GIOVANNI PITRUZZELLA
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2022. június 16.(1)
C‑175/21. sz. ügy
Harman International Industries, Inc.
kontra
AB SA
(a Sąd Okręgowy w Warszawie [varsói regionális bíróság, Lengyelország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – EUMSZ 34. és EMUSZ 36. cikk – Áruk szabad mozgása – Európai uniós védjegy – (EU) 2017/1001 rendelet – 15. cikk – Az európai uniós védjegyoltalom kimerülése – Bizonyítási teher – Hatékony bírói jogvédelem”
1. A védjegyjogosult által a nem engedélyezett áruk forgalmazásának megszüntetése iránt indított perben hogyan lehet egyensúlyt teremteni a védjegyjogosult és a védjegyoltalom kimerülésére hivatkozó forgalmazó védelme között? A védjegyjogosult hallgatólagosan is megadhatja az áruk EGT‑n belüli forgalmazására vonatkozó hozzájárulását? Összeegyeztethető‑e a hatékony bírói jogvédelem elvével az ítélet rendelkező részének általános megfogalmazása és az EGT‑n belül forgalomba hozott áruk meghatározásának a végrehajtási szakaszra történő elhalasztása? Hogyan oszlik meg a bizonyítási teher?
I. Jogi keret
A. Az uniós jog
2. A 2017/1001 rendelet(2) 9. cikke szerint:
„(1) Az európai uniós védjegyoltalom a jogosult számára kizárólagos jogokat biztosít.
[…]
(3) […] tilos különösen:
[…]
b) a megjelölést hordozó áru eladásra való felkínálása, forgalomba hozatala, valamint forgalomba hozatal céljából történő raktáron tartása, illetve szolgáltatás felajánlása vagy nyújtása a megjelölés alatt;
c) a megjelölést hordozó áruk behozatala vagy kivitele;
[…]”
3. A 2017/1001 rendelet 15. cikkének (1) bekezdése szerint:
„Az európai uniós védjegyoltalom alapján a jogosult nem tilthatja meg a védjegy használatát olyan árukkal kapcsolatban, amelyeket ezzel a védjeggyel ő hozott forgalomba, vagy amelyeket az ő kifejezett hozzájárulásával hoztak forgalomba az Európai Gazdasági Térségben.”
4. A 2017/1001 rendelet „Alkalmazandó jog” című 129. cikkének (3) bekezdése kimondja, hogy:
„Ha e rendelet eltérően nem rendelkezik, az európai uniós védjegybíróság a székhelye szerinti államnak azokat az eljárási szabályait alkalmazza, amelyek irányadók a nemzeti védjegyekkel összefüggő azonos tárgyú perekben.”
5. A 2004/48 irányelv(3) 3. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy:
„Ezeknek az intézkedéseknek, eljárásoknak és jogorvoslatoknak ezen túlmenően hatásosnak, arányosnak és elrettentőnek [helyesen: visszatartó hatásúnak] kell lenniük, és úgy kell őket alkalmazni, hogy a jogszerű kereskedelemnek ne állítsanak korlátokat, és hogy az azokkal való visszaélés esetére biztosítékok rendelkezésre álljanak.”
B. A lengyel nemzeti jog
6. Az Ustawa z dnia 17 listopada 1964 r. – Kodeks postępowania cywilnego (a polgári perrendtartásról szóló, 1964. november 17‑i törvény) (egységes szerkezetbe foglalt, módosított változat: Dziennik Ustaw, 2019. 1640. tétel, a továbbiakban: a polgári perrendtartásról szóló törvény) 325. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Az ítélet rendelkező részének tartalmaznia kell a bíróság nevét, a bírák, a hivatalvezető és – beavatkozása esetén – az ügyész nevét, a tárgyalás és az ítélethirdetés napját és helyét, a felek nevét és az ügy tárgyát, valamint a bíróságnak a felek kérelmeiről hozott döntését.”
7. A polgári perrendtartásról szóló törvény 758. cikke szerint a Sądy Rejonowe (kerületi bíróságok), valamint az e bíróságok mellett működő bírósági végrehajtók járnak el a végrehajtási ügyekben.
8. E törvény 767. cikkének (1) és (2) bekezdése szerint:
„(1) Ha a törvény másként nem rendelkezik, a bírósági végrehajtó aktusaival szemben a Sąd Rejonowy (kerületi bíróság) előtt lehet jogorvoslattal élni. Jogorvoslattal lehet élni a bírósági végrehajtó mulasztása esetén is. A keresetet a bírósági végrehajtó hivatalának illetékességi területén eljáró bíróság bírálja el.”
[…]
(2) A keresetet az a fél vagy más olyan személy nyújthatja be, akinek jogait a bírósági végrehajtó cselekménye vagy mulasztása megsértette vagy veszélyeztette.
[…]”
9. A fent említett törvény 843. cikkének (3) bekezdése a következőket írja elő:
„A felperesnek a keresetében minden olyan kifogást fel kell tüntetnie, amelyet ebben a szakaszban felhozhat, ellenkező esetben azokat a későbbi eljárásban nem érvényesítheti.”
10. Ugyanezen törvény 1050. cikkének (1) és (3) bekezdése a kvöetkezőképpen rendelkezik:
„(1) Ha a kötelezett olyan cselekmény elvégzésére köteles, amelyet más személy nem végezhet el, és amelynek teljesítése kizárólag az ő akaratától függ, az a bíróság, amelynek illetékességi területén a cselekményt el kell végezni, a jogosult kérelmére és a felek meghallgatását követően határidőt állapít meg a kötelezettnek a cselekmény elvégzésére, pénzbírság terhe mellett, ha azt a kitűzött határidőn belül nem teljesíti.
[…]
(3) Ha a kötelezett részére valamely cselekmény elvégzésére megállapított határidő anélkül jár le, hogy a kötelezett azt teljesítette volna, a bíróság a jogosult kérelmére pénzbírságot szab ki a kötelezettel szemben, és ezzel egyidejűleg a cselekmény elvégzésére új határidőt állapít meg, megnövelt összegű pénzbírság terhe mellett.”
11. A polgári perrendtartásról szóló törvény 1051. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy:
„Ha a kötelezettet arra irányuló kötelezettség terhel, hogy valamely cselekménytől tartózkodjon, vagy hogy ne akadályozza valamely cselekmény jogosult által történő elvégzését, az a bíróság, amelynek illetékességi területén a kötelezett nem teljesítette kötelezettségét, a jogosult kérelmére pénzbírság megfizetésére kötelezi, miután meghallgatta a feleket és megállapította, hogy a kötelezett nem teljesítette kötelezettségét. A bíróság ugyanígy jár el, ha a jogosult új kérelmet nyújt be”.
II. A tényállás, az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
12. A Stamfordban (Egyesült Államok) székhellyel rendelkező Harman International Industries, Inc. (a továbbiakban: felperes) a 001830967., 005336755., 015577621., 003191004., 003860665., 0150221652., 001782523., 005133251. és 009097494. számon lajstromozott európai uniós védjegyek kizárólagos jogosultja.
13. A felperes említett védjegyekkel jelölt áruit (audiovizuális berendezések, köztük hangszórók, fülhallgatók és audiorendszerek) Lengyelországban egyetlen gazdasági szereplő forgalmazza, amellyel a felperes forgalmazási szerződést kötött, és amelynek közvetítésével az áruit elektronikai üzletekben értékesítik végső fogyasztók részére.
14. A felperes olyan jelölési rendszereket alkalmaz a termékeihez, amelyek alapján a kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint nem mindig állapítható meg, hogy az Európai Gazdasági Térség (EGT) piacára szánta‑e az adott terméket vagy sem. A felperes védjegyeivel ellátott áruk egy részén található megjelölésekről hiányoznak ugyanis a területi kérdésekre vonatkozó rövidítések, tehát azok nem határozzák meg azt a helyet, ahol az árut a felperes hozzájárulásával első alkalommal forgalomba kellett hozni. Ez azt eredményezi, hogy a csomagolásokon található egyes megjelölések jelenleg mind az EGT területén belüli, mind az EGT területén kívüli forgalomba hozatalra szánt termékek példányainak csomagolásán szerepelnek. E példányok esetében azon piac meghatározásához, amelyre azokat szánták, egy a felperes rendelkezésére álló informatikai eszköz használata szükséges, amely tartalmazza a termékek adatbázisát a piac megjelölésével, amelyre a termék konkrét példányát szánták.
15. Az alapeljárás alperese, a magnicei (Lengyelország) székhelyű AB SA társaság (a továbbiakban: alperes) elektronikai eszközök forgalmazása területén folytat gazdasági tevékenységet. Az alperes a felperes által gyártott és európai uniós védjegyeivel jelölt árukat forgalmazott a lengyel piacon. Az alperes a szóban forgó árukat a lengyel piacon a felperessel szerződésben álló forgalmazótól eltérő értékesítőtől vásárolta meg. Az alperes előadja, hogy biztosítékot kapott ezen értékesítőtől arra vonatkozóan, hogy az említett áruk lengyel piacon történő forgalomba hozatala nem sérti a felperes európai uniós védjegyekből eredő kizárólagos jogait, mivel e jogok kimerültek annak következtében, hogy az európai uniós védjegyekkel ellátott árukat korábban a felperes hozta vagy az ő kifejezett hozzájárulásával hoztak forgalomba az EGT területén.
16. A felperes keresetet terjesztett a Sad Okregowy w Warszawie (varsói regionális bíróság, Lengyelország) mint elsőfokú bíróság elé, és azt kéri, hogy az eljáró bíróság tiltsa el az alperest a felperes európai uniós védjegyjogainak bitorlásától azáltal, hogy megtiltja a felperes valamely európai uniós védjegyével ellátott hangszórók és fülhallgatók, valamint csomagolásaik behozatalát, forgalmazását, importálását, eladásra való felkínálását, reklámozását, valamint tárolását, amelyeket korábban nem a felperes hozott vagy nem az ő kifejezett hozzájárulásával hoztak forgalomba az EGT területén. Ezenkívül a felperes azt kéri a bíróságtól, hogy kötelezze az alperest e hangszórók és fülhallgatók, valamint csomagolásaik forgalomból való kivonására vagy megsemmisítésére.
17. Az alperes az európai uniós védjegyoltalom kimerülésének elvére hivatkozva kifogásolta a felperes követeléseit, és védekezését az értékesítőtől arra vonatkozóan kapott biztosítékra alapozta, hogy a szóban forgó árukat már forgalomba hozták az EGT területén.
18. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a felperes olyan jelölési rendszereket alkalmaz a termékeihez, amelyek nem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy az EGT piacára szánta‑e az adott terméket vagy sem. Emiatt az alperes nem tudja bizonyítani, hogy a felperes európai uniós védjegyével ellátott termék másolatát korábban a felperes hozta forgalomba vagy az ő kifejezett hozzájárulásával hozták forgalomba. Természetesen az alperes az értékesítőjéhez fordulhat; mindazonáltal nem valószínű – folytatja a kérdést előterjesztő bíróság –, hogy hasznos információkat szerezhet annak a személynek a kilétéről, akitől a szállító a szóban forgó másolatokat beszerezte, vagy a másolatok lengyel területre vonatkozó forgalmazási láncához tartozó személyekről, mivel a szállítók nem kívánják felfedni beszerzési forrásaikat, hogy ne veszítsenek el vevőket.
19. Az így ismertetett összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy a lengyel bíróságok azon gyakorlata, hogy a keresetnek helyt adó ítéletek rendelkező részében a következő általános megfogalmazást használják: „a felperes védjegyeivel jelölt azon áruk, amelyeket korábban nem a felperes (az európai uniós védjegy jogosultja) hozott vagy nem az ő kifejezett hozzájárulásával hoztak forgalomba az EGT területén”, komoly nehézségeket okoz a védelemhez való jog gyakorlása szempontjából, és bizonytalanságot okoz a jogalkalmazásban. A kérdést előterjesztő bíróság szerint a határozatok rendelkező része ilyen megfogalmazásának egyenes következménye, hogy a határozatok végrehajtása a bennük foglalt információk alapján gyakorlatilag lehetetlen.
20. A határozat gyakorlati végrehajthatóságához – függetlenül attól, hogy a határozatot önként hajtják‑e végre vagy az illetékes végrehajtó hatóság hajtja‑e azt végre – további információkat kell beszerezni akár a védjegyjogosulttól, akár az alperestől az európai uniós védjegyet viselő konkrét árucikkek azonosítása érdekében.
21. Különösen a felperessel mint védjegyjogosulttal való konkrét együttműködésre van szükség az áruk azonosításához szükséges információkat tartalmazó adatbázishoz való hozzáférés érdekében.
22. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem indokolásából az is kitűnik, hogy az olyan ítéletek végrehajtása során követett gyakorlat, amelyek rendelkező része általános jellegű, nem egységes, és a követendő ítélet jellegétől függően változik, és sok esetben olyan áruk lefoglalását is eredményezheti, amelyek a kizárólagos védjegyjog megsértése nélkül vannak forgalomban. Lényegében előfordulhat konkrétan az, hogy a kizárólagos európai uniós védjegyoltalom olyan árukra is kiterjed, amelyek tekintetében a jog kimerült.
23. Ezen túlmenően a szóban forgó gyakorlat a kizárólagos európai uniós védjegyoltalommal kapcsolatos ügyekben további bizonytalanságokat vet fel a felek számára biztosított eljárási garanciákat illetően. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem megfogalmazásából ugyanis kitűnik, hogy az alperesnek rendkívül nehéz bírósági eljárás keretében bizonyítani, hogy az áru adott példányát a felperes hozta vagy az ő kifejezett hozzájárulásával hozták forgalomba az EGT területén.
24. A lengyel jognak a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott rendelkezései szerint a kötelezett számára a biztosítási intézkedés iránti eljárásban és a végrehajtási eljárásban rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségek, azaz a bírósági végrehajtó aktusaival szembeni jogorvoslat és a végrehajtási kifogás nem teszik lehetővé, hogy hatékonyan megtámadja a határozatnak a végrehajtó hatóság által történő végrehajtásának módját, azaz, hogy hatékonyan azonosítsa a végrehajtás alól kizárandó példányokat.
25. Mindezen okok miatt a kérdést előterjesztő bíróság kétségbe vonja a lengyel bíróságok e gyakorlatának az áruk szabad mozgásának elvével, az európai uniós védjegyből eredő jog kimerülésével, valamint a tagállamok azon kötelezettségével való összeegyeztethetőségét, hogy a hatékony bírói jogvédelem biztosításához szükséges jogorvoslati lehetőségeket meg kell teremteniük.
26. A Sąd Okręgowy w Warszawie (varsói regionális bíróság, Lengyelország) felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:
„Úgy kell‑e értelmezni az EUSZ 36. cikk második mondatát az európai uniós védjegyről szóló, 2017. június 14‑i (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 15. cikkének (1) bekezdésével, valamint az Európai Unióról szóló szerződés 19. cikke (1) bekezdésének második mondatával összefüggésben, hogy azokkal ellentétes a tagállami bíróságok azon gyakorlata, amely szerint a bíróságok:
– a védjegyjogosult arra irányuló követelésének eleget téve, hogy tiltsák meg az európai uniós védjeggyel ellátott áruk behozatalát, forgalomba hozatalát, eladásra való felkínálását, importálását, reklámozását, valamint rendeljék el ezen áruk piacról történő kivonását vagy megsemmisítését,
– az európai uniós védjeggyel jelölt áruk lefoglalására irányuló biztosítási intézkedés iránti eljárásban való határozathozatal során;
a határozatok szövegében »olyan árukra« hivatkoznak, »amelyeket nem a védjegyjogosult hozott vagy nem az ő kifejezett hozzájárulásával hoztak forgalomba az Európai Gazdasági Térségben«, aminek következtében annak megállapítása, hogy mely európai uniós védjeggyel ellátott tárgyakra vonatkoznak az előírt kötelezések és tilalmak (vagyis annak megállapítása, hogy a mely tárgyakat nem a védjegyjogosult hozott vagy nem az ő kifejezett hozzájárulásával hoztak forgalomba az Európai Gazdasági Térségben), a határozat általános megfogalmazására tekintettel a végrehajtó hatóságra van bízva, e hatóság az említett megállapításokat a védjegyjogosult nyilatkozataira, vagy az általa előterjesztett eszközökre (köztük informatikai eszközökre és adatbázisokra) alapozva teszi meg, a végrehajtó hatóság fenti megállapításai bíróság előtti, érdemi eljárásban való megtámadásának lehetősége pedig az alperest a biztosítási intézkedés iránti eljárásban, valamint a végrehajtási eljárásban megillető jogi eszközök jellegére tekintettel kizárt vagy korlátozott?”
III. Jogi elemzés
A. Előzetes megjegyzések
27. A védjegyoltalomnak a 2017/1001 rendelet 15. cikkének (1) bekezdése szerinti kimerülése tárgyában hozott ítélet rendelkező részének megfogalmazásában megkövetelt pontosság fokával kapcsolatos, előzetes döntéshozatalra előterjesztett egyetlen kérdésével az előterjesztő bíróság az áruk szabad mozgásának biztosítékával, valamint az uniós védjegyjogosult által a védjegyoltalom alatt álló áruknak az EGT‑n belül történő állítólagos jogellenes forgalomba hozatala miatt perbe vont forgalmazó hatékony bírói jogvédelmével kapcsolatban vet fel kétségeket.
28. Pontosabban, a kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint a bírósági határozat rendelkező részének általános megfogalmazása a megállapításra irányuló eljárás során azt eredményezi, hogy túlzottan megnehezíti a védekezést az áruk forgalmazója számára, aki az eljárás alperes fele. Ez felveti a bizonyítási teher megosztásának problémáját az eljárásban, különösen a végrehajtási szakaszban, a tagállam sajátos eljárási rendszere miatt is, amely azáltal, hogy az alperesnek szigorú követelményeket támaszt a kifogás benyújtásával szemben, a kérdést előterjesztő bíróság véleménye szerint nem képes hatékony védelmet nyújtani az alperesnek.
29. A felperes, az alperes, a lengyel kormány, valamint az Európai Bizottság terjesztett elő írásbeli észrevételeket.
30. A felperes úgy véli, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelemre nemleges választ kell adni, mivel minden más megoldás ellentétes a védjegyoltalom kimerülésének szabályával. A tényleírásnak és a lengyel szabályozás értelmezésének a kérdést előterjesztő bíróság által történő ismertetésének vitatása mellett úgy ítéli meg különösen, hogy ha az e bíróság által javasolt megoldásokat követik – különösen azon kötelezettségnek a védjegyjogosult részére való előírását, hogy az árukon pontosan tüntessék fel a „védjegyeket vagy a sorozatszámokat” –, az hátrányos megkülönböztetést valósítana meg azokkal a piaci szereplőkkel szemben, akiknek védjegyét megsértették, mivel sem az uniós, sem a nemzeti jog nem ír elő ilyen kötelezettséget.
31. A felperes azt is vitatja, hogy a Harmannak a lengyel piacon csak egy forgalmazója lenne, és következésképpen nem tartja elfogadhatónak a bizonyítási teher megfordulását, ahogyan azt a Van Doren + Q ítélet(4) megállapította, mivel – a kizárólagos forgalmazás eseteit kivéve – az áruknak az EGT területén kívüli forgalmazásához való hozzájárulás meglétének bizonyítása az alperest terheli.
32. Ezzel szemben az alperes, a lengyel kormány és a Bizottság úgy véli, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelemre igenlő választ kell adni.
33. Az alperes és a lengyel kormány egyetért a kérdést előterjesztő bíróság ténymegállapításával. Az alperes különösen úgy véli, hogy a bíróság által hozott bármely ítéletnek lehetővé kell tennie az alperes számára, hogy azt önként, a felperes adatbázisaiban szereplő, számára nem hozzáférhető információk igénybevétele nélkül hajtsa végre. Ezt a gyakorlati problémát véleménye szerint úgy lehetne megoldani, ha egységes jelölési rendszert hoznának létre, amely magában foglalná a rendeltetési piacnak a termékek másolatain való feltüntetésének kötelezettségét.
34. A lengyel kormány úgy véli, hogy mivel a kizárólagos védjegyoltalom megsértése miatt indított eljárásokban a bizonyítási teher megosztására vonatkozó hagyományos szabályok bizonyos esetekben az áruk szabad mozgásának tényleges korlátozásához vezethetnek, indokolt lenne azt a Van Doren + Q ítéletben kifejtett elvek alkalmazásával kiigazítani. A lengyel kormány különösen úgy véli, hogy az ezen elveknek való megfelelés csak akkor lehetséges, ha a bizonyítási eljárást teljes egészében az érdemi bíróság folytatja le.
35. Ezzel szemben a Bizottság – miközben egyetért azzal, hogy az áruknak az EGT területén kívüli forgalomba hozatalához való hozzájárulás bizonyításának terhe a védjegyjogosultra hárulhat – úgy véli, hogy az uniós jog főszabályként nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a végrehajtó hatóságra bízzák annak meghatározását, hogy a bíróság által előírt kötelezések vagy tilalmak mely, uniós védjeggyel ellátott árucikkeket érintik. Hozzáteszi azonban, hogy ez a megoldás a hatékony bírói jogvédelem elvével összhangban azt feltételezi, hogy a biztosítási intézkedés iránti eljárásban és a végrehajtási eljárásban az alperesnek rendelkezésére áll minden ahhoz szükséges eszköz, hogy jogát a bíróság előtt megvédje.
36. Az ügy irataiból kitűnik, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát képező ügy különösen a „vegyes” áruk párhuzamos behozatalára vonatkozik, azaz olyan árukra, amelyek tekintetében a jogosult kizárólagos jogai kimerültek, és amelyek szabadon forgalomba hozhatók az EGT területén, valamint olyan, az EGT területén kívüli forgalomba hozatalra szánt árukra, amelyeknek az EGT területén belüli forgalomba hozatala sérti a jogosult jogait.
37. Az adott ügyben a kérdést előterjesztő bíróság konkrétan azzal érvel, hogy a lefoglalás időpontjában nagyon nehéz különbséget tenni a két árucsoport között, és ezért nagyon gyakran az egyetlen megbízható információ annak meghatározására, hogy az árukat hol hozták forgalomba, a védjegyjogosulttól származik.
38. A rendelkező rész általános megfogalmazása, amely a 2017/1001 rendelet 15. cikkének (1) bekezdésében foglalt rendelkezés megismétlésére korlátozódik, de facto az áruk forgalombahozatali helye meghatározásának a végrehajtás időpontjára történő elhalasztásához vezet. A végrehajtási szakaszra való utalás problematikus, mivel a lengyel jog szerint – amint az az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből kitűnik – az alperes eljárási jogai a végrehajtási szakaszban nagyon korlátozottak, különösen az uniós védjegyjog jogosultjának szükséges részvétele miatt. A védjegyjogosult felperes szükséges együttműködése nem teszi lehetővé, hogy az alperes‑forgalmazó hatékonyan és önállóan megvédhesse álláspontját a bíróság előtt.
39. Elemzésemben két olyan kérdésre fogok összpontosítani, amelyek számomra elengedhetetlenek a kérdést előterjesztő bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolásához: a védjegyoltalom kimerülésének elve az áruk szabad mozgására vonatkozó szabályok vonatkozásában, és az árukat forgalmazó alperes hatékony bírói jogvédelme ugyanabban az eljárásban mind a rendelkező rész általános megfogalmazására, mind a bizonyítási teher megosztására való tekintettel.
B. Az európai uniós védjegyoltalom kimerülése és az áruk szabad mozgása: a hozzájárulás fogalma
40. Mint ismeretes, az (EU) 2017/1001 rendelet 15. cikkének (1) bekezdésében foglalt rendelkezés kodifikálta(5) a védjegyoltalom kimerülésének elvét, amely szerint a megjelölésen fennálló kizárólagos jog jogosultja, miután közvetlenül forgalomba hozta vagy kifejezett hozzájárulásával forgalomba hozták a védjegyével ellátott terméket, nem hivatkozhat többé a védjegyhez kapcsolódó jogokra annak érdekében, hogy megakadályozza az áruk későbbi értékesítését.
41. Ez a rendelkezés lényegében azonos tartalommal ismétli meg a 89/104/EGK irányelv(6) 7. cikkét, amely kodifikálta a védjegyoltalom kimerülésének elvével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatot, ahogyan a 40/94/EK rendelet(7) 13. cikke is kodifikálta a közösségi védjegyre vonatkozó ítélkezési gyakorlatot. A 89/104/EGK irányelvet a 2008/95/EK irányelv helyezte hatályon kívül, amelyet pedig az (EU) 2015/2436 irányelv(8) helyezett hatályon kívül. Ezzel szemben a 40/94/EK rendeletet a közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet(9) helyezte hatályon kívül, amelyet pedig a 2017/1001 rendelet helyezett hatályon kívül. Bár a 2017/1001 rendelet 15. cikkének – valamint a 2015/2436 irányelv 15. cikkének – szövege részben eltér az idővel hatályon kívül helyezett rendelkezésektől, úgy tekinthető, hogy a Bíróság által a korábbi szövegekre adott értelmezések megtarthatják relevanciájukat arra tekintettel, hogy a két rendelkezés ugyanazt a célt szolgálja, vagyis hogy egyensúlyba hozza a védjegyhez fűződő jogokat az áruk belső piacon történő szabad mozgásának védelmével.
42. Az intézmény alapja abban rejlik, hogy a védjegyjogosult csak a védjeggyel ellátott áruk első forgalomba hozatalát ellenőrizheti a vonatkozó piacon, anélkül hogy az oltalom alatt álló áruk további forgalmát akadályozná vagy korlátozná, ami összeegyeztethetetlen lenne a kereskedelem szabadságának elvével.(10)
43. Az idézett rendelkezést ugyanis az EUMSZ 36. cikk fényében kell értelmezni,(11) figyelembe véve azt is, hogy az a Bíróságnak az áruk szabad mozgására vonatkozó ítélkezési gyakorlatát nagyrészt kodifikálva(12) biztosítja a védjegyoltalom kimerülésére vonatkozó szabályok teljes harmonizációját.(13)
44. Ennek megfelelően a 2017/1001 rendelet 15. cikkének (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazása semmiképpen sem indokolhatja vagy igazolhatja az áruk szabad mozgását gátló korlátokat, és nem vezethet ténylegesen a közös piaccal lebontott államközi akadályok és vámhatárok újbóli bevezetéséhez,(14) illetve a felek eljárási biztosítékainak csökkentéséhez a kizárólagos európai uniós védjegyoltalmat érintő ügyekben.
45. E megfontolások fényében, amint azt a kérdést előterjesztő bíróság is javasolja, meg kell vizsgálni, hogy a lengyel bíróságok azon gyakorlata, hogy az ítélet rendelkező részét általánosságban fogalmazzák meg, valamint az a tény, hogy az árukategóriák között látszólag csak a felperes birtokában lévő információk és adatbázisok alapján lehet különbséget tenni, az EUMSZ 36. cikk értelmében a megkülönböztetés vagy a tagállamok közötti kereskedelem rejtett korlátozása eszközének minősülhet‑e.
46. A kérdést előterjesztő bíróság által felvázolt keretből kiindulva ez a gyakorlat, még ha közvetve is, de fenntarthatja ezeket a korlátozásokat, és kiterjesztheti a kizárólagos európai uniós védjegyoltalmat azokra az árukra is, amelyek tekintetében ez az oltalom kimerült.
47. A Bíróság már több alkalommal kimondta, hogy az EUMSZ 36. cikk,(15) valamint így a behozatalra vonatkozó korlátozások és az azonos hatású intézkedések tilalma az ipari és kereskedelmi tulajdonjogok védelmére hivatkozva eltéréseket engedhet; mivel azonban a tilalom a jogok gyakorlását és nem azok létét érinti, a kivétel annyiban megengedett, amennyiben a kivételeket az e tulajdon(16) „tárgyát képező különös jogok védelme indokolja”.(17)
48. A védjegyjogosultnak magának kell forgalomba hoznia(18) a védjegyével ellátott árut, vagy hozzá kell járulnia ezen áru forgalomba hozatalához.(19) A két eset – a védjegyoltalom jogosultja által vagy az ő kifejezett hozzájárulásával történő forgalomba hozatal – egyenértékűségét a kimerülés elvét kimondó első ítéletek óta mindig is megerősítették.(20)
49. A hozzájárulás megléte tehát határesetet jelent annak megértése tekintetében, hogy mikor kell a szellemi tulajdonjogok védelmét az áruk szabad mozgásának elve elé engedni.
50. A hozzájárulás meghatározását illetően az Ideal Standard ítélet fontos iránymutatást nyújtott, mivel tisztázta, hogy a hozzájárulás soha nem lehet hallgatólagos.(21)
51. A Sebago ítéletben a Bíróság a védjegyekről szóló 89/104/EGK irányelvre hivatkozva pontosította, hogy „a […] 7. cikk (1) bekezdése szerinti hozzájárulás megadásához a hozzájárulást valamennyi olyan árupéldányra vonatkozóan meg kell adni, amelynek tekintetében a kimerülésre hivatkoznak”.(22)
52. A Davidoff és Levi Strauss egyesített ügyekben,(23) amelyek a 89/104 irányelvre vonatkoztak, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a 89/104 irányelv 7. cikkének (1) bekezdése értelmében vett, az EGT‑n belüli forgalomba hozatalhoz való hozzájárulás jellemzőinek meghatározása nem hagyható a nemzeti jogra, mert ellenkező esetben az alkalmazandó jogtól függően eltérő védelem alakulna ki.
53. A „nem kifejezett” hozzájárulás lehetőségét illetően a Bíróság megállapította, hogy meg kell határozni a védjegyjogosultnak az EGT‑n belüli forgalomba hozatalhoz való hozzájárulásának lehetséges megnyilvánulási formáit, amelynek oly módon kell megnyilvánulnia, hogy egyértelműen kifejezze a jogról való lemondás szándékát, de nem zárta ki, hogy arra „hallgatólagosan lehessen következtetni olyan tényezők vagy körülmények alapján, amelyek vagy az EGT‑n kívüli forgalomba hozatalt megelőzően, azzal egyidejűleg vagy azt követően állnak fenn”.(24)
54. A forgalomba hozatalhoz való hallgatólagos hozzájárulás ugyanis nem következhet a védjegyjogosult puszta hallgatásából, vagy abból, hogy a védjegyjogosult nem közölte az áru minden további vevőjével, hogy ellenzi az EGT‑n belüli forgalomba hozatalt; vagy hogy az árukat nem látta el a tilalomra vonatkozó jelzéssel, vagy hogy az áruk eladásakor nem kötött ki szerződéses tilalmat.(25)
55. A hozzájárulás tehát kivételesen, bizonyos különös feltételek mellett a védjegyjogosult ráutaló magatartásából is következhet, de meg kell ismételni, hogy a főszabály a kifejezett hozzájárulás.
56. E kifejezett vagy hallgatólagos hozzájárulás tekintetében kinek kell bizonyítékot szolgáltatnia egy esetleges eljárás során? Milyen megállapításokat kell tennie a bíróságnak annak meghatározása érdekében, hogy a forgalomba hozott áruk közül melyek tartoznak még a védjegyoltalom hatálya alá, és melyek nem; ezeket a megállapításokat feltétlenül az érdemi szakaszban kell megtenni, vagy a végrehajtási szakaszban is megtehetők?
57. Ez az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben felvetett két kérdés, amelyek, bár fogalmilag önállóak, közös eredetük a lengyel bíróságok által követett, a rendelkező rész általános megfogalmazásának gyakorlatában keresendő, és közös jogi kérdést vetnek fel, nevezetesen az árukat forgalmazó alperes hatékony bírói jogvédelmének kérdését, aki a védjegyoltalom iránt indított perben a jog kimerülését állítja.
58. A kérdést előterjesztő bíróság azt kéri a Bíróságtól, hogy vizsgálja meg, hogy a lengyel bíróságok azon gyakorlata, hogy a védjegyjogok párhuzamos behozatalból eredő megsértésével kapcsolatos határozatok rendelkező részében általános megfogalmazást alkalmaznak, összhangban áll‑e az áruk szabad mozgásának és a hatékony bírói jogvédelemnek az alapelveivel. Konkrétabban az eljáró bíróság megjegyzi, hogy az ítélet indokolásában és rendelkező részében szereplő, azon árukra történő utalás „amelyeket az EGT‑n belül nem a védjegyjogosult hozott forgalomba vagy nem kifejezett hozzájárulásával hoztak forgalomba”, a körülményektől függően előfordulhat, hogy nem megfelelő és kellően pontos.
59. Ennek, az ítéletek rendelkező részének megfogalmazására vonatkozó gyakorlatnak az a következménye a kérdést előterjesztő bíróság szerint, hogy a gyakorlatban lehetetlen végrehajtani azokat, mivel azokból hiányoznak a végrehajtáshoz szükséges információk. Akár önkéntesen hajtják végre a határozatot, akár a végrehajtó hatóság hajtja azt végre, további információkra van szükség az ítélet tárgyát képező áruk azonosításához.
60. A kérdést előterjesztő bíróság szerint azonban csak a védjegyjogosult jelölheti meg az eljárás tárgyát képező áruk rendeltetését, és így az alperes sem a biztosítási intézkedés iránti eljárás szakaszában, sem a végrehajtási szakaszban nem támadhatja meg ezeket a megállapításokat, mivel nem fér hozzá az információkhoz.
61. A fent leírt összefüggésben felmerül a kérdés, hogy a lengyel jog összeegyeztethető‑e az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második mondatában és az EU Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 47. cikkében megfogalmazott elvekkel: az alperes‑forgalmazót megilleti‑e hatékony bírói jogvédelem a tagállamban?
C. Hatékony bírói jogvédelem és a tagállamok eljárási autonómiája
62. Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése értelmében a hatékony bírói jogvédelmet az uniós jog által szabályozott területeken a tagállamok által biztosított megfelelő jogorvoslati lehetőségek révén kell biztosítani a jogalanyok számára.(26)
63. A jogalanyok uniós jogból eredő jogai hatékony bírói védelmének elve, amelyre e rendelkezés utal, „a tagállamok közös alkotmányos hagyományain nyugvó uniós jogi alapelv, amelyet rögzít az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt európai egyezmény (kihirdette: az 1993. évi XXXI. tv.) 6. és 13. cikke, és amelyet jelenleg a Charta 47. cikke is megerősít”.(27)
64. Amint az ismeretes, a Charta 47. cikke az első bekezdésében kimondja, hogy mindenkinek, akinek az uniós jog által biztosított jogait és szabadságait megsértették, a hivatkozott cikkben megállapított feltételek mellett joga van a hatékony jogorvoslathoz. E joghoz kapcsolódik az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésében a tagállamokkal szemben támasztott azon kötelezettség, hogy megteremtsék azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony jogvédelem biztosításához szükségesek.
65. Amint az a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából következik, a hatékony jogorvoslathoz való jogra önmagában a Charta 47. cikke alapján lehet hivatkozni, anélkül hogy annak tartalmát más uniós jogi rendelkezéseknek vagy a tagállamok belső jogi rendelkezéseinek pontosítaniuk kellene.(28)
66. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából az következik továbbá, hogy a Charta 47. cikkében előírt hatékony jogorvoslathoz való jog lényeges tartalma egyéb tényezők mellett magában foglalja azt, hogy e jog jogosultja olyan bírósághoz fordulhasson, amely hatáskörrel rendelkezik az uniós jog által számára biztosított jogok tiszteletben tartásának biztosítására, ennek érdekében pedig az előtte folyamatban lévő ügy szempontjából releváns valamennyi ténybeli és jogi körülmény vizsgálatára.(29)
67. Az eljárási autonómia elve alapján azonban a tagállam joga, hogy meghatározza a jogalanyok rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségeket érintő eljárásjogi szabályokat, azzal a feltétellel, hogy az uniós jog hatálya alá tartozó helyzetekben e szabályok „nem lehetnek kedvezőtlenebbek a hasonló jellegű belső jogi helyzetekre vonatkozóknál (az egyenértékűség elve), és nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve)”.(30)
68. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatával összhangban az egyenértékűség elve „azt feltételezi, hogy a szóban forgó nemzeti szabály különbségtétel nélkül vonatkozik az uniós jogból származó és a belső jog megsértésén alapuló, hasonló tárggyal és jogalappal rendelkező keresetekre”.(31) Ezen elv tiszteletben tartása tehát a nemzeti jog megsértésén alapuló keresetek és a hasonló, uniós jog megsértésén alapuló keresetek azonos kezelését foglalja magában.(32)
69. A hatékonyság elve ezzel szemben megköveteli, hogy az eljárási autonómia elvének alkalmazása mellett az eljárási szabályok ne tegyék gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását.(33)
70. Mindazonáltal „az uniós jog nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy a nemzeti jogban megállapítottaktól eltérő jogorvoslati lehetőségeket hozzanak létre, kivéve azonban azt az esetet, ha a szóban forgó nemzeti jogrend egészéből az következik, hogy nem létezik olyan bírósági jogorvoslat, amellyel akár közvetett módon biztosítható lenne a jogalanyok uniós jogból eredő jogainak tiszteletben tartása, illetve ha a jogalanyok bírósághoz fordulásának az lenne az egyetlen módja, hogy kénytelenek lennének jogot sérteni”.(34)
71. A hatékony bírói jogvédelem és a tagállamok eljárási autonómiájának elve közötti egyensúlyból kell levezetni az annak értékeléséhez szükséges útmutatást, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által leírt értelmezés ellentétes‑e az uniós jog fent ismertetett elveivel.
1. A rendelkező rész általános megfogalmazása a védjegyoltalmi eljárásokban
72. A rendelkező rész helyes megfogalmazásának és a védjegyoltalmi eljárásokban nyújtott védelemnek a kérdését főszabály szerint a nemzeti eljárásjog szabályozza. A 2017/1001 rendelet 129. cikkének (3) bekezdése értelmében ugyanis a védjegybíróság a székhelye szerinti államnak azokat az eljárási szabályait alkalmazza, amelyek irányadók a nemzeti védjegyekkel összefüggő azonos típusú eljárásokban, feltéve azonban, hogy egyébként tiszteletben tartják az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét, és biztosítják az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke szerinti, hatékony bírói jogvédelemhez való alapvető jogot.(35)
73. Amint azt a Bizottság megjegyezte,(36) a rendelkező rész pontos megfogalmazása és az ítélet megfelelő indokolása szükséges az uniós jogrend által biztosított jogok hatékony védelmének biztosításához, bár ez nem zárja ki, hogy a végrehajtó hatóság határozza meg, hogy az uniós védjeggyel jelölt árucikkek közül melyeket érintik a kötelezések és tilalmak, feltéve, hogy a nemzeti jog által biztosított jogorvoslati eszközök lehetővé teszik az ilyen határozatok bíróság előtti megtámadását.
74. A kérdést előterjesztő bíróság beadványából kitűnik, hogy az alperesnek nincs lehetősége arra, hogy önként eleget tegyen az általános megfogalmazású ítéletben foglalt kötelezéseknek és tilalmaknak, ezért automatikusan végrehajtási eljárásnak van kitéve, és korlátozott jogorvoslati lehetőségekkel rendelkezik.
75. Ebben az összefüggésben az egyik megoldás az lehet, amint azt a kérdést előterjesztő bíróság is javasolja, hogy az árukon előzetesen fel kell tüntetni a rendeltetési piacot.
76. Az eredeti szállítóra vonatkozó információk felkutatása tekintetében az alperes részéről felmerülő nehézségek megállapítása azonban véleményem szerint önmagában nem képezhet jogalapot a jogosult ilyen jellegű kötelezésének igazolására. Az uniós jogban ugyanis nincsenek olyan szó szerinti, teleologikus vagy rendszertani értelmezésbeli elemek, amelyek ilyen megoldáshoz vezethetnének.
77. Úgy vélem tehát, hogy nincs helye azon kötelezettség előírásának, hogy az árukon fel kell tüntetni arendeltetésüket, ami amellett, hogy további terheket ró a jogosultra, valójában csak korlátozottan kínál megoldást. Nem zárható ki ugyanis, hogy az áru tényleges rendeltetési helye a gyakorlatban eltér a megadottól, és ezért egy ilyen kötelezettség megnehezítheti egy adott termék forgalmazásának az egyik piacról a másikra történő átcsoportosítását, lényegében korlátozva az áruk szabad mozgását, amelyet az EUMSZ 36. cikk ír elő. Ezen túlmenően egy ilyen, a védjegyjogosultakra további pénzügyi terheket is rovó kötelezettség a jogellenes behozatal gyakorlatainak elterjedését eredményezheti.
78. A hatékony jogorvoslathoz való jog tiszteletben tartása érdekében azonban biztosítani kell, hogy a bíróság megvizsgálhassa, hogy mely árukat hozták forgalomba a hazai piacon és melyeket nem.
79. Az előnyösebb eset az lenne, ha ezt az ellenőrzést az érdemi ítéletben végeznék el, aminek az lenne a következménye, hogy az ellenőrzés eredményét az ítélet rendelkező részében is megismételnék.
80. Az áruknak a bíróság érdemi ítéletében történő azonosítása az uniós joggal összhangban lévő értelmezés eredménye lenne, és ezért alkalmas lenne a hatékony bírói jogvédelem fent említett elveinek teljes körű betartására.
81. Ha ez nem lehetséges – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság a jelek szerint feltételezi –, mert ez azt feltételezné, hogy a védjegyjogosult előzetesen jelzi az áruk végső rendeltetési helyét, akkor ezen értékelés akár a végrehajtás időpontjáig is elhalasztható, feltéve, hogy az alperes ennek keretében olyan eljárási eszközöket tud igénybe venni, amelyek révén „bírósági” döntés születhet az előtte folyamatban lévő jogvita eldöntése szempontjából lényeges ténykérdésről, azaz az EGT‑ben forgalomba hozott és védjeggyel védett áruk pontos azonosításáról.
82. Végül helyénvaló, hogy a nemzeti eljárási rendszer megfelelőségének általános értékelése során ne hagyjuk figyelmen kívül az indokolatlan lefoglalásokért való polgári jogi felelősség rendszerének esetleges meglétét, amely – bár utólagos védelmet jelent – egyrészt a jogellenes lefoglalás esetén elszenvedett kárt orvosló jogorvoslatnak tekinthető, másrészt pedig elrettentő hatással bírhat a jogosultak tekintetében, akik így csak olyan helyzetekben nyújtanának be biztosítási intézkedés iránti kérelmet, amikor az áruk jogellenes eredete nyilvánvaló. Amint arra a felperes észrevételeiben emlékeztet,(37) már vannak példák olyan európai nemzeti jogszabályokra, amelyek olyan belső eljárást írnak elő, amely hasonlít az áruk szabad mozgása és a jogsértések elleni küzdelem céljai közötti egyensúly megteremtésére irányuló, fent említett rendszerhez.
83. A konkrét ügyben történő valamennyi értékelés természetesen a nemzeti bíróság feladata, amelynek tehát azt kell megvizsgálnia, hogy az előzőekben kifejtett uniós jogi elvek fényében a nemzeti eljárásjog ténylegesen biztosítja‑e az uniós védjegyoltalom iránt indított eljárás alperesének a teljes körű bírói jogvédelemhez való jogot.
2. A védjegyjogosult hozzájárulására vonatkozó bizonyítási teher
84. Az általános szabály az, hogy a védjegyjogosult hozzájárulásának bizonyítása a hozzájárulásra hivatkozó félre hárul. A Bíróság többször is kimondta, hogy a védjegyjogosult hozzájárulásának bizonyítása a hozzájárulásra hivatkozó félre hárul.(38)
85. Előfordulhatnak azonban olyan helyzetek, amikor e szabály kiigazítására van szükség. Amint az a Van Doren + Q ítéletben is szerepel, a védjegyoltalom kimerülése feltételeinek való megfelelés bizonyítása ugyanis a védjegyjogosultra hárul, ha az általános szabály – vagyis az alperes által történő bizonyítás – alkalmazása lehetővé teszi a jog jogosultja számára a nemzeti piacok felosztását,(39) amely kockázat – amint azt a Bíróság az idézett ítéletben kifejti – akkor áll fenn, „amikor […] a védjegyjogosult az EGT‑ben a termékeket kizárólagos értékesítési hálózat útján helyezi forgalomba”.(40)
86. Ha ugyanis az alperes nem tudja megszerezni a szükséges információkat annak megállapításához, hogy az uniós védjegyjogosult a szóban forgó terméket az EGT‑piacon való forgalomba hozatalra szánta‑e, akkor olyan káros hatások léphetnek fel, mint a belső piac széttöredezése. Ilyen esetekben tehát a bizonyítási teher megfordulhat, és „a védjegyjogosultnak kell bizonyítania, hogy az árukat kezdetben ő maga hozta forgalomba vagy az ő kifejezett hozzájárulásával hozták forgalomba az EGT‑n kívül. Miután ez bizonyításra kerül, a harmadik félnek kell bizonyítania a jogosultnak az áruk későbbi EGT‑n belüli forgalmazásához való hozzájárulásának meglétét.”(41)
87. Annak bizonyítása tehát, hogy a védjegyjogosult kizárólagos forgalmazási rendszert alkalmaz, az említett feltételek mellett elegendő feltétel a bizonyítási teher megfordításához.
88. A kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információkból azonban nem világos, hogy ez a kritérium a jelen esetben teljesül‑e: a felperes ezzel szemben tagadja, hogy kizárólagos forgalmazási rendszert alkalmazna, noha azt állítja, hogy Lengyelország területén csak egyetlen piaci szereplő rendelkezik a szerződéses forgalmazói státusszal, és hogy a Harman által közösen létrehozott forgalmazási hálózaton kívül számos más piaci szereplő is forgalmazza a Harman termékeket Lengyelországban, és állítólag maga az alperes is betöltötte ezt a szerepet.(42)
89. A kérdést előterjesztő bíróság feladata tehát annak vizsgálata, hogy a szóban forgó esetben a felperes által történő forgalmazás kizárólagosnak tekinthető‑e. Igenlő válasz esetén a Van Doren + Q ítélet alkalmazásával a bizonyítási teher megfordulhat, így a védjegyjogosult felperesre hárulna a jogkimerülés hiányának bizonyítása.
90. Abban az esetben, ha a kizárólagos forgalmazás fennállását nem állapítják meg, a kizárólagos védjegyjog megsértése miatt indított eljárásokban a hagyományos bizonyítási szabályok kiigazítása az áruk forgalmazásának konkrét körülményeire vonatkozóan elfogadható. Ha a szóban forgó árukról hiányzik minden olyan jelzés, amelyből az első forgalomba hozatal piacára lehetne következtetni, az eljáró bíróság, miután meggyőződött arról, hogy nincs olyan gyakorlati jogorvoslati lehetőség, amely a fent említett bizonyítási nehézségek leküzdésére alkalmas lenne, a fent említett hatékony bírói jogvédelem elvének tiszteletben tartásával elvégzi a bizonyítási teher kiigazítását.
91. A nemzeti bíróság által elvégzendő értékelés célja annak ellenőrzése, hogy az alperes nem „lehetetlen bizonyítással” áll‑e szemben, mivel a védjegyjog kimerülésének bizonyítására alkalmas ténybeli elemek teljesen kívül esnek a befolyási és ismereti körén.
92. Megjegyzem azonban, hogy a bizonyítási teher kiigazítását nem indokolhatja kizárólag az a puszta tény, hogy az alperes számára nehézséget jelent az információknak a szállítójától való beszerzése.
93. Abban az esetben, ha a védjegyjogosult általi kizárólagos forgalmazás nem bizonyított, a védjegyjog kimerülésével kapcsolatos bizonyítási teher kiigazítása csak akkor tekinthető lehetségesnek, ha megállapítást nyer, hogy az alperes számára gyakorlatilag lehetetlen bizonyítani azt a körülményt, amely az általa hivatkozott jog alapját képezi.
IV. Végkövetkeztetés
94. A fenti megfontolások alapján azt javasolom, hogy a Bíróság a következőképpen válaszoljon a Sąd Okręgowy w Warszawie (varsói regionális bíróság, Lengyelország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre:
„Az európai uniós védjegyről szóló, 2017. június 14‑i (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 15. cikkének (1) bekezdését az EUMSZ 36. cikk második mondata, az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése és az Alapjogi Charta 47. cikke fényében úgy kell értelmezni, hogy az uniós joggal nem ellentétes az a gyakorlat, amely szerint a bíróság az európai uniós védjegyoltalommal összefüggő perben a határozat rendelkező részében általános megfogalmazást használ, és így a végrehajtó hatóságra hagyja a határozat tárgyát képező áruk meghatározását. Ennek feltétele, hogy a végrehajtás során az alperesnek lehetősége van megtámadni a forgalomba hozott áruk meghatározását, a bíróságnak pedig megvizsgálniés eldönteni, hogy a védjegyjogosult kifejezett hozzájárulásával mely árukat hoztak ténylegesen forgalomba az EGT‑ben. Az uniós védjegyoltalommal összefüggő perben, amikor az alperes a jogok kimerülésére hivatkozik, de nem fér hozzá a szükséges információkhoz, a nemzeti bíróságnak mérlegelnie kell a bizonyítási teher megosztása megváltoztatásának lehetőségét, mind abban az esetben, ha a terjesztés kizárólagosnak minősül, mind abban az esetben, ha az alperes számára gyakorlatilag lehetetlen az állításait alátámasztó ténybeli körülmények bizonyítása.