A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (hetedik tanács)
2023. szeptember 6.(*)
„Választottbírósági kikötés – Egyedi kutatási és fejlesztési program az »Életminőség és az élő erőforrásokkal való gazdálkodás« területén – Támogatási szerződés – Az OLAF pénzügyi szabálytalanságokat megállapító vizsgálati jelentése – A kifizetett összegek visszatérítése – Alkalmazandó jog – Elévülés – Az OLAF jelentésének következménye”
A T‑748/20. sz. ügyben,
az Európai Bizottság (képviselik: J. Estrada de Solà és M. Ilkova, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: E. Bouttier ügyvéd)
felperes
a Centre d’étude et de valorisation des algues SA (CEVA) (székhelye: Pleubian [Franciaország], képviseli: A. Raccah ügyvéd),
a SELARL AJIRE (székhelye: Rennes [Franciaország])
és
a SELARL TCA (székhelye: Saint-Brieuc [Franciaország])
alperesek ellen,
A TÖRVÉNYSZÉK (hetedik tanács),
tagjai: R. da Silva Passos elnök, V. Valančius (előadó) és L. Truchot bírák,
hivatalvezető: H. Eriksson tanácsos,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,
tekintettel a 2022. november 11‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az EUMSZ 272. cikken alapuló keresetében az Európai Bizottság lényegében azon összeg megállapítását kéri, amely a Centre d’étude et de valorisation des algues SA‑val (CEVA) kötött finanszírozási szerződés alapján az „Életminőség és az élő erőforrásokkal való gazdálkodás” című egyedi kutatási és fejlesztési program keretében végrehajtandó projekt céljából kifizetett támogatások után visszatérítendő követelésének megfelel.
A jogvita előzményei
2 2001. január 17‑én a Bizottság szerződést kötött a CEVA‑val „Életminőség és az élő erőforrásokkal való gazdálkodás” című egyedi kutatási és fejlesztési program (a továbbiakban: Seapura-projekt) keretében egy projekt végrehajtására vonatkozóan, amely 123 735 euró összegű támogatás kifizetéséről rendelkezett (a továbbiakban: Seapura‑szerződés).
3 2006‑ban az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálatot indított a CEVA által végrehajtott több projekttel, köztük a Seapura‑szerződés tárgyát képező projekttel kapcsolatos csalás gyanúja miatt.
4 2007. december 11‑én az OLAF elfogadta végleges jelentését (a továbbiakban: az OLAF jelentése), amelyben a Seapura‑szerződés végrehajtásával összefüggésben szabálytalanságokat állapított meg, többek között a CEVA személyi állománya munkaidő-nyilvántartásának meghamisítására vonatkozóan.
5 2008. október 29–i levelében a Bizottság tájékoztatta a CEVA‑t, hogy az OLAF jelentésében megállapított súlyos pénzügyi szabálytalanságok miatt 123 735 euró összegről és kamatairól szóló terhelési értesítést bocsát ki vele szemben a Seapura‑szerződés címén kifizetett támogatás visszatérítése érdekében, és felhívta a CEVA‑t az észrevételei megtételére.
6 2009. március 13–án a Bizottság négy, összesen 168 220,16 euró összegre vonatkozó terhelési értesítést küldött a CEVA részére (a továbbiakban: terhelési értesítések).
7 Mivel a CEVA nem tett eleget a terhelési értesítéseknek, a Bizottság 2009. május 11–én négy emlékeztető levelet küldött a részére (a továbbiakban: emlékeztető levelek).
8 Mivel a CEVA részéről nem történt fizetés, a Bizottság 2009. június 12–én négy felszólító levelet küldött a részére.
9 A Törvényszék Hivatalához 2009. július 17–én benyújtott keresetlevelével a CEVA az emlékeztető levelek megsemmisítése iránti keresetet terjesztett elő, amelyet T‑285/09. számon vettek nyilvántartásba.
10 A 2011. szeptember 15‑i CEVA kontra Bizottság ítéletben (T‑285/09, nem tették közzé, EU:T:2011:479) a Törvényszék a keresetet mint elfogadhatatlant elutasította azzal az indokkal, hogy az emlékeztető levelek jellegüknél fogva nem minősülnek olyan közigazgatási határozatoknak, amelyek megsemmisítését az EUMSZ 263. cikk alapján kérni lehet.
11 A tribunal correctionnel de Rennes (rennes‑i büntetőbíróság, Franciaország) 2011. április 26‑i ítéletében megállapította a CEVA és korábbi vezetőjének bűnösségét csalás és állami pénzeszközök hűtlen kezelése bűntettében, és 80 000 euró pénzbüntetésre, illetve 18 hónap végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.
12 A Bizottság által indított polgári jogi keresetről határozva a tribunal correctionnel de Rennes (rennes‑i büntetőbíróság) részben egyetemlegesen kötelezte a vádlottakat, hogy fizessenek meg a Bizottságnak 303 631 euró összeget, többek között a Seapura-szerződés végrehajtása során elkövetett pénzügyi szabálytalanságok miatt elszenvedett vagyoni kár megtérítéseként.
13 2014. április 1‑jei ítéletével a cour d’appel de Rennes (rennes‑i fellebbviteli bíróság, Franciaország) felmentette a CEVA‑t és korábbi igazgatóját valamennyi vádpont alól, és elutasította a Bizottság polgári jogi keresetét.
14 2015. november 12‑i ítéletével a Cour de cassation (semmítőszék, Franciaország) büntetőtanácsa a cour d’appel de Rennes (rennes‑i fellebbviteli bíróság) mellett működő főügyész megkeresésére kizárólag azon rendelkezések tekintetében helyezte hatályon kívül az említett bíróság 2014. április 1‑jei ítéletét, amelyek a vádlottakat az állami pénzeszközök hűtlen kezelésének vádja alól felmentették, és e tekintetben visszautalta az ügyet a cour d’appel de Caen (caeni fellebbviteli bíróság, Franciaország) elé.
15 2016. június 22‑i ítéletével a tribunal de commerce de Saint-Brieuc (sent‑brieuc‑i kereskedelmi bíróság, Franciaország) védintézkedési eljárást indított a CEVA‑val szemben, és a SELARL TCA‑t jelölte ki bírósági végelszámolónak (a továbbiakban: TCA).
16 2016. szeptember 15‑én a Bizottság ezen eljárás keretében bejelentette a TCA‑nak a többek között a Seapura‑szerződés címén kifizetett támogatások visszatérítése érdekében kibocsátott terhelési értesítések teljes összegének megfelelő követelését, 289 012,95 euró tőkeösszeg és annak késedelmi kamatai, azaz összesen 431 002,18 euró tekintetében.
17 2016. december 6‑án a TCA vitatta a Bizottság követelését.
18 2017. július 21‑i ítéletével a tribunal de commerce de Saint-Brieuc (saint-brieuc-i kereskedelmi bíróság, Franciaország) elfogadta a CEVA védintézkedési tervét, és kijelölte a SELARL AJIRE‑t a védintézkedési terv végrehajtásáért felelős könyvvizsgálónak (a továbbiakban: AJIRE).
19 2017. augusztus 23‑i jogerős ítéletével a cour d’appel de Caen (caen‑i fellebbviteli bíróság) a felülvizsgálatot követően visszautalt ügyben eljárva felmentette a CEVA‑t az állami pénzeszközök hűtlen kezelésének vádja alól, és korábbi igazgatóját állami pénzeszközök hűtlen kezelése miatt egy év végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés-büntetésre és 20 000 euró pénzbüntetésre ítélte.
20 2017. szeptember 11‑i végzésével a védintézkedési eljárásban eljáró csődbíró teljes egészében elutasította a Bizottság követelését (a továbbiakban: a csődbíró végzése).
21 A Bizottság fellebbezést nyújtott be a csődbíró végzésével szemben.
22 2020. november 24‑i ítéletével a cour d’appel de Rennes (rennes‑i fellebbviteli bíróság) hatályon kívül helyezte a csődbíró végzését, és megállapította, hogy a terhelési értesítések elévülését és megalapozottságát illetően két komoly kifogás áll fenn, továbbá úgy ítélte meg, hogy e kifogásokat a hatáskörrel rendelkező bíróságnak kell elbírálni, amelynek eljárását a Bizottságnak kell kezdeményeznie.
A felek kérelmei
23 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– kötelezze a CEVA‑t arra, hogy fizessen meg a részére 234 491,02 euró összeget, vagyis 168 220,16 eurónak 66 270,86 euró késedelmi kamattal növelt összegét;
– a CEVA‑t kötelezze a költségek viselésére.
24 A CEVA azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a Bizottságot kötelezze arra, hogy költségek címén 30 000 eurót fizessen meg a részére.
25 Mivel a TCA és az AJIRE a Törvényszék eljárási szabályzatának 81. cikkében előírt határidőn belül nem nyújtott be ellenkérelmet, a Bizottság az említett eljárási szabályzat 123. cikkének (1) bekezdése alapján azt kérte, hogy a Törvényszék a TCA‑val és az AJIRE‑rel szembeni részében adjon helyt a kérelmeinek.
26 Keresetlevelében a Bizottság pontosította, hogy a francia code de commerce (kereskedelmi törvénykönyv) L. 622‑22. cikke és L. 626‑25. cikke második bekezdésének alapján a bírósági végelszámolót és a CEVA védintézkedési tervének végrehajtásáért felelős könyvvizsgálót, vagyis a TCA‑t és az AJIRE‑t kellett perelnie, ezért jelölte meg a CEVA mellett e társaságokat is alperesként.
27 A 2022. november 11‑i tárgyaláson a Bizottság a Törvényszék kérdésére válaszolva kifejtette, hogy nem az alperes elmarasztalását, hanem a felperesi követelés összegének meghatározását kéri, amit a tárgyalási jegyzőkönyvben rögzítettek. Azt is pontosította, hogy a kereseti kérelme nem vonatkozott a TCA‑ra és az AJIRE‑re, következésképpen nem kérte a Törvényszéktől annak megállapítását, hogy ez utóbbiak kötelesek visszafizetni a Seapura‑szerződés teljesítése keretében kifizetett összegeket.
A jogkérdésről
28 Az EUMSZ 272. cikk értelmében az Európai Unió Bírósága hatáskörrel rendelkezik arra, hogy az Unió által vagy nevében kötött közjogi vagy magánjogi szerződésekben foglalt választottbírósági kikötés alapján határozatot hozzon. Az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdése értelmében a Törvényszék rendelkezik hatáskörrel első fokon az EUMSZ 272. cikkben említett keresetek elbírálására.
29 A jelen ügyben meg kell jegyezni, hogy a Seapura‑szerződés 5. cikkének (2) bekezdése olyan választottbírósági kikötést tartalmaz, amelynek értelmében az e megállapodással kapcsolatos valamennyi jogvitát az Európai Unió Bírósága elé kell terjeszteni. A Törvényszék tehát hatáskörrel rendelkezik a jelen kereset elbírálására.
A Bizottság kérelmének elévüléséről
30 Ellenkérelmében a CEVA a kereset elfogadhatatlanságára hivatkozik azzal az indokkal, hogy a Bizottság által indított kereset mind a belga, mind az uniós jog alapján elévült.
31 A Bizottság először is arra hivatkozik, hogy a CEVA által felhozott elfogadhatatlansági kifogás elfogadhatatlan, azzal az indokkal, hogy az elévülési kifogás nem az elfogadhatóságra, hanem az ügy érdemére vonatkozik, másodszor pedig az elévülési idő még sem a belga jogban, sem az uniós jogban nem járt le.
32 A jelen ügyben a Seapura‑szerződés 5. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy „a szerződésre a belga jog az irányadó”.
33 A Bizottság mindazonáltal a Törvényszék írásbeli kérdésére adott, a tárgyaláson megerősített válaszában azt állítja, hogy a terhelési értesítések kibocsátásának napján, azaz 2009. március 13‑án a 2006. december 13‑i 1995/2006/EK, Euratom tanácsi rendelettel (HL 2006. L 390., 1. o.) módosított, az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló, 2002. június 25-i 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet (HL 2002. L 248., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 74. o.) volt alkalmazandó.
34 A CEVA azt állítja, hogy a Bizottság által hivatkozott költségvetési rendeleteket nem lehet a hatálybalépésüket megelőző helyzetre alkalmazni.
35 A CEVA kifejti, hogy a Seapura‑szerződés aláírásának időpontjában, azaz 2001. január 17‑én a költségvetési rendelet alkalmazandó változata az 1998. november 23‑i 2548/98/EK, ESZAK, Euratom tanácsi rendelettel (HL 1998. L 320., 1. o.) módosított, az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó 1977. december 21‑i költségvetési rendelet (HL 1977. L 356., 1. o.; a továbbiakban: 2548/98 költségvetési rendelet) volt, és a költségvetési rendelet e változata nem tartalmazott elévülési szabályokat.
36 A költségvetési rendeletnek a jelen ügy tényállására alkalmazandó változatát illetően meg kell jegyezni, hogy a Seapura‑szerződés megkötésének időpontjában a költségvetési rendelet alkalmazandó változata, azaz a 2548/98 költségvetési rendelet nem írt elő különös rendelkezéseket sem az elévülési időre, sem az elévülés megszakadásának módjaira vonatkozóan.
37 Következésképpen a jelen ügyben alkalmazandó elévülési szabályok a szerződésre irányadó jog, vagyis a belga jog által előírt szabályok.
38 A belga jogban a belga code civil (polgári törvénykönyv) szerződéses igényekre alkalmazandó 2262 bis cikkének 1. §‑a úgy rendelkezik, hogy „[m]inden kötelmi jogi igény tíz év alatt évül el”.
39 Ezenkívül meg kell jegyezni, hogy a belga polgári törvénykönyv 2257. cikkével összhangban a kötelmi igények elévülése a követelés esedékességének napját követő napon kezdődik.
40 Egyrészt nem vitatott, hogy a jelen jogvita szerződéses jellegű. Meg kell jegyezni, hogy a Seapura-szerződés II. melléklete 3. cikkének (5) bekezdése kimondja, hogy „[a] szerződés lejártának időpontja, a szerződés felbontása vagy valamelyik szerződő fél szerződésből való kilépése után a Bizottság az ellenőrzés során megállapított csalásokat vagy súlyos pénzügyi szabálytalanságokat követően követelheti, vagy adott esetben követeli a szerződő féltől a számára kifizetett közösségi támogatás egészének a visszafizetését.”
41 E rendelkezés szövegéből kitűnik, hogy a Seapura‑szerződés részes felei abban állapodtak meg, hogy a CEVA részére fizetett uniós támogatás egészének az ellenőrzés során megállapított csalás vagy súlyos pénzügyi szabálytalanságok következtében történő visszafizetése a Bizottság általi előzetes visszatérítés iránti kérelemtől függ.
42 E célból a Bizottság 2009. március 13–án a követelésének behajtására irányuló négy terhelési értesítést küldött a CEVA részére. Úgy kell tehát tekinteni, hogy a Bizottság ebben az időpontban követelte a CEVA‑tól azon összegek visszatérítését, amelyeket ez utóbbi a Seapura‑szerződés alapján kapott.
43 E körülmények között a Seapura‑szerződés II. melléklete 3. cikke (5) bekezdése rendelkezéseinek megfelelően a Bizottság követelése 2009. március 13‑án vált esedékessé.
44 Másrészt meg kell állapítani, hogy a CEVA nem terjesztett elő olyan konkrét érvet, amely lehetővé tenné annak megállapítását, hogy a követelés 2009. március 13. előtt esedékessé vált.
45 Így az a tízéves határidő, amely alatt a Bizottság a CEVA‑val szemben keresetet indíthatott, a belga polgári törvénykönyvnek a fenti 39. pontban említett 2257. cikkével összhangban a kötelezettség esedékessé válását követő napon, azaz 2009. március 14‑én kezdődött.
46 Következésképpen meg kell állapítani, hogy az elévülési idő főszabály szerint 2019. március 14‑én járt le.
47 A jelen ügyben a Bizottság arra hivatkozik, hogy az elévülési idő kétszer szakadt meg, először a tribunal correctionnel de Rennes (rennes‑i büntetőbíróság) előtt a polgári jogi igény magánfélként történő 2011. április 26‑i érvényesítésével, másodszor pedig 2016. szeptember 15‑én, a CEVA‑t érintő védintézkedési eljárás keretében szabályossá tett követelésének a bejelentésével.
48 E tekintetben annak vizsgálatára kell szorítkozni, hogy az elévülési időt érvényesen megszakíthatta-e a Bizottság által a CEVA‑ra vonatkozó védintézkedési eljárás keretében benyújtott követelés bejelentése, anélkül hogy vizsgálni kellene a Bizottság által a tribunal correctionnel de Rennes (rennes‑i büntetőbíróság) előtt magánfélként érvényesített polgári jogi igény joghatásait is.
49 A Bizottság ugyanis azt állítja, hogy a követelését 2016. szeptember 15‑én bejelentette a TCA‑nak, és a belga Cour de cassation (semmítőszék, Belgium) ítélkezési gyakorlata szerint a követelés bejelentése a fizetésképtelenségi eljárás befejezéséig megszakítja az elévülést.
50 A Bizottság hozzáteszi, hogy megalapozottan hivatkozik a francia eljárások előnyeire annak érdekében, hogy a belga jog alapján az elévülési idő „felfüggesztésére” hivatkozzon.
51 A CEVA vitatja a Bizottság érvelését, arra hivatkozva, hogy a Franciaországban indított védintézkedési eljárás független a szóban forgó szerződéses viszonyoktól, mivel a Bizottság követelését vitatják, és azt bíróság nem ismerte el.
52 A jelen ügyben emlékeztetni kell arra, hogy 2016. június 22‑én a tribunal de commerce de Saint‑Brieuc (saint‑brieuc‑i kereskedelmi bíróság) védintézkedési eljárást indított a CEVA‑ra vonatkozóan. Ezen eljárás keretében a Bizottság 2016. szeptember 15‑én bejelentette a követelését a TCA‑val szemben.
53 A francia kereskedelmi törvénykönyv L. 622‑24. cikkéből ugyanis kitűnik, hogy a védintézkedési eljárást megindító ítélet közzétételétől kezdve, a munkavállalók kivételével minden olyan hitelező, akinek a követelése az eljárást megindító ítélet előtt keletkezett, köteles bejelenteni a követelését a bírósági végelszámolónak. A Bizottság tehát e rendelkezés alapján jelentette be a TCA‑val szemben fennálló követelését, a CEVA‑val szemben indított védintézkedési eljárás keretében.
54 Ezenkívül a francia kereskedelmi törvénykönyv L. 622‑25‑1. cikke a következőképpen rendelkezik: „A követelés bejelentése az eljárás befejezéséig megszakítja az elévülést; mentesít a felszólítási kötelezettség alól, és eljárási cselekménynek minősül.”
55 E tekintetben mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy – amint arra a Bizottság a pervezető intézkedések keretében feltett kérdésre adott válaszában hivatkozott – a védintézkedési eljárás franciaországi megindítása maga után vonja az akkor hatályban lévő, a fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2000. május 29‑i 1346/2000/EK tanácsi rendelet (HL 2000. L 160., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 1. kötet, 191. o.; helyesbítés: HL 2006. L 234., 43. o.) közvetlen alkalmazhatóságát, és ez utóbbi a francia jogot jelölte meg lex concursusnak.
56 Meg kell jegyezni, hogy az 1346/2000 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének f) pontja szerint „[a]z eljárást megindításának helye szerinti állam joga határozza meg az ilyen eljárások megindításának, lefolytatásának és befejezésének feltételeit”, és különösen „a fizetésképtelenségi eljárásnak az egyes hitelezők által indított eljárásokra gyakorolt hatásait”. Ugyanezen rendelet 16. cikkének (1) bekezdése ezenkívül előírja, hogy „[a] 3. cikk alapján joghatósággal rendelkező tagállam bírósága által hozott, fizetésképtelenségi eljárást megindító határozatot az összes többi tagállamban attól kezdve el kell ismerni, amikor az hatályossá válik az eljárás megindításának helye szerinti államban”. Ugyanezen rendelet 17. cikkének (1) bekezdése egyébiránt kimondja, hogy „[a] 3. cikk (1) bekezdésében említett eljárást megindító határozat, minden további alaki követelmény nélkül, bármely más tagállamban az eljárás megindításának helye szerinti állam joga szerinti joghatásokkal rendelkezik, feltéve hogy e rendelet eltérően nem rendelkezik és a másik tagállamban nem indítottak a 3. cikk (2) bekezdése szerinti eljárást”.
57 A fenti rendelkezések alapján ebből következően úgy kell tekinteni, hogy a védintézkedési eljárásnak a CEVA‑val szembeni franciaországi megindítása és a Bizottság által ezt követően e védintézkedési eljárás keretében tett bejelentés a francia jog és különösen a francia kereskedelmi törvénykönyv L. 622‑25‑1. cikke alapján joghatásokat váltott ki a belga jogban, és megszakította az e jogban előírt tízéves elévülési időt. A CEVA‑val szemben indított védintézkedési eljárás megindításához fűződő joghatások ugyanis sérülnének, ha a követelés Bizottság általi, 2016. szeptember 15‑én Franciaországban történő bejelentése a belga jog szerint nem szakítaná meg az elévülést.
58 E körülmények között, mivel a jelen keresetet 2020. december 19‑én nyújtották be, meg kell állapítani, hogy az elévülés a jelen ügyben nem következett be.
59 Következésképpen a CEVA által felhozott elévülési kifogást el kell utasítani.
A kérelem megalapozottságáról
60 Kérelmének alátámasztására a Bizottság a Seapura‑szerződés keretében a CEVA részére kifizetett teljes összeg késedelmi kamatokkal növelt összegének visszafizetését kéri.
61 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy mivel az EUMSZ 272. cikk alapján választottbírósági kikötés alapján fordultak a Törvényszékhez, a jogvitát a szerződésre alkalmazandó anyagi jog alapján kell eldönteni (2017. március 1‑jei Universiteit Antwerpen kontra REA ítélet, T‑208/15, nem tették közzé, EU:T:2017:136, 53. pont).
62 A jelen ügyben emlékeztetni kell arra, hogy a Seapura‑szerződés 5. cikkének (1) bekezdése alapján az említett szerződésre alkalmazandó anyagi jog a belga jog.
63 A szerződések teljesítésére és értelmezésére vonatkozó belga jogi szabályokat illetően az akkor hatályos belga polgári törvénykönyv 1134. cikkének harmadik bekezdése előírja, hogy „[a jogszerűen létrejött] szerződések teljesítése során jóhiszeműen kell eljárni”.
64 Az akkor hatályos belga polgári törvénykönyv 1147. cikke értelmében „[a]z adós indokolt esetben köteles kártérítést fizetni mind a kötelezettség teljesítésének elmaradása, mind a késedelmes teljesítés miatt, amennyiben nem igazolja azt, hogy a teljesítés neki fel nem róható külső ok miatt maradt el, valamint azt, hogy nem járt el rosszhiszeműen”.
65 E rendelkezések fényében kell vizsgálni, hogy a CEVA követett‑e el szabálytalanságokat a Seapura‑szerződés végrehajtása során, amint azt a Bizottság állítja.
Az OLAF jelentéséről
66 A Bizottság a kérelmét a belga polgári törvénykönyv akkor hatályos 1147. cikkének és a fenti 40. pontban említett Seapura‑szerződés II. melléklete 3. cikke (5) bekezdésének rendelkezéseire alapítja.
67 Arra hivatkozik, hogy az OLAF jelentése súlyos pénzügyi szabálytalanságokat állapított meg a CEVA részéről a Seapura‑szerződés végrehajtása során.
68 Így a Seapura‑szerződés II. melléklete 3. cikkének (5) bekezdése alapján jogosult az általa a CEVA‑nak folyósított támogatás teljes összegének visszafizetését követelni.
69 A CEVA vitatja ezt az érvelést, és először is arra hivatkozik, hogy az OLAF vizsgálata nem a Seapura‑szerződés tárgyát képező projektre vonatkozott, másodszor pedig arra, hogy az OLAF jelentése a megállapított szabálytalanságokat nem kapcsolta a Seapura‑szerződéshez.
70 E tekintetben mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy – amint arra a Bizottság helyesen hivatkozik – az OLAF‑nak a CEVA‑t érintő vizsgálata két részből állt, az első a közvetlen kiadásokra, a második pedig a strukturális alapokra vonatkozott.
71 Ezt követően pontosítani kell, hogy az OLAF vizsgálata elsősorban két olyan magatartástípusra vonatkozott, amelyek gyanút keltettek, nevezetesen először is a személyi állomány munkaidő-nyilvántartásainak meghamisítására, másodszor pedig a CEVA különböző projektjeiben szereplő tudományos dokumentumok plagizálására.
72 A jelen ügyben az OLAF jelentése kifejezetten megállapítja a CEVA valamennyi projektjére, köztük a Seapura‑szerződésre vonatkozó súlyos pénzügyi szabálytalanságok fennállását. Amint arra a Bizottság szintén helyesen hivatkozik, az OLAF vizsgálatának horizontális jellege szükségszerűen magában foglalta a Seapura‑szerződést is.
73 Ennélfogva nem lehet helyt adni a CEVA azon érvelésének, amely szerint az OLAF vizsgálata és jelentése nem vonatkozott a Seapura‑projektre.
74 Végül, ami az OLAF jelentésében megállapított súlyos pénzügyi szabálytalanságokat illeti, meg kell állapítani, hogy – amint azt a CEVA állítja – mivel nem azonosították az állítólagosan plagizált dokumentumokat, az OLAF jelentése nem támasztotta alá a Seapura‑projektre vonatkozó tudományos dokumentumok plagizálását érintő állítást.
75 Ezzel szemben, ami a személyi állomány munkaidő-nyilvántartásainak meghamisítására vonatkozó állítást illeti, az OLAF jelentése azt mutatja, hogy a CEVA több időbeosztási kimutatást készített azon projektek számára, amelyek tekintetében köteles volt a költségeket igazolni, amiből kitűnik, hogy manipulálták a személyi állomány munkaidejét, különösen az európai projekteket illetően, az egyes projektekhez rendelt források maximális összegének felszabadítása érdekében.
76 Ezenkívül, amint azt a Bizottság állítja, az OLAF jelentése nem csupán a munkaórák elszámolási rendszerében, hanem ezen órák különböző projektekre – köztük a Seapura‑projekt – történő lebontásában is rendellenességeket azonosít. E jelentésből ugyanis kitűnik, hogy a vizsgálók a különböző projektekből származó és azonos időszakra vonatkozó dokumentumok keresztvizsgálatát végezték el annak érdekében, hogy átfogó értékelést kapjanak, ami lehetővé tette számukra a folyamatban lévő valamennyi projektre vonatkozó munkaórajegyzékek hitelességének meghatározását. E tekintetben különösen meg kell állapítani, hogy az OLAF jelentése több alkalommal hivatkozik a Seapura‑projektre a személyi állomány egyes tagjai által ledolgozott munkaórák összességének vizsgálata céljából.
77 E körülmények között a vizsgálók úgy vélték, hogy a 2001 és 2005 közötti időszakra bejelentett személyzeti költségek összessége nem hiteles. Következésképpen úgy vélték, hogy a CEVA személyi állománya munkaidő‑nyilvántartásainak bejelentésével kapcsolatos súlyos pénzügyi szabálytalanságok valamennyi projektre, és különösen a Seapura‑projektre vonatkoztak.
78 Az OLAF jelentésében szereplő megállapításokból és értékelésekből továbbá kitűnik, hogy a CEVA emberi erőforrásai nem voltak elegendőek ahhoz, hogy az általa elnyert valamennyi projektre vonatkozóan teljesíteni tudja szerződéses kötelezettségeit, és az időbeosztásnak akár nyolc különböző változata létezett ugyanazon munkavállaló számára ugyanazon a projekten és ugyanazon évben, ami megerősíti, hogy a munkaidő-nyilvántartásokat valamennyi projekt tekintetében, és szükségszerűen a Seapura‑projekttel kapcsolatban is manipulálták. Az OLAF azt is megállapította, hogy a CEVA korábbi igazgatójának cselekményei miatt az ilyen hamisításokat szándékosan és rendszeresen követték el.
79 Következésképpen nem lehet helyt adni a CEVA azon érvelésének, amely szerint a megállapított szabálytalanságok nem kapcsolódnak a Seapura‑projekthez.
80 Mivel az OLAF jelentése a Seapura‑szerződés II. melléklete 3. cikkének (5) bekezdése értelmében vett súlyos pénzügyi szabálytalanságokat állapított meg, a Bizottság jogszerűen követeli a CEVA‑tól a Seapura‑szerződés teljesítése keretében részére kifizetett teljes összeg visszatérítését.
A francia bíróságok előtti büntetőeljárásokról
81 A CEVA arra hivatkozik, hogy a Bizottság nem alapíthatja a kereseti kérelmét a részére nyújtott támogatás kezelésének állítólagosan csalárd jellegére, miközben a francia büntetőbíróságok végül felmentették őt valamennyi vádpont alól.
82 Végezetül a cour d’appel de Rennes (rennes‑i fellebbviteli bíróság) a 2014. április 1‑jei ítéletében hangsúlyozta a kezelés szabályszerűségét, valamint azt a tényt, hogy a szóban forgó projektek végrehajtásával kapcsolatban az uniós intézmények soha nem tettek tudományos fenntartásokat. Így a CEVA azt állítja, hogy a Törvényszék nem adhat helyt a Bizottság kérelmeinek az elkövetett cselekmények állítólagosan csalárd jellege alapján.
83 A Bizottság vitatja a CEVA érvelését, és arra hivatkozik, hogy a szerződés kötelező erejének az akkor hatályos belga polgári törvénykönyv 1134. cikkében foglalt elve értelmében a Seapura‑szerződés II. melléklete 3. cikkének (5) bekezdése kötelező a felekre nézve, ily módon a kifizetett összegek visszatérítése nem attól függ, hogy a nemzeti büntetőbíróság a CEVA‑t elmarasztalja, hanem egy pénzügyi ellenőrzés keretében megállapított csalás vagy súlyos pénzügyi szabálytalanság bizonyításától.
84 A Bizottság hozzáteszi, hogy a CEVA nem adhat hozzá feltételt egy olyan szerződéses kikötéshez, amely nem szorul értelmezésre.
85 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben szereplőhöz hasonló szerződés keretében az ellenőrzés során megállapított csalások vagy súlyos pénzügyi szabálytalanságok fennállásának puszta megállapítása elegendő ahhoz, hogy a Bizottság jogosult legyen az általa nyújtott összegek visszafizetését követelni (lásd analógia útján: 2018. május 3‑i Sigma Orionis kontra Bizottság ítélet, T‑48/16, EU:T:2018:245, 121–125. pont).
86 A jelen ügyben, amint az a fenti 78. és 80. pontban megállapításra került, a személyi állomány munkaidő-nyilvántartásának meghamisítása a Seapura‑szerződés II. melléklete 3. cikkének (5) bekezdése értelmében vett, legalábbis súlyos pénzügyi szabálytalanságnak minősül.
87 Márpedig a Seapura‑szerződés II. melléklete 3. cikkének (5) bekezdése a szóban forgó közösségi támogatás visszatérítését kizárólag attól teszi függővé, hogy az ellenőrzés során csalás vagy súlyos pénzügyi szabálytalanságok fennállását állapítják meg, anélkül hogy e visszafizetést büntetőjogi elítéléstől vagy a szóban forgó tényállás minősítésétől tenné függővé.
88 E körülmények között meg kell állapítani, hogy az állami pénzeszközök hűtlen kezelése vagy csalás vádja alóli, büntetőbíróság általi felmentés nem befolyásolja a Seapura‑szerződés II. melléklete 3. cikke (5) bekezdésének alkalmazását.
Az eljárási autonómia elvéről
89 A CEVA arra hivatkozik, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatában kimondott eljárási autonómia elve értelmében, európai szintű jogharmonizáció hiányában a tagállamok jogai és eljárásai a nemzeti jogrendszerekre korlátozódnak, így a jogalanyok nem hivatkozhatnak valamely tagállam jogára egy másik tagállam bírósága előtt.
90 A jelen esetben a CEVA szerint a Bizottság nem hivatkozhat a Franciaországban a francia jog alapján indított eljárásokra, mivel a Seapura‑szerződésre a belga jog az irányadó, és e szerződés a Törvényszékre ruházza a jelen jogvita elbírálására vonatkozó hatáskört.
91 A Bizottság vitatja ezt az érvelést.
92 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben függetlenül attól a kérdéstől, hogy léteznek‑e a szóban forgó szerződésre irányadó uniós jogi szabályok, vagy sem, a Bizottság az EUMSZ 272. cikk alapján fordult a Törvényszékhez.
93 Emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 61. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnően az EUMSZ 272. cikk szerinti választottbírósági kikötés alapján eljáró Törvényszéknek a jogvitát a szerződésre alkalmazandó anyagi jog alapján kell eldöntenie. Márpedig a fenti 52–57. pontban szereplő indokokból kitűnik, hogy noha a belga jog alkalmazandó a szerződésre, ez nem érinti az 1346/2000 rendelet közvetlen alkalmazhatóságát, amelynek értelmében a francia kereskedelmi törvénykönyv egyes rendelkezései a belga jogban fejtik ki hatásukat. Ebből következik, hogy a CEVA állításával ellentétben a Bizottság megalapozottan hivatkozott a Franciaországban indított eljárásoknak az 1346/2000 rendelet alapján a belga jogban kifejtett hatásaira, anélkül hogy az eljárási autonómia elvének megsértését felrótták volna vele szemben.
94 Következésképpen a CEVA‑nak az eljárási autonómia elvének megsértésére alapított érvelését el kell utasítani.
95 Ennélfogva helyt kell adni a Bizottság kérelmének, és meg kell állapítani, hogy a Bizottságnak a CEVA‑val szemben fennálló követelése 168 220,16 euró tőkeösszeget tesz ki, a szerződés II. melléklete 3. cikkének (5) bekezdése alapján fizetendő kamatokkal növelve.
A Bizottság arra irányuló kérelméről, hogy a Törvényszék hozzon mulasztási ítéletet a TCA‑val és az AJIRE‑rel szemben
96 Az eljárás folytatására vonatkozó 2021. június 14‑i észrevételeiben a Bizottság azt kérte a Törvényszéktől, hogy az eljárási szabályzat 123. cikkének (1) bekezdése alapján a TCA és az AJIRE tekintetében adjon helyt a kérelmeinek.
97 Meg kell jegyezni, hogy a tárgyaláson módosított kérelmeinek megfelelően a Bizottság már nem említi a TCA‑t és az AJIRE‑t, tehát hallgatólagosan, azonban szükségszerűen már nem kéri a Törvényszéktől annak megállapítását, hogy az előbbiek kötelesek visszafizetni a Seapura‑szerződés teljesítése keretében kifizetett összegeket.
98 A fenti 60–95. pontból következik, hogy mivel az OLAF jelentése a Seapura‑szerződés II. melléklete 3. cikkének (5) bekezdése értelmében vett súlyos pénzügyi szabálytalanságokat állapított meg, a Bizottság jogosan követeli a CEVA‑tól a Seapura‑szerződés teljesítése keretében részére kifizetett teljes összeg visszatérítését.
99 Mivel a Törvényszék a Bizottság valamennyi, kizárólag a CEVA‑ra vonatkozó kérelmének helyt adott, nem szükséges határozni a Bizottság arra irányuló kérelméről, hogy a Törvényszék adjon helyt a TCA‑ra és az AJIRE‑re vonatkozó kérelmeinek.
A költségekről
100 Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.
101 A CEVA‑t, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (hetedik tanács)
a következőképpen határozott:
1) Az Európai Bizottság követelésének összege a Centre d’étude et de valorisation des algues SA-val (CEVA) szemben 168 220,16 euró, amely összeget a jogosulatlanul kapott összegek kifizetésétől számított, az Európai Központi Bank (EKB) által az irányadó refinanszírozási műveletekre megállapított kamatláb 2 százalékponttal növelt éves mértékének megfelelő késedelmi kamattal kell növelni.
2) A CEVA viseli saját költségeit, valamint a Bizottság részéről felmerült költségeket.
da Silva Passos | Valančius | Truchot |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2023. szeptember 6‑i nyilvános ülésen.
Aláírások