A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE
(harmadik tanács)
2007. január 23.
F‑43/05. sz. ügy
Olivier Chassagne
kontra
az Európai Közösségek Bizottsága
„Tisztviselők – Díjazás – Éves utazási költség – Francia tengerentúli megyéből származó tisztviselőkre vonatkozó rendelkezések – A módosított személyzeti szabályzat VII. mellékletének 8. cikke”
Tárgy: Az EK 236. és az EA 152. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben O. Chassagne lényegében egyrészt a 2004. augusztusi illetmény-elszámolásával szemben 2004. november 20‑án benyújtott panaszát hallgatólagosan elutasító bizottsági határozat, valamint az említett illetményelszámoló lap megsemmisítését, másrészt az őt állítólagosan ért vagyoni és nem vagyoni kár megtérítését kéri.
Határozat: A Közszolgálati Törvényszék a keresetet elutasítja. A felek maguk viselik saját költségeiket.
Összefoglaló
1. Tisztviselők – Költségek megtérítése – Éves utazási költség
(Személyzeti szabályzat, 71. cikk; VII. melléklet, 8. cikk)
2. Tisztviselők – Személyzeti szabályzat – Értelmezés – Módszerek
3. Tisztviselők – A költségek megtérítése – Éves utazási költség
(Személyzeti szabályzat, VII. melléklet, 8. cikk)
4. Tisztviselők – Költségek megtérítése – Éves utazási költség
(Személyzeti szabályzat, VII. melléklet, 8. cikk)
5. Tisztviselők – Költségek megtérítése – Éves utazási költség
(EK 253. cikk; a 723/2004 tanácsi rendelettel módosított személyzeti szabályzat, VII. Melléklet, 8. cikk)
6. Tisztviselők – Személyzeti szabályzat – Módosítás
(Személyzeti szabályzat; 723/2004 tanácsi rendelet)
7. Tisztviselők – Elvek – Bizalomvédelem
(Személyzeti szabályzat, VII. melléklet, 8. cikk)
1. A tisztviselőnek és eltartott családtagjainak a tisztviselő alkalmazási és származási helye közötti éves utazás költségei megtérítéséhez való, a személyzeti szabályzat VII. mellékletének 8. cikkében elismert joga a közösségi jogalkotó mérlegelési jogkörének kifejeződése, ugyanis sem a közösségi, sem a nemzetközi jogban nincs olyan magasabb rendű szabály, amely kötelezővé tenné, hogy ilyen jogot biztosítson a tisztviselőknek és családtagjaiknak. Mivel a közösségi jogalkotó mérlegelési jogkörében döntött úgy, hogy a közösségi közszolgálat tagjai kérhetik az éves szabadságuk igénybe vételével kapcsolatban felmerülő utazási költségeik megtérítését, még szélesebb mérlegelési jogkörrel rendelkezik e költségtérítés feltételeinek és módjának meghatározásában, amelyet a közösségi jog magasabb rendű szabályaival és elveivel összhangban kell gyakorolni.
Következésképpen a közösségi bíróság által e téren gyakorolt jogszerűségi felülvizsgálatnak annak ellenőrzésére kell korlátozódnia, hogy a szóban forgó intézkedéssel összefüggésben nem történt‑e nyilvánvaló hiba vagy hatáskörrel való visszaélés, illetve az érintett hatóság nem lépte‑e túl nyilvánvalóan mérlegelési jogkörét, amelyet a közösségi jog magasabb rendű szabályaival és elveivel összhangban kell gyakorolni. Az egyenlőség elvét és a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, illetve az arányosság elvét illetően a közösségi bíróság által gyakorolt felülvizsgálatnak tehát annak ellenőrzésére kell korlátozódnia, hogy az érintett intézmény nem önkényesen vagy nyilvánvalóan nem megfelelő módon alkalmazott‑e megkülönböztetést, illetve a meghozott intézkedés nem nyilvánvalóan alkalmatlan‑e a szabályozás céljának elérésére.
Ezért van az, hogy – tekintettel a tisztviselők számának jelentős és állandó emelkedésére – a közösségi jogalkotónak legitim, különösen költségvetési, igazgatási és személyzeti politikai okokból teljes mértékben joga volt úgy dönteni, hogy a jövőben csak átalánydíjas költségtérítést alkalmaz, kizárva a ténylegesen felmerült költségek megtérítését, azzal az egyetlen – és úgy tűnik, teljesült – feltétellel, hogy nem sérül a személyzeti szabályzat VII. melléklete 8. cikkének célja, nevezetesen az, hogy minden tisztviselőnek lehetősége legyen a főbb érdekeltségeinek helye szerinti személyes kapcsolatai ápolására.
(lásd az 52., 55–57., 61., 62., 65., 66. és 73. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság 279/84., 280/84., 285/84. és 286/84. sz., Rau kontra Bizottság egyesített ügyekben 1987. március 11‑én hozott ítéletének (EBHT 1987., 1069. o.) 34. pontja; 265/87. sz. Schräder‑ügyben 1989. július 11‑én hozott ítéletének (EBHT 1989., 2237. o.) 22. pontja; C‑8/89. sz., Zardi ügyben 1990. június 26‑án hozott ítéletének (EBHT 1990., I‑2515. o.) 10. pontja; C‑189/01. sz., Jippes és társai ügyben 2001. július 12‑én hozott ítéletének (EBHT 2001., I‑5689. o.) 80. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; C‑310/04. sz., Spanyolország kontra Tanács ügyben 2006. szeptember 7‑én hozott ítéletének (EBHT 2006., I‑7285. o.) 96. pontja;
az Elsőfokú Bíróság T‑13/97. sz., Losch kontra Bíróság ügyben 1998. szeptember 30‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1998., I‑A‑543. és II‑1633. o.) 113., 121, és 122. pontja; T‑164/97. sz., Busacca és társai kontra Számvevőszék ügyben 1998. szeptember 30‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1998., I‑A‑565. és II‑1699. o.) 48., 49., 58. és 59. pontja; T‑112/96. és T‑115/96. sz., Séché kontra Bizottság egyesített ügyekben 1999. július 6‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1999., I‑A‑115. és II‑623. o.) 127. és 132. pontja; T‑94/01., T‑152/01. és T‑286/01. sz., Hirsch és társai kontra EKB egyesített ügyekben 2003. január 8‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2003., I‑A‑1. és II‑27. o.) 51. pontja; T‑217/99., T‑321/00. és T‑222/01. sz., Sinaga kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. szeptember 13‑án hozott ítéletének (az EBHT‑ban nem tették közzé) 144. pontja.
2. A személyzeti szabályzat jelenleg hatályos rendelkezéseit az általuk alkotott rendszerre, illetve céljukra tekintettel, és nem a hatályon kívül helyezett szabályozás fényében kell értelmezni.
(lásd a 70. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság 79/82. sz., Evens kontra Számvevőszék ügyben 1982. november 25‑én hozott ítéletének (EBHT 1982., 4033. o.) 10. pontja.
3. Bár a személyzeti szabályzat 2004. május 1‑jétől hatályos változata VII. mellékletének az alkalmazási és a származási hely közötti éves utazás költségei átalánydíjas megtérítésére vonatkozó 8. cikke alkalmazása ahhoz vezet, hogy különbséget tesznek a valamely francia tengerentúli megyéből származó tisztviselő és azon többi, nagy többségben lévő tisztviselők helyzete között, akik esetében az alkalmazási és a származási hely közötti távolság kisebb, azzal, hogy az előbbi az utóbbiakénál alacsonyabb kilométer-átalányon alapuló térítést kap, e megkülönböztetést a közepes távolságra lévő célállomásokra szóló repülőjegyek magasabb kilométerenkénti árára alapítják. Bár az igaz, hogy az említett cikkben szereplő táblázat megállapítását nem előzte meg a repülőjegyek árainak vizsgálata, hanem kizárólag a kilométerenkénti árak szerkezetének általános értékelésén alapul, mindazonáltal a közösségi jogalkotó joggal állapíthatta meg, hogy létezik ilyen árszerkezet, és azt joggal vehette figyelembe az új, átalánydíjas költségtérítési rendszer kidolgozása és életbeléptetése során, tekintettel az intézményeknek az utazási költségek megtérítése iránti kérelmek intézésével kapcsolatos, hosszú idő alatt szerzett tapasztalatára.
Egyébiránt a valamely francia tengerentúli megyéből származó, illetve a többi tisztviselő helyzetére alkalmazandó, kilométer-átalányon alapuló költségtérítés között megfigyelhető különbség ellenére az említett cikkben szereplő rendszer nem tűnik sem nyilvánvalóan nem megfelelőnek, sem nyilvánvalóan alkalmatlannak a cikk célja szempontjából, amely arra irányul, hogy lehetővé tegye a tisztviselők és eltartott családtagjaik számára, hogy évente legalább egyszer elutazzanak származási helyükre. A közösségi jogalkotó annak érdekében, hogy biztosítsa e cikk céljának megvalósulását, nem elégedhetett meg azzal, hogy a költségtérítést a tisztviselők alkalmazási és származási hely közötti utazása vonatkozásában szokásosnak tekintett árral megegyező vagy azt csekély mértékben meghaladó összegekben határozza meg. Ennek megfelelően a jogalkotó a repülőjegyek árainak változékonysága, illetve a politikai és gazdasági körülményeknek ezen árakra gyakorolt jelentős hatása miatt főszabályként úgy határozta meg a költségtérítés kilométerenkénti értékét, hogy az azon alapuló átalányösszegek bőven fedezzék a tényleges utazási költségeket, valamint bizonyos esetekben egy második vagy még több utazás költségeit. E körülmények között, annyiban, amennyiben a tisztviselőnek megtérített összeg fedezi a származási helyére történő utazás költségeit, az a körülmény, hogy más tisztviselők az övénél magasabb kilométer-átalányon alapuló költségtérítést kapnak, nem teszi jogellenessé a rendszert, még akkor sem, ha a közlekedési eszközök tekintetében adott időpontban érvényes árszint miatt e tisztviselők között vannak olyanok, akik a felperesnél többször tudnak elutazni származási helyükre.
Következésképpen, tekintettel a közösségi jogalkotó széles mérlegelési jogkörére és a személyzeti szabályzat VII. mellékletének 8. cikkével létrehozott rendszer egészének logikájára, e rendszer se nem nyilvánvalóan nem megfelelő, se nem nyilvánvalóan alkalmatlan a cikk célja szempontjából, annál is inkább, mivel még ha marginális helyzetekben esetenként okozhat ugyan az általános és elvont szabályozás nehézségeket, nem lehet a jogalkotónak felróni, hogy különböző kategóriák között különbséget tett, mivel az az általa elérni kívánt célra tekintettel lényegénél fogva nem valósít meg hátrányos megkülönböztetést.
(lásd a 86. és 89–91. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság 147/79. sz., Hochstrass kontra Bíróság ügyben 1980. október 16‑án hozott ítéletének (EBHT 1980., 3005. o.) 14. pontja.
4. A jogalkotó széles mérlegelési jogköre keretében az éves utazási költség megtérítéseként fizetendő átalányösszegek kiszámítása céljából tekintheti úgy, hogy azok a tisztviselők, akik esetében az alkalmazási és a származási hely közötti távolság megegyezik, ugyanolyan helyzetben vannak az egyenlő bánásmód elvéből fakadó követelmények szempontjából, olyan különbségek ellenére, amelyek bizonyos származási helyek sziget mivoltához, azon tényhez, hogy bizonyos tisztviselők csak repülőgépet tudnak igénybe venni utazási eszközként, valamint bizonyos célállomásokra szóló repülőjegyek támogatott vagy nem támogatott jellegéhez kötődnek. Következésképpen az ezen tisztviselők tekintetében a személyzeti szabályzat VII. mellékletének 8. cikkével megvalósított egyenlő bánásmód összhangban van az ugyanezen elvből fakadó követelményekkel.
(lásd a 93. pontot)
5. Figyelembe véve, hogy az általános hatályú aktus indokolása korlátozódhat egyfelől az elfogadásához vezető általános helyzet, másfelől az aktussal elérni kívánt általános célok ismertetésére, valamint hogy ha ebből az aktusból kiderül az intézmény által elérni kívánt cél lényege, akkor túlzott mértékű elvárás lenne az aktus megalkotója által hozott technikai döntésekre külön-külön vonatkozó indokolást várni, az Európai Közösségek tisztviselői személyzeti szabályzatának és az egyéb alkalmazottak alkalmazási feltételeinek módosításáról szóló 723/2004 rendelet indokolása – tömörsége ellenére – elegendőnek tekinthető az éves utazási költségek megtérítésére vonatkozó új szabályok vonatkozásában.
(lásd a 105., 106. és 108. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság 3/83. sz., Abrias és társai kontra Bizottság ügyben 1985. július 3‑án hozott ítéletének (EBHT 1985., 1995. o.) 30. és 31. pontja; C‑150/94. sz., Egyesült Királyság kontra Tanács ügyben 1998. november 19‑én hozott ítéletének (EBHT 1998., I‑7235. o.) 25. és 26. pontja; C‑284/94. sz., Spanyolország kontra Tanács ügyben 1998. november 19‑én hozott ítéletének (EBHT 1998., I‑7309. o.) 30. pontja; C‑168/98. sz., Luxemburg kontra Parlament és Tanács ügyben 2000. november 7‑én hozott ítéletének (EBHT 2000., I‑9131. o.) 62. pontja; C‑361/01. P. sz., Kik kontra OHIM ügyben 2003. szeptember 9‑én hozott ítéletének (EBHT 2003., I‑8283. o.) 102. pontja; C‑342/03. sz., Spanyolország kontra Tanács ügyben 2005. március 10‑én hozott ítéletének (EBHT 2005., I‑1975. o.) 55. pontja;
az Elsőfokú Bíróság T‑97/92. és T‑111/92. sz., Rijnoudt és Hocken kontra Bizottság egyesített ügyekben 1994. június 22‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1994., I‑A‑159. és II‑511. o.) 49. és következő pontjai; T‑44/97. sz., Ghignone és társai kontra Tanács ügyben 2000. november 8‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2000., I‑A‑223. és II‑1023. o.) 54. és 55. pontja.
6. A tisztviselők személyzeti szabályzatát módosító közösségi rendelet elfogadása nem lehet érvénytelen amiatt, hogy nem tették közzé az Európai Unió intézményei tisztviselőinek helyzetére vonatkozó rendelkezések egységes szerkezetbe foglalt változatát. Valamely szabályozás érvényessége ugyanis az Európai Unió Hivatalos Lapjában való szabályos közzétételétől függ, amely alakszerűségi követelmény mind az említett személyzeti szabályzatot megállapító eredeti rendelet, mind az azt módosító későbbi rendeletek – köztük legutóbb a 723/2004 rendelet – esetében teljesült. A személyzeti szabályzat egységes szerkezetbe foglalt változata mindenesetre hozzáférhető a Bizottság belső számítógépes hálózatán, illetve szolgálatba lépése alkalmával minden tisztviselő megkapja azt nyomtatott formában. Ezenfelül nincs olyan jogi szabály, amely előírná a személyzeti szabályzat egységes szerkezetbe foglalt változatának vagy a személyzeti szabályzat jövőbeli reformjának hatásaira vonatkozó tanulmányok közzétételének kötelezettségét, sem olyan, amely meghatározná a személyi állománynak szánt információk közzétételének módját, ahogyan olyan rendelkezés sincs, amely a személyzeti szabályzat előírásainak érvényességét ilyen közzétételi módtól tenné függővé.
Egyébiránt a tisztviselő nem hivatkozhat sem a bizalomvédelem, sem a gondos ügyintézés elvére valamely új rendeleti rendelkezés jogszerűségének vitatása céljából, főként az olyan szabályozási területre vonatkozóan nem, amelynek tárgya a gazdasági helyzet változásának függvényében állandó kiigazítást igényel.
(lásd a 109–111. pontot)
Hivatkozás:
az Elsőfokú Bíróság T‑100/92. sz., La Pietra kontra Bizottság ügyben 1994. március 15‑én hozott ítéletének (EBHT KSZ 1994., I‑A‑83. és II‑275. o.) 45. pontja; fent hivatkozott Rijnoudt és Hocken kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 104. pontja; T‑238/95–T‑242/95. sz., Mongelli és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1998. július 7‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1998., I‑A‑319. és II‑925. o.) 52–54. pontja; T‑116/96., T‑212/96. és T‑215/96. sz., Telchini és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1998. július 7‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1998., I‑A‑327. és II‑947. o.) 83–85. pontja.
7. Az olyan szabályozási területen, amelynek tárgya a gazdasági helyzet változásának függvényében állandó kiigazítást igényel – ilyen az éves utazási költségeknek a tisztviselők számára történő megtérítése – a bizalomvédelem elvének tiszteletben tartása – a jogalkotó által tett kötelezettségvállalás hiányában – nem lehet akadálya olyan új szabályozás alkalmazásának, amelynek jövőbeli hatásai a korábbi szabályozás hatálya alatt keletkezett helyzeteket érintik.
(lásd a 113. és 114. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság 112/80. sz. Dürbeck‑ügyben 1981. május 5‑én hozott ítéletének (EBHT 1981., 1095. o.) 48. pontja;
az Elsőfokú Bíróság T‑6/92. és T‑52/92. sz., Reinarz kontra Bizottság egyesített ügyekben 1993. október 26‑án hozott ítéletének (EBHT 1993., II‑1047. o.) 85. pontja; fent hivatkozott Mongelli és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 52–54. pontja; fent hivatkozott Telchini és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 83–85. pontja.