A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (nyolcadik tanács)
2020. szeptember 23.(*)
„Közszolgálat – Ideiglenes alkalmazottak – Állítólagosan a munkakörülményekkel összefüggő egészségügyi problémák – Betegség foglalkozási eredetének elismerése iránti kérelem – A személyzeti szabályzat 73. cikke – A meghallgatáshoz való jog – Az Alapjogi Charta 41. cikke – Az érintettnek az eredeti határozat meghozatala előtti meghallgatására vonatkozó kötelezettség”
A T‑338/19. sz. ügyben,
UE (képviselik: S. Rodrigues és A. Champetier ügyvédek)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik: T. Bohr és L. Vernier, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
a Bizottság „Személyi Juttatásokat Kezelő és Kifizető” Hivatalának (PMO) 2018. augusztus 1‑jei, a felperes betegsége foglalkozási eredetének az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzatának 73. cikke alapján történő elismerése iránti kérelmet mint elfogadhatatlant elutasító határozatának megsemmisítése iránt az EUMSZ 270. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács),
tagjai: J. Svenningsen elnök, R. Barents és T. Pynnä (előadó) bírák,
hivatalvezető: E. Coulon,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 A felperes 2000. október 1‑jétől 2008. december 31‑ig nyolc éven keresztül az Európai Újjáépítési Ügynökségnél (EÚÜ) dolgozott ideiglenes alkalmazottként.
2 A keresetlevélben szereplő információk szerint a felperes az EÚÜ‑nél töltött e nyolc év szolgálati idő alatt a rendkívül mérgező munkakörnyezet miatt számos megbetegedést szerzett, többek között pszichés tünetek jelentkeztek nála, amelyeket a felperes szerint összességükben véve kiégésnek (burnout) lehet minősíteni. A keresetlevélhez csatolt iratok tanúsága szerint a felperes Írországban és munkavégzésének helyen konzultált iorvosokkal 2004 elején. Ezt követően, 2007 októberében felkeresett egy pszichiátert és 2009 márciusától egy másik pszichiáterhez, A‑hoz járt.
3 2013. október 14‑én a felperes segítségnyújtás iránti kérelmet terjesztett elő az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzatának (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 24. cikke és 90. cikkének (1) bekezdése alapján, amelyek az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek 81. és 117. cikke alapján analógia útján alkalmazandók a szerződéses alkalmazottakra, amely kérelemben arra hivatkozott, hogy az egészségi állapotát sértő zaklatásnak van kitéve (a továbbiakban: segítségnyújtás iránti kérelem). A felperes kártérítést is kért azon károkért, amelyek őt állítólagosan a hivatkozott zaklatás következtében érték, ideértve többek között az orvosi költségek megtérítését (a továbbiakban: kártérítési kérelem).
4 A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság 2016. október 4‑i határozatával elutasította e kérelmeket. Az orvosi költségeket illetően a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság megállapította, hogy a kérelmező által benyújtott orvosi igazolások nem bizonyították, hogy a megbetegedéseket szükségszerűen a hivatkozott lelki zaklatás okozta. A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság azt is jelezte a felperesnek, hogy az ő feladata a hivatkozott megbetegedés szakmai eredetének elismerése iránti kérelmet előterjeszteni a személyzeti szabályzatnak az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 28. és 95. cikkének megfelelően analógia útján alkalmazandó 73. cikkében, valamint az Európai Közösségek tisztviselőinek a baleset és foglalkozási megbetegedés elleni biztosítására vonatkozó, az Unió intézményei által 2005. december 13‑án, a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján elfogadott közös szabályzatban (a továbbiakban: biztosítási szabályzat) előírt feltételek mellett. A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság szerint szükség esetén a felperes ezt követően követelheti a személyzeti szabályzat hatálya alapján nem fedezett vagyoni és nem vagyoni kárainak megtérítését.
5 2017. január 5‑én a felperes a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be a segítségnyújtás iránti kérelem és a kártérítési kérelemnek a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság általi elutasításával szemben, rámutatva többek között arra, hogy az őt állítólagosan ért károk nem kizárólag a hivatkozott foglalkozási megbetegedéshez kapcsolódtak. 2017. április 26‑i határozatával a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság elutasította e panaszt, ismét rámutatva, hogy bizonyos károk megtérítését először a személyzeti szabályzat 73. cikke és a biztosítási szabályzat alapján kellett volna kérelmezni.
6 Ugyanezen 2017. január 5‑i levelében a felperes a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdése alapján azon kár megtérítését is kérte a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságtól, amelyet álláspontja szerint őt amiatt érte, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság a hivatkozott zaklatásra vonatkozó igazgatási vizsgálat időtartamát illetően megsértette az észszerű határidőt. 2017. április 27‑i határozatával a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság elutasította e kérelmet, azzal indokolva az e vizsgálat lefolytatásának határidejét, hogy a segítségnyújtás iránti kérelmet 2013‑ban nyújtották be, és az olyan eseményekre vonatkozott, amelyek 2003 és 2008 között egy olyan ügynökségnél történtek, amely már 2008 óta nem létezett. Így e hatóság elutasította az észszerű határidő állítólagos megsértésére vonatkozó kártérítési kérelmet.
7 2017. július 25‑én a felperes a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján az észszerű határidő megsértése miatt újabb panaszt nyújtott be a fenti 6. pontban említett kérelem elutasítása ellen. A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság 2017. november 20‑i határozatával elutasította e panaszt.
8 A Törvényszék Hivatalához 2017. augusztus 3‑án érkezett keresetlevelével a felperes az EUMSZ 270. cikk alapján keresetet indított a segítségnyújtás iránti kérelmet és a kártérítési kérelmet elutasító 2016. október 4‑i határozat, és adott esetben a segítségnyújtás iránti kérelemmel és a kártérítési kérelemmel kapcsolatos panaszokat elutasító 2017. április 26‑i határozat (T‑487/17. sz. ügy) megsemmisítése iránt.
9 A Törvényszék Hivatalához 2018. március 2‑én érkezett keresetlevelével a felperes egy másik keresetet is előterjesztett, ezúttal a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság 2017. november 20‑i azon határozatával szemben, amelyben elutasították a felperes azon panaszát, amelyet az igazgatási vizsgálat lefolytatása során az észszerű határidő állítólagos megsértése miatt előterjesztett kártérítési kérelmének elutasítása miatt tett.
10 Azt követően, hogy a Törvényszék az eljárási szabályzatának 125a. cikke alapján megvizsgálta az e jogviták egyezség útján történő rendezésének lehetőségeit, a felek az előadó bíró javaslata alapján megegyeztek, így ezen ügyeket a felek között létrejött megállapodásnak, ideértve a költségekről szóló megállapodást is, törölték a Törvényszék nyilvántartásából (2018. június 19‑i UE kontra Bizottság végzés, T‑487/17, nem tették közzé, EU:T:2018:376; 2018. június 19‑i UE kontra Bizottság végzés, T‑148/18, nem tették közzé, EU:T:2018:377).
11 2017. május 3‑án a felperes jogi képviselői levelet küldtek az Európai Bizottság Személyi Juttatásokat Kezelő és Kifizető Hivatala (PMO) Pénzügyek, balesetek és foglalkozási megbetegedések szolgálatának, amelynek tárgya a személyzeti szabályzat 73. cikkének megfelelően a felperes betegsége foglalkozási eredetének elismerése volt. E levél szerint az EÚÜ‑nél töltött nyolc év szolgálati időt követően a felperes számos megbetegedést szerzett, többek között pszichés tünetek jelentkeztek nála, amelyeket a felperes szerint összességükben véve kiégésnek (burnout) lehet minősíteni.
12 2017. június 15‑én a felperes jogi képviselői kiegészítő kérelmet küldtek, amelyhez csatolták a foglalkozási megbetegedés bejelentésére vonatkozó 2017. június 10‑i, a felperes által aláírt formanyomtatványt (a továbbiakban a 2017. május 3‑i kérelemmel együtt: a betegség foglalkozási eredetének elismerése iránti kérelem). E formanyomtatványon a felperes jelezte, hogy „[p]oszttraumás stresszben szenved, amely fokozott szorongással [,] bulimiás időszakokkal párosul”.
13 2017. június 20‑i feljegyzésében a PMO visszaigazolta a betegség foglalkozási eredetének elismerése iránti kérelem kézhezvételét, és tájékoztatta a felperest, hogy e kérelmet a biztosítási szabályzat 16. cikkének megfelelően fogják elbírálni, amely kimondja:
„(1) A foglalkozási megbetegedés miatt a jelen szabályzat alkalmazását kérelmező biztosítottnak a betegség kezdetét, illetve a megbetegedésnek orvosilag első alkalommal történő megállapítását követően észszerű időn belül bejelentést kell tennie az őt alkalmazó intézmény felé. Ilyen bejelentést tehet a biztosított vagy korábbi biztosított, ha a feltételezetten foglalkozási eredetű megbetegedés a szolgálati jogviszonya megszűnésének időpontját követően jelenik meg […]
(2) Az adminisztráció vizsgálatot folytat a betegség jellegének, foglalkozási eredetének, valamint az annak kialakulását övező körülményeknek a megállapítását lehetővé tevő valamennyi tényező összegyűjtése céljából. […]”
14 Ezen 2017. június 20‑i feljegyzésben a PMO jelezte, hogy vizsgálatra kerül sor „a betegség jellegének, esetleges foglalkozási eredetének, valamint az annak kialakulását övező körülményeknek a megállapítását lehetővé tevő valamennyi tényező összegyűjtése céljából”, és hogy ezeket az információkat ezt követően továbbítják a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság által kijelölt orvosnak, aki később megvizsgálja a felperest, és a biztosítási szabályzat 18. cikkének megfelelően közli vele a következtetéseit.
15 E biztosítási szabályzat 18. cikke a következőképpen írja le a határozathozatali eljárást:
„Valamely esemény balesetnek minősítésére vonatkozó határozatokat […] és az ahhoz kapcsolódó, […] a betegség foglalkozási eredetének elismerésével kapcsolatos határozatokat a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság a 20. cikkben meghatározott eljárás szerint hozza meg:
– az intézmények által kijelölt orvos(ok) által kibocsátott következtetések alapján;
és
– akkor hozza meg, ha a biztosított – a 22. cikkben előírt orvosi bizottsággal folytatott konzultációt követően – ezt kéri.”
16 A biztosítási szabályzat 20. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy „[a] munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság a 18. cikk szerinti határozat meghozatala előtt értesíti a biztosítottat vagy annak jogutódait a határozattervezetről, amelyhez csatolja az […] intézmény által kijelölt orvos(ok) következtetéseit”.
17 2018. január 29‑én a felperest a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság felhívására felkérték a B – a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság által a biztosítási szabályzat 16. cikke alapján kijelölt intézmény orvosszakértője – által végzett orvosi vizsgálatra, valamint ugyanezen a napon C, pszichiátria szakorvos által végzett kiegészítő orvosi vizsgálatra, akinek véleményét B kérte.
18 2018. február 13‑án a szakorvos benyújtotta jelentését, amelyben többek között megállapította, hogy a felperesnél pszichiátriai jellegű tünetek jelentek meg „a munkahelyi lelki zaklatással szorosan összefüggő burnout‑szindróma következtében”.
19 Miután tudomást szerzett a szakorvosi jelentésről, és említést téve egy 2018. február 24‑i vizsgálati időpontról, B, az intézmény orvosszakértője 2018. február 26‑án a betegség foglalkozási eredetének elismerése iránti kérelem elfogadását kérte, károsodásként „a szakmai kimerülést követő enyhe alkalmazkodási zavart” állapítva meg. E tekintetben az orvosszakértő pontosította, hogy a felperes „a diagnózis szerint szorongással járó, bizonyos fokú diszfóriával párosuló alkalmazkodási zavarral rendelkezik, amely nárcisztikus személyiségzavart jelez”, és hogy „ez az uniós intézményeknél fennálló feladatkör betöltéséhez kapcsolód[hat]”.
20 E jelentés alapján a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság 2018. július 12‑én elektronikus levelet küldött az orvosszakértőnek annak megállapítása érdekében, hogy a felperes egészségügyi aktájában rendelkezésre álló információk alapján fennállhatnak‑e olyan orvosi okok, amelyek igazolják a felperes kérelmének késedelmes benyújtását.
21 2016. július 15‑én B válaszolt erre a kérelemre, jelezve, hogy az orvosi vizsgálata során a felperes kijelentette, hogy panaszai 2004‑ben jelentkeztek először, amikor az EÚÜ szolgálatában állt. Az orvosszakértő több utalást is tett túlzott munkavégzésre és a felperes szakmai kimerülésére vonatkozó diagnózisra, amely a felperes által 2004‑ben, 2006‑ban és 2017‑ben felkeresett orvosoktól származó dokumentumokban szerepel. Az orvosszakértő feljegyzését az alábbi mondattal zárta: „a bejelentés késedelmes megtételének nem volt orvosi oka”.
22 A felperes jogi képviselőinek címzett 2018. augusztus 1‑jei ajánlott levélben (a továbbiakban: megtámadott határozat) a Bizottság „Személyi Juttatásokat Kezelő és Kifizető Hivatala” (PMO) munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság minőségében késedelmesként, és emiatt elfogadhatatlanként elutasította a betegség foglalkozási eredetének elismerése iránti kérelmet. A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság ugyanis úgy ítélte meg, hogy közel tíz évvel a hivatkozott egészségügyi problémák kezdetét követően e kérelmet nem a biztosítási szabályzat 16. cikkének (1) bekezdésében előírt „észszerű határidőn” belül nyújtották be. A PMO ezenkívül rámutatott, hogy amikor a felperes 2013‑ban segítségnyújtás iránti kérelmet nyújtott be, a betegség foglalkozási eredetének elismerését is kérhette volna, ami lehetővé tette volna az intézmény számára, hogy megőrizze az ügy kezeléséhez szükséges adatokat, különös tekintettel arra, hogy az EÚÜ 2008 decemberében megszűnt. A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság kifejtette, hogy ezen indokok ellenére mégis úgy döntött, hogy felhívja a felperest az orvosszakértője által végzett orvosi vizsgálatra, mivel nem volt kizárható annak lehetősége, hogy a betegség foglalkozási eredetének elismerése iránti kérelem késedelmes benyújtását orvosi ok indokolta. A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság szerint az intézmény által kijelölt orvos 2018. július 15‑én arra a következtetésre jutott, hogy „semmilyen orvosi ok nem igazolta az említett kérelem benyújtásáig eltelt időt”.
23 Ezt követően a felperes kérésére 2018 októberének végén több orvosi dokumentumot továbbítottak A‑nak, a felperes pszichiáterének.
24 2018. november 2‑án a felperes a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be a megtámadott határozattal szemben, amelyben először is arra hivatkozott, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát követett el a betegség foglalkozási eredetének elismerése iránti kérelem benyújtása során általa igénybe vett idő észszerű jellegének értékelése során, tekintettel arra, hogy a felperes 2013‑ban és 2014‑ben igen gyenge volt, különösen szüleinek halála miatt; hogy észszerű volt először segítségnyújtás iránti kérelmet előterjeszteni annak figyelembevétele érdekében, hogy a betegségét hogyan kezelik, és hogy orvosi vizsgálatra hívták fel, ami azt jelezte, hogy túljutott az elfogadhatóság szakaszán, így a kérelmét kezelni kellett. Másodszor a felperes azt rótta fel a Bizottságnak, hogy hatáskörrel való visszaélést követett el, mivel a betegség foglalkozási eredetének elismerése iránti kérelem elfogadhatatlanságának megállapítása céljából 2018. február 24‑én és 2018. július 15‑én állítólagosan elvégzett vizsgálatokra utalt, miközben a felperes vitatta, hogy ezen időpontokban megvizsgálták volna. Harmadszor a felperes azt állította, hogy megsértették a védelemhez való jogát, mivel őt meg kellett volna hallgatni azelőtt, hogy B elfogadja a 2018. július 15‑i jelentését. Márpedig azáltal, hogy megfosztották az orvosszakértő általi meghallgatáshoz való jogától, a felperesnek nem volt lehetősége arra, hogy ismertesse vele, és így végső soron a munkaszerződés megkötésére jogosult hatósággal azokat az okokat, amelyek miatt nem tudta korábban benyújtani a betegség foglalkozási eredetének elismerése iránti kérelmét. A felperes szerint az A‑nak megküldött orvosi dokumentumok arról tanúskodnak, hogy ezzel kapcsolatban semmilyen kérdést nem tettek fel neki. Egyébiránt a felperes arra hivatkozott, hogy B orvosi jelentése nem tartalmaz indokolást.
25 A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság 2019. március 5‑i határozatával elutasította a 2018. november 2‑i panaszt (a továbbiakban: panaszt elutasító határozat). A nyilvánvaló értékelési hibát illetően a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság megvizsgálta a felperes három kifogását. E hatóság úgy ítélte meg, hogy a felperes egészségügyi problémái, köztük azok, amelyekre a betegség foglalkozási eredetének elismerése iránti kérelem alátámasztása érdekében hivatkozott, 2004‑ben kezdődtek; a felperes több közigazgatási eljárást indított az e kérelem tárgyát képező betegséggel kapcsolatban; a betegség foglalkozási eredetének elismerése iránti kérelmet egy kétoldalas formanyomtatvány útján nyújtották be, amely kevés erőfeszítést igényelt a kérelmezőtől, és B arra a következtetésre jutott, hogy a felperes esetében nem áll fenn olyan orvosi ok, amely igazolná e kérelem késedelmes benyújtását. Így a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság megerősítette, hogy elkésettnek tartja a betegség foglalkozási eredetének elismerése iránti kérelmet, amelyet több mint tizenkét évvel az első tünetek jelentkezése után, és több mint nyolc évvel azt követően nyújtottak be, hogy a felperes szolgálati jogviszonya megszűnt az EÚÜ‑nél.
26 Ezt követően a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság megállapította, hogy a betegség foglalkozási eredetének a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján történő elismerése iránti kérelem semmilyen összefüggésben nincs az említett személyzeti szabályzat 24. cikke alapján benyújtott segítségnyújtás iránti esetleges kérelemmel, és hogy e két különböző típusú kérelem elbírálása különböző hatóságok hatáskörébe tartozik. Így a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság szerint a felperesnek korábban, de legalábbis a segítségnyújtás iránti kérelemmel egyidejűleg kellett volna benyújtania a betegség foglalkozási eredetének elismerése iránti kérelmet. Végül a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság hangsúlyozta, hogy az a körülmény, hogy felkérte a felperest, hogy az orvosszakértője által végzett orvosi vizsgálatoknak vesse alá magát, nem vetíti előre azon végleges határozat tartalmát, amelyet a közigazgatási eljárás végén kellett meghoznia.
27 A hatáskörrel való visszaélést illetően a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság továbbra is a panaszt elutasító határozatban rámutatott, hogy a felperest személyesen csak 2018. január 29‑én vizsgálták meg. A 2018. február 24‑i és 2018. július 15‑i „vizsgálatok”, amelyekre az érdekelt hivatkozott, csak a felperes aktájának elemzésére irányultak, amelyek nem vetítették előre a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság végleges határozatának tartalmát.
28 A harmadik kifogásra válaszul a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság a 2004. április 29‑i Parlament kontra Reynolds ítéletre (C‑111/02 P, EU:C:2004:265, 57. pont) és a 2010. május 12‑i Bui Van kontra Bizottság ítéletre (T‑491/08 P, EU:T:2010:191, 75. pont) hivatkozva úgy ítélte meg, hogy az a tény, hogy valamely határozat hátrányosan érint valamely tisztviselőt vagy alkalmazottat, nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy az azt meghozó hatóság köteles volt előzetesen meghallgatni az érintettet e határozat meghozatala előtt. Így az ítélkezési gyakorlat a meghallgatáshoz való jogot különleges közigazgatási eljárásokban, azaz kizárólag az érintettel szemben indított eljárásokban ismerte el. Márpedig a jelen ügyben a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság nem volt köteles meghallgatni a felperest a megtámadott határozat elfogadása előtt, mivel olyan határozatról volt szó, amelyet a felperes által saját kezdeményezésére benyújtott kérelemre válaszul fogadtak el, és mivel az ilyen típusú, az érdekelt „kérelmére” indult eljárásban valójában a felperesnek kellett az adminisztrációval közölnie az említett kérelem értékeléséhez releváns információkat. E körülmények között a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság megállapította, hogy a felperes nem hivatkozhat azon jogára, hogy a megtámadott határozat meghozatala előtt meghallgassák. Mindenesetre a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése szerinti panasz benyújtásával a felperes gyakorolta a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság általi meghallgatáshoz való jogát. Végül a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság szerint a felperes nem bizonyította, hogy amennyiben a megtámadott határozat elfogadását megelőzően meghallgatták volna, meghallgatása megváltoztatta volna az eljárás eredményét.
29 A megtámadott határozat indokolását illetően a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság rámutatott, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságnak szóló jelentésében B a felperes különböző orvosainak jelentéseire hivatkozott, és megvizsgálta a felperes egészségi állapotának 2004‑től kezdődő alakulását annak ellenőrzése érdekében, hogy fennáll‑e olyan orvosi ok, amely igazolhatja a betegség foglalkozási eredetének elismerése iránti kérelem késedelmes benyújtását. Kapcsolat állt fenn tehát a különböző orvosok jelentése és B következtetései között. A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság végül emlékeztetett arra, hogy a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján vitatott határozat indokolása kiegészíthető, sőt akár legkésőbb a panasz elutasításakor is megadható.
Az eljárás és a felek kérelmei
30 A Törvényszék Hivatalához 2019. június 6‑án benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.
31 A felperes és az eljárásban említett más személyek személyes adatainak védelme érdekében a Törvényszék az eljárási szabályzat 66. cikke alapján úgy határozott, hogy hivatalból kitakarja a nevüket.
32 Két beadványváltást követően az eljárás írásbeli szakasza 2019. december 5‑én lezárult, és a felperest felhívták, hogy ezen időpontot követően nyújtsa be a keresetlevél tisztázott változatát, amelyet közöltek a Bizottsággal. Mivel a felek egyike sem terjesztett elő az eljárási szabályzat 106. cikkének (2) bekezdése alapján az előírt határidőn belül erre irányuló kérelmet, a Törvényszék, mivel úgy ítélte meg, hogy az ügy körülményei kellően fel vannak tárva, az említett szabályzat 106. cikkének (3) bekezdése alapján úgy határozott, hogy a keresetről az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határoz.
33 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg megtámadott határozatot;
– adott esetben semmisítse meg a panaszt elutasító határozatot;
– rendelje el a felperes részéről felmerült költségek megtérítését.
34 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze az eljárás költségeinek viselésére.
A jogkérdésről
1. A kereset tárgyáról
35 Noha a felperes a megtámadott határozat megsemmisítése és adott esetben a panaszt elutasító határozat megsemmisítése iránti kérelmet is előterjeszt, meg kell állapítani, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságnak a panaszt elutasító határozattal ki kellett egészítenie a megtámadott határozat indokolását, különösen a felperes által a panaszában felhozott kifogásokra válaszolva. Így a pert megelőző eljárás során bekövetkezett változásokra tekintettel a panaszt elutasító határozatban szereplő indokolást is figyelembe kell venni a sérelmet okozó eredeti aktus, vagyis a megtámadott határozat jogszerűségének vizsgálata során, mivel ezen indokolásnak egybe kell esnie a megtámadott határozat indokolásával ((lásd: 2014. május 21‑i Mocová kontra Bizottság ítélet, T‑347/12 P, EU:T:2014:268, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2016. június 10‑i HI kontra Bizottság ítélet, F‑133/15, EU:F:2016:127, 87. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
36 A jelen ügyben a panaszt elutasító határozat csupán megerősíti a megtámadott határozatot. E körülmények között meg kell állapítani, hogy a felperesnek sérelmet okozó egyetlen aktus a megtámadott határozat, amelynek jogszerűségét a panaszt elutasító határozatban szereplő indokolás figyelembevételével kell megvizsgálni (lásd ebben az értelemben: 2019. szeptember 19‑i WI kontra Bizottság ítélet, T‑379/18, nem tették közzé, EU:T:2019:617, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
2. A megsemmisítés iránti kérelmekről
37 Keresete alátámasztása érdekében a felperes a következőkre alapított hat jogalapra hivatkozik:
– a betegség foglalkozási eredetének elismerése iránti kérelem benyújtásának határideje észszerűségének értékelése során elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hiba;
– hatáskörrel való visszaélés;
– a védelemhez való jogának és az indokolási kötelezettségnek a megsértése.
38 A Törvényszék úgy véli, hogy a harmadik jogalap vizsgálatát kell először elvégezni, mivel az a közigazgatási eljárás lefolytatására és a határozat megértésére vonatkozik.
A védelemhez való jog és az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó harmadik jogalapról
39 Harmadik jogalapjának első részében a felperes az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 41. cikke (2) bekezdésének a) pontjában biztosított meghallgatáshoz való jog alapvető jellegére hivatkozik.
40 A felperes szerint a megtámadott határozat kizárólag egy megfelelő vizsgálat nélkül elkészített orvosi jelentésen alapul. E tekintetben megállapítja, hogy nem kapott lehetőséget arra, hogy kifejtse azokat az okokat, amelyek miatt nem nyújtotta be a kérelmét korábban. Ezt a kérdést nem tették fel neki a 2018. január 29‑i orvosi vizsgálat során, sem a 2018. július 15‑i orvosi jelentés B általi elfogadása előtt. A felperes szerint más határozat született volna, ha a 2018. január 29‑i vizsgálat során és a 2018. júliusi jelentést megelőzően meghallgatták volna. A felperes arra a következtetésre jut, hogy mivel őt megfosztották e lehetőségtől, a megtámadott határozat sérti a meghallgatáshoz való jog elvét.
41 A harmadik jogalap második részében a felperes arra hivatkozik, hogy az indokolási kötelezettséget nem tartották tiszteletben, mivel a 2018. július 15‑i orvosi jelentés azon következtetését, amely szerint „a bejelentés késedelmes megtételének nincs orvosi oka”, semmilyen orvosi magyarázat nem támasztja alá, míg a megtámadott határozat szerint a szóban forgó orvosi jelentés következtetései figyelembe vették D, E és F orvosok jelentéseit, következésképpen figyelembe vette a felperes egészségi állapotának 2004 óta bekövetkezett változását.
42 A Bizottság a jogalap megalapozatlanként történő elutasítását kéri, lényegében megismételve a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság által a panaszt elutasító határozatban kifejtett érvelést.
43 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontja, amely 2009. december 1‑je óta ugyanolyan jogi kötőerővel bír, mint a Szerződések, elismeri „mindenkinek a jogát arra, hogy az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések meghozatala előtt meghallgassák”.
44 A Bizottság állításával ellentétben a meghallgatáshoz való jog általánosan alkalmazandó (lásd: 2013. szeptember 11‑i L kontra Parlament ítélet, T‑317/10 P, EU:T:2013:413, 81. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
45 Így e jogot tiszteletben kell tartani, függetlenül az egyedi intézkedés elfogadásához vezető közigazgatási eljárás jellegétől, mivel a közigazgatási szerv e rendelkezés szövege szerint valamely személlyel szemben ilyen, „őt hátrányosan érintő egyedi intézkedés meghozatalát” helyezi kilátásba. A meghallgatáshoz való jog – amely arra vonatkozó külön szabályozás hiányában is biztosítandó – megköveteli, hogy az érintett előzetesen megfelelően ismertethesse álláspontját azon körülmények vonatkozásában, amelyeket vele szemben a meghozandó határozatban felhozhatnak (2017. április 24‑i HF kontra Parlament ítélet, T‑584/16, EU:T:2017:282, 150. pont).
46 Közelebbről a meghallgatáshoz való jog magában foglalja, hogy az érintett számára az őt hátrányosan érintő határozat meghozatala előtt biztosítani kell annak lehetőségét, hogy megfelelően kifejtse álláspontját a tényállás, és azon körülmények valószerűségéről és jelentőségéről, amelyek alapján e határozatot elfogadták (lásd ebben az értelemben: 2013. szeptember 11‑i L kontra Parlament ítélet, T‑317/10 P, EU:T:2013:413, 80. és 81. pont; 2019. június 17‑i BS kontra Parlament végzés, T‑593/18, nem tették közzé, EU:T:2019:425, 76. és 77. pont).
47 Ami a Bizottságnak a 2004. április 29‑i Parlament kontra Reynolds ítéletre (C‑111/02 P, EU:C:2004:265, 57. pont) és a 2010. május 12‑i Bui Van kontra Bizottság ítéletre (T‑491/08 P, EU:T:2010:191, 75. pont) alapított érvelését illeti, ezen ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy abból a tényből, hogy valamely határozat sérelmet okozó aktusnak minősül, nem következik automatikusan, az érintettel szemben indított eljárás jellegére tekintet nélkül, hogy az adott ügytől függően a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság vagy a kinevezésre jogosult hatóság köteles annak meghozatala előtt az érintettet megfelelően meghallgatni.
48 Az ezen ítélkezési gyakorlat által vizsgált tényállások azonban a Charta és annak 41. cikke (2) bekezdése a) pontjának hatálybalépése előtt valósultak meg, amely pont előírta mindenkinek a jogát arra, hogy az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések meghozatala előtt meghallgassák. Így, ahogyan az a fenti 44. pontban már szerepelt, e jogot tiszteletben kell tartani, függetlenül az egyedi intézkedés elfogadásához vezető közigazgatási eljárás jellegétől, még akkor is, ha az alkalmazandó szabályozás ezt nem írja elő (lásd ebben az értelemben: 2019. július 3‑i PT kontra EBB ítélet, T‑573/16, EU:T:2019:481, 265. pont [nem tették közzé]).
49 E tekintetben a Bizottság azzal érvel, hogy mivel a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságnak az volt a feladata, hogy az érdekelt kérelmére válaszul – a jelen esetben a betegség foglalkozási eredetének elismerése iránti kérelemre válaszul – határozatot hozzon, a felperes feladata volt, hogy minden releváns információt közöljön a munkaszerződés megkötésére jogosult hatósággal annak bizonyítása érdekében, hogy az alkalmazandó szabályozás által előírt feltételek teljesültek, így különösen a biztosítási szabályzat 16. cikkének (1) bekezdésében előírt azon információkat, amelyek lehetővé teszik annak megállapítását, hogy e kérelmet a betegség kezdetét vagy a megbetegedésnek orvosilag első alkalommal történő megállapítását követően észszerű időn belül nyújtotta be.
50 Először is meg kell állapítani, hogy ilyen kivétel egyáltalán nem szerepel a Charta 41. cikke (2) bekezdése a) pontjának szövegében, így azt mint nyilvánvalóan megalapozatlant el kell utasítani. Ahogyan azt a fenti 44. és 48. pont hangsúlyozza, a meghallgatáshoz való jog általánosan alkalmazandó. Ez az eset áll fenn különösen akkor, ha az adminisztráció valamely személy által saját kezdeményezésére benyújtott kérelemre válaszul kíván határozatot hozni.
51 Másodszor, emlékeztetni kell arra, hogy a biztosítási szabályzat 16. cikke úgy rendelkezik, hogy az adminisztráció feladata vizsgálatot lefolytatni annak érdekében, hogy összegyűjtse a betegség jellegét, foglalkozási eredetét, valamint az annak kialakulását övező körülményeknek a megállapítását lehetővé tevő valamennyi tényezőt. Ahogyan az ebből a rendelkezésből kitűnik, a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság nem kizárólag a kérelmező által szolgáltatott információk alapján hozza meg a határozatát. Ezenfelül e szabályozás 20. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy az ugyanezen szabályzat 18. cikke szerinti határozat meghozatala előtt a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság értesíti a biztosítottat vagy annak jogutódait a határozattervezetről, amelyhez csatolja az intézmény által kijelölt orvos(ok) következtetéseit.
52 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat annyiban, amennyiben elkésettség miatt utasítja el a betegség foglalkozási eredetének elismerésére irányuló kérelmet, ugyanolyan hátrányosan érintette a felperest, mint az ilyen kérelmet megalapozatlanság miatt elutasító határozat. Így ellentétben azzal, amit a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság a panaszt elutasító határozatban és a Bizottság az ellenkérelmében állított, az ilyen elfogadhatatlanságot megállapító határozatot nem lehet meghozni anélkül, hogy előzetesen ne tartották volna tiszteletben a felperesnek a Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontjában biztosított meghallgatáshoz való jogát.
53 A Bizottság arra is hivatkozik, hogy a felperesnek lehetősége volt panaszt előterjeszteni a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság által elfogadott határozattal szemben, így ténylegesen és jogilag is lehetősége volt jogai érvényesítésére oly módon, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság előtt olyan érveket terjeszt elő, amelyek igazolják azon határidő észszerű jellegének tiszteletben tartását, amelyen belül a foglalkozási megbetegedés elismerése iránti kérelmet benyújtotta.
54 E tekintetben azonban emlékeztetni kell arra, hogy – ahogyan azt a Közszolgálati Törvényszék már kimondta – egy ilyen érv elfogadása nem vezetne máshoz, mint a Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontjában foglalt meghallgatáshoz való jog lényegének kiüresítéséhez, mivel e jog tartalma magában foglalja, hogy az érintettnek lehetősége van befolyásolni a szóban forgó döntéshozatali eljárást, a jelen esetben már az eredeti határozat, vagyis a megtámadott határozat elfogadásának szakaszában, és nem csupán a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése szerinti panasz benyújtásakor (lásd: 2016. február 5‑i GV kontra EKSZ ítélet, F‑137/14, EU:F:2016:14, 79. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
55 Ahogyan az az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, a meghallgatáshoz való jog megsértését többek között az adott tárgyra vonatkozó jogszabályokra figyelemmel kell értékelni (2017. február 9‑i M ítélet, C‑560/14, EU:C:2017:101, 33. pont).
56 A betegség foglalkozási eredetének elismerésére vonatkozó határozatokat illetően a biztosítási szabályzat 18. cikke előírja, hogy azokat a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság az ugyanezen szabályzat 20. cikkében előírt eljárás szerint hozza meg, különösen az intézmények által kijelölt orvos vagy orvosok következtetései alapján. Márpedig a biztosítási szabályzat e 20. cikkének (1) bekezdése szerint a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság a 18. cikk szerinti határozat meghozatala előtt értesíti a biztosítottat vagy annak jogutódait a határozattervezetről, amelyhez csatolja az intézmény által kijelölt orvos(ok) következtetéseit.
57 E rendelkezésekből kitűnik, hogy azok célja, hogy orvosszakértőkre bízzák az összes orvosi jellegű kérdés végleges értékelését. A jelen ügyben az elfogadhatatlanságot megállapító határozat elfogadása előtt a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság úgy ítélte meg, hogy ki kell kérni B véleményét annak értékeléséhez, hogy fennáll‑e olyan orvosi ok, amely igazolja a betegség foglalkozási eredetének elismerése iránti kérelem elkésettségét. A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság egyébiránt B megállapítását a kérelem elfogadhatatlanságára vonatkozó indokként említette. A megtámadott határozat elfogadását megelőzően a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság nem közölte a felperessel sem a határozattervezetet, sem a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság által kijelölt orvosok következtetéseit, és különösen B‑nek a betegség foglalkozási eredetének elismerése iránti kérelem elkésettségére vonatkozó következtetését. Ugyanis csak a felperes kérelmére küldtek meg több orvosi dokumentumot A‑nak, a felperes pszichiáterének 2018. október végén, vagyis a megtámadott határozat 2018. augusztus 1‑jei meghozatalát követően.
58 Végül, a Bizottság azzal érvelt, hogy az uniós jog szerint a védelemhez való jog – különösen a meghallgatáshoz való jog – megsértése csak abban az esetben vonja maga után a szóban forgó közigazgatási eljárás végén hozott határozat megsemmisítését, ha e szabálytalanság hiányában az eljárás eltérő eredményre vezethetett volna. A Bizottság hangsúlyozza, hogy a jelen ügyben a felperes által előadott érvek már szerepeltek az egészségügyi aktájában, és ismertek voltak a közigazgatási szerv előtt a felperes által indított és a fenti 3–7. pontban említett egyéb közigazgatási eljárások során.
59 E tekintetben meg kell állapítani, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a meghallgatáshoz való jog megsértése csak akkor vonja maga után a szóban forgó közigazgatási eljárás végén hozott határozat megsemmisítését, ha e szabálytalanság hiányában ezen eljárás eltérő eredményre vezethetett volna (2019. január 10‑i RY kontra Bizottság ítélet, T‑160/17, EU:T:2019:1, 51. pont).
60 Mindazonáltal a jelen ügy körülményei között, amikor a felperes még azt sem tudta, hogy az orvosszakértőtől orvosi véleményt kértek, így ilyen vélemény létezett, annak megállapítása, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság szükségképpen ugyanilyen határozatot hozott volna, ha a felperesnek a közigazgatási eljárás során lehetősége lett volna megfelelően kifejteni az álláspontját, ugyancsak a meghallgatáshoz való alapvető jog lényegének kiüresítését jelentené, amely jogot a Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontja biztosít, mivel e jog tartalma magában foglalja, hogy az érintettnek lehetősége van a szóban forgó döntéshozatali eljárás befolyásolására (2019. január 10‑i RY kontra Bizottság ítélet, T‑160/17, EU:T:2019:1, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
61 A felperes szerint ugyanis a meghallgatáshoz való jogának tiszteletben tartása lehetőséget biztosított volna számára, hogy részletesebben kifejtse betegségének következményeit és más olyan körülményeket, amelyek megakadályozhatták abban, hogy korábban nyújtson be kérelmet, mivel – ahogyan arra a keresetlevélben hivatkozik – fizikailag és szellemileg teljes mértékben kimerült. A felperes hangsúlyozza, hogy ő maga is kifejthette volna azon okokat, amelyek miatt a betegség foglalkozási eredetének elismerése iránti kérelmet nem egy korábbi szakaszban nyújtotta be.
62 E tényezőkből kitűnik, hogy a felperest nem tájékoztatták az adminisztráció által tervezett határozatról, és nem hallgatták meg annak érdekében, hogy olyan érveket terjeszthessen elő, amelyek célja a felperes helyzetének védelme a jelen esetben már az eredeti határozat, vagyis a megtámadott határozat elfogadásának szakaszában, és nem csupán a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése szerinti panasz benyújtásakor.
63 A fentiekből az következik, hogy helyt kell adni a harmadik jogalapnak a Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontjában biztosított meghallgatáshoz való jog megsértésére vonatkozó első részének. Következésképpen a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni, anélkül hogy szükséges lenne megvizsgálni a felperes által felhozott harmadik jogalap második részét, amely az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozik, valamint az első két jogalapot.
A költségekről
64 Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.
65 Mivel a Bizottság pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék megsemmisíti a Bizottság „Személyi Juttatásokat Kezelő és Kifizető” Hivatalának (PMO) 2018. augusztus 1‑jei, a felperes betegsége foglalkozási eredetének az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzatának 73. cikke alapján történő elismerése iránti kérelmet mint elfogadhatatlant elutasító határozatát.
2) A Törvényszék a Bizottságot kötelezi a költségek viselésére.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2020. szeptember 23‑i nyilvános ülésen.
Aláírások