A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács)
2017. március 7.(*)(i)
[A 2017. március 24-i végzéssel kijavított szöveg]
„Előzetes döntéshozatal – 810/2009/EK rendelet – A 25. cikk (1) bekezdésének a) pontja – Korlátozott területi érvényességű vízum – Vízum kiadása humanitárius okokból vagy nemzetközi kötelezettségek betartása végett – A »nemzetközi kötelezettségek« fogalma – Az Európai Unió Alapjogi Chartája – Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény – Genfi Egyezmény – Vízum kiadása az Alapjogi Charta 4. és/vagy 18. cikke megsértésének bebizonyosodott veszélye esetén – Kötelezettség hiánya”
A C‑638/16. PPU. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Conseil du Contentieux des Étrangers (külföldiekkel kapcsolatos jogi ügyekben eljáró bíróság, Belgium) a Bírósághoz 2016. december 12‑én érkezett, 2016. december 8‑i határozatával terjesztett elő az előtte
X és X,
valamint
az État belge
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (nagytanács),
tagjai: K. Lenaerts elnök, A. Tizzano elnökhelyettes, L. Bay Larsen, T. von Danwitz, J. L. da Cruz Vilaça és M. Berger (előadó) tanácselnökök, A. Borg Barthet, A. Arabadjiev, C. Toader, M. Safjan, E. Jarašiūnas, C. G. Fernlund, C. Vajda, S. Rodin és F. Biltgen bírák,
főtanácsnok: P. Mengozzi,
hivatalvezető: V. Giacobbo-Peyronnel tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2017. január 30‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– X és X képviseletében T. Wibault és P. Robert avocats,
– a belga kormány képviseletében C. Pochet és M. Jacobs, meghatalmazotti minőségben, segítőik: C. L’hoir, M. Van Regemorter és M. F. Van Dijck szakértők, továbbá E. Derriks és F. Motulsky avocats,
– a cseh kormány képviseletében M. Smolek, meghatalmazotti minőségben,
– a dán kormány képviseletében N. Lyshøj és C. Thorning, meghatalmazotti minőségben,
– a német kormány képviseletében T. Henze, meghatalmazotti minőségben,
– az észt kormány képviseletében N. Grünberg, meghatalmazotti minőségben,
– a francia kormány képviseletében E. Armoet, meghatalmazotti minőségben,
– a magyar kormány képviseletében Fehér M., meghatalmazotti minőségben,
– a máltai kormány képviseletében A. Buhagiar, meghatalmazotti minőségben,
– a holland kormány képviseletében M. de Ree, meghatalmazotti minőségben,
– az osztrák kormány képviseletében J. Schmoll, meghatalmazotti minőségben,
– a lengyel kormány képviseletében M. Kamejsza, M. Pawlicka és B. Majczyna, meghatalmazotti minőségben,
– a szlovén kormány képviseletében V. Klemenc és T. Mihelič Žitko, meghatalmazotti minőségben,
– [a 2017. március 24-i végzéssel kijavítva] a szlovák kormány képviseletében M. Kianička, meghatalmazotti minőségben,
– a finn kormány képviseletében J. Heliskoski, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében C. Cattabriga és G. Wils, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2017. február 7‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2013. június 26‑i 610/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL 2013. L 182., 1. o.) módosított, a Közösségi Vízumkódex létrehozásáról (vízumkódex) szóló, 2009. július 13‑i 810/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2009. L 243., 1. o.; a továbbiakban: vízumkódex) 25. cikke (1) bekezdése a) pontjának, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 4. és 18. cikkének értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet az X és X, valamint az État belge (belga állam) között, korlátozott területi érvényességű vízumok kiadásának megtagadása tárgyában folyó peres eljárásban terjesztették elő.
Jogi háttér
A nemzetközi jog
3 Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt európai egyezmény (kihirdette: az 1993. évi XXXI. tv.; a továbbiakban: EJEE) „Kötelezettség az emberi jogok tiszteletben tartására” című 1. cikke szerint:
„A Magas Szerződő Felek biztosítják a joghatóságuk alatt álló minden személy számára a jelen [e]gyezmény I. fejezetében meghatározott jogokat és szabadságokat.”
4 Az EJEE‑nek a „Kínzás tilalma” című 3. cikke, amely az egyezmény I. címében szerepel, a következőképpen rendelkezik:
„Senkit sem lehet kínzásnak, embertelen vagy megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni.”
5 A menekültek helyzetére vonatkozó, Genfben 1951. július 28‑án aláírt egyezmény (Recueil des traités des Nations unies [1954], 189. kötet, 150. o., 2545. sz.; kihirdette: 1989. évi 15. tvr; a továbbiakban: Genfi Egyezmény) – amely egyezményt kiegészített a menekültek helyzetére vonatkozó, 1967. január 31‑i New York‑i jegyzőkönyv, amely jegyzőkönyv 1967. október 4‑én lépett hatályba – „A kiutasítás vagy visszaküldés (»refoulement«) tilalma” című 33. cikke, az (1) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:
„Egyetlen Szerződő Állam sem utasítja ki vagy küldi vissza (»refouler«) a menekültet azon ország területének határára, ahol élete vagy szabadsága faji, vallási okokból, nemzeti hovatartozása miatt, vagy abból az okból van veszélyeztetve, hogy bizonyos társadalmi csoporthoz tartozik, vagy bizonyos politikai véleményt vall.”
Az uniós jog
A Charta
6 A Chartának „A kínzás és az embertelen vagy megalázó bánásmód és büntetés tilalma” című 4. cikke szerint:
„Senkit sem lehet kínzásnak, embertelen vagy megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni.”
7 A Chartának „A menedékjog” című 18. cikke értelmében:
„A [Genfi Egyezmény] […] rendelkezéseivel, valamint az Európai Unióról szóló szerződéssel és az Európai Unió működéséről szóló szerződéssel […] összhangban a menedékjogot biztosítani kell.”
8 A Charta „Alkalmazási kör” című 51. cikke, az (1) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:
„[A Charta] rendelkezéseinek címzettjei – a szubszidiaritás elvének megfelelő figyelembevétele mellett – az Unió intézményei, szervei és hivatalai, valamint a tagállamok annyiban, amennyiben az Unió jogát hajtják végre. [....]”
A vízumkódex
9 A vízumkódex (29) preambulumbekezdése értelmében:
„E rendelet tiszteletben tartja különösen az [EJEE]‑ben és a [Chartában] elismert alapvető jogokat és elveket.”
10 E kódex „Célkitűzés és hatály” című 1. cikke, az (1) bekezdésében kimondja:
„Ez a rendelet létrehozza a tagállamok területén való átutazásra vagy bármely 180 napos időszakban 90 napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízumok kiadására vonatkozó eljárásokat és feltételeket.”
11 Az említett kódex 2. cikke szerint:
„Ezen rendelet alkalmazásában a következő fogalommeghatározásokat kell alkalmazni:
[…]
2. »vízum« valamely tagállam által kiadott engedély a következőkre vonatkozóan:
a) a tagállamok területén való átutazás vagy a tagállamok területére történő első beutazás napjától számított bármely 180 napos időszakban 90 napot meg nem haladó, tervezett tartózkodás;
b) a tagállamok nemzetközi repülőtéri tranzitterületén történő áthaladás;
[…]”
12 A vízumkódex „Korlátozott területi érvényességű vízum kiadása” című 25. cikke előírja:
„(1) Korlátozott területi érvényességű vízumot a következő kivételes esetekben adnak ki:
a) amikor az érintett tagállam humanitárius okokból, nemzeti érdekből vagy nemzetközi kötelezettségei következtében szükségesnek ítéli, hogy:
i. eltérjen azon elvtől, hogy a [személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexének (Schengeni határ‑ellenőrzési kódex) létrehozásáról szóló, 2006. március 15‑i 562/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben (HL 2006. L 105., 1. o.)] meghatározott beutazási feltételeknek teljesülniük kell;
ii. vízumot adjon ki a 22. cikknek megfelelően egyeztetésre felkért tagállamnak az egységes vízum kiadásával szembeni kifogása ellenére; vagy
iii. sürgősség okán vízumot adjon ki […]
vagy
b) amikor a konzulátus által megindokolt okokból tartózkodásra jogosító új vízum kiadására kerül sor ugyanazon hat hónapos időszakban olyan kérelmezőnek, aki ugyanezen 180 napos időszak alatt már felhasznált egy 90 napos tartózkodásra jogosító egységes vízumot vagy korlátozott területi érvényességű vízumot.
(2) A korlátozott területi érvényességű vízum a vízumot kiadó tagállam területére érvényes. Kivételes esetben egynél több tagállam területére is érvényes lehet, amennyiben ehhez az érintett tagállamok hozzájárulnak.
[…]
(4) Amennyiben az (1) bekezdés a) pontjában leírt esetekben korlátozott területi érvényességű vízum kiadására került sor, a kiadó tagállam központi hatósága […] késedelem nélkül megküldi a megfelelő információt a többi tagállam központi hatóságainak.
(5) Amikor e vízum kiadásáról a döntés megszületett, az […] adatokat be kell vinni a [vízuminformációs rendszerbe].”
13 A vízumkódexnek „A vízum kiadásának elutasítása” című 32. cikke (1) bekezdésének b) pontja előírja:
„A 25. cikk (1) bekezdésének sérelme nélkül a vízumkérelmet el kell utasítani:
[…]
b) amennyiben […] megalapozott kétely merül fel, hogy a [kérelmező] a kérelmezett vízum lejárta előtt el szándékozik hagyni a tagállamok területét.”
Az (EU) 2016/399 rendelet
14 A személyek határátlépésére irányadó szabályok uniós kódexéről (Schengeni határ‑ellenőrzési kódex) szóló, 2016. március 9‑i (EU) 2016/399 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2016. L 77., 1. o.; a továbbiakban: Schengeni határ‑ellenőrzési kódex) „Alapvető jogok” című 4. cikkének szövege a következő:
„E rendelet alkalmazásakor a tagállamok a vonatkozó uniós jog, többek között a [Charta]; a vonatkozó nemzetközi jog, többek között a [Genfi Egyezmény]; a nemzetközi védelem biztosításával kapcsolatos kötelezettségek, különösen a visszaküldés tilalmának elve, valamint az alapvető jogok teljes körű tiszteletben tartásával járnak el. Az uniós jog általános elveivel összhangban az e rendelet alapján meghozott határozatokat eseti alapon kell meghozni.”
15 A Schengeni határ‑ellenőrzési kódex „Beutazási feltételek harmadik országok állampolgárai számára” című 6. cikke a következőket írja elő:
„(1) A tagállamok területén történő, bármely 180 napos időszakban 90 napot meg nem haladó tervezett tartózkodás esetén, […] a harmadik országok állampolgáraira a következő beutazási feltételek vonatkoznak:
a) […] érvényes […] úti okmánnyal rendelkezikhelyesen: rendelkeznek[…];
b) érvényes vízummal rendelkeznek, amennyiben az szükséges […];
c) igazolják a tervezett tartózkodás célját és körülményeit, és megfelelő anyagi fedezettel rendelkeznek […];
d) nem állnak beléptetési tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzés hatálya alatt […];
e) nem jelentenek veszélyt a tagállamok közrendjére, belső biztonságára, közegészségügyére vagy nemzetközi kapcsolataira […];
[…]
(5) Az (1) bekezdéstől eltérően:
[…]
c) valamely tagállam – humanitárius okból, nemzeti érdekből vagy nemzetközi kötelezettségek következtében – engedélyezheti az (1) bekezdésben említett egy vagy több feltételt nem teljesítő, harmadik országbeli állampolgárok belépését saját területére. […]”
A 2013/32/EU irányelv
16 A nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26‑i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 180., 60. o.; helyesbítés: HL 2013. L 198., 50. o.) 3. cikke értelmében:
„(1) Ezen irányelvet a tagállamok területén, ideértve a határon, a felségvizeken vagy a tranzitzónákban benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelemre és a nemzetközi védelem visszavonására kell alkalmazni.
(2) Ez az irányelv nem alkalmazható a tagállamok képviseleteihez benyújtott diplomáciai vagy területi menedékjog iránti kérelmekre.
[…]”
A 604/2013/EU rendelet
17 Az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26‑i 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 180., 31. o.) „Tárgy” című 1. cikke előírja:
„E rendelet megállapítja egy harmadik országbeli állampolgár, vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam […] meghatározására vonatkozó feltételeket és eljárási szabályokat.”
18 A 604/2013 rendelet 3. cikkének (1) bekezdése értelmében:
„A tagállamok megvizsgálják azon harmadik országbeli állampolgárnak, vagy azon hontalan személynek a nemzetközi védelem iránti kérelmét, aki egy tagállam területén nyújtja be azt, ideértve annak határát és a tranzitzónákat. […]”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
19 Az alapügy felperesei – egy házaspár, valamint három kiskorú gyermekük – szír állampolgárok és Aleppóban (Szíria) élnek. 2016. október 12‑én a vízumkódex 25. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján Belgium bejrúti (Libanon) nagykövetségén korlátozott területi érvényességű vízumok iránti kérelmeket nyújtottak be, majd másnap visszatértek Szíriába.
20 E kérelmek alátámasztásaként az alapügy felperesei előadták, hogy a vízumokat abból a célból kérték, hogy el tudják hagyni az ostrom alatt álló Aleppó városát, annak érdekében, hogy aztán Belgiumban menedékjog iránti kérelmet tudjanak benyújtani. Az alapügy felpereseinek egyike többek között azt nyilatkozta, hogy őt egy terrorista csoport túszul ejtette, bántalmazta és kínzásnak vetette alá, majd végül váltságdíj ellenében elengedte. Az alapügy felperesei a Szíria egészében általában, és különösen az Aleppóban uralkodó kétes közbiztonsági helyzetre, valamint arra a körülményre hivatkoztak, hogy mivel ortodox keresztény vallásúak, vallásos meggyőződésük miatt üldözés veszélyének lehetnek kitéve. Hozzátették, hogy a szomszédos országokban nem tudták magukat menekültként nyilvántartásba vetetni, tekintettel többek között a Libanon és Szíria közötti határzárra.
21 2016. október 18‑i határozataival, amelyeket az alapügy felpereseivel 2016. október 25‑én közöltek, az Office des étrangers (idegenrendészeti hivatal, Belgium) elutasította az említett kérelmeket. Az idegenrendészeti hivatal többek között kifejtette, hogy a felperesek 90 napot meghaladó időtartamot szeretnének Belgiumban tartózkodni, hogy az EJEE 3. cikke nem teszi az egyezményben részes államok kötelezettségévé a „válsághelyzetben lévő személyek” területeikre való beengedését, és hogy a belga diplomáciai kirendeltségek nem képezik részét azon hatóságoknak, amelyek előtt a külföldiek menedékjog iránti kérelmet nyújthatnak be. Az idegenrendészeti hivatal szerint az, ha lehetővé tennék az alapügy felperesei részére a beutazóvízum kiadását, annak érdekében, hogy be tudják nyújtani menedékjog iránti kérelmüket Belgiumban, azt jelentené, hogy engedélyeznék számukra kérelmük benyújtását egy diplomáciai kirendeltségen.
22 A kérdést előterjesztő bíróság, amely előtt az alapügy felperesei megtámadták e határozatokat, pontosítja, hogy ez utóbbiak az ún. „rendkívüli sürgősségi” nemzeti eljárás szerint kérték az említett határozatok végrehajtásának felfüggesztését. Márpedig, mivel az ilyen kérelem elfogadhatósága kétséges az alkalmazandó nemzeti rendelkezésekre figyelemmel, e bíróság úgy döntött, hogy a Cour constitutionnelle‑hez (alkotmánybíróság, Belgium) fordul, annak érdekében, hogy ez utóbbi határozzon ennek kérdésében. Addig, amíg az említett Cour constitutionnelle választ ad, a kérdést előterjesztő bíróság a rendkívüli sürgősségi eljárás szerint folytatja az alapügy vizsgálatát.
23 A kérdést előterjesztő bíróság előtt az alapügy felperesei lényegében arra hivatkoznak, hogy a Charta 18. cikke pozitív kötelezettséget teremt a tagállamok számára a menedékjog biztosítására, és hogy a nemzetközi védelem megadása az egyetlen eszköz arra, hogy elkerülhető legyen az EJEE 3. cikke és a Charta 4. cikke megsértésének kockázata. A jelen esetben, miután a belga hatóságok maguk is úgy vélték, hogy az alapügy felpereseinek helyzete kivételes humanitárius helyzetnek minősül, e felperesek arra hivatkoznak, hogy figyelemmel a Belga Királyságot terhelő nemzetközi kötelezettségekre, a vízumkódex 25. cikke (1) bekezdése a) pontjának alkalmazási feltételei fennállnak, és ebből arra következtetnek, hogy humanitárius okokból ki kellett volna részükre adni a kért vízumokat.
24 A belga állam úgy véli, hogy ő sem az EJEE 3. cikke alapján, sem a Genfi Egyezmény 33. cikke alapján nem köteles a területére harmadik országbeli állampolgárokat beengedni, mivel az őt e tekintetben terhelő egyetlen kötelezettség a visszaküldés tilalmából álló kötelezettség.
25 A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy amint az az EJEE 1. cikkéből következik, ahogyan azt az Emberi Jogok Európai Bírósága értelmezi, az alapügy felperesei csak akkor hivatkozhatnának az EJEE 3. cikkére, ha belga „joghatóság” alá tartoznának. Márpedig, a kérdést előterjesztő bíróság szerint felmerül a kérdés, hogy a vízumpolitika érvényesítése e joghatóság gyakorlásának tekinthető‑e. Egyébként, e bíróság szerint felmerül a kérdés, hogy a beutazási jog levezethető‑e, a megelőző intézkedések meghozatalára vonatkozó kötelezettség és a visszaküldés tilalmának elve folyományaként, az EJEE 3. cikkéből, illetve mutatis mutandis a Genfi Egyezmény 33. cikkéből.
26 Ezenfelül a kérdést előterjesztő bíróság kiemeli, hogy a Charta 4. cikkének alkalmazása – az EJEE 3. cikkében foglaltakkal ellentétben – nem a joghatóság gyakorlásából ered, hanem az uniós jog alkalmazásából. Márpedig sem a Szerződésekből, sem a Chartából nem következik, hogy az említett alkalmazás területileg korlátozott lenne.
27 Ami a vízumkódex 25. cikkét illeti, a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy e kódex többek között úgy rendelkezik, hogy vízum kiadására akkor kerül sor, amikor azt a tagállam nemzetközi kötelezettségei következtében szükségesnek „ítéli”. E bíróság ugyanakkor szeretne választ kapni az ebben az összefüggésben a tagállamokat megillető mérlegelési mozgástér terjedelmére, és úgy véli, hogy figyelemmel a nemzetközi kötelezettségek és a Chartából eredő kötelezettségek kötelező jellegére, e tekintetben minden mérlegelési mozgástér kizárható.
28 E körülmények között a Conseil du Contentieux des Étrangers (külföldiekkel kapcsolatos jogi ügyekben eljáró bíróság, Belgium) úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és az alábbi kérdéseket terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:
„1) A vízumkódex 25. cikke (1) bekezdésének a) pontjában hivatkozott »nemzetközi kötelezettségek« valamennyi, a Charta által garantált jogra vonatkoznak‑e, beleértve különösen a 4. és 18. cikkek által biztosított jogokat, és kiterjednek‑e azon kötelezettségekre is, amelyek a tagállamokat az EJEE‑re, valamint a Genfi Egyezmény 33. cikkére figyelemmel terhelik?
2) a) Az első kérdésre adott válaszra figyelemmel a vízumkódex 25. cikke (1) bekezdésének a) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az ügy körülményei tekintetében fennálló mérlegelési mozgásterét nem sértve az a tagállam, amelyhez korlátozott területi érvényességű vízum iránti kérelmet terjesztettek elő, köteles kiadni a kért vízumot, amennyiben bebizonyosodott, hogy fennáll a Charta 4. és/vagy 18. cikke, vagy más, a tagállamot kötő nemzetközi kötelezettség megsértésének veszélye?
b) A kérelmező és azon tagállam közötti kapcsolatok (például családi kapcsolatok, befogadó családok, kezesek és támogatók stb.), amelyhez a vízumkérelmet benyújtották, fennállása kihat‑e az e kérdésre adandó válaszra?”
A sürgősségi eljárásról
29 A kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikke alapján a jelen előzetes döntéshozatalra utalás sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban történő elbírálását kérte.
30 E kérelem alátámasztásaként a kérdést előterjesztő bíróság többek között a szíriai katonai konfliktus drámai helyzetére, az alapügy felperesei gyermekeinek alacsony életkorára, ez utóbbiak különösen sebezhető profiljára, ami az ortodox keresztény közösséghez való tartozásukból ered, és azon körülményre hivatkozik, hogy kivételes sürgősségi – felfüggesztésre irányuló – eljárásban fordultak hozzá.
31 A kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben pontosította, hogy a jelen előzetes döntéshozatalra utalásnak az a hatása, hogy felfüggeszti az előtte folyó eljárást.
32 E tekintetben először is hangsúlyozni kell, hogy a jelen előzetes döntéshozatalra utalás, amely a vízumkódex 25. cikke (1) bekezdése a) pontjának értelmezésére irányul, az EUM‑Szerződés harmadik részébe tartozó, a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségről szóló V. cím alá tartozó területeken vet fel kérdéseket. Az eljárási szabályzat 107. cikkének (1) bekezdése értelmében az utalás tehát sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban is elbírálható.
33 Másodszor, nem vitás, hogy legalábbis a jelen előzetes döntéshozatalra utalás sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban való elbírálása iránti kérelem vizsgálatának időpontjában az alapügy felperesei embertelen vagy megalázó bánásmód valós veszélyének voltak kitéve, ami olyan sürgősségi elemnek tekintendő, ami indokolja az eljárási szabályzat 107. és azt követő cikkeinek alkalmazását.
34 A fentiekre tekintettel a Bíróság ötödik tanácsa 2016. december 15‑én az előadó bíró javaslatára és a főtanácsnok meghallgatását követően úgy határozott, hogy helyt ad a kérdést előterjesztő bíróság azon kérelmének, hogy a jelen előzetes döntéshozatalra utalást sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálják el. Egyebekben úgy határozott, hogy az ügyet visszautalja a Bíróság elé annak érdekében, hogy azt a nagytanács elé utalja.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
A Bíróság hatásköréről
35 A Bíróságnak a kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett kérdések megválaszolására vonatkozó hatáskörét vitatja többek között a belga kormány, azzal az indokkal, hogy a vízumkódex 25. cikkének (1) bekezdése, amelynek értelmezését kérik, szerinte nem alkalmazható az alapügy tárgyát képező kérelmekre.
36 Ugyanakkor, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból egyértelműen kiderül, hogy az említett kérelmeket humanitárius okokból, a vízumkódex 25. cikke alapján terjesztették elő.
37 Ami azt a kérdést illeti, hogy e kódex alkalmazható‑e az olyan kérelmekre, mint az alapügy tárgyát képező kérelmek, amelyek arra irányulnak, hogy harmadik országbeli állampolgárok számára lehetővé tegyék valamely tagállam területén menedékjog iránti kérelmek benyújtását, e kérdés elválaszthatatlan a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemben foglalt kérdésekre adandó válaszoktól. E körülményekre tekintettel a Bíróság hatáskörrel rendelkezik e kérelem elbírálására (lásd ebben az értelemben: 2015. szeptember 10‑i Wojciechowski‑ítélet, C‑408/14, EU:C:2015:591, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
38 Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra szeretne választ kapni, hogy a vízumkódex 25. cikke (1) bekezdésének a) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az ott említett nemzetközi kötelezettségek magukban foglalják a Chartában, különösen annak 4. és 18. cikkében, valamint az EJEE‑ben és a Genfi Egyezmény 33. cikkében biztosított jogok egészének a tagállamok általi tiszteletben tartását. Második kérdésével e bíróság lényegében arra szeretne választ kapni, hogy figyelembe véve az első kérdésére adott választ, a vízumkódex 25. cikke (1) bekezdésének a) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az a tagállam, amelyhez korlátozott területi érvényességű vízum iránti kérelmet terjesztettek elő, köteles kiadni a kért vízumot, amennyiben bebizonyosodott, hogy fennáll a Charta 4. és/vagy 18. cikke, vagy más, a tagállamot kötő nemzetközi kötelezettség megsértésének veszélye. Adott esetben e bíróság tudni szeretné, hogy a kérelmező és azon tagállam közötti kapcsolatok, amelyhez a vízumkérelmet benyújtották, fennállásának kihatása lehet‑e e tekintetben.
39 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében az a körülmény, hogy a kérdést előterjesztő bíróság valamely kérdést csak bizonyos uniós jogi rendelkezésekre hivatkozva fogalmazott meg, nem akadálya annak, hogy a Bíróság megadja e bíróság számára az értelmezés minden olyan elemét, amely hasznos lehet az utóbbi előtt lévő ügy megítéléséhez, akár hivatkozott ezekre a kérdéseinek megfogalmazásában, akár nem. E tekintetben a Bíróságnak kell a nemzeti bíróság által szolgáltatott információk összessége és különösen az előzetes döntéshozatalra utaló határozat indokolása alapján meghatározni az uniós jog azon rendelkezéseit, amelyeknek az értelmezése a jogvita tárgyára figyelemmel szükséges (lásd többek között: 2015. február 12‑i Oil Trading Poland ítélet, C‑349/13, EU:C:2015:84, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
40 A jelen esetben hangsúlyozni kell, hogy a vízumkódexet az EK‑Szerződés 62. cikke 2. pontja a) pontja és b) pontjának ii. alpontja alapján fogadták el, amelynek értelmében az Európai Unió Tanácsa intézkedéseket fogad el, amelyek meghatározzák a legfeljebb három hónaposra tervezett tartózkodásokra vonatkozó vízumok szabályait, beleértve a tagállamok vízumkiadási eljárásait és ezek feltételeit.
41 A vízumkódex célja, 1. cikke értelmében, meghatározni a tagállamok területén való átutazásra vagy bármely 180 napos időszakban 90 napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízumok kiadására vonatkozó eljárásokat és feltételeket. E kódex 2. cikke 2. pontjának a) és b) alpontja a „vízum” fogalmát e kódex alkalmazásában akként határozza meg, mint „valamely tagállam által kiadott engedélyt” „a tagállamok területén való átutazás vagy a tagállamok területére történő első beutazás napjától számított bármely 180 napos időszakban 90 napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra”, illetve „a tagállamok nemzetközi repülőtéri tranzitterületén történő áthaladásra” vonatkozóan.
42 Márpedig, amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból és a Bíróság elé terjesztett iratokból kiderül, az alapügy felperesei Belgium libanoni nagykövetségén nyújtottak be humanitárius okokból vízumkérelmeket, a vízumkódex 25. cikke alapján, azzal a szándékkal, hogy Belgiumba való megérkezésüket követően e tagállamban kérjenek menedéket, majd ezt követően 90 napot meghaladó időtartamra érvényes tartózkodási engedélyt.
43 A vízumkódex 1. cikke szerint az ilyen kérelmek, még ha azokat formálisan e kódex 25. cikke alapján nyújtották is be, nem tartoznak az említett kódex, és különösen annak 25. cikke (1) bekezdése a) pontjának hatálya alá, amelynek értelmezését a kérdést előterjesztő bíróság az e rendelkezésben szereplő „nemzetközi kötelezettségek” fogalmával kapcsolatban kéri.
44 Ezenfelül, amint azt a belga kormány és az Európai Bizottság írásbeli észrevételeiben megjegyezte, mivel az uniós jogalkotó mindeddig nem fogadott el semmilyen jogi aktust az EUMSZ 79. cikk (2) bekezdésének a) pontja alapján a harmadik országbeli állampolgárok számára huzamos tartózkodásra jogosító vízumok vagy tartózkodási engedélyek tagállamok által humanitárius okokból történő kiadásának feltételeit illetően, az alapügy tárgyát képező kérelmek egyedül a nemzeti jog hatálya alá tartoznak.
45 Mivel az alapügy tárgyát képező helyzetre így nem az uniós jog rendelkezései vonatkoznak, a Charta, és különösen annak a kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett kérdésekben említett 4. és 18. cikkének rendelkezései nem alkalmazhatók rá (lásd ebben az értelemben többek között: 2013. február 26‑i Åkerberg Fransson ítélet, C‑617/10, EU:C:2013:105, 19. pont; 2014. március 27‑i Torralbo Marcos ítélet, C‑265/13, EU:C:2014:187, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
46 Az előbbi következtetést nem dönti meg az a tény, hogy a vízumkódex 32. cikke (1) bekezdésének b) pontja a vízum megtagadásának indokaként, és nem e kódex alkalmazhatatlanságának okaként tünteti fel azt a körülményt, hogy „megalapozott kétely merül fel, hogy a [kérelmező] a kérelmezett vízum lejárta előtt el szándékozik hagyni a tagállamok területét”.
47 Ugyanis az alapügy tárgyát képező helyzetet nem e kételyek megléte jellemzi, hanem egy olyan kérelem, amelynek célja eltér a rövid tartamú vízumok céljától.
48 Hozzá kell tenni, hogy az ezzel ellentétes következtetés azt eredményezné, hogy lehetővé tenné a harmadik országbeli állampolgárok számára a vízumkódex alapján vízumkérelmek benyújtását a választásuk szerinti tagállamban a nemzetközi védelemben való részesülés céljából, miközben a vízumkódexet a vízumoknak a tagállamok területén bármely 180 napos időtartamon belül 90 napot meg nem haladó tartózkodás céljából történő kiadása érdekében alkották meg, és ez sértené a 604/2013 rendelet által bevezetett rendszer általános logikáját.
49 Szintén hangsúlyozni kell, hogy az ezzel ellentétes következtetés azt jelentené, hogy a tagállamok kötelesek lennének a vízumkódex alapján lehetővé tenni a harmadik országbeli állampolgárok számára nemzetközi védelem iránti kérelem előterjesztését a tagállamok harmadik országok területén található képviseletein. Márpedig, miközben a vízumkódexnek nem célja, hogy harmonizálja a tagállamok nemzetközi védelemre vonatkozó szabályozásait, azt kell megállapítani, hogy az EUMSZ 78. cikk alapján elfogadott uniós jogi aktusok, amelyek a nemzetközi védelem iránti kérelmekre alkalmazandó eljárásokra irányadók, nem írnak elő ilyen kötelezettséget, sőt, kizárják a hatályuk alól a tagállami képviseleteken előterjesztett kérelmeket. Ily módon, a 2013/32 irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdéséből az következik, hogy ezen irányelvet a tagállamok területén – ideértve a határokat, a felségvizeket vagy a tranzitzónákat – előterjesztett nemzetközi védelem iránti kérelmekre kell alkalmazni, a tagállami képviseleteknél előterjesztett diplomáciai vagy területi menedékjog iránti kérelmekre azonban nem. Hasonlóképp, a 604/2013 rendelet 1. cikkéből és 3. cikkéből az következik, hogy e rendelet kizárólag arra kötelezi a tagállamokat, hogy vizsgáljanak meg minden, valamely tagállam területén előterjesztett nemzetközi védelem iránti kérelmet, ideértve a határon vagy a tranzitzónákban előterjesztett kérelmeket is, és hogy az említett rendelet által meghatározott eljárások csak az ilyen nemzetközi védelem iránti kérelmekre alkalmazandók.
50 E körülményekre tekintettel a belga hatóságok tévesen minősítették az alapügy tárgyát képező kérelmeket rövid tartamú vízum iránti kérelmeknek.
51 A fenti megfontolásokra figyelemmel, az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a vízumkódex 1. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a harmadik országbeli állampolgár által a céltagállam harmadik ország területén található képviseletén az e kódex 25. cikke alapján humanitárius okokból azzal a szándékkal benyújtott korlátozott területi érvényességű vízum iránti kérelem, hogy az e tagállamba való érkezést követően ott nemzetközi védelem iránti kérelmet terjesszen elő, majd ezt követően az említett tagállamban 180 napos időtartamon belül 90 napot meghaladóan tartózkodjon, nem az említett kódex alkalmazási körébe, hanem – az uniós jog jelen állapotában – egyedül a nemzeti jog hatálya alá tartozik.
A költségekről
52 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:
A 2013. június 26‑i 610/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel módosított, a Közösségi Vízumkódex létrehozásáról (vízumkódex) szóló, 2009. július 13‑i 810/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 1. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a harmadik országbeli állampolgár által a céltagállam harmadik ország területén található képviseletén az e kódex 25. cikke alapján humanitárius okokból azzal a szándékkal benyújtott korlátozott területi érvényességű vízum iránti kérelem, hogy az e tagállamba való érkezést követően ott nemzetközi védelem iránti kérelmet terjesszen elő, majd ezt követően az említett tagállamban 180 napos időtartamon belül 90 napot meghaladóan tartózkodjon, nem az említett kódex alkalmazási körébe, hanem – az európai uniós jog jelen állapotában – egyedül a nemzeti jog hatálya alá tartozik.
Aláírások
i A jelen szöveg 48. pontjában az első elektronikus közzétételt követően nyelvi módosítás történt.