Language of document : ECLI:EU:T:2021:933

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kilencedik tanács)

2021. december 21.(*)

„Szerződésen kívüli felelősség – Különböző uniós programok keretében kötött támogatási szerződések – A szerződéses kikötések kedvezményezett társaság általi megsértése – Elszámolható költségek – Az OLAF vizsgálata – A társaság felszámolása – Az említett társaság tagjaitól való behajtás – Végrehajtás – A Bizottság képviselői által a nemzeti bíróságok előtt tett állítások – Az alperes megjelölése – Az alaki követelmények megsértése – Részleges elfogadhatatlanság – Magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértése”

A T‑721/18. és T‑81/19. sz. egyesített ügyekben,

Zoï Apostolopoulou (lakóhelye: Athén [Görögország]),

Anastasia ApostolopoulouChrysanthaki (lakóhelye: Athén)

(képviseli őket: D. Gkouskos ügyvéd)

felpereseknek

az Európai Bizottság (képviselik: J. Estrada de Solà és T. Adamopoulos, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

lényegében a 2014. július 16‑i Isotis kontra Bizottság (T‑59/11, EU:T:2014:679) és a 2016. február 4‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑562/13, nem tették közzé, EU:T:2016:63) felperesekkel szembeni végrehajtásának megszüntetése iránt a Protodikeio Athinon (athéni helyi bíróság, Görögország) és az Efeteio Athinon (athéni fellebbviteli bíróság, Görögország) előtt folytatott eljárásban a Bizottság képviselői által tett állítások folytán a felpereseket ért kár megtérítésére irányuló, az EUMSZ 268. cikk alapján benyújtott kérelmeik tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (kilencedik tanács),

tagjai: M. J. Costeira elnök, M. Kancheva (előadó) és T. Perišin bírák,

hivatalvezető: I. Pollalis tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2021. május 20‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        A T‑721/18. és T‑81/19. sz. ügy elsőrendű felperese Zoï Apostolopoulou, az athéni (Görögország) ügyvédi kamarába bejegyzett ügyvéd. Ugyanezen ügyek másodrendű felperese, Anastasia Apostolopoulou‑Chrysanthaki, aki egyébként az elsőrendű felperes anyja, jelenleg nyugdíjas, korábban pedig köztisztviselő volt.

 A T721/18. sz. ügyben indított kereset benyújtását megelőző tényállás

2        A felperesek egyedüli részvényesei a 2004. január 7‑én alapított Koinonia Tis Pliroforias Anoichti Stis Eidikes Anagkes – Isotis (a továbbiakban: Isotis) görög polgári törvénykönyv 741. cikke szerinti nonprofit polgári jogi társaságnak.

3        A görög polgári törvénykönyv 741–743. cikkében szereplő polgári jogi társaság elsősorban jogi személyiséggel nem rendelkező személytársulás formájában jelenik meg. A polgári jogi társaság ugyanakkor a görög polgári törvénykönyv 784. cikkének megfelelően jogi személyiséget szerezhet, ha nem nyereségszerzésre irányuló gazdasági tevékenységet folytat, valamint ha teljesülnek a közkereseti társaságok tekintetében előírt nyilvánossági feltételek, vagyis társasági szerződés lefektetése és közzététele. A társaság gazdasági jellegű, ha céljának megvalósítása során szükségszerűen vagy esetlegesen beáll a szerződéses vagy szerződésen kívüli károkozásért való felelősség, vagy olyan szolgáltatásokat nyújt, amelyek a jogügyletek szokásai szerint főszabály szerint díjazásban részesülnek. Ha a görög polgári törvénykönyv 784. cikkében előírt feltételek nem teljesülnek, tehát jogi személyiség hiányában a görög polgári törvénykönyv 759. cikkének megfelelően a polgári jogi társaság minden tagja a részesedése mértékéig felel a társaság ügyvezetése vagy képviselete során harmadik személyekkel szemben keletkezett kötelezettségekért.

4        Ezzel szemben, az Isotis alapításának időpontjában – mivel a görög polgári törvénykönyv 784. cikkében előírt feltételek teljesültek, és a polgári jogi társaság jogi személyiséggel rendelkezett – e társaság hitelezői csak a társaság megszűnését és felszámolását követően, kizárólag azzal a feltétellel követelhették követelésük kifizetését a tagoktól, hogy a társaság vagyona nem volt elegendő a kielégítésükhöz.

5        2012. április 11‑én hatályba lépett a Nómos 4072/2012 – Veltíosi epicheirimatikoú perivállontos (az üzleti környezet javításáról szóló 4072/2012. sz. törvény, FEK A’ 86/11.4.2012), amely a 249. cikkének (1) bekezdésében és 270. cikkének (1) bekezdésében kimondja a társaság tartozásai tekintetében a jogi személyiséggel felruházott polgári jogi társaság tagjainak egyidejű, korlátlan és egyetemleges felelősségét.

6        A Protodikeio Athinon (athéni helyi bíróság, Görögország) cégnyilvántartásában közzétett társasági szerződésének 2. cikke értelmében az Isotis célja, hogy a hozzáférhetőségre vonatkozó, elismert és releváns nemzetközi szabályokról és iránymutatásokról való tájékoztatás nyújtása és terjesztése révén előmozdítsa a különleges igényű személyeknek az információs társadalomban való egyenlő bánásmódját és az oda való beilleszkedését, valamint a releváns szabályozás kialakítása és alkalmazása során tanácsadás.

7        Az Isotis társasági szerződésének 5. cikke szerint az elsőrendű felperes a társaság valamennyi ügyét egyedül irányítja, a hatóságok előtt képviseli, és erre a neve alatti aláírásával és a társaság bélyegzőjével kötelezettséget vállal.

8        Ugyanezen szerződés 8. cikke értelmében az Isotis nonprofit jogi személyként a vagyonával kizárólag a szerződésben vállalt kötelezettségeiért és a tartozásaiért felel. A tagok az általuk teljesített és a társasági vagyon részét képező vagyoni hozzájárulás erejéig felelnek a társaság harmadik személyekkel szemben fennálló tartozásaiért vagy más kötelezettségeiért.

9        A felperes több szerződést kötött az Európai Közösségek Bizottsága által képviselt Európai Közösséggel, amelyek célja különböző projektek megvalósítása volt. E szerződéseket egyrészt a Bizottság által képviselt Közösség, másrészt pedig egy koordinátor és egy konzorcium tagjai kötötték, akik között az Isotis is szerepel.

10      2010. február 8. és 12. között a Bizottság e szerződések közül kilencen pénzügyi ellenőrzést végzett. A Bizottság által elfogadott és az Isotisnak 2010. december 22‑én megküldött végleges könyvvizsgálói jelentésben az alábbi megállapítások szerepeltek:

–        több egymást követő évben az Isotis a görög törvény releváns rendelkezéseinek megsértésével nem könyvelte el könyveiben és irattárában különösen a pontos bevételeit; ebből következik, hogy számviteli bizonylatai nem megbízhatóak, és nem lehet közvetlen összehasonlítást végezni a programok végrehajtásával összefüggő kiadásai és bevételei, valamint könyveinek általános állapota között;

–        a személyzet jelenléti íveinek jelentős hányada rendszeresen tartalmazott olyan kézzel írt módosításokat, amelyeket a programigazgató utólag, a személyzet hozzájárulása nélkül tett; ez jelentős következményekkel jár a bejelentett munkaidőre, és kétségeket vet fel a munkaórák nyilvántartását illetően;

–        a programigazgató jelenléti ívei olyan túlzott mértékű munkaidőre utalnak, amely átfedésben van az egyéb szakmai tevékenységeknek szentelt munkaidővel;

–        az Isotis hamisan nyilatkozta, hogy a programigazgató nem vett részt a Bizottsággal kötött másik finanszírozási szerződés (ETSI STF 333) teljesítésében;

–        az utazási költségek igazolása nem nyújt megbízható és objektív képet a kiküldetések feltételeiről, valamint az azok keretében elvégzett tevékenységekről, mivel ezen utazások többsége nem kapcsolódik közvetlenül a szóban forgó programokhoz.

11      A könyvvizsgálói jelentés megállapította, hogy következésképpen úgy kell tekinteni, hogy a 2010. februári ellenőrzés tárgyát képező szerződések végrehajtása során az Isotis részéről felmerült egyik költség sem számolható el, és hogy az Isotisnak kifizetett vonatkozó összegek teljes egészét be kell hajtani.

12      A könyvvizsgálói jelentés a megállapított jogsértések súlyára tekintettel az Isotis és a Bizottság által kötött valamennyi hatályos szerződés felmondását is javasolta.

13      2010. december 22‑i levelében a Bizottság megjelölte a 2010. februári ellenőrzés tárgyát képező egyes szerződések tekintetében visszafizetendő összeget, és kifejtette, hogy az Isotis javára el nem számolható összegek kifizetése miatt szükséges kiigazítások hatással lehetnek az említett szerződések címén teljesítendő jövőbeli kifizetésekre, vagy beszedési utalvány formájában valósulhatnak meg. A Bizottság emellett tájékoztatta az Isotist, hogy e korrekciókon felül szervezeti egységei kiszámíthatják a 2010. februári ellenőrzés tárgyát képező szerződésekben szereplő általános feltételek II.30. cikkének megfelelően az Uniónak fizetendő átalány‑kártérítés összegét, és adott esetben erre a kártérítésre vonatkozó beszedési utalványt állíthatnak ki.

14      A 2010. december 28‑án kötött és a Protodikeio Athinon (athéni helyi bíróság) által vezetett cégközlönyben 2011. január 17‑én közzétett megállapodással elrendelték az Isotis felszámolását. A‑t, aki egyébként az elsőrendű felperes házastársa, és aki eddig az Isotisnál az európai programok felelőse volt, ekkor végelszámolónak nevezték ki a társaság felszámolásának lefolytatása céljából.

15      2011. január 31‑én az Isotis a Törvényszék Hivatalánál T‑59/11. számon nyilvántartásba vett keresetet indított az EUMSZ 272. cikk alapján annak érdekében, hogy a Törvényszék állapítsa meg, hogy az Isotis nem köteles megtéríteni a 2010. februári ellenőrzés tárgyát képező szerződések keretében felmerült kiadásokat, mivel azok megfeleltek az elszámolható költségeknek, valamint a Bizottság köteles részére bizonyos szerződésekben szerepelő támogatás utolsó részletét késedelmi kamatokkal növelve kifizetni.

16      2011. április 29‑én a Bizottság kilenc terhelési értesítőt bocsátott ki, amelyeken feltüntette a 2010. februári ellenőrzés tárgyát képező egyes szerződések alapján visszafizetendő összeget, az Isotis számára pedig 45 napos határidőt állapított meg az összegek visszafizetésére, amely 2011. június 14‑én járt le, ezen időpont után az összegeket az említett szerződésekben előírt, az Európai Központi Bank (EKB) által megállapított kamatláb 3,5 százalékponttal növelt mértékével megnövelt késedelmi kamat terhelte.

17      2011. június 20‑án a Bizottság a 2020. februári ellenőrzés tárgyát képező szerződések címén hat terhelési értesítőt állított ki, amelyek az említett szerződésekben szereplő feltételek II.30. cikke alapján átalány‑kártérítés címen az Isotis által megfizetendő összegeket állapították meg, összesen 70 471,47 euró összegben.

18      Egyébiránt a Bizottság kérésére az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálatot folytatott az Isotis, az elsőrendű felperes és A ellen az Unió pénzügyi érdekeit sértő esetleges csalások tárgyában. E vizsgálat eredményeképp a 2011. november 15‑i jelentésben az OLAF az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalás bűncselekményének fennállására vonatkozó gyanú miatt ajánlásokat fogalmazott meg megfelelő intézkedések elfogadása és a görög igazságügyi hatóságok tájékoztatása érdekében. A Bizottság megküldte az OLAF végleges vizsgálati jelentését az Eisangelia Plimmeleiodikon Athinonnak (az athéni büntetőbíróság melletti ügyész hivatal).

19      A 2014. július 16‑i Isotis kontra Bizottság ítéletben (T‑59/11, EU:T:2014:679) a Törvényszék elutasította az Isotis kérelmeit, helyt adott a Bizottság viszontkeresetének, és kötelezte az Isotist arra, hogy fizessen vissza a Bizottságnak 999 213,45 euró összeget 2011. június 15‑től az EKB kamatlábat 3,5 százalékponttal megnövelt kamatlábbal számított kamattal terhelten, amely a 2010. februári ellenőrzés tárgyát képező, említett szerződések címén juttatott pénzügyi hozzájárulások visszafizetésének felel meg, valamint 70 471,47 euró összeget, 2011. június 15‑től az EKB kamatlábat 3,5 százalékponttal megnövelt kamatlábbal számított kamattal terhelten, amely az e hat szerződéscímén fizetendő átalány‑kártérítésnek felel meg.

20      2014. szeptember 25‑én az Isotis fellebbezést nyújtott be a 2014. július 16‑i Isotis kontra Bizottság ítélettel (T‑59/11, EU:T:2014:679) szemben, amelyet a Bíróság Hivatala C‑450/14. P. számon vett nyilvántartásba. A Bíróság e fellebbezést a 2016. május 31‑i Isotis kontra Bizottság végzéssel (C‑450/14 P, nem tették közzé, EU:C:2016:477) elutasította.

21      A 2010. februári ellenőrzés tárgyát képező szerződésekkel párhuzamosan a Közösség megkötötte az Intelligence for Environment and Security – IES Solutions Srl‑lel, valamint a különböző uniós tagállamokban letelepedett 21 további szerződő féllel, köztük az Isotisszal, a 238940. sz. „REsponding to All Citizens needing Help (REACH112)” szerződést. Az említett szerződés tárgya a REACH112 projekt megvalósítása volt, amely a Versenyképességi és innovációs keretprogram alá tartozó IKT stratégiai támogatási program megvalósításának keretébe illeszkedett. E projekt célja az volt, hogy mindenki számára hozzáférhető alternatív alkalmazásokat kínáljanak a hagyományos telefonhoz képest.

22      2013. szeptember 13‑án a Bizottság kibocsátotta a 3241310346. sz. terhelési értesítőt, amely az Isotis REACH112 projektben való részvételének 2010. július 1‑jei megszűnése miatt 47 197,93 euró összeg visszatéríttetésére vonatkozott. A terhelési értesítő szerint ez az összeg Isotis által az említett projekt koordinátorától kapott előfinanszírozásnak felel meg, és a Bizottság által a 2010. februári ellenőrzést követően elfogadott költségek 0 eurót tettek ki.

23      2013. október 24‑én az Isotis az EUMSZ 272. cikk alapján újabb keresetet nyújtott be a Törvényszékhez, amelyben annak megállapítását kérte a Törvényszéktől, hogy nem köteles visszatéríteni a Bizottságnak a fent említett 47 197,93 euró összeget, és a Bizottság visszatérítés iránti kérelme mindenképpen megalapozatlan a REACH112 projekt első referencia‑időszakára vonatkozóan 13 821,12 euró összegben bejelentett kiadások tekintetében. Ellenkérelmében a Bizottság viszontkereset címén azt kérte, hogy a Törvényszék kötelezze a felperest 47 197,93 euró késedelmi kamatokkal növelt összegnek a részére történő megfizetésére.

24      A 2016. február 4‑i Isotis kontra Bizottság ítéletében (T‑562/13, nem tették közzé, EU:T:2016:63) a Törvényszék helyt adott az Isotis keresetének a REACH112 projekt első referencia‑időszakára vonatkozóan általa bejelentett költségek tekintetében, ezt meghaladó részében pedig elutasította azt. Következésképpen a Törvényszék elutasította a Bizottság viszontkeresetét az Isotis által a REACH112 projekt első referencia‑időszaka vonatkozóan bejelentett költségek tekintetében, és kötelezte az Isotist 33 376,81 euró összegnek a Bizottság részére történő megfizetésére, amely összeget 2013. október 29‑től annak teljes kifizetéséig évi 4%‑os késedelmi kamat terhelt.

25      2016. május 23‑án az athéni büntetőbíróság melletti ügyész, mivel úgy vélte, hogy nincs arra utaló valószínűsítő körülmény, hogy az elsőrendű felperes vagy A az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalás bűncselekményében bűnös, megszüntette az ellenük indított nyomozást. E jelentés kifejtette, hogy az ügy iratainak egyetlen eleme sem enged arra következtetni, hogy az elsőrendű felperes a házastársa által a szóban forgó szerződések finanszírozásával kapcsolatban folytatott bármilyen tevékenységben jelentős mértékben részt vett volna, amit az OLAF jelentés kifejezetten megerősít.

26      2017. szeptember 7‑én a Bizottság közölte a felperesekkel a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság, Görögország) által a 2016. május 31‑i Isotis kontra Bizottság végzés (C‑450/14 P, nem tették közzé, EU:C:2016:477) és a 2014. július 16‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑59/11, EU:T:2014:679) alapján kiállított 692/2016. és 693/2016. sz. végrehajtható határozatokat, valamint – a késedelem minden napja után, a teljes visszafizetésének napjáig kamatokkal terhelt – összesen 1 090 055,42 euró összeg 2017. február 22‑ig történő megfizetésére vonatkozó 2017. július 20‑i fizetési felszólítást.

27      Ugyanezen a napon a Bizottság közölte a felperesekkel a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság) által a 2016. február 4‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑562/13, nem tették közzé, EU:T:2016:63) alapján kiállított 553/2016. sz. végrehajtható okiratot, valamint – 2013. október 29‑től a teljes visszafizetésének napjáig évi 4%‑os késedelmi kamattal terhelt – 33 376,81 euró összeg megfizetésére vonatkozó 2017. július 20‑i fizetési felszólítást is.

28      2017. szeptember 11‑én a felperesek a végrehajtás megszüntetését kezdeményezték, és kérték a végrehajtás felfüggesztését a Monomeles Protodikeio Athinontól (athéni egyesbíróság).

29      2017. november 1‑jén a felperesek újabb kérelmet nyújtottak be a Monomeles Protodikeio Athinonhoz (athéni egyesbíróság), hogy a végrehajtás megszüntetéséről szóló végleges határozat kihirdetéséig függessze fel a végrehajtást, valamint részesítse védelemben személyiségüket.

30      2017. december 12‑én a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság) nyilvános tárgyaláson meghallgatta a Bizottság képviselőit és a felpereseket az ez utóbbiak által benyújtott, a végrehajtás felfüggesztése és személyiségük védelme iránti kérelmek tárgyában. E tárgyaláson az OLAF egyik alkalmazottja a Bizottság támogatása végett tanúvallomást tett.

31      2017. december 14‑én a Bizottság két „tanácskozáson készült feljegyzést” nyújtott be a Monomeles Protodikeio Athinonhoz (athéni egyesbíróság) a végrehajtás felfüggesztése, illetve az ideiglenes intézkedések iránti kérelemre vonatkozóan.

32      A végrehajtás felfüggesztése, valamint a személyiségük védelme iránti kérelmet a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság) a 2018. január 11‑i, illetve 2018. január 18‑i határozatával elutasította.

33      2018. április 17‑én a Bizottság képviselői a Monomeles Protodikeio Athinonhoz (athéni egyesbíróság) benyújtották a végrehajtásnak a felperesek által 2017. szeptember 11‑én kezdeményezett megszüntetésével kapcsolatos beadványaikat.

34      2018. április 20‑án a Bizottság képviselői kiegészítő beadványt nyújtottak be a Monomeles Protodikeio Athinonhoz (athéni egyesbíróság).

35      2018. július 4‑én a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság) részben helyt adott a Bizottság által kezdeményezett végrehajtás felperesek által kért megszűntetésének, és megsemmisítette a 2017. július 20‑i fizetési felszólítást, amely a 2016. május 31‑i Isotis kontra Bizottság végzést (C‑450/14 P, nem tették közzé, EU:T:2016:47) és a 2014. július 16‑i Isotis kontra Bizottság ítéletet (T‑59/11, EU:T:2014:679) követően kiállított 692/2016. és 693/2016. sz. végrehajtható okirat másolatának alján szerepel. A kérelmet az ezt meghaladó részében elutasította.

36      2018. szeptember 12‑én a felperesek fellebbezést nyújtottak be a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság) határozatával szemben az Efeteio Athinonhoz (athéni fellebbviteli bíróság, Görögország).

37      2018. szeptember 20‑án a Bizottság az alkalmazandó görög polgári perrendtartás rendelkezései alapján két lefoglalást kért a felperesek által öt görög banknál elhelyezett pénzeszközökre vonatkozóan, 1 222 233,91 euró, illetve 217 407,61 euró összegben. A megkeresett bankok kijelentették, hogy a felperesek nem rendelkeznek bankszámlával, vagy hogy a meglévő számlák nem tartalmaznak betétet, illetve közülük csak egy tartalmaz lefoglalásra nem alkalmas betétet. A vizsgálatot követően a Bizottság továbbá megállapította, hogy a felperesek saját nevükön nem rendelkeztek ingatlannal.

 A T721/18. sz. ügyben indított kereset benyújtását követő tényállás

38      2018. december 12‑én a Bizottság képviselői benyújtották az Efeteio Athinonhoz (athéni fellebbviteli bíróság) a felperesek által a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság) 2018. július 4‑i ítéletével szemben benyújtott fellebbezésre vonatkozó beadványukat.

39      2018. december 18‑án a Bizottság képviselői kiegészítő beadványt nyújtottak be az Efeteio Athinonhoz (athéni fellebbviteli bíróság).

40      2019. július 31‑i ítéletével az Efeteio Athinon (athéni fellebbviteli bíróság) hatályon kívül helyezte a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság) 2018. július 4‑i ítéletét, és helyt adott a Bizottság által előterjesztett végrehajtási kérelem felperesek által kért megszüntetésének. Az Efeteio Athinon (athéni fellebbviteli bíróság) határozatát lényegében azzal indokolta, hogy az alkalmazandó görög jog nem teszi lehetővé a 2016. május 31‑i Isotis kontra Bizottság végzés (C‑450/14 P, nem tették közzé, EU:C:2016:477), a 2014. július 16‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑59/11, EU:T:2014:679) és a 2016. február 4‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑562/13, nem tették közzé, EU:T:2016:63) végrehajtását a felperesekkel szemben, mivel a végrehajtás csak a jogi személy Isotisszal szemben kezdeményezhető, noha a két felperes az Isotis egyedüli tagja, és e társaság a végrehajtás iránti kérelem benyújtásakor felszámolás alatt állt. Ugyanezen ítéletével az Efeteio Athinon (athéni fellebbviteli bíróság) megsemmisítette a 2016. május 31‑i Isotis kontra Bizottság végzést (C‑450/14 P, nem tették közzé, EU:C:2016:477) és a 2014. július 16‑i Isotis kontra Bizottság ítéletet (T‑59/11, EU:T:2014:679) követően kiállított végrehajtható okiraton szereplő, 2017. július 20‑i fizetési felszólítást, valamint a 2016. február 4‑i Isotis kontra Bizottság ítéletet (T‑562/13, nem tették közzé, EU:T:2016:63) követően kiállított végrehajtható okiraton szereplő, ugyanezen a napon kelt fizetési felszólítást.

41      2019. augusztus 6‑án a Bizottság értesítette az érintett bankokat a 2018. szeptember 20‑i lefoglalások megszüntetéséről.

 Az eljárás és a felek kérelmei

42      A Törvényszék Hivatalához 2018. december 7‑én benyújtott keresetlevelükkel a felperesek keresetet indítottak többek között az állítólagosan amiatt elszenvedett káruk megtérítése iránt, hogy a 2016. május 31‑i Isotis kontra Bizottság végzés (C‑450/14 P, nem tették közzé, EU:T:2016:477), a 2014. július 16‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑59/11, EU:T:2014:679) és a 2016. február 4‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑562/13, nem tették közzé, EU:T:2016:63) végrehajtásának megszüntetése iránti eljárásban a Bizottság képviselői és az OLAF egyik alkalmazottja a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság) előtt megsértette a jóhírnevüket és a méltóságukat. E keresetet T‑721/18. számon vették nyilvántartásba.

43      A Törvényszék Hivatalához 2019. február 12‑én benyújtott keresetlevelükkel a felperesek keresetet indítottak többek között az állítólagosan amiatt elszenvedett káruk megtérítése iránt, hogy az Efeteio Athinon (athéni fellebbviteli bíróság) előtt a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság) 2018. július 4‑i ítéletével– amely részben helyt adott a 2016. május 31‑i Isotis kontra Bizottság végzés (C‑450/14 P, nem tették közzé, EU:T:2016:477), a 2014. július 16‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑59/11, EU:T:2014:679), valamint a 2016. február 4‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑562/13, nem tették közzé, EU:T:2016:63) végrehajtásának megszüntetés iránti kérelemnek – szembeni eljárásban a Bizottság képviselői is megsértették a jóhírnevüket és a méltóságukat. E keresetet T‑81/19. számon vették nyilvántartásba. A felperesek keresetlevelükben azt kérték, hogy a Törvényszék eljárási szabályzatának 68. cikke alapján ezen ügyet egyesítse a T‑721/18. sz. üggyel.

44      2019. augusztus 1‑jén a Törvényszék az eljárási szabályzata 89. cikke (3) bekezdésének b) pontja alapján elfogadott pervezető intézkedés útján felhívta a feleket, hogy a T‑721/18. sz. ügyben már benyújtott keresetre figyelemmel tegyék meg a T‑81/19. sz. ügyben indított keresetből esetlegesen eredő perfüggőségi helyzetre vonatkozó észrevételeiket. A Bizottság 2019. augusztus 30‑án, a felperesek pedig 2019. szeptember 3‑án válaszoltak a pervezető intézkedésekre.

45      Mivel a Törvényszék tanácsainak összetétele módosult, a Törvényszék eljárási szabályzata 27. cikkének (5) bekezdése értelmében az ügyet a kilencedik tanács elé utalták, amelybe az előadó bírót beosztották.

46      A T‑721/18. sz. ügyben egyik fél sem terjesztett elő tárgyalás tartása iránti kérelmet az eljárás írásbeli szakaszának befejezéséről való értesítéstől számított háromhetes határidőn belül. A T‑81/19. sz. ügyben a felperesek 2020. február 20‑án az eljárási szabályzat 106. cikke alapján tárgyalás tartását kérték.

47      2020. május 11‑én pervezető intézkedések útján a Törvényszék kérdéseket intézett a felperesekhez a T‑721/18. és a T‑81/19. sz. ügyben, valamint a Bizottsághoz a T‑81/19. sz. ügyben. A Bizottság 2020. június 8‑án, a felperesek pedig 2020. június 15‑én válaszoltak a Törvényszék kérdéseire.

48      A Törvényszék kilencedik tanácsának elnöke 2020. június 26‑i határozatával az eljárási szabályzat 68. cikkének megfelelően az eljárás írásbeli és szóbeli szakaszának lefolytatása, valamint az eljárást befejező határozat meghozatala céljából egyesítette a T‑721/18. és a T‑81/19. sz. ügyet.

49      A Törvényszék (kilencedik tanács) az előadó bíró javaslatára úgy határozott, hogy a T‑721/18. és a T‑81/19. sz. egyesített ügyekben megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát. 2020. szeptember 28‑án a felperesek a Covid–19 válsághelyzettel összefüggő egészségügyi helyzet miatt az eljárási szabályzat 107. cikkének (2) bekezdése alapján az eredetileg 2020. október 9‑re kitűzött tárgyalás elhalasztását kérték, amelyre őket szabályszerűen megidézték. 2020. november 18‑án a felperesek ugyanezen okokból kérték a 2020. december 4‑re kitűzött tárgyalás elhalasztását. Szintén ugyanezen okokból a felperesek 2021. január 28‑án újból kérték a 2021. február 4‑re kitűzött tárgyalás elhalasztását. A felperesek ezenkívül kifejtették, hogy nem szándékoznak élni azon lehetőséggel, hogy a tárgyaláson videokonferencia útján vegyenek részt. 2021. február 4‑én a Törvényszék Hivatala értesítette a feleket, hogy a tárgyalásra 2021. május 20‑án kerül sor.

50      2021. április 29‑i levelükben a felperesek egyrészt azt kérték, hogy az előadó bíró az Európai Unió Bírósága alapokmányának 18. cikke és az eljárási szabályzat 16. cikke alapján ne vegyen részt a jelen ügyek elbírálásában, másrészt pedig azt, hogy a tárgyalást ismét halasszák el az új előadó bíró kijelöléséig.

51      Az előadó bíró meghallgatását követően a Törvényszék elnöke 2021. május 12‑i határozatában elutasította a felperesek arra irányuló kérelmét, hogy az előadó bíró ne vegyen részt a jelen ügyek elbírálásában.

52      A Törvényszék a 2021. május 20‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és az általa feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaikat.

53      A T‑721/18. sz. ügyben a felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

–        egyetemlegesen kötelezze a Bizottságot és az Uniót arra, hogy mindegyiküknek fizessen 500 000 euró összeget, nevezetesen az alábbi károk címén:

–        100 000 eurót a mindkét felperes személyiségét ért azon sérelem címén, amelyet a Monomeles Protodikeio Athinonhoz (athéni egyesbíróság) a 2017. december 12‑i tárgyalást követően 2017. december 14‑én benyújtott, és a felperesekkel szembeni végrehajtás felfüggesztése iránti 2017. szeptember 11‑i felperesi kérelemre vonatkozó bizottsági „feljegyzés” okozott;

–        100 000 eurót a mindkét felperes személyiségét ért azon sérelem címén, amelyet a Monomeles Protodikeio Athinonhoz (athéni egyesbíróság) a 2017. december 12‑i tárgyalást követően 2017. december 14‑én benyújtott, a végrehajtás felfüggesztése és személyiségük védelme iránti 2017. november 1‑jei felperesi kérelemre vonatkozó bizottsági „feljegyzés” okozott;

–        100 000 eurót a mindkét felperes személyiségét ért azon sérelem címén, amelyet a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság) előtt 2017. december 12‑én tartott tárgyaláson javasolt és megvizsgált tanúvallomás okozott a felpereseknek a velük szembeni végrehajtás felfüggesztése iránti 2017. szeptember 11‑i kérelmükre, valamint a végrehajtás felfüggesztése és személyiségük védelme iránti 2017. november 1‑jei kérelmükre vonatkozó ideiglenes intézkedés iránti eljárásban;

–        100 000 eurót a mindkét felperes személyiségét ért azon sérelem címén, amelyet a végrehajtás felperesek által a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság) előtt 2017. szeptember 11‑én kezdeményezett megszüntetésével kapcsolatos tárgyaláson a Bizottság által e bírósághoz 2018. április 17‑én benyújtott beadványok okoztak,

–        100 000 eurót a mindkét felperes személyiségét ért azon sérelem címén, amelyet a végrehajtás felperesek által a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság) előtt 2017. szeptember 11‑én kezdeményezett megszüntetésével kapcsolatos tárgyaláson a Bizottság által e bírósághoz 2018. április 20‑án benyújtott kiegészítő beadvány okozott;

–        kötelezze a Bizottságot és az Uniót arra, hogy a jövőben tartózkodjanak a felperesek személyiségének bármely megsértésétől;

–        kötelezze a Bizottságot arra, hogy az Efeteio Athinon (athéni fellebbviteli bíróság) – amely bíróság előtt a végrehajtás megszüntetése iránti eljárás folyamatban van – előtt tett nyilatkozattal állítsa helyre a becsületüket és jóhírnevüket;

–        a Bizottságot és az Uniót kötelezze a költségek viselésére.

54      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        a keresetet mint elfogadhatatlant utasítsa el;

–        másodlagosan a keresetet mint elfogadhatatlant utasítsa el;

–        a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

55      A T‑81/19. sz. ügyben a felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

–        egyetemleges kötelezze a Bizottságot és az Uniót arra, hogy mindegyiküknek fizessen 1 100 000 euró összeget azon nem vagyoni kár megtérítése címén, amely a személyiségük megsértése miatt érte őket a Bizottság által az Efeteio Athinonhoz (athéni fellebbviteli bíróság) benyújtott beadványban és kiegészítő beadványban – ellenkérelemben tett hamis állítások folytán, nevezetesen:

–        50 000 euró azon kijelentés miatt, amely szerint „az európai pénzeszközök visszakövetelésének egyetlen eszköze az alperesek (akik egyben azon természetes személyek is, akik [az Isotis] mögött tevékenykednek, azaz annak tagjai) javaival szembeni végrehajtási intézkedés foganatosítása”, mivel e kijelentés egyértelműen és közvetlenül azt feltételezi, hogy a felperesek kizárólag európai programokat kezeltek, nem átláthatóan működtek, európai pénzeszközöket tulajdonítottak el, és hogy az Isotis – ezen vádak szerint – fiktív jogi személy volt;

–        50 000 euró azon kijelentés miatt, amely szerint „az alperesek teljesen jogellenesen és visszaélésszerűen törekednek arra, hogy kivonják magukat minden felelősség alól, és elhatárolják magukat attól az ügytől, amelyet – egy, a közvetlen családi környezetükhöz tartozó személy közvetítésével – ők maguk folytattak közvetlenül és irányítottak tíz éve”;

–        50 000 euró azon kijelentés miatt, amely szerint „jogilag is bizonyítást nyert, hogy ez utóbbit olyan jelentős kár érte, amely az ellenérdekű fél polgári jogi társaság vezetői által éveken át elkövetett cselekmények és mulasztások közvetlen következménye”;

–        50 000 euró azon kijelentés miatt, hogy olyan tartozásról van szó, amely „nem egy rajtuk kívülálló jogalannyal, hanem nonprofit polgári jogi társaságukkal kötött szerződésből ered, e társaság mögött az első pillanattól kezdve kizárólag az alperesek, valamint egy, a közvetlen családi környezetükhöz tartozó személy állt”, mivel e kijelentés egyértelműen és közvetlenül azt feltételezi, hogy a felperesek kizárólag európai programokat kezeltek, nem átláthatóan működtek, európai pénzeszközöket tulajdonítottak el, és hogy az Isotis – ezen vádak szerint – fiktív jogi személy volt;

–        50 000 euró azon kijelentés miatt, amely szerint „az alperesek maradtak a polgári jogi társaság egyedüli tagjai, és a társaságuk rendelkezésére álló európai uniós pénzeszközök kezeléséről – amely az ellenőrzésük alatt történt – mindvégig tudomással bírtak”;

–        50 000 euró azon kijelentés miatt, hogy „adott esetben immár tudatában voltak annak, hogy többé nem kerülhetik el végérvényesen a felelősségre vonást, és nem bújhatnak a polgári jogi társaságuk jogi személyiségének a szerintük »önálló« jellege mögé”, mivel e kijelentés egyértelműen és közvetlenül azt feltételezi, hogy a felperesek kizárólag európai programokat kezeltek, nem átláthatóan működtek, európai pénzeszközöket tulajdonítottak el, és hogy az Isotis – ezen vádak szerint – fiktív jogi személy volt;

–        50 000 euró azon kijelentés miatt, hogy „az alperesek ezen állítással a nonprofit polgári jogi társaságuk állítólagos »jogi személyisége« mögé bújva próbálnak meg ismételten kibújni a felelősségük alól”, mivel e kijelentés egyértelműen és közvetlenül azt feltételezi, hogy a felperesek kizárólag európai programokat kezeltek, nem átláthatóan működtek, európai pénzeszközöket tulajdonítottak el, és hogy az Isotis – ezen vádak szerint – fiktív jogi személy volt;

–        50 000 euró azon kijelentés miatt, amely szerint „kategorikusan hangsúlyozzuk, elutasítva az ellenérdekű felek vonatkozó érvét, hogy az Európai Bizottság soha nem ismerte el önálló jogi személyként a »Koinonia Tis Pliroforias Anoichti Stis Eidikes Anagkes – Isotist«”;

–        50 000 euró azon kijelentés miatt, hogy „más szóval olyan polgári jogi társaságról van szó, amelynek a különleges igényű személyek irányába tanúsított karitatív, társadalmi és humanitárius szolidaritási célja volt, az információs társadalom területén e személyek az egyenlő bánásmódjának az előmozdítását vállalta[;] a társaság célja nem gazdasági jellegű volt[;] a társasági szerződés[ük] kifejezetten előírta, hogy »[a] társaság minden esetben nonprofit jogi személyként jár el« (a 2. cikk utolsó bekezdése)”;

–        50 000 euró azon kijelentés miatt, hogy „az ilyen, társasági szerződés szerinti céllal rendelkező társaság nem rendelkezik jogi személyiséggel, mivel egy nonprofit polgári társaság által nyújtott, »ideológiai«, »erkölcsi« […] jellegű szolgáltatásokat nem lehet gazdasági jellegűnek tekinteni[; e]gyébiránt e cél miatt támogatta őt a Bizottság[; k]övetkezésképpen a görög polgári törvénykönyv 759. cikke értelmében a polgári jogi társaság Európai Bizottsággal szembeni kötelezettségei a tagjának minősülő két alperesre hárulnak”;

–        50 000 euró azon kijelentés miatt, amely szerint „[a]z [elsőrendű felperes] volt az Isotis polgári jogi társaság két tagja közül az egyik, ő volt az egyetlen vezető tisztségviselő, törvényes képviselő és pénztáros, míg [a másodrendű felperes] volt a polgári jogi társaság másik tagja”;

–        50 000 euró azon kijelentés miatt, amely szerint „[o]lyan személyegyesülés jellegű polgári jogi társaságról van szó, amelynek a társasági szerződés szerinti székhelye az alperesek lakóhelye”;

–        50 000 euró azon kijelentés miatt, hogy „az alperesek (még más személyek hozzájárulásával is, mint az elsőrendű [felperes] férje, [A]) voltak értelemszerűen az egyedüli személyek, akik a társaságuk valamennyi döntésének meghozatalára, a társaság valamennyi ügyének irányítására, a harmadik felekkel való szerződések megtárgyalására és megkötésére jogosultak voltak[; e] gyedül e két tag […] dönthetett önállóan[; a] társaságuk létezése pusztán formális volt”;

–        50 000 eurót azon kijelentés miatt, amely szerint „[a] fentiek alapján észszerűen lehet arra következtetni, hogy az [Isotis] nonprofit polgári jogi társaság hosszú ideig tartó felszámolására visszaélésszerűen keresztül került sor, nyilvánvalóan abból a célból, hogy elkerüljék a társaság hitelezőivel szembeni felelősségük törvényi következményeit”;

–        50 000 euró azon kijelentés miatt, amely szerint „[az Isotis] gazdasági céllal nem rendelkező, személyzet nélkül működő, kis méretű nonprofit polgári jogi társaság”;

–        50 000 euró azon kijelentés miatt, hogy az Isotis olyan társaság, amely „nem sok harmadik féllel bonyolított ügyleteket”;

–        50 000 euró azon kijelentés miatt, hogy az Isotis olyan társaság, amely „nem volt köteles betartani a számviteli szabályokat és komplex üzleti nyilvántartásokat vezetni”;

–        50 000 euró azon kijelentés miatt, hogy „a szóban forgó polgári jogi társaság működése és szervezete nem mutat olyan bonyolultságot, amely adott esetben a felszámolás késedelmét vonhatta volna maga után, és amellyel a napi rendszerességgel folytatott, változatos tevékenységet folytató nagy kereskedelmi társaságok esetén rendszeresen találkozunk[; c]sak ebben az esetben igazolható a szóban forgó társaság megszűnését követő hosszú felszámolás”;

–        50 000 euró azon kijelentés miatt, amely szerint „[e]gyébként az [Isotis] sajátos karitatív tevékenységi körrel rendelkezett”;

–        50 000 euró azon kijelentés miatt, amely szerint „megszűnésekor teljes mértékben elérte célját”;

–        50 000 euró azon kijelentés miatt, hogy a felperesek „kétségtelenül felelősek, mivel jogi személyiséggel rendelkező nonprofit polgári jogi társaság egyedüli tagjaiként ex lege jelentős mértékben részt vettek polgári jogi társaságuk ügyvezetésében és működésében”, és „kétségtelenül felelősek, mivel jogi személyiséggel rendelkező nonprofit polgári jogi társaság egyedüli tagjaiként a törvény erejénél fogva jelentős mértékben részt vettek polgári jogi társaságuk ügyvezetésében és működésében”;

–        50 000 euró azon kijelentés miatt, hogy „mivel a felperesek [az Isotis] nonprofit polgári jogi társaság tagjai, vélelmezhető, hogy a társaság ügyvezetését is ők látják el, nem pedig egy harmadik személy, bárki legyen is”;

–        kötelezze a Bizottságot és az Uniót arra, hogy a jövőben tartózkodjanak a személyiségük bármilyen megsértésétől;

–        kötelezze a Bizottságot arra, hogy nyilatkozat útján állítsa helyre a felperesek becsületét és jóhírnevét;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

56      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        a keresetet mint elfogadhatatlant, de mindenesetre mint megalapozatlant utasítsa el;

–        a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

 Az elfogadhatóságról

57      A Bizottság a jelen ügyekben indított keresetekkel szemben több elfogadhatatlansági kifogást hoz fel. A Bizottság a T‑721/18. és T‑81/19. sz. ügyben benyújtott keresetek elfogadhatatlanságára hivatkozik a keresetlevelek pontatlansága miatt, mind a keresetek tárgya és a felperesek által felhozott érvek, mind az alperesek megjelölése, valamint a második és harmadik kereseti kérelem terjedelme tekintetében. Egyébiránt a Bizottság arra hivatkozik, hogy a T‑81/19. sz. ügyben benyújtott kereset elfogadhatatlan az ugyanezen felperesek által a T‑721/18. sz. ügyben indított kereset benyújtásából eredő perfüggőség következtében.

 A keresetlevelek pontatlanságáról

58      A Bizottság – anélkül, hogy az eljárási szabályzat 130. cikkének (1) bekezdése szerinti elfogadhatatlansági kifogást emelt volna formálisan – arra hivatkozik, hogy a T‑721/18. és T‑81/19. sz. ügyben benyújtott keresetlevelek a jogvita tárgya, a felhozott érvek, a második és harmadik kereseti kérelem, valamint az alperesek megjelölése tekintetében nem felelnek meg az eljárási szabályzat 76. cikkében foglalt egyértelműség és pontosság követelményének.

–       A jogvita tárgyára és a felperesek által előadott érvekre vonatkozó egyértelműség és pontosság követelményének tiszteletben tartásáról

59      A Bizottság azt állítja, hogy nem határozható meg a jogvita tárgya, mivel a felperesek által előadott valamennyi jogalap és érv vagy azon jogviták tárgyához kapcsolódik, amelyekről az uniós bíróság végleges határozatot hozott, vagy pedig olyan jogviták tárgyához, amelyek elbírálására az EUMSZ 299. cikk értelmében egyedül a görög bíróság rendelkezik hatáskörrel. A Bizottság azt is állítja, hogy a keresetlevelek nem teszik lehetővé számára annak megértését, hogy mi az az állítólagosan jogellenes magatartás, amelyet neki a két ügyben felróttak, tehát annak megértését, hogy fennáll‑e okozati összefüggés a magatartása és a felperesek által hivatkozott károk között, és ha igen, milyen mértékben. A Bizottság szerint a keresetlevelek is pontatlanok, mivel nem tartalmaznak semmilyen utalást arra nézve, hogy a felperesek milyen módon vagy mutatók szerint értékelik káraikat, és határozzák meg a kártérítés összegét. A Bizottság továbbá arra hivatkozik, hogy nem határozható meg az az uniós intézmény, amellyel szemben megfogalmaztak bizonyos, az Európai Unió Törvényszékével vagy a Monomeles Protodikeio Athinonnal (athéni egyesbíróság) kapcsolatos érveket. A keresetlevelek abból a szempontból is pontatlanok, hogy nem pontosítják a felperesek által hivatkozott rendelkezések és jogelvek, valamint a kereset alapját képező tényállás közötti kapcsolatot. E pontatlanságok összessége megakadályozza a Bizottságot abban, hogy a jelen ügyekben hatékonyan adja elő védekezését.

60      Egyébiránt a T‑721/18. sz. ügyben a Bizottság azt állítja, hogy a felperesek keresetükkel egyrészt arra törekednek, hogy újból megindítsák az azon tartozásra vonatkozó vitát, amelynek összegét véglegesen megállapították és amelynek a visszatéríttetését jogszerűen lefolytatta, másrészt pedig azt, hogy tartozásukat a második kereseti kérelmükben követelt nem vagyoni káruk megtérítése útján egyenlítsék ki. A Bizottság szerint a felperesek keresete sérti a jogerő elvét.

61      A felperesek vitatják a Bizottság érveit.

62      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmánya 21. cikkének első bekezdése értelmében, amely ugyanezen alapokmány 53. cikkének első bekezdése szerint a Törvényszék előtti eljárásra is irányadó, valamint az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontja értelmében a keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát, továbbá a felhozott jogalapok és érvek, valamint az említett jogalapok rövid ismertetését. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ennek kellően világosnak és pontosnak kell lennie ahhoz, hogy az alperes előkészíthesse védekezését, a Törvényszék pedig dönthessen a keresetről, adott esetben minden további információ nélkül. Az igazságszolgáltatás tekintetében a jogbiztonság és a gondos igazságszolgáltatás biztosítása érdekében a kereset elfogadhatóságához szükséges, hogy maga a keresetlevél tartalmazza az alapjául szolgáló alapvető jogi és ténybeli elemeket, legalább összefoglaló jelleggel, de összefüggő és érthető módon (lásd: 2019. december 12‑i Tàpias kontra Tanács ítélet, T‑527/16, EU:T:2019:856, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

63      A jelen ügyben először is, a T‑721/18. sz. ügyet illetően meg kell állapítani, hogy a keresetlevél 1–9. pontja a 2016. május 31‑i Isotis kontra Bizottság végzés (C‑450/14 P, nem tették közzé, EU:T:2016:477), a 2014. július 16‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑59/11, EU:T:2014:679) és a 2016. február 4‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑562/13, nem tették közzé, EU:T:2016:63) alapjául szolgáló, a Bizottság és az Isotis közötti jogvitákban a Bizottság által tanúsított magatartás kritikus értékelését tartalmazza. Arra is rá kell mutatni, hogy a kereset számos utalást tartalmaz a fent említett határozatoknak a Bizottság által a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság) előtt kezdeményezett végrehajtásával szemben a felperesek által kezdeményezett megszüntetésére irányuló eljárás lefolyására. A Bizottság állításával szemben azonban a keresetlevélből kellően egyértelműen kitűnik, hogy a jelen keresetnek nem az a célja, hogy kétségbe vonja a 2016. május 31‑i Isotis kontra Bizottság végzés (C‑450/14 P, nem tették közzé, EU:T:2016:477), a 2014. július 16‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑59/11,EU:T:2014:679), vagy a 2016. február 4‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑562/13, nem tették közzé, EU:T:2016:63) jogerejét, sem pedig az, hogy vitassa a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság) által hozott határozatokat az azok végrehajtására irányuló eljárásban. A keresetlevélből ugyanis kitűnik, hogy e kereset azon nem vagyoni kár megtérítésére irányul, amelyet a Bizottságot képviselő ügyvédek magatartása és az OLAF egyik alkalmazottja állítólagosan okozott a felpereseknek a szóban forgó végrehajtás megszüntetése iránti eljárás keretében.

64      A végrehajtás megszüntetése iránti eljárás keretében a Bizottságnak felrótt tényeket illetően meg kell állapítani, hogy azokat kellően pontosan bemutatták a keresetlevél 15–30. pontjában, ahol a felperesek azt róják fel a Bizottság ügyvédeinek, valamint az OLAF egyik, tanúként meghallgatott alkalmazottjának, hogy a Monomeles Protodikeio Athinonhoz (athéni elsőfokú bíróság) benyújtott beadványokban, valamint a 2017. december 12‑i tárgyaláson szándékosan tévesen állították, hogy egyrészt ők maguk is közreműködtek azokban a társfinanszírozásban részesülő európai programok irányításában, valamint az e programokkal kapcsolatos jogvitákban, amelyekben az Isotis részt vett, másrészt pedig jelentős kárt okoztak az Uniónak.

65      Ugyanígy a felperesek a keresetlevél 41–84. pontjában kellően pontosan kifejtik azokat az indokokat, amelyek miatt úgy vélik, hogy a Bizottságnak felrótt tények a jogellenes magatartások körébe tartoznak. A keresetlevélből így kitűnik, hogy a felperesek úgy vélik, hogy a Bizottságnak felrótt magatartás jogellenes, mivel megsértette többek között az Európai Unió Alapjogi Chartájának 1. cikke, az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata, az EUSZ 2. cikk, valamint az ENSZ Közgyűlése által 1948. december 10‑én elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának preambuluma értelmében vett méltósághoz való jogukat, továbbá a gondos ügyintézés elvét, a törvényesség, a jóhiszeműség és a bizalomvédelem elvét, a hatékony jogorvoslathoz és pártatlan bírósághoz való jogukat, továbbá e magatartás mindenképpen joggal való visszaélés.

66      El kell utasítani a Bizottság arra vonatkozó érvét is, hogy a keresetlevél állítólag nem egyértelmű azzal kapcsolatban, hogy a felperesek hogyan számították ki a nem vagyoni kár azon összegét, amelynek megtérítését kérik. Függetlenül ugyanis a felperesek kártérítési kérelme megalapozottságának kérdésétől és annak a Törvényszék általi méltányos értékelésétől, meg kell állapítani, hogy az első kereseti kérelem kellően pontosítja, hogy a felperesek hogyan számították ki az 500 000 eurós kártérítési összeget mindegyikük tekintetében. Kifejtik ugyanis, hogy a végrehajtás megszüntetése iránti eljárás, valamint az ideiglenes intézkedés iránti eljárás keretében a Monomeles Protodikeio Athinonhoz (athéni egyesbíróság) benyújtott beadványokban a Bizottság képviselői által tett öt állítással okozott károk összegének felel meg az említett összeg, amely állítások mindegyike után a felperesek fejenként 100 000 euró összegű kártérítést kérnek.

67      Másodszor, ami a T‑81/19. sz. ügyet illeti, meg kell állapítani, hogy – éppúgy, mint a T‑721/18. sz. ügyben – a keresetlevél 1–9. pontja a 2016. május 31‑i Isotis kontra Bizottság végzés (C‑450/14 P, nem tették közzé, EU:T:2016:477), a 2014. július 16‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑59/11, EU:T:2014:679) és a 2016. február 4‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑562/13, nem tették közzé, EU:T:2016:63) alapjául szolgáló, a Bizottság és az Isotis közötti jogviták keretében a Bizottság által tanúsított magatartás kritikus értékelését tartalmazza. Arra is rá kell mutatni, hogy a keresetlevél számos utalást tartalmaz a fent említett határozatoknak a Bizottság által a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság) és az Efeteio Athinon (athéni fellebbviteli bíróság) előtt kezdeményezett végrehajtásának a megszüntetésére irányuló eljárás lefolytatására. Mindazonáltal a Bizottság állításával szemben a keresetlevélből kellően egyértelműen kitűnik, hogy a jelen keresetnek nem az a célja, hogy kétségbe vonja a 2016. május 31‑i Isotis kontra Bizottság végzés (C‑450/14 P, nem tették közzé, EU:T:2016:477), a 2014. július 16‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑59/11, EU:T:2014:679) és a 2016. február 4‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑562/13, nem tették közzé, EU:T:2016:63) jogerejét, sem pedig az, hogy vitassa a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság) által a végrehajtási eljárásban hozott határozatokat.

68      A keresetlevélből így kitűnik, hogy e kereset azon nem vagyoni kár megtérítésére irányul, amelyet a Bizottságot képviselő ügyvédek cselekménye okozott állítólagosan a felpereseknek a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság) 2018. július 4‑i ítéletével szembeni fellebbezési eljárásban, a Bizottság azon lehetőségére vonatkozóan, hogy a 2016. május 31‑i Isotis kontra Bizottság végzést (C‑450/14 P, nem tették közzé, EU:T:2016:477), a 2014. július 16‑i Isotis kontra Bizottság ítéletet (T‑59/11, EU:T:2014:679), valamint a 2016. február 4‑i Isotis kontra Bizottság ítéletet (T‑562/13, nem tették közzé, EU:T:2016:63) végrehajtassa a felperesekkel szemben.

69      Ami a Bizottságnak az Efeteio Athinon (athéni fellebbviteli bíróság) előtti eljárás lefolytatásával kapcsolatban felrótt tényeket illeti, meg kell jegyezni, hogy azokat kellően pontosan bemutatja a keresetlevél 34–62. pontja, ahol a felperesek azt róják fel a Bizottság ügyvédeinek, hogy az Efeteio Athinonhoz (athéni fellebbviteli bíróság) benyújtott beadványaikban nem csupán megismételték a Monomeles Protodikeio Athinonhoz (athéni egyesbíróság) benyújtott iratokban szereplő téves állításokat, amelyek a T‑721/18. sz. ügyben benyújtott kereset tárgyát képezik, hanem több olyan új téves állítást is tettek szándékosan, az Efeteio Athinonnak (athéni fellebbviteli bíróság) bizonyos tények tekintetében történő megtévesztése céljából, és így abból a célból, hogy lehetővé váljon a felperesek személyes felelősségének a megállapítása az Isotis Bizottsággal szembeni tartozásai miatt.

70      Ugyanígy a felperesek a keresetlevél 63–92. pontjában kellő pontossággal kifejtik azokat az indokokat, amelyek miatt úgy vélik, hogy a Bizottság ügyvédei által állítólagosan elkövetett cselekmények a jogellenes magatartások körébe tartoznak. A keresetlevélből így kitűnik, hogy a felperesek úgy vélik, hogy a Bizottságnak felrótt magatartás jogellenes, mivel megsértette először is a felekre háruló igazmondási és lojalitási kötelezettséget, a tisztességes igazságszolgáltatás alapelvét, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot, másodszor az emberi méltósághoz való jogot és a gondos ügyintézés elvét, harmadszor pedig a törvényesség, a jóhiszeműség és a bizalomvédelem elvét.

71      Egyébiránt meg kell állapítani, hogy a keresetlevél kellően egyértelmű azzal kapcsolatban, hogy a felperesek hogyan számították ki azon nem vagyoni kár összegét, amelynek megtérítését kérik. Függetlenül ugyanis a felperesek kártérítési kérelme megalapozottságának kérdésétől és annak a Törvényszék általi méltányos értékelésétől, meg kell állapítani, hogy az első kereseti kérelem kellően pontosítja, hogy a felperesek hogyan számították ki az 1 100 000 eurós kártérítési összeget mindegyikük tekintetében.

72      A fenti megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a keresetlevelek tartalma nem tette lehetetlenné, és nem is nehezítette meg túlzottan, hogy a Bizottság gyakorolja a védelemhez való jogát, következésképpen megfelel az egyértelműség fenti 62. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerinti feltételének, amelyet az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontja ír elő.

73      El kell tehát utasítani a Bizottság által felhozott, a kereseteknek a jogvita tárgyát és a felperesek által a jelen ügyekben előadott érveket illető pontatlanságára alapított elfogadhatatlansági kifogást.

–       Az alperesek megjelöléséről

74      A Bizottság azt állítja, hogy a keresetek elfogadhatatlanok, mivel a keresetlevelekből nem derül ki egyértelműen, hogy kik az említett keresetek által érintett alperesek.

75      A felperesek vitatják a Bizottság érveit. A 2020. május 11‑i pervezető intézkedésekre adott válaszukban kifejtik, hogy a T‑721/18. és T‑81/19. sz. ügyben indított keresetek a Bizottság mint saját jogi személyiséggel rendelkező intézmény ellen, valamint a Bizottság mint az unió jogi képviselője ellen irányulnak. A felperesek ugyanabban a válaszban kifejtik, hogy a keresetlevelekben szereplő azon mondat, amely szerint a keresetek „[a] jogszerűen képviselt Európai Unió” ellen irányulnak, úgy kell tekinteni, hogy a keresetek nemcsak a Bizottság mint intézmény ellen, hanem a Bizottság által jogszerűen képviselt Unió ellen is irányulnak.

76      Emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 76. cikkének c) pontja értelmében a keresetlevélnek tartalmaznia kell annak az alperesnek a megjelölését, aki ellen a keresetet benyújtották.

77      A jelen ügyben a T‑721/18. és a T‑81/19. sz. ügyben benyújtott keresetlevelekből, valamint a felperesek által 2020. május 11‑i pervezető intézkedésekre adott válaszokból kitűnik, hogy mindkét kereset az EUMSZ 268. cikken és az EUMSZ 340. cikk második bekezdésén alapul, és egyrészt a Bizottság által „jogszerűen képviselt” Unió ellen, másrészt pedig a Bizottság mint „önálló jogi személy” ellen irányul.

78      Amint az a fenti 63. és 68. pontban megállapításra került, a jelen ügyekben benyújtott keresetlevelekből az is kitűnik, hogy keresetükben a felperesek azon kár megtérítését kérik, amely a Bizottság jogi képviselőinek, valamint az OLAF alkalmazottjának állítólagos magatartása miatt érte őket.

79      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 340. cikk második bekezdése értelmében „[s]zerződésen kívüli felelősség esetén az Unió a tagállamok jogában közös általános elveknek megfelelően megtéríti az intézményei vagy alkalmazottai által feladataik teljesítése során okozott károkat.”

80      Arra is emlékeztetni kell, hogy az EUSZ 47. cikk az Uniót ruházza fel jogi személyiséggel, nem pedig a Bizottságot.

81      A Bíróság és a Törvényszék ítélkezési gyakorlata szerint így az EUMSZ 268. cikken és az EUMSZ 340. cikk második bekezdésén alapuló kártérítési kereset felperese indíthatja az Unióval szemben a keresetet, amely jogi személyiséggel rendelkezik (lásd: 2015. február 2‑i Gascogne Sack Deutschland és Gascogne kontra Európai Unió végzés, T‑577/14, nem tették közzé, EU:T:2015:80, 16. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

82      Mindazonáltal mind a Bíróság, mind pedig a Törvényszék ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy amennyiben az Unió valamely intézményének jogi aktusa alapozza meg az Unió felelősségét, a Törvényszék előtt az Uniót az vagy azok az intézmények képviselik, amelyeknek a felelősséget megalapozó tényt felrója (lásd: 2015. február 2‑i Gascogne Sack Deutschland és Gascogne kontra Európai Unió végzés, T‑577/14, nem tették közzé, EU:T:2015:80, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

83      Ebből következik, hogy a jelen keresetek elfogadhatatlanok, amennyiben azok a Bizottság mint „önálló jogi személy” ellen irányulnak.

–       A második és harmadik kereseti kérelem terjedelméről

84      A Bizottság arra hivatkozik, hogy a T‑721/18. és T‑81/19. sz. ügyben benyújtott keresetlevelek második kereseti kérelme elfogadhatatlan, mivel nyilvánvalóan túllépi az e két ügyben felmerült jogvita tárgyát. A T‑721/18. és T‑81/19. sz. ügyben benyújtott keresetlevelek harmadik kereseti kérelme pontatlan volta miatt szintén elfogadhatatlan, mivel a felperesek nem jelölték meg, hogy a Bizottság milyen típusú nyilatkozatot tehetne, és milyen eljárás szerint.

85      A felperesek vitatják a Bizottság érveit.

86      Először is, ami a T‑721/18. és T‑81/19. sz. ügyben benyújtott keresetlevelek második kereseti kérelmét illeti, amelyben a felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék kötelezze a Bizottságot arra, hogy tartózkodjon a jóhírnevük bármilyen jövőbeni megsértésétől, meg kell állapítani, hogy azt a jogsértő magatartástól való eltiltás iránti kérelemnek kell tekinteni.

87      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az Unió szerződésen kívüli felelősségére vonatkozó EUMSZ 268. cikkből és az EUMSZ 340. cikk második bekezdéséből következik, hogy adott esetben a tagállamok jogában közös, szerződésen kívüli felelősségre vonatkozó általános elvekkel összhangban természetbeni kártérítést nyújthat az uniós bíróság, és hogy ez a kártérítés öltheti a jogsértő magatartástól való eltiltás vagy valamilyen magatartásra kötelezés formáját, amely a Bizottságot az adott magatartás tanúsítására késztetheti (lásd ebben az értelemben: 2013. szeptember 3‑i Idromacchine és társai kontra Bizottság végzés, C‑34/12 P, nem tették közzé, EU:C:2013:552, 29. pont; 2019. december 20‑i Dragomir kontra Bizottság végzés, T‑297/19, nem tették közzé, EU:T:2019:902, 66. pont).

88      Ezenkívül rá kell mutatni arra, hogy a T‑721/18. és T‑81/19. sz. ügyben benyújtott keresetlevelek második kereseti kérelme közvetlenül kapcsolódik az e két ügyben felmerült jogvita tárgyához, amennyiben a felperesek keresetei a jóhírnevük megsértéséből eredő, azon nem vagyoni károk megtérítésére irányulnak, amelyekért a Bizottságot vélik felelősnek.

89      Ennélfogva, ellentétben azzal, amit a Bizottság állít, meg kell állapítani, hogy a T‑721/18. és T‑81/19. sz. ügyben benyújtott keresetlevelek második kereseti kérelme elfogadható. Emlékeztetni kell azonban arra, hogy az ilyen, jogsértő magatartástól való eltiltásra – ideiglenes intézkedéseknek az EUMSZ 278. és EUMSZ 279. cikk alapján való elrendelésétől eltekintve – adott esetben csak akkor kerülhet sor, ha az Unió szerződésen kívüli felelőssége már megállapítást nyert (2019. december 20‑i Dragomir kontra Bizottság végzés, T‑297/19, nem tették közzé, EU:T:2019:902, 66. pont).

90      Másodszor, ami a T‑721/18. és T‑81/19. sz. ügyben benyújtott keresetlevél harmadik kereseti kérelmét illeti, amelyben a felperesek lényegében azt kérik, hogy a Törvényszék kötelezze a Bizottságot arra, hogy a jóhírnevük helyreállítása érdekében nyilvános nyilatkozatot tegyen, meg kell állapítani, hogy azt valamilyen magatartásra kötelezés iránti kérelemnek kell tekinteni.

91      E tekintetben meg kell állapítani, hogy bár a fenti 87. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően nem zárható ki, hogy a természetbeni kártérítés az uniós bíróság által a Bizottsághoz intézett, magatartásra kötelezés formáját öltheti, az is szükséges, hogy e kötelezés iránti kérelem megfeleljen az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontjában előírt egyértelműség és pontosság követelményének.

92      A jelen ügyben azonban meg kell állapítani, hogy a felperesek keresetlevelükben nem jelölték meg a jóhírnevük helyreállítását célzó nyilatkozat azon formáját és módját sem, amelyet annak öltenie kell. Ezenkívül rá kell mutatni arra, hogy a 2020. május 11‑i pervezető intézkedésekre adott válaszukban a harmadik kereseti kérelmeik pontos terjedelmét illetően a felperesek által adott magyarázatok e tekintetben nem elegendőek. A felperesek ugyanis kétségkívül pontosították e nyilatkozat formáját, amikor kifejtették, hogy mindkettőjükhöz címzett peren kívüli nyilatkozat legyen, amelyben a Bizottság világosan és feltétel nélkül kijelenti, hogy egyik felperes sem működött közre az Unió által nyújtott finanszírozásban, és nem vett részt a finanszírozott projektek tényleges irányításában, amint azt az OLAF elismerte. A felperesek azonban azt is kifejtették, hogy ezt a nyilatkozatot nemcsak velük kell közölni, hanem minden olyan hatósággal, bankkal és természetes személlyel is, amely közvetlenül vagy közvetetten tudomást szerzett a Bizottság és képviselői által előadott, a jelen keresetben ismertetett pontatlan és hamis állításokról. Márpedig meg kell állapítani, hogy az ilyen kérelem önmagában túl pontatlan ahhoz, hogy úgy lehessen tekinteni, mint amely megfelel az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontjában előírt pontosság és egyértelműség követelményeinek.

93      Ebből következik, hogy a T‑721/18. és T‑81/19. sz. ügyben benyújtott keresetlevelek harmadik kereseti kérelmét mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

 A perfüggőségről

94      A Bizottság arra hivatkozik, hogy a T‑81/19. sz. ügy felperesei által előadott állítások azonosak a T‑721/18. sz. ügyben megfogalmazott állításokkal, és mivel ezen állítások a végrehajtás megszüntetése iránti eljárásra, valamint a Bizottság által ezen eljárás keretében a T‑721/18. sz. ügyben indított kereset benyújtását megelőzően előadott érvekre vonatkoznak, a második kereset benyújtása nem volt indokolt.

95      Miután a Törvényszék felhívta a Bizottságot arra, hogy foglaljon állást a T‑721/18. sz. üggyel fennálló esetleges perfüggőségi helyzetről, a Bizottság a 2019. augusztus 1‑jei pervezető intézkedésre adott válaszában pontosítja, hogy fennállnak a perfüggőségi helyzet megállapításának feltételei. A Bizottság e tekintetben rámutat arra, hogy a két ügyben a felperesek ugyanazon kár – nevezetesen személyiségük állítólagos sérelme – megtérítését kérik, amely ugyanazon káreseményből ered, amelyet a Bizottság által ugyanazon jogvita keretében, a görög bíróságok előtti elsőfokú és másodfokú eljárásokban benyújtott beadványokban előterjesztett állítások alkotnak. A Bizottság hangsúlyozza, hogy a felperesek a T‑81/19. sz. ügyben benyújtott keresetlevél 15–33. pontjában az ideiglenes intézkedés iránti eljárás keretében és az elsőfokú eljárásban általa megfogalmazott állításokkal kapcsolatos azon érveket ismételték meg, amelyeket a T‑721/18. sz. ügyben benyújtott kereset keretében már vitattak. A Bizottság azt is hangsúlyozza, hogy az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban és az elsőfokú eljárásban már megfogalmazott állítások fellebbezési eljárásban való megismétlésére szorítkozott, mivel a fellebbezési eljárásban nem megengedett új állítások előterjesztése. Ezen állítások megismétlése nem minősül olyan eltérő gyakorlatnak, amely a felpereseknek más kárt okozhatna, mint amelyet állítólagosan ugyanezen állítások első fokon történő megfogalmazása okozott. Ugyanez vonatkozik magatartása állítólagos jogellenességére is, a felperesek a T‑81/19. sz. ügyben a törvényesség, a jóhiszeműség, a bizalomvédelem, az emberi méltóság és a megfelelő ügyintézés elvének megsértésére hivatkoznak, amire már a Τ‑721/18. sz. ügyben benyújtott keresetlevélben is hivatkoztak. Végül a Bizottság rámutat arra, hogy a kereseti kérelmek szintén azonosak, mivel a felperesek mindkét ügyben azt kérik, hogy a felperesek nem vagyoni kárát térítsék meg, és kötelezzék a Bizottságot személyiségük jövőbeni bármilyen sérelmétől való tartózkodásra, valamint nyilatkozattal állítsák helyre a becsületüket és a jóhírnevüket. Ráadásul a két ügy felperesei által követelt egyedi átalányösszegek összege körülbelül ugyanolyan összeget tesz ki, mint a Bizottság követelése. Következésképpen a Bizottság úgy véli, hogy a T‑81/19. sz. ügyben benyújtott keresetet a T‑721/18. sz. ügyben benyújtott keresettel fennálló perfüggőség miatt mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

96      A felperesek azt állítják, hogy a két kereset nem ugyanazon tényekre vonatkozik. Így arra hivatkoznak, hogy bár a T‑721/18. sz. ügyben benyújtott kereset azon nem vagyoni károk megtérítésére irányul, amelyeket a Bizottság által az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban és az elsőfokú eljárásban megfogalmazott „hamis és rágalmazó” állítások okoztak számukra, a T‑81/19. sz. ügyben benyújtott kereset ezzel szemben azon nem vagyoni károk megtérítésére irányul, amelyeket ezen állítások megismétlése, valamint a Bizottság ügyvédei által 2018. december 13‑án és 18‑án az Efeteio Athinonhoz (athéni fellebbviteli bíróság) – amelyhez a felperesek fellebbezést nyújtottak be a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság) 2018. július 4‑i ítélete ellen – benyújtott beadványokban szereplő új „hamis és rágalmazó” állítások okoztak számukra.

97      A felperesek arra is hivatkoznak, hogy a két kereset jogalapja sem azonos. A felperesek e tekintetben megjegyzik, hogy a T‑721/18. sz. ügyben benyújtott keresetlevélben azt állítják, hogy a Bizottságnak felrótt magatartás többek között azért jogellenes, mert sérti a hatékony jogorvoslathoz való jogot és a pártatlan bírósághoz való jogot, valamint joggal való visszaélésnek minősül, miközben e jogellenességi kifogásokat a T‑81/19. sz. ügyben benyújtott keresetlevélben nem hozták fel. Ugyanígy a felperesek megjegyzik, hogy a T‑81/19. sz. ügyben benyújtott keresetlevél olyan jogellenességi kifogást tartalmaz, nevezetesen a feleket terhelő igazmondási és lojalitási kötelezettség megsértését, amely nem szerepel a T‑721/18. sz. ügyben benyújtott keresetlevélben. Ráadásul a felperesek hangsúlyozzák, hogy a két kereset közös jogellenességi kifogásai nem támasztják alá a kereseti kérelmek azonosságát. A felperesek ezenkívül arra hivatkoznak, hogy a Bizottság azon érve, amely szerint a T‑721/18. sz. ügyben hivatkozott nem vagyoni kár megtérítése nem igényelhető újból a T‑81/19. sz. ügyben, nem perfüggőségi helyzetre vonatkozik, hanem arra, amelyben a felperes a jogerőt kívánja vitatni, amiről a jelen ügyben nincs szó.

98      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azt a keresetet, amely ugyanazon felek között áll fenn, ugyanazon tárgyra irányul és azonos jogalapokon nyugszik, mint egy korábban benyújtott kereset, mint elfogadhatatlant el kell utasítani (2007. június 14‑i Landtag Schleswig‑Holstein kontra Bizottság végzés, T‑68/07, nem tették közzé, EU:T:2007:180, 16. pont; Lásd még ebben az értelemben: 1985. szeptember 19‑i Hoogovens Groep kontra Bizottság ítélet, 172/83 és 226/83, EU:C:1985:355, 9. pont; 1988. szeptember 22‑i Franciaország kontra Parlament ítélet, 358/85 és 51/86, EU:C:1988:431, 12. pont).

99      A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a T‑721/18. és a T‑81/19. sz. ügyben mindkét keresetet az EUMSZ 268. cikk és az EUMSZ 340. cikk második bekezdése alapján indították, és ugyanazok a felek állnak egymással szemben.

100    Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy bár a két kereset a Bizottság által az egyes felpereseknek állítólagosan okozott nem vagyoni károk megtérítésére irányul, a megtéríteni kért károk nem azonosak, mivel eltérő tényekből erednek.

101    Egyrészt ugyanis nem zárható eleve ki, hogy az állítólagosan hamis és rágalmazó állítások megismétlése önmagában az eredetileg okozott kártól eltérő kárt okozhasson kizárólag azon az alapon, hogy erre az ismétlésre a fellebbezési eljárás keretében került sor.

102    Másrészt meg kell állapítani, hogy a Bizottság – állításával szemben – nem szorítkozott a már ideiglenes intézkedés iránti kérelemmel kapcsolatos eljárásban és az elsőfokú eljárásban már megfogalmazott állítások megismétlésére. A felperesek így 17 új állítást határoztak meg a keresetlevél 40–56. pontjában. E tekintetben a Bizottság azon állításra szorítkozik, hogy a fellebbezési eljárás keretében nem fogalmazott meg új állításokat. Ugyanakkor figyelemreméltó, hogy nem fejti ki, hogy a felperesek által újnak minősített állításokat már az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban vagy a végrehajtás megszüntetésére irányuló első fokú eljárásban is megfogalmazták‑e.

103    Ennélfogva nem zárható ki, hogy ezek az új állítások – feltéve, hogy azok kárt okoztak – a felperesek által a T‑721/18. sz. ügyben hivatkozottaktól eltérő nem vagyoni kárt okozhatnak.

104    Egyébiránt meg kell állapítani, hogy a T‑81/19. sz. ügy felperesei által hivatkozott, a feleket terhelő igazmondási és lojalitási kötelezettség megsértésére alapított jogalapra mint olyanra nem hivatkoztak a T‑721/18. sz. ügyben benyújtott keresetlevélben.

105    Mivel a fenti 98. pontban felidézett ítélkezési gyakorlat értelmében a két kereset tárgya nem teljesen azonos, nem lehet a perfüggőséget megállapítani, következésképpen a T‑81/19. sz. ügyben benyújtott keresetet elfogadhatónak kell tekinteni a Bizottság ügyvédei által az Efeteio Athinonhoz (athéni fellebbviteli bíróság) benyújtott beadványokban szereplő állítások által az egyes felpereseknek állítólagosan okozott nem vagyoni kár megtérítése iránti kérelmet illetően.

 Az ügy érdeméről

106    Az EUMSZ 340. cikk második bekezdése értelmében szerződésen kívüli felelősség esetén az Unió a tagállamok jogában közös általános elveknek megfelelően megtéríti az intézményei vagy alkalmazottai által feladataik teljesítése során okozott károkat.

107    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az Unió intézményei jogellenes magatartásából fakadó, az EUMSZ 340. cikk második bekezdése szerinti szerződésen kívüli felelősségének beállásához több feltétel együttes fennállása szükséges, úgymint az intézménynek felrótt magatartás jogellenessége, a kár tényleges bekövetkezése, valamint az állítólagos magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés (lásd ebben az értelemben: 1982. szeptember 29‑i Oleifici Mediterranei kontra EGK ítélet, 26/81, EU:C:1982:318, 16. pont; 2005. december 14‑i Beamglow kontra Parlament és társai ítélet, T‑383/00, EU:T:2005:453, 95. pont).

108    Amennyiben az Unió szerződésen kívüli felelőssége megállapításának három feltétele közül az egyik nem teljesül, a kártérítési kérelmeket el kell utasítani, anélkül hogy meg kellene vizsgálni, hogy a másik két feltétel teljesül‑e (lásd ebben az értelemben: 1994. szeptember 15‑i KYDEP kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑146/91, EU:C:1994:329, 81. pont; 2002. február 20‑i Förde‑Reederei kontra Tanács és Bizottság ítélet, T‑170/00, EU:T:2002:34, 37. pont). Az uniós bíróság egyébként nem köteles e feltételeket meghatározott sorrendben vizsgálni (1999. szeptember 9‑i Lucaccioni kontra Bizottság ítélet, C‑257/98 P, EU:C:1999:402, 13. pont).

 A Bizottságnak felrótt magatartásról

109    A T‑721/18. sz. ügyben a felperesek azt róják fel a Bizottságnak, hogy a 2016. május 31‑i Isotis kontra Bizottság végzés (C‑450/14 P, nem tették közzé, EU:C:2016:477), a 2014. július 16‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑59/11, EU:T:2014:679) és a 2016. február 4‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑562/13, nem tették közzé, EU:T:2016:63) végrehajtásának megszüntetése iránt a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság) előtt indított eljárásban a Bizottság a beadványaiban és az OLAF egyik alkalmazottjának tanúvallomásában szereplő állítások révén – amelyekről a Bizottság tudta, hogy tévesek – azon uniós pénzeszközök kezeléslében közvetlenül részt vevő személyekként mutatta be őket, amelyeknek a Bizottság részére való visszatérítésére az említett ítéletek az Isotist kötelezték. A Bizottság így harmadik személyek előtt olyan fizetésképtelen és kevéssé megbízható személyekként tüntette fel a felpereseket, akik csalárd cselekményekben vesznek részt, ami súlyosan sértette a jóhírnevüket. A jóhírnevük e súlyos megsértése 500 000 euró összegű nem vagyoni kárt okozott mindkét felperesnek.

110    A T‑81/19. sz. ügyben a felperesek azt róják fel a Bizottságnak, hogy ez utóbbi képviselői az Efeteio Athinon (athéni fellebbviteli bíróság) előtt tudatosan téves állításokat fogalmaztak meg, amelyek közül egyeseket ugyanezek a képviselők már első fokon is megfogalmaztak, és amelyek lényegében arra irányulnak, hogy e bíróságot megtévesszék az elsőrendű felperesnek az európai programok Isotis általi irányításában való részvételével és az Isotis jogi személyiségének fiktív jellegével kapcsolatban. A felperesek szerint e magatartás célja az volt, hogy meggyőzzék az Efeteio Athinonot (athéni fellebbviteli bíróság), hogy el kell tekinteni a nemzeti jog azon rendelkezéseinek alkalmazásától, amelyek kizárják, hogy a társaság tagjakénti minőségükben meg lehessen állapítani a felperesek személyes felelősségét az Isotisnak a Bizottsággal szemben fennálló tartozásaiért, ami az ítéletek felperesekkel szembeni végrehajtását indokolta.

111    A Bizottság vitatja a neki felrótt magatartás valódiságát, mivel a felpereseket nem csalóként mutatta be a görög bíróságok előtt, hanem pusztán ténybeli érveket adott elő annak bizonyítása érdekében, hogy a 2016. május 31‑i Isotis kontra Bizottság végzés (C‑450/14 P, nem tették közzé, EU:C:2016:477), a 2014. július 16‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑59/11, EU:T:2014:679) és a 2016. február 4‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑562/13, nem tették közzé, EU:T:2016:63) felperesekkel szembeni végrehajtásának a görög jogszabályok által előírt feltételei a jelen esetben teljesültek.

112    E tekintetben először is, ami a Bizottságnak a T‑721/18. sz. ügyben felrótt magatartást illeti, meg kell állapítani, hogy a felperesek a Bizottság ügyvédei által a Monomeles Protodikeio Athinonhoz (athéni egyesbíróság) benyújtott 2017. december 14‑én benyújtott, tanácskozáson készült feljegyzések, 2018. április 17‑i beadványok és 2018. április 20‑i kiegészítő beadvány konkrét részeire, valamint az OLAF alkalmazottja által ugyanezen bíróság előtt 2017. december 12‑én tett és a 2017. december 14‑i tanácskozáson készült feljegyzésekben megismételt tanúvallomásra hivatkoznak.

113    Meg kell jegyezni, hogy a felperesek által a végrehajtás felfüggesztése iránt 2017. szeptember 11‑én benyújtott kérelemre válaszul benyújtott, 2017. december 14‑i tanácskozáson készült feljegyzés a következő állítást tartalmazta:

„Mindkét bírósági eljárásban az alperesek teljesen jogellenes módon és visszaélésszerűen arra törekednek, hogy kivonják magukat minden felelősség alól, és elhatárolják magukat attól az ügytől, amelyet – egy, a közvetlen családi környezetükhöz tartozó személy közvetítésével – ők maguk folytattak közvetlenül és irányítottak tíz éve.”

114    Ugyanezen tanácskozásról készült feljegyzés a következő állítást is tartalmazta:

„[…] az elsőrendű alperest a társaság vezető tisztségviselőjévé, törvényes képviselőjéve és pénztárosává nevezték ki, és a polgári törvénykönyv 748. és azt követő cikkei alapján egyedül látja el a társaság ügyvezetését.”

115    A szóban forgó feljegyzés az Isotisnak a 2014. július 16‑i Isotis kontra Bizottság ítéletben (T‑59/11, EU:T:2014:679) és a 2016. február 4‑i Isotis kontra Bizottság ítéletben (T‑562/13, nem tették közzé, EU:T:2016:63) megállapított tartozásával kapcsolatban azt is pontosította, hogy „olyan tartozásról van szó, amely nem egy rajtuk kívülálló jogalannyal, hanem olyan, vitatott jogi személyiséggel rendelkező társasággal kötött szerződésből ered, amely mögött az alperesek, valamint egy, a közvetlen családi környezetükhöz tartozó személy tevékenykedett”.

116    A Bizottság ügyvédei ezenkívül ugyanebben a feljegyzésben azt állították, „[…] hogy jogilag is bizonyítást nyert, hogy [a Bizottságot] olyan jelentős kár érte, amely az ellenérdekű fél polgári jogi társaság vezetői által éveken át elkövetett cselekmények és mulasztások közvetlen következménye”.

117    Egyébiránt – továbbra is ugyanezen feljegyzés szerint – a Bizottság ügyvédei az OLAF alkalmazottja által a 2017. december 12‑i tárgyaláson tett kijelentéseket a következőképpen fogalmazták meg:

„[…] az európai pénzeszközök visszafizettetésének egyetlen módja az alperesek (akik az e‑Isotis mögött tevékenykedő természetes személyek is) vagyonával szemben foganatosított végrehajtási intézkedés. […] Konkrétan az elsőrendű alperes volt (házastársának közreműködésével) az e‑Isotis felelőse, szervezte és irányította azt.”

118    Rá kell mutatni arra, hogy a fenti 113–117. pontban hivatkozott részeket átvette a Bizottság ügyvédeinek második, 2017. december 14‑én benyújtott, és a felperesek végrehajtás felfüggesztése és személyiségük védelme iránti 2017. november 1‑jei kérelmére vonatkozó, tanácskozáson készült feljegyzése, valamint ezen ügyvédek 2018. április 17‑i beadványa.

119    Arra is rá kell mutatni, hogy a Bizottság ügyvédei által 2018. április 20‑án a Monomeles Protodikeio Athinonhoz (athéni egyesbíróság) benyújtott kiegészítő beadvány a következő állítást tartalmazta:

„[…] az alperesek maradtak a polgári jogi társaság egyedüli tagjai, és az általuk hozott tanúk állításaival szemben mindvégig tudomással bírtak azon európai uniós pénzeszközöknek a társaságuk ellenőrzésük alatt történő kezeléséről, amelyben a társaságuk részesült.”

120    A Bizottság képviselőinek fent hivatkozott írásbeli beadványaiból – amelyek hitelességét a Bizottság nem vitatja – kiderül, hogy az említett képviselők a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság) előtt azt állították, hogy a felperesek igen aktív szerepet játszottak az Isotis irányításában, ideértve azon uniós finanszírozásokat is, amelyekben az A – az elsőrendű felperes férje és a másodrendű felperes veje – által irányított programok címén az Isotis részesült.

121    Márpedig meg kell állapítani, hogy az OLAF 2011. november 15‑i jelentése, amely az Isotis, az elsőrendű felperes és A által elkövetett, az Unió pénzügyi érdekeit sértő lehetséges csalásokkal kapcsolatban a Bizottság által kért vizsgálatra vonatkozik, a következőket tartalmazta:

„[Az elsőrendű felperes] egyáltalán nem vett részt a Bizottság által nyújtott finanszírozásban, mivel a gyakorlatban soha nem vett részt a projektek irányításában, [és] a társaság jogi képviselője volt, míg [A] volt felelős az európai programok irányításáért, különösen azok végrehajtásáért. [Az elsőrendű felperes] jogi tanácsadóként vett részt egyes európai projektekben, amelyeknél [A] koordinációs és irányítási feladatokat látott el. Az [elsőrendű felperes] fő feladata az volt, hogy felügyelje és biztosítsa az európai projektek végrehajtásához szükséges olyan egyedi eljárások jogszerűségét, mint a személyes adatok védelme, a projektben részt vevő vég/kísérleti felhasználók jellege, szellemi tulajdonjogi kérdések és az elért eredmények felhasználása.”

122    Arra is rá kell mutatni, hogy a 2016. május 23‑i jelentésében az athéni büntetőbíróság melletti ügyész, amelynek a Bizottság megküldte az OLAF 2011. szeptember 15‑i vizsgálati jelentését, megállapította, hogy nem történt az Unió pénzügyi érdekeit érintő csalás, és az elsőrendű felperessel kapcsolatban a következőket állapította meg:

„Végül, ami az [elsőrendű felperest] illeti, az ügy iratainak egyetlen eleme sem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a felperes a házastársa által a szóban forgó szerződések finanszírozásával kapcsolatban végzett bármilyen tevékenységben jelentős szerepet játszott volna, amit egyébként az OLAF a szóban forgó jelentésében kifejezetten megerősít, sőt még a jogi szolgáltatásokért járó díjazása is megfelelt az általa rendszerint kért, törvényes munkadíjnak, és amelyet nem osztalék formájában fizettek ki neki, és azt nem zárta ki az [Isotis] társasági szerződése.”

123    Az OLAF és a görög ügyészség által tett megállapításokból kitűnik, hogy az elsőrendű felperes nem játszott meghatározó szerepet azon uniós finanszírozások kezelésében, amelyben az Isotis részesült.

124    Meg kell tehát állapítani, hogy azon leírás, amelyet a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság) előtt a Bizottság adott a felperesek által az Isotis irányításában állítólagosan játszott aktív szerepről, az elsőrendű felperes esetében ellentmond az OLAF 2011. szeptember 15‑i jelentésében, valamint az athéni ügyész 2016. május 23‑i jelentésében foglalt megállapításoknak.

125    Ebből az egyszerű megállapításból azonban nem lehet arra következtetni, hogy a Bizottság a felpereseket szándékosan mutatta be úgy a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság) előtt, mint akik az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalásokat követtek el.

126    Meg kell ugyanis állapítani, hogy a Monomeles Protodikeio Athinonhoz (athéni egyesbíróság) benyújtott beadványokban a Bizottság képviselői nem azt rótták fel a felpereseknek, hogy csalárd cselekményeket követtek el, hanem azt, hogy aktív szerepet játszottak az Isotis irányításában, és így az Isotis Bizottsággal szemben fennálló szerződéses kötelezettségeinek megsértésében, amelyek alapján a Törvényszék a 2014. július 16‑i Isotis kontra Bizottság ítéletben (T‑59/11, EU:T:2014:679) arra kötelezte az Isotoist, hogy késedelmi kamatokkal és átalánykártérítéssel együtt fizesse vissza kilenc támogatási szerződés alapján kapott előfinanszírozások teljes összegét, a 2016. február 4‑i Isotis kontra Bizottság ítéletben (T‑562/13, nem tették közzé, EU:T:2016:63) pedig arra, hogy késedelmi kamatokkal együtt fizesse vissza a tizedik támogatási szerződés alapján kapott előfinanszírozás egy részét.

127    Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a 2016. május 23‑i jelentésében az athéni ügyész úgy ítélte meg, hogy nincs arra utaló valószínűsítő körülmény, hogy A, akit közvetlenül megbíztak az Isotis részvételével zajló európai programok kezelésével, ideértve azokat is, amelyek a 2010. februári ellenőrzéssel érintett támogatási szerződések tárgyát képezik, az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalás bűncselekményében bűnös lenne. E körülmények között azon puszta állítás, hogy a felperesek aktív szerepet játszottak az Isotis irányításában, ideértve az uniós finanszírozások kezelését is, nem tekinthető a velük szemben felhozott csalásra vonatkozó vádnak.

128    Másodszor, ami a Bizottságnak a T‑81/19. sz. ügyben felrótt magatartást illeti, meg kell állapítani, hogy a felperesek a Bizottság képviselői által az Efeteio Athinonhoz (athéni fellebbviteli bíróság) benyújtott kérelmeknek és kiegészítő beadványnak a fenti 55. pontban idézett konkrét részeire hivatkoznak, amelyek részben megismétlik az elsőfokú eljárásban már megfogalmazott, a felperesek által az Isotis irányítása körében játszott aktív szerepre vonatkozóan megfogalmazott állításokat, másrészt pedig vitatják az Isotis tevékenységének valódiságát, és így a jogi személyiségének a létét.

129    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a fenti 126. és 127. pontban kifejtett, a Bizottságnak a T‑721/18. sz. ügyben felrótt magatartásra vonatkozó megfontolások megfelelően érvényesek a T‑81/19. sz. ügyben neki felrótt magatartásra is.

130    Egyébiránt meg kell állapítani, hogy megalapozottságuktól függetlenül a Bizottság képviselői által az Efeteio Athinonhoz (athéni fellebbviteli bíróság) benyújtott beadványokban szereplő állítások, amelyek az Isotis tevékenysége valódi jellegének, és ebből következően jogi személyiségének a vitatására irányultak, önmagukban nem jelentik az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalás vádját a felperesekkel szemben.

131    E körülmények között meg kell vizsgálni, hogy az a körülmény, hogy a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság) vagy az Efeteio Athinoni (athéni fellebbviteli bíróság) előtt a Bizottság képviselői tévesen állították, hogy a felperesek aktív szerepet játszottak az Isotis irányításában, és olyan ténybeli állításokat forgalmaztak meg, amelyek az Isotis tevékenysége valódi jellegének, és ennélfogva jogi személyiségének vitatására irányultak, olyan jogellenes magatartásnak minősül‑e, amely megalapozza az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapítását.

 A Bizottságnak felrótt magatartás jogellenességéről

132    Emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 107. pontban említett, az érintett intézménynek vagy szervnek felrótt jogellenes magatartásra vonatkozó feltételt illetően az ítélkezési gyakorlat megköveteli, hogy megállapítható legyen valamely, a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető uniós jogszabály kellően súlyos megsértése (lásd ebben az értelemben: 2019. szeptember 10‑i HTTS kontra Tanács ítélet, C‑123/18 P, EU:C:2019:694, 36. pont). Ilyen jogsértés akkor állapítható meg, ha magában foglalja a mérlegelési jogkörre vonatkozóan előírt korlátoknak az érintett intézmény általi nyilvánvaló és súlyos megsértését, és e vonatkozásban figyelembe kell venni a szabályozandó helyzet összetettségét, a megsértett szabály egyértelműségének és pontosságának fokát, valamint a megsértett szabály által az uniós hatóság részére biztosított mérlegelési mozgástér terjedelmét (lásd: 2019. szeptember 10‑i HTTS kontra Tanács ítélet, C‑123/18 P, EU:C:2019:694, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

133    A jelen esetben a T‑721/18. sz. ügyben a felperesek arra hivatkoznak, hogy a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság) előtt a Bizottságnak felrótt magatartás a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető szabályok súlyos és nyilvánvaló megsértésének minősül. A felperesek így keresetlevelükben azt állították, hogy a Bizottság megsértette az Alapjogi Charta 1. cikkében, az EUSZ 2. cikkben, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának preambulumában, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatában biztosított emberi méltósághoz való jogukat. Arra is hivatkoztak, hogy ez a magatartás ellentétes a megfelelő ügyintézésnek az Alapjogi Charta 41. cikkében, az Európai Bizottság személyzetének társadalmi kapcsolatai során tanúsított helyes hivatali magatartására vonatkozó szabályzatában (HL 2000. L 267., 63. o.), valamint a helyes hivatali magatartás európai kódexének 4., 7. és 11. cikkében rögzített elvével.

134    Hangsúlyozni kell, hogy a felperesek keresetlevelükben azt is állították, hogy azáltal, hogy a Bizottság megpróbálta végrehajtatni velük szemben a 2016. május 31‑i Isotis kontra Bizottság végzést (C‑450/14 P, nem tették közzé, EU:C:2016:477), a 2014. július 16‑i Isotis kontra Bizottság ítéletet (T‑59/11, EU:T:2014:679) és a 2016. február 4‑i Isotis kontra Bizottság ítéletet (T‑562/13, nem tették közzé, EU:T:2016:63), megsértette a törvényesség elvét, amely magában foglalja az EUMSZ 216. cikk (2) bekezdésében szereplő pacta sunt servanda elvét, a jóhiszeműság elvét, a bizalomvédelem elvét, a hatékony bírói jogvédelemhez való jogukat, a meghallgatáshoz és tisztességes eljáráshoz való jogukat, amelyet az Alapjogi Charta 47. cikke biztosít. Ezenkívül a felperesek „másodlagosan” azt állították, hogy még ha feltételezzük is, hogy a Bizottságnak joga volt velük szemben végrehajtást foganatosítani, azt visszaélésszerűen és jogellenesen tette.

135    Így először is, ami azt illeti, hogy a Bizottság magatartása megsértette a jóhiszeműség és a bizalomvédelem elvét, a felperesek egyrészt azt jegyzik meg, hogy a Bizottság köteles lett volna az Európai Közösség hatodik keretprogramjának (2002–2006) végrehajtása tekintetében a vállalkozások, kutatóközpontok és egyetemek részvételére, valamint a kutatási eredmények terjesztésére vonatkozó szabályokról szóló, 2002. december 16‑i 2321/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2002. L 355., 23. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 31. kötet, 46. o.) rendelkezéseinek megfelelően ellenőrizni, hogy azok a szerveztek, amelyekkel a hatodik keretprogram keretében finanszírozási szerződést szándékozik kötni, rendelkeznek‑e jogi személyiséggel, másrészt pedig azt, hogy a finanszírozási szerződések Bizottság és Isotis általi megkötését mindegyik szerződés esetén megelőzte‑e az, hogy a Bizottság elfogadta az Isotis jogállását, amely kifejezetten kizárja, hogy a tagjai a vagyoni hozzájárulásukon felül feleljenek abban az esetben, ha az Isotis nem teljesíti szerződéses kötelezettségeit. A felperesek azt is hangsúlyozták, hogy a Bizottságnak tudomása volt a görög polgári törvénykönyv 784. cikkéről, amely kizárta az Isotishoz hasonló polgári jogi társaság tagjainak felelősségét az utóbbi szerződéses kötelezettségeinek nemteljesítése esetén, valamint hogy a végrehajtási eljárás megindulása előtt a Bizottság nem indított keresetet a felperesekkel szemben, és nem követelte tőlük az Isotistól követelt összegek megfizetését, és a Törvényszék, majd a Bíróság előtti eljárásban, az Isotisszal szembeni jogviták egyetlen szakaszában sem utalt erre.

136    A felperesek azt állították, hogy e körülmények között a Bizottság – azáltal, hogy a hatodik keretprogram keretében több alkalommal is finanszírozási szerződéseket kötött az Isotisszal, és ezt követően részt vett azok teljesítésében – ismételten és következetesen megerősítette, hogy minden egyes alkalommal elismeri az Isotis jogi személyiségét. Következésképpen a Bizottság megsértette a bizalomvédelem és a szerződések jóhiszemű teljesítésének elvét azzal, hogy az ügyvédei által a Monomeles Protodikeio Athinonhoz (athéni egyesbíróság) benyújtott beadványaiban azt állította, hogy az Isotis jogi személyisége vitatott, nem gazdasági célt követ, és ennélfogva a görög polgári törvénykönyv 784. cikkének alkalmazási feltételei nem teljesülnek.

137    Másodszor, a jogszerűség elvének a Bizottság általi megsértését illetően a felperesek azt állították, hogy a Bizottság úgy kezdeményezte velük szemben a végrehajtást, hogy nem tartotta tiszteletben az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról szóló 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazási szabályairól szóló, 2012. október 29‑i 1268/2012/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (HL 2012. L 362., 1. o.) 80. cikkében előírt, pert megelőző eljárást. A felperesek azt is állították, hogy a Bizottság megsértette a törvényesség elvét azzal, hogy egy olyan tartozást próbált meg beszedni, amely a velük közölt terhelési értesítő hiányában az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 93. cikke (1) bekezdésének és a görög polgári törvénykönyv 252. cikkének megfelelően 2016‑ban lejárt.

138    Harmadszor, ami az Alapjogi Charta 47. cikkében biztosított hatékony bírói jogvédelemhez, a meghallgatáshoz és a tisztességes eljáráshoz való jog megsértését illeti, a felperesek hangsúlyozták, hogy a 2010. február 10‑i ellenőrzés tárgyát képező támogatási szerződésekben szereplő választottbírósági kikötések kizárólagos jellege következtében nem volt lehetőségük arra, hogy a Bíróság vagy a Törvényszék előtt a 2016. május 31‑i Isotis kontra Bizottság végzés (C‑450/14 P, nem tették közzé, EU:T:2016:477), a 2014. július 16‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑59/11, EU:T:2014:679) és a 2016. február 4‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑562/13, nem tették közzé, EU:T:2016:63) alapjául szolgáló ügyekben, vagy pedig a nemzeti bíróság előtt arra hivatkozzanak, hogy nem a táraság tagjakénti minőségükben nem lehetett őket személyükben felelősnek tekinteni az Isotis tartozásaiért.

139    Végül negyedszer, a joggal való visszaélésre alapított érvelést illetően, a felperesek azt állítják, hogy lényegében a Bizottság részesült azon projektek eredményeiből, amelyekhez a Bizottság társfinanszírozást nyújtott, és azt a saját céljaira használta fel; az ASK‑IT és az EU4ALL projektek társfinanszírozása révén megtakarításokat eszközölt, amelyet soha nem fizetett meg az Isotisnak; a felperesek személyes vagyonából 200 600 euró összegben részesült, amelyet a felperesek bocsátottak a projektek végrehajtása céljából rendelkezésre; a Bizottság tudta, hogy az általa az Isotisnak fizetett társfinanszírozásnak több mint 85%‑át a későbbiekben a görög államnak megfizetendő adók, társadalombiztosítási járulékok és az Isotis alkalmazottainak fizetései formájában visszatérítették; és nem próbálta a követelését úgy csökkenteni, hogy a projektekkel megbízott konzorcium vagyonából visszatartotta volna azokat az összegeket, amelyekkel szerinte az Isotis neki tartozott, amire egyébként joga lett volna. E körülmények között a felperesek megítélése szerint a Bizottság azzal, hogy az általa az Isotis részére kifizetett tejes összeg megfelelő kamatokkal együtt való visszatérítését kérte tőle, túlzott, visszaélésszerű és ebből következően jogellenes nyereségre kívánt szert tenni.

140    A T‑81/19. sz. ügyben a felperesek arra hivatkoznak, hogy a Bizottságnak felrótt magatartás sértette az emberi méltósághoz való jogukat és a megfelelő ügyintézés elvét, valamint – a T‑721/18. sz. ügyben szereplővel megegyező módon – a törvényesség, a jóhiszeműség és a bizalomvédelem elvét.

141    A felperesek ezenkívül azzal érvelnek, hogy a Bizottságnak a T‑81/19. sz. ügyben felrótt magatartás megsértette a felekre háruló igazmondási és lojalitási kötelezettséget, valamint a tisztességes igazságszolgáltatás alapelvét.

142    A felperesek e tekintetben azt állítják, hogy magatartásával a Bizottság nyilvánvalóan megsértette az igazmondási és a lojalitási kötelezettséget, amelyet a görög polgári perrendtartás 116. és 261. cikke rendelkezéseinek megfelelően köteles tiszteletben tartani a velük szemben folyamatban lévő jogvita során, valamint azt az alapelvet, amely a görög ügyvédi etikai kódex értelmében arra kötelezi a Bizottság ügyvédeit és meghatalmazott képviselőit, hogy járuljanak hozzá az igazságszolgáltatás megfelelő működéséhez, tiszteletben tartva az EUMSZ 299. cikk alapján a végrehajtás megszüntetése iránti eljárásra alkalmazandó igazmondási kötelezettséget. A felperesek szerint ezek az elvek szerepelnek a Conseil des barreaux européens (Európai Ügyvédi Kamarák Tanácsa, CCBE) Brüsszelben (Belgium) 2006. november 24‑én tartott plenáris ülésén elfogadott, az európai ügyvédek alapelveinek chartájában, amely az ügyvédi hivatást szabályozó, a tagállamokban közös jogelveket tartalmaz.

143    A Bizottság vitatja a felperesek érveinek elfogadhatóságát, mivel azok a görög bíróság által már jogerősen elbírált kérdésekre vonatkoznak, és e bíróság erre vonatkozó hatásköre az EUMSZ 299. cikkből következik.

144    Egyébiránt a Bizottság arra hivatkozik, hogy a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság) és az Efeteio Athinon (athéni fellebbviteli bíróság) előtt a végrehajtás megszüntetése iránt indított eljárás során tanúsított magatartása nem volt jogellenes, és az nem alapozhatja meg az Unió felelősségét.

145    E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy a felperesek fenti 136–139. pontban kifejtett érvei nem a Bizottság képviselői által a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság) előtt a 2016. május 31‑i Isotis kontra Bizottság végzés (C‑450/14 P, nem tették közzé, EU:T:2016:477), a 2014. július 16‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑59/11, EU:T:2014:679) és a 2016. február 4‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑562/13, nem tették közzé, EU:T:2016:63) végrehajtásának megszüntetése iránti eljárásban benyújtott beadványokban szereplő állításokra, sem pedig az OLAF alkalmazottjának ugyanezen eljárásban tett tanúvallomására vonatkoznak, amely állítások és tanúvallomás sértette a felperesek jóhírnevét; hanem épp azon körülményre vonatkoznak, hogy a Bizottság e határozatok végrehajtása iránti eljárást kezdeményezett a felperesekkel szemben.

146    Arra is rá kell mutatni, hogy a Törvényszék egyik kérdésére adott válaszukban a felperesek a tárgyaláson kifejtették, hogy kártérítési kérelmeik kizárólag a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság), majd pedig az Efeteio Athinon (athéni fellebbviteli bíróság) előtt a 2016. május 31‑i Isotis kontra Bizottság végzés (C‑450/14 P, nem tették közzé, EU:T:2016:477), a 2014. július 16‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑59/11, EU:T:2014:679) és a 2016. február 4‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑562/13, nem tették közzé, EU:T:2016:63) végrehajtásának megszüntetése iránti eljárásban a Bizottság képviselői által benyújtott beadványokban és az OLAF alkalmazottjának tanúvallomásában szereplő állítások által nekik okozott károk megtérítésére irányulnak. A felperesek pontosították, hogy nem azt kifogásolják, hogy a Bizottság megpróbálta végrehajtatni velük szemben e határozatokat, hanem azt, hogy az Isotis jogi személyiségének vitatása céljából szándékosan fogalmazott meg a görög bíróságok előtt téves állításokat e tekintetben.

147    Egyébiránt a felperesek a tárgyaláson azt is kifejtették, hogy kártérítési kérelmeik nem a pacta sunt servanda elv megsértésén alapulnak, és úgy vélik, hogy a görög bíróságok tiszteletben tartották a tisztességes eljáráshoz való jogukat a 2016. május 31‑i Isotis kontra Bizottság végzés (C‑450/14 P, nem tették közzé, EU:T:2016:477), a 2014. július 16‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑59/11, EU:T:2014:679) és a 2016. február 4‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑562/13, nem tették közzé, EU:T:2016:63) végrehajtásának megszüntetése iránti eljárásban, és azt sem állítják, hogy a jelen eljárásban megsértették a tisztességes eljáráshoz való jogukat.

148    Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a felperesek által a jóhiszeműség, a bizalomvédelem és a törvényesség elvének, a tisztességes eljáráshoz való jognak, a pacta sunt servanda elvének, a hatékony bírói jogvédelemhez és a meghallgatáshoz való jognak, valamint a joggal való visszaélésnek a megsértésére alapított, a fenti 135–139. pontban kifejtett érveket mint hatástalanokat el kell utasítani, mivel azok – még a felperesek beismerése alapján is – nem támasztják alá a kártérítési kérelmeiket.

149    Másodszor, az uniós jogrendben az Alapjogi Charta 41. cikkében rögzített, megfelelő ügyintézés elvének az állítólagos megsértését illetően meg kell állapítani, hogy a felperesek azon nagyon általános kijelentésre szorítkoznak, hogy a T‑721/18. sz. ügyben és a T‑81/19. sz. ügyben a Bizottságnak felrótt magatartás sértette a megfelelő ügyintézés elvét, anélkül hogy bármilyen módon alátámasztanák érvelésüket. Meg kell tehát állapítani, hogy ezt az érvelést mint elfogadhatatlant el kell utasítani, mivel az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontjában foglalt követelményeknek nem felel meg az állítólagosan megsértett uniós jogelvre való puszta hivatkozás, amely nem jelöli meg az ezen állítás alapjául szolgáló ténybeli és jogi elemeket (lásd ebben az értelemben: 2018. október 24‑i Deza kontra Bizottság ítélet, T‑400/17, nem tették közzé, EU:T:2018:712, 102. pont).

150    Harmadszor, a felpereseknek az emberi méltóság megsértésére alapított érvét illetően emlékeztetni kell arra, hogy az Alapjogi Charta 1. cikke, amely kimondja, hogy az emberi méltóság sérthetetlen, azt tiszteletben kell tartani, és védelmezni kell, olyan uniós jogi szabálynak minősül, amelynek célja, hogy jogokat keletkeztessen a magánszemélyek számára (lásd ebben az értelemben: 2017. május 3‑i Sotiropoulou és társai kontra Tanács ítélet, T‑531/14, nem tették közzé, EU:T:2017:297, 75. és 76. pont). Meg kell tehát vizsgálni, hogy annak esetleges megsértése a jelen ügyben megalapozhatja‑e az Unió felelősségét.

151    Meg kell jegyezni, hogy a felperesek a tárgyaláson kifejtették, hogy a Bizottság megsértette méltóságukat azáltal, hogy őket a Monomeles Protodikeio Athinon (athéni egyesbíróság) és az Efeteio Athinon (athéni fellebbviteli bíróság) előtt a Bizottsággal és az Unióval szemben csalóként mutatta be.

152    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a fenti 126. és 127. pontban megállapításra került – a felperesek érvelése azon a téves előfeltevésen alapul, amely szerint a Bizottság olyan személyként mutatta be őket, mint akik az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalásokat követtek el.

153    Mindenestre emlékeztetni kell arra, hogy a jogok bírói úton történő érvényesítése és az azzal együttjáró bírósági felülvizsgálat a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból eredő, és az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt egyezmény 6. és 13. cikkében (1986. május 15‑i Johnston ítélet, 222/84, EU:C:1986:206, 17. és 18. pont; 1998. július 17‑i ITT Promedia kontra Bizottság ítélet, T‑111/96, EU:T:1998:183, 60. pont), valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkében (2019. április 4‑i Rodriguez Prieto kontra Bizottság ítélet, T‑61/18, EU:T:2019:217, 75. pont) is rögzített általános jogelv kifejeződése.

154    Márpedig meg kell állapítani, hogy a felperesek érvelése annak megállapításával egyenértékű, hogy az, hogy a Bizottság a 2016. május 31‑i Isotis kontra Bizottság végzés (C‑450/14 P, nem tették közzé, EU:T:2016:477), a 2014. július 16‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑59/11, EU:T:2014:679) és a 2016. február 4‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑562/13, nem tették közzé, EU:T:2016:63) végrehajtásának megszüntetése iránti eljárásban a felperesek által tanúsított csalárd magatartás bizonyítására irányuló minden érvet bemutatott, szükségképpen a méltósághoz való joguk megsértését eredményezi, ami megalapozhatja az Unió szerződésen kívüli felelősségét, amennyiben a görög bíróságok elutasítják a szóban forgó érvet.

155    Ebből következik, hogy amennyiben a Törvényszék helyt adna a felperesek érvelésének, az korlátozná a Bizottság azon jogát, hogy a nemzeti bíróságok előtt eljárjon annak érdekében, hogy az EUMSZ 317. cikkből eredő, az uniós források hatékony gazdálkodására és az EUMSZ 325. cikkből eredő, a csalás és az Unió pénzügyi érdekeit sértő minden egyéb jogellenes tevékenység elleni küzdelemmel kapcsolatos kötelezettségeknek megfelelően az EUMSZ 299. cikk alapján végrehajtassa a Törvényszék őt megillető követelést elismerő ítéletét.

156    Ennélfogva el kell utasítani a felpereseknek az emberi méltósághoz való joguk megsértésére alapított érvelését.

157    Negyedsorban, ami a felperesek által a T‑81/19. sz. ügyben felhozott azon érvet illeti, amely szerint a Bizottság a jelen ügyben megsértette az eljárási lojalitás elvét, meg kell állapítani, hogy a felperesek e tekintetben nem hivatkoznak olyan, a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető uniós jogszabály megsértésére, amely az Unió szerződésen kívüli felelőssége megállapításának a fenti 132. pontban felidézett ítélkezési gyakorlat által megkövetelt egyik feltétele, hanem a görög polgári perrendtartás 261. cikke (1) bekezdésének és 216. cikkének megsértésére, valamint a görög ügyvédi etikai kódexre hivatkoznak. Ezenkívül meg kell állapítani, hogy amennyiben az eljárási lojalitás elve több tagállam jogában közös elvnek tekinthető, az uniós jogban eddig nem került elismerésre.

158    Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy egyrészt az EUMSZ 299. cikk második bekezdése értelmében „[a] végrehajtásra annak az államnak a hatályos polgári eljárási szabályai vonatkoznak, amelynek területén a végrehajtásra sor kerül”, másrészt pedig az EUMSZ 299. cikk negyedik bekezdése értelmében a végrehajtási intézkedések szabályszerűségének felülvizsgálatára a nemzeti bíróságok rendelkeznek hatáskörrel.

159    E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a nemzeti bíróságoknak a végrehajtási intézkedések szabályszerűségének felülvizsgálatára vonatkozó hatásköre nemcsak az Európai Unió Tanácsa, a Bizottság vagy az EKB azon jogi aktusainak végrehajtásához kapcsolódó jogvitákra terjed ki, amelyek az államoktól eltérő jogalanyokra végrehajtható vagyoni kötelezettséget rónak, hanem az EUMSZ 280. cikknek és az Európai Unió Bírósága alapokmánya 60. cikkének megfelelően a Törvényszék ítéleteinek végrehajtásához kapcsolódó jogvitákra is.

160    Következésképpen, amint arra a Bizottság helyesen hivatkozik, meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben az Efeteio Athinonnak (athéni fellebbviteli bíróság) kellett megbizonyosodnia arról, hogy a 2016. május 31‑i Isotis kontra Bizottság végzés (C‑450/14 P, nem tették közzé, EU:T:2016:477), a 2014. július 16‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑59/11, EU:T:2014:679) és a 2016. február 4‑i Isotis kontra Bizottság ítélet (T‑562/13, nem tették közzé, EU:T:2016:63) végrehajtásának megszüntetése iránti eljárásban a Bizottság képviselőinek magatartása megfelelt az eljárási lojalitás elvének, különösen a görög polgári perrendtartás 261. cikke (1) bekezdésének és 216. cikkének, valamint a görög ügyvédi etikai kódex rendelkezéseinek.

161    Ezt a megállapítást nem kérdőjelezheti meg a felperesek által a tárgyaláson előadott azon érv sem, amely szerint a Törvényszéknek kell értékelnie, hogy a Bizottság az Efeteio Athinon (athéni fellebbviteli bíróság) előtt megsértette‑e az eljárási lojalitás elvét, mivel a jelen ügyben a Törvényszék kizárólag az Unióval vagy alkalmazottaival szembeni szerződésen kívüli felelősség megállapítása iránti keresetek elbírálására rendelkezik hatáskörrel.

162    Kétségtelen, hogy az EUMSZ 268. cikk értelmében a Törvényszék hatáskörrel rendelkezik az EUMSZ 340. cikk második bekezdésében említett kártérítési vitákban, amely rendelkezés értelmében „[s]zerződésen kívüli felelősség esetén az Unió a tagállamok jogában közös általános elveknek megfelelően megtéríti az intézményei vagy alkalmazottai által feladataik teljesítése során okozott károkat.”

163    Mindazonáltal a Törvényszék – anélkül, hogy ne sértené az EUMSZ 299. cikkben a nemzeti bíróságok számára kifejezetten fenntartott jogosítványokat, és következésképpen az uniós bíróság és a nemzeti bíróságok között az EUM‑Szerződés által létrehozott hatáskörmegosztást – az EUMSZ 268. cikk és az EUMSZ 340. cikk második bekezdése alapján indított kereset keretében nem határozhat arról, hogy a Bizottság állítólagosan megsértette‑e valamely nemzeti eljárási jogi szabályt a Törvényszék ítéletének nemzeti bíróság előtti végrehajtásával kapcsolatos jogvitában.

164    Ebből következik, hogy a felperesek azon érvét, amely szerint a jelen ügyben a Bizottságnak felrótt magatartás jogellenes, mivel megsértette az eljárási lojalitás elvét, mint megalapozatlant el kell utasítani.

165    A fenti megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a felpereseknek nem sikerült bizonyítaniuk, hogy a T‑721/18. sz. ügyben és a T‑81/19. sz. ügyben a Bizottságnak felrótt magatartás a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabálynak a fenti 132. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett kellően súlyos megsértésének minősül.

166    E körülmények között a fenti 108. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az első kártérítési kérelmet, valamint a felperesek által a T‑721/18. és a T‑81/19. sz. ügyben egyaránt előterjesztett második kártérítési kérelmet el kell utasítani, anélkül hogy vizsgálni kellene az Unió szerződésen kívüli felelőssége megállapításának többi feltételét.

167    Ebből következik, hogy a kereseteket részben mint elfogadhatatlanokat, részben pedig mint megalapozatlanokat el kell utasítani.

 A költségekről

168    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperesek pervesztesek lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell őket a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kilencedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Törvényszék Zoï Apostolopoulout és Anastasia ApostolopoulouChrysanthakit kötelezi a költségek viselésére.

Costeira

Kancheva

Perišin

Kihirdetve Luxembourgban, a 2021. december 21‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


*      Az eljárás nyelve: görög.