Language of document :

A Közszolgálati Törvényszék F-30/08 sz., Nanopoulos kontra Bizottság ügyben 2010. május 11-én hozott ítélete ellen az Európai Bizottság által 2010. július 20-án benyújtott fellebbezés

(T-308/10. P. sz. ügy)

Az eljárás nyelve: görög

Felek

Fellebbező: Európai Bizottság (képviselők: J. Currall, E. Bourtzalas ügyvéd és E. Antypa ügyvéd

A másik fél az eljárásban: Fotios Nanopoulos (Itzig, Luxemburg)

A fellebbező kérelmei

A fellebbező azt kéri, hogy a Törvényszék:

helyezze hatályon kívül a Közszolgálati Törvényszék F-30/08. sz., Nanopoulos kontra Bizottság ügyben 2010. május 11-én hozott ítéletét;

ennek hiányában állapítsa meg a kártérítés helyes összegét és

kötelezze az alperest az elsőfokú eljárás és a fellebbezési eljárás költségeinek viselésére.

Jogalapok és fontosabb érvek

Jelen fellebbezésében a fellebbező a Közszolgálati Törvényszék F-30/08. sz., Nanopoulos kontra Bizottság ügyben 2010. május 11-én hozott ítéletének hatályon kívül helyezését kéri, amely ítéletben a Bizottságot arra kötelezték, hogy fizessen az alperesnek 90 000 euró kártérítést az alperest ért nem vagyoni károkért, továbbá viselje az összes költséget.

Fellebbezésének alátámasztására a Bizottság a következő jogalapokra hivatkozik:

az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 90. és 91. cikkének, valamint a jogbiztonság elvének megsértése annyiban, amennyiben a Közszolgálati Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor bármiféle indokolás nélkül megállapította, hogy az alperes kérelmét kártérítési kérelemnek kell tekinteni;

téves jogalkalmazás és az indokolási kötelezettség megsértése annyiban, amennyiben a Közszolgálati Törvényszék megállapította, hogy a kártérítési kérelmet megfelelő időben nyújtották be, és a fegyelmi eljárás megnyitásáról szóló határozat megsértette az ártatlanság vélelmét;

a közösségi jog megsértése, téves jogalkalmazás és az indokolási kötelezettség megsértése annyiban, amennyiben a Közszolgálati Törvényszék nem alkalmazta a "kellően súlyos jogsértés" követelményére vonatkozó jogi szempontot, és nem fejtette ki, hogy a jelen ügyben miért volt szükséges eltérni a fennálló ítélkezési gyakorlattól;

a személyzeti szabályzat 24. cikkének megsértése, téves jogalkalmazás és az indokolási kötelezettség megsértése annyiban, amennyiben a Közszolgálati Törvényszék megállapította, hogy a kinevezésre jogosult hatóság köteles előzetes vizsgálat nélkül és az említett cikkben a kérelemre való válaszadás határidejeként meghatározott négy hónap lejárta előtt gyors segítséget nyújtani az alperesnek;

nyilvánvaló téves jogalkalmazás és téves indokolás annyiban, amennyiben a Közszolgálati Törvényszék kimondta elsősorban, hogy a Bizottság felel a sajtóba állítólag kiszivárogtatott hírekért, másodsorban pedig, hogy a Bizottság hibát követett el a fegyelmi eljárás megindításával;

az arányosság elvének megsértése és téves jogalkalmazás annyiban, amennyiben a Közszolgálati Törvényszék 90 000 euró kártérítés megfizetését írta elő az alperest ért nem vagyoni károk megtérítéseként.

____________