Language of document :

A Közszolgálati Törvényszék F-87/08. sz., Schuerings kontra Európai Képzési Alapítvány ügyben 2010. december 9-én hozott ítélete ellen az Európai Képzési Alapítvány által 2011. február 18-án benyújtott fellebbezés

(T-107/11. P. sz. ügy)

Az eljárás nyelve: francia

Felek

Fellebbező: Európai Képzési Alapítvány (képviselő: L. Levi ügyvéd)

A másik fél az eljárásban: Gisela Schuerings (Nizza, Franciaország)

Kérelmek

A fellebbező azt kéri, hogy a Törvényszék:

helyezze hatályon a kívül az Európai Unió Közszolgálati Törvényszékének F-87/08. sz., 2010. december 9-i ítéletét;

következésképpen utasítsa el az első fokon benyújtott keresetet, és ebből következően

a fellebbezési eljárásban részt vevő másik felet kötelezze mindkét eljárás összes költségének viselésére.

Jogalapok és fontosabb érvek

Fellebbezése alátámasztása érdekében a fellebbező négy jogalapra hivatkozik.

Az első jogalap arra vonatkozik, hogy a Közszolgálati Törvényszék megsértette a szolgálati érdek és az álláshely fogalmát, valamint az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek 2. és 47. cikkét és az indokolási kötelezettséget, amikor a megtámadott ítélet 62. pontjában úgy ítélte meg, hogy "mielőtt valamely ügynökség megszüntetné valamely alkalmazott határozatlan idejű szerződését azon az alapon, hogy az ezen alkalmazott által ellátott feladatok megszűntek vagy más szervezeti egységhez kerültek, az érintett ügynökség köteles megvizsgálni, hogy az érdekeltet nem lehet-e újrabeosztani egy másik, már létező vagy többek között az érintett ügynökséghez kerülő új hatáskörök miatt hamarosan létrehozandó állásba".

A második jogalap arra vonatkozik, hogy a Közszolgálati Törvényszék megsértette az arányosság elvét és a jogbiztonság elvét, amikor a megtámadott ítélet 63. pontjában kimondta, hogy az adminisztráció az újrabeosztás lehetőségének megvizsgálásakor köteles "mérlegelni a létező vagy hamarosan létrehozandó állás betöltésére legalkalmasabb személy felvételéhez fűződő szolgálati érdeket és azon alkalmazott érdekét, akinek munkaviszonyát meg kívánja szüntetni. Ennek elvégzésekor az adminisztrációnak különböző szempontokat [...] kell figyelembe vennie, köztük az alkalmazott végzettségét és képességeit az álláshoz kapcsolódó követelményekre tekintettel, [...] az alkalmazott életkorát, szolgálati éveinek számát és azon évek számát, amelyben nyugdíjjárulékot kell fizetnie ahhoz, hogy nyugdíjjogosultságát érvényesíthesse".

A harmadik jogalap a non ultra vires és a non ultra petita szablyainak, valamint a kontradiktórius eljárás elvéhez kapcsolódó eljárási szabályok megsértésére vonatkozik annyiban, amennyiben a Közszolgálati Törvényszék:

ítéletét a felek között meg nem vitatott érvelésre alapozta,

más jogalapot fogadott el, mint amelyet G. Schuerings felhozott és

G. Schuerings visszahelyezésére kötelezte az Európai Képzési Alapítványt, annak ellenére, hogy előbbi nem kérte visszahelyezését.

A negyedik jogalap az EUMSZ 266. cikk és az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozik annyiban, amennyiben a Közszolgálati Törvényszék megsértette az Európai Képzési Alapítványt a megsemmisítési ítélet végrehajtása tekintetében megillető hatáskört, valamint az erre vonatkozó ítélkezési gyakorlatot, amikor a munkaviszony megszüntetését megsemmisítő határozat esetén az érdekelt visszahelyezését rendelte el, a károk pénzbeli megtérítése helyett.

____________