MELCHIOR WATHELET

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2014. december 4.(1)

C‑536/13. sz. ügy

„Gazprom” OAO

(a Lietuvos Aukščiausiasis Teismas [Litvánia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség – Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – 44/2001/EK rendelet – A tagállamban működő választottbíróság által kibocsátott »anti‑suit injunction« – A más tagállam bírósága előtt történő eljáráskezdeményezés tilalma – A bírósági eljárásban érvényesített kérelmek korlátozására kötelezés – E második tagállam bíróságának a joga, hogy megtagadja a választottbírósági ítélet elismerését – Valamely bíróság önálló határozata saját joghatóságáról egy, a 44/2001/EK rendelet hatálya alá tartozó ügyben – Az uniós jog elsőbbségének és a 44/2001/EK rendelet hatékony érvényesülésének biztosítása”

I –    Bevezetés

1.        A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem a választottbíráskodás és az „anti‑suit injunctionök” helyzetére vonatkozik a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendeletre(2) (a továbbiakban: „Brüsszel I”-rendelet) tekintettel, amelyet 2015. január 10‑től(3) fel fog váltani a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet(4) (a továbbiakban: átdolgozott „Brüsszel I”‑rendelet).

2.        Bár az ítélkezési gyakorlat e témákat illetően gazdag és a jogtudományban gazdagon magyarázott, a Bíróság úgy határozott, hogy a jelen ügyet megkülönböztető bizonyos ténybeli és jogi körülményekre tekintettel azt a nagytanács elé utalja, amely lehetővé teszi számára, hogy pontosítsa és egyértelművé tegye a kapcsolatot az uniós jog és a nemzetközi választottbíráskodás között, amelyre Darmon főtanácsnok úgy hivatkozott, hogy „alapvető jelentőséggel bír a »kereskedők nemzetközi közösségén« belül a »nemzetközi kereskedelmi jogviták rendezésének leggyakoribb módjaként«”.(5)

II – Jogi háttér

A –    Az uniós jog

1.      A „Brüsszel I”-rendelet

3.        A „Brüsszel I”-rendelet„Hatály” című I. fejezetében az 1. cikk az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)      E rendeletet polgári és kereskedelmi ügyekben kell alkalmazni a bíróság jellegére való tekintet nélkül. E rendelet nem terjed ki különösen az adó‑, vám‑ vagy közigazgatási ügyekre.

(2)      E rendelet nem vonatkozik:

[…]

d)      választottbíráskodásra.

[…]”

4.        Az említett rendelet „Joghatóság” című II. fejezetében szereplő 2. cikk (1) bekezdése szerint:

„E rendelet rendelkezéseire is figyelemmel valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott tagállam bíróságai előtt perelhető.”

5.        A „Brüsszel I”-rendelet4. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„Ha az alperes nem rendelkezik lakóhellyel valamely tagállamban, valamennyi tagállam bíróságainak joghatóságát a 22. és 23. cikk alapján az adott tagállam joga határozza meg.”

6.        E rendelet „Elismerés és végrehajtás” című III. fejezetének 32. cikke szerint:

„E rendelet alkalmazásában a »határozat« valamely tagállam bírósága által hozott bármely határozat, elnevezésére való tekintet nélkül […].”

7.        E III. fejezet 33. cikkének (1) bekezdése szerint:

„Valamely tagállamban hozott határozatot más tagállamban külön eljárás nélkül elismerik.”

8.        Az említett fejezet 34. cikke szerint:

„A határozat nem ismerhető el, amennyiben:

1. az ilyen elismerés nyilvánvalóan ellentétes annak a tagállamnak a közrendjével, ahol az elismerést kérik;

[…]”

2.      Az átdolgozott „Brüsszel I”‑rendelet

9.        A jelen ügy tárgyával, vagyis a választottbíráskodás és a „Brüsszel I”‑rendelet viszonyával kapcsolatban az új rendelet két rendelkezését kell megemlíteni: (12) preambulumbekezdését és 73. cikkét.

10.      A (12) preambulumbekezdés a következőképpen szól:

„Ez a rendelet nem alkalmazandó a választottbíráskodásra. E rendelet egyik rendelkezése sem akadályozza valamely tagállam bíróságait abban, hogy – amennyiben olyan ügyben indítanak előttük keresetet, amellyel kapcsolatban a felek választottbírósági megállapodást kötöttek – nemzeti jogukkal összhangban a feleket választottbírósági eljárásra utasítsák, vagy az eljárást felfüggesszék vagy megszüntessék, illetve megvizsgálják, hogy a választottbírósági megállapodás semmis‑e, hatálytalan‑e vagy nem teljesíthető‑e.

Valamely tagállam bíróságának az azzal kapcsolatos döntésére, hogy egy választottbírósági megállapodás semmis‑e, hatálytalan‑e vagy nem teljesíthető‑e, nem vonatkozhatnának az e rendelet elismerésre és végrehajtásra vonatkozó szabályai, függetlenül attól, hogy a bíróság az ezzel kapcsolatos döntését a jogvita tárgyában vagy előkérdés tárgyában hozta‑e.

Amennyiben viszont egy tagállami bíróság az e rendeletből vagy a nemzeti jogból eredő joghatóságát gyakorolva megállapította, hogy a választottbírósági megállapodás semmis, hatálytalan vagy nem teljesíthető, az nem akadályozza meg, hogy a bíróság által az ügy érdemében hozott határozatot elismerjék, és adott esetben végrehajtsák e rendelettel összhangban. Ez nem sértheti a tagállamok bíróságainak illetékességét abban, hogy határozzanak a választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, New Yorkban 1958. június 10‑én kelt egyezménnyel összhangban (1958. évi New York‑i Egyezmény), amelynek elsőbbsége van e rendelettel szemben.

Ez a rendelet nem alkalmazandó azokra a keresetekre vagy kapcsolódó bírósági eljárásokra, amelyek különösen egy választottbíróság létrehozásával, a választottbírák hatáskörével, egy választottbírósági eljárás levezetésével vagy ilyen eljárás bármely más aspektusával vannak összefüggésben, sem pedig a választottbírósági határozatok megsemmisítésével, felülvizsgálatával, elismerésével és végrehajtásával, valamint az azokkal szembeni fellebbezéssel kapcsolatos keresetekre vagy határozatokra.”

11.      Az említett rendelet „Más jogi aktusokhoz való viszony” című VII. fejezetében szereplő 73. cikk (2) bekezdése előírja:

„E rendelet nem érinti az 1958‑as New York‑i Egyezmény alkalmazását.”

B –    Az 1958. évi New York‑i Egyezmény

12.      A külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, New Yorkban 1958. június 10‑én kelt egyezmény (kihirdette: az 1962. évi 25. tvr., a továbbiakban: 1958. évi New York‑i Egyezmény) I. cikkének 1. bekezdése szerint:

„A jelen Egyezmény természetes, vagy jogi személyek között felmerült viták tárgyában hozott olyan választottbírósági határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozik, amelyeket más Állam területén hoztak, mint amelyben e határozatok elismerését és végrehajtását kérik. Az Egyezmény olyan választottbírósági határozatokra is vonatkozik, amelyeket abban az Államban, ahol azok elismerését és végrehajtását kérik, nem tekintenek hazai határozatoknak.”

13.      Ugyanezen egyezmény II. cikkének 3. bekezdése előírja:

„Az egyik fél kérelmére bármely Szerződő Állam bírósága választottbírósági eljárásra utasítja a feleket, ha olyan ügyben indítottak pert előtte, amelynek tárgyában a felek a jelen cikk értelmében megállapodást kötöttek, kivéve ha megállapítja, hogy az említett megállapodás semmis, hatálytalan vagy nem teljesíthető.”

14.      Az említett egyezmény III. cikke értelmében:

„A választottbírósági határozatokat valamennyi Szerződő Állam kötelezőnek ismeri el és – a következő cikkekben szabályozott feltételekkel – ama terület eljárási szabályai szerint hajtja végre, amelyen a választottbírósági határozat elismerését és végrehajtását kérik. […]”

15.      Ugyanezen egyezmény V. cikke meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett egy választottbírósági határozat elismerése és végrehajtása elutasítható:

„1.      A választottbírósági határozat elismerése és végrehajtása annak a félnek kérelmére, akivel szemben azt érvényesíteni kívánják, csak abban az esetben tagadható meg, ha ez a fél annál az illetékes hatóságnál, amelynél az elismerést és a végrehajtást kérik, bizonyítja, hogy:

a)      a II. Cikkben említett megállapodásban részt vevő felek a reájuk irányadó jog szerint nem voltak cselekvőképesek, vagy hogy az említett megállapodás a felek által kikötött jog értelmében vagy ilyen kikötés hiányában annak az országnak a joga szerint, amelyben a választottbírósági határozatot hozták, érvénytelen; vagy

b)      azt a felet, akivel szemben a választottbírósági határozatot érvényesíteni kívánják, nem értesítették szabályszerűen a választottbíró kijelöléséről vagy a választottbírósági eljárásról vagy pedig ez a fél egyéb okból nyilatkozatát előterjeszteni nem tudta; vagy

c)      a választottbírósági határozatot olyan vitás ügyben hozták, amelyre a választottbírósági kikötés nem vonatkozik, illetve amelyre rendelkezései nem terjednek ki, vagy a határozat a választottbírósági kikötés keretén kívül eső ügyre vonatkozó döntést tartalmaz; ha azonban a választottbíráskodásnak alávetett kérdésekre vonatkozó döntések elválaszthatók azoktól, amelyek a választottbíráskodásnak nem voltak alávetve, a választottbírósági határozatnak az a része, amely a választottbíráskodásnak alávetett ügyekre vonatkozó döntéseket tartalmaz, elismerhető és végrehajtható; vagy

d)      a választottbíróság összetétele vagy eljárása nem felelt meg a felek megállapodásának, vagy ilyen megállapodás hiányában nem felelt meg ama ország jogának, amelyben a választottbíróság eljárt; vagy

e)      a választottbírósági határozat a felekre még nem vált kötelezővé, vagy annak az országnak illetékes hatósága, amelyben vagy amely jogának alkalmazásával a határozatot hozták, azt hatályon kívül helyezte vagy felfüggesztette.

2.      A választottbírósági határozat elismerése és végrehajtása abban az esetben is megtagadható, ha annak az országnak illetékes hatósága, amelyben az elismerést és végrehajtást kérik, megállapítja, hogy:

a)      ennek az országnak a joga szerint a vita tárgya választottbírói útra nem tartozhat; vagy

b)      a határozat elismerése vagy végrehajtása ennek az országnak közrendjébe ütköznék.”

16.      Litvánia a litván parlament (Seimas) 1995. január 17‑i I‑760. sz. határozatának (nutarimas) elfogadásával ratifikálta az 1958. évi New York‑i Egyezményt.

C –    A litván jog

17.      A litván polgári törvénykönyv második könyvének X. fejezetének címe „Jogi személyek tevékenységének vizsgálata”, és az a 2.124–2.131 cikket tartalmazza.

18.      A polgári törvénykönyv „A jogi személy tevékenysége vizsgálatának tartalma” című 2.124 cikke előírja:

„A […] 2.125 cikkben felsorolt személyek kérhetik a bíróságtól szakértők kijelölését annak meghatározása érdekében, hogy a jogi személy vagy a jogi személy ügyvezető szerve vagy annak tagjai helytelenül jártak‑e el, és ha megállapítják, hogy tevékenységük helytelen volt, kérhetik a […] 2.131 cikkében meghatározott intézkedések alkalmazását.”

19.      Az említett törvénykönyv 2.125 cikke (1) bekezdésének 1. pontja értelmében egy vagy több, a részvények legalább egy tizedét birtokló részvényes nyújthat be ilyen keresetet.

20.      Az említett törvénykönyv 2.131 cikke szerinti intézkedések magukban foglalják többek között a jogi személy ügyvezető szervei által hozott határozatok megsemmisítését, a jogi személy ügyvezető szerveinek tagjait megillető jogkörök kizárását vagy ideiglenes felfüggesztését, valamint azt a lehetőséget, hogy meghatározott tevékenységek elvégzésére vagy azoktól való tartózkodásra kötelezzék a jogi személyt.

III – Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

21.      A Lietuvos dujos AB (a továbbiakban: Lietuvos dujos) egy litván jog hatálya alá tartozó részvénytársaság, amelynek gazdasági tevékenysége arra terjed ki, hogy földgázt vásárol a „Gazprom” OAO‑tól (a továbbiakban: Gazprom) (Oroszországi Föderáció), azt Litvánián belül szállítja és elosztja, valamint üzemelteti a gázvezetékeket, és az Oroszországi Föderációból a kalinyingrádi régió felé továbbítja a földgázt. A földgáz feltárásában és kitermelésében nem érintett.

22.      A jelen ügy tényállása megvalósulásának időpontjában a német E.ON Ruhrgas International GmbH társaság (38,91%), a Gazprom orosz állami vállalat (37,1%) és a Litván köztársaság (17,7%) voltak a Lietuvos dujos legjelentősebb részvényesei.

23.      A Gazprom egy vertikálisan integrált vállalkozás, és erőfölényben van a földgáz ágazatban. A Lietuvos dujos tőkéjében fennálló részesedését a részvények adásvételéről szóló, 2004. január 24‑i megállapodással(6) szerezte. E megállapodás 7.4.1 cikke az alábbiakat írja elő:

„[A Gazprom] 10 éves időtartamig és olyan mennyiségben biztosítja a földgázt a Litván Köztársaság fogyasztóinak, amely megfelel a Litván Köztársaság valamennyi fogyasztója által támasztott igény legalább 90%‑ának. A földgázt a Litván Köztársaság energiaszolgáltatóinak piaci feltételeit figyelembe vevő méltányos áron kell szolgáltatni a Litván Köztársaságnak.”

24.      Ugyanezen megállapodás 7.4.2.3 cikke előírja:

„A földgáz árát a [Gazprom] és a [Lietuvos dujos] között létrejött érvényes gázszolgáltatási megállapodásban rögzített képlet szerint kell meghatározni. Ez a képlet a helyettesítő üzemanyagok árának litván köztársaságbeli dinamikájától függően változhat.”

25.      A továbbiakban a megállapodásra, amelyre a 7.4.2.3 cikk utal, „hosszú távú földgázszerződésként” fogok utalni.

26.      Ez az 1999‑ben, vagyis azt megelőzően kötött hosszú távú földgázszerződés, hogy a Gazprom részesedést szerzett volna a Lietuvos dujos tőkéjében, a 2000 és 2015 közötti időszakra vonatkozott, és a Gazprom és a Lietuvos dujos közötti tárgyalások keretében több alkalommal módosították.

27.      2004. március 24‑én a Gazprom „részvényesek közötti megállapodást” kötött az E.ON Ruhrgas International GmbH–val, valamint a Litván Köztársaság javára eljáró állami vagyonkezelővel is, amelynek a helyébe később a Litván Köztársaság Energiaügyi Minisztériuma lépett.

28.      E megállapodás 6.1 (1.9) cikke úgy rendelkezik, hogy a részvényeseknek: „[…] a [Lietuvos dujos] és a [részvényesek] által kölcsönösen elfogadott és számukra kölcsönösen előnyös kikötések és feltételek mellett, valamint a [Lietuvos dujos] és a [Gazprom] közötti szerződéses kötelezettségek alapján biztosítaniuk kell […]: i. a földgáz hosszú távú szállítását az Oroszországi Föderációból a Kalinyingrádi területre […], iii. a hosszú távú gázszolgáltatást a [Lietuvos dujos részére].”

29.      A részvényesek között létrejött megállapodás a litván jog hatálya alá tartozik. E megállapodás 7.14 cikke egy választottbírósági kikötést tartalmaz, amelynek értelmében: „[a] jelen megállapodással, annak megsértésével, érvényességével, hatályával vagy megszüntetésével kapcsolatos bármely követelés, vita vagy jogsértés rendezésére a Stockholmi Kereskedelmi Kamara Választottbírósági Intézetének választottbírósági szabályzatával összhangban álló választottbírósági eljárásban kerül sor. Az eljárás helyszíne a svédországi Stockholm, a választottbíróság 3 főből áll (valamennyit a Választottbírósági Intézet nevezi ki), és a vitarendezés nyelve az angol.”(7)

30.      2011. február 8‑án az Energiaügyi Minisztérium a Lietuvos dujos ügyvezető igazgatójának, Valentukevičiusnak, valamint a társaság igazgatótanácsa két, a Gazprom által kinevezett tagjának, Golubevnek és Seleznevnek címzett levélben azt kifogásolta, hogy nem a Lietuvos dujos érdekében jártak el a földgáz árának kiszámítására vonatkozóan a hosszú távú földgázszerződésben szereplő képlet módosításai során.

31.      2011. március 25‑én az Energiaügyi Minisztérium keresetet indított a Lietuvos dujosszal, valamint Valentukevičiusszal, Golubevvel és Seleznevvel szemben a Vilniaus apygardos teismas (vilniusi regionális bíróság, Litvánia) előtt a Lietuvos dujos tevékenysége vizsgálatának lefolytatása érdekében (a litván polgári törvénykönyv 2.124 és azt követő cikkei).

32.      E keresettel az Energiaügyi Minisztérium előadta, hogy a Lietuvos dujos részvényeseként sérültek a Litván Köztársaság érdekei, és a Gazprom érdekeit jogtalanul előnyben részesítették azzal, hogy úgy módosították a hosszú távú földgázszerződést, hogy az az ár, amelyen a Lietuvos dujos a földgázt vásárolta a Gazpromtól, nem volt méltányos. Több kereseti kérelem mellett az Energiaügyi Minisztérium azt kérte a litván bíróságtól, hogy mentse fel Valentukevičiust, Golubevet és Seleznevet, és kötelezze a Lietuvos dujost, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat a Gazpromnál a földgáz méltányos és jogos vételi árának meghatározása érdekében.

33.      Tekintettel arra, hogy e kereset megsértette a részvényesek között létrejött megállapodás 7.14 cikkében szereplő választottbírósági kikötést, a Gazprom 2011. augusztus 29‑én választottbírósági eljárást indított az Energiaügyi Minisztériummal szemben a Stockholmi Kereskedelmi Kamara Választottbírósági Intézete előtt, és azt kérte, hogy a választottbíróság kötelezze az Energiaügyi Minisztériumot a litván bírósághoz benyújtott keresetének visszavonására. A Stockholmi Kereskedelmi Kamara Választottbírósági Intézete ezt a választottbírósági eljárás iránti kérelmet a V (125/2011) számon vette nyilvántartásba.

34.      2011. december 9‑én az Energiaügyi Minisztérium módosította keresetét. Felülvizsgált keresetével többek között visszavonta a Valentukevičius, Golubev és Seleznev felmentésére vonatkozó kérelmét, de fenntartotta arra vonatkozó kérelmét, hogy kötelezzék a Lietuvos dujost, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat a Gazpromnál a földgáz méltányos és jogos vételi árának meghatározása érdekében.

35.      A Gazprom és a Litván Köztársaság közötti jogvita 2012 márciusában kiegészült egy másik nemzetközi választottbírósági eljárással, amelyet a Gazprom indított a hágai Állandó Választottbíróság előtt. E választottbírósági eljárással a Gazprom vitatta a litván kormány azon határozatát, hogy a földgáz belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/55/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. július 13‑i 2009/73/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv(8) 9. cikkének megfelelően a Lietuvos dujoson belül válasszák szét a földgázszállítási rendszer üzemeltetőinek tevékenységét és a gáztermelők, valamint ‑szolgáltatók tevékenységeit, ami magában foglalja, hogy a Gazprom többé nem lehetne a Lietuvos dujos részvényese.

36.      Ebben a második nemzetközi választottbírósági eljárásban a Gazprom azt állítja, hogy az említett irányelv átültetésével és végrehajtásával a Litván Köztársaság megsértette az Oroszországi Föderáció kormánya és a Litván Köztársaság kormánya között létrejött, a beruházások kölcsönös elősegítéséről és védelméről szóló, 1999. június 29‑i szerződés értelmében őt terhelő kötelezettségeket.(9)

37.      2012. július 31‑én a V (125/2011.) sz. ügyben megalakult Választottbíróság ítéletet („final award”) (a továbbiakban: választottbírósági ítélet) hirdetett, amellyel részben helyt adott a Gazprom kérelmének.(10) A Választottbíróság szerint az Energiaügyi Minisztérium által a Vilniaus apygardos teismas előtt indított eljárás részben sértette a részvényesek között létrejött megállapodásban szereplő választottbírósági kikötést. Úgy rendelkezett tehát, hogy az Energiaügyi Minisztérium álljon el bizonyos, a Vilniaus apygardos teismas elé terjesztett kérelmeitől (többek között attól, amely arra irányul, hogy kötelezzék a Lietuvos dujos‑t arra, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen a Gazpromnál a földgáz méltányos és jogos vételi árának meghatározása érdekében), egyik kérelmét pedig oly módon fogalmazza át, amely tiszteletben tartja az Energiaügyi Minisztérium által vállalt azon kötelezettséget, hogy választottbíróság elé terjeszti a részvényesek között létrejött megállapodás hatálya alá tartozó jogvitákat.

38.      2012. szeptember 3‑án a Vilniaus apygardos teismas helyt adott az Energiaügyi Minisztérium keresetének, és a Lietuvos dujos tevékenységének vizsgálatát lefolytató szakértők kinevezéséről határozott. Azt is megállapította, hogy e kereset a joghatóságába tartozik, és az a litván jog értelmében nem képezheti választottbírósági eljárás tárgyát.

39.      A Lietuvos dujos, valamint Valentukevičius, Golubev és Seleznev fellebbezést nyújtott be e határozattal szemben a Lietuvos apeliacinis teismashoz (fellebbviteli bíróság, Litvánia). A Gazprom ugyanehhez a bírósághoz fordult, és azt kérte, hogy az az 1958. évi New York‑i Egyezmény alkalmazásával ismerje el és hajtsa végre a választottbírósági ítéletet.

40.      2012 októberében a Litván Köztársaság választottbírósági eljárást indított a Gazprommal szemben a Stockholmi Kereskedelmi Kamara Választottbírósági Intézete előtt azt állítva, hogy a hosszú távú földgázszerződésen 2004 és 2012 között végrehajtott módosítások ellentétesek voltak a részvények adásvételéről szóló, 2004. január 24‑i megállapodással, és 1,9 milliárd amerikai dollár (USD) összegű kártérítést követelt.(11)

41.      A 2012. december 17‑i végzéssel a Lietuvos apeliacinis teismas az 1958. évi New York‑i Egyezmény V. cikke 2. bekezdésének a) és b) pontja alapján úgy határozott, hogy nem ad helyt a Gazprom kérelmének.

42.      Pontosabban a Lietuvos apeliacinis teismas úgy ítélte meg, hogy a Választottbíróság nem volt jogosult egy már a Vilniaus apygardos teismas elé terjesztett és általa vizsgált kérdésben dönteni, amely 2012. szeptember 3‑i végzésével megállapította, hogy a polgári törvénykönyv 2.134 cikke szerinti jogviták nem tartoznak a választottbíráskodás körébe. A Lietuvos apeliacinis teismas tehát az 1958. évi New York‑i Egyezmény V. cikke 2. bekezdésének a) pontja alapján elutasíthatta a választottbírósági ítélet elismerését és végrehajtását.

43.      A Lietuvos apeliacinis teismas szintén úgy vélte, hogy azzal, hogy korlátozta a litván állam azon képességét, hogy egy litván bíróság előtt járjon el, és elutasította a litván bíróságok azon hatáskörét, hogy a joghatóságukról döntsenek, a választottbírósági ítélet megsértette a bíróságok függetlenségének a litván alkotmány 109. cikkének (2) bekezdésében biztosított elvét. A Lietuvos apeliacinis teismas tehát úgy határozott, hogy a választottbírósági ítélet megsértette a litván közrendet, és ezúttal az 1958. évi New York‑i Egyezmény V. cikke 2. bekezdésének b) pontja alapján elutasította annak elismerését és végrehajtását.

44.      A 2013. február 21‑i végzéssel a Lietuvos apeliacinis teismas elutasította a Lietuvos dujos, valamint Valentukevičius, Golubev és Seleznev által a Vilniaus apygardos teismas‑nak a Lietuvos dujos tevékenységének vizsgálatát elrendelő határozatával szemben benyújtott fellebbezést.

45.      A Lietuvos apeliacinis teismas e mindkét határozata képezte a kérdést előterjesztő bírósághoz benyújtott felülvizsgálati kérelem tárgyát, amely bíróság a 2013. november 21‑i végzéssel úgy határozott, hogy felfüggeszti a Lietuvos apeliacinis teismas Lietuvos dujos tevékenységének vizsgálatára vonatkozó határozatával szemben benyújtott felülvizsgálati kérelem vizsgálatát, amíg dönt a választottbírósági ítélet elismerésére és végrehajtására vonatkozó felülvizsgálati kérelemről.

46.      Ez utóbbi felülvizsgálati kérelem keretében a Gazprom a Lietuvos apeliacinis teismas 2012. december 17‑i végzésének hatályon kívül helyezését és új végzés meghozatalát kérte annak érdekében, hogy helyt adjanak a választottbírósági ítélet elismerésére és végrehajtására irányuló kérelmének. Az Energiaügyi Minisztérium az 1958. évi New York‑i Egyezmény V. cikke 2. bekezdésének b) pontja alapján kérte e kérelem elutasítását azt állítva, hogy a választottbírósági ítélet „anti‑suit injunctionnek” minősült, és annak elismerése és végrehajtása ellentétes lenne a „Brüsszel I”‑rendelettel, ahogyan azt a Bíróság az Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítéletben (C‑185/07, EU:C:2009:69) értelmezte.

47.      E körülmények között a Lietuvos aukščiausiasis teismas úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)      Amennyiben valamely választottbíróság „anti‑suit injunctiont” bocsát ki, és ezzel megtiltja valamely félnek azt, hogy bizonyos eljárásokat kezdeményezzen olyan tagállami bíróság előtt, amely a 44/2001 rendelet joghatóságra vonatkozó szabályai értelmében joghatósággal rendelkezik a polgári jogi ügy érdemi elbírálására, akkor a tagállam bíróságának jogában áll‑e azzal az indokolással megtagadni az ilyen választottbírósági ítélet elismerését, hogy az korlátozza a bíróság arra irányuló jogát, hogy maga állapítsa meg azt, hogy a 44/2001 rendelet joghatóságra vonatkozó szabályai értelmében rendelkezik‑e joghatósággal az ügy elbírálására?

2)      Amennyiben az első kérdésre igenlő válasz adandó, ugyanez érvényes‑e akkor is, amikor a választottbíróság által kibocsátott »anti‑suit injunction« arra kötelezi az eljárásban részt vevő valamely felet, hogy a másik tagállam bírósága előtt folyamatban lévő ügyben korlátozza a követeléseit, és a másik tagállam ezen bírósága a 44/2001 rendelet joghatóságra vonatkozó szabályai értelmében joghatósággal rendelkezik az ügy elbírálására?

3)      Az uniós jog elsőbbségét és a 44/2001 rendelet tényleges érvényesülését biztosítani kívánó bíróság megtagadhatja‑e a választottbírósági ítélet elismerését, ha az az ítélet korlátozza a nemzeti bíróság saját joghatóságáról és hatásköréről szóló döntés meghozatalára irányuló jogát a 44/2001 rendelet hatálya alá tartozó ügyben?”

48.      2014. június 10‑én a Litván Köztársaság versenytanácsa közölte, hogy 123 096 700 litván litas (LTL) (körülbelül 35,6 millió euró) bírságot szabott ki a Gazprommal szemben azon feltételek megsértéséért, amelyeket a Lietuvos dujos tőkéjében való részesedésének megszerzésekor írtak elő számára.(12)

49.      2014. június 12‑én a Gazprom bejelentette az e részesedés eladására vonatkozó döntését.(13)

IV – A Bíróság előtti eljárás

50.      Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet 2013. október 15‑én nyújtották be a Bíróság Hivatalához. Írásbeli észrevételeket nyújtott be a Gazprom, a litván, a német, a spanyol, a francia és az osztrák kormány, valamint az Egyesült Királyság Kormánya, a Svájci Államszövetség és az Európai Bizottság.

51.      Az eljárási szabályzat 61. cikke (1) bekezdésének megfelelően 2014. július 4‑én a Bíróság felhívta a feleket, hogy írásban válaszoljanak két kérdésre a tárgyalás előtt, legkésőbb 2014. július 31‑ig. A Gazprom, a litván, a német, a spanyol és a francia kormány, az Egyesült Királyság Kormánya, valamint a Svájci Államszövetség és a Bizottság az előírt határidőben benyújtotta válaszait.

52.      2014. szeptember 30‑án tárgyalást tartottak, amelyen a Gazprom, a litván, a német, a spanyol és a francia kormány, az Egyesült Királyság Kormánya, valamint a Svájci Államszövetség és a Bizottság előadta szóbeli észrevételeit.

V –    Elemzés

A –    Előzetes észrevételek

1.      A Bíróság joghatóságáról

53.      Előzetes döntéshozatal iránti kérelmének 10. oldalán a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az Energiaügyi Minisztérium a Lietuvos dujosszal, Valentukevičius‑szal, Golubevvel és Seleznevvel szemben a „Brüsszel I”‑rendelet 6. cikke 2. pontjának analógia útján való alkalmazása alapján (mutatis mutandis) benyújtott keresettel(14) fordult a Vilniaus apygardos teismashoz.

54.      Márpedig a rendelet e rendelkezése előírja, hogy egy, valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy „perelhető továbbá: […] harmadik félként szavatossággal vagy jótállással kapcsolatos vagy bármely más, harmadik fél perbevonásával folyó perben az eredeti eljárás bírósága előtt, kivéve ha ezeket az eljárásokat kizárólag azzal a céllal indították, hogy a harmadik felet kivonják az ügyében egyébként joghatósággal rendelkező bíróság eljárása alól”.

55.      Véleményem szerint a jelen ügyben ezt a rendelkezést nyilvánvalóan nem lehet alkalmazni, mivel a szóban forgó kereset nem érint semmilyen szavatossággal vagy jótállással kapcsolatos, vagy bármely más, harmadik fél perbevonásával folyó pert.

56.      A tárgyaláson a litván kormány azt sugallta, hogy a kérdést előterjesztő bíróság részéről elírásról volt szó, mivel az említett rendelet 6. cikkének 1. pontjára(15) kívánt hivatkozni, amely szintén aligha tűnik alkalmazhatónak, mivel az azt teszi lehetővé, hogy a valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy perelhető legyen egy olyan másik tagállam bíróságai előtt, ahol bármely másik alperes lakóhellyel rendelkezik. A jelen ügyben Golubev és Seleznev kivételével, akik egy harmadik ország területén rendelkeznek lakóhellyel, az alperesek lakóhelye Litvániában van.

57.      A Bíróság bizonyosan elutasíthatná, hogy válaszoljon a jelen előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a litván bíróságok „Brüsszel I”‑rendeletre helyesen alapított joghatóságának hiányában. Rámutathatna ugyanakkor arra, hogy a Vilniaus apygardos teismas számára fennállt a lehetőség, hogy joghatóságát a Lietuvos dujosszal és ügyvezető igazgatójával, Valentukevičiusszal szemben az említett rendelet 2. cikkének (1) bekezdésére(16) alapítsa, mivel az e cikk (és a rendelet) alkalmazhatóságához szükséges külföldi elem abból származik, hogy a két alperestárs (Golubev és Seleznev) az Oroszországi Föderációban rendelkezik lakóhellyel,(17) amely esetben a Bíróság hatáskörrel rendelkezne a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdések megválaszolására.

2.      A kérdések elfogadhatóságáról

58.      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint „a nemzeti bíróság által saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján – amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja – az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróság által előzetes döntéshozatal iránt előterjesztett kérelmet, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson”.(18)

59.      Márpedig a jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelmének 9. oldalán pontosítja, hogy „a jogi személyek tevékenysége vizsgálatának kezdeményezése nem lehet választottbíráskodási eljárás tárgya”.

60.      Amint arra a francia kormány és a Bizottság rámutat, létezik tehát egy jogalap, a jelen ügyben az 1958. évi New York‑i Egyezmény V. cikke 2. bekezdésének a) pontja,(19) amely alapján a kérdést előterjesztő bíróság elutasíthatja egy választottbírósági ítélet elismerését és végrehajtását, amint azt a Lietuvos apeliacinis teismas egyébként már megtette.(20)

61.      Véleményem szerint tehát érthető, hogy a Bíróságnak feltett kérdések nem relevánsak az alapeljárásbeli jogvita szempontjából, mivel a kérdést előterjesztő bíróság az e kérdésekre adandó válaszoktól függetlenül is tökéletesen el tudja bírálni az elé terjesztett jogvitát. A jelen indítvány nyilvánvalóan abból az előfeltevésből indul ki, hogy a Bíróság elfogadhatónak ítéli a feltett kérdéseket.

3.      Valóban egy „anti‑suit injunctionről” van szó?

62.      Előzetes döntéshozatal iránti kérelmében a kérdést előterjesztő bíróság „anti‑suit injunctionnek” minősíti a választottbírósági ítéletet, amennyiben az arra utasítja az Energiaügyi Minisztert, hogy álljon el bizonyos, a litván bíróságok elé terjesztett kérelmeitől.

63.      Ebben az értelemben a választottbírósági ítélet az angol jog szerinti „anti‑suit injunctionökre” hasonlít, amelyek a Turner‑ítélet (C‑159/02, EU:C:2004:228), valamint az Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítélet (EU:C:2009:69) tárgyát képezték. Az angol jogban az „anti‑suit injunction” az angol bíróság végzése, amellyel kötelezi az angol bíróságok személyi joghatósága alá tartozó felet,(21) hogy ne indítson eljárást, ne terjesszen elő bizonyos kérelmeket, azokat vonja vissza, vagy tegye meg az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy egy külföldi országban létesített állami vagy választottbíróság előtt folyamatban lévő eljárást befejezzenek vagy felfüggesszenek.(22)

64.      Az „anti‑suit injunction” nem a külföldi bíróság ellen irányul, és az csak az angol bíróságok előtt perbe vont félre vonatkozik.(23)

65.      Az a fél, amelyikre az „anti‑suit injunction” vonatkozik, és amelyik nem tartja azt tiszteletben, a bíróság megsértése („contempt of court”) miatti eljárásnak teszi ki magát, amely büntetőjogi szankciók kiszabását és az Egyesült Királyság területén található vagyonának zár alá vételét eredményezheti.(24) Nyilvánvalóan lehetséges, hogy az „anti‑suit injunction” semmilyen következménnyel nem jár, ha az a fél, amelyikre vonatkozik, nem tartózkodik az Egyesült Királyságban, vagy az Egyesült Királyságban nem rendelkezik vagyonnal, de az „anti‑suit injunction” megsértésével hozott egyik határozatot sem fogják elismerni vagy végrehajtani az Egyesült Királyságban.(25)

66.      Ahogyan azt a francia kormány a Bíróság kérdéseire adott írásbeli válaszbeadványában kifejti, ilyen típusú kötelezést nem írtak elő az alapeljárásbeli jogvitában. A Turner‑ítélet (EU:C:2004:228), valamint az Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítélet (EU:C:2009:69) tárgyát képező „anti‑suit injunctionökkel” ellentétben ugyanis az, hogy az Energiaügyi Miniszter nem tartotta tiszteletben a választottbírósági ítéletet, számára semmilyen szankcióval nem jár.(26)

67.      Ennélfogva a választottbírósági ítélet és a benne foglalt kötelezés azt a személyt köti, akire vonatkozik, utasítva őt arra, hogy vonja vissza a litván bíróságok elé terjesztett keresetének egy részét, amennyiben – a Választottbíróság szerint – ez a kereset részben a választottbírósági megállapodás hatálya alá tartozik. Ebben az értelemben a Turner‑ítélet (EU:C:2004:228), valamint az Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítélet (EU:C:2009:69) tárgyát képező „anti‑suit injunctionökhöz” hasonlóan, a kérdést előterjesztő bíróság szerint a választottbírósági ítélet sértheti a „Brüsszel I”‑rendelet hatékony érvényesülését. Érvelésemet ezen az alapon fejtem ki.

B –    Az első kérdésről

68.      Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy elutasíthatja‑e egy választottbírósági „anti‑suit injunction” elismerését azon oknál fogva, hogy az korlátozza „[…] arra irányuló jogát, hogy maga állapítsa meg azt, hogy a [Brüsszel I.] rendelet joghatóságra vonatkozó szabályai értelmében rendelkezik‑e joghatósággal az ügy elbírálására”.

69.      Meg kell tehát vizsgálni, hogy a “Brüsszel I”-rendelet valóban alkalmazható‑e a jelen ügyben, vagy egyedül az 1958. évi New York‑i Egyezmény alkalmazandó az alapeljárásbeli jogvitára.

1.      Alkalmazható‑e a „Brüsszel I”‑rendelet a 71. cikke (2) bekezdésének második albekezdése értelmében?

70.      Annak érdekében, hogy a „Brüsszel I”‑rendelet hatálya alá tartozzon, a kérdést előterjesztő bíróság e rendelet 71. cikke (2) bekezdésének második albekezdésére hivatkozik, amely úgy rendelkezik, hogy: „[a]mennyiben az egyes különös jogterületről szóló egyezmény, amelyben mind a származási tagállam, mind a címzett tagállam részes, a határozatok elismeréséhez vagy végrehajtásához feltételeket állapít meg, e feltételeket kell alkalmazni. E rendeletnek a határozatok elismerését és végrehajtását érintő rendelkezései minden esetben alkalmazhatóak”.(27)

71.      Véleményem szerint, ahogyan azt a német kormány és a Svájci Államszövetség előadja, ez a rendelkezés a jelen ügyben nem alkalmazható, mivel annak hatálya a tagállamok között létrejött megállapodásokra korlátozódik, amely tagállamok meghatározzák a „határozatok elismerésének és végrehajtásának feltételeit”. E rendelet 32. cikke a „határozat” fogalmát úgy határozza meg, hogy az „valamely tagállam bírósága által hozott bármely határozat, elnevezésére való tekintet nélkül, beleértve az ítéletet, a végzést, fizetési meghagyást vagy végrehajtási intézkedést, valamint a költségeknek és kiadásoknak bírósági tisztviselő általi meghatározását”.(28) Nyilvánvaló, hogy a két fél által szabadon kötött választottbírósági megállapodás alapján létrehozott választottbíróság (mint az, amely az alapeljárásban a választottbírósági ítéletet hozta), nem valamely tagállam bírósága.(29)

72.      Emellett a „Brüsszel I”‑rendelet 1. cikke (2) bekezdésének d) pontja a választottbíráskodást kizárja a hatálya alól. Ez azt jelenti, ahogyan azt egyébként a Gazprom, a német és a francia kormány, valamint az Egyesült Királyság Kormánya, a Bizottság és a Svájci Államszövetség előadja, hogy az alapeljárásban vitatotthoz hasonló választottbírósági ítéletek elismerésének és végrehajtásának egyedül az 1958. évi New York‑i Egyezmény hatálya alá kellene tartoznia.

73.      Mivel a jelen ügyben – e beavatkozók szerint – a kérdést előterjesztő bírósághoz ezen egyezmény alkalmazása alapján egy elismerési és végrehajtási eljárás keretében fordultak, a szóban forgó választottbírósági ítélet elismerése és végrehajtása kizárólag az említett egyezmény hatálya alá tartozik.(30) Következésképpen nem merül fel olyan uniós jogi kérdés, amelynek megválaszolására a Bíróság az EUMSZ 267. cikk alapján hatáskörrel rendelkezne.

2.      Alkalmazható‑e a „Brüsszel I”‑rendelet az Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítélet (EU:C:2009:69) alapján?

74.      Ahogyan azt a francia kormány a Bíróság kérdéseire adott válaszában állítja, „az Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítélet [(EU:C:2009:69)] kétségeket támasztott a választottbíráskodás [„Brüsszel I”‑] rendelet hatálya alóli kizártságának terjedelmét illetően”.

75.      2000 augusztusában a Front Comor, amely egy, a West Tankers Inc. (a továbbiakban: West Tankers) tulajdonában álló és az Erg Petroli SpA (a továbbiakban: Erg Petroli) által bérelt hajó, Siracusában megkárosított egy, az Erg Petroli tulajdonában álló kikötőt. A hajóbérleti szerződés az angol jog hatálya alá tartozott, és olyan választottbírósági kikötést tartalmazott, amely egy londoni választottbíróságot jelölt meg.

76.      Az Erg Petroli a biztosítóihoz, az Allianz SpA‑hoz (a továbbiakban: Allianz) és a Generali Assicurazioni Generali SpA‑hoz (a továbbiakban: Generali) fordult, hogy a biztosítási összeg mértékéig megtéríttesse a károkat, és az e mértéket meghaladó károkat egy londoni választottbíróság előtt érvényesítette a West Tankersszel szemben. Miután a biztosítók a biztosítási kötvények alapján megtérítették az Erg Petrolinak az általa elszenvedett kárt, a biztosítók – jogátruházás alapján – keresetet nyújtottak be a West Tankersszel szemben a Tribunale di Siracusa (Olaszország) előtt az általuk az Erg Petroli számára kifizetett összeg visszakövetelése iránt. A West Tankers a választottbírósági megállapodás alapján kifogást emelt e bíróság joghatóságával szemben.

77.      Tekintettel arra, hogy a választottbíróság székhelye Londonban volt, a West Tankers eljárást indított az angol bíróságok előtt egy „anti‑suit injunction” kibocsátása érdekében, amellyel ez a bíróság eltiltja az Allianzot és a Generalit attól, hogy a választottbíróságtól eltérő másik bíróság előtt folytassanak eljárást, és hogy a Tribunale di Siracusa előtti eljárást folytassák.

78.      Az angol bíróságok helyt adtak e kérelemnek, de a House of Lords kérdést intézett a Bírósághoz annak megválaszolása érdekében, hogy a Turner‑ítélet (EU:C:2004:228)(31) alapjául szolgáló ügy körülményeihez képest fennálló különbségre tekintettel joga lenne‑e a „Brüsszel I”‑rendelettel összeegyeztethető „anti‑suit injunction” kibocsátására, azon oknál fogva, hogy a rendelet 1. cikke (2) bekezdésének d) pontja kizárja a választottbíráskodást a hatálya alól.

79.      A Bíróság elemzését annak elismerésével kezdte, hogy egy nemzeti bíróság előtti, de választottbírósági eljárás támogatása érdekében indított eljárásként „[a]z olyan eljárás, mint amilyenről az alapeljárásban szó van, amely »anti‑suit injunction« kibocsátását eredményezi, nem tartozhat tehát a [„Brüsszel I”‑] rendelet hatálya alá”.(32)

80.      A Bíróság továbbá úgy ítélte meg, hogy „[a]zonban a [Brüsszel I.] rendelet hatálya alá nem tartozó eljárás is járhat olyan következménnyel, amely gátolja a rendelet hatékony érvényesülését, mégpedig azáltal, hogy megakadályozza a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatósági összeütközés szabályainak egységesítésére és az ugyanezen ügyekben hozott határozatok szabad mozgására irányuló célkitűzés megvalósulását. Különösen akkor történik ez így, ha az ilyen eljárás megakadályozza, hogy valamely másik tagállam bírósága a [Brüsszel I.] rendelet alapján őt megillető joghatóságot gyakorolja”(33).

81.      A Bíróság következésképpen úgy vélte, „[h]ogy a választottbírósági megállapodás alkalmazhatóságára és különösen érvényességére vonatkozó előzetes kérdés szintén a rendelet hatálya alá tartozik”.(34)

82.      Ezen az alapon a Bíróság nemleges választ adott a House of Lords által feltett kérdésre, úgy ítélve meg, hogy az Allianz és a Generali Assicurazioni Generali által a West Tankersszel szemben a Tribunale di Siracusa előtt indított eljárás a feleket kötő választottbírósági megállapodás ellenére maga is a „Brüsszel I”‑rendelet hatálya alá tartozott.(35) Hozzátette, hogy a szóban forgó „anti‑suit injunction” nem tartotta tiszteletben az olasz bíróság azon jogát, hogy maga határozzon arról, hogy rendelkezik‑e joghatósággal az elé terjesztett jogvita eldöntésére,(36) hogy az ellentétes volt a tagállamok bíróságai közötti kölcsönös bizalom elvével, és megakadályozta, hogy az a felperes, aki szerint ez a megállapodás semmis, hatálytalan vagy nem teljesíthető volt, az állami igazságszolgáltatáshoz forduljon.(37)

83.      Következésképpen a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az ezen ügyben vitatott „anti‑suit injunction” összeegyeztethetetlen volt a „Brüsszel I”‑rendelettel.

84.      Ezen az alapon a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az állami bíróság által kibocsátott „anti‑suit injunctionhöz” hasonlóan egy választottbíróság által kiadott „anti‑suit injunction” is sérti a „Brüsszel I”‑rendelet hatékony érvényesülését.

85.      Ez az érvelés érthető, amennyiben az Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítélet (EU:C:2009:69) alapjául szolgáló ügyben a House of Lordshoz – a kérdést előterjesztő bírósághoz hasonlóan – egy olyan eljárásban fordultak, amely – ahogy azt a Bíróság megállapította – nem tartozott a „Brüsszel I”‑rendelet hatálya alá,(38) vagyis egy olyan kérelem tárgyában, amely arra irányult, hogy „anti‑suit injunctiont” bocsássanak ki egy olyan féllel szemben, akit Olaszországban vontak perbe megsértve azon választottbírósági megállapodást, amely kötelezi őt arra, hogy minden jogvitát a londoni választottbíróság elé terjesszen.(39) Márpedig az alapeljárásban vitatott választottbírósági ítélet elismerése és végrehajtása iránti kérelem szintén nem tartozik e rendelet hatálya alá.

86.      A „Brüsszel I”‑rendelet et ebben az ügyben egy másik eljárás, vagyis az olasz bíróság előtt indított eljárás alapján tekintették alkalmazandónak, amelynek érdeme – a Lietuvos dujos tevékenysége vizsgálatának kezdeményezésére irányuló kereset érdeméhez hasonlóan(40) – e rendelet és különösen 5. cikke (3) bekezdésének hatálya alá tartozott. A jelen ügyben az Energiaügyi Minisztérium Lietuvos dujos tevékenysége vizsgálatának kezdeményezésére irányuló keresetének érdeme szintén a „Brüsszel I”‑rendelet és konkrétabban 2. cikkének hatálya alá tartozik.(41)

87.      E tekintetben a német és a francia kormány, az Egyesült Királyság Kormánya, valamint a Svájci Államszövetség és a Bizottság úgy véli, hogy a „Brüsszel I”‑rendelet az alapeljárásban nem alkalmazandó, mivel a választottbíráskodás ki van zárva annak hatálya alól. Ugyanakkor, ha ez ilyen egyszerű lenne, a Bíróság nem nyilvánította volna a “Brüsszel I”-rendelettel összeegyeztethetetlennek azt az „anti‑suit injunctiont”, amely Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítéletének (EU:C:2009:69) tárgyát képezte.(42)

88.      Ebben az értelemben a House of Lords helyzete, amelyhez egy olyan ügyben fordultak, amely nem tartozott a „Brüsszel I”‑rendelet hatálya alá, hasonló a kérdést előterjesztő bíróság helyzetéhez, amelyhez szintén egy olyan választottbírósági ítélet elismerése és végrehajtása iránti kérelemmel fordultak, amely nem tartozik e rendelet hatálya alá. Emellett, mivel a kérdést előterjesztő bírósághoz egyidejűleg egy, az említett rendelet hatálya alá tartozó keresettel, vagyis a Lietuvos dujos tevékenysége vizsgálatának kezdeményezése iránti kérelemmel is fordultak, helyzete azonos a Tribunale di Siracusa Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítéletbeli (EU:C:2009:69) helyzetével. Márpedig ebben az ítéletben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az „anti‑suit injunction” nem egyeztethető össze a „Brüsszel I”‑rendelettel, amely következtetést a kérdést előterjesztő bíróság az alapeljárásbeli jogvitára alkalmazandónak tekinti. Az alábbiakban kifejtendő okokból nem osztom ezt a feltevést.

3.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adandó válasz

89.      Két tényező ösztönöz arra, hogy azt javasoljam, hogy a Bíróság nemleges választ adjon erre a kérdésre.

a)      A választottbíráskodás kizárása az átdolgozott „Brüsszel I”‑rendelet hatálya alól

90.      A spanyol kormány álláspontja szerint időbeli okok miatt a Bíróságnak a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem megválaszolása során nem kellene figyelembe vennie az átdolgozott „Brüsszel I”‑rendeletet.

91.      Nem vitatott, hogy ezt a rendeletet csak 2015. január 10‑től lehet majd alkalmazni, de a Gazpromhoz, a litván, a német és a francia kormányhoz, a Bizottsághoz és a Svájci Államszövetséghez hasonlóan úgy vélem, hogy azt a Bíróságnak figyelembe kellene vennie a jelen ügyben, mivel e rendelet, amely fenntartja a választottbíráskodás hatálya alóli kizártságát, legfőbb újdonsága nem annyira a rendelkező rész szövegében, hanem inkább a rendelet (12) preambulumbekezdésében keresendő, amely valójában kissé egy visszaható hatályú értelmező törvény módján magyarázza, hogy hogyan kell és kellett volna mindig is ezt a kizárást értelmezni.

92.      Az említett (12) preambulumbekezdés hatályának alaposabb értékelése előtt hasznos megvizsgálni megalkotásának történetét.

93.      A „Brüsszel I”‑rendelet 73. cikke rendelkezik az e rendelet reformjára irányuló eljárásról, vagyis arról, hogy legkésőbb 2007. március 1‑jéig a Bizottságnak jelentést kell készítenie e rendelet alkalmazásáról az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa, valamint a Gazdasági és Szociális Bizottság részére, amelyhez a rendelet módosításával kapcsolatos javaslatot mellékelnek.

94.      Ezen eljárás keretében a Bizottság felkérte Hess, Pfeiffer és Schlosser professzort a „Brüsszel I”‑rendelet alkalmazásáról szóló jelentés (az úgynevezett Heidelberg‑jelentés) elkészítésére.(43) Ezt a jelentést 2007‑ben, az Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítélet (EU:C:2009:69) kihirdetését megelőzően tették közzé.

95.      Elismerve, hogy a „Brüsszel I”-rendeletnek nem kellene az 1958. évi New York‑i Egyezmény hatálya alá tartozó kérdéseket szabályoznia, a Heidelberg‑jelentés készítői egy sor olyan új rendelkezésre tettek javaslatot, amely lehetővé tette volna, hogy az említett rendelet beavatkozzon a választottbíráskodás területén annak érdekében, hogy rendezze a két szöveg érintkezésével kapcsolatban felmerült kérdéseket, mint például a választottbírósági megállapodást érvénytelenné nyilvánító állami bírósághoz fordulás vagy a választottbírósági eljárást támogató bíróság minőségében eljáró állami bírósághoz fordulás kérdését.

96.      A Heidelberg‑jelentést Kokott főtanácsnok az Allianz és Generali Assicurazioni Generali ügyre vonatkozó indítványának (EU:C:2008:466, 71. és 73. pont) ismertetése követte, amelyben megállapította „a választottbíróságok és az állami bíróságok joghatóságának összehangolását biztosító mechanizmus” hiányát, és kijelentette, hogy „[o]rvoslást e tekintetben csak a választottbíráskodásnak a [Brüsszel I.] rendelet rendszerébe történő bevonása jelenthetne”.

97.      A Bíróság jóváhagyta Kokott főtanácsnok elemzését azzal, hogy több alkalommal idézte indítványát (Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítélet [EU:C:2009:69, 20., 26. és 29. pont]).

98.      Az ezen ítéletet kritizáló megjegyzések alapvetően a nemzetközi magánjog és a választottbíráskodás világából származnak, mivel a kritika lényege, hogy valójában olyan módon terjesztették ki a „Brüsszel I”‑rendelet hatályát a választottbíráskodásra, amely sértheti annak hatékonyságát.(44)

99.      Ehhez a kritikához azt is hozzáteszem, hogy az említett ítélet eltér a Bíróság három korábbi ítéletétől, vagyis a Hoffmann‑ítélettől (145/86, EU:C:1988:61), a Rich‑ítélettől (C‑190/89, EU:C:1991:319) és a Van Uden‑ítélettől (C‑391/95, EU:C:1998:543).

100. A Hoffmann‑ítélet (EU:C:1988:61) egy olyan német határozat Hollandiában történő végrehajtására vonatkozott, amely egy férjet arra kötelezett, hogy a házasságból származó tartási kötelezettsége alapján házastársának tartást fizessen. Egy ilyen határozat szükségszerű előfeltétele a házassági kötelék fennállása. A Hoge Raad der Nederlanden (legfelsőbb bíróság, Hollandia) azt a kérdést tette fel, hogy a házassági köteléknek egy holland bíróság által kihirdetett, házasságot felbontó ítélettel történő felbontása véget vethet‑e a német határozat végrehajtásának, még abban az esetben is, ha ez utóbbi határozat a házasságot felbontó ítélet elismerésének hiányában Németországban végrehajtható marad.

101. A választottbíráskodáshoz hasonlóan a természetes személyek személyi állapota, amelynek a házasság és a házasság felbontása részét képezi, szintén nem tartozik a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezmény (HL 1972. L 299., 32. o.; a továbbiakban: Brüsszeli Egyezmény) hatálya alá. Ezzel szemben, mivel a tartásdíj fizetése nem a személyi állapottal kapcsolatos kérdés, az a Brüsszeli Egyezmény hatálya alá tartozott, ami magában foglalta, hogy az Egyezmény alapján a holland bíróságoknak előzetesen el kellett volna ismerniük és végre kellett volna hajtaniuk a német határozatot, amely összeegyeztethetetlen lett volna a házasságot felbontó holland ítélettel.

102. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy „a [Brüsszeli] Egyezménnyel nem ellentétes, hogy a megkeresett állam bírósága a [tartási kötelezettségekről] szóló külföldi határozat végrehajtása keretében levonja a házasságot felbontó nemzeti ítélet következményeit”,(45) ami azzal járt, hogy a Hoge Raad der Nederlandennek nem kellett elismernie és végrehajtania a német határozatot, amely így ezen Egyezmény hatálya alá került.

103. Az Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítéletben (EU:C:2009:69) – bár a személyi állapothoz hasonlóan a választottbíráskodás sem tartozik a „Brüsszel I”‑rendelet hatálya alá – a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az angol bíróságok nem alkalmazhatták nemzeti jogukat teljes terjedelmében, és nem bocsáthattak ki „anti‑suit injunction”‑t egy választottbírósági eljárás támogatására. Ezzel a Bíróság korlátozta a választottbíráskodás e rendelet hatálya alóli kizártságának terjedelmét.(46)

104. A Rich‑ítélet (EU:C:1991:319) egy svájci és egy olasz társaság között létrejött kőolaj‑adásvételi szerződésre vonatkozott. Ez a szerződés az angol jog hatálya alá tartozott, és választottbírósági megállapodást tartalmazott. Amennyiben a vevő (a svájci társaság) a szállítmány súlyos hibájára hivatkozik, az eladó (az olasz társaság) a Tribunale di Genovához (Olaszország) fordul annak érdekében, hogy mindenfajta felelősség alól mentesítő nyilatkozatot hozzanak tekintetében.

105. A szerződéses kikötésnek megfelelően a svájci társaság választottbírósági eljárást kezdeményezett Londonban, amellyel kapcsolatban az olasz társaság elutasította az abban való részvételét és választottbírójának kinevezését, amivel megakadályozta az eljárás lefolytatását. A svájci társaság azt kérte az angol bíróságoktól, hogy a választottbírósági eljárást támogató bírósági minőségükben jelöljenek ki egy választottbírót az olasz társaság nevében.

106. Az Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítélet (EU:C:2009:69) alapjául szolgáló ügyhöz hasonlóan az olasz társaság előadta, hogy a felek közötti tényleges jogvita attól a kérdéstől függ, hogy a szóban forgó szerződés tartalmazott‑e, vagy sem választottbírósági kikötést, hogy egy ilyen jogvita a Brüsszeli Egyezmény hatálya alá tartozik‑e, és azt következésképpen Olaszországban kell‑e eldönteni.

107. A kérdés tehát az volt, hogy az angol bíróságok előtt a választottbíró kinevezése érdekében indított eljárás a Brüsszeli Egyezmény hatálya alá tartozott‑e.

108. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy „azzal, hogy a [Brüsszeli] Egyezmény a választottbíráskodást kizárta a hatálya alól azon oknál fogva, hogy az már más nemzetközi megállapodások [nevezetesen az 1958. évi New York‑i Egyezmény] tárgyát képezte, a szerződő felek a választottbíráskodást teljes egészében ki kívánták zárni, az állami bíróságok előtt indított eljárásokat is beleértve”(47).

109. Bár egy választottbíró kinevezése és a választottbírósági eljárást támogató nemzeti eljárások nem tartoznak az 1958. évi New York‑i Egyezmény hatálya alá, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy „[a]mi pontosabban egy választottbíró állami bíróság általi kijelölését illeti, meg kell állapítani, hogy az egy, a választottbírósági eljárás végrehajtására irányuló állami intézkedésnek minősül. Ennélfogva egy ilyen intézkedés a választottbíráskodás tárgykörébe tartozik, és arra vonatkozik a [Brüsszeli] Egyezmény 1. cikke második albekezdésének 4. pontja szerinti kizárás”(48).

110. A Bíróság elutasította az olasz társaság azon érvét, amely szerint a Brüsszeli Egyezményt alkalmazni kell a választottbírósági megállapodás fennállására vagy érvényességére vonatkozó jogvitákra, úgy ítélve meg, hogy „annak eldöntéséhez, hogy egy jogvita az Egyezmény hatálya alá tartozik‑e, egyedül e jogvita tárgyát kell figyelembe venni. Ha tárgyánál fogva, mint például a választottbíró kijelölése, a jogvita ki van zárva a [Brüsszeli] Egyezmény hatálya alól, egy előzetes kérdés fennállása, amelyet a bíróságnak e jogvita eldöntéséhez meg kell válaszolnia, e kérdés tartalmától függetlenül nem indokolhatja a [Brüsszeli] Egyezmény alkalmazását”(49). A Bíróság ezt a megközelítést megerősítette a Van Uden‑ítéletében (EU:C:1998:543).(50)

111. Az Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítéletben (EU:C:2009:69) az alapeljárásbeli jogvita tekintetében a „Brüsszel I”‑rendelet alkalmazhatóságának megállapítása helyett – ahogyan azt a Rich‑ítélet (EU:C:1991:319) és a Van Uden‑ítélet (EU:C:1998:543) alapjául szolgáló ügyekben tette – a Bíróság a jogvita tárgyát egy másik jogvita, vagyis az olasz bíróságok elé terjesztett jogvita tárgyának fényében vizsgálta.

112. Így eljárva a Bíróság eltért a Rich‑ítéletben (EU:C:1991:319, 18. és 26. pont) képviselt álláspontjától, amely szerint egyedül az alapeljárásbeli jogvita tárgyát kell figyelembe venni, és a választottbíráskodás tárgyánál fogva teljes egészében ki van zárva a „Brüsszel I”‑rendelet hatálya alól.

113. A Heidelberg‑jelentést, az Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítéletet (EU:C:2009:69), és azon megjegyzéseket követően, amelyek alapján ezt az ítéletet elfogadták, a Bizottság közzétette a „Brüsszel I”‑rendelet felülvizsgálatáról szóló Zöld könyvét (a továbbiakban: zöld könyv),(51) amelyben nyilvános konzultációt indított, azt javasolva, hogy részben szüntessék meg a választottbíráskodás e rendelet hatálya alóli kizártságát annak érdekében, hogy javítsanak ez utóbbi és a választottbíráskodás közötti kapcsolaton.

114. Több tagállam, mint például a Francia Köztársaság, Magyarország, az Osztrák Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, valamint Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága, továbbá a választottbíráskodási ágazat több szereplője(52) ellenezte ezt, mivel úgy vélték, hogy a “Brüsszel I”-rendelet nem érinthetné az 1958. évi New York‑i Egyezmény alkalmazását, és hogy a választottbíráskodás említett rendelet hatálya alóli teljes kizártságát meg kellene erősíteni.

115. Az átdolgozott „Brüsszel I”‑rendeletre vonatkozó javaslatához fűzött hatástanulmányában(53) a Bizottság figyelembe vette azt a kritikát, amely szerint az Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítélet (EU:C:2009:69) lehetővé tette, hogy a rosszhiszemű felek kibújjanak azon kötelezettségük alól, hogy minden vitát választottbíróság elé terjesszenek,(54) és három lehetséges opciót jelölt meg.(55)

116. Az első opció az addigi helyzet, vagyis a választottbíráskodásnak az említett rendelet hatálya alóli kizártságának a fenntartása volt, amely a Bizottság szerint nem zárná ki a visszaélés kockázatát, amelynek sem a megelőzését, sem a tilalmát nem tette lehetővé az Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítélet (EU:C:2009:69).(56)

117. A második opció a választottbíráskodás kizártságának kiterjesztése volt a választottbíráskodással összefüggő valamennyi eljárásra, és különösen „minden eljárásra, amelyben egy választottbírósági megállapodás érvényességét vitat[t]ák”(57).

118. Végül a harmadik opció a választottbírósági megállapodások hatékonyságának növelésére irányult, előírva, hogy egy olyan jogvitában megkeresett tagállami bíróságnak, amelyben választottbírósági kikötés alkalmazandó, fel kell függesztenie az eljárást abban az esetben, ha a választottbírósághoz vagy a választottbíróság székhelyén működő bírósághoz fordultak.(58)

119. Az átdolgozott “Brüsszel I”-rendeletre vonatkozó javaslatában (a továbbiakban: az átdolgozott rendeletre vonatkozó javaslat)(59) a Bizottság ez utóbbi opciót választja, megőrizve a zöld könyvben tett, a választottbíráskodás említett rendelet hatálya alóli kizártságának részleges megszüntetésére vonatkozó javaslatát.(60)

120. Ahogyan azt a litván kormány és a Bizottság a Bíróság kérdéseire adott válaszukban elismerik, a Bizottság által javasolt módosításokat az európai uniós jogalkotó elvetette. 2010. szeptember 7‑i állásfoglalásával ugyanis az Európai Parlament „határozottan ellen[ezte] a választottbíráskodás rendelet hatálya alóli kizárásának (akár részleges) megszüntetését”, és „úgy vél[te], hogy az 1. cikk (2) bekezdésének d) pontjában világossá kell tenni, hogy nemcsak a választottbírósági eljárások, hanem a választottbírósági hatáskör érvényességéről vagy kiterjedéséről jogvita tárgyaként vagy előzetes, illetve előkérdésként határozó bírósági eljárások sem tartoznak a rendelet hatálya alá”(61).

121. A Tanács szintén ellenezte a Bizottság azon választását, hogy részben szüntessék meg a választottbíráskodásnak az átdolgozott „Brüsszel I”‑rendelet hatálya alóli kizárását. 2012. június 1‑jei feljegyzésével a Tanács elnöke felkérte a Tanácsot arra, hogy kompromisszumos csomagként fogadja el az általános megközelítésnek e feljegyzés mellékletében foglalt tervezetét.(62) E tervezet szerint a Bizottságnak a választottbíráskodással kapcsolatban az átdolgozott rendeletre vonatkozó javaslatban foglalt javaslatait el kell utasítani.(63)

122. A kompromisszumos szöveg ugyanis előírta egy új preambulumbekezdés bevezetését a jelenleg az átdolgozott „Brüsszel I”‑rendelet (12) preambulumbekezdésében szereplő szöveggel, valamint egy új rendelkezés bevezetését, amely szerint e rendelet „nem érint[ette] [az 1958. évi New York‑i Egyezmény] alkalmazását”(64).

123. A Tanács 2012. június 8‑án elfogadta ezt a szöveget. E jóváhagyást követően a Parlament jogalkotási állásfoglalást fogadott el, amellyel jóváhagyta a rendelet választottbíráskodással kapcsolatos módosításait, ahogyan azok a Tanács által elfogadott dokumentumban szerepeltek.(65)

124. Az átdolgozott “Brüsszel I”-rendelet végleges változatában fenntartja a választottbíráskodás hatálya alóli kizárását, és tartalmazza az új (12) preambulumbekezdést, valamint a 73. cikk új (2) bekezdését, amely szerint: „[e] rendelet nem érinti az 1958‑as New York‑i Egyezmény alkalmazását”(66).

125. Véleményem szerint ezen új rendelkezések, és különösen a (12) preambulumbekezdés ezen új 73. cikk (2) bekezdéssel megkoronázott második albekezdése megfelel a Bizottság átdolgozott rendeletre vonatkozó javaslatához fűzött hatástanulmányában ismertetett második opciójának, amely arra irányult, hogy kizárjon a rendelet hatálya alól minden eljárást, amelyben egy választottbírósági megállapodás érvényességét vitatták.(67)

126. E preambulumbekezdés második albekezdése szerint ugyanis „[v]alamely tagállam bíróságának az azzal kapcsolatos döntésére, hogy egy választottbírósági megállapodás semmis‑e, hatálytalan‑e vagy nem teljesíthető‑e, nem vonatkozhatnának az e rendelet elismerésre és végrehajtásra vonatkozó szabályai, függetlenül attól, hogy a bíróság az ezzel kapcsolatos döntését a jogvita tárgyában vagy előkérdés tárgyában hozta‑e”,(68) magát a rendelet rendelkező részét nem módosították.

127. A dőlt betűs rész azt bizonyítja, hogy egy választottbírósági megállapodás érvényességének járulékos vizsgálata ki van zárva az átdolgozott „Brüsszel I”‑rendelet hatálya alól, mivel ha nem ez lenne a helyzet, e rendelet elismerésre és végrehajtásra vonatkozó szabályai alkalmazandók lennének az állami bíróságok választottbírósági megállapodás érvényességére vonatkozó határozataira.(69)

128. A Bíróság nem ezt az értelmezést fogadta el az Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítéletében (EU:C:2009:69, 26. pont),(70) amelyben álláspontját arra a tényre alapozta, hogy az Allianz és a Generali által a West Tankersszel szemben a Tribunale di Siracusa előtt a választottbírósági megállapodás megsértésével indított eljárás maga is a „Brüsszel I”‑rendelet hatálya alá tartozott, feltételezve, hogy egy választottbírósági megállapodás érvényességének járulékos vizsgálata az említett rendelet hatálya alá tartozott.

129. A Bíróság megállapította ugyanis:

„[…] hogyha ez az eljárás a jogvita tárgyánál fogva, azaz az eljárásban védeni kívánt jogok természete miatt – például kártérítési igény esetében – a [Brüsszel I.] rendelet hatálya alá tartozik, akkor a választottbírósági megállapodás alkalmazhatóságára és különösen érvényességére vonatkozó előzetes kérdés szintén a rendelet hatálya alá tartozik. Ezt a következtetést erősíti a Görög Köztársaságnak a [Brüsszeli] Egyezményhez történő csatlakozására vonatkozóan Evrigenis és Kerameus által készített jelentés (HL 1986. C 298., 1. o.,) 35. pontja is. Ebben az áll, hogy a Brüsszeli Egyezmény hatálya alá tartozik azon választottbírósági kikötés érvényességének járulékos vizsgálata, amelyre a felek valamelyike azért hivatkozik, hogy megkérdőjelezze annak a bíróságnak a joghatóságát, amely előtt az Egyezmény alapján pert indítanak ellene.”(71)

130. Következésképpen nem osztom a litván és a német kormány, valamint a Bizottság azon álláspontját, amely szerint azt az értelmezést, amelyet a Bíróság adott a választottbíráskodás e rendelet hatálya alóli kizárásának az Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítélet (EU:C:2009:69) 24. pontjában, nem érinti ez az átdolgozás.

131. Nem osztom azt a Bizottság által a tárgyaláson kifejtett álláspontot sem, amely szerint ezen ítélet 26. pontja csak egy obiter dictum volt. Épp ellenkezőleg, az ítélet központi eleméről van szó, amely alapján a Bíróság megállapította a „Brüsszel I”‑rendelet alkalmazhatóságát, és így meghúzta a „Brüsszel I”‑rendelet hatálya és a választottbíráskodás területe közötti határvonalat.

132. A Bizottság ezen álláspontját csak a Bizottság által a választottbíráskodás területének és a „Brüsszel I”‑rendelet hatályának elhatárolásával kapcsolatban tett saját javaslatainak fényében tudom értelmezni, amelyeket ugyanakkor teljes mértékben elutasított a Parlament és a Tanács a „Brüsszel I”‑rendelet átdolgozása során. A jogalkotás fent ismertetett történetéből tehát az uniós jogalkotó azon szándékára következtetek, hogy kiigazítsa azt a határvonalat, amelyet a Bíróság húzott meg a „Brüsszel I”‑rendelet hatálya és a választottbíráskodás területe között.(72)

133. Ez magában foglalja, hogy az Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítélet (EU:C:2009:69) alapjául szolgáló ügyet ugyan az átdolgozott „Brüsszel I”‑rendelet rendszere alapján kezelték, az ügy iratai alapján az említett rendeletre tekintettel csak onnantól kezdve lehetett volna a Tribunale di Siracusához fordulni, amikor megállapítást nyert, hogy a választottbírósági megállapodás semmis, hatálytalan vagy nem teljesíthető (ami az 1958. évi New York‑i Egyezmény II. cikkének 3. bekezdése alapján lehetséges).(73)

134. Ebben az esetben az Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítélet (EU:C:2009:69) alapjául szolgáló „anti‑suit injunctiont” nem lehetett volna a „Brüsszel I”‑rendelettel összeegyeztethetetlennek nyilvánítani.

135. Amennyiben ugyanis egy olyan keresettel fordultak volna a Tribunale di Siracusához, amely érdemben a „Brüsszel I”‑rendelet hatálya alá tartozik (ebben az esetben a választottbírósági megállapodás érvényességének kérdése járulékos vagy előkérdés), az nem érintette volna az angol bíróságok jogát, hogy „anti‑suit injunctiont” bocsássanak ki a választottbíráskodás támogatására, mivel a (12) preambulumbekezdés második albekezdése szerint a választottbírósági megállapodás érvényességének járulékos vizsgálata ki van zárva e rendelet hatálya alól, „függetlenül attól, hogy a [Tribunale di Siracusa] az ezzel kapcsolatos döntését a jogvita tárgyában vagy előkérdés tárgyában hozta‑e”.(74) Az „előkérdés” kifejezés használata egyértelműen bizonyítja, hogy az említett második albekezdés akkor is alkalmazandó, ha egy tagállami bíróság elé – ahogyan a Tribunale di Siracusa esetében – egy jogvita érdemére vonatkozó keresetet terjesztenek, amely kötelezi e bíróságot arra, hogy először megvizsgálja a joghatóságát járulékos vagy előzetes jelleggel ellenőrizve a keresettel érintett feleket kötő választottbírósági megállapodás érvényességét.

136. Ahogyan azt az említett preambulumbekezdés harmadik albekezdése pontosítja, csak az „ügy érdemében hozott határozat” ismerhető el és hajtható végre az említett rendeletnek megfelelően.(75) Ugyanakkor függetlenül attól, hogy valószínű‑e, azáltal hogy a Tribunale di Siracusa által az ügy érdemében hozott határozat lehetségesnek mondható, az angol bíróságok a választottbírósági eljárás támogatása érdekében nem bocsáthatnának ki „anti‑suit injunctiont”, mert az pontosan azzal a következménnyel járna, hogy megőrzi az Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítélet (EU:C:2009:69) hatásait, amelyeket az uniós jogalkotó ki akart zárni az átdolgozás során.

137. Azt a következtetést, hogy a választottbírósági eljárást támogató „anti‑suit injunctionöket” az átdolgozott „Brüsszel I”‑rendelet engedélyezi, ugyanezen preambulumbekezdés negyedik albekezdése is megerősíti, amelynek értelmében „[e]z a rendelet nem alkalmazandó azokra a keresetekre vagy kapcsolódó bírósági eljárásokra, amelyek különösen […] egy választottbírósági eljárás levezetésével vagy ilyen eljárás bármely más aspektusával vannak összefüggésben, sem pedig a választottbírósági határozatok elismerésével és végrehajtásával […] kapcsolatos keresetekre vagy határozatokra”.(76)

138. Ez nemcsak a választottbírósági ítéletek elismerését és végrehajtását zárja ki az említett rendelet hatálya alól, ami vitathatatlanul kizárja a jelen ügyet is, hanem ez az albekezdés kizárja a kapcsolódó bírósági eljárásokat is a hatálya alól, ami álláspontom szerint magában foglalja a választottbírósági eljárást támogató bíróságként eljáró állami bíróságok által kibocsátott „anti‑suit injunctionöket”.

139. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy az Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítélet (EU:C:2009:69) alapjául szolgáló ügyben a House of Lords‑hoz egy olyan kérelemmel fordultak, hogy a választottbírósági eljárást támogató bírósági minőségében bocsásson ki „anti‑suit injunctiont”, amely minősége abból a tényből fakadt, hogy a felek a választottbíróság székhelyét illetékességi területén határozták meg.

140. Tekintettel arra, hogy az „anti‑suit injunction” olyan intézkedések közé tartozik, amelyeket a választottbíróság székhelyén működő bíróság a választottbírósági eljárás támogatására elrendelhet a választottbírósági eljárás helyes levezetésének biztosítása érdekében, és az ebben az értelemben „kapcsolódó bírósági eljárás[nak]” minősül, „amely […] egy választottbírósági eljárás levezetésével […] van[…] összefüggésben”, annak tilalma többé nem igazolható az átdolgozott „Brüsszel I”‑rendelet alapján.

141. Ezen okoknál fogva úgy vélem, hogy az átdolgozás helyreállította a választottbíráskodás „Brüsszel I”‑rendelet hatálya alóli kizárásának a Rich‑ítélet (EU:C:1991:319) 18. pontja szerinti értelmezését, amely szerint „a szerződő felek a választottbíráskodás területének egészét ki kívánták zárni”.(77) Következésképpen a “Brüsszel I”-rendelet nem alkalmazható az alapeljárásbeli jogvitára.

142. Ez a megoldás semmilyen módon nem veszélyezteti a “Brüsszel I”-rendelet hatékony érvényesülését, mivel nem akadályozza meg a kérdést előterjesztő bíróságot abban, hogy „a rá alkalmazandó szabályok alapján megvizsgál[ja], hogy rendelkezik‑e joghatósággal az elé terjesztett jogvita eldöntésére”.(78) Ellenkezőleg, az 1958. évi New York‑i Egyezmény V. cikke 1. bekezdésének a) és c) pontja biztosítja számára a lehetőséget, hogy megvizsgálja a választottbíróság joghatóságát, ezenfelül ugyanezen cikk 2. bekezdésének a) pontja pedig biztosítja számára a lehetőséget, hogy a saját joga szerint megvizsgálja, hogy a választottbíróság elé utalt jogvita képezheti‑e választottbírósági eljárás tárgyát.

143. E tekintetben megismétlem, ahogy arra a francia kormány és a Bizottság is rámutat, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a litván jogra utal, amely szerint egy jogi személy tevékenysége vizsgálatának lefolytatására vonatkozó kérdés nem képezheti választottbírósági eljárás tárgyát. A kérdést előterjesztő bíróság tehát az V. cikk 2. bekezdésének a) pontja alapján elutasíthatná a választottbírósági ítélet elismerését és végrehajtását, és mindezt nyilvánvalóan anélkül, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérdést terjesztene elő.

144. Így „a felperes, aki szerint [a választottbírósági megállapodás] semmis, hatálytalan vagy nem teljesíthető, […] igénybe [veheti] […] az állami bíróságot”.(79)

145. Másodlagosan jelezni kívánom, hogy ez a választottbíráskodás kizárásához az átdolgozott „Brüsszel I”‑rendeletben fűzött pontosítás a szerződéses kötelezettségeik megsértésével egy joghatósággal nyilvánvalóan nem rendelkező tagállami bíróság előtt eljárást indító felek halogató taktikájának leküzdésére irányuló erőfeszítések részét képezi, amely taktikák viták tárgyát képezték a Gasser‑ítélet (C‑116/02, EU:C:2003:657),(80) a Turner‑ítélet (EU:C:2004:228),(81) valamint az Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítélet (EU:C:2009:69) meghozatalához vezető eljárásokban.

146. Az átdolgozott „Brüsszel I”‑rendelet így bevezeti a 31. cikk új (2) bekezdését, amely szerint „amennyiben valamely tagállam olyan bíróságát hívják fel, amelyre a 25. cikkben említett valamely megállapodás kizárólagos joghatóságot ruház, egy másik tagállam bármely bírósága felfüggeszti az eljárást mindaddig, amíg a megállapodás alapján felhívott bíróság meg nem állapítja, hogy nem rendelkezik joghatósággal a megállapodás alapján”. E cikk (3) bekezdése szerint „[a]mennyiben a megállapodásban kikötött valamely bíróság megállapítja joghatóságát a megállapodással összhangban, egy másik tagállam bármely bírósága a szóban forgó bíróság javára megállapítja joghatósága hiányát”.

147. Amint arra az említett rendelet (22) preambulumbekezdése utal(82), ezek az új rendelkezések többé már nem teszik lehetővé a Bíróság által a Gasser‑ítéletben (EU:C:2003:657) kialakított megoldást, amely ítéletben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a második helyen megkeresett, de joghatósági kikötés alapján kizárólagos joghatósággal rendelkező bíróság a perfüggőség szabályai alóli kivételként nem döntheti el a jogvitát addig, amíg az először megkeresett bíróság meg nem állapítja joghatóságának hiányát.

148. Az átdolgozott „Brüsszel I”‑rendelet válasza a joghatósági kikötést sértő, halogató magatartásokra az, hogy a kizárólagos joghatóságot biztosító kikötéssel kijelölt bíróságnak ad elsőbbséget még abban az esetben is, ha ahhoz csak második helyen fordultak. Ez magában foglalja, hogy a választottbíróságok és a választottbírósági eljárást támogató bíróság minőségében eljáró tagállami bíróságok megtehetik a választottbírósági eljárás hatékonyságának biztosításához szükséges intézkedéseket anélkül, hogy a „Brüsszel I”‑rendelet ezt megakadályozná.

149. A választottbírósági megállapodás megsértésével kapcsolatban az említett rendelet válasza az, hogy teljesen kizárja a választottbíráskodást a hatálya alól oly módon, hogy e megállapodás érvényességének járulékos vizsgálata nem tartozik a rendelet hatálya alá, és a feleket visszaküldi a választottbírósághoz.

150. Ugyanis majdnem szó szerint átvéve az 1958. évi New York‑i Egyezmény II. cikke 3. bekezdésének megfogalmazását, a (12) preambulumbekezdés első albekezdése kimondja, hogy „[e] rendelet egyik rendelkezése sem akadályozza valamely tagállam bíróságait abban, hogy – amennyiben olyan ügyben indítanak előttük keresetet, amellyel kapcsolatban a felek választottbírósági megállapodást kötöttek – nemzeti jogukkal összhangban a feleket választottbírósági eljárásra utasítsák, vagy az eljárást felfüggesszék vagy megszüntessék, illetve megvizsgálják, hogy a választottbírósági megállapodás semmis‑e, hatálytalan‑e vagy nem teljesíthető‑e”.

151. Ahogyan azt a francia kormány a Bíróság kérdéseire adott írásbeli válaszában jelzi, a (12) preambulumbekezdés ezen albekezdése magában foglalja, hogy a választottbírósági megállapodás nyilvánvaló semmissége vagy teljesíthetetlensége kivételével a feleknek azt tiszteletben kell tartaniuk, és a választottbírósághoz kell fordulniuk, amely dönt a saját joghatóságáról,(83) tudomásul véve, hogy az állami bíróságnak a választottbírósági ítélet elismerésére és végrehajtására irányuló eljárás során alkalma lesz vizsgálni e kikötés érvényességét.(84)

152. Ez az álláspont tökéletesen megfelel az 1958. évi New York‑i Egyezmény II. cikke 3. bekezdésének, amely szerint: „bármely Szerződő Állam bírósága választottbírósági eljárásra utasítja a feleket, ha olyan ügyben indítottak pert előtte, amelynek tárgyában a felek [választottbírósági] megállapodást kötöttek […]”. Ez az utalás „kötelező és nem tartozhat a tagállami bíróságok diszkrecionális jogkörébe”(85), azokat az eseteket kivéve, amikor a választottbírósági megállapodás „semmis, hatálytalan vagy nem teljesíthető”.

b)      A választottbíróságokat nem kötheti a kölcsönös bizalom „Brüsszel I”‑rendeletben foglalt elve

153. Még akkor is, ha a Bíróság úgy döntene, hogy nem veszi figyelembe az átdolgozott „Brüsszel I”‑rendeletet, vagy nem osztja az arra vonatkozó értelmezésemet, úgy vélem, hogy az Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítéletben (EU:C:2009:69) elfogadott megoldást nem lehet alkalmazni a választottbíróságok által kibocsátott „anti‑suit injunctionökre”, amelyeknek az elismerése és végrehajtása az 1958. évi New York‑i Egyezmény hatálya alá tartozik. Ez a megoldás tehát azokra az esetekre korlátozódna, amikor az „anti‑suit injunctiont” egy tagállami bíróság bocsátja ki egy másik tagállam bírósága előtt folyamatban lévő eljárással szemben.

154. Amint arra a Gazprom, a francia kormány, az Egyesült Királyság Kormánya, a Svájci Államszövetség és a Bizottság rámutat, a jelen ügyben érintett Választottbíróság nem tartozik a “Brüsszel I”-rendelet hatálya alá, azt nem köti sem a rendelet, sem pedig a tagállamok bíróságai között alkalmazandó kölcsönös bizalom elve. Emellett ítéletei nem képezik a rendelet rendelkezéseinek megfelelő elismerés és végrehajtás tárgyát sem.(86)

155. Egyébként egy választottbíróság, amennyiben úgy véli, hogy a választottbírósági megállapodást, amelyre a joghatóságát alapította, valamelyik fél megsértette, mi mást tehetne még, minthogy arra utasítja ezt a felet, hogy feleljen meg ennek a megállapodásnak, és valamennyi, e megállapodás hatálya alá tartozó kérelmét terjessze a választottbíróság elé? Az „anti‑suit injunction” tehát az egyedüli hatékony jogorvoslat, amellyel a választottbíróság rendelkezik annak érdekében, hogy igazságot szolgáltasson annak a félnek, aki úgy véli, hogy a választottbírósági megállapodást a másik szerződő fél megsértette.(87)

156. Ez a jelen ügyben annál inkább igaz, mivel – ahogyan arra a Választottbíróság rámutat – „[az Energiaügyi Minisztérium] nem vitatja a Választottbíróság arra vonatkozó jogkörét, hogy végrehajtási intézkedést rendeljen el, ha úgy véli, hogy [az Energiaügyi Minisztérium] megsértette [a részvények adásvételéről szóló megállapodásban] foglalt választottbírósági megállapodást. Következésképpen a Választottbíróság úgy véli, hogy joghatósággal rendelkezik arra, hogy utasítsa a minisztériumot, hogy a [Vilniaus apygardos teismas‑hoz] ne nyújtson be olyan keresetet, amely hatással lehet a részvényesek [említett megállapodásból] származó jogaira”(88).

157. Következésképpen azt javaslom, hogy a Bíróság nemleges választ adjon az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre. Véleményem szerint az alapeljárásban vitatott választottbírósági ítélet elismerése és végrehajtása kizárólag az 1958. évi New York‑i Egyezmény hatálya alá tartozik.

C –    A második kérdésről

158. Tekintettel arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság második kérdését csak az első kérdésre adott igenlő válasz esetére teszi fel, arra nem kell válaszolni.

159. Ráadásul – amint azt a francia kormány megjegyzi – az egy olyan esetre vonatkozik, amelyben az alapeljárásbeli tényállással ellentétben az „anti‑suit injunctiont” egy, a Litván Köztársaságtól eltérő tagállam bíróságai előtt folyamatban lévő jogvitában bocsátják ki. Következésképpen az hipotetikus jellegű, és az állandó ítélkezési gyakorlat szerint elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.(89)

D –    A harmadik kérdésről

160. Ha a Bíróság úgy ítélné meg, hogy a „Brüsszel I”‑rendelet nem alkalmazandó a jelen ügyben, és a választottbíróság által kibocsátott „anti‑suit injunction” semmiképpen nem ellentétes azzal, válaszolni kell a harmadik kérdésre.

161. Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy az uniós jog elsőbbségét és a „Brüsszel I”‑rendelet tényleges érvényesülését biztosítani kívánó bíróság megtagadhatja‑e a választottbírósági ítélet elismerését, ha az az ítélet korlátozza a nemzeti bíróság saját joghatóságáról és hatásköréről szóló döntés meghozatalára irányuló jogát az e rendelet hatálya alá tartozó ügyben.

162. Emlékeztetek arra, hogy – ahogyan azt a jelen indítvány 45. pontjában megállapítottam – a kérdést előterjesztő bírósághoz a Lietuvos apeliacinis teismas azon határozatával szemben benyújtott felülvizsgálati kérelemmel fordultak, amellyel ez utóbbi bíróság helyben hagyta a Vilniaus apygardos teismasnak a Lietuvos dujos tevékenysége vizsgálatának lefolytatására vonatkozó határozatát. Emlékeztetek arra, hogy előzetes észrevételeimben abból az előfeltevésből indultam ki, hogy a Vilniaus apygardos teismas‑hoz fordulást helyesen alapították a „Brüsszel I”‑rendeletre.(90)

163. A harmadik kérdést úgy kell tehát értelmezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy az 1958. évi New York‑i Egyezmény V. cikke 2. bekezdésének b) pontja szerinti közrend fogalmát(91) úgy kell‑e értelmezni, hogy nem lehet elismerni és végrehajtani a választottbírósági ítéletben foglalt „anti‑suit injunctiont”, amennyiben az – ahogyan azt a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelmének 10. oldalán állítja – korlátozza a jogát, hogy saját joghatóságáról döntsön.

164. Az elemzés lefolytatása előtt megismétlem, hogy – amint arra a francia kormány és a Bizottság rámutat – nem volt szükséges, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az 1958. évi New York‑i Egyezmény szerinti közrend fogalmát hívja segítségül egy választottbírósági ítélet elismerésének és végrehajtásának elutasításához.

165. Amint arra a kérdést előterjesztő bíróság maga is rámutat az előzetes döntéshozatal iránti kérelmének 9. oldalán, egy jogi személy tevékenysége vizsgálatának területe nem tartozik a választottbíráskodás körébe. Ez – ahogyan azt a Lietuvos apeliacinis teismas már megállapította(92) – magában foglalja, hogy a szóban forgó választottbírósági ítélet elismerése és végrehajtása az 1958. évi New York‑i Egyezmény V. cikke 2. bekezdésének a) pontja alapján elutasítható lenne.(93)

1.      A közrend fogalma

166. Az 1958. évi New York‑i Egyezmény V. cikke 2. bekezdésének b) pontja szerint egy választottbírósági ítélet elismerése és végrehajtása elutasítható, ha „annak az országnak illetékes hatósága, amelyben az elismerést és végrehajtást kérik, megállapítja, hogy: […] a határozat elismerése vagy végrehajtása ennek az országnak közrendjébe ütköznék”.

167. Mivel a közrend fogalmát ez az egyezmény nem határozza meg, a szerződő államok bíróságainak feladata annak meghatározása. Ugyanakkor, ahogyan az UNCITRAL az említett egyezményre vonatkozó útmutatójában megjegyezte, ezt a fogalmat általánosságban korlátozó módon „biztonsági szelepként” határozzák meg, „amelyet kivételes körülmények között kell alkalmazni, amennyiben egy jogrend számára lehetetlen lenne elismerni és végrehajtani egy választottbírósági ítéletet azon alapok feladása nélkül, amelyeken maga ez a jogrend is nyugszik”(94). Ugyanezen útmutató utal a közrendnek a United States Court of Appeals, Second Circuit által adott meghatározására, amely szerint „[e]gy külföldi ítélet végrehajtását csak akkor lehet elutasítani [a közrend alapján], ha annak végrehajtása az eljáró bíróság országában sértené az erkölcsösség és az igazságosság legalapvetőbb fogalmait”(95).

168. Hasonlóképpen, a tagállamok bíróságai korlátozó módon határozzák meg a közrend fogalmát. Például a külföldi választottbírósági ítéletek franciaországi elismeréséért és végrehajtásáért felelős cour d’appel de Paris szerint „a nemzetközi közrend francia koncepciója azokat a szabályokat és értékeket foglalja magába, amelyeket a francia jogrend nem hagyhat figyelmen kívül még a nemzetközi helyzetekben sem.”(96)

169. Ugyanebben a szellemben a német bíróságok szintén úgy vélték, hogy egy választottbírósági ítélet akkor sérti a közrendet, ha „az olyan normát sért, amely alapvető hatással van a német közéletre vagy gazdasági életre, vagy összeegyeztethetetlen módon ellentmond az igazság német felfogásának”(97).

170. Az angol bíróságok is úgy ítélték meg, hogy a közrend fogalmába azok az esetek tartoznak, amikor „egy ítélet végrehajtása egyértelműen sértené a közjót, vagy a végrehajtás valószínűleg teljesen sértő lenne egy közösségi, ésszerű és jól tájékozott polgár számára, akinek érdekében az állam jogköreit gyakorolják”.(98)

171. A Bíróság a „Brüsszel I”‑rendelet 34. cikkének (1) bekezdése keretében azonos módon értelmezi a közrend fogalmát a határozatok elismerésével és végrehajtásával kapcsolatban.(99)

172. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a közrend fogalmát „megszorítóan kell értelmezni”(100), és e fogalom alkalmazására „csak kivételes esetekben van lehetőség”(101). Következésképpen ezen alkalmazás „csak abban az esetben képzelhető el, ha a másik tagállamban hozott ítélet elismerése vagy végrehajtása annyira elfogadhatatlan mértékben ellentétes a megkeresett állam jogrendjével, hogy az valamely alapelv sérelmét jelenti”(102). E sérelemnek ugyanis „olyan jogszabály nyilvánvaló megsértésén kell alapulnia, amely a megkeresett állam jogrendjében lényegi jelentőségűnek tekinthető, vagy olyan jog megsértésén, amelyet e jogrendben alapvetőnek ismernek el”(103).

173. Bár a kérdést előterjesztő bíróság feladata a New York‑i Egyezmény V. cikke 2. bekezdésének b) pontjában szereplő közrend fogalmának meghatározása, a Bíróságnak már volt alkalma pontosítani, hogy e fogalom értelmezése során a tagállamok bíróságainak az uniós jog bizonyos alapvető jellegű, az európai közrend részét képező rendelkezéseit figyelembe kell venniük.(104)

174. Eco Swiss ítéletében (C‑126/97, EU:C:1999:269) és Mostaza Claro‑ítéletében (C‑168/05, EU:C:2006:675) a Bíróság a közrendi rendelkezések sorába emelte az EUMSZ 101. cikket(105) és a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelvet(106) azon az alapon, hogy „elengedhetetlen alapvető rendelkezés[eknek minősülnek] a Közösségre bízott feladatok megvalósításához és különösen a belső piac működéséhez”(107).

175. Ugyanakkor az alapvető jogokon kívül, amelyek a Bíróság ítélkezési gyakorlata(108) szerint a közrend részét képezik, a Bíróság nem határozta meg azokat a követelményeket, amelyek alapján ítélkezési gyakorlata értelmében egy uniós jogi rendelkezést „alapvetőnek” vagy „lényegesnek” lehet tekinteni.

176. Kokott főtanácsnok szerint a Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján „olyan jogi vagy mindenesetre valamely jogi normában kifejezésre jutó érdekek részesülnek védelemben, amelyek az adott tagállam politikai, gazdasági, szociális vagy kulturális rendjét érintik”(109). Ez alapján úgy vélte, hogy „az olyan tisztán gazdasági érdek, mint a pénzügyi kár – akár igen magas – veszélye” nem minősíthető közrendi érdeknek.(110)

177. Véleményem szerint a hangsúlyt alapvetően nem a közrend által védett érdekek jogi természetére kellene helyezni, hanem sokkal inkább arra a kérdésre, hogy az elismerő és végrehajtó állam jogrendjében jelenlévő szabályok és értékek alapján azok nem maradnak‑e figyelmen kívül, mivel egy ilyen figyelmen kívül hagyás elfogadhatatlan lenne egy szabad és demokratikus jogállam szempontjából. Az „[uniós] jogrend alapjait képező elvek” összességéről van tehát szó.(111)

178. Ennélfogva felmerül a kérdés, hogy a Bíróság által értelmezett módon a „Brüsszel I”‑rendelet rendelkezései és különösen az „anti‑suit injunctionök” tilalma az európai közrend részét képezik‑e.

179. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre adott válaszomra tekintettel emlékeztetek arra, hogy a „Brüsszel I”‑rendelet átdolgozását követően e tilalom csak a Turner‑ítélet (EU:C:2004:228)(112) szerinti „anti‑suit injunctionök” vonatkozásában marad meg, vagyis azok esetén, amelyeket a tagállamok bíróságai saját joghatóságuk védelme érdekében bocsátanak ki, amennyiben a „Brüsszel I”‑rendelet rendelkezéseinek megfelelően fordulnak hozzájuk.

2.      A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról szóló „Brüsszel I”‑rendelet rendelkezései az Eco Swiss ítélet (EU:C:1999:269, 36–39. pont) értelmében vett európai közrend részét képezik‑e?

180. Véleményem szerint a „Brüsszel I”‑rendelet rendelkezései nem minősíthetők közrendi rendelkezéseknek.

181. Először, nem gondolom, hogy a „Brüsszel I”‑rendelet az uniós jogrend alapját képező elvek közé tartozik, összehasonlítva azokkal az elvekkel, amelyekről a Bíróság beszélt a Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság ítélet (EU:C:2008:461) 304. pontjában. A „Brüsszel I”‑rendelet, annak a tagállami bíróságok közötti joghatóság elosztására vonatkozó rendelkezései, valamint az olyan értelmező elvek, mint a tagállamok bíróságai közötti kölcsönös bizalom, nem hasonlíthatók össze az alapvető jogok tiszteletben tartásával, amelynek figyelmen kívül hagyása megrázná azokat az alapokat, amelyeken maga az uniós jogrend is nyugszik.

182. Másodszor, a német kormányhoz hasonlóan nem osztom az Eco Swiss ítélet (EU:C:1999:269, 36. pont) és a Mostaza Claro‑ítélet (EU:C:2006:675, 37. pont) azon értelmezését, hogy pusztán az a tény, hogy egy különös terület az EUMSZ 3. cikknek vagy az EUMSZ 4. cikknek megfelelően az Unió kizárólagos vagy megosztott hatáskörébe tartozik, elegendő ahhoz, hogy az uniós jog valamelyik rendelkezését a közrendi rendelkezés rangjára emelje. Ha ez így lenne, akkor az uniós jog egésze az Alapjogi Chartától a nyomástartó berendezésekről szóló irányelvig az 1958. évi New York‑i Egyezmény V. cikke 2. bekezdésének b) pontja szerinti közrend részét képezné.

183. Harmadszor, a „Brüsszel I”‑rendelet 23. cikke kifejezetten előírja, hogy a felek eltérhetnek a rendelet joghatósági szabályaitól azzal, hogy az említett rendelet alkalmazásával joghatósággal rendelkező tagállamtól különböző tagállam bíróságait választják egy bizonyos jogviszonnyal kapcsolatban felmerült vagy a jövőben felmerülő jogviták eldöntésére, amennyiben ez a joghatósági kikötés nem ellentétes a 13., 17. és 21. cikkel (a biztosítás, a fogyasztói szerződések és az egyéni munkaszerződések területére vonatkozó joghatóság), és nem sérti e rendelet 22. cikkét (kizárólagos joghatóság(113)).

184. E tekintetben elismerték, hogy egyedül a kötelező szabályok minősülhetnek közrendi szabályoknak.(114) Nehéz ugyanis úgy tekinteni egy valamely jogrend alapját alkotó elvekhez tartozó szabályra, hogy annak ne lenne kötelező jellege. Ugyanakkor egy kötelező jelleggel nem rendelkező rendelkezésre semmi esetre sem lehet közrendhez tartozóként tekinteni.

185. A jelen ügyben, ha az Energiaügyi Minisztérium által benyújtott, a Lietuvos dujos tevékenysége vizsgálatának megindítására irányuló kereset – ahogyan azt a spanyol kormány előadja – a „Brüsszel I”‑rendelet 22. cikkének (2) bekezdése szerinti kizárólagos joghatóság alá tartozna is, ami nem így van,(115) a választottbírósági ítélet elismerése és végrehajtása akkor sem minősülne az uniós jogrendben alapvetőnek tekintett jogszabály nyilvánvaló megsértésének.

186. Mindenesetre, ahogyan arra a német kormány a tárgyaláson rámutatott, az a tény, hogy a „Brüsszel I”‑rendelet 35. cikke (3) bekezdésének megfelelően „[a] közrend[…] vizsgálata a joghatósággal kapcsolatos szabályokra nem alkalmazható”, egyértelműen arra utal, hogy a joghatósági szabályok nem tekinthetők közrendinek.

187. Ami az „anti‑suit injunctionök” tilalmára vonatkozó közrend megsértésére alapozott érvet illeti, ahogyan arra a jelen indítvány 90–157. pontjában utaltam, emlékeztetek arra, hogy ez a tilalom nem érinti a tagállamok bíróságai által választottbírósági eljárás támogatása érdekében kibocsátott „anti‑suit injunctionöket”, különösen pedig a választottbíróságok által kibocsátott „anti‑suit injunctionöket”.

188. A harmadik kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy az a tény, hogy egy, az alapeljárásban vitatott választottbírósági ítélethez hasonló választottbírósági ítélet „anti‑suit injunctiont” tartalmaz, nem elegendő ahhoz, hogy annak elismerését és végrehajtását az 1958. évi New York‑i Egyezmény V. cikke 2. bekezdésének b) pontja alapján elutasítsák.

VI – Végkövetkeztetések

189. Azt javaslom tehát, hogy a Bíróság a Lietuvos Aukščiausiasis Teismas által feltett kérdésekre a következő válaszokat adja:

1)      A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendeletet úgy kell értelmezni, hogy az nem kötelezi a tagállami bíróságot a választottbíróság által kibocsátott „anti‑suit injunction” elismerésének és végrehajtásának elutasítására.

2)      Az a tény, hogy egy, az alapeljárásban vitatott választottbírósági ítélethez hasonló választottbírósági ítélet „anti‑suit injunctiont” tartalmaz, nem elegendő ahhoz, hogy annak elismerését és végrehajtását a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, New Yorkban 1958. június 10‑én aláírt egyezmény V. cikke 2. bekezdésének b) pontja alapján elutasítsák.

1 – Eredeti nyelv: francia.

2 – HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.

3 – A 75. és 76. cikk kivételével, amelyek már 2014. január 10‑től alkalmazandók.

4 – HL L 351., 1. o.

5 – Darmon főtanácsnok Rich‑ügyre vonatkozó indítványa (C‑190/89, EU:C:1991:58, 3. pont).

6 – E megállapodás másolata litván nyelven elérhető a Litván Köztársaság Energiaügyi Minisztériumának internetes oldalán a következő címen: http://www.enmin.lt/lt/news/gazprom.pdf..

7 – „Any claim, dispute or contravention in connection with this Agreement, or its breach, validity, effect or termination, shall be finally settled by arbitration in accordance with the Rules of the Arbitration Institute of the Stockholm Chamber of Commerce. The place of arbitration shall be Stockholm, Sweden, the number of arbitrators shall be three (all to be appointed by the Arbitration Institute) and the language of arbitration shall be English.”

8 – HL L 211., 94. o.

9 – Lásd: Alyx Barker „Gazprom v Lithuania: cast list out” című, 2012. július 31‑én a Global Arbitration Review internetes oldalán közölt cikke (http://globalarbitrationreview.com/news/article/30730/gazprom‑v‑lithuania‑cast‑list‑out/), valamint az „OAO Gazprom c. La République de Lituanie” című közlemény, amelyet az Állandó Választottbíróság honlapján tettek közzé (http://www.pca‑cpa.org/showpage.asp?pag_id= 1471).

10 – A V (125/2011.) sz. ügyben 2012. július 31‑én hozott végleges ítélet elérhető a Global Arbitration Review internetes oldalán (http://www.globalarbitrationreview.com/cdn/files/gar/articles/Gazprom_v_Lithuania_Final_Award.pdf).

11 – Lásd: Kyriaki Karadelis „Lithuania gas price arbitration take off” című, 2012. október 5‑én a Global Arbitration Review internetes oldalán közölt cikke (http://globalarbitrationreview.com/news/article/30876/lithuania‑gas‑price‑arbitration‑takes‑off/).

12 – Lásd: 2014. június 10‑i 2S‑3/2014. sz. határozat (elérhető a Litván Köztársaság Versenytanácsának internetes oldalán a következő címen: http://kt.gov.lt/index.php?show=nut_view&nut_id= 1541).

13 – Lásd: Sytas, A., „Gazprom sells Lithuania assets after antitrust fine”, amelyet 2014. június 12‑én tettek közzé a Reuters ügynökség internetes oldalán a következő címen: http://uk.reuters.com/article/2014/06/12/uk‑lithuania‑gazprom‑idUKKBN0EN1IF20140612.

14 – Lásd: a jelen indítvány 31. és 32. pontja.

15 – „[Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy perelhető továbbá] 1. amennyiben több személy együttes perlése esetén az adott személy az alperesek egyike, bármely alperes lakóhelyének bírósága előtt, feltéve, hogy a keresetek között olyan szoros kapcsolat áll fenn, hogy az elkülönített eljárásokban hozott, egymásnak ellentmondó határozatok elkerülése érdekében célszerű azokat együttesen tárgyalni és róluk együtt határozni; […]”

16 – „E rendelet rendelkezéseire is figyelemmel valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott tagállam bíróságai előtt perelhető.”

17 – Lásd: Owusu‑ítélet (C‑281/02, EU:C:2005:120,, 24–26. és 35. pont).

18 – Melki és Abdeli ítélet (C‑188/10 és C‑189/10, EU:C:2010:363, 27. pont). Ebben az értelemben lásd szintén: Régie Networks ítélet (C‑333/07, EU:C:2008:764, 46. pont); Budĕjovický Budvar ítélet (C‑478/07, EU:C:2009:521, 63. pont); Zanotti‑ítélet (C‑56/09, EU:C:2010:288, 15. pont); Radu‑ítélet (C‑396/11, EU:C:2013:39, 22. pont).

19 – „A választottbírósági határozat elismerése és végrehajtása abban az esetben is megtagadható, ha annak az országnak illetékes hatósága, amelyben az elismerést és végrehajtást kérik, megállapítja, hogy: a) ennek az országnak a joga szerint a vita tárgya választottbírói útra nem tartozhat; […]”

20 – Lásd: a jelen indítvány 41. és 42. pontja.

21 – Egy személy az angol bíróságok személyi joghatósága alá tartozhat azon ténynél fogva, hogy Anglia és Wales területén tartózkodik, vagy azon ténynél fogva, hogy jóváhagyott egy, az angol bíróságok joghatóságát elismerő záradékot.

22 – Lásd: Raphael, T., The Anti‑Suit Injunction, Oxford University Press, Oxford, 2008, 1.05 pont.

23 – Lásd: Turner kontra Grovit and ors [2001] UKHL 65, 23. pont; Société Nationale Industrielle Aerospatiale kontra Lee Kui Jak & anor [1987] 1 AC 871 (PC), 892. pont.

24 – Lásd: Briggs, A. és Rees, P., Civil Juridiction and Judgments, 5. kiadás Informa, London, 2009, 5.55 pont.

25 – Uo.

26 – A választottbíróságnak lehetősége lenne megbüntetni azt a felet, amelyik nem tartotta tiszteletben az „anti‑suit injunctiont”, azzal, hogy figyelembe veszi ezt a magatartást a választottbírósági eljárás költségeinek kiszámítása során, de nem az alapeljárásban szereplőhöz hasonló esetben, mivel a választottbírósági eljárásnak csak az „anti‑suit injunction” képezte a tárgyát. A választottbíróság feladata a választottbírósági ítélet kihirdetésével véget ért (functus officio), így tehát nem sújthatja szankcióval a felet az általa kibocsátott „anti‑suit injunction” megsértéséért.

27 – Lásd: az előzetes döntéshozatal iránti kérelem 6. oldala.

28 – Kiemelés tőlem.

29 – Lásd ebben az értelemben: Ascendi‑ítélet (C‑377/13, EU:C:2014:1754, 29. pont).

30 – Lásd ebben az értelemben: az átdolgozott Brüsszel I. rendelet (12) preambulumbekezdésének utolsó albekezdése, amely szerint „[e]z a rendelet nem alkalmazandó […] a választottbírósági határozatok […] elismerésével és végrehajtásával […] kapcsolatos keresetekre vagy határozatokra”. Ez az állásfoglalás szerepelt M. P. Jenard a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezményre vonatkozó jelentésében (HL 1979. C 59., 1., 13. o.).

31 – Ez a választottbíráskodástól teljesen idegen ügy egy angol bíróságok által kibocsátott „anti‑suit injunctionre” vonatkozott, és egy Spanyolországban indított eljárásra irányult. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a hasonló „anti‑suit injunctionök” nem egyeztethetők össze a „Brüsszel I”‑rendelettel.

32 – Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítélet (EU:C:2009:69, 23. pont).

33 – Uo. (24. pont). Kiemelés tőlem.

34 – Uo. (26. pont).

35 – Uo. (26. és 27. pont).

36 – Uo. (30. pont).

37 – Uo. (31. pont).

38 – Uo. (23. pont).

39 – Lásd: a jelen indítvány 75. pontja.

40 – Az Energiaügyi Minisztérium által a Lietuvos dujos‑szal, annak ügyvezető igazgatójával, Valentukevičius‑szal és az igazgatótanács két tagjával, Golubevvel és Seleznevvel szemben 2011. március 25‑én a Vilniaus apygardos teismas‑hoz benyújtott, a Lietuvos dujos tevékenységei vizsgálata megindításának kezdeményezésére irányuló keresetről van szó (a litván polgári törvénykönyv 2.124 és következő cikkei). Lásd: a jelen indítvány 31., 32. és 38. pontja.

41 – Lásd: a jelen indítvány 57. pontja.

42 – E tekintetben nem osztom az Egyesült Királyság Kormánya által a tárgyaláson kifejtett álláspontot, amely szerint a Bíróság azért ítélte meg úgy, hogy hatáskörrel rendelkezik arra, hogy döntsön az Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítélet (EU:C:2009:69) tárgyát képező „anti‑suit injunctionről”, mert ez a kötelezés olaszországi elismerése esetén megakadályozná az olasz bíróságot abban, hogy a „Brüsszel I”‑rendelet ből eredő saját joghatóságáról döntsön. Az „anti‑suit injunction” és tiszteletben nem tartásának egyesült királyságbeli következményei kellően súlyos tényezők ahhoz, hogy eltántorítsák az Allianzot és a Generalit az olasz eljárás folytatásáról. Valójában a West Tankers‑nek nem lett volna szüksége arra, hogy elismertesse és végrehajtsa az „anti‑suit injunctiont” Olaszországban. Ahogyan az az említett ítélet 29–31. pontjából egyértelműen következik, pusztán az a visszatartó hatás, amelyet az „anti‑suit injunction” gyakorolt az Egyesült Királyságban, elegendő volt ahhoz, hogy az Allianzot és a Generalit kötelezze azon kereset visszavonására, amely alapján a Tribunale di Siracusa előtt eljárás volt folyamatban. Ez a következmény, amellyel az „anti‑suit injunction” járhatott az olasz bíróság azon hatáskörére, hogy saját joghatóságáról és a „Brüsszel I”‑rendelet alkalmazhatóságáról döntsön, annak megállapítására ösztönözte a Bíróságot, hogy az „anti‑suit injunction” a rendelet hatálya alá tartozott.

43 – Lásd különösen: Hess, B., Pfeiffer, T., és Schlosser, P., „Report on the Application of Regulation Brussels I in the Member States”,belérhető a következő internetcímen: http://ec.europa.eu/civiljustice/news/docs/study_application_brussels_1_en.pdf.

44 – Lásd különösen: Briggs, A., Civil Jurisdiction and Judgments, 5. kiadás, Informa, London, 2009, 2.40 pont; Peel, E., „Arbitration and Anti‑Suit Injunctions in the European Union”, 2009, 125. kötet, Law Quarterly Review, 365. o.; Dal, G. A., „L’arrêt ‘West Tankers’ et l’effet négatif du principe de compétence‑compétence”, 2010, Revue pratique des sociétés, 22. o.; Kessedjian, C., „Arbitrage et droit européen: une désunion irrémédiable?”, 2009, Recueil Dalloz, 981. o.; Muir Watt, H., „Cour de justice des Communautés européennes (grande chambre) – 10 février 2009 – Aff. C‑185/07”, 2009, 98. kötet, Revue critique de droit international privé, 373. o.; Audit, B., „Arrêt Allianz et Generali Assicurazioni Generali, EU:C:2009:69”, 2009, Journal du Droit International, 1283. o.; Bollée, S., „Allianz SpA et autre c/ West Tankers Inc”, 2009, Revue de l’arbitrage, 413. o.

45 – Hoffmann‑ítélet (EU:C:1988:61, 17. pont).

46 – Lásd: Briggs, A. és Rees, P., Civil Juridiction and Judgments, 5. kiadás, Informa, London, 2009, 2.40 pont.

47 – Rich‑ítélet (EU:C:1991:319, 18. pont).

48 – Uo. (19. pont).

49 – Uo. (26. pont). Kiemelés tőlem.

50 – Ez az ügy egy olyan választottbírósági eljárásra vonatkozott, amelyet egy holland társaság indított egy német társasággal szemben amiatt, hogy az utóbbi nem fizetett ki bizonyos számlákat. A holland társaság azon az alapon fordult az ideiglenes intézkedésről határozó holland bírósághoz, hogy a német társaság nem bizonyította, hogy a választottbírók kinevezése érdekében a szükséges gondosságot tanúsította, és hogy a számláinak ki nem fizetése költségvetési problémákat okozott számára. Azt kérte, hogy a német társaságot kötelezzék arra, hogy fizesse ki részére a szerződésből eredő négy követelés összegét. Az a kérdés merült tehát fel, hogy egy ilyen ideiglenes intézkedés iránti eljárás a Brüsszeli Egyezmény hatálya alá tartozik‑e. A Rich‑ítélet (EU:C:1991:319) 26. pontjában megállapított elvet követően a Bíróság megvizsgálta a holland ideiglenes intézkedésről határozó bíróság előtti jogvita tárgyát, és úgy ítélte meg, hogy „az ideiglenes intézkedések főszabály szerint nem a választottbírósági eljárás végrehajtását szolgálják, de azokat az ilyen eljárással párhuzamosan fogadják el, és céljuk annak támogatása” (33. pont).

51 – Lásd: Green Paper on the Review of Council Regulation (EC) N° 44/2001 on Juridiction and the Recognition and Enforcement of Judgments in Civil and Commercial Matters (COM(2009) 175 végleges).

52 – Lásd ebben az értelemben különösen: az Association for International Arbitration, az Allen and Overy LLP, a Barreaux de France, a Centre belge d’arbitrage et de médiation, a Camera arbitrale di Milano, a Chambre de commerce et d’industrie de Paris, a Clifford Chance LLP, a Comité français de l’arbitrage, a Comité national français de la Chambre de commerce Internationale, a Deutscher Industrie‑ und Handelskammertag, az Arbitration Committee de l’International Bar Association, a párizsi E. Gaillard professzor, a The Home of International Arbitration és a Lovells LLP, a Club Español del Arbitraje és a Sección Española de la International Law Association észrevételei (elérhető a Bizottság internetes oldalán a következő címen: http://ec.europa.eu/justice/newsroom/civil/opinion/090630_en.htm).

53 – Impact Assessment, Accompanying document to the Proposal for a Regulation of the European Parliament and of the Council on jurisdiction and the recognition and enforcement of judgments in civil and commercial matters (Recast), SEC(2010) 1547 végleges (kizárólag angol nyelven érhető el). A hatástanulmány összefoglalója elérhető francia nyelven: SEC(2010) 1548 végleges.

54 – Uo. (35. pont).

55 – Uo. (36. és 37. pont).

56 – Uo. (37. és 38. pont).

57 – Uo. (36. és 37. pont).

58 – Uo. (37. pont).

59 – A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, átdolgozott európai parlamenti és tanácsi rendeletre vonatkozó javaslat, (COM(2010) 748 végleges).

60 – Az átdolgozott rendeletre vonatkozó javaslat 29. cikkének (4) bekezdése előírta, hogy „[a]mennyiben a választottbírósági eljárás megegyezés szerinti vagy kikötött helyszíne valamely tagállam területén van, egy másik tagállam azon bíróságai, amelyek joghatóságát a választottbírósági megállapodás alapján megtámadják, felfüggesztik az eljárást, amint a választottbírósági eljárás helye szerinti tagállam bíróságait vagy választottbíróságát azzal keresték meg, hogy – fő tárgyként vagy előkérdésként – állapítsa meg a választottbírósági megállapodás meglétét, érvényességét vagy hatályát. […] Amennyiben megállapítják egy választottbírósági megállapodás meglétét, érvényességét vagy hatályát, a megkeresett bíróság megállapítja saját joghatóságának hiányát”. E javaslat 33. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezett, hogy „a választottbíróság felhívottnak tekintendő, amikor egy fél választottbírót jelölt ki vagy amikor egy fél a bíróság létrehozása tekintetében egy intézmény, hatóság vagy bíróság segítségét kérte”.

61 – Az Európai Parlament 2010. szeptember 7‑i állásfoglalása a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról és felülvizsgálatáról (P7_TA(2010)0304, 9 és 10. pont). Kiemelés tőlem.

62 – Az 10609/12. JUSTCIV 209 CODEC 1495 és 10609/12. JUSTCIV 209 CODEC 1495 ADD 1 dokumentum.

63 – Lásd: 1. cikk, (2) bekezdés, d) pont, és 29. cikk, (4) bekezdés.

64 – Lásd: 84. cikk, (2) bekezdés.

65 – A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról (átdolgozás) szóló, 2012. november 20‑i európai parlamenti jogalkotási állásfoglalás (P7_TA(2012)0412).

66 – 73. cikk, (2) bekezdés.

67 – Lásd: a jelen indítvány 117. pontja.

68 – Kiemelés tőlem.

69 – Ezt erősíti meg a harmadik albekezdés, amely szerint „amennyiben viszont egy tagállami bíróság […] megállapította, hogy a választottbírósági megállapodás semmis, hatálytalan vagy nem teljesíthető, az nem akadályozza meg, hogy a bíróság által az ügy érdemében hozott határozatot elismerjék, és adott esetben végrehajtsák e rendelettel összhangban”. A contrario, a joghatóságra vonatkozó határozat (és a választottbírósági megállapodás) nem tartozik a rendelet elismerésre és végrehajtásra vonatkozó szabályainak a hatálya alá.

70 – Lásd: a jelen indítvány 81. pontja.

71 –      Kiemelés tőlem.

72 – Lásd ebben az értelemben: Nuyts, A., „La refonte du règlement Bruxelles I”, 2013, 102. kötet, Revue critique du droit international privé, 1. o., 15. o.: („[…] [a (12) preambulumbekezdés második albekezdéséből] következik, hogy a választottbírósági kikötésen alapuló, a joghatóság hiányára alapított kifogás önmagában kikerül a rendelet hatálya alól. Így álláspontunk szerint fel kell adni a West Tankers ítélettel kialakított értelmezést […]. Üdvözölni kell a West Tankers ítélettel kialakított ítélkezési gyakorlat megváltoztatását […]”).

73 – Lásd a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról és felülvizsgálatáról szóló, 2010. szeptember 7‑i európai parlamenti állásfoglalást (P7_TA(2010)0304, M. preambulumbekezdés), amely szerint „a választottbírósági joghatóság védelmére kifejlesztett különböző nemzeti eljárási eszközöknek (perlési tilalom, ameddig összeegyeztethető a személyek szabad mozgásával és az alapvető jogokkal, választottbírósági rendelkezés érvényesnek nyilvánítása, kártérítés megítélése választottbírósági rendelkezés megsértése miatt, a kompetencia‑kompetencia (Kompetenz‑Kompetenz) elv kedvezőtlen hatása stb.) továbbra is rendelkezésre kell állniuk, és az ilyen eljárások hatásait és a belőlük eredő más tagállamokban hozott bírósági határozatokat az adott tagállam hatáskörében kell hagyni, a West Tankers‑ügyben született határozat előtti álláspontnak megfelelően”.

74 – Kiemelés tőlem. Ebben az értelemben a (12) preambulumbekezdés által nyújtott megoldás eltér a Gothaer Allgemeine Versicherung és társai ítélet (C‑456/11, EU:C:2012:719) 41. pontjában kialakított megoldástól, amelyben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy „egy olyan határozat, amelyben valamely tagállam bírósága joghatósági kikötés alapján, e kikötés érvényességének okán megállapítja joghatósága hiányát, köti a többi tagállam bíróságát, mind e bíróságnak a joghatóság hiányát megállapító határozatának rendelkező részében foglalt döntése tekintetében, mind pedig az e kikötés érvényességére vonatkozó, e határozat indokolásában foglalt megállapítását illetően, amely indokolás e rendelkező rész szükséges támasza”. Ebben az ügyben ugyanis nem egy választottbírósági kikötést vitattak, hanem egy joghatósági kikötést, amely a választottbírósági kikötéssel ellentétben a „Brüsszel I”‑rendelet (lásd a 23. cikket) és a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2007. október 30‑án aláírt egyezmény hatálya alá tartozik, amely egyezményt az Unió nevében a 2008. november 27‑i 2009/430/EK tanácsi határozat (HL 2009. L 147., 1. o.) hagyta jóvá, és erre az ügyre alkalmazandó (23. cikk). Ezzel ellentétben az átdolgozott „Brüsszel I”‑rendelet (12) preambulumbekezdésének második albekezdése alapján, amennyiben egy tagállami bíróságnak egy választottbírósági kikötést semmisnek, hatálytalannak vagy nem teljesíthetőnek nyilvánító határozatát egy másik tagállam bíróságai elismerik, és az végrehajthatóvá válik, azt nem lehet a „Brüsszel I”‑rendelet alapján sem elismerni, sem végrehajtani. Lásd ebben az értelemben: cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság, Franciaország), 2006. június 15., Legal Department du Ministère de la Justice de la République d’Irak kontra Sociétés Fincantieri Cantieri Navali Italiani, elérhető a Legifrance internetes oldalán a következő címen: http://www.legifrance.gouv.fr/affichJuriJudi.do?oldAction=rechJuriJudi&idTexte=JURITEXT000006951261&fastReqId= 65424442&fastPos= 9.

75 – Ez magában foglalja, hogy amennyiben egy tagállami bíróságnak egy választottbírósági megállapodást semmisnek, hatálytalannak vagy nem teljesíthetőnek nyilvánító és a jogvitát érdemben eldöntő határozatát egy másik tagállam bírósága előtt elismerik, és az végrehajthatóvá válik, azt a Brüsszel I. rendeletnek megfelelően kell elismerni és végrehajtani. Ugyanakkor tekintettel arra, hogy főszabályként egy választottbírósági eljárás levezetése gyorsabb, mint egy állami bírósági eljárásé, lehetséges, hogy a megkeresett bíróság már elismert és végrehajtott egy ugyanazon jogvita érdemében hozott választottbírósági ítéletet. Ilyen esetben a megkeresett bíróság többé nem lenne köteles az állami bírósági határozat elismerésére és végrehajtására, mivel a választottbírósági ítélet már jogerővel rendelkezne (lásd: az átdolgozott Brüsszel I. rendelet 45. cikke (1) bekezdésének c) pontja, amely szerint: „[…] a határozat elismerését meg kell tagadni, amennyiben: […] c) a határozat összeegyeztethetetlen az azonos felek között a címzett tagállamban hozott határozattal; […]”).

76 – Kiemelés tőlem.

77 – Kiemelés tőlem.

78 – Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítélet (EU:C:2009:69, 29. pont).

79 – Allianz és Generali Assicurazioni Generali ítélet (EU:C:2009:69, 31. pont).

80 – Ebben az ítéletben a Bíróság „a szerződő államok egymás jogrendszerébe vetett kölcsönös bizalmára” – amelyen a Brüsszeli Egyezmény alapul – és a „jogbiztonságra” (72. pont) alapozva elutasította, hogy az először megkeresett bíróság államában a bírósági eljárások „túlzottan hosszú” időtartama (73. pont) bármilyen befolyást gyakoroljon ezen Egyezmény alkalmazására, és elutasította az „azon felek halogató magatartására” alapított érvet, „akik a jogvita érdemi megoldásának késleltetését kívánva keresetet indítanak egy olyan bíróság előtt, amelyről tudják, hogy joghatósági kikötés miatt nem rendelkezik joghatósággal” (53. pont). Ezen ítélet kritikájához és a rosszhiszemű felek által a joghatósággal nem rendelkező bíróságok előtt gyakorolt forum shopping kockázatához lásd: Franzosi, M., „Worldwide patent litigation and the Italian torpedo”, European Intellectual Property Review, 1997, 7. kötet, 382. o., 385. o.; Véron, P., „ECJ Restores Torpedo Power”, International Review of Intellectual Property and Competition Law, 2004, 35. kötet, 638. o., 638 és 639. o.; Muir Watt, H., „Erich Gasser GmbH c. MISAT Srl”, Revue critique de droit international privé, 2004, 93. kötet, 444. o., 463. o.

81 – Ezen ítélet kritikájához, amely a rosszhiszemű felek számára a jogviták gyors és méltányos rendezésének akadályozásához a Brüsszeli Egyezmény által (vagy az azt követő Brüsszel I. rendelet által) biztosított lehetőségekre helyezi a hangsúlyt, lásd: Lord Mance, „Exclusive Jurisdiction Agreements and European Ideals”, Law Quartely Review, 2004, 120. kötet, 357. o.; Fentiman, R., „Access to Justice and Parallel Proceedings in Europe”, Cambridge Law Journal, 2004, 63. kötet, 312. o.; Romano, G. P., „Le principe de sécurité juridique à l’épreuve des arrêts Gasser et Owusu”, Cahiers de droit européen, 2008, 175. o., 209. és 210. o.

82 –      „Ugyanakkor a kizárólagos joghatósági megállapodások hatékonyságának javítása és a visszaélésszerű perlési taktikák alkalmazásának visszaszorítása érdekében szükség van az általános perfüggőségi szabály alóli kivétel bevezetésére az olyan egyedi helyzetek kielégítő kezelése végett, amelyekben felmerülhet párhuzamos eljárások lehetősége. Ez a helyzet akkor, amikor kizárólagos joghatósági megállapodásban nem kikötött bíróságon indítottak eljárást, ezt követően pedig a kikötött bíróságon indítanak azonos jogalapon és azonos feleket érintő eljárást. Ezekben az esetekben a kikötött bíróság felhívásakor az elsőként felhívott bíróságnak fel kell függesztenie eljárását mindaddig, amíg az előbbi bíróság ki nem jelenti, hogy kizárólagos joghatósági megállapodás alapján nem rendelkezik joghatósággal. Erre annak érdekében van szükség, hogy ezekben a helyzetekben a kikötött bíróság határozhasson elsőként a megállapodás érvényességéről és arról, hogy a megállapodás hatálya milyen mértékben terjed ki az előtte indított jogvitára. A kikötött bíróságot megilleti az eljárás joga attól függetlenül, hogy a nem kikötött bíróság már határozott‑e az eljárás felfüggesztéséről.” Kiemelés tőlem.

83 – Ebben az értelemben a választottbíráskodás területén egyik úttörő országnak számító Franciaországban alkalmazandó jogra utalok, amely szerint, amennyiben egy választottbírósági megállapodás hatálya alá tartozó jogvitával francia bírósághoz fordulnak, az megállapítja joghatóságának hiányát, kivéve ha a választottbíróságot még nem keresték meg, és ha a választottbírósági megállapodás nyilvánvalóan semmis vagy nyilvánvalóan nem teljesíthető (a Code de procédure civile [a polgári eljárásjogról szóló törvénykönyv] 1448. és 1506‑A. cikke). Lásd ebben az értelemben: Gaillard, E., és de Lapasse, P., „Le nouveau droit français de l’arbitrage interne et international”, Recueil Dalloz, 2011, 3. kötet, 175–192. o.

84 – Lásd a New York‑i Egyezmény V. cikke 1. bekezdésének a) és c) pontját.

85 – Guide de la commission des Nations unies pour le droit commercial international (CNUDCI) sur la convention pour la reconnaissance et l’exécution des sentences arbitrales étrangères (New York, 1958): extrait, guide sur l’article II, paragraphe 61 (az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága [UNCITRAL] útmutatója a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló egyezményről [New York, 1958]: kivonat, útmutató a II. cikkhez, 61. pont) (UNGA A/CN.9/814/Add.2), amely elérhető az útmutató internetes oldalán a következő címen: http://www.newyorkconvention1958.org/pdf/II‑English‑140211.pdf.

      A nemzetközi kereskedelmi jog területén az Egyesült Nemzetek rendszerének legfőbb jogi szervezete, az UNCITRAL a kereskedelmi ügyleteket illetően modern, méltányos és harmonizált szabályokat dolgoz ki, beleértve az 1958. évi New York‑i Egyezményt.

86 – Ahogyan egyébként a tagállamok bíróságainak a választottbírósági ítéletet végrehajthatóvá nyilvánító (exequatur) határozatai sem, mivel azok nem a Brüsszel I. rendelet 32. cikke értelmében vett határozatok. Igaz, hogy a Gothaer Allgemeine Versicherung és társai ítéletének (EU:C:2012:719) 23. és 24. pontjában a Bíróság úgy ítélte meg, hogy „a »határozat« fogalmába tartozik valamely tagállam bírósága által hozott »bármely« határozat, a szóban forgó határozat tartalmától függetlenül”. Ugyanakkor, ahogyan azt a német és a francia kormány, valamint az Egyesült Királyság Kormánya a tárgyaláson állították, a végrehajthatóvá nyilvánító határozatot (exequatur) nem lehet végrehajthatóvá nyilvánítani. Tekintettel arra, hogy a határozatnak az azt végrehajthatóvá nyilvánító bíróság által a Brüsszel I. rendelet rendszere alapján végzett vizsgálata korlátozottabb, mint az 1958. évi New York‑i Egyezményben előírt vizsgálat, annak lehetővé tétele, hogy egy választottbírósági ítéletet végrehajthatóvá nyilvánító határozatot e rendelet rendelkezéseinek megfelelően elismerjenek és végrehajtsanak, valójában megfosztaná a tagállamok bíróságait az említett egyezményben biztosított azon joguktól, hogy az említett egyezmény V. cikkében meghatározott feltételek alapján maguk vizsgálják meg a választottbírósági ítéletet.

87 – Úgy vélem, hogy összeegyeztethető lenne a Brüsszel I. rendelettel, hogy egy választottbíróság vagy egy állami bíróság a károsult fél kérelmére, és amennyire azt a választottbírósági megállapodásra alkalmazandó jog lehetővé teszi, kártérítés fizetésére kötelezze az e megállapodás megsértésével az állami bíróságok előtt eljárást indító felet, amelynek összege megegyezne azzal, amit esetlegesen megítéltek volna a károsult fél részére. Ez a helyzet például az angol jogban: Mantovani kontra Carapelli SpA [1980] 1 Lloyd’s Rep 375 (CA). Mutatis mutandis egy joghatósági kikötés megsértéséhez: Union Discount Co kontra Zwoller [2001] EWCA Civ 1755, [2002] 1 WLR 1517; Donohue kontra Armco Inc [2001] UKHL 64, [2002] 1 Lloyd’s Rep 425. Lásd ebben az értelemben: a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról és felülvizsgálatáról szóló, 2010. szeptember 7‑i európai parlamenti állásfoglalás (P7_TA(2010)0304, M. preambulumbekezdés).

88 – A választottbírósági ítélet 266. pontja: „The Tribunal notes that Respondent does not challenge the Tribunal’s power to order specific performance if it finds that Respondent has breached the arbitration clause in the [Shareholders Agreement]. As a consequence, the Tribunal finds that it has jurisdiction to order the Ministry not to bring a request before the Lithuanian Court that could affect the rights of the shareholders under the [Shareholders Agreement]”.

89 – Lásd: PreussenElektra‑ítélet (C‑379/98, EU:C:2001:160, 39. pont); Owusu‑ítélet (EU:C:2005:120, 50. pont); Régie Networks ítélet (C‑333/07, EU:C:2008:764, 46. pont); Melki és Abdeli ítélet (C‑188/10 és C‑189/10, EU:C:2010:363, 27. pont); Unió de Pagesos de Catalunya ítélet (C‑197/10, EU:C:2011:590, 17. pont), valamint Radu‑ítélet (C‑396/11, EU:C:2013:39, 22. pont).

90 – Lásd: a jelen indítvány 57. pontja.

91 – „A választottbírósági határozat elismerése és végrehajtása abban az esetben is megtagadható, ha annak az országnak illetékes hatósága, amelyben az elismerést és végrehajtást kérik, megállapítja, hogy: […] b) a határozat elismerése vagy végrehajtása ennek az országnak közrendjébe ütköznék.”

92 – Lásd: a jelen indítvány 41–43. pontja.

93 – „A választottbírósági határozat elismerése és végrehajtása abban az esetben is megtagadható, ha annak az országnak illetékes hatósága, amelyben az elismerést és végrehajtást kérik, megállapítja, hogy: a) ennek az országnak a joga szerint a vita tárgya választottbírói útra nem tartozhat; […]” Lásd: a jelen indítvány 59–61. pontja.

94 – Saját fordítás az UNCITRAL következő dokumentumának eredeti angol nyelvű szövegéről: útmutató a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló egyezményről (New York, 1958): kivonat, útmutató az V. cikk, 2. bekezdés, b) pont, 4. alponthoz:(„a safety valve to be used in those exceptional circumstances when it would be impossible for a legal system to recognize an award and enforce it without abandoning the very fundaments on which it is based”), elérhető az útmutató internetes oldalán a következő címen: http://www.newyorkconvention1958.org/index.php?lvl=cmspage&pageid= 11&provision= 304.

95 – Saját fordítás a következő ítélet eredeti angol nyelvű szövegéről: Parsons & Whittemore Overseas kontra Société Générale de l’Industrie du Papier (RAKTA) ítélet, 508 F.2d 969, 974 (1974): („Enforcement of foreign arbitral awards may be denied on [the basis of public policy] only where enforcement would violate the forum state’s most basic notions of morality and justice”). A közrendnek ezt a meghatározását több szerződő állam bíróságai elfogadták, lásd: BCB Holdings Limited and The Belize Bank Limited kontra The Attorney General of Belize [2013] CCJ 5 (AJ) (Caribbean Court of Justice, Appellate Jurisdiction); Traxys Europe SA kontra Balaji Coke Industry Pvt Ltd [2012] FCA 276 (Federal Court, Australia); Hebei Import & Export Corp kontra Polytek Engineering Co Ltd [1999] 2 HKC 205 (Court of Final Appeal, Hong Kong); Renusagar Power Co Ltd kontra General Electric Company & anor 1994 AIR 860 (Supreme Court of India); Brostrom Tankers AB kontra Factorias Vulcano SA, (2005) XXX Ybk Com Arb 591 (High Court of Dublin, Ireland).

96 – Cour d’appel de Paris, 1997. október 16., Agence pour la sécurité de la navigation aérienne en Afrique et à Madagascar kontra M. N’DOYE Issakha.

97 – Saját fordítás az UNCITRAL következő dokumentumának eredeti angol nyelvű szövegéről: útmutató a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló egyezményről (New York, 1958.): kivonat, útmutató az V. cikk, 2. bekezdés, b) pont, 9. alponthoz: („an award contravenes public policy when it violates a norm which affects the basis of German public and economic life or irreconcilably contradicts the German perception of justice”), elérhető az útmutató internetes oldalán a következő címen: (http://www.newyorkconvention1958.org/index.php?lvl=cmspage&pageid= 11&provision= 304), és a következő ítéletekre hivatkozik: Oberlandesgericht München, 34 Sch 019/05, 2005. november 28.; Oberlandesgericht Düsseldorf, VI Sch (Kart) 1/02, 2004. július 21.; Hanseatisches Oberlandesgericht Bremen, (2) Sch 04/99, 1999. szeptember 30., és Bundesgerichtshof, III ZR 269/88, 1990. január 18.

98 – Saját fordítás a következő ítélet eredeti angol nyelvű szövegéről: Deutsche Schachtbau‑ und Tiefbohrgesellschaft mbH kontra Shell International Petroleum Co Ltd [1990] 1 AC 295 (Court of Appeal): („the enforcement of the award would be clearly injurious to the public good or, possibly, […] enforcement would be wholly offensive to the ordinary reasonable and fully informed member of the public on whose behalf the powers of the state are exercised”).

99 – „A határozat nem ismerhető el, amennyiben: […] az ilyen elismerés nyilvánvalóan ellentétes annak a tagállamnak a közrendjével, ahol az elismerést kérik”.

100 – Krombach‑ítélet (C‑7/98, EU:C:2000:164, 21. pont). Lásd szintén ebben az értelemben: Solo Kleinmotoren ítélet (C‑414/92, EU:C:1994:221, 20. pont).

101 – Krombach‑ítélet (EU:C:2000:164, 21. pont). Lásd szintén ebben az értelemben: Hoffmann‑ítélet (EU:C:1988:61, 21. pont), valamint Hendrikman és Feyen ítélet (C‑78/95, EU:C:1996:380, 23. pont).

102 – Krombach‑ítélet (EU:C:2000:164, 37. pont). Lásd még ebben az értelemben: Renault‑ítélet (C‑38/98, EU:C:2000:225, 30. pont), Apostolides‑ítélet (C‑420/07, EU:C:2009:271, 59. pont), és Trade Agency ítélet (C‑619/10, EU:C:2012:531, 51. pont).

103 – Krombach‑ítélet (EU:C:2000:164, 37. pont). Lásd még ebben az értelemben: Renault‑ítélet (EU:C:2000:225, 30. pont), Apostolides‑ítélet (EU:C:2009:271, 59. pont), és Trade Agency ítélet (EU:C:2012:531, 51. pont).

104 – Lásd: Eco Swiss ítélet (C‑126/97, EU:C:1999:269) és Mostaza Claro‑ítélet (EU:C:2006:675).

105 – E tekintetben megjegyzem, hogy az Eco Swiss ítélet (EU:C:1999:269) nem tűnik számomra könnyen összeegyeztethetőnek a Renault‑ítélettel (EU:C:2000:225). Emlékeztetek arra, hogy a Renault‑ítélet (EU:C:2000:225) alapjául szolgáló ügyben megkeresett állam bíróságát egy olyan hiba ösztönözte arra, hogy rákérdezzen egy külföldi határozat állama közrendjébe ütközésére, amelyet a származási állam bírósága esetlegesen elkövethetett az uniós jog bizonyos szabályainak, nevezetesen az áruk szabad mozgása és a szabad verseny elveinek alkalmazása során. Az ezen ügy problematikája és az Eco Swiss ítélet (EU:C:1999:269) alapjául szolgáló ügy problematikája közötti hasonlóság ellenére a Bíróság úgy ítélte meg, hogy „a megkeresett állam bírósága – anélkül, hogy ezzel ne vonná kétségbe a [Brüsszel I.] rendelet célját – nem tagadhatja meg egy valamely másik tagállamból származó határozat elismerését pusztán azzal az indokkal, hogy úgy ítéli meg, hogy e határozatban tévesen alkalmazták a nemzeti vagy a közösségi jogot” (Renault‑ítélet, EU:C:2000:225, 34. pont; lásd még: Apostolides‑ítélet, EU:C:2009:271, 60. pont). Nem tartom logikusnak, hogy egy tagállami bíróságnak hatályon kívül kell helyeznie egy választottbírósági ítéletet, amennyiben az összeegyeztethetetlen az EUMSZ 101. cikkel, de köteles elismerni és végrehajtani egy másik tagállamból származó, az uniós joggal szintén összeegyeztethetetlen határozatot a versenyjog területén.

106 – HL L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 2. kötet, 110. o.

107 – Eco Swiss ítélet (EU:C:1999:269, 36. pont). Lásd még ebben az értelemben: Mostaza Claro‑ítélet (EU:C:2006:675, 37. pont).

108 – Lásd: Krombach‑ítélet (EU:C:2000:164, 25., 26., 38. és 39. pont) és Trade Agency ítélet (EU:C:2012:531, 52. pont).

109 – Kokott főtanácsnok flyLAL‑Lithuanian Airlines ügyre vonatkozó indítványa (C‑302/13, EU:C:2014:2046, 84. pont).

110 – Uo. (85. pont). Lásd ebben az értelemben: flyLAL‑Lithuanian Airlines ítélet (C‑302/13, EU:C:2014:2319, 56. pont).

111 – Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság ítélet (C‑415/05. P, EU:C:2008:461, 304. pont).

112 – Emlékeztetek arra, hogy ez az ítélet nem a választottbíráskodásra vonatkozott.

113 – Az ingatlanon fennálló dologi joggal vagy ingatlan bérlettel kapcsolatos eljárásra (az (1) bekezdés), a valamelyik tagállam területén székhellyel rendelkező társaság vagy más jogi személy érvénytelenségével vagy megszűnésével kapcsolatos, vagy szervei határozatának érvényességével kapcsolatos eljárásra (a (2) bekezdés), a közhitelű nyilvántartásba történő bejegyzés érvényességével kapcsolatos eljárásra (a (3) bekezdés), a szabadalom, védjegy, formatervezési minta vagy hasonló, letétbe helyezést vagy lajstromozást igénylő jogok lajstromozásával vagy érvényességével kapcsolatos eljárásra (a (4) bekezdés) és a határozatok végrehajtását érintő eljárásra (az (5) bekezdés) vonatkozó joghatósági szabályokról van szó.

114 – Lásd: útmutató a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló egyezményről (New York, 1985): kivonat, útmutató az V. cikk, 2. bekezdés, b). pont, 17. és 18. alponthoz, elérhető az útmutató internetes oldalán a következő címen: (http://www.newyorkconvention1958.org/index.php?lvl=cmspage&pageid= 11&provision= 304). Lásd még ebben az értelemben: Hanotiau, B. és Caprasse, O., „Public Policy in International Commercial Arbitration”, Gaillard, E. és Di Pietro, D., (szerk.), Enforcement of Arbitration Agreements and International Arbitral Awards: The New York Convention in Practice, Cameron May, London, 2008, 787. o., 791–794. o.

115 – Az Energiaügyi Minisztérium kérelmei (különösen az, amelyik arra kötelezi a Lietuvos dujos‑t, hogy folytasson tárgyalásokat a Gazprommal a gáz méltányos és igazságos vételi árának meghatározása érdekében) nem érintik a Lietuvos dujos érvényességét, semmisségét vagy megszűnését, sem szervei határozatainak érvényességét.