A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (harmadik tanács)

2016. december 13.(*)

„Közös kül‑ és biztonságpolitika – Az Oszáma bin Ládennel, az al‑Kaida hálózattal és a Tálibánnal összeköttetésben álló egyes személyekkel és szervezetekkel szembeni korlátozó intézkedések – 881/2002/EK rendelet – Az Egyesült Nemzetek valamely szerve által összeállított listára felvett személy pénzeszközeinek és gazdasági erőforrásainak befagyasztása – E személy nevének a 881/2002 rendelet I. mellékletében szereplő listára történő felvétele – Megsemmisítés iránti kereset – Észszerű határidő – A felhozott indokok megalapozottságának vizsgálatára és indokolására irányuló kötelezettség – Bírósági felülvizsgálat”

A T‑248/13. sz. ügyben,

Mohammed Al‑Ghabra (lakóhelye: London [Egyesült Királyság], képviselik: E. Grieves barrister és J. Carey solicitor)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik kezdetben: M. Konstantinidis, T. Scharf és F. Erlbacher, később: M. Konstantinidis és F. Erlbacher, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatják:

Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága (képviselik kezdetben: S. Behzadi‑Spencer és V. Kaye, később: V. Kaye, majd: S. Brandon és végül: C. Crane, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: T. Eicke QC)

és

az Európai Unió Tanácsa (képviselik: J.‑P. Hix és E. Finnegan, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó felek,

az egyrészről az Oszáma bin Ládennel, az Al‑Kaida [helyesen: al‑Kaida‑]hálózattal és a Tálibánnal összeköttetésben álló egyes személyekkel és szervezetekkel szemben meghatározott szigorító [helyesen: korlátozó] intézkedések bevezetéséről és a 467/2001/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 881/2002/EK tanácsi rendelet 74. alkalommal történő módosításáról szóló, 2007. január 10‑i 14/2007/EK bizottsági rendelet (HL 2007. L 6., 6. o.) felperest érintő részében, és másrészről az Oszáma bin Ládennel, az Al‑Kaida [helyesen: al‑Kaida]‑hálózattal és a Tálibánnal összeköttetésben álló egyes személyekkel és szervezetekkel szemben meghatározott szigorító [helyesen: korlátozó] intézkedések bevezetéséről, valamint az egyes termékek és szolgáltatások Afganisztánba történő kivitelének tilalmáról, a repülési tilalom megerősítéséről és az afganisztáni Tálibánt illető pénzkészletek és egyéb pénzügyi források befagyasztásáról szóló, 467/2001/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2002. május 27‑i 881/2002/EK tanácsi rendelet (HL 2002. L 139., 9. o., magyar nyelvű különkiadás 18. fejezet, 1. kötet, 294. o.) rendelkezéseinek hatálya alá tartozó személyek és szervezetek listáján a felperes neve fenntartásának megerősítéséről szóló, 2013. március 6‑i Ares (2013) 188023. sz. bizottsági határozat megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács),

tagjai: S. Papasavvas elnök, E. Bieliūnas és I. S. Forrester (előadó) bírák,

hivatalvezető: S. Spyropoulos tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2016. február 17‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet(1)

 A jogvita előzményei

1        2006. december 12‑én a felperes, Mohammed Al‑Ghabra nevét – Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának kérésére – az al‑Kaida szervezettel összeköttetésben álló személyként felvették az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának az afganisztáni helyzetről szóló, 1999. október 15‑i 1267. (1999) számú határozatával létrehozott szankcióbizottság által összeállított listára (a továbbiakban: szankcióbizottság, illetve a szankcióbizottság listája).

2        Ennélfogva az Oszáma bin Ládennel, az Al‑Kaida [helyesen: al‑Kaida] hálózattal és a Tálibánnal összeköttetésben álló egyes személyekkel és szervezetekkel szemben meghatározott szigorító [helyesen: korlátozó] intézkedések bevezetéséről és a 467/2001/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 881/2002/EK tanácsi rendelet 74. alkalommal történő módosításáról szóló, 2007. január 10‑i 14/2007/EK bizottsági rendelettel (HL 2007. L 6., 6. o., a továbbiakban: megtámadott rendelet) M. Al‑Ghabra nevét felvették azon személyek és szervezetek listájára (a továbbiakban: vitatott lista), akiknek, illetve amelyeknek a pénzeszközeit és egyéb gazdasági erőforrásait az Oszáma bin Ládennel, az Al‑Qaida [helyesen: al‑Kaida]‑hálózattal és a Tálibánnal összeköttetésben álló egyes személyekkel és szervezetekkel szemben meghatározott szigorító [helyesen: korlátozó] intézkedések bevezetéséről, valamint az egyes termékek és szolgáltatások Afganisztánba történő kivitelének tilalmáról, a repülési tilalom megerősítéséről és az afganisztáni Tálibánt illető pénzkészletek és egyéb pénzügyi források befagyasztásáról szóló 467/2001/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2002. május 27‑i 881/2002/EK tanácsi rendelet (HL 2002. L 139., 9. o., magyar nyelvű különkiadás 18. fejezet, 1. kötet, 294. o.) értelmében be kell fagyasztani.

3        2007. június 12‑i levelében az Egyesült Királyság külügyi és nemzetközösségi minisztériuma (United Kingdom Foreign and Commonwealth Office, a továbbiakban: FCO) tájékoztatta a felperest, hogy az Egyesült Királyság kérte nevének a szankcióbizottság listájára való felvételét. Az FCO egyebekben átadta a felperesnek az e kérelem indokolásául szolgáló „indokok összefoglalása nyilvánosságra hozható részének másolatát”, hozzáfűzve, hogy „nemzetbiztonsági okokból, valamint figyelemmel az információk érzékeny jellegére, ellentétes lenne a közérdekkel az [indokok] összefoglalásának egészét nyilvánosságra hozni”.

4        2009. február 13‑i levelében a felperes azzal a céllal fordult az Európai Közösségek Bizottságához, hogy kérje a neve vitatott listára való felvételének – a 2008. szeptember 3‑i Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság ítélet (C‑402/05 P és C‑415/05 P, a továbbiakban: „Kadi I”‑ítélet, EU:C:2008:461) tükrében történő – felülvizsgálatát, valamint hogy kifogásolja neve felvételének jogszerűségét.

5        2009. május 8‑i levelében a Bizottság jelezte a felperesnek, hogy nem áll rendelkezésére a felperes neve szankcióbizottság listájára való felvételének alapját képező indokolás (a továbbiakban: indokolás), és hozzáfűzte, hogy azt továbbítani fogja, amint közli az említett bizottság.

6        2010. május 10‑i levelében a Bizottság tájékoztatta a felperest a szankcióbizottság által közölt indokolásról, amelynek szövege a következő:

„Mohammed Al‑Ghabrát […] 2006. december 12‑én az [Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa] 1617. (2005) számú határozatának 1. és 2. pontja alapján az al‑Kaidával, Oszáma bin Ládennel, illetve a Tálibánnal összeköttetésben álló személyként »az al‑Kaida és a Harakat ul‑Mujahidin (HuM) által, velük, nevükben vagy megsegítésük érdekében elkövetett cselekmények vagy tevékenységek finanszírozásában, megszervezésében, elősegítésében, előkészítésében vagy elkövetésében az ezek neve alatt, javukra vagy támogatásuk céljából való részvétel«, valamint »a részükre folytatott toborzási« tevékenységek miatt felvették [a szankcióbizottság listájára].

Kiegészítő információk

Mohammed Al‑Ghabra rendszeres kapcsolatban állt az al‑Kaida magas rangú vezetőivel. 2002‑ben M. Al‑Ghabra találkozott az al‑Kaida műveleti vezetőjével, Faraj Al‑Libivel.

M. Al‑Ghabra – egyrészt közvetlen kapcsolat útján, másrészt pedig szélsőséges tartalmak terjesztésével – központi szerepet töltött be az Egyesült Királyságban a fiatal muzulmánok radikalizálásában. E személyek radikalizálását követően az al‑Kaida ügye irányába terelte őket, és gyakran támogatta áthelyezésüket, valamint – kiterjedt kapcsolati hálózatának köszönhetően – gondoskodott arról, hogy eljuthassanak az al‑Kaida kiképzőtáboraiba. E személyek némelyike később részt vett külföldi terrortámadások Egyesült Királyságból kiinduló megszervezésében.

M. Al‑Ghabra emellett anyagi és logisztikai támogatást is nyújtott az az al‑Kaidának és más szervezeteknek, amelyek némelyike szintén biztosít logisztikai támogatást az al‑Kaida részére. Pakisztáni utazásokat szervezett, hogy az újonnan toborzott tagok találkozhassanak az al‑Kaida magas rangú vezetőivel, és hogy speciális terroristakiképzésben részesülhessenek. Több ilyen személy tért vissza az Egyesült Királyságba, hogy ott titkos tevékenységeket folytasson az al‑Kaida javára. M. Al‑Ghabra ezenfelül az Egyesült Királyságban közvetlenül segítette a terroristatevékenységekben részt vevő személyeket és másokat azáltal, hogy részükre pénzügyi, logisztikai és anyagi támogatást nyújtott. Elősegítette továbbá az Egyesült Királyságban letelepedett személyek iraki utazását, hogy harcolhassanak és más harcosokat támogathassanak.

M. Al‑Ghabra szoros kapcsolatokat tartott fenn a Harakat ul‑Mujahidinnal / HuM‑mal […] és a HuM egyik táborában terroristakiképzésen vett részt. A HuM visszaküldte M. Al‑Ghabrát az Egyesült Királyságba, hogy ott a javára pénzeszközöket gyűjtsön.

[…]”

7        A felperes 2010. július 8‑i levelében közölte a Bizottsággal észrevételeit, hogy cáfolja az indokolásban vele szemben felhozott állításokat, és hogy kérje az azok alátámasztására szolgáló bizonyítékok közlését.

8        2010. szeptember 10‑i levelében a Bizottság visszaigazolta e levél átvételét, és közölte a felperessel, hogy el fogja végezni neve vitatott listára való felvételének felülvizsgálatát. A Bizottság emellett jelezte, hogy az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának 1904. (2009) számú határozata értelmében az Egyesült Nemzetek ombudsmanjához a szankcióbizottság listájáról való törlés iránti kérelmet intézhet.

9        2011. január 18‑i levelében a Bizottság továbbította a szankcióbizottságnak a felperes 2010. július 8‑i észrevételeit, és további információkat kért a felperes neve e bizottság listájára való felvételének indokairól.

10      2011. március 22‑i levelében a felperes ismét a Bizottsághoz fordult.

11      2011. május 3‑i levelében a Bizottság közölte a felperessel, hogy megkezdte a nevének a vitatott listára való felvételével kapcsolatos felülvizsgálatot, és tájékoztatta arról, hogy ez a felülvizsgálat vélhetően még több hónapot vesz igénybe, tekintettel arra, hogy a Bizottság még várja a válaszokat a pontosításokkal kapcsolatos kérelmeire. Ugyanezen levelében a Bizottság ismételten azt javasolta a felperesnek, hogy forduljon törlés iránti kérelemmel az Egyesült Nemzetek ombudsmanjához.

12      2011. június 28‑i levelében a felperes válaszolt a Bizottságnak, és jelezte, hogy az ügy vizsgálatával és a végleges határozat elfogadásával kapcsolatos késlekedés – a magánéletében okozott sérelmekre tekintettel – elfogadhatatlan. Egyúttal magyarázatot követelt erre a késlekedésre.

13      2011. augusztus 26‑i levelében a szankcióbizottság további információkat közölt a Bizottsággal a felperes neve említett bizottság listájára való felvételének indokaival kapcsolatban.

14      2011. október 19‑i levelében a Bizottság közölte a felperessel, hogy még mindig folyamatban van a nevének a vitatott listára való felvételével kapcsolatos felülvizsgálat. Azt is kifejtette, hogy a szankcióbizottság nem sokkal korábban nyújtott számára további, „konkrétabb” információkat az indokolással kapcsolatban (a továbbiakban: az indokok első kiegészítése), jelesül az alábbiakat:

„Mohammed Al‑Ghabra az Egyesült Királyságban élő, és igen sok szélsőségessel kapcsolatban álló jelentős, szélsőséges személy. M. Al‑Ghabra régóta áll rendszeres kapcsolatban az al‑Kaida Pakisztánban működő magas rangú vezetőivel. 2002‑ben találkozott az al‑Kaida műveleti vezetőjével, Faraj Al‑Libivel, aki az al‑Kaida magas rangú parancsnoka, és akit a pakisztáni hatóságok 2005‑ben letartóztattak és akit jelenleg az Egyesült Államokban tartanak fogva. M. Al‑Ghabra egy hétig F. Al‑Libi lakóhelyén tartózkodott. M. Al‑Ghabra továbbá rendszeres kapcsolatban állt az Egyesült Királyságban tartózkodó számos szélsőségessel, és részt vett az Egyesült Királyságban tartózkodó személyek szélsőséges tartalmak terjesztésén keresztüli radikalizálásában.

M. Al‑Ghabra szoros kapcsolatokat tartott fenn a Cachemire Harakat Ul Mujahidin (HuM) militáns csoportjával. Úgy véljük, hogy M. Al‑Ghabra a HuM Kasmírbeli azai kiképzőtáborában 2002‑ben dzsihádista kiképzésben vett részt. Az e táborbeli tartózkodása során M. Al‑Ghabra elsajátította az AK‑47 gépkarabély és a pisztolyok használatát. Úgy véljük továbbá, hogy harcolni akart Kasmírban, de ezt a HuM megakadályozta, mert olyan emberekre volt szüksége, akik pénzeszközök gyűjtése céljából visszatérnek az Egyesült Királyságba. Pakisztáni tartózkodása során M. Al‑Ghabra Haroon Rashid Aswattal is találkozott, akit később – terrorizmussal összefüggő tevékenységek elkövetése miatt – letartóztattak és kitoloncoltak az Egyesült Királyságba. M. Aswatot jelenleg – az Egyesült Államoknak terrorcselekmények miatt való kiadatásáig – az Egyesült Királyságban fogva tartják. Noha M. Al‑Ghabra pénzeszközeit befagyasztották, továbbra is kapcsolatban áll szélsőségesekkel, és továbbra is végez szélsőséges tevékenységeket.

2009 decemberétől M. Al‑Ghabra terrortámadásokat készített elő az Egyesült Királyságban letelepedett vállalkozások ellen, de hiányoztak az ezek kivitelezéséhez szükséges forrásai.

[…]”

15      A Bizottság ugyanebben a levelében pontosította, hogy ezeket az információkat azért közli a felperessel, hogy a felülvizsgálati határozat elfogadása előtt a felperes kifejthesse álláspontját, valamint hogy erre 2011. november 11‑ig van lehetősége.

16      2011. november 10‑i levelében a felperes azzal a céllal válaszolt a Bizottságnak, hogy megcáfolja az indokok első kiegészítésében vele szemben felhozott és – véleménye szerint – többségükben „az indokolásban említettekkel megegyező” újabb információkat, valamint hogy pontosításokat kérjen, valamint hogy kérje az ezen információk alátámasztására szolgáló bizonyítékok közlését.

17      2012. május 17‑i levelében a szankcióbizottság további új információkat közölt a Bizottsággal a felperes neve említett bizottság listájára való felvételének indokaival kapcsolatban.

18      2012. május 29‑i levelében a Bizottság közölte a felperessel, hogy még mindig folyamatban van a nevének a vitatott listára való felvételével kapcsolatos felülvizsgálat. Azt is kifejtette, hogy a szankcióbizottság nem sokkal korábban nyújtott számára további, „konkrétabb” új információkat az indokolással kapcsolatban (a továbbiakban: az indokok második kiegészítése), jelesül az alábbiakat:

„2006 augusztusában M. Al‑Ghabra bizonyos számú tárgyat, köztük a vértanúhalált dicsőítő videókat kapott egy magánszemélytől – akinek személyazonosságát az Egyesült Királyság bírósága AY kezdőbetűkkel anonimizálta –, hogy azokat eljuttassa az al‑Kaida pakisztáni szélsőségeseihez. Ezeket a mártírokkal kapcsolatos videókat az Egyesült Királyságban tartózkodó szélsőségesek hálózatába tartozó olyan magánszemélyek vették fel, akik több támadást készítettek elő az Egyesült Királyságból kiinduló utasszállító repülőgépek ellen. E cselekményeket követően kettejük között Dél‑Afrikában számos találkozóra került sor 2006 áprilisában/májusában – véleményünk szerint – azzal a céllal, hogy az iszlám szélsőségességgel kapcsolatos kérdéseket taglalják.

AY‑t letartóztatták, és vele szemben emberölés bűnszervezetben történő elkövetésének előkészülete és terrorcselekmények előkészülete miatt vádat emeltek, de az eljárás végén felmentették, annak ellenére, hogy a hálózat más tagjait bűnösnek találták és számos bűncselekmény – köztük emberölés bűnszervezetben történő elkövetésének előkészülete, bombamerényletek bűnszervezetben történő elkövetésének előkészülete, valamint terrorcselekmények előkészülete miatt – börtönbüntetésre ítélték.

Felmentését követően AY‑nal szemben felülvizsgálati végzés [»control order«] keretében korlátozó intézkedéseket szabtak ki, és ő továbbra is a az Egyesült Királyság belügy‑minisztériuma által a Terrorism Prevention and Investigation Measures Act 2011 [a terrorizmus megelőzéséről és a nyomozati intézkedésekről szóló, 2011. évi törvény] alapján azzal a megfontolással kiszabott terroristaellenes intézkedések hatálya alá tartozik, hogy alapos okkal feltételezhető, hogy részt vett terrorizmussal összefüggő tevékenységekben, valamint hogy ezek az intézkedések szükségesek annak megakadályozásához, hogy ismételten ilyen tevékenységeket folytasson.”

19      Ugyanezen levelében a Bizottság pontosította, hogy ezeket az információkat azért közölte a felperessel, hogy a felülvizsgálati határozat elfogadása előtt a felperes kifejthesse álláspontját, valamint hogy erre 2012. június 15‑ig van lehetősége.

20      2012. június 20‑i és július 10‑i levelében a felperes válaszolt a Bizottságnak, hogy cáfolja az indokok második kiegészítésében vele szemben felhozott információkat, és hangsúlyozta többek között, hogy azok nem rendelkeznek bizonyító erővel. Azt is kérte a Bizottságtól, hogy – tekintettel a jelentős késlekedésre – zárja le a felülvizsgálatot.

21      A 2013. március 6‑i Ares (2013) 188023. sz., a felperessel 2013. március 11‑én közölt határozatban (a továbbiakban: megtámadott határozat) a Bizottság a felülvizsgálatot követően úgy határozott, hogy a felperes nevét fenntartja a vitatott listán.

22      A Bizottság a megtámadott határozat 5. pontjában jelezte, hogy az indokolásban, valamint az indokok első és második kiegészítésében szereplő információk képezik e határozat „összes indokát”.

23      A Bizottság egyebekben a megtámadott határozat 7. pontjában jelezte, hogy „[a felperes] észrevételeinek figyelembevételét, a szankcióbizottsággal folytatott konzultációt, valamint a pénzeszközök és gazdasági erőforrások 881/2002 rendelet alapján történő befagyasztásával kapcsolatos célkitűzések figyelembevételét követően továbbra is azon a véleményen van, hogy [a felperes nevének a vitatott listára való felvétele] indokolt”. E tekintetben pontosította, hogy „[a felperes] az észrevételekben különösen nem szolgáltatott olyan indokokat, amelyek alapján arra a következtetésre lehetett volna jutni, hogy a vele szemben felhozott állítások nem valósak, de az ezek tagadásának alátámasztására sem hozott fel semmilyen információt”.

24      A Bizottság a megtámadott határozat 9. pontjában jelezte továbbá, hogy a bizonyítási terhet illetően a pénzügyi akció munkacsoport (FATF) által a terrorizmus finanszírozásáról szóló, III. sz. különleges ajánlás értelmező megjegyzésében megfogalmazott kritériumot hajtotta végre, azaz hogy „[valamely magánszemély neve vitatott listára való] felvételének olyan észszerű alapon vagy indokokon kell alapulnia, amelyek miatt gyanítható vagy hihető, hogy a személy […] terrorista vagy hogy a terrorizmust vagy egy terrorista szervezetet finanszíroz”.

 Az eljárás és a felek kérelmei

25      2013. április 23‑án a felperes a jelen kereset megindítása céljából költségmentesség iránti kérelmet nyújtott be, amelyet a T‑248/13 AJ számon vettek nyilvántartásba.

26      A Törvényszék második tanácsának elnöke 2013. október 10‑i végzésével költségmentességet engedélyezett a felperes részére, képviseletének ellátására pedig J. Carey‑t és E. Grievest jelölte ki.

27      A felperes a Törvényszék Hivatalához 2013. november 6‑án benyújtott keresetlevelével megindította a jelen keresetet.

28      A Törvényszék harmadik tanácsának elnöke 2014. május 20‑i végzésével megengedte az Egyesült Királyság és az Európai Unió Tanácsa számára a Bizottság kérelmeinek támogatása végett történő beavatkozást.

29      Az előadó bíró javaslata alapján a Törvényszék (harmadik tanács) úgy határozott, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát, és a Törvényszék eljárási szabályzatának 89. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében írásbeli kérdéseket intézett a felekhez, és felszólította őket, hogy az egyik kérdésre a tárgyalás előtt írásban, a többi kérdésre pedig a tárgyaláson válaszoljanak.

30      2016. január 29‑én a felperes kiegészítő költségmentesség iránti kérelmet nyújtott be.

31      A Törvényszék a felek szóbeli előadásait, valamint az írásban és szóban feltett kérdésekre adott válaszaikat a 2016. február 17‑i tárgyaláson meghallgatta.

32      2016. április 20‑i végzésével a Törvényszék harmadik tanácsának elnöke részben helyt adott a kiegészítő költségmentesség iránti kérelemnek.

33      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        az őt érintő részében semmisítse meg a megtámadott rendeletet;

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

34      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        a keresetnek a megtámadott rendelet megsemmisítésére irányuló részét mint elfogadhatatlant utasítsa el;

–        a keresetet ezt meghaladó részében mint megalapozatlant utasítsa el;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

35      Az Egyesült Királyság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        a keresetnek a megtámadott rendelet megsemmisítésére irányuló részét mint elfogadhatatlant utasítsa el;

–        a kereset fennmaradó részét mint megalapozatlant utasítsa el.

36      A Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék utasítsa el a keresetet.

 A jogkérdésről

 Az elfogadhatóságról

37      Az Egyesült Királyság és a Tanács által támogatott Bizottság azzal érvel, hogy a megsemmisítés iránti jelen kereset nyilvánvalóan elkésett, ennélfogva pedig elfogadhatatlan, amennyiben az a megtámadott rendelet felperest érintő részében való megsemmisítésére irányul.

38      A felperes vitatja ezt az elfogadhatatlansági kifogást.

39      Az EUMSZ 263. cikk hatodik bekezdése értelmében „az e cikkben szabályozott eljárásokat, az esettől függően, az intézkedés kihirdetésétől vagy a felperessel történő közlésétől, illetve ennek hiányában attól a naptól számított két hónapon belül kell megindítani, amikor arról a felperes tudomást szerzett”.

40      A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a megtámadott rendelet megsemmisítése iránti kérelem nyilvánvalóan elkésett, függetlenül attól, hogy a keresetindítási határidő mely eseménnyel indult meg. Feltéve ugyanis egyrészről, hogy ez a határidő a megtámadott rendeletnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzétételével indult meg, elegendő megállapítani, hogy ezt a megsemmisítés iránti keresetet több mint hat évvel ezen időpont után indították meg. Feltéve másrészről, hogy az említett keresetindítási határidő abban az időpontban kezdődött, amikor azt az érdekelttel közölni kellett, illetve – ennek hiányában – azon a napon, amikor arról tudomást szerzett (lásd ebben az értelemben: 2013. április 23‑i Gbagbo és társai kontra Tanács ítélet, C‑478/11 P–C‑482/11 P, EU:C:2013:258, 55–59. pont), meg kell állapítani, hogy a felperes a megtámadott rendeletről legkésőbb 2009. február 13‑án tudomást szerzett, amely időpontban ügyvédein keresztül a Bizottsághoz fordult azzal a céllal, hogy kérje nevének a vitatott listára való felvételével kapcsolatos felülvizsgálatát, valamint hogy vitassa e felvétel jogszerűségét, míg a jelen keresetet megelőző, költségmentesség iránti kérelmet csak 2013. április 23‑án nyújtotta be.

41      A felperes egyébként nem bizonyította és nem is állította az Európai Unió Bírósága alapokmányának 45. cikke értelmében vett olyan előre nem látható körülmények vagy vis maior fennállását, amelyek lehetővé tennék a megtámadott rendelet megsemmisítése iránti kereset megindítására nyitva álló határidő elmulasztása miatti jogvesztés alóli mentesítését.

42      A felperes mindazonáltal azzal érvel, hogy a Törvényszék „rendelkezik hatáskörrel a megtámadott rendelet megsemmisítésére”, amennyiben az eleve „nyilvánvalóan jogellenes”, tekintettel arra, hogy nevének a vitatott listára való eredeti felvétele során semmiféle indokot nem szolgáltattak számára. A felperes – hangsúlyozva, hogy a Törvényszék előtti kereseteknek ténylegeseknek kell lenniük, és hogy azok nem lehetnek illuzórikusak – úgy véli, hogy mindaddig nem tudott védekezni, sem pedig megsemmisítés iránti keresettel a Törvényszékhez fordulni, amíg a Bizottság által vele szemben hivatkozott valamennyi indokot nem közölték vele.

43      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy sem a hatékony bírói jogvédelemhez való jogra, sem pedig a meghallgatáshoz való jogra nincs kihatással az eljárási határidőkkel kapcsolatos uniós szabályozások szigorú alkalmazása, amely az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogbiztonság követelményére, és arra reagál, hogy az igazságszolgáltatásban el kell kerülni minden hátrányos megkülönböztetést vagy önkényes eljárást (lásd: 2015. június 18‑i Ipatau kontra Tanács ítélet, C‑535/14 P, EU:C:2015:407, 14. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

44      A felperest ráadásul semmi nem akadályozta meg abban, hogy a neve vitatott listára való felvételének alapjául szolgáló indokok közlését megelőzően a megtámadott rendelet megsemmisítése iránti, éppen az ezek közlésének hiányán alapuló keresetet nyújtson be.

45      A fentiekből következik, hogy a jelen keresetet mint elfogadhatatlant kell elutasítani, amennyiben az a megtámadott rendelet felperest érintő részében való megsemmisítésére irányul.

 Az ügy érdeméről

46      Keresete alátámasztására a felperes lényegében öt jogalapot hoz fel, amelyek közül az első az észszerű határidő elvének megsértésén alapul, a második annak a kötelezettségnek a megsértésén alapul, amely a Bizottságra hárul annak tényleges értékelése során, hogy a felperes esetében teljesültek‑e a nevének a vitatott listán való fenntartásával kapcsolatos releváns kritériumok, a harmadik a bizonyítási teherrel és a bizonyításfelvétellel kapcsolatos szabályok megsértésén, a negyedik az indokolás hibáin, az ötödik pedig az arányosság elvének megsértésén alapul.

 Az első, az észszerű határidő elvének megsértésére alapított jogalapról

47      A felperes azzal érvel, hogy a megtámadott határozat jogellenes, egyrészről amennyiben az indokolást, valamint az indokok első és második kiegészítését nem közölték vele teljes egészében a megtámadott rendelet elfogadását követő észszerű időn belül, másrészről pedig amennyiben a megtámadott határozatot nem az e közlésre adott válaszként kifejtett észrevételek kézhezvételétől számított észszerű határidőn belül fogadták el, ami megakadályozta, hogy a felperes észszerű határidőn belül a Törvényszékhez forduljon. A Bizottság többek között jogtalanul késleltette az eljárást az indokok első, majd pedig második kiegészítésének közlésével, megsértve a Bíróság ítélkezési gyakorlatát, amely szerint az összes indokot kell „a lehető leghamarabb” közölni.

48      A Tanács által támogatott Bizottság vitatja ezt az érvelést.

49      Amennyiben a felperes azt rója fel a Bizottságnak, hogy az indokolást, valamint az indokok első és második kiegészítését nem közölte vele teljes egészében a megtámadott rendelet elfogadását követő észszerű időn belül, igaz, hogy többek között a 2008. szeptember 3‑i „Kadi I”‑ítélet (C‑402/05 P és C‑415/05 P, EU:C:2008:461) 348. és 349. pontjából kitűnik, hogy amikor az érintett uniós intézmény úgy dönt, hogy a 881/2002 rendelet alapján befagyasztja valamely személy pénzeszközeit, az érintett védelemhez való jogának – különösen a meghallgatáshoz való jogának és a hatékony bírósági jogorvoslathoz való jogának – tiszteletben tartása érdekében köteles közölni vele az ellene felhozott bizonyítékokat, illetve jogot biztosítani a számára arra, hogy ezen intézkedés meghozatalát követően arról észszerű határidőn belül tudomást szerezzen.

50      A jelen ügyben azonban a Törvényszék már megállapította, hogy a felperes pénzeszközeinek befagyasztásáról szóló – a megtámadott rendeletben megnyilvánuló – eredeti határozat megsemmisítése iránti kereset elfogadhatatlan. Mivel a Törvényszék általi felülvizsgálat céljából érvényesen előterjesztett egyetlen határozat egy, a felülvizsgálatra irányuló, 2009. február 13‑i kérelem alapján lefolytatott eljárás végén elfogadott felülvizsgálati határozat, az ezen utóbbit megelőző időszak nem vehető figyelembe azon határidő észszerű jellegének értékelése céljából, amelyen belül ezen utóbbi határozat elfogadására sor került.

51      Ami a 2009. február 13. utáni időszakot illeti, nyilvánvaló, hogy a Bizottság a jelen ügyben az éppen az érdekeltek védelemhez való jogának tiszteletben tartását garantáló eljárás kialakítása céljából a 2008. szeptember 3‑i „Kadi I”‑ítélet (C‑402/05 P és C‑415/05 P, EU:C:2008:461) kihirdetését követően életbe léptetett eljárást alkalmazta. Ezt az eljárást később, 2009. december 26‑tól a 881/2002 rendelet módosításáról szóló, 2009. december 22‑i 1286/2009/EU tanácsi rendelettel (HL 2009. L 346, 42. o.) kodifikálták. A vitatott listára való 2008. szeptember 3. előtti, tehát az említett ítélet kihirdetését megelőző, a felpereséhez hasonló „korábbi felvételekre” a módosított 881/2002 rendelet 7c. cikkében előírt eljárást kell alkalmazni.

52      Elöljáróban meg kell állapítani, hogy sem a 881/2002 rendelet 7c. cikke, sem más uniós jogi szöveg nem ír elő olyan határidőt, amelyen belül a hatáskörrel rendelkező uniós intézménynek a valamely személynek a vitatott listára való felvételével kapcsolatos felülvizsgálati határozatot kell elfogadnia.

53      Ilyen helyzetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy az intézmény által a szóban forgó jogi aktus elfogadására fordított idő „észszerű” jellegét az egyes ügyek összes sajátos körülményének figyelembevételével kell megállapítani, különös tekintettel a jogvitának az érintett szempontjából felmerülő tétjére, az ügy bonyolultságára és az érintett felek magatartására (lásd ebben az értelemben: 2013. február 28‑i Arango Jaramillo és társai kontra EBB ítélet [felülvizsgálat], C‑334/12 RX‑II, EU:C:2013:134, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

54      A jelen ügyben persze igaz, hogy a Bizottság – amint azt megjegyezte –a felperes nevének a vitatott listára való felvételével kapcsolatos, későbbi indokokat akkor közölte a felperessel, amikor azokat megszerezte a szankcióbizottságtól.

55      Az is igaz, hogy a jelen ügyben a Bizottság által hivatkozott különös körülmények – és különösen i. az, hogy az uniós hatóságoknak konzultálniuk kellett az érintett nemzetközi szereplőkkel a Bíróság által a 2008. szeptember 3‑i „Kadi I”‑ítéletben (C‑402/05 P és C‑415/05 P, EU:C:2008:461) megállapított elvek tiszteletben tartása céljából meghozandó intézkedésekről, ii. az, hogy a Bizottságnak előbb be kellett szereznie a szankcióbizottság indokolását, iii. a jelen ügyben szóban forgó nemzetközi szankciók rendszerének jellege és sajátosságai, iv. a szankcióbizottság munkájának különösen érzékeny jellege, valamint v. a 2008. szeptember 3‑i „Kadi I”‑ítélet (C‑402/05 P és C‑415/05 P, EU:C:2008:461) kihirdetését követően a Bizottság által egymással párhuzamosan kezelendő felülvizsgálati kérelmek magas száma – részben magyarázattal szolgálnak az érintett személyek nevének a vitatott listára való felvételével kapcsolatos határozatok felülvizsgálatára irányuló, a 2008. szeptember 3‑i „Kadi I”‑ítélet (C‑402/05 P és C‑415/05 P, EU:C:2008:461) kihirdetését követően sorra kerülő eljárások viszonylag hosszú időtartamára.

56      Mindazonáltal a jelen ügyben ez nem változtat azon, hogy a 2009. február 13‑i felülvizsgálati kérelem időpontja és a 2013. március 6‑i megtámadott határozat elfogadásának időpontja között eltelt, több mint négyévnyi időszak – még a fent említett összes különös körülmény figyelembevétele mellett is – jelentősen meghaladja az ilyen felülvizsgálati eljárás megfelelő lefolytatásához „normálisnak” tekinthető időszakot.

57      E tekintetben megjegyzendő, hogy a 2014. március 21‑i Yusef kontra Bizottság ítéletben (T‑306/10, EU:T:2014:141, 102. pont) a Törvényszék megállapította, hogy „nem megengedhető”, hogy több mint négy évvel a 2008. szeptember 3‑i „Kadi I”‑ítélet (C‑402/05 P és C‑415/05 P, EU:C:2008:461) kihirdetése után a Bizottság még mindig ne legyen képes eleget tenni – adott esetben a szankcióbizottsággal folytatott „megfelelő együttműködés” révén – a Hani El Sayyed Elsebai Yusef ügyének gondos és pártatlan vizsgálatára vonatkozó kötelezettségének. Azt is meg kell állapítani, hogy a nemzetközi szankciók egy másik rendszerére vonatkozó 2015. szeptember 8‑i Ministry of Energy of Iran kontra Tanács ítéletben (T‑564/12, EU:T:2015:599, 71. és 72. pont) a Törvényszék „nyilvánvalóan észszerűtlennek” ítélte a felperes észrevételeire adott válasz több mint tizenöt hónapos időszakát.

58      Ezt az értékelést megerősíti a többi olyan személy ügyében lefolytatott felülvizsgálati eljárás lényegesen rövidebb időtartama, akiknek nevét felvették a vitatott listára és akik keresettel fordultak a Törvényszékhez, holott a fenti 55. pontban felsorolt különös körülmények az ő esetükben is fennálltak. Ily módon a 2015. április 14‑i Ayadi kontra Bizottság ítéletből (T‑527/09 RENV, nem tették közzé, EU:T:2015:205) kitűnik, hogy a Chafiq Ayadira vonatkozó indokolást 2009. június 24‑én közölték vele, hogy 2009. július 23‑án benyújtotta észrevételeit, valamint hogy – felülvizsgálatot követően – a nevének a vitatott listán való fenntartására vonatkozó határozatot 2009. október 13‑án fogadták el. A 2015. október 28‑i Al‑Faqih és társai kontra Bizottság ítéletből (T‑134/11, nem tették közzé, fellebbezés alatt, EU:T:2015:812, 69. pont) az is kitűnik, hogy az érintett felperesek helyzetének felülvizsgálatára kevesebb mint hat hónap alatt került sor.

59      A felperes esetében ez annál is inkább így van, mert a felperes nevének a szankcióbizottság összesített listájára való felvételét megelőző, a Bizottság által 2010. május 10‑én közölt indokok lényegében megegyeznek az Egyesült Királyság hatóságai által a felperessel – az e tagállam általi, ilyen irányú kérelmet alátámasztó információkként – már 2007. június 12‑én közölt indokokkal (lásd a fenti 3. pontot).

60      A Bizottság és a többi szereplő nem hozott fel semmilyen más, a felperes esetében sajátos olyan különös körülményt, amely magyarázatul szolgálhatna a felperes ügyének felülvizsgálatával kapcsolatos eljárás kirívóan hosszú időtartamára.

61      E körülmények között meg kell állapítani az észszerű határidő elvének megsértését.

62      Az észszerű határidő elvének megsértése azonban csak annyiban igazolja a valamely igazgatási eljárás végén hozott határozat megsemmisítését, amennyiben az az érintett védelemhez való jogát is megsértette. Amennyiben ugyanis nem bizonyított, hogy a túlzott időmúlás érintette a személyek eredményes védekezési képességét, az észszerű határidő elve tiszteletben tartásának elmulasztása nincs hatással az igazgatási eljárás érvényességére (lásd ebben az értelemben: 2015. szeptember 8‑i Ministry of Energy of Iran kontra Tanács ítélet, T‑564/12, EU:T:2015:599, 73–77. pont; lásd még ebben az értelemben és analógia útján: 2006. szeptember 21‑i JCB Service kontra Bizottság ítélet, C‑167/04 P, EU:C:2006:594, 72. és 73. pont; 2010. június 25‑i Imperial Chemical Industries kontra Bizottság ítélet, T‑66/01, EBHT, EU:T:2010:255, 109. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

63      Márpedig a felperes a jelen ügyben nem bizonyította – és komolyan nem is állította –, hogy a felülvizsgálati eljárás túlzott időtartama konkrétan sértette azt a képességét, hogy eredményesen védekezzen. A felperes e tekintetben ugyanis a válaszban tisztán hipotetikus megfontolások kifejtésére szorítkozik, azzal érvelve, hogy ha teljes körű indokolást csak évekkel a szóban forgó események után közölnek vele, számára nehezebb kidolgozni védekezését, mivel „előfordulhat”, hogy a mentő körülmények már nem állnak rendelkezésre vagy azokat nehezebb beszerezni, emlékezete idővel halványulni „fog”, továbbá mivel „előfordulhat”, hogy kulcsfontosságú tanúk már nem állnak rendelkezésre vagy nem tudnak hasznos bizonyítékokkal szolgálni.

64      A felperes azon érvét illetően, amely szerint az észszerű határidő túllépése miatt sérült a védelemhez való joga és a hatékony bírói jogvédelemhez való joga, amennyiben indokolással ellátott határozat hiányában nem tudott keresetet indítani a Törvényszék előtt, ezen érv elutasítása céljából elegendő megállapítani, hogy az EUM‑Szerződés 265. cikke előír egy, a kifejezetten a valamely intézmény vétkes mulasztásának elhárítása céljából, intézményi mulasztás megállapítása iránti kereset formájában kialakított jogorvoslatot. 2009. február 13. és 2013. március 6. között tehát a felperes bármikor kérhette volna a Bizottságot, hogy törölje nevét a vitatott listáról, és – amennyiben a Bizottság az EUMSZ 265. cikkben előírt két hónapos időszakon túl sem cselekszik – mulasztás megállapítása iránti keresetet nyújthatott volna be (lásd ebben az értelemben: 2014. március 21‑i Yusef kontra Bizottság ítélet, T‑306/10, EU:T:2014:141, 62., 63. és 68. pont).

65      A felperes tehát – azon jogának sérelme nélkül, hogy az EUMSZ 340. cikk értelmében kérheti annak a kárának megtérítését, amelyet adott esetben amiatt szenvedett el, hogy a Bizottság késedelembe esett kötelezettségeinek teljesítésével kapcsolatban – nem hivatkozhat a szóban forgó késedelemre azzal a céllal, hogy megsemmisíttesse a megtámadott határozatot (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2015. szeptember 8‑i Ministry of Energy of Iran kontra Tanács ítélet, T‑564/12, EU:T:2015:599, 77. pont).

66      A fentiekből következik, hogy az észszerű határidő elvének a jelen ügyben megállapított megsértése nem igazolhatja a megtámadott határozat megsemmisítését, és hogy ezért az első jogalapot mint hatástalant kell elutasítani.

 A második, arra alapított jogalapról, hogy a Bizottság megsértette azt a kötelezettséget, amely rá hárul annak tényleges értékelése során, hogy a felperes esetében teljesültek‑e a nevének a vitatott listán való fenntartásával kapcsolatos releváns kritériumok

67      A felperes azzal érvel, hogy a megtámadott határozat jogellenes, amennyiben a Bizottság megsértette a rá háruló azon kötelezettséget, hogy tényleges értékelje azt, hogy a felperes esetében teljesültek‑e a nevének a vitatott listán való fenntartásával kapcsolatos releváns kritériumok. Ez a jogalap négy részre tagolódik.

–       A második jogalap első részéről

68      Második jogalapjának első részében a felperes – a megtámadott határozat 8. pontjára hivatkozva – azt rója fel a Bizottságnak, hogy nem kísérelte meg megszerezni sem a szankcióbizottságtól, sem a nevének felvételét kérő államtól a vele szemben felhozott állítások alátámasztására szolgáló bizonyítékokat. E körülmények között a Bizottság tisztán formális és mesterséges felülvizsgálatot végzett, mivel a szankcióbizottság által szolgáltatott indokolás megismétlésére szorítkozott, a felperes észrevételeinek a Bizottság általi állítólagos figyelembevétele pedig illuzórikus. A felperes ebben az értelemben a 2014. március 21‑i Yusef kontra Bizottság ítéletben (T‑306/10, EU:T:2014:141, 103. és 104. pont) a Törvényszék által tett megállapításokra hivatkozik. Véleménye szerint a Bizottság úgy fogja fel szerepét, hogy – a szankcióbizottság értékelésével ellentmondásban – soha nem törli személyek nevét a vitatott listáról. A Bizottság – azzal, hogy pusztán átveszi az említett bizottság listáját, hogy megtagadja az azt alátámasztó információk megkövetelését és kritikus értékelését, valamint hogy egy ilyen kritikus értékelés céljából ezután a Törvényszék határozatára hivatkozik – feladja elsődleges felelősségét, amely az volna, hogy saját maga értékelje a vitatott listára való felvétel megalapozottságát.

69      A felperes érvelésére adott válaszhoz figyelembe kell venni az egyrészről a valamely szervezet vagy személy nevének a vitatott listára való felvételére vagy – felülvizsgálatot követően – e listán való fenntartására irányuló eljárás keretében a hatáskörrel rendelkező uniós hatóságokra, a jelen ügyben a Bizottságra, másrészről pedig az említett eljárás végén hozott igazgatási határozat jogszerűségének bírósági felülvizsgálatával összefüggésben az uniós bíróságra háruló kötelezettségeket illetően a Bíróság által a 2013. július 18‑i Bizottság és társai kontra Kadi ítélet (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, a továbbiakban: „Kadi II”‑ítélet, EU:C:2013:518) 104–134. pontjában kimondott valamennyi megfontolást.

70      E megfontolásokból kitűnik, hogy a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog tiszteletben tartása, ugyanúgy mint a jelen ügyben a megfelelő ügyintézés elvének a tiszteletben tartása megköveteli egyrészt a hatáskörrel rendelkező uniós hatóságtól, hogy közölje az érintett személlyel a szankcióbizottság által szolgáltatott azon indokolást, amelyen az említett személy nevének a vitatott listára történő felvételéről vagy azon való fenntartásáról szóló határozat alapul, hogy tegye lehetővé számára az ezzel kapcsolatos észrevételei érdemi ismertetését, valamint hogy gondosan és pártatlanul vizsgálja meg az állítólagos indokok megalapozottságát az e személy által megfogalmazott észrevételek és szolgáltatott esetleges mentő bizonyítékok fényében (2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 135. pont).

71      Az említett jogok és az említett elv tiszteletben tartása magában foglalja másrészt azt, hogy – bíróság előtt történő vitatás esetén – az uniós bíróság felülvizsgálja különösen a szankcióbizottság által szolgáltatott indokolásban hivatkozott indokok kellően pontos és konkrét jellegét, valamint adott esetben az érintett indokhoz kapcsolódó tények valóságosságának bizonyított jellegét a közölt információk fényében (2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 136. pont).

72      Ellenben az, hogy a hatáskörrel rendelkező uniós hatóság nem teszi hozzáférhetővé az érintett személy számára, valamint a későbbiekben az uniós bíróság számára a kizárólag a szankcióbizottság vagy az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) érintett tagjának birtokában lévő olyan információkat vagy bizonyítékokat, amelyek a szóban forgó határozat alapjául szolgáló indokolásban szerepelnek, mint ilyen nem alapozhatja meg ugyanezen jogok és ugyanezen elv megsértésének megállapítását. Mindazonáltal ilyen helyzetben az uniós bíróság – amelyet a szankcióbizottság által szolgáltatott indokolásban szereplő indokok ténybeli megalapozottságának ellenőrzésére kértek, figyelembe véve az érintett személy által esetlegesen szolgáltatott észrevételeket és mentő körülményeket, valamint a hatáskörrel rendelkező uniós hatóságnak az ezen észrevételekre adott válaszát – nem rendelkezik kiegészítő információkkal vagy bizonyítékokkal. Következésképpen amennyiben lehetetlen ezen indokok megalapozottságát megállapítania, azok nem szolgálhatnak a felvételről szóló megtámadott határozat alapjaként (2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 137. pont).

73      Mindezek felidézésére tekintettel, valamint ezen elvek tükrében a második jogalap első részét mint megalapozatlant kell elutasítani. Konkrétan a 2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518) 107. pontjából kitűnik, hogy a Bizottság határozatának a szankcióbizottság által szolgáltatott indokoláson kell alapulnia, és hogy – ezzel szemben – ebben a szakaszban nincs előírás arra vonatkozóan, hogy az említett bizottság spontán módon a Bizottság rendelkezésére bocsásson – különösen a Bizottság határozatának elfogadása érdekében – az indokoláson kívül más információkat. Emellett a 2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518) 108. pontjából kitűnik, hogy az 1286/2009 rendelettel módosított 881/2002 rendelet 7c. cikkében e tekintetben előírt eljárást – amely értelmében „kizárólag” a szankcióbizottság által szolgáltatott indokolást kell az érintettel közölni – a Bíróság megvizsgálta, és megállapította annak érvényességét, vagy legalábbis nem fogalmazott meg kritikát azzal szemben.

74      A 2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518) 114. és 115. pontjában a Bíróság persze pontosította, hogy az állítólagos indokok megalapozottságának gondos és pártatlan vizsgálatára irányuló kötelezettsége alapján a Bizottság feladata értékelni azt, hogy – tekintettel többek között az érdekelt által megfogalmazott észrevételek tartalmára – szükséges‑e kérni a szankcióbizottság együttműködését további információk vagy bizonyítékok közlése céljából.

75      Márpedig – amint az a megtámadott határozat 2–4. pontjából kitűnik – a jelen ügyben éppen ezt az eljárást alkalmazták, tekintettel arra, hogy a Bizottság az említett határozat útján azt követően döntött a felperes nevének a vitatott listán való fenntartásáról, hogy közölte észrevételeit a szankcióbizottsággal, két alkalommal kérte e bizottság együttműködését, hogy reagálhasson ezen észrevételekre, és következésképpen elérte, hogy az indokok első és második kiegészítése formájában további információkat vagy bizonyítékokat közöljenek vele (lásd ebben az értelemben: 2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 115. pont). Az sem vitatott, hogy a Bizottság közölte a felperessel a szankcióbizottság által szolgáltatott indokolást, valamint az indokok első és második kiegészítését, amelyek alapján ráadásul a felperes és a Bizottság között észrevételek újabb cseréire került sor.

76      A Bizottsággal szemben ugyanakkor a jelen ügyben nem hozható fel kifogásként – kizárólag a 2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518) 114. pontja alapján –, hogy a megtámadott határozat elfogadását eredményező igazgatási eljárás során nem szerezte meg a szankcióbizottságtól vagy a felperes nevének felvételét kérő államtól a felperessel szemben felhozott állításokat alátámasztó információkat vagy bizonyítékokat, ekként pedig hogy az állítólagos indokok megalapozottságának „tisztán formális és mesterséges” felülvizsgálatát végezte el az indokolással kapcsolatban az érdekelt által megfogalmazott észrevételek tükrében.

77      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518) alapjául szolgáló ügyben, és ellentétben a jelen ügybeli tényállással, a Bizottság meg sem próbált megszerezni a szankcióbizottságtól vagy a felperes nevének felvételét kérő államtól a szankcióbizottság által szolgáltatott indokolásban Yassin Abdullah Kadival szemben megfogalmazott állítások alátámasztására alkalmas semmiféle információt vagy bizonyítékot. A Bíróság azonban nem emiatt hagyta helyben a vitatott rendelet megsemmisítését, hanem azért, mert az e rendelet jogszerűségével kapcsolatban általa lefolytatott bírósági felülvizsgálat keretében nyilvánvalóvá vált számára, hogy az említett állítások egyike sem igazolhatja Y. A. Kadival szemben korlátozó intézkedések uniós szinten történő elfogadását, mégpedig vagy az indokolás elégtelensége, vagy az érintett személy általi részletes tagadással szemben az érintett indokot alátámasztó információk vagy bizonyítékok hiánya miatt (ezen állítások elemzése tekintetében lásd: 2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet [C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518] 151–162. pont, az általános következtetés tekintetében lásd: ugyanezen ítélet 163. pontja).

78      A Bíróság – éppen ellenkezőleg – a 2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítéletben (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518) megállapította, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésére vonatkozó megállapítását a Bizottságnak az érintett neve vitatott listán való fenntartásának indokaira vonatkozó információknak és bizonyítékoknak Y. A. Kadival, valamint a Törvényszékkel való közlésének hiányára alapozta, mivel a Bizottság nem rendelkezett ezen információkkal és bizonyítékokkal (2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 138. és 139. pont).

79      Ennélfogva a Bíróság által a 2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítéletben (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518) kialakított elvekkel összeegyeztethetetlen lenne a jelen ügyben azon az alapon elmarasztalni a Bizottságot, hogy állítólagosan elmulasztotta teljesíteni a felperessel szemben felhozott indokok megalapozottságának gondos és pártatlan vizsgálatára irányuló kötelezettségét, vagy akár amiatt, hogy elmulasztotta beszerezni a szankcióbizottságtól azokat az információkat vagy bizonyítékokat, amelyek lehetővé tették volna számára a gondos és pártatlan vizsgálattal kapcsolatos e kötelezettségének teljesítését, amikor az említett ítélet alapjául szolgáló ügybeliekhez hasonló körülmények között a Bíróság nem állapította meg, hogy a Bizottság megsértette volna az említett kötelezettségét, sem pedig – még általánosabban – a védelemhez való jogot.

80      Egyebekben az ügy egyetlen irata alapján sem lehet azt állítani, hogy a megtámadott határozat elfogadása előtt a Bizottság nem vizsgálta volna meg gondosan és pártatlanul a rendelkezésére álló valamennyi információt, köztük a felperes észrevételeit. A megtámadott határozat 7. pontjában jelzetteknek megfelelően a Bizottságnak továbbra is az volt a meggyőződése, hogy a felperes nevének a vitatott listára való felvétele indokolt, tekintettel többek között arra, hogy az érdekelt nem szolgált semmiféle, a vele szemben felhozott állítások helytállóságának megkérdőjelezésére alkalmas indokkal.

81      Ami a 2014. március 21‑i Yusef kontra Bizottság ítéletre (T‑306/10, EU:T:2014:141) alapított érvet illeti, azt el kell utasítani, mivel ennek az ügynek a tényállása és körülményei nem azonosak az említett ügybeliekkel. Az említett ítélet alapjául szolgáló ügyben nem volt „vitás” (lásd ezen ítélet 94. pontját), hogy a Bíróság által a 2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítéletben (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518) kialakított elvek és garanciák egyikét sem biztosították az érdekelt számára a kereset benyújtásáig, valamint hogy a Bizottság a mulasztást az eljárás szóbeli szakaszának lezárásáig nem pótolta (az említett ítélet 100. pontja). Ráadásul a tárgyaláson tett kijelentései szerint (ugyanezen ítélet 103. pontja) a Bizottság továbbra is fenntartotta, hogy szerinte őt szigorúan kötik a szankcióbizottság értékelései, és e tekintetben egyáltalán nem rendelkezik önálló mérlegelési mozgástérrel, ellentétben a Bíróság által a 2008. szeptember 3‑i „Kadi I”‑ítéletben (C‑402/05 P és C‑415/05 P, EU:C:2008:461) és a 2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítéletben (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 114., 115. és 135. pont) kimondott elvekkel. A Törvényszék ebből azt a következtetést vonta le, hogy a Bizottság a H. Yusef ügyére vonatkozó felülvizsgálati eljárás alkalmazásával pusztán formális és mesterséges módon óhajtja orvosolni a Bíróság által a 2008. szeptember 3‑i „Kadi I”‑ítéletben (C‑402/05 P és C‑415/05 P, EU:C:2008:461) megállapítottakkal azonos jellegű szabálytalanságokat. A jelen ügyben – éppen ellenkezőleg – a Bizottság jelezte a tárgyaláson, hogy hajlandó volt szembehelyezkedni a szankcióbizottság állításaival abban az esetben, ha azok számára nyilvánvalóan téveseknek tűnnek, vagy ha azoknak az érdekelt által előterjesztett mentő körülmények ellentmondanak.

82      A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy a második jogalap első részét mint megalapozatlant kell elutasítani.

–       A második jogalap második részéről

[omissis]

–       A második jogalap harmadik részéről

89      Második jogalapjának harmadik részében a felperes azt rója fel a Bizottságnak, hogy nem értékelte azt, hogy a vele szemben a szankcióbizottság által felhozott állítások kínzás révén megszerzett adatokon alapulnak‑e, holott erre a tényezőre a 2010. június 28‑i levelében hivatkozott. Nem lehet indokolt a Bizottság által hivatkozott azon vélelem, amely szerint a szankcióbizottság nem támaszkodik ilyen adatokra. Az Egyesült Nemzetek ombudsmanjának hivatala honlapján egyebekben elismeri, hogy előfordulhat, hogy a valamely név felvételét kérő bizonyos államok titkosszolgálatai ily módon torzított információkat alkalmaznak. A jelen ügyben a felperes úgy véli, „lehetséges”, hogy a rá vonatkozó információkat az Egyesült Államokban vagy Pakisztánban fogva tartott olyan személyektől szerezték, akikkel szemben a kínzással egyenértékű kényszerítő intézkedéseket alkalmazhattak. Így megemlíti, hogy Faraj Al‑Libit 2005. május 2‑án Pakisztánban elfogták ennek az országnak a titkosszolgálatai, majd pedig elszállították az Egyesült Államokba és titkos helyeken tartották fogva, majd végül Guantánamóba szállították. Márpedig a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának 2007. február 14‑i jelentése szerint a Guantánamóban fogva tartott tizennégy személy – köztük F. Al‑Libi – számolt be a kínzás valamely formájának minősülő bánásmódokról és vallatási technikákról.

90      Az Egyesült Királyság és a Tanács által támogatott Bizottság vitatja ezen érvelést.

91      E tekintetben meg kell állapítani, hogy 2010. június 28‑i levelében a felperes nem terjesztett elő semmiféle olyan pontos állítást – de még csak valószínű indokot sem –, amely szerint az indokolásban szereplő bizonyos információkat kínzással szerezték volna. Ebben a levélben mindössze annak „megerősítését” kérte, hogy „az Európai Bizottság megtette az arról való meggyőződéshez szükséges intézkedéseket, hogy egyetlen olyan információt sem szereztek kínzással, amelyre indokolását alapítja”.

92      A Bizottság helytállóan véli úgy, hogy hasonló körülmények között észszerű arra a vélelemre helyezkedni, amely szerint a szankcióbizottság nem támaszkodik kínzással szerzett bizonyítékokra. A felperes állításával ellentétben a Bizottság ily módon ugyanazt a kritériumot alkalmazza, amelyet az Egyesült Nemzetek ombudsmanjának hivatala léptetett életbe, amikor először is azt vizsgálja, hogy „elegendő információ áll‑e rendelkezésre ahhoz, hogy észszerű módon hitelt lehessen adni a kínzással kapcsolatos állításnak”, amint az a honlapjáról kiderül.

93      A jelen ügyben az ügy egyetlen irata alapján sem lehet hitelt adni egy ilyen állításnak a felperessel szemben felhozott információkkal kapcsolatban. Még konkrétabban: nem tűnik úgy, hogy az iratokban szereplő bármely információt is Faraj Al‑Libihez, illetve Guantánamóban vagy Pakisztánban fogva tartott bármely más személyhez lehetne kötni.

94      E tekintetben az Egyesült Királyság – helytállóan – azt is megjegyzi, hogy a Bizottság által előterjesztett bizonyítékok jó része az Egyesült Királyság olyan bíróságai által hozott bírósági határozatokon alapul, amelyek – az A and others v Secretary of State for the Home Department (No 2) [2006] 2 A. C. 221. számú határozatban a House of Lords (Lordok Háza, Egyesült Királyság) által kimondott ajánlásoknak megfelelően – kötelesek voltak vizsgálni azt a kérdést, hogy kínzás alkalmazásával kapcsolatos állításokat fogalmaztak‑e meg előttük.

95      A felperes által az FCO határozata – amelyben megtagadja a felperes azon kérését, hogy felszólítsa a szankcióbizottságot nevének az e bizottság listájáról való törlésére – ellen benyújtott keresettel összefüggésben a High Court of Justice (England & Wales), Queen’s Bench Division (Administrative Court) (legfelsőbb bíróság [Anglia és Wales], Queen’s Bench kollégium [közigazgatási tanács], a továbbiakban: High Court) előtt az FCO által előterjesztett ellenkérelemből egyébként kitűnik, hogy ezen eljárás során a felperes tűnődött azon is, hogy a vele szemben felhozott bizonyos bizonyítékok F. Al‑Libinek a pakisztáni vagy amerikai hírszerző szolgálatok általi kihallgatásából származnak‑e. Az FCO ugyanezen eljárás során jelezte, hogy a felperessel szemben felhozott egyetlen állítás sem fogva tartottak kihallgatásán alapul. Mivel a felperes később elállt a keresettől, a High Courtnak nem nyílt alkalma ezt a kérdést megerősíteni. Az ellenkezőjére utaló bármiféle jelzés hiányában ugyanakkor nincs indok megkérdőjelezni az FCO állítását.

96      Ily módon a második jogalap harmadik része teljes mértékben megalapozatlannak tűnik.

–       A második jogalap negyedik részéről

[omissis]

 A harmadik, a bizonyítási teherrel és a bizonyítás megkövetelt szintjével kapcsolatos szabályok megsértésére alapított jogalapról

100    A felperes azzal érvel, hogy a megtámadott határozat jogellenes, amennyiben a Bizottság megsértette a bizonyítási teherrel és a bizonyítás megkövetelt szintjével kapcsolatos szabályokat. Ez a jogalap két részre tagolódik.

–       A harmadik jogalap első részéről

101    Harmadik jogalapjának első részében a felperes azzal érvel, hogy – amint az a megtámadott határozat 7. pontjából kitűnik – a Bizottság megfordította a bizonyítás terhét, hogy az őt terhelje, megsértve ezzel a Bíróság azon ítélkezési gyakorlatát (2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 121. pont), amely szerint – a bíróság előtti vitatás esetén – a hatáskörrel rendelkező uniós hatóságnak kell az érintett személlyel szemben felhozott indokok megalapozottságát bizonyítani és nem az érintett személynek kell az említett indokok megalapozottságának hiányára vonatkozó negatív bizonyítékot szolgáltatni.

102    Ez az érvelés azonban a valamely meghatározott személy nevének a vitatott listára való felvételéről vagy azon való fenntartásáról szóló határozat alapjául szolgáló indokok felülvizsgálatára irányuló eljárás keretében a bizonyítás terhe tekintetében a 2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518) értelmében a Bizottságra háruló kötelezettségek téves értelmezésén alapul.

103    Amint arra ugyanis a Bizottság helytállóan rámutat, a vitatott listára való felvételről szóló határozatok felülvizsgálatának igazgatási szakaszában általa alkalmazandó, a 2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518) 111–116. pontjában meghatározott „jogi teszt” különbözik a bírósági felülvizsgálat szakaszában alkalmazandó, az említett ítélet 117–134. pontjában meghatározottól.

104    Ily módon, noha a bizonyítási teher vitathatatlanul a Bizottságra hárul, a felülvizsgálati eljárás szakaszában ezzel nem kell foglalkoznia, hanem csak a felülvizsgálatot követő fenntartásról szóló határozata bírósági felülvizsgálatára irányuló eljárás későbbi szakaszában. Ez egyértelműen kitűnik a 2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518) 121. pontjából, amely a Bíróság által az ezen ítélet 117. pontjától kezdve a „bírósági eljárásra” vonatkozóan kifejtett általános jellegű megfontolások részét képezi.

105    Még konkrétabban – és amint azt a Bizottság is megjegyzi – a valamely érdekelt személy kérésére általa elvégzendő felülvizsgálat kiindulópontját a szankcióbizottság által az indokolásában kimondott és magát az uniós jogi aktus indokolásának alapját képező megállapítások képezik. Ha ez az indokolás elegendően pontos és konkrét, a Bizottság – az érdekelt nevének a vitatott listára való felvételéről vagy az azon való fenntartásáról szóló határozat alapjául szolgáló indokok jogszerűségének és megalapozottságának bírósági felülvizsgálata során végső soron rá háruló bizonyítási teher sérelme nélkül – nem követ el hibát, amikor úgy véli, hogy főszabály szerint csak akkor kérdőjelezheti azt meg, ha az érdekelt a szóban forgó megállapításokat megdöntő konkrét és részletes bizonyítékokat szolgáltat.

106    A Bizottság a jelen ügyben megfelelően tiszteletben tartotta ezeket az elveket, amint az a megtámadott határozat 7. pontjából kitűnik, amely pont elejét a fenti 23. pont idézi. A 7. pont többi részében a Bizottság egyébként nem annak megállapítására szorítkozott, hogy a felperes nem szolgált a vele szemben felhozott állítások helytállóságának megkérdőjelezésére alkalmas semmiféle indokkal. Többek között elvégezte a felperes által előadott bizonyos tagadások tényszerű és részletes elemzését, hogy azután megállapítsa azok relevanciájának vagy hitelességének hiányát.

107    Következésképpen a harmadik jogalap első része megalapozatlan.

–       A harmadik jogalap második részéről

108    Harmadik jogalapjának második részében a felperes azzal érvel, hogy nem releváns, és mindenesetre téves a bizonyításnak a megtámadott határozat 9. pontjában a FATF által megkövetelt szintjére, azaz arra való hivatkozás, hogy „alapos gyanú áll fenn vagy észszerű indokok alapján feltételezhető”, tekintettel arra, hogy a Bíróság a 2013. július 18‑i „Kadi II”-ítéletben (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518) „kellően biztos ténybeli alapot” követelt meg. Az említett ítéletnek a Bizottság és az Egyesült Királyság által hivatkozott 149. pontját illetően a felperes előadja, hogy az nem vonja kétségbe ezt a követelményt, valamint hogy nem ez rögzíti a meghatározó jogi kritériumot. A terrorizmus megelőzéséről és a nyomozati intézkedésekről szóló, 2011. évi törvény elfogadásakor maga az Egyesült Királyság tekintett el az „alapos gyanú fennállására” vonatkozó kritériumtól, a szigorúbb, „észszerű indokok alapján feltételezhető” kritérium javára.

109    A válaszban a felperes egyébként kitart amellett, hogy a korlátozó intézkedések súlyos hatást gyakorolnak az érdekeltekre, ami – az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikke és az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 6. cikke megsértésével kapcsolatos kockázat elkerülése érdekében – szigorú bizonyítási szintet indokolna. Ezzel összefüggésben a felperes előadja, hogy a bizonyítás megkövetelt szintjét gyakorlatilag lehetetlen megkülönböztetni a büntetőügyekben megkövetelttől, noha a szóban forgó eljárás nem szigorúan büntetőjogi jellegű. Arra kéri a Törvényszéket, hogy a labdarúgáshoz köthető erőszakban való részvétellel kapcsolatban mutatkozó állítólagos hajlamai miatt utazási tilalom hatálya alá vont személy ügyében a Court of Appeal (England & Wales) (fellebbviteli bíróság [Anglia és Wales]) által a Gough and Another v. Chief Constable of Derbyshire [2002] EWCA Civ 351. számú ítéletben alkalmazott megközelítést fogadja el.

110    Ami ezt az érvelést illeti, az említett jogalap első részének vizsgálatával összefüggésben kifejtett megfontolásokat kell értelemszerűen alkalmazni. Azaz a bizonyítás megkövetelt szintjének kérdése csak a valamely személy nevének a vitatott listára való felvételéről vagy – felülvizsgálatot követően – az azon való fenntartásáról szóló határozat alapjául szolgáló indokok jogszerűsége és megalapozottsága bírósági felülvizsgálatának szakaszában merül fel.

111    E tekintetben kizárólag a Törvényszék feladata meggyőződni arról, hogy a megtámadott határozat „kellően biztos ténybeli alappal rendelkezik” (2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 119. pont), mégpedig annak ellenőrzésével, hogy az indokolásban szereplő állítólagos tények „megalapozottak‑e” (2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 122. pont), ennélfogva pedig, hogy ténylegesen „bizonyítottak‑e” (2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 136. pont).

112    E körülmények között a jelen jogalap második részét eleve mint hatástalant lehet elutasítani, mivel a bizonyítás megkövetelt szintjének meghatározásával vagy annak végrehajtásával kapcsolatban a Bizottság általi esetlegesen téves jogalkalmazás önmagában nem indokolhatja a megtámadott határozat megsemmisítését, ha az egyébként megfelel a bizonyítással kapcsolatban az előző pontban kimondott feltételeknek, amit a negyedik jogalap vizsgálata keretében a Törvényszéknek kell vizsgálnia.

113    A Bizottság mindenesetre nem követett el hibát, amikor a megtámadott határozat 9. pontjában a FATF által a terrorizmus finanszírozásáról szóló, III. sz. különleges ajánlás értelmező megjegyzésében megfogalmazott operatív kritériumra, azaz arra hivatkozott, hogy valamely személy neve vitatott listára való felvételének, következésképpen pedig pénzeszközei befagyasztásának „észszerű indokokon vagy annak alapos gyanúján vagy feltételezhetőségén” kell alapulnia, hogy „e pénzeszközök vagy más javak terrorista tevékenységek finanszírozására szolgálhatnak”, ennélfogva a bizonyításnak ez a szintje megfelel a Bíróság által a 2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítéletben (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518) megfogalmazott kritériumoknak.

114    Persze úgy tűnik, hogy ez a kritérium nem mentes a kétértelműségtől, mivel a „gyanú” és a „feltételezés” eltérő szellemi műveletek, amelyek a meggyőződés különböző fokaira utalnak.

115    Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy a Bíróság a 2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítéletben (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518) az érdekelttel szemben felhozott különös ok megalapozottságának vizsgálata során az e két lehetséges bizonyítási szint közül a kevésbé szigorúnak, azaz a gyanúnak az alkalmazását juttatta érvényre.

116    A Bíróság ugyanis a 2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518) 149. pontjában pontosította, hogy a vitatott listára való felvétel indokai alapulhatnak „terroristatevékenységekben való részvétel gyanúján, e gyanúk megalapozottsága ellenőrzésének sérelme nélkül”. Az említett ítélet 162. pontjára tekintettel hozzá kell fűzni, hogy ahhoz, hogy valamely személlyel szemben érvényesen fel lehessen hozni a terrorista tevékenységekben való részvétel gyanúját, az ezt alátámasztó információkat vagy bizonyítékokat kell előterjeszteni, amit eseti alapon kell értékelni.

117    Noha ez a megfogalmazás nem kérdőjelezi meg a 2013. július 18‑i „Kadi II”-ítélet (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518) 119. pontjában általánosságban megfogalmazott „kellően biztos ténybeli alap” követelményét, el kell ismerni, hogy ez a követelmény teljesülhet az „alapos gyanú fennállására” vonatkozó kritérium alkalmazásával, ha a gyanút elegendő információ vagy bizonyíték támasztja alá, mivel azt a Bíróság az említett ítélet 149–162. pontjában alkalmazta.

118    Ami azt a körülményt illeti, hogy az Egyesült Királyság a terrorizmus megelőzéséről és a nyomozati intézkedésekről szóló, 2011. évi törvény elfogadásakor eltekintett az „alapos gyanú fennállására” vonatkozó kritériumtól, a szigorúbb, „észszerű indokok alapján feltételezhető” kritérium javára, ez egyáltalán nem releváns. Éppen ellenkezőleg: az „alapos gyanú fennállására” vonatkozó kritérium – ha a gyanút elegendő információ vagy bizonyíték támasztja alá – megfelelőnek tűnik a 881/2002 rendeletben, a FATF ajánlásaiban, valamint a Biztonsági Tanács releváns határozataiban, különösen a 2014. június 17‑i 2161 (2014). sz. határozat 11. pontjában szereplőkhöz hasonló körülmények között. A Youssef v. Secretary of State for Foreign & Commonwealth Affairs [2013] EWCA Civ 1302 [2014] 2 WLR 1082. számú ügyben a Court of Appeal (England & Wales) (fellebbviteli bíróság) ugyanerre az álláspontra helyezkedett.

119    A fenti megfontolásokra tekintettel szintén csak elutasítani lehet a felperesnek azt az érvelését, amely szerint az ügyben hasonló körülmények között a bizonyítás megkövetelt szintjét gyakorlatilag lehetetlen megkülönböztetni a büntetőügyekben megkövetelttől, azaz „az észszerű kétségen felül” szintjétől. Ráadásul a 2008. szeptember 3‑i „Kadi I”‑ítélet (C‑402/05 P és C‑415/05 P, EU:C:2008:461) óta állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a jelen ügybelihez hasonló korlátozó intézkedések nem büntetőjogi jellegűek. Márpedig a korlátozó intézkedések nem büntető, hanem megelőző jellege szükségszerűen befolyásolja a Bizottságtól elvárható bizonyítás jellegét, módját és intenzitását (Bot főtanácsnok Anbouba kontra Tanács ügyre vonatkozó indítványa, C‑605/13 P és C‑630/13 P, EU:C:2015:2, 111. pont).

120    Az e tekintetben a válaszban kifejtett érvelést illetően az Egyesült Királyság által támogatott Bizottság helytállóan adja elő, hogy a hatáskörrel rendelkező angol bíróságok a jelen ügybelihez hasonló megelőző intézkedéseket illetően elvetették a Gough and Another v Chief Constable of Derbyshire [2002] EWCA Civ 351. számú ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyben elfogadott kvázi büntetőjogi kritériumot. Az Egyesült Nemzetek szintjén elhatározott intézkedések végrehajtását illetően, a Secretary of State for the Home Department v. MB [2006] EWCA Civ 1140, [2007] QB 415. számú és a Youssef v. Secretary of State for Foreign & Commonwealth Affairs [2013] EWCA Civ 1302 [2014] 2 WLR 1082. számú ügyben a Court of Appeal (England & Wales) (fellebbviteli bíróság) által megállapított, az angol jogban alkalmazott helytálló megközelítés az „észszerű gyanú” (azaz az esetlegesen gyanút keltő tényezők fennállásának) tesztjén alapul.

121    A fenti megfontolások összességéből következik, hogy a harmadik jogalapot el kell utasítani.

 A negyedik, az indokolás hibáira alapított jogalapról

122    Ezt a jogalapot – új információknak és bizonyítékoknak az eljárás során történő közlését követően – a felperes jelentős mértékben kiterjesztette.

123    A felperes a keresetben lényegében azzal érvelt, hogy a megtámadott határozat érdemi szempontból jogellenes, amennyiben először is a vele szemben felhozott állítások nem bizonyítottak; másodszor, bizonyos állítások nem voltak elegendően pontosak ahhoz, hogy azokat sikeresen vitathassa; harmadszor, bizonyos állítások olyan régiek vagy olyan homályosak voltak, hogy nem mutatnak racionális kapcsolatot a releváns kritériumokkal; negyedszer pedig, bizonyos állításoknak ellentmondtak a mentő körülmények.

124    Ellenkérelmében az Egyesült Királyság és a Tanács által támogatott Bizottság azzal érvelt, hogy a vitatott listára való felvételnek a felperessel közölt indokai elegendően pontosak, részletesek, különösek és konkrétak voltak az ítélkezési gyakorlat (2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 116., 130. és 142–149. pont) értelmében, valamint hogy megfeleltek az indokolási követelménynek (2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 102. és 116. pont).

125    A Bizottság egyebekben a valamely személy nevének a vitatott listára való felvételéről vagy – felülvizsgálatot követően – az azon való fenntartásáról szóló határozatok jogszerűségének bírósági felülvizsgálatával kapcsolatos folyamatra, konkrétabban az ilyen határozatokat alátámasztó indokolásban szereplő ténybeli állítások uniós bíróság általi ellenőrzésére vonatkozóan a Bíróság által a 2013. július 18‑i „Kadi II”-ítéletben (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 117., 119–122. pont) kimondott bizonyos elvekre hivatkozott.

126    A Bizottság ezután kifejtette, hogy a megfelelő igazságszolgáltatás érdekében és tekintettel a felperes által indított keresetre „úgy határozott, hogy nem szorítkozik a megtámadott határozatnak [kizárólag] az igazgatási eljárással összefüggő elemek alapján való megvédésére, hanem hogy az EUMSZ 220. cikk (1) bekezdésében említett, megfelelő együttműködés szellemében a szankcióbizottsághoz […], valamint az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében előírt, jóhiszemű együttműködés elvének megfelelően az Egyesült Királyság – mint a felperes nevének a [szankcióbizottság] listájára való felvételét javasló ENSZ‑tag – hatóságaihoz fog fordulni”.

127    E kapcsolatfelvételek eredményeként a Bizottság az ellenkérelem B.4. mellékleteként előterjesztett egyfelől egy levelet, amelyet a szankcióbizottság 2014. január 20‑án írt azzal a céllal, hogy tájékoztassa a Bizottságot arról, hogy a listára való felvételek éves felülvizsgálata keretében felülvizsgálta a felperes nevének felvételét, és úgy ítélte meg, hogy az továbbra is célszerű.

128    A Bizottság másfelől – az ellenkérelem B.5. mellékleteként – egy sor részletes információt és bizonyítékot terjesztett elő, amelyeket az Egyesült Királyság hatóságai továbbítottak számára, és – e hatóságokkal szoros együttműködésben – úgy határozott, hogy azokat átadja a Törvényszék számára, hogy az meggyőződhessen arról, hogy a megtámadott határozatot valóban kellően biztos ténybeli alapon fogadták el, legalábbis a vitatott listára való felvétel bizonyos indokait illetően (2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 130. pont). Az Egyesült Királyság szerint ezek az információk és bizonyítékok tartalmazzák a felperes nevének a szankcióbizottság listájára való felvételével és az azon való fenntartásával kapcsolatban ehhez a bizottsághoz intézett javaslatának alátámasztásaként felhozott elemeket.

129    Ezek egy, az ezen eljárás céljából 2014. március 18‑án készült és az FCO terrorizmus elleni küzdelemmel foglalkozó osztályának vezetője által aláírt hivatalos írásbeli nyilatkozatot („first statement”, a továbbiakban: hivatalos nyilatkozat), valamint bizonyítási célokat szolgáló bizonyos számú dokumentumokat tartalmaztak. Amint az a hivatalos nyilatkozat 12–14. pontjából kitűnik, a nyilatkozat az Egyesült Királyságnak a nemzetbiztonság megóvásával megbízott hírszerzési és belbiztonsági szolgálata, a Security Service (biztonsági szolgálat; a továbbiakban: Security Service) véleményén és értékelésén alapul.

130    A válaszban a felperes kifogásolja az ellenkérelem B.5. mellékletében előterjesztett azon új állítások, pontosítások és bizonyítékok felhozatalát, amelyekre a megtámadott határozat elfogadását megelőzően nem hivatkoztak és amelyeket annak elfogadása során sem vettek figyelembe, kifogásolja továbbá azoknak a Törvényszék általi figyelembevételét. Azzal érvel, hogy a 2008. szeptember 3‑i „Kadi I”‑ítéletben (C‑402/05 P és C‑415/05 P, EU:C:2008:461) és a 2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítéletben (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 115. pont) a Bíróság által kimondott elvek értelmében a Bizottságnak – ahhoz, hogy tiszteletben tartsa a felperes védelemhez való és bírósághoz forduláshoz való jogát – az összes ilyen további információt követelnie kellett volna a szankcióbizottságtól vagy az érintett tagállamtól, és azokat vele „rögtön az elején” közölnie kellett volna. A felperes szerint ezen információk teljes körű közlése nem bírósági eljárás megindításának függvénye, hanem azt minden esetben meg kell előznie, hogy garantálni tudja a védelemhez való jogot.

131    A felperes egyebekben előadja, hogy a 2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítéletben (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518) a Bíróság egyértelműen jelezte, hogy be kell szereznie valamennyi hivatkozott bizalmas információt, valamint hogy ekkor majd ő maga fog határozni arról, hogy – a 2013. június 4‑i ZZ‑ítéletben (C‑300/11, EU:C:2013:36) kimondott elveknek megfelelően – mit kell közölni az érdekelttel. A jelen ügyben az Egyesült Királyság a Törvényszék valamennyi igazságszolgáltatási garanciáját megpróbálja kikerülni, amikor arra kéri, hogy az ő belátására támaszkodjon a tekintetben, hogy a nyújtott információk megfelelnek az említett ítéletben megfogalmazott kritériumoknak. Alapvetően téves az az érv, amely szerint a szankcióbizottságnál valamely név felvételét javasló államnak kell később eldöntenie, hogy mely információkat lehet a Törvényszéknek átadni.

132    Ami még konkrétabban a felperes lakóhelyén elvégzett házkutatás során talált elemeket illeti, a felperes emlékeztet arra, hogy a vele szemben lefolytatott büntetőeljárás végén ezen elemekkel kapcsolatban felmentették. Előadja, hogy ha tudta volna, hogy a Bizottság ezeket vele szemben fel kívánja hozni, akkor ő is megkísérelhetett volna ezekre reagálni. Az átiratok vagy más eljárási iratok beszerzése jelentős időt és erőfeszítéseket vesz igénybe, holott az Egyesült Királyság Kormánya birtokában van azoknak az átiratoknak és mentő körülményeknek, amelyek alapján az esküdtszék a felperest felmentette. E körülmények között méltánytalan a felperestől elvárni, hogy magas költségek és jelentős erőfeszítések mellett ő terjessze elő a mentő körülményeket. A felperes szerint ez a példa bizonyítja, hogy a Bizottság kérésére a Törvényszékkel közölni kell az Egyesült Királyság birtokában lévő mentő körülményeket.

133    A felperes továbbá előadja, hogy a Törvényszék nem támaszkodhat az Egyesült Királyságban lefolytatott azon bírósági eljárások keretében a felperesre vonatkozóan alkalmazott kedvezőtlen ténymegállapításokra, amelyekben a felperes nem vett részt, és amely ténymegállapításokkal szemben nem tudott védekezni. Az Egyesült Királyság által hivatkozott azon körülményt illetően, amely szerint ezeket a bírósági eljárásokat az EJEE 6. cikkének és a Charta 47. cikkének megfelelően folytatták le, a felperes azt válaszolja, hogy még ha ez igaz is bizonyos érintett személyek esetében, az ő esetében nem, mivel még csak részt sem vett ezekben az eljárásokban.

134    Végezetül, amennyiben az Egyesült Királyság azokra a bírósági eljárásokra hivatkozik – jelesül bírósági felülvizsgálat alá helyezése keretében az HM Treasury (az Egyesült Királyság pénzügyminisztériuma) által kiszabott feltételek ellen, és az FCO azon határozata elleni bírósági eljárásokra, hogy nem fogja kérni a felperes nevének a szankcióbizottság listájáról való törlését –, amelyekben maga a felperes részt vett, a felperes azzal érvel, hogy ezek az eljárások nem egyenértékűek a jelen eljárással, valamint hogy azok eltérő megoldásra irányulnak.

135    E tekintetben – és amint azt a Bíróság a 2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518)136. pontjában hangsúlyozta – az érintett személy alapvető jogainak, még konkrétabban pedig a védelemhez való jognak és a hatékony bírói jogvédelemhez való jognak a tiszteletben tartása magában foglalja azt, hogy – bíróság előtt történő vitatás esetén – az uniós bíróság felülvizsgálja különösen a szankcióbizottság által szolgáltatott indokolásban hivatkozott indokok kellően pontos és konkrét jellegét, valamint adott esetben az érintett indokhoz kapcsolódó tények valóságosságának bizonyított jellegét a részére közölt információk fényében.

136    A jelen ügyben – az ítélkezési gyakorlatban megállapított követelményeknek megfelelően – az indokolásban, valamint az indokok első és második kiegészítésében szereplő felvilágosítások meghatároznak legalábbis bizonyos olyan egyedi, különös és konkrét okokat, amelyek alapján a hatáskörrel rendelkező hatóságok úgy vélik, hogy az érintett személlyel szemben korlátozó intézkedéseket kell hozni (lásd ebben az értelemben: 2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 140. pont).

137    Különösen a felperessel közölt indokolás – és kiváltképpen az indokok első és második kiegészítése – nem kizárólag egyszerű és általános állításokból áll, hanem számos olyan pontos részletet és felvilágosítást is tartalmaz, amelyek mind az érintett személyek személyazonosságára, mind pedig az érintett cselekmények időpontjára, helyére, kontextusára, és többi körülményére vonatkoznak.

138    Ami azt a kérdést illeti, hogy az ezen indokokhoz kapcsolódó tények valóságossága a közölt információk fényében – a 2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518) 136. pontja értelmében – bizonyítottnak tekinthető‑e, az annak vizsgálatát vonja maga után, hogy ezek a tények „kellőképpen megalapozottak‑e” ahhoz, hogy úgy lehessen tekinteni, hogy a megtámadott határozat „kellően biztos ténybeli alapra” épül (2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 119. pont), mivel a vitatott listára való felvétel indokai alapulhatnak „terrorista tevékenységekben való részvétel gyanúján, e gyanúk megalapozottsága ellenőrzésének sérelme nélkül” (2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 149. pont).

139    A jelen ügyben nem vitatott, hogy a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában egyetlen információt vagy bizonyítékot sem terjesztettek elő az abban a felperessel szemben felhozott indokok alátámasztására.

140    Ami az ellenkérelem B.5. mellékletében felhozott új információkat és bizonyítékokat, továbbá megfelelő függelékeiket illeti, a Bizottság helytállóan válaszolja a felperes fenti 130. pontban összefoglalt érvelésére, hogy az két külön kérdést kever össze, azaz egyrészről a kellőképpen különös indokolásra és annak az igazgatási eljárás során az érdekelttel való közlésére vonatkozó eljárási követelményt (2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 111–116. pont), másrészről pedig az uniós bíróság által arra vonatkozóan elvégzendő vizsgálatot, hogy az ekként közölt indokolás biztos ténybeli alapra épül‑e, miután adott esetben arra kérte a hatáskörrel rendelkező uniós hatóságot, hogy az említett vizsgálat céljából releváns, akár bizalmas, akár nem bizalmas információkat vagy bizonyítékokat terjesszen elő (2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 117–120. pont). Az ellenkérelem B.5. mellékletében előadott új információk célja éppen ez, a Bíróság által a 2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítéletben (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518) kimondott elveknek pedig megfelel azoknak a Törvényszék által elvégzendő jogszerűségi felülvizsgálat céljából való figyelembevétele.

141    A felperes azon érvét illetően, amely szerint a Bizottság nem támaszkodhat olyan új információkra vagy bizonyítékokra, amelyekre a felperesnek nem volt lehetősége válaszolni, elegendő megállapítani, hogy a felperes ezekre az új elemekre a válaszban és a tárgyaláson egyaránt reagálhatott.

142    Ami a felperesnek a fenti 131. pontban összefoglalt azon érvét illeti, amely szerint az uniós bíróság feladata beszerezni valamennyi hivatkozott bizalmas elemet, valamint határozni arról, hogy mit kell közölni az érdekelttel, az a 2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518) nyilvánvalóan téves értelmezésén alapul. Az említett ítélet 122. pontjában ugyanis a Bíróság jelezte, hogy nem követelmény, hogy a hatáskörrel rendelkező uniós hatóság az uniós bíróság előtt a szankcióbizottság által szolgáltatott indokolásban szereplő állítólagos indokokra vonatkozó valamennyi információt és bizonyítékot szolgáltassa, mivel ha a hatáskörrel rendelkező uniós hatóság számára lehetetlen az uniós bíróság kérésének eleget tenni (például azért, mert a listára való felvételt kérő állam vagy a szankcióbizottság megtagadja a szóban forgó információk és bizonyítékok közlését), az uniós bíróság csak a vele közölt információkra alapíthatja a döntését, az ezen ítélet 123. pontjában előirányzott következmények mellett. Ami a bizalmas információk vizsgálatával kapcsolatos sajátos technikák unió bíróság általi végrehajtása tekintetében a Bíróságnak az említett ítélet 125. és azt követő pontjaiban szereplő okfejtését illeti, az az említett ítélet 124. pontjában hivatkozott azon feltevésből indul ki, amely szerint ezeket az információkat a hatáskörrel rendelkező uniós hatóság előzőleg önként közölte, azzal a kéréssel, hogy ezeket az érdekelttel szemben kezelje bizalmasan. Ezen túlmenően a 2013. július 18‑i „Kadi I”‑ítélet (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518) 127. pontjában a Bíróság – a 2013. június 4‑i ZZ‑ítélet (C‑300/11, EU:C:2013:363) 63. pontjára hivatkozva – még erre az esetre is pontosította, hogy ha ez a hatóság nem engedélyezi az érdekelttel szembeni bizalmas kezelésre irányuló kérelembe ágyazva az uniós bírósággal közölt információk vagy bizonyítékok egészének vagy egy részének közlését, az uniós bíróság kizárólag azon elemek alapján vizsgálja meg a megtámadott jogi aktus jogszerűségét, amelyeket közöltek vele.

143    Ami a felperesnek a házkutatás során a lakóhelyén talált elemekre vonatkozó érvét (lásd fenti 132. pont) illeti, annak nem kell helyt adni, mivel azokat a hivatalos nyilatkozatban az ezen elemek alapján a High Court által önállóan tett megállapításokon keresztül vették figyelembe. Amennyiben a felperes arra emlékeztet, hogy a vele szemben indított büntetőeljárás végén ezen elemekkel kapcsolatban felmentették, a harmadik jogalap második részével kapcsolatos értékelésre hivatkozva elegendő emlékeztetni arra, hogy a jelen ügyben alkalmazandó bizonyítási szint nem azonos a büntetőeljárásban alkalmazandóval.

144    A felperesnek a fenti 133. pontban összefoglalt azon érvét illetően, amely szerint a Törvényszéknek nem szabad figyelembe vennie az Egyesült Királyság bíróságai által azon bírósági eljárások keretében tett megállapításokat, amelyekben a felperes nem vett részt, a Bizottság helytállóan jegyzi meg, hogy amennyiben a szóban forgó ténymegállapítások hozzájárulnak az alapos gyanú fennállásának bizonyításához, sőt, annak feltételezéséhez, hogy a felperes összeköttetésben áll az al‑Kaidával, valamint ily módon az indokolásban szereplő állítások alátámasztásához, ezek a ténymegállapítások relevánsak, és azokat a Törvényszék figyelembe veheti. Szintén helyesen érvel a Bizottság azzal, hogy a Törvényszék különös jelentőséget tulajdoníthat ezeknek a ténymegállapításoknak, tekintettel arra, hogy azokat a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság az EJEE 6. cikkének és a Charta 47. cikkének megfelelően lefolytatott bírósági eljárások keretében tette.

145    Végezetül az Egyesült Királyság által hivatkozott, ott lefolytatott azon bírósági eljárásokat illetően, amelyekben a felperes részt vett, semmilyen relevanciája nincs annak, hogy ezek az eljárások nem egyenértékűek a jelen eljárással és hogy azok eltérő megoldásra irányulnak, ha azok a szankcióbizottság indokolásában a felperessel szemben felhozott állítások alátámasztására alkalmas elemeket tartalmaznak.

146    A fenti megfontolások összességéből következik, hogy a Törvényszék figyelembe veheti az ellenkérelemhez B.5. mellékletként csatolt valamennyi új információt és bizonyítékot.

[omissis]

177    A hivatalos nyilatkozat egészének ezen áttekintése után, továbbá az ahhoz függelékként csatolt valamennyi információ és bizonyíték gondos vizsgálatát követően, a Törvényszék meggyőződése, hogy a szankcióbizottság által közölt indokolásban, valamint az indokok első és második kiegészítésében szereplő indokok legalább némelyikét kellőképpen alátámasztják az említett információk vagy bizonyítékok ahhoz, hogy úgy tűnjön, ezek különösen szilárd ténybeli alapra épülnek, és ellenállnak a felperes általi megcáfolásukra irányuló néhány homályos kísérletnek.

178    A felperes rendelkezésére álló egyéb jogorvoslati lehetőségek fennállását is figyelembe kell venni, amelyekkel kapcsolatban azonban a felperes úgy döntött, hogy azokkal nem kíván élni.

179    Egyrészről az Egyesült Királyság hangsúlyozta, hogy a felperes – nevének a szankcióbizottság listájára való eredeti felvétele óta – semmikor nem próbált kapcsolatba lépni az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa által az 1904. (2009) számú határozatnak megfelelően kijelölt ombudsman hivatalával azzal a céllal, hogy elérje az esetlegesen a nevének a szankcióbizottság listájáról való törlését eredményező mélyreható vizsgálat megindítását, holott a Biztonsági Tanács 2161. (2014) számú határozata (48. pont) felszólítja az államokat, hogy „ösztönözzék a [szankcióbizottság listájára] való felvételük nemzeti vagy regionális bíróságokon keresztül történő megtámadását fontolgató vagy ilyen eljárást már folytató személyeket és szervezeteket, hogy próbálják meg nevüknek [az említett listáról] való törlését ilyen irányú kérelemnek az ombudsman hivatalához való benyújtásával elérni [nem hivatalos fordítás]”. Semmilyen észszerű oka nincs annak, hogy a felperes ezt nem tette meg, annál is inkább, mert állítólag rendelkezett a nevének a szankcióbizottság listájáról való törlését alátámasztó érvekkel.

180    Másrészről a felperes – miután 2013. január 28‑án keresettel fordult a High Courthoz az FCO 2012. november 1‑jei azon határozata ellen, hogy nem fog a neve szankcióbizottság listájára való felvételének törlése iránti kérelmet a nevében benyújtani – 2013. október 17‑én egyezség (consent order; a hivatalos nyilatkozat 4. sz. függeléke) útján elállt ettől a keresettől azután, hogy a High Court elfogadta, hogy e határozatának igazolásához az FCO olyan bizalmas bizonyítékokhoz folyamodott, amelyek kizárólag a bíróság számára voltak hozzáférhetőek, a felperes számára azonban nem.

181    Anélkül, hogy a felperesnek ezt a jogi stratégiát mint olyant fel lehetne róni, nem is járul hozzá a fentebb megvizsgált információk és bizonyítékok tükrében jogosan rá nehezedő gyanúk esetleges megszüntetéséhez.

182    A fentiek összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy az indokolásban, valamint az indokok első és második kiegészítésében megfogalmazott indokok legalábbis némelyike elegendően pontos és konkrét, megalapozott, valamint hogy azok önmagukban a megtámadott határozat alátámasztásához elegendő alapot képeznek (2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 130. pont).

183    Ebből következik, hogy a felperessel szemben az indokolásban, valamint az indokok első és második kiegészítésében megfogalmazott állítások legalábbis némelyike igazolhatta a felperessel szembeni korlátozó intézkedések uniós szinten történő elfogadását.

184    Következésképpen a negyedik jogalapot mint megalapozatlant kell elutasítani.

 Az ötödik, az arányosság elvének megsértésére alapított jogalapról

185    A felperes azzal érvel, hogy a megtámadott határozat jogellenes, amennyiben a Bizottság nem végezte el az arányosságnak – a felperes alapvető jogainak, valamint az általa jelenleg állítólagosan képviselt tényleges kockázatnak a mérlegelésén keresztüli – vizsgálatát.

186    A Tanács által támogatott Bizottság vitatja ezt az érvelést és a 2008. szeptember 3‑i „Kadi I”‑ítélet (C‑402/05 P és C‑415/05 P, EU:C:2008:461) 360–363. pontjára hivatkozik.

187    A 2008. szeptember 3‑i „Kadi I”‑ítéletből (C‑402/05 P és C‑415/05 P, EU:C:2008:461) ugyanis kitűnik, hogy a nemzetközi közösség számára olyan alapvető közérdekű célkitűzésre tekintettel, mint az Egyesült Nemzetek Alapokmányának megfelelő valamennyi eszközzel való küzdelem a nemzetközi béke és biztonság terrorcselekményekkel történő fenyegetése ellen, a Biztonsági Tanács vagy a szankcióbizottság által Oszáma bin Ládennel, az al‑Kaida szervezettel és a Tálibánnal összeköttetésben állónak minősített személyek pénzeszközeinek, pénzügyi eszközeinek és egyéb gazdasági erőforrásainak a befagyasztása önmagában nem lehet nem megfelelő vagy aránytalan (lásd: 2008. szeptember 3‑i „Kadi I”‑ítélet, C‑402/05 P és C‑415/05 P, EU:C:2008:461, 363. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd még ebben az értelemben és analógia útján: 2012. november 15‑i Al‑Aqsa kontra Tanács és Hollandia kontra Al‑Aqsa ítélet, C‑539/10 P és C‑550/10 P, EU:C:2012:711, 120–130. pont). Mindazonáltal meg kell bizonyosodni arról, hogy ezen intézkedések elfogadásakor tiszteletben tartották az érdekeltek eljárási jogait, különösen a védelemhez való jogukat (lásd ebben az értelemben: 2008. szeptember 3‑i „Kadi I”‑ítélet, C‑402/05 P és C‑415/05 P, EU:C:2008:461, 367–370. pont). Márpedig a jelen ügyben a többi kereseti jogalap vizsgálatából kitűnik, hogy a felperes nevének a vitatott listára való felvételével kapcsolatos indokok felülvizsgálata során megfelelően tiszteletben tartották a felperes eljárási jogait.

188    Amennyiben a felperes konkrétabban azt rója fel a Bizottságnak, hogy nem végezte el ő maga a rá vonatkozó korlátozások, valamint alapvető jogai és az általa állítólagosan képviselt kockázat mérlegelését, elegendő megállapítani, hogy ezt a mérlegelését sem az alkalmazandó szabályozás nem írja elő, sem az ítélkezési gyakorlat nem irányozza elő. Éppen ellenkezőleg: a Bíróság a 2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518) 107. pontjában megállapította, hogy amikor a szankcióbizottság – a Biztonsági Tanács releváns határozatai keretében – valamely személy nevének az összesített listájára történő felvételéről döntött, a hatáskörrel rendelkező uniós hatóságnak – e határozatnak a tagállamok nevében történő végrehajtása érdekében – határozatot kell hoznia nevüknek a vitatott listára történő felvételéről vagy azon való fenntartásáról az említett bizottság által szolgáltatott indokolás alapján. Ezzel összefüggésben a hatáskörrel rendelkező uniós hatóságra kizárólag azok a kötelezettségek hárulnak, amelyeket a Bíróság a 2013. július 18‑i „Kadi II”‑ítélet (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518) 111. és 112. pontjában (a védelemhez való jog tiszteletben tartása), 114. pontjában (az állítólagos indokok megalapozottságának gondos és pártatlan vizsgálata) és 116. pontjában (az azon egyedi, különös és konkrét okokat meghatározó indokok, amelyek alapján a hatáskörrel rendelkező hatóságok úgy vélik, hogy az érintett személlyel szemben korlátozó intézkedéseket kell hozni) meghatározott. Márpedig a jelen ügyben a többi kereseti jogalap vizsgálatából is kitűnik, hogy ezeket a kötelezettségeket a felperes nevének a vitatott listára való felvételével kapcsolatos indokok felülvizsgálata során megfelelően tiszteletben tartották.

189    A megtámadott határozatnak a felperes neve vitatott listára való felvétele óta eltelt időre tekintettel fennálló arányosságát illetően, igaz, hogy a felperes pénzeszközeit a – Törvényszék által a jelen keresettel összefüggésben elvégzett bírósági felülvizsgálat kizárólagos tárgyát képező – említett határozat elfogadásakor már kevéssel több mint hat éve befagyasztották.

190    Mindazonáltal – a fentiekben kifejtetteknek megfelelően – a felperes nevének a szankcióbizottság listáján, következésképpen pedig felülvizsgálatot követően a vitatott listán való fenntartása nemcsak az említett bizottság eredeti indokolásán, hanem egyúttal a nemzetbiztonság és a nemzetközi biztonság tekintetében a felperes jelentette, továbbra is fennálló veszélynek az ENSZ szervei, valamint az Egyesült Királyság hatáskörrel rendelkező hatóságai és bíróságai által elvégzett különféle legfrissebb értékelésein is alapul. A megtámadott határozat elfogadásának időpontjában emiatt telt el már csaknem másfél év azóta, hogy a High Court érvényesnek ítélte a Security Service azon értékelését, amely szerint a felperes továbbra is egy, az Egyesült Királyságban letelepedett, vezető iszlám szélsőségesnek és számos jelentős szélsőséges személlyel továbbra is összeköttetésben álló személynek minősül (lásd a fenti 175. pontot).

191    Ráadásul – a fenti 181. pontban kifejtetteknek megfelelően – a Törvényszék úgy véli, hogy a felperes azzal, hogy semmiféle eljárást nem kezdeményezett az Egyesült Nemzetek ombudsmanjánál (lásd a fenti 179. pontot), valamint elállt a High Courthoz benyújtott keresetétől (lásd a fenti 180. pontot), olyan magatartást tanúsít, amely nem járul hozzá a fent megvizsgált információkra és bizonyítékokra tekintettel jogosan rá nehezedő gyanúk esetleges megszüntetéséhez.

192    A felperes egyébként nem terjesztett elő semmiféle olyan konkrét információt vagy bizonyítékot, amely igazolhatná, hogy már nem jelent fenyegetést a nemzetbiztonságra és a nemzetközi biztonságra nézve.

193    E körülmények között a megtámadott határozat nem tekinthető aránytalannak a felperes nevének a vitatott listára való felvétele óta eltelt időre figyelemmel.

194    Ennélfogva az ötödik jogalapot mint megalapozatlant, ezzel együtt pedig a teljes keresetet el kell utasítani.

 A költségekről

195    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése értelmében a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felperest, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

196    Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése értelmében az eljárásba beavatkozó tagállamok és intézmények maguk viselik saját költségeiket.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet abban a részében, amely az Oszáma bin Ládennel, az Al‑Kaida [helyesen: al‑Kaida‑]hálózattal és a Tálibánnal összeköttetésben álló egyes személyekkel és szervezetekkel szemben meghatározott szigorító [helyesen: korlátozó] intézkedések bevezetéséről és a 467/2001/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 881/2002/EK tanácsi rendelet 74. alkalommal történő módosításáról szóló, 2007. január 10‑i 14/2007/EK bizottsági rendelet Mohammed Al‑Ghabrát érintő részében történő megsemmisítésére irányul, mint elfogadhatatlant elutasítja.

2)      A Törvényszék a keresetet fennmaradó részében mint megalapozatlant elutasítja.

3)      A Törvényszék M. Al‑Ghabrát kötelezi saját költségeinek, valamint az Európai Bizottság részéről felmerült költségeknek a viselésére.

4)      Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága, valamint az Európai Unió Tanácsa maguk viselik saját költségeiket.

Papasavvas Bieliūnas Forrester

Kihirdetve Luxembourgban, a 2016. december 13‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: angol.

1 – A jelen ítéletnek csak azok a pontjai kerülnek ismertetésre, amelyek közzétételét a Törvényszék hasznosnak tartja.