A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (második tanács)
2014. március 21.(*)
„Közös kül- és biztonságpolitika – Az Oszáma bin Ládennel, az Al‑Kaida hálózattal és a Tálibánnal összeköttetésben álló személyekkel és szervezetekkel szemben hozott korlátozó intézkedések – 881/2002/EK rendelet – Valamely személy pénzkészleteinek és gazdasági erőforrásainak befagyasztása az Egyesült Nemzetek valamely szerve által összeállított listára való felvétele következtében – Szankcióbizottság – A 881/2002 rendelet I. mellékletébe történő későbbi felvétel – E felvétel törlésének Bizottság általi megtagadása – Intézményi mulasztás megállapítása iránti kereset – Alapvető jogok – A meghallgatáshoz, a hatékony bírósági jogorvoslathoz és a tulajdon tiszteletben tartásához való jog”
A T‑306/10. sz. ügyben,
Hani El Sayyed Elsebai Yusef (lakóhelye: London [Egyesült Királyság], képviselik kezdetben: E. Grieves barrister és H. Miller solicitor, később: E. Grieves, H. Miller, P. Moser QC és R. Graham solicitor)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik: E. Paasivirta, M. Konstantinidis és T. Scharf, meghatalmazotti minőségben
alperes ellen,
támogatja:
az Európai Unió Tanácsa (képviselik kezdetben: E. Finnegan és R. Szostak, később: E. Finnegan, meghatalmazotti minőségben)
beavatkozó,
az EUMSZ 265. cikk alapján annak megállapítása iránt benyújtott keresete tárgyában, hogy a Bizottság – jogellenesen – elmulasztotta visszavonni az Oszáma bin Ládennel, az Al‑Qaida hálózattal és a tálibokkal összeköttetésben álló egyes személyekkel és szervezetekkel szemben meghatározott szigorító [helyesen: korlátozó] intézkedések bevezetéséről és a 467/2001/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 881/2002/EK tanácsi rendelet 54. alkalommal történő módosításáról szóló, 2005. október 5‑i 1629/2005/EK bizottsági rendeletet (HL L 260., 9. o.), annak a felperest érintő részében,
A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács),
tagjai: N. J. Forwood elnök (előadó), F. Dehousse és J. Schwarcz bírák,
hivatalvezető: J. Weychert tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2012. október 9‑i tárgyalást követően,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 2005. szeptember 29‑én az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa 1267. (1999) számú határozatával létrehozott Szankcióbizottság (a továbbiakban: Biztonsági Tanács, illetve Szankcióbizottság) felvette a felperes, Hani El Sayyed Elsebai Yusef, mint az Al‑Kaida szervezettel összeköttetésben állónak minősített személy nevét az azon személyek és szervezetek nevét tartalmazó listára (a továbbiakban: a Szankcióbizottság listája), akiknek, illetve amelyeknek a pénzeszközeit és gazdasági erőforrásait a Biztonsági Tanácsnak a nemzetközi békét és biztonságot veszélyeztető terrorista cselekmények által jelentett fenyegetések elleni küzdelmet szolgáló különféle határozatai [többek között az 1333. (2000), az 1390. (2002), az 1455. (2003), az 1562. (2004), az 1617. (2005), az 1730. (2006), az 1735. (2006), az 1822. (2008), az 1904. (2009) és az 1989. (2011) számú határozat] értelmében be kell fagyasztani.
2 Az Oszáma bin Ládennel, az Al‑Qaida hálózattal és a tálibokkal összeköttetésben álló egyes személyekkel és szervezetekkel szemben meghatározott szigorító [helyesen: korlátozó] intézkedések bevezetéséről és a 467/2001/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 881/2002/EK tanácsi rendelet 54. alkalommal történő módosításáról szóló, 2005. október 5‑i 1629/2005/EK bizottsági rendelettel (HL L 260., 9. o.) felvették a felperes nevét az Oszáma bin Ládennel, az Al‑Qaida hálózattal és a Tálibánnal összeköttetésben álló egyes személyekkel és szervezetekkel szemben meghatározott szigorító [helyesen: korlátozó] intézkedések bevezetéséről, valamint az egyes termékek és szolgáltatások Afganisztánba történő kivitelének tilalmáról, a repülési tilalom megerősítéséről és az afganisztáni Tálibánt illető pénzkészletek és egyéb pénzügyi források befagyasztásáról szóló, 467/2001/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2002. május 27‑i 881/2002/EK tanácsi rendelet (HL L 139., 9. o.; magyar nyelvű különkiadás 18. fejezet, 1. kötet, 294. o.) I. mellékletében szereplő listára (a továbbiakban: vitatott lista). Vagyonát és más pénzügyi forrásait ennélfogva, a 881/2002 rendelet érdemi rendelkezéseinek megfelelően, az Európai Közösségben zárolták, illetve befagyasztották.
3 A Törvényszékhez 2006. január 6‑án benyújtott keresetlevelével a felperes keresetet indított az Európai Tanáccsal szemben az 1629/2005 rendelettel módosított 881/2002 rendelet őt érintő részében történő megsemmisítése iránt. A T‑2/06. sz., Yusef kontra Tanács ügyben hozott 2006. május 31‑i végzésével (az EBHT‑ban nem tették közzé) a Törvényszék e keresetet, mint elkésettség miatt nyilvánvalóan elfogadhatatlant, elutasította.
4 2008. szeptember 3‑án a Bíróság kihirdette a C‑402/05. P. és C‑415/05. P. sz., Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletét (EBHT 2008., I‑6351. o.; a továbbiakban: a Bíróság Kadi I. ügyben hozott ítélete).
5 Az Európai Unió Tanácsának és az Európai Bizottságnak címzett 2009. március 7‑i leveleiben a felperes kérte az ezen intézmények által annak indokolása érdekében használt dokumentumokhoz való hozzáférést, hogy a nevét felvették a vitatott listára.
6 2009. április 23‑i levelében a Bizottság három dokumentumot bocsátott a felperes rendelkezésére, nevezetesen: i. a Szankcióbizottság 2005. október 3‑i SC/8516. sz., arra vonatkozó közleményét, hogy az más személyek neve mellett a felperes nevét is felvette a listájára; ii. a Szankcióbizottság 2005. október 10‑i SC/8520. sz., arra vonatkozó közleményét, hogy módosították az említett bizottság listájában a felperes neve mellett szereplő személyi adatokat; iii. a Szankcióbizottság 2006. augusztus 24‑i SC/8815. sz., arra vonatkozó közleményét, hogy e személyes adatokat ismét módosították.
7 A felperes keresetet indított High Court of Justice (England and Wales), Queen’s Bench Division (Legfelsőbb Bíróság [Anglia és Wales], Queen’s Bench Division; a továbbiakban: High Court) előtt a vele szemben a Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának külügyi és nemzetközösségi minisztériuma (a továbbiakban: FCO) által az 1629/2005 rendelettel párhuzamosan elfogadott, pénzeszközeit befagyasztó nemzeti intézkedéssel szemben. E kereset kapcsán az FCO számos lépést kezdeményezett a Szankcióbizottságnál annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a felperes részére azon indokok megismerését, amelyek miatt ő felvették a listára, valamint azon állam kilétének meghatározása iránt, amelyik e felvételt kérte. E lépések egyike sem vezetett eredményre, csupán annyi történt, hogy az FCO szankciócsoportjának vezetője, a minisztérium nevében eljárva, 2009. június 19‑én tanúként a következő nyilatkozatot tette a High Court előtt:
„Az [alkalmazandó jogszabályok által meghatározott] felülvizsgálati eljárásnak megfelelően az FCO összegyűjtötte a kormány rendelkezésére álló bizonyítékokat, annak érdekében, hogy megvizsgálja a [felperes] felvételét a [Biztonsági Tanács] vonatkozó határozataiban említett szempontokra tekintettel. Ezen felülvizsgálati eljárást követően az FCO arra a megállapításra jutott, hogy a [felperes nevének] a [Szankcióbizottság] listájára történt felvételének [a Biztonsági Tanács 1267. (1999) sz. határozata által bevezetett] rendszer alapján már nem lett volna helye. További információk bekérésére került sor, amelyeket azonban a [felperes] nevének felvételét kérő állam még nem bocsátott rendelkezésre. Következésképpen az Egyesült Királyság fel fogja venni a kapcsolatot a [Szankció]bizottsággal annak érdekében, hogy jelezze neki, hogy a [felperes neve] felvételének már nincs helye. Az Egyesült Királyság ezenfelül kérni fogja a [felperes nevének] a [Szankcióbizottság] listájáról való törlését, és minden erejével azon lesz, hogy ezt elérje.”
8 A [2010] UKSC 2 & [2010] UKSC 5. sz., Her Majesty’s Treasury (ellenérdekű fél) kontra Mohammed Jabar Ahmed és társai (fellebbezők), Her Majesty’s Treasury (ellenérdekű fél) kontra Mohammed al‑Ghabra (fellebbező) és az R (Hani el Sayed Sabaei Youssef kérelmére eljárva) (ellenérdekű fél) kontra Her Majesty’s Treasury (fellebbező) ügyekben 2010. január 27‑én hozott ítéletében a United Kingdom Supreme Court (az Egyesült Királyság legfelsőbb bírósága) hatályon kívül helyezte a felperes pénzeszközeinek befagyasztását elrendelő nemzeti intézkedést, azzal az indokkal, hogy azt ultra vires hozták meg.
9 2010. március 18‑i levelében, amelyben hivatkozik a Bíróság Kadi I. ügyben hozott ítéletére és a United Kingdom Supreme Court fent hivatkozott ítéletére, a felperes felszólította a Bizottságot, hogy törölje a nevét a vitatott listáról, többek között az alábbi indokok miatt:
– a nevét e listára automatikusan vették fel, azt követően, hogy az felkerült a Szankcióbizottság listájára, anélkül hogy a Bizottság független és pártatlan értékelést végzett volna;
– e felvétel okait vele egyáltalán nem közölték, megsértve ezzel az alapvető jogait, és figyelmen kívül hagyva a Bíróság Kadi I. ügyben hozott ítéletében kimondott elveket;
– az Egyesült Királyság, miután megvizsgálta azokat a bizonyítékokat, amelyeken nevének a Szankcióbizottság listájára történt felvétele alapult, azt állapította meg, hogy a felvétel feltételei nem álltak fenn.
10 A felperes ezenkívül kérte a Bizottságot, hogy haladéktalanul tájékoztassa őt a további információkról azon érdemi okokat illetően, amelyek nevének a vitatott listára való felvételét indokolták.
Az eljárás és az eljárás során felmerült újabb fejlemények
11 Mivel a Bizottság az EUMSZ 265. cikk szerinti két hónapos határidőn belül nem reagált a felperes 2010. március 18‑i levelére, a felperes a Törvényszék Hivatalához 2010. július 23‑án érkezett keresetlevelével benyújtotta a jelen keresetet.
12 A Törvényszék Hivatalához ugyanezen a napon benyújtott külön beadványával a felperes kérelmet nyújtott be a Törvényszék eljárási szabályzatának 94. cikke szerinti költségmentesség engedélyezése iránt. A Törvényszék második tanácsának elnöke 2010. október 22‑i végzésével helyt adott ennek a kérelemnek.
13 2010. július 29‑én a Szankcióbizottság, a Biztonsági Tanács 1822. (2008) sz. határozata (25) bekezdésében említett felülvizsgálati eljárásának megfelelően újból megvizsgálta a felperes nevének a listájára történt felvételét. Ezen felülvizsgálat célja annak biztosítása, hogy az említett lista, amennyire csak lehetséges, pontos és naprakész legyen, és annak megerősítése, hogy az érintett nevének felvétele továbbra is indokolt. E felülvizsgálatot követően a felperes neve továbbra is a Szankcióbizottság listáján maradt.
14 2010. augusztus 31‑én a Bizottság, a 2010. január 26‑i kérelmére válaszként, megkapta a Szankcióbizottságtól az arra vonatkozó indokolást, hogy melyek voltak azok az okok, amelyek az érintett személyek, köztük a felperes nevének az említett bizottság listájára való felvételét indokolták.
15 A Bizottság 2010. szeptember 10‑i levelében közölte a felperessel a kérdéses indokolást (a továbbiakban: indokolást), jelezve, hogy az abban foglalt okok miatt vették fel a nevét a vitatott listára, és felhívta őt arra, hogy 2010. december 10‑éig terjessze elő észrevételeit.
16 Az indokolás szövege a következő:
„[A felperes] az egyiptomi iszlám Jihad tagja volt […] [A felperes] és az egyiptomi iszlám Jihad egyes más tagjai az 1990‑es évek elején csatlakoztak az Al‑Kaidához. […]
Az Oszáma bin Láden helyettese, Aiman al‑Zawahiri […] által irányított egyiptomi iszlám Jihad felelős az 1995‑ben Islamabadban (Egyiptom) végrehajtott bombatámadásért. 1998‑tól kezdve a csoport a pénzeszközeinek java részét az Al‑Kaidától kapta, és 2001‑ben egyesült az Al‑Kaidával.
[A felperes] anyagi támogatást nyújtott az Al‑Kaidának, és azzal terrorcselekmények elkövetésére szövetkezett. Nemzetközi utazásai során hamis okmányokat használt, katonai kiképzésben részesült, és az erőszakkal (ideértve a megfélemlítést, a fenyegetést, a köz‑ és magánvagyonban való károkozást) elkövetett terrorcselekményeket végrehajtó és az állami hatóságok tevékenységével szemben ellenállást tanúsító terrorista sejtekhez és csoportokhoz tartozott. [A felperes] adott utasítást másoknak arra, hogy Afganisztánba utazzanak, és ott harcokban vegyenek részt. Az Al‑Kaida által elkövetett terrorcselekmények támogatására, valamint a világ különböző pontjain élő Al‑Kaida hívekkel való kapcsolattartásra egy internetes oldalt használt.
[A felperest] az egyiptomi hatóságok az Egyiptom területén és azon kívül elkövetett terrorista bűncselekmények elkövetésében való érintettsége – ideértve az előre kitervelt emberölésre irányuló bűncselekmények elkövetésének szándékával bűnszervezetben való részvételt, a rongálást, a lőfegyverek, lőszerek és robbanóanyagok, robbantószerek engedély nélküli tartását, a terrorista csoporthoz való csatlakozást, a közokirat‑hamisítást és a lopást – miatt körözték.”
17 A Törvényszék Hivatalához 2010. október 8‑án benyújtott külön beadványban a Bizottság az eljárási szabályzat 114. cikke alapján elfogadhatatlansági kifogást terjesztett elő a jelen kereset tekintetében.
18 2010. szeptember 30‑án a Törvényszék kihirdette a T‑85/09. sz., Kadi kontra Bizottság ügyben hozott ítéletét (EBHT 2010., II‑5177. o.; a továbbiakban: a Törvényszék Kadi II. ügyben hozott ítélete).
19 A Törvényszék második tanácsának elnöke 2010. november 19‑i végzésével engedélyezte a Tanács számára a Bizottság kérelmeit támogató beavatkozást.
20 2010. november 30‑án a Szankcióbizottság elutasította a felperes nevének a listájáról való törlése iránt az Egyesült Királyság által előterjesztett kérelmet. A Szankcióbizottság elnöke által a Bizottságnak címzett, 2011. december 2‑i levélből kiderül, hogy „[a Szankcióbizottságon belül] legalább egy tagállam jelezte, hogy nem ért egyet azzal, hogy [a felperes] tekintetében nem állnak fenn a[z említett bizottság] listájára való felvétel feltételei”.
21 2010. december 9‑i levelével a felperes, az indokolásra adott válaszként, benyújtotta a Bizottsághoz az észrevételeit.
22 A 2009. december 22‑i 1286/2009/EU tanácsi rendelettel (HL L 346., 42. o.) módosított 881/2002 rendelet 7c. cikke (3) bekezdésének megfelelően a Bizottság ezen észrevételekre tekintettel ekkor újból megvizsgálta a felperes nevének a vitatott listára történt felvételéről szóló határozatát, a 881/2002 rendelet 7b. cikke (2) bekezdésében említett eljárást követve. A Bizottság a szóban forgó észrevételeket megküldte a Szankcióbizottságnak is.
23 A Törvényszék (második tanács) 2011. március 14‑i végzésével úgy határozott, hogy az elfogadhatatlansági kifogást az eljárást befejező határozatban bírálja el.
24 2011. november 17‑i pervezető intézkedésével a Törvényszék (második tanács) felhívta a feleket, hogy tájékoztassák őt az 1286/2009 rendelettel módosított 881/2002 rendelet alapján indított felülvizsgálati eljárás (a továbbiakban: felülvizsgálati eljárás) állásáról, és vélelmezve, hogy még nem született meg a határozat a felülvizsgálat tárgyában, felhívta a Bizottságot arra, hogy közölje vele ennek okait, illetve azt a hozzávetőleges időpontot, amikorra a határozat elfogadása várható.
25 A Törvényszék Hivatalához 2011. december 8‑án benyújtott levelével a felperes tájékoztatta a Törvényszéket, hogy nem tud választ adni a felhívásban foglalt ezen kérdésre, mivel a 2010. december 9‑i levele óta ő nem kapott semmiféle tájékoztatást, illetve írásbeli értesítést a Bizottságtól.
26 A Törvényszék Hivatalához 2011. december 6‑án érkezett levelével a Bizottság arról tájékoztatta a Törvényszéket, hogy ő felszólította a Szankcióbizottságot arra, hogy reagáljon a felperes 2010. december 9‑i észrevételeire, mielőtt lezárja felülvizsgálati eljárását. Kifejtette, hogy miután számos alkalommal megismételte az e bizottsághoz intézett kérését, végül 2011. december 2‑án kapott egy közleményt, amelyben az említett bizottság azt közölte vele, hogy „aktívan vizsgálódik” az ügyben. A Bizottság úgy vélte, hogy célszerű lenne bevárni a Szankcióbizottság vizsgálatának eredményét. Ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy „a lehető leggyorsabban” fog eljárni, és reményének adott hangot azt illetően, hogy a felülvizsgálati eljárás „2012 első negyedévében” lezárul.
27 A Törvényszék Hivatalához 2011. december 6‑án érkezett levelében a Tanács megerősítette a Bizottság információit.
28 A Törvényszék Hivatalához 2011. december 20‑án érkezett levelében a Bizottság arról tájékoztatta a Törvényszéket, hogy a felperes ügyét illetően egy újabb, 2011. december 15‑én kelt írásos közleményt kapott a Szankcióbizottság elnökétől, amelyet mellékelt az említett levélhez, és megismételte, hogy reméli, hogy felülvizsgálatát 2012 első negyedévében le tudja zárni. Az említett közleményben többek között a következő szerepelt:
„Azon állításra vonatkozóan, miszerint az ezen ügyre vonatkozó bizonyítékokat kínzással szerezték meg, a [felperes] lakóhelye szerinti állam a [Szankcióbizottsággal] a 2011. december 7‑én kelt, csatolt levélben közölte álláspontját. A Szankcióbizottság egy másik tagja azt állította, hogy a felperes az Egyesült Királyságban található »Al‑Maqreze Center for Historical Studies« vezetőjeként ismert. E központ weblapján (www.almaqreze.net) radikális tartalom található.”
29 Az Egyesült Királyság Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) melletti állandó képviseletének a Szankcióbizottság elnökéhez címzett 2011. december 7‑i levele, amelyet az említett közleményhez csatoltak, többek között a következőket tartalmazza:
„[A felperes], jelenleg is folyamatban lévő eljárásban, megtámadta az Egyesült Királyság bíróságai előtt az Egyesült Királyság azon döntését, amely szerint őt a Biztonsági Tanács 1989. (2011) sz. határozata alapján továbbra is a listán szerepeltetik. E keresetben [a felperes] azt állítja, hogy az ellene felhozott bizonyítékokat »vagy munkatársainak kínzásával szerezték meg, vagy azokat az egyiptomi hatóságok gyártották«. [A felperes] tehát nem arra céloz, hogy tudomása van róla, hogy az ellene felhozott bizonyítékokat kínzással szerezték meg, csupán úgy gondolja, hogy e bizonyítékok – a két lehetséges ok valamelyike miatt – nem megbízhatóak.
Az Egyesült Királyság ragaszkodik ahhoz, hogy nincs ok annak feltételezésére, hogy az általa azon döntéskor figyelembe vett információkat, hogy a [felperes nevét] eltávolítsa a listáról, kínzással szerezték volna meg, vagy hogy azokat az egyiptomi hatóságok »gyártották« volna, miként azt [a felperes] állítja.
[A felperesnek] megvan a lehetősége arra, hogy közvetlenül a [Szankcióbizottsághoz] forduljon annak érdekében, hogy kérje törlését a listáról. 2010. június 3‑a óta joga van ahhoz, hogy az adatvédelmi biztoshoz nyújtson be kérelmet a törlés iránt.
Az Egyesült Királyság jelenleg felülvizsgálatot folytat a [felperes] nevének listán való szerepeltetését illetően, és amint ez az eljárás lezárul, ismét meg fogja keresni a Szankcióbizottságot.”
30 2012. január 11‑i levelével a Bizottság tájékoztatta a felperest, hogy ügyének felülvizsgálata még mindig folyamatban van, közölte vele a Szankcióbizottság elnökének 2011. december 15‑i levelében foglalt, fent említett további terhelő bizonyítékokat, és felhívta őt arra, hogy ezzel kapcsolatos észrevételeit 2012. február 1‑jéig terjessze elő.
31 A fellebbező 2012. február 1‑jei levelével benyújtotta észrevételeit a Bizottsághoz.
32 A Törvényszék Hivatalához 2012. május 1‑jén érkezett levelében a felperes megküldte a Törvényszéknek a fenti 30. és 31. pontban említett levelek másolatait.
33 Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (második tanács) a szóbeli szakasz megindításáról döntött.
34 A Törvényszék Hivatalához 2012. szeptember 14‑én érkezett levelében a felperes pervezető intézkedés meghozatala iránti kérelmet terjesztett elő, amely bizonyos kérdéseknek a Bizottságnak való feltételére irányult. E levélhez csatolták a felperes Bizottságnak címzett, 2012. szeptember 13‑i levelét, valamint néhány olyan feloldott minősítésű iratot, amelyet a felperes a UK Security Services‑től (az Egyesült Királyság titkosszolgálataitól) nemrégiben kapott meg.
35 A Törvényszék Hivatalához 2012. szeptember 24‑én érkezett levelében a Bizottság arról tájékoztatta a Törvényszéket, hogy a felperes ügyét illetően egy újabb, 2012. március 21‑én kelt írásos közleményt kapott a Szankcióbizottság elnökétől, amelyet mellékelt az említett levélhez, és jelezte, hogy a New York‑i (Amerikai Egyesült Államok) képviselete által közölt hivatalos információk alapján a felperes ügyének felülvizsgálati eljárását lezárandó 2012. december 23‑án várható határozat. Az említett közleményben többek között a következő szerepel:
„A 2011. december 2‑i és 2011. december 15‑i korábbi leveleimet követően szeretném Önt tájékoztatni arról, hogy a felvételt kérő állam arról tájékoztatta a [Szankció]bizottságot, hogy ellenzi felvételt kérő államkénti kilétének nyilvánosságra hozatalát. Ráadásul ezen állam hatóságai megerősítették azt, hogy »[a felperes] ügyének általuk nemrégiben elvégzett felülvizsgálata szerint arra a megállapításra jutottak, hogy [a felperes] és az Al‑Kaida továbbra is kapcsolatot tart fenn, illetve összeköttetésben van egymással, hiszen a felperes tagja az Al‑Jihad csoportnak, amely kapcsolatban áll az Al‑Kaida szervezetével«.”
36 A Törvényszék a 2012. október 9‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és a tárgyaláson a Törvényszék által feltett kérdésekre adott válaszait, majd az ügyet érdemi tárgyalásra bocsátotta.
37 2013. július 18‑án a Bíróság a C‑584/10. P., C‑593/10. P. és C‑595/10. P. sz., Bizottság és társai kontra Kadi egyesített ügyekben ítéletet hirdetett (a továbbiakban: a Bíróság Kadi II. ügyben hozott ítélete).
A felek kereseti kérelmei
38 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– állapítsa meg, hogy a Bizottság azon mulasztása, hogy nem törölte a nevét a vitatott listáról, jogellenes;
– kötelezze a Bizottságot nevének az említett listáról való törlésére;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére, ideértve a Törvényszék által a költségmentességre tekintettel megelőlegezett költségeket is.
39 A Bizottság, amelyet a Tanács is támogat, azt kéri, hogy a Törvényszék:
– a keresetet mint elfogadhatatlant és/vagy mint megalapozatlant utasítsa el;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
40 A tárgyaláson a felperes lemondott az arra irányuló kereseti kérelmének érvényesítéséről, hogy a Bizottságot kötelezzék nevének a vitatott listáról való törlésére, valamint a pervezető intézkedés meghozatala iránti kérelméről, amelyet a tárgyalási jegyzőkönyvben rögzítettek.
Indokolás
Az elfogadhatóságról
A felek érvei
41 A Bizottság és Tanács elsőként arra hivatkozik, hogy a jelen mulasztás megállapítása iránti kereset lényegében az 1629/2005 rendelet megsemmisítésére irányuló kereset, amelyet nyilvánvalóan elkésve nyújtottak be, és ennélfogva elfogadhatatlan.
42 Egyébként a felperesnek az 1629/2005 rendelet visszavonása elmulasztásának megállapítása iránt benyújtott keresete azért nem elfogadható, mert a rendelet 2005‑ben történt elfogadásakor nem nyújtott be annak megsemmisítése iránt keresetet. Ezáltal a felperes megpróbálta megkerülni az EK 230. cikkben (jelenleg EUMSZ 263. cikkben) meghatározott, megsemmisítés iránti keresetek megindítására vonatkozó határidő lejártáról szóló rendelkezést, ami a klasszikus és állandó ítélkezési gyakorlat értelmében tilos. A Tanács szerint az igazságszolgáltatásnak nem állhat érdekében gyakorlatilag korlátlan határidőt biztosítani az érintetteknek a pénzeszközök befagyasztását elrendelő intézkedések – visszaható hatályú vagy nem visszaható hatályú – esetleges visszavonását eredményező keresetek megindítására.
43 A Bizottság és a Tanács másodszor arra hivatkozik, hogy a jelen kereset mindenképpen elfogadhatatlan, hiszen nem bizonyított, hogy amikor, 2010. március 18‑án, a Bizottságnak az EUMSZ 265. cikk második bekezdése értelmében el kellett volna járnia, az uniós jogra figyelemmel az 1629/2005 rendeletet a felperest érintő részében köteles lett volna visszavonni.
44 Az 1286/2009 rendelettel módosított 881/2002 rendelet nem írt elő valamely érintett személy kérelmére történő eljárási kötelezettséget. A Bizottság az 1286/2009 rendelettel módosított 881/2002 rendelet 7c. cikke (2) bekezdése értelmében csupán arra köteles, hogy közölje az érintettel nevének a vitatott listára történt felvételének indokait, „amint a Szankcióbizottság a kért indokolást megadja”, majd a 881/2002 rendelet 7c. cikke (3) bekezdése értelmében az érintett „észrevétele esetén” felülvizsgálni a határozatát. A Bizottság azon a véleményen van, hogy ő nem köteles felülvizsgálati eljárást indítani azt megelőzően, hogy megkapná a Szankcióbizottság indokolását, és hogy a 881/2002 rendelet 7c. cikke (2) bekezdésében említett szakaszok még nem zárultak le.
45 Márpedig, mivel a jelen esetben a Szankcióbizottság nem küldte meg az indokolást a Bizottságnak a kereset megindításának napjáig, ezen intézmény nem mulaszthatta el a rá háruló intézkedés meghozatalát.
46 Ezt követően a felperes számára megfelelően biztosították az 1286/2009 rendelettel módosított 881/2002 rendelet szerinti eljárási garanciákat, és a listára való felvételének felülvizsgálata még mindig folyamatban van.
47 A Tanács és a Bizottság harmadszor arra hivatkozik, hogy a jelen kereset elfogadhatatlanként történő elutasítása nem fosztja meg a felperest attól a lehetőségtől, hogy közigazgatási pert vagy keresetet indítson pénzeszközeinek befagyasztása ellen.
48 E tekintetben ezen intézmények elsőként kifejtik, hogy a Szankcióbizottság listájára felvett személyek és szervezetek jogait és védelmét az 1286/2009 rendelettel módosított 881/2002 rendelet biztosítja. Az 1286/2009 rendelettel módosított 881/2002 rendelet 7c. cikke értelmében azok a személyek, akiket 2008. szeptember 3. előtt vettek fel a vitatott listára, és azon továbbra is szerepelnek, kérelmezhetik a Bizottságtól azon indokok velük való közlését, amelyek miatt a listára való felvételükre sor került, és a Bizottság köteles velük közölni a Szankcióbizottságtól megkapott indokolást, számukra lehetőséget biztosítva arra, hogy azzal kapcsolatban kifejthessék álláspontjukat. A Bizottság tehát köteles felülvizsgálni az érintettek pénzeszközeinek befagyasztását elrendelő határozatát, és az a határozat, amelyet e felülvizsgálat eredményeként meghoz, az EUMSZ 263. cikk értelmében vett joghatással járó jogi aktusnak minősül, amely az Unió Bírósága előtt keresettel megtámadható.
49 A jelen esetben a Szankcióbizottság által 2010. szeptember 7‑én elkészített indokolást a felperessel 2010. szeptember 10‑én közölték, a Bizottság pedig észrevételeinek 2010. december 10‑éig történő megtételére hívta fel őt. Az említett észrevételeket ezt követően a Bizottság közölte a Szankcióbizottsággal.
50 Egyébként, mégha a Törvényszék helyt is adna a jelen keresetnek, a jogvita érdemi kimenetele, a felperes pénzeszközeinek befagyasztását illetően, a jelenleg folyamatban lévő közigazgatási felülvizsgálati eljárás eredményétől függ.
51 A Tanács és a Bizottság másodszor a Biztonsági Tanács 1904. (2009). sz. határozatával létrehozott adatvédelmi biztosi hivatalhoz való fordulás nyújtotta jogorvoslati lehetőségekre hivatkozik.
52 A felperes vitatja ezen érvelést, és azt állítja, hogy a jelen mulasztás megállapítása iránti kereset elfogadható.
A Törvényszék álláspontja
53 A Bizottság és a Tanács által elsőként előadott érvet illetően először is hangsúlyozni kell, hogy a jelen kereset célja kizárólag „annak megállapítása, hogy a Bizottság azon mulasztása, hogy nem törölte [a felperes] nevét a vitatott listáról, jogellenes”, és e kereset nem irányul semmilyen jogi aktus megsemmisítésére. Az ilyen kereset tehát formális szempontból úgy tekinthető, mint az EUMSZ 265. cikk szerinti intézményi mulasztás megállapítása iránti kereset, és nem úgy, mint az EUMSZ 263. cikk szerinti megsemmisítés iránti kereset.
54 Természetesen, miként a Bizottság és a Tanács arra helyesen emlékeztet, a felperes nem kerülheti meg a valamely intézmény jogi aktusa elleni, EUMSZ 263. cikk szerinti megsemmisítés iránti kereset benyújtására vonatkozó határidő lejártára vonatkozó rendelkezést, az említett jogi aktus megsemmisítésének vagy visszavonásának ezen intézmény által történt elutasításával szemben indított, EUMSZ 265. cikk szerinti mulasztás megállapítása iránti kereset „eljárási trükkjével” (a Bíróság 21/61–26/61. sz., Meroni és társai kontra ESZAK Főhatóság egyesített ügyekben 1962. április 6‑án hozott ítéletének [EBHT 1962., 143. o.] 155. pontja).
55 Közelebbről tehát, nem elegendő azt állítani, hogy valamely jogi aktust az EUM‑Szerződés megsértésével hoztak meg, hiszen az EUMSZ, különösen annak 263. cikke, más lehetőségekről is rendelkezik, amelyek segítségével valamely, állítólagosan jogellenes uniós jogi aktus megtámadható és akár – a megfelelő minőségben eljáró fél kérelmére – megsemmisíthető. Annak megengedése, hogy az érintettek kérhetik azt az intézményt, amelytől a jogi aktus származik, annak visszavonására, és az említett intézmény hallgatása esetén az ügyet jogellenes intézményi mulasztás jogcímén az Unió Bírósága elé vihetik, azt jelentené, hogy az érintettek számára egy olyan párhuzamos jogorvoslati lehetőséget biztosítanánk az EUMSZ 263. cikkben szereplővel, amelyre nem vonatkoznának a Szerződésben előírt feltételek. Következésképpen az ilyen kereset nem felel meg az EUMSZ 265. cikk követelményeinek, és ennélfogva azt elfogadhatatlannak kell minősíteni (a Bíróság 10/68. és 18/68. sz., Eridania és társai kontra Bizottság ügyben 1969. december 10‑én hozott ítéletének [EBHT 1969., 459. o.] 16–18. pontja).
56 Márpedig a jelen esetben a felperes pénzeszközeinek befagyasztását eredetileg elrendelő 1629/2005 rendelet ellen irányuló megsemmisítés iránti kereset benyújtására vonatkozó határidő 2005. december 30‑án lejárt, és épp e rendelet visszavonásának Bizottság általi megtagadása képezi a jelen kereset szerinti állítólagos mulasztást.
57 Sőt mi több, a felperes az 1629/2005 rendelettel módosított 881/2002 rendelet megsemmisítése iránt, a Törvényszék Hivatalához 2005. december 23‑án érkezett keresetlevél másolatával korábban már keresetet indított. E kereset eredeti példánya, a felperest képviselő ügyvédi iroda tapasztalatlan, fiatal titkárnőjének és a karácsonyi időszaknak betudható hibája miatt azonban csak 2006. január 6‑án érkezett meg a Törvényszék Hivatalához, és azt a Törvényszék, mint elkésettség okából nyilvánvalóan elfogadhatatlant, a fent hivatkozott Yusef kontra Tanács ügyben hozott végzéssel elutasította.
58 Ennek alapján, tisztán szubjektív szempontból, ez utóbbi körülmény inkább olyan jellegű, amely arra utal, hogy a felperes a jelen mulasztás megállapítása iránti keresettel nem a megsemmisítés iránti keresetre vonatkozó határidő lejártára vonatkozó rendelkezést szeretné megkerülni, hiszen 2009. március 7‑éig, azaz e kereset elfogadhatatlanként történt elutasítása óta közel három évig egyáltalán nem kereste a kapcsolatot a Bizottsággal.
59 Valójában az 1629/2005 rendelet elfogadása és az e rendelet megsemmisítése iránti kereset elfogadhatatlanként történt elutasítása óta felmerült új elemek azok, amelyek miatt, miként azt alább kifejtük, a felperes úgy döntött, hogy először – 2009. március 7‑én – hozzáférést kér a Bizottság által a pénzeszközeinek befagyasztása indokaként felhasznált dokumentumokhoz (lásd a fenti 5. pontot), majd másodszor – 2010. március 18‑án – kéri a Bizottságot nevének a vitatott listáról való törlésére (lásd a fenti 9. pontot), harmadszor pedig – 2010. július 23‑án – , mivel a Bizottság e kérelmet illetően az EUMSZ 265. cikkben említett két hónapos határidőn belül nem foglalt állást, benyújtja a jelen mulasztás megállapítása iránti keresetet.
60 Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat szerint új érdemi ténybeli elemek megléte indokolhatja a valamely olyan határozat felülvizsgálatára irányuló kérelem benyújtását, amelyet a rendelkezésre álló határidőkön belül nem támadtak meg (a Bíróság 127/84. sz., Esly kontra Bizottság ügyben 1985. május 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1985., 1437. o.] 10. pontja és a 161/87. sz., Muysers és Tülp kontra Számvevőszék ügyben 1988. június 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1988., 3037. o.] 11. pontja; a Törvényszék T‑16/97. sz., Chauvin kontra Bizottság ügyben 1997. július 11‑én hozott végzésének [EBHT‑KSZ 1997., I‑A‑237. o. és II‑681. o.] 37. pontja).
61 Ebben az összefüggésben figyelemmel kell lenni a jelen ügy tárgyát képező jogi aktus sajátos időbeli dimenziójára is, amely azt megkülönbözteti a többi olyan jogi aktustól, amely a fenti 54. pontban idézett ítélkezési gyakorlat alapját képezte.
62 A végleges joghatással járó ilyen aktusoktól eltérően, a 881/2002 rendelet szerinti pénzeszközök befagyasztására irányuló intézkedés ugyanis megelőző jellegű biztosítási intézkedésnek minősül, amely elvileg nem fosztja meg az érintetteket a tulajdonuktól (a Bíróság Kadi I. ügyben hozott ítéletének 358. pontja). Az ilyen intézkedés érvényessége tehát mindig a meghozatalának alapját képező ténybeli és jogi körülmények további fennállásának, valamint – a hozzá fűződő cél elérésére tekintettel – az intézkedés fenntartása szükségességének függvénye.
63 A pénzeszközök befagyasztására irányuló intézkedés e fogalmánál fogva átmeneti jellege az, ami jelen esetben a fenti 54. pontban idézett bírói megoldás alkalmazhatatlanságát indokolja. Ellentétben a céljuk szerint végleges joghatással járó jogi aktusokkal, a 881/2002 rendelet szerinti pénzeszközök befagyasztására irányuló intézkedések bármikor felülvizsgálat tárgyát képezhetik, arra való figyelemmel, hogy fenntartásuk továbbra is indokolt‑e, és a Bizottság attól való tartózkodása, hogy e kérelemnek helyt adjon, mulasztás megállapítása iránti kereset tárgya lehet.
64 E tekintetben hangsúlyozni kell, miként azt a Bíróság a Kadi I. ügyben hozott ítéletének 365. pontjában tette, hogy a Biztonsági Tanács határozatai, amelyek végrehajtására a 881/2002 rendelet irányul, az általuk meghozott intézkedések általános rendszerének időszakos felülvizsgálatára irányuló mechanizmusról, valamint arról az eljárásról rendelkeznek, amely lehetővé teszi az érintettek számára, hogy ügyükkel felülvizsgálat céljából „bármikor” a Szankcióbizottsághoz forduljanak (lásd még a fenti 13. pontot).
65 Végül hozzá kell tenni, hogy az alperes és a beavatkozó intézmény érvelése elfogadásának az lenne a következménye, hogy ha egyszer lejár a pénzeszközök befagyasztására irányuló intézkedés megsemmisítése iránti keresetre vonatkozó határidő, a Bizottság olyan túlzott hatáskörre tenne szert, amelynek alapján határozatlan időre befagyaszthatná valamely személy pénzeszközeit, mindenféle bírósági ellenőrzés nélkül, bárhogy is alakulnának vagy szűnnének meg azok a körülmények, amelyek eredetileg ezen intézkedés elfogadását indokolták (lásd analógia útján a Törvényszék T‑341/07. sz., Sison kontra Tanács ügyben 2009. szeptember 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑3625. o.] 116. pontját).
66 Végezetül, Roemer főtanácsnok a fent hivatkozott Eridania és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletre vonatkozó indítványában ([EBHT 1969., 484. o.] 494. o.) korábban kifejtette azon álláspontját, miszerint az a felperes, aki hagyja eltelni a valamely jogi aktus megsemmisítése iránti kereset benyújtására meghatározott határidőt, nem kérheti annak „megsemmisítését” az EUMSZ 265. cikk szerinti eljárás keretében, „kivéve, ha bizonyítja, hogy időközben új tények merültek fel”. Ugyanígy a fent hivatkozott Eridania és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 16. pontjában szereplő pontos megfogalmazás is arra utal, hogy az Eridania pernyertes lehetett volna, ha bizonyítani tudta volna azt, hogy a Bizottságot jogi kötelezettség terhelte a megtámadott határozatok visszavonására vonatkozóan, például a Roemer főtanácsnok által említett, új tények felmerülése miatt.
67 A jelen esetben a felperes által tett eljárásjogi lépés tehát, amely éppen bizonyos új tényekre való hivatkozáson alapul, teljes mértékben összeegyeztethető azzal a „klasszikus és állandó” ítélkezési gyakorlattal, amelyre a Bizottság és a Tanács vele szemben hivatkozik.
68 Sőt mi több, az eljárásra való felkérés időpontjában (2010. március 18.) hatályos szabályozás, nevezetesen a 881/2002 rendeletnek a rendeletet 2009. december 26‑i hatállyal módosító 1286/2009 rendelettel módosított változatának 7c. cikke, azt kifejezetten megengedi. Egyrészről ugyanis e rendelkezés az első három bekezdésében egy olyan felülvizsgálati eljárásról rendelkezik, amely kifejezetten azokra a személyekre vonatkozik, akiknek a nevét a felpereshez hasonlóan 2008. szeptember 3‑a előtt (azaz a Bíróság Kadi I. ügyben hozott ítéletének kihirdetése előtt) vették fel a vitatott listára. E személyek kérhetik a Bizottságtól, hogy közölje velük a vitatott listára történt felvételük alapját képező indokokat, majd erre vonatkozóan észrevételeket terjeszthetnek elő, és a Bizottság ezt követően, ezen észrevételekre figyelemmel, köteles felülvizsgálni a kérdéses listára való felvételüket elrendelő határozatát. Másrészről az említett rendelkezés a (4) bekezdésében úgy rendelkezik, hogy a felülvizsgálati eljárás lehetősége a vitatott listára felvett valamennyi olyan személyt megillet, aki „új érdemi bizonyítékok alapján”, ismételten törlés iránti kérelmet terjeszt elő. A mulasztás megállapítása iránti kereset lehetősége az EUMSZ 265. cikk ítélkezési gyakorlat szerinti értelmezése alapján tehát valamennyi olyan esetben rendelkezésre áll, amikor a Bizottság elmulasztotta lefolytatni a 881/2002 rendelet 7c. cikkében említett felülvizsgálati eljárást.
69 A jelen esetben a felperes által a Bizottságnak címzett, 2010. március 18‑i levélben konkrétan megnevezett új ténybeli elemek kétféle jellegűek, egyrészt a Bíróság Kadi I. ügyben hozott ítéletének 2008. szeptember 3‑án történt kihirdetése, amely ítélet megállapította azokat az alaki és anyagi feltételeket, amelyek esetén a pénzeszközök befagyasztását elrendelő intézkedés meghozható, valamint azokat az eljárási garanciákat, amelyeket az érintett számára biztosítottak; másrészt az a körülmény, hogy az Egyesült Királyság kormánya, miután a nemzeti eljárás keretében megvizsgálta azokat a bizonyítékokat, amelyeken a Szankcióbizottság listájára való felvétele alapult, 2009 júniusa táján arra a következtetésre jutott, hogy már nem álltak fenn vele szemben azok a feltételek, amelyek a felvételét indokolták, és kinyilvánította azon szándékát, hogy az említett bizottsághoz fog fordulni nevének az említett listáról való törlése iránt (lásd a fenti 7. és 9. pontot).
70 Ami a brit hatóságok felperesnek igazat adó állásfoglalását illeti, az az FCO – e minisztérium nevében nyilatkozattételre felhatalmazott – szankciócsoport‑vezetőjének a High Court előtt 2009. június 19‑én tanúként tett nyilatkozatából derül ki (lásd a fenti 7. pontot). Ez vitathatatlanul új elemet képez, hiszen az Egyesült Királyság eredetileg nem ellenezte a felperes pénzeszközeinek befagyasztását, amelyet a Szankcióbizottság a 2005. szeptember 29‑i határozatával rendelt el (lásd a fenti 1. pontot). A Szankcióbizottság akkoriban hatályos belső működési szabályai szerint ugyanis a pénzeszközök befagyasztását elrendelő intézkedések elfogadására konszenzussal, tehát egyhangúlag került sor. Az Egyesült Királyság, mint a Biztonsági Tanács, illetve ipso facto a Szankcióbizottság állandó tagja tehát szükségképpen egyetértését adta a felperes pénzeszközeinek 2005 szeptemberében elrendelt befagyasztásához, majd álláspontját 2009‑ben átértékelte. A felperes azt állítja, hogy erről a fordulatról szintén 2009 júniusában szerzett tudomást, a High Court előtti eljárás során, amit az ügyiratok is alátámasztani látszanak, és amit egyébként a Bizottság sem vitat. Ezen új elem érdeminek is minősíthető, már csak e tagállamnak – amely ráadásul az érintett tartózkodási helye szerinti állam – a Biztonsági Tanács állandó tagjaként betöltött jogállására való tekintettel is.
71 Ami a Bíróság Kadi I. ügyben hozott ítéletét illeti, igaz, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az Unió Bírósága által a megsemmisítésre irányuló bírósági eljárások keretében hozott ítéletek joghatásai a feleken kívül csak a megsemmisített jogi aktussal közvetlenül érintett személyeket érintik, és az ilyen ítéletek csupán e személyek tekintetében minősülhetnek új tényeknek (a Bíróság 43/64. sz., Müller kontra EGK, EAK és ESZAK Tanács ügyben 1965. június 17‑én hozott ítélete [EBHT 1965., 499. o.], 515. o.; 52/64. sz., Pfloeschner kontra Bizottság ügyben 1965. december 14‑én hozott ítélete [EBHT 1965., 1211. o.], 1219. o., 125/87. sz., Brown kontra Bíróság ügyben 1988. március 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1988., 1619. o.] 13. pontja; a Törvényszék T‑131/95. sz., Progoulis kontra Bizottság ügyben 1995. december 15‑én hozott végzésének [EBHT‑KSZ 1999., I‑A‑297. o. és II‑907. o.] 41. pontja).
72 A jelen esetben mindenesetre nem csupán a Bíróság Kadi I. ügyben hozott ítéletét kell figyelembe venni, hanem azt a hozzáállásbeli és eljárásbeli változást is, amelyet ezen ítélet a Bizottságnál eredményezett, és amely önmagában véve is új és érdemi tényt képez. Ezen ítélet kihirdetéséig ugyanis a Bizottság egyrészt úgy vélte, hogy őt szigorúan kötik a Szankcióbizottság határozatai, és nincs önálló mérlegelési jogköre, másrészt úgy, hogy a védelemhez való jog szokásos garanciái a pénzeszközök befagyasztásának a 881/2002 rendelet alapján történő elrendelése vagy vitatása keretében nem alkalmazhatók. E szempontot egyébként a Törvényszék a T‑315/01. sz., Kadi kontra Tanács és Bizottság ügyben 2005. szeptember 21‑én hozott ítéletében (EBHT 2005., II‑3649. o.) (a továbbiakban: a Törvényszék Kadi I. ügyben hozott ítélete) érvényesnek minősítette. Viszont rögtön a Bíróság Kadi I. ügyben hozott azon ítéletének kihirdetése után, amely hatályon kívül helyezte a Törvényszék Kadi I. ügyben hozott ítéletét, pontosan az ezen ítéletnek való megfelelés érdekében, miként azt az EUMSZ 266. cikk előírja, a Bizottság radikálisan megváltoztatta a hozzáállását, és késznek mutatkozott a 881/2002 rendelet szerinti valamennyi egyéb pénzeszköz‑befagyasztási ügynek az általa – ha nem is saját kezdeményezésre, de legalább az érintettek kifejezett kérelmére – történő felülvizsgálatára.
73 Ebben az összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy a Prelex adatbázis szerint, a Bizottság által előterjesztett, arra vonatkozó javaslatot, hogy a Tanács fogadjon el rendeletet a 881/2002 rendelet módosítására annak érdekében, hogy eleget tegyen a Bíróság Kadi I. ügyben hozott ítéletének, hivatalosan 2009. április 22‑e után fogadták el (lásd többek között a (4), (5) és (8) preambulumbekezdését, és a többek között a 881/2002 rendeletnek a 7c. cikkel, és 7a. cikk (3) bekezdésével történő kiegészítéséről szóló 1. cikkét).
74 Természetesen ezek az új rendelkezések, a jogalkotási eljárás során módosított formában, csak a Tanács által történt hivatalos elfogadásukat, illetve hatálybalépésüket követően emelkedtek törvényerőre, hatálybalépésük időpontja pedig Az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2009. december 23‑án történt közzétételüket követő harmadik nap volt. Ugyanakkor nem vitás, hogy e rendelkezések is azon tény elismerését tükrözik a Bizottság részéről, hogy a vitatott listára a Bíróság Kadi I. ügyben hozott ítéletének kihirdetése előtt felvett személyeket alapvető jogaik figyelmen kívül hagyásával vették fel e listára, és főleg azon új elhatározását, hogy ezt a helyzetet a jövőre nézve orvosolni fogja. A Törvényszék úgy véli, hogy itt valóban új és érdemi elemekről van szó azokhoz képest, amelyek a Bíróság Kadi I. ügyben hozott ítéletét megelőzően a vitatott listára felvett személyek helyzetét jellemezték.
75 Az előbbiek egészére figyelemmel a Bizottság és a Tanács fő érvét, mint megalapozatlant, el kell utasítani (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑102/09. sz., Elosta kontra Bizottság ügyben 2011. szeptember 1‑jén hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 39. pontját).
76 Ami a Bizottság és a Tanács másodikként előterjesztett érvét illeti, amely az eljárásra vonatkozó kötelezettség hiányán alapul, az nem a kereset elfogadhatóságával, hanem annak érdemi részével kapcsolatos. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az intézményi mulasztás megállapítása iránti kérelem megalapozottágáról való határozathozatal érdekében kell vizsgálni azt, hogy a Bizottságnak az EUMSZ 265. cikk értelmében vett felkérése idején terhelte‑e eljárási kötelezettség az intézményt (lásd a Törvényszék T‑400/04. és T‑402/04–T‑404/04. sz., Arch Chemicals és Arch Timber Protection kontra Bizottság ügyben 2011. szeptember 20‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 57. pontját, és T‑442/07. sz., Ryanair kontra Bizottság ügyben 2011. szeptember 29‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 27. és 28. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
77 Végül a Bizottság és a Tanács által harmadikként előterjesztett érv, amely az uniós jog szerinti olyan egyéb jogorvoslati lehetőségek meglétén alapul, mint akár a Szankcióbizottság adatvédelmi biztosához való fordulás lehetősége, a jelen kereset elfogadhatóságának vizsgálata szempontjából irreleváns. Ez utóbbi ugyanis nem az uniós jog vagy más olyan jogrendszerek szerinti egyéb jogorvoslati lehetőségek hiányától függ, amelyek a felperes számára lehetővé teszik a pénzeszközei befagyasztását fenntartó intézkedés megtámadását.
78 A fentiek egészéből következik, hogy a Bizottság elfogadhatatlanságra vonatkozó kifogását el kell utasítani.
Az ügy érdeméről
A felek érvei
79 Keresetének alátámasztásaként a felperes alaki szempontból három jogalapra hivatkozik. Az első a vitatott listára való névfelvétel okát képező indokok Bizottság általi független felülvizsgálatának elmulasztásán alapul. A második az alapvető jogainak megsértésén alapul. A harmadik a nevének az említett listán való fenntartásának „irracionális mivoltán” alapul.
80 Első jogalapjával a felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság magától is köteles értékelni valamely személy nevének a vitatott listára való felvételének alapját képező tényezőket, annak biztosítása érdekében, hogy e felvétel valóban indokolt legyen. Márpedig a Bizottság nyilvánvalóan nem tartotta be e kötelezettségét, még a Bíróság Kadi I. ügyben hozott ítéletének kihirdetését követően sem.
81 A Bizottság erre adott ellenérve az, hogy az első jogalap nem az állítólagos mulasztásra vonatkozik, hanem inkább az őt terhelő azon kötelezettségre, hogy megvizsgálja az érintett nevének a vitatott listára való felvételének indokait, a Bíróság Kadi I. ügyben hozott ítéletét követően elfogadott 1286/2009 rendelettel módosított 881/2002 rendeletnek megfelelően. Szerinte az ilyen jogalap csak megsemmisítés iránti kereset esetén lehetne eredményes. Egyébként szerinte a felperes, azon állításával, hogy a Bizottság elmulasztotta az ügyének felülvizsgálatát, nem bizonyította, hogy ezen intézményt nevének a vitatott listáról való törlésére vonatkozóan bármiféle kötelezettség terhelte volna.
82 Második jogalapjával a felperes azt állítja, hogy a nevének a vitatott listára történt felvételét alátámasztó indokok vele való közlése, valamint az ellene felhozott bizonyítékok hiányában, az ő alapvető jogait – különösen a védelemhez való jogát, a hatékony bírósági jogorvoslathoz való jogát és a tulajdonhoz való jogát – éppúgy megsértették, mint a Bíróság Kadi I. ügyben hozott ítéletének és a Törvényszék T‑318/01. sz., Othman kontra Tanács és Bizottság ügyben 2009. június 11‑én hozott ítéletének (EBHT 2009., II‑1627. o.) alapjául szolgáló ügyek felpereseinek alapvető jogait. Amennyiben ezen indokok közlését esetleg nemzetbiztonsági okok akadályozták, a felperes hivatkozik az Emberi Jogok Európai Bírósága 2009. február 19‑i ítéletére (lásd az EJEB 3455/05. sz., A. és társai kontra Egyesült Királyság [GC] ügyben hozott ítéletnek [EJEB 2009.] 220. pontját).
83 A Bizottság ezzel kapcsolatos ellenérve az, hogy a Bíróság Kadi I. ügyben hozott ítéletéből a felperes nevének a vitatott listáról való törlésére vonatkozóan semmiféle kötelezettség nem vezethető le. Még ha elismerésre is kerül, hogy a Bizottság az említett ítélet kihirdetése után köteles lett volna eljárni a felperes ügyében, e kötelezettség szerinte akkor sem a nevének az említett listáról való egyszerű törléséből állt volna, hanem a megfelelő jogi garanciák biztosításából. Márpedig a Bizottság e kötelezettségét teljesítette azzal, hogy javaslatot terjesztett elő a Tanács számára az 1286/2009 rendelet elfogadására, amelynek elfogadása esetén a felperest az e rendeletben meghatározott garanciák illeték volna meg. A felperes ugyanis szerinte megkapta a nevének a vitatott listára való felvételének indokolását, azzal kapcsolatban észrevételeket tehetett, és neve felvételének felülvizsgálata folyamatban van.
84 Harmadik jogalapjával a felperes arra hivatkozik, hogy nevének a vitatott listán való fenntartása irracionális, legalábbis annyiban, hogy semmilyen bizonyíték nem enged arra következtetni, hogy neve felvételének a 881/2002 rendelet által megkövetelt feltételei teljesülnének, sőt, épp ellenkezőleg, az FCO úgy véli, hogy a felperes tekintetében már nem állnak fenn ezek a feltételek.
85 A Bizottság ezzel kapcsolatos ellenérve az, hogy önmagában az az egyszerű állítás, hogy a felperes nevének a vitatott listán való fenntartása „irracionális”, nem képezheti számára alapját olyan kötelezettségnek, hogy azt onnan távolítsa el. A Bizottság egyebekben emlékeztet arra, hogy a 881/2002 rendelet 7c. cikkében meghatározott felülvizsgálati eljárás jelenleg is folyamatban van.
A Törvényszék álláspontja
86 A jelen ítélet szempontjából nem szükséges a három jogalapot külön‑külön vizsgálni, hiszen az azokat alátámasztó közös érvek teljes egészében azon alapulnak, hogy a Bizottság mindvégig figyelmen kívül hagyta a Bíróság Kadi I. ügyben hozott ítéletében kimondott elveket.
87 E tekintetben emlékeztetni kell arra az állandó ítélkezési gyakorlatra, amely szerint az intézményi mulasztás megállapítása iránti kérelem megalapozottágáról való határozathozatal érdekében meg kell vizsgálni azt, hogy a Bizottságnak az EUMSZ 265. cikk értelmében vett felkérése idején, azaz a jelen esetben 2010. március 18‑án, terhelte‑e eljárási kötelezettség az intézményt (lásd a fent hivatkozott Ryanair kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 28. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
88 Ebben az időpontban a Bizottság olyan személy kérelmére történő eljárására vonatkozó feltételekre, akinek a pénzeszközeit 2008. szeptember 3‑a előtt fagyasztották be, és aki a vitatott listáról való törlését kérte, egyrészt az 1286/2009 rendelettel módosított 881/2002 rendelet 2009. december 26‑étől hatályos 7c. cikke, másrészt a Bíróság Kadi I. ügyben hozott ítéletében kimondott ítélkezési elvek voltak irányadók.
89 Az 1286/2009 rendelettel módosított 881/2002 rendelet 7c. cikke értelmében:
„(1) Azon személyek, szervezetek, testületek vagy csoportok, amelyeket 2008. szeptember 3. előtt vettek fel [a vitatott listára] és továbbra is szerepelnek a jegyzékben, kérelmezhetik a Bizottságnál a határozat indokolását. […]
(2) Amint a Szankcióbizottság a kért indokolást megadja, a Bizottság ismerteti azt az érintett személlyel, szervezettel, testülettel vagy csoporttal, lehetővé téve számára álláspontjának kifejtését a határozatra vonatkozóan.
(3) Észrevételek esetén a Bizottság azok fényében és a 7b. cikk (2) bekezdésében említett eljárásnak megfelelően felülvizsgálja az érintett személynek, szervezetnek, testületnek vagy csoportnak [a vitatott listára] való felvételére vonatkozó határozatot. Az említett észrevételeket továbbítani kell a Szankcióbizottságnak. A Bizottság tájékoztatja az érintett személyt, szervezetet, testületet vagy csoportot felülvizsgálata eredményéről. A felülvizsgálat eredményét szintén továbbítani kell a Szankcióbizottságnak.
(4) Új, érdemi bizonyítékon alapuló, valamely személynek, szervezetnek, testületnek vagy csoportnak [a vitatott listáról] való törlésére irányuló kérelem esetén a Bizottság további felülvizsgálatot folytat a (3) bekezdéssel összhangban és a 7b. cikk (2) bekezdésében említett eljárásnak megfelelően.”
90 Ami a Bíróság Kadi I. ügyben hozott ítéletét illeti, abból – különösen annak 348. és 349. pontjából – az következik, hogy amikor az érintett uniós intézmény úgy dönt, hogy a 881/2002 rendelet alapján befagyasztja valamely személy pénzeszközeit, az érintett védelemhez való jogainak – különösen a meghallgatáshoz való jogának és a hatékony bírósági jogorvoslathoz való jogának – tiszteletben tartása érdekében köteles közölni vele az ellene felhozott bizonyítékokat, illetve jogot biztosítani a számára arra, hogy ezen intézkedés meghozatalát követően arról ésszerű határidőn belül tudomást szerezzen, és lehetőséget adni számára arra, hogy azzal kapcsolatban megfelelő módon kifejthesse álláspontját.
91 Egyébként a Bíróság Kadi I. ügyben hozott ítéletének általános logikájából, illetve még inkább a Törvényszék Kadi II. ügyben hozott ítéletéből (171. és 172. pont), amelyet a Bíróság Kadi II. ügyben hozott ítélete sem vont kétségbe, az következik, hogy a Bizottságnak, akit szigorú értelemben véve a Szankcióbizottság megállapításai távolról sem kötnek, épp ellenkezőleg, az érintett által előterjesztett észrevételekre figyelemmel azokat vitatnia kell, különben az érintett védelemhez való jogát csupán formális és látszólagos jelleggel tartanák tiszteletben.
92 A Kadi II. ügyben hozott ítéletében (114–116. pont) a Bíróság megerősítette, hogy amikor az érintett személy az indokolás tárgyában észrevételeket tesz, az Unió illetékes hatósága köteles az állítólagos indokok megalapozottságának gondos és pártatlan vizsgálatára ezen észrevételek, valamint az ezekhez csatolt esetleges mentő bizonyítékok fényében. E tekintetben e hatóságnak kell értékelnie azt – tekintettel különösen ezen esetleges észrevételek tartalmára –, hogy szükséges‑e a Szankcióbizottság és – utóbbin keresztül – azon ENSZ‑tag együttműködését kérni, amely az érintett személynek az említett bizottság listájára történő felvételét javasolta, annak érdekében, hogy – a megfelelő együttműködési formák keretében, amelyeknek az EUMSZ 220. cikk (1) bekezdése alapján kell fennállnia az Unió kapcsolataiban az Egyesült Nemzetek szerveivel a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem területén – megszerezze azon bizalmas vagy nem bizalmas információkat vagy bizonyítékokat, amelyek lehetővé teszik számára a gondos és pártatlan vizsgálat e kötelezettségének teljesítését. Végül, annak megkövetelése nélkül, hogy részletesen válaszolni kelljen az érintett személy által előterjesztett észrevételekre, az EUMSZ 296. cikkben előírt indokolási kötelezettség minden körülmények között – beleértve azt is, amikor az uniós jogi aktus indokolása megfelel valamely nemzetközi fórum által megfogalmazott indokoknak – magában foglalja azt, hogy ezen indokolás meghatározza azon egyedi, különös és konkrét okokat, amelyek alapján az illetékes hatóságok úgy vélik, hogy az érintett személlyel szemben korlátozó intézkedéseket kell hozni.
93 Ugyanezen Kadi II. ügyben hozott ítéletben (135. pont) a Bíróság ebből az elemzésből azt a következtetést vonta le, hogy a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog tiszteletben tartása megköveteli egyrészt az Unió illetékes hatóságától, hogy közölje az érintett személlyel a Szankcióbizottság által szolgáltatott azon indokolást, amelyen az említett személy nevének a vitatott listára történő felvételéről vagy azon való fenntartásáról szóló határozat alapul, valamint hogy lehetővé tegye számára az ezzel kapcsolatos észrevételei érdemi ismertetését, és hogy – gondosan és pártatlanul – megvizsgálja az állítólagos indokok megalapozottságát az e személy által megfogalmazott észrevételek és szolgáltatott esetleges mentő bizonyítékok fényében.
94 A jelen esetben nem vitás, hogy a felperes számára ezen elvek és garanciák egyikét sem biztosították, sem az 1629/2005 rendelet elfogadása keretében, sem a Bíróság Kadi I. ügyben hozott ítéletének kihirdetése után, egészen addig a két időpontig, amikor is a felperes először hozzáférést kért a Bizottság által annak indokolása érdekében felhasznált dokumentumokhoz, hogy nevét felvették a vitatott listára, majd amikor felkérte ezen intézményt nevének az említett listáról való törlésére.
95 Közelebbről a Bizottság 2009. április 23‑i leveléből, amely későbbi keltezésű, mint a Bíróság Kadi I. ügyben hozott ítéletének kihirdetése, az derül ki, hogy a Bizottság az 1629/2005 rendelet elfogadásakor mindössze a Szankcióbizottság egy indokolást egyáltalán nem tartalmazó sajtóközleményére támaszkodott. A Bizottság 2010. augusztus 31‑ét megelőzően, amikor is megkapta a Szankcióbizottságtól az indokolást, nem kapott semmilyen más, releváns dokumentumot.
96 A Bizottságnak, ezzel szemben – ezen eljárási és az ügy érdemére kiható szabálytalanságok orvoslására tekintettel – valójában kötelessége lett volna eljárnia a felperes ügyében, legalább a Bíróság Kadi I. ügyben hozott ítéletének kihirdetése után, vagy még a felperes 2009. március 7‑i levelére reagálva, illetve legkésőbb a felperes 2010. március 18‑i felkérésére válaszolva.
97 Ez annál is inkább így van, mivel a felperes olyan új és lényeges bizonyítékokat szolgáltatott, amelyeket a Bizottságnak legalább meg kellett volna vizsgálnia annak értékelése céljából, hogy azok nem képeznek‑e olyan körülménybeli változást, amely adott esetben indokolttá teheti az 1629/2005 rendelet vele szemben történő, visszaható hatály nélküli visszavonását.
98 Ebből következik, hogy még ha a Bizottság úgy is vélte, hogy a felperessel szembeni, az 1629/2005 rendelettel módosított 881/2002 rendeletben foglalt korlátozó intézkedések fenntartása, az ügy érdemét tekintve, továbbra is indokolt, figyelemmel az érintettnek az ügyiratokból kikövetkeztethető személyes körülményeire, ideértve a tudomására hozott új ténybeli elemeket is, mindenképpen köteles lett volna a lehető legrövidebb időn belül orvosolni az 1629/2005 rendelet elfogadásakor követett eljárás során alkalmazandó elvek nyilvánvaló megsértését, miután megállapításra került, hogy e jogsértés lényegében azonos a Bíróság és a Törvényszék által a Kadi I., illetve Kadi II. ügyben meghatározott, ugyanezen elvek megsértésével (lásd ebben az értelemben a Bíróság Kadi I. ügyben hozott ítéletének 373–376. pontját).
99 Mivel nem vitás, hogy a Bizottság semmiféle érdemi és megfelelő válaszlépést nem tett a felperes 2010. március 18‑i levelére, amelyben a felperes – különösen a Bíróság Kadi I. ügyben hozott ítéletére való hivatkozással – ezen elvek tiszteletben tartását kérte tőle, azt kell megállapítani, hogy a Bizottság ebben a tekintetben 2010. május 18‑áig, vagyis az említett levélben foglalt felkéréstől számított két hónapos határidő lejártáig, nem pótolta a mulasztását.
100 Jóllehet a Bizottság később, 2010. szeptember 10‑én, közölte a felperessel a Szankcióbizottságtól megkapott, 2010. augusztus 31‑én kelt indokolást, és felhívta őt az azzal kapcsolatos észrevételeinek megtételére, majd az említett észrevételeket 2010. decemberében megküldte a Szankcióbizottságnak, megindítva a felperes nevének az 1286/2009 rendelettel módosított 881/2002 rendeletben szereplő, vitatott listára való felvételét elrendelő határozatának felülvizsgálatára irányuló eljárást, azt kell megállapítani, hogy az említett mulasztást a szóbeli szakasz lezárásáig nem pótolta, hiszen egészen addig nem orvosolta megfelelő módon a felülvizsgálati eljárás keretében elkövetett, a fenti 96. pontban említett jogsértést.
101 E tekintetben el kell utasítani a Bizottság arra alapított érvét, hogy ő megindította a felülvizsgálati eljárást, amely még mindig folyamatban van, és közölte a felperessel a részére a Szankcióbizottság által megküldött indokolást. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a valamely intézménytől származó olyan levél, amely szerint a felvetett kérdések vizsgálata folyamatban van, nem minősül olyan állásfoglalásnak, amely megszünteti a mulasztást (lásd a Törvényszék T‑344/00. és T‑345/00. sz., CEVA és Pharmacia Entreprises kontra Bizottság egyesített ügyekben 2003. február 26‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑229. o.] 80. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
102 Közelebbről, nem megengedhető, hogy több mint négy évvel a Bíróság Kadi I. ügyben hozott ítéletének kihirdetése után a Bizottság még mindig ne legyen képes eleget tenni a felperes ügyének gondos és pártatlan vizsgálatára vonatkozó kötelezettségének (a Bíróság Kadi II. ügyben hozott ítéletének 114. és 135. pontja), akár a Szankcióbizottsággal folytatott „megfelelő együttműködés” révén (a Bíróság Kadi II. ügyben hozott ítéletének 115. pontja).
103 Végezetül, a tárgyaláson tett kijelentései szerint a Bizottság továbbra is fenntartja, hogy szerinte őt szigorúan kötik a Szankcióbizottság értékelései, és e tekintetben egyáltalán nem rendelkezik önálló mérlegelési mozgástérrel, ellentétben a Bíróság Kadi I. és Kadi II. ügyben hozott ítéleteiben (különösen a 114., 115. és 135. pont), valamint a Törvényszék Kadi II. ügyben hozott ítéletében kimondott elvekkel.
104 E körülmények alapján azt kell megállapítani, hogy a Bizottság, a felperes ügyére vonatkozó felülvizsgálati eljárás alkalmazásával pusztán formális és mesterséges módon óhajtja orvosolni a Bíróság által a Kadi I. ügyben hozott ítéletben megállapítottakkal azonos jellegű szabálytalanságokat.
105 Az előbbiek következtében a kereset első két jogalapját, amely a Bizottságnak a Szankcióbizottság értékelései felülvizsgálatával kapcsolatos mulasztásán, illetve ugyanezen intézmény azzal kapcsolatos mulasztásán alapulnak, hogy nem tartotta tiszteletben a felperes alapvető jogait a pénzeszközök befagyasztásával kapcsolatos eljárásban, megalapozottnak kell tekinteni.
106 Mindezek alapján meg kell határozni e mulasztás terjedelmét.
107 Amint azt a Bíróság a Kadi I. ügyben hozott ítéletének 374. pontjában megállapította, nem zárható ki, hogy az ügy érdemi része szempontjából a felperes nevének a vitatott listán való további szerepeltetése ugyanakkor – akár a Bizottság által figyelembe veendő új bizonyítékokra figyelemmel – indokoltnak bizonyulhat. A megállapított mulasztás tehát nem abban áll, amint azt a felperes állítja, hogy nem vonták vissza az ő tekintetében az 1629/2005 rendeletet, hanem egy korlátozottabb mulasztásban, mégpedig a felperes helyzetének kért felülvizsgálata során lefolytatott eljárásban alkalmazandó elvek be nem tartásában.
108 Ennélfogva a felperes első kereseti kérelmének csak részben lehet helyt adni, megállapítva, hogy a Bizottság azzal kapcsolatos mulasztása, hogy nem orvosolta a felperes pénzeszközeinek befagyasztása során vétett eljárási hibákat és érdemi szabálytalanságokat, jogellenes.
109 E körülményekre tekintettel a harmadik jogalapot nem szükséges vizsgálni.
A költségekről
110 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a Bizottság lényegében pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően őt kell kötelezni a költségek viselésére.
111 Ugyanezen szabályzat 87. cikke 4. §‑ának első bekezdése értelmében az eljárásba beavatkozó intézmények maguk viselik saját költségeiket. A Tanácsot tehát kötelezni kell a saját költségeinek viselésére.
112 Az említett szabályzat 97. cikkének 3. §‑a értelmében, mivel a Törvényszék költségmentességet engedélyezett a felperes részére, és a Bizottságot kötelezte a felperes költségeinek viselésére, a Bizottság téríti meg a Törvényszék pénztárának a költségmentesség címén megelőlegezett összegeket.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács)
a következőképpen határozott:
1) Az Európai Bizottság – mivel elmulasztotta orvosolni a Hani El Sayyed Elsebai Yusef pénzeszközeinek befagyasztása során vétett eljárási hibákat és érdemi szabálytalanságokat – nem teljesítette az EUM‑Szerződésből és az Oszáma bin Ládennel, az Al‑Qaida hálózattal és a Tálibánnal összeköttetésben álló egyes személyekkel és szervezetekkel szemben meghatározott szigorító [helyesen: korlátozó] intézkedések bevezetéséről, valamint a 467/2001/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2002. május 27‑i 881/2002/EK tanácsi rendeletből eredő kötelezettségeit.
2) A Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.
3) A Bizottság a saját költségein felül viseli H. Yusef költségeit, valamint a költségmentesség címén a Törvényszék pénztára által megelőlegezett összegeket.
4) Az Európai Unió Tanácsa maga viseli saját költségeit.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2014. március 21‑i nyilvános ülésen.
Aláírások