Language of document : ECLI:EU:C:2013:9

YVES BOT

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2013. január 15.(1)

C‑529/11. sz. ügy

Olaitan Ajoke Alarape,

Olukayode Azeez Tijani

kontra

Secretary of State for the Home Department

(az Upper Tribunal [Immigration and Asylum Chamber], London [Egyesült Királyság] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Személyek szabad mozgása – 2004/38/EK irányelv – A huzamos tartózkodás joga – 16. cikk – Jogszerű tartózkodás – Az 1612/68/EGK rendelet 12. cikkén alapuló tartózkodás”






1.        A jelen előzetes döntéshozatali kérelem egyrészt a származtatott tartózkodási jognak egy olyan gyermek szülője általi megszerzése feltételeire vonatkozik, aki jogot szerzett arra, hogy tanulmányait a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15‑i 1612/68/EGK tanácsi rendelet(2) 12. cikke értelmében a fogadó tagállam területén folytathassa, másrészt pedig mind az e 12. cikk alapján tartózkodási joggal rendelkező gyermek, mind a származtatott tartózkodási joggal rendelkező szülő tekintetében az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv(3) 18. cikke alkalmazásával a huzamos tartózkodási jog megszerzésének lehetőségére.

2.        Az Upper Tribunal (Immigration and Asylum Chamber), London által előterjesztett kérdések elsősorban a jogszerű tartózkodásnak a 2004/38 irányelv szerinti fogalma átértékeléséhez vezetnek, amely fogalom alapvető, hiszen ettől függ a huzamos tartózkodási joggal rendelkező személy jogállásának elismerése, amely kétségtelenül az ezen irányelv által bevezetett lényegi reformnak(4) minősül.

3.        A 2004/38 irányelv kodifikálja a létező jogszabályokat és integrálja a személyek szabad mozgásának területére vonatkozó ítélkezési gyakorlatot, a szabad mozgást az uniós polgárság jogállására alapozva, amelynek – a Bíróság által első ízben a Grzelczyk‑ügyben hozott ítéletben(5) tett, majd ezt követően többször megismételt megállapítás(6) szerint – az a célja, hogy a tagállamok állampolgárainak alapvető jogállása legyen.

4.        Míg a korábbi jog – mintegy csíra formájában – a valamely tagállam területén való „huzamos tartózkodás” jogának a korlátozottan felsorolt kedvezményezettek bizonyos kategóriája tekintetében történő elismerésére szorítkozott(7), ez az irányelv a valamely tagállam területén öt éven keresztül jogszerűen tartózkodó uniós polgárok és családtagjaik tekintetében rögzíti a huzamos tartózkodáshoz való jogot, amely a migráns személyeket jelenlétük állandóságának elismerésével összehasonlíthatatlan előnyhöz juttatja, amely kizárólag súlyos közrendi vagy közbiztonsági okokból vitatható(8), és eltörli a fogadó tagállam állampolgáraihoz viszonyított bánásmódbeli egyenlőség elve tekintetében fennálló korlátozásokat(9).

5.        A huzamos tartózkodási joggal rendelkező személy jogállása megszerzésének alapfeltételeit a 2004/38 irányelv IV. fejezetének 1. szakasza rögzíti.

6.        Ezen irányelvnek „Az uniós polgárokra és családtagjaikra vonatkozó általános szabályok” című 16. cikke értelmében:

„(1)      Azok az uniós polgárok, akik jogszerűen öt éven át folyamatosan tartózkodtak a fogadó tagállamban, huzamos tartózkodási jogot nyernek ott. Erre a jogra nem vonatkoznak a III. fejezetben előírt feltételek.

(2)      Az (1) bekezdést azokra a családtagokra is alkalmazni kell, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, és az uniós polgárral jogszerűen öt éven át folyamatosan tartózkodtak a fogadó tagállamban.

(3)      A tartózkodás folyamatosságát nem érinti az évi hat hónapot meg nem haladó ideiglenes távollét, sem a kötelező katonai szolgálat miatti hosszabb távollét, sem a legfeljebb 12 egymást követő hónapig tartó egyszeri távollét, amelyre olyan fontos okokból kerül sor, mint terhesség és szülés, súlyos betegség, tanulmányok folytatása, vagy szakképzés, vagy másik tagállamba vagy harmadik országba történő kiküldetés.

(4)      A már megszerzett huzamos tartózkodási jog csak a fogadó tagállamtól való két egymást követő éven át tartó távollét esetén veszik el.”

7.        Továbbá, a 2004/38 irányelv „A huzamos tartózkodás jogának megszerzése olyan családtagok által, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai” című 18. cikke ekképp rendelkezik:

„A 17. cikk sérelme nélkül, az uniós polgár azon családtagjai, akikre a 12. cikk (2) bekezdése és a 13. cikk (2) bekezdése vonatkozik, és akik megfelelnek az ott meghatározott feltételeknek, huzamos tartózkodási jogot szereznek a fogadó tagállamban való ötéves folyamatos, jogszerű tartózkodást követően.”

8.        Jóllehet a szóban forgó irányelv hatályon kívül helyezte és kodifikálta a személyek szabad mozgására vonatkozó korábbi uniós jogi rendelkezések nagy többségét, hatályban tartott olyan rendelkezéseket, mint az 1612/68 rendelet 12. cikke, amely rendeletet 2011. június 16‑tól a munkavállalók Unión belüli szabad mozgásáról szóló, 2011. április 5‑i 492/2011/EU európai parlamenti és tanács rendelet(10) helyezett hatályon kívül, illetve lépett annak helyébe.

9.        A 1612/68 rendelet 12. cikkének (jelenleg a 492/2011 rendelet 10. cikke) értelmében:

„Egy másik tagállamban foglalkoztatott vagy alkalmazásban álló állampolgár gyermekei [helyesen: Az olyan tagállami állampolgár gyermekei, aki másik tagállamban alkalmazásban áll vagy állt], ha a gyermekek a fogadó állam területén rendelkeznek lakóhellyel, az állam saját állampolgáraiéval azonos feltételekkel nyernek felvételt általános oktatási intézménybe, szakmunkás‑ és egyéb szakképzésre.

A tagállamok támogatnak minden erőfeszítést, amely lehetővé teszi, hogy ezek a gyermekek a képzéseken a lehető legjobb feltételekkel vegyenek részt.”

10.      A jelen ügy, amelynek keretét egy harmadik állambeli állampolgársággal rendelkező anya és fia, valamint a Secretary of State for the Home Department között annak okán indult jogvita adja, hogy ez utóbbi elutasította ezen előbbiek huzamos tartózkodási jog iránti kérelmét, két csoport, nem egyenlő nehézségű kérdést vet fel.

11.      Az első, amelyet már széleskörűen megoldott az ítélkezési gyakorlat, azon feltételekre vonatkozik, amelyek mellett a tanulmányokat folytató nagykorú gyermek szülője tartózkodási jogot szerezhet az 1612/68 rendelet 12. cikke alapján.

12.      A második, amely még feltáratlan, bár ennek megoldását véleményem szerint az újabb ítélkezési gyakorlat már megkezdte, arra a kérdésre vonatkozik, hogy az 1612/68 rendelet 12. cikke alapján eltöltött tartózkodási időszakok olyan jellegűek‑e, hogy azok a 2004/38 irányelv értelmében vett huzamos tartózkodási jogot keletkeztetnek.

13.      Az alapügy ügy tényállása a következő.

14.      Az 1970. július 9‑én született O. A. Alarape az 1988. február 28‑án született O. A. Tijani édesanyja. Mindketten nigériai állampolgárok. 2001‑ben illegálisan léptek be az Egyesült Királyság területére. O. A. Alarapénak J. T. Salama francia állampolgárral kötött házasságát követően az alapeljárás felperesei, mint egy uniós polgár családtagjai, tartózkodási engedélyt kaptak az Egyesült Királyságban, amely 2009. február 17‑én járt le.

15.      O. A. Alarape és O. A. Tijani, mivel a Secretary of State for the Home Department 2010. január 29‑én elutasította a huzamos tartózkodási jog iránti kérelmüket, amelyet egy olyan uniós állampolgár családtagjaiként nyújtottak be, aki több mint öt éven keresztül gyakorolta jogait, keresetet nyújtottak be a First‑tier Tribunalhoz (Immigration and Asylum Chamber) (Egyesült Királyság), amely elutasította kérelmüket, mivel úgy ítélte meg, hogy a benyújtott iratok csak azt tanúsították, hogy J. T. Salamát két éven át alkalmazottként foglalkoztatták.

16.      Az alapeljárás felperesei fellebbezést nyújtottak be az Upper Tribunal (Immigration and Asylum Chamber), Londonhoz.

17.      E bíróság megállapította, hogy O. A. Alarape és J. T. Salama házasságát 2010. február 16‑án felbontották, és O. A. Alarape az Egyesült Királyságban önálló vállalkozóként részmunkaidőben dolgozott, amely számára mintegy 1600 GBP havi jövedelmet biztosít, az adók és a társadalombiztosítási járulékokat megfizetése mellett. A 2006 és 2008 között részmunkaidőben foglalkoztatott O. A. Tijani az Egyesült Királyságba történő érkezésétől kezdődően teljes idejű tanulmányokat folytatott, egyetemi tanulmányokat végzett, elvégezte az alapképzést és a mesterképzést, mielőtt felvételt nyert volna az edinburghi (Egyesült Királyság) egyetemre doktori képzés céljából. A képzés időtartama alatt Edinburghban szándékozott lakni, az egyetem egyik munkatársánál.

18.      Az Upper Tribunal (Immigration and Asylum Chamber), London szerint az alapügy felperesei, akikre a bizonyítási teher hárult, csak azt tudták bizonyítani, hogy T. J. Salama az uniós jogból eredő jogait a 2004 februárjától 2006 áprilisáig terjedő időszakban gyakorolta. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy – jóllehet az a tény, hogy T. J. Salama elhagyta a közös tartózkodási helyet, megnehezíthette a szakmai múltjára vonatkozó bizonyítékok beszerzését – a szóban forgó fellebbezők nem kérték közbenső határozat meghozatalát.

19.      A kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy a 2004/38 irányelv 12. cikkének (3) bekezdése, amely előírja a családtagok tartózkodási jogának fennmaradását az uniós polgár halála vagy távozása esetén, véleménye szerint nem alkalmazható, mivel az e rendelkezésben szereplő egyik esemény sem következett be a jelen ügyben.

20.      E bíróság ezzel szemben úgy ítéli meg, hogy azt a kérdést kell megvizsgálni, hogy az alapeljárás felperesei rendelkeztek‑e, vagy sem az 1612/68 rendelet 12. cikke értelmében vett tartózkodási joggal.

21.      E körülmények között az Upper Tribunal (Immigration and Asylum Chamber). London úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és az alábbi kérdéseket terjeszti előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:

„1)   Ahhoz, hogy valamely szülő »a gyermek felügyeletét ténylegesen ellátó szülőnek« minősüljön, és ily módon származékos tartózkodási joggal rendelkezzen azon 21 évnél idősebb gyermekére tekintettel, aki él az 1612/68 rendelet 12. cikke [...] szerinti oktatáshoz való jogával,

a)     el kell‑e tartania a gyermekét,

b)     a gyermeknek az ő háztartásában kell‑e élnie, és

c)     érzelmi támaszt kell‑e kapnia tőle?

2)     Amennyiben ahhoz, hogy a szülő származékos tartózkodási joggal rendelkezzen, nem szükséges a fenti három tényező együttes meglétének igazolása, elegendő‑e a szülőnek azt igazolnia, hogy a fenti tényezők egyike, illetve azok közül kettő fennáll?

3)     A[z első kérdés b) pontja] vonatkozásában akkor is úgy kell‑e tekinteni, hogy a tanulmányokat folytató, nagykorú gyermek továbbra is az egyik vagy mindkét szülővel közös háztartásban él, ha az előbbi a tanulmányai idejére az otthonától távol lakik (a szüneteket és az esetenkénti hétvégéket kivéve)?

4)     A[z első kérdés c) pontja] vonatkozásában a szülő által nyújtott érzelmi támasznak rendelkeznie‑e kell különös jellemzőkkel (így különösen szorosnak vagy fizikailag közelinek kell‑e lennie), avagy elegendő, ha azt a szülő és a nagykorú gyermek között fennálló normál érzelmi kötődés jellemzi?

5)     Amennyiben valamely személy folyamatosan öt évnél hosszabb ideig az 1612/68 rendelet 12. cikke [...] szerinti európai uniós tartózkodási joggal rendelkezik, ez a tartózkodás feljogosítja‑e őt a 2004/38/EK irányelvnek [...] a »Huzamos tartózkodás joga« címet viselő IV. fejezete szerinti huzamos tartózkodási jog megszerzésére és az ugyanezen irányelv 19. cikke szerinti tartózkodási kártya kiállítására?”

I –    Értékelés

A –    Az első négy kérdésről

22.      Első négy kérdésével a kérdéseket előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy melyek azok a feltételek, amelyeket egy tanulmányokat folytató nagykorú gyermek szülőjének teljesítenie kell ahhoz, hogy az 1612/68 rendelet 12. cikke alapján huzamos tartózkodási jogot szerezzen.

23.      E cikk egy másik tagállamban korábban foglalkoztatott vagy jelenleg alkalmazásban álló tagállami állampolgár gyermekei számára biztosítja az ezen állam saját állampolgáraiéval azonos feltételekkel az általános oktatási intézménybe, szakmunkás‑ és egyéb szakképzésre való felvételt, ha e gyermekek ezen állam területén rendelkeznek lakóhellyel.

24.      E rendelkezés alapján, amely az egyenlő bánásmódot biztosítja a migráns munkavállalók gyermekei számára az oktatáshoz való hozzáférés tekintetében, a Bíróság a Baumbast és R ügyben 2002. szeptember 17‑én hozott ítéletében(11), a migráns munkavállaló vagy egykori migráns munkavállaló uniós polgár gyermeke tekintetében elismerte az önálló tartózkodási jogot, amennyiben e gyermek a fogadó tagállamban kívánja tanulmányait folytatni. A Bíróság megállapította, hogy e gyermek abban történő megakadályozása a tartózkodás engedélyezésének megtagadásával, hogy tanulmányait a fogadó tagállamban folytassa, visszatarthatja az uniós polgárt a szabad mozgáshoz való jogának gyakorlásától.

25.      Továbbá, a Bíróság – miután emlékeztetett arra, hogy a tanulmányokat folytató gyermekek szüleinek tekintetében azon lehetőség elismerésének megtagadása, hogy a fogadó tagállamban tartózkodjanak, megfoszthatja a gyermeket egy olyan jogtól, amelyet tekintetében az uniós jogalkotó elismert – kimondta, hogy az e gyermek „felügyeletét ténylegesen ellátó” szülők érvényesíthetik a fogadó tagállamban az 1612/68 rendelet 12. cikkéből származtatott tartózkodási jogot.(12)

26.      Ezt követően a Bíróság a Teixeira‑ügyben 2010. február 23‑án hozott ítéletében(13) megvizsgálta, hogy a gyermek nagykorúsága milyen hatással van arra a tartózkodási jogra, amely a szülőt mint e gyermek felügyeletét ténylegesen ellátó személyt illeti. A Bíróság ennek megfelelően megállapította, hogy a fogadó tagállamban való tartózkodás azon joga, amely a migráns munkavállaló gyermekének tényleges felügyeletét ellátó szülőt illeti meg azon időszak alatt, amikor a gyermek e tagállamban tanulmányokat folytat, megszűnik a gyermek nagykorúvá válásával, „kivéve, ha a gyermeknek továbbra is szüksége van e szülő jelenlétére és gondoskodására ahhoz, hogy tanulmányait folytatni tudja és be tudja fejezni.”(14).

27.      A Bíróság tehát a fent hivatkozott Teixeira‑ügyben hozott ítéletben már elvi jellegű választ adott a kérdéseket előterjesztő bíróság által előterjesztett első négy kérdésre, megállapítva, hogy a fogadó tagállamban való tartózkodás joga, amely a migráns munkavállaló gyermekének tényleges felügyeletét ellátó szülőt illeti meg azon időszak alatt, amikor a gyermek e tagállamban tanulmányokat folytat, megszűnik e gyermek nagykorúvá válásával, kivéve ha továbbra is szüksége van e szülő jelenlétére és gondoskodására.

28.      Mivel az Upper Tribunal (Immigration and Asylum Chamber), London, kérdését egy 21 évnél idősebb gyermek helyzetére korlátozza, és ily módon megállapítja, hogy a nagykorú, de 21 évesnél fiatalabb gyermek szüleinek helyzetét a kiskorú gyermekek szüleinek helyzetével egyenértékűnek kell tekinteni, előzetesen hangsúlyoznom kell, hogy ez az előfeltevés tévesnek tűnik a Bíróság ítélkezési gyakorlatának fényében.

29.      Emlékeztetni kell arra, hogy a tanulmányok folytatásának az 1612/68 rendelet 12. cikkében rögzített joga önálló értelmezést nyert(15) a munkavállalóknak és gyermekeiknek a fogadó tagállam társadalmi életébe történő beilleszkedésére irányuló célkitűzéseinek megfelelően, amiből a Bíróság elsősorban azt a következtetést vonta le, hogy a szóban forgó rendeletnek a 2004/38 irányelv által hatályon kívül helyezett 10. és 11. cikkében előírt korhatár nem alkalmazható.(16)

30.      A Bíróság által a fent hivatkozott Teixeira‑ügyben hozott ítéletben kidolgozott megoldás tehát akkor alkalmazható a gyermekre, miután nagykorú lett. Míg nagykorúságának bekövetkezte nincs hatással a gyermek eredeti jogaira, az e határozatban a tényleges felügyeletet ellátó szülőt illető származtatott jog tekintetében megállapított, fordított elv a tartózkodási jog megszűnését mondja ki, mivel e jognak a gyermek nagykorúságán túli meghosszabbítása kivételnek minősül. Ezen elv azon vélelemből következik, hogy a nagykorú gyermek képes önmaga eltartására, e vélelem azonban megdönthető, mivel a gyermek szülőtől való függésének fennmaradása mint e vélelemmel ellentétes tény bizonyítható.

31.      A Bíróság által adott megfogalmazás kellően egyértelműnek látszik. Kiemeli, hogy a tanulmányait folytató gyermek szülőjének tartózkodási joga „feltételhez” és „célhoz kötött” jog, amelynek a gyermek nagykorúságán túli meghosszabbítása csak akkor fogadható el, ha ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyermek befejezze tanulmányait. E jog fenntartása tehát egy szükségességi vizsgálattól függ, amelynek elvégzése a nemzeti hatóságok feladata.

32.      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a tartózkodási jognak a gyermek nagykorúságán túli fenntartásához kapcsolódó oktatási célkitűzés megfelel a Bíróság ítélkezési gyakorlata által e jog tekintetében elismert alapnak, amely a gyermekek oktatáshoz való jogának hatékony érvényesülésén nyugszik, és amelyet lényegétől fosztanának meg, ha szülei tekintetében megtagadnák annak lehetőségét, hogy ők maguk viseljék személyesen a gyernekek gondját tanulmányaik során.(17)

33.      Végső soron a nemzeti bíróságoknak ezen oktatási célkitűzés fényében kell azt értékelniük, hogy a gyermeknek szüksége van‑e szülei jelenlétére és gondoskodására tanulmányaik folytatásához és befejezéséhez.

34.      Annak meghatározása, hogy a nagykorú gyermeknek továbbra is szüksége van‑e szülei jelenlétére és gondoskodására tanulmányai folytatásához és befejezéséhez, véleményem szerint ténykérdés, amelyet a nemzeti bíróságnak kell tisztáznia az egyes esetek körülményeinek figyelembevételével.

35.      Mindennek alapján úgy vélem, hogy a Bíróságnak nem kell választ adnia az első négy kérdésre, mivel ez arra kötelezné, hogy kilépjen a jog területéről, és a tények területére lépjen, ami a nemzeti bíróság feladata, amelynek az elé terjesztett bizonyítékok értékelésére vonatkozó szabadságát nem lehet és nem is kell pontos kritériumok meghatározásával körülhatárolni.

36.      E tekintetben szem előtt kell tartani, hogy a különböző figyelembe vehető tényezők valójában nem olyan kritériumoknak vagy feltételeknek minősülnek, amelyek nemteljesülése esetén a származtatott tartózkodási jog nem szerezhető meg, hanem inkább olyan egyszerű bizonyítékoknak, amelyek lehetővé teszik annak megállapítását, hogy a gyermeknek – jóllehet nagykorúvá vált – továbbra is szüksége van szülője jelenlétére és gondoskodására.

37.      E bizonyítékok – amelyeket nem elszigetelten, hanem egymással összefüggésben kell figyelembe venni, és amelyeket súlyozni kell – nem foglalhatók taxatív felsorolásba.

38.      Kizárólag tehát annak megállapítására szorítkozom, hogy a kérdéseket előterjesztő bíróság által megállapított három tényező relevánsnak tűnik.

39.      Ennek megfelelően a gyermeknek a nagykorúságán túl szülőjétől való, bizonyított pénzügyi függése figyelembe veendő elemnek minősül. Az Egyesült Királyság Kormányának álláspontjával szemben úgy vélem, hogy az az előfeltevés, miszerint a gyermek felügyeletét ellátó szülő e pénzügyi támogatást egy harmadik államból is biztosíthatja, nem felel meg a valóságnak. Amint arra O. A. Alarape képviselője is hivatkozott szóbeli észrevételeiben, egyáltalán nem magától értetődő, hogy a szülő a származása szerinti államban vagy egy másik harmadik államban olyan munkát találhat, amely azzal egyenértékű díjazást biztosít számára, mint amely a fogadó tagállamban lehetővé teszi a tanulmányit folytató gyermek szükségleteinek kielégítését. Nem látom egyébként, hogy a fogadó tagállamnak mi érdeke fűződne ahhoz, hogy megfossza a tanulót a családi eredetű pénzügyi támogatástól, és arra késztesse, hogy ezen állam szociális segítségnyújtási rendszerét vegye igénybe.

40.      Figyelembe vehető a szülő és nagykorú gyermeke közötti érzelmi közelség is, anélkül hogy szükséges lenne, hogy ez az érzelmi támogatás különleges minőségű, különlegesen közeli vagy intenzív legyen.(18)

41.      Végül, figyelembe lehet venni a közös lakóhely kritériumát, anélkül hogy ezt meghatározónak lehetne minősíteni. Jóllehet az Upper Tribunal (Immigration and Asylum Chamber), London előadja, hogy a fent hivatkozott Baumbast és R ügyben hozott ítéletben a Bíróság megállapította, hogy a gyermek felügyeletét érzelmi tekintetben ellátó személynek a gyermekkel kell laknia a fogadó tagállamban, véleményem szerint a közös lakóhelyet nem minősítette a tartózkodási jog megszerzése feltételének, hanem ebben a kiskorú gyermekekre vonatkozó ügyben csak magától értetődőnek tartotta azt a tényt, hogy a gyermekek felügyeletét ellátó szülő velük lakik. Továbbá, a fent hivatkozott Teixeira‑ítélet alapjául szolgáló ügy körülményeire figyelemmel – amelyek, amint azt az Európai Bizottság joggal állította, közelebb állnak a jelen ügyhöz – a Bíróság a származtatott tartózkodási jogot csak a szülő „jelenlétének” és a „gondoskodás” nyújtásának rendelte alá. Márpedig nem hiszem, hogy eleve ki lehetne zárni azt, hogy egy gyermeknek szüksége legyen szülei jelenlétére és gondoskodására, amennyiben el kellett hagynia családi lakóhelyét, hogy folytathassa és befejezhesse tanulmányait.

42.      Végső soron úgy ítélem meg, hogy nem kell választ adni a kérdéseket előterjesztő bíróság által feltett első négy kérdésre, mivel annak értékelése, hogy a migráns munkavállaló gyermekének nagykorúsága elérését követően szüksége van‑e a tényleges felügyeletét ellátó szülő jelenlétére és gondoskodására ahhoz, hogy folytathassa és befejezhesse tanulmányait, olyan ténybeli kérdés, amely kizárólag a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik, amelynek az ügy sajátos körülményeitől függően kell döntését meghoznia.

B –    Az ötödik kérdésről

43.      Ötödik kérdésével a kérdéseket előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a tanulmányai folytatásához való jogát az 1612/68 rendelet 12. cikkének megfelelően gyakorló gyermek és az ő tényleges felügyeletét ellátó szülő az e rendelkezés alapján a fogadó tagállam területén való öt évet meghaladó tartózkodást követően megszerzi‑e 2004/38 irányelv értelmében vett huzamos tartózkodási jogot.

44.      A huzamos tartózkodási jog egy uniós polgár valamely tagállam állampolgárságával nem rendelkező családtagjai általi megszerzésének feltételeit ezen irányelv 16. cikkének (2) bekezdése, valamint 17. és 18. cikke írja elő.

45.      A szóban forgó irányelv 16. cikkének (2) bekezdése értelmében e személyek azon feltétel teljesítésével szerzik meg a huzamos tartózkodási jogot a fogadó tagállamban, hogy ott az uniós polgárral „jogszerűen öt éven át folyamatosan tartózkodtak”.

46.      Az uniós polgárral való ötéves folyamatos tartózkodás követelményétől való eltérésként a 2004/38 irányelv 17. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy a munkavállaló vagy önálló vállalkozó családtagjai, akik vele együtt a fogadó tagállam területén tartózkodnak, állampolgárságuktól függetlenül huzamos tartózkodási joggal rendelkeznek a fogadó tagállamban, ha az uniós polgár maga megszerezhette a huzamos tartózkodási jogot a folyamatos ötéves tartózkodási idő letelte előtt, bizonyítva, hogy elérte az öregségi nyugdíj korhatárát, tartós munkaképtelenség következtében felhagyott a munkavégzéssel, illetve egy másik tagállam területén dolgozik, feltéve hogy tartózkodási helye a fogadó tagállam területén van. Hasonlóképpen, amennyiben az uniós polgár meghal a huzamos tartózkodási jog megszerzése előtt, családtagjai megszerezhetik a huzamos tartózkodási jogot, ha az uniós polgár két évet tartózkodott a fogadó tagállam területén, illetve ha halála munkahelyi baleset vagy foglalkozási megbetegedés következménye, illetve ha a túlélő házastárs ennek a tagállamnak az állampolgárságát az e munkavállalóval kötött házassága miatt vesztette el.

47.      Végül, a 17. cikk sérelme nélkül, a 2004/38 irányelv 18. cikke előírja, hogy az uniós polgár halála vagy távozása, a házasság felbontása vagy érvénytelenítése, illetve a bejegyzett élettársi kapcsolatának megszüntetése esetén családjának tagjai huzamos tartózkodási jogot szereznek a fogadó tagállamban való ötéves folyamatos, jogszerű tartózkodást követően, amennyiben megfelelnek az ugyanezen irányelv 12. cikkének (2) bekezdésében és 13. cikke (2) bekezdésében előírt feltételeknek, amelyek – egyéb feltételek mellett – azt követelik meg az érdekeltektől, hogy e jog megszerzését megelőzően képesek legyenek annak bizonyítására, hogy ők maguk megfelelnek ugyanazon feltételeknek, mint amelyek a szóban forgó irányelv 7. cikke (1) bekezdésének a), b) vagy d) pontjában szerepelnek.

48.      A Bíróság megállapította, hogy ezen időszakokat figyelembe lehet venni a 2004/38 irányelv 16. cikkében foglalt huzamos tartózkodási jog megszerzése tekintetében.

49.      A Lassal‑ügyben 2010. október 7‑én hozott ítéletében(19), amely egy francia állampolgárságú, az uniós jog értelmében vett „munkavállalóra” vonatkozott az 1999 januárja és 2005 februárja közötti időszak tekintetében, a Bíróság, jóllehet megállapította, hogy a huzamos tartózkodási jog megszerzése nem szerepelt az EK 18. cikk alkalmazásával a 2004/38 irányelv hatálybalépését megelőzően elfogadott uniós jogszabályokban, úgy ítélte meg, hogy a huzamos tartózkodási jog megszerzéséhez szükséges ötéves folyamatos tartózkodás időszakának számítása tekintetében nemcsak az irányelv átültetésének határidejét követő tartózkodási időszakokat kell figyelembe venni, hanem az ezt megelőző tartózkodási időszakokat is, „az uniós jogszabályokkal összhangban”.

50.      A Bíróság ezt követően pontosította, hogy a 2006. április 30. előtt véget érő tartózkodási időszakok, amelyeket kizárólag a tagállami munkavállalók és családtagjaik Közösségen belüli mozgására és tartózkodására vonatkozó korlátozások eltörléséről szóló, 1968. október 15‑i 68/360/EGK tanácsi irányelv(20) értelmében érvényesen kiállított tartózkodási engedély alapján töltöttek el, anélkül hogy teljesültek volna a tartózkodási jog megszerzését egyáltalában lehetővé tévő feltételek, nem tekinthetők jogszerűen eltöltöttnek a huzamos tartózkodási jognak a 2004/38 irányelv 16. cikkének (1) bekezdése alapján történő megszerzése tekintetében.(21)

51.      A Ziolkowski és Szeja ügyben 2011. december 21‑én hozott ítéletében(22) a Bíróság a 2004/38 irányelv szerkezetét vizsgálva megállapította, hogy „a jogszerű tartózkodás fogalma, amely a 2004/38 irányelv 16. cikkének (1) bekezdésében található »jogszerűen tartózkodtak« kifejezésben szerepel, az ezen irányelvben, többek között annak 7. cikke (1) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelő tartózkodást kell, hogy jelentsen”(23), amiből azt a következtetést vonta le, hogy az az uniós állampolgár, aki a fogadó tagállam területén több mint öt évig tartózkodott kizárólag ezen állam nemzeti joga alapján, nem minősíthető olyannak, mint aki megszerezte a huzamos tartózkodási jogot.

52.      A Bíróság tehát a huzamos tartózkodási jog elismerését a 2004/38 irányelv 7. cikkében a három hónapot meghaladó tartózkodáshoz való jog meghosszabbítása tekintetében előírt feltételek tiszteletben tartásának rendelte alá.

53.      E cikk megköveteli az érdekeltektől annak bizonyítását, hogy munkavállalók vagy önálló vállalkozók, illetve hogy elegendő forrásokkal rendelkeznek önmaguk és családtagjaik számára ahhoz, hogy ne jelentsenek terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére tartózkodásuk időtartama alatt, és a fogadó tagállamban teljes körű egészségbiztosítással rendelkeznek, illetve hogy az e feltételeket teljesítő személynek a fogadó tagállamban már létrejött családja tagjai.

54.      Az Egyesült Királyság Kormánya és a dán kormány, valamint a Bizottság egyfelől, másfelől pedig az AIRE Centre for Advice on Individual Rights in Europe egyesület(24) és O. A. Alarape homlokegyenest ellentétesen értelmezik a Bíróság ítélkezési gyakorlatát.

55.      Az előbbiek a fent hivatkozott Ziolkowski és Szeja ügyben hozott ítéletből azt a következtetést vonják le, hogy az az uniós polgár, aki az 1612/68 rendelet értelmében öt éven át folyamatosan tartózkodási joggal rendelkezett, kizárólag e tényre alapozva nem szerezhet huzamos tartózkodási jogot a 2004/38 irányelv értelében véve.

56.      Lényegében azt állítják, hogy az 1612/68 rendelet 12. cikkén alapuló tartózkodási jog kizárólag akkor áll fenn, ha szükségessé válik annak lehetővé tétele, hogy a gyermek befejezhesse tanulmányait a fogadó államban, és ez a jog, amely különbözik a 2004/38 irányelven alapuló jogoktól, nem felel meg az ezen irányelv 7. cikkében felsorolt feltételeknek, és az ezen irányelv értelmében eltöltött egyes tartózkodási időszakokat nem lehet figyelembe venni a huzamos tartózkodási jog megszerzése tekintetében, ha a keresőtevékenységre vagy az elegendő forrásra vonatkozó feltételek nem teljesülnek.(25)

57.      Az AIRE Centre ezzel szemben azt állítja, hogy az a személy, aki az 1612/68 rendelet 12. cikke alapján egy ötéves folyamatos időszak alatt tartózkodási jogot szerzett, a 2004/38 irányelv 16. cikkének analógia útján történő alkalmazásával huzamos tartózkodási jogot szerez az érintett tagállamban. Az AIRE Centre, arra emlékeztetve, hogy e rendelkezés végső célja az uniós polgár munkavállalóknak és családtagjaiknak a fogadó tagállamba történő beilleszkedése biztosítása, valamint hangsúlyozva, hogy az ötéves tartózkodás egy bizonyos szintű beilleszkedés elégséges jelzőjének minősül, ezen állításának alátámasztására arra hivatkozik, hogy az 1612/68 rendeletnek a 2004/38 irányelv elfogadását követően hatályban maradt rendelkezéseit úgy kell tekinteni, mint amelyek jogszabályi egységet alkotnak ezen utóbbival, és a hivatkozott 16. cikk (2) bekezdésének analógia útján történő alkalmazása a Bíróság által keresett eredményhez, nevezetesen az uniós jog egységes, a különböző nemzeti jogokkal kapcsolatos viszontagságokat elkerülő alkalmazásához vezet.

58.      A tárgyalás során előadott szóbeli észrevételeiben O. A. Alarape, mindenben egyetértve az AIRE Centre észrevételeivel, megjegyezte, hogy nem indokolt eltérni a fent hivatkozott Lassal‑ügyben lefektetett ítélkezési gyakorlattól, amelyből az következik, hogy figyelembe kell venni a 2004/38 irányelvnél korábbi szabályozás értelmében eltöltött minden tartózkodási időszakot. O. A. Alarape hangsúlyozza, hogy a jelen ügyben éppen egy, 2006 áprilisa előtti tartózkodási időszakról van szó, amelyet, következésképpen, figyelembe kell venni, és azt állítja, hogy semmi nem indokolja, hogy egy 2006‑ot megelőzően „jogszerűnek” minősített tartózkodás később már ne legyen jogszerűnek tekinthető. Úgy ítéli meg, hogy a fent hivatkozott Ziolkowski és Szeja ügyben hozott ítéletet a Bíróság egy olyan, lényegesen eltérő helyzetben hozta, amelyben a felperes saját nemzeti joga értelmében vett tartózkodási jogra hivatkozott.

59.      O. A. Alarape szerint a huzamos tartózkodási joggal rendelkező személy jogállásának megtagadása visszatartó hatásokat keletkeztet, mivel különösen a fogadó tagállamban szerzett minősítések veszíthetik el érvényesíthetőségüket a gyermek állampolgársága szerinti államban, és a gyermek nem érezheti magát beilleszkedettnek, ha eleve tudja, hogy soha nem szerezheti meg a huzamos tartózkodás jogát, még akkor sem, ha hosszú időn keresztül folytatja tanulmányait.

60.      Végül, O. A. Alarpe kiemeli, hogy – mindenesetre – mind fia, mind pedig saját maga megfelel a 2004/38 irányelv 7. cikke szerinti kritériumoknak.

61.      O. A. Alarape érvelése tehát egy kettős előfeltevésből indul ki, miszerint egyfelől, a fent hivatkozott Ziolkowski és Szeja ügyben hozott ítélet kizárta a nemzeti jog alapján eltöltött tartózkodási időszakokat, másfelől pedig a fent hivatkozott Lassal‑ügyben hozott ítélet lehetővé tette a 2004/68 irányelv előtti szabályozás értelmében eltöltött valamennyi tartózkodási időszak figyelembevételét.

62.      Véleményem szerint e két előfeltevés téves.

63.      Úgy vélem ugyanis, hogy a fent hivatkozott Ziolkowski és Szeja ügyben hozott ítéletből egyértelműen az következik, hogy a Bíróság különbséget tett a huzamos tartózkodási jog megszerzését nem a jog eredetétől, hanem annak jellegétől függően lehetővé tévő, illetve lehetővé nem tévő tartózkodási időszakok között. Más szóval, a Bíróság nem az uniós jogot állította szembe a nemzeti jogokkal, hanem a 2004/38 irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében felsorolt gazdasági jellegű feltételeknek megfelelő gazdasági időszakokat az e követelményeknek meg nem felelő időszakokkal.

64.      Ily módon a Bíróság a kérdést előterjesztő bíróság által feltett első kérdésre adott válaszként megállapította, hogy az az uniós polgár, aki a fogadó tagállam területén kizárólag annak nemzeti joga alapján tartózkodott több mint öt éven át, nem tekinthető úgy, mint aki megszerezte a huzamos tartózkodási jogot, „amennyiben e tartózkodás során nem felelt meg az ugyanezen irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében foglalt feltételeknek”(26), amelyből, a contrario, azt a következtetést vonta le, hogy amennyiben az érdekelt, jóllehet a nemzeti jog alapján tartózkodott, megfelelt volna a hivatkozott feltételeknek, megszerezhette volna a huzamos tartózkodási jogot.

65.      Ráadásul, a második kérdésre adott válaszként, a Bíróság megállapította, hogy a fogadó tagállam területén egy harmadik állam polgára által annak az Európai Unióhoz történő csatlakozását megelőzően eltöltött tartózkodási időszakokat figyelembe kell venni a huzamos tartózkodási jog megszerzésének tekintetében, feltéve hogy ezen időszakokat a 2004/38 irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelően töltötték el. Márpedig, értelemszerűen, ezeket az időszakokat csak a fogadó tagállam jogának értelmében lehetett eltölteni.(27)

66.      A hivatkozott ítélet fényében – amelynek megoldását a Czop és Punakova egyesített ügyekben 2012. szeptember 6‑án hozott ítélet(28) is átvette – egyértelmű, hogy a kizárólag a nemzeti jog alapján, de a 2004/38 irányelvben előírt feltételeknek megfelelően eltöltött tartózkodási időszakot figyelembe lehet venni a huzamos tartózkodási jog megszerzése tekintetében. Gyakorlatilag egy uniós polgár vagy valamely családtagja által a 2004/38 irányelv átültetését megelőzően, vagy egy harmadik állam állampolgára által ezen államnak az Unióhoz történő csatlakozását megelőzően eltöltött tartózkodási időszakokról van szó.

67.      Már csak az a kérdés, hogy ezzel szemben, az uniós jog alapján, de a 2004/38 irányelv 7. cikkében foglalt feltételek tiszteletbe nem tartásával eltöltött tartózkodási időszak figyelembe vehető‑e.

68.      A fent hivatkozott Lassal‑ügyben hozott ítélet, önmagában véve, első megközelítésben felhívható az e kérdésre adandó igenlő válasz alátámasztására, mivel a huzamos tartózkodási jog megszerzése tekintetében elismeri, hogy figyelembe lehet venni minden, „az uniós jogszabályokkal összhangban” a 2004/38 irányelv átültetését megelőzően eltöltött tartózkodási időszakot, anélkül hogy e figyelembevétel azon egyes, meghatározott esetekre korlátozódna, amelyekben a korábbi jog már huzamos tartózkodási jogot írt elő.

69.      Mindazonáltal, a szóban forgó ítélet terjedelmét a Bíróság által vizsgált ténybeli körülmények és a fent hivatkozott Ziolkowski és Szeja ügyben hozott ítéletben tett pontosítások figyelembevételével kell értékelni. A Bíróság megállapította, hogy Taous Lassal „az uniós jog szerinti »munkavállalónak«” minősült(29), amiből az következik, hogy a 2004/38 irányelv hatálybalépését megelőzően ahhoz hasonló feltételeknek felelt meg, amelyeket később ezen irányelv 7. cikke írt elő. A fent hivatkozott Ziolkowski és Szeja ügyben hozott ítélet fényében nem végezhető el más elemzés, mint amely azon megállapításhoz vezet, miszerint ahhoz, hogy az ezen irányelv átültetésének időpontját megelőzően eltöltött tartózkodás jogszerű legyen, meg kellett felelnie azon uniós jogszabályoknak, amelyek a tartózkodási jogot az ezen irányelv 7. cikkében felsoroltakhoz hasonló feltételek alá rendelték.

70.      Még azt is meg kell határozni, hogy az 1612/68 rendelet 12. cikkének a 2004/38 irányelvvel alkotott koherens „jogszabályi egységhez” való tartozása maga után vonja‑e ezen irányelv 16. cikkének analógia útján történő alkalmazását.

71.      Annak a ténynek, miszerint az ítélkezési gyakorlat önálló jelleggel ruházta fel a tartózkodási jogot, véleményem szerint az e kérdésre adandó válasz tekintetében elvégzendő elemzés középpontját alkotja.

72.      A tartózkodási jog önállósága ugyanis két, egymásnak ellentmondó érveléshez vezethet.

73.      Amint azt az Egyesült Királyság Kormánya, a dán kormány és a Bizottság is hangsúlyozza, az 1612/68 rendelet 12. cikkén alapuló tartózkodási jog önálló jellege láthatóan tiltja, hogy analógia útján ezt egyenértékűvé lehessen tenni a 2004/38 irányelv fokozatos integrációs rangsorának második, a három hónapot meghaladó tartózkodásnak megfelelő fokozatával.

74.      Mindazonáltal, a tanulmányaikat folytató gyermekek tartózkodási jogának önállóságán alapuló érvelés megfordítható, és két alapvetően szembenálló elemzéshez vezethet. E tartózkodási jogot a Bíróság mentesítette a források és a betegségbiztosítás feltételétől, mivel ez „nem a […] gazdasági önállóság[on] alapul, hanem azon a tényen, hogy az 1612/68 rendelet célja, azaz a munkavállalók szabad mozgása szükségessé teszi, hogy a közösségi munkavállaló családjának a fogadó államba történő integrálódása a lehető legkedvezőbb feltételekkel történjen.”(30) Mivel a gyermekek és a felügyeletüket ellátó szülők rendelkezhetnek a 2004/38 irányelv 7. cikkében előírtnak megfelelő, a három hónapot meghaladó tartózkodás jogával, ennek gyakorlása azonban független az e cikkben felsorolt feltételektől, e feltételek újbóli előírása a huzamos tartózkodási joggal rendelkező személy jogállása tekintetében paradoxonnak minősülne, ami annál is inkább szembeszökő, mivel a tartózkodási jog önállóságának elve, amelyet azért alakítottak ki, hogy előnyben részesítsék a gyermeket, mentesítve a pénzügyi önállóság minden követelményétől, végső soron ennek kedvezményezettje ellen fordul, lezárván előtte a huzamos tartózkodási joggal rendelkező személy jogállása elérésének lehetőségét.(31)

75.      Ráadásul, a pénzügyi önállóság a célból történő újbóli előírása, hogy bizonyítani lehessen a fogadó tagállam társadalmába történő kellő beilleszkedést, úgy tűnik, nemigen egyeztethető össze azzal az elmélettel, hogy a migráns munkavállalók és családtagjaik tekintetében elismert tartózkodási jog a beilleszkedésnek azon tényből eredő vélelmén alapul, hogy e személy a munkaerőpiacra lépett. A Bíróság, miután emlékeztetett az egyrészt a migráns munkavállalók és családtagjaik, másrészt pedig a gazdasági tekintetben inaktív uniós polgárok közötti különbségtételre, a Bizottság kontra Hollandia ügyben 2012. június 14‑én hozott ítéletében(32) hangsúlyozta, hogy a beilleszkedés többek között abból a tényből ered, hogy a fogadó tagállamban a migráns munkavállaló az általa végzett kereső tevékenység után fizetett pénzügyi hozzájárulás révén is hozzájárul ezen állam szociális politikájának finanszírozásához, és annak előnyeit ugyanolyan feltételek mellett kell élveznie, mint a belföldi munkavállalóknak.(33)

76.      Egyébiránt, ha a beilleszkedést nem vélelmezték, hanem bizonyítani kellett, akkor is meg lehet állapítani, hogy egy gyermek tekintetében az a tény, hogy egy migráns munkavállaló családtagjaként a fogadó tagállamba költözött, majd ott elvégezte alap‑ és középfokú tanulmányait, mielőtt ott felsőfokú tanulmányokat folytatott, a beilleszkedés kellő szintjét teremti meg.

77.      Jóllehet meggyőzőnek találom a fogadó tagállamba történő beilleszkedés szintjére alapított érvelést, amelynek alapján a fent hivatkozott Ziolkowski és Szeja ítélet alapjául szolgáló ügyben ismertetett indítványomban azt javasoltam, hogy a jogszerű tartózkodás fogalmába tartozzanak a kizárólag a nemzeti jognak megfelelően eltöltött tartózkodási időszakok, a 204/38 irányelv szerinti jogszerű tartózkodást a szabályos tartózkodással egyenértékűnek tekintve, mindazonáltal ezen ítélet fényében úgy ítélem meg, hogy az 1612/68 rendelet 12. cikkének értelmében eltöltött tartózkodási időszakokat nem kell figyelembe venni a huzamos tartózkodási joggal rendelkező személy jogállása megszerzésének tekintetében.

78.      Az alábbi megfontolások ezt támasztják alá.

79.      Először is, az a tény, hogy az 1612/68 rendelet a beilleszkedés vélelmén vagy azon a körülményen alapul, hogy a gyermek, tanulmányait folytatva, a legtöbb esetben igazolni tudja a fogadó tagállamba való tényleges beilleszkedését, a huzamos tartózkodás jogállásának megszerzése szempontjából közömbös tényezőnek minősül.

80.      Véleményem szerint a fent hivatkozott Ziolkowski és Szeja ügyben hozott ítélet indokai az uniós jogalkotó által óhajtott, a szabad mozgás és a beilleszkedés követelménye, valamint a tagállamok pénzügyi érdekei közötti egyensúly fenntartásának szükségességében keresendők. Az egyensúly e kérdése a beilleszkedés bizonyos fokát megkövetelő koncepció elfogadása által ölt testet, mivel a Bíróság megállapította, hogy „az integráció, amely meghatározza a [...] huzamos tartózkodási jog megszerzését, nem csak tér‑ és időbeli tényezőkön alapul, hanem a fogadó tagállamba való beilleszkedés fokára vonatkozó minőségi tényezőkön is”(34). Az igazat megvallva, mivel a beilleszkedés „minősége” kizárólag a pénzügyi önállóság szempontjából mérhető, az az érzésem, hogy a valóságnak inkább azon következtetés levonása felel meg, hogy a huzamos tartózkodási jog megszerzésének feltételei végső soron függetlenek a kérelmezőnek a fogadó tagállamba való beilleszkedésének szintjétől.

81.      Márpedig, az 1612/68 rendelet 12. cikke, amelynek az a célja, hogy lehetővé tegye a migráns munkavállaló gyermeke számára, hogy oly módon folytathassa és fejezhesse be tanulmányait, hogy a munkavállalót ne tartsa vissza szabad mozgáshoz való jogának gyakorlásától, a korábbi migráns munkavállalók gyermekeire is alkalmazandó,(35) és kizárólag azt követeli meg, hogy a gyermek a szüleivel vagy az egyik szülőjével éljen együtt a tagállamban, amikor legalább egyik szülője ott munkavállalóként tartózkodott.(36) A keresőtevékenységgel való kapcsolat – amely úgy tekinthető, mint amely lehetővé teszi a kellő integrációs szint vélelmezését – következésképpen igen gyengének bizonyulhat, különösen akkor, ha az uniós polgár – akinek a gyermeke megtartja a jogait – több évvel korábban és egy nagyon rövid időszak során végzett munkát. Helyénvaló tehát azt megkövetelni, hogy a tanulmányaikat folytató gyermekek önmaguk teljesítsék a 2004/38 irányelvben előírt követelményeket.

82.      Egyébiránt, annak elfogadása, hogy figyelembe kell venni az 1612/68 rendelet 12. cikke alapján eltöltött tartózkodási időszakokat, érvényes indok nélkül kiszélesítené a törésvonalat az inaktív személyek két csoportja, nevezetesen azon személyek, akik csak azzal a feltétellel szerezhetnek jogokat, hogy pénzügyi tekintetben önállóak, illetve azon személyek között, akikre kizárólag azon okból nem vonatkozik e követelmény, hogy tartózkodási joguk egy migráns munkavállaló tartózkodási jogából származik.

83.      Másodsorban, az 1612/68 rendelet 12. cikke alapján eltöltött tartózkodási időszakok figyelembevétele számomra nem tűnik összeegyeztethetőnek a 2004638 irányelv azon rendelkezéseivel, amelyek a huzamos tartózkodási jognak abban az esetben történő megszerzésére vonatkoznak, ha a tartózkodási jog egy olyan esemény bekövetkezte ellenére marad fenn, amely az uniós polgár családtagjait megfosztja e minőségüktől.

84.      Jóllehet a 2004/38 irányelv 12. cikkének (2) bekezdése és 13. cikkének (2) bekezdése bizonyos feltételek mellett lehetővé teszi, hogy az uniós polgár harmadik állam állampolgárságával rendelkező családtagjai önálló tartózkodási jogot szerezzenek az uniós polgár halála vagy távozása, a házasság felbontása, érvénytelenítése vagy a bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetése esetén, az e jog alapján eltöltött tartózkodási időszakok a huzamos tartózkodási jog megszerzése tekintetében kizárólag azon feltétellel kerülnek figyelembevételre, hogy e személyek önmagukban is megfelelnek az előírt követelményeknek.

85.      Még nagyobb jelentősége van annak a megállapításnak, hogy a 2004/38 irányelv 12. cikkének (3) bekezdésében semmiféle utalás nem található a huzamos tartózkodási jog megszerzésére, amely rendelkezésnek éppen az a célja, hogy az uniós polgár halálának vagy távozásának különös esetében megoldja a valamely oktatási intézménybe beiratkozott gyermek, valamint az ő tényleges felügyeletét ellátó szülei helyzetét.

86.      E rendelkezés az uniós polgár halálának vagy távozásának ellenére előírja a gyermekek vagy a felügyeleti jogot ténylegesen gyakorló szülő tartózkodási jogának fenntartását, állampolgárságukra való tekintet nélkül, ha a gyermekek „a fogadó tagállamban tartózkodnak, és ott egy oktatási intézménybe tanulmányok folytatása céljából beiratkoztak, tanulmányaik befejezéséig [(37)]”.

87.      A 2004/38 irányelv 12. cikke (3) bekezdésének tárgya a Bizottság által 2001. május 23‑án benyújtott irányelvjavaslat(38) fényében válik egyértelművé, amely javaslat pontosítja, hogy „e bekezdés jogalkotói szinten rögzíti a Bíróságnak a 389/87. és 390/87. sz. [Echternach és Moritz] egyesített ügyekben 1989. március 15‑én hozott ítéletében[(39)] lefektetett elvet, és az uniós polgárok azon gyermekeinek helyzetére vonatkozik, akik nem rendelkeznek valamely tagállam állampolgárságával, tanulmányaikat folytatják, beilleszkedtek a fogadó tagállam oktatási rendszerébe, és akik nyelvi, kulturális vagy egyéb okok miatt nehezen illeszkednének be egy új oktatási rendszerbe: e személyeket hátrányosan érintheti az a tény, hogy az uniós polgár szülő szakmai vagy egyéb okokból elhagyja a fogadó tagállam területét. E tartózkodási jog – amely a tanulmányok befejezésének időpontjáig korlátozható – azon feltételnek van alárendelve, hogy a gyermekek beiratkozzanak valamely középfokú vagy ennél magasabb fokú oktatási intézménybe, mivel az új oktatási rendszerbe történő beilleszkedés éppen a tanulmányok e fokán válik nehezebbé”(40).

88.      Még ha nem is keletkeztet az 1612/68 irányelv 12. cikkéből(41) eredővel egyenértékű és teljes értékű önálló tartózkodási jogot, a 2004/38 irányelv 12. cikkének (3) bekezdése, amely jól mutatja azt a különös fontosságot, amelyet ezen irányelv a fogadó tagállamban tanulmányokat folytató gyermekek és az ő felügyeletüket ellátó szülők helyzetének tulajdonít(42), közvetlenül az ítélkezési gyakorlatból ered, és arra irányul, hogy e vívmányt egységes szerkezetbe foglalja, még ha csak részlegesen is.

89.      Márpedig, a 2004/38 irányelv 18. cikke, amely előírja, hogy a valamely tagállam állampolgárságával nem rendelkező családtagok megszerzik a huzamos tartózkodási jogot, kizárólag az ezen irányelv 12. cikkének (2) bekezdésében és 13. cikkének (2) bekezdésében felsorolt uniós polgárok családtagjaira vonatkozik, a valamely oktatási intézménybe beiratkozott, a szóban forgó irányelv 12. cikkének (3) bekezdésében szereplő gyermekek kivételével, akik tehát nem szerezhetik meg a huzamos tartózkodási jogot.

90.      Következésképpen, ha figyelembe vennék az 1612/68 irányelv 12. cikke alapján eltöltött tartózkodási időszakokat, ez egy nehezen igazolható rendszerbeli eltérést eredményezne.

91.      Ily módon, egy olyan gyermek, aki uniós polgár apjával, aki nem folytatott keresőtevékenységet, viszont rendelkezett elegendő forrással és betegségbiztosítással, négyéves tartózkodási időszakot töltött el, nem szerezheti meg a huzamos tartózkodási joggal rendelkező személy jogállását apja halálát követően, a fogadó tagállamban több éven keresztül folytatott tanulmányai ellenére, míg egy olyan uniós állampolgár házastársának gyermeke, aki egy másik tagállamban hat hónapon át tartó munkavégzést követően elvált és elhagyta családját, kérvényezheti a tanulmányi idejének megfelelő tartózkodási időszakok figyelembevételét.

92.      Végső soron, bár az 1612/68 rendelet 12. cikke értelmében vett tartózkodási jog, jóllehet a szülő migráns munkavállaló helyzetéből ered, elválik ettől, hogy – egyéb következmények mellett – kikerüljön a pénzügyi önállóság feltétele alól, úgy vélem, hogy a jogszerű tartózkodás fogalmának a Bíróság által adott értelmezésére figyelemmel, e mentesítés nem terjeszthető ki a huzamos tartózkodási joggal rendelkező személy jogállására.

93.      Ez a megoldás magától értetődően bizonyos hátrányokkal jár azon személyek tekintetében, akik jogaikat kizárólag az 1612/68 rendelet 12. cikkére alapítják, anélkül hogy egyébként megállapítható lenne, hogy megfelelnek a 2004/38 irányelv 7. cikkében felsorolt feltételeknek. E személyek helyzete tanulmányaik befejezésekor – amely tanulmányok időtartamát egyébiránt érdekükben áll meghosszabbítani – bizonytalanná válik, mert kitoloncolási intézkedések alanyai lehetnek, még akkor is, ha ezen intézkedések végrehajtása arányossági vizsgálat tárgyát képezheti a magán‑ és családi élethez való jogaikat ért sérelem tekintetében.

94.      Mindazonáltal, logikus azt feltételezni, hogy a huzamos tartózkodási joggal rendelkező személy jogállásából eredő jogok jelentőségét – amely jogállás, amennyiben megszerezték, bármely feltételnek való alárendelés nélkül jogot biztosít a szociális segítségnyújtáshoz – az e jog megszerzése tekintetében előírt feltételek szigorának kell ellensúlyoznia. Ezen túlmenően, az e jogállás megadása szigorú, de egyértelmű feltételeinek előírása kétségtelenül a jogbiztonság követelményét teljesíti, amelyet komolyan veszélyeztetne az, ha a Bíróság eltérne a fent hivatkozott Ziolkowski és Szeja ügyben legújabban lefektetett ítélkezési gyakorlatától.

95.      Ezen indokok alapján javasolom, hogy a Bíróság a kérdést előterjesztő bíróság ötödik kérdésére azt a választ adja, hogy a kizárólag az 1612/68 rendelet 12. cikke alapján anélkül eltöltött tartózkodási időszakok, hogy teljesültek volna a 2004/38 irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében előírt feltételek, nem vehetők figyelembe a huzamos tartózkodási jog megszerzése tekintetében.

II – Végkövetkeztetések

96.      A fenti megfontolásokra figyelemmel azt javaslom, hogy a Bíróság az Upper Tribunal (Immigration and Asylum Chamber), London által előterjesztett ötödik kérdésre a következőképpen válaszoljon:

A kizárólag a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15‑i 1612/68/EGK tanácsi rendelet 12. cikkének alapján anélkül eltöltött tartózkodási időszakok, hogy teljesültek volna az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68 rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében előírt feltételek, nem vehetők figyelembe a huzamos tartózkodási jog megszerzése tekintetében.


1 – Eredeti nyelv: francia.


2 –      HL L 257., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 15. o.


3 –      HL L 158., 77. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 46. o.; helyesbítés: HL L 274., 2009.10.20., 47. o.


4 – Lásd ebben az értelemben: „Carlier, J.‑Y., Le devenir de la libre circulation des personnes dans l’Union européenne: regard sur la directive 2004/38”, Cahiers de droit européen, 2006, 13. és ezt követő oldalak, 23. és ezt követő oldalak, valamint Iliopoulou, A., „Le nouveau droit de séjour des citoyens de l’Union et des membres de leur famille: la directive 2004/38/CE”, Revue du Droit de l’Union Européenne, 2004., 523. és ezt követő oldalak, valamint 539. o.


5 –      A C‑184/99. sz. Grzelczyk‑ügyben hozott ítélet (EBHT 2001., I‑6193. o.) 31. pontja.


6 –      Lásd a C‑256/11. sz. Dereci és társai ügyben 2011. november 15‑én hozott ítélet (EBHT 2011., I‑11315. o.) 62. pontját.


7 – Lásd a foglalkoztatás megszűnését követően a munkavállalóknak a fogadó tagállam területén maradásának jogáról szóló, 1970. június 29‑i 1251/70/EGK bizottsági rendelet (HL L 142., 24. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 32. o.) 2. és 3. cikkét, valamint a valamely tagállam állampolgárainak egy másik tagállamban folytatott önálló vállalkozói tevékenység befejezése után az adott tagállam területén maradáshoz való jogáról szóló, 1974. december 17‑i 75/34/EGK tanácsi irányelvet (HL 1975. L 14., 10. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 170. o.).


8 –      Lásd a 2004/38/EK irányelv 28. cikkének (2) bekezdését.


9 –      Lásd ezen irányelv 24. cikkének (2) bekezdését.


10 –      HL L 141., 1. o.


11 –      A C‑413/99. sz. ügy (EBHT 2002., I‑7091. o.).


12 –      Ezen ítélet 73. pontja.


13 –      A C‑480/08. sz. ügy (EBHT 2010., I‑1107. o.).


14 –      A 86. és 87. pont.


15 – A C‑310/08. sz., Ibrahim és Secretary of State for the Home Department ügyben 2010. február 23‑án hozott ítélet (EBHT 2010., I‑1065. o.) 35. pontja. Lásd még a fent hivatkozott Teixeira‑ügyben hozott ítélet 46. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.


16 –      A C‑7/94. sz. Gaal‑ügyben 1995. május 4‑én hozott ítélet (EBHT 1995., I‑1031. o.) 25. pontja. Lásd még a fent hivatkozott Ibrahim és Secretary of State for the Home Department ügyben hozott ítélet 35. pontját), valamint a fent hivatkozott Teixeira‑ügyben hozott ítélet 82. és 83. pontját).


17 –      Lásd e tekintetben a fent hivatkozott Teixeira‑ügyben hozott ítélet 71. pontját.


18 – E tekintetben megjegyzem, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága, amely több alkalommal is elfogadta, hogy a saját családot még nem alapított fiatal felnőttek és szüleik közötti kapcsolatokat a családi élet keretében kell elemezni, nem követeli meg, hogy e kapcsolatok különleges jelleggel rendelkezzenek. Ily módon, a Bousarra kontra Franciaország ügyben (lásd az EJEB Boussara kontra Franciaország 2010. szeptember 23‑i ítéletét) a francia kormány azt állította, hogy a nagykorú, nőtlen és gyermektelen felperes nem bizonyította, hogy szüleivel „a szokásos érzelmi kapcsolatoktól eltérő” (34. §) függőségi kapcsolatot alakított ki, az Emberi Jogok Európai Bírósága mégis megállapította a családi élet védelméhez való jog fennállását a különös érzelmi kapcsolat bizonyításának figyelembevétele nélkül.


19 –      A C‑162/09. sz. ügy (EBHT 2010., I‑9217. o.).


20 –      HL L 257., 13. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 27. o.


21 –      Lásd a C‑325/09. sz. Dias‑ügyben 2011. július 21‑én hozott ítélet (EBHT 2011., I‑6387. o.) 66. pontját.


22 –      A C‑424/10. és C‑425/10. sz egyesített ügyek (EBHT 2011., I‑14035. o.).


23 –      Ezen ítélet 46. pontja.


24 – A továbbiakban: AIRE Centre.


25 – A Bizottság példaképpen a 2004/38 irányelv 12. cikkének (2) bekezdését és 13. cikkének (2) bekezdését idézi, amelyek a harmadik államok állampolgárai tartózkodási jogának fennmaradására vonatkoznak az uniós polgár halála vagy távozása, illetve a házasság felbontása esetén.


26 – Lásd a fent hivatkozott Ziolkowski és Szeja ügyben hozott ítélet 28. pontját.


27 – Amint ezt egyébként a Bíróság kifejezetten megállapította ezen ítélet 61. pontjában.


28 –      A C‑147/11. és C‑148/11. sz. egyesített ügyek.


29 –      A fent hivatkozott Lassal‑ügyben hozott ítélet 18. pontja.


30 –      A fent hivatkozott Texeira‑ügyben hozott ítélet 66. pontja.


31 – A paradox helyzet tekintetében lásd a fent hivatkozott Dias‑ügyben hozott ítéletet. Az az elemzés, miszerint a tartózkodási engedély kiadását deklaratív, és nem konstitutív aktusnak kell minősíteni, amely szokásosan kedvező az uniós polgár számára, mivel megakadályozza, hogy tartózkodása az uniós jog értelmében „jogszerűtlennek” minősüljön azon puszta tény alapján, hogy nem rendelkezik tartózkodási engedéllyel, ellene fordul, mivel megakadályozza azt, hogy az uniós jog értelmében „jogszerűnek” minősüljön egy uniós polgár tartózkodása azon puszta tény okán, hogy egy ilyen engedélyt állítottak ki számára érvényesen. Lásd még az ezen ítélethez Kauff‑Gazin, F. által fűzött kommentárokat, Revue Europe, 2011, 10. sz., 337. kommentár.


32 –      A C‑542/09. sz. ügy.


33 –      Ezen ítélet 66. pontja.


34 –      A fent hivatkozott Dias‑ügyben hozott ítélet 64. pontja.


35 –      Lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia ügyben hozott ítélet 49. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.


36 –      Uo., 50. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.


37 –      Kiemelés tőlem.


38 –      Az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre vonatkozó javaslat (COM(2001) 257 végleges, 16. o.).


39 –      EBHT 1989, 723. o.


40 – A hivatkozott irányelvjavaslat, 16. o., 3. pont.


41 –      Lásd e tekintetben Kokott főtanácsnoknak a fent hivatkozott Teixeira‑ítélet alapjául szolgáló ügyre vonatkozó indítványa 52. pontját. E rendelkezés kiterjesztő, megfogalmazásán túlmutató olvasatához, hogy különösen a házasság felbontásának esetét is lefedje, lásd Starup, P. és Elsmore, M.‑J., „Taking a logical or giant step forward? Comment on Ibrahim and Teixeira,European Law Review 2010, 571. o., különösen az 583. o.


42 – Lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Ibrahim és Secretary of State for the Home Department ügyben hozott ítélet 58. pontját, valamint a fent hivatkozott Teixeira‑ügyben hozott ítélet 69. pontját.