C‑213/19. sz. ügy
Európai Bizottság
kontra
Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága
A Bíróság ítélete (nagytanács), 2022. március 8.
„Tagállami kötelezettségszegés – Az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése – Az EUMSZ 310. cikk (6) bekezdése és EUMSZ 325. cikk – Saját források – Vámok – Hozzáadottérték‑adó (héa) – Az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelme – Csalás elleni küzdelem – A hatékonyság elve – A saját forrásoknak az Európai Bizottság rendelkezésére bocsátására irányuló tagállami kötelezettség – A tagállamoknak a saját forrásokat érintő veszteségek esetén fennálló pénzügyi felelőssége – Kínából származó textiltermékek és lábbelik behozatala – Nagy léptékű és rendszeres csalás – Szervezett bűnözés – Csődbe ment importőrök – Vámérték – Alulértékelés – Héaalap – Kockázatelemzésen alapuló és az érintett áruk kiadása előtt végzett rendszeres vámellenőrzések hiánya – A rendszeres biztosítéknyújtás hiánya – A tradicionális saját forrásokat érintő, az alulértékelés jelentős kockázatát mutató behozatalokhoz kapcsolódóan felmerülő veszteségek összegének becslése céljából alkalmazott módszer – Az uniós szinten megállapított átlagárakon alapuló statisztikai módszer – Megengedhetőség”
1. Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset – A Bíróság hatásköre – Az Európai Unióból kilépő tagállammal szemben indított kereset – Az Egyesült Királyság kilépéséről szóló megállapodás – 86. cikk – A Bíróságnak az Egyesült Királysággal szemben az átmeneti időszak vége előtt és után indított kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset elbírálására irányuló hatásköre
(EUMSZ 258. cikk; a Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia‑közösségből történő kilépéséről szóló megállapodás, 86., 136. és 160. cikk)
(lásd: 120., 121. pont)
2. Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset – Eljárás – Az elérni kívánt cél – Az EUM‑Szerződés vagy valamely másodlagos jogi aktus alapján fennálló kötelezettségek valamely tagállam általi tiszteletben tartása elmulasztásának objektív megállapítása – Egy adott ügyben az uniós jog megsértése fennállásának vagy fennállása hiányának meghatározása
(EUMSZ 258. cikk)
(lásd: 162. pont)
3. Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset – A jogvita tárgya – Valamely tagállam meghatározott intézkedések megtételére való kötelezése iránti kérelem – A tradicionális saját források meghatározott összegeinek rendelkezésre bocsátására irányuló kérelem – Elfogadhatóság
(EUMSZ 258. cikk)
(lásd: 182–189. pont)
4. Az Európai Unió saját forrásai – Az Unió pénzügyi érdekeinek védelme – A csalás és más jogellenes tevékenységek elleni küzdelem – A tagállamoknak a hatékony és visszatartó erejű szankciók és ellenőrzési intézkedések bevezetésére irányuló kötelezettsége – Terjedelem – A vámjog területén az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértő jogsértések – A közös vámtarifa szerinti vámokból származó vámbevételek beszedése és a megfelelő források rendelkezésre bocsátása közötti közvetlen kapcsolat – Vámellenőrzések – Pontos eredménykötelezettségek – A csalás vagy a jogellenes tevékenység jellemzői alapján, nem pedig absztrakt módon és statikusan meghatározandó ellenőrzési intézkedések jellege
(EUMSZ 325. cikk)
(lásd: 209–220. pont)
5. Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset – A kötelezettségszegés bizonyítéka – A Bizottságra háruló bizonyítási teher – Vélelmeken alapuló kereset – A kereset elutasítása
(EUMSZ 258. cikk)
(lásd: 221. pont)
6. Tagállamok – Kötelezettségek – Az EUSZ 4. cikk (3) bekezdéséből eredő általános kötelezettség – Egy adott területen a valamely meghatározott cikk általi konkretizálás – A kizárólag a meghatározott cikk vonatkozásában megállapított kötelezettségszegés
(EUSZ 4. cikk, (3) bekezdés és EUMSZ 325. cikk, (3) bekezdés)
(lásd: 261. pont)
7. Vámunió – A vámszabályozás alkalmazása – Közösségi Vámkódex – Uniós Vámkódex – A tagállamok vámhatóságai által megteendő ellenőrzési intézkedések – Az a követelmény, amely szerint ezeknek az intézkedéseknek kockázatelemzésen kell alapulniuk – Kockázatkezelés alkalmazására irányuló kötelezettség – Biztosíték nyújtása – A biztosítéknyújtás megkövetelésének szükségessége – A tagállami vámhatóságok mérlegelési mozgástere – Korlátok – A hatékonyság elvének tiszteletben tartására irányuló kötelezettség – Terjedelem – A vámtartozások figyelembevételére irányuló kötelezettség
(Közösségi Vámkódex, 13. cikk, és 220. cikk, (1) bekezdés; Uniós Vámkódex, 46. cikk, és 105. cikk, (3) bekezdés; a 3254/1994 rendelettel módosított 2454/93 bizottsági rendelet, 248. cikk, (1) bekezdés, valamint 2015/2447 bizottsági rendelet, 244. cikk)
(lásd: 272–298., 300., 301., 303., 305., 333. pont)
8. Az Európai Unió saját forrásai – A tagállamok általi megállapítás és rendelkezésre bocsátás – A tagállamok felelőssége – Terjedelem – A vámbevételek beszedése és a megfelelő tradicionális saját források Bizottság rendelkezésére bocsátása közötti közvetlen kapcsolat fennállása – A tagállamok saját források hatékony és teljes összegben való beszedésének biztosítására irányuló kötelezettsége
(EUMSZ 325. cikk, (1) bekezdés)
(lásd: 346., 358., 359., 362. pont)
9. Az Európai Unió saját forrásai – A tagállamok általi megállapítás és rendelkezésre bocsátás – Mentesülés – Feltételek – A tagállamnak nem felróható vis maior vagy egyéb okok – Behajthatatlan összegek – A mentesüléshez való jogot megállapító eljárás tiszteletben tartásának elmulasztása – Joghatások
(609/2014 tanácsi rendelet, 13. cikk, (2)–(4) bekezdés)
(lásd: 380–395. pont)
10. Az Európai Unió saját forrásai – A tagállamok általi megállapítás és rendelkezésre bocsátás – A késedelmesen rendelkezésre bocsátott összegeket terhelő kamatok – Az érintett tagállamnak a rendelkezésre bocsátás teljesítésétől való tartózkodása – Kötelezettségszegés Bíróság általi megállapítása – Késedelmi kamatok megfizetésére irányuló kötelezettség – Kivétel – Fenntartásokkal történő rendelkezésre bocsátás
(1150/2000 tanácsi rendelet, 9. cikk, (1) bekezdés, és 11. cikk, valamint 609/2014 tanácsi rendelet, 9. cikk, (1) bekezdés, és 12. cikk.)
(lásd: 398–401. pont)
11. Az Európai Unió saját forrásai – A tagállamok általi megállapítás és rendelkezésre bocsátás – A megállapítás és a rendelkezésre bocsátás vis maior, illetve a vám beszedésének az érintett tagállamnak nem felróható végleges ellehetetlenülését megalapozó ok nélküli hiánya – Kötelezettségszegés
(EUMSZ 325. cikk; 1150/2000 tanácsi rendelet, 2., 6., 9., 10., 11. és 17. cikk, valamint 609/2014 tanácsi rendelet, 2., 6., 9., 10., 12. és 13. cikk; 2007/436 tanácsi határozat és 2014/335 tanácsi határozat, 2. és 8. cikk)
(lásd: 404. pont)
12. Vámunió – Közös Vámtarifa – Vámérték – Meghatározás – Az Unió és a tagállamok közötti hatáskörmegosztás – A tagállamok hatásköre és kizárólagos felelőssége – Terjedelem
(952/2013 európai parlamenti és tanácsi rendelet, 70–74. cikk; a 648/2005 rendelettel módosított 2913/92 tanácsi rendelet, 29–31. cikk)
(lásd: 412., 413. pont)
13. Az Európai Unió saját forrásai – A tagállamok általi megállapítás és rendelkezésre bocsátás – A megállapítás és a rendelkezésre bocsátás vis maior, illetve a vám beszedésének az érintett tagállamnak nem felróható végleges ellehetetlenülését megalapozó ok nélküli hiánya – Az áruk tényleges értékének vizsgálatára irányuló ellenőrzések elvégzésének a vámhatóságok általi elmulasztása – Ellenőrzések elvégzésének lehetetlensége – A vámhatóságok tudomása az áruk alulértékeléséről – A bejelentett értékek szisztematikus elfogadása – A saját forrásokat érintő veszteségek összegeinek statisztikai adatokon alapuló számszerűsítése – Megengedhetőség
(EUMSZ 325. cikk)
(lásd: 445–447. pont)
14. Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset – A Bíróság kötelezettségszegést megállapító ítélete – Joghatások – A Bizottság kötelezettségei – Az ítélet végrehajtásának biztosítására irányuló kötelezettség – Terjedelem – A valamely tagállam által megfizetendő tradicionális saját források –A források elvesztése – A megfizetendő összeg új kiszámítása – Az alulértékeltnek tekintendő behozatalok közös mennyiségének figyelembevétele – A nemteljesítő állam által követelt tartozások figyelembevétele – Az alulértékelt behozatalok értékének meghatározása céljából statisztikai módszer alkalmazása
(EUMSZ 258. cikk)
(lásd: 475., 517–519., 526. pont)
15. Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset – A Bíróság hatásköre – Korlátok – A valamely tagállam által megfizetendő tradicionális saját források – Az összeg kiszámítása – A Bíróság hatáskörének hiánya
(EUMSZ 258. cikk)
(lásd: 524., 525. pont)
16. Tagállamok – Kötelezettségek – A lojális együttműködés kötelezettsége – Az uniós jog végrehajtása – Az Európai Unió saját forrásai – Az uniós jog Bizottság általi alkalmazásának a Bíróság ellenőrzése melletti elősegítésére irányuló kötelezettség – Terjedelem – Az igazoló és más hasznos dokumentumok Bizottság rendelkezésére bocsátása – Bennfoglaltság – A rendelkezésre bocsátás elmulasztása – Kötelezettségszegés
(EUSZ 4. cikk, (3) bekezdés, és EUSZ 17. cikk)
(lásd: 527., 584–586., 598., 600., 601. pont, és a rendelkező rész 1. pontja)
17. Az Európai Unió saját forrásai – A hozzáadottérték‑adóból származó források – Adóalap – Számítási módszer – Az adó beszedése és e források Bizottság rendelkezésére bocsátása közötti közvetlen kapcsolat fennállása – A tagállamok saját források hatékony és teljes összegben való beszedésének biztosítására irányuló kötelezettsége – Terjedelem – Az Unió költségvetéséből csalások révén elvont saját források – Bennfoglaltság – Feltétel – A csalás által ténylegesen érintett nettó adóbevételek
(1553/89 tanácsi rendelet, 3. cikk)
(lásd: 567–576. pont)
Összefoglalás
Az Egyesült Királyság nem teljesítette a vámellenőrzésre és az Unió saját forrásainak rendelkezésre bocsátására irányuló kötelezettségeit, mivel nem fogadta el a Kínából származó textiltermékek és lábbelik alulértékelt behozatalaiból eredő csalások elleni küzdelemhez szükséges intézkedéseket:
Az Egyesült Királyságnak figyelembe kellett volna vennie a kockázati profilokat, valamint az OLAF és a Bizottság által a részére javasolt vámellenőrzés‑típusokat
2005. január 1‑jétől az Európai Unió eltörölte a többek között Kínából származó textiltermékek és ruházati termékek behozatalára vonatkozó valamennyi kontingenst.
2007‑ben, 2009‑ben és 2015‑ben az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) kölcsönös segítségnyújtási közleményt intézett a tagállamokhoz, és tájékoztatta őket többek között a Kínából származó textiltermékek és lábbelik olyan „fedőcégek” általi behozatalainak rendkívüli alulértékeléséből eredő kockázatról, amely fedőcégeket kizárólag abból a célból jegyeztek be, hogy a csalárd művelet jogszerűségének látszatát keltsék. Az OLAF felhívta az összes tagállamot arra, hogy figyeljék meg e termékek behozatalát, végezzenek megfelelő vámellenőrzéseket, és arra is, hogy – a mesterségesen alacsony árak gyanúja esetén – tegyék meg a megfelelő védintézkedéseket.
E célból az OLAF uniós szintű adatokon alapuló kockázati értékelési eszközt dolgozott ki. Ez az eszköz – a „korrigált átlagárak” alapján megállapított átlag kiszámítását követően – egy „elfogadható minimális ár” meghatározását eredményezi, amelyet olyan kockázati profilként vagy küszöbként alkalmaznak, amely lehetővé teszi a tagállami vámhatóságok számára, hogy beazonosítsák a behozatalra bejelentett különösen alacsony értékeket, ekként pedig az alulértékelés jelentős kockázatát mutató behozatalokat.
2011‑ben és 2014‑ben az Egyesült Királyság részt vett a Bizottság és az OLAF által lefolytatott, az alulértékeléssel elkövetett csalás bizonyos kockázatainak megakadályozására irányuló felügyeleti műveletekben, de nem alkalmazta az OLAF módszere szerint kiszámított „elfogadható minimális árakat”, sőt, az ezek alkalmazását követően a hatóságai által kibocsátott kiegészítő fizetési felszólításokat sem hajtotta végre.
Az OLAF azonban több kétoldalú megbeszélésen javasolta, hogy a hatáskörrel rendelkező brit hatóságok alkalmazzák az „elfogadható minimális árak” képezte uniós szintű kockázati mutatókat. Az OLAF szerint az Egyesült Királyságba irányuló csalárd behozatalok – az ezen állam vámhatóságai által végzett ellenőrzések nem megfelelő jellege miatt – jelentősen növekedtek, ami elősegítette, hogy a más tagállamokra irányuló csalárd műveletek az Egyesült Királyságba terelődjenek át. Az OLAF szerint azonban az Egyesült Királyság nem követte ajánlásait, és – éppen ellenkezőleg – megfelelő vámellenőrzések elvégzése nélkül bocsátotta az érintett termékeket szabad forgalomba a belső piacon, így a megfizetendő vámok jelentős részét nem szedték be, és nem is bocsátották az Európai Bizottság rendelkezésére.
Következésképpen a Bizottság – mivel úgy vélte, hogy az Egyesült Királyság nem a helyes vámösszegeket vette figyelembe, és nem is bocsátotta a rendelkezésére a Kínából származó textiltermékek és lábbelik bizonyos behozatalaira vonatkozóan a tradicionális saját források és a hozzáadottérték‑adóból (héa) eredő saját források helyes összegét – keresetet indított annak megállapíttatása céljából, hogy ez az állam nem teljesítette a saját források beszedésének ellenőrzésére és felügyeletére, a vámjogra és a héára vonatkozó uniós szabályozásból eredő kötelezettségeit.
Ítéletében a nagytanácsban eljáró Bíróság részben helyt ad a Bizottság keresetének, és lényegében megállapítja, hogy az Egyesült Királyság nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit, mivel nem alkalmazott hatékony vámellenőrzési intézkedéseket, és nem is a vámok helyes összegét vette figyelembe, ennélfogva pedig nem bocsátotta a Bizottság rendelkezésére a Kínából származó textiltermékek és lábbelik bizonyos behozatalaival kapcsolatos tradicionális saját források helyes összegét,(1) továbbá mivel nem közölte a Bizottsággal a megfizetendő vámösszegek és sajátforrás‑összegek kiszámításához szükséges valamennyi információt.(2)
A Bíróság álláspontja
A Bíróság elöljáróban elutasítja az Egyesült Királyság által előterjesztett összes elfogadhatatlansági kifogást, amelyek többek között arra vonatkoztak, hogy az Egyesült Királyság kormányzatával – az alulértékeléssel elkövetett, szóban forgó csalás elleni küzdelem céljából az ezen állam által meghozott intézkedésekkel kapcsolatban – tartott megbeszéléseken a Bizottság, illetve az OLAF tisztviselői által tett bizonyos kijelentések miatt a Bizottság megsértette a bizalomvédelem elvét.
E tekintetben a Bíróság emlékeztet arra, hogy senki nem hivatkozhat a bizalomvédelem elvének megsértésére olyan biztosítékok hiányában, amelyek benne megalapozott várakozásokat keltenek. Egy tagállam azonban még ilyen várakozások esetén sem hivatkozhat erre az elvre annak megakadályozása érdekében, hogy a Bíróság objektív módon megállapítsa a tagállam EUM‑Szerződésből eredő kötelezettségei tiszteletben tartásának elmulasztását.
Az ügy érdemét illetően a Bíróság elsősorban – annak érdekében, hogy helyt adjon az Unió pénzügyi érdekeinek védelmére és a csalás elleni küzdelemre vonatkozó uniós jogi kötelezettségek, valamint az uniós vámjogi kötelezettségek megsértésével kapcsolatos jogalapnak – mindenekelőtt az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdése értelmében a tagállamokra háruló pontos eredménykötelezettségeket hangsúlyozza. Az azon bűncselekmények elleni küzdelem érdekében, amelyek megakadályozhatják a vámok képezte tradicionális saját források hatékony és teljes összegben való beszedését, és amelyek esetében következésképpen fennáll a kockázata annak, hogy sértik az Unió pénzügyi érdekeit, a tagállamoknak nemcsak megfelelő szankciók – és konkrétan súlyos csalás vagy bármely más súlyos jogellenes tevékenység esetén büntetőjogi szankciók –, hanem hatékony és visszatartó erejű vámellenőrzési intézkedések alkalmazását is elő kell írniuk. Az e rendelkezés követelményeinek való megfelelés céljából a tagállamok által megteendő vámellenőrzési intézkedések jellege nem határozható meg absztrakt módon és statikusan, mivel ez a jelleg a csalás vagy e más jogellenes tevékenység olyan jellemzőitől függ, amelyek időközben változhatnak.
Következésképpen – noha a vámellenőrzéssel kapcsolatos intézkedéseket illetően az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdése bizonyos mozgásteret és választási szabadságot biztosít a tagállamok számára – a jelen ügyben az alulértékeléssel elkövetett szóban forgó csalás sajátosságaira tekintettel, nyilvánvalóan nem tartotta tiszteletben az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdésében kimondott hatékonyság elvét az Egyesült Királyság által az említett csalás elleni küzdelem érdekében bevezetett vámellenőrzési rendszer, mivel az – néhány ritka kivételtől eltekintve – utólagos vámbeszedési intézkedésekre korlátozódott. Egyébiránt a Bíróság elismeri, hogy a közös kockázatkezelési keretrendszerbe illeszkedő, az OLAF és a Bizottság által a tagállamoknak javasolt közös kockázati kritériumok nem kötelező erejűek. Ugyanakkor az EUMSZ 325. cikk (1) és (3) bekezdése egyrészről a tagállamok és az Unió, továbbá másrészről maguk a tagállamok közötti szoros együttműködést foglalja magában, a tagállamoknak pedig megfelelően figyelembe kell venniük ezeket a kritériumokat, vagy akár követniük kell azokat abban az esetben, ha nem dolgoztak ki olyan nemzeti kritériumokat, amelyek legalább annyira hatékonyak, mint az Unió által ajánlottak.
Az EUMSZ 325. cikkel összefüggésben értelmezett uniós vámszabályozás értelmében az Egyesült Királyságnak tehát a kockázatelemzési és kockázatkezelési rendszerének a jogsértési időszakban történő meghatározásával összefüggésben legalábbis megfelelően figyelembe kellett volna vennie a kockázati profilokat, valamint az OLAF és a Bizottság által a számára javasolt vámellenőrzési típusokat. E körülmények között az áruk szabad forgalomba bocsátása előtt végzett vámellenőrzések keretében az Egyesült Királyság – a saját, állítólag hatékonyabb kockázati küszöbeinek bevezetéséig – nem tagadhatta meg bármely olyan kockázati profil alkalmazását, amely lehetővé tette a szóban forgó áruk vámkezelése előtt az alulértékelés jelentős kockázatát mutató, igen alacsony áron végzett behozatalok beazonosítását. A Bíróság pontosítja, hogy a szóban forgóhoz hasonló alulértékeléssel elkövetett tömeges csalással összefüggésben az Unió pénzügyi érdekeinek hatékony védelme a kockázati profil kialakításán kívül azt is szükségessé tette, hogy a szóban forgó importok vonatkozásában rendszeresen kérjék biztosítékok nyújtását. A jelen ügyben azonban az Egyesült Királyság csak nagyon kivételes esetekben követelte meg biztosíték nyújtását, egyébként pedig ezeket a biztosítékokat a rájuk vonatkozó fizetési felszólítások törlését követően vissza is térítették. A Bíróság emellett megállapítja, hogy az Egyesült Királyság – mivel a vámok összegeit nyilvánvalóan túlzottan alacsony, helytelen értékek alapján számította ki, majd pedig e vámösszegeket vette könyvelésbe – az uniós vámjog megsértésével nem ténylegesen vette könyvelésbe a megfizetendő teljes vámösszeget.
A Bíróság másodsorban – annak érdekében, hogy részben helyt adjon a vámok képezte tradicionális saját források rendelkezésre bocsátásával kapcsolatban az uniós jogban előírt kötelezettségek megsértésére vonatkozó jogalapnak – mindenekelőtt emlékeztet arra, hogy a tagállamok kötelesek megállapítani az Unió saját forrásokra való jogosultságát, amint a hatóságaik ki tudják számítani a vámtartozásból eredő vámösszeget, és meg tudják állapítani a kötelezett személyét, ezután pedig kötelesek a Bizottság rendelkezésére bocsátani az Unió saját forrásait, e tekintetben pedig minden szükséges intézkedést meg kell tenniük. Az Unió saját forrásai rendszerének kezelése tehát a tagállamok feladata, és az kizárólag ez utóbbiak felelősségi körébe tartozik. A vámokból származó bevételek beszedése és a megfelelő forrásoknak a Bizottság rendelkezésére bocsátása közötti közvetlen kapcsolat arra kötelezi a tagállamokat, hogy védjék az Unió pénzügyi érdekeit, és megtegyék az e vámok hatékony és teljes összegben való beszedésének biztosításához szükséges intézkedéseket.
A jelen ügyben a Bíróság megállapítja az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdésének és az uniós vámjognak a megsértését, mivel az Egyesült Királyság a jogsértési időszakban nem tette meg az érintett áruk vámkezelése előtt elvégzett, kockázatelemzésen alapuló ellenőrzésekhez, valamint az alulértékelés jelentős kockázatát mutatóként beazonosított behozatalok tekintetében a biztosíték nyújtására irányuló kötelezettséghez hasonló azon intézkedéseket, amelyek biztosítani tudják, hogy a szóban forgó behozatalok vámértékeit a helytálló szinten határozzák meg. Így ez az állam a vámtartozásokat pontatlan értékek alapján számította ki, az elvégzett ellenőrzések nem megfelelő jellege pedig azzal a következménnyel járt, hogy az érintett behozatalokkal kapcsolatos összes saját forrást nem bocsátották a Bizottság rendelkezésére. Az Egyesült Királyság – azáltal, hogy az uniós jogszabályoknak megfelelően a szabad forgalomba bocsátásukat megelőzően elmulasztotta ellenőrizni a szóban forgó áruk bejelentett értékének pontosságát – olyan visszafordíthatatlan helyzetet idézett elő, amely az Unió azon saját forrásait érintő jelentős veszteségeket eredményezett, amelyekért meg kell állapítani ezen állam felelősségét.
Ezt követően a Bíróság helyt ad a Bizottság azon kifogásának, amely szerint az Egyesült Királyság megsértette az uniós vámjogot azzal, hogy nem bocsátotta a Bizottság rendelkezésére az OLAF által koordinált „Snake” közös vámügyi művelet hatálya alá tartozó behozatalokkal kapcsolatban megfizetendő tradicionális saját forrásokat. Az Egyesült Királyság által kibocsátott fizetési felszólításokban követelt kiegészítő vámokat ugyanis könyvelésbe vették, közölték az adósokkal, és – az uniós jognak megfelelően – elkönyvelték. E vámokat azonban még nem szedték be, és ezekkel kapcsolatban semmiféle biztosítékot nem nyújtottak akkor, amikor az Egyesült Királyság úgy határozott, hogy törli ezeket a fizetési felszólításokat, valamint hogy törli a számláról az érintett összegek jóváírását.
E tekintetben a Bíróság emlékeztet arra, hogy az uniós vámjog értelmében a tagállamok megteszik az összes szükséges intézkedést annak biztosítására, hogy a megállapított vámoknak megfelelő összegeket a Bizottság rendelkezésére bocsássák. A jelen ügyben azonban ezen összegek kiszámításakor az Egyesült Királyság vámhatóságai adminisztratív hibát követtek el, amely hatóságok – a vámértéknek az uniós vámjogban e tekintetben előírt valamely módszer alapján történő újbóli meghatározásával – kötelesek lettek volna kijavítani ezt a hibát. Ez a következtetés az Egyesült Királyság hatóságainak azon döntésére is érvényes, hogy az említett felszólítások kijavítását követően nem bocsátják ki azokat újra. E tekintetben az uniós vámjogot a tagállamoknak alkalmazniuk kell, és ezért kizárólagos felelősséggel tartoznak, az Egyesült Királyság pedig – azáltal, hogy úgy döntött, törli a fent hivatkozott felszólításokat, ahelyett hogy azokat az uniós vámjognak megfelelő számításokkal történő kijavításukat követően újra kibocsátja – az uniós vámjog megsértésével nem tette meg az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy a megállapított összegeket a Bizottság rendelkezésére bocsássák. Egyébiránt a Bíróság megállapítja, hogy az Egyesült Királyság nem tartotta tiszteletben az uniós vámjogban annak érdekében előírt eljárást, hogy mentesülhessen az érintett összegeknek a Bizottság rendelkezésére bocsátása alól. Ezenkívül a Bíróság – annak érdekében, hogy elutasítsa az Egyesült Királyság által hivatkozott azon okokat, amelyek szerint mentesülnie kell azon kötelezettsége alól, hogy a fent hivatkozott felszólításokban megállapított vámokból származó saját forrásokat a Bizottság rendelkezésére bocsássa, és amely okok arra vonatkoznak, hogy e vámok adósai csődbe ment vagy fizetésképtelen társaságok voltak – megállapítja, hogy ha e vámok az érintett vállalkozásoknál behajthatatlannak bizonyultak, az az Egyesült Királyság hatóságai által elkövetett kettős adminisztratív hibának tudható be. A Bíróság végezetül megállapítja, hogy ez az állam nem tett eleget a Bizottság rendelkezésére nem bocsátott saját források után járó késedelmi kamatok megfizetésére vonatkozó járulékos kötelezettségének sem.
Azt a kérdést illetően, hogy az Egyesült Királyság megsértette‑e konkrétan a saját forrásokra vonatkozó uniós jog szerinti kötelezettségeit, mivel nem bocsátotta a Bizottság rendelkezésére a jogsértési időszakba tartozó minden egyes évre vonatkozóan meghatározott, azaz összesen 2 679 637 088,86 euró összegben a tradicionális saját forrásokat, a Bíróság megállapítja, hogy a tagállamok kizárólagos hatáskörébe és felelősségébe tartozik annak biztosítása, hogy a bejelentett vámértékeket a vámérték meghatározásával kapcsolatos uniós vámjogi szabályok tiszteletben tartásával állapítsák meg. Márpedig a jelen ügyben az Egyesült Királyság vámhatóságai – mivel elmulasztották kellően rendszeresen megtenni a megfelelő intézkedéseket – a nyilvánvalóan alulértékelt behozatalokba tartozó, jelentős mennyiségű árut anélkül bocsátották szabad forgalomba, hogy azt fizikai ellenőrzés céljából vissza lehetne hívni. Mivel e mulasztások lehetetlenné tették a vámértéknek az uniós vámjogban előírt valamely módszer alapján történő megállapítását, a Bizottság helyesen alkalmazott más módszereket annak megállapításra. A Bíróság azt is megállapítja, hogy a Bizottság jogosan élt az Unió saját forrásai rendszerének szerves részét képező azon lehetőségével, hogy kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset keretében terjessze a Bíróság elé a bizonyos összegű saját források rendelkezésre bocsátására irányuló kötelezettséggel kapcsolatban az Egyesült Királysággal fennálló jogvitát.
Végül a saját források veszteségeinek számszerűsítését illetően a Bíróság pontosítja, hogy amennyiben az ellenőrzések elvégzésének lehetetlensége annak a következménye, hogy a vámhatóságok nem végeztek az ezen áruk tényleges értékének vizsgálatára irányuló ellenőrzéseket, az érintett áruk vámértékének közvetlen bizonyítékok alapján történő meghatározására szolgáló módszer helyett statisztikai adatokon alapuló módszer alkalmazása is megengedett. A Bíróság által a jelen eljárás keretében végzett vizsgálatnak lényegében annak ellenőrzésére kell irányulnia egyrészről, hogy ez a módszer az ügy körülményeinek sajátosságaira tekintettel igazolt volt‑e, másrészről pedig, hogy az kellően pontos és megbízható volt‑e. E tekintetben a Bíróság részben elveti a Bizottság által végzett számítást, és úgy ítéli meg, hogy – mivel ellentmondás áll fenn a kereseti kérelmek és a kereset indokolása között, továbbá mivel ebből jelentős bizonytalanságok fakadnak a saját források Bizottság által követelt összegeinek pontosságát illetően – a Bizottság nem a jogilag megkövetelt módon bizonyította ezeket az összegeket. Az ügy sajátosságaira tekintettel a Bíróság ugyanakkor helybenhagyja a tradicionális saját forrásokat érintő veszteségek összegének a jogsértési időszak egy része tekintetében történő becslése céljából a Bizottság által alkalmazott módszert, mivel ez a módszer kellően pontosnak és megbízhatónak bizonyul, így pedig nem eredményezheti az említett veszteségek összegének nyilvánvaló túlbecslését. A Bíróság azt is pontosítja, hogy nem feladata, hogy a Bizottság helyébe lépjen azáltal, hogy maga számítja ki az Egyesült Királyság által megfizetendő tradicionális saját források pontos összegeit. A Bíróság ugyanis – a kereseti kérelmek hatályának módosítása nélkül – egészben vagy részben vagy helyt adhat a kereseti kérelmeknek, vagy elutasíthatja azokat. Ezzel szemben a Bizottságnak – a veszteségek mennyiségével és az ezekhez rendelendő értékkel kapcsolatban a Bíróság ítéletében foglalt iránymutatások figyelembevételével – újból ki kell számítania a még megfizetendő uniós saját forrásokat érintő veszteségeket.