JEAN RICHARD DE LA TOUR
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2021. június 3.(1)
C‑162/20. P. sz. ügy
WV
kontra
Európai Külügyi Szolgálat
„Fellebbezés – Közszolgálat – Tisztviselő – Az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata – A 60. cikk első bekezdése – Jogosulatlan távolmaradás – Hatály – A személyzeti szabályzat 21. és 55. cikkéből eredő kötelezettségeit nem teljesítő tisztviselő – Díjazásból való visszatartás”
I. Bevezetés
1. A macska a dobozban kísérletében Schrödinger(2) azt bizonyította, hogy – a kvantumfizika területén kívül – valamely lénynek vagy tárgynak egyidejűleg csak egyetlen állapota lehet. A macska vagy csak halott, vagy csak élő lehet. Hasonlóképpen, valamely személy – kivéve azok, akik az istenek számára fenntartott mindenütt jelenlevőség képességével rendelkeznek – egy helyen vagy jelen van, vagy nincs. Nem lehet tehát egyszerre távol lenni és jelen lenni. Az Európai Unió Törvényszéke azonban a 2020. január 29‑i WV kontra EKSZ végzésben(3) arra a következtetésre jutott és úgy határozott, hogy valamely – a munkahelyén bár jelen lévő – tisztviselőt lehet úgy tekinteni, mint aki az „igazolatlan távollét” helyzetében van, mivel a személyzeti szabályzat alapján őt terhelő feladatokat nem végzi el, következésképpen a díjazására „jogosulatlan távolmaradás” miatt nem jogosult.
2. E végzéssel szemben fellebbezést terjesztett elő WV, az Európai Külügyi Szolgálathoz (EKSZ) beosztott európai uniós tisztviselő, akivel szemben a fent hivatkozott okokból az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) jelen fellebbezés alapjául szolgáló jogvitára alkalmazandó változata 60. cikkének első bekezdése alapján 72 naptári napi díjazásból való visszatartást alkalmaztak.(4)
3. Bár az uniós bíróságok már értelmezték az e cikk értelmében vett „jogosulatlan távolmaradás” fogalmát, ezen ítélkezési gyakorlat olyan helyzetekre vonatkozik, amelyekben a tisztviselő feltételezett vagy bizonyított egészségügyi okokból, sztrájkhoz való jogának gyakorlása miatt, illetve szakszervezeti képviselet céljából nem volt jelen a munkahelyén.(5) A jelen fellebbezés által felvetett kérdés új, mivel a Bíróságot arra kérték fel, hogy pontosítsa a tisztviselő „távolléte” fogalmának jelentését és tartalmát, egy olyan összefüggésben, amelyben a tisztviselő a munkahelyén(6) egyaránt kifejezte azon szándékát, hogy nem kíván munkát végezni a szervezeti egységén belül, sem a rá háruló feladatok elvégzése nem áll szándékában, ahogy az sem, hogy segítse a feletteseit vagy a rendelkezésükre álljon, a személyzeti szabályzat 21. és 55. cikkében foglalt követelményeknek megfelelően.
4. A Bíróság kérésére a jelen indítvány ezen, a fellebbezés egyetlen jogalapjának ötödik része keretében felvetett kérdés vizsgálatára korlátozódik.
5. Elemzésem végén azt fogom javasolni a Bíróságnak, hogy a fellebbező által – a személyzeti szabályzat 60. cikke első bekezdésének a Törvényszék által elfogadott értelmezését illetően – előadott kifogásokat nyilvánítsa megalapozottnak. Úgy vélem ugyanis, hogy az a tisztviselő, aki munkaideje alatt nem teljesíti a szakmai kötelezettségeit, nem tekinthető úgy, hogy e rendelkezés értelmében nem tartózkodik a munkahelyén.
II. Jogi háttér
6. A személyzeti szabályzat „[a] tisztviselők jogairól és kötelezettségeiről” szóló II. címében található 21. cikkének első bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A tisztviselő beosztásától függetlenül segíti, és tanácsaival támogatja feletteseit; a tisztviselő felelős a rábízott feladatok végrehajtásáért.”
7. A személyzeti szabályzat „A tisztviselők munkafeltételei” címet viselő IV. címében az 55. cikk kimondja:
„(1) Az aktív foglalkoztatásban álló tisztviselőknek mindenkor az intézményük rendelkezésére kell állniuk.
(2) A rendes munkaidő heti 40–42 óra között lehet, a napi munkaidőt a kinevezésre jogosult hatóság határozza meg […]
(3) Ezenkívül a tisztviselő szolgálati érdekek vagy biztonsági előírások miatt kötelezhető arra, hogy munkahelyén vagy otthonában a rendes munkaidején túl készenléti szolgálatban álljon. […]
[…]”
8. A személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Betegség vagy baleset kivételével a tisztviselő közvetlen felettesének előzetes engedélye nélkül nem maradhat távol. Bármely, adott esetben alkalmazandó fegyelmi intézkedés sérelme nélkül, minden szabályosan megállapított, jogosulatlan távolmaradást le kell vonni az érintett tisztviselő éves szabadságából. Ha a tisztviselő felhasználta az éves szabadságát, elveszti jogosultságát a díjazásának azonos időtartamra eső részére.”
9. A személyzeti szabályzat „Fegyelmi intézkedések” című VI. címének 86. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Azon tisztviselő vagy volt tisztviselő, aki az e személyzeti szabályzat szerinti kötelezettségeit szándékosan vagy gondatlanságból megsérti, fegyelmi intézkedéssel sújtható.
[…]
(3) A fegyelmi szabályokat, eljárásokat és intézkedéseket, valamint az igazgatási vizsgálatokra vonatkozó szabályokat és eljárásokat a IX. melléklet állapítja meg.”
10. A személyzeti szabályzat fegyelemi eljárásról szóló IX. melléklete 9. cikkének első bekezdése előírja, hogy a kinevezésre jogosult hatóság a következő szankciók valamelyikét szabhatja ki: írásbeli figyelmeztetés, megrovás, a magasabb fizetési fokozatba sorolás elhalasztása 1–23 hónapos időszakra, alacsonyabb fizetési fokozatba sorolás, ideiglenes visszaminősítés 15 naptól egy évig tartó időszakra, csoporton belüli visszaminősítés, alacsonyabb csoportba sorolás, visszaminősítéssel vagy anélkül, hivatalvesztés, és – adott esetben – a nyugdíj ideiglenes csökkentése vagy a rokkantsági támogatás egy adott összegének határozott időszakra szóló visszatartása; ezen intézkedés következményei azonban nem érinthetik a tisztviselő által eltartott személyeket.
III. A jogvita előzményei
11. A jelen fellebbezés szempontjából a jogvitának – a megtámadott végzés 1–48. pontjában ismertetett – előzményei a következőképpen foglalhatók össze.
12. A fellebbezőt 2011. január1‑je óta az EKSZ foglalkoztatja. Mielőtt 2016. november 16‑án szolgálati érdekből a PRISM osztályhoz osztották be, a fellebbezőt többször áthelyezték. Miután 2017. január 16‑án tájékoztatták arról, hogy távolléteit „jogosulatlannak” tekintik, és hogy még nem látták az irodájában, 2017. február 10‑én a fellebbezőt a felettesei meghallgatták a távolléteit illetően. 2017. április 3‑i elektronikus levelében a fellebbező orvosi igazolást küldött a 2017. március 30‑i és 31‑i, valamint a 2017. április 3‑i távollétének igazolására. 2017. április 10‑i elektronikus levelében a fellebbező jelezte a feletteseinek, hogy a Sysper személyzeti igazgatási informatikai rendszerben jogszerűtlen – néhány esetben jövőbeni időpontokra vonatkozó – távollétek kerültek rögzítésre.
13. 2017. április 25‑én és 26‑án a fellebbező elektronikus levelezést folytatott az egységvezetőjével azzal kapcsolatban, hogy az osztályvezetőjének értékelése szerint a fellebbező irodában való jelenlétét az adminisztráció jogosulatlan távolmaradásnak tekintette. Az egységvezető többek között ismertette a fellebbezővel azokat a feltételeket, amelyeknek ahhoz kell megfelelnie, hogy a munkahelyén „jelen” lévőnek tekintsék.
14. 2017. szeptember 12‑én az egységvezetője feljegyzést küldött a fellebbező részére, amelyben jelezte, hogy a 2017. január 1‑je és július 14. közötti időszakban a fellebbező nyolcvanöt naptári napon igazolatlanul maradt távol, amelyet a személyzeti szabályzat 60. cikkének megfelelően a díjazásából levonnak.
15. 2017. november 27‑én az EKSZ a vitatott határozatban arról tájékoztatta a fellebbezőt, hogy az igazolatlan távolléteire vonatkozó értékelést felülvizsgálták, 9 napot az éves szabadsága terhére írnak és 72 napnak megfelelő összeget vonnak le az illetményéből. 2017. december 7‑én a fellebbezőt tájékoztatták a díjazásából 2018 februárjától visszatartandó összegről.
16. 2018. január 3‑án a fellebbező a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be a vitatott határozattal szemben, azt megelőzően, hogy e határozat alapján a Bizottság Személyi Juttatásokat Kezelő és Kifizető Hivatala 2018. február 6‑án a díjazásából történő levonást végrehajtotta.
17. 2018. május 2‑án a kinevezésre jogosult hatóság elutasította a fellebbező panaszát.(7)
IV. A Törvényszék előtti kereset és a megtámadott végzés
18. A Törvényszék Hivatalához 2018. augusztus 2‑án benyújtott keresetlevelével a fellebbező keresetet indított egyrészt a vitatott határozat és a panaszt elutasító határozat megsemmisítése, másrészt a díjazásából jogosulatlanul levont összegek késedelmi kamatokkal együtt történő visszatérítése iránt.
19. A fellebbező egyetlen jogalapra hivatkozott, amelynek keretében számos, mind a személyzeti szabályzat, mind pedig az uniós jog általános elveinek megsértésére alapított téves jogalkalmazásra hivatkozott.(8) Az állítólagos téves jogalkalmazások között a fellebbező előadta, hogy az említett határozatok sértik a személyzeti szabályzat 21., 55. és 60. cikkét, mivel a jogosulatlan távolmaradásnak tekintett napok tekintetében bizonyította jelenlétét a hivatali helyiségekben és a szervezeti egységnél.
20. A Törvényszék a megtámadott végzésben e keresetet – mint részben nyilvánvalóan elfogadhatatlant és részben jogilag nyilvánvalóan megalapozatlant – teljes egészében elutasította.
21. A fellebbező által a személyzeti szabályzat 21., 55. és 60. cikkének állítólagos megsértésére vonatkozóan felhozott érveket illetően a Törvényszék a megtámadott végzés 67. pontjában megállapította, hogy azok jogilag nyilvánvalóan megalapozatlanok.
22. A vitatott határozat és a panaszt elutasító határozat összeegyeztethetőségének vizsgálata érdekében a Törvényszék először is e végzés 71. pontjában a személyzeti szabályzat 21., 55. és 60. cikkének szövege alapján megvizsgálta a tisztviselőt a személyzeti szabályzat 21. és 55. cikke alapján terhelő kötelezettségeket, valamint a személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdésében előírt – a tisztviselő jogosulatlan távolmaradása esetére előírt – szankció jellegét. A Törvényszék a következőket állapította meg:
„E rendelkezések szövegéből kitűnik először is, hogy a tisztviselő köteles segíteni és tanácsaival támogatni feletteseit, és felelős a rábízott feladatok végrehajtásáért (a személyzeti szabályzat 21. cikke), másodszor pedig, hogy a tisztviselőnek mindenkor az intézménye rendelkezésére kell állnia (a személyzeti szabályzat 55. cikke). Végül harmadszor, a személyzeti szabályzat 60. cikke szankcióval rendeli sújtani a jogosulatlan távolmaradást úgy, hogy azt le kell vonni az érintett éves szabadságának időtartamából. Ugyanezen cikk szerint amennyiben a tisztviselő felhasználta az éves szabadságát, elveszti jogosultságát a díjazásának azonos időtartamra eső részére.”
23. Ezt követően a megtámadott végzés 73–78. pontjában a Törvényszék ismertette azokat a tényezőket, amelyek alátámasztják, hogy a fellebbező megsértette a személyzeti szabályzat 21. és 55. cikkéből eredő kötelezettségeit. A Törvényszék, miután rámutatott arra, hogy a fellebbező kinyilvánította azon szándékát, hogy nem kíván dolgozni azon az osztályon, ahová áthelyezték, valamint azon szándékát, hogy nem segíti a feletteseit, nem hajtja végre a rábízott feladatokat és nem áll mindenkor az EKSZ rendelkezésére, megállapította, hogy a fellebbező nyilvánvalóan nem tartotta tiszteletben a személyzeti szabályzat 21. és 55. cikkében előírt feltételeket.
24. A Törvényszék a megtámadott végzés 79. pontjában a következőket állapította meg:
„Ebből következik, hogy még ha bizonyítottnak is tekintjük, hogy a felperes – ahogyan állítja – ténylegesen jelen volt az EKSZ helyiségeiben, nyilvánvalóan nem tartotta tiszteletben a személyzeti szabályzat 21. és 55. cikkében előírt feltételeket azáltal, hogy egyértelműen kinyilvánította azon szándékát, hogy nem kíván a PRISM osztályon dolgozni, mivel kizárólag az áthelyezésével kapcsolatos adminisztratív kérdésekre kívánt összpontosítani. Ennélfogva nem róható fel az EKSZ‑nek, hogy úgy ítélte meg, hogy a felperes igazolatlanul marad távol. Egyébiránt, mivel az EKSZ által megállapított távolléteket a felettesei nem engedélyezték előzetesen, az illetményből 72 naptári nap erejéig történő visszatartás csak a személyzeti szabályzat 60. cikkében előírt követelmények be nem tartásának következménye (lásd analógia útján: 2010. december 16‑i Lebedef kontra Bizottság ítélet, T‑364/09 P, EU:T:2010:539, 24–26. pont).”
25. A megtámadott végzés 80. pontjában a Törvényszék végül pontosította, hogy a következtetését nem kérdőjelezi meg az, hogy a fellebbező az irodai jelenlétére vonatkozó bizonyítékokat nyújtott be. A Törvényszék véleménye szerint e bizonyítékok nem teszik lehetővé sem annak bizonyítását, hogy a fellebbező a rábízott feladatok végrehajtásával segítette volna feletteseit, sem pedig azt, hogy a személyzeti szabályzat 21. és 55. cikkéből eredő kötelezettségeknek megfelelően mindenkor az intézmény rendelkezésére állt volna.
26. E tényezőkre tekintettel a Törvényszék azon következtetésre jutott, hogy a fellebbező a jogosulatlan távolmaradás helyzetében volt, amely a személyzeti szabályzat 60. cikke első bekezdésének megfelelően igazolta a díjazásából való visszatartást.
V. A Bíróság előtti eljárás és a felek kérelmei
27. A fellebbező az Európai Unió Bírósága alapokmányának 56. cikke alapján, a Bíróság Hivatalához 2020. május 7‑én érkezett beadványával fellebbezést nyújtott be a megtámadott végzéssel szemben.
28. A fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott végzést, kötelezze az EKSZ‑t az első‑ és másodfokú eljárás költségeinek viselésére, és az ügyet utalja vissza a Törvényszék elé a keresetről történő határozathozatal céljából.
29. Az EKSZ azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést, mivel az elfogadhatatlan, vagy legalábbis megalapozatlan, és azt kéri, hogy a Bíróság a fellebbezőt kötelezze az eljárási költségek viselésére.
VI. A fellebbezés egyetlen jogalapja ötödik részének célzott vizsgálatáról
30. Emlékeztetek arra, hogy a Bíróság kérésének megfelelően a jelen indítvány az egyetlen jogalap ötödik részének, és különösen a jogalap első kifogásának elemzésére szorítkozik.
31. E vizsgálat keretének jobb megértése érdekében pontosítom, hogy a fellebbező által felhozott egyetlen jogalap ötödik része két kifogásból áll. Az első kifogással, amelyre a jelen indítvány összpontosít, a fellebbező azt rója fel a Törvényszéknek, hogy tévesen alkalmazta a személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdésében foglalt rendelkezéseket, amikor úgy ítélte meg, hogy a tisztviselőt az e cikk értelmében vett „igazolatlan távollét” helyzetében lévőnek kell tekinteni, mert bár ugyan jelen van az intézmény helyiségeiben, de nem teljesíti a személyzeti szabályzat 21. és 55. cikkében előírt, a szolgálatkészségre és a rendelkezésre állásra vonatkozó kötelezettségeket. A fellebbező azt állítja, hogy ilyen esetben kizárólag fegyelmi eljárást lehetett volna indítani, amelynek esetén szankcióként nincs előírva a díjazásból történő visszatartás.
32. Második kifogásával a fellebbező azt rója fel a Törvényszéknek, hogy elferdítette a tényeket, amikor úgy ítélte meg, hogy az igazolatlan távollét helyzetében volt, holott fizikailag jelen volt munkahelyén.
33. Az EKSZ úgy véli, hogy ezek az érvek megalapozatlanok. Közelebbről azt állítja, hogy a Törvényszék helyesen állapította meg, hogy a személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdése minden jogosulatlan távolmaradást szankcionál és az a munkahelyen való tényleges jelenlétet igényel, mivel azt követeli meg, hogy a tisztviselő teljesítse a személyzeti szabályzat 21. és 55. cikkében meghatározott két együttes feltételt, nevezetesen segítse feletteseit a rájuk bízott feladatok végrehajtásában és e célból mindenkor az intézmény rendelkezésére álljon.
A. Előzetes észrevételek
34. Előzetesen kiemelem, hogy elemzésemet a tisztviselőnek a személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdése értelmében vett „jogosulatlan távolmaradása” fogalmának értelmezésére korlátozom, még akkor is, ha a Törvényszék a tisztviselő „igazolatlan távollétének” fogalmára szintén hivatkozott.
35. A megtámadott végzés 79. pontjában ugyanis a Törvényszék először is kimondta, hogy azt a tisztviselőt, aki nem tartja tiszteletben a személyzeti szabályzat 21. és 55. cikkéből eredő szakmai kötelezettségeit, a felettesei „igazolatlan távollét” helyzetében lévőnek tekinthetik, annak ellenére, hogy a munkahelyén jelen van. Másodszor a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az ilyen távollét, mivel azt a hivatali felettes előzetesen nem engedélyezte, lényegében a személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdése értelmében vett „jogosulatlan távolmaradásnak” minősül, így a tisztviselő díjazásából vissza lehet tartani a távolmaradás napjainak számát.
36. A fellebbező tehát a szakmai kötelezettségei teljesítésének elmulasztása következtében az „igazolatlan távollét” helyzetében van azt megelőzően, hogy a személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdése értelmében vett „jogosulatlan távolmaradás” helyzetében lenne, mivel hivatali felettese arra nem adott előzetes engedélyt.
37. Márpedig e fogalmak mindegyike a személyzeti szabályzatban előírt speciális jogi szabályozásra utal. Noha a „jogosulatlan távolmaradás” fogalma a személyzeti szabályzat 60. cikke első bekezdésének hatálya alá tartozik, amelynek megsértésére a jelen fellebbezésben hivatkoznak, ugyanakkor az „igazolatlan távollét” fogalma a személyzeti szabályzatnak a tisztviselő betegség vagy baleset miatti betegszabadságára vonatkozó 59. cikkében szerepel. Ez utóbbi rendelkezés értelmében igazolatlan távollét áll fenn, amikor valaki az előírt határidőn belül nem nyújtotta be orvosi igazolását, amikor az intézmény által lefolytatott orvosi vizsgálatra a tisztviselőnek felróható okok miatt nem kerülhetett sor, vagy amikor a vizsgálat vagy a független orvos által végzett vizsgálat azt mutatja, hogy képes ellátni a feladatait. E körülmények között, és a fegyelmi eljárás esetleges végrehajtásának sérelme nélkül, a tisztviselő igazolatlan távollétét levonják az éves szabadságának időtartamából, illetve ez utóbbi kimerülése esetén a díjazásából.
38. A megtámadott végzés olvasata alapján nem határozható meg, hogy a Törvényszék miért hivatkozik az „igazolatlan távollét” fogalmára – lévén, hogy a személyzeti szabályzat 59. cikkének alkalmazásáról van szó, amely említett fogalom Törvényszék általi elemzése számomra tévesnek és az indokolási kötelezettséggel ellentétben állónak tűnik –, vagy pedig, hogy az erre való hivatkozás a személyzeti szabályzat 59. cikkének angol és francia változatai között fennálló nyelvi eltérésekből ered‑e. E cikk angol nyelvi változatában ugyanis a „jogosulatlan távolmaradás” fogalmát néhányszor a francia nyelvi változatban használt „igazolatlan távollét” fogalma helyett használják.(9)
39. Mindenesetre, mivel a fellebbező által előadott kifogások kizárólag a személyzeti szabályzat 60. cikkének állítólagos megsértésére vonatkoznak, elemzésemet a tisztviselőnek – az e cikkben említett – „jogosulatlan távolmaradása” fogalmának értelmezésére korlátozom.
B. Elemzés
40. Az alábbiakban kifejtendő okokból úgy vélem, hogy a Törvényszék – az uniós jogalkotó által a személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdésében használt „távolmaradás” fogalmának téves értelmezésével – tévesen alkalmazta a jogot, mivel az említett cikk hatályára vonatkozó értelmezése meglehetősen különös következményekkel jár. A Törvényszék elemzéséből ugyanis az következik, hogy a személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdése értelmében vett „jogosulatlan távolmaradás” helyzetében van az a tisztviselő, aki ugyan jelen van a munkahelyén, de előzetesen nem kapott engedélyt hivatali felettesétől arra, hogy munkáját ne végezze vagy rosszul végezze el, és így nem teljesíti a munkaideje alatt rá háruló szakmai kötelezettségeket. Másként fogalmazva, ahhoz, hogy a tisztviselő ne legyen a „jogosulatlan távolmaradás” helyzetében, munkába kell járnia és a felettesétől kell engedélyt kérnie ahhoz, hogy munkáját rosszul vagy ne végezze el.
41. Mivel a „távolmaradás” fogalmát a személyzeti szabályzat nem határozza meg, annak jelentése az általános nyelvhasználatban elfogadott szokásos jelentéséből, valamint azon szabályozás rendszeréből és céljaiból következik, amelynek az részét képezi.(10)
1. A személyzeti szabályzat 60. cikke első bekezdésének kifejezéseiről
42. A személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdése úgy rendelkezik, hogy a tisztviselő betegség vagy baleset kivételével csak a közvetlen felettesének előzetes engedélyével maradhat távol. Ennek hiányában a távolmaradást jogosulatlannak kell tekinteni és – a fegyelmi eljárás esetleges lefolytatásának sérelme nélkül – e távolmaradást le kell vonni az éves szabadság időtartamából, vagy ha szabadságot felhasználták, akkor a tisztviselő díjazásából.
43. Először is hangsúlyozom, hogy a személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdésében használt „távolmaradás” fogalmának fordítása egységes a személyzeti szabályzat valamennyi nyelvi változatában.(11) Kizárólag a német nyelvi változat eltérő, mivel a „távolmaradás” fogalmát a „fernbleiben” kifejezéssel fordították le, amely úgy értendő, hogy „távolban maradni”, ami plasztikusabban az érintett fizikai távolságát írja le.
44. Az általános nyelvhasználatban a „távollét” fogalma annak a ténynek a megjelölésére szolgál, hogy valaki vagy valami nem található azon helyen, ahol azt várjuk, hogy legyen.(12) Lehet szó például olyan személyről, aki elhagyja az otthonát, a tanárról, aki nem ad órát, egy tanulóról, aki nincs jelen az osztályban, vagy aki nem vesz részt olyan tevékenységben, amelyben köteles részt venni, vagy egy olyan személyről, aki a bíróság előtt nem jelenik meg. Jogi értelemben a távollét egy olyan személy állapotaként került meghatározásra, akiről nem tudni, hogy mi történt vele, mivel lakóhelyén vagy tartózkodási helyén nem mutatkozik, anélkül, hogy hozzátartozóit értesítette volna.(13) Valamely személy távolléte a távollévő jogainak védelmét szolgáló sajátos jogi szabályozás alkalmazását vonja maga után, amely azon tényhez kapcsolódik, hogy „a törvény szemében a távolmaradó nem is élő, nem is holt”.(14) A hiányzóról először azt vélelmezzük, hogy él, majd másodszorra már halottnak vélelmezzük.(15) Konkrétan valamely személy távolléte tehát csakis e személy fizikai távollétében nyilvánulhat meg. A személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdésében használt „[b]etegség vagy baleset kivételével” kifejezés egyébként jól illusztrálja, hogy az uniós jogalkotó azon helyzetekre kíván utalni, amelyekben a tisztviselő – néha azonnali – munkaképtelenség miatt fizikailag nincs jelen a munkahelyén.(16)
45. Másodszor megjegyzem, hogy a személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdése kizárólag a tisztviselő „távolmaradására” utal, anélkül, hogy bármilyen további pontosítást tenne, vagy utalna a tisztviselő által a munkavégzése időszakában tanúsított magatartásra, képességre vagy teljesítményre.
46. Ezenkívül a tisztviselőt úgy kell tekinteni, hogy a „jogosulatlan távolmaradás” helyzetében van pusztán azért, mert felettesétől nem kapott előzetes engedélyt. Semmilyen utalás nincs a tisztviselő a személyzeti szabályzat 21. és 55. cikke értelmében őt a munkaideje alatt terhelő szakmai kötelezettségeinek megszegésére.
47. E tekintetben megjegyzem, hogy a személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdésében előírt intézkedések jellege nem felel meg a személyzeti szabályzat IX. mellékletének 9. cikkében foglalt fegyelmi szankciók tárgyának és céljának. A jogosulatlan távolmaradás helyzetében lévő tisztviselőre vonatkozó intézkedéseket az uniós jogalkotó kimerítő jelleggel határozza meg. A szabadság napjainak csökkentése, illetve a szabadság felhasználása esetén a díjazásnak a megfelelő időszakra való visszatartása olyan intézkedések, amelyek célja – jellegük és hatásaik miatt – a tisztviselő fizikai távollétének kompenzálása, nem pedig a munkavégzés időszakában általa tanúsított helytelen magatartás vagy alkalmatlanság vagy rendelkezésre nem állás miatti megrovása vagy figyelmeztetése. Amint azt a Törvényszék az 1998. július 8‑i Aquilino kontra Tanács ítéletében(17) megállapította, itt a tisztviselői távollét „pénzügyi egyenértékének” ez utóbbi díjazása terhére történő megtérítéséről van szó.(18)
48. A személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdésében szereplő, „[b]ármely, adott esetben alkalmazandó fegyelmi intézkedés sérelme nélkül” megfogalmazás egyébként igen egyértelműen bizonyítja, hogy az uniós jogalkotó el kívánta kerülni a személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdésében foglalt szabályoknak a személyzeti szabályzat 86. cikke szerinti fegyelmi eljárás lefolytatásával történő összetévesztését. Így a személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdésében előírt intézkedések elfogadása, amelyek célja, hogy a tisztviselő jogosulatlan távolmaradását az éves szabadságának időtartamából vagy a szabadság felhasználása esetén a díjazásából történő levonással kompenzálják, nem zárja ki a személyzeti szabályzat 86. cikke és IX. melléklete szerinti fegyelmi eljárás megindítását és fegyelmi szankciók kiszabását, amennyiben a tisztviselő magatartása a puszta távolléten túlmenően ezt indokolja.
49. E tényezőkre tekintettel úgy vélem, hogy a Törvényszék által a megtámadott végzés 79. pontjában – a személyzeti szabályzat 60. cikke első bekezdésének hatályára és különösen a tisztviselő „távolmaradásának” fogalmára vonatkozóan – elfogadott értelmezést e rendelkezés szövege egyáltalán nem támasztja alá.
50. Azon szöveg szerkezete és céljai, amelybe a személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdése illeszkedik, a szövegezéshez hasonlóan láthatóan azt erősítik meg, hogy a tisztviselő távollétét kizárólag a munkahelyén való fizikai jelenlétére tekintettel kell értékelni, nem pedig a munkavégzés ideje alatt tanúsított alkalmasságára, teljesítményére és magatartására figyelemmel.
2. A személyzeti szabályzat rendszeréről és céljairól
51. A 60. cikk a személyzeti szabályzatnak „A tisztviselők munkafeltételei” című IV. címében található.
52. A személyzeti szabályzat IV. címe három fejezetből áll. Az 1. fejezet tárgya a „[m]unkaidő”, a 2. fejezeté a „[s]zabadság”, végül a 3. fejezete a „[m]unkaszüneti napok”. A személyzeti szabályzat tehát egyértelműen megkülönbözteti a munkahelyen és munkaidőben tartózkodó tisztviselő – első fejezetben említett – munkaidejét, valamint azon időt, amely során a tisztviselő a 2. fejezet alapján igénybe vett szabadság vagy a 3. fejezet szerinti munkaszüneti napok miatt nincs jelen a munkahelyén.
53. A személyzeti szabályzat 60. cikke a „[s]zabadságról” szóló 2. fejezetben található.(19)
54. Az ezt megelőző cikkek, vagyis a személyzeti szabályzat 57–59. cikkei határozzák meg azokat a különböző típusú szabadságokat, amelyekre a tisztviselő a munkaszerződésének teljesítése során jogosult. Ezek mindegyike olyan helyzetekre vonatkozik, amelyekben a tisztviselő szakmai tevékenységet nem végez és a munkahelyén fizikailag nincs jelen. A személyzeti szabályzat 57. cikke szerinti éves szabadság célja tehát annak lehetővé tétele, hogy a tisztviselő tényleges pihenőidővel rendelkezhessen, és a kikapcsolódásra és szabad időtöltésre alkalmas idő álljon a rendelkezésére.(20) Ami a személyzeti szabályzat 58. cikkében megállapított szülési szabadságot illeti, annak célja, hogy védje a tisztviselőt terhessége alatt és a szülést követően, biztosítva a keresőtevékenység egyidejű gyakorlásával járó megterhelés halmozódásának elkerülését.(21) A személyzeti szabályzat 59. cikkében foglalt baleset vagy betegség miatti betegszabadság ugyancsak olyan időtartamot biztosít, amely alatt a munkavállalónak fizikailag nem kell megjelennie munkahelyén annak érdekében, hogy a munkaképtelenséget okozó betegségből vagy balesetből felépülhessen.(22)
55. A személyzeti szabályzat 60. cikke e rendelkezéseket követi.
56. Azzal, hogy a tisztviselőtől megköveteli, hogy a munkahelyéről való távolmaradás esetén – a betegség vagy baleset esetétől eltekintve – a felettesétől előzetes engedélyt kapjon, e cikknek az a célja, hogy összeegyeztesse a tisztviselő munkahelytől való távollétét a szolgálati helyének követelményeivel, és adott esetben a közös egészségbiztosítási rendszerből eredő szabályok tiszteletben tartásával.
57. E cikk tárgyára és e 2. fejezetben elfoglalt helyére tekintettel – a fejezet utolsó rendelkezésről van szó – álláspontom szerint az e cikkben foglalt szabály és az abban előírt intézkedések akkor alkalmazandók, ha a tisztviselő nincs jelen vagy távol kell maradnia munkahelyétől. A cikkben előírt intézkedés tehát a tisztviselő munkahelyétől való jogosulatlan távolmaradásának egyszerű következménye. A távollétet napokban vagy félnapokban számítják, a személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdése szerinti intézkedés a megfelelő számú napnak vagy félnapnak a fennmaradó éves szabadság terhére vagy adott esetben a díjazás terhére történő levonásával valósul meg.
58. E jogi szabályozásnak tehát a célja nem az, hogy behatárolja és szankcionálja a tisztviselő által tanúsított magatartást, illetve azon munkavégzést, amelyet a „munkaideje” alatt ténylegesen és valóban végzett.
59. Az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a Bíróság – az intézményekre alkalmazandó(23) – a munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4‑i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv(24) összefüggésében kifejtette, hogy a „munkaidő” és a „pihenőidő” egymást kizáró fogalmak.(25) Ahogyan azt a Bíróság hangsúlyozta, a „munkaidő” fogalma az az időtartam, amely alatt a munkavállaló dolgozik, a munkáltató rendelkezésére áll, és tevékenységét vagy feladatát végzi a nemzeti jogszabályoknak és/vagy gyakorlatnak megfelelően.(26)
60. Az uniós közszolgálattal összefüggésben emlékeztetek arra, hogy a személyzeti szabályzat 21. cikke kifejezetten a tisztviselők jogairól és kötelezettségeiről szóló II. címbe, a munkaszerződés teljesítésének keretébe tartozik, és támogatási kötelezettséget, valamint a felettes tanácsokkal való ellátásnak, továbbá a rábízott feladatok végrehajtásának kötelezettségét írja elő. Ami a személyzeti szabályzat 55. cikkét illeti, az a személyzeti szabályzatnak a tisztviselők munkafeltételeiről szóló IV. címében, konkrétabban annak „A munkaidő” című első fejezetében helyezkedik el. E cikk határozza meg a tisztviselő rendelkezésre állási kötelezettségének terjedelmét azon időszak alatt, amikor tevékenységét vagy feladatait heti munkaidőbeosztás alapján végzi. Az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a személyzeti szabályzat 55. cikke értelmében a rendelkezésre állás az intézménynél történő fizikai és időbeli rendelkezésre állásra terjed ki.(27)
61. Az a tisztviselő, aki „munkaidő” alatt nem teljesíti e szakmai kötelezettségeket, mert nem hajtja végre a személyzeti szabályzat 21. és 55. cikkében foglalt követelményeknek megfelelően rá bízott feladatokat, nem a személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdésében előírt szabályozás, hanem a személyzeti szabályzat 86. cikke szerinti fegyelmi eljárás szabályainak hatálya alá tartozik.
62. Két különböző rendszerről van itt szó, amelyek végrehajtása sajátos indokokból ered, és olyan intézkedések, illetve adott esetben szankciók elfogadásához vezet, amelyek jellege és hatásai nyilvánvalóan eltérnek.
63. Emlékeztetek arra, hogy a fegyelmi eljárás megindítása a személyzeti szabályzat IX. mellékletében kifejezetten előírt szabályok hatálya alá tartozik, amelyek a tisztviselőre vonatkozó eljárási garanciákat írnak elő. Ezenkívül hangsúlyozom, hogy a tisztviselő díjazásából való visszatartás nem szerepel az uniós jogalkotó által e melléklet 9. cikkében előírt fegyelmi szankciók között. Ellentétben ugyanis azzal a helyzettel, amelyben a tisztviselőnek a munkahelyről való jogosulatlan távolmaradást róják fel, a szakmai kötelezettségek esetleges megszegése nem lehet számszerűsíthető, amely ok miatt a fegyelmi szankciót a személyzeti szabályzat IX. mellékletének 10. cikkében kifejezetten felsorolt szempontokra, és különösen a kötelezettségszegés jellegére és súlyára tekintettel kell meghatározni.
64. Úgy vélem tehát, hogy azt, ha úgy tekintik, hogy a munkahelyén jelen lévő azon tisztviselő, aki feladatait nem megfelelően látja el, sőt kötelezettségszegéséért maga felelős, a „jogosulatlan távolmaradás” helyzetében van és ebből következően a díjazásából vagy a szabadságának napjaiból történő visszatartás alkalmazható, a fegyelmi eljárással való visszaélésnek kell minősíteni. A „jogosulatlan távolmaradásként” történő téves minősítés azzal a hatással jár, hogy az említett tisztviselővel szemben olyan pénzügyi szankciót szabnak ki, amelyet a személyzeti szabályzat nem ír elő, és azt anélkül szabják ki, hogy a tisztviselő a rendes fegyelmi eljárás garanciáiban részesülhetett volna.
65. E körülmények összességére tekintettel úgy vélem, hogy a Törvényszék a megtámadott végzésben tévesen alkalmazta a jogot, amennyiben úgy ítélte meg, hogy az EKSZ a fellebbezőt – a személyzeti szabályzat 21. és 55. cikkéből eredő szakmai kötelezettségeinek elmulasztása miatt – a személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdése értelmében jogosulatlanul távolmaradóként minősíthette és vele szemben a díjazásából való visszatartást alkalmazhatott.
66. E megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság az egyetlen jogalap ötödik részének első kifogását nyilvánítsa megalapozottnak.
VII. Végkövetkeztetés
67. A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a WV által benyújtott fellebbezés egyetlen jogalapja ötödik részének első kifogását nyilvánítsa megalapozottnak.