére vonatkozó eredményeket az állítólagos jogsértési időszak egészére extrapolálta. Márpedig meg kell állapítani, hogy e két hibára tekintettel az AEC‑teszt Bizottság általi értékelésének alapvető paraméterei tévesek. Mivel e hibák 2002 negyedik negyedévéhez kapcsolódnak, amelyet referenciaként vettek alapul a NEC részére nyújtott engedményeket illetően figyelembe vett teljes időszak tekintetében, azok a megtámadott határozatban a NEC vonatkozásában vizsgált időszak egészét érintik. Ebből következik, hogy a Bizottság nem bizonyította a jogilag megkövetelt módon a megtámadott határozat (1456) preambulumbekezdésében megfogalmazott azon következtetés megalapozottságát, amely szerint az Intel által a Santa Clara‑i megállapodás keretében a NEC részére teljesített kifizetések képesek vagy alkalmasak voltak arra, hogy egy hasonlóan hatékony versenytársat kiszorítsanak.

d)      A Lenovóra alkalmazott AECteszttel kapcsolatos állítólagos hibákról

1)      A megtámadott határozat Lenovóval foglalkozó részének általános áttekintése

412    A Bizottság a Lenovóra vonatkozó AEC‑tesztet a megtámadott határozat (1457)–(1508) preambulumbekezdésében végezte el. Először is a 2007. évi MoU alapján elemezte az engedmények mértékét és jellegét.

413    Ezt követően a Bizottság kiszámította az x86‑os CPU‑egységek átlagos eladási árát, költségeit és szükséges számát.

414    Végül a Bizottság értékelte az x86‑os CPU‑egységek vitatható számát. Elsődleges számításában értékelését a hordozható számítógépek szegmensére korlátozta (lásd a megtámadott határozat (1473)–(1478) preambulumbekezdését), míg alternatív számításaiban válaszolt az Intel azon állításaira, amelyek szerint az x86‑os CPU‑egységek vitatható számának az asztali számítógépek szegmensét is magában kell foglalnia (lásd a megtámadott határozat (1479)–(1508) preambulumbekezdését). Ezek az alternatív számítások egyrészről a Bizottság által az Intelnek az x86‑os CPU‑egységek vitatható számával kapcsolatos állításokra adott válaszára, és másrészről egy megerősítő számításra oszlanak, amelyet egy, az AMD és a Lenovo közötti megállapodás alapján elfogadott, „2006. áprilisi munkák összefoglalása” című dokumentumból származó adatokkal való összehasonlítás alapján végeztek el.

2)      Az engedmények feltételhez kötött részéről

415    A megtámadott határozat (1461) preambulumbekezdésében a Bizottság kijelentette, hogy a szóban forgó engedmények összegét a 2007. évi MoU jelölte meg, amely 2007‑re negyedéves kifizetések formájában 180 millió USD pénzügyi támogatást irányzott elő.

416    A megtámadott határozat (1462) preambulumbekezdésében megállapításra került, hogy a 2007. évi MoU alapján teljesített kifizetések hozzáadódtak azokhoz a kifizetésekhez, amelyeket az Intel a 2007. évi MoU‑tól függetlenül továbbra is teljesített más, korábban elfogadott pénzügyi támogatási programok alapján. A Bizottság tehát úgy ítélte meg, hogy azokat teljes egészében a 2007. évi MoU‑ról való megállapodás eredményének kell tulajdonítani. A 2007. évi MoU‑ban előirányzott valamennyi kifizetés és kedvező üzleti feltétel ahhoz a feltételhez volt kötve, hogy a Lenovo felhagy minden, az AMD x86‑os CPU‑ival felszerelt hordozható számítógépekkel kapcsolatos projektjével.

417    A megtámadott határozat (1463) preambulumbekezdésében jelezték, hogy 2009. február 5‑i beadványában az Intel azt az érvet adta elő, amely szerint az engedmények mértéke szempontjából kizárólag a 138 millió USD összeg releváns. Ez azzal magyarázható, hogy a 2007. évi MoU‑ban a Lenovo számára előirányzott 180 millió USD‑t kitevő pénzügyi támogatásból csak 135 millió USD‑t nyújtottak készpénzben. A pénzügyi támogatás fennmaradó részét természetbeni előnyök formájában, azaz az Intel általános, egyéves jótállásának meghosszabbítása és az Intel egy kínai platformjának történő jobb használatára vonatkozó javaslat formájában nyújtották. A Bizottság hangsúlyozta, hogy az Intel azt állította, hogy míg e két nem pénzbeli hozzájárulás értéke a Lenovo számára 20 millió, illetve 24 millió USD‑t tett ki, ezek költsége az Intel számára jóval alacsonyabb volt, tudniillik 1,7 millió, illetve 1,3 millió USD. Az Intel azt állította, hogy a hasonlóan hatékony versenytárs elemzése céljából e tényezőket nem a Lenovo számára képviselt értékük, hanem az Intel számára jelentett gazdasági költségeik alapján kell értékelni. Az Intel oly módon jutott a 138 millió USD összegre, hogy a 135 millió USD készpénzben nyújtott pénzügyi támogatáshoz hozzáadta ezen 1,7 millió USD és 1,3 millió USD összegű költségeket.

418    A megtámadott határozat (1464) preambulumbekezdésében a Bizottság jelezte, hogy mielőtt megvizsgálta volna az Intel azon érvének érvényességét, amely a hasonlóan hatékony versenytárs elemzése során alkalmazandó értékelési módszerre vonatkozik, megállapította a hozzájárulások Intel számára fennálló állítólagos gazdasági költsége és a Lenovo számára fennálló értékük közötti eltérést. A Lenovo számára fennálló érték és az Intel állítólagos gazdasági költsége közötti arány 1176% volt (20 az 1,7‑hez) a jótállás meghosszabbítása esetében és 1846% (24 az 1,3‑hoz) a platform esetében. A Bizottság jelezte, hogy az Intel nyújtott be bizonyos számításokat, amelyeket a 2008. évi kiegészítő kifogásközlésre vonatkozó 2009. február 5‑i észrevételek keretében végzett el a hozzájárulások gazdasági költségével kapcsolatos állításának alátámasztása érdekében, azonban elmulasztotta kifejteni az e költség és annak a Lenovo számára fennálló értéke közötti jelentős eltérés okát.

419    A megtámadott határozat (1465) preambulumbekezdésében a Bizottság megjegyezte, hogy a fent említett észrevétel sérelme nélkül az Intel azon érve, amely szerint a hasonlóan hatékony versenytárs elemzése során alkalmazandó értékelési módszert nem e tényezők Lenovo számára fennálló értéke, hanem azok Intel számára jelentkező gazdasági költsége jelenti, az említett elemzés elveinek téves értelmezésén alapul.

420    E tekintetben a megtámadott határozat (1466) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejtette, hogy „[a] hasonlóan hatékony versenytárs elemzése azon ár vizsgálatát jelenti, amelyen az erőfölényben lévő vállalkozáshoz hasonlóan hatékony versenytársnak – amely azonban nincs erőfölényben – kínálnia kellene a termékeit az ügyfel részére ahhoz, hogy kompenzálja az erőfölényben lévő vállalkozás által nyújtott, feltételhez kötött előnyök elvesztését, amely abból eredne, hogy az említett ügyfél beszerzési szükségleteinek vitatható részét átviszi az erőfölényben lévő vállalkozástól a hipotetikus hasonlóan hatékony versenytárshoz”.

421    Végül a megtámadott határozat (1467) preambulumbekezdésében a Bizottság jelezte, hogy a fentiekből egyértelműen kitűnik, hogy az ügyfélnél felmerülő veszteséget kell értékelni, mivel a hasonlóan hatékony versenytársnak ezt a veszteséget kell kompenzálnia, nem pedig az erőfölényben lévő vállalkozás gazdasági költségét, amennyiben a két adat eltér egymástól. A Bizottság szerint ezt a különbséget szemlélteti a terjesztési platform példája. Erőfölényben lévő vállalkozásként az Intel már rendelkezett Kínában található terjesztési platformmal, amelyet illetően azt állította, hogy elegendő volt kis mértékű – 1,3 millió USD gazdasági költségű – fejlesztéseket végezni ahhoz, hogy ezt követően a Lenovo számára összesen 24 millió USD értékű előnyt tudjon nyújtani. Mindazonáltal a Bizottság jelezte, hogy az erőfölényben lévő vállalkozáshoz hasonlóan hatékony, de erőfölényben nem lévő versenytárs rendes körülmények között még nem hozott volna létre ilyen létesítményt. Annak érdekében, hogy kompenzálja a Lenovo számára az Intel terjesztési platformjának jobb használatához kapcsolódó előny elvesztését, a hasonlóan hatékony versenytársnak tehát olyan összegű pénzbeli kifizetést kellett volna nyújtania a Lenovo részére, amely megegyezik a javított terjesztési platform Lenovo számára fennálló gazdasági értékével.

422    A felperes általános jelleggel azt állítja, hogy a 2007. évi MoU alapján nem lehet azt a következtetést levonni, hogy az általa nyújtott engedmények egy hasonlóan hatékony versenytárs kiszorításához vezettek volna. A Bizottság által végzett elemzés először is eltúlozza az engedmény állítólagosan feltételhez kötött részét, másodszor minimalizálja a vitatható részt, és harmadszor, eltúlozza az Intel költségeit. Közelebbről, a feltételhez kötött rész kapcsán a felperes kifejti, hogy a 2007. évi MoU alapján nyújtott engedményeket illetően a megtámadott határozat az (1461) és (1474)–(1477) preambulumbekezdésében arra a következtetésre jut, hogy csupán 0,9–1,1 millió hordozható számítógépet kitevő vitatható rész után 180 millió USD összegű feltételhez kötött engedményt nyújtott. A felperes szerint azonban a feltételhez kötött engedmények összege csak 138 millió USD‑t tett ki.

423    A felperes szerint a Bizottság ezen természetbeni előnyök figyelembevételére vonatkozó módszere téves, azon az alapon, hogy az AEC‑elemzés céljára a feltételhez kötött engedménynek az ezen engedmények nyújtása érdekében a felperesnél felmerült költségeket kell figyelembe vennie, nem pedig azt az értéket, amelyet azok a Lenovo számára képviselnek. A 2009. január 28‑i Shapiro‑Hayes kiegészítő jelentés (a továbbiakban: Shapiro‑Hayes kiegészítő jelentés) a két természetbeni előny Intel számára jelentett költségeit megközelítőleg 3 millió USD‑ben számszerűsítette. Ezen összegből 1 680 073 USD (körülbelül 1,7 millió USD) összeg felel meg a jótállás meghosszabbításának, további 1 256 948 USD (körülbelül 1,3 millió USD) pedig az Intel ahhoz kapcsolódó költségének, hogy terjesztési platformot kínált a Lenovónak.

424    A Bizottság a felperes valamennyi érvét vitatja. A Bizottság előadja, hogy az engedmények feltételhez kötött részének értékelése érdekében a megtámadott határozat az Intel által a 2007. évi MoU alapján 2007‑ben a Lenovónak nyújtott finanszírozás növelését értékelte. Ez a megközelítés nem vitatott. A Bizottság szerint a határozat – az Intel által a 2007. évi MoU tárgyalása során készített dokumentumok vizsgálata alapján – megállapítja, hogy e növelt összegű finanszírozás 180 millió USD‑t tett ki. A Bizottság úgy véli, hogy megalapozottan támaszkodott a Lenovo részére nyújtott természetbeni előnyök értékére, ahelyett hogy az Intel számára fennálló költségüket vette volna alapul. Álláspontja szerint ugyanis a hasonlóan hatékony versenytárs elemzése lényegében azon kompenzáció értékelését feltételezi, amelyet egy esetleges hasonlóan hatékony versenytársnak kellene kínálnia a Lenovónak az Intel által nyújtott engedmények elvesztése miatt. Ahhoz, hogy arra legyen ösztönözve, hogy a hasonlóan hatékony versenytársat válassza, a Lenovo azt várná el, hogy saját veszteségeiért – nem pedig az Intel veszteségeiért – részesüljön kompenzációban.

425    Egyébiránt a Bizottság az ellenkérelem B.31. mellékletére támaszkodva azt állítja, hogy az Intel semmilyen kézzelfogható bizonyítékot nem terjeszt elő arra vonatkozóan, hogy nézeteltérés állt volna fenn közte és a Lenovo között a Lenovónak nyújtott természetbeni előnyök értékét illetően, és a fortiori arra vonatkozóan sem, hogy a Lenovo más értéket számított volna ki ezen természetbeni előnyöket illetően. A Bizottság azt is megjegyzi, hogy az ügy iratai között szereplő, a tényállással egyidejű dokumentumok azt bizonyítják, hogy a Lenovo ezeket a természetbeni előnyöket igen hasznosnak tekintette, és azokat már a tárgyalások kezdetétől kérte az Inteltől.

426    A Bizottság szerint téves azt állítani – amint azt a felperes teszi –, hogy a hasonlóan hatékony versenytárs elemzése céljára a természetbeni előny értéke az a költség, amelyet ezek az előnyök az erőfölényben lévő vállalkozás számára jelentenek. A Bizottság szerint a válasz annak állításával próbálja megkerülni a keresetlevélben szereplő érvelést érintő hibát, hogy „egy hasonlóan hatékony versenytárs fogalmilag ugyanazokat az természetbeni előnyöket tudná kínálni a Lenovónak, ugyanazon a költségen, mint az Intel”. Ez figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a hasonlóan hatékony versenytárs kisebb, mint az Intel. A Bizottság a megtámadott határozat (1467) preambulumbekezdésére hivatkozik, amely kifejtette, hogy a hasonlóan hatékony versenytárs rendes körülmények között még nem rendelkezne terjesztési platformmal Kínában. Így a Bizottság szerint készpénzben kellene ellentételeznie az Intel által a Lenovo részére biztosított előnyök elvesztését.

427    E tekintetben a Bizottság előadja, hogy a válasz először is annak állítására szorítkozik, hogy egy hasonlóan hatékony versenytárs szükségszerűen rendelkezne terjesztési platformmal Kínában, másodszor pedig, hogy az AMD rendelkezett ilyen platformmal. E tekintetben a Bizottság úgy véli, hogy a válaszban szereplő első kifogás puszta állítás. Álláspontja szerint nincs ok arra, hogy egy – akár hasonlóan hatékony – versenytárs szükségszerűen terjesztési platformmal rendelkezzen Kínában. Ami a válaszban szereplő második kifogást illeti, a hasonlóan hatékony versenytárs elemzése a Bizottság szerint egy hipotetikus versenytársra vonatkozik, nem pedig az AMD‑re. Mindenesetre az Intel által hivatkozott dokumentum pusztán azt jelenti ki, hogy az AMD Kínában „létesítményekkel” rendelkezett, ami nem bizonyítja terjesztési platform, és még kevésbé az Intelével egyenértékű platform létezését.

428    A Bizottság szerint a viszonválasz D.39. mellékletének 22–37. pontja azt mutatja, hogy még ha el is fogadjuk, hogy a hasonlóan hatékony versenytárs kínai beszerzési platformmal rendelkezik, e versenytárs számára az e platform Lenovo részére történő rendelkezésre bocsátásával járó költség jelentősen magasabb lenne, mint ezen előny nyújtásának az Intel számára fennálló költsége. Ugyanez vonatkozik a jótállás meghosszabbítására is. Ha – amint azt az Intel állítja – a két természetbeni előny költsége számára 3 millió USD‑t tesz ki, ugyanezen előnyök Lenovo részére történő nyújtása egy hasonlóan hatékony versenytárs számára legalább 38 millió USD‑t tenne ki. Ez az összeg az Intel két – a Bizottság által vitatott – feltételezése alapján került kiszámításra, tudniillik először is, hogy a hasonlóan hatékony versenytárs rendelkezik kínai terjesztési platformmal, másodszor pedig, hogy az Intel által a természetbeni előnyök nyújtásával kapcsolatban viselt költség 3 millió USD‑t tesz ki.

429    A Bizottság szerint mindenesetre a keresetlevél és a válasz azon kulcsfontosságú érve, amely szerint a két természetbeni előny költsége az Intel számára 3 millió USD‑t tesz ki, ellentmond az Intel saját bizonyítékainak. A viszonválasz D.39. mellékletének 38–44. pontja a Bizottság szerint azt bizonyítja, hogy az Intelnek a tényállás időszakából származó belső dokumentumai azt mutatják, hogy a felperes számításai szerint a két természetbeni előny költsége valójában megegyezett a Lenovo számára fennálló értékükkel, vagy akár magasabb volt annál. Az Intel számára fennálló összesített költségük 47 millió USD‑t tett ki, nem pedig 3 millió USD‑t, ahogy azt az Intel állítja.

430    A felek által a két természetbeni előnyre vonatkozóan előadott érvek vizsgálata előtt rá kell mutatni, hogy a felperes nem vitatja, hogy egy, általa a Lenovo számára készített prezentációban a jótállás meghosszabbítását illetően 20 millió USD, a terjesztési platformot illetően pedig 24 millió USD értéket említett. A felperes ugyanakkor azt állítja, hogy az AEC‑teszt céljára ezeket az értékeket 1,7 millió USD‑vel, illetve 1,3 millió USD‑vel kell felváltani annak érdekében, hogy azok a felperes költségeit tükrözzék, nem pedig a Lenovo számára fennálló előnyt. A Bizottság a 180 millió USD összegű feltételhez kötött engedményekből 44 millió USD‑t a természetbeni előnyöknek tudott be azon érték alapján, amelyet ez utóbbiak a Lenovo számára képviseltek. A megtámadott határozat (1465) preambulumbekezdésének olvasatából következik, hogy kizárt, hogy a Bizottság e határozatban figyelembe vette volna az Intel azon számításait, amelyek az Intelnek a természetbeni előnyök nyújtásával járó költségeit 3 millió USD‑re becsülték, vagy hogy elemezte volna ezt a számadatot.

431    A Bizottság megközelítése lényegében abból indul ki, hogy még ha el is fogadjuk, hogy egy hasonlóan hatékony versenytárs főszabály szerint kínálhat természetbeni előnyöket, megállapítható, hogy egy terjesztési platform rendelkezésre bocsátása vagy a jótállás meghosszabbítása a versenytárs számára nagyobb költséggel jár, mint az erőfölényben lévő vállalkozás számára, különösen akkor, ha a természetbeni előnyök értékét a vitatható részhez viszonyítjuk. A Bizottság azt is előadja, hogy az Intel semmilyen kézzelfogható bizonyítékot nem terjesztett elő arra vonatkozóan, hogy nézeteltérés állt volna fenn közte és a Lenovo között a természetbeni előnyök értékét illetően.

432    A felperes kifogásolja a Bizottság ezen elemzését. A felperes szerint a Shapiro‑Hayes kiegészítő jelentés és a Salop‑Hayes jelentés azt mutatja, hogy ez az eljárás nem helyes, és hogy a hasonlóan hatékony versenytárs megfelelő elemzése ezen természetbeni előnyök nyújtásának az Intel számára fennálló költségét veszi figyelembe. A felperes a Salop‑Hayes jelentésre hivatkozik, amely szerint:

„A hasonlóan hatékony versenytárs kritériumának alkalmazásában a feltételhez kötött engedménynek az Intel részéről e szolgáltatások nyújtása érdekében viselt költségeket kell magában foglalnia, nem pedig azok Lenovo számára fennálló értékét. A hasonlóan hatékony versenytárs kritériumának célja annak meghatározása, hogy az Intelnek a vitatható részesedéshez kapcsolódó többletbevételei meghaladják‑e az e mennyiség szállításával járó többletköltségeit, figyelembe véve az Intel nyereségének a feltételhez kötött engedmények következtében történő csökkenését. Az Intel nyereségének csökkenése jelenti ezen [természetbeni] előnyök Intel számára fennálló költségét.”

433    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a Bizottság által a jelen ügyben alkalmazott AEC‑teszt alapjait különösen a megtámadott határozat (1003) és (1004) preambulumbekezdése fejti ki.

434    A megtámadott határozat (1003) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejti az AEC‑teszt belső logikáját, megállapítva, hogy „lényegében annak vizsgálatáról van szó, hogy maga az Intel – figyelembe véve saját költségeit és az engedmény hatását – képes lenne‑e veszteség elszenvedése nélkül kisebb terjedelemben piacra lépni”.

435    A megtámadott határozat (1004) preambulumbekezdésében a Bizottság megjegyzi, hogy a hasonlóan hatékony versenytárs elemzése tisztán hipotetikus művelet abban az értelemben, hogy azt elemzi, kizárt‑e egy olyan versenytárs piacra lépése, amely az x86‑os CPU‑k gyártását és szállítását illetően hasonlóan hatékony, mint az Intel, de olyan terméket kíván értékesíteni, amely nem rendelkezik olyan széles vevőkörrel, mint az Intel terméke. Ez az elemzés elvben független attól, hogy az AMD ténylegesen piacra tudott‑e lépni.

436    A fentiekből következik, hogy a hipotetikus versenytárs, amelynek vonatkozásában értékelni kell, hogy az Intel árképzési gyakorlata ellenére képes‑e piacra lépni, hasonlóan hatékony versenytárs, abban az értelemben, hogy olyan piaci szereplő, amely az Intel által alkalmazottakkal azonos feltételek mellett tud x86‑os CPU‑kat szállítani. Amint az a megtámadott határozat (1003) preambulumbekezdéséből kitűnik, az AEC‑teszt lényegében annak vizsgálatát jelenti, hogy maga az Intel a vitatott engedményrendszer ellenére piacra tudott volna‑e lépni. Az említett határozat (1004) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy főszabály szerint a hipotetikus versenytárs helyzete és az Intel piacon fennálló tényleges helyzete közötti egyetlen különbség az, hogy az említett hipotetikus versenytárs nem rendelkezik egyenértékű vevőkörrel. A megtámadott határozat (1005) preambulumbekezdésében tett pontosításokra figyelemmel az egyenértékű vevőkör hiányára való ezen hivatkozást úgy kell értelmezni, hogy az Intel megkerülhetetlen kereskedelmi partner státusza miatt a hasonlóan hatékony hipotetikus versenytárs az Inteltől csak az ügyfelek x86‑os CPU szükségletének vitatható részét veheti el.

437    Márpedig, amint arra a felperes helytállóan rámutat, amikor a Bizottság a megtámadott határozatban a felperes által a Lenovo részére nyújtott engedmények mértékének vizsgálata keretében a természetbeni előnyök értékét értékelte, nem azon az alapon érvelt, hogy a feltételezett versenytárs képes lett volna x86‑os CPU‑kat értékesíteni a Lenovo részére, miközben ugyanolyan feltételek mellett nyújt számára természetbeni előnyöket, mint a felperes.

438    A megtámadott határozat (1466) preambulumbekezdésében ugyanis a Bizottság úgy ítélte meg, hogy azt az árat kell megvizsgálni, amelyet egy hasonlóan hatékony versenytársnak, amely maga nem erőfölényben lévő vállalkozás, kellett volna fizetnie az Intel által a Lenovo részére nyújtott természetbeni előnyök – például a platform bővítése vagy a jótállás meghosszabbítása – elvesztésének kompenzálása érdekében. Az említett határozat (1467) preambulumbekezdésében a Bizottság e megoldás igazolása érdekében a terjesztési platform példájára támaszkodott. A Bizottság megállapította, hogy ellentétben az Intellel, amely kínai forgalmazási platformmal rendelkezett, amelynek bizonyos fokú átalakítását követően az Intel természetbeni előnyt tudott nyújtani a Lenovo részére, az erőfölényben lévő vállalkozáshoz hasonlóan hatékony versenytárs, amely nincs erőfölényben, tehát kisebb méretű, rendes körülmények között még nem rendelkezett volna ilyen létesítménnyel.

439    Így a Bizottság az AEC‑tesztnek a megtámadott határozat (1003) és (1004) preambulumbekezdésében kifejtett alapjaival ellentétes feltevésből indult ki, amely azon az elven alapul, hogy a feltételezett versenytárs ugyanolyan hatékony, mint az Intel, különösen a platform bővítésével vagy a jótállás meghosszabbításával kapcsolatos költségek szempontjából. A Bizottság valójában egy kevésbé hatékony versenytárs alapján érvelt, azonban nem az ilyen versenytárs a releváns gazdasági szereplő annak értékelése szempontjából, hogy a szóban forgó engedményekkel kapcsolatos gyakorlat alkalmas‑e arra, hogy kiszorító hatást fejtsen ki.

440    A Bizottság által előterjesztett egyik érv sem alkalmas arra, hogy megcáfolja ezt a megállapítást.

441    A Bizottság, amely kétségkívül hivatkozik arra, hogy az Intel a Lenovo számára fennálló előnyt magas összegben számszerűsítette (20 millió USD, illetve 24 millió USD), a megtámadott határozatban nem ad választ arra a kérdésre, hogy milyen költségekkel járt volna egy hasonlóan hatékony versenytárs számára az, ha hozzáférést kellett volna biztosítania egy terjesztési platformhoz, vagy ha egyszerűen át kellett volna alakítania a már létező saját platformját oly módon, hogy azt valamely OEM javára kibővítse, ahogy azt az Intel a Lenovo számára felajánlotta. Ugyanez a logika alkalmazandó a jótállás meghosszabbításával kapcsolatos költségekre is.

442    E tekintetben a felek a Törvényszék 2020. évi tárgyaláson feltett kérdéseire válaszolva kifejtették, hogy a méretgazdaságosságot nem lehet megkülönböztető elemként figyelembe venni, hanem a hasonlóan hatékony versenytárs költségeit az Intelével azonosnak kell tekinteni. Márpedig a Bizottság ilyen magyarázatai ellentmondanak a megtámadott határozat (1466) és (1467) preambulumbekezdésében elfogadott megközelítésnek, amely figyelembe veszi a hasonlóan hatékony versenytárs méretét többek között annak hangsúlyozása érdekében, hogy az még nem rendelkezne az Inteléhez hasonló platformmal.

443    Ezenkívül, amennyiben a Bizottság a Törvényszék előtt egy hasonlóan hatékony versenytárs platformjának konkrét méretére hivatkozott (lásd a fenti 426. pont végét), rá kell mutatni, hogy – amint azt az Intel a 2020. évi tárgyaláson állította – e körülményt a megtámadott határozat nem elemezte. Ugyanez vonatkozik a Bizottság által első alkalommal a viszonválasz D.39. mellékletében ismertetett, a természetbeni előnyök Intel számára fennálló tényleges költségeinek vizsgálatára irányuló számszerű értékelésekre is (lásd a fenti 429. és 430. pontot).

444    Márpedig a Törvényszék a megtámadott határozatban szereplő AEC‑teszt alátámasztása érdekében nem veheti figyelembe ezeket a kiegészítő elemzéseket, amelyeket az előtte folyamatban lévő eljárás során nyújtottak be, anélkül hogy a Bizottság említett határozatban szereplő indokolását a saját indokolásával helyettesítené. A fenti 150. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat ugyanis tiltja, hogy a Törvényszék az indokolást ilyen módon megváltoztassa.

445    Ami a Bizottságnak a megtámadott határozat (1464) preambulumbekezdésében szereplő, a természetbeni előnyök nyújtásának az Intel által előadott gazdasági költségei és a Lenovo számára fennálló értéke közötti állítólagos jelentős különbséggel kapcsolatos állításait illeti, rá kell mutatni, hogy függetlenül attól, hogy a Lenovo számára fennálló érték nem meghatározó tényező az AEC‑teszt elemzése során, amint az L10 [bizalmas] 2009. június 2‑i nyilatkozatáról készült jegyzőkönyvből kitűnik, a Lenovo nem ismerte el, hogy az Intellel folytatott tárgyalások a természetbeni előnyök pontos értékére vonatkoztak volna. L10 lényegében úgy ítélte meg, hogy az említett előnyökre vonatkozó, USD‑ben számszerűsített megközelítés gyökeresen eltérhetett az Intel által benyújtott összegtől. Álláspontja szerint e vállalkozás lényegében olyan tényezőket kísérelt meg előnyként bemutatni, amelyek pénzbeni értékét nem számította ki, mint például a platformon keresztül történő terjesztés. Az Intel megpróbálta meggyőzni arról, hogy ezek a tényezők gazdasági értéket képviselnek, noha inkább a működési előny körébe tartoztak. L10 hangsúlyozta, hogy egyáltalán nem hitte, hogy e természetben nyújtott tényezők pénzbeli értékkel rendelkeznének.  Végül, ami az L10 2006. január 12‑i elektronikus levelére történő, Bizottság általi hivatkozást illeti, amely levélben L10 elismerte a természetbeni előnyök jelentőségét, meg kell állapítani, hogy azokat az említett elektronikus levél dollárban nem számszerűsítette.

446    A 2006. november 26. és 2008. november 28. közötti, „RE: Intel Meet Comp Response Nov 27 06.ppt” tárgyú elektronikus levelezésből is kitűnik, hogy az Intel eltúlzott előnyökre való különböző hivatkozásokat alkalmazott tárgyalási stratégiaként, többek között oly módon, hogy előnyként tüntetett fel olyan elemeket, amelyeket mindenképpen nyújtani tervezett a kereskedelmi partnernek. E körülmények között a Bizottság pusztán a természetbeni előnyökkel kapcsolatos tárgyalásokra vonatkozó ezen adatokból még csak hallgatólagosan sem vonhatja le azt a következtetést – amint az a megtámadott határozat (1464) preambulumbekezdésében történt –, hogy az Intel minimalizálta az általa megjelölt tényleges költségeket. Ugyanebben az értelemben el kell utasítani mint hatástalant a Bizottságnak az ellenkérelem 614. pontjában említett és az ellenkérelem B.31. mellékletére hivatkozó azon állítását, amely szerint az Intel nem bizonyította, hogy közte és a Lenovo között nézeteltérések álltak fenn a nyújtott természetbeni előnyök értékét illetően. A kérdés ugyanis az, hogy milyen költségek voltak szükségesek ezen előnyök felajánlásához, nem pedig az előnyök értékének a Lenovo általi megítélése.

447    Ezenkívül nem elegendő – amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (1464) preambulumbekezdésében, majd az ellenkérelem 614. pontjában a megtámadott határozat B.31. mellékletének 416. pontjára hivatkozva tette – arra az érvre támaszkodni, amely szerint az Intelnek nem sikerült megmagyaráznia a 3 millió USD összegű állítólagos költségei és a Lenovo számára fennálló 44 millió USD összeg közötti jelentős eltérést.  A Bizottságnak kellett ugyanis – közvetlenül a megtámadott határozatban, nem pedig az első alkalommal a Törvényszékhez benyújtott számításokban – értékelnie, hogy milyen költségek merültek volna fel egy hasonlóan hatékony versenytársnál, ha az Intel által kínáltakkal egyenértékű természetbeni előnyöket kellett volna nyújtania egy olyan OEM‑nek, mint a Lenovo (lásd még a fenti 444. pontot).

448    Egyébiránt, amennyiben a Bizottság a viszonválasz 326. pontjában – szemléltetésképpen a viszonválasz D.39. mellékletére hivatkozva – első alkalommal a Törvényszék előtt végzi el az arra az esetre vonatkozó költségszámításokat, amelyben azt kell figyelembe venni, hogy a hasonlóan hatékony versenytárs Kínában terjesztési platformmal rendelkezik, meg kell állapítani, hogy a Bizottság a költségeket illetően olyan eredményre jut, amely mindenesetre eltér a megtámadott határozatban megjelölt eredménytől, függetlenül attól, hogy e számítások elkésettek és nem képezik részét a megtámadott határozat indokolásának, amely eltérő tesztet alkalmazott. Egyrészt ugyanis, amint az a viszonválasz D.39. mellékletének 36. pontjából kitűnik, a hasonlóan hatékony versenytárs költsége 20 690 000 USD, nem pedig 24 millió USD, amint az a megtámadott határozat (1463) preambulumbekezdésében a terjesztési platformot illetően szerepel. Másrészt, ami a jótállás meghosszabbítását illeti, amelynek a hasonlóan hatékony versenytárs számára felmerülő költségét – szintén első alkalommal a viszonválasz D.39. mellékletének 30. pontjában – 17 473 664 USD‑ben számszerűsítették, ez eltér a megtámadott határozatban elfogadott 20 millió USD‑től.

449    Végül nem lehet helyt adni a Bizottság által a viszonválasz 327. pontjában – a viszonválasz D.39. mellékletének 38–44. pontjára hivatkozva – előadott azon állításnak, amely szerint nem fogadható el a felperes kulcsfontosságú érve, amely szerint a két természetbeni előny Intel számára 3 millió USD‑t kitevő költsége ellentmond az Intel saját bizonyítékainak.

450    Ami az Intelnek a viszonválaszhoz csatolt D.41. és D.42. hivatkozási számú belső dokumentumait illeti, amelyekből a Bizottság szerint az következik, hogy az Intel a természetbeni előnyök költségeit 3 millió USD helyett 47 millió USD‑re becsülte, azokat a megtámadott határozat nem említi, ezért nem tartoznak annak indokolásához. A megtámadott határozat (1465) preambulumbekezdésének olvasata alapján kizártnak tűnik, hogy a Bizottság ezeket figyelembe vette volna az említett határozatból következő elsődleges elemzése során, mivel abban azt állítja, hogy „az Intel azon érve, amely szerint a hasonlóan hatékony versenytárs elemzése során alkalmazandó értékelési módszert nem e tényezők Lenovo számára fennálló értéke, hanem azok Intel számára jelentkező gazdasági költsége jelenti, az említett elemzés elveinek téves értelmezésén alapul”.

451    Mindenesetre, még ha elfogadható is lett volna a Bizottságnak a fenti 450. pontban említett dokumentumokra való hivatkozása, azokból nem lehetett volna arra következtetni, hogy az Intel tévesen minimalizálta a költségeit, amikor jelezte, hogy a két természetbeni előny 1,7 millió USD‑nek, illetve 1,3 millió USD‑nek felel meg. A Bizottság által hivatkozott dokumentumok ugyanis abba az összefüggésbe illeszkednek, amelyben tárgyalásokat kezdtek a Lenovóval, és amelyben az Intel az üzleti javaslatai jelentőségét kívánta bizonyítani oly módon, hogy azokat a Lenovo számára kedvező módon mutatja be (lásd a fenti 445. és 446. pontot). E dokumentumok – a fentiek fenntartásával, tisztán elővigyázatosságból elvégzett – konkrét elemzését illetően meg kell állapítani, hogy azok nem egyértelműek, és így nem teszik lehetővé a Bizottság álláspontjának megerősítését.

452    Így először is az „Intel Chart entitled 2006 v. 2007 Trend” című dokumentumban a forgalmazási platform bővítéséhez kapcsolódó előny kétségtelenül az „Incremental 07 Spending” cím alá tartozik, és a szóban forgó táblázatban szerepel a „billing impact” kifejezést tartalmazó hivatkozás. A platformra vonatkozó 24 millió USD összeget azonban a „Contra” című oszlop, nem pedig az „Expense” című oszlop tartalmazza. Ez azt jelzi, hogy azon ellenérték becsléséről van szó, amely az Intel szerint a platform használatának megfelel, amint azt a Shapiro‑Hayes kiegészítő jelentés 71. pontja kifejti és 10. melléklete szemlélteti, nem pedig egy ilyen platformnak vagy a platform módosításának Intel számára fennálló költségeiről. Ugyanebben az értelemben a jótállás meghosszabbításának költségét a Shapiro‑Hayes kiegészítő jelentés 70. pontja, valamint e jelentés 9. melléklete 1,7 millió USD‑ként számítja ki. E körülmények között nem szükséges határozni dr. Hayesnek a 2020. évi tárgyaláson tett azon állításairól, amelyek szerint az x86‑os CPU‑k meghibásodásának korlátozott száma miatt a jótállás egy évről három évre történő meghosszabbítása nem jelent jelentős többletköltséget.

453    Másodszor, ami a viszonválasz D.42. mellékletében bemutatott táblázatokat illeti, noha azok lehetővé teszik az Intel költségeinek és a Lenovo számára fennálló előnyöknek az összekapcsolását, a forgalmazási platform módosításának a megtámadott határozatban 24 millió USD‑ben számszerűsített teljes költsége azokból nem tűnik ki. Mindenesetre nem zárható ki, hogy e dokumentum célja az lehetett, hogy a javaslatot a Lenovóval folytatott tárgyalások során kedvezően mutassa be.

454    E körülmények között a Bizottság által elkövetett értékelési hibákra figyelemmel nem szükséges értékelni az Intel arra vonatkozó egyes további érveit, hogy az AMD valóban rendelkezett‑e platformmal Kínában, mivel az AMD vállalkozás helyzete mindenesetre nem meghatározó az AEC‑teszt szempontjából.

455    Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a Bizottság hibát követett el az Intel által a Lenovo részére kínált természetbeni előnyök számszerű értékelése során, amikor 20 millió USD, illetve 24 millió USD összeget vett figyelembe, amelyek alapján az engedmények összegét 180 millió USD‑re becsülte. Az említett 180 millió USD összeg tehát maga is téves.

456    A fentiekre figyelemmel rá kell mutatni, hogy a megtámadott határozat (1507) preambulumbekezdésében a Bizottság jelezte, hogy a Lenovo részére nyújtott engedmények kiszorító hatás kiváltására való alkalmasságát illetően általa levont következtetések az egységek szükséges számának és az egységek vitatható számának az említett határozat (1478) preambulumbekezdésében szereplő összevetésén, valamint az (1479)–(1506) preambulumbekezdésben szereplő megállapításokon alapulnak, amelyek az asztali számítógépek és a hordozható számítógépek összevont szegmensében jellemző szükséges részre vonatkozó alternatív tesztet mutatnak be. Márpedig, amint az a megtámadott határozat (1472), (1478) és (1503)–(1506) preambulumbekezdéséből kitűnik, a Bizottság mind a fent említett összehasonlítás, mind az alternatív teszt keretében 180 millió USD összegű feltételhez kötött részt vett figyelembe a szükséges rész meghatározására vonatkozó elemzései céljára annak érdekében, hogy e szükséges részt összehasonlítsa az x86‑os CPU‑egységek vitatható részével. Az Intel által a Lenovo részére nyújtott természetbeni előnyök számszerű értékelése során elkövetett hiba tehát az ezen OEM részére nyújtott engedmények vizsgálatának valamennyi összetevőjét érintette.

457    Ennélfogva anélkül, hogy szükséges lenne értékelni az Intelnek az egységek figyelembe veendő vitatható számára vonatkozó érvei megalapozottságát, meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem bizonyította a jogilag megkövetelt módon a megtámadott határozat (1507) preambulumbekezdésében megfogalmazott azon következtetés megalapozottságát, amely szerint az Intel által nyújtott engedmény 2007‑ben képes vagy alkalmas volt arra, hogy versenyellenes kiszorító hatást váltson ki, mivel még egy hasonlóan hatékony versenytárs is akadályoztatva lett volna abban, hogy kielégítse a Lenovo hordozható számítógépek területén fennálló x86‑os CPU szükségleteit.

e)      Az MSHra alkalmazott AECteszttel kapcsolatos állítólagos hibákról

458    A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozatban szereplő, az MSH‑ra vonatkozó AEC‑elemzés, azon kívül, hogy túlértékeli az Intel átlagos elkerülhető költségeit, két hibát tartalmaz, amelyek közül az egyik a „feltételhez kötött kettős engedmény” módszerére (a továbbiakban: kettős engedmény módszere), másrészt pedig a kifizetések feltételhez kötött részére vonatkozik. Márpedig e hibák egyikének kijavítása azt mutatja, hogy az MSH megfelel az AEC‑tesztnek.

459    A Törvényszék célszerűnek tartja először az annak bizonyítására irányuló érvelés megalapozottságát megvizsgálni, hogy a Bizottság hibát követett el a kettős engedmény módszerének alkalmazása során.

460    A felperes lényegében az ezen módszer alkalmazásához használt számadatok relevanciáját és a Bizottság által ebből levont következtetéseket vitatja.

461    A Bizottság a maga részéről úgy véli, hogy valamennyi érvet el kell utasítani, mivel a kettős engedmény módszerének alkalmazása nem hibás.

462    A Bizottság először is azt állítja, hogy egy hasonlóan hatékony versenytársnak ahhoz, hogy bizonyos márkájú számítógépeket tudjon eladni az MSH‑nak, nem csak azt kellene biztosítania, hogy az MSH kész a CPU‑ival felszerelt számítógépeket vásárolni, hanem főként azt is, hogy OEM‑ek készek ezen számítógépek gyártására. Ennélfogva az Intelnek az ellátási lánc különböző szintjein tanúsított magatartásai kumulatív hatással járhatnak.

463    Másodszor, a Bizottság azt állítja, hogy annak bizonyításához, hogy az Intel által az MSH részére teljesített kifizetések versenyellenes kiszorító hatással járhattak, amennyiben azokhoz az Intel által valamely OEM‑mel szemben tanúsított magatartás kapcsolódott, ezt a potenciális hatást elegendő az Intel által valamely OEM részére nyújtott feltételhez kötött kifizetés reprezentatív példáján szemléltetni, anélkül hogy ezt minden egyes OEM vonatkozásában meg kellene ismételni.

464    Harmadszor, a megtámadott határozat megvizsgálja az Intel által az MSH részére teljesített kifizetések és az Intel álcázatlan korlátozásainak halmozódását, különösen a Lenovónak az AMD x86‑os CPU‑ival felszerelt hordozható számítógépei tekintetében a 2006. június és december közötti időszak vonatkozásában.

465    Egyébiránt a Bizottság azt állítja, hogy az ellenkérelem B.31. melléklete részletesen elemzi az Intel többi érvét. A Bizottság szerint e melléklet lényegében bizonyítja, hogy a megtámadott határozat megfelelően igazolja azt, hogy az érintett negyedévre vonatkozóan a NEC részére nyújtott engedmények az egész vizsgált időszakot illetően reprezentatívak; hogy valószínűtlen, hogy a NECCI az MSH vitatható részének egészét biztosítani tudta volna, valamint, hogy a megtámadott határozat nem azon a feltételezésen alapul, hogy az Intel által a NEC részére nyújtott engedmények 100%‑a feltételhez kötött volt.

466    E tekintetben a felpereshez hasonlóan rá kell mutatni arra, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (1565) preambulumbekezdésében először is megállapította, hogy az említett határozat (1564) preambulumbekezdésében szereplő 58. táblázatból kitűnik, hogy a rendes számítási módszer szerint az Intel 1997‑re, 1998‑ra és 2000‑re vonatkozóan nem felelt meg az AEC‑tesztnek. Amint arra lényegében a felperes hivatkozik, a Bizottság tehát legalábbis hallgatólagosan elismerte, hogy a rendes számítási módszer szerint az Intel által az MSH részére teljesített feltételhez kötött kifizetésekből eredő tényleges ár a feltételezett jogsértés teljes időszakában, vagyis 2002 és 2007 között lényegesen magasabb volt az átlagos elkerülhető költségnél.

467    Másodszor, amint az a megtámadott határozat (1561) és (1566) preambulumbekezdéséből kitűnik, a Bizottság mindazonáltal kiigazította az AEC‑tesztet, mivel úgy ítélte meg, hogy amikor az Intel feltételhez kötött engedményt biztosított egy OEM‑nek, egy hasonlóan hatékony versenytársnak két kifizetést kellett volna teljesítenie: az egyiket annak biztosítása érdekében, hogy megszerezze az OEM vitatható részét, a másikat pedig annak biztosítása érdekében, hogy megszerezze az MSH vitatható részét. E kettős engedményre figyelemmel a Bizottság a megtámadott határozat (1568) preambulumbekezdésében arra a következtetésre jutott, hogy az Intel 2004‑et kivéve a teljes kifogásolt időszakban nem felelt meg az AEC‑tesztnek.

468    A megtámadott határozat fent említett preambulumbekezdéseiből tehát az következik, hogy abból a feltételezésből kell kiindulni, hogy az Intel a rendes számítási módszer szerint megfelelt az AEC‑tesztnek, és a Bizottságnak – saját adatai felhasználásával – csak a kettős engedmény fennállásának figyelembevételével sikerült bizonyítania, hogy az Intel által az MSH részére teljesített kifizetések 2004‑et kivéve a teljes kifogásolt időszakban alkalmasak voltak arra, hogy versenyellenes kiszorítást eredményezzenek.

469    E tények értékelését illetően előzetesen meg kell állapítani, hogy a felperes magát a kettős engedmény módszerét nem vitatja. Lényegében elismeri, hogy egy hasonlóan hatékony versenytársnak ahhoz, hogy bizonyos márkájú számítógépeket tudjon eladni az MSH‑nak, nem csak azt kellene biztosítania, hogy az MSH kész a CPU‑ival felszerelt számítógépeket vásárolni, hanem főként azt is, hogy OEM‑ek készek ezen számítógépek gyártására. Ennélfogva az Intelnek az ellátási lánc különböző szintjein tanúsított magatartásai kumulatív hatással járhattak.

470    A felperes ezzel szemben vitatja a Bizottság által a számításai elvégzéséhez használt adatokat. Amint arra a felperes rámutat, a megtámadott határozat úgy számítja ki a kettős engedmény összegét, hogy vélelmezi, hogy az MSH részére szállító minden egyes OEM a NEC részére 2002 negyedik negyedévében nyújtott teljes engedménynek megfelelő feltételhez kötött engedményben részesült, és hogy ezt az engedményt teljes egészében elveszítette volna, ha az MSH az AMD x86‑os CPU‑ival felszerelt számítógépeket kezdett volna értékesíteni. Feltételezve, hogy az MSH részére nyújtott engedmények 100%‑a feltételhez kötött volt, a Bizottság ebből azt a következtetést vonta le, hogy az Intel által nyújtott engedmények 2004‑et kivéve a teljes kifogásolt időszakban kizártak volna egy hasonlóan hatékony versenytársat.

471    Márpedig a Törvényszék úgy véli, hogy ez az elemzés két hibát tartalmaz, amelyek közül mindkettő érvénytelenítheti az MSH‑ra vonatkozó, az Intel által 2002 negyedik negyedévében a NEC részére nyújtott engedményeken alapuló AEC‑teszt eredményeit.

472    Először is ugyanis, amint azt a felperes előadja, a Bizottság a megtámadott határozat (1566) és (1567) preambulumbekezdésében vélelmezi, hogy a NEC részére nyújtott engedmények megfelelően tükrözik az MSH által valamennyi OEM‑től vásárolt, az Intel processzoraival felszerelt valamennyi számítógépre vonatkozó feltételhez kötött engedményeket. Márpedig ezt a vélelmet egyáltalán nem támasztották alá.

473    Az Intel hangsúlyozza ugyanis – anélkül, hogy azt a Bizottság vitatná –, hogy az MSH a 2002 és 2007 közötti időszakban a számítógép‑szükségleteinek csupán 4%‑át vásárolta a NEC‑től, valamint hogy 2002 és 2007 között az MSH részére számítógépeket szállító főbb OEM‑ek – a NEC‑en kívül – a Fujitsu, az Acer, a HP, a Compaq, a Toshiba és a Medion voltak. A Bizottság álláspontja szükségképpen legalábbis azon az előfeltevésen alapul, amely szerint az MSH a NEC‑től eltérő OEM‑ektől is vásárolt számítógépeket.

474    Márpedig a Bizottság nem állítja, és nem is bizonyítja, hogy az Intel a magánszemélyeknek szánt számítógépek szegmensében – a NEC‑től vásárolt számítógépekre vonatkozó engedményekhez hasonló feltételek mellett – feltételhez kötött engedményeket nyújtott volna bármely más OEM‑nek, amelytől az MSH vásárolt.

475    Úgy tűnik tehát, hogy a megtámadott határozat a kettős engedmény módszerére vonatkozó elemzését az Intel által a NEC részére egyetlen negyedévben nyújtott engedményekre alapozta, amely az MSH értékesítéseinek csak egy részét képviselte. Ennélfogva a felperes által előadottakhoz hasonlóan meg kell állapítani, hogy a Bizottság azon vélelme, amely szerint az MSH valamennyi beszállítója ugyanolyan jelentős feltételhez kötött engedményekben részesült, mint a NEC, megalapozatlan, és mindenesetre egyáltalán nincs alátámasztva.

476    Ezt a következtetést végeredményben megerősíti a megtámadott határozat (1566) preambulumbekezdésének szövege, amelyben a Bizottság a kettős engedmény módszerének szemléltetése érdekében annak állítására szorítkozik, hogy „[a] 2008[. évi] kiegészítő kifogásközlés [az e helyzet szempontjából reprezentatív] OEM‑ként a NEC‑re hivatkozik”, valamint ugyanezen határozat (1567) preambulumbekezdésének szövege is, ahol a Bizottság jelzi, hogy „[a] 4.2.3.4. szakasz az Intel által a NEC részére 2002 negyedik negyedévében nyújtott feltételhez kötött engedményeket értékelte (mivel ez az egyetlen olyan negyedév, amelyre vonatkozóan a Bizottság elegendő adattal rendelkezik ahhoz, hogy elvégezze az engedmények hasonlóan hatékony versenytárs kiszorítására való alkalmasságának elemzését)”. A megtámadott határozat e preambulumbekezdéseiből tehát az következik, hogy úgy tűnik, a Bizottság nem csupán a relevanciája miatt támaszkodott a NEC példájára és egyetlen negyedévre, hanem amiatt, mivel ez volt az egyetlen olyan negyedév, amelyre vonatkozóan információkat tudott szerezni az MSH‑ra vonatkozó AEC‑elemzés elvégzése érdekében.

477    A Bizottság e tekintetben azt állítja, hogy elegendő egyetlen reprezentatív példára hivatkozni, mivel az AEC‑teszt csak valamely kereskedelmi gyakorlat versenykorlátozásra való alkalmasságának – és nem tényleges hatásainak – bizonyítására szolgál.  A Törvényszék azonban úgy ítéli meg, hogy amikor a Bizottság ezen alkalmasság bizonyítása céljára mennyiségi megközelítést választ, biztosítania kell, hogy a felhasznált adatok megbízhatóak legyenek, és meg kell magyaráznia legalábbis azt, hogy az ilyen adatok mennyiben extrapolálhatók. Márpedig a Bizottság egyáltalán nem bizonyította, hogy a NEC adatai valamennyi OEM tekintetében „reprezentatívak”.

478    Másodszor és mindenesetre, amint azt a felperes állítja, a Bizottság elemzése azt feltételezi, hogy a NEC és az MSH összes többi OEM beszállítója 1997 és 2007 között a NEC által egyetlen negyedévre kapottakkal azonos feltételhez kötött engedményekben részesült. Ez azt jelenti tehát, hogy – még ha feltételezzük is, hogy a 2002 negyedik negyedévére a NEC részére nyújtott engedmények valamennyi OEM tekintetében reprezentatívak – ezek az engedmények egy tízéves időszak alatt stabilak maradtak. Márpedig egyrészt a Bizottság egyáltalán nem bizonyította, hogy ez a helyzet állna fenn. Úgy tűnik, hogy a Bizottság által hivatkozott egyetlen igazolás a megtámadott határozat (1567) preambulumbekezdésében szerepel, amely szerint csak a NEC 2002. negyedik negyedévi engedményeire vonatkozó adatok álltak a Bizottság rendelkezésére. Mindazonáltal, amint azt a felperes hangsúlyozza, az a tény, hogy nem tudott további bizonyítékokat szerezni, nem teszi lehetővé a Bizottság számára, hogy következtetéseit feltételezett tényekre alapítsa. Másrészt emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a fenti 404–411. pontból kitűnik – bizonyítást nyert, hogy a Bizottság a NEC‑et illetően mérlegelési hibát követett el, amikor a 2002 negyedik negyedéve tekintetében elért eredményeket az állítólagos jogsértés teljes időszakára extrapolálta.

479    Ennélfogva anélkül, hogy határozni kellene a felek által előadott, a fenti 458–465. pontban említett többi érvről, meg kell állapítani, hogy a Bizottság hibát követett el, amikor úgy ítélte meg, hogy az Intel által 2002 negyedik negyedévében a NEC részére nyújtott feltételhez kötött engedmények elegendő adatot jelentenek ahhoz, hogy az AEC‑tesztet az MSH tekintetében a jogsértés teljes időszakára elvégezze.

480    Mivel a Bizottság nem bizonyította, hogy fennállnak az extrapoláció feltételei, meg kell tehát állapítani, anélkül hogy a kifizetések feltételhez kötött részére vonatkozó második érvről határozni kellene (lásd a fenti 458. pontot), hogy a felperes megalapozottan állítja, hogy az AEC‑teszt MSH tekintetében történő alkalmazása olyan mérlegelési hibát tartalmaz, amely a vizsgált időszak egészére vonatkozik.

481    A fentiekre tekintettel a Bizottság nem bizonyította a jogilag megkövetelt módon a megtámadott határozat (1573) preambulumbekezdésében megfogalmazott azon következtetés megalapozottságát, amely szerint az ugyanezen határozat (1559)–(1572) preambulumbekezdésében szereplő megfontolások alapján az 1997 utolsó negyedévétől 2008. február 12‑ig terjedő időszakban az Intel által az MSH részére teljesített kifizetések képesek vagy alkalmasak voltak arra, hogy akár önmagukban, akár az Intel más piaci szereplőkkel szembeni magatartását erősítő tényezőként versenyellenes kiszorító hatást fejtsenek ki, mivel még egy hasonlóan hatékony versenytárs is akadályoztatva lett volna abban, hogy a piac érintett részére belépjen.

f)      Az AECtesztre vonatkozó következtetések

482    A fenti 179–480. pontban szereplő megfontolások összességére tekintettel anélkül, hogy a felperesnek a költségek elemzésére vonatkozó különböző állításait értékelni kellene, helyt kell adni a felperes azon érvének, amely szerint a Bizottság által a megtámadott határozatban elvégzett AEC‑elemzés hibás.

C.      Azon érvről, miszerint a megtámadott határozat nem elemezte megfelelően és nem vette figyelembe a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 139. pontjában említett szempontokat

483    A felperes és az ACT szerint a Bizottságnak a megtámadott határozatban szereplő, az Intel által nyújtott engedmények kiszorításra való alkalmasságára vonatkozó megállapításai nem veszik megfelelően figyelembe a Bíróság által a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 139. pontjában meghatározott valamennyi szempontot. Márpedig az, ha a Bizottság akár csak az egyik ilyen szempontot nem vette figyelembe, a megtámadott határozat Törvényszék általi megsemmisítését kell, hogy eredményezze.

484    A felperes és az ACT azt állítja, hogy ezen öt szempont közül a Bizottság legalább hármat nem vizsgált megfelelően. Véleményük szerint ugyanis, bár a megtámadott határozat tartalmazza a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 139. pontjában említett első és harmadik szempont – vagyis az Intel releváns piacon fennálló erőfölénye jelentőségének, valamint az Intel által nyújtott engedmények feltételeinek és nyújtása módjának – elemzését, mindenesetre nem ez a helyzet a piaci lefedettség mértékére, az engedmények időtartamára és összegére, valamint az Intelhez képest legalább annyira hatékony versenytársak kiszorítására irányuló stratégia fennállására vonatkozó szempontok esetében.

1.      A lefedettség mértékéről

485    A megtámadott határozatnak az Intel által nyújtott engedményekben részesülő OEM‑ek stratégiai jelentőségére vonatkozó 4.2.4. pontjában szereplő (1577) preambulumbekezdésében a Bizottság lényegében hangsúlyozta, hogy bizonyos OEM‑ek, a jelen esetben a Dell és a HP, piaci részesedésükből, a legnyereségesebb piaci szegmensben való erőteljes jelenlétükből, valamint a piacon egy új processzor elfogadottá tételére való képességükből adódóan stratégiailag jelentősebbek voltak a többi OEM‑nél abból a szempontból, hogy az x86‑os CPU‑k gyártói számára a piachoz való hozzáférést biztosítsanak. A Bizottság ezenkívül a megtámadott határozat (1597) preambulumbekezdésében úgy ítélte meg, hogy az Intel magatartása által megcélzott OEM‑ek jelentős piaci részesedéssel rendelkeztek, ráadásul stratégiailag jelentősebbek voltak, mint a többi OEM, ami összességében a piacra gyakorolt nagyobb hatással járt, mint amely pusztán az összesített piaci részesedésüknek felelt volna meg. Ebből a Bizottság azt a következtetést vonta le, hogy a visszaélésszerű gyakorlatok általi lefedettséget jelentősnek kell tekinteni.

486    A felperes és az ACT lényegében azt állítja, hogy azzal, hogy a megtámadott határozat (1597) preambulumbekezdésében annak kijelentésére szorítkozott, hogy az Intel magatartása által megcélzott OEM‑ek jelentős piaci részesedéssel rendelkeztek, valamint, hogy ezek voltak a stratégiailag legjelentősebb OEM‑ek, ami összességében a piacra gyakorolt nagyobb hatással járt, mint amely pusztán összesített piaci részesedésüknek felelt volna meg, a megtámadott határozat nem vette megfelelően figyelembe a lefedettség mértékére vonatkozó szempontot annak elemzése során, hogy az Intel által nyújtott engedmények és kifizetések alkalmasak voltak‑e a kiszorításra.

487    Egyébiránt a felperes rámutat, hogy ezt a megállapítást a Bizottság a megtámadott határozatban azt követően fogalmazta meg, hogy az (1001) preambulumbekezdésben arra a következtetésre jutott, hogy az Intel által nyújtott engedmények és kifizetések megfelelnek a visszaélés kritériumainak, miközben a fellebbezés tárgyában hozott ítélet azt követeli meg, hogy a Bizottság a visszaélés megállapítását megelőzően elemezze a piaci lefedettséget. Ezenkívül a felperes és az ACT úgy véli, hogy a bizonyítékok, amelyekre a Bizottság támaszkodott, nem elegendőek annak megállapításához, hogy az Intel magatartásával lefedett piaci részesedés jelentős volt.

488    A Bizottság vitatja a felperes által előadott érvek megalapozottságát.

489    Először is megjegyzi, hogy a piaci lefedettséget a megtámadott határozat 4.2.4. szakaszában vizsgálta meg, az Intel által nyújtott engedményekben részesülő OEM‑ek stratégiai jelentősége keretében. A Bizottság különösen azt hangsúlyozza, hogy bár a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 139. pontja csupán tényezőként jelöli meg a piaci lefedettséget, azt az egyes ügyek keretében kell alkalmazni, és a jelen ügyben figyelembe kell venni a lefedett piaci részesedés stratégiai jelentőségét annak értékelése során, hogy e tényező bizonyítja‑e az Intel hűségengedményeinek a versenytársak kiszorítására való alkalmasságát. Ugyanígy figyelembe kell venni azt a körülményt is, hogy az Intel megkerülhetetlen kereskedelmi partner volt az OEM‑ek számára, amely folytán jelentős befolyása volt ügyfeleire, mivel irreális lett volna számukra, hogy teljes egészében vagy nagyrészben az AMD terméksorozatára váltsanak át.

490    Másodszor, a Bizottság azt állítja, hogy a piaci lefedettség mértékét illetően a felperes már nem a keresetlevél 115. pontjában megfogalmazott azon állításra támaszkodik, amely szerint a gyakorlatainak piaci lefedettsége egy év során nem haladta meg a 2%‑ot, hanem úgy tűnik, hogy elfogadja azt a tényt, hogy a Törvényszék az első ítélet 194. pontjában megállapította, hogy a piaci részesedés átlagosan körülbelül 14% volt a jogsértés elkövetésének időszakában, és azt állítja, hogy egyes bizonyítékokból levezethető, hogy a vitatott engedményekkel kapcsolatos gyakorlatokkal érintett OEM‑ek piaci részesedése meghaladta a 25%‑ot.

491    Harmadszor, az Intel által az észrevételeiben felhozott azon kifogást illetően, amely szerint a megtámadott határozat (1597) preambulumbekezdésében szereplő megállapítást azt követően fogalmazták meg, hogy e határozat (1001) preambulumbekezdésében megállapítást nyert, hogy az Intel által nyújtott engedmények és kifizetések megfelelnek a visszaélés kritériumainak (lásd a fenti 487. pontot) a Bizottság úgy véli, hogy a felperes elferdíti a megtámadott határozatot. E határozat (1001) preambulumbekezdése ugyanis az 1979. február 13‑i Hoffmann‑La Roche kontra Bizottság ítéleten (85/76, EU:C:1979:36) alapul, amely szerint a hűségengedmények sértik az EUMSZ 102. cikket. Ugyanakkor, amint azt a megtámadott határozat (1597) preambulumbekezdése kifejti, a Bizottság hangsúlyozza, hogy az ezt követő elemzésből kitűnik, hogy az, hogy stratégiai szempontból ilyen jelentős OEM‑eket céloznak meg, nagyobb hatást gyakorol a piac egészére, mint amely kizárólag összesített piaci részesedésüknek tudható be. Ebből következik, hogy a visszaélésszerű magatartások hatókörét „jelentősnek” kell tekinteni, és a megtámadott határozat (1616) preambulumbekezdése arra az általános következtetésre jut, hogy az engedmények által kiváltott hűség olyan kiegészítő hatásokat fejtett ki, amelyek jelentősen csökkentették más piaci szereplők arra való lehetőségét, hogy x86‑os CPU‑ik minősége alapján versenyezzenek és értékesítsék termékeiket.

492    Emlékeztetni kell arra, hogy a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 139. pontjából kitűnik, hogy a vitatott magatartás általi piaci lefedettség mértéke az egyik olyan szempont, amelyet a Bizottságnak figyelembe kell vennie a feltételhez kötött engedmények és kifizetések kiszorításra való alkalmasságának értékelése során (lásd a fenti 119. és 125. pontot).

493    Elsősorban, a jelen ügy körülményei között nem zárható ki, hogy a megtámadott határozatnak az Intel által nyújtott engedményekben részesülő OEM‑ek stratégiai jelentőségére vonatkozó 4.2.4. szakasza releváns lehet a lefedettség mértékének vizsgálata keretében. E szakasz ugyanis bizonyos, az engedményrendszer kiszorításra való alkalmasságának vizsgálata keretében eleve releváns tényezőket taglal, így például az egyes árképzési gyakorlatokkal a piac legnyereségesebb szegmenseinek megcélzását, vagy a legjelentősebb piaci szereplőknek a valamely termék elfogadottá tételére való képességének a versenytárs hátrányára történő kihasználását.

494    Ugyanakkor, ellentétben azzal, amit a Bizottság állít, és függetlenül attól, hogy a megtámadott határozat (1597) preambulumbekezdésében szereplő megállapítást azt követően fogalmazták‑e meg, hogy e határozat (1001) preambulumbekezdésében megállapításra került, hogy az Intel által nyújtott engedmények és kifizetések megfelelnek a visszaélés kritériumainak, meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatnak az Intel által nyújtott engedményekben részesülő OEM‑ek stratégiai jelentőségére vonatkozó 4.2.4. szakaszának tartalma, és különösen e határozat (1597) preambulumbekezdése, amelyre a Bizottság annak érdekében támaszkodik, hogy úgy tekintse, hogy a lefedettség mértékét megvizsgálta, nem értelmezhető úgy, hogy a jelen ügy körülményei között önmagában véve a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 139. pontja értelmében vett, a vitatott magatartás általi piaci lefedettség mértékének megfelelő vizsgálatának minősül.

495    Függetlenül ugyanis attól, hogy a Bizottság egyes OEM‑ek piaci részesedésére támaszkodott, és feltételezve, hogy a Bizottság jogszerűen szorítkozhat arra, hogy egyes OEM‑ek piaci részesedésére támaszkodjon ahelyett, hogy megvizsgálná a vitatott magatartás általi piaci lefedettség mértékét, amint az a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 139. pontjában szerepel, a megtámadott határozat (1578)–(1580) preambulumbekezdése csak a Dell és a HP piaci részesedését veszi figyelembe, kizárva a vitatott magatartás által érintett többi OEM‑et, amint arra a felperes és az ACT rámutat. Hozzá kell tenni, hogy a figyelembe vett piaci részesedések csak a 2003 első negyedévétől 2005 utolsó negyedévéig terjedő időszakot fedik le. Ennélfogva e tekintetben nemcsak hogy az említett határozat által lefedett teljes – vagyis a 2002 októberétől 2007 decemberéig tartó – időszaknak csak egy részéről van szó, de ez figyelmen kívül hagyja a 2006–2007‑es időszakot is, amelynek során a Lenovo és az MSH érintett volt. Végül, amint arra a felperes és az ACT hivatkozik, a megtámadott határozat (1578)–(1580) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a piaci részesedések azon adatai, amelyekre a Bizottság támaszkodott, a Dell és a HP valamennyi szegmensben fennálló világszintű piaci részesedését vették figyelembe, annak ellenére, hogy a HP tekintetében az egyetlen vitatott magatartás a vállalkozásoknak szánt asztali számítógépekre vonatkozik, amint az a megtámadott határozat 1. cikkének b) pontjában szerepel.

496    Másodsorban, a Bizottság fő észrevételeiben arra hivatkozik, hogy a Törvényszék az első ítélet 194. pontjában megállapította, hogy a piaci részesedés átlagosan körülbelül 14% volt a jogsértési időszakban, és azt állítja, hogy egyes bizonyítékokból levezethető, hogy a vitatott engedményekkel kapcsolatos gyakorlatokkal érintett OEM‑ek piaci részesedése meghaladta a 25%‑ot. Arra is rámutat, hogy „[a]z Intel azon panasza, […] amely szerint a Bizottság a HP valamennyi piaci szegmensben fennálló piaci részesedését vette alapul, megalapozatlan; [hogy] a [megtámadott] határozat nem hivatkozik semmilyen pontos adatra a HP‑t illetően, és [hogy] az [első] ítélet által hivatkozott 14%‑os átlagos lefedettség – ellentétben azzal, amit az Intel állít – […] nem veszi figyelembe a HP részére nyújtott, szegmensspecifikus hűségengedményeket”.

497    Mindazonáltal el kell utasítani a Bizottság arra alapított érvét, hogy a Törvényszék az első ítélet 194. pontjában megállapította, hogy a piaci részesedés átlagosan körülbelül 14% volt a jogsértés elkövetésének időszakában, amit a felperes nem vitatott, vagy hogy a vitatott engedményekkel kapcsolatos gyakorlatokkal érintett OEM‑ek piaci részesedése meghaladta a 25%‑ot.

498    Meg kell ugyanis állapítani, hogy a 14%‑os vagy 25%‑os mérték sehol nem jelenik meg a megtámadott határozatban egy, a lefedettség mértékére vonatkozó vizsgálatot követően. Következésképpen a Törvényszék a megtámadott határozat jogszerűségének a vitatott magatartás általi piaci lefedettség mértékét illetően történő felülvizsgálata céljából nem támaszkodhat az említett mértékekre, még akkor sem, ha azok az ügy irataihoz csatolt bizonyítékokon alapulnak, mivel azok nem szerepeltek a megtámadott határozatban, és a Bizottság per definitionem nem támaszkodhatott ezekre a bizonyítékokra.

499    Ennélfogva, anélkül hogy határozni kellene a Bizottságnak a HP piaci részesedésére vonatkozó érveiről, meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem határozta meg a vitatott magatartás általi piaci lefedettség mértékét, amire pedig a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 139. pontja értelmében köteles volt. Hozzá kell tenni, hogy ez mindemellett ellentétes az EUMSZ 102. cikk hatálya alá tartozó ügyek elemzésére vonatkozó saját iránymutatásával, és különösen az [EUMSZ 102. cikknek] az erőfölényben lévő vállalkozások versenykorlátozó visszaélő [helyesen: visszaélésszerű] magatartására történő alkalmazásával kapcsolatos bizottsági jogérvényesítési prioritásokról szóló iránymutatás (HL 2009. C 45., 7. o.) 20. pontjával.

500    A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a felperes és az ACT helyesen állítja, hogy a megtámadott határozat hibás, mivel nem vizsgálta meg megfelelően a vitatott magatartás általi piaci lefedettség mértékére vonatkozó szempontot.

2.      Az engedmények időtartamáról és összegéről

501    Az Intel a keresetlevélben, valamint a fő észrevételeiben azt kifogásolja, hogy a megtámadott határozat nem elemezte egyrészt a kínált feltételhez kötött engedmények és kifizetések időtartamának, másrészt azok összegének jelentőségét. Többek között azt állítja, hogy a szóban forgó engedmények által egy hasonlóan hatékony versenytársra gyakorolt kiszorító hatások értékelése céljából nem lehet összevonni az OEM‑ekkel és az MSH‑val kötött rövid távú megállapodásokat. Álláspontja szerint ezen értékeléshez az egyes megállapodások időtartamát kell figyelembe venni.

502    A Bizottság előadja, hogy az Intel által nyújtott engedmények és különböző kifizetések nyújtásának feltételeit a megtámadott határozat VII.4.2.2. szakaszában minden egyes OEM vonatkozásában elemezte. Ezek az elemzések a kifizetésekre és engedményekre vonatkozó kizárólagossági vagy szinte kizárólagossági feltételek jellegére és működésének módjára, az engedmények összegére, és végül a kifizetések és engedmények feltételhez kötöttségének az egyes OEM‑ek, valamint az MSH számára azon lehetőség értékelése során fennálló döntő jellegére vonatkoztak, hogy x86‑os CPU‑ikat részben az AMD‑től szerezzék be. Közelebbről, a Bizottság az ellenkérelemben azt hangsúlyozza, hogy bizonyos – különösen a HP‑vel kötött – megállapodások rövid felmondási ideje nem változtat a versenyre gyakorolt káros hatásokon. Így, ha az Intel a szinte kizárólagossági kötelezettség HP általi megsértését követően megszüntette volna a HPA‑megállapodásokat, a HP a megállapodás teljes fennmaradó időtartamára, és legalábbis potenciálisan a megállapodás meghosszabbításának időtartamára elveszítette volna az engedményeket.

503    Fő észrevételeiben a Bizottság lényegében azt állítja, hogy a felperes nem vitatta az első ítéletnek a fellebbezés tárgyában hozott ítélet fényében releváns részét, tudniillik az említett ítélet 195. pontjában megfogalmazott következtetéseket, ahol a Törvényszék megvizsgálta az engedményekre vonatkozó megállapodások időtartamának a kiszorításra való alkalmasságukra gyakorolt hatásait.  A Bizottság tehát úgy véli, hogy véglegesnek kell tekinteni az első ítélet 195. pontjában szereplő következtetéseket, amelyek szerint az Intel megállapodásainak időtartama nem érintette a verseny kizárására való alkalmasságukat.

504    A Bizottság fő észrevételeiben az első ítélet 195. pontját illetően azt is előadja, hogy még ha megengedett is lenne az Intel számára, hogy megismételje a megtámadott határozatnak a megállapodásai időtartama jelentőségének értékelése tekintetében történő vitatását, az első ítélettől nem kell eltérni. Először is, a Bizottság szerint, ha – amint az a megtámadott határozatban megállapításra került – az Intel nem felel meg az AEC‑tesztnek, nem logikus, hogy az Intel azt hangsúlyozza, hogy az OEM‑ek megszüntethették a hűségengedményekre vonatkozó megállapodásokat. Egy hasonlóan hatékony versenytárs egyszerűen nem tudna versenyezni. Másodszor, még ha az Intel megfelelne is az AEC‑tesztnek, ilyen körülmények között a hasonlóan hatékony versenytárs OEM‑ek tevékenységeire vonatkozó ajánlatának velejárója, hogy e versenytársnak sokkal alacsonyabb jövedelmezőségi szintet kellett volna elfogadnia ezen értékesítések tekintetében, mint az Intelnek. Harmadszor, a Bizottság megismétli azt az állítást, amely szerint az Intel hűségengedményei rendszerének teljes időtartama szerepet játszik abban, hogy egy hasonlóan hatékony versenytársnak ezen értékesítések tekintetében milyen időtartamra kell elfogadnia a jövedelmezőség csökkenését akkor, amikor „átvesz az Inteltől valamely OEM‑et mint vásárlót”. Így a HP esetében minden, az Intel helyébe lépni kívánó versenytársnak késznek kell lennie arra, hogy olyan feltételeket kínáljon, amelyek legalább a HPA1‑megállapodás teljes időtartama alatt kompenzálják az Intel által nyújtott engedmények elvesztését. Ráadásul a Bizottság azt állítja, hogy az OEM‑ekkel kötött megállapodások mindegyike elegendő ideig tartott ahhoz, hogy az Intel lépései alkalmasak legyenek a verseny kizárására, mivel e megállapodások az x86‑os CPU‑k értékesítésének legjövedelmezőbb – egy új modell életciklusának elején elhelyezkedő – időszakaira vonatkoztak. Azt is előadja, hogy az Intel magatartásainak időtartama nem választható el azok időzítésétől, mivel e magatartások célja annak ellensúlyozása volt, hogy az Intel nem tudott megfelelő időben technikai választ adni az AMD által értékesített 64 bites x86‑os CPU‑kra.

505    A 2020. évi tárgyaláson a Bizottság benyújtott a Törvényszéknek egy, a megtámadott határozat azon preambulumbekezdéseire vonatkozó dokumentumot, amelyek szerinte a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 139. pontjában előírt különböző szempontokat értékelik, az időtartamot is beleértve.

506    Elsősorban, el kell utasítani a feltételhez kötött engedmények és kifizetések időtartamára és összegére vonatkozó kifogások Bizottság által a fő észrevételeiben felhozott elfogadhatatlanságát. Elegendő ugyanis megállapítani, hogy a felperes által a fő és a kiegészítő észrevételeiben előadott érvek egyértelműen kapcsolódnak a keresetlevél 102. és 111–114. pontjában előadott érvekhez. Következésképpen a fenti 106. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján e kifogások elfogadhatók.

507    Másodsorban, meg kell állapítani, hogy a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 139. pontjából kitűnik, hogy vitatott gyakorlat tárgyát képező feltételhez kötött engedmények és kifizetések időtartamának és összegének elemzése azon szempontok közé tartozik, amelyeket az említett magatartások kiszorításra való alkalmasságának értékelése céljából figyelembe kell venni.

508    Először is igaz, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság többször is vizsgált az engedmények időtartamával kapcsolatos elemeket.

509    Mindenekelőtt a megtámadott határozat (1013)–(1035) preambulumbekezdése az AEC‑teszt keretében irányadó időbeli tényezőre vonatkozik. A Bizottság a megtámadott határozat (1015) és (1017) preambulumbekezdésében többek között megállapította, hogy bizonyos körülmények között az engedményekre vonatkozó gyakorlatok negyedévente változhattak, és a megtámadott határozat (1017)–(1028) preambulumbekezdésében kijelentette, hogy az érintett piac igen dinamikus jellegéből adódóan az érintett ágazatban megvalósuló innováció nehézzé, sőt lehetetlenné tette hosszú távú előrejelzések megfogalmazását. Hasonlóképpen, a megtámadott határozat (1025)–(1027) preambulumbekezdése a szerződések időtartamára hivatkozik, valamint arra, hogy rendszeresen „aktualizálni” kellett a gyártási ciklusokat.

510    Ezt követően a megtámadott határozat (201) és (202) preambulumbekezdése jelzi, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az Intel és az OEM‑ek közötti releváns tárgyalások közül bizonyos tárgyalásokra negyedévente került sor. E tárgyalások továbbá viszonylag rövid időszakra vonatkoztak, ami lehetővé tehette egy hasonlóan hatékony versenytárs számára, hogy könnyebben kínálhassa saját x86‑os CPU‑it az említett OEM‑eknek. Hasonlóképpen, a megtámadott határozat (965)–(968) preambulumbekezdésében a Bizottság megvizsgálta az Intel arra alapított érvét, hogy a HPA‑megállapodások harmincnapos felmondási ideje nagyobb szabadságot biztosított a HP számára arra, hogy az Intel ajánlatait összehasonlíthassa az AMD ajánlataival, és jelezte, hogy az Intel megkerülhetetlen kereskedelmi partneri státusza és az engedmények által kiváltott hatások az említett érv elutasításához vezettek. A 2020. évi tárgyaláson a Bizottság hangsúlyozta, hogy bizonyos esetekben a HP‑t illetően többször is az Intellel kötött megállapodások havonta történő meghosszabbítására került sor. A Dellt illetően a Bizottság a megtámadott határozat (1227) preambulumbekezdésében hangsúlyozta, hogy az Intellel kötött írásbeli szerződés hiányából adódóan a versennyel kapcsolatos egyeztetési program (Meet Competition Programme) alapján nyújtott engedmények „állandó” szóbeli újratárgyalás tárgyát képezték, így az Intel nagy rugalmassággal rendelkezett az engedmények módosítása terén.

511    Ugyanakkor egyrészt, a megtámadott határozat (1013)–(1035) preambulumbekezdésének célja kizárólag az volt, hogy az egyes érintett OEM‑eknek nyújtott engedmények vitatható része kiszámításának alapjául szolgáló feltételezésként meghatározza azt az időhorizontot, amelyet az OEM‑ek az x86‑os CPU‑k szállítására vonatkozó szükségleteikkel kapcsolatos döntéseik során figyelembe vettek. A Bizottság azt a következtetést vonta le, hogy az AEC‑teszt keretében abból a feltételezésből kell kiindulni, hogy a releváns időhorizont egy év.

512    Ennélfogva a Bizottság az időbeli tényezőt itt a valamely OEM vitatható részének kiszámítására szolgáló módszer meghatározásához használta, majd e vitatható részt ezt követően össze kellett vetni az AEC‑teszt egyéb tényezőivel annak értékelése érdekében, hogy a vitatott engedmények alkalmasak‑e kiszorító hatás kiváltására. Az ilyen vizsgálat tehát nem minősül az engedmények időtartama mint olyan tényező elemzésének, amely önmagában bizonyíthatja a kiszorító hatás kiváltására való alkalmasságukat.

513    Másrészt, a megtámadott határozat (201), (202), (965)–(968) és (1227) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság az OEM‑eknek az engedményekre jogosító, Intellel szembeni kötelezettségvállalásai időtartamát és formáját olyan tényezőkként vizsgálta meg, amelyek alkalmasak arra, hogy elősegítsék vagy akadályozzák egy új versenytárs piacra lépését, figyelembe véve különösen az említett kötelezettségvállalások időbeli hatályát vagy az Intel arra való képességét, hogy az engedményeket rövid időn belül kifizesse vagy kiigazítsa.

514    Ugyanakkor, noha az időbeli tényező e vetületei relevánsnak tűntek számára, a Bizottság azokat csak eshetőleges és korlátozott módon vizsgálta meg a megtámadott határozat (201), (202), (965)–(968) és (1227) preambulumbekezdésében. A Bizottság nem végezte el valamennyi OEM vonatkozásában az említett vetületek alapos és kimerítő vizsgálatát a tekintetben, hogy azok alkalmasak voltak‑e arra, hogy alátámasszák vagy megerősítsék az Intel vitatott árképzési gyakorlatainak kiszorításra való alkalmasságát.

515    A fentiekből következik, hogy a Bizottság az engedmények időtartamát nem olyan tényezőként vizsgálta, mint amely önmagában véve releváns annak megállapítása szempontjából, hogy az Intel vitatott árképzési gyakorlatai alkalmasak voltak‑e kiszorító hatás kiváltására.

516    Másodszor, a Bizottság lényegében úgy érvel, hogy még ha az AEC‑teszt nem is bizonyítaná a vitatott engedmények kiszorító hatás kifejtésére való alkalmasságát, azon teljes időtartamot kell figyelembe venni, amelynek során a felperes kizárólagossági engedményeket és kifizetéseket alkalmazott az OEM‑ek tekintetében, valamint, hogy amennyiben az engedmények a Lenovo esetében egy évig, a többi OEM és az MSH esetében pedig több évig tartottak, ebből azt a következtetést kellene levonni, hogy az Intel x86‑os CPU‑k piacán működő versenytársa ezen értékesítések tekintetében kénytelen lett volna a jövedelmezőség csökkenését és az Intelénél jóval alacsonyabb szintű jövedelmezőséget elfogadni. E megállapítások az első ítélet 93. és 195. pontjából következnek, tehát véglegesek.

517    E tekintetben egyrészt a fenti 81. pontból kitűnik, hogy a fellebbezés tárgyában hozott ítélet rendelkező része az első ítéletet teljes egészében hatályon kívül helyezi. Ennélfogva a Törvényszéknek a visszautalást követően újból meg kell vizsgálnia a feleknek az engedmények időtartamára vonatkozó érveit, anélkül hogy kötné az első ítélet 93. és 195. pontja, amelyeket nem fogad el.

518    Másrészt, a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 138. és 139. pontjából kitűnik, hogy abban az esetben, ha az érintett vállalkozás a közigazgatási eljárás során bizonyítékokkal alátámasztva azt állítja, hogy a magatartása nem volt alkalmas a verseny korlátozására, különösen pedig arra, hogy kiváltsa a terhére rótt kiszorító hatásokat, a Bizottságnak az említett ítélet 139. pontjában említett valamennyi szempontot értékelnie kell, nem csupán az ott szereplő, az engedmények időtartamára vonatkozó szempontot. Így önmagában az arra az időtartamra való hivatkozás, amely alatt az engedményeket az OEM‑ek és az MSH részére nyújtották, az AEC‑tesztből levonható következtetések ellenére önmagában nem elegendő az így kiváltott kiszorító hatásokra vonatkozó végleges megállapítások alátámasztására.

519    Harmadszor, a Bizottság hiába állítja, hogy az Intel magatartásainak időtartama nem választható el azok időzítésétől, mivel e magatartások célja annak ellensúlyozása volt, hogy az Intel nem tudott megfelelő időben technikai választ adni az AMD által értékesített 64 bites x86‑os CPU‑kra. A fenti 518. pontban kifejtettekkel azonos okokból ez az érv, még ha feltételezzük is, hogy a megtámadott határozatban ekként szerepel, önmagában nem elegendő az így kiváltott kiszorító hatásokra vonatkozó végleges megállapítások alátámasztására.

520    Anélkül, hogy szükséges lenne a felperesnek az engedmények összegére vonatkozó érveiről határozni, a fentiekből kitűnik, hogy a Bizottság hibát követett el, amikor a megtámadott határozatban nem vizsgálta meg az engedmények időtartamát olyan tényezőként, amely lehetővé teszi annak megállapítását, hogy az Intel vitatott árképzési gyakorlatai alkalmasak voltak arra, hogy kiszorító hatást váltsanak ki.

3.      A fellebbezés tárgyában hozott ítélet 139. pontjában említett szempontok figyelembevételére vonatkozó következtetések

521    A fenti 485–520. pontban szereplő megfontolások összességére tekintettel, anélkül hogy elemezni kellene a felperesnek az engedmények összegére és a versenytársak piacról való kizárására irányuló stratégiára vonatkozó szempontokra vonatkozó kifogásait, meg kell állapítani, hogy a felperes megalapozottan állítja, hogy a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 139. pontjában említett szempontoknak a Bizottság által a megtámadott határozatban elvégzett elemzése több hibát tartalmaz. A Bizottság ugyanis nem vizsgálta megfelelően a vitatott magatartás általi piaci lefedettség mértékére vonatkozó szempontot, és nem elemezte helyesen az engedmények időtartamát.

D.      A megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelemre vonatkozó következtetés

522    A fenti 124–126. pontból kitűnik, hogy bár a piacon erőfölényben lévő vállalkozás által bevezetett engedményrendszer versenykorlátozásnak minősíthető, mivel jellegére tekintettel vélelmezni lehet annak versenykorlátozó hatásait, ugyanakkor e tekintetben egyszerű vélelemről van szó, nem pedig önmagában az EUMSZ 102. cikk megsértéséről, amely minden esetben mentesítené a Bizottságot a versenyellenes hatásainak vizsgálata alól. Abban az esetben, ha az erőfölényben lévő vállalkozás a közigazgatási eljárás során bizonyítékokkal alátámasztva azt állítja, hogy a magatartása nem volt alkalmas a verseny korlátozására, különösen pedig arra, hogy kiváltsa a terhére rótt kiszorító hatásokat, a Bizottságnak a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 139. pontjában megjelölt öt szempont alkalmazásával elemeznie kell az engedményrendszer kiszorításra való alkalmasságát. Amennyiben a Bizottság AEC‑tesztet végzett, az azon elemek közé tartozik, amelyeket figyelembe kell vennie annak értékelése során, hogy az engedményrendszer alkalmas‑e a verseny korlátozására.

523    A jelen ügyben a felperes a közigazgatási eljárás során bizonyítékokkal alátámasztva azt állította, hogy a vitatott engedmények nem voltak alkalmasak a terhére rótt kiszorító hatások kiváltására. A megtámadott határozat (1002)–(1573) preambulumbekezdésében a Bizottság AEC‑tesztet végzett, és e teszt eredményeire tekintettel az említett határozat (1574) és (1575) preambulumbekezdésében megállapította, hogy az Intel által nyújtott vitatott engedmények és kifizetések képesek vagy alkalmasak voltak arra, hogy versenyellenes kiszorító hatásokat fejtsenek ki, mivel még egy hasonlóan hatékony versenytárs is akadályoztatva lett volna abban, hogy kielégítse a Dell, a HP, a NEC és a Lenovo x86‑os CPU szükségleteit, vagy biztosítsa az x86‑os CPU‑ival felszerelt számítógépek MSH általi értékesítését.

524    Mindazonáltal a fentiek összességéből kitűnik, hogy először is, a megtámadott határozatban elvégzett AEC‑teszt hibákat tartalmaz, és másodszor, ami a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 139. pontjában említett szempontokat illeti, a Bizottság nem vizsgálta megfelelően a vitatott magatartás általi piaci lefedettség mértékére vonatkozó szempontot, továbbá nem helyesen elemezte az engedmények időtartamát.

525    A HP részére nyújtott engedményeket illetően pontosítani kell, hogy a fenti 334. pontban megállapítást nyert, hogy a Bizottság nem bizonyította a jogilag megkövetelt módon azon következtetése megalapozottságát, amely szerint a 2002 novemberétől 2005 májusáig terjedő időszakban az Intel által a HP részére nyújtott engedmény képes vagy alkalmas volt arra, hogy versenyellenes kiszorító hatást fejtsen ki, mivel a Bizottság a 2002. november 1. és 2003. szeptember 31. közötti időszak vonatkozásában nem bizonyította kiszorító hatások fennállását. Még ha feltételezzük is, hogy ebből azt a következtetést kell levonni, hogy az AEC‑teszt a 2002 novemberétől 2005 májusáig terjedő időszak egy része tekintetében bizonyító erejűnek tekinthető, ez nem bizonyíthatja a jogilag megkövetelt módon a HP részére nyújtott engedmények kiszorító hatását, mivel a Bizottság nem vizsgálta megfelelően a vitatott magatartás általi piaci lefedettség mértékére vonatkozó szempontot, és nem helyesen elemezte az engedmények időtartamát.

526    Következésképpen a Bizottság nem tudja bizonyítani, hogy a felperes által nyújtott vitatott engedmények és kifizetések képesek vagy alkalmasak voltak versenyellenes kiszorító hatások kiváltására, tehát az EUMSZ 102. cikk megsértésének minősülnek.

527    Következésképpen a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a megtámadott határozat indokolása nem szolgálhat alapul az említett határozat 1. cikkének a)–e) pontjához.

528    Egyebekben a Törvényszék 2012. április 2‑i azon kérdésére válaszolva, amely a bírság összegének a megtámadott határozat esetleges részleges megsemmisítése esetén történő esetleges módosítását illetően arra irányult, hogy mi volt a kizárólagossági kifizetések jelentette jogsértések relatív értéke az álcázatlan korlátozások jelentette jogsértésekhez képest, a Bizottság 2012. május 8‑én benyújtott válaszában kizárólag a jogsértések súlyát illetően válaszolt, azt állítva, hogy a szóban forgó magatartások összességét értékelte, és úgy ítélte meg, hogy azok kölcsönösen kiegészítik és erősítik egymást.

529    Mivel a Törvényszék nem tudja azonosítani a bírságnak kizárólag az álcázatlan korlátozásokra vonatkozó összegét, következésképpen a megtámadott határozat 2. cikkét is meg kell semmisíteni.

530    A megtámadott határozat 3. cikkét a kizárólagossági engedményekre vonatkozó részében meg kell semmisíteni.

531    A Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja, tekintettel különösen az első ítéletben szereplő és a Törvényszék által elfogadott, a fenti 96–98. pontban felidézett megállapításokra.

 A bírság törlésére vagy összegének csökkentésére vonatkozó kérelmekről

532    A fentiekre tekintettel nem szükséges határozni a másodlagosan előterjesztett második kereseti kérelemről.

 A költségekről

533    Mivel a fellebbezés tárgyában hozott ítélettel a Bíróság hatályon kívül helyezte az első ítéletet, a költségekről pedig nem határozott, az eljárási szabályzat 219. cikkének megfelelően a Törvényszéknek kell ebben az ítéletben az előtte indított eljárásokkal, vagyis a T‑286/09. sz. ügyben és a T‑286/09 RENV. sz. ügyben lefolytatott eljárással, valamint fellebbezési eljárással, vagyis a C‑413/14. P. sz. ügyben lefolytatott eljárással kapcsolatos valamennyi költségről határoznia.

534    Az eljárási szabályzat 134. cikke alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Több pervesztes fél esetén a Törvényszék határoz a költségek megosztásáról. Részleges pernyertesség esetén mindegyik fél maga viseli saját költségeit. Azonban, ha az ügy körülményei alapján indokoltnak látszik, a Törvényszék határozhat úgy, hogy a fél saját költségein felül viseli a másik fél költségeinek egy részét is.

535    Az eljárási szabályzat 138. cikkének (3) bekezdése értelmében a Törvényszék elrendelheti, hogy az (1) és a (2) bekezdésben nem említett beavatkozó felek maguk viseljék saját költségeiket.

536    Mivel a Bizottság részlegesen pervesztes lett, a T‑286/09. sz. ügyben és a T‑286/09. RENV. sz. ügyben a Törvényszék előtti eljárással és a C‑413/14. P. sz. ügyben a Bíróság előtti fellebbezési eljárással kapcsolatban felmerült saját költségein felül kötelezni kell a felperes és az ACT részéről ugyanezen eljárásokban felmerült költségek kétharmadának viselésére, míg ez utóbbiak maguk viselik saját költségeik egyharmadát.

537    Az UFC maga viseli a T‑286/09. sz. ügyben és a T‑286/09. RENV. sz. ügyben a Törvényszék előtti eljárásban, valamint a C‑413/14. P. sz. ügyben a Bíróság előtti fellebbezési eljárásban felmerült saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített negyedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék az [EUMSZ 102. cikk] és az EGTMegállapodás 54. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/C3/37.990 – Intelügy) 2009. május 13án hozott C(2009) 3726 végleges bizottsági határozat 1. cikkének a)–e) pontját és 2. cikkét megsemmisíti.

2)      A Törvényszék a C(2009) 3726 végleges bizottsági határozat 3. cikkét megsemmisíti kizárólag annyiban, amennyiben az e határozat 1. cikkének a)–e) pontjára vonatkozik.

3)      A Törvényszék a keresetet az ezt meghaladó részében elutasítja.

4)      Az Európai Bizottság a T286/09. sz. ügyben és a T286/09. RENV. sz. ügyben a Törvényszék előtti eljárással és a C413/14. P. sz. ügyben a Bíróság előtti fellebbezési eljárással kapcsolatban felmerült saját költségein felül viseli az Intel Corporation, Inc. és az Association for Competitive Technology, Inc. részéről ugyanezen eljárásokban felmerült költségek kétharmadát, míg az Intel Corporation és az Association for Competitive Technology maguk viselik saját költségeik egyharmadát.

5)      Az Union fédérale des consommateurs – Que choisir (UFC – Que choisir) maga viseli a T286/09. sz. ügyben és a T286/09. RENV. sz. ügyben a Törvényszék előtti eljárásban, valamint a C413/14. P. sz. ügyben a Bíróság előtti fellebbezési eljárásban felmerült saját költségeit.

Kanninen

Schwarcz      Iliopoulos      

Kihirdetve Luxembourgban, a 2022. január 26‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


Tartalomjegyzék



*      Az eljárás nyelve: angol.


1      Kitakart bizalmas adatok.