Language of document : ECLI:EU:C:2019:63

YVES BOT

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2019. január 24.(1)

C720/17. sz. ügy

Mohammed Bilali

kontra

Bundesamt für Fremdenwesen und Asyl

(a Verwaltungsgerichtshof [legfelsőbb közigazgatási bíróság, Ausztria] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség – 2011/95/EU irányelv – Harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy nemzetközi védelmének elismeréséhez teljesítendő feltételekre vonatkozó jogi normák – Kiegészítő védelem – 19. cikk – Kiegészítő védelmi jogállás visszavonása – Az indokolás terjedelme – A hatóság ténykörülményekben való tévedése miatt a jogállás visszavonását elrendelő nemzeti szabályozás – Megengedhetőség – A kiegészítő védelmi jogállást elismerő aktus megsemmisítése – A tagállamok eljárási autonómiája – Az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elve”






I.      Bevezetés

1.        Alapozhatja‑e az illetékes nemzeti hatóság a 2011/95/EU irányelv(2) 19. cikkének rendelkezéseire egy hontalan személy kiegészítő védelmi jogállásának visszavonását, amelyet kizárólagos felelősként a nemzetközi védelem szükségességének téves értékelése folytán biztosított?

2.        Lényegében erre vonatkozik a Verwaltungsgerichtshof (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Ausztria) előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdése.

3.        E kérdés a magát hontalannak valló Mohammed Bilali és a Bundesamt für Fremdenwesen und Asyl (szövetségi idegenrendészeti és menekültügyi hivatal, Ausztria, a továbbiakban: Hivatal) között, az utóbbi által elfogadott azon határozat tárgyában folyamatban lévő eljárás keretében merült fel, amellyel hivatalból visszavonta a M. Bilali számára korábban a származási ország helytelen meghatározása miatt biztosított kiegészítő védelmi jogállást.

4.        Az említett kérdés ez idáig nem merült fel, és a Bíróság által adandó válasz annak a nemzeti gyakorlatokban uralkodó jogbizonytalanságnak vethet véget, amelyre az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal(3) legutóbb közzétett jelentése kivételesen jól rávilágított.(4)

5.        Az előterjesztett kérdés vizsgálatához először is a 2011/95 irányelv 19. cikkében foglalt rendelkezések jelentését és hatályát szükséges megvizsgálni, amely cikk kimerítően felsorolja azon indokokat, amelyekre való hivatkozással a tagállamok jogosultak, illetve kötelesek a kiegészítő védelmi jogállás visszavonására. E vizsgálat lefolytatását követően arra a következtetésre jutok, hogy e cikkel ellentétes az említett jogállás visszavonása a szóban forgóhoz hasonló helyzetben, amelyben az illetékes nemzeti hatóság hibája folytán, tévedésből részesült az érintett fél ebben a védelemben.

6.        Másodszor, az előterjesztett kérdés vizsgálata azon határozat tárgyának és jellegének tisztázását igényli, amelyet e körülmények között az illetékes nemzeti hatóságnak el kell fogadnia.

7.        E tekintetben kifejtésre kerül majd, hogy a szóban forgóhoz hasonló helyzetben, amelyben a kiegészítő védelmi jogállást elismerő határozatot jogszabályok, különösen a jogosultsághoz szükséges kritériumok megsértésével hozták meg, és amelyben e jogsértés meghatározó befolyással volt a nemzetközi védelem iránti kérelem elbírálásának kimenetelére, a kiegészítő védelmi jogállást érvényteleníteni kell. E megoldás ugyanis azzal a kettős előnnyel jár, hogy nincs szükség a menekültek helyzetére vonatkozó, 1967. január 31‑i jegyzőkönyvvel kiegészített, a menekültek helyzetére vonatkozó, 1951. július 28‑án Genfben aláírt egyezmény(5) igen szigorú rendelkezéseinek kiterjesztő értelmezésére, ugyanakkor az eljárási garanciák és a méltányos bánásmód teljes mértékben biztosítottak azon személy számára, akit semmilyen felelősség nem terhel a hatóság által elkövetett hiba miatt. Az is indokolttá teszi e megoldást, hogy amennyiben a közös európai menekültügyi rendszer egységét fenn kívánjuk tartani, minden téves elismerést orvosolni szükséges annak biztosítása érdekében, hogy nemzetközi védelemben csak azok a személyek részesüljenek, akiknek arra ténylegesen szükségük van.

8.        Tekintettel arra, hogy az uniós jog nem tartalmaz külön rendelkezést a hatóság tévedése folytán elismert kiegészítő védelmi jogállás érvénytelenítésére alkalmazandó eljárási szabályokra vonatkozóan, azt is kifejtem majd, hogy a tagállamok eljárási autonómiájának elve értelmében, e szabályok – az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartása mellett – a nemzeti jogrend hatálya alá tartoznak.

II.    Jogi háttér

A.      Az uniós jog

1.      A 2011/95 irányelv

9.        A 2011/95 irányelvnek „A kiegészítő védelemre való jogosultság feltételei” címet viselő V. fejezetében, valamint „A kiegészítő védelmi jogállás” című VI. fejezetében foglalt rendelkezései úgy épülnek fel, hogy kizárólag a külön előírt érdemi feltételeknek eleget tevő személyek számára biztosítsák a nemzetközi védelmi jogállás és az ahhoz kapcsolódó jogosultságok elismerését.

10.      A 2011/95 irányelv V. fejezete tartalmazza a 15–17. cikket. Míg ezen irányelv 15. cikke a „[s]úlyos sérelem” eseteit határozza meg, a 16. cikk egy úgynevezett „[m]egszűnés[i]” klauzulát foglal magában, amely a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A harmadik ország állampolgárának, illetve a hontalan személynek kiegészítő védelemre való jogosultsága megszűnik, amennyiben a kiegészítő védelem elismeréséhez vezető körülmények megszűntek, vagy olyan mértékben változtak meg, hogy az említett védelem már nem szükséges.

(2)      Az (1) bekezdés alkalmazásakor a tagállamoknak meg kell vizsgálniuk, hogy a körülményekben bekövetkezett változás annyira jelentős és maradandó jellegű‑e, hogy a kiegészítő védelemre jogosult személy súlyos sérelemmel szembeni fenyegetettsége már nem megalapozott.

[…]”

11.      A 2011/95 irányelv 17. cikke egy kizárási klauzulát tartalmaz. E cikk szövege a következő:

„(1)      A harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy nem ismerhető el kiegészítő védelemre jogosultként, amennyiben nyomós okkal feltételezhető, hogy az érintett személy:

a)      béke elleni, háborús, vagy emberiség elleni, az ilyen bűncselekményekről rendelkező nemzetközi okmányokban meghatározott bűncselekményt követett el;

b)      súlyos bűncselekményt követett el;

c)      az Egyesült Nemzetek – az ENSZ Alapokmányának preambulumában, illetve 1. és 2. cikkében meghatározott – céljaiba és elveibe ütköző cselekményekben bűnös;

d)      veszélyt jelent a tartózkodási helye szerinti tagállam társadalmára vagy biztonságára.

(2)      Az (1) bekezdés rendelkezéseit az abban említett bűncselekmények vagy cselekmények felbujtóira, illetve az azok elkövetésében bármilyen módon részt vevő személyekre is alkalmazni kell.

(3)      A tagállamok kizárhatják a harmadik ország állampolgárát, illetve a hontalan személyt a kiegészítő védelemre jogosultak köréből, amennyiben az érintett személy az érintett tagállamba történő befogadását megelőzően egy vagy több, az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó olyan bűncselekményt követett el, amely az érintett tagállamban történő elkövetés esetén szabadságvesztéssel lenne büntetendő, és amennyiben a kérelmező csak az e bűncselekmény elkövetésével járó büntetés elkerülése érdekében hagyta el származási országát.”

12.      Az ezen irányelv VI. fejezetében található 18. cikk „[a] kiegészítő védelmi jogállás elismerés[ének]” feltételeit határozza meg. E cikk értelmében:

„A tagállamok olyan harmadik országbeli állampolgárt vagy hontalan személyt részesítenek kiegészítő védelemben, aki megfelel a II. és V. fejezetben előírt feltételeknek.”

13.      Ezzel szemben, a 2011/95 irányelv itt értelmezni kért 19. cikke azon feltételeket határozza meg, amelyek fennállása esetén a tagállamok az említett jogállást visszavonják, megszüntetik vagy megújítását megtagadják. Szövege a következő:

„(1)      Amennyiben a harmadik ország állampolgára vagy a hontalan személy a 16. cikk értelmében már nem jogosult kiegészítő védelemre, úgy a 2004/83/EK irányelv[(6)] hatálybalépése után benyújtott, nemzetközi védelem iránti kérelmek tekintetében a tagállamok visszavonják, illetve megszüntetik az érintett személy valamely kormányzati, közigazgatási, bírósági vagy kvázibírósági szerv által elismert kiegészítő védelmi jogállását, illetve megtagadják annak megújítását.

(2)      A tagállamok visszavonhatják, illetve megszüntethetik a harmadik ország állampolgára, illetve a hontalan személy valamely kormányzati, közigazgatási, bírósági vagy kvázibírósági szerv által elismert kiegészítő védelmi jogállását, illetve megtagadhatják annak megújítását, amennyiben az érintett személyt a kiegészítő védelmi jogállás elismerését követően a 17. cikk (3) bekezdésével összhangban ki kellett volna zárni a kiegészítő védelemre jogosultak közül.

(3)      A tagállamok visszavonják, illetve megszüntetik a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy kiegészítő védelmi jogállását, illetve megtagadják annak megújítását, ha:

a)      az érintett személyt a kiegészítő védelmi jogállás elismerését követően a 17. cikk (1) és (2) bekezdésével összhangban ki kell vagy ki kellett volna zárni a kiegészítő védelemre jogosultak közül;

b)      a kiegészítő védelmi jogállás elismerésében döntő szerepet játszott az, hogy az érintett személy nyilatkozata során megváltoztatta a tényeket, vagy tényeket elhallgatott, ideértve hamis vagy hamisított dokumentumok felhasználását is.

(4)      A harmadik ország állampolgára, illetve a hontalan személy 4. cikk (1) bekezdése szerinti azon kötelezettségének sérelme nélkül, amelynek értelmében köteles minden releváns tényt felfedni, illetve a rendelkezésére álló, jelentőséggel bíró dokumentumokat bemutatni, a kiegészítő védelmi jogállást elismerő tagállamnak egyedi alapon kell bizonyítania, hogy az érintett személy e cikk (1), (2) és (3) bekezdésének értelmében nem, vagy már nem jogosult kiegészítő védelemre.”

2.      A 2013/32/EU irányelv

14.      A 2013/32/EU irányelv(7) 1. cikkének értelmében a 2011/95 irányelv szerinti nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárási szabályokat állapítja meg.

15.      A 2013/32 irányelv 2. cikkének o) pontjában kimondja:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

o)      »a nemzetközi védelem visszavonása« az illetékes hatáskörrel rendelkező hatóságnak azon határozata, amellyel valamely személy menekült jogállását vagy kiegészítő védelmi jogállását a [2011/95] irányelv értelmében visszavonja, megszünteti, vagy megújítását elutasítja.”

16.      A 2013/32 irányelv „A nemzetközi védelem visszavonására irányuló eljárások” című IV. fejezetének 44. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok biztosítják, hogy egy adott személy esetében a nemzetközi védelem visszavonására irányuló eljárás megindítható, ha olyan új elemek vagy tények merülnek fel, amelyek indokolttá teszik az érintett személy nemzetközi védelme érvényességének újbóli megvizsgálását.”

17.      Ezen irányelv 45. cikke rendelkezik az érintett személyt megillető garanciákról arra az esetre, ha az illetékes nemzeti hatóság nemzetközi védelme visszavonását veszi fontolóra a 2011/95 irányelv 14. vagy 19. cikkével összhangban.

B.      Az osztrák jog

18.      A 2005. augusztus 16‑i Bundesgesetz über die Gewährung von Asyl (a menedékjogról szóló szövetségi törvény)(8) 8. cikke előírja:

„(1) El kell ismerni azon külföldi kiegészítő védelmi jogállását,

1.      aki Ausztriában nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, ha e kérelmet a menekültjogállás elismerése tárgyában elutasítják […]

[…]

(6)      Ha a menedékkérő származási országa nem állapítható meg, a nemzetközi védelem iránti kérelmet el kell utasítani a kiegészítő védelmi jogállás tárgyában. Ebben az esetben kiutasítási határozatot kell hozni, ha ez a [2012. augusztus 16‑i] Bundesgesetz, mit dem die allgemeinen Bestimmungen über das Verfahren vor dem Bundesamt für Fremdenwesen und Asyl zur Gewährung von internationalem Schutz, Erteilung von Aufenthaltstiteln aus berücksichtigungswürdigen Gründen, Abschiebung, Duldung und zur Erlassung von aufenthaltsbeendenden Maßnahmen sowie zur Ausstellung von österreichischen Dokumenten für Fremde geregelt werden (a [Hivatal] eljárásáról szóló törvény)](9) 9. §‑ának (1) és (2) bekezdése alapján megengedett.

[…]”

19.      A 2005. évi AsylG 9. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1) A külföldi kiegészítő védelmi jogállását határozattal hivatalból vissza kell vonni, ha

1.      a kiegészítő védelmi jogállás elismerésének feltételei (a 8. cikk (1) bekezdése) nem vagy már nem állnak fenn;

[…]

(2)      Ha a kiegészítő védelmi jogállást nem kell már az (1) bekezdés szerinti okok alapján visszavonni, azt akkor is vissza kell vonni, ha

1.      fennáll a [Genfi Egyezmény] 1. cikkének F. pontjában említett okok valamelyike;

2.      a külföldi veszélyt jelent az Osztrák Köztársaság társadalmára vagy biztonságára; vagy

3.      a külföldit belföldi bíróság bűntett […] miatt jogerősen elítélte […]

[…]”

III. Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

20.      A magát hontalannak valló M. Bilali 2009. október 27‑én nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be a Hivatalnál.

21.      Tekintettel arra, hogy M. Bilali származási országa Algéria volt, a Hivatal 2010. március 15‑i határozatával elutasította kérelmét, másfelől pedig az említett országba történő kiutasítását rendelte el. 2010. április 8‑i ítéletével az Asylgerichtshof (menekültügyi bíróság, Ausztria) megsemmisítette a nemzetközi védelem iránti kérelmet elutasító határozatot, és az ügyet új eljárás lefolytatása céljából visszautalta a Hivatal elé.

22.      2010. október 27‑i határozatával a Hivatal elutasította az érintett személy menedékjog iránti kérelmét, ugyanakkor kiegészítő védelmi jogállást biztosított számára. E határozatból kitűnik, hogy a kérelmező személyazonossága nem volt megállapítható, de „feltehetően algériai állampolgár”.

23.      Az érintett személy a menekült jogállás megadására irányuló kérelmét elutasító határozattal szemben keresetet terjesztett elő. A kiegészítő védelmi jogállását elismerő határozat időközben jogerőre emelkedett.

24.      2012. július 16‑i ítéletével az Asylgerichtshof (menekültügyi bíróság) ismételten megsemmisítette a menekült jogállás megadására irányuló kérelmét elutasító határozatot, többek között azon oknál fogva, hogy az érintett személy származási országát illetően csak feltételezések álltak rendelkezésre. Új eljárás lefolytatása céljából az ügyet ismét visszautalta a Hivatal elé.

25.      Ezen új eljárás keretében, a Staatendokumentation (a származási országokra vonatkozó információkat kezelő szolgálat, Ausztria) által adott válaszok nyomán a Hivatal arra a következtetésre jutott, hogy az érintett személy algériai állampolgárságra nem, viszont – felmenőire tekintettel – marokkói és mauritániai állampolgárságra hivatkozhat.

26.      Ennek következtében 2012. október 24‑i határozatával(10) a Hivatal az érintett személy menekült jogállás iránti kérelmét elutasította. Ezenkívül, miután megállapította, hogy „a kiegészítő védelem elismerésének feltételei soha nem álltak fenn”, és azon a „téves feltételezésen” alapultak, hogy az érintett személy származási országa Algéria, a Hivatal az általa 2010. október 27‑én elismert kiegészítő védelmi jogállást hivatalból visszavonta, valamint az említett jogcímen az érintett személy részére megadott határozott időre szóló tartózkodási engedélyt is megvonta. Végezetül, a Hivatal elutasította az érintett személy által Marokkó mint származási ország tekintetében benyújtott kiegészítő védelmi jogállás elismerése iránti kérelmét és ezen országba történő kiutasítását rendelte el.

27.      Az érintett személy keresetet indított a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság, Ausztria) előtt, amelynek nyomán egyedül a kiutasítását elrendelő határozatot semmisítették meg.

28.      E körülmények között az érintett személy rendkívüli felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a Verwaltungsgerichtshof (legfelsőbb közigazgatási bíróság) előtt.

29.      E bíróságnak kétségei merültek fel a 2011/95 irányelvnek a kiegészítő védelmi jogállás visszavonásának eseteit felsoroló 19. cikkének értelmezését illetően.

30.      A Verwaltungsgerichtshof (legfelsőbb közigazgatási bíróság) tehát úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

„Ellentétes‑e az uniós jogi rendelkezésekkel, különösen a 2011/95 irányelv 19. cikkének (3) bekezdésével valamely tagállamnak a[z] […] olyan nemzeti rendelkezése, amely szerint a kiegészítő védelmi jogállás visszavonható, ha nem változtak meg maguk az elismerés szempontjából lényeges ténybeli körülmények, hanem csupán a hatóság azokkal kapcsolatos ismeretei változtak, és ennek körében [e] jogállás elismerésében sem az nem játszott döntő szerepet, hogy a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy nyilatkozata során megváltoztatta a tényeket, sem az, hogy tényeket hallgatott el?”

31.      A felülvizsgálati kérelmet előterjesztő fél, az osztrák, a magyar, a holland és a lengyel kormány, továbbá az Egyesült Királyság kormánya, valamint az Európai Bizottság írásbeli észrevételeket terjesztett a Bíróság elé.

IV.    Előzetes észrevételek

32.      A kérdést előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatalra terjesztett kérdésének vizsgálatát megelőzően alapvető fontosságú magának a kérdésnek a fogalmi tisztázása, különös tekintettel a vonatkozó jogi normáknak és a vitatott határozat indokolásának pontosítására. Ezen indokolás tényleges következményekkel jár e határozat jellege és a 2011/95 irányelv alkalmazhatósága tekintetében.

33.      Először is, az itt értelmezni kért jogi normákkal kapcsolatban, a kérdést előterjesztő bíróság azon feltételekről kérdezi a Bíróságot, amelyek fennállása esetén „az uniós jogi rendelkezésekre”, különösen a 2011/95 irányelv 19. cikkének (3) bekezdésére tekintettel a tagállam visszavonhatja a kiegészítő védelmi jogállást. A szóhasználatra figyelemmel az előzetes döntéshozatalra utaló határozat arra az értelmezésre enged következtetni, hogy a Verwaltungsgerichtshof (legfelsőbb közigazgatási bíróság) közelebbről az irányelv 19. cikke (3) bekezdésének b) pontjában foglalt rendelkezésekre hivatkozik, amely pont az érintett személy csalárd magatartása esetén a kiegészítő védelmi jogállás visszavonását írja elő. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az ebben a rendelkezésben vázolt eshetőségek feltételezhetően nem foglalják magukban azt az esetet, amikor a kiegészítő védelmi jogállás visszavonására új keresési eredmények nyomán került sor anélkül, hogy az érintett személy csalást követett volna el.

34.      Ezenkívül, az előzetes döntéshozatalra utaló határozat olvasata alapján megállapítható, hogy a kérdést előterjesztő bíróság egyúttal és elsősorban a 2011/95 irányelv 19. cikke (1) bekezdésének értelmezését kéri, amely az irányelv 16. cikkében foglalt megszüntetési klauzula végrehajtásából fakadóan az említett jogállás visszavonásáról rendelkezik. Azt kívánja megtudni ugyanis, hogy az említett irányelv 19. cikkének (1) bekezdésében foglalt helyzet kiterjedhet‑e arra az esetre is, amelyben az érintett személy kiegészítő védelemre való jogosultsága amiatt szűnik meg, hogy „a hatóságnak […] megváltoztak a […] ténybeli körülményekre vonatkozó ismeretei”.

35.      Másodszor, a vitatott határozat indokolását illetően, jóllehet az előterjesztett kérdés megfogalmazásából az tűnik ki, hogy az érintett személynek megadott jogállást a Hivatal „ismeretei[nek]” megváltozása miatt vonták vissza, ugyanakkor az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból, valamint a nemzeti eljárásnak a Bíróság rendelkezésére bocsátott irataiból egyértelműen kiderül az is, hogy ez a változás nem új körülmények vagy tények megismerésének, hanem annak az alaposabb vizsgálatnak az eredménye, amelyet a Hivatal első vizsgálata hiányosságainak orvoslása, és az érintett személy származási országának meghatározása során elkövetett „tévedésének”, illetve „téves feltevésének” helyesbítése érdekében folytatott le.(11)

36.      Ily módon az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a Hivatalnak – az általa lefolytatott, elégtelen, illetve nem megfelelő vizsgálati eljárás okán – nem sikerült helyesen megállapítania az érintett személy állampolgárságát, így a tényekre csupán a határozat meghozatalát követően derült fény. Amint arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutat, „a kiegészítő védelem elismerésének feltételei sohasem álltak fenn”(12). A jelen ügyben tehát megállapítást nyert, hogy a Hivatalnak az eljárás kezdetétől fogva nem kellett volna elismernie az érintett személy ezen jogállását, mivel a származási országa alapján nem volt jogosult ilyen nemzetközi védelemre.

37.      Következésképpen, ezen tényelemekre tekintettel azt gondolom, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által a Bírósághoz intézett kérdés lényegében annak meghatározására irányul, hogy az uniós jogot, és különösen a 2011/95 irányelv 19. cikkének (1) bekezdését, valamint (3) bekezdésének b) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy a tagállam visszavonhatja‑e az általa elismert kiegészítő védelmi jogállást, amennyiben az illetékes nemzeti hatóság, kizárólag neki betudhatóan, tévesen értékelte az e védelem megadására okot adó körülményeket.

V.      Elemzés

38.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adandó válasz véleményem szerint két részre tagolódik. Először is azon indokokat szükséges kifejteni, amelyek miatt a 2011/95 irányelv 19. cikkével – annak tartalmára és terjedelmére figyelemmel – ellentétes a kiegészítő védelmi jogállás amiatt történő visszavonása, hogy az illetékes nemzeti hatóság értékelési hibát vétett az említett védelem elismerésére okot adó körülményekkel kapcsolatban. Másodszor a szóban forgóhoz hasonló helyzetben meghozandó határozat jellegét, valamint az arra irányadó jogi rendszert kell megvizsgálni.

A.      A 2011/95 irányelv 19. cikkében szabályozott visszavonási eljárás terjedelme

39.      A közös európai menekültügyi rendszer egy uniós szinten harmonizált teljes szabályrendszeren alapul. Összhangban az EUMSZ 78. cikk (1) bekezdésével, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 18. cikkével, ez a rendszer a menekültek védelmét szolgáló nemzetközi jogi rendszer „sarokkövét” képező Genfi Egyezmény teljes és mindenre kiterjedő alkalmazásán alapul.(13)

40.      A 2011/95 irányelv célja tehát az, hogy a nemzetközi védelem elismerésére és visszavonására vonatkozó közös fogalmakra és feltételekre alapozva az illetékes nemzeti hatóságok számára segítséget nyújtson ezen egyezmény alkalmazásával kapcsolatban.(14)

41.      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a 2011/95 irányelv rendelkezéseit nem csupán az irányelv általános rendszerének és céljának fényében, hanem a Genfi Egyezmény tiszteletben tartása mellett kell értelmezni,(15) amelyhez az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosságával(16) folytatott egyeztetések értékes iránymutatásként szolgálhatnak.(17)

42.      A közös európai menekültügyi rendszer keretében a nemzetközi védelem visszavonására vonatkozóan rögzített szabályok tehát ily módon és mindenekelőtt a Genfi Egyezménynek a nemzetközi védelem megszűnésével, illetve elismerésének kizáró okaival kapcsolatos elvein nyugszanak. Mivel a Genfi Egyezmény nem rendelkezik e védelem visszavonását lehetővé tévő eljárási mechanizmusokról, e szabályoknak másodsorban azok az eljárások szolgálnak alapul, amelyek jellegét a 2011/95 irányelv 14. és 19. cikke pontosítja, végrehajtási szabályait pedig a 2013/32 irányelv 44. és 45. cikke állapítja meg.

1.      A nemzetközi védelem visszavonásának indokai

43.      A 2011/95 irányelv 19. cikke hozza létre azokat az eljárási mechanizmusokat, amelyek a Genfi Egyezmény tiszteletben tartása mellett biztosítják a kiegészítő védelmi jogállás visszavonását.(18) Ez a cikk ily módon kimerítő jelleggel felsorolja azon indokokat, amelyek alapján a tagállamok jogosultak, illetve kötelesek e jogállást visszavonni, megszüntetni, vagy megújítását megtagadni.

44.      Ezen indokok egyrészt a Genfi Egyezmény 1. cikkének C. pontjában foglalt megszüntető klauzulákból, másrészt az ugyanezen egyezmény 1. cikkének D–F. pontjában szereplő kizáró klauzulákból következnek.

45.      Az HCR iránymutatásai szerint e klauzulák felsorolása kimerítő jellegű, és azokat megszorítóan kell értelmezni, mivel a nemzetközi védelemre való jogosultság megszűnésével, illetve kizárásával ez a védelem a hozzá kapcsolódó jogosultságokkal együtt megszűnik. Így tehát a Genfi Egyezmény 1. cikkének C‑F. pontjában foglalt kifejezett klauzulák kivételével semmilyen más kikötésre nem lehet hivatkozni annak igazolására, hogy a nemzetközi védelem biztosítása már nem szükséges.(19)

46.      Az uniós jogalkotó az említett klauzulákat azoknak a 2011/95 irányelv 11. és 12. cikkébe való foglalásával ültette át az uniós jogba, amely cikkek a menekült jogállás megszűnési és kizáró okait tartalmazzák.

47.      Mivel az uniós jog a nemzetközi védelem egy kiegészítő formájáról is rendelkezik, az uniós jogalkotó a 2011/95 irányelv 16. és 17. cikkében a kiegészítő védelmi jogállás megszűnési és kizáró okait is szabályozta, az irányelv 11. cikke (1) bekezdésének e) és f) pontjában, (2) bekezdésében, valamint 12. cikkének (2) és (3) bekezdésében foglalt indokokat alapul véve.

48.      Mivel az uniós jogalkotó a nemzetközi védelem e két formája között összhang és egységesség biztosítására törekszik,(20) a kiegészítő védelem visszavonásának indokait is a Genfi Egyezmény fényében szükséges értelmezni. Következésképpen, azon indokokat, amelyek alapján a tagállam jogosult, illetve köteles e védelmi jogállást visszavonni, szigorúan, ezen egyezménynek megfelelően kell értelmezni.

49.      Márpedig, amint látni fogjuk, az uniós jogalkotó által a 2011/95 irányelv 19. cikkében felsorolt indokok közül egyik sem hatalmazza fel a tagállamokat arra, hogy a nemzetközi védelmi jogállást az e rendelkezésben ezen jogalkotó által kifejezetten és kimerítően felsoroltakon kívül bármely más okból visszavonhassa, különösen nem olyan hiba miatt, amelyért egyedül a tagállami hatóság a felelős.

50.      Először is, a 2011/95 irányelv 19. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában a kiegészítő védelmi jogállás visszavonható, ha az érintett személy ezen irányelv 16. cikke értelmében már nem jogosult e nemzetközi védelemre.

51.      Emlékeztetek arra, hogy az említett irányelv 16. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A harmadik ország állampolgárának, illetve a hontalan személynek kiegészítő védelemre való jogosultsága megszűnik, amennyiben a kiegészítő védelem elismeréséhez vezető körülmények megszűntek, vagy olyan mértékben változtak meg, hogy az említett védelem már nem szükséges.”

52.      E rendelkezés a Genfi Egyezmény 1. cikkének C. pontjában szabályozott ötödik és hatodik megszüntető klauzulát építi az uniós jogba.

53.      Ezenkívül, a 2011/95 irányelv 16. cikkének (2) bekezdése pontosítja, hogy „[a]z (1) bekezdés alkalmazásakor a tagállamoknak meg kell vizsgálniuk, hogy a körülményekben bekövetkezett változás annyira jelentős és maradandó jellegű‑e, hogy a kiegészítő védelemre jogosult személy súlyos sérelemmel szembeni fenyegetettsége már nem megalapozott”.

54.      A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság a „körülmények” fogalmának tág értelmezését fogadja el, mivel úgy véli, hogy az ezen irányelv 19. cikkének (1) bekezdésében foglalt eshetőségek körébe tartozhat az az eset, amikor az érintett fél kiegészítő védelmi jogosultsága amiatt szűnik meg, hogy „a hatóságnak […] megváltoztak a […] ténybeli körülményekre vonatkozó ismeretei”.

55.      Ezt az értelmezést eleve el kell utasítani, amennyiben az ellentétes a Genfi Egyezmény 1. cikkének C. részében foglalt megszüntető klauzulák nagyon szigorú értelmezésével.

56.      Amint arra a HCR iránymutatásaiban kifejezetten rávilágít,(21) „[a] megszüntető klauzulák negatív jellegűek és taxatív felsorolást tartalmaznak. Ezeket tehát megszorítóan kell értelmezni, és nem lehet további indokokat alkalmazni az előbbiek analógiájára a státusz visszavonása érdekében”(22). A HCR továbbá hozzáfűzi, hogy abban az esetben, ha utólag derül fény arra, hogy a menekült jogállást sohasem kellett volna elismerni, mivel utólag az derül ki, hogy a tények téves értelmezése alapján ismerték el a menekült jogállást, vagy az érintett személy másik állampolgársággal rendelkezik, a menekült jogállás érvénytelenítésének, nem pedig visszavonásának van helye.(23)

57.      A kérdést előterjesztő bíróság által javasolt értelmezés figyelmen kívül hagyja azt, hogy a „körülmények” fogalmát rendkívül pontos jelentésben alkalmazzák a megszüntető klauzulában, ahogyan annak a szövegnek az általános rendszerét és célját is, amelybe ez a fogalom illeszkedik.

58.      E „körülmények” azok, amelyek 2011/95 irányelv 2. cikkének f) pontja alapján az illetékes nemzeti hatóságot a kiegészítő védelmi jogállás elismerésére vezették.(24) Az érintett személy származási országában fennálló olyan objektív körülményekről van szó, amelyek alapján arra lehet következtetni, hogy ezen országba való visszatérése esetén súlyos sérelem tényleges veszélye fenyegeti.

59.      Következésképpen e körülmények meghatározóak a kiegészítő védelem elismerése szempontjából, mivel azt mutatják, hogy a kérelmező származási országa nem képes védelmet biztosítani e sérelmekkel szemben, és a kérelmező félelmei megalapozottak.(25) Ugyanígy, e körülmények változása az említett védelem megszűnése szempontjából meghatározó jelentőségű.(26)

60.      A Genfi Egyezmény 1. cikke C. pontja (5) és (6) bekezdésének megfelelően és a nemzetközi védelmi rendszer egységének megőrzése érdekében a 2011/95 irányelv 16. cikke tehát a kiegészítő védelem megszűnéséről rendelkezik, ha az e védelemre okot adó körülmények „megszűntek” vagy olyan mértékben „változtak meg”, hogy kiküszöbölték az e jogállás elismeréséhez vezető okokat. Az uniós jogalkotó így azt követeli meg, hogy a változás „jelentős és maradandó jellegű” legyen, hogy a jogosultak származási országában fennálló helyzetben bekövetkező átmeneti változások folytán ne kérdőjelezzék meg folyamatosan a már korábban elismert státuszukat, ezáltal biztosítva számukra helyzetük stabilitását.

61.      Mindezek fényében magától értetődő, hogy a kiegészítő védelmi jogosultság megszűnése kizárólag azon személyeket érintheti, akik számára ezt a jogállást a származási országukban fennálló körülményekből adódóan jogszerűen biztosították, azonban az e körülményekben objektív okok miatt bekövetkező változások folytán többé már nincs szükségük nemzetközi védelemre. A kiegészítő védelem megszűnése tehát nem a hivatal tévedéseinek helyesbítésére szolgál, és nyilvánvalóan nem függhet egy olyannyira szubjektív és változékony kritériumtól, mint amilyen az, hogy az illetékes nemzeti hatóság milyen ismeretekkel rendelkezik a körülményekkel kapcsolatban.

62.      E megfontolásokra figyelemmel azon a véleményen vagyok, hogy a 2011/95 irányelv 19. cikkének (1) bekezdésében foglalt visszavonási indok nem hatalmazza fel az illetékes nemzeti hatóságot arra, hogy a kiegészítő védelmi jogállást visszavonja a jelen ügyben szóban forgó helyzetben, amikor e hatóság az érintett személy származási országát – kizárólag saját hibájából eredően – tévesen határozta meg.

63.      Másodszor, a 2011/95 irányelv 19. cikke (2) bekezdésének, és (3) bekezdésének a) pontja értelmében a nemzetközi védelmi jogállás visszavonható, ha az érintett személy – jóllehet eleget tesz az e védelemre való jogosultság elismeréséhez előírt feltételeknek –, jogosultként nem ismerhető el amiatt, hogy az adott tagállam társadalmára vagy biztonságára veszélyt jelent, illetve az irányelv 17. cikkében foglaltak szerinti különösen súlyos cselekményeket követett el vagy részt vett elkövetésükben (kizárási klauzula).

64.      E rendelkezés illeszti a Genfi Egyezmény 1. cikkének F. részét az uniós jogba.

65.      Tekintettel arra, hogy az érintett személy bűncselekményt nem követett el, továbbá semmilyen fenyegetést nem jelenthet Ausztria számára, nyilvánvaló, hogy e rendelkezés vizsgálatára nincs szükség.

66.      Harmadszor, és egyben utolsó sorban, a kiegészítő védelmi jogállás a jogosult megtévesztő magatartása esetén visszavonható.

67.      A 2011/95 irányelv 19. cikke (3) bekezdésének b) pontja értelmében, amely rendelkezésre a kérdést előterjesztő bíróság kifejezetten hivatkozik, a tagállamok ténylegesen kötelesek visszavonni a kiegészítő védelmi jogállást, ha az érintett személy tények megváltoztatásában, illetve elhallgatásában bizonyult bűnösnek, és ennek eredményeként az illetékes nemzeti hatóság e jogállását tévesen ismerte el.

68.      Tekintettel arra, hogy az e rendelkezésben foglalt visszavonási indok a jelen ügyben nem megalapozott, mivel M. Bilali az őt érintő tényeket nem változtatta meg, illetve nem hallgatta el, nyilvánvaló, hogy e rendelkezés alapján jogállását nem lehet visszavonni.

69.      Meg kell tehát állapítani, hogy a Genfi Egyezmény 1. cikkének D–F. pontjában foglalt indokokra figyelemmel a 2011/95 irányelv 19. cikkében kifejezetten és kimerítően felsorolt visszavonási okok egyike sem hatalmazza fel az illetékes nemzeti hatóságot az érintett személy kiegészítő védelmi jogosultságának amiatt történő visszavonására, hogy kizárólag saját hibájából fakadóan tévesen határozta meg az érintett személy származási országát.

2.      A nemzetközi védelem visszavonásával kapcsolatos eljárási mechanizmusokról

70.      A 2011/95 irányelv 19. cikke, amint láthattuk, arra irányul, hogy a Genfi Egyezmény szabályainak tiszteletben tartásával vezesse be a kiegészítő védelmi jogállás visszavonását lehetővé tévő eljárási mechanizmusokat. E cikk ily módon kimerítően felsorolja azon indokokat, amelyek alapján a tagállamok jogosultak, illetve kötelesek az említett jogállást visszavonni, megszüntetni vagy megújítását megtagadni, az alkalmazandó eljárási szabályokat pedig a 2013/32 irányelv 44. és 45. cikke tartalmazza.

71.      A 2011/95 irányelv 19. cikkének szövegezéséből, valamint az uniós jogalkotó által hivatkozott határozatok jellegéből igen világosan kitűnik, hogy azok olyan személyekkel szembeni bánásmódra vonatkoznak, akiknek a jogállását jogszerűen ismerték el, viszont a származási országukban bekövetkezett változás (megszüntető klauzula) vagy a saját magatartásuk (kizáró klauzula) okán a továbbiakban nem jogosultak erre a védelemre. Azon határozatok tehát, amelyekre az uniós jogalkotó a 2011/95 irányelv 19. cikkében hivatkozik, nem azon személyek helyzetét hivatottak rendezni, akiket nem kellett volna nemzetközi védelemben részesíteni, például amiatt, mert nemzetközi védelmük szükségességét tévesen mérték fel. A szóban forgóhoz hasonló helyzet tehát a priori nem tartozhat az irányelv 19. cikkében foglalt rendelkezések hatálya alá.

72.      A „nemzetközi védelem visszavonásával” kapcsolatban a 2013/32 irányelv IV. fejezetében foglalt eljárási rendelkezések sem teszik ezt lehetővé.

73.      Emlékeztetek arra, hogy ezen irányelv 44. cikke értelmében a tagállamok „biztosítják, hogy egy adott személy esetében a nemzetközi védelem visszavonására irányuló eljárás megindítható, ha olyan új elemek vagy tények merülnek fel, amelyek indokolttá teszik az érintett személy nemzetközi védelme érvényességének újbóli megvizsgálását”.

74.      Noha kétségtelen, hogy az uniós jogalkotó itt a 2011/95 irányelv 14. és 19. cikkében szereplőtől elkülönülő jogi fogalmat használ (a „visszavonás” fogalmát), és az „új elemek vagy tények” felmerülését különösen tág értelemben használja, azt is meg kell állapítani, hogy a „nemzetközi védelem visszavonásának” fogalmát a 2013/32 irányelv 2. cikkének o) pontja úgy határozza meg, mint „az illetékes hatáskörrel rendelkező hatóság azon határozat[át], amellyel valamely személy menekült jogállását vagy kiegészítő védelmi jogállását a [2011/95] irányelv értelmében visszavonja, megszünteti, vagy megújítását elutasítja”.

75.      Ezt a 2013/32 irányelv 45. cikkének (1) bekezdésében, valamint 46. cikke (1) bekezdésének c) pontjában foglalt visszautalás is kifejezetten megerősíti.

76.      Ezen elemeket figyelembe véve, az a következtetés vonható le, hogy a 2011/95 irányelv 19. cikkének hatálya alá kizárólag azon esetek tartoznak, amelyekben az uniós jogalkotó lehetővé kívánta tenni a tagállamok számára, hogy a kiegészítő védelmi jogállást visszavonhassák.

77.      E rendelkezéssel tehát ellentétes az alapügyben szóban forgóhoz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi az illetékes nemzeti hatóság számára, hogy az említett rendelkezésben az uniós jogalkotó által kifejezetten és kimerítően felsorolt indokokon kívül egyéb okból visszavonhassa az említett jogállást.

78.      A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javasolom, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy a 2011/95 irányelv 19. cikkét úgy kell értelmezni, mint amellyel ellentétes az alapügyben szóban forgóhoz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében egy tagállam visszavonhatja a kiegészítő védelmi jogállást, amennyiben az illetékes nemzeti hatóság kizárólag neki betudhatóan tévesen értékelte az e védelem elismerését igazoló körülményeket.

B.      Az alkalmazandó jogszabályok

79.      Annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróság rendelkezésére lehessen bocsátani az előtte folyamatban lévő jogvita eldöntéséhez szükséges valamennyi lényeges információt, úgy vélem, hogy az előterjesztett kérdés vizsgálatához azon határozat tárgyát és jellegét is tisztázni szükséges, amelyet az illetékes nemzeti hatóságnak abban az esetben kell meghoznia, amikor a neki betudható értékelési hiba miatt az érintett személy kiegészítő védelemre való jogosultságát tévesen ismerték el. Az e határozatra alkalmazandó jogrendszer ugyanis ennek jogi minősítésétől függ.

80.      A jelen ügyben a Hivatal a 2005. évi AsylG 9. cikke (1) bekezdésének 1. pontja alapján hivatalból visszavonta az említett jogállást.

81.      Márpedig kétségtelen, hogy a Hivatalnak az eljárás kezdetétől fogva nem kellett volna elismernie az érintett személy kiegészítő védelmi jogállását. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból az tűnik ki, hogy a Hivatalnak amiatt nem sikerült helyesen megállapítania az érintett személy származási országát, mert nem a megfelelő vizsgálatokat folytatta le és „téves feltevést” fogalmazott meg, ugyanis „a kiegészítő védelem elismerésének feltételei sohasem álltak fenn”(27).

82.      A szóban forgóhoz hasonló körülmények között, amelyben a kiegészítő védelmi jogállást elismerő határozatot jogszabályok, valamint különösen a 2011/95 irányelv II. és V. fejezetében foglalt jogosultsági kritériumok megsértésével hozták meg, és amelyben ez a jogsértés meghatározó befolyással volt a nemzetközi védelem iránti kérelem elbírálásának kimenetelére, véleményem szerint a kiegészítő védelmi jogállást érvényteleníteni kell.

83.      E megoldás azzal az előnnyel jár, hogy nincs szükség a Genfi Egyezmény igen szigorú rendelkezéseinek kiterjesztő értelmezésére, ily módon a 2011/95 irányelv 19. cikke szövegének és céljának az elferdítésére sem, ugyanakkor az eljárási garanciák és a méltányos bánásmód teljes mértékben biztosítottak azon személy számára, akit semmilyen felelősség nem terhel a hatóság által elkövetett hiba miatt.

84.      Ez a megoldás a közös európai menekültügyi rendszer egységének garantálása érdekében is indokolt, mivel minden téves elismerést orvosolni szükséges annak biztosítása érdekében, hogy nemzetközi védelemben csak azok a személyek részesüljenek, akiknek arra ténylegesen szükségük van. E tekintetben, olyan helyzetben, amelyben a jogállás az ügyet elbíráló hatóság jogi vagy ténybeli tévedéséből adódóan tévesen kerül elismerésre, a HCR a jogállást elismerő aktus megsemmisítését vagy érvénytelenítését javasolja az általános jogelveket tiszteletben tartó eljárás keretében. Noha a megsemmisítésről, illetve érvénytelenítésről a Genfi Egyezmény kifejezetten nem rendelkezik, a HCR úgy véli, hogy az teljes mértékben összhangban áll ezen egyezmény tárgyával és céljával, valamint a menekült fogalmára vonatkozó meghatározás egységességének megőrzését szolgálja.(28)

85.      E megsemmisítési eljárás annál is inkább szükségesnek tűnik a jelen eljárásban, mivel azon feltevések, amelyekre az illetékes nemzeti hatóság támaszkodott, a nemzetközi védelem iránti kérelem elbírálásának teljes egészére befolyással voltak, vagyis nem csupán a menekült jogállásra vonatkozó elutasító határozat jogszerűségét, hanem a kiegészítő védelmi jogállást elismerő határozat jogszerűségét is érintették. Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy a 2013/32 irányelv 10. cikkének (2) bekezdése olyan egységes eljárást vezet be, amelynek keretében az illetékes nemzeti hatóság a kérelmet a nemzetközi védelem két formájának szempontjából vizsgálja, először a menekült jogállás elismeréséhez szükséges feltételek, majd a kiegészítő védelem elismeréséhez előírt kritériumok tekintetében, a kérelmező származási országának meghatározása ráadásul a nemzetközi védelem mindkét formája esetében vizsgálandó közös kritérium.(29)

86.      Az Asylgerichtshof (menekültügyi bíróság) az elé terjesztett keresettel kapcsolatos eljárás keretében egyébiránt megsemmisítette azon határozatot, amellyel a Hivatal elutasította az érintett személy menekült jogállásának elismerését éppen azon feltételezések miatt, amelyekre vizsgálata során támaszkodott.

87.      Ilyen körülmények között, amikor a nemzetközi védelem iránti kérelmet vizsgáló eljárás egésze hibás volt, és végül arra derült fény, hogy a kérelmező kiegészítő védelemre nem volt jogosult, álláspontom szerint inkább az említett jogállást elismerő határozat megsemmisítésének lett volna helye.

88.      Az uniós jog nem ír elő semmilyen különös rendelkezést a kiegészítő védelmi jogállás hatósági hiba miatti érvénytelenítésére alkalmazandó eljárási szabályokat illetően.

89.      Következésképpen, az uniós jog kifejezett rendelkezései hiányában, e szabályok a tagállami eljárási autonómia alapelvének értelmében a nemzeti jogrend, közelebbről annak közigazgatási jogszabályai hatálya alá tartoznak. A szóban forgóhoz hasonló ügyre tehát a jogkeletkeztető aktusoknak a hatóság hibája miatti megsemmisítésére irányuló hagyományos eljárásokat kell alkalmazni.

90.      Mindemellett különleges aktusról van szó, mivel az az uniós jog alapján nemzetközi védelmet biztosít, amely védelemhez többek között – szintén az uniós jog körébe tartozó – a tartózkodáshoz és a családegyesítéshez való jogok is kapcsolódnak.

91.      A tagállamok eljárási autonómiájának körébe való utalást azonban mérsékli egyrészt az alapvető jogoknak, másrészt az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettség.(30)

92.      Ami az egyenértékűség elvét illeti, az azt vonja maga után, hogy az uniós jogrend által biztosított jogokat érvényesítő személyek ne kerüljenek kedvezőtlenebb helyzetbe azoknál, akik tisztán a belső jogrendből fakadó jogokra hivatkoznak.

93.      A szóban forgóhoz hasonló helyzetben ezen elv tiszteletben tartása tehát azt kívánja meg, hogy a kiegészítő védelmi jogállást elismerő aktus megsemmisítésére vonatkozó eljárási szabályok ne legyenek kedvezőtlenebbek azon szabályoknál, amelyek a nemzeti jog alapján hasonló jogállást elismerő aktus megsemmisítése esetén irányadók.

94.      A nemzeti bíróságra tartozik az egyes jogállások összehasonlíthatóságának értékelése, figyelembe véve többek között azok tárgyát, valamint az említett jogállásokhoz társuló jogosultságokat és előnyöket, különös tekintettel az olyan gazdasági és társadalmi előnyökre, mint a tartózkodási engedély kiadása, a szociális védelemhez, az egészségügyi ellátáshoz és a munkaerőpiachoz való hozzáférés. Mivel a 2011/95 irányelv a nemzetközi védelem teljes körű harmonizációját hozza létre, azon jogállásokra lehet csak hivatkozni, amelyeket a tagállamok mérlegelési jogkörben hozott döntésük alapján, szolidaritásból vagy humanitárius okból ismertek el.(31)

95.      Ezenkívül, az alkalmazandó eljárási szabályokat illetően az világos, hogy a tagállamok többsége szigorú feltételeket szab a jogkeletkeztető aktusoknak kizárólag a közigazgatási hatóság hibája miatti megsemmisítésével kapcsolatosan. Ha a kérelmező jóhiszeműen terjesztette elő kérelmét, és a vizsgálati eljárás során együttműködött, valamint joggal bízott a határozat helytállóságában és érvényességében, a jogbiztonság és a bizalomvédelem elve általában elsőbbséget élvez az állam ahhoz fűződő érdekével szemben, hogy a döntéshozó szervei által elkövetett hibákat korrigálja.

96.      E körülmények között a nemzeti bíróságnak kell különösen arról meggyőződnie, hogy a nemzetközi védelmi jogállás érvénytelenítése a tisztességes eljárás garanciáinak és az arányosság elvének szigorú tiszteletben tartása mellett történik‑e. Annak elkerülése érdekében, hogy az érvénytelenítés aránytalan és súlyos hátrányokat okozó következményekkel járjon az érintett személyre nézve, véleményem szerint figyelembe kell venni valamennyi releváns körülményt, különösen azokat a jogokat és előnyöket, amelyek jogállásának elismerése óta megillették – főként az általa igénybe vett családegyesítést –, továbbá tartózkodásának időtartamát, a tagállamba való gazdasági és társadalmi beilleszkedésének fokát, és azon nehézségeket, amelyekkel jogállásának érvénytelenítése esetén valószínűleg szembe kell néznie.

97.      Ami a jelen ügyben a tényleges érvényesülés elvét illeti, annak tiszteletben tartása azt kívánja meg, hogy a kiegészítő védelmi jogállást elismerő aktus megsemmisítésére alkalmazandó eljárási szabályok ne tegyék gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását.(32)

98.      A tényleges érvényesülés elve szorosan kapcsolódik a hatékony bírói jogvédelemhez való joghoz, és azt előfeltételezi, hogy amennyiben az uniós jog a magánszemélyeknek valamely jogát elismeri, a tagállamok felelőssége, hogy ennek hatékony védelmét biztosítsák, amely főszabály szerint a bírósági jogorvoslatra is kiterjed.

99.      Bár az említett elv tiszteletben tartásáról a kérdést előterjesztő bíróságnak kell meggyőződnie, felhívom a figyelmet arra, hogy az alapeljárás keretében az érintett személy keresetet terjeszthetett elő a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság) előtt, majd rendkívüli felülvizsgálati kérelmet nyújthatott be a Verwaltungsgerichtshofnál (legfelsőbb közigazgatási bíróság) az Algéria mint származási ország tekintetében részére elismert kiegészítő védelmi jogállásának visszavonására vonatkozó eljárással kapcsolatban.

100. A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javasolom, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló körülmények között, amelyben a kiegészítő védelmi jogállást elismerő határozatot jogszabályok, valamint különösen a 2011/95 irányelv II. és V. fejezetében foglalt jogosultsági kritériumok megsértésével hozták meg, és amelyben ez a jogsértés meghatározó befolyással volt a nemzetközi védelem iránti kérelem elbírálásának kimenetelére, a tagállam a kiegészítő védelmi jogállás érvénytelenítésére köteles.

101. Ezenkívül, az uniós jog kifejezett rendelkezései hiányában pontosítani szükséges, hogy a kiegészítő védelmi jogállásnak hatósági hiba miatti érvénytelenítésére alkalmazandó eljárási szabályok a tagállami eljárási autonómia elvének értelmében a nemzeti jogrend hatálya alá tartoznak azzal, hogy az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét tiszteletben kell tartani.

VI.    Végkövetkeztetés

102. A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a következő választ adja a Verwaltungsgerichtshof (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Ausztria) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre:

1)      A harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült‑ vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13‑i 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 19. cikkével ellentétes az alapügyben szóban forgóhoz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében egy tagállam visszavonhatja a kiegészítő védelmi jogállást, amennyiben az illetékes nemzeti hatóság kizárólag neki betudhatóan tévesen értékelte az e védelem elismerését igazoló körülményeket.

2)      A szóban forgóhoz hasonló körülmények között, amelyben a kiegészítő védelmi jogállást elismerő határozatot jogszabályok, valamint különösen a 2011/95 irányelv II. és V. fejezetében foglalt jogosultsági kritériumok megsértésével hozták meg, és amelyben ez a jogsértés meghatározó befolyással volt a nemzetközi védelem iránti kérelem elbírálásának kimenetelére, a tagállam a kiegészítő védelmi jogállás érvénytelenítésére köteles.

Az uniós jog kifejezett rendelkezései hiányában a kiegészítő védelmi jogállásnak hatósági hiba miatti érvénytelenítésére alkalmazandó eljárási szabályok a tagállami eljárási autonómia elvének értelmében a nemzeti jogrend hatálya alá tartoznak azzal, hogy az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét tiszteletben kell tartani.


1      Eredeti nyelv: francia.


2      A harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült‑ vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2011. L 337., 9. o.; helyesbítések: HL 2017. L 167., 58. o.; HL 2019. L 19., 20. o.).


3      Lásd: az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal létrehozásáról szóló, 2010. május 19‑i 439/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2010. L 132., 11. o.).


4      Lásd: „A nemzetközi védelem megszűnése: az elismerésről szóló irányelv (2011/95/EU) 11., 14., 16. és 19. cikke” című 2018‑as jogi elemzést (különösen: 4.1.3 fejezet, 35. o.).


5      Kihirdette: az 1989. évi 15. tvr.; a továbbiakban: Genfi Egyezmény.


6      A harmadik országok állampolgárainak, illetve a hontalan személyeknek menekültként vagy a más okból nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésének feltételeiről és az e státuszok tartalmára vonatkozó minimumszabályokról szóló, 2004. április 29‑i tanácsi irányelv (HL 2004. L 304., 12. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 7. kötet, 96. o.).


7      A nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 180., 60. o.; helyesbítés: HL 2016. L 198., 50. o.).


8      BGBl. I, 100/2005. sz.; a továbbiakban: 2005. évi AsylG.


9      BGBl. I, 87/2012. sz.


10      A továbbiakban: vitatott határozat.


11      Lásd különösen az előzetes döntéshozatalra utaló határozat 7., 20., valamint 22. pontját.


12      Kiemelés tőlem.


13      Lásd a 2011/95 irányelv (3) és (4) preambulumbekezdését.


14      Lásd a 2011/95 irányelv (23) és (24) preambulumbekezdését.


15      Lásd analógia útján: 2017. január 31‑i Lounani ítélet (C‑573/14, EU:C:2017:71, 41. és 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


16      A továbbiakban: HCR.


17      Lásd a 2011/95 irányelv (22) preambulumbekezdését.


18      A „nemzetközi védelem visszavonásának” fogalmát az uniós jogalkotó által a 2013/32 irányelv 2. cikkének o) pontjába foglalt meghatározáshoz igazodva használjuk, e fogalom ugyanis a 2011/95 irányelv 19. cikkében foglalt több különböző eljárásra utal, nevezetesen a kiegészítő védelmi jogállás „visszavonására”, „megszüntetésére”, illetve „megújításának megtagadására”.


19      A HCR kézikönyve a menekült státusz meghatározására szolgáló eljárásról és az azzal kapcsolatos követelményekről a menekültek helyzetéről szóló 1951. évi Egyezmény és az 1967. évi Jegyzőkönyv alapján HCR (116. és 117. pont). A megszüntető klauzula értelmezésével kapcsolatban lásd még: A HCR nemzetközi védelemmel kapcsolatos iránymutatásai: A menekült jogállás megszűnése a menekültek helyzetéről szóló 1951. évi Egyezmény 1. cikke C. pontjának (5) és (6) bekezdése értelmében (a „körülmények megszűnésével” kapcsolatos klauzulák).


20      A 2011/95 irányelv keretében az uniós jogalkotó egységes vizsgálati eljárást vezet be a nemzetközi védelem szükségességével kapcsolatban és a menekült, illetve a kiegészítő védelmi jogállás elismerésével biztosított jogok szintje közötti különbségek eltörlésére törekszik.


21      Lásd a jelen indítvány 19. lábjegyzetét.


22      Lásd ezen iránymutatások 116. pontját.


23      Lásd még: a HCR nemzetközi védelemmel kapcsolatos iránymutatásait, amelyre a jelen indítvány 19. lábjegyzetében hivatkozom (4. pont).


24      Lásd analógia útján: 2010. március 2‑i Salahadin Abdulla és társai ítélet (C‑175/08, C‑176/08, C‑178/08 és C‑179/08, EU:C:2010:105) a 2004/83 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének e) pontjában szabályozott menekült jogállás megszűnési klauzulájának értelmezésével kapcsolatban.


25      Az uniós jogalkotó egyébiránt a 2011/95 irányelv 15. cikkében elsőként a „súlyos sérelmet” említi az ilyen védelem elismeréséhez vezető lehetséges okként.


26      Lásd: 2010. március 2‑i Salahadin Abdulla és társai ítélet (C‑175/08, C‑176/08, C‑178/08 és C‑179/08, EU:C:2010:105, 68. pont).


27      Lásd az előzetes döntéshozatalra utaló határozat 7. pontját.


28      Lásd a HCR 2004. november 22‑i jegyzetét a menekült jogállás törléséről; Kapferer, S., „Cancellation of refugee Status”, UNHCR, Legal and Protection Policy Research Series, 2003 március; valamint a HCR 2003. szeptember 4‑i tájékoztató jegyzetét a kizáró klauzulák, a menekültek helyzetére vonatkozó 1951. évi Egyezmény 1. cikke F. pontjának (I. fejezet, F. rész) alkalmazásáról.


29      A 2013/32 irányelv 10. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a] nemzetközi védelem iránti kérelmek megvizsgálásakor az eljáró hatóság először meghatározza, hogy a kérelmezők menekültnek minősülnek‑e, és amennyiben nem, meghatározza, hogy jogosultak‑e kiegészítő védelemre”. Idézzük fel azt is, hogy a 2011/95 irányelv 2. cikkének f) pontja értelmében „a kiegészítő védelemre jogosult személy” olyan személy, aki nem minősül menekültnek.


30      Lásd analógia útján: 2013. január 15‑i Križan és társai ítélet (C‑416/10, EU:C:2013:8, 85. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2013. szeptember 10‑i G. és R. ítélet (C‑383/13 PPU, EU:C:2013:533, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2014. május 8‑i N‑ítélet (C‑604/12, EU:C:2014:302, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2018. szeptember 26‑i Belastingdienst kontra Toeslagen ítélet (A fellebbezés felfüggesztő hatálya) (C‑175/17, EU:C:2018:776, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2018. október 4‑i Kantarev ítélet (C‑571/16, EU:C:2018:807, 123. és azt követő pontok, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


31      Lásd e tekintetben a 2011/95 irányelv (15) preambulumbekezdését.


32      Lásd különösen: 2018. június 27‑i Diallo ítélet (C‑246/17, EU:C:2018:499, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).