A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (első tanács)

2013. május 17.(*)

„Verseny – Kartellek – A tengeri tömlők európai piaca – Az EK 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke megsértését megállapító határozat – Árrögzítés, piacfelosztás és kereskedelmi szempontból érzékeny információk cseréje – A folyamatos vagy ismétlődő jogsértés fogalma – Elévülés – Indokolási kötelezettség – Egyenlő bánásmód – Jogos bizalom – Bírságok – A jogsértés súlya és időtartama – Enyhítő körülmények – Együttműködés”

A T‑154/09. sz. ügyben,

a Manuli Rubber Industries SpA (MRI) (székhelye: Milánó [Olaszország], képviselik: L. Radicati di Brozolo, M. Pappalardo és E. Marasà ügyvédek)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik: V. Di Bucci, S. Noë és L. Prete, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

elsődlegesen az [EK 81. cikk] és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/39406 – „tengeri tömlők”‑ügy) 2009. január 28‑án hozott C(2009) 428 végleges bizottsági határozat annyiban történő részleges megsemmisítése iránti kérelem tárgyában, amennyiben e határozat a felperest érinti, másodlagosan pedig az említett határozattal vele szemben kiszabott bírság törlése vagy lényeges csökkentése iránti kérelem tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács),

tagjai: J. Azizi elnök, M. Prek és S. Frimodt Nielsen (előadó) bírák,

hivatalvezető: J. Weychert tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2012. április 26‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita alapját képező tényállás

A –  A kőolaj és földgáz továbbítására szolgáló tengeri tömlők ágazata

1        A tengeri tömlőket arra használják, hogy a finomított vagy a feldolgozott nyersolajat és az egyéb kőolajtermékeket a tengeri létesítményekről (így például a rendes körülmények között a nyílt tengeren lehorgonyzott, a tankhajók kikötési helyéül szolgáló bójákról, vagy az olyan úszó tartályrendszerekként üzemelő úszó kitermelő‑, tároló‑ és átfejtőegységekről, amelyeket arra használnak, hogy a kőolajat vagy földgázt a szomszédos egységről kinyerjék, feldolgozzák és a tankhajóra való átszállításáig tárolják) tartályhajókra szállítsák, ezt követően pedig e termékeket e hajókról tengeri létesítményekre (például bójákra) vagy szárazföldi létesítményekre átfejtsék.

2        A tengeri tömlőket a tengeren, vagyis vízben vagy víz közelében, míg az ipari vagy földi tömlőket a szárazföldön használják.

3        Az egyes tengeritömlő‑berendezések a megrendelők sajátos szükségletei szerint bizonyos számú szabványtömlőből, a két végükön összekapcsoló‑elemeket tartalmazó különleges tömlőkből és olyan kiegészítő alkatrészekből állnak, mint a tolózárak, a szerkezet végén elhelyezkedő fogaskerék vagy akár az úszó felszerelés. A jelen esetben a „tengeri tömlők” kifejezés e kiegészítő alkatrészeket is magában foglalja.

4        A tengeri tömlőket kőolajipari társaságok, bójagyártók, kikötői terminálok, a kőolajipari ágazat és a kormányzatok használják, és azokat vagy új projektekre, vagy pedig csere céljából vásárolják meg.

5        Ami az új projekteket illeti, a tankhajó‑terminálok vagy az egyéb végfelhasználók általában tervezőtársaságot vesznek igénybe (amelyet berendezésépítőnek, eredetitermék‑gyártónak vagy alkatrészgyártónak is neveznek) az olyan új kőolajelosztó létesítmények megépítéséhez vagy beszereléséhez, mint az egypontos lehorgonyzású kikötői berendezések vagy az úszó kitermelő‑, tároló‑ és átfejtőegységek. Az ilyen projektekhez az alkatrészgyártó a tengeri tömlők teljes berendezését megvásárolja a gyártótól.

6        Miután a tengeri tömlőket beszerelték, az egyedi darabokat egy és hét év közötti időszakonként ki kell cserélni. A csere céljára szolgáló tengeri tömlők vásárlását (amely „tartalékalkatrészek ágazata” néven is ismert) gyakran közvetlenül a végfelhasználók bonyolítják. Ugyanakkor bizonyos esetekben e végfelhasználók a vásárlásaikat leányvállalatoknak vagy külső vállalkozásoknak adják alvállalkozásba, és azoknál központosítják. A csere céljából történő értékesítések a tengeri tömlők világpiacán belül nagyobb részt képviselnek, mint az új termékek értékesítései.

7        A tengeri tömlők iránti kereslet nagy részben a kőolajipari ágazat fejlődésétől, különösen pedig a fogyasztási helytől távol eső övezetekben történő kőolajtermeléstől függ. A kereslet az idők folyamán bővült. E kereslet ciklikus, bizonyos mértékben pedig a kőolaj árának alakulásához kapcsolódik. A kereslet a 60‑as évek végén kezdett jelentőssé válni, a 70‑es évek kezdetén pedig megnőtt, különösen, ami a Perzsa‑öbölben, az Északi‑tengeren és Észak‑Afrikában található kőolajtermelő régiókból származó keresletet illeti. A 80‑as évek folyamán a Dél‑Amerikában működő, fejlődésben lévő nemzeti kőolajipari vállalkozásoktól származó kereslet növekedett. A 90‑es évek végén a kereslet Nyugat‑Afrika felé helyeződött át.

8        A tengeri tömlőket a gumiabroncs‑ vagy kaucsuktermelésükről ismert vállalkozások állítják elő, vagy azok valamelyik „spin‑off”‑cége. Az előállítás megrendelésre, a megrendelő szükségletei szerint történik. Mivel a tengeri tömlők iránti kereslet földrajzilag nagymértékben szerteoszlik, a legtöbb tengeritömlő‑gyártó jelentős számú ügynököt foglalkoztat, akik a konkrét piacok vonatkozásában általános marketingszolgáltatásokat nyújtanak, és nyilvánosan közzétett ajánlati felhívások keretében kínálják a termékeiket.

9        A tengeri tömlőkkel az egész világon kereskednek, a legfőbb gyártók pedig nemzetközi szinten gyakorolják tevékenységüket. A tengeri tömlőkre vonatkozó jogszabályi előírások országonként alapvetően nem térnek el, és jóllehet a műszaki követelmények a környezettől és a használati feltételektől függően eltérőek, ezt nem tekintik úgy, hogy akadályozná a tengeri tömlők egész világon történő értékesítését.

10      Végül a megtámadott határozatban figyelembe vett időszakban a kartell résztvevői Japánban, az Egyesült Királyságban, Olaszországban és Franciaországban előállított tengeri tömlőket értékesítettek az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség (EGT) különböző országaiban letelepedett végfelhasználók, valamint alkatrészgyártók részére. Jóllehet a legtöbb tengeritömlő‑rendszer végső rendeltetési helye Európán kívüli régiókban van, a világ fő alkatrészgyártói közül néhány az Unió és az EGT különböző országaiban található.

B –  A felperes bemutatása

11      A felperes Manuli Rubber Industries SpA (MRI) a tengerészeti/kőolajipari alkalmazásokra és magasnyomású hidraulikai rendszerekbe szánt folyadékok szállítására szolgáló gépek, továbbá kaucsuk/fém rendszerek és alkatrészek tervezésével, gyártásával és forgalmazásával világszinten foglalkozó társaság.

12      A felperes a Manuli‑csoport végső anyavállalata. Székhelye Milánóban (Olaszország) található.

13      1984. december 2‑án a Manuli megalapította az Uniroyal Manuli (USA) Inc.társaságot, amelynek székhelye Delaware‑ben (Egyesült Államok) volt, és amelynek 100%‑os tulajdonosa az MRI volt. E társaság azután 1986‑ban az Uniroyal Manuli Rubber (USA) Inc., 1990‑ben a Manuli Rubber Industries (USA) Inc., majd pedig 1997‑ben a Manuli Oil & Marine (USA) Inc. (a továbbiakban: MOM) nevet kapta. A társaságot 2006. december 31‑én felszámolták.

14      A MOM a létrejötte óta végezte az MRI tengeri tömlőinek nemzetközi szintű értékesítését és forgalomba hozatalát.

15      [bizalmas](1)

16      [bizalmas]

17      [bizalmas]

18      2006 januárjában a tengeritömlő‑ágazatot az Ingénierie‑cégcsoport irányítása alá helyezték, a MOM pedig e csoport vezetőjének tartozott beszámolással.

19      2007. január 1‑jén, a MOM felszámolása után, a tengeri tömlőkkel kapcsolatos operatív tevékenység ismét az MRI‑hez került.

C –  A közigazgatási eljárás

20      Miközben az Egyesült Államok igazságügy‑minisztériuma, valamint Japán és az Egyesült Királyság versenyhatóságai hasonló tények miatt vizsgálatot indítottak, 2006. december 20‑án a [bizalmas] a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közleményben (HL 2006. C 298., 17. o.) (a továbbiakban: engedékenységi közlemény) meghatározott engedékenységi politikára hivatkozva, a tengeri tömlők piacán fennálló kartellt bejelentve mentesség iránti kérelmet nyújtott be az Európai Közösségek Bizottságához.

21      A Bizottság ekkor vizsgálatot indított az EK 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének megsértése miatt, 2007. május 2‑án pedig egy sor helyszíni vizsgálatot folytatott le a Parker ITR‑nél, egyéb érintett gyártóknál, valamint a [bizalmas]‑nál és W.‑nél.

22      Az MRI 2007. május 4‑én, a Parker ITR 2007. július 17‑én, a Bridgestone pedig 2007. december 7‑én engedékenység iránti kérelmet nyújtott be a Bizottsághoz.

23      2008. április 28‑án a Bizottság kifogásközlést fogadott el, amelyet 2008. április 29. és május 1‑je között közölt a különböző érintett társaságokkal.

24      Az előírt határidőn belül e társaságok mindegyike válaszolt a kifogásközlésre, továbbá a [bizalmas]/DOM, a ContiTech AG és a Continental AG kivételével valamennyien kérték a meghallgatásukat, amelyre 2008. július 23‑án került sor.

D –  A megtámadott határozat

25      2009. január 28‑án a Bizottság elfogadta az [EK 81. cikk] és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/39.406 – „tengeri tömlők”‑ügy) a C(2009) 428 végleges határozatot (a továbbiakban: megtámadott határozat). A megtámadott határozatból lényegében kiderül, hogy:

–        e határozatot a Bizottság tizenegy társasághoz, köztük a felpereshez címezte;

–        a határozattal érintett társaságok – néha eltérő módon – egységes és összetett jogsértésben vettek részt, amelynek célja a következő volt:

–        a pályázati kiírások elosztása;

–        az árak rögzítése;

–        a kvóták rögzítése;

–        az értékesítési feltételek megállapítása;

–        a földrajzi piacok felosztása;

–        az árakra, az értékesítési mennyiségekre és a közbeszerzési pályázatokra vonatkozó érzékeny információk cseréje;

–        a kartell legalább 1986. április 1‑jén kezdetét vette (jóllehet valószínű, hogy már a 70‑es évek elejére visszavezethető), és 2007. május 2‑án ért véget;

–        1997. május 13‑tól egyes társaságok vonatkozásában 1999. június 11‑ig, más társaságok vonatkozásábam 1999. június 21‑ig, és az MRI tekintetében pedig 2000. május 9‑ig a kartell tevékenysége korlátozott volt, a tagjai között pedig súrlódások keletkeztek; a Bizottság szerint ugyanakkor ez nem eredményezte a jogsértés igazi megszakítását; a kartell szervezett felépítését ugyanis 1999 júniusától kezdve teljes körűen helyreállították, ugyanazon módszerek szerint és ugyanazon résztvevőkkel, kivéve a felperest, amely 2000. június 9‑én tért vissza teljes mértékben a kartellbe; következésképpen meg kell állapítani, hogy a gyártók egységes és folyamatos jogsértést követtek el, amely 1986. április 1‑jétől 2007. május 2‑ig terjedt, vagy legalábbis egységes és ismétlődő jogsértést, amennyiben mindezek ellenére meg kellene állapítani, hogy volt megszakítás; ugyanakkor az 1997. május 13‑tól a felperest illetően 2000. június 9‑ig terjedő időszakot a Bizottság nem vette figyelembe a bírság számítása során, tekintettel az ezen időszakot érintő jogsértéssel kapcsolatos kevés bizonyítékra;

–        a Bizottság a felperes jogsértésben való részvételét az 1986. április 1‑jétől 1992. augusztus 1‑jéig tartó időszak, és az 1996. szeptember 3‑tól 2007. május 2‑ig tartó időszak vonatkozásában állapította meg;

–        az 1/2003/EK rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatásban (HL 2006. C 210., 2. o.; a továbbiakban: iránymutatás) meghatározott kritériumok alapján az egyes társaságokkal szemben kiszabni tervezett bírság alapösszegének meghatározása az alábbiak szerint történt:

–        a Bizottság az egyes társaságoknak a 2004 és 2006 közötti időszakra vonatkozó, világszintű éves értékesítéseinek átlagából indult ki, a Yokohama Rubber kivételével, amelynek tekintetében a 2003 és 2005 közötti időszakot vette alapul; e tekintetben a Bizottság az EGT‑ben letelepedett vásárlók részére kiszámlázott értékesítéseket vette alapul;

–        a Bizottság az egyes vállalkozások releváns értékesítéseit akként határozta meg, hogy a világpiaci részesedésüket az iránymutatás 18. pontjának megfelelően az EGT‑n belüli összesített értékesítésükre vetítette;

–        a Bizottság a jogsértés súlyának meghatározása során ez utóbbi érték 25%‑át vette alapul (az iránymutatásban említett maximális 30% helyett);

–        a Bizottság az így kapott értéket megszorozta az egyes társaságok jogsértésben való részvételének megfelelő évek számával;

–        a Bizottság az iránymutatás 25. pontjának megfelelően, az elrettentés érdekében végül a releváns értékesítések 25%‑ának megfelelő kiegészítő összeget is alkalmazott;

–        a Bizottság ezt követően a Parker ITR‑rel é a Bridgestone‑nal szemben súlyosító körülményeket vett figyelembe, a többi társaság vonatkozásában pedig elutasította bármilyen enyhítő körülmény figyelembevételét;

–        a Bizottság végül az engedékenységi közlemény alapján a [bizalmas]‑sal szemben (100%‑kal) és az MRI‑vel szemben (30%‑kal)csökkentette a bírságot, a Bridgestone és a Parker ITR által csökkentés iránt előterjesztett kérelmeket azonban elutasította.

26      [bizalmas]

27      A Bizottság az MRI javára semmilyen enyhítő körülményt nem vett figyelembe.

28      Ugyanakkor az engedékenységi közlemény alapján a Bizottság az MRI bírságát 30%‑kal csökkentette, így a vele szemben kiszabott bírság összegét 4 900 000 euróban állapította meg.

 Az eljárás és a felek kérelmei

29      A felperes a Törvényszék Hivatalához 2009. április 10‑én benyújtott keresetlevéllel megindította a jelen keresetet.

30      Mivel az első tanács egyik tagja nem tudott részt venni az ügy elbírálásában, a Törvényszék elnöke a Törvényszék eljárási szabályzata 32. cikkének 3. §‑a alapján a tanács létszámának kiegészítése érdekében másik bírót jelölt ki.

31      Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (első tanács) úgy döntött, megnyitja a szóbeli szakaszt, az eljárási szabályzat 64. cikke szerinti pervezető intézkedések keretében pedig felhívta a feleket bizonyos dokumentumok benyújtására, valamint írásbeli kérdéseket intézett hozzájuk. A felek eleget tettek e felhívásnak.

32      2012. április 25‑i levelében a felperes kérte, hogy a Törvényszék zárt tárgyalást tartson.

33      A Törvényszék a 2012. április 26‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és az általa feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaikat.

34      A felperes ez alkalommal elállt a zárt tárgyalás tartása iránti kérelmétől.

35      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        elsődlegesen:

–        semmisítse meg a megtámadott határozat 1. cikkét annyiban, amennyiben az kimondja, hogy a felperes a tengeri tömlők piacán egységes és folyamatos jogsértésben vett részt 1986. április 1‑jétől 1992. augusztus 1‑jéig, majd 1996. szeptember 3‑tól 2007. május 2‑ig, különösen az 1996. szeptember 3‑tól 2000. május 9‑ig tartó időszak tekintetében;

–        semmisítse meg a megtámadott határozat 2. cikkét annyiban, amennyiben az a felperessel szemben 4 900 000 euró bírságot szab ki;

–        utasítson el minden ellenkező pergátló kifogást és kérelmet;

–        másodlagosan:

–        az EK 229. cikknek megfelelően csökkentse a felperessel szemben a megtámadott határozat 2. cikkében kiszabott 4 900 000 euró bírságot;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

36      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

A –  A megsemmisítés iránti kérelmekről

37      A megsemmisítés iránti keresetének alátámasztása érdekében a felperes három jogalapot terjeszt elő.

38      Az első jogalap a jogsértés minősítésének hibáján és az EK 253. cikk megsértésén alapul.

39      A második jogalap a jogsértés időtartamának meghatározása során elkövetett különböző mérlegelési hibákon, valamint az EK 81. cikknek, az EK 253. cikknek, továbbá az [EK 81. cikkben] és [az EK 82. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 2. cikkének a megsértésén alapul.

40      E jogalap hat részre oszlik, amelyek a következőkön alapulnak: a Bizottság által elfogadott bizonyítékok értékelése során elkövetett hibákon (első rész); azon, hogy a Bizottság nem terjesztette elő azt a bizonyítékot, amelynek előterjesztése rá hárult volna (második rész); azon, hogy a felperes ellenbizonyítást és egy másik elképzelhető magyarázatot terjesztett elő (harmadik rész); azon, hogy a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód elvét és az indokolási kötelezettséget amiatt, hogy mérlegelési hibákat követett el annak összehasonlítása során, hogy az MRI milyen magatartást tanúsított az 1996 szeptemberétől 1997 májusáig tartó időszakban és az 1997 májusától 2000 májusáig tartó időszakban (negyedik rész); azon, hogy az elévülést alkalmazni kellett volna az 1996 és 2000 közötti időszakban esetlegesen elkövetett önálló, elkülönülő jogsértésekre (ötödik rész), és azon, hogy az MRI által az engedékenységi politika keretében rendelkezésre bocsátott dokumentumok felhasználása annak bizonyítására, hogy az 1996. szeptember 3‑tól 1997. május 13‑ig tartó időszakban létezett jogsértés, ellentétes az együttműködési közleménnyel, és sérti az MRI jogos bizalmát (hatodik rész).

41      A harmadik jogalap öt részre oszlik, amelyek a következőkön alapulnak: a jogsértés súlyára vonatkozó mérlegelési hibán és az egyenlő bánásmód elvének megsértésén (első rész), a bírságnak a jogsértés súlya függvényében történő számítása során elkövetett hibán és a bizalomvédelem elvének megsértésén (második rész), az elrettentés céljából történő növelés téves alkalmazásán, valamint az indokolási kötelezettségnek és az egyenlő bánásmód elvének a megsértésén (harmadik rész), az enyhítő körülmények figyelembevételének téves megtagadásán és az indokolási kötelezettség megsértésén (negyedik rész), valamint a bírság engedékenységi politika keretében történő együttműködés miatt történő csökkentésének elégtelen voltán (ötödik rész).

42      Az első jogalapot, valamint a második jogalap hat részét együtt kell megvizsgálni.

B –  A jogsértés minősítésének hibáján és az EK 253. cikk megsértésén alapuló első jogalapról, továbbá a jogsértés időtartamának meghatározása során elkövetett mérlegelési hibákon, valamint az EK 81. cikk, az EK 253. cikk és az 1/2003 rendelet 2. cikke megsértésén alapuló második jogalapról

1.     A megtámadott határozat

43      Az első jogalapot illetően a megtámadott határozat (412) preambulumbekezdéséből lényegében kitűnik, hogy a Bizottság megállapította, hogy az MRI a kartellben való részvételét 1992. augusztus 1‑je és 1996. szeptember 3. között megszakította, hogy az elévülés az 1986. április 1‑jétől 1992. augusztus 1‑jéig terjedő időszakra alkalmazható volt, és hogy ezért a Bizottság úgy döntött, hogy ezen időszak tekintetében nem szab ki bírságot az MRI‑vel szemben. A megtámadott határozat 1. cikkéből egyébiránt kitűnik, hogy a Bizottság megállapította, hogy folyamatos jogsértés elkövetésére került sor 1986. április 1‑je és 2007. május 2. között, amelyben az MRI 1986. április 1‑jétől 1992. augusztus 1‑jéig, és 1996. szeptember 3‑tól 2007. május 2‑ig vett részt, a megtámadott határozat (187), (201)–(208) és (446)–(448) preambulumbekezdéséből pedig kitűnik, hogy a Bizottság által a bírság kiszámítása céljából figyelembe vett jogsértési időszak 1996. szeptember 3‑tól 1997. május 13‑ig és 2000. május 9‑től 2007. május 2‑ig tart, miközben az 1997. május 13‑tól 2000. május 9‑ig tartó időszakot a felperes vonatkozásában a Bizottság olyan időszaknak tekintette, amelyet a kartell olyan csökkentett tevékenysége jellemzett, amely nem indokolta bírság kiszabását.

44      A második jogalapot illetően a megtámadott határozat (141)–(147) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság – különféle dokumentumokra, köztük az MRI által az engedékenység iránti kérelme keretében benyújtott egyes belső feljegyzésekre támaszkodva (a megtámadott határozat (143)–(145) preambulumbekezdése) – megállapította, hogy az MRI a kartellbe 1996. szeptember 3‑tól tért vissza tevékenyen.

45      A megtámadott határozat (148)–(187) preambulumbekezdése egyébként részletesen bemutatja azokat a bizonyítékokat – így több, az MRI által engedékenység iránti kérelme keretében benyújtott dokumentumot –, amelyekre támaszkodva a Bizottság arra a megállapításra jutott, hogy 1997. május 13. és 1999 májusa között a kartell korlátozottan működött, és ezen időszak folyamán olyan – a felperest is érintő – kapcsolatfelvételekre került sor, amelyek célja többek között a kartell újraindítása és a kartell különböző tagjainak részvételére vonatkozó feltételek megtárgyalása volt. A Bizottság mindazonáltal úgy ítélte meg, hogy a kartell tagjai tevékenységének korlátozott jellegére tekintettel semmilyen bírságot nem kell kiszabnia a tagokkal szemben ezen időszak vonatkozásában, amely időszak az MRI tekintetében 2000. május 9‑ig meghosszabbodott (a megtámadott határozat (447) preambulumbekezdése).

46      A megtámadott határozat (289)–(307) preambulumbekezdése ezt követően kifejti azokat az okokat, amelyek alapján a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a jogsértés folyamatos, illetve – másodlagosan – ismétlődő volt, annak ellenére, hogy megítélése szerint a jogsértő tevékenység 1997. május 13. és 1999 májusa között korlátozott volt, és ezen időszak vonatkozásában nem volt helye bírság kiszabásának.

47      A megtámadott határozat (480)–(488) preambulumbekezdése végül kifejti azon okokat, amelyek miatt a Bizottság az MRI‑t az engedékenységi közlemény alapján a bírság 30%‑os csökkentésében részesíti, azonban elutasította az MRI arra irányuló érvelését, hogy e közlemény (26) bekezdése értelmében ne használja fel vele szemben azon bizonyítékokat, amelyeket az MRI az 1996 és 1997 közötti időszakra vonatkozóan bocsátott a Bizottság rendelkezésére.

2.     A felek érvei

a)     Az első jogalapról

48      A felperes lényegében úgy ítéli meg, hogy mivel a Bizottság elismerte először is azt, hogy a felperes a kartellben 1992. augusztus 1‑je és 1996. szeptember 3. között nem vett részt, másodszor azt, hogy a kartellben való részvételének igazi megszakítására, nem pedig felfüggesztésére került sor, abban az értelemben, amelyben az ítélkezési gyakorlat e két fogalmat megkülönbözteti (a megtámadott határozat (129), (130) és (402) preambulumbekezdése), harmadszor pedig azt, hogy ennélfogva az 1992 előtti időszak tekintetében az elévülésre vonatkozó rendelkezéseket kellett a felperes javára alkalmazni (a megtámadott határozat (412) preambulumbekezdése), következésképpen pedig ezt az időszakot a bírság kiszámítása céljából nem lehetett figyelembe venni, a Bizottság nem állapíthatta volna meg ezzel egy időben azt, hogy a felperes 1986. április 1‑jétől 2007. május 2‑ig összetett és folyamatos jogsértésben vett részt, ami ellentétes az 1/2003 rendelet 25. cikkének (2) bekezdésével. A felperesnek a kartellben való újbóli részvétele kezdetét követő időszakot ezért csak úgy lehet tekinteni, mint új és az előzőtől elkülönülő jogsértést.

49      A felperes ezenkívül lényegében vitatja, hogy esetében az elévülést a Bizottság „diszkrecionális módon” vette figyelembe, amint azt a Bizottság állítja (a megtámadott határozat (412) preambulumbekezdése).

50      A felperes szerint az ilyen indokolás ezenkívül ellentmondásosnak és hiányosnak tűnik.

51      Egyébiránt a felperes úgy ítéli meg, hogy tekintettel a kartellben való részvétele ezen megszakítására, az ő helyzete nem hasonlítható a kartell többi tagjának helyzetéhez.

52      A Bizottság ezeket az állításokat vitatja, és azt állítja, hogy nem volt köteles megállapítani az elévülés bekövetkeztét, ennélfogva pedig arra szorítkozott, hogy jelezze, az elévülés alkalmazható lenne.

b)     A második jogalapról

 Az első részről

53      A felperes azt állítja, hogy az 1996‑tól 2000‑ig terjedő időszak folyamán történő részvételének megállapítása végett a Bizottság egyes olyan dokumentumokra támaszkodik, amelyek feltárják a versenytársaival való kapcsolattartását, és amelyekből kiderül, hogy „1996 végén [a felperes] kezdett egyes, a tengeri tömlőkkel kapcsolatos ajánlattételeket a kartell tagjaival egyeztetni” (a megtámadott határozat (141) preambulumbekezdése) és hogy ebben az időszakban „kihasználta a piacra vonatkozó olyan teljes körű információkat, amelyeket annak érdekében szerzett, hogy felügyelje a piacok felosztására vonatkozó, a kartell tagjai közötti megállapodásokat” (a megtámadott határozat (147) preambulumbekezdése).

54      Márpedig a felperes szerint lényegében azok a bizonyítékok, amelyekre a Bizottság támaszkodik [bizalmas], nem teszik lehetővé, hogy ilyen következtetésre jusson, és a felperes vitatja az említett bizonyítékok Bizottság általi olvasatát csakúgy, mint értelmezését, feltéve hogy a Bizottság azon bizonyítékokra, amelyeket az engedékenységi politika keretében a felperes maga bocsátott rendelkezésére, érvényesen támaszkodhat annak megállapítása céljából, hogy a felperes az 1996. szeptember 3‑tól 1997. május 13‑ig tartó időszakban közreműködött a kartellben, amely időszakot a Bizottság figyelembe vette a vele szemben kiszabott bírság kiszámítása során.

55      A Bizottság vitatja ezt az érvelést, és kitér arra, hogy a felperes a beadványaiban több alkalommal is elismeri, hogy 1997 és 2000 között a versenytársaival számos esetben lépett tiltott módon kapcsolatba, még ha ennek hatókörét és jelentését próbálja is kisebbíteni.

 A második részről

56      A felperes lényegében azzal érvel, hogy a Bizottság által bemutatott bizonyítékok nem elegendőek annak bizonyítására, hogy ő az érintett időszak folyamán újra közös tervben vett részt. Márpedig a felperes szerint a Bizottságnak kellett volna bizonyítania, hogy ő új jogsértésben vett részt, mivel a kartellből 1992‑ben teljes mértékben kilépett, és az 1992‑es évet megelőző időszak vonatkozásában a jogsértés elévült. A Bizottság tehát nem elégedhetett volna meg olyan ténykörülményekkel, amelyek alapján a felperes részvételének folytatását vélelmezte. Márpedig a Bizottság ezt tette, amikor tévesen arra a tézisre támaszkodott, amely szerint a jogsértés 1986 óta folyamatos volt.

57      Ezenkívül a felperes úgy ítéli meg, hogy a Bizottság által összegyűjtött ténykörülmények mindenképpen azt mutatják, hogy ő kifejezetten vonakodott elfogadni a kartell többi tagjától származó, együttműködésre vonatkozó javaslatokat.

58      A Bizottság ezzel az érveléssel nem ért egyet.

 A harmadik részről

59      Először is a felperes egyrészt lényegében azt vitatja, hogy nem sikerült más elfogadható magyarázatot adnia a Bizottság által előterjesztett bizonyítékokra, mint hogy azok az összejátszásra irányuló megállapodásban való részvételét magyarázzák (a megtámadott határozat (142) preambulumbekezdése), másrészt pedig nem ért egyet a Bizottság azon tézisével, amely szerint a jogsértés egyszerű vélelmekből is levezethető, ha a versenytársakkal folytatott információcserék és jogellenes kapcsolatfelvételek bizonyítást nyertek, aminek következtében azután a vállalkozásra hárul, hogy másik elfogadható magyarázatot adjon elő (a megtámadott határozat (262) preambulumbekezdése).

60      A felperes ugyanis úgy véli, adott másik magyarázatot, amely nem csupán elfogadható, hanem azt különböző bizonyítékok – [bizalmas] első szóbeli vallomása – is alátámasztják, és amely lehetővé teszi annak megállapítását, hogy a felperes 1986. szeptember 3. és 2000. május 9. között nem vett részt a kartellben, és csak ez utóbbi napon csatlakozott ismét hozzá.

61      E tekintetben a felperes azzal érvel, hogy a Bizottság által a megtámadott határozatban említett dokumentumok azt mutatják, hogy azok a kapcsolatfelvételek, amelyekre sor került, valójában a többi vállalkozás arra irányuló erőfeszítéseinek eredményeként következtek be, hogy megpróbálják a felperest rávenni a kartellbe való belépésre, továbbá a felperes egyik vezetőjének abban megnyilvánuló stratégiájáról tanúskodnak, hogy „úgy tegyen, mintha némiképp hajlandó lenne a versenytársakkal való együttműködésre” abból a célból, hogy a versenytársakat ne ösztönözze olyan összehangolt bojkottakciók végrehajtására, amelyek számára veszélyesnek bizonyulhatnának – mint amilyenek a Dunlop és a Bridgestone által végrehajtott akciók voltak –, miközben a piacon továbbra is önállóan, sőt, a versenytársak irányában támadólag működik.

62      Másodszor a felperes lényegében azt állítja, hogy a Bizottság tévesen hagyott figyelmen kívül különböző olyan dokumentumokat, amelyek e magyarázat alátámasztásául szolgáltak, és hogy tévesen tagadta azok bizonyító erejét.

63      A felperes e tekintetben úgy véli, hogy a Bizottság, miközben elismeri, hogy a kérdéses dokumentumok „megerősítik […] [, hogy a felperes] nem tartozott e dátumot [2000. május 9‑et] megelőzően a klub formális szerkezetéhez”, mégis azt állítja, hogy ezek „nem cáfolják azt a […] következtetést, amely szerint [a felperes] továbbra is benne volt a kartell többi tagjával fenntartott jogellenes kapcsolatokban, és e tagoktól értesült a folyamatban lévő együttműködésről”, valamint, hogy ezek a kapcsolatok „a tengeri tömlők piacán belüli együttműködésre” irányultak, ami alapján a Bizottság arra a megállapításra jutott, hogy a felperes 1997 és 2000. május 9. között szintén a kartell részese volt (a megtámadott határozat (146), (209) és (210) preambulumbekezdése).

64      A felperes úgy ítéli meg, hogy a Bizottság ily módon láthatólag azon ítélkezési gyakorlatra támaszkodik, miszerint az a tény, hogy a kartell minden egyes tagja a maga saját szerepét játszotta, olyan magatartást tanúsítva, amely a jogsértés alkotóelemei közül csak egyeseket foglalt magában, nem zárja ki azt, hogy a vállalkozások mindegyike a jogsértés egészéért viseljen felelősséget, beleértve a más résztvevők által elkövetett cselekményeket is (a megtámadott határozat (284)–(288) preambulumbekezdése).

65      Márpedig a felperes úgy véli, hogy ez az ítélkezési gyakorlat a jelen ügyben nem alkalmazható, mivel az azon vállalkozások kartellben való részvételének bizonyítására vonatkozik, amelyeknek a versenyellenes megállapodások megkötésére irányuló találkozókon való jelenléte bizonyítást nyert, és amelyeknek a kérdéses kartell iránt ellenvetésük nem volt.

66      Nem vitatott ugyanis, hogy a felperes a kartellből 1992‑ben kilépett, az 1996 és 2000 között sorra kerülő kapcsolatfelvételeket pedig következésképpen annak függvényében kell értékelni, hogy mennyire alkalmasak a valamely közös tervhez újból történő csatlakozás bizonyítására.

67      A Bizottság tehát nem elégedhet meg egyszerű vélelmekkel.

68      A felperes ezenkívül előadja, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottságnak ahhoz, hogy a felperesnek a kartell többi tagja által követett közös célhoz való csatlakozását bizonyítsa, nem elegendő azt bizonyítania, hogy a felperes tudott a kartell létezéséről, vagy hogy a tengeri tömlők piacán belüli verseny korlátozására irányuló általános célt követte – amit a felperes mindenképpen vitat –, hanem azt is bizonyítani kell, hogy a felperes magatartása „szorosan kapcsolódott” „azon versenyellenes hatások összességének” megvalósításához, „amelyeket egy egységes célra irányuló átfogó terv keretében e hatások előidézői elérni szándékoztak”. Márpedig a felperes szerint azok a dokumentumok, amelyekre a Bizottság támaszkodik, valójában arról tanúskodnak, hogy a felperes nem csupán egyáltalán nem szándékozott a többi gyártó által követett közös tervhez csatlakozni, hanem éppen ellenkező fellépést részesített előnyben, miközben érthető módon igyekezett elkerülni a versenytársai részéről a megtorlást, mivel ez utóbbiak összehangoltan léphettek volna fel azért, hogy kizárják őt a piacról, vagy hogy súlyos károkat okozzanak neki.

69      A felperes egyébiránt lényegében úgy véli, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatát megsértve a Bizottság figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy valamely vállalkozás kartellben való tényleges részvételének értékelése szempontjából meghatározó az, hogy a kartell tagjai tisztában vannak a kérdéses vállalkozásnak a kartellhez tartozásával, illetve azon kívül állásával. Márpedig a felperes úgy ítéli meg, bizonyította, hogy a versenytársakkal való kapcsolattartása során – amely e versenytársak kezdeményezésére történt – mindig kifejezetten visszautasított minden együttműködési javaslatot, még ha az csak hipotetikus és a jövőre vonatkozó volt is, valamint hogy maguknak a versenytársaknak is az volt a határozott benyomásuk, hogy a felperes az ő átfogó tervükkel a tettek szintjén nem azonosult.

70      Végül a felperes vitatja, hogy az általa előterjesztett bizonyítékoknak kisebb a bizonyító erejük, mint a Bizottság bizonyítékainak, és úgy véli, hogy a Bizottságnak a klub formális szerkezete és az e szerkezeten kívüli részvétel közötti különbségtétele téves, mivel e különbségtétel a klub tagjai számára nem létezett, hiszen ők csak a formális szerkezetet ismerték. A felperes szerint a klub többi tagja éppen ezért tekintette úgy, hogy ő nem volt benne a klubban.

71      Ezeket az állításokat a Bizottság vitatja.

 A negyedik részről

72      A felperes előadja, hogy a Bizottság megállapította, hogy az 1997. május 13‑tól 2000. május 9‑ig terjedő időszak tekintetében nem kell a felperessel szemben szankciót alkalmazni, tekintettel azon tényre, hogy a kartell súlya és intenzitása kisebb volt. Ezért tehát a Bizottság a felperest csak az 1996 és 1997 közötti időszak tekintetében bírságolta. Márpedig a felperes szerint az ő magatartása 1996‑tól 2000‑ig nem változott, amiről úgy véli, kitűnik azon dokumentumokból, amelyeket a második jogalap keretében ezt megelőzően említett, mivel az 1996 szeptemberétől 1997 májusáig terjedő időszakra vonatkozó bizonyítékok nem meggyőzőbbek, mint az 1997 májusától 1999 júniusáig tartó időszakra vonatkozóak. Az 1996 szeptemberétől 1997 májusáig terjedő időszak tekintetében tehát semmilyen szankciót nem kellett volna alkalmazni.

73      A felperes ezenkívül úgy véli, hogy a Bizottság érvelésének és következtetéseinek inkoherenciáját az a tény is mutatja, hogy a többi vállalkozástól eltérően a felperessel szemben a Bizottság az 1999 júniusától 2000 májusáig terjedő időszak tekintetében nem alkalmazott szankciót, mivel a kartellben való részvételét nem tartotta súlyosnak, miközben a többi vállalkozással szemben ezen időszak tekintetében alkalmazott szankciót.

74      Ezeket az állításokat a Bizottság vitatja.

 Az ötödik részről

75      Először is a felperes azt állítja, hogy függetlenül attól, hogy a kartellt megállapodásnak vagy összehangolt magatartásnak minősítik‑e, a közte és versenytársai között az 1996 és 2000 közötti időszak folyamán sorra kerülő korlátozott kapcsolatfelvételekre és információcserékre a kartell azon mechanizmusán kívül került sor, amelyben a többi vállalkozás részt vett.

76      A felperes szerint e magatartások, még ha minősülhetnének is az EK 81. cikkbe ütköző jogsértésnek, a kartellben való részvételtől eltérő jellegűek és súlyúak, mivel nem kapcsolódnak a kartell egységes céljához, a Bizottságnak pedig egyébiránt nem sikerült ennek ellenkezőjét bizonyítania.

77      E magatartásokat tehát legfeljebb az EK 81. cikkbe ütköző jogsértések egymástól elkülönülő epizódjainak kell tekinteni, és mind a felperes által 1986‑tól 1992‑ig elkövetett jogsértéstől, mind a felperesnek a kartellhez 2000‑ben történő új csatlakozásától elkülönülten kell értékelni.

78      A felperes szerint ebből következik, hogy e jogsértések, mivel nem képezik részét egy egységes és folyamatos, illetve ismétlődő jogsértésnek – feltéve hogy bizonyítást nyertek –, elkövetésük pillanatában befejezetté váltak. Mivel mindegyikük esetében több mint öt év telt el az állítólagos elkövetésük időpontja és a Bizottság általi üldözésük időpontja között, e jogsértések mindenesetre az 1/2003 rendelet 25. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján elévültek.

79      Másodszor a felperes azzal érvel, hogy figyelembe véve azon tényt, hogy az 1992‑ig megvalósult tényállás és a 2000‑től megvalósult tényállás közötti megszakítás nyolc évig tartott, e tényállások nem tekinthetők úgy, mint amelyek időben kellően közel állnak egymáshoz annak bizonyítása céljából, hogy a kartell megszakítás nélkül állt fenn.

80      Ráadásul akkor is ez lenne a helyzet, ha a megszakítás időtartama csak négy év (1992–1996) lenne.

81      Harmadszor a felperes előadja, hogy mindenesetre ő 1992‑ben beszüntette a kartellben való részvételét, így tehát megszakításról, nem pedig részvétele felfüggesztéséről van szó, amit ráadásul a Bizottság is elismert, amely megállapította, hogy az 1992 előtti tényállás elévült.

82      Negyedszer ebből az is következik, hogy a Bizottság, mivel elismerte, hogy az 1992‑es megszakítás elévülést idézhetett elő, nem hagyhatta volna nyitva ezt a kérdést, és nem jelenthette volna ki, hogy az azt megelőző időszak vonatkozásában a szankció mellőzése csupán diszkrecionális jogköre gyakorlásának volt köszönhető. Ez az indokolási kötelezettség olyan megsértését eredményezi, amelytől a jogsértés minősítése függ.

83      Végül ötödször a felperes azt állítja, hogy a Bizottság a legcsekélyebb bizonyítékát sem terjesztette elő annak, hogy a felperes azon magatartások valamelyikét tanúsította volna, amelyek a megtámadott határozat (a (300) preambulumbekezdés) szerint bizonyítanák a kartell 1996‑1997 és 2000 közötti folyamatosságát.

84      A felperes azzal érvel, hogy a kartell tagjaival semmilyen találkozón nem vett részt, hogy a jövőbeli pályázatokkal kapcsolatban a koordinátornak semmilyen információt nem bocsátott rendelkezésére, hogy nem vett részt olyan megbeszéléseken, amelyek a nyerteseknek az állítólagos átfogó megállapodások alapján történő kijelölésére vonatkozó javaslatok tárgyában zajlottak, és hogy nem alkalmaztak vele szemben semmilyen szankciót amiatt, hogy nem tartott tiszteletben állítólagos előzetes megállapodásokat.

85      A Bizottság tehát nem bizonyította, hogy a felperes az 1996 és 2000 közötti időszakban – akár csak korlátozottan is – visszatért volna a kartellbe.

86      Ezeket az állításokat a Bizottság vitatja.

 A hatodik részről

87      A felperes előadja, hogy a Bizottság által azzal a céllal felhasznált valamennyi bizonyítékot – egy, nevezetesen [bizalmas] kivételével – hogy a felperesnek az 1996. szeptember 3‑tól 1997. május 13‑ig terjedő időszak folyamán fennálló vétkességét bizonyítsa, majd pedig a vele szemben kiszabott bírságot kiszámítsa, az engedékenységi politika keretében ő maga bocsátotta a Bizottság rendelkezésére.

88      A felperes kitér arra, hogy a Bizottság ily módon jelentős mértékben meghosszabbította a jogsértés időtartamát, ami a bírság jelentős növelésében is tükröződött (a megtámadott határozat (243) és (448) preambulumbekezdése).

89      A felperes hozzáteszi ehhez, hogy a közigazgatási vizsgálat során abban a hiszemben működött együtt, hogy megalapozottan tekintheti úgy, hogy ez nem fog számára kárt okozni. Márpedig ezen együttműködés eredményét a Bizottság a felperes szerint arra használta fel, hogy őt marasztalja, miközben a Bizottság a jogvita tárgyát képező időszak vonatkozásában semmilyen bizonyítékkal nem rendelkezett addig, amíg a felperes e bizonyítékokat rendelkezésére nem bocsátotta. A Bizottság ily módon megsértette jogos bizalmát.

90      A felperes egyébiránt vitatja a Bizottság azon értelmezését, miszerint a bírságcsökkentés és a részleges mentesség az engedékenységi közlemény alapján együttesen nem alkalmazható.

91      A Bizottság szerint a felperes érvei valójában nem a jogsértés megállapítására, hanem a bírság kiszámítására vonatkoznak.

92      Ezenkívül a Bizottság azzal érvel, hogy az engedékenységi közlemény keretében rendelkezésére bocsátott dokumentumokat mindig felhasználhatja jogsértés megállapítására.

93      A Bizottság előadja, hogy a felperes az együttműködéséért a bírság 30%‑os csökkentésében részesült, ami abszolút értelemben határozottan nagyobb, mint az a csökkentés, amely egy esetleges részleges mentességből következne. Márpedig az engedékenységi közlemény rendszerében a két kedvezmény együttesen nem alkalmazható.

94      Ráadásul a Bizottság szerint az engedékenységi közlemény (26) bekezdése kizárólag arról rendelkezik, hogy a bírság csökkentésében részesíthető első vállalkozás tekintetében a „meggyőző erejű bizonyítékokat” (e közlemény (25) bekezdése értelmében véve, vagyis azokat, amelyeket vitatás esetében nem szükséges megerősíteni), amelyek arra szolgálnak, hogy azokat a Bizottság „kiegészítésül felhasznál[ja] a jogsértés súlyosságának vagy időtartamának növeléséhez [helyesen: a jogsértés súlyát vagy időtartamát növelő kiegészítő tények bizonyítására használ[ja] fel]”, nem fogják felhasználni az e vállalkozással szemben kiszabandó bírságok összegének meghatározásához.

95      Jóllehet a felperes által benyújtott bizonyítékok kétségtelenül fontosak voltak a [bizalmas] által előterjesztett mentesség iránti kérelem és a 2007. május 2‑án zajló helyszíni vizsgálatok keretében megszerzett bizonyítékok megerősítése szempontjából, ez a Bizottság szerint mégsem elegendő az engedékenységi közlemény (26) bekezdésében említett azon feltételek teljesüléséhez, amelyek megkövetelik, hogy a bizonyítékokat a Bizottság „kiegészítésül felhasznál[hassa] a jogsértés súlyosságának vagy időtartamának növeléséhez [helyesen: a jogsértés súlyát vagy időtartamát növelő kiegészítő tények bizonyítására használ[hassa] fel]”, és – hangsúlyozza a Bizottság – a jogsértés egészét tekintve tehesse meg ezt, nem csupán egy vagy több elszigetelten vizsgált részt vevő vállalkozás vonatkozásában.

96      A Bizottság úgy ítéli meg, hogy e rendelkezés célja ugyanis az, hogy számára lehetőséget biztosítson arra, hogy részleges mentességben részesítse azt a vállalkozást, amely olyan új bizonyítékokat terjeszt elő, amelyek lehetővé teszik azon jogsértés súlyának vagy időtartamának növelését, amelyről a Bizottságnak már tudomása volt, és amellyel összefüggésben egy másik részt vevő vállalkozást már teljes mentességben részesített. Viszont az a vállalkozás, amely egyszerűen csak elmélyítette a Bizottság már meglévő ismereteit a jogsértés egy bizonyos időszakával vagy aspektusával kapcsolatban, nem részesülhet ilyen mentességben, még akkor sem, ha együttműködése révén megkönnyítette a kartellben való saját részvételének bizonyítását.

97      Márpedig a felperes által előterjesztett bizonyítékok a Bizottság szerint nem tették lehetővé a számára már ismert jogsértés tekintetében sem a nagyobb súly, sem a hosszabb időtartam megállapítását.

98      Végül a Bizottság úgy véli, hogy a felperes nem közölt vele olyan új tényeket, amelyek a kartellben az 1996‑tól 1997‑ig tartó időszakban történő részvételére is vonatkoztak volna. Ugyanis a [bizalmas]‑t – amely megerősíti, hogy a két vállalkozás egyetért abban, hogy a felperesnek ítéljék oda egy ajánlati felhívás egyik részét, és amely kétséget kizáróan bizonyítja, hogy az MRI már ettől a pillanattól közreműködött a jogellenes tevékenységben – a 2007. május 2‑i helyszíni vizsgálatok alkalmával találták meg, az tehát már a Bizottság birtokában volt akkor, amikor az MRI 2007. május 4‑én az engedékenység iránti kérelmét benyújtotta.

99      A Bizottság következésképpen a második jogalap hatodik részének elutasítását kéri.

3.     A Törvényszék álláspontja

a)     A bizonyítási teherre vonatkozó elvek felidézése

100    A bizonyítási teherrel összefüggő állandó ítélkezési gyakorlat szerint egyrészt a versenyszabályok megsértését állító fél vagy hatóság feladata a jogsértést megalapozó tényállás jogilag megkövetelt módon történő bizonyítása, másrészt a jogsértés megállapítása ellen védekezésül felhozott jogalapra hivatkozó vállalkozás feladata annak bizonyítása, hogy fennállnak a védekezésül felhozott jogalap alkalmazásának feltételei, következésképpen a hivatkozott hatóságnak más bizonyítékra kell hivatkoznia (a Törvényszék T‑120/04. sz., Peróxidos Orgánicos kontra Bizottság ügyben 2006. november 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑4441. o.] 50. pontja; lásd továbbá ebben az értelemben a Bíróság C‑185/95. P. sz., Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben 1998. december 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑8417. o.] 58. pontját, valamint C‑204/00. P., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P., C‑217/00. P. és C‑219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑123. o.] 78. pontját). A jogsértés időtartama az EK 81. cikk (1) bekezdése szerinti jogsértés fogalmának alkotórésze, amely elem bizonyítása elsősorban a Bizottság feladata (a Törvényszék T‑43/92. sz., Dunlop Slazenger kontra Bizottság ügyben 1994. július 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1994., II‑441. o.] 79. pontja és fent hivatkozott Peróxidos Orgánicos kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 51. pontja).

101    A bizonyítási teher ilyen megoszlása mindazonáltal változhat attól függően, hogy az egyik fél által hivatkozott tényállási elemek olyan jellegűek lehetnek, hogy a másik felet magyarázatra vagy igazolásra kötelezhetik; ennek hiányában azonban megállapítható a bizonyítottság (lásd ebben az értelemben a fenti 100. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 79. pontját, valamint a fenti 100. pontban hivatkozott Peróxidos Orgánicos kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 53. pontját).

102    A Bizottság által felhasználható bizonyítékokkal kapcsolatban a versenyjogban érvényesülő elv a bizonyítékok szabad értékelésének elve (a Bíróság C‑407/04. P. sz., Dalmine kontra Bizottság ügyben 2007. január 25‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑829. o.] 63. pontja, valamint a Törvényszék T‑67/00., T‑68/00., T‑71/00. és T‑78/00. sz., JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑2501. o.] 273. pontja). Mivel ugyanis a versenyellenes megállapodásokban és magatartásokban való részvétel tilalma, valamint a jogsértőkre kiszabható szankciók közismertek, e megállapodások és magatartások keretében a tevékenységeket általában rejtve folytatják, a találkozókat titkosan, leggyakrabban harmadik országokban tartják, és az erre vonatkozó dokumentáció a legminimálisabbra szorítkozik. Még ha a Bizottság fel is fedez olyan iratokat – mint például a találkozókról készült beszámolók –, amelyek kifejezetten tanúsítják a piaci szereplők közötti jogellenes kapcsolatfelvételt, e dokumentumok általában csak töredékesek és szórványosak, így gyakran következtetésekkel kell bizonyos részleteket rekonstruálni. Az esetek nagy részében a versenyellenes magatartás vagy megállapodás létezésére bizonyos egybeesésekből és ténykörülményekből kell következtetni, amelyek együtt figyelembe véve, más összefüggő magyarázat hiányában a versenyjog megsértésének bizonyítékául szolgálhatnak (a fenti 100. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 55–57. pontja). Az ilyen ténykörülmények és egybeesések nemcsak a versenyellenes magatartás vagy megállapodás fennállására engednek következtetni, hanem egy folyamatos versenyellenes magatartás, valamint a versenyjogba ütköző megállapodás alkalmazásának időtartamára is (a Bíróság C‑113/04. P. sz., Technische Unie kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 21‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑8831. o.] 166. pontja).

103    A Bizottságnak pontos és egybevágó bizonyítékokat kell nyújtania a jogsértés elkövetésére vonatkozó szilárd meggyőződésének alátámasztásául (lásd a Törvényszék T‑62/98. sz., Volkswagen kontra Bizottság ügyben 2000. július 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑2707. o.] 43. és 72. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, továbbá T‑38/02. sz., Groupe Danone kontra Bizottság ügyben 2005. október 25‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑4407. o.] 217. pontját). Mindazonáltal nem kell a Bizottság által előterjesztett minden egyes bizonyítéknak a jogsértés összes elemét tekintve szükségszerűen eleget tennie e feltételeknek. Elegendő ugyanis, ha az intézmény által hivatkozott bizonyítékok csoportja (lásd a fenti 102. pontot) összességében értékelve megfelel e követelménynek (a fenti 102. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 180. pontja, valamint a fent hivatkozott Groupe Danone kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 218. pontja; lásd továbbá ebben az értelemben a Törvényszék T‑305/94–T‑307/94., T‑313/94–T‑316/94., T‑318/94., T‑325/94., T‑328/94., T‑329/94. és T‑335/94. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság, ún. „PVC II” egyesített ügyekben 1999. április 20‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑931. o.] 768–778. pontját, és különösen a 777. pontot). Ami a jogsértés időtartamát illeti, az ítélkezési gyakorlat megköveteli, hogy a jogsértés időtartamának megállapítására közvetlenül alkalmas bizonyítékok hiányában a Bizottság legalább olyan bizonyítékokra hivatkozzon, amelyek időben kellően közel álló tényekre vonatkoznak oly módon, hogy ésszerűen elfogadható legyen, hogy e jogsértés két meghatározott időpont között megszakítás nélkül folytatódott (a fenti 102. pontban hivatkozott Technische Unie kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 169. pontja; a fenti 100. pontban hivatkozott Dunlop Slazenger kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 79. pontja és a fenti 100. pontban hivatkozott Peróxidos Orgánicos kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 51. pontja).

104    A különböző bizonyítékoknak tulajdonítandó bizonyító erővel kapcsolatosan ki kell emelni, hogy az egyetlen releváns tényező, amelyet a szabadon benyújtott bizonyítékok mérlegelése során meg kell vizsgálni, a bizonyítékok hitelessége (a fenti 102. pontban hivatkozott Dalmine kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 63. pontja; lásd a Törvényszék T‑44/00. sz., Mannesmannröhren‑Werke kontra Bizottság ügyben 2004. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑2223. o.] 84. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint fenti 102. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 273. pontját). A bizonyításra általában alkalmazandó szabályok szerint valamely dokumentum hitelessége és ennélfogva bizonyító ereje az eredetétől, készítésének körülményeitől, címzettjétől és tartalmától függ (a Törvényszék T‑25/95., T‑26/95., T‑30/95–T‑32/95., T‑34/95–T‑39/95., T‑42/95–T‑46/95., T‑48/95., T‑50/95–T‑65/95., T‑68/95‑T–71/95., T‑87/95., T‑88/95., T‑103/95. és T‑104/95. sz., Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑491. o.] 1053. pontja; Vesterdorf bírónak főtanácsnoki minőségben a Törvényszék T‑1/89. sz., Rhône‑Poulenc kontra Bizottság ügyben 1991. október 24‑én hozott ítéletére vonatkozó indítványa [EBHT 1991., II‑867. o., II‑869. o., II‑956. o.]). Így többek között annak a körülménynek is nagy jelentőséget kell tulajdonítani, ha valamely dokumentum a tényekkel szoros összefüggésben jött létre (a Törvényszék T‑157/94. sz., Ensidesa kontra Bizottság ügyben 1999. március 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑707. o.] 312. pontja), vagy e tények közvetlen tanúja révén (lásd ebben az értelemben a fenti 102. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 207. pontját). Azon dokumentumok, amelyekből kitűnik, hogy több vállalkozás között kapcsolat állt fenn, valamint hogy azok kifejezetten azt a célt követték, hogy előre kiiktassák a versenytársaik jövőbeni magatartásával kapcsolatos bizonytalanságot, jogilag megkövetelt módon bizonyítják az összehangolt magatartás fennállását (lásd ebben az értelemben a Bíróság 40/73–48/73., 50/73., 54/73–56/73., 111/73., 113/73. és 114/73. sz., Suiker Unie és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1975. december 16‑án hozott ítéletének [EBHT 1975., 1663. o.] 175. és 179. pontját). Ezenkívül főszabály szerint különösen megbízható bizonyítéknak kell tekinteni azon nyilatkozatokat, amelyek a nyilatkozattevő érdekei ellen irányulnak (lásd ebben az értelemben a fenti 102. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 207., 211. és 212. pontját).

105    Egyébként az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az a tény, hogy valamely vállalkozás versenyellenes megállapodás előkészítése céljából információkat közöl versenytársaival, elegendő az EK 81. cikk értelmében vett összehangolt magatartás fennállásának bizonyítására (a Törvényszék T‑148/89. sz., Tréfilunion kontra Bizottság ügyben 1995. április 6‑án hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑1063. o.] 82. pontja és T‑53/03. sz., BPB kontra Bizottság ügyben 2008. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑1333. o.] 178. pontja).

106    Végül emlékeztetni kell arra, hogy az EK 230. cikk értelmében benyújtott, a versenyjog megsértésének fennállását megállapító és a címzettekre bírságot kiszabó bizottsági határozat megsemmisítése iránti keresetet elbíráló bíróság feladata annak értékelése, hogy a Bizottság által a határozatában hivatkozott bizonyítékok és más információk elegendők‑e a jogsértés fennállásának megállapításához (a fenti 102. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 174. és 175. pontja; lásd továbbá ebben az értelemben a fenti 103. pontban hivatkozott „PVC II” egyesített ügyekben hozott ítélet 891. pontját). A bíróságban felmerülő bármely kételynek a határozat címzettjeinek a javát kell szolgálnia, így a bíróság nem állapíthatja meg, hogy a Bizottság jogilag megkövetelt módon bizonyította a kérdéses jogsértés fennállását, amennyiben még bármely kételye áll fenn e kérdéssel kapcsolatosan (a fenti 102. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 177. pontja, valamint a fenti 103. pontban hivatkozott Groupe Danone kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 215. pontja). Ez utóbbi esetben ugyanis tekintettel kell lenni az ártatlanság vélelmének elvére, amely különösen az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 6. cikkének (2) bekezdéséből ered, és amely az alapvető jogok részét képezi, amely jogokat a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint – amelyet egyébként az Egységes Európai Okmány preambuluma és az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikkének (2) bekezdése, valamint a 2000. december 7‑én Nizzában ünnepélyesen kihirdetett Európai Unió Alapjogi Chartájának (HL C 364., 1. o.) 47. cikke is megerősít – az Európai Unió jogrendje védelemben részesíti. Tekintettel a kérdéses jogsértések jellegére, valamint a hozzájuk kapcsolódó szankciók természetére és súlyára, az ártatlanság vélelmének elve irányadó többek között a versenyjog megsértésével kapcsolatos olyan eljárásokra, amelyek bírság vagy kényszerítő bírság kiszabásához vezethetnek (a Bíróság C‑199/92. P. sz., Hüls kontra Bizottság ügyben 1999. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑4287. o.] 149. és 150. pontja, valamint C‑235/92. P. sz., Montecatini kontra Bizottság ügyben 1999. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑4539. o.] 175. és 176. pontja; a fenti 103. pontban hivatkozott Groupe Danone kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 216. pontja).

107    A jogsértés fennállását kizárólag a Bizottság által az említett jogsértést megállapító határozatban összegyűjtött bizonyítékokra tekintettel kell értékelni, az egyetlen releváns kérdés tehát lényegében az, hogy a jogsértést ezekre a bizonyítékokra tekintettel érdemben bizonyították‑e, vagy sem (a fenti 104. pontban hivatkozott Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 726. pontja).

108    Végül, az EK 253. cikkben előírt indokolásnak a szóban forgó jogi aktus jellegéhez kell igazodnia, továbbá világosan és egyértelműen tükröznie kell a jogi aktust elfogadó intézmény érvelését oly módon, hogy lehetővé tegye az érdekeltek számára az elfogadott intézkedés igazolásának megismerését, illetve a hatáskörrel rendelkező bíróság számára a felülvizsgálat gyakorlását. Az indokolási kötelezettséget az eset összes körülményeire, így különösen a jogi aktus tartalmára, a felhívott indokok jellegére, és a címzettek vagy a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett egyéb személyek magyarázathoz fűződő érdekére tekintettel kell vizsgálni. Nem kötelező, hogy az indokolás megjelölje az összes vonatkozó ténybeli és jogi elemet, amennyiben azt a kérdést, hogy egy jogi aktus indokolása megfelel‑e az EK 253. cikk követelményeinek, nem csupán szövegezése, hanem a szövegkörnyezete, valamint az érintett témára vonatkozó jogi szabályok egésze alapján kell megítélni (a Bíróság C‑367/95. P. sz., Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ügyben 1998. április 2‑án hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑1719. o.] 63. pontja, C‑301/96. sz., Németország kontra Bizottság ügyben 2003. szeptember 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑9919. o.] 87. pontja, és C‑42/01. sz., Portugália kontra Bizottság ügyben 2004. június 22‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑6079. o.] 66. pontja).

109    A fent említett ítélkezési gyakorlat analógia útján alkalmazható az EGT‑Megállapodás 53. cikkére és a Bizottság e cikk alapján hozott határozataira is.

110    A fenti 100–109. pontban kifejtett szabályokra tekintettel kell megvizsgálni, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság az általános értékelés keretében és a felperes által előadott alternatív magyarázatok vagy igazolások megvizsgálását követően megfelelően hiteles, pontos és egybevágó bizonyítékokra hivatkozott‑e azon szilárd meggyőződésének alátámasztására, hogy a felperes 1996. szeptember 3‑án visszatért a kartellbe, és hogy ezen időpont és 2000. május 9. között milyen mértékben vett részt a jogsértésben, mivel a felperes sem az ezt megelőző – 1986‑tól 1992‑ig tartó – időszak vonatkozásában, sem az ezt követő – 2000. május 9‑től 2007. május 2‑ig tartó – időszak vonatkozásában nem vitatja a jogsértésben való részvételét.

b)     A felperesnek a jogsértésben 1996. szeptember 3. és 2000. május 9. között történő részvételéről

111    A felperes érvelése két időszak megkülönböztetését feltételezi: egyrészt az 1996. szeptember 3‑tól 1997. május 13‑ig tartó időszakét, amely vonatkozásában a felperesre bírságot szabtak ki, és amely vonatkozásában a felperes lényegében azt kifogásolja, hogy a Bizottság vele szemben olyan bizonyítékokra hivatkozott, amelyeket ő bocsátott a rendelkezésére, és amelyek lehetővé tették számára annak megállapítását, hogy a jogsértés 1997. május 13‑ig folytatódott, másrészt pedig az 1997. május 13‑tól 2000. május 9‑ig tartó időszakét (a továbbiakban: köztes időszak), amely vonatkozásában a Bizottság nem szabott ki bírságot a felperessel szemben, és amellyel kapcsolatban a felperes lényegében azt állítja, hogy a Bizottság által vele szemben felhasznált bizonyítékok csupán azt a szándékát bizonyítják, hogy a kartell többi tagjával elhitesse, hogy bizonyos hajlandóságot mutat a tárgyalásra, azonban azzal a céllal, hogy megtévessze őket és elkerülje megtorlásaikat, nem pedig azt, hogy közreműködött volna a kartellben – akár a csökkentett tevékenységek ezen időszakában.

 Az 1996. szeptember 3‑tól 1997. május 13‑ig tartó időszakról

112    E tekintetben először is a második jogalap hatodik részét kell megvizsgálni.

113    Mérlegelni kell ugyanis, hogy a felperes helyesen állítja‑e azt, hogy az engedékenységi közlemény (26) bekezdése utolsó albekezdésének tartalmára tekintettel a Bizottság vele szemben az 1996. szeptember 3‑tól 1997. május 13‑ig terjedő időszak vonatkozásában nem használhatta volna fel azokat a bizonyítékokat, amelyeket engedékenység iránti kérelme keretében ő maga nyújtott be.

–       Az engedékenységi közlemény (26) bekezdésének hatályáról

114    Az 1/2003 rendelet 23. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a bírság mértékének meghatározásakor tekintetbe kell venni mind a jogsértés súlyát, mind annak időtartamát.

115    Egyébiránt az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a Bizottság az 1/2003 rendelet által előírt korlátokon belül széles mérlegelési jogkörrel bír az ilyen bírságok kiszabására vonatkozó hatáskörének gyakorlása során (a Bíróság C‑189/02. P., C‑202/02. P., C‑205/02. P–C‑208/02. P. és C‑213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑5425. o.] 172. pontja, valamint C‑125/07. P., C‑133/07. P., C‑135/07. P. és C‑137/07. P. sz., Erste Group Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2009. szeptember 24‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑8681. o.] 123. pontja). Ugyanakkor e jogkör korlátozott; ugyanis amikor a Bizottság olyan iránymutatásokat fogad el, amelyek célja a Szerződés betartása mellett azon szempontok pontosítása, amelyeket mérlegelési jogköre gyakorlása során alkalmazni kíván, ennek eredménye e jogkör önkéntes korlátozása, amennyiben köteles megfelelni a saját maga által felállított diszpozitív szabályoknak (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑413/08. P. sz., Lafarge kontra Bizottság ügyben 2010. június 17‑én hozott ítéletének [EBHT 2010., I‑5361. o.] 95. pontját, valamint a Törvényszék T‑73/04. sz., Carbone‑Lorraine kontra Bizottság ügyben 2008. október 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑2661. o.] 192. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). A Bizottság ezektől egyes esetekre nézve nem térhet el anélkül, hogy olyan magyarázatot ne adna, amely összeegyeztethető az egyenlő bánásmód elvével, illetve a bizalomvédelem elvével (a fent hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 209. pontja).

116    Az engedékenységi közlemény (23)–(26) bekezdését e háttér ismeretében kell tekintetbe venni, e bekezdések pedig a következőképpen rendelkeznek:

„(23) Azok a vállalkozások, amelyek felfedik részvételüket a Közösséget érintő állítólagos kartellben, és amelyek nem felelnek meg a fenti II. szakasz feltételeinek, még jogosultak lehetnek az egyébként kiszabható bírság csökkentésére.

(24) Annak érdekében, hogy jogosultságot szerezzen, a vállalkozásnak a Bizottság rendelkezésre [helyesen: rendelkezésére] kell bocsátania az állítólagos jogsértésre vonatkozó olyan bizonyítékait, amelyek jelentős hozzáadott értéket képviselnek a Bizottságnak már rendelkezésére álló bizonyítékokhoz képest, és meg kell felelnie a 12. cikk a) alpontjától a c) alpontjáig [helyesen: a fenti (12) bekezdés a)‑c) pontjában] meghatározott halmozott feltételeknek.

(25) A »hozzáadott érték« fogalma arra vonatkozik, hogy a benyújtott bizonyíték jellege és/vagy részletessége folytán mennyiben segíti a Bizottságot a kérdéses tényállás [helyesen: a feltételezett kartell létezésének] bizonyításában. Ennek mérlegelésében a Bizottság általában értékesebbnek tekinti azokat az írásos bizonyítékokat, amelyek a bizonyítandó tényállás időszakából származnak, mint a később keletkezett bizonyítékokat. Ehhez hasonlóan a kérdéses [helyesen: A kérdéses] tényállással kapcsolatos közvetlen terhelő bizonyítékokat általában nagyobb értékűnek tekinti, mint a közvetett vonatkozásúakat. Hasonlóképpen, az ügyben érintett más vállalkozások elleni bizonyítékok esetében a bizonyíték értékére hatást gyakorol, hogy milyen mértékben szükséges annak más forrásokból történő alátámasztása, ezért a meggyőző erejű bizonyítékokat nagyobb értékűnek fogják tekinteni, mint az olyanokat, mint például a nyilatkozatok, amelyek megerősítést igényelnek vitás esetekben.

(26) A Bizottság a közigazgatási eljárás végén elfogadott végső határozatban eldönti, hogy a vállalkozásnak nyújtott csökkentés mértéke az egyébként kiszabható bírsághoz képest mekkora. A következők szerint:

–        az első vállalkozás esetében, amely jelentős hozzáadott értéket képviselő bizonyítékot szolgáltat: 30–50%‑os csökkentés,

[…]

Annak érdekében, hogy e tartományok mindegyikében meg tudja határozni a csökkentés mértékét, a Bizottság figyelembe veszi a [(24) bekezdés] feltételeinek megfelelő bizonyíték benyújtásának időpontját, valamint a bizonyíték tényleges értékét [helyesen: hozzáadott értékét].

Amennyiben a bírság alóli mentességet kérelmező elsőként nyújtja be a meggyőző erejű bizonyítékot a [(25) bekezdés] értelmében, amelyet a Bizottság kiegészítésül felhasznál a jogsértés súlyosságának vagy időtartamának növeléséhez [helyesen: a jogsértés súlyát vagy időtartamát növelő kiegészítő tények bizonyítására használ fel], a Bizottság nem fog ilyen kiegészítéseket [helyesen: nem fogja e tényeket] számításba venni, amikor bírságot szab ki a bizonyítékot szolgáltató vállalkozás ellen.”

117    Más szóval, az engedékenységi közlemény (26) bekezdése utolsó albekezdésének rendelkezéseiben foglalt kedvezményből való részesülés lehetőségéhez több feltétel teljesülése szükséges: a vállalkozásnak az engedékenységi közlemény (25) bekezdése szerinti meggyőző erejű bizonyítékokat kell szolgáltatnia, ami azt jelenti, hogy azoknak jelentős hozzáadott értéket kell képviselniük, és azok megerősítése nem szükséges; e bizonyítékoknak lehetővé kell tenniük a Bizottság részéről már bizonyítható tényekhez képest olyan kiegészítő tények bizonyítását, amelyek a jogsértésnek vagy a súlyát, vagy az időtartamát növelik.

118    Amennyiben e feltételek teljesülnek, a Bizottság ezeket a tényeket nem fogja számításba venni azon bírság összegének meghatározásakor – amely összeg az 1/2003 rendelet 23. cikkének (3) bekezdésével összhangban a jogsértés súlyától és időtartamától függ –, amelyet azon vállalkozással szemben szab ki, amely az általa a Bizottság rendelkezésére bocsátott bizonyítékok révén e tények bizonyítását lehetővé tette, amint azt az engedékenységi közlemény (26) bekezdésének utolsó albekezdése pontosítja.

119    Következésképpen az engedékenységi közlemény (26) bekezdése utolsó albekezdésének utolsó mondatrészéből kitűnik, hogy a Bizottság az engedékenység iránti kérelem benyújtója által elkövetett jogsértés súlyának, illetve időtartamának meghatározása során nem fog támaszkodni ezekre a bizonyítékokra, amennyiben e kérelmező teljesíti az említett közlemény (26) bekezdésében előírt feltételeket, miközben lehetővé teszi az engedékenység iránti kérelem benyújtója számára azt, hogy még ezenfelül az ő terhére megállapított jogsértési időszak fennmaradó része tekintetében az e közleményben biztosított csökkentésben részesüljön.

120    Hangsúlyozni kell, hogy azon tény, hogy az engedékenység iránti kérelem benyújtójának védelmét biztosító mechanizmusról a bírságcsökkentésre vonatkozó (26) bekezdés rendelkezik, megerősíti, hogy a két intézkedést a Bizottság egyidejűleg alkalmazhatja, ellentétben azzal, amit a Bizottság állít.

121    A bírság százalékban kifejezett csökkentésének tehát arányosnak kell lennie az engedékenység iránti kérelem benyújtója által szolgáltatott bizonyítékok hozzáadott értékével, mivel a (26) bekezdés utolsó albekezdésének az is a célja, hogy ne lehessen egy vállalkozást kizárólag olyan bizonyítékok alapján szankcióval sújtani, amelyeket ő maga bocsátott a Bizottság rendelkezésére.

122    A Bizottság tézisét tehát e pontban el kell utasítani.

–       A jogsértésnek vagy a súlyát, vagy az időtartamát növelő kiegészítő tények jelen ügyben történő megállapításáról

123    Ezt követően a Bizottság által előterjesztett azon kifogást kell megvizsgálni, miszerint a felperes által benyújtott bizonyítékok nem tették lehetővé számára új tények megállapítását, miközben ez az egyik feltétele annak, hogy az engedékenységi közlemény (26) bekezdésének utolsó albekezdését alkalmazni lehessen.

124    Rá kell mutatni arra, hogy az engedékenységi közlemény olyan „kiegészítéseket [helyesen: […] tényeket]” említ, amelyek lehetővé teszik a jogsértés időtartamának vagy súlyának növelését.

125    A jelen ügyben a Bizottság a kartell 1996 szeptembere és 1997 májusa közötti tevékenységének igazolása céljából alapvetően a következőkre támaszkodott:

–        [bizalmas] (a megtámadott határozat (142) preambulumbekezdése);

–        [bizalmas] (a megtámadott határozat (143)–(145) preambulumbekezdése);

–        „a kartell más tagjaival 1995 májusa és 1996 márciusa, valamint 1996 szeptembere és 1997 januárja között négy alkalommal folytatott kommunikáció, amelyet W. létesítményeiben megtalált CD‑lemezeken rögzítettek […]” (a megtámadott határozat (139) preambulumbekezdése); a Bizottság azonban a megtámadott határozat 216. lábjegyzetében pontosítja, hogy „jóllehet az e CD‑lemezeken található könyvtárakban ezen időszakra vonatkozóan hasonló neveken számos más akta jelenik meg, ami arra utal, hogy azok a kartell tagjai által egymásnak küldött más faxüzenetekből állnak, a Bizottság ezen akták tartalmát nem használja fel bizonyítékként, mivel azok a Bizottság hozzáférhető aktájának nem képezték részét”;

–        a Bridgestone kifogásközlésre adott válasza („a Bridgestone azt állította, hogy az 1986‑ban létrehozott kartell 1997 tavaszán megszűnt”) (a megtámadott határozat (291) preambulumbekezdése);

–        a DOM ugyanazon kifogásközlésre adott válaszai („a DOM azt állította, hogy egyértelműen bizonyítást nyert, hogy a kartell az 1997 márciusától 1999‑ig tartó időszakban nem működött”) (a megtámadott határozat (292) preambulumbekezdése);

–        a tevékenység W. által készített időrendi bemutatása („3/97: minden együttműködés megszüntetése”) (a megtámadott határozat (157) preambulumbekezdése);

–        a [bizalmas] nyilatkozatai („a tengeritömlőklub 1998‑ban gyakorlatilag eltűnt”) (a megtámadott határozat (151) preambulumbekezdése);

–        P. információkérésre adott 2007. június 29‑i válasza és a Trelleborg információkérésre adott 2007. június 15‑i válasza, valamint a Trelleborgnál és a Dunlopnál talált dokumentumok (az ellenkérelem 163. pontja);

–        végül pedig W. táblázatai az 1996 novemberétől 1997 decemberéig tartó időszakra, valamint az 1998‑as és 1999‑es évre vonatkozóan (a megtámadott határozat (165) preambulumbekezdése).

126    A Bizottság tehát kétségtelenül rendelkezett bizonyítékok egy csoportjával, de csak egyetlen egyidejű okirati bizonyíték volt a birtokában, nevezetesen [bizalmas], valamint W. táblázatai – amelyek tekintetében elismeri, hogy nincs módjában keletkezésük pontos idejét megállapítani –, és a kartell különböző tagjainak nyilatkozatai, ha az MRI által engedékenység iránti kérelme keretében benyújtott bizonyítékokat figyelmen kívül hagyjuk.

127     Következésképpen azt kell megvizsgálni, hogy a bizonyítékok csoportján belül azon bizonyítékok, amelyeket a Bizottság a megtámadott határozatban felhasznált azon következtetéséhez, hogy 1996. szeptember 3. és 1997. május 13. között a kartell teljes körű tevékenysége folytatódott – kivéve az MRI által engedékenység iránti kérelme keretében benyújtott bizonyítékokat –, elegendőek‑e önmagukban ahhoz, hogy ilyen következtetésre lehessen jutni.

128    Először is a DOM‑nak címzett [bizalmas]‑t kell tekintetbe venni (a megtámadott határozat (142) preambulumbekezdése).

129    A [bizalmas] jogvita tárgyát képező szövege a következőképpen fogalmaz:

„Úgy vélem, egyedülálló lehetőségünk van idén arra, hogy ismét jobb árszintet érjünk el; az alapján, ami tudomásomra jutott, a Sumed jelenleg kész a jelentős áremelésre.

Egyetértek azon javaslatukkal, hogy C kaphassa e szerződés jelentős részét, és a következő számokat javaslom, úgy, hogy a nyertes utáni második ajánlattevő a listaár 0,65‑dal szorzott értékénél legyen; erre kell törekednünk.

Köszönettel veszem, ha megerősítik, hogy valamennyi tag egyetért ezzel, ha nem, akkor köszönettel veszem a javaslatok mielőbbi megküldését.”

130    E szöveget egy táblázat követi, amelyben a „Sumed”‑pályázat különböző részeit különböző, a hat kartelltag vállalkozás közül kijelölt nyertesek („champions”) között osztják fel:

ITEM	Qty	Designation		PL	A 1	A 2		C		B 1	B 2		B 3
1	2	FOB 24" 35’		80,900	52,640	53,920		53,210		54,860	Champion		54,155
2	3	FOB 20" 35’		63,420	42,380	41,220		41,900		43,280	Champion		41,468
3	12	FF 24" 35’		73,590	50,290	49,300		50,150		47,830	Champion		48,116
4	36	FF 20" 35’		50,370	33,720	34,380		Champion		34,150	32,600		32,740
5	34	FF 16" 35’		45,170	29,860	Champion		29,360		30,440	30,830		30,793
6	1	Red 24/20" 35’		67,790	46,270	46,190		44,130		44,060	Champion		44,222
7	3	Red 20/16" 35’		47,230	32,355	32,910		30,700		30,950	Champion		30,735
8	3	TRH 16" 35’		55,180	36,830	Champion		35,870		36,090	37,660		35,982

131    Az A 1, A 2, B 1, B 2, B 3 és C jelölések a kartell különböző tagjainak szokásos kódnevei (a megtámadott határozat (114) preambulumbekezdése). E kódnevek szerint a Bridgestone az A 1, a Yokohama Rubber az A 2, a DOM a B 1, a Trelleborg a B 2, a Parker ITR a B 3 és az MRI a C.

132    E táblázat nem csupán azt mutatja, hogy a pályázat minden egyes része tekintetében kijelölték a nyertest, hanem azt is, hogy a „második” árajánlatát, amely a táblázatban vastagon, dőlt betűvel és aláhúzva szerepel, valamint a többi résztvevő árajánlatát szintén előirányozták.

133    Az ajánlat manipulációjában a „második” által betöltött szerep jelentősége a faxüzenet szövegéből is levezethető, ez ugyanis tartalmazza, hogy „a következő számokat javaslom, úgy, hogy a nyertes utáni második ajánlattevő a listaár 0,65‑dal szorzott értékénél legyen”.

134    Ezenkívül megállapítható, hogy az egyes részeket illetően a második ajánlattevő vonatkozásában megjelölt ár mindig ezt a számítást követi: listaár LP x 0,65. Csupán egyetlen kivétel van, az „5. sz. elem” esetében, ahol e számítás szerint a második ajánlattevő árának 29 360‑nak kellene lennie (C‑oszlop, vagyis az MRI), nem pedig 29 860‑nak. Ez azonban minden valószínűség szerint tárgyi tévedés, a táblázat készítője minden kétséget kizáróan tévedésből tüntette fel vastagon szedve és aláhúzva a 29 860‑at.

135    A „második” szerepének jelentőségét a felperes is megerősíti a Törvényszék által neki feltett írásbeli kérdésekre adott válaszaiban. Közli ugyanis, hogy „a kartell ismert szabálya éppen a »második legkevesebbet ajánló ajánlattevő« áráról való döntésben állt, míg a nyertes ajánlatának részleteit [...] saját mérlegelésére bízták”.

136    A táblázatból ily módon kitűnik, hogy a felperest egy ajánlat esetében nyertesként jelölték ki – ami nem történhetett volna meg a felperesnek a megbeszéléseken való részvétele, sem pedig e jelölésről való tudomása nélkül, amint a felperes azt állítja –, de az is kitűnik belőle, hogy a felperest jelölték ki második helyezettként két esetben, sőt három esetben is, ha az „5. sz. elem” esetében fennálló tévedést figyelembe vesszük.

137    Ahhoz, hogy az ajánlat e táblázatban előírt manipulációja működjön, szükségképpen az kellett, hogy mindegyik társaság felvállalja a neki szánt szerepet, és különösen a második így járjon el, mert különben a nyertes soha nem lehetett volna biztos a győzelmében.

138    Következésképpen nem valószínű, hogy a „Sumed” ajánlati felhívás aprólékos és részletes megrendezése, amely e táblázatban szerepel, működőképes lett volna a felperes tevékeny és önkéntes részvétele nélkül, és hogy a számára előírt „második” szerepét a kartell többi tagja anélkül osztotta volna rá, hogy ő a kartell tevékenységeiben 1996 szeptemberétől teljes körűen részt vett volna.

139    Ebből következik, hogy e dokumentum, még ha harmadik személytől származik is, jogilag megkövetelt módon bizonyítja az MRI‑nek a „Sumed”‑pályázatra vonatkozó megbeszélésekben való részvételét.

140    Ebből következően a felperes azon érvelését, amely szerint ő lényegében semmit nem tudott e dokumentumról és azon megbeszélésről, amelyről e dokumentum beszámol, el kell utasítani.

141    Egyébiránt a W. által készített, a kartell tagjai között ténylegesen felosztott piacokra vonatkozó táblázatból (a keresetlevél 10. sz. mellékletének 87. sora) következik, hogy három vállalkozás egymás között felosztott egy „Sumed” ajánlati felhívást, amelynek odaítélésére 1996 novemberében, vagyis kicsit több mint két hónappal a [bizalmas] által megfogalmazott egyeztetési javaslat után került sor. E három vállalkozás történetesen a Yokohama Rubber (amely Japán C0.2 megjelölést kapott), a Trelleborg (amely európai C0.2 megjelölést kapott) és az MRI (amely európai C0.4 megjelölést kapott).

142    Márpedig ez az a három vállalkozás, amelyek között a „Sumed” ajánlati felhívás részeit a Trelleborg faxüzenetének mellékletében szereplő táblázatban felosztották.

143    Kétségtelenül meg kell állapítani, amint azt a felperes is állítja, hogy W. táblázata a „Sumed”‑pályázat vonatkozásában a „becslések” (estimates) kifejezést tartalmazza, azonban a részeket elnyerő három ajánlattevő mégis a Trelleborg faxüzenetében javasolt felosztásban szereplőkkel egyezik meg, és e nyertes ajánlattevők közül kettő esetében az összegek a részeknek a nyertes egységárával beszorzott értékével egyeznek meg, amint azok ugyanazon faxüzenetből következnek.

144    A Törvényszék megállapítja, hogy e körülmények között nem lehet az MRI‑re vonatkozó puszta véletlen egybeesésekről, illetve feltételezésekről szó, amint azt az MRI állítja.

145    Ezenkívül a Törvényszék megállapítja, hogy mivel W. táblázata ily módon tükrözi az eredményeit a „Sumed” ajánlati felhívás egyeztetésének, amint az a Trelleborg faxüzenetéből következik, e bizonyíték bizonyító ereje ezáltal megnő.

146    Márpedig W. táblázatai több oldalon keresztül mutatják be a kartell különböző tagjai között az 1996‑os év és az 1997‑es év vége között sorra kerülő, ajánlati felhívásokra vonatkozó különböző egyeztetések eredményeit.

147    Ebből következik, hogy a Bizottság erre a táblázatra nem csupán abból a célból támaszkodott megalapozottan, hogy megállapítsa az MRI‑nek a kartellbe 1996. szeptember 3‑án történő visszatérését és abban 1997. május 13‑ig tartó teljes körű részvételét, hanem abból a célból is, hogy általános jelleggel megerősítse azon bizonyítékokat – és különösen azon különféle nyilatkozatokat, amelyeket összegyűjtött (lásd a fenti 125. pontot) –, amelyek a rendelkezésére álltak arra vonatkozóan, hogy a kartell többi tagja a kartellt ezen időpontig működtette.

148    Az MRI által szolgáltatott dokumentumokra tehát a Bizottságnak nem volt szüksége ahhoz, hogy ilyen következtetésre jusson.

149    Következésképpen az MRI által az 1996. szeptember 3‑tól 1997. május 13‑ig tartó időszak vonatkozásában a Bizottság rendelkezésére bocsátott bizonyítékok nem tették lehetővé a Bizottság számára, hogy a jogsértés hosszabb időtartamát vagy nagyobb súlyát állapítsa meg.

150    A felperes ennélfogva nem megalapozottan követeli az engedékenységi közlemény (26) bekezdése utolsó albekezdésének javára történő alkalmazását.

151    Ebből következik továbbá, hogy e bizonyítékokat a Bizottság felhasználhatta vele szemben.

152    Következésképpen a második jogalap hatodik részét el kell utasítani.

153    Ezen túlmenően e bizonyítékok némelyike vitathatatlanul megerősíti az MRI‑nek bizonyos ajánlatok egyeztetésében való közreműködését.

154    Ily módon a [bizalmas]‑ban F. a következőt közölte:

„[E]lutasítottam ezt az ajánlatot annyiban, amennyiben az módosította azt az eredeti megegyezést, amelyről a Dunloptól értesültem, és amiatt is, hogy az első ajánlati felhívás keretében a Sumed költségvetési korlátai miatt a tervbe vett 36 helyett csak 18 hosszt kaptunk. Bizonyosak vagyunk abban, hogy a Klébernek gondjai vannak a Sumedben a 24”‑lal, és ez az oka annak, hogy ők az előző ajánlati felhívásban feltüntetett 12 helyett csak 4 hosszt kaptak.”

155    Márpedig a Trelleborg faxüzenetének mellékletében szereplő táblázatban (lásd a fenti 130. pontot) az MRI‑t jelölik meg egy 36 hossznyi FF 20”‑ból álló rész nyerteseként, a „Klébert” – vagyis a Trelleborgot – pedig öt rész nyerteseként, amelyek közül az egyik egy 12 hossznyi FF 24”‑ból álló rész.

156    Az F. által egy korábbi „Sumed”‑pályázatra tett utalások tehát tökéletesen megegyeznek a [bizalmas] mellékletének táblázatában (lásd a fenti 130. pontot) foglaltakkal, ami nem lehet puszta véletlen egybeesés.

157    Ezenkívül az e közlésben szereplő pontosítások érthetővé teszik a W. által a táblázatában a [bizalmas] tárgyát képező „Sumed” ajánlati felhívásra vonatkozóan használt „becslések” kifejezést, amely arra utal, hogy az MRI végül egy kevésbé jelentős részt szerzett meg, mint amelyet eredetileg tervbe vettek.

158    Ezt meghaladóan el kell tehát utasítani a felperes azon érvelését, amely szerint lényegében ő ma már nem tudja meghatározni, hogy az a „Sumed”‑ajánlat, amelyről e [bizalmas] szól, megegyezik‑e azzal, amellyel a [bizalmas] foglalkozik.

159    Ily módon a felperesnek a jogsértésben 1996. szeptember 3‑tól 1997. május 13‑ig történő részvétele a szükséges mértékig (lásd a fenti 147. pontot) megerősítést nyert.

 A köztes időszakról

160    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az összehangolt magatartás fogalma egyfajta egyeztetést jelent a vállalkozások között, amely – anélkül hogy a szó szoros értelmében vett megállapodás megkötésének szintjét elérné – az e vállalkozások közötti gyakorlati együttműködéssel szándékosan kiiktatja a verseny kockázatait (a Bíróság C‑49/92. P. sz., Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben 1999. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑4125. o.] 115. pontja, valamint fenti 106. pontban hivatkozott Hüls kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 158. pontja).

161    E tekintetben az EK 81. cikk (1) bekezdésével ellentétes a gazdasági szereplők közötti bármely olyan közvetlen vagy közvetett kapcsolatfelvétel, amely jellegénél fogva vagy befolyásolja a tényleges, illetve potenciális versenytárs piaci magatartását, vagy feltárja az ilyen versenytárs előtt, hogy az érintett piaci szereplő saját maga milyen piaci magatartásról döntött, illetve milyen piaci magatartást fontolgat, amennyiben e kapcsolatfelvétel célja vagy hatása a verseny korlátozása (lásd ebben az értelemben a fenti 160. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítélet 116. és 117. pontját).

162    Az a tény, hogy valamely vállalkozás versenyellenes megállapodás előkészítése céljából információkat közöl versenytársaival, elegendő az EK 81. cikk értelmében vett összehangolt magatartás fennállásának bizonyítására (a fenti 105. pontban hivatkozott Tréfilunion kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 82. pontja és a fenti 105. pontban hivatkozott BPB kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 178. pontja).

163    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a „megállapodás” és az „összehangolt magatartás” EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében vett fogalma az összejátszás azonos jellegű formáit jeleníti meg, és csak intenzitásuk, valamint megjelenési formájuk vonatkozásában különböztethetők meg egymástól (a fenti 160. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítélet 131. és 132. pontja, valamint a Törvényszék T‑9/99. sz., HFB és társai kontra Bizottság ügyben 2002. március 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑1487. o.] 190. pontja).

164    Egy olyan összetett jogsértés keretében, amely több éven keresztül a piac közös szabályozásának célját követő számos gyártót foglalt magában, a Bizottságtól nem követelhető meg, hogy a jogsértést pontosan megállapodásnak vagy összehangolt magatartásnak minősítse, mivel bármelyikről is legyen szó, az EK 81. cikk mindkét jogsértési formára vonatkozik (lásd ebben az értelemben a fenti 160. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítélet 111–114. pontját és a fenti 103. pontban hivatkozott „PVC II” egyesített ügyekben hozott ítélet 696. pontját).

165    Az adott jogsértés megállapodásnak „és/vagy” összehangolt magatartásnak való kettős minősítését úgy kell értelmezni, mint amely olyan tényelemeket magában foglaló összetett egészet jelöl, amelynek egyes elemei megállapodásnak, mások pedig összehangolt magatartásnak minősültek az EK 81. cikk (1) bekezdésének értelmében, amely nem tartalmaz külön minősítést az ilyenfajta összetett jogsértésekre (a Törvényszék T‑7/89. sz., Hercules Chemicals kontra Bizottság ügyben 1991. december 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1991., II‑1711. o.] 264. pontja, valamint a fenti 163. pontban hivatkozott HFB és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 187. pontja).

166    Rá kell mutatni arra, hogy a jelen ügyben a Bizottság úgy döntött, hogy a felperest és versenytársait azért bírságolja, mert a vizsgált időszak folyamán „a tengeri tömlők ágazatán belüli megállapodások és összehangolt magatartások együttesében” vettek részt.

167    A megtámadott határozat (263)–(272) preambulumbekezdésében a Bizottság kitért arra, hogyan kívánja minősíteni a tudomására jutott jogsértő tényeket, és a megtámadott határozat (271) és (272) preambulumbekezdésében pontosította különösen azt, hogy az információcserék összehangolt magatartásnak minősülnek.

168    A Bizottság kifogásolta, hogy a felperes a köztes időszakban a kartell egyes tagjaival többek között a kartell újraindítása céljából folytatott információcserét.

169    Márpedig az a tény, hogy valamely vállalkozás versenyellenes megállapodás előkészítése céljából információkat közöl versenytársaival, elegendő az EK 81. cikk értelmében vett összehangolt magatartás fennállásának bizonyítására (lásd a Bíróság C‑8/08. sz., T‑Mobile Netherlands és társai kontra Bizottság ügyben 2009. június 4‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑4529. o.] 51. és 52. pontját, valamint Kokott főtanácsnok ezen ügyre vonatkozó indítványának [EBHT 2009., I‑4523. o.] 90. és 91. pontját, továbbá az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

170    Az a kérdés, hogy e magatartás a „klub szerkezete” keretében vagy azon kívül nyilvánult‑e meg, ennélfogva lényegtelen, a felperes által e tekintetben a második jogalap harmadik részében előterjesztett érvelést pedig el kell utasítani.

171    Egyébiránt a megtámadott határozatból kitűnik, hogy a felperes a kartellből 1992‑ben kilépett.

172    Egyébként az is megállapítást nyert, hogy a felperes 1996‑ban a „Sumed” ajánlati felhívás manipulációja alkalmával visszatért a kartellbe, amely manipuláció abban nyilvánult meg, hogy a tengeri tömlők piacán kvótákat osztottak ki és árakat rögzítettek egy erre irányuló összehangolást követően, amely vonatkozásában meg kell állapítani, hogy a felperes abban részt vett (lásd a fenti 128–159. pontot).

173    Ami a köztes időszakot illeti, amely a felperes vonatkozásában 1997 májusától 2000 májusáig tartott, pontosítani kell, hogy a felperes a tárgyaláson a Törvényszék által neki feltett kérdésre válaszolva megerősítette, hogy jogalapja kizárólag azon bizonyítékokra korlátozódott, amelyek az 1996. szeptember 3‑tól 1997. május 13‑ig tartó időszakra vonatkoztak.

174    E bizonyítékokat ennélfogva a Bizottság felhasználhatta annak bizonyítására, hogy a felperes a köztes időszak folyamán részt vett egyes kapcsolatfelvételekben és egyes megbeszéléseken.

175    A felperes mindazonáltal vitatja e kapcsolatfelvételek terjedelmét, valamint az ezekről beszámoló dokumentumok Bizottság általi értelmezését.

176    Következésképpen meg kell vizsgálni az említett dokumentumokat annak megállapítása végett, hogy a Bizottság helyesen jutott‑e arra a következtetésre, hogy a felperes a köztes időszak folyamán folyamatos jogsértésben vett részt, annak ellenére, hogy ugyanezen időszak vonatkozásában a Bizottság sem a felperessel, sem a kartell többi tagjaival szemben nem szabott ki bírságot.

177    A felperes dokumentumainak [bizalmas] fényében (a megtámadott határozat (174) és (176) preambulumbekezdése) meg kell állapítani, hogy ezek alapján bizonyítható legalábbis egyrészt az, hogy W. három ajánlati felhívás (CPC Taiwan, Ancap Uruguay és Petrobras Brazil) tárgyában kapcsolatba lépett az MRI részéről F.‑fel, amely egyeztetési kísérletben a Bridgestone, a DOM, a Yokohama Rubber és a Parker ITR is érintett volt, másrészt pedig, hogy jóllehet F. elutasította a neki tett ajánlatot, a kartell ezen időszak folyamán legalábbis megkísérelte a működését fenntartani. Így nem kétséges, hogy a különböző vállalkozások egyes ajánlati felhívások egyeztetése céljából kapcsolatban álltak egymással és a felperessel. Az a tény, hogy e dokumentumok arra engednek következtetni, hogy a kartellben nem ment minden zökkenőmentesen, és hogy voltak nézeteltérések, végeredményben megfelel annak az elemzésnek, amelyet a Bizottság a megtámadott határozatban ezen időszakra vonatkozóan előadott. Ami F. 1999. február 4‑i keltezésű dokumentumát illeti, amelyben F. felvázolja a kartell időrendi bemutatását, ugyanakkor az akkori helyzetet is ismerteti – amely dokumentumot a felperes egyik kereskedelmi ügynökének szánta –, meg kell állapítani, hogy még ha abban F. azt is állítja, hogy a felperes nem tartozik a kartellhez, e dokumentum igazol legalábbis olyan kapcsolatfelvételeket, amelyekben F. a kartell más tagjaival részt vett. E dokumentumok tehát egyértelműen bizonyítják, hogy a különböző érintett vállalkozások között legalább az ajánlatok egyeztetésének megkísérlése céljából volt kapcsolattartás.

178    A [bizalmas] (a megtámadott határozat (177) preambulumbekezdése) bizonyítja a kartell különböző főszereplői (W., F. és P.) közötti kapcsolatfelvétel eseteit, amelyek alkalmával kereskedelmi adatokra vonatkozó információcserére került sor. Az a tény, hogy a kartell ebben az időszakban válságban volt, amint arról e dokumentum szintén tanúskodik, nem szünteti meg e kapcsolatfelvételek jogellenes jellegét. Ezenkívül a kartell röviddel e kapcsolatfelvételek megtörténte után újrakezdte működését, ami azon elképzelést látszik megerősíteni, hogy ezek hozzájárultak a kartell újraindításához, mégpedig akkor is, ha maga a felperes a kartellnek ismét teljes körű részesévé csak egy évvel a többi főszereplő után vált.

179    A [bizalmas] (a megtámadott határozat (201) preambulumbekezdése) pedig arról tanúskodik, hogy volt kapcsolat C. és F. között akkor, amikor a kartell még nem indult újra teljes körűen – legalábbis ami a felperest illeti. Ennek ellenére bizonyítja, hogy C. és F. érzékeny kereskedelmi információkra vonatkozó információcserét folytattak, ugyanakkor azt is, hogy F. ekkortól próbálta a kartell új működési módját megtalálni, többek között a kartell egyeztetésére vonatkozóan, miközben megkísérelte a felperes piaci részesedését már előre 12%‑on rögzíteni. Amint azt ezenkívül a Bizottság megjegyzi, ezt a bizonyítékot az 1999 júniusától kezdve sorra kerülő találkozók fényében kell megítélni. Bár igaz, hogy a felperes teljes körű közreműködése csak később kezdődött, mégis, már ettől a pillanattól a kartellbe való visszatérésének előkészítésén munkálkodott, és egyes versenytársaival legalábbis marginálisan együttműködött.

180    Végül a [bizalmas] címet viselő dokumentum (a megtámadott határozat (190) preambulumbekezdése) egyértelműen megállapítja a megújított együttműködés keretét. A felperes azt állítja, hogy ő nem vett részt a találkozón – amit a Bizottság nem vitat –, és hogy az a tény, hogy a részére kiosztott piaci részesedés e dokumentumban szerepel, nem jelenti azt, hogy ő a kartellhez tartozott. Az kétségtelenül igaz, hogy a Bizottság úgy tekintette, hogy a felperes a kartellbe csak 2000. május 9‑től tért vissza (lásd a megtámadott határozat (202) preambulumbekezdését, amelyben a Bizottság közli, hogy bizonyítékai vannak arra vonatkozóan, hogy az MRI részére ezen időponttól ismét kvótákat osztottak). Létezik azonban először is közvetlen bizonyíték arra, hogy a felperes kifogásolható kapcsolatokat tartott fenn azzal a céllal, hogy a kartellbe 1999 júniusában visszatérjen (a felperes 1999. június 30‑i belső közlése), másodszor létezik egy dokumentum, amelyet 1999 decemberében osztottak ki olyan találkozó keretében, amelyet a kartellnek a többi tagja általi újraindítását követően tartottak meg, és amely dokumentumban rögzítették a felperest megillető piaci részesedést, harmadszor pedig léteznek bizonyítékok arra, hogy a felperes ténylegesen 2000 májusában tért vissza a kartellbe, amit a felperes különben nem vitat. Következésképpen meg kell állapítani, hogy amikor a kartell többi tagjai jogellenes tevékenységeiket újrakezdték, az a piaci részesedés, amelyet a felperes részére kívántak fenntartani, csak a vele folytatott alapos egyeztetés eredménye lehetett. Márpedig bizonyítást nyert, hogy az MRI a visszatérése feltételeiről 1999 júniusában tárgyalt, vagyis hat hónappal az 1999 decemberében kiosztott táblázatok elkészülte előtt. E táblázatok tehát különösen jelentős ténykörülményként utalnak arra, hogy a felperes 1999 decemberében részt vett azokon a megbeszéléseken, amelyek a kartell tagjait egyenként megillető piaci részesedések felosztására és egyeztetésére vonatkoztak.

181    Összegzésképpen meg kell állapítani, hogy a Bizottság elegendő olyan bizonyítékot terjesztett elő, amely bizonyítja, hogy a köztes időszakban a felperes részéről jogsértő magatartás volt tapasztalható, amely kétségtelenül csekélyebb volt, mint az azt megelőző és az azt követő időszakban, amire alapozva a Bizottság végül a felperessel szemben ezen időszak tekintetében nem szabott ki bírságot.

182    Ezt meghaladóan el kell utasítani a felperes azon állításait, amelyek szerint ő ily módon azt a benyomást szándékozta kelteni a kartell többi tagjában, hogy némi érdeklődést tanúsít a kartell újraindítását illetően, miközben e megtévesztés révén védekezett a tagok esetleges üzleti megtorlásaival szemben.

183    Ugyanis nem csak arról van szó, hogy a felperes állítólagos szándékai e tekintetben lényegtelenek, hanem ezen kívül meg kell állapítani, hogy ily módon a felperes elismeri, hogy azzal, hogy a kartell többi tagjával kapcsolatot tartott fenn, védekezni próbált az általuk folytatott versennyel szemben, ami elegendő a jogsértés fennállásának megállapításához.

184    Ezen túlmenően a fent említett dokumentumok bizonyítják, hogy e kapcsolatfelvételek célja alapvetően a kartell újraindítása volt, és hogy a felperes ezekben többek között azért vett részt, hogy tárgyaljon a kartellen belül őt megillető helyről.

185    El kell tehát utasítani azon érvelését, amely szerint csupán azért vett részt e megbeszéléseken, hogy e kartellbeli régi – és jövendő – partnereit megtévessze, és amely szerint elfogadható alternatív magyarázattal szolgál azon különféle dokumentumokat illetően, amelyeket a Bizottság annak bizonyítására használt fel, hogy ő a köztes időszakban részt vett a jogsértésben.

186    E megállapítást végeredményben azok a különböző bizonyítékok – [bizalmas] –, amelyekre a felperes a tézisének alátámasztása végett hivatkozik, egyáltalán nem kérdőjelezik meg.

187    E különböző dokumentumok ugyanis minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy az MRI a kartellbe 2000 májusában teljes mértékben visszatért, ugyanakkkor nem cáfolják az MRI által az azt megelőző évek folyamán e visszatérés céljából folytatott manőverek létezését.

188    A felperes érvelését tehát ezt meghaladóan el kell utasítani.

c)     A folyamatos jogsértés létezéséről

189    A felperes lényegében vitatja egyrészt azt, hogy a jogsértés 1996. szeptember 3. és 1997. május 13. között folyamatos lett volna, mivel úgy ítéli meg, hogy ha ezen időszak vonatkozásában felelősnek is kellene őt nyilvánítani jogsértésekért, ezek olyan elszigetelt jogsértések, amelyek nem kapcsolódnak korábbi és későbbi időszakokhoz, másrészt pedig vitatja azt, hogy a jogsértés 1997. május 13. és 2000. május 9. között folyamatos lett volna, mivel ő nem versenyellenes céllal vett részt a megbeszéléseken, hanem éppen ellenkezőleg azért, hogy védekezzen a kartell többi tagjának ellene irányuló esetleges megtorlásaival szemben, és hogy a Bizottság egyébként sem állapíthatja meg egyidejűleg folyamatos jogsértés fennállását úgy, hogy közben a kartelltagok közötti válsághelyzet miatti csökkentett tevékenység fennállását is megállapítja, ami alapján ráadásul úgy dönt, hogy ezen időszak vonatkozásában nem szab ki bírságot.

 A folyamatos jogsértés és ismétlődő jogsértés fogalmáról

190    Az 1/2003 rendelet 25. cikkének (2) bekezdése szerint az elévülési idő a jogsértés elkövetésének napján kezdődik. Folyamatos vagy ismétlődő jogsértések esetén azonban az elévülési idő a jogsértés megszűnésének napján kezdődik.

191    Az ítélkezési gyakorlat e tekintetben pontosította, hogy az esetek nagy részében a versenyellenes magatartás vagy megállapodás létezésére bizonyos egybeesésekből és valószínűsítő körülményekből kell következtetni, amelyek együtt figyelembe véve, más összefüggő magyarázat hiányában a versenyjogi szabályok megsértésének bizonyítékául szolgálhatnak. Az ilyen valószínűsítő körülmények és egybeesések együtt figyelembe véve nemcsak a versenyellenes magatartás vagy megállapodás fennállására engednek következtetni, hanem egy folyamatos versenyellenes magatartás, valamint a versenyjogi szabályokba ütköző megállapodás alkalmazásának időtartamára is (lásd ebben az értelemben a Bíróság fenti 100. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 57. pontját, valamint C‑105/04. P. sz., Nederlandse Federatieve Vereniging voor de Groothandel op Elektrotechnisch Gebied kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 21‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑8725. o.] 94–96. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

192    Továbbá az EK 81. cikk (1) bekezdésének e megsértése nemcsak elszigetelt cselekménnyel, hanem cselekmények sorozatával, vagy akár folyamatos magatartással is megvalósulhat. Ez az értelmezés nem vonható kétségbe azon az alapon, hogy a cselekmények e sorozatának vagy e folytatólagos magatartásnak egy vagy több eleme önmagában és elszigetelten vizsgálva is az említett rendelkezés megsértésének minősülhet. Amennyiben a különböző cselekmények – azonos, a közös piacon belüli versenyt torzító céljuk alapján – „átfogó terv” keretébe illeszkednek, a Bizottság a fenti cselekmények miatti felelősséget jogszerűen tudhatja be az összességében figyelembe vett jogsértésben való részvétel alapján (a fenti 100. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 258. pontja, valamint a fenti 191. pontban hivatkozott Nederlandse Federatieve Vereniging voor de Groothandel op Elektrotechnisch Gebied kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 110. pontja).

193    Valamely megállapodás egyes meghatározott időszakokban való létezésére, vagy legalábbis az egyik vállalkozás által meghatározott időszakban való végrehajtására vonatkozó bizonyítékok hiánya kapcsán emlékeztetni kell arra, hogy az a tény, hogy a Bizottság nem szolgáltatott a jogsértésre vonatkozó bizonyítékot egyes meghatározott időszakok tekintetében, nem akadályozza annak megállapítását, hogy a jogsértés a hivatkozott időszakoknál összességében hosszabb időtartam alatt állt fenn, amennyiben ezt objektív és egybehangzó valószínűsítő körülmények megalapozzák. Egy több éven át tartó jogsértés esetén az a tény, hogy a kartell megjelenési formái különböző időszakokban érvényesülnek, és azokat hosszabb‑rövidebb időszakok választhatják el egymástól, nem befolyásolja a kartell fennállását annyiban, amennyiben a jogsértés részét képező különböző magatartások azonos célt szolgálnak, továbbá egy egységes és folyamatos jellegű jogsértés keretébe illeszkednek (a fenti 191. pontban hivatkozott Nederlandse Federatieve Vereniging voor de Groothandel op Elektrotechnisch Gebied kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 97. és 98. pontja; lásd továbbá a fenti 100. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 260. pontját).

194    E tekintetben az ítélkezési gyakorlat több olyan kritériumot is felsorol, amelyek relevánsak valamely jogsértés egységes jellegének értékelése során; ilyenek a szóban forgó magatartások azonos célkitűzései (lásd ebben az értelemben a fenti 102. pontban hivatkozott Technische Unie kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 170. és 171. pontját, továbbá a Törvényszék T‑21/99. sz., Dansk Rørindustri kontra Bizottság ügyben 2002. március 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑1681. o.] 67. pontját, és T‑43/02. sz., Jungbunzlauer kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑3435. o.] 312. pontját), az érintett termékek és szolgáltatások közötti azonosság (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑71/03., T‑74/03., T‑87/03. és T‑91/03. sz., Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 15‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 118., 119. és 124. pontját, valamint fent hivatkozott Jungbunzlauer kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 312. pontját), az abban részt vevő vállalkozások azonossága (a fent hivatkozott Jungbunzlauer kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 312. pontja), valamint a végrehajtás módjának azonossága (a fent hivatkozott Dansk Rørindustri kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 68. pontja). Ezenkívül a vállalkozások nevében eljáró természetes személyek azonossága, valamint a szóban forgó magatartások földrajzi kiterjedésének azonossága szintén figyelembe vehető e vizsgálat lefolytatása során.

195    Így az ítélkezési gyakorlat még akkor is lehetővé teszi a Bizottság számára annak vélelmezését, hogy a jogsértés – illetve valamely vállalkozásnak a jogsértésben való részvétele – nem szakadt meg, ha az a meghatározott időszakok vonatkozásában nem rendelkezik bizonyítékokkal a jogsértésre, amennyiben az e jogsértés részét képező különböző cselekmények azonos célt szolgálnak, továbbá egységes és folyamatos jogsértés keretébe illeszkednek, ám az ilyen megállapításnak olyan objektív és egybehangzó valószínűsítő körülményeken kell alapulnia, amelyek alátámasztják az átfogó terv fennállását.

196    Amennyiben e feltételek teljesülnek, a folyamatos jogsértés fogalma így lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy a figyelembe vett egész jogsértési időszak vonatkozásában bírságot szabjon ki, továbbá meghatározza az elévülési idő kezdetének időpontját, vagyis azt az időpontot, amikor a folyamatos jogsértés megszűnt.

197    Az összejátszással gyanúsított vállalkozások ugyanakkor megdönthetik e vélelmet olyan valószínűsítő körülményekre vagy bizonyítékokra hivatkozva, amelyek alátámasztják az ellenkezőjét, vagyis azt, hogy a jogsértés – illetve az abban való részvételük – ugyanezen időszakokban nem folytatódott.

198    Egyébiránt az ismétlődő jogsértés fogalmát meg kell különböztetni a folyamatos jogsértés fogalmától (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑18/05. sz., IMI és társai kontra Bizottság ügyben 2010. május 19‑én hozott ítéletének [EBHT 2010., II‑1769. o.] 96. és 97. pontját), e különbséget pedig végeredményben megerősíti az 1/2003 rendelet 25. cikkének (2) bekezdésében a „vagy” kötőszó használata.

199    Amennyiben megállapítható, hogy a vállalkozás jogsértésben való részvétele megszakadt, továbbá hogy a vállalkozás által ezen időszakot megelőzően és azt követően megvalósított jogsértés azonos jellemzőket mutat – amit többek között a szóban forgó magatartások célkitűzéseinek, az érintett termékeknek, az összejátszásban részt vevő vállalkozásoknak, az összejátszás fő végrehajtási módjainak, a vállalkozások nevében eljáró természetes személyeknek, végül pedig az említett magatartások földrajzi kiterjedésének azonossága fényében kell értékelni –, a szóban forgó jogsértést egységesnek és ismétlődőnek kell minősíteni.

200    Ilyen esetben a Bizottság nem szabhat ki bírságot azon időszak vonatkozásában, amelynek során a jogsértés megszakadt.

201    Ezenkívül az 1/2003 rendelet 25. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő rendelkezéseknek megfelelően a megszakadás időtartama nem haladhatja meg az öt évet, ez esetben ugyanis az e megszakadást megelőző jogsértési időszakra vonatkozóan a bírság kiszabása elévül.

 A folyamatos jogsértés jelen ügyben való fennállásáról

202    Következésképpen meg kell határozni, hogy ilyen feltételek mellett a Bizottság jogosult volt‑e folyamatos jogsértés fennállását megállapítani a felperes esetében az 1986. április 1‑je és 1992. augusztus 1‑je, valamint az 1996. szeptember 3. és 2007. május 2. közötti időszak vonatkozásában.

203    Emlékeztetni kell arra, hogy a jelen ügyben a megtámadott határozatból kitűnik, hogy az abban érintett vállalkozások – néha eltérő módon – olyan jogsértésben vettek részt, amely a tengeri tömlők világszintű piacán a pályázati kiírások elosztása, az árak rögzítése, a kvóták rögzítése, az értékesítési feltételek megállapítása, a földrajzi piacok felosztása révén, valamint az árakra, az értékesítési mennyiségekre és a közbeszerzési pályázatokra vonatkozó érzékeny információk cseréje révén valósult meg.

204    E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy az átfogó terv létezése a megtámadott határozatban egyértelműen megállapítást nyer. E terv a szóban forgó magatartások célkitűzéseinek, az érintett termékeknek, az összejátszásban részt vevő vállalkozásoknak, az összejátszás fő végrehajtási módjainak, a vállalkozások nevében eljáró természetes személyeknek, végül pedig az említett magatartások földrajzi kiterjedésének a köztes időszak előtti és utáni azonosságából tűnik ki.

205    Ezenkívül azokat a magatartásokat, amelyek célja az volt, hogy a köztes időszakban a kartell tagjai közötti nézeteltéréseket elsimítsák és a kartellt újraindítsák, amint azok a felperes által rendelkezésre bocsátott dokumentumokból kitűnnek, és amint azok elemzését a fenti 177–180. pont tartalmazza, következésképpen úgy kell tekinteni, mint amelyek a kartell tagjai által követett átfogó terv szerves részét képezik.

206    Egyébiránt a felperes, akit a tárgyaláson e tárgyban meghallgattak, nem vitatja, hogy 1986. április 1‑je és 1992. augusztus 1‑je között, majd pedig 2000. május 9. és 2007. május 2. között részt vett a jogsértésben.

207    A felperes kétségtelenül előadja, hogy elkülönülő jogsértésekről van szó, és hogy azok nem minősíthetők folyamatos vagy ismétlődő jogsértésnek – amit a tárgyaláson is megerősített –, de meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatból egyértelműen kitűnik egy átfogó terv létezése, tekintettel a szóban forgó magatartások célkitűzéseinek, az érintett termékeknek, az összejátszásban részt vevő vállalkozásoknak, az összejátszás fő végrehajtási módjainak, a vállalkozások nevében eljáró természetes személyeknek, végül pedig az említett magatartások földrajzi kiterjedésének 1986 és 2007 közötti azonosságára.

208    Ezenkívül megállapítást nyert, hogy a felperes 1996. szeptember 3‑tól tért vissza a kartellbe és 1997. május 13‑ig részt vett a jogsértésben (lásd a fenti 147. és azt követő pontokat), továbbá hogy tevékenyen részt vett a köztes időszakban zajló megbeszéléseken azzal a céllal, hogy a kartellt újraindítsák, ő pedig a kartellbe visszatérjen (lásd a fenti 181. és azt követő pontokat).

209    Azokat az alternatív magyarázatokat, amelyeket a felperes az ezen időszakban tanúsított magatartása tárgyában terjesztett elő, a Törvényszék egyébként elutasította (lásd a fenti 181. és azt követő pontokat).

210    Ezenkívül a Bizottság elismeri, és a megtámadott határozat 1. cikkéből is következik, hogy a felperes a kartellben való részvételét 1992. augusztus 1‑je és 1996. szeptember 3. között megszakította.

211    A Bizottság kétségtelenül folyamatos jogsértés fennállását állapította meg az MRI terhére, miközben egyidejűleg azt is megállapította, hogy annak a kartellben való részvétele 1992. augusztus 1‑je és 1996. szeptember 3. között megszakadt.

212    A Bizottság azonban nem követett el hibát, amikor azt állapította meg, hogy a felperes a kartellben két elkülönülő jogsértési időszak folyamán vett részt, amelyek 1986. április 1‑jétől 1992. augusztus 1‑jéig, illetve 1996. szeptember 3‑tól 2007. május 2‑ig tartottak.

213    A Bizottság által elkövetett, a fenti 211. pontban említett mérlegelési hiba következésképpen nincs hatással a megtámadott határozat jogszerűségére, mivel e határozat megállapíthatta volna, hogy a felperes által elkövetett jogsértés az 1/2003 rendelet 25. cikke értelmében ismétlődő jogsértés volt – a két jogsértési időszakot ugyanis egy átfogó terv megléte jellemezte (lásd a fenti 203. és 204. pontot) – és hogy az MRI jogsértésben való részvételének 1992. augusztus 1‑je és 1996. szeptember 3. közötti megszakítása öt évnél rövidebb időtartamot ölelt fel (lásd a fenti 201. pontot).

214    Összegzésképpen egyrészt, mivel meg kell állapítani, hogy az 1986. április 1‑je és 1992. augusztus 1‑je között elkövetett jogsértés nem évült el, el kell utasítani az első jogalapot, amely lényegében azon alapult, hogy a Bizottság nem állapíthatott volna meg elévült jogsértést. El kell utasítani az indokolási kötelezettség megsértésére alapított kifogást is, mivel a megtámadott határozatból kitűnik, hogy a felperes a kartellben két elkülönülő jogsértési időszak folyamán vett részt, amelyek 1986. április 1‑jétől 1992. augusztus 1‑jéig, illetve 1996. szeptember 3‑tól 2007. május 2‑ig tartottak.

215    Másrészt a felperes azon érvelését is el kell utasítani, amelyet második jogalapja alátámasztása végett, az 1996. szeptember 3‑tól 2000. május 9‑ig tartó jogsértési időszak elévülésére vonatkozóan terjesztett elő, mivel megállapítást nyert, hogy a felperes 1996. szeptember 3‑tól visszatért a kartellbe, és hogy a köztes időszakban olyan megbeszéléseken vett részt, amelyek célja az volt, hogy a kartellt újraindítsák és azon belül az ő pozícióját meghatározzák.

216    A fentiekből következik, hogy a második jogalap első, második és harmadik részét el kell utasítani, amennyiben a felperes azokban lényegében azt állítja egyrészt, hogy a Bizottság tévesen értelmezte a rendelkezésére álló bizonyítékokat, és nem bizonyította a felperesnek a kartellben 1996. szeptember 3. és 2000. május 9. közötti közreműködését, másrészt pedig, hogy a felperes elfogadható alternatív magyarázatot adott a Bizottság által felhasznált bizonyítékokra és saját, ezen időszak folyamán tanúsított magatartására vonatkozóan.

d)     A második jogalap többi részének megalapozottságáról

217    Egyébiránt, ami a felperes által második jogalapjának második része keretében előterjesztett érvelést illeti, amely szerint a Bizottságnak azt kellett volna bizonyítania, hogy ő új jogsértésben vett részt, mivel az 1992 előtti jogsértés elévült, és a Bizottság nem állapíthatta volna meg e tekintetben az 1986. április 1‑jétől tartó folyamatos jogsértés fennállását, emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság nem követett el hibát, amikor azt állapította meg, hogy a felperes a kartellben két – kétségtelenül elkülönülő – jogsértési időszak folyamán vett részt, amelyek során ugyanakkor a felperes olyan átfogó tervben működött közre, amelyet a szóban forgó magatartások célkitűzéseinek, az érintett termékeknek, az összejátszásban részt vevő vállalkozásoknak, az összejátszás fő végrehajtási módjainak, a vállalkozások nevében eljáró természetes személyeknek, végül pedig az említett magatartások földrajzi kiterjedésének a közbenső időszak előtti és utáni azonossága jellemzett (lásd a fenti 203. és 204. pontot). A felperes tehát tévesen állítja azt, hogy új jogsértésben vett részt, érvelését pedig ebből következően el kell utasítani.

218    A felperes által a második jogalap harmadik részének alátámasztása végett előterjesztett érvelést illetően, amely szerint a Bizottságnak nem sikerült bizonyítania, hogy a felperes 1996. szeptember 3. és 2000. május 9. között tanúsított magatartása szorosan kapcsolódott azon versenyellenes hatások összességének előidézéséhez, amelyeket egy egységes célra irányuló átfogó terv keretében a jogsértés többi elkövetője kívánt elérni, meg kell állapítani, hogy egyértelműen bizonyítást nyert, hogy a felperes, mivel egyrészt 1996. szeptember 3‑án csatlakozott a kartell által szervezett egyeztetéshez, és ennek alkalmával megszerezte a „Sumed” ajánlati felhívás egyik részét, másrészt pedig tevékenyen részt vett azon kapcsolattartásban, amely a köztes időszakban a kartell újraindítására irányult, szorosan kapcsolódott a jogsértés többi elkövetője által követett átfogó terv versenyellenes hatásai összességének előidézéséhez. Érvelését következésképpen el kell utasítani.

219    Szintén el kell utasítani a felperes által a második jogalap negyedik része keretében előterjesztett érvelést, amely szerint vele szemben csak az 1996. szeptember 3‑tól 1997. május 13‑ig terjedő időszak vonatkozásában került sor bírság kiszabására, miközben magatartása a köztes időszak alatt is azonos volt, és hogy ez a bánásmódbeli különbség indokolás nélkül maradt. A fentiekből ugyanis kitűnik, hogy a felperes 1996. szeptember 3. és 1997. május 13. között újból részt vett a kartellben azáltal, hogy a kartell többi tagjával a tárgyban folytatott egyeztetést követően megszerezte a „Sumed”‑pályázat egy részét, és az, hogy a köztes időszakban részt vett a kartell újraindítására irányuló kapcsolattartásban, és tárgyalt a kartellen belül őt megillető helyről. Tehát olyan különböző magatartásokról van szó, amelyek indokolják a Bizottság azon döntését, hogy az 1996. szeptember 3‑tól 1997. május 13‑ig tartó időszak vonatkozásában bírságot szabjon ki, a köztes időszak vonatkozásában pedig ne szabjon ki bírságot.

220    E megállapítást ezenkívül egyáltalán nem kérdőjelezi meg a felperes azon érvelése, amely szerint vele szemben nem került sor bírság kiszabására az 1999 májusától 2000 májusáig tartó időszak vonatkozásában, miközben a kartell többi tagjai esetében igen, mivel ezt a különbségtételt indokolja az a tény, hogy a felperes a kartellbe tevékenyen csak a kartell többi tagja után egy évvel tért vissza, e tagokkal ugyanis meghosszabbította kapcsolattartását abból a célból, hogy részvételének feltételeit újratárgyalja.

221    A második jogalap negyedik részének teljes egészét ezért el kell utasítani.

222    A második jogalap ötödik részét illetően, amelynek keretében a felperes lényegében azt állítja, hogy az 1996‑tól 2000‑ig tartó időszakban bekövetkező jogsértő tények különböznek a szigorúan vett kartell keretében tanúsított jogsértő magatartásoktól, így tehát azokat külön kell szankcionálni, feltéve hogy nem évültek el, vissza kell utalni a fenti 123–187. és 202–214. pontban kifejtett értékelésre, és következésképpen mind a felperes érdemi érvelését, mind pedig az indokolási kötelezettség megsértésére alapított kifogást el kell utasítani.

223    Végül következésképpen az első és a második jogalapot el kell utasítani.

C –  A bírság összegének meghatározása során elkövetett különböző hibákra, továbbá az arányosság elvének, a szankció megfelelősége elvének, az egyenlő bánásmód elvének, a bizalomvédelem elvének és az indokolási kötelezettségnek a megsértésére alapított harmadik jogalapról

224    Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartása megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérően, és az eltérő helyzeteket ne kezeljék ugyanúgy, hacsak az ilyen bánásmód objektíven nem igazolható (lásd a Bíróság C‑303/05. sz. Advocaten voor de Wereld ügyben 2007. május 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑3633. o.] 56. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

225    Egyébként az arányosság elve megköveteli, hogy az intézmények jogi aktusai ne haladják meg a kitűzött cél elérésére alkalmas és az ahhoz szükséges mértéket. A bírságok kiszámításakor a jogsértés súlyát számos tényező függvényében kell értékelni, és e tényezők közül egyiknek sem szabad a többi mérlegelési tényezőhöz képest aránytalan fontosságot tulajdonítani. Az arányosság elve ebben az összefüggésben azzal jár, hogy a Bizottságnak a jogsértés súlyának értékelése során figyelembe vett tényezőkkel arányosan kell meghatároznia a bírság összegét, és hogy e tényezőket egységes és objektíven igazolható módon kell alkalmaznia (lásd a Törvényszék fenti 194. pontban hivatkozott Jungbunzlauer kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 226–228. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint T‑456/05. és T‑457/05. sz., Gütermann és Zwicky kontra Bizottság egyesített ügyekben 2010. április 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2010., II‑1443. o.] 264. pontját).

226    Végül, az állandó ítélkezési gyakorlattal összhangban a bizalomvédelem elvére való hivatkozás joga minden jogalanyt megillet, akiben valamely uniós intézmény egyértelmű biztosítékok adásával jogos bizalmat keltett (a Bíróság C‑506/03. sz., Németország kontra Bizottság ügyben 2005. november 24‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 58. pontja és C‑213/06. P. sz., AER kontra Karatzoglou ügyben 2007. július 18‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑6733. o.] 33. pontja). Ilyen biztosítéknak minősül a közlés formájától függetlenül a pontos, feltétlen és egybehangzó tájékoztatás (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑47/07. P. sz., Masdar (UK) kontra Bizottság ügyben 2008. december 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., I‑9761. o.] 34. és 81. pontját).

1.     A harmadik jogalap első részéről, amely a jogsértés súlyának mérlegelése során elkövetett hibán és az egyenlő bánásmód elvének megsértésén alapul

a)     A megtámadott határozat

227    A megtámadott határozat (437)–(445) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság a releváns értékesítések 25%‑át vette figyelembe a bírság alapösszegének a jogsértés súlya függvényében történő meghatározása során.

b)     A felek érvei

228    A felperes úgy véli, hogy a releváns értékesítések 25%‑ának figyelembevétele a bírság alapösszegének a jogsértés súlya függvényében történő meghatározása során téves és indokolatlan, mivel a Bizottság ily módon a felperest hátrányosan megkülönböztető módon a többi gyártóhoz hasonlította, hiszen szerinte az általa elkövetett jogsértés súlya határozottan kisebb, mint a többi vállalkozás által elkövetett jogsértésé.

229    Márpedig a felperes szerint az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az egyenlő bánásmód elvének és a szankció arányossága elvének tiszteletben tartása érdekében a Bizottság nem mellőzheti azon tényezők vizsgálatát, amelyek az egyes vállalkozásoknak betudható jogsértések súlyának eltérő értékelését eredményezik, ami azt jelenti, hogy a Bizottságnak a bírságot úgy kell meghatároznia, hogy ésszerűen figyelembe veszi azokat a sajátos körülményeket, amelyek valamely vállalkozás helyzetét a többiétől megkülönböztetik. Márpedig a felperes szerint a Bizottság tartózkodott attól, hogy a felperes kartellben való közreműködése mértékének és intenzitásának eltérését bármi módon mérlegelje, miközben a határozatban mégis több alkalommal (például a megtámadott határozat (170), (187) és (211)–(214) preambulumbekezdésében) elismerte, hogy a felperes a kartellen belül különleges pozícióval rendelkezett.

230    A felperes azzal érvel, hogy a Bizottság ily módon többek között nem vette figyelembe azt a tényt, hogy a többi gyártóval szemben ő soha nem volt a kartell „hűséges, lelkes és dinamikus résztvevője”, amint ezt az is bizonyítja, hogy két alkalommal is úgy döntött, véget vet a kartellben való részvételének, hogy ő az egyetlen, aki tevékenységét a kartell ellenében alakította, hogy a versenytársak részéről folyamatos nyomásgyakorlásnak, fenyegetéseknek és megtorló intézkedéseknek volt kitéve, és hogy ezenkívül neki a Bizottság által figyelembe vett teljes időszak alatt megvalósuló egységes és összetett jogsértésben való részvételt nem lehet betudni.

231    Ebből a felperes szerint az következik, hogy a Bizottság megsértette az arányosság és az egyenlő bánásmód elvét, amely elveket a bírságokról szóló iránymutatás nem üresítheti ki.

232    A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

c)     A Törvényszék álláspontja

233    A felperes lényegében egyszerre hivatkozik mérlegelési hibára, továbbá az arányosság elvének és az egyenlő bánásmód elvének a megsértésére.

234    Amint arra a Bizottság jogosan emlékeztet, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogsértés súlyát számos tényező alapján kell meghatározni – mint például az ügy sajátos körülményei, háttere és a bírságok elrettentő hatása –, amelyekre vonatkozóan a Bizottság mérlegelési jogkörrel rendelkezik (a Bíróság C‑328/05. P. sz., SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2007. május 10‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑3921. o.] 43. pontja).

235    A jogsértések súlyának értékelésére hatással lévő tényezők között szerepel az egyes vállalkozások magatartása, a kartell létrehozásában játszott szerepük, az abból származó előnyük, a méretük és az érintett termékek értéke, valamint az, hogy az ilyen típusú jogsértések milyen kockázatot jelentenek az Unió célkitűzései szempontjából. Ezzel kapcsolatban a bírság összegének meghatározása céljából figyelembe lehet venni nem csupán a vállalkozás világméretű forgalmát, amely információval szolgál – ha mégoly hozzávetőleges és tökéletlen módon is – annak méretéről és a gazdasági erejéről, hanem e forgalomnak a jogsértés tárgyát képező termék értékesítéséből származó részét is, amely tehát a jogsértés mértékéről nyújt tájékoztatást. E számok egyikének sem szabad aránytalan jelentőséget tulajdonítani az egyéb mérlegelési tényezőkhöz képest, ezért a bírság megfelelő összegének megállapítása nem származhat kizárólagosan az érintett termék forgalmára alapozott számításból. Ezen túlmenően az uniós jog nem foglal magában semmilyen általánosan alkalmazandó elvet, amely szerint a szankciónak arányosnak kell lennie a vállalkozásnak a jogsértés tárgyát képező termék eladásából származó forgalmával (a Bíróság C‑389/10. P. sz., KME Germany és társai kontra Bizottság ügyben 2011. december 8‑án hozott ítéletének 58–60. pontja).

236    A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy bár a felperes a kartellben való részvételét 1992‑ben kétségtelenül megszakította, 1996. szeptember 3‑án mégis visszatért a kartellbe, és 1997 májusától 1999 decemberéig jogellenes kapcsolatot tartott fenn a kartellel annak érdekében, hogy 2000 májusában teljes mértékben ismét visszatérjen a kartellbe, amely helyzetét aztán 2007 májusáig fenntartotta. A felperes azt állítja, hogy a visszatérésre kényszerítették, de ezt az érvelést nem lehet elfogadni, ahogyan nem lehet helyt adni arra vonatkozó állításainak sem, hogy ő nem vett részt egységes és összetett jogsértésben (lásd a fenti 159., 185. és 202–214. pontot).

237    Ebből következik, hogy a felperes nem volt olyan helyzetben, amely oly módon különböztette volna meg őt a kartell többi résztvevőjétől, hogy az indokolta volna azt, hogy az ő esetében a bírság alapösszegének meghatározásához a releváns értékesítés eltérő százalékarányát alkalmazzák.

238    Ebből következik továbbá, hogy a Bizottság az arányosság elvét nem sértette meg.

239    Következésképpen a harmadik jogalap első részét teljes egészében el kell utasítani.

2.     A harmadik jogalap második részéről, amely a bírságnak a jogsértés időtartama függvényében történő kiszámítása során elkövetett hibán és a bizalomvédelem elvének megsértésén alapul

a)     A megtámadott határozat

240    A megtámadott határozat (141)–(147) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság – különböző dokumentumokra, többek között egyes, az MRI által az engedékenység iránti kérelme keretében benyújtott belső feljegyzésekre alapozva (a megtámadott határozat (143)–(145) preambulumbekezdése) – megállapította, hogy az MRI 1996. szeptember 3‑tól csatlakozott ismét tevékenyen a kartellhez.

241    A megtámadott határozat (487) preambulumbekezdése kifejti azokat az okokat, amelyek miatt a Bizottság nem fogadja el a felperes azon érvelését, amelyben azt kéri, hogy az engedékenységi közlemény (26) bekezdése alapján ne kerüljenek felhasználásra vele szemben azok a bizonyítékok, amelyeket az 1996–1997 közötti időszak vonatkozásában ő bocsátott a Bizottság rendelkezésére.

242    A megtámadott határozat (447) és (448) preambulumbekezdése végül megjelöli a jogsértési időszak azon időtartamát, amelyet a bírság kiszámításához a Bizottság figyelembe vett.

b)     A felek érvei

243    A felperes lényegében arra hivatkozik, hogy a Bizottság a jogsértés időtartamát tévesen növelte meg nyolc évre azáltal, hogy az 1996. szeptember 3‑tól 1997. május 13‑ig tartó időszakot is beleszámította (mivel e nyolchónapos időszakot további egy évre kerekítette), ami a bírságnak körülbelül [bizalmas]‑sal történő növelését vonta maga után. A felperes úgy ítéli meg ugyanis, hogy ezen időszak vonatkozásában tévesen bírságolta őt a Bizottság, mégpedig kizárólag azon bizonyítékok alapján, amelyeket az engedékenységi politika keretében ő maga szolgáltatott a Bizottságnak. Márpedig e bizonyítékokat az együttműködési közleménnyel összhangban nem lehetett volna vele szemben felhasználni, és e jogainak sérelme egyúttal a bizalomvédelem elve megsértésének is minősül. A megtámadott határozat ezenkívül e tekintetben nem tartalmaz megfelelő indokolást.

244    A Bizottság e tekintetben mindössze a második jogalap keretében előterjesztett érvelésére utal vissza.

c)     A Törvényszék álláspontja

245    A második jogalap elemzéséből kitűnik, hogy a Bizottság helyesen állapította meg, hogy a felperes 1996. szeptember 3‑án tért vissza a kartellbe, és a jogsértésben 1997. május 13‑ig teljes körűen vett részt (lásd a fenti 159. pontot).

246    A Bizottság tehát semmilyen hibát nem követett el, amikor az 1996. szeptember 3‑tól 1997. május 13‑ig tartó jogsértési időszakot figyelembe vette, és a jogsértés időtartamát – az iránymutatásával összhangban – hét és fél évről nyolc évre növelte.

247    Egyébiránt meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat megfelelő indokolást tartalmaz, amely a (141)–(147) és (487) preambulumbekezdésében szerepel. Az indokolási kötelezettség megsértésére alapított kifogást ezért el kell utasítani.

248    Ezenkívül el kell utasítani a bizalomvédelem elvének megsértésére alapított kifogást, amely szerint a Bizottság egyes olyan dokumentumokat, amelyeket a felperes az engedékenység iránti kérelme keretében nyújtott be, felhasznált a felperessel szemben, mivel a Bizottság az engedékenységi közlemény (26) bekezdésének utolsó albekezdése értelmében nem volt köteles figyelmen kívül hagyni e dokumentumokat, és mivel e dokumentumok egyébként sem voltak szükségesek azon jogsértés bizonyításához, amelyet a felperes 1996 szeptembere és 1997 májusa között követett el (lásd a fenti 123–159. pontot).

249    A harmadik jogalap második részét ezért teljes egészében el kell utasítani.

3.     A harmadik jogalap harmadik részéről, amely a bírság elrettentés címén történő növelésekor elkövetett hibán, továbbá az indokolási kötelezettség megsértésén és az egyenlő bánásmód elvének megsértésén alapul

a)     A megtámadott határozat

250    A megtámadott határozat (449) és (450) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság az iránymutatás 25. pontja alapján elrettentés címén az eladások értékének 25%‑ával növelte az alapösszeget.

b)     A felek érvei

251    A felperes emlékeztet arra, hogy az elrettentő hatás elérése céljából történő 25%‑os növelés az iránymutatásban megengedett legnagyobb mérték, amely iránymutatás úgy rendelkezik, hogy e növelés a releváns értékesítések 15%‑a és 25%‑a közé essen.

252    A felperes úgy véli, hogy a Bizottság azáltal, hogy az ő esetében e legnagyobb növelést alkalmazta, őt tévesen a többi gyártóhoz hasonlónak tekintette, megsértve ezzel az alkalmazandó elveket, és elmulasztva ennek indokolását.

253    A Bizottság ily módon a felperes szerint nem vette figyelembe azt, hogy ő a többi gyártónál jóval kisebb. Márpedig az ítélkezési gyakorlat szerinte megköveteli azt, hogy az elrettentő hatás elérése érdekében alkalmazott növelés legyen tekintettel a kartellben részt vevő vállalkozások méretbeli különbségeire.

254    A felperes azt állítja, hogy ugyanez igaz a magatartásabeli különbséget illetően is, amennyiben ő a kartellnek nem rendszeres tagja volt, abból 1992‑ben ki is lépett, és minden tőle telhetőt megtett, hogy távol tartsa magát tőle, majd csak azért tért vissza a kartellbe, mert nem tudott ellenállni a kartell többi tagjai általi nyomásgyakorlásnak és fenyegetésnek. Ezen túlmenően, 2003‑ban a felperes vezetősége egyértelműen kinyilvánította a kartell elhagyására irányuló szándékát, és bár ezen időpont után mindezek ellenére a kartellben maradt, ennek oka kizárólag az egyesült államokbeli leányvállalatnál dolgozó egyes, lojalitást nélkülöző alkalmazottak magatartása volt, akik a felperes tudomása nélkül és szándéka ellenére jártak el, egyébként pedig a Bizottság soha nem állította, hogy a felperesnek tudomása lett volna az amerikai leányvállalata által folytatott tevékenységekről, és még kevésbé állította, hogy a felperes azokat jóváhagyta volna. Ezenkívül, amint a felperes tudomást szerzett ezen alkalmazottak kartellben betöltött szerepéről és arról, hogy megsértették etikai kódexét, haladéktalanul megszakította kapcsolatát a tanácsadó F.‑fel, és azonnali hatállyal megszüntette a MOM egyik korábbi alkalmazottjának munkaviszonyát.

255    Ráadásul 2005‑től a felperes belső eljárást vezetett be azzal a céllal, hogy alkalmazottaitól megkövetelje a versenyszabályozás tiszteletben tartását, és az ennek keretében elfogadott új etikai kódex alapján egyik alkalmazottjával szemben szankciót is alkalmazott.

256    A felperes szerint ez azt mutatja, hogy ő teljes mértékben meg volt győződve és meg van győződve a versenyellenes tevékenységekben való jövőbeli részvétel mellőzésének szükségességéről, a bírság elrettentés céljából történő növelése pedig teljesen felesleges, és azt semmi nem indokolja.

257    Végül mindenesetre a felperes által a kartellben betöltött szerepre tekintettel a növelés legnagyobb mértékének alkalmazása indokolatlannak látszik.

258    A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

c)     A Törvényszék álláspontja

259    Először is emlékeztetni kell arra, hogy az iránymutatás a következőképpen rendelkezik:

„10. Első lépésként a Bizottság meghatározza az alapösszeget az egyes vállalkozások vagy vállalkozások társulásai számára […].

11. Második lépésként ezt az alapösszeget korrigálhatja: emeli vagy csökkenti […].

[…]

19. A bírság alapösszege az eladások értékéhez bizonyos meghatározott mértékben aránylik; az arányszámot a jogsértés súlyosságának függvényében állapítják meg, és a jogsértés éveinek számával szorozzák meg.

20. A súlyosságot minden egyes jogsértéstípusnál esetenként állapítják meg, valamennyi releváns körülmény figyelembevételével.

[…]

23. Az árak rögzítéséről, a piac felosztásáról és a termelés korlátozásáról szóló – általában titkos – horizontális megállapodások természetüknél fogva a legsúlyosabb versenykorlátozások közé számítanak. A versenypolitika elvei jegyében szigorú bírságokat kell ellenük alkalmazni […]”

260    Másodszor, a bíróság többször is kimondta, hogy amíg a Bizottság a bírság kiindulási összegét a jogsértésre tekintettel állapítja meg, a jogsértés relatív súlyát számos más tényező alapján határozza meg, amelyek tekintetében mérlegelési mozgástérrel rendelkezik (a fenti 235. pontban hivatkozott KME Germany és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 58. pontja). Továbbá, az iránymutatásból az következik, hogy a jogsértés súlyának értékelése két szakaszban történik. Az első szakaszban az általános súly kizárólag a jogsértés olyan saját jellemzőire figyelemmel kerül értékelésre, mint jellege és piacra gyakorolt hatása, a második szakaszban a relatív súly az érintett vállalkozás jellemzőitől függően változik, ennek során tehát a Bizottság nemcsak az esetleges súlyosító körülményeket veszi figyelembe, hanem – adott esetben – az enyhítő körülményeket is. Ez a folyamat, különösen a több vállalkozást is érintő jogsértések keretében, lehetővé teszi, hogy a jogsértés súlyának értékelése során figyelembe lehessen venni az egyes vállalkozások által játszott eltérő szerepet és az eljárás folyamán tanúsított, Bizottsággal szembeni magatartásukat (a Törvényszék T‑202/98,. T‑204/98. és T‑207/98. sz., Tate & Lyle és társai egyesített ügyekben 2001. július 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., II‑2035. o.] 109. pontja, valamint T‑452/05. sz., BST kontra Bizottság ügyben 2010. április 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2010., II‑1373. o.] 48. pontja). A jogsértés súlyának foka így még a felperes egyéni szerepét jelentéktelennek feltételezve sem vitatható.

261    Következésképpen nem róható fel a Bizottságnak, hogy úgy ítélte meg, hogy a jogsértésnek – amely legalább 1986‑tól 2007‑ig tartott, és amelyet az árakra vonatkozó megállapodások, továbbá a földrajzi piacok és a kvóták felosztása egyaránt jellemeztek –, az általános súlya jelentős volt.

262    Márpedig a felperes a jogsértő magatartásokban teljes körűen részt vett, még ha 1992‑ben el is távolodott a kartelltől, és abba csak 1996‑ban tért vissza, aminek a figyelembevétele a vele szemben kiszabott bírság kiszámítása során megtörtént, ugyanis a Bizottság az 1996. szeptember 3‑át megelőző időszak vonatkozásában semmilyen bírságot nem szabott ki vele szemben (a megtámadott határozat (448) preambulumbekezdése).

263    Az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított kifogást tehát el kell utasítani.

264    Harmadszor, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, minthogy a Bizottság nem köteles az érintett vállalkozások üzleti forgalmán alapuló összegek alapján kiszámolni a bírság összegét, azt sem kell biztosítania, hogy amikor több, ugyanabban a jogsértésben érintett vállalkozást bírságol meg, a számításai által kialakult végső bírságösszegek az e vállalkozások közötti minden, a teljes forgalmuk vagy az érintett áru piacáról származó forgalmuk tekintetében fennálló különbséget tükrözzenek. E tekintetben pontosítani kell, hogy az [EK 81. cikk] és [EK 82. cikk] végrehajtásáról szóló első, 1962. február 6‑i 17. rendelet (HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.) 15. cikkének (2) bekezdése és az 1/2003 rendelet 23. cikkének (3) bekezdése azt sem követeli meg, hogy amikor az ugyanabban a jogsértésben érintett több vállalkozásra szabnak ki bírságot, a kis vagy közepes méretű vállalkozásokra kiszabott bírság összege a forgalom százalékában mérve ne legyen nagyobb, mint a nagyobb vállalkozásokra kiszabott bírságok összege. E rendelkezésekből ugyanis az következik mind a kis és közepes méretű vállalkozások, mind pedig a nagyobb méretű vállalkozások tekintetében, hogy a bírság összegének megállapítása során a jogsértés súlyát és tartamát kell figyelembe venni. Amennyiben a Bizottság az ugyanabban a jogsértésben érintett vállalkozásokra olyan bírságot szab ki, amely a jogsértés súlyára és tartamára tekintettel minden egyes esetben indokolt, nem róható fel neki, ha közülük egyesek esetében a bírság összege az üzleti forgalomhoz képest nagyobb, mint más vállalkozások esetében. Ily módon a Bizottságnak nem kötelessége mérsékelnie a bírságot, amikor az érintett vállalkozások kis‑ és középvállalkozások. A vállalkozás méretét ugyanis a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében, az 1/2003 rendelet 23. cikkének (3) bekezdésében, valamint az iránymutatás rendelkezéseiben megállapított felső határral figyelembe vették. Ezektől a méretre vonatkozó megfontolásoktól eltekintve semmi ok másként kezelni a kis‑ és középvállalkozásokat, mint az egyéb vállalkozásokat. Az, hogy egy vállalkozás kis‑ és középvállalkozás, nem mentesíti a versenyszabályok tiszteletben tartásának kötelezettsége alól (lásd a Törvényszék fenti 225. pontban hivatkozott Gütermann és Zwicky kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 279–281. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint T‑446/05. sz., Amann & Söhne és Cousin Filterie kontra Bizottság ügyben 2010. április 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2010., II‑1255. o.] 198–200. pontját).

265    Következésképpen a felperes tévesen állítja, hogy kis mérete miatt eltérő bánásmódot érdemelt volna a jogsértés súlyának értékelése terén, amely jogsértésben – amint az végeredményben megállapítást nyert – teljes körűen részt vett.

266    Ezért az arányosság elvének megsértésére alapított kifogást szintén el kell utasítani.

267    Negyedszer, mivel a felperes nem hivatkozhat eredményesen arra, hogy a kartellben 1996 és 2000 között csak marginálisan vett részt, illetve hogy részvételének célja az volt, hogy versenytársaival szemben védekező magatartást tanúsítson (lásd többek között a fenti 185. pontot), a Bizottságnak nem róható fel, hogy e tényezőket nem vette figyelembe a jogsértés súlyának értékelése során.

268    Egyébiránt, bár a felperes arra hivatkozik, hogy nem volt tudomása amerikai leányvállalata, a MOM jogellenes cselekményeiről, a jelen keresetben nem vitatja, hogy az ítélkezési gyakorlat (a Bíróság C‑97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 10‑én hozott ítélete [EBHT 2009., I‑8237. o.] értelmében teljes körű felelősséget visel az e leányvállalat által elkövetett cselekményekért. A felperes ugyanis arra szorítkozik, hogy vitassa a Bizottság által elrettentés céljából alkalmazott növelés százalékos mértékét, mivel szerinte a Bizottság nem vette kellőképpen figyelembe az ő magatartását, különösen a kartellben érintett többi vállalkozáshoz viszonyítva.

269    Ilyen körülmények között a kartell elhagyására irányuló azon szándék, amelyet a felperes 2003‑ban kifejezésre juttathatott, nem fejt ki hatást, mivel legalábbis megállapítást nyert, hogy leányvállalata 2007‑ig továbbra is részt vett a kartellben.

270    A Bizottság ennélfogva jogosan vette figyelembe azt a tényt, hogy a felperes, legalábbis leányvállalata révén, 2007 májusáig részt vett a kartellben.

271    Következésképpen a Bizottság a jogsértés súlyának e tekintetben történő értékelése során nem követett el hibát.

272    Ugyanez igaz a felperesnek a versenyjog tiszteletben tartását célzó belső programjára, mivel ugyanis a bíróság kimondta, hogy jóllehet kétségtelenül fontos, hogy a vállalkozás tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy alkalmazottai a jövőben az uniós versenyjogba ütköző új jogsértéseket ne kövessenek el, ez a tény semmit nem változtat a megállapított jogsértés megtörténtén. E körülmény miatt nem köteles a Bizottság enyhítő körülmény címén csökkenteni az említett vállalkozásra kiszabott bírság összegét (lásd ebben az értelemben a fenti 115. pontban hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 373. pontját).

273    Ezért el kell utasítani a bírság növelése elrettentő hatásának állítólagos hiányára alapított kifogást is, amelynek indoka az volt, hogy a felperes már eleve olyan intézkedéseket tett, amelyek arra vonatkozó szándékát mutatták, hogy elkerülje az összejátszásra irányuló tevékenységekben való közreműködést.

274    Végül ötödször, a fenti megfontolásokból következik, hogy az indokolási kötelezettség megsértésére alapított kifogást úgyszintén el kell utasítani.

275    Ennélfogva a harmadik jogalap harmadik részét el kell utasítani.

4.     A harmadik jogalap negyedik részéről, amely az enyhítő körülmények alkalmazása feltételeinek értékelése során elkövetett hibán és az indokolási kötelezettség megsértésén alapul

a)     A megtámadott határozat

276    A megtámadott határozat (464) preambulumbekezdéséből következik, hogy a Bizottság a kartell tagjai vonatkozásában nem ismer el semmilyen, a kartellen belüli passzív vagy másodlagos szerep alapján megállapítható enyhítő körülményt.

b)     A felek érvei

277    A felperes úgy ítéli meg, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (464) preambulumbekezdésében anélkül tagadta meg enyhítő körülmények figyelembevételét, hogy a vállalkozások egyedi helyzetét konkrétan megvizsgálta volna, és hogy indokolással szolgált volna.

278    Ily módon a Bizottság a felperes szerint egyáltalán nem vette figyelembe sem az ő különleges helyzetét, sem pedig azon körülmények sorát, amelyek meghatározóak a kartell irányában és a kartellen belül tanúsított magatartásának minősítése során, ezáltal pedig megsértette az egyenlő bánásmód elvét.

279    A felperes ezenkívül azt állítja, hogy nem szerepel azon „[t]öbb […] vállalkozás” között (a megtámadott határozat (434) preambulumbekezdése), amelyek a tengeri tömlők ágazatán belüli tevékenységük csekély jelentőségére hivatkoztak annak érdekében, hogy esetükben enyhítő körülmények figyelembevételére kerüljön sor, ami azt jelenti, hogy a felperes védekezése megkülönböztetés nélkül és felületesen esett más gyártók védekezésével azonos elbírálás alá.

280    A Bizottság egyébként szerinte arra szorítkozott, hogy ugyanazt a bánásmódot alkalmazza vele szemben, mint a Trelleborggal és a Dunloppal szemben, miközben e vállalkozásoknak sem a magatartásuk, sem a súlyuk nem volt az övéhez hasonlítható.

281    Végül a felperes úgy ítéli meg, hogy az a csökkentés, amelynek őt meg kellett volna illetnie, semmiképpen sem lehetett volna kisebb 30%‑nál.

282    Ezeket az állításokat a Bizottság vitatja.

c)     A Törvényszék álláspontja

283    Emlékeztetni kell arra, hogy az iránymutatás a következőképpen rendelkezik:

„29. A bírság alapösszege csökkenthető, ha a Bizottság enyhítő körülményeket állapít meg, mint például:

[…]

–        amikor az érintett vállalat bizonyítékkal szolgál arra, hogy részvétele a jogsértésben kifejezetten csekély, és következésképpen bizonyítani tudja azt is, hogy mialatt részt vett a jogsértő megállapodásban, a piacon versenyző magatartás tanúsításával hatékony módon elkerülte azok végrehajtását; annak puszta ténye, hogy egy vállalkozás a jogsértésben rövidebb ideig vett részt, mint a többi vállalkozás, nem számít enyhítő körülménynek, hiszen ez a tény már az alapösszegben is tükröződik;

[…]”

284    A megtámadott határozat (464) preambulumbekezdése a „Passzív és/vagy másodlagos szerep” cím alatt a következőképpen fogalmaz:

„Több érintett vállalkozás állítja azt, hogy [a tengeri tömlőkre vonatkozó] tevékenységük csekély jelentőségű tevékenység. A Bizottság általában úgy ítéli meg, hogy ez nem szolgálhat kiindulópontként a passzív vagy másodlagos szerep meghatározásához, amely kizárólag azon a szereptípuson alapul, amelyet valamely vállalkozás a kartellen belül betöltött, nem pedig a csoporton belüli tevékenység jelentőségén. A Bizottság egyébiránt megjegyzi, hogy a tevékenység viszonylagos jelentősége ellenére valamennyi érintett vállalkozás úgy vélte, hogy [a tengeri tömlőkre vonatkozó] tevékenység elég jelentős ahhoz, hogy azt fenntartsák, valószínűleg jövedelmezőségi okokból (kivétel ez alól a Bridgestone, amely a jogsértés befejezése után megszüntette tevékenységét). Végül a Bizottság felveti, hogy a tevékenység viszonylagos jelentősége megfelelőképpen tükröződik az alapösszeg kiszámításában, és azt már nem kell figyelembe venni.”

285    Mindenekelőtt meg kell vizsgálni, hogy – amint azt a felperes állítja – a Bizottság mérlegelési hibát követett‑e el, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a felperes esetében nem lehet enyhítő körülményeket figyelembe venni.

286    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a vállalkozások által annak érdekében gyakorolt nyomás, hogy más vállalkozásokat rávegyenek a versenyjogi jogsértésben való részvételre – a nyomásgyakorlás jelentőségétől függetlenül – nem mentesíti az érintett vállalkozást az elkövetett jogsértésért való felelőssége alól, továbbá egyáltalán nem változtat a kartell súlyán, és a bírságok összegeinek kiszámítása szempontjából nem minősülhet enyhítő körülménynek, mivel az érintett vállalkozás az esetleges nyomásgyakorlást bejelenthette volna az illetékes hatóságoknak, és panaszt nyújthatott volna be azokhoz (lásd ebben az értelemben a fenti 115. pontban hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 369. és 370. pontját, valamint a Törvényszék T‑62/02. sz., Union Pigments kontra Bizottság ügyben 2005. november 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑5057. o.] 63. pontját). Következésképpen a Bizottság nem volt köteles a jelen ügyben hivatkozott fenyegetéseket enyhítő körülményként figyelembe venni (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑109/02., T‑118/02., T‑122/02., T‑125/02., T‑126/02., T‑128/02., T‑129/02., T‑132/02. és T‑136/02. sz., Bolloré és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2007. április 26‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑947. o.] 640. pontját).

287    Egyébiránt az ítélkezési gyakorlat szerint valamely vállalkozás kartellen belüli passzív szerepének megítélésekor figyelembe vehető tényező lehet többek között az, ha a vállalkozás a kartell többi tagjához képest érezhetően ritkábban vesz részt a kartelltalálkozókon (a Törvényszék T‑220/00. sz., Cheil Jedang kontra Bizottság ügyben 2003. július 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑2473. o.] 168. pontja; lásd továbbá a Törvényszék T‑236/01., T‑239/01., T‑244/01–T‑246/01., T‑251/01. és T‑252/01. sz., Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. április 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑1181. o.] 331. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), vagy ha a jogsértés tárgyát képező piacra később lép be, függetlenül a jogsértésben való részvétel időtartamától (lásd ebben az értelemben a Bíróság 240/82–242/82., 261/82., 262/82., 268/82. és 269/82. sz., Stichting Sigarettenindustrie és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1985. december 10‑én hozott ítéletének [EBHT 1985., 3831. o.] 100. pontját, valamint a fenti 115. pontban hivatkozott Carbone‑Lorraine kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 164. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), vagy ha a jogsértésben részt vevő valamely másik vállalkozás képviselője erre vonatkozóan kifejezetten nyilatkozatott tesz (lásd a fent hivatkozott Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. április 29‑én hozott ítélet 331. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Egyébként a Törvényszék úgy találta, hogy a kartell valamely tagjának a „kizárólag passzív” szerepe azt jelenti, hogy az érintett vállalkozás „visszafogottan” viselkedik, vagyis nem vesz részt aktívan a versenyellenes megállapodás vagy megállapodások kidolgozásában (lásd a fenti 194. pontban hivatkozott Jungbunzlauer kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 252. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

288    Ezenkívül azt a puszta tényt, hogy valamely vállalkozás – amelynek a versenytársaival való összejátszása bizonyított – piaci magatartása nem felelt meg a versenytársakkal kötött megállapodásnak, mivel többé‑kevésbé független piaci politikát követett, nem kell feltétlenül enyhítő körülményként figyelembe venni. Nem zárható ki, hogy e vállalkozás egyszerűen saját előnyére próbálta felhasználni a kartellt (a Törvényszék T‑191/06. sz. FMC Foret kontra Bizottság ügyben 2011. június 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2011., II‑2959. o.] 345. és 346. pontja).

289    Végül az állandó ítélkezési gyakorlat szerint annak meghatározásához, hogy valamely vállalkozást a jogsértő megállapodások tényleges alkalmazásának hiánya miatt az enyhítő körülmény kedvezményében kell‑e részesíteni, arról kell meggyőződni, hogy a vállalkozás előterjesztett‑e olyan érveket, amelyek alapján megállapítható, hogy az alatt az idő alatt, amíg a vállalkozás a jogsértő megállapodások részese volt, a piacon versenyző magatartást folytatva ténylegesen kivonta magát a végrehajtásuk alól, vagy legalább egyértelműen és nagymértékben megszegte a kartell végrehajtására irányuló kötelezettségeket olyannyira, hogy ezáltal megzavarta annak működését (lásd a Törvényszék T‑26/02. sz., Daiichi Pharmaceutical kontra Bizottság ügyben 2006. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑713. o.] 113. pontját és fenti 115. pontban hivatkozott Carbone‑Lorraine kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 196. pontját).

290    Ebből következik, hogy a felperes sem az irányában megvalósuló állítólagos nyomásgyakorlásra, sem a jogsértésben való részvételének rövidebb időtartamára nem hivatkozhat eredményesen.

291    Ami magatartásának állítólagosan passzív jellegét és annak a bírságra gyakorolt hatását illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a felperes 1996. szeptember 3‑tól tért vissza teljes mértékben a kartellbe, részt vett azokban a kartell újraindítását célzó megbeszélésekben, amelyek 1997 és 1999 között zajlottak, és 2000 májusától teljes körűen újrakezdte a kartellen belüli tevékenységét.

292    A felperes tehát semmilyen, a kartellen belül betöltött passzív szerepre nem hivatkozhat, ennélfogva pedig az e körülményre alapított enyhítő körülmények alkalmazására sem tarthat igényt.

293    Ezenkívül szándéka és magatartása ebben az időszakban – a felperes saját érvelése alapján – azt a célt szolgálta, hogy elhitesse, hogy a kartellhez pozitívan viszonyul, és hogy ennek jegyében legalább a kartell egyes tagjaival kapcsolatot tart fenn és információcserét folytat, ami a felperes saját bevallása szerint is azt jelenti, hogy tevékenyen részt vett a jogsértésben.

294    Az indokolási kötelezettség megsértését illetően rá kell mutatni arra, hogy a Bizottság nem vitatja a felperes azon érvelését, miszerint ő a maga részéről a közigazgatási eljárás keretében nem hivatkozott a tengeri tömlők ágazatán belüli tevékenységeinek csekély jelentőségére abból a célból, hogy esetében enyhítő körülmények figyelembevételére kerüljön sor.

295    A Bizottság azt sem vitatja, hogy a közigazgatási eljárás keretében a felperes hasonló érvekre hivatkozott, mint amelyeket a jelen keresetben előterjeszt, nevezetesen „a kartellben való részvételének rövidebb időtartama és […][annak] keretében betöltött csekély vagy marginális szerepe”.

296    Mindazonáltal, még ha a megtámadott határozatnak az enyhítő körülmények elemzésével foglalkozó preambulumbekezdései keretében a Bizottság nem is adott kifejezett választ a felperes különböző érveire, a fenti 283–293. pontban kifejtett megfontolásokból kitűnik, hogy a megtámadott határozat – egészében tekintve – olyan kellően részletes indokolást tartalmaz, amely lehetővé teszi a Törvényszék, valamint a felperes számára annak megértését, hogy a felperes tekintetében a jelen ügyben miért nem vehetők figyelembe enyhítő körülmények.

297    Következésképpen meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat indokolása megfelel a fenti 108. pontban felidézett, ítélkezési gyakorlatbeli kritériumoknak.

298    Következésképpen a harmadik jogalap negyedik részét teljes egészében el kell utasítani.

5.     A harmadik jogalap ötödik részéről, amely a bírságnak az engedékenységi politika keretében tanúsított együttműködés miatt történő csökkentésére vonatkozik

a)     A megtámadott határozat

299    A megtámadott határozat (480)–(488) preambulumbekezdése fejti ki azon okokat, amelyek miatt a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a felperest a vele szemben kiszabott bírság 30%‑os csökkentésében kell részesíteni az ügy tekintetében való közreműködése elismeréseként.

300    A Bizottság e tekintetben lényegében úgy vélte, hogy kétségtelenül figyelembe kell venni azt a napot, amikor az MRI úgy döntött, hogy együttműködik a vizsgálat során (a megtámadott határozat (480) és (485) preambulumbekezdése), ugyanakkor közreműködése korlátozott értékkel bír, mivel a Bizottság abban az időpontban már számos olyan bizonyítékkal rendelkezett, amely lehetővé tette a kartell fő jellemzőinek megállapítását (a megtámadott határozat (485) preambulumbekezdése).

301    A Bizottság lényegében pontosítja, hogy az MRI a kartell tárgyában a 80‑as évek végétől kezdődő időszakra vonatkozóan szolgáltatott bizonyítékokat (a megtámadott határozat (481) preambulumbekezdése), mégpedig többek között egy 1989‑ből származó dokumentumot, amely bizonyítja, hogy a kartell tagjai statisztikai adatokra vonatkozó információcserét folytattak (a megtámadott határozat (482) preambulumbekezdése), valamint a kartell koordinátorával 2000‑ben történt kommunikáció keretében keletkezett két olyan dokumentumot, amelyek lehetővé teszik annak bizonyítását, hogy a piacok kartelltagok közötti földrajzi felosztására került sor (a megtámadott határozat (483) preambulumbekezdése), végül pedig az 1997‑es év elejéről származó, a kartell ezen időpontbeli létezésére vonatkozó belső dokumentumokat, amelyek lehetővé teszik az MRI által a kartellben 1996 és 1997 között betöltött szerep megállapítását, valamint növelik a Bizottság lehetőségét arra, hogy bizonyítsa a kartellnek a 90‑es évek második felében való létezését (a megtámadott határozat (484) preambulumbekezdése).

b)     A felek érvei

302    A felperes előadja, hogy a Bizottság hibát követett el, amikor meghatározta a bírság azon csökkentését, amelyben a felperest az engedékenységi politika keretében tanúsított együttműködése címén részesítette. A Bizottság a felperest a minimális csökkentésben, vagyis 30%‑ban részesítette, miközben az engedékenységi közlemény úgy rendelkezik, hogy az engedékenység kedvezményében elsőként részesíthető vállalkozás – az engedékenységi közlemény (26) bekezdésével összhangban – olyan csökkentésre jogosult, amely az 50%‑ot is elérheti. A felperes úgy véli, hogy e hiba abból a tényből fakad, hogy a Bizottság nem vette kellőképpen figyelembe azt a meghatározó hozzájárulást, amellyel ő a vizsgálatot segítette.

303    A felperes emlékeztet arra, hogy az engedékenységi közlemény szerint a csökkentés szintjének meghatározását lehetővé tevő két szempont nem más, mint az az időpont, amikor a kérelem alátámasztása végett a bizonyítékokat benyújtják, valamint e bizonyítékok hozzáadott értéke.

304    Márpedig igyekezete szerinte maximális volt, amint arról a megtámadott határozat (480) preambulumbekezdése is tanúskodik, hiszen szinte a helyszíni vizsgálatok másnapján, vagyis 2007. május 4‑én a birtokában lévő legjelentősebb bizonyítékok nagy részét rendelkezésre bocsátotta.

305    Ezenkívül a felperes úgy ítéli meg, hozzájárulása igen jelentős volt. Ellentétben azzal, amit a Bizottság a megtámadott határozat (482) preambulumbekezdésében állít, a felperes által szolgáltatott bizonyítékok és információk nem csupán „fokozták”, illetve „finomították” a Bizottság képességét arra, hogy összeállítsa a gyártóknak címzett kifogásközlést, hanem e kifogásközlést és a megtámadott határozatot olvasva a felperes szerint nyilvánvaló, hogy az általa szolgáltatott információk meghatározóak voltak a Bizottság azon kifogásainak alátámasztása szempontjából, amelyek a kartell jellemzőire, a működésére és a jogsértés időtartamára, valamint a gyártók részvételének mértékére vonatkoztak. Számos esetben ezek az információk szolgáltatják az egyetlen alátámasztást a Bizottság téziséhez.

306    A felperes e tekintetben pontosítja, hogy az általa szolgáltatott információk és adatok egyrészt – a többi vállalkozás által szolgáltatott információkkal együtt – lehetővé tették az első panaszos által tett azon szóbeli vallomások megerősítését, amelyek az azokat megerősítő, okirati vagy objektív bizonyítékok nélkül elégtelenek lettek volna az érintett kifogások megtámadhatatlan módon történő megalapozásához, másrészt pedig ezek voltak az egyedüli olyan valódi tényezők, amelyek alátámasztották a Bizottság azon kifogását, miszerint a többi gyártó egységes és folyamatos jogsértésben vett részt.

307    Egyébiránt a felperes úgy véli, hogy azok a bizonyítékok, amelyeket az 1997 márciusától 1999 júniusáig tartó időszak vonatkozásában bocsátott rendelkezésre, a Bizottság ezen időszakkal kapcsolatos következtetéseinek kizárólagos, illetve elsődleges alapját adják. Jóllehet vannak más bizonyítékok, azok azonban a felperes szerint egyértelműen nem elegendőek ahhoz, hogy a kartellel kapcsolatban ezen időszakot illetően bármit is bizonyítsanak. Így tehát e bizonyítékok hiányában a Bizottság – a felperes szerint – egységes és folyamatos, illetve ismétlődő jogsértés helyett csak két külön jogsértést tudott volna megállapítani.

308    A Bizottság tehát a megtámadott határozat (485) preambulumbekezdésében tévesen vélte úgy, hogy „már jelentős számú dokumentum volt a birtokában, amelyek alapján módjában állt bizonyítani a kartell alapvető elemeit”.

309    Következésképpen a felperes esetében a csökkentés minimális mértékének alkalmazása nem jogos, ezen túlmenően pedig indokolása hiányzik. Ezenkívül a felperes úgy ítéli meg, hogy ez a határozat sérti az egyenlő bánásmód elvét, mivel más esetekben a Bizottság kevesebb információ szolgáltatásáért cserébe nagyobb csökkentésekről rendelkezett.

310    Ezeket az állításokat a Bizottság vitatja.

311    A Bizottság úgy véli, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint széles körű mérlegelési jogkörrel rendelkezik a bírság kiszámításának módszerét tekintve, és e tekintetben lehetősége van számos elemet figyelembe venni, köztük az érintett vállalkozásoknak a Bizottság szolgálatai által folytatott eljárásban való együttműködését. Ebben az összefüggésben a Bizottságnak összetett ténybeli értékelést kell végeznie, például az említett vállalkozások együttműködése tekintetében. Különösen, a Bizottság széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik egy adott vállalkozás együttműködése minőségének és hasznosságának megítélésére vonatkozóan, különösen a többi vállalkozás közreműködéséhez viszonyítva. A Bizottság értékelései korlátozott bírósági felülvizsgálat tárgyát képezik.

312    A Bizottság vitatja, hogy az MRI lett volna az első és az egyetlen olyan vállalkozás, amelynek közreműködése alkalmasnak minősült arra, hogy esetében az engedékenységi politika alkalmazását indokolja. A Bizottság ugyanis úgy ítéli meg, hogy az ügy [bizalmas] mentesség iránti kérelmével kezdődött, amely a kartellben való részvételét e kérelem előtt beszüntette, és amely a kartell létezését, célját és jellemzőit feltárta, ami a Bizottság számára a vizsgálat lefolytatását lehetővé tette, és ami indokolta, hogy [bizalmas] teljes mentességben részesüljön. Az MRI viszont csak a helyszíni vizsgálatok után kezdett együttműködni.

313    Ami az MRI által tanúsított együttműködés jelentőségét és hasznosságát illeti, az kétségtelenül megkönnyítette a Bizottság feladatát, de először is a Bizottság már tudott a kartell létezéséről, céljáról és részletes működési szabályairól, másodszor a Bizottság vitatja, hogy az MRI nélkül nem állt volna módjában bizonyítani a jogsértés tartós fennállását, harmadszor, egyetlen részt vevő vállalkozás esetében sem került sor bírság kiszabására az 1997. május 13‑tól 1999. június 11‑ig tartó időszak vonatkozásában, amely tekintetében az MRI együttműködése hasznosabbnak bizonyult, negyedszer, a Bizottság szerint akkor is lehetőség lett volna a jogsértés ismétlődőnek minősítésére, ha több évre megszakadt volna, hogy aztán ugyanazon átfogó terv megvalósítása érdekében ugyanazok a résztvevők, ugyanazon céllal és hasonló módszerekkel újraindítsák. A Bizottság szerint tehát az MRI tévesen állítja, hogy az ő együttműködésére volt szükség ahhoz, hogy a jogsértést folyamatosnak lehessen minősíteni.

314    Egyebekben a többi időszak vonatkozásában az MRI együttműködése korlátozottan hasznosnak bizonyult, figyelembe véve a [bizalmas] által már rendelkezésre bocsátott információkat és a helyszíni vizsgálatok során fellelt dokumentumtömeget.

315    A bírság csökkentésének 30%‑ban történő megállapítása ennélfogva teljesen jogos.

316    A Bizottság ezenkívül nem tartja helyénvalónak azokat az összehasonlításokat, amelyeket az MRI más vállalkozásokkal kapcsolatban említ, mivel egyrészt a különböző ügyek ilyenfajta összehasonlítása rendkívül nehéz, másrészt pedig – az ítélkezési gyakorlat szerint – annak ténye, hogy a Bizottság korábbi határozathozatali gyakorlatában bizonyos mértékű csökkentést állapított meg egy adott magatartás esetében, nem jelenti azt, hogy valamely későbbi közigazgatási eljárás során valamely hasonló magatartás értékelésekor ugyanilyen csökkentést lenne köteles megállapítani.

317    Végül a Bizottság úgy véli, hogy arra vonatkozó döntésének indokolását, hogy 30%‑nál nagyobb csökkentést nem alkalmaz, a megtámadott határozat (485) preambulumbekezdése tartalmazza.

c)     A Törvényszék álláspontja

318    Az engedékenységi közlemény 26. pontja így rendelkezik:

„A Bizottság a közigazgatási eljárás végén elfogadott végső határozatban eldönti, hogy a vállalkozásnak nyújtott csökkentés mértéke az egyébként kiszabható bírsághoz képest mekkora. A következők szerint:

–        az első vállalkozás esetében, amely jelentős hozzáadott értéket képviselő bizonyítékot szolgáltat: 30–50%‑os csökkentés,

–        a második vállalkozás esetében, amely jelentős hozzáadott értéket képviselő bizonyítékot szolgáltat: 20–30%‑os csökkentés,

–        a további vállalkozások esetében, amelyek jelentős hozzáadott értéket képviselő bizonyítékot szolgáltatnak: 20%‑ig terjedő csökkentés.

Annak érdekében, hogy e tartományok mindegyikében meg tudja határozni a csökkentés mértékét, a Bizottság figyelembe veszi a [(24) bekezdés] feltételeinek megfelelő bizonyíték benyújtásának időpontját, valamint a bizonyíték tényleges értékét [helyesen: hozzáadott értékét].”

319    Emlékeztetni kell arra, hogy az engedékenységi közlemény (24) bekezdése pontosítja, hogy az érintett vállalkozásnak annak érdekében, hogy jogosultságot szerezzen, a Bizottság rendelkezésére kell bocsátania az állítólagos jogsértésre vonatkozó olyan bizonyítékait, amelyek jelentős hozzáadott értéket képviselnek a Bizottságnak már rendelkezésére álló bizonyítékokhoz képest, magát a hozzáadott érték fogalmát pedig az engedékenységi közlemény (25) bekezdése határozza meg (lásd a fenti 116. pontot).

320    Az engedékenységi közlemény megfogalmazása tehát két szakasz megkülönböztetését feltételezi:

–        elsőként, ahhoz hogy a vállalkozás a bírság csökkentésében részesülhessen, jelentős hozzáadott értékkel bíró bizonyítékokat kell a Bizottság rendelkezésére bocsátania; az első olyan vállalkozás, amely így együttműködik, a bírságának összegéből az alapösszeg legalább 30%‑ával, és legfeljebb 50%‑ával megegyező szintű csökkentésben részesül;

–        második lépésként, a Bizottságnak ahhoz, hogy e tartományon belül a csökkentés mértékét megállapítsa, két szempontot kell figyelembe vennie: a bizonyítékok benyújtásának időpontját, és az e bizonyítékok által képviselt hozzáadott érték nagyságát.

321    Ezenkívül a jelentős hozzáadott érték fogalma az engedékenységi közlemény értelmében úgy értendő, mint amely arra vonatkozik, hogy a benyújtott bizonyíték a jellege vagy részletessége folytán mennyiben segíti a Bizottságot a feltételezett kartell létezésének bizonyításában, magát ezt az értéket pedig több, az engedékenységi közlemény (25) bekezdésében meghatározott paraméter alapján kell értékelni.

322    Ily módon, amennyiben a Bizottság rendelkezésére bocsátott bizonyítékok jelentős hozzáadott értéket képviselnek, és a vállalkozás elsőként közöl ilyen bizonyítékokat, a bírság csökkentésének minimális mértéke 30%. A továbbiakban, minél hamarabb került sor az együttműködésre és minél jelentősebb a hozzáadott érték nagysága, annál jobban növekszik a csökkentési mérték, amely a bírság összegének legfeljebb 50%‑a lehet.

323    A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság elismerte, hogy az MRI az első olyan vállalkozás, amely a bírság csökkentésében való részesülés céljából a feltételeket teljesíti, mivel az általa a Bizottság rendelkezésére bocsátott dokumentumok jelentős hozzáadott értéket képviselnek, azonban a Bizottság az MRI esetében mindössze a bírság csökkentésének minimális mértékét, vagyis a 30%‑ot, alkalmazta. Tehát a felek között vitás és a Törvényszék által eldöntendő egyetlen kérdés az, hogy a Bizottság e tartományon belül mekkora csökkentést alkalmazott, és nem maga az az elv, amely e csökkentés hátteréül szolgál.

324    Jóllehet kétségtelen, hogy a Bizottság az MRI által szolgáltatott bizonyítékokra tekintettel mérlegeli az engedékenység iránti kérelmet benyújtó esetében alkalmazandó csökkentés százalékos mértékét, mégis meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság az engedékenységi közleményben általa rögzített szempontokkal összhangban határozta‑e meg az említett százalékos mértéket, és hogy a megtámadott határozatban ismertette‑e az e tárgyra vonatkozó érvelését oly módon, hogy lehetővé tegye a felperes számára a vele szemben elfogadott intézkedés igazolásának megismerését, a Törvényszék számára pedig a felülvizsgálat gyakorlását.

325    A bizonyítékok benyújtásának időpontját illetően nem vitatott, hogy a bizonyítékokat is tartalmazó engedékenység iránti kérelem benyújtására 2007. május 4‑én került sor (a megtámadott határozat (480) preambulumbekezdése), vagyis két nappal az után, hogy a Bizottság a [bizalmas] által 2006. december 20‑án előterjesztett engedékenység iránti kérelem nyomán helyszíni vizsgálatot tartott.

326    A Bizottság úgy ítéli meg, hogy ebben az esetben a vizsgálat korai szakaszában felajánlott együttműködésről van szó (a megtámadott határozat (486) preambulumbekezdése).

327    Márpedig meg kell állapítani, hogy ez az értékelés nem tükröződik a felperessel szemben kiszabott bírság csökkentésének mértékében.

328    Ami az MRI által szolgáltatott bizonyítékok jelentős hozzáadott értékének nagyságát illeti, a következőket kell megjegyezni.

329    A megtámadott határozatban a Bizottság pontosította, hogy az MRI a kartell tárgyában a 80‑as évek végétől kezdődő időszakra vonatkozóan szolgáltatott bizonyítékokat – mégpedig többek között egy 1989‑ből származó dokumentumot, amely bizonyítja, hogy a kartell tagjai statisztikai adatokra vonatkozó információcserét folytattak –, valamint a kartell koordinátorával 2000‑ben történt kommunikáció keretében keletkezett két olyan dokumentumot, amelyek lehetővé teszik annak bizonyítását, hogy a piacok kartelltagok közötti földrajzi felosztására került sor, végül pedig az 1997‑es év elejéről származó, a kartell ezen időpontbeli létezésére vonatkozó belső dokumentumokat, amelyek lehetővé teszik az MRI által a kartellben 1996 és 1997 között betöltött szerep megállapítását, valamint növelik a Bizottság lehetőségét arra, hogy bizonyítsa a kartellnek a 90‑es évek második felében való létezését. A Bizottság azonban közölte, hogy az MRI közreműködése korlátozott értékkel bír, mivel a Bizottság a közreműködés felajánlásának időpontban már számos olyan bizonyítékkal rendelkezett, amely lehetővé tette a kartell fő jellemzőinek megállapítását (lásd a fenti 300. és 301. pontot).

330    Mindazonáltal rá kell mutatni arra, hogy a megtámadott határozat (148)–(187) preambulumbekezdése részletesen bemutatja azokat a bizonyítékokat, amelyekre támaszkodva a Bizottság arra a megállapításra jutott, hogy 1997. május 13. és 1999 júniusa között a kartell korlátozottan működött, és ezen időszak folyamán olyan kapcsolatfelvételekre került sor, amelyek a felperest is érintették, és amelyek célja többek között az volt, hogy megpróbálják újraindítani a kartellt.

331    Ezek a bizonyítékok a következők: [bizalmas].

332    A Bizottság egyébiránt pontosítja, hogy különböző dokumentumok – nevezetesen a [bizalmas]‑tól származó, 1999. június 11‑i keltezésű két faxüzenet, és egy 1999. június 21‑i keltezésű, a Parker ITR‑től származó faxüzenet – alapján megállapítható, hogy a kartell tagjai közötti nézeteltérések 1999. június 11‑től megszűntek (a megtámadott határozat (178) preambulumbekezdése).

333    A Bizottság által az 1997. május 13‑tól 1999 júniusáig tartó köztes időszakra vonatkozóan összegyűjtött okirati bizonyítékok tehát alapvetően az MRI‑től származnak, és azokat az MRI az engedékenység iránti kérelme keretében nyújtotta be.

334    Ezenkívül meg kell állapítani, hogy a Bizottság az MRI által benyújtott dokumentumoknak csupán viszonylagos értékére, nem pedig önmagában vett értékére hivatkozik, miközben ugyanakkor e dokumentumok lehetővé tették számára több olyan nyilatkozat és ténykörülmény megerősítését, amelyek addig csupán a birtokában voltak.

335    Márpedig egyrészt, az 1997. május 13‑tól 1999 júniusáig tartó időszakra vonatkozóan az MRI által a Bizottság rendelkezésére bocsátott bizonyítékok – ellentétben azokkal, amelyeket az 1996. szeptember 3‑tól 1997. május 13‑ig tartó időszakra vonatkozóan terjesztett elő (lásd a fenti 148. és 149. pontot) – olyan okirati bizonyítékok, amelyek segítették a Bizottságot a kartell 1997 májusa és 1999 júniusa közötti létezésének bizonyításában, és lehetővé tették számára annak bizonyítását, hogy a kartell többi tagjának bizonyos, arra vonatkozó állításai, hogy a kartellt 1997 májusa és 1999 júniusa között a teljes megszakítás jellemezte, nem helytállóak.

336    Másrészt e bizonyítékok alapján a Bizottság alátámaszthatta azon tézisét, miszerint a jogsértés 1986 áprilisától 2007 májusáig folyamatos jellegű volt, azon válság ellenére, amelyen a kartell 1997 májusa és 1999 júniusa között ment keresztül (lásd a megtámadott határozat (289), (293) és (294) preambulumbekezdését), még akkor is, ha a Bizottság e köztes időszak vonatkozásában nem szabott ki bírságot. E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Bizottság mindössze a megtámadott határozat 733. lábjegyzetére és ugyanazon határozat más lábjegyzeteire hivatkozik, amelyek a köztes időszakra vonatkozó három dokumentumra utalnak vissza, anélkül azonban, hogy a megtámadott határozat (481)–(484) preambulumbekezdése említést tenne a szóban forgó időszakról, illetve az MRI közreműködéséről.

337    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az engedékenységi közlemény (25) bekezdése értelmében a hozzáadott érték fogalma arra vonatkozik, hogy a benyújtott bizonyíték a jellege vagy részletessége folytán mennyiben segíti a Bizottságot a feltételezett kartell létezésének bizonyításában. Az említett közlemény (25) bekezdése pontosítja, hogy az ügyben érintett más vállalkozások elleni bizonyítékok esetében a bizonyíték értékére hatást gyakorol, hogy milyen mértékben szükséges annak más forrásokból történő alátámasztása, ezért a meggyőző erejű bizonyítékokat nagyobb értékűnek fogják tekinteni, mint az olyanokat, mint például a nyilatkozatok, amelyek megerősítést igényelnek vitás esetekben.

338    Következésképpen meg kell állapítani, hogy a felperes által a Bizottság rendelkezésére bocsátott bizonyítékok hozzáadott értékének nagysága nem tükröződik a bírság csökkentésének a Bizottság által a minimális 30%‑os szinten megállapított mértékében.

339    A Bizottság ezáltal figyelmen kívül hagyta azokat a szempontokat, amelyeket az engedékenységi közlemény (26) bekezdésében saját maga számára támasztott.

340    Ami az indokolási kötelezettség megsértésére alapított kifogást illeti, a Bizottság a megtámadott határozat (486) preambulumbekezdésében mindössze annyit közöl, hogy „figyelembe véve az ezen ügy tekintetében való közreműködését, közreműködése korai időpontban történő felajánlását, és együttműködésének a nyilatkozatait követően tapasztalt terjedelmét, az MRI‑t a vele szemben különben kiszabandó bírság 30%‑os csökkentésben kell részesíteni”.

341    Következésképpen másodlagosan meg kell állapítani, hogy ha a Bizottságnak különleges okai voltak arra, hogy a felperes bírsága csökkentésének mértékét 30%‑ra korlátozza, és azt a felperes együttműködésének koraisága és a benyújtott bizonyítékok hozzáadott értékének jelentős nagysága ellenére ne növelje, akkor a megtámadott határozatot e pont tekintetében indokolnia kellett volna, amit azonban elmulasztott megtenni, így a Törvényszéknek nem áll módjában bizonyossággal felülvizsgálni azt, hogy a Bizottság e tekintetben nyilvánvaló mérlegelési hibát is elkövetett‑e.

342    Tekintettel arra, hogy sem a felperes együttműködésének koraisága, sem az általa benyújtott bizonyítékok hozzáadott értékének nagysága nem tükröződik a Bizottság által a megtámadott határozatban alkalmazott csökkentési mértékben, továbbá tekintettel e határozat elégtelen indokolására, a harmadik jogalap ötödik részének részben helyt kell adni, és a megtámadott határozat 2. cikkének f) pontját meg kell semmisíteni.

343    Ami az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított kifogást illeti, meg kell állapítani, hogy a felperesnek nem sikerült elegendő olyan bizonyítékot előterjesztenie, amely lehetővé tenné annak bizonyítását, hogy helyzete más, azonos körülmények között lévő vállalkozások helyzetéhez hasonló lett volna. Következésképpen e kifogást el kell utasítani.

344    Ily módon a harmadik jogalap ötödik részét ezt meghaladóan el kell utasítani.

D –  A bírság csökkentése iránti kérelemről

345    Emlékeztetni kell arra, hogy az EK 229. cikkel összhangban az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa által közösen, a Szerződés rendelkezéseinek értelmében elfogadott rendeletek a bennük előírt szankciók tekintetében korlátlan felülvizsgálati jogkört ruházhatnak a Bíróságra. Az 1/2003 rendelet 31. cikke ilyen jogkört ruházott az uniós bíróságra. Az uniós bíróság ezért a szankció jogszerűségének egyszerű felülvizsgálatán túl jogosult a Bizottság értékelését a sajátjával helyettesíteni, és következésképpen a kiszabott bírságot vagy kényszerítő bírságot törölni, mérsékelni, illetve növelni. Következésképpen az uniós bíróság, amikor a bírság összegének kérdése az értékelésére van bízva, jogosult korlátlan felülvizsgálati jogkörét gyakorolni, és ezt a jogkört egyaránt gyakorolhatja az összeg mérséklése, illetve növelése érdekében (lásd a Bíróság C‑3/06. P. sz., Groupe Danone kontra Bizottság ügyben 2007. február 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑1331. o.] 60–62. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

346    Továbbá az 1/2003 rendelet 23. cikkének (3) bekezdése értelmében a bírság mértékének meghatározásakor tekintetbe kell venni mind a jogsértés súlyát, mind annak időtartamát. A bírság összege ezenkívül – az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésével összhangban – nem haladhatja meg a vállalkozás által az előző üzleti évben elért teljes forgalom 10%‑át.

347    Ezenkívül, amint arra az Alapjogi Charta 49. cikke emlékeztet, a büntetések súlyossága nem lehet aránytalan a bűncselekményhez mérten.

348    Ezen túlmenően emlékeztetni kell arra, hogy amikor a Törvényszék a korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása keretében bírságot állapít meg, azt jellegénél fogva nem pontos aritmetikai számításokkal végzi. Egyébiránt a Törvényszéket nem kötik a Bizottság számításai, hanem az ügy összes körülményét figyelembe véve saját maga végzi el értékelését (a Törvényszék T‑156/94. sz., Aristrain kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 14‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 43. pontja).

349    A Bíróság kimondta, hogy a bírságok összegének meghatározása érdekében figyelembe kell venni a jogsértések időtartamát, és az összes olyan tényezőt, amely hatással lehet a jogsértések súlyának értékelésére, mint például az egyes vállalkozások magatartása, az összehangolt magatartások létrehozásában játszott szerepük, az e magatartásokból származó előnyük, a méretük és az érintett termékek értéke, valamint az, hogy az ilyen típusú jogsértések milyen kockázatot jelentenek az Unió számára (lásd a Bíróság C‑386/10. P. sz., Chalkor kontra Bizottság ügyben 2011. december 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2011., I‑13085. o.] 56. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

350    A Bíróság kifejtette továbbá, hogy figyelembe kell venni az olyan objektív tényezőket, mint a versenyellenes magatartások tartalma és időtartama, számuk és intenzitásuk, az érintett piac terjedelme és a gazdasági közrendet ért kár. Az elemzésnek figyelembe kell vennie továbbá a felelős vállalkozások viszonylagos jelentőségét és piaci részesedését, valamint az esetleges visszaesést is (a fenti 349. pontban hivatkozott Chalkor kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 57. pontja).

351    Az is állandó jelleggel az ítélkezési gyakorlat része, hogy emlékeztetni kell arra, hogy az arányosság elve megköveteli, hogy az intézmények aktusai ne haladják meg a szóban forgó rendelkezés által kitűzött, jogos cél elérésére alkalmas és ahhoz szükséges mértéket, azaz több megfelelő intézkedés közül a kevésbé korlátozó jellegűt kell választani, és az okozott hátrányok nem lehetnek aránytalanok az elérendő célhoz képest. Ebből következik, hogy a bírságok nem lehetnek aránytalanok a kitűzött célokhoz, vagyis a versenyjogi szabályok betartásához képest, és hogy a valamely vállalkozásra a versenyszabályok megsértése miatt kiszabott bírság összegének arányban kell állnia a jogsértéssel, annak egészét tekintve, különös tekintettel annak súlyára (lásd a Törvényszék T‑11/06. sz., Romana Tabacchi kontra Bizottság ügyben 2011. október 5‑én hozott ítéletének [EBHT 2011., II‑6681. o.] 280. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

352    A jelen ügyben, tekintettel a Törvényszék által a harmadik jogalap ötödik részében végzett értékelésre és az ennek során megállapított hibákra (lásd a fenti 342. pontot), a Törvényszék helyénvalónak tartja, hogy az 1/2003 rendelet 31. cikkében rá ruházott korlátlan felülvizsgálati jogkört gyakorolja, és hogy a felperessel szemben kiszabandó bírság összegét illetően a Bizottság értékelését a sajátjával helyettesítse.

353    A jelen ügyben mindenekelőtt emlékeztetni kell egyrészt arra, hogy az MRI által világszinten elért konszolidált forgalom a termékei összessége tekintetében 2006‑ban [bizalmas], 2007‑ben pedig [bizalmas] volt (a megtámadott határozat (44) preambulumbekezdése), másrészt arra, hogy a vállalkozás világszintű piaci részesedését a Bizottság [bizalmas]‑ra becsülte, amit a felperes nem vitatott (a megtámadott határozat (433) preambulumbekezdése).

354    Ezt követően meg kell állapítani, hogy a kartell egyértelműen súlyos, tekintettel a jogsértés időtartamára, valamint arra, hogy a jogsértő magatartások, amelyekben a felperes teljes körűen részt vett, a pályázati kiírások elosztásából, az árak rögzítéséből, a kvóták rögzítéséből, az értékesítési feltételek megállapításából, a földrajzi piacok felosztásából, valamint az árakra, az értékesítési mennyiségekre és a közbeszerzési pályázatokra vonatkozó érzékeny információk cseréjéből álltak. Ezenkívül világméretű kartellről van szó.

355    Egyébiránt megállapítást nyert, hogy a felperes 1986. április 1‑jétől 1992. augusztus 1‑jéig – amely időszak nem évült el (lásd a fenti 212–214. pontot) –, majd 1996. szeptember 3‑tól 2007. május 2‑ig vett részt a jogsértésben, azzal, hogy e második jogsértési epizód folyamán a köztes időszak alatt kétségtelenül a tevékenységek korlátozottsága volt megfigyelhető, azonban e tevékenységekben F. teljes körűen részt vett különösen annak érdekében, hogy a kartellt újraindítsák, és a kartellen belül a felperest megillető helyről tárgyaljon.

356    Kétségtelen, hogy tekintetbe kell venni a felperes által a Bizottság vizsgálata során tanúsított együttműködést. A felperes ugyanis, azon bizonyítékoknak köszönhetően, amelyeket korai időpontban a Bizottság rendelkezésére bocsátott, lehetővé tette a Bizottság számára, hogy a kartell többi tagja terhére – egy válságidőszak ellenére is – folyamatos jogsértés fennállását állapítsa meg, amely válságidőszakból kiindulva – e bizonyítékok hiányában – a Bizottság minden valószínűség szerint azt állapította volna meg, hogy a kartellt kétéves időszakra – sőt, magát a felperest illetően hároméves időszakra – megszakították.

357    Mindazonáltal figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a Bizottság akár e bizonyítékok nélkül is meg tudta volna állapítani a kartell tagjai terhére egy ismétlődő jogsértés létezését (lásd e tekintetben a Bizottság által a megtámadott határozat (296)–(304) és (307) preambulumbekezdésében bemutatott bizonyítékokat), ami az MRI együttműködése hozzáadott értékének jelentőségét viszonylagossá teszi.

358    A Törvényszék úgy ítéli meg, hogy e körülmények között a bírság csökkentése mértékének 40%‑nak kellett volna lennie.

359    Mindamellett, a fenti megfontolásokra tekintettel, és arra tekintettel, hogy szükséges a bírság összegének rögzítése céljából figyelembe veendő különböző tényezők súlyozása (lásd a fenti 349. és 350. pontot), a Törvényszék megállapítja, hogy a felperessel szemben kiszabott bírság összege – figyelembe véve különösen a jogsértés súlyát és az MRI abban való részvételének időtartamát – megfelelő, tehát azt nem kell csökkenteni.

360    Ennélfogva el kell utasítani a felperes által a változtatás iránt előterjesztett kérelmet, amennyiben az a felperessel szemben kiszabott 4 900 000 eurós bírság összegének csökkentésére irányul.

 A költségekről

361    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen rendelkezés 3. §‑ának első bekezdése alapján részleges pernyertesség esetén a Törvényszék elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, vagy azt, hogy a felek mindegyike maga viselje saját költségeit.

362    Mivel mind a felperes, mind pedig a Bizottság részlegesen pervesztes lett, saját költségeik viselésére kell őket kötelezni.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék az [EK 81. cikk] és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/39406 – „tengeri tömlők”‑ügy) 2009. január 28‑án hozott C(2009) 428 végleges bizottsági határozat 2. cikkének f) pontját megsemmisíti.

2)      A Törvényszék az MRI‑vel szemben kiszabott bírság összegét 4 900 000 euróban állapítja meg.

3)      A Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

4)      Mindegyik fél maga viseli saját költségeit.

Azizi Prek Frimodt Nielsen

Kihirdetve Luxembourgban, a 2013. május 17‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

A jogvita alapját képező tényállás

A –  A kőolaj és földgáz továbbítására szolgáló tengeri tömlők ágazata

B –  A felperes bemutatása

C –  A közigazgatási eljárás

D –  A megtámadott határozat

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdésről

A –  A megsemmisítés iránti kérelmekről

B –  A jogsértés minősítésének hibáján és az EK 253. cikk megsértésén alapuló első jogalapról, továbbá a jogsértés időtartamának meghatározása során elkövetett mérlegelési hibákon, valamint az EK 81. cikk, az EK 253. cikk és az 1/2003 rendelet 2. cikke megsértésén alapuló második jogalapról

1. A megtámadott határozat

2. A felek érvei

a) Az első jogalapról

b) A második jogalapról

Az első részről

A második részről

A harmadik részről

A negyedik részről

Az ötödik részről

A hatodik részről

3. A Törvényszék álláspontja

a) A bizonyítási teherre vonatkozó elvek felidézése

b) A felperesnek a jogsértésben 1996. szeptember 3. és 2000. május 9. között történő részvételéről

Az 1996. szeptember 3‑tól 1997. május 13‑ig tartó időszakról

–  Az engedékenységi közlemény (26) bekezdésének hatályáról

–  A jogsértésnek vagy a súlyát, vagy az időtartamát növelő kiegészítő tények jelen ügyben történő megállapításáról

A köztes időszakról

c) A folyamatos jogsértés létezéséről

A folyamatos jogsértés és ismétlődő jogsértés fogalmáról

A folyamatos jogsértés jelen ügyben való fennállásáról

d) A második jogalap többi részének megalapozottságáról

C –  A bírság összegének meghatározása során elkövetett különböző hibákra, továbbá az arányosság elvének, a szankció megfelelősége elvének, az egyenlő bánásmód elvének, a bizalomvédelem elvének és az indokolási kötelezettségnek a megsértésére alapított harmadik jogalapról

1. A harmadik jogalap első részéről, amely a jogsértés súlyának mérlegelése során elkövetett hibán és az egyenlő bánásmód elvének megsértésén alapul

a) A megtámadott határozat

b) A felek érvei

c) A Törvényszék álláspontja

2. A harmadik jogalap második részéről, amely a bírságnak a jogsértés időtartama függvényében történő kiszámítása során elkövetett hibán és a bizalomvédelem elvének megsértésén alapul

a) A megtámadott határozat

b) A felek érvei

c) A Törvényszék álláspontja

3. A harmadik jogalap harmadik részéről, amely a bírság elrettentés címén történő növelésekor elkövetett hibán, továbbá az indokolási kötelezettség megsértésén és az egyenlő bánásmód elvének megsértésén alapul

a) A megtámadott határozat

b) A felek érvei

c) A Törvényszék álláspontja

4. A harmadik jogalap negyedik részéről, amely az enyhítő körülmények alkalmazása feltételeinek értékelése során elkövetett hibán és az indokolási kötelezettség megsértésén alapul

a) A megtámadott határozat

b) A felek érvei

c) A Törvényszék álláspontja

5.  A harmadik jogalap ötödik részéről, amely a bírságnak az engedékenységi politika keretében tanúsított együttműködés miatt történő csökkentésére vonatkozik

a) A megtámadott határozat

b) A felek érvei

c) A Törvényszék álláspontja

D –  A bírság csökkentése iránti kérelemről

A költségekről

** Az eljárás nyelve: olasz.

1 – A bizalmas adatok kihúzva.