A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE
(első tanács)
2007. május 22.
F‑99/06. sz. ügy
Adelaida López Teruel
kontra
Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM)
„Tisztviselők – Betegszabadság – Jogosulatlan távolmaradás – Felülvéleményezési eljárás – A független orvos kijelölésének határideje”
Tárgy: Az EK 236. cikk és az EA 152. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben A. López Teruel az OHIM 2005. október 20‑i azon határozatának megsemmisítését kéri, amelyben jelzi, hogy távolmaradása 2005. április 7. óta igazolatlan, és kötelezi őt a munkahelyére történő haladéktalan visszatérésre.
Határozat: A Közszolgálati Törvényszék az OHIM 2005. október 20‑i határozatát megsemmisíti annyiban, amennyiben a felperes 2005. február 8. és 20., illetőleg 2005. április 7. és augusztus 20. közötti távolmaradását igazolatlannak tekinti. A Közszolgálati Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja. Az OHIM a saját költségein felül viseli a felperes részéről felmerült költségek felét.
Összefoglaló
1. Tisztviselők – Betegszabadság – Orvosi vizsgálat
(Személyzeti szabályzat, 59. cikk, (1) bekezdés, hatodik albekezdés)
2. Tisztviselők – Betegszabadság – Orvosi vizsgálat
(Személyzeti szabályzat, 59. cikk, (1) bekezdés, ötödik–hetedik albekezdés)
3. Tisztviselők – Betegszabadság – Orvosi vizsgálat
(Személyzeti szabályzat, 59. cikk, (1) bekezdés, hetedik albekezdés)
4. Tisztviselők – Elvek – A gondos ügyintézés elve
(Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 41. cikk)
1. A személyzeti szabályzat 59. cikke (1) bekezdésének hatodik albekezdésében szereplő ötnapos határidő, amelynek letelte után az adminisztráció – a tisztviselő orvosa és az intézmény orvosszakértője közötti megegyezés hiányában – egyoldalúan kijelölheti a betegszabadság esetén elvégzendő vizsgálat megállapításainak felülvéleményezésére hivatott független orvost, akkortól kezd el telni, amikor a tisztviselőt képviselő orvos és az adminisztráció által kijelölt orvos első ízben kapcsolatba lép, ami azonban nem jelenti azt, hogy e kapcsolatfelvételt kizárólag az utóbbi kezdeményezheti. Figyelembe véve ugyanis azt a tényt, hogy e rendelkezés szövege nem teszi lehetővé az e határidőre vonatkozóan a jogalkotó által meghatározni kívánt kezdő időpont bizonyossággal történő megállapítását, a rendelkezés céljára kell hagyatkozni, vagyis arra, hogy lehetővé tegye a tisztviselő védelemhez való jogát a felülvéleményezési eljárás során garantáló megállapodást, miközben biztosítja ezen eljárás gyors lefolytatását; a határidő kezdete tehát nem függhet a két fél közül csak az egyik kezdeményezésétől.
E határidő nem fakultatív jellegű, hanem mindkét fél számára kötelező, mivel annak letelte nemcsak lehetőséget biztosít az adminisztráció számára a felülvéleményezéssel megbízott orvosnak a független orvosok listájáról való kiválasztására, hanem erre vonatkozó kötelezettséget is jelent. E határidő azonban nem is imperatív.
Mivel a felülvéleményezési eljárás a tisztviselő kezdeményezésére indul, ez utóbbi az adminisztrációnak a független orvost kijelölő határozata vitatása céljából nem hivatkozhat arra, hogy az az orvos, akit a képviseletével megbízott, nem tudott az említett határidő imperatív jellegéről. Bár az igaz, hogy a gyakorlatban hasznos lehet az intézményen kívüli orvos figyelmét felhívni a független orvos személyében való megállapodás céljából rendelkezésre álló határidő rövidségére, az intézmény semmilyen kötelezettségét nem mulasztja el teljesíteni, ha ezt nem teszi meg, mivel a tisztviselő orvosát – onnantól kezdve, hogy elfogadja a tisztviselőnek a személyzeti szabályzat szerinti felülvéleményezési eljárásban való képviseletére szóló megbízást – úgy kell tekinteni, hogy egyúttal tudomásul vette az ezen eljárásra vonatkozó kereteket és határidőket.
(lásd a 44., 46., 47., 50–52., 54. és 97. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság 4/67. sz., Collignon kontra Bizottság ügyben 1967. december 12‑én hozott ítélete (EBHT 1967., 469., 479. o.);
az Elsőfokú Bíróság T‑197/98. sz., Rudolph kontra Bizottság ügyben 2000. március 23‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2000., I‑A‑55. o. és II‑241. o.) 41. pontja.
2. Ha a független orvos véleménye megerősíti az intézmény által a tisztviselő betegszabadság esetén szervezett orvosi vizsgálat megállapításait, a tisztviselőnek az említett vizsgálat napját megelőző távolmaradása nem tekinthető igazolatlannak, még akkor sem, ha e véleményben az orvos úgy ítéli meg, hogy a távolmaradás azt megelőző időponttól kezdve igazolatlan. Ugyanis, bár az igaz, hogy a személyzeti szabályzat 59. cikke (1) bekezdésének hetedik albekezdése alapján a független orvos véleménye teljes egészében kötelező erejű, e jelleget pontosítja az említett albekezdés két utolsó mondata, amelyek értelmében a távolmaradást az említett vizsgálat napjától tekintik igazolatlannak.
Mindazonáltal, minthogy az orvosi felülvéleményezési eljárás megindítására és lefolytatására nyitva álló nagyon rövid határidők indoka annak garantálása, hogy az eljárásra az intézmény által szervezett orvosi vizsgálatot követően a lehető leghamarabb sor kerüljön, valamint figyelembe véve a személyzeti szabályzat 59. cikke (1) bekezdésének ötödik és hetedik albekezdése által az adminisztrációra és a tisztviselőre rótt gondossági kötelezettséget, ha az adminisztráció nem közli a tisztviselővel ésszerű időn belül az orvosi vizsgálat megállapításait, a tisztviselő távolmaradása csak a közlés időpontjától kezdődően tekinthető igazolatlannak, mivel az az időtartam, amely alatt a tisztviselő a közlésre várt, nem tekinthető igazolatlan távolmaradási időnek.
(lásd a 61–63. és 65–67. pontot)
3. A betegszabadság esetén elvégzendő orvosi vizsgálat során a független orvos által kialakított véleményében tett, szoros értelemben vett orvosi megállapítások – csakúgy, mint az orvosi és a rokkantsági bizottság által tett megállapítások – akkor tekintendők véglegesnek, ha szabályszerűen alakították ki őket. A közösségi bíróságnak, amely nem vizsgálhatja felül az említett orvosi megállapításokat, csak annak vizsgálatára van hatásköre, hogy egyfelől az orvosi vélemény tartalmaz‑e olyan indokolást, amely lehetővé teszi a benne foglalt következtetések alapjául szolgáló megállapítások értékelését, másfelől e véleményben közérthető kapcsolat áll‑e fenn a benne foglalt orvosi megállapítások és a levont következtetések között.
(lásd a 74–76. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság 277/84. sz., Jänsch kontra Bizottság ügyben 1987. december 10‑én hozott ítéletének (EBHT 1987., 4923. o.) 15. pontja;
az Elsőfokú Bíróság T‑165/89. sz., Plug kontra Bizottság ügyben 1992. február 27‑én hozott ítéletének (EBHT 1992., II‑367. o.) 75. pontja; T‑27/98. sz., Nardone kontra Bizottság ügyben 1999. december 15‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1999., I‑A‑267. o. és II‑1293. o.) 30. pontja; T‑84/98. sz., C kontra Tanács ügyben 2000. június 16‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2000., I‑A‑113. o. és II‑497. o.) 43. pontja, valamint T‑191/01. sz., Hecq kontra Bizottság ügyben 2004. május 12‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑147. o. és II‑659. o.) 62. pontja;
a Közszolgálati Törvényszék F‑39/05. sz., Beau kontra Bizottság ügyben 2006. június 28‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2006., I‑A‑1‑51. o. és II‑A‑1‑175. o.) 35. pontja.
4. A tisztviselő helyzetére vonatkozó döntés alkalmával az adminisztráció a gondos ügyintézés elve alapján köteles minden olyan tényezőt figyelembe venni, amely meghatározó lehet a döntése szempontjából, így tehát nemcsak a szolgálati érdekre, hanem az érintett tisztviselő érdekére is tekintettel kell lennie. A gondos ügyintézés elve azonban – kivéve, ha olyan meghatározott jogot nevesít, mint a mindenki joga ahhoz, hogy ügyét részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék – önmagában nem biztosítja a magánszemélyeknek az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikkének értelmében vett meghallgatáshoz való jogot és az iratokba történő betekintéshez való jogot, illetve nem jelenti az igazgatási szervek e cikk értelmében vett azon kötelezettségét, hogy határozataikat indokolják.
(lásd a 92. pontot)
Hivatkozás:
az Elsőfokú Bíróság T‑196/99. sz., Area Cova és társai kontra Tanács és Bizottság ügyben 2001. december 6‑án hozott ítéletének (EBHT 2001., II‑3597. o.) 43. pontja, T‑11/03. sz., Afari kontra EKB ügyben 2004. március 16‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑65. o. és II‑267. o.) 42. pontja és T‑193/04. sz., Tillack kontra Bizottság ügyben 2006. október 4‑én hozott (EBHT 2006., II-3995. o.) 127. pontja.