A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (második tanács)
2014. október 24.(*)
„Választottbírósági kikötés – A közegészségügyre vonatkozó közösségi cselekvési program – Projekt finanszírozására kötött szerződés – Megsemmisítés iránti kereset – Terhelési értesítés – A jogvita szerződéses jellege – Keresettel nem megtámadható jogi aktus – Elfogadhatatlanság – A kereset átminősítése – Elszámolható költségek”
A T‑29/11. sz. ügyben,
a Technische Universität Dresden (székhelye: Drezda [Németország], képviseli: G. Brüggen ügyvéd)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik kezdetben: W. Bogensberger és D. Calciu, később: W. Bogensberger és F. Moro, meghatalmazotti minőségben, segítőik: R. Van der Hout és A. Köhler ügyvédek)
alperes ellen
azon, 3241011712. sz. terhelési értesítés megsemmisítése iránti kérelem tárgyában, amelyet a Bizottság 2010. november 4‑én állított ki a felperesnek a közegészségügyre vonatkozó közösségi cselekvési program (2003–2008) címén folytatott projekt pénzügyi támogatása keretében folyósított 55 377,62 euró összeg visszatérítése céljából,
A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács),
tagjai: M. E. Martins Ribeiro elnök, S. Gervasoni (előadó) és L. Madise bírák,
hivatalvezető: J. Weychert tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2014. június 24‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 A felperes, a Technische Universität Dresden, közjogi felsőoktatási intézmény.
2 A felperes 2004. április 21‑én az Európai Közösség nevében eljáró Európai Közösségek Bizottságával szerződést kötött – amely a 2003114 (SI2.377438) számot viseli – (a továbbiakban: finanszírozási szerződés) a közegészségügyre vonatkozó közösségi cselekvési program (2003–2008) címén folytatott „Collection of European Data on Lifestyle Health Determinants – Coordinating Party (LiS)” projekt (a továbbiakban: projekt) finanszírozására. A projekt időtartama 24 hónap volt, 2004. április 15-től 2006. április 15-ig.
3 A finanszírozási szerződés a projekt becsült elszámolható összköltsége 60%‑ának megfelelő támogatás nyújtását biztosította a felperes számára maximum 327 150 euró értékben.
4 A finanszírozási szerződés I.8 szakaszának első bekezdése értelmében a támogatás nyújtására a szerződéses kikötések, az alkalmazandó közösségi szabályok, és – másodlagosan – a támogatások nyújtására vonatkozó belga jog volt az irányadó. Egyebekben, e szerződés I.8 szakaszának második bekezdése értelmében, a kedvezményezettek a Bizottságnak az említett szerződés kikötéseinek alkalmazására és végrehajtásának módjaira vonatkozó határozataival szemben a Törvényszékhez és fellebbezés esetén a Bírósághoz fordulhattak.
5 2004. május 14‑e és 2006. december 13‑a között a Bizottság három átutalás útján összesen 326 555,84 euró összeget folyósított a felperes számára. Ez az összeg a projekt bejelentett teljes költsége, 544 259,73 euró, 60%‑ának felelt meg.
6 2007. július 16. és 17. között a felperesnél pénzügyi ellenőrzést végeztek.
7 2008. január 11‑i levelével a Bizottság megküldte a felperesnek a pénzügyi ellenőrzésről szóló jelentést. E jelentés összesen 90 829,47 euró összegű nem elszámolható költségről tett említést. Ez az összeg a személyzeti költségek (46 125,66 euró), az igénybe vett szolgáltatások költségei (12 918,45 euró), az adminisztrációs költségek (3 030,83 euró) és a váratlan kiadásokra fenntartott tartalékhoz kapcsolódó költségek (24 341,17 euró) összegének felelt meg, amelyekhez hozzáadódtak az ugyancsak nem elszámolhatónak tekintett közvetett költségek (4 413,36 euró). Nem volt feltüntetve semmilyen utazási költség, noha az említett jelentésben szereplő magyarázatból kitűnik, hogy az, egy 2005 szeptemberében Cipruson szervezett találkozóhoz kapcsolódó, 638,04 euró összegű utazási költségek nem voltak elszámolhatóak.
8 A pénzügyi ellenőrzésről szóló jelentés ajánlását követve a Bizottság 2008. január 11‑i levelében felhívta a felperest 54 497,68 euró összeg visszatérítésére, amely összeg a felperes által bejelentett teljes költség alapján folyósított pénzügyi támogatás és a pénzügyi ellenőrzést követően 272 058,16 euróban rögzített maximális pénzügyi hozzájárulás különbözetének felel meg. A Bizottság felhívta a felperest az e megállapításokra vonatkozó észrevételeinek benyújtására.
9 2008. február 20‑i levelében a felperes beleegyezett, hogy visszatérít 24 763,13 euró összeget, vitatta a pénzügyi ellenőrzésről szóló jelentés egyes megállapításait, és a Bizottsághoz olyan dokumentumokat nyújtott be, amelyek az említett jelentésben nem elszámolhatónak tekintett bizonyos költségek elszámolható jellegének bizonyítására irányulnak.
10 A 2009. február 18‑i előzetes tájékoztató levélben (a továbbiakban: előzetes tájékoztató levél) a Bizottság, a felperes által előterjesztett észrevételek és dokumentumok vizsgálatát követően, a nem elszámolható összeget 92 296,04 euróra módosította. E levél mellékletében a Bizottság pontosította, hogy ez az összeg többek között a személyzeti költségeket (44 156,76 euró), a tartózkodási és utazási költségeket (3 083,65 euró ) és az igénybe vett szolgáltatások költségeit (13 270,27 euró) foglalja magában, és ez összesen 55 377,62 euró visszatéríttetendő összegnek felel meg.
11 2009. március 13‑i és 31‑i levelével a felperes vitatta e megállapításokat és kiegészítő dokumentumokat nyújtott be. Beleegyezett, hogy visszatérít 27 309,29 euró összeget.
12 A 2010. november 4‑i, 3241011712. sz. terhelési értesítéssel (a továbbiakban: terhelési értesítés), amelyet a 2010. november 11‑i levéllel kézbesítettek a felperesnek, a Bizottság 55 377,62 euró összeg 2010. december 20‑ig történő visszatérítését követelte a felperestől. A felperes ezen értesítést 2010. november 15‑én vette kézhez.
Eljárás és a felek kérelmei
13 A Törvényszék Hivatalához 2011. január 14‑én benyújtott keresetlevelével a felperes megindította a jelen keresetet.
14 Az Törvényszék Hivatalához 2011. március 31‑én benyújtott külön beadványában a Bizottság a Törvényszék eljárási szabályzata 114. cikkének 1. §‑a alapján elfogadhatatlansági kifogást emelt. A felperes az előírt határidőn belül előterjesztette e kifogásra vonatkozó észrevételeit.
15 A Törvényszék részleges megújítását követően az ügyet új előadó bírónak osztották ki. E bírót ezt követően a második tanácshoz osztották be, amelynek következésképpen kiosztották a jelen ügyet.
16 A Törvényszék 2013. november 20‑i végzésével úgy határozott, hogy az elfogadhatatlansági kifogásról az eljárást befejező határozatban dönt, és a költségekről akkor nem határozott.
17 Eljárási szabályzata 47. cikkének 1. §‑ával összhangban a Törvényszék úgy határozott, hogy a második beadványváltás szükségtelen, mert az ügy iratanyaga megfelelően teljes ahhoz, hogy lehetővé tegye a felek számára jogalapjaik és érveik részletes kifejtését a szóbeli szakasz során.
18 Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (második tanács) a jelen ügyben a szóbeli szakasz megnyitásáról döntött, és az eljárási szabályzata 64. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében a feleket bizonyos dokumentumok benyújtására hívta fel. A felek e felhívásnak az előírt határidőn belül eleget tettek.
19 A Törvényszék a 2014. június 24‑én tartott tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és a Törvényszék kérdéseire adott válaszaikat.
20 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a terhelési értesítést;
– utasítsa el a Bizottság által emelt elfogadhatatlansági kifogást, és másodlagosan minősítse át a jelen keresetet az EUMSZ 272. cikk értelmében vett szerződéses jellegű keresetté;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
21 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet mint elfogadhatatlant;
– másodlagosan utasítsa el a keresetet mint megalapozatlant;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
22 A tárgyaláson a felperes a Törvényszék kérdésére adott válaszában pontosította, hogy a keresetnek az EUMSZ 272. cikken alapuló keresetté történő átminősítése esetén kérelmeit akként kell értelmezni, mint amelyek lényegében arra irányulnak, hogy a Törvényszék állapítsa meg, hogy összesen 48 971,84 euró összeg, amelyet a Bizottság tévesen nem elszámolhatónak tekintett, elszámolható, miáltal a Bizottság e költségekre vonatkozó követelése nem megalapozott.
Az ügy érdeméről
A Törvényszék hatásköréről és a kereset elfogadhatóságáról
23 A Bizottság a megsemmisítés iránti kereset elfogadhatatlanságára hivatkozik lényegében azzal az indokkal, hogy a terhelési értesítés nem tekinthető az EUMSZ 263. cikk értelmében vett megtámadható aktusnak. A Bizottság azt állítja, hogy a terhelési értesítés egyrészt tisztán szerződéses jogviszony keretében hozott, annak elválaszthatatlan részét képező aktus, másrészt egy esetleges behajtási eljárás és az EUMSZ 299. cikk alapján történő határozathozatal előkészítő aktusának tekinthető.
24 Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a felperesre tartozik keresete jogi alapjának megválasztása, és nem az európai uniós bíróság feladata, hogy saját maga válassza meg a legmegfelelőbb jogi alapot (2005. március 15‑i Spanyolország kontra Eurojust ítélet, C‑160/03, EU:C:2005:168, 35. pont; 2011. október 12‑i Lito Maieftiko Gynaikologiko kai Cheirourgiko Kentro kontra Bizottság hozott végzés, T‑353/10, EU:T:2011:589, 18. pont).
25 A jelen ügyben a felperes megsemmisítés iránti kereseti kérelmeit kifejezetten az EUMSZ 263. cikk alapján terjesztette elő. Ugyanis egyrészt kifejezetten kéri a terhelési értesítés megsemmisítését. Másrészt az EUMSZ 263. cikket több alkalommal említi mind a keresetlevél, mind a felperesnek a Bizottság által emelt elfogadhatatlansági kifogásra vonatkozó észrevételei.
26 A felperes mindazonáltal hozzátette az elfogadhatatlansági kifogásra vonatkozó észrevételeiben és a tárgyaláson, hogy abban az esetben, ha a Törvényszék azt állapítaná meg, hogy a megsemmisítés iránti kereset elfogadhatatlan, e kereset átminősíthető az EUMSZ 272. cikken alapuló keresetté, amelyet a Törvényszék a finanszírozási szerződés I.8 szakaszában foglalt választottbírósági kikötés alapján hatáskörrel rendelkezik elbírálni.
27 A Bizottság azt hozza fel az ilyen átminősítéssel szemben, hogy a Törvényszék nem rendelkezik hatáskörrel a felperes által az EUMSZ 272. cikk alapján indított kereset elbírálására, mivel a finanszírozási szerződés I.8 szakasza nem minősíthető választottbírósági kikötésnek.
28 Ilyen körülmények között a jelen kereset elfogadhatóságát először az EUMSZ 263. cikk rendelkezéseinek fényében kell vizsgálni, majd másodszor esetlegesen azt kell megvizsgálni, hogy amennyiben a megsemmisítés iránti kereset elfogadhatatlannak bizonyulna, a kereset mindazonáltal átminősíthető‑e az EUMSZ 272. cikk rendelkezésein alapuló keresetté.
A kereset elfogadhatóságról az EUMSZ 263. cikk rendelkezései fényében
29 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az intézmények által tisztán szerződéses jogviszony keretében hozott, annak elválaszthatatlan részét képező aktusok jellegükből adódóan nem tartoznak azon aktusok közé, amelyeknek az EUMSZ 263. cikk alapján a megsemmisítését lehet kérni (lásd: 2010. június 17‑i CEVA kontra Bizottság ítélet, T‑428/07 és T‑455/07, EBHT, EU:T:2010:240, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
30 Márpedig az ügy irataiból kitűnik, hogy a terhelési értesítést a Bizottság és a felperes között létrejött finanszírozási szerződéses jogviszony keretében állították ki, amennyiben tárgya olyan követelés behajtása, amely e szerződés kikötésein alapul.
31 Először is vitathatatlan ugyanis, hogy a Bizottság 326 555,84 euró összeget folyósított a felperesnek a finanszírozási szerződés alapján. Másodszor az sem vitatott továbbá, hogy a Bizottság, amint azt e szerződés II.19 szakasza lehetővé teszi számára, a projektre vonatkozóan a felperesnél pénzügyi ellenőrzést végzett, amelynek végeztével megállapította, hogy a bejelentett költségek egy része nem elszámolható jellegű. Harmadszor az említett szerződés II.18.1 szakaszából kitűnik, hogy a Bizottságnak jogában áll felhívni a felperest az általa jogosulatlanul kapott valamennyi összeg vagy az olyan összeg visszatérítésére, amelynek visszatéríttetése ugyanezen szerződés értelmében igazolt, amint azt a Bizottság tette is azzal, hogy a terhelési értesítés megküldésével felhívta a felperest 55 377,62 eurónak a Bizottság számára való visszatérítésére. A terhelési értesítés kifejezetten említést tesz mind a finanszírozási szerződésről, mind az előzetes tájékoztató levélről, és pontosítja, hogy a visszatérítésre való felhívás a fent hivatkozott pénzügyi ellenőrzés következménye.
32 A terhelési értesítésnek a szerződéses jogviszonytól való elválaszthatatlan jellegét a felperes érvei nem kérdőjelezték meg.
33 A felperes úgy véli, hogy a Bizottsággal fennálló jogviszonya nem minősíthető tisztán szerződéses jellegű jogviszonynak, tekintettel arra, hogy a Bizottság hatóságként járt el vele szemben különösen azzal, hogy követelés kamatokkal növelt összegét megállapító, végrehajtási záradékkal ellátott terhelési értesítést bocsátott ki vele szemben, és hogy a finanszírozási szerződésben maga a felperes „kedvezményezett” megjelöléssel szerepel. A felperes a tárgyaláson hozzátette, hogy a terhelési értesítés kiállításával a Bizottság kilépett a szerződéses jogviszony keretei közül, és többletjogokkal élt.
34 Ezek az érvek nem állják meg a helyüket.
35 Először is, a felperes és a Bizottság közötti jogviszonyra a finanszírozási szerződés irányadó, és a Bizottság a terhelési értesítésben kifejezetten fenntartotta magának annak lehetőségét, hogy a későbbiekben az EUMSZ 299. cikk értelmében vett végrehajtható okiratot képező határozatot hozzon. Továbbá, amint azt a fenti 30. és 31. pont megállapítja, a Bizottság a terhelési értesítés kibocsátásával a szerződéses kikötésekből eredő azon jogainak érvényesítésére szorítkozott, hogy a felperes által jogosulatlanul kapott összegek visszatérítését követelje. Ugyanakkor egyetlen ügyirat sem enged arra következtetni, hogy ezen aktus elfogadásával a Bizottság a felperessel szemben hatóságként járt volna el.
36 Továbbá a felperesnek a támogatás „kedvezményezettjeként” való megjelölése ugyancsak nem teszi lehetővé annak bizonyítását, hogy a közte és a Bizottság között fennálló jogviszony nem szerződéses jellegű, és hogy a terhelési értesítést a Bizottság, a szerződéses jogviszonyon kívül, hatóságként eljárva állította ki. Ugyanis, amint az a finanszírozási szerződés első oldalából kitűnik, ez a megjelölés egyszerűen a szerződés szóhasználatának felel meg. Itt az áll, hogy az említett szerződés a Közösség nevében eljáró Bizottság és a felperes, „a továbbiakban: fő kedvezményezett”, valamint – a felperessel együtt „kedvezményezettekként” megjelölt – társkedvezményezettek között jön létre, de pontosítást nyert, hogy a jelen szerződés kizárólag a felperes és a Bizottság között jött létre.
37 Végül, amennyiben a felperes azt szándékozik állítani, hogy a Bizottság a terhelési értesítést közhatalmi jogköreinek gyakorlásával állította ki, és ekként a felperes azon ítélkezési gyakorlatra kíván hivatkozni, amely szerint a valamely intézmény által szerződéses jogviszonyban elfogadott aktust elválaszthatónak kell tekinteni ez utóbbi viszonytól, amennyiben azt az intézmény közhatalmi jogkörök gyakorlásával fogadta el (lásd: Lito Maieftiko Gynaikologiko kai Cheirourgiko Kentro kontra Bizottság végzés, fenti 24. pont, EU:T:2011:589, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), ezen érveknek nem adható hely. Ugyanis egyetlen ügyirat sem enged arra következtetni, hogy a Bizottság közhatalmi jogköreinek gyakorlásával járt el. Közelebbről, amint az megállapítást nyert a fenti 30. és 31. pontban, a terhelési értesítés egyetlen célja a Bizottság finanszírozási szerződés kikötéseiből eredő jogainak érvényesítése, következésképpen nem állítható, hogy az értesítést közhatalmi jogköreinek gyakorlásával bocsátotta volna ki.
38 A fentiek fényében meg kell állapítani, anélkül, hogy szükséges lenne annak vizsgálata, hogy – amint azt a Bizottság állítja – a terhelési értesítés tisztán előkészítő aktusnak minősül‑e, hogy az említett értesítés nem szerepel azon aktusok sorában, amelyek megsemmisítése iránt az uniós bíróságokhoz lehet fordulni az EUMSZ 263. cikk alapján.
39 Következésképpen a jelen kereset, az EUMSZ 263. cikk rendelkezéseire tekintettel, elfogadhatatlan.
A jelen keresetnek az EUMSZ 272. cikk alapján indított keresetté történő átminősítése iránti kérelemről
40 A felperes úgy véli mindazonáltal, hogy e jelen kereset átminősíthető az EUMSZ 272. cikken alapuló keresetté, amelynek elbírálására a Törvényszék a finanszírozási szerződés I.8 szakaszában foglalt választottbírósági kikötés értelmében hatáskörrel rendelkezik.
41 A Bizottság azt feleli, hogy a Törvényszék nem minősítheti át a jelen keresetet az EUMSZ 272. cikk alapján indított keresetté, mivel a finanszírozási szerződés semmilyen választottbírósági kikötést nem tartalmaz. A Bizottság lényegében úgy véli, hogy a finanszírozási szerződés I.8 szakaszának második bekezdése csupán utal a Törvényszék megsemmisítés iránti kereset elbírálására vonatkozó hatáskörére. A Bizottság szerint ugyanis az említett szakasz kizárólag a „kedvezményezettek”, nem pedig a szerződő felek kereseteire vonatkozik. Ezt az elemzést támasztja alá a finanszírozási szerződés II.18.5 szakasza.
42 Először is, a jelen kereset EUMSZ 272. cikk alapján indított keresetté történő átminősítésének lehetőségével kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében amennyiben a Törvényszékhez megsemmisítés iránti keresettel vagy kártérítési keresettel fordulnak, noha a jogvita valójában szerződéses jellegű, a Törvényszék átminősíti az említett keresetet, ha ezen átminősítés feltételei fennállnak (2001. szeptember 19‑i Lecureur kontra Bizottság ítélet, T‑26/00, EBHT, EU:T:2001:222, 38. pont; 2004. május 10‑i Musée Grévin kontra Bizottság végzés, T‑314/03 és T‑378/03, EBHT, EU:T:2004:139, 88. pont, és CEVA kontra Bizottság ítélet, fenti 29. pont, EU:T:2010:240, 57. pont).
43 Ezzel szemben szerződéses jellegű jogvita esetén a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy nem minősíthet át egy megsemmisítés iránti keresetet, ha a felperes azon kifejezett szándékával, hogy kérelmét ne az EUMSZ 272. cikkre alapozza, ellentétes ez az átminősítés, vagy pedig ha a keresetet egyetlen olyan jogalapra sem alapították, amely a szóban forgó szerződéses jogviszonyra vonatkozó szabályok – akár a szerződéses kikötések, akár a szerződésben meghatározott nemzeti jog rendelkezései – megsértésén alapul (lásd: CEVA kontra Bizottság ítélet, fenti 29. pont, EU:T:2010:240, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
44 Következésképpen a kereset átminősítése akkor lehetséges, ha a felperes kifejezett szándékával az nem ellentétes, és ha az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑a c) pontjának rendelkezéseivel összhangban, legalább egy olyan jogalapot felhoztak a keresetlevélben, amely a szóban forgó szerződéses jogviszonyra vonatkozó szabályok megsértésén alapul. E két feltételnek egyidejűleg kell teljesülnie.
45 A jelen ügyben egyrészt a felperes a Bizottság által emelt elfogadhatatlansági kifogásra vonatkozó észrevételeiben kifejezetten kéri a jelen keresetnek az EUMSZ 272. cikk alapján indított keresetté történő átminősítését.
46 Másrészt a felperes keresete alátámasztásául két jogalapot ad elő, amelyek közül az elsőt „az uniós jognak a tények téves vagy elmaradt értékelése folytán megvalósult megsértésére”, a másodikat pedig az indokolási kötelezettség megsértésére alapítja.
47 Noha a második jogalap kizárólag közigazgatási jogviszony keretébe tartozó megfontolásokon alapuló, a megsemmisítés iránti keresetekre jellemző jogalap (lásd ebben az értelemben: Lito Maieftiko Gynaikologiko kai Cheirourgiko Kentro kontra Bizottság végzés, fenti 24. pont, EU:T:2011:589, 36. és 37. pont), megjegyzendő, hogy első jogalapjával a felperes lényegében a személyzeti költségek, a tartózkodási költségek és az utazási költségek, valamint az igénybe vett szolgáltatásokhoz kapcsolódó költségek uniós finanszírozás által nem elszámolható jellegét vitatja, amely költségek állítása szerint a projekt végrehajtása érdekében merültek fel. Márpedig a költségek elszámolható jellegét a finanszírozási szerződés a II.14 szakasza határozza meg, amely kikötésre a felperes keresetlevelének tényállást bemutató részében emlékeztetett. Ennélfogva, még ha a felperes az első jogalap ismertetése során nem is utal kifejezetten az említett II.14 szakaszra, az e jogalap alátámasztásául előadott érvelés nem értelmezhető másként, mint hogy lényegében megkérdőjelezi a Bizottság e kikötésre vonatkozó értékelését. A Törvényszék kérdésére adott válaszában a tárgyaláson a Bizottság végeredményben nem vitatta, hogy e jogalappal a felperes azt rója fel neki, hogy nem teljesítette szerződéses kötelezettségeit.
48 Ilyen körülmények között, a fenti 42. és 43. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően, a jelen keresetet át kell minősíteni az EUMSZ 272. cikken alapuló keresetté.
49 Másodszor, emlékeztetni kell mindazonáltal arra, hogy a Törvényszék első fokon a természetes és jogi személyek szerződéses kapcsolataiból eredő jogvitáinak eldöntésére kizárólag választottbírósági kikötés alapján rendelkezik hatáskörrel. Ilyen kikötés hiányában hatáskörét kiterjesztené a kizárólag általa elbírálható jogviták körén túlra (1997. október 3‑i Mutual Aid Administration Services kontra Bizottság végzés, T‑186/96, EBHT, EU:T:1997:149, 47. pont, és 2010. február 8‑i Alisei kontra Bizottság végzés, EU:T:2010:32, 58. pont).
50 Az uniós bíróságok választottbírósági kikötésen alapuló hatásköre valamely szerződéssel kapcsolatos jogvitában kizárólag az EUMSZ 272. cikk és a választottbírósági kikötés szövege alapján értékelhető (1992. április 8‑i Bizottság kontra Feilhauer ítélet, C‑209/90, EBHT, EU:C:1992:172, 13. pont). E hatáskör eltér az általános szabályoktól, így azt megszorítóan kell értelmezni (1986. december 18‑i Bizottság kontra Zoubek ítélet, 426/85, EBHT, EU:C:1986:501, 11. pont). Így a Törvényszék csak akkor dönthet szerződésen alapuló jogvitában, ha a felek kifejezték arra irányuló szándékukat, hogy az a Törvényszék hatáskörébe tartozzon (lásd: 2013. szeptember 16‑i ítélet, GL2006 Europe kontra Bizottság, T‑435/09, EBHT [Kivonatok], EU:T:2013:439, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd továbbá ebben az értelemben: Mutual Aid Administration Services kontra Bizottság végzés, fenti 49. pont, EU:T:1997:149, 46. pont).
51 Következésképpen a Törvényszék a jelen, a fenti 48. pontban átminősített keresetet csak akkor bírálhatja el, ha a finanszírozási szerződés e tekintetben rá hatáskört ruházó választottbírósági kikötést tartalmaz. Ennélfogva azt kell megvizsgálni, hogy az említett szerződés tartalmaz‑e ilyen kikötést.
52 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében, mivel a Szerződés nem ír elő a választottbírósági kikötésben alkalmazandó meghatározott formulát, minden olyan megfogalmazás, amely arra utal, hogy a feleknek az a szándéka, hogy esetleges vitáikat kivonják a nemzeti bíróságok hatásköre alól, és azokat az uniós bíróságok hatáskörébe utalják, elegendőnek tekintendő ahhoz, hogy az EUMSZ 272. cikk alapján megalapozza ez utóbbiak hatáskörét (2005. március 17‑i Bizottság kontra AMI Semiconductor Belgium és társai ítélet, C‑294/02, EBHT, EU:C:2005:172, 50. pont).
53 A jelen ügyben a finanszírozási szerződés magában foglalja az I.8 szakaszt, amely a „Law applicable and competent court” (Az alkalmazandó jog és a hatáskörrel rendelkező bíróság) címet viseli. E kikötés második bekezdése értelmében „a kedvezményezettek a Bizottság [e] szerződés kikötéseinek alkalmazására és végrehajtásának módjaira vonatkozó határozataival szemben a [Törvényszékhez] és, fellebbezés esetén, a [Bírósághoz] fordulhatnak”.
54 Ebből az következik, hogy a finanszírozási szerződés I.8 szakaszának második bekezdése a Törvényszéket jelöli ki első fokon hatáskörrel rendelkező bíróságnak bármely, finanszírozási szerződés értelmében vett kedvezményezett (a továbbiakban: kedvezményezett; lásd a fenti 36. pontot) által a Bizottságnak a szerződés alkalmazására és végrehajtásának módjaira vonatkozó határozataival szemben indított kereset elbírálására.
55 Vitathatatlan, hogy tekintettel szövegére, a „kedvezményezettek” és a „a Bizottság határozatai” kifejezések alkalmazására, valamint a finanszírozási szerződés I.8 szakaszának második bekezdésében foglalt kikötés nem kölcsönös jellegére, amely kikötés nem ruházza fel a Törvényszéket semmilyen hatáskörrel az említett szerződéses jogviszony keretében a Bizottság által indítható keresetek elbírálására, e kikötés megfogalmazása eltér a szokásos választottbírósági kikötések megfogalmazásától, és megtévesztő lehet – amint azt egyébként a Bizottság is elismerte a tárgyaláson –, amennyiben utal az EUMSZ 263. cikk által bevezetett, a megsemmisítés iránti kereset címén végzett jogszerűségi vizsgálatra.
56 Mindazonáltal, bármennyire sajnálatos is a finanszírozási szerződés I.8 szakaszának második bekezdésében foglalt kikötés atipikus megfogalmazása által keltett kétértelműség, meg kell állapítani, hogy – a Bizottság állításával ellentétben – e jellemzők nem akadályozhatják e kikötés választottbírósági kikötésnek való minősítését.
57 E tekintetben meg kell állapítani mindenekelőtt, hogy a finanszírozási szerződés I.8 szakaszának címe, „Law applicable and competent court”, eleve jelzi, hogy a második bekezdésében foglalt kikötés tárgya az említett szerződéssel kapcsolatos jogviták elbírálására hatáskörrel rendelkező bíróság kijelölése.
58 A finanszírozási szerződés I.8 szakaszának második bekezdése annak előírásával tehát, hogy a kedvezményezettek első fokon keresetet indíthatnak a Törvényszék előtt a Bizottságnak a finanszírozási szerződés kikötéseinek alkalmazására és végrehajtásának módjaira vonatkozó határozataival szemben, a Törvényszéket az EUMSZ 272. cikknek megfelelően hatáskörrel ruházza fel a kedvezményezettek által az említett szerződéssel kapcsolatban indított keresetek elbírálására.
59 Meg kell állapítani továbbá, hogy a finanszírozási szerződés I.8 szakaszának második bekezdésével összhangban, a kedvezményezettek által a Törvényszék előtt indítható keresetek a Bizottságnak a szerződés alkalmazására és végrehajtásának módjaira vonatkozó határozataira vonatkoznak, amint az e kikötésnek magának a szövegéből következik.
60 E kikötés hatálya alá tehát olyan határozatok tartoznak, amelyeket a Bizottság a szerződéses kikötések alapján hozott, és amelyek elválaszthatatlanok a szerződéses jogviszonytól – mint amilyen a jelen eljárás tárgyát képező terhelési értesítés.
61 Ebből egyrészt az következik, hogy – a Bizottság állításával ellentétben – a finanszírozási szerződés I.8 szakaszának második bekezdésében foglalt kikötés nem tekinthető a Törvényszék EUMSZ 263. cikk alapján indított megsemmisítés iránti keresetek elbírálására vonatkozó hatásköre egyszerű felidézésének.
62 Ugyanis, túl azon, hogy e kikötés egyáltalán nem említi az EUMSZ 263. cikket, a fenti 29. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az intézmények által tisztán szerződéses jogviszony keretében hozott, annak elválaszthatatlan részét képező aktusok jellegükből adódóan nem tartoznak azon aktusok közé, amelyeknek az EUMSZ 263. cikk alapján a megsemmisítését lehet kérni.
63 Márpedig, mivel a finanszírozási szerződés I.8 szakaszának második bekezdésében foglalt kikötés – amint az a fenti 59. és 60. pontból kitűnik – pontosan a fenti 62. pontban említettekhez hasonló határozatokkal vagy aktusokkal szemben indítható keresetekre vonatkozik, a Bizottság által javasolt azon értelmezés, amely szerint a finanszírozási szerződés I.8 szakaszának második bekezdése az EUMSZ 263. cikk alapján indított megsemmisítés iránti keresetre való egyszerű utalásnak tekinthető, a megsemmisítés iránti kereset elfogadhatósága EUMSZ 263. cikkben megállapított és az ítélkezési gyakorlat által értelmezett feltételeinek szerződés útján történő kiterjesztésével járna, noha e feltételek imperatív jellegűek (lásd: 2010. április 15‑i Makhteshim‑Agan Holding és társai kontra Bizottság végzés, C‑517/08 P, EU:C:2010:190, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, és 2010. december 15‑i Albertini és társai kontra Parlement végzés, T‑219/09 és T‑326/09, EBHT, EU:T:2010:519, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), és ennek megfelelően nem hagyható a felek szerződési szabadságára.
64 Másrészt, ellentétben a Bizottság tárgyaláson előadott érveivel, meg kell állapítani, hogy a fenti 59. és 60. pontban szereplő megállapításokra tekintettel a finanszírozási szerződés I.8 szakaszának második bekezdésében foglalt kikötés szövegével ellentétes lenne annak a megállapítása, hogy e kikötés hatálya a Bizottság EUMSZ 299. cikk alapján hozható határozataival szemben indítható keresetekre korlátozódik.
65 E tekintetben fontos hozzátenni, hogy az EUMSZ 299. cikk címén hozható határozatokról kifejezetten említést tesz a finanszírozási szerződés Bizottság által idézett II.18.5 szakasza. E szakasz tájékoztatja a kedvezményezetteket arról, hogy az esetleges jogosulatlan kifizetések visszatérítése megkövetelhető az EUMSZ 299. cikk szerinti végrehajtható okiratot képező határozat alapján, és e határozattal szemben kereset indítható a Törvényszék előtt. Márpedig, túl azon, hogy a finanszírozási szerződés említett II.18.5 szakasza egyáltalán nem tesz említést ugyanezen szerződés I.8 szakaszának második bekezdéséről, meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem nyújtott magyarázatot arra, hogy a finanszírozási szerződés II.18.5 szakasza mennyiben támasztja alá az említett szerződés I.8 szakasza második bekezdésének megszorító értelmezését. Ellenkezőleg: ez, a szerződés II.18.5 szakaszában foglalt, a végrehajtható okiratokra vonatkozó különös kikötés megléte a contrario azt támasztja alá, hogy „a szerződés kikötéseinek alkalmazására vonatkozó határozat” ugyanezen szerződés I.8 szakaszának második bekezdésében szereplő fogalma nem ezekre, a szerződéses jogviszonytól elválasztható végrehajtható okiratokra utal.
66 Végül a finanszírozási szerződés I.8 szakaszának második bekezdésében alkalmazott szóhasználattal, közelebbről a „határozat” és a „kedvezményezett” kifejezések használatával, valamint az említett szakaszban foglalt kikötés egyoldalú jellegével kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy amint az a fenti 52. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, minden olyan megfogalmazás, amely arra utal, hogy a feleknek az a szándéka, hogy esetleges vitáikat kivonják a nemzeti bíróságok hatásköre alól, és azokat az uniós bíróságok hatáskörébe utalják, elegendőnek tekintendő ahhoz, hogy az EUMSZ 272. cikk alapján megalapozza ez utóbbiak hatáskörét. Következésképpen, a Bizottság által erre vonatkozóan előadott érvekkel ellentétben, a finanszírozási szerződés I.8 szakasza második bekezdésének megfogalmazása nem akadályozza, hogy az választottbírósági kikötésnek minősüljön.
67 A fenti megfontolások fényében meg kell állapítani egyrészt, hogy a jelen keresetet az EUMSZ 272. cikk alapján indított keresetté kell átminősíteni, másrészt hogy a Törvényszék hatáskörrel rendelkezik e kereset elbírálására az EUMSZ 272. cikknek, illetve a finanszírozási szerződés I.8 szakaszának második bekezdésében foglalt választottbírósági kikötésnek megfelelően.
A kereset megalapozottságáról
68 Immár átminősített keresete alátámasztásául a felperes két jogalapot ad elő, amelyek közül az elsőt lényegében a tényeknek a finanszírozási szerződés kikötéseit figyelmen kívül hagyó, téves értékelésére, a másodikat pedig az indokolási kötelezettség megsértésére alapítja.
Az első, a tényeknek a finanszírozási szerződés kikötéseit figyelmen kívül hagyó, téves értékelésére alapított jogalapról
69 Az első jogalap keretében a felperes felrója a Bizottságnak, hogy bizonyos költségeket, amelyek összesen 48 971,84 eurót tesznek ki, nem elszámolhatónak tekintett. Először is 44 156,76 euró összegű személyzeti költségekről, másodszor 638,04 euró, illetve 1 354,08 euró összegű tartózkodási, illetve utazási költségekről, harmadszor igénybe vett szolgáltatások 2 822,96 euró összegű költségéről van szó.
70 A Bizottság vitatja e jogalap megalapozottságát. Úgy véli különösen, hogy jogában állt volna a felperes részéről összesen 55 490,39 euró összeget visszatéríttetni.
– Előzetes észrevételek
71 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az Unió az uniós támogatásokat meghatározó egyik alapelv szerint csak a ténylegesen felmerült költségekre adhat támogatást. E támogatások kedvezményezettjeinek be kell tehát bizonyítaniuk a támogatott projektekben felszámított költségek valódiságát ahhoz, hogy a Bizottság ellenőrző szerepet gyakorolhasson, hiszen a támogatások odaítélésére vonatkozó feltételek betartásának ellenőrzésére és bizonyítására irányuló rendszer megfelelő működéséhez nélkülözhetetlen, hogy e kedvezményezettek megbízható információkkal szolgáljanak. A projekt végrehajtásának bizonyítása önmagában még nem elegendő valamely speciális támogatás odaítélése indokoltságának az alátámasztására. Az érintett támogatás kedvezményezettjének bizonyítania kell azt is, hogy az érintett támogatást odaítélő határozatban rögzített feltételeknek megfelelően teljesítette a bejelentett kifizetéseket, mivel csak a megfelelően igazolt költségek számolhatóak el. Alapvető kötelezettségei közé tartozik, hogy betartsa az odaítélő határozatban szereplő pénzügyi feltételeket, ami ezért a pénzügyi támogatás odaítélésének is feltétele (2007. május 22‑i Bizottság kontra IIC ítélet, T‑500/04, EBHT, EU:T:2007:146, 94. pont; lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2006. január 19‑i Comunità montana della Valnerina kontra Bizottság ítélet, C‑240/03 P, EBHT, EU:C:2006:44, 69., 76., 78., 86. és 97. pont).
72 Mivel a támogatás nyújtására, amint az a finanszírozási szerződés I.8 szakaszának első bekezdéséből kitűnik, a szerződéses kikötések és az alkalmazandó közösségi jogi szabályok, másodlagosan pedig a támogatások nyújtására vonatkozó belga jog az irányadó, meg kell állapítani, hogy a fenti 71. pontban felidézett elvet tükrözik e szerződésnek a finanszírozás nyújtásának módjaira vonatkozó kikötései. Ekként kitűnik különösen az említett szerződés I.4.2–I.4.5, I.5 és II.15.2–II.15.4 szakaszából, hogy a felperesnek a projekt egyes szakaszaiban be kell mutatnia a Bizottság számára a ténylegesen felmerült elszámolható költségekre vonatkozó elszámolást, a Bizottság pedig adott esetben kérheti információk és kiegészítő dokumentumok benyújtását. A Bizottság a finanszírozási szerződés II.15.4 szakaszában említett dokumentumok, köztük a ténylegesen felmerült elszámolható költségekre vonatkozó végelszámolás alapján határozza meg, e szerződés II.17 szakaszának megfelelően és a későbbiekben, az ugyanezen szerződés II.19 szakasza értelmében elvégzett pénzügyi ellenőrzés keretében kapott információkra is tekintettel, a támogatás végleges összegét.
73 Ezzel összefüggésben meg kell állapítani továbbá, hogy a költségek elszámolható jellegét meghatározó kritériumokkal kapcsolatban a finanszírozási szerződés II.14.1 szakasza az alábbiakat köti ki:
„A költségek akkor tekinthetők a tevékenység elszámolható költségeinek, ha megfelelnek az alábbi általános kritériumoknak:
– kapcsolódnak a szerződés tárgyához, és szerepelnek az e szerződés mellékletét képező előirányzott költségvetésben;
– a szerződés tárgyát képező tevékenység megvalósításához szükségesek;
– ésszerűek, igazoltak és megfelelnek a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvének, különös tekintettel a gazdaságosságra és a költséghatékonyságra;
– a tevékenység szerződés I.2.2 szakaszában meghatározott időtartama alatt merülnek fel;
– ténylegesen a kedvezményezettek részéről merülnek fel, a tekintetükben alkalmazandó számviteli elveknek megfelelően szerepelnek azok nyilvántartásában, és az alkalmazandó pénzügyi és szociális törvények által előírt bejelentés tárgyát képezik;
– azonosíthatók és ellenőrizhetők.
A kedvezményezettek számviteli és belső ellenőrzési eljárásainak közvetlen kapcsolat felállítását kell lehetővé tenniük egyrészt a tevékenység címén bejelentett költségek és bevételek, másrészt az ezekre vonatkozó számviteli kimutatások és igazoló iratok között.”
74 Ezen túlmenően a finanszírozási szerződés II.14.2 szakasza az alábbiak szerint határozza meg az elszámolható közvetlen költségeket:
„A tevékenység elszámolható közvetlen költségei azok a költségek, amelyek az elszámolható jelleg II.14.1 szakaszban meghatározott feltételeinek teljesítése mellett a tevékenység olyan speciális költségeiként határozhatók meg, amelyek közvetlenül kapcsolódnak annak megvalósításához, és közvetlenül felszámíthatók. Elszámolhatóak különösen az alábbi közvetlen költségek, feltéve, hogy megfelelnek az előző bekezdésben meghatározott kritériumoknak:
– a tevékenységre kijelölt személyzet költségei, vagyis a fizetések és társadalombiztosítási járulékok, valamint más, jogszabályon alapuló és a díjazás részét képező költségek, feltéve, hogy ezek nem haladják meg a kedvezményezettek szokásos díjazási politikájának megfelelő átlagos szinteket;
– a tevékenységben részt vevő személyzet utazási és tartózkodási költségei, feltéve, hogy megfelelnek a kedvezményezettek utazási költségekre vonatkozó szokásos gyakorlatának, vagy nem haladják meg a Bizottság által évente jóváhagyott díjtáblázatot;
– […]”
75 Az első jogalap megalapozottságát ezen észrevételek fényében kell megvizsgálni.
– A személyzeti költségekről
76 A felperes érvei egyrészt a C. S.‑re és J. S.‑re másrészt a H.‑ra vonatkozó személyzeti költségeket (44 100 euró, illetve 56,76 euró) érintik.
77 Először is, ami a C. S.‑ re és J. S.‑re vonatkozó személyzeti költségeket illeti, a felperes azt állítja, hogy a Bizottság azokat tévesen minősítette nem elszámolható költségeknek. A felperes lényegében úgy véli, hogy e munkatársak projektben való részvételét bizonyítja publikációik közlése, munkáik rövid összefoglalója, a „Final Technical Implementation Report” (Jelentés a végleges technikai megvalósításról) kiegészítései, és az azon prezentációkhoz kapcsolódó kiegészítő munkák, amelyeket az általa a keresetleveléhez ugyancsak csatolt, pénzügyi ellenőrzésről szóló jelentést követően a Bizottságnak megküldött.
78 A Bizottság vitatja a felperes érveinek megalapozottságát.
79 Meg kell állapítani, hogy sem a felperes által előadott érvek, sem az általa benyújtott dokumentumok nem alkalmasak C. S. és J. S. projektben való részvételének bizonyítására.
80 Először is, C. S. és J. S. felperes által megküldött valamennyi publikációja 2008‑as keltezésű. Márpedig, noha a finanszírozási szerződés I.1.4 szakasza értelmében a projekt 2004. április 15. és 2006. április 15. között folyt, és e szerződés II.14.1 szakasza értelmében az elszámolható költségeknek a projekt élettartama alatt kellett felmerülniük, a felperes nem bizonyította, hogy az e publikációkat előkészítő munkákat az említett projekt megvalósítására nyitva álló időszak folyamán végezték. Továbbá nem tűnik ki e publikációkból, hogy – amint azt a felperes állítja – megjelenésüket késleltette az a rendszer, amelynek keretében a szerzők hozzájárulását szerzőtársaik értékelték. Egyrészt ugyanis kifejezetten pontosítást nyer az első kiadvány vonatkozásában, hogy azt 2008. február 8‑án küldték meg kiadásra, 2008. április 10‑én fogadták el, és ugyanazon év május 6‑án adták ki. Másrészt, ugyanezen szerzőknek a többi, a keresetlevél mellékletét képező publikációjával kapcsolatban meg kell állapítani, hogy azok nem tartalmaznak információt a kiadásra küldés időpontja tekintetében, a kiadás évének, 2008‑nak egyetlen helyen történő feltüntetése pedig nem elegendő annak megállapításához, hogy az említett publikációk a projekt élettartama folyamán készültek.
81 Másodszor, egyrészt, amint azt helytállóan jegyzi meg a Bizottság, C. S. és J. S. munkáinak rövid összefoglalója 2008. február 8‑án, azaz a projekt befejezését követően készült. Márpedig, noha az a felperes által előadott tény, hogy az említett munkatársak részvételére vonatkozó bizonyítékokat a pénzügyi ellenőrzésről szóló jelentés elégtelennek ítélte meg, kétségtelenül igazolhatja új bizonyítékoknak a projekt befejezését követően történő megküldését, nem igazolhatja ugyanakkor – a felperes állításával ellentétben – azok utólagos, az említett befejezés után két évvel történő elkészítését. Másrészt e munkák rövid összefoglalói mindössze a fenti 80. pontban említett publikációs listát veszik át, kiegészítve annyival, hogy C. S. és J. S. a projektben szakértőként vett részt. Márpedig, túl azon, hogy – amint az a fenti 80. pontban megállapítást nyert – nem bizonyított, hogy e publikációk a projekt időtartama alatt készültek, egy ilyen lista, illetve C. S. és J. S. szakértői minőségben való részvételének feltüntetése általános jellege, valamint annak folytán, hogy nem tartalmaz sem pontos információt arra vonatkozóan, hogy e személyek milyen módon vettek részt a projektben, sem e részvétel bármiféle konkrét bizonyítékát, nem elegendő.
82 Harmadszor, a „Final Technical Implementation Report” kiegészítéseit 2009. március 24‑én, illetve 25‑én írták alá. E dokumentumok lényegében az alábbi három információ közlésére szorítkoznak. Mindenekelőtt annak, hogy C. S. és J. S. szakértőként vett részt a projekt megvalósításában, pontosítva, hogy „nyilvánvalóan lehetetlen” az adott projekthez hasonlóan európai kiterjedésű projekt megvalósítása a belgyógyászat és a gyógyszeres kezelések, továbbá a gyógyszerészet, gyógyszergyártás és a klinikai táplálkozás területére vonatkozó tudományos szakismeret nélkül. C. S. és J. S. továbbá más munkák, köztük a fent említett publikációk előkészítésében vettek részt. Végül C. S. és J. S. tanácsadóként vett részt a megbeszéléseken. E két utóbbi információra vonatkozóan e dokumentumok az „Interim Technical Implementation Report” (Időközi jelentés a technikai megvalósításról) és a „Final Technical Implementation Report” különböző oldalaira utalnak.
83 Márpedig egyrészt, a fenti 81. pontban bemutatott okok miatt, ezen általános és a projekt befejezését követő információk nem elegendőek C. S. és J. S. említett projektben való tényleges részvételének bizonyításához. Másrészt, amennyiben e kiegészítő dokumentumok a fenti 82. pontban említett két jelentésre utalnak, meg kell jegyezni, hogy e jelentések nem szerepelnek a jelen ügy iratai között, következésképpen a Törvényszéknek nem áll módjában megvizsgálni a felperes erre vonatkozó állításainak megalapozottságát.
84 Negyedszer, a felperes által a C. S. és J. S. által végzett, „prezentációkhoz kapcsolódó kiegészítő munkák” vonatkozásában közölt dokumentumok egyáltalán nem tesznek említést e személyekről, nem alkalmasak tehát a projektben való részvételük bizonyítására.
85 Az ügy irataiból kitűnik továbbá, hogy sem C. S., sem J. S. nem vett részt a projekt keretében a felperes által 2005 szeptemberében, Cipruson szervezett találkozón.
86 Ebből az következik, hogy mivel a felperes nem bizonyította C. S. és J. S. projektben való tényleges részvételét, a rájuk vonatkozó személyzeti költségeket nem elszámolható költségeknek kell tekinteni.
87 Egyébiránt, mivel a felperes Bizottságnak címzett 2009. március 13‑i és 31‑i leveleiben előterjesztett kifogásait és bizonyítékait ismételten előadta a Törvényszék előtt, és ezeket a fenti 80–84. pont elutasította, a felperes azon érve, amely szerint a Bizottság ezen elemeket elmulasztotta figyelembe venni, nem kérdőjelezik meg a C. S.‑re és J. S.‑re vonatkozó személyzeti költségek nem elszámolható jellegét.
88 Másodsorban a felperes azt állítja, hogy a Bizottság a teljes nem elszámolható összeg számítása során elmulasztotta törölni a H.‑ra vonatkozó 56,76 euró összegű személyzeti költségek nem elszámolható jellegét.
89 A Bizottság azt válaszolja, hogy ugyan a H.‑ra vonatkozó személyzeti költségeket elszámolhatónak tekintették, ugyanakkor a nem elszámolható személyzeti költségek teljes összegéhez hozzá kell adni 2025,67 eurót. Mivel ezen utóbbi, a pénzügyi ellenőrzésről szóló jelentésben megállapított összeget a felperesek nem vitatták, az előzetes tájékoztató levélben szereplő 44 156,76 euró teljes összeg nem tekinthető kimerítő jellegűnek.
90 E vonatkozásban meg kell állapítani először is, hogy a felperes és a Bizottság álláspontja megegyezik a tekintetben, hogy a H.‑ra vonatkozó 56,76 eurót kitévő személyzeti költségek elszámolhatóak.
91 Másodszor, a Bizottság arra alapított érve, hogy az előzetes tájékoztató levélben rögzített 44 156,76 euró teljes összeg nem kimerítő jellegű, hatástalan. Ugyanis, még azt feltételezve is, hogy a Bizottságnak jogában állt a terhelési értesítésben szereplőnél magasabb összegű személyzeti költségek visszatéríttetése, ez a körülmény nem érvénytelenítheti azt a megállapítást, amely szerint a Bizottság tévesen tekintett egyéb költségeket, nevezetesen a H.‑ra vonatkozó személyzeti költségeket, nem elszámolható költségeknek.
92 Következésképpen a jelen kifogásnak a H.‑ra vonatkozó személyzeti költségeket érintő részében helyt kell adni, azt meghaladó részében pedig e kifogást el kell utasítani.
– A tartózkodási és utazási költségekről
93 A felperes vitatja egyrészt a 638,04 euró összegű tartózkodási költségek, másrészt az 1 354,08 eurót kitévő utazási költségek nem elszámolható jellegét.
94 Először is, a felperes úgy véli, bizonyította a ciprusi találkozó 20 résztvevőjének tartózkodási költségeit. A Bizottság tehát, amely a felperes álláspontja szerint elmulasztotta figyelembe venni az általa előadott bizonyítékokat, tévesen tekintette a 638,04 euró összegű tartózkodási költségeket nem elszámolható költségeknek. A felperes e tekintetben több, a keresetleveléhez csatolt dokumentumra hivatkozik.
95 A Bizottság vitatja ezen érvek megalapozottságát.
96 A pénzügyi ellenőrzésről szóló jelentésből kitűnik, hogy a felperes 9 598,04 euró összegű teljes tartózkodási költséget jelentett be. A Bizottság úgy ítélte meg a repülőutakra vonatkozó adatok alapján, hogy 14 személy összesen 56 napot töltött Cipruson. A napok e számát megszorozva a ciprusi napidíj összegével (160 euró), a Bizottság úgy ítélte meg, hogy kizárólag 8960 euró összeg számolható el. Ennélfogva a Bizottság azt állapította meg mind a pénzügyi ellenőrzésről szóló jelentésben, mind az előzetes tájékoztató levélben, hogy ezen összegek különbözete (638,04 euró) nem elszámolható.
97 A finanszírozási szerződés II.14.1 szakaszának ötödik francia bekezdése értelmében elszámolható költségnek különösen azok a költségek tekinthetők, amelyek ténylegesen a kedvezményezett részéről merültek fel.
98 Márpedig, először is a ciprusi találkozó résztvevőinek 20 személy nevét tartalmazó listája nem elégséges annak bizonyításához, hogy e személyek mindegyike ténylegesen részt vett e találkozón, még kevésbé annak bizonyításához, hogy tartózkodási költségeiket ténylegesen a felperes viselte. E megállapítás annál is inkább helytálló, mert egyrészt, amint arra a Bizottság helyesen rámutat, a lista felperes által megküldött másolata maga is tartalmaz olyan kézzel írott bejegyzést, amelyből kitűnik, hogy négy személy nem küldte el az utazási költség visszatérítése iránti kérelmét. Másrészt keresetlevelében a felperes rámutat, hogy „[az] e találkozóra vonatkozó tartózkodási költségek azon személyek költségeit is magukban foglalják, akik nem jelentek meg”.
99 Másodszor, ami a felperes által benyújtott két másik dokumentumot illeti, amelyek az általa az ülésterem rendelkezésére bocsátásával kapcsolatban, illetve K. professzor szállodai tartózkodásával kapcsolatban viselt 1010 euró, illetve 1843,96 euró összegű költségeket igazolják, meg kell állapítani, amint arra a Bizottság hivatkozik, hogy ezen igazoló iratok nem alkalmasak a ciprusi találkozó tényleges résztvevői számának megállapítására. Egyébként a felperes érveiből nem tűnik ki, hogy ő jelenleg az ülésterem rendelkezésre bocsátása költségeinek és a szállodai költségeknek az elszámolható költségek címén történő figyelembevételét kéri.
100 Következésképpen a felperes nem terjeszt elő egyetlen olyan bizonyítékot sem, amely lehetővé tenné a 638,04 euró összegű tartózkodási költségek elszámolható jellegének megállapítását. Ilyen körülmények között az arra alapított érvet, hogy a Bizottság elmulasztotta figyelembe venni a felperes által 2009. március 31‑i levelében e tekintetben előterjesztett észrevételeket és bizonyítékokat, a fenti 87. pontban foglaltakhoz hasonló okokból el kell utasítani.
101 Másodszor a felperes úgy véli, hogy bizonyította az 1 354,08 euró összegű utazási költségek elszámolható jellegét azzal, hogy benyújtotta négy munkatárs beszállókártyáját.
102 E tekintetben elegendő annyit megállapítani, hogy a Bizottság beadványaiból kitűnik, hogy a Bizottság elismeri 1354,08 euró összegű utazási költségek elszámolható jellegét, amint azt egyébként kifejezetten megerősítette a Törvényszék kérdésére adott válaszában a tárgyaláson.
103 Következésképpen a jelen kifogásnak az utazási költségekre vonatkozó részében helyt kell adni, azt meghaladó részében pedig a kifogást el kell utasítani.
– Az igénybe vett szolgáltatások költségeiről
104 Az igénybe vett szolgáltatások költségeivel kapcsolatban a felperes egyrészt arra hivatkozik, hogy a „Public Health responses to extreme weather events” (Közegészségügyi beavatkozások szélsőséges időjárási viszonyok között) című cikk (a továbbiakban: „Public Health responses”) cikk nyomdai költségeit az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csak 3522,86 euró összeg erejéig finanszírozta, amint az kitűnik az általa benyújtott számlakivonatból, miáltal a fennmaradó 2471,14 euró összeg elszámolható. Másrészt a nem elszámolható költségek Bizottság által végzett számítása hibás, mivel a pénzügyi ellenőrzésről szóló jelentésben eredetileg 12 918,45 euróban rögzített összeget az előzetes tájékoztató levélben 13 270,27 euróra módosították, anélkül hogy ezen emelésre magyarázatot nyújtottak volna.
105 A Bizottság azt feleli, hogy az igénybe vett szolgáltatások 12 918,45 euró összegű költségei nem elszámolható költségek, ideértve azt a 2471,14 euró összeget is, amelyet a felperes elszámolhatónak vél, mivel ez az összeg érthetetlen és nincs kellően alátámasztva.
106 Először is, ami az igénybe vett szolgáltatásoknak a pénzügyi ellenőrzésről szóló jelentésben megállapított (12 918,45 euró) és az előzetes tájékoztató levélben megállapított (13 270,27 euró) nem elszámolható összegei közötti különbséget illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság ellenkérelmében érvelését arra alapítja, hogy az említett nem elszámolható költségek teljes összege 12 918,45 euró. Következésképpen a Bizottság elismeri, amint azt egyébiránt megerősítette a Törvényszék kérdésére adott válaszában a tárgyaláson, hogy a két összeg különbözete, azaz 351,82 euró, elszámolható.
107 Ennélfogva a felperes által e tekintetben előadott érvnek helyt kell adni, és meg kell állapítani 351,82 euró összegnek az igénybe vett szolgáltatások költségei címén elszámolható jellegét.
108 Másodszor, a „Public Health responses” cikk nyomdai költségeivel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy a jelen ügy iratai, úgymint a felperes és a WHO között az említett cikkhez kapcsolódó munkák elvégzésére vonatkozó megállapodás és egy, 3522,86 euró összeg felperes általi kézhezvételét igazoló számlakivonat, nem alkalmas a 2471,14 euró összeg elszámolható jellegének bizonyítására.
109 E dokumentumok ugyanis kizárólag annak megállapítását teszik lehetővé, hogy a felperesnek a WHO‑val a cikkhez kapcsolódó munkák elvégzésére vonatkozóan kötött megállapodás értelmében többek között a „Public Health responses” cikket kellett megírnia és azt a European Journal of Public Health (Európai közegészségügyi szemle) részére megküldenie, és hogy a WHO‑tól 3522,86 euró összeget kapott. E dokumentumok ugyanakkor nem teszik lehetővé sem annak bizonyítását, hogy ezen összeget milyen módon használták fel, sem azt a tényt, hogy a 2471,14 eurós fennmaradó összeg ténylegesen a felperes részéről merült fel.
110 Márpedig a finanszírozási szerződés II.14.1 szakasza értelmében ahhoz, hogy a költségek elszámolhatóak legyenek, nemcsak az szükséges, hogy ténylegesen a kedvezményezett részéről merüljenek fel, de az is, amint azt a Bizottság helytállóan megjegyzi, hogy e költségek azonosíthatóak és ellenőrizhetőek legyenek.
111 Továbbá, ugyanezen kikötés értelmében, ahhoz, hogy elszámolhatóak legyenek, a költségeknek a finanszírozási szerződés tárgyához kell kapcsolódniuk. Márpedig a felperes által benyújtott dokumentumokból nem tűnik ki, hogy a „Public Health responses” cikk megírása ténylegesen az említett szerződés által finanszírozott projekt keretébe illeszkedett volna.
112 Következésképpen, ami az igénybe vett szolgáltatások költségeit illeti, 351,82 euró összeget elszámolhatónak kell nyilvánítani, és a felperes által előadott kifogást ezt meghaladó részében el kell utasítani.
113 A fenti megfontolások fényében meg kell állapítani, hogy a felperes az első jogalap keretében összesen 1762,66 euró összeg elszámolható jellegét bizonyította, amely összeg a H.‑ra vonatkozó személyzeti költségek (56,76 euró), bizonyos utazási költségek (1354,08 euró) és bizonyos igénybe vett szolgáltatások költségei (351,82 euró) összegének felel meg.
114 Ezt e megállapítást nem kérdőjelezi meg a Bizottság azon érvelése, amely szerint jogában állt volna összesen 55 490,39 euró összeget, azaz a terhelési értesítésben követeltnél magasabb összeget visszatéríttetni a felperessel.
115 Ez az érvelés ugyanis, a fenti 91. pontban bemutatottakkal azonos okokból, hatástalan.
116 Továbbá, még azt feltételezve is, hogy ezen érvelésével a Bizottság viszontkeresetet kíván a Törvényszék előtt benyújtani, és hogy a Törvényszék a választottbírósági kikötés megfogalmazása ellenére hatáskörrel rendelkezik e kereset elbírálására, tekintettel azon ítélkezési gyakorlatra, amely szerint a jogorvoslatok uniós rendszerében az alapkereset elbírálására irányuló hatáskör magában foglalja a minden olyan viszontkereset elbírálására irányuló hatáskört, amelyet a kereset alapjául szolgálóval azonos aktusra vagy tényállásra vonatkozó, ugyanazon eljárásban nyújtottak be (lásd: 2004. május 27‑i Bizottság kontra IAMA Consulting végzés, C‑517/03, EU:C:2004:326, 17. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), e viszontkereset mindenképpen elfogadhatatlan lenne az eljárási szabályzat 46. cikke 1. §‑a c) pontjának követelményeire tekintettel. Egy ilyen kereset ugyanis nem következik kellő egyértelműséggel sem a Bizottság beadványaiból, sem az általa a tárgyaláson előterjesztett észrevételekből, azt továbbá nem támasztják alá olyan érvek és bizonyítékok, amelyek alapján a Törvényszéknek módjában állna a megalapozottságát mérlegelni, és amelyek lehetővé tennék a felperes számára a védelmének az előkészítését.
117 A fenti megfontolások összességére tekintettel az első jogalapnak részben helyt kell adni annyiban, amennyiben a H.‑ra vonatkozó személyzeti költségek (56,76 euró), bizonyos utazási költségek (1354,08 euró) és bizonyos igénybe vett szolgáltatások költségei (351,82 euró) elszámolható jellegének bizonyítására irányul, azt meghaladó részében pedig e jogalapot el kell utasítani.
A második, az indokolási kötelezettség megsértésére alapított jogalap
118 Második jogalapjának keretében a felperes arra hivatkozik, hogy a terhelési értesítés indokolása hiányos.
119 A Bizottság vitatja e jogalap megalapozottságát.
120 Az indokolási kötelezettség, amelynek megsértésére a felperes hivatkozik, a Bizottságot az EUMSZ 296. cikk második bekezdése alapján terheli. Mindazonáltal e cikk ennek az intézménynek csak az egyoldalú aktusaira vonatkozik. Az tehát nem köti a Bizottságot a finanszírozási szerződés alapján (lásd ebben az értelemben: 2004. május 25‑i Distilleria Palma kontra Bizottság ítélet, T‑154/01, EBHT, EU:T:2004:154, 46. pont).
121 Következésképpen az indokolás elégtelen voltára alapított jogalap az EUMSZ 272. cikk alapján indított kereset keretében hatástalan, mivel e kötelezettség esetleges megsértése nincs kihatással a Bizottság szóban forgó szerződés értelmében fennálló kötelezettségeire (lásd ebben az értelemben: 2009. június 3‑i Bizottság kontra Burie Onderzoek en Advies ítélet, T‑179/06, EU:T:2009:171, 117. és 118. pont; és 2013. december 11‑i EMA kontra Bizottság ítélet, T‑116/11, EBHT, EU:T:2013:634, fellebbezés alatt, 275. pont).
122 E megállapítást nem gyengíti a felperes azon érve, amely szerint, az ítélkezési gyakorlat értelmében, tekintettel arra, hogy valamely uniós pénzügyi támogatás összegének csökkentéséről szóló határozat súlyos következményeket ró e támogatás kedvezményezettjére, e határozat indokolásában egyértelműen fel kell tüntetni azokat az okokat, amelyek a támogatás csökkentését indokolják az eredetileg odaítélt összeghez képest (2003. szeptember 17‑i Stadtsportverband Neuss kontra Bizottság ítélet, T‑137/01, EBHT, EU:T:2003:232, 53. pont). Ezen ítélkezési gyakorlat ugyanis nem releváns a jelen ügyben, mivel, a jelen ügytől eltérően, a fent hivatkozott Stadtsportverband Neuss kontra Bizottság ítélet (EU:T:2003:232) alapját képező ügyben szereplő pénzügyi támogatást nem szerződés alapján nyújtották, hanem a Bizottság által a Stadtsportverband Neuss eV kérelmére hozott határozata alapján, és az említett ügyben a Törvényszék előtt az említett pénzügyi támogatás részleges visszatérítését elrendelő határozat megsemmisítése iránt indítottak keresetet.
123 Következésképpen a felperes által felhozott második jogalapot, mint hatástalant, el kell utasítani.
124 A fenti megfontolások fényében a keresetnek részben helyt kell adni annyiban, amennyiben a H.‑ra vonatkozó személyzeti költségek (56,76 euró), bizonyos utazási költségek (1354,08 euró) és bizonyos igénybe vett szolgáltatások költségei (351,82 euró) elszámolható jellegének megállapítására irányul, és azt meghaladó részében a keresetet el kell utasítani.
A költségekről
125 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.
126 A jelen ügyben a felperes a tárgyaláson kérte, hogy minden esetben, még a kereset elutasításának esetén is a Bizottság viselje a költségek egészét, mivel a finanszírozási szerződés I.8 szakasza második bekezdésének kétértelmű megfogalmazása megtévesztette őt a rendelkezésére álló bírósági jogorvoslatot illetően.
127 Mindazonáltal emlékeztetni kell arra, hogy a felperes a keresetét eredetileg az EUMSZ 263. cikk rendelkezései alapján nyújtotta be, és csak a Bizottság által felhozott elfogadhatatlansági kifogásra válaszul hivatkozott a finanszírozási szerződés I.8 szakaszának második bekezdésében szereplő kikötésre, és kérte a Törvényszéktől keresetének az EUMSZ 272. cikken alapuló keresetté történő átminősítését. Következésképpen semmiképpen nem a kikötés – bármennyire sajnálatos – kétértelmű megfogalmazása volt az, ami a keresetnek eredetileg az EUMSZ 263. cikk rendelkezései alapján történő indítását okozta. Végső soron az említett kikötés egyáltalán nem akadályozta e keresetnek az EUMSZ 272. cikken alapuló keresetté történő átminősítését és megalapozottságának a Törvényszék által történő mérlegelését.
128 Ilyen körülmények között a felperest, mivel kérelmei alapvető része tekintetében pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a értelmében kötelezni kell a jelen eljárás költségeinek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács)
a következőképpen határozott:
1) A H.‑ra vonatkozó 56,76 euró összegű személyzeti költség, az 1354,08 euró összegű utazási költség és az igénybe vett szolgáltatások 351,82 euró összegű költségei, amelyek a Technische Universität Dresden részéről a közegészségügyre vonatkozó közösségi cselekvési program (2003–2008) címén folytatott „Collection of European Data on Lifestyle Health Determinants – Coordinating Party (LiS)” projekt pénzügyi támogatására kötött, 2003114 (SI2.377438) sz. szerződés végrehajtása keretében merültek fel, elszámolhatóak, következésképpen az Európai Bizottság ezen összegekre vonatkozó, a 2010. november 4‑i 3241011712. sz. terhelési értesítésben foglalt követelése megalapozatlan.
2) A Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.
3) A Törvényszék a Technische Universität Dresdent kötelezi a költségek viselésére.
Martins Ribeiro | Gervasoni | Madise |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2014. október 24‑i nyilvános ülésen.
Aláírások