Language of document : ECLI:EU:C:2012:388

PEDRO CRUZ VILLALÓN

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2012. június 26.(1)

C‑199/11. sz. ügy

Az Európai Bizottság által képviselt Európai Unió

kontra

Otis NV,

General Technic‑Otis Sàrl (GTO),

Kone Belgium NV,

Kone Luxembourg Sàrl,

Schindler NV,

Schindler Sàrl,

ThyssenKrupp Liften Ascenseurs NV,

ThyssenKrupp Ascenseurs Luxembourg Sàrl

(A Rechtbank van koophandel te Brussel [Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Az Európai Unió nemzeti bíróságok előtti képviselete – A Bizottságra ruházott hatáskörök – EK 282. cikk – A Bizottság által szabályszerűen megállapított versenyellenes magatartás – Az Unió képviseletében a Bizottság által, szerződésen kívüli károkozás miatti felelősség megállapítása iránt indított kereset – A Bizottság szankcionálási hatásköre a versenyjog területén – A Charta 47. cikke – Bírói függetlenség – Az uniós és a nemzeti bíróságok által gyakorolt bírósági felülvizsgálat terjedelme – Fegyveregyenlőség”






1.        Az Unió képviseletében eljáró Bizottság által több felvonógyártó ellen kártérítés iránt indított kereset alapján a Rechtbank van koophandel te Brussel előzetes döntéshozatal céljából két kérdést terjesztett a Bíróság elé, amelyek egyrészt az Uniónak a nemzeti bíróságok előtti eljárásjogi képviseletére, másrészt a bírói függetlenségre, és olyan, szerződésen kívüli károkozás miatt folyamatban lévő polgári eljárásban részt vevő felek közötti fegyveregyenlőségre vonatkoznak, amelyben az Unió alperesként vesz részt.

2.        Az eljárásjogi képviselettel kapcsolatosan a kérdést előterjesztő bíróság arra kíván választ kapni, hogy a Bizottságnak kell‑e képviselni az Uniót, annak ellenére, hogy a kár olyan szerződésekből ered, amelyeket több uniós intézmény és szerv kötött meg. A Bíróságnak tehát az EK‑Szerződés 282. cikkének és az EUMSZ 335. cikk időbeli hatályáról és tartalmáról kell döntenie a nemzeti bíróságok előtt a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését megelőzően indult eljárások tekintetében.

3.        Egyedibbnek és viszonylag összetettebbnek tűnik a bírói függetlenséggel és a fegyveregyenlőséggel, illetve az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkével kapcsolatos kérdés. A Bíróságot annak eldöntésére kérik, hogy befolyásolja‑e bármely módon az Uniót a kártérítés iránti kereset nemzeti bíróságok előtti megindításában, ha a károkozást az Unió egyik intézménye által megállapított versenyellenes magatartás valósította meg. Az alapeljárás alperesei arra hivatkoznak, hogy a Bizottság az EK 81. cikk (1) bekezdésének (jelenleg az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése) megsértését megállapító, kötőerővel rendelkező határozat szerzőjeként kivételezett alperesként jár el, ez pedig torzítja a nemzeti bíróság ítélkezési jogkörét, valamint az eljárásban részt vevő felek kiegyensúlyozott erőviszonyait.

I –    Jogi háttér

4.        Az Európai Közösséget létrehozó szerződés 282. cikke ekként rendelkezett:

„A Közösség valamennyi tagállamban az adott tagállam jogában a jogi személyeknek biztosított legteljesebb jogképességgel rendelkezik; így különösen ingó és ingatlan vagyont szerezhet és idegeníthet el, továbbá bíróság előtt eljárhat. E célból a Közösséget a Bizottság képviseli.”

5.        2009. december 1‑je után, a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése következtében az EK 282. cikket a jelenleg hatályos EUMSZ 335. cikk váltotta fel, amely szerint:

„Az Unió valamennyi tagállamban az adott tagállam jogában a jogi személyeknek biztosított legteljesebb jogképességgel rendelkezik; így különösen ingó és ingatlan vagyont szerezhet és idegeníthet el, továbbá bíróság előtt eljárhat. E célból az Uniót a Bizottság képviseli. Mindazonáltal igazgatási autonómiájuk alapján a saját működésükkel kapcsolatos ügyekben az Uniót az egyes intézmények maguk képviselik.”

6.        Az Európai Unió Alapjogi Chartája „A hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog” című 47. cikkének első bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz.”

7.        A versenyszabályok végrehajtásáról szóló 1/2003/EK rendeletnek(2) „A közösségi versenyjog egységes alkalmazása” című 16. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Amennyiben a nemzeti bíróságok hoznak határozatot a Szerződés 81. vagy 82. cikkének hatálya alá tartozó olyan megállapodásokról, döntésekről vagy magatartásokról, amelyek már bizottsági határozat tárgyát képezik, nem hozhatnak a Bizottság által elfogadott határozattal ellentétes határozatot. Kerülniük kell továbbá az olyan határozat kibocsátását, amely ellentétben állna a Bizottság által kezdeményezett eljárásban a Bizottság által tervezett határozattal. E célból a nemzeti bíróság felmérheti, hogy szükséges‑e az előtte folyó eljárást felfüggeszteni. Ez a kötelezettség nem érinti a Szerződés 234. cikke szerinti jogokat és kötelezettségeket.

(2)      Amennyiben a tagállamok versenyhatóságai hoznak határozatot a Szerződés 81. vagy 82. cikkének hatálya alá tartozó olyan megállapodásokról, döntésekről vagy magatartásokról, amelyek már bizottsági határozat tárgyát képezik, nem hozhatnak a Bizottság által elfogadott határozattal ellentétes határozatot.”

II – A tényállás és az eljárásjogi előzmények

8.        A Bizottság a hozzá benyújtott számos panasz alapján 2004‑ben vizsgálatot indított annak tisztázására, hogy versenyellenes gyakorlatot folytat‑e a négy fő, felvonókat és mozgólépcsőket gyártó európai társaság, azaz a Kone, az Otis, a Schindler és a ThyssenKrupp. A vizsgálat a 2007. február 21‑i határozattal zárult le, amely szankciót alkalmazott az említett négy vállalkozás tekintetében, az EK–Szerződés akkori 81. cikkének (jelenleg az EUMSZ 101. cikk) (1) bekezdésébe ütköző négy, különösen súlyos jogsértés miatt.(3)

9.        Az érintett társaságok keresetet indítottak a Törvényszék előtt a határozat megsemmisítése iránt, amelyet a 2011. július 13‑án hozott ítéletek elutasítottak.(4) A Törvényszék elutasította a felperesek által hivatkozott valamennyi megsemmisítési jogalapot, eltekintve a ThyssenKrupp által felhozott, a szankció összegére vonatkozó indoktól, amelynek részben helyt adott, és ennek következtében csökkentette a bírság összegét.(5)

10.      2008. június 20‑án a Bizottság az akkori Európai Közösség képviseletében eljárva keresetet indított a belga bíróság előtt, amelyben a hivatkozott társaságokkal szemben 7 061 688 EUR összeget követelt kártérítés címén. A Bizottság arra hivatkozott, hogy az akkori Európai Közösség vagyoni kárt szenvedett Belgiumban és Luxemburgban az alperes társaságok jogellenes megállapodásán alapuló versenyellenes gyakorlat miatt. Az Európai Közösség ugyanis több közbeszerzési szerződést kötött felvonók és mozgólépcsők beépítésére, karbantartására és korszerűsítésére mindkét országban, az ott székhellyel rendelkező európai intézmények különböző épületeire vonatkozóan, amely termékek és szolgáltatások díja, véleménye szerint, a Bizottság által jogellenesnek minősített megállapodás következtében meghaladta a piaci árat.

11.      Az alperes társaságok a keresetre adott válaszukban vitatták a Bizottságnak az Európai Közösség képviseletére vonatkozó hatáskörét. Emellett az alperesek hivatkoztak a belga bíróság pártatlanságának hiányára, valamint a fegyveregyenlőség elvének megsértésére is, amely körülmények a Bizottság által az EK 81. cikk (1) bekezdésének (jelenleg az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése) megsértésén alapuló eljárásban betöltött különös szerepből fakadnak.

12.      Az alperesek ellenkérelmében felhozott érvek alapján a Rechtbank van koophandel te Brussel úgy döntött, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjeszt a Bíróság elé.

III – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés és a Bíróság előtti eljárás

13.      A Rechtbank van koophandel te Brussel előzetes döntéshozatal iránti kérelmében, amely 2011. április 28‑án érkezett a Bírósághoz, a következő kérdéseket terjeszti elő:

„1)      a) A Szerződés 282. cikke (jelenleg a 335. cikk) kimondja, hogy az Uniót a Bizottság képviseli; egyrészt az EUMSZ 335. cikk, másrészt pedig a költségvetési rendelet 103. és 104. cikke úgy rendelkezik, hogy az egyes intézmények a működésükkel kapcsolatos ügyekben maguk képviselik az Uniót, azzal a lehetséges következménnyel, hogy az intézmények – kizárólagosan vagy kizárólagosság nélkül – bíróság előtt eljárhatnak; nem kétséges, hogy a kartell létrehozásának következményeként rendkívül magas ár fizetése a megbízottak részére, stb. a »csalás« fogalma alá tartozik; a belga jogban a lex specialis generalibus derogat elve van érvényben; ha ez a jogelv az európai jogban is érvényesül, nem az egyes intézmények feladata volt‑e keresetek előterjesztésének kezdeményezése (kivéve azokban az esetekben, amelyekben maga a Bizottság volt a megbízó)?

b)      (Másodlagosan előterjesztett kérdés) Nem kellett volna a Bizottságnak legalábbis az intézmények által adott, azok érdekeinek bíróság előtti védelmére vonatkozó képviseleti meghatalmazással rendelkeznie?

2)      a) Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke és az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikkének (1) bekezdése mindenkinek biztosítja a tisztességes eljáráshoz való jogot, és az ezzel összefüggő azon elvet, hogy senki sem lehet bíró a saját ügyében. Összeegyeztethető‑e ez azzal az elvvel, hogy a Bizottság az első szakaszban versenyhatóságként jár el, és a kifogásolt magatartást, tehát a kartell létrehozását a Szerződés 81. cikkének (jelenleg a 101. cikk) megsértéseként szankcionálja, miután ebben az eljárásban maga folytatta le a vizsgálatot, hogy ezt követően a második szakaszban előkészítse a nemzeti bíróság előtti kártérítés iránti pert, és meghozza a keresetindításra vonatkozó döntést, miközben a Bizottság ugyanezen tagja felelős az egymással összekapcsolt két ügyért, mégpedig annál inkább, mivel az eljáró nemzeti bíróság nem térhet el a szankció tárgyában hozott határozattól?

b)      (Másodlagosan előterjesztett kérdés) A 2. kérdés a) pontjára adandó [nemleges] válasz esetén, tehát ha összeegyeztethetetlenség áll fenn, hogyan érvényesítheti kártérítési igényét valamely jogellenes cselekmény (a kartell létrehozása) károsultja (a Bizottság és/vagy az intézmények és/vagy az Unió) az európai jog szerint, amely igény esetében szintén alapvető jogról van szó?”

14.      Az alapeljárás alperesei (Schindler NV, Otis NV, ThyssenKrupp Liften Ascenseurs NV és Kone Belgium NV), valamint a Bizottság is nyújtott be írásbeli észrevételeket.

15.      A tárgyalást 2012. március 14‑én tartották, amelyen az alapeljárásban érintett valamennyi fél és a Tanács is felszólalt.

IV – Az első kérdés

16.      Az elsőként felvetett kérdés a már hatályon kívül helyezett EK 282. cikk értelmezésére és az ezzel megegyező, jelenleg hatályos rendelkezéssel, az EUMSZ 335. cikkel való kapcsolatára vonatkozik.

17.      A Rechtbank által megfogalmazott kérdésnek valójában két vetülete van: az egyik, az EK 282. cikk időbeli hatályára vonatkozik, konkrétan a 2009. december 1‑jét, azaz az új EUMSZ 335. cikk hatálybalépését megelőzően indított tagállami eljárások tekintetében; a másik pedig az EK 282. cikk értelmezésével kapcsolatos. A két kérdést külön fogom vizsgálni.

A –    Az EK 282. cikk időbeli hatályáról

18.      Az első vetület, amelyről állást kell foglalnom az EK 282. cikk ratione temporis hatálya, mivel a Bizottság 2008. június 20‑án, tehát másfél évvel az EUMSZ 335. cikk hatálybalépése előtt indított keresetet a Rechtbank előtt.

19.      Mint ismeretes, az EUMSZ 335. cikk, az Unió különböző, szabályszerűen meghatalmazott intézmények általi képviseletével kapcsolatos fennálló gyakorlatot – a jelen ügyet nem érintő árnyalatnyi eltérésekkel – az elsődleges jogba beemelve, módosította az EK 282. cikkben foglalt szabályt. Míg az EK‑Szerződés szerint a Közösséget a Bizottság képviselte, ez a képviselet most minden egyes uniós intézménynek feladata. Két olyan uniós szabállyal állunk tehát szemben, amelyek eleve különböző módon határozzák meg a tagállamok bíróságai előtti uniós képviseletet.(6) Ezért tisztázni kell, hogy a jelen eljárásban, amelyet a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt indítottak, az EK 282. cikket vagy az EUMSZ 335. cikket kell‑e alkalmazni.

20.      Kiindulásképpen hangsúlyozni kell, hogy sem az EK 282. cikk, sem az EUMSZ 335. cikk nem minősül eljárási szabálynak, azok az Unió belső szervezetének anyagi jogi szabályai. E rendelkezések útján határozza meg az Unió, hogy melyik intézmény látja el kifelé irányuló képviseletét, beleértve a nemzeti bíróságok előtti eljárások során történő képviseletet. Ugyanakkor a Lisszaboni Szerződés nem rendelkezik az EUMSZ 335. cikk időbeli hatályáról. Ilyen rendelkezés hiányában az említett cikk kizárólag a jövőre vonatkozóan rendelkezik joghatással. Ezért ki kell zárni a visszamenő hatály minden lehetséges megnyilvánulását oly módon, hogy az a fennálló jogviszonyokat, többek között az eljárásjogi viszonyokat ne érinthesse.

21.      Következésképpen, a Rechtbank előtti eljárás megindításának időpontjában hatályos azon uniós szabály, amely meghatározza az Unió kifelé irányuló képviseletét ellátó hatóságot, az EK 282. cikk volt. Miután az eljárási jogviszony szabályszerűen létrejött, az új EUMSZ 335. cikk hatálybalépése, amely cikk kizárólag a 2009. december 1‑jét követően létrejött jogviszonyokra terjed ki, egyáltalán nem módosította az alapeljárás felperesének eljárásjogi helyzetét.

22.      Más kérdés, hogy az eset különös körülményeire tekintettel és az EK 282. cikk fényében, a Bizottságnak kell‑e a Közösség képviseletében eljárni.

B –    Az EK 282. cikk hatályáról

23.      Amint azt kifejtettem, a kérdést előterjesztő bíróság kétségeket fogalmaz meg a tekintetben, hogy a Bizottság képviselheti‑e az Európai Uniót az előtte folyó eljárásokban. Az EK 282. cikk, amely a fent kifejtettek alapján a jelen eljárásra irányadó jogszabály, úgy rendelkezik, hogy a tagállami bíróságok előtt kizárólagos jelleggel a Bizottság képviseli az Uniót.

24.      Az alapeljárás alperesei részletesen kifejtik, hogy ez a rendelkezés csak egy általános szabály, amely alól a jelen esetben kivételt képez az EK 274. cikk és EK 279. cikk, a Közösség pénzügyi érdekeinek védelmére irányuló különös rendelkezések megfogalmazásával, amelyeket az 1605/2002/EK, Euratom rendelet(7) hajt végre. Az alperesek véleménye szerint a hivatkozott rendelet 59. és 60. cikke alapján a Közösség adott intézményének feladata a hozzárendelt költségvetési tétel végrehajtása. A hivatkozott rendelkezések megállapítják, hogy a megbízottnak felróható hibák, szabálytalanságok vagy csalás esetén minden intézmény visszaszerezheti a kifizetett összegeket.

25.      Az alperesek álláspontja szerint végeredményben az EK 282. cikk azon általános szabályához képest – amely a Bizottságot ruházza fel a Közösség eljárásjogi képviseletével – kivételként jelenik meg a pénzügyi szabályozásban megállapított azon lex specialis, amelynek értelmében pénzügyi érdekei védelme során az adott intézményt illeti meg a képviseleti jog.

26.      Véleményem szerint a hivatkozott rendelkezések közötti kapcsolat tekintetében egyáltalán nem meggyőző a lex specialis derogat legi generali elv alkalmazása. Az említett szabály akkor bír jelentőséggel, ha két rendelkezés ellentétes tartalommal azonos célokra irányul.(8) Mindazonáltal, ahogy azt a továbbiakban bemutatom majd, az alperesek által hivatkozott rendelkezések különböző célokat követnek, és ezenkívül egyáltalán nem összeegyeztethetetlen a tartalmuk.

27.      Az EK 274. cikk és az EK 279. cikk, valamint az 1605/2002 rendelet állapítja meg ugyanis valamennyi intézménynek a költségvetés végrehajtásához kapcsolódó jogait, így többek között „az általuk szükségesnek ítélt bármilyen intézkedés – beleértve az eljárás megszüntetését is –” meghozatalára vonatkozót is. Ezzel ellentétben az EK 282. cikk kizárólag a Közösség jogképességére vonatkozik, és az annak képviseletére vonatkozó jogkörre, amely a Bizottságot illeti. A két rendelkezés között nem áll fenn ellentmondás, és nem is követnek azonos célokat: az egyik az egyes intézményeknek az azokat megillető pénzügyi eszközök tekintetében alkalmazandó biztosítékok megállapítására vonatkozó hatáskörét állapítja meg, a másik a Közösség képviseletére vonatkozó feladatokat – beleértve a nemzeti bíróságok előtti képviseletet is – határozza meg, és ruházza a Bizottságra. Két elkülöníthető és egymástól független vetületről van szó, amelyeket összehangoltan lehet értelmezni, mivel az egyes közösségi intézményeknek a költségvetés végrehajtásával kapcsolatos intézkedésekről szóló határozata egyáltalán nem ugyanaz, mint a Közösség képviseleti jogának megállapítása abban az esetben, ha az a nemzeti bíróságok előtti fellépésről dönt.

28.      A Bíróság közvetve megerősítette a Szerződés ezen értelmezését a Région de Bruxelles‑Capitale ügyben(9), amelyben megállapította a Bizottság képviseleti jogkörének a Közösség más intézményeire történő jogos átruházását. A Bíróság álláspontja szerint az általános bírói gyakorlat alapján „a gondos ügyintézéshez fűződő érdek követelte meg, hogy a Közösségeket [...] a nemzeti bíróságok előtt indított eljárások során konkrétan a szóban forgó aktussal vagy keresettel érintett intézmény képviselje”.(10) Ez a hatékonyságnövekedés a Bizottság hatáskörének az érintett intézményre történő átruházásban nyilvánult meg.(11)

29.      Az ítélet indokolása megerősíti a Bizottság kizárólagos képviseleti jogát, amely azonban átruházható más intézményekre. Ezzel ellentétben azonban egyetlen esetben sem ismerte el az 1605/2002 rendelet olyan elsődleges alkalmazását, amely megfosztotta volna a Bizottságot az EK 282. cikkben megállapított jogosultságaitól. Mindenesetre azokban az esetekben, amikor a Bizottságtól eltérő intézmény képviselte az Uniót a tagállami bíróságok előtt, e képviseleti jog a Bizottság által adott felhatalmazáson alapult, és nem az EK 274. cikken és az EK 279. cikken, illetve az 1605/2002 rendelet lex specialis jellegéből következett, ahogy azt az alapeljárás alperesei állítják.

30.      Végül, ha a lex specialis tézise helytálló lenne, az EK 282. cikket érintő, a jelenleg hatályos EUMSZ 335. cikk általi módosítás szükségtelennek bizonyulna. Mint ismeretes, az új rendelkezés valamennyi uniós intézménynek biztosítja az uniós képviseleti jogot, megfosztva ezzel a Bizottságot az e téren hagyományosan fennálló kizárólagosságától. Amint azt a fent hivatkozott Région de Bruxelles‑Capitale ügyben ismertetett indítványomban már volt alkalmam kifejteni, a jelenlegi EUMSZ 335. cikk jogszabályi szinten elismeri a meghatalmazások állandósult gyakorlatát.(12) Egy olyan gyakorlatot, amely teljesen jogszerű volt, amint azt a Bíróság a hivatkozott ügyben megerősítette, jóllehet hatékonysága még növelhető.

31.      Következésképpen a Bizottságnak igaza van, és a Tanács is egyetért vele, amikor eljárásának az EK 282. cikkel való összeegyeztethetősége mellett érvel. A Rechtbank előtti peres eljárásban nem a Bizottság, hanem az Európai Közösség járt el félként. A Bizottságnak mint a Közösség EK 282. cikk szerinti képviselőjének minden joga megvan arra, hogy ne éljen a képviseleti feladatok más intézményekre történő átruházásának lehetőségével, és ebből következően a teljes Közösség védelmét ellássa. E döntésen az EK 282. cikk szempontjából nincs mit kifogásolni.

C –    Összegzés

32.      Összefoglalásképpen úgy vélem, hogy az EK 282. cikk alkalmazandó a nemzeti bíróságok előtt 2009. december 1‑jén már folyamatban lévő eljárásokban anélkül, hogy az EUMSZ 335. cikkben foglalt, a képviseletre vonatkozó követelményeket az Uniónak utólag teljesíteni kellene.

33.      Úgy vélem tehát, hogy az EK 282. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, hogy a Bizottság a Közösség képviseletében keresetet indítson az utóbbinak okozott, és a Közösség több intézményét és szervét érintő kár megtérítése iránt.

V –    A második kérdés

34.      A Rechtbank az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésével a Bíróság elé tárja azon kétségeit, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke lehetővé teszi‑e, hogy a Bizottság az EK 81. cikk (1) bekezdésének (jelenleg az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése) megsértéséből eredő kártérítési felelősség megállapítása iránt keresetet indítson, ha maga a Bizottság fogadta el korábban a jogsértést megállapító határozatot, amely köti az illetékes bíróságot. A bizottsági határozat kötőerejének eredményeképpen a kérdést előterjesztő bíróság vitatja, hogy független döntést tud hozni a jogvita tekintetében. Emellett a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy ez a helyzet összeegyeztethető‑e a polgári eljárásban érvényesülő fegyveregyenlőség elvével.

35.      Az alapeljárás alperesei úgy vélik, hogy az a tény, hogy a Bizottság határozata köti a nemzeti bíróságot, sérti a bírói függetlenségnek a Charta 47. cikkében foglalt elvét, amelyet az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 6. cikke kifejezetten rögzít. Emellett az alperesek álláspontja szerint sérült a fegyveregyenlőség elve is, amelynek védelmét szintén a két hivatkozott rendelkezés biztosítja. Az alperesek úgy ítélik meg, hogy a Bizottság, versenyhatósági minőségében és feladatkörében eljárva, az érintett vállalkozásokra vonatkozó olyan bennfentes információval rendelkezik, amelyről nem minden alperesnek van tudomása. E fejtegetésekhez kapcsolódva az alperesek olyan egyéb érvekre is hivatkoznak, amelyek nem függnek össze a kérdést előterjesztő bíróság által megfogalmazott kérdésekkel, így azokat a jelen indítványban nem kell vizsgálni.(13)

36.      A Bizottság, a Tanács támogatása mellett, fenntartja, hogy eljárása jogszerű, és megállapítja, hogy az alapeljárásban betöltött felperesi jogállása, illetve a versenyhatóságként való korábbi eljárása nem összeegyeztethetetlen a Charta 47. cikkében, illetve az EJEE 6. cikkében foglalt feltételekkel. Arra hivatkozik, hogy az alapeljárásban az Unió védelmének ellátásával megbízott jogi szolgálat egyáltalán nem lépett kapcsolatba a versenyjogi eljárásokért felelős jogi szolgálat tagjaival. A Bizottság továbbá fenntartja, hogy sem a keresetlevélben, sem a polgári eljárás során benyújtott más dokumentumban nem használt fel semmilyen bizalmas információt. Másrészt úgy véli, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ítélkezési gyakorlatával nem ellentétes az a tény, hogy a határozata, noha azt az egyik fél hozta meg, köti a bíróságot, feltéve hogy biztosítva van a hivatkozott határozat teljes körű bírósági felülvizsgálata, csakúgy mint a jelen ügyben, amelyben arra egyébiránt ténylegesen sor is került.

37.      A Rechtbank által felvetett kérdések megválaszolása érdekében elsősorban a hatáskörrel rendelkező bíróság függetlenségével kapcsolatos kérdést vizsgálom, amely, amint az kifejtem alább, inkább a hatáskör terjedelmére, mint a bírói pártatlanságra vonatkozik. Ezt követően a nemzeti polgári eljárásokban érvényesülő fegyveregyenlőség elvére összpontosítok.

A –    A kérdést előterjesztő bíróság szerződésen kívüli károkozás miatti felelősség megállapítása iránti kereset elbírálására vonatkozó hatásköre terjedelmének korlátozása

38.      A kérdést előterjesztő bíróság a következőképpen összefoglalható kérdést veti fel: a Bizottság az EK 81. cikkel (jelenlegi EUMSZ 101. cikk) ellentétes megállapodást tartalmazó határozata valamennyi közhatalmi szervet köti, beleértve a nemzetieket is. Amennyiben az említett versenyellenes magatartás folytán az Uniónak okozott kár miatt a Bizottság később kártérítési felelősség megállapítása iránt keresetet indít valamely nemzeti bíróság előtt, jogosan vitatható, hogy a szóban forgó eljárás összeegyeztethető azzal a mindenki számára biztosított joggal, hogy az ügyét pártatlan bíróság tárgyalja. Amennyiben az illetékes bíróságnak, a jelen esetben a Rechtbank van koophandel te Brusselnek olyan jogellenes magatartásra tekintettel kell megállapítania a károkozást, amelynek tényét az egyik fél gyakorlatilag számára is kötelezően rögzítette, a bírói mérlegelési jogkör ebből következő szűkítése a bíróság függetlensége jogosulatlan korlátozásának tekinthető.

39.      Véleményem szerint a fent kifejtett érvelés, a látszat ellenére, megalapozatlan.

40.      Kiindulásképpen hangsúlyozni kell, hogy nem a Bizottság, hanem a Közösség, illetve a jelen pillanatban az Unió az, amely a belga bíróság előtt a felelősség megállapítása iránt keresetet indított. Nem arról a helyzetről van szó, amelyben a Bizottság határozatot hoz és ezt követően az okozott károk megtérítése iránt ő maga keresetet indít a magánfél ellen. Éppen ellenkezőleg, a Bizottság nem félként, hanem az Unió képviselőjeként vesz részt a nemzeti eljárásban, az Unió pedig egyedileg meghatározható és adott esetben több intézményét, illetve szervét érintő károkozás esetleges károsultja valamilyen mértékben.

41.      Ez a magyarázat gyengíti az alapeljárás alpereseinek érveit, mivel a jelzett funkciók kettőssége nem más, mint a hatáskörök olyan összetett politikai‑közigazgatási szervezeten belül szokásos megosztásának következménye, amelynek feladatai között szerepel közpolitikák tervezése és végrehajtása, és jogai és törvényes érdekei bármely bíróság előtti védelme is. Ez a helyzet az Unió esetében is: belső hatásköreinek megosztása során fontos feladatot telepítettek a Bizottsághoz. Az, hogy a Bizottság jár el a versenyjog területén rábízott hatáskörökben és ugyanakkor az Unió eljárásjogi képviseletét is ellátja, valójában nem a hatáskörök megosztásának torzulását eredményező és önkényes szerkezet tükröződése, amint azt az alperes társaságok állítják. Ellenkezőleg, minden politikai szervezetnek, beleértve a tagállamokat is, lehetősége van jogai és érdekei bíróság előtti érvényesítésére.(14) Sőt mi több: a közigazgatási szervek rendes bírósági eljárás kezdeményezéséhez való joga jelentős előrelépésnek tekintendő a jogállam megszilárdulásának folyamatában, amelynek értelmében a közigazgatási szervek fokozatosan elvesztik a saját ügyeikben való eljárás jogát, és jogaik védelmet a bíróságokra bízzák. A jelen ügyben erről van szó az Unió esetében is, amely nem rendelkezik önálló eszközzel kártérítési igényének kényszerítő erővel történő érvényesítésére, hanem bírósághoz, a jelen esetben a nemzeti bírósághoz kell fordulnia a neki jogellenesen okozott kár megtérítése érdekében. Ezen esetekben, az EK 82. cikk alapján, és függetlenül az érintett területtől, az Unió eljárásjogi képviseletét a Bizottság látja el.

42.      A fentiekkel összhangban ki kell emelni, hogy az alapeljárásban az Unió (és nem a Bizottság) nem mint a közhatalom gyakorlására jogosult és a belső piacon a versenyt biztosító intézmény, hanem mint fogyasztó, azaz a jogellenes károkozásért vélhetően felelős vállalkozások ügyfele jár el. Kétségtelen, hogy az Unió a versenypolitikáját a Szerződés alapján elfogadott határozatok útján valósítja meg, miközben itt polgári jogi keresetről van szó, amely nem része az említett politikának, hanem magánjogi jogviszony helyreállítását célzó vagyoni kártérítésre irányul. A Rechtbank előtt indított eljárásban az Unió magánfélként jár el a vagyoni károkozás károsultjaként, ahogy azt a tárgyaláson mind a Bizottság, mind a Tanács előadta. Ezért, szemben az alperesek érvelésével, nem funkciók átfedéséről, hanem – nemcsak az időben, hanem elsősorban az eszközök és célkitűzések szempontjából is – két jól elkülöníthető eljárásról van szó.(15)

43.      Az előbbi első megállapítást követően a továbbiakban azt kell megvizsgálni, hogy valamely uniós intézmény, a jelen esetben a Bizottság által elfogadott határozat, amelynek tartalma valamennyi állami közhatalmi szervet – beleértve a bíróságot is – köti, indokolatlanul fosztja‑e meg ez utóbbit a függetlenségétől, ha az említett határozaton alapuló, kártérítés iránti keresetet kell elbírálnia. Úgy vélem, hogy a helyzet ilyen megközelítése, amely a bíróság függetlenségére összpontosít, és amelyre mind a kérdést előterjesztő bíróság, mind az alapeljárásban részt vevő felek hivatkoznak, nem helytálló. A jelen eljárásban egyik fél sem vitatja a kérdést előterjesztő bíróság pártatlanságát, és azt sem lehet mondani, hogy az alapeljárást érintő jogszerűtlen és jogellenes beavatkozásról van szó. Az eset körülményei alapján a kételyek inkább a kérdést előterjesztő bíróság ítélkezési jogkörének terjedelmére vonatkoznak, amely feltehetően korlátozott a Bizottság olyan határozata alapján, amely köti a bíróságot, és meghatározza az ügy egyik előfeltételét: az arra illetékes szerv által megállapított jogsértés fennállását. Az EJEB is ezt az értelmezést követi, amikor olyan ügyekben jár el, amelyekben a bíróság mérlegelési jogköre korlátozott. Az EJEB szerint ezen ügyekben nem a bíróság függetlensége, hanem ennek „bírósági” minősége a kérdés.(16)

44.      Ilyen körülmények között úgy vélem, hogy a Rechtbank által előterjesztett kifogás nem annyira bírói „függetlenségére”, hanem inkább arra vonatkozik, hogy korlátlan jogkörrel rendelkezik‑e az előtte indított polgári jogi ügy elbírálására.

45.      E kétség eloszlatása érdekében azt javaslom, hogy először a kérdéses bizottsági határozat természetét és a nemzeti bíróságok előtt érvényesülő joghatásait tekintsük át. Folytatásképpen pedig emlékeztetni kell arra, hogy a hivatkozott határozat korlátlan bírósági felülvizsgálat tárgya lehet az Unió bíróságai előtt, mivel a kártérítés iránti polgári eljárásokban adott esetben a nemzeti bíróságoknak kell megállapítaniuk a kárt és az okozati összefüggést. Végeredményben úgy vélem, hogy a Rechtbank ítélkezési jogköre nem korlátozott, hanem azt a nemzeti és az uniós bíróságok közötti hagyományos feladatmegosztás keretében gyakorolja.

46.      A Masterfoods kontra HB ügyben hozott ítéletben(17) a Bíróság meghatározta a Bizottság által az EK 81. cikk (1) bekezdése (EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése) alapján hozott határozatok hatályát. Az említett határozat tartalmát a versenyszabályok végrehajtásáról szóló 1/2003 rendelet 16. cikke utólag átvette. Röviden szólva, a hivatkozott ítélet és rendelkezés megállapítja, hogy valamennyi nemzeti hatóságnak, beleértve a bíróságokat, kerülniük kell az EK 81. cikk (jelenleg EUMSZ 101. cikk) alapján elfogadott bizottsági határozattal ellentétes határozatok meghozatalát.(18) Másképpen fogalmazva, az említett rendelkezéseken alapuló bizottsági határozatok kötik a nemzeti bíróságokat.(19)

47.      Kétségtelen, hogy a Masterfoods kontra HB ügyben hozott ítélet fontos kérdéseket hagyott megoldatlanul, amelyek érzékelhető segítséget nyújtanának a Bizottság által elfogadott versenyjogi határozatok kötőereje terjedelmének körülhatárolásához. Ezért egyáltalán nem világos, hogy a kötőerő a határozat rendelkező részére vagy teljes tartalmára kiterjed‑e, beleértve a tények értékelését. A tárgyaláson a Bíróság kérdésére a Bizottság azt nyilatkozta, hogy határozatai nem minden elemükben kötik a közhatalmi szerveket, azonban tartózkodott annak meghatározásától, hogy melyek ezek az elemek. A jelen ügyet érintően mindenesetre megkérdőjelezhetetlen, hogy a jogsértő magatartás határozatban való megállapítása minden esetben köti a nemzeti bíróságot. E megállapítás a nemzeti jogrendben a szerződésen kívüli felelősség megállapítása iránti valamennyi kereset alapja, amely megállapítás egyik feltétele a jogellenes károkozás fennállása.

48.      Ez alapján a kérdést előterjesztő bíróság okkal feltételezheti, a priori, a közhatalmi szerv által indított keresettel kapcsolatban, hogy maga a szerv állapította meg a kereset alapjául szolgáló jogsértést, az ebből eredő következményekkel. Mindazonáltal, ahogy arra a Bizottság írásbeli észrevételeiben helyesen rámutat, a hivatkozott körülmény nem jelent problémát, ha a jogsértést megállapító határozattal szemben biztosított a hatékony jogorvoslat az uniós bíróságok előtt. A nemzeti bíróság ítélkezési jogköre ugyanis indokolatlanul korlátozott lenne, ha elveszítené a jogot, hogy kártérítési eljárás keretében megállapítsa a jogsértést vagy megkérdőjelezze annak megállapítását. Nem ez a helyzet azonban a jelen esetben, az alább részletezendő indokok alapján.

49.      Először is, a nemzeti bíróság nem jogosult a bizottsági határozat alkalmazásának mellőzésére vagy érvénytelenségének vizsgálatára, és nemcsak azért, mert a Masterfoods kontra HB ügyben hozott ítélet ezt kimondta, hanem mert a Foto‑Frost‑üggyel(20) megalapozott állandó ítélkezési gyakorlat megtiltja a nemzeti közhatalmi szerveknek, hogy uniós jogi aktusok érvényességéről döntsenek. Az érvényesség vizsgálatára irányuló, egyedül az uniós bíróságokat illető kizárólagos hatáskört kérdőjelezné meg, ha a nemzeti bíróság kártérítési perben vitathatná a jogsértés bizottsági határozatban való előzetes megállapítását. Ebben az esetben az uniós jogrend lehetővé teszi, hogy a nemzeti bíróság az érvényességgel kapcsolatos előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesszen a Bíróság elé, ezáltal biztosítva a belső szerv függetlenségét, és egyidejűleg az uniós jogforrások rendszerének egységét és koherenciáját.(21)

50.      Emellett a határozattal érintett felek, amelyek a jelen ügy során az alapeljárásban alperesként járnak el, mindig jogosultak voltak arra, hogy megsemmisítés iránti keresettel forduljanak a Törvényszékhez, és végső soron a Bírósághoz. Tudvalevő, hogy a megsemmisítés iránti kereset a bírósági felülvizsgálat egyik módja, amely lehetővé teszi a megtámadott határozat átfogó felülvizsgálatát. Az EK 230. cikk második bekezdése (jelenleg az EUMSZ 263. cikk második bekezdése) elég széles körben állapít meg indokokat ahhoz, hogy a bíróság a jogi aktus valamennyi alkotóelemét felülvizsgálhassa.(22) Az a tény, hogy a Bíróság és a Törvényszék ítélkezési gyakorlata szakmai mérlegelési jogkört biztosít a Bizottság számára, nem jelenti azt, hogy a bírósági felülvizsgálat szűk lenne, ahogy arra az alperes társaságok is utaltak az írásbeli észrevételeikben. E döntési jogkör elismerésének van megfelelője az Unióban képviselt különböző jogrendszerek közigazgatási bíráskodásában, amely a közigazgatás felett gyakorolt felülvizsgálat keretében jogkérdéseket vizsgál, a szakmai szempontokat pedig nyilvánvaló hibán alapuló vizsgálatnak veti alá.(23) A tagállamokban az ilyen típusú bírói felülvizsgálat terjedelme és intenzitása ezenfelül összeegyeztethető az EJEE által támasztott követelményekkel.(24) Ezért a Bizottság által az EK 81. cikk (1) bekezdése (jelenleg az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése) alapján elfogadott határozatoknak az uniós bíróságok által végzett felülvizsgálata általában véve teljes körű bírósági felülvizsgálatot jelent, amely a határozat megalapozatlansága esetén hatékony bírói jogvédelmet biztosít a jogalanynak.

51.      Következésképpen, és az előbbi pontosítások alapján megállapítható, hogy a tagállami bíróságok számos lehetőséggel rendelkeznek, amikor polgári jogi kártérítési kereset keretében bizottsági határozatot vizsgálnak.

52.      Mindenekelőtt, és a jelen indítvány 49. pontjában kifejtettek szerint, amennyiben a nemzeti bíróságnak kétségei lennének a határozat jogszerűségét illetően, a bizottsági határozat érvényességével kapcsolatos előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjeszthetne elő. Másrészt, amennyiben a határozatnak egyedi címzettje van, az érvényesség vitatása esetén a címzettnek kell a Törvényszékhez fordulnia.(25) Ilyen esetben, és erre sor került a jelen ügyben is, a nemzeti bíróság felfüggesztheti az eljárást az uniós bíróság jogerős ítéletének meghozataláig. Ezt sugallja az 1/2003 rendelet 16. cikkének (1) bekezdése, amikor rögzíti, hogy a nemzeti bíróságok feladata „annak megítélése, hogy szükséges‑e az előtte folyó eljárást felfüggeszteni”, ha olyan határozatot hozhat, „amely ellentétben állna a Bizottság által kezdeményezett eljárásban a Bizottság által tervezett határozattal”. Következésképpen, amennyiben a Rechtbanknak kétségei lennének a határozat érvényességével kapcsolatban, továbbá úgy ítélné meg, hogy annak vizsgálata még folyamatban van az uniós bíróságok előtt, a tagállami eljárás felfüggesztésével elkerülhetné az uniós bíróságok és a belga bíróság által elfogadott határozatok közötti ellentmondás bármilyen kockázatát.

53.      Ez a következtetés nemcsak a jogbiztonság követelményéből ered, hanem a jóhiszemű együttműködés elvéből is. A fent hivatkozott Masterfoods kontra HB ügyben hozott ítéletben a Bíróság megállapította, hogy „amikor a nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő jogvita eldöntése a Bizottság határozatának érvényességétől függ, a jóhiszemű együttműködés követelményéből következik, hogy az említett határozattal ellentétes határozat elkerülése érdekében a nemzeti bíróságnak fel kell függesztenie az eljárást mindaddig, amíg a megsemmisítés iránti keresetről végleges határozatot nem hoznak a közösségi bíróságok, kivéve ha az eset körülményeiből adódóan úgy véli, hogy indokolt előzetes kérdést feltennie a Bíróságnak a bizottsági határozat érvényességére vonatkozóan”.(26) A Bíróság álláspontja szerint e felfüggesztési kötelezettség abból fakad, hogy „a közösségi versenyszabályok alkalmazása, egyrészt a nemzeti bíróságok, másrészt a Bizottság, illetve a közösségi bíróságok közötti jóhiszemű együttműködési kötelezettségen alapul, amelynek értelmében mindenkinek a Szerződés szerinti funkcióját kell betölteni.(27)

54.      Röviden összefoglalva, jóllehet a Rechtbank kötve van a bizottsági határozatnak a jogsértéssel kapcsolatos megállapításához, ez semmiképpen nem jelenti azt, hogy a bírósági felülvizsgálat korlátozott lenne, és a felek ne fordulhatnának „bírósághoz”. Ellenkezőleg, a Rechtbank feladata az okozati összefüggés megállapítása, majd – a jelen esetben az Uniónak okozott – kár megállapítása, a kár mértékének meghatározása, azaz olyan funkció, amely részletes és összetett bírósági vizsgálattal jár. Ha kétségei lennének a bizottsági határozat érvényességével kapcsolatban, noha annak tartalmát az uniós bíróságok kizárólagos felülvizsgálati hatásköre miatt vitatni nem tudná, a jelen ügyhöz hasonló körülmények esetén mindig felfüggesztheti az eljárást addig, amíg a Törvényszék vagy a Bíróság meg nem erősíti a határozat érvényességét. Ezért arra lehet következtetni, hogy a Rechtbank ítélkezési jogkörét nem korlátozták, és az alpereseket sem fosztották meg azon joguktól, hogy teljes jogkörrel eljáró bírósághoz forduljanak. Ellenkezőleg, két olyan jogrend fennállásának következményeként, amelyek kölcsönösen hatnak egymásra és saját érvényességi kritériumaikat alkalmazzák, az eljárás két olyan bíróság – az egyik az uniós, a másik a nemzeti bíróság – közötti feladatmegosztást tükrözi, amelyek a saját hatáskörükben eljárva hozzák meg döntéseiket.

55.      Végeredményben, a fent kifejtettek alapján úgy vélem, hogy a Charta 47. cikkét a bírósághoz való jog szempontjából úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, hogy a nemzeti bíróság az Uniónak okozott kár megtérítése iránti keresetről úgy határoz, hogy a károkozást megalapozó jogsértést az EK 81. cikk (1) bekezdése (jelenleg az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése) alapján meghozott bizottsági határozat állapította meg.

B –    A polgári eljárás felei közötti fegyveregyenlőség

56.      A kérdést előterjesztő bíróság végezetül arra keresi a választ, hogy az a körülmény, hogy a Bizottság a jogsértés vizsgálata során szerzett olyan információk birtokában van, amelyekkel ugyanakkor valamennyi alperes nem rendelkezik, mivel azok szakmai titoknak minősülhetnek, sérti‑e a Charta 47. cikke és az EJEE 6. cikke szerinti fegyveregyenlőség elvét.

57.      A fegyveregyenlőség elve, a Charta 47. cikke által biztosított hatékony bírói jogvédelemhez való alapvető jog tartalmának részeként, a kezdetektől az uniós jogrend részét képezi. Az elv nemcsak az uniós bíróságok előtt(28), hanem a Bizottság által indított szankció kiszabása iránti eljárásokban(29), valamint az uniós jog végrehajtására irányuló nemzeti eljárásokban is érvényesül.(30) Ez utóbbi körülményre kell most összpontosítanunk, és e tekintetben a Bíróság messzemenően figyelembe veszi az EJEB ítélkezési gyakorlatát.

58.      Az EJEB álláspontja szerint a fegyveregyenlőség célja az eljárásban részt vevő felek közötti egyensúly biztosítása: így a bírósághoz benyújtott valamennyi dokumentumot az eljárásban részt vevő bármelyik fél megvizsgálhatja és megválaszolhatja. Az egyensúly hiányából származó kárt alapvetően a sértettnek kell bizonyítania.(31) Ugyanakkor a Kress kontra Franciaország ítélet(32) óta a fegyveregyenlőség elvére alkalmazott, úgynevezett „látszat elmélete” eredményeképpen az EJEB megállapította, hogy az objektív és absztrakt egyensúlyhiány is elegendő a fegyveregyenlőség elve megsértésének megállapításához.(33) Ezen ítélkezési gyakorlatot a nemzeti eljárásokban elsősorban a büntetőjog területén, és bár ritkábban, de a polgári, munkaügyi és közigazgatási eljárások esetén is alkalmazták.(34)

59.      A Bíróság elfogadta ezt az ítélkezési gyakorlatot és számos alkalommal alkalmazta a fentiekben kifejtett, az EJEB által kidolgozott biztosítékokat.(35) Jóllehet úgy tűnik, hogy Bíróságunk ítélkezési gyakorlata nem fogadta túlzott lelkesedéssel az úgynevezett „látszat elméletét”, és az esetek többségében megköveteli a felek közötti egyensúly hiányából származó tényleges kár bizonyítását, bizonyos, hogy a védelem szintje lényegében véve megegyezik az EJEB által biztosított védelemmel.(36)

60.      A hivatkozott ítélkezési gyakorlatot a jelen esetre alkalmazva, az előterjesztett kérdés meghatározott szempontokra irányul. Egyrészt kérdéses, hogy a belga bíróságok előtt az Unió képviselőjeként eljáró Bizottság hozzáfér‑e az azon iratokban szereplő információhoz, amelyek megalapozták az EK 81. cikk (1) bekezdése (jelenleg az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése) megsértését megállapító határozatot. Az alapeljárás alperesei arra hivatkoznak, hogy a Bizottság a határozat megszövegezése során a későbbi kártérítés iránti polgári jogi kereset sikerének megalapozására is figyelemmel lehetett. Másrészt az alperesek utalnak a Bizottság nemzeti eljárásban elfoglalt előnyös helyzetére, mivel ő a jogsértést megállapító határozat szerzője. Végezetül az alperesek kiemelik, hogy az iratokban szereplő információ, beleértve a szakmai titkokat tartalmazó információt is, nem áll valamennyi alperes rendelkezésére, ezáltal a Bizottság információs előnyt biztosító helyzetbe kerül, ami sérti azon egyensúlyt, amelynek eljárásban részt vevő felek között kell érvényesülnie.

61.      A fegyveregyenlőség elvével kapcsolatos első kifogás megválaszolásához kiindulásképpen meg kell állapítani, hogy a Bizottság az alperesek által hivatkozott, rendelkezésére álló információt nem nyújtotta be a nemzeti bírósághoz. Erre lehet következtetni az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból, és a Bíróság elé terjesztett beadványokból és szóbeli érvelésekből. Következésképpen, a vitatott információ olyan, a Bizottság rendelkezésére álló iratban szerepel, amelynek tartalmát az nem ismertette a tagállami bírósággal az alperesek háta mögött.

62.      Ez a körülmény lényegében véve meghatározza az ügynek az EJEB ítélkezési gyakorlatával való összevetése útján végzett vizsgálatát, mivel emlékeztetni kell arra, hogy az említett ítélkezési gyakorlat alapján az egyensúly hiányának valamilyen módon a bíróság beavatkozásában kell megnyilvánulnia. Másképpen megfogalmazva: az egyenlőtlenség abban rejlik, hogy olyan tényleges vagy objektív tényezők állnak a bíróság rendelkezésére, amelyek az egyik félnek kedveznek a másik hátrányára, anélkül hogy ez utóbbinak hatékony eszközei lennének ez ellen küzdeni.

63.      A jelen ügy körülményei között nincs bizonyíték arra, hogy a Bizottság a korábbi eljárások eredményeként olyan információval rendelkezne, amely eltér az alapeljárásban ismertetett nyilvános határozattól. A későbbiekben megvizsgálom a bizalmas információknak az alapeljárásban történő különös felhasználását, azonban ebben a pillanatban álláspontom alátámasztására elég azt hozzátenni, hogy a Bizottság védekezési stratégiájának sikeressége a keresetlevelében előadott megfelelő érveléstől, valamint a közeledő polgári eljárásban előterjesztendő tények jelentőségétől függ. Amennyiben a keresetlevélben benne van az alpereseket olyannyira foglalkoztató információ, vagy azt okirati bizonyítékként benyújtják, az alpereseknek mindig rendelkezésükre áll az összevetés és a válaszadás lehetősége (a Bizottság eljárásával kapcsolatban a titoktartási kötelezettség szempontjából – amelyre később kitérek – felvetődő kifogásoktól függetlenül). Ellenkező esetben, ha az említett információ nem jelenik meg a polgári eljárásban, a bíróság nehezen tudja az egyik fél javára billenteni a mérleget a másikkal szemben. Ez alapján úgy vélem, hogy annak puszta ténye alapján, hogy korábbi vizsgálat keretében bizonyos információkra tett szert, a Bizottság nincs eleve olyan helyzetben, amely sértené a fegyveregyenlőség elvét.

64.      A fegyveregyenlőség elvével kapcsolatos második kifogásuk szerint az alperesek úgy vélik, hogy az a lehetőség, hogy a Bizottság az alapeljárásban szereplő jogsértést előre megállapító, kötőerővel bíró határozatot hozhat, az eljárás olyan egyensúlytalanságát váltja ki, amely ellentétes az EJEE 6. cikkével. Az alapeljárásban részt vevő felek különösen hangsúlyozták az Yvon kontra Franciaország ítélet(37) jelentőségét, amelyben az EJEB kimondta, hogy az EJEE 6. cikkével összeegyeztethetetlen a francia kormánybiztos beavatkozása a kisajátítási kártalanítással kapcsolatos bírósági jogorvoslati eljárás során. Az említett esetben az EJEB különösen azt a tényt vette figyelembe, hogy a kormánybiztos által előadott álláspont befolyásolta a bíróság érvelését. Bár a kormánybiztos által meghatározott összeg nem kötötte a bíróságot, az EJEB hangsúlyozta, hogy a francia jog előírása szerint a bíróság, mind az elsőfokú, mind a fellebbezési eljárásban, köteles „különösen” megindokolni, ha eltér a kormánybiztos javaslatától.(38)

65.      Az EJEB továbbá figyelembe vette azt a tényt, hogy a jogalany, ebben az esetben a kisajátítással érintett, mind a kisajátítást végző hatósággal, mind a kormánybiztossal szembekerült. Ezen utóbbi tekintetében az EJEB kiemelte, hogy az rendelkezik olyan értékes információval, amelyről a kisajátítással érintettnek nincs tudomása.(39)

66.      A három tényező együttese (a bíróság befolyásolása, a hatóság kettős védelme, az információhoz való hozzáférés) az EJEB véleménye szerint az EJEE 6. cikkének megsértését eredményezi, egyenként azonban nem váltják ki ezt a hatást.

67.      Elegendő felidézni az Yvon kontra Franciaország ügy körülményeit, hogy arra következtessünk, hogy az említett ítélet nem vezet a Bizottság alapeljárásban betöltött szerepének megkérdőjelezéséhez. Továbbá, az előbb kifejtettek szerint az a tény, hogy a bíróság ítéletalkotási szabadságára hatással volt a kormánybiztos beavatkozása, nem az egyetlen elem, amelyet az EJEB figyelembe vett az EJEE 6. cikkével kapcsolatos jogsértés megállapításakor. Ellenkezőleg, a körülmények összessége eredményezte a jogsértést, nem pedig azok egyenként, önállóan. Ugyanakkor a jelen indítvány 52. és 54. pontjában kifejtettek szerint a bizottsági határozat nemzeti bíróság tekintetében fennálló kötőereje az uniós és a tagállami bíróságok közötti szokásos feladatmegosztás következménye, és az abból eredő, az említett szervre vonatkozó korlátozások a határozatnak a Szerződésben megállapított jogorvoslati lehetőségek szerinti felülvizsgálata útján megszűnnek.

68.      Harmadsorban és végezetül, azon körülményt illetően, hogy a szankció kiszabására irányuló eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező bizottsági szervek egybeestek volna a kártérítés iránti kereset megindításáért felelős szervekkel, ezt könnyen visszautasítható kritikának tekintem. Az alperes társaságok arra hivatkoznak, hogy a Bizottságnak a kártérítési kereset megindítása céljából mindig kivételezett hozzáférése lesz a jogsértéssel kapcsolatos iratokhoz, beleértve a szakmai titoknak minősülő adatokat, mivel végeredményben egy testületi szervről van szó, amely valamennyi tagjának részvételével elfogadott többségi döntéseket hoz. Ezért az alperesek véleménye szerint az a szerv, amely a jogsértést megállapító határozatot végül elfogadja, egyben az Unió nevében kártérítési kereset megindításáért is felelős. Ebből az következne, hogy a felelősség megállapítása iránti kereset tekintetében behozhatatlan előnnyel rendelkezik az alperesekhez képest.

69.      Ez az érvelés sem meggyőző, mivel nehezen megvalósítható probatio diabolicát követel a Bizottságtól. A Bizottság írásbeli észrevételeiben kifejtette, hogy a kártérítési kereset elkészítésével megbízott jogi szolgálat a korábban a jogsértés miatt eljárást indító szolgálatoktól függetlenül dolgozott. Ezt a tárgyaláson is megerősítette, és amint azt a meghatalmazottja is kifejtette, bevett gyakorlatról van szó, amely nemcsak azokat az eseteket érinti, amelyben a Bizottság nemzeti eljárásban vesz részt, hanem nagyobb általánosságban, minden olyan eljárást, amelyben a bizalmas információt az információszolgáltatás céljától eltérő célra lehet használni.(40) Ez a gyakorlat jogszabályi szinten az 1/2003 rendelet 28. cikkében jelent meg, amely úgy rendelkezik, hogy a jogsértés miatti eljárás során szerzett információkat „csak arra a célra lehet felhasználni, amelyre beszerezték azokat”.(41)

70.      Amennyiben a Bizottságnak minden ügyben bizonyítania kellene, hogy milyen intézkedéseket hozott az eljárás során szerzett információ megfelelő felhasználásának biztosítására, olyan magatartás bizonyítását követelnék meg tőle, amelyet a fentiek alapján a hatályos szabályozás tartalmaz. Ilyen körülmények között a legésszerűbb, ha a bizonyítási teher az alapeljárás alpereseire hárul, akiknek tényleges bizonyítékokat kell szolgáltatniuk arról, hogy a Bizottság a védelme érdekében jogellenesen használt fel bizalmas információt a jelen ügyhöz hasonló polgári eljárásban. Az uniós tagállamok jogrendjéhez hasonlóan főszabály szerint az a fél köteles a jogsértést bizonyítani, amelyik erre hivatkozik. Ebben az esetben ennek a tehernek az alapeljárás alpereseire kell hárulnia, akik nem terjesztettek elő semmilyen bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a Bizottság jogellenesen használta volna fel a Rechtbank előtti keresetindítást megelőzően, a jogsértéssel kapcsolatban indult eljárások során szerzett információt.

71.      Végeredményben, és a fent kifejtettekre tekintettel úgy vélem, hogy a Charta 47. cikkét a fegyveregyenlőséghez való jog szempontjából úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, ha a Bizottság kártérítési keresetet indít a nemzeti bíróságok előtt, jóllehet korábban jogsértés megállapítása iránti eljárást indított, és az ennek során hozott határozata alapozta meg a keresetet.

VI – Végkövetkeztetések

72.      A fent kifejtettekre tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelemre a következőképpen válaszoljon:

„1)      Az EK 282. cikk alkalmazandó a nemzeti bíróságok előtt 2009. december 1‑jén már folyamatban lévő eljárásokban anélkül, hogy az EUMSZ 335. cikkben foglalt, a képviseletre vonatkozó követelményeket az Uniónak utólag teljesíteni kellene.

Az EK 282. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, hogy az Európai Bizottság az Európai Közösség képviseletében keresetet indítson az utóbbinak okozott, és az Európai Közösség több intézményét és szervét érintő kár megtérítése iránt.

2)      A Charta 47. cikkét a bírósághoz való jog szempontjából úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, hogy a nemzeti bíróság az Európai Uniónak okozott kár megtérítése iránti keresetről úgy határoz, hogy a károkozást megalapozó jogsértést az EK 81. cikk (1) bekezdése (jelenleg az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése) alapján meghozott európai bizottsági határozat állapította meg.

A Charta 47. cikkét a fegyveregyenlőséghez való jog szempontjából úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, ha az Európai Bizottság az Európai Unió képviseletében kártérítési keresetet indít a nemzeti bíróságok előtt, jóllehet saját maga volt az, aki ezt megelőzően a jogsértés megállapítása iránt eljárást indított, és az ennek során utóbb hozott határozata alapozta meg a keresetet.”


1 – Eredeti nyelv: spanyol.


2 –      A 2002. december 16‑i tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.).


3 –      Az [EK] 81. cikk szerinti eljárásról szóló, a COMP/E‑1/38.823 – „felvonók és mozgólépcsők”‑ügyben 2007. február 21‑én hozott C(2007) 512 végleges bizottsági határozat (HL 2008. C 75., 19. o.).


4 –      A T‑138/07. sz., Schindler Holding és társai kontra Bizottság ügyben (EBHT 2011., II‑4819. o.); a T‑141/07. sz., T‑142/07. sz., T‑145/07. sz. és T‑146/07. sz., General Technic‑Otis és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben (EBHT 2011., II‑4977. o.); a T‑144/07. sz., T‑147/07. sz., T‑148/07. sz., T‑149/07. sz., T‑150/07. sz. és T‑154/07. sz., ThyssenKrupp Liften Ascenseurs és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben (EBHT 2011., II‑5129. o.), valamint a T‑151/07. sz., Kone és társai kontra Bizottság ügyben (EBHT 2011., II‑5313. o. 2011. július 13‑án hozott ítéletek.


5 –      Az előző lábjegyzetben hivatkozott ThyssenKrupp Liften Ascenseurs és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 303–323. pontja.


6 –      A két rendelkezés közötti különbségről már állást foglaltam a C‑137/10. sz. Région de Bruxelles‑Capitale ügyre vonatkozó 2011. január 13‑i indítványom (2011. május 15‑én hozott ítélet, EBHT 2011., I‑3515. o.) 46. pontjában.


7 –      Az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló, 2002. június 25‑i 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet (HL L 248., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 74. o.).


8 –      Lásd többek között a C‑110/03. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 2005. április 14‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑2801. o.) 3. pontját, a C‑272/03. sz. Siig‑ügyben 2004. december 15‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑11941. o.) 16. pontját, valamint a C‑325/05. sz. Derin‑ügyben 2007. július 18‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑6495. o.) 55. pontját.


9 –      A 6. lábjegyzetben hivatkozott ítélet.


10 –      A fent hivatkozott ítélet 20. pontja.


11 –      E tekintetben lásd még a 63/72–69/72. sz., Werhahn Hansamühle kontra Tanács egyesített ügyekben 1973. november 13‑án hozott ítélet (EBHT 1973., 1229. o.) 7. pontját.


12 –      A fent hivatkozott indítvány 46. pontja.


13 –      Az alperes társaságok a magánélethez való alapvető jog esetleges megsértésére hivatkoztak mind a jogi személyek személyhez fűződő jogainak védelmét illetően, mind a szakmai titok tekintetében.


14 –      A közhatalmi szervek ilyen bírói védelme bizonyos esetekben a hatékony bírói jogvédelemhez való alapvető jog által is támogatást nyer. Ez a helyzet többek között Ausztria esetében (lásd például, az Alkotmánybírósága 11.828/1988. sz. ügyben hozott ítéletét), Németország esetében (lásd többek között az Alkotmánybírósága 6, 45 (49). sz., 21, 362 (373). sz., 61, 82 (104). sz. ügyben hozott ítéleteit), illetve Spanyolország esetében (lásd az Alkotmánybírósága 175/2001. sz. ügyben hozott ítéletét). E tekintetben lásd Velasco Caballero, F., Tutela Judicial Efectiva a las Administraciones Públicas. La Administración como titular de los derechos fundamentales del art. 24.1 de la Constitución, Ed. Bosch, Barcelona, 2003.


15 –      A versenyjoggal kapcsolatos közpolitikák, valamint a kártérítés iránti polgári jogi keresetek eltérő alapjairól és céljairól lásd Wils, W. P. J., „The Relationship between Public Antitrust Enforcement and Private Actions for Damages”, World Competition, 2009., 32., 1 sz., 5–11. o. és Komninos, A. P., EC Private Antitrust Enforcement. Decentralised Application of EC Competition Law by National Courts, Hart Publishing, Oxford‑Portland, 2008., 7–12. o.


16 –      Lásd többek között az EJEB 288. sz., Van de Hurk kontra Pays‑Bas ügyben ítéletének (94.4.19.) 45–55. pontját, a Terra Woningen B. V. kontra Pays‑Bas ítéletének (1996‑VI. szám, 25. füzet [96.12.17.]) 51–55. pontját, a 32181/04. és 35122/05. sz., Sigma Radio Television Ltd. kontra Chypre ítéletének (5. rész [Eng]‑[11.7.21.]) 147–169. pontját.


17 –      A C‑344/98. sz., Masterfoods kontra HB ügyben 2000. december 14‑én hozott ítélet (EBHT 2000., I‑11369. o.).


18 –      A Bíróság szavaival élve, amelyeket utólag a hivatkozott 1/2003/EK rendelet 16. cikke átvett, „amennyiben a nemzeti bíróságok hoznak határozatot olyan megállapodásokról vagy magatartásokról, amelyek már bizottsági határozat tárgyát képezik, nem hozhatnak az említett határozattal ellentétes határozatot, még akkor sem, ha ez utóbbi egy elsőfokú nemzeti bíróság által kibocsátott ítélettel ellentétes” (a fent hivatkozott Masterfoods kontra HB ügyben hozott ítélet 52. pontja). E kérdésben már korábban hasonlóképpen döntöttek olyan esetekben is, amelyekben a Bizottság még nem hozott határozatot (a C‑234/89. sz. Delimitis‑ügyben 1991. február 28‑án hozott ítélet [EBHT 1991., I‑935. o.] 47. pontja).


19 –      Ezt a megoldást számos tagállamban nemzeti szinten is alkalmazzák a versenyjogi határozatok vonatkozásában. Például a Németországi Szövetségi Köztársaság esetében az 1998. július 26‑i Gesetz gegen Wettbewerbsbeschränkungen 33. cikkének (4) bekezdése alapján valamennyi tagállam nemzeti hatóságának határozatai ugyanolyan kötőerővel bírnak, mint a Bizottság határozatai. Ez az elv az Egyesült Királyság jogszabályaiban is tükröződik, pontosan az 1998. évi Competition Act 47A. cikkének (9) bekezdésében, a 47B. cikkének (5) bekezdésében, az 58. és 58A. cikkében.


20 –      A C‑314/85. sz. ügyben 1987. október 22‑én hozott ítélet (EBHT 1987., 4199. o.) 12–20. pontja.


21 –      Lásd többek között a C‑143/88. sz. és C‑92/88. sz., Zuckerfabrik Süderdithmarschen kontra Zuckerfabrik Soest egyesített ügyekben 1991. február 21‑én hozott ítélet (EBHT 1991., I‑415. o.) 17. pontját; a C‑6/99. sz., Greenpeace France és társai ügyben 2000. március 21‑én hozott ítélet (EBHT 2000., I‑651. o.) 54. pontját; a C‑344/04. sz., IATA és ELFAA ügyben 2006. január 10‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑403. o.) 27. pontját; a C‑188/10. sz. és C‑189/10. sz., Melki és Abdeli egyesített ügyekben 2010. június 22‑én hozott ítélet (EBHT 2010., I‑5667. o.) 54. pontját, valamint a C‑366/10. sz., Air Transport Association of America és társai ügyben 2011. december 21‑én hozott ítélet (EBHT 2011., I‑13755. o.) 47. pontját.


22 –      E tekintetben a Bíróság által alkalmazott szabályt általánosságban a következőképpen lehet megfogalmazni: „amennyiben valamely közösségi hatóságnak feladatkörében eljárva összetett értékeléseket kell végeznie, e tényből következően széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, amelynek gyakorlása korlátozott bírói felülvizsgálat tárgya, amely nem teszi lehetővé, hogy a közösségi bíróság a tények említett hatóság általi értékelését a sajátjával váltsa fel. Így a közösségi bíróságnak hasonló esetben a tények létezésének és e tények említett hatóság általi jogi minősítésének vizsgálatára kell szorítkoznia, különösen akkor, ha a hatóság intézkedése nem nyilvánvalóan hibás, vagy az nem minősül hatáskörrel való visszaélésnek, vagy ha e hatóság nem lépte át nyilvánvalóan mérlegelési jogköre határait” (az 56/64. és 58/64. sz., Consten és Grundig kontra Bizottság egyesített ügyekben 1966. július 13‑án hozott ítélet [EBHT 1966., 429. o.]; az 55/75. sz. Balkan‑Import Export ügyben 1976. január 22‑én hozott ítélet [EBHT 1976., 19. o.] 8. pontja; a 9/82. sz., Øhrgaard és Delvaux kontra Bizottság ügyben 1983. július 14‑én hozott ítélet [EBHT 1983., 2379. o.] 14. pontja; a 42/84. sz., Remia és társai kontra Bizottság ügyben 1985. július 11‑én hozott ítélet [EBHT 1985., 2545. o.] 34. pontja; a C‑225/91. sz., Matra kontra Bizottság ügyben 1993. június 15‑én hozott ítélet [EBHT 1993., I‑3203. o.] 24. és 25. pontja, valamint a C‑157/96. sz., National Farmers’ Union és társai ügyben 1998. május 5‑én hozott ítélet [EBHT 1998., I‑2211. o.] 39. pontja).


23 –      E tekintetben lásd Fromont, M., Droit administratif des États européens, PUF, Párizs, 2006., 200. és ezt követő oldalak.


24 –      Lásd a 73053/01. sz., Jussila kontra Finnország ítélet (EJEE, 20006‑XIV. – (06.11.23.)] 57. pontját, valamint a Bryan kontra Royaume‑uni ítélet (335‑A., [(95.11.22.]) 44–47. pontját és a 60860/00. sz., Tsfayo kontra Egyesült Királyság ítélet (06.11.04.) 46. pontját.


25 –      Figyelembe kell venni, hogy közvetlen és egyéni érintettség esetén a határozatnak az Unió bíróságai előtti megtámadásáról történő lemondás megfosztja az egyént az érvényességgel kapcsolatos előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezéséhez való jogától a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata alapján (lásd többek között aC‑188/92. sz. TWD Textilwerke Deggendorf ügyben 1994. március 9‑én hozott ítélet [EBHT 1994., I‑833. o.] 23. pontját és a C‑310/97. P. sz., Bizottság kontra AssiDomän Kraft Products és társai ügyben 1999. szeptember 14‑én hozott ítélet [EBHT 1999., I‑5363. o.] 60. és azt követő pontjait).


26 –      A fent hivatkozott Masterfoods kontra HB ügyben hozott ítélet 57. pontja.


27 –      A fent hivatkozott Masterfoods kontra HB ügyben hozott ítélet 56. pontja.


28 –      Lásd többek között a C‑17/98. sz. Emesa Sugar ügyben 2000. február 4‑én hozott végzés (EBHT 2000., I‑675. o.) 8., 9. és 18. pontját, valamint a C‑270/97. és C‑271/97. sz., Deutsche Post egyesített ügyekben 2000. február 10‑én hozott ítélet (EBHT 2000., I‑929. o.) 30. pontját.


29 –      Lásd többek között a Törvényszék T‑235/99. sz., LR AF 1998 kontra Bizottság ügyben 2000. március 20‑án hozott ítéletének (EBHT 2002., II‑1705. o.) 171. pontját.


30 –      Lásd többek között a C‑404/07. sz. Katz‑ügyben 2008. október 9‑én hozott ítélet (EBHT 2008., 7607. o.) 49. pontját, valamint a C‑341/04. sz. Eurofood IFSC ügyben 2006. május 2‑án hozott ítélet (EBHT 2006., I‑3813. o.) 66. pontját.


31 –      Lásd többek között a Neumeister kontra Ausztria ítéletet (8., [27.6.68]); a Delcourt kontra Belgium ítéletet (11., [17.1.70]); a Borgers kontra Belgium ítéletet (214‑B., [30.10.91]); a Dombo Beheer B. V. kontra Hollandia ítéletet (274., [27.10.93]).


32 –      A 39594/98. sz. Kress kontra Franciaország ítélet (EJEE 2001‑VI., [7.6.01]). A látszat elméletéről és annak a fegyveregyenlőség elve tekintetében az EJEB ítélkezési gyakorlatában való alkalmazásáról lásd Alonso García, R., „El enjuiciamiento por el Tribunal Europeo de Derechos Humanos del funcionamiento contencioso del Conseil d’État y del Tribunal de Justicia de las Comunidades Europeas (en concreto del papel desempeñado, respectivamente, por el Comisario del Gobierno y por el Abogado General)”, Revista Española de Derecho Europeo, 2002., 1. sz., 1. és ezt követő oldalak, valamint Santamaría Dacal, A., „El Tribunal de Estrasburgo, el commissaire du gouvernement y la tiranía de las apariencias”, Revista de Administración Pública, 157. sz., 2002.


33 –      A fenti lábjegyzetben hivatkozott Kress kontra Franciaország ítélet 85. pontja.


34 –      Lásd többek között a Feldbrugge kontra Hollandia ítéletet (99., [29.5.86]); a Bendenoun kontra Franciaország ítéletet (284., [24.2.94]); a Hentrich kontra Franciaország ítéletet [296‑A., (22.9.94)], valamint a 2. sz., Miailhe kontra Franciaország ítéletet (1996‑IV. 16. füzet, [26.9.96]).


35 –      Lásd többek között a C‑305/05. sz., Ordre des barreaux francophones et germanophone és társai ügyben 2007. június 26‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑5305. o) 31. pontját, a C‑89/08. sz., Bizottság kontra Írország és társai ügyben 2009. december 2‑án hozott ítélet (EBHT 2009., I‑11245. o) 52. és azt követő pontjait, valamint a C‑197/09. RX‑II. sz., M kontra EMEA felülvizsgálati ügyben 2009. december 17‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑12033. o.) 39. és 40. pontját.


36 –      Ezen ellentmondást támasztja alá, ha összevetjük az EJEB által az említett Kress kontra Franciaország ügyben adott indokolást a Bíróság által a szintén hivatkozott Emesa Sugar ügyben hozott végzésben követett érvelésével. A Bíróság a felperesnek ténylegesen okozott kárra összpontosít a főtanácsnok indítványára nehezen adható válasszal szemben, anélkül hogy hivatkozna a látszat elméletére. Ez nem azt jelenti, hogy az EJEB által biztosított szintnél alacsonyabb a védelem szintje, mivel néhány évvel később ez utóbbi megerősítette a Bíróság által az Emesa Sugar ügyben megfogalmazott következtetést (lásd a 13645/05. sz., Cooperatieve Producentenorganisatie van de Nederlandse Kokkelvisserij U. A. kontra Hollandia határozatot [EJEE 2009., [20.1.09.]]).


37 –      A 44962/98. sz., Yvon kontra Franciaország ítélet (EJEE 2003‑V., [24.4.03]).


38 –      A fent hivatkozott Yvon kontra Franciaország ítélet 36. pontja.


39 –      Uo., 37. pont.


40 –      Lásd az EK trösztellenes szabályainak megsértésén alapuló kártérítési keresetekről szóló, a Bizottság által 2008. április 2‑án elfogadott fehér könyv (COM(2008) 165 végleges) 2.9. pontját. Hasonlóképpen, lásd az előbb hivatkozott fehér könyv kiegészítő mellékletét képező bizottsági Staff Workong Document 84. és ezt követő oldalait. E tekintetben lásd Siracusa, M. és Rizza, C., EU Competition Law, III. kötet, Claeys & Casteels, Deventer‑Lovaina, 2012., 490. és ezt követő oldalak.


41 –      Jóllehet figyelembe kell venni az említett rendelet 12. és 15. cikkét is.