AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (ötödik tanács)

2008. december 17.(*)

„Közös kereskedelempolitika – Dömpingellenes vámok – Kiegyenlítő vámok – Indiából származó egyes grafitelektróda‑rendszerek behozatala – Védelemhez való jog – Egyenlő bánásmód – A kár meghatározása – Okozati összefüggés”

A T‑462/04. sz. ügyben,

a HEG Ltd (székhelye: Új‑Delhi [India])

a Graphite India Ltd (székhelye: Kolkata [India], (képviselik őket kezdetben: K. Adamantopoulos ügyvéd, és J. Branton solicitor, később: M. Branton)

felpereseknek

az Európai Unió Tanácsa (képviseli: J.‑P. Hix, meghatalmazotti minőségben, segítője: G. Berrisch ügyvéd)

alperes ellen,

támogatja:

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: T. Scharf és Talabér‑Ritz K., meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó,

az egyes Indiából származó grafitelektróda‑rendszerek importjára vonatkozó végleges kiegyenlítő vám kivetéséről és az ezekre megállapított ideiglenes vám végleges behajtásáról szóló, 2004. szeptember 13‑i 1628/2004/EK tanácsi rendelet (HL L 295., 4. o.) és az egyes Indiából származó grafitelektróda‑rendszerek importjára vonatkozó végleges dömpingvám [helyesen: végleges dömpingellenes vám] kivetéséről és az ezekre megállapított ideiglenes vám behajtásáról szóló, 2004. szeptember 13‑i 1629/2004/EK tanácsi rendelet (HL L 295., 10. o.) megsemmisítése iránti kérelem tárgyában,

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA
(ötödik tanács),

tagjai: M. Vilaras elnök, M. Prek (előadó) és V. Ciucă bírák,

hivatalvezető: C. Kantza tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2008. június 4‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

  A jogvita alapját képező tényállás

1        A felperesek, a HEG Ltd és a Graphite India Ltd az érintett terméket gyártó és exportáló indiai vállalkozások. Az érintett termék olyan grafitelektródákból és elektróda‑kötőelemekből áll, amelyeknek látszólagos térfogatsúlya 1,65g/cm³, és elektromos ellenállása 6 μΩm vagy kevesebb, ami rendkívül nagy áramteljesítmény‑hasznosításúvá teszi ezeket (a továbbiakban: az érintett termék).

2        Az érintett terméket gyártó közösségi ágazat jelentős részét képviselő SGL Carbon Group GmbH (a továbbiakban: SGL) és UCAR SA nevében fellépő European Carbon and Graphite Association (európai szén- és grafitegyesület) által 2003 júliusában benyújtott panaszokat követően a Bizottság 2003. augusztus 21‑én két külön értesítéssel az Indiából származó érintett termék importjára vonatkozóan dömpingellenes eljárás és szubvencióellenes eljárás megindításáról határozott (HL C 197., 2., illetve 5. o.). A vizsgálat a 2002. április 1‑je és 2003. március 31. közötti időszakra vonatkozott (a továbbiakban: a vizsgálati időszak). A kár értékelése céljából releváns trendek vizsgálata az 1999. január 1‑jétől a vizsgálati időszak végéig tartó időszakra vonatkozik (a továbbiakban: vizsgált időszak).

3        A Bizottság kérdőívet küldött ki azoknak a tudomása szerint érintett feleknek és minden olyan vállalkozásnak, amely az eljárás megindításáról szóló értesítésben megállapított határidőn belül jelentkezett, valamint az indiai hatóságoknak. A két felperestől, továbbá két panaszos közösségi gyártótól, nyolc felhasználó vállalkozástól és két független importőrtől kapott választ. Ezenkívül egy vállalkozás bizonyos számadatokra vonatkozó írásbeli észrevételt nyújtott be, és két felhasználói egyesület írásban tett megjegyzéseket.

4        Öt közösségi gyártónál, két Közösségen belüli független importőrnél, négy felhasználónál és a két felperesnél helyszíni vizsgálatot folytattak le.

5        2003. november 13‑án a felperesek és a Bizottság között sor került az első találkozóra.

6        2003. december 3‑án és 4‑én, valamint 2004. február 26‑án a felperesek kiegészítő megjegyzéseket jutattak el a Bizottsághoz.

7        2004. április 15‑én a Bizottság értesítést tett közzé a Közösségben hatályban lévő dömpingellenes és szubvencióellenes intézkedéseknek a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság felvételét célzó bővítést követő alkalmazásáról és a felülvizsgálat lehetőségeiről (HL C 91., 2. o., a továbbiakban: a bővítés miatti felülvizsgálat lehetőségéről szóló értesítés).

8        2004. április 27‑én a Bizottság három különös információs dokumentumot küldött a felpereseknek.

9        2004. május 19‑én a Bizottság elfogadta a bizonyos Indiából származó grafitelektróda‑rendszerek importjára vonatkozó ideiglenes szubvencióellenes vám [helyesen: kiegyenlítő vám] kivetéséről szóló 1008/2004/EK rendeletet (HL L 183., 35. o.), valamint a bizonyos Indiából származó grafitelektróda‑rendszerek importjára vonatkozó ideiglenes dömpingellenes vám kivetéséről szóló 1009/2004/EK rendeletet (HL L 183., 61. o.) (a továbbiakban: ideiglenes szubvencióellenes rendelet, illetve ideiglenes dömpingellenes rendelet, a kettő együtt pedig: ideiglenes rendeletek). Ugyanezen a napon a Bizottság megküldte a felpereseknek az általuk az eljárás során tett megjegyzésekre vonatkozó észrevételeinek részletes ismertetését.

10      2004. május 27‑én a felperesek megküldték a Bizottságnak a különös információs dokumentumokra és az ideiglenes rendeletekre vonatkozó észrevételeiket.

11      2004. június 14‑én második találkozóra került sor a felperesek és a Bizottság között.

12      2004. június 22‑én a felperesek tájékoztatták a Bizottságot a 2004. június 14‑i találkozó alapján kialakított észrevételeikről.

13      2004. július 9‑i levelével a Bizottság két általános információs dokumentumot küldött meg a felpereseknek, amelyek azon lényeges tényekkel és megfontolásokkal kapcsolatosak, amelyek a végleges dömpingellenes és kiegyenlítő vám kivetésére vonatkozó javaslatok alapjául szolgáltak, valamint a kárral, az okozati összefüggéssel és a Közösség érdekével kapcsolatos két eljárás szempontjaira vonatkozó általános információs dokumentumot.

14      2004. július 19‑i levelükkel a felperesek a Bizottság különböző dokumentumaival kapcsolatban észrevételt nyújtottak be. Újabb találkozó megtartását is kérték, és utaltak a kötelezettségvállalások megállapításának lehetőségére is.

15      2004. szeptember 13‑án a Tanács elfogadta az egyes Indiából származó grafitelektróda‑rendszerek importjára vonatkozó végleges kiegyenlítő vám kivetéséről és az ezekre megállapított ideiglenes vám végleges behajtásáról szóló 1628/2004/EK tanácsi rendeletet (HL L 295., 4. o.), és az egyes Indiából származó grafitelektróda‑rendszerek importjára vonatkozó végleges dömpingvám [helyesen: végleges dömpingellenes vám] kivetéséről és az ezekre megállapított ideiglenes vám behajtásáról szóló 1629/2004/EK tanácsi rendeletet (HL L 295., 10. o.) (a továbbiakban: megtámadott szubvencióellenes rendelet és megtámadott dömpingellenes rendelet, a kettő együtt pedig: megtámadott rendeletek).

 Az eljárás és a felek kérelmei

16      Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2004. november 30‑án benyújtott keresetlevelükkel a felperesek előterjesztették a jelen keresetet.

17      Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2005. április 21‑én érkezett beadványával a Bizottság beavatkozási kérelmet terjesztett elő a Tanács kérelmeinek támogatása végett. Az Elsőfokú Bíróság első tanácsának elnöke 2005. június 7‑i végzésében helyt adott e kérelemnek. A Bizottság 2005. június 17‑én kelt levelében arról tájékoztatta az Elsőfokú Bíróságot, hogy lemond a beavatkozási beadvány benyújtásáról, de esetleg részt vesz a tárgyaláson.

18      Mivel módosult az Elsőfokú Bíróság tanácsainak összetétele, az előadó bírót az ötödik tanácsba osztották be, következésképpen a jelen ügyet e tanács elé utalták.

19      Az előadó bíró jelentése alapján az Elsőfokú Bíróság (ötödik tanács) úgy döntött, hogy megnyitja a szóbeli szakaszt.

20      A pervezető intézkedések keretében az Elsőfokú Bíróság bizonyos iratok bemutatására hívta fel a Tanácsot. A Tanács e felhívásnak eleget tett.

21      Az Elsőfokú Bíróság a 2008. június 4‑i tárgyaláson meghallgatta a felek és a beavatkozó szóbeli előterjesztéseit és a tárgyaláson az Elsőfokú Bíróság által feltett kérdésekre adott válaszait.

22      A felperesek azt kérik, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        semmisítse meg a megtámadott rendeleteket;

–        kötelezze a Tanácsot a költségek viselésére.

23      A Tanács azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        utasítsa el a keresetet;

–        kötelezze a felpereseket a költségek viselésére.

24      A Bizottság azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság utasítsa el a keresetet.

 A jogkérdésről

25      A felperesek öt jogalapra hivatkoznak: az elsőt arra alapítják, hogy csak az érintett termék indiai importjával szemben indítottak vizsgálatot, a másodikat a vizsgálatok hibás voltára, mivel azt csak tizenöt tagállamból álló Közösséget alapul véve hajtották végre, a harmadikat az indiai behozatalivám‑előjegyzési rendszer számára nyújtott támogatás minősítésénél és a kiegyenlítő vámok összegének meghatározásánál elkövetett hibákra, a negyediket és az ötödiket különösen arra, hogy a közösségi iparnak okozott kár vizsgálatakor nem vették figyelembe sem a korábbi versenyellenes magatartások hatását, sem pedig a más országokból származó, érintett termék behozatalának hatásait.

 Az első jogalapról, amely szerint csak az érintett termék indiai importjával szemben indítottak vizsgálatot

 A felek érvei

26      A felek úgy ítélik meg, hogy az intézmények megsértették az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 1995. december 22‑i 384/96/EK tanácsi rendelet (HL 1996. L 56., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 10. kötet, 45. o.) 9. cikkének (5) bekezdését, az 1994. évi Általános Vám‑ és Kereskedelmi Egyezmény VI. cikkének végrehajtásáról szóló megállapodás (HL L 336., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 21. kötet, 189. o., a továbbiakban: 1994. évi dömpingellenes megállapodás) 9. cikkének (2) bekezdését, a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, és nyilvánvaló értékelési hibát követtek el azzal, hogy csak az érintett termék indiai behozatalával szemben folytattak dömpingellenes vizsgálatot.

27      A felek lényegében előadják, hogy az intézmények megsértették a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, azáltal hogy nem indítottak vizsgálatot a más államokból származó, dömping előidézésére alkalmas importtal szemben, vagy nem kényszerítettek ki olyan panaszt, amely alapján lehetővé vált volna párhuzamos eljárás megindítása. Arra hivatkoznak, hogy a Bizottságnak nem volt szabad elfogadnia a felpereseket érintő panasz kizárólagos vizsgálatát, és vagy párhuzamos eljárást kellett volna indítania a 384/96 rendelet 5. cikkének (6) bekezdése alapján a más tagállamokból származó importtal szemben, vagy tájékoztatnia kellett volna a panaszosokat az eljárás befejezéséről abban az esetben, ha nem nyújtanak be panaszt a többi érintett országgal szemben is. A felperesek azt állítják, hogy szoros, a Bizottság által szankcionált kartellban való részvételig is kiterjedő gazdasági kapcsolat fűzi a panaszosokat az érintett harmadik országbeli gyártókhoz, ami magyarázatot ad arra, hogy a panasz miért az indiai importra irányul. Azt is előadják, hogy a panaszban, illetve a felperesek által a Bizottságnak nyújtott információkban több olyan elem is található, amely az Indián kívüli más államokból (Egyesült Államok, Lengyelország, Japán, Oroszország, Kína, Mexikó) származó, érintett termék vonatkozásában bizonyítja a dömping tényét.

28      A felperesek úgy ítélik meg, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét a vizsgálat megindításáról szóló határozat elfogadásakor is be kell tartani. Jóllehet a 384/96 rendelet 9. cikke (5) bekezdésének szövege csak azokra az államokra vonatkozik, amelyek vonatkozásában megállapítást nyert, hogy kárt okozó dömping származott tőlük, e cikk és a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének együttes alkalmazásából következik, hogy ez az abból eredő eltérő bánásmódra is vonatkozik, hogy csak az egyik államból származó importtal szemben folytatnak le vizsgálatot, miközben az eljárás megindítását követően bemutatott bizonyítékok első látásra arra engednek következtetni, hogy a vizsgálatnak más tagállamokból származó importra is ki kellene terjednie.

29      E tekintetben a felperesek emlékeztetnek arra, hogy a 384/96 rendelet 9. cikkének (5) bekezdése különösen fontos, mivel az 1994. évi dömpingellenes megállapodás 9. cikkének (2) bekezdéséből ered, amely a legnagyobb kedvezményes elbánás elvét mondja ki. A dömping terén ez az alapelv annak szükségességét fejezi ki, hogy a dömpingellenes vámok ne korlátozzák igazságtalanul a hozzáférést a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) valamely tagállamából származó áruk piacához, amikor pedig más államokból származó, dömpingelt és kárt okozó importra nem vetnek ki ilyen vámot. A Bizottság vizsgálat lefolytatása nélkül pedig nem állapíthatja meg a dömping tényét és a nyilvánvaló kár pontos mértékét.

30      A felperesek ezenkívül úgy vélik, hogy az intézmények nyilvánvaló értékelési hibát követtek el, amikor úgy ítélték meg, hogy az előterjesztett bizonyítékok nem indokolják az Indián kívüli más államból származó importra vonatkozó vizsgálat megindítását. A vizsgálat elmaradása a gondos ügyintézés elve megsértésének is minősül.

31      A felperesek azt is kifogásolják, hogy a Bizottság az érintett termék meghatározását illetően diszkriminatív megközelítést tanúsított. A Kínából származó importot azzal az indokkal zárta ki a vizsgálat köréből, hogy a szóban forgó termékek nem kiváló minőségű tűkoksz felhasználásával készültek, miközben az indiai importtal kapcsolatban a Bizottság nem fogadta el a kiváló minőségű tűkoksz felhasználása nélkül készült grafitelektródák és elektróda‑kötőelemek vizsgálatból történő kizárását, mert az érintett termék fogalmának meghatározása a végtermék és a végtermék végső felhasználásainak lényeges fizikai és műszaki jellemzőitől, és nem a felhasznált nyersanyagtól függ.

32      Végül ezen jogalap keretében a felperesek arra hivatkoznak, hogy megsértették a védelemhez való jogukat azáltal, hogy a panasz nem bizalmas változatából egyes bizonyítékokat azzal az indokkal zártak ki, hogy azok ártanának egy versenytárs alapvető kereskedelmi érdekeinek. Ez további bizonyíték lenne a panaszosok és az érintett termék harmadik országbeli egyes importőrei közötti összejátszásra, ami megmagyarázza, miért nem vették figyelembe ezeket a bizonyítékokat.

33      A Tanács vitatja a felperesek érvelését.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

–       Az intézményeknek az érintett termék meghatározásával kapcsolatos, állítólagosan diszkriminatív megközelítéséről

34      Ezt a tényekkel nem alátámasztható kifogást el kell utasítani. Egyrészt az ideiglenes dömpingellenes rendelet (11)–(14) preambulumbekezdéséből – amelyekre a megtámadott dömpingellenes rendelet (6) preambulumbekezdése utal – az következik, hogy az intézmények az érintett termék fogalommeghatározásában nem szerepeltették azt a kitételt, hogy a termék kiváló minőségű tűkoksz felhasználásával készült. Másrészt a felperesek nem szolgáltattak bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy az intézmények a vizsgálatból történt kizárást arra alapozták, hogy a Kínából származó import nem kiváló minőségű tűkoksz felhasználásával készült.

–       Az egyéb lehetséges dömpingforrásokkal szembeni vizsgálat elmaradásáról

35      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az egyenlő bánásmód és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérően és az eltérő helyzeteket ne kezeljék ugyanúgy, hacsak objektív módon nem igazolható az ilyen bánásmód (a C‑110/03. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 2005. április 15‑én hozott ítélet [EBHT 2005., I‑2801. o.] 71. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36      Megállapítható, hogy a Bizottságnak a 384/96 rendelet 5. cikkének (6) bekezdése alapján rendkívüli körülmények fennállása esetén jogában áll hivatalból vizsgálatot indítani. Az is megállapítható, hogy a Bizottság azt a gyakorlatot követi, hogy bizonyos körülmények fennállása esetén a panaszosokat a panasz alkalmazási körének kiterjesztésére kéri. Nem vetődik viszont fel az a kérdés, hogy a jelen esetben is így kellett volna‑e eljárnia. Az abban megnyilvánuló eltérő bánásmód ugyanis, hogy csak indiai importtal szemben indult dömpingellenes eljárás, miközben arra utaló jelek tapasztalhatók, hogy más import is a vizsgálat körébe tartozik, még ha be is igazolódna, akkor sem minősülhetne a 384/96 rendelet 9. cikke (5) bekezdése megsértésének, az 1994. évi dömpingellenes megállapodás 9. cikke (2) bekezdése megsértésének, illetve az egyenlő bánásmód alapelve megsértésének.

37      Először is, ami a 384/96 rendelet 9. cikkének (5) bekezdését illeti, ez azt mondja ki, hogy „megkülönböztetés nélkül és forrástól függetlenül megfelelő nagyságú dömpingellenes vámot kell kivetni minden olyan importtermékre, amelyről megállapítható, hogy dömpingelt, és kárt okoz, kivéve az olyan forrásból származó behozatalt, amelyre az e rendeletben foglalt feltételek szerinti kötelezettségvállalás került elfogadásra”.

38      E rendelkezésnek magából a szövegéből következik, hogy tilos a megkülönböztető bánásmód minden olyan import tekintetében, amellyel kapcsolatban ugyanazon termék importjára dömpingellenes vámot vetettek ki (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑89/00. sz., Europe Chemi‑Con (Deutschland) kontra Tanács ügyben 2002. szeptember 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑3651. o.] 58. pontját). A jelen esetben viszont olyan importok tekintetében hivatkoznak eltérő bánásmódra, amelyek közül az egyikre dömpingellenes vámot vetettek ki, a másik vonatkozásában pedig nem folytattak vizsgálatot. A jelen ügy tényállása ezért nem tartozik a 384/96 rendelet 9. cikke (5) bekezdésének hatálya alá.

39      Másodszor, az 1994. évi dömpingellenes megállapodással kapcsolatban elegendő azt kiemelni, hogy annak ugyanaz a hatálya, mint a 384/96 rendelet 9. cikke (5) bekezdésének, amennyiben a termékre kivetett dömpingellenes vámok beszedésénél tiltja a szóban forgó import forrása szerinti megkülönböztető bánásmódot. Így a jelen esetben nem alkalmazandó.

40      Harmadszor, az egyenlő bánásmód alapelvének megsértésére alapított érv sem helytálló.

41      Az a körülmény, hogy a 384/96 rendelet 9. cikkének (5) bekezdésében az egyenlő bánásmód elve nyilvánul meg (a fenti 38. pontban hivatkozott Europe Chemi‑Con (Deutschland) kontra Tanács ügyben hozott ítélet 51. pontja), természetesen nem zárja ki azt, hogy az intézmények a 384/96 rendelet többi rendelkezésének alkalmazásakor is kötelesek tiszteletben tartani ezt az alapelvet (a rendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) pontjával kapcsolatban lásd az Elsőfokú Bíróság T‑255/01. sz., Changzhou Hailong Electronics & Light Fixtures és Zhejiang Yankon kontra Tanács ügyben 2003. október 23‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑4741. o.] 60. és 61. pontját).

42      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azonban az egyenlő bánásmód elvét összhangba kell hozni a jogszerűség elvével, miszerint senki sem hivatkozhat előnyök szerzése végett valamely harmadik személy javára elkövetett jogellenes magatartásra (lásd az Elsőfokú Bíróság T‑120/04. sz., Peróxidos Orgánicos kontra Bizottság ügyben 2006. november 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑4441. o.] 77. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Márpedig ez a lényege a felperesek érvelésének, amely kizárólag azon a körülményen alapszik, hogy más importtal szemben is vizsgálatot kellett volna folytatni. Az egyenlő bánásmód elve ezért nem alkalmazandó a jelen esetben, és a megtámadott dömpingellenes rendelet jogszerűségére nincs kihatással az a körülmény, hogy más lehetséges dömpingforrással szemben nem indítottak vizsgálatot.

43      Következésképpen el kell utasítani a felperesek azon érveit, amelyeket a gondos ügyintézés elvének megsértésére és a felperes által bemutatott bizonyítékok mérlegelésekor elkövetett nyilvánvaló értékelési hibákra alapítottak, mivel azok annak bizonyítására irányulnak, hogy a Bizottságnak harmadik országból származó importtal szemben is vizsgálatot kellett volna indítania. Ugyanezen okból nem jár kihatással a megtámadott dömpingellenes rendelet jogszerűségére a felperesek arra irányuló kifogása, hogy a panaszosok csak az indiai importtal kapcsolatban éltek panasszal.

–       A védelemhez való jog tiszteletben tartására vonatkozó elv megsértéséről

44      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jog tiszteletben tartásának elve a közösségi jog egyik alapelve (a Bíróság C‑49/88. sz., Al‑Jubail Fertilizer kontra Tanács ügyben 1991. június 27‑én hozott ítéletének [EBHT 1991., I‑3187. o.] 15. pontját, és az Elsőfokú Bíróság T‑159/94. és T‑160/94. sz., Ajinomoto és NutraSweet kontra Tanács ügyben 1997. december 18‑án hozott ítéletének [EBHT 1997., II‑2461. o.] 81. pontját).

45      Ez az alapelv megköveteli, hogy a dömpingellenes rendelet elfogadását megelőzően vizsgálattal érintett vállalkozásoknak a közigazgatási eljárás során lehetőségük legyen kifejteni álláspontjukat a tényállás és a hivatkozott körülmények valószerűségéről és jelentőségéről, valamint a Bizottság által a dömpingmagatartás fennállására és az abból eredő kárra vonatkozó állításának alátámasztására felhasznált bizonyítékokról (a fenti 44. pontban hivatkozott Al‑Jubail Fertilizer kontra Tanács ügyben hozott ítélet 17. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑121/95. sz., EFMA kontra Tanács ügyben 1997. december 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1997., II‑2391. o.] 84. pontja, és a fenti 44. pontban hivatkozott Ajinomoto és NutraSweet kontra Tanács ügyben hozott ítéletének 83. pontja).

46      A jelen esetben meg kell jegyezni, hogy egyes bizonyítékok szerepelnek a panasz bizalmas változatában, viszont kimaradtak a nem bizalmas változatból. Ez vonatkozik különösen a panasz 45 melléklete közül az 1., 5–7., 9–11., 15–18., 20. és 21., 23., 26., 28–31., 33–44. mellékletre.

47      A felpereseknek azonban lehetővé kell tenniük az intézmények számára annak megítélését, hogy milyen problémákat jelent számukra az, hogy a szóban forgó bizonyítékok összefoglalása hiányzik a panasz nem bizalmas változatából (lásd ebben az értelemben a fenti 44. pontban hivatkozott Ajinomoto és NutraSweet kontra Tanács ügyben hozott ítélet 109. és 110. pontját).

48      A jelen esetben a felperesek által a keresetlevelükhöz mellékletként előterjesztett dokumentumokból kitűnik, hogy bár az eljárás kezdetén, a panaszra vonatkozó, 2003. október 3‑i észrevételeikben röviden hivatkoztak az összefoglaló hiányára, későbbi beadványaikban már nem tettek erről említést.

49      Ebből következően mivel a felperesek nem figyelmeztették megfelelően a Bizottságot, majd a Tanácsot, nem hivatkozhatnak a védelemhez való joguk megsértésére.

50      Az előzőekből következik, hogy az első jogalapot el kell utasítani.

 A lényeges eljárási követelmények megsértésére alapított második jogalapról, amely szerint a vizsgálatokat csak tizenöt tagállamból álló Közösséget alapul véve hajtották végre

 A felek érvei

51      A felperesek kifogásolják, hogy a megtámadott rendelettel bevezetett vámok a tíz új tagállam területére is kiterjednek, annak ellenére, hogy azokban nem folytattak le vizsgálatot, és így nincsen jogi alapja az ilyen vámok elfogadásának. A jelen helyzet e tekintetben különbözne a bővítés előtt elfogadott vámoktól, amelyek vonatkozásában a megfelelő területet alapul véve végezték el a vizsgálatot.

52      A dömpingellenes és szubvencióellenes vámoknak a tíz új tagállamra történő ilyenfajta automatikus kiterjesztése ellentétes lenne a 384/96 rendelet 1. cikkének (1) és (2) bekezdésével, 2–7. cikkével és 9. cikkének (4) és (5) bekezdésével, valamint az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező támogatott behozatallal szembeni védelemről szóló, 1997. október 6‑i 2026/97/EK tanácsi rendelet (HL L 288., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 10. kötet, 78. o.) 1. cikkének (1) bekezdésével, és 8–12., 15. és 31. cikkével. A felperesek lényegében arra hivatkoznak, hogy ezek a Közösségre vagy a közösségi iparra hivatkozó, különböző rendelkezések azzal járnak, hogy a vizsgálatot jól meghatározott, a Közösség egészére, és nem csupán egy részére vonatkozó területi alapon kell lefolytatni. Az 1994. évi dömpingellenes megállapodás és a WTO keretében kötött, a támogatásokról és a kiegyenlítő intézkedésekről szóló megállapodás (HL 1994. L 336., 156. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 21. kötet, 243. o.) (a továbbiakban: WTO‑megállapodás) releváns rendelkezéseiből is ez következik. A felperesek ezenkívül megjegyzik, hogy azért kellett volna a tíz új tagállamra kiterjedő vizsgálatot lefolytatni, hogy pontosan meg lehessen állapítani a dömpingkülönbözetet, és azt a kárt, amelyet a dömping vagy az állítólagos támogatások okoznának. Végül emlékeztetnek arra, hogy a dömpingellenes eljárás megindításának az importmennyiség, az importnak a hasonló termék árára gyakorolt hatásának és az import közösségi iparra való kihatásának értékelésére vonatkozó információkon kell alapulnia, ezért a tizenöt tagállam alapulvételével elfogadott intézkedéseket nem lehet a 25 tagállamból álló Közösségre vonatkozóan automatikusan, annak megvizsgálása nélkül megállapítani, hogy hasonló információk alapján a kibővített Közösség vonatkozásában meg kellett volna‑e indítani az eljárásokat.

53      A felperesek lényegében úgy vélik, hogy a Bizottságnak a bővítés közelségére tekintettel jogában állt vizsgálatot folytatni, mivel a 384/96 és a 2026/97 rendelet egyik rendelkezése sem tiltja meg, hogy a Bizottság információkéréseket küldjön ki.

54      A felperesek elutasítják a Tanács érvelését, amely az intézkedések bővítés miatti felülvizsgálatának lehetőségéről szóló értesítésben javasolt módszeren alapul. Ez az értesítés nem igazolhatja azt, hogy az intézmények eltérnek a releváns szabályozástól. Jóllehet a felperesek elismerik, hogy a szabályozás szerint a folyamatban lévő eljárások valamennyi új tagállamban vámok alkalmazását eredményezhetik, lényegében úgy ítélik meg, hogy a javasolt megoldásoknak és különösen a Bizottság általi időközi felülvizsgálat lehetőségének nincsen jelentősége a bővítés időpontjában még le nem zárult eljárások tekintetében. E tekintetben emlékeztetnek arra, hogy a releváns intézkedések bevezetésétől számított legalább egy év lejárta előtt nem lehet időközi felülvizsgálatot kérni.

55      A vizsgált helyzeteken kívül nincsen jelentősége annak a körülménynek, hogy egyes sajátos esetekben megfigyelték, hogy a vizsgálat új tagállamokra történő kiterjesztése nem változtatná meg gyökeresen a vizsgálat megállapításait.

56      A Tanács úgy ítéli meg, hogy a dömpingellenes és szubvencióellenes intézkedéseket jogosan terjesztették ki a kibővített Közösségre. A bővítés korlátozott globális gazdasági jelentőségénél fogva a vizsgálatnak a tizenöt tagállamból álló Közösségre vonatkozó megállapításai főszabályként a kibővített Közösségre is érvényesek, amit az is megerősít, hogy csak korlátozott számban kértek időközi felülvizsgálatot. Ki kell emelni, hogy az összes létező dömpingellenes és szubvencióellenes intézkedés rendszeres felülvizsgálata jelentős terhet és többletköltséget jelentene minden érintett gazdasági szereplő számára, és a gyakorlatban nem lenne kivitelezhető.

57      A Tanács előadja, hogy az intézkedések bővítés miatti felülvizsgálatának lehetőségéről szóló értesítés bonyolult, a Közösség mérlegelési mozgásterébe tartozó és két szakaszból álló felülvizsgálati eljáráson alapuló, átmeneti megoldást vezet be, amelynek révén biztosítható, hogy indokolt esetben kiigazításokat lehessen tenni.

58      Ebből egyrészről az következik, hogy 2004. május 1‑jétől valamennyi hatályos dömpingellenes és szubvencióellenes intézkedés automatikusan alkalmazandó a 25 tagállamúra kibővített Közösségbe történő importra, és ha a 2004. május 1‑je előtt indított, folyamatban lévő vizsgálatok következményeként intézkedéseket kell bevezetni, akkor azokat a Közösség 25 tagállamába történő importra is alkalmazni kell.

59      Másrészt felülvizsgálatra irányuló eljárást helyeztek kilátásba annak érdekében, hogy kiigazításokat lehessen tenni. A Tanács e tekintetben emlékeztet arra, hogy a Bizottság hajlandó volt a 384/96 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése és a 2026/97 rendelet 19. cikke alapján valamennyi érdekelt fél kérelmére teljesen vagy részlegesen felülvizsgálni a dömpingellenes és szubvencióellenes intézkedéseket az egyéves határidő letelte előtt, mivel nyilvánosan kijelentette, hogy a hivatalból indított felülvizsgálatra irányuló jogát gyakorolja. A Tanács felhívja a figyelmet, hogy a felperesek nem éltek ezzel a lehetőséggel, és úgy véli, hogy azért nem, mert nem voltak meggyőződve arról, hogy az időközi felülvizsgálat rájuk nézve kedvező eredményekhez vezetne.

60      Azonkívül úgy ítéli meg, hogy a felperesek által emelt kifogások tisztán formai jellegűek, mivel nem állítják azt, hogy a 25 tagállamra kiterjedő vizsgálat más eredménnyel járt volna, és a legcsekélyebb bizonyítékot sem terjesztették elő erre vonatkozóan.

61      Végül a Tanács hangsúlyozza, hogy a Bizottság valamennyi folyamatban lévő ügyben, így a két szóban forgó eljárásban is kimerítő gondossággal vizsgálta a bővítés hatásait, és nem tapasztalt érezhető különbséget.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

62      Megállapítható, hogy bár a vizsgálati időszak 2002. április 1‑jétől 2003. március 31‑ig tartott, amikor a Közösséget még csak tizenöt tagállam alkotta, az ideiglenes rendeleteket 2004. május 19‑én, a megtámadott rendeleteket pedig 2004. szeptember 13‑án fogadták el, amikor a Közösség már 25 tagállamból állt.

63      Emlékeztetni kell arra, hogy a dömpingellenes és kiegyenlítő vámok nem valamely korábbi magatartás szankcióját jelentik, hanem a dömping‑ és támogatási magatartásból eredő tisztességtelen versennyel szembeni védelmi és védintézkedést (a dömpingellenes vámokkal kapcsolatban lásd az Elsőfokú Bíróság T‑138/02. sz., Nanjing Metalink kontra Tanács ügyben 2006. november 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑4347. o.] 60. pontját). Azonkívül a 384/96 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése és a 2026/97 rendelet 8. cikkének (2) bekezdése szerint a kár meghatározásának tényleges bizonyítékokon és tárgyilagos vizsgálaton kell alapulnia, egyrészt a dömpingelt vagy támogatott import mennyiségét és a dömpingelt vagy támogatott importnak a Közösség piacán lévő hasonló termékek árára gyakorolt hatását, másrészt az ilyen importnak a közösségi iparra gyakorolt hatását illetően.

64      Ebből következően a dömpingellenes és kiegyenlítő vámok megállapításánál a Közösségnek a vámok elfogadásának időpontjában fennálló összetétele számít. Mivel a Bizottság a vizsgálati időszak alatt nem a bővítésre tekintettel szerezte az információkat, ezért azok csak a tizenöt tagállamból álló Közösségre vonatkoznak, az ideiglenes rendeletek elfogadásakor a Bizottság, és adott esetben a megtámadott rendeletek elfogadásakor a Tanács köteles volt ellenőrizni, hogy ezek az információk a 25 tagállamból álló Közösség vonatkozásában is helytállók‑e.

65      A 384/96 rendelet 6. cikkének (1) bekezdése és a 2026/97 rendelet 11. cikkének (1)bekezdése megtiltja a vizsgálati időszakot követő időszakra vonatkozó információk figyelembevételét. A jelen esetben azonban az a körülmény, hogy a Közösség bővítése a vizsgálati időszak után bekövetkezett eseménynek minősül, semmiképpen nem mentesítheti az intézményeket az előző pontban említett kötelezettség alól.

66      Amint az Elsőfokú Bíróságnak alkalma volt hangsúlyozni a 384/96 rendelet 6. cikkének (1) bekezdésével kapcsolatban, a vizsgálati időszak meghatározása és az azt követő elemek figyelembevételének tilalma annak biztosítására irányul, hogy a vizsgálat eredményei reprezentatívak és megbízhatók legyenek, és hogy azon elemeket, amelyeken a dömping és a kár meghatározása alapszik, ne befolyásolja az érdekelt termelőknek a dömpingellenes eljárás megindítását követő magatartása, és így az eljárás végén kivetett végleges vám alkalmas legyen a dömpingből eredő kár tényleges orvoslására (a fenti 63. pontban hivatkozott Nanjing Metalink kontra Tanács ügyben hozott ítélet 59. pontja).

67      Azonkívül a „rendszerint” kifejezés alkalmazásával a 384/96 rendelet 6. cikkének (1) bekezdése kivételeket enged a vizsgálati időszakot követő időszakra vonatkozó információk figyelembevételének tilalma alól. Ami a vizsgálat által érintett vállalkozások számára kedvezőbb körülményeket illeti, a közösségi bíróság úgy ítélte meg, hogy nem lehet a közösségi intézmények feladata a vizsgálati időszakot követő időszakhoz tartozó elemek figyelembevétele, kivéve ha ezek az elemek olyan új fejleményeket fednek fel, amelyek miatt a dömpingellenes vám tervezett bevezetése nyilvánvalóan nem megfelelővé válna (az Elsőfokú Bíróság T‑161/94. sz., Sinochem Heilongjang kontra Tanács ügyben 1996. július 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1996., II‑695. o.] 88. pontja, és T‑188/99. sz., Euroalliages és társai kontra Bizottság ügyben 2001. június 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2001., II‑1757. o.] 75. pontja). Ha viszont a vizsgálati időszakot követő időszakra vonatkozó elemek – azon ténynél fogva, hogy az érintett vállalkozások fennálló magatartását tükrözik – indokolttá teszik a dömpingellenes vám kivetését vagy megemelését, az előzőek alapján meg kell állapítani, hogy az intézményeknek joguk, sőt kötelességük figyelembe venni ezeket az elemeket (a fenti 63. pontban hivatkozott Nanjing Metalink kontra Tanács ügyben hozott ítélet 61. pontja). Ugyanez a gondolatmenet követhető a 2026/97 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének alkalmazásával kapcsolatban, amelynek a szövege e tekintetben megegyezik a 384/96 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének a szövegével.

68      Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a kereskedelempolitikai védintézkedések területén a közösségi intézmények széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek az általuk vizsgálandó gazdasági, politikai és jogi helyzetek összetettsége okán (lásd az Elsőfokú Bíróság T‑35/01. sz., Shanghai Teraoka Electronic kontra Tanács ügyben 2004. október 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑3663. o.] 48. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Szintén az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy amikor az intézmények ilyen jogkörrel rendelkeznek, még jelentősebb szerep jut a közösségi jogrend által a közigazgatási eljárásban biztosított garanciák betartásának, és ezen garanciák közé tartozik különösen a hatáskörrel rendelkező intézmény arra vonatkozó kötelezettsége, hogy az adott ügy minden releváns elemét gondosan és pártatlanul megvizsgálja (a Bíróság C‑269/90. sz. Technische Universität München ügyben 1991. november 21‑én hozott ítéletének [EBHT 1991., I‑5469. o.] 14. pontja, és az Elsőfokú Bíróság T‑167/94. sz., Nölle kontra Tanács és Bizottság ügyben 1995. szeptember 18‑án hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑2589. o.] 73. pontja).

69      Meg kell állapítani, hogy a tíz új tagállam csatlakozása a vizsgálati időszak vége és a megtámadott rendeletek elfogadása között olyan releváns elemnek minősül, amelyet az intézmények a fenti 68. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében a folyamatban lévő két eljárásra gyakorolt hatásának értékelése céljából kötelesek voltak megvizsgálni.

70      A Tanács állításával ellentétben pusztán a bővítés feltételezett korlátozott gazdasági jelentőségére való utalás nem mentesítheti az intézményeket a fent említett kötelezettség alól, mivel az ilyen általános utalás nem vonatkozik arra az adott gazdasági ágazatra, amelybe a szóban forgó import tartozik.

71      Ami a bővítésre tekintettel elfogadott bizottsági intézkedések felülvizsgálatának lehetőségéről szóló értesítést illeti, ez semmi esetre sem tekinthető a bővítés folyamatban lévő eljárásokra gyakorolt hatásainak megfelelő figyelembevételének. Ellenkezőleg, ennek a módszernek az a lényege, hogy nem vizsgálja meg hivatalból a bővítés hatásait, miközben előkészíti a szóban forgó intézkedések későbbi felülvizsgálatának lehetőségét. Önmagában azonban az ilyen, a Bizottság diszkrecionális jogkörébe utalt és a rendeletek elfogadását követően végzett felülvizsgálat lehetősége nem mentesítheti az intézményeket azon kötelezettségük alól, hogy megbizonyosodjanak arról, miszerint a Közösség bővítése nem hathatott‑e ki a dömpingellenes és szubvencióellenes vámok összegére.

72      A kárral, az okozati összefüggéssel és a Közösség érdekével kapcsolatos két eljárás szempontjaira vonatkozó általános információs dokumentumból viszont kitűnik, hogy a jelen esetben a Bizottság értékelte azt, hogy milyen következményekkel jár a bővítés a vizsgálati időszakban szerzett adatok helytállóságára. A Bizottság ebben a dokumentumban megjegyzi – és ezeket a megállapításait a felperes sem vitatja –, hogy egyrészt az új tagállamokba irányuló indiai import ára valamelyest alacsonyabb a vizsgálati időszakban megállapított áraknál, másrészt a tíz új tagállam szerepe az eladás, a termelés és az import szempontjából is elhanyagolható Ez a dokumentum továbbá említést tesz arról, hogy tudomásuk szerint az érintett terméket csupán két helyen, Lengyelországban termelik, és a Bizottság olyan információkat szerzett, amelyek a lengyel hatóságok által 2003‑ban folytatott dömpingellenes vizsgálatból származnak, amelyekből kiderül, hogy a Lengyelországba irányuló indiai import ára 4%‑kal alacsonyabb a Közösségbe irányuló import áránál.

73      Ezzel a vizsgálati időszakot követő ellenőrzéssel a Bizottság így megbizonyosodott arról, hogy a vizsgálat során szerzett információk a dömpingellenes és kiegyenlítő vámok elfogadásának időpontjában fennálló összetételű Közösségre is helytállóak. Miután így járt el, nem sértette meg a jelen ügy valamennyi releváns elemének megvizsgálására irányuló kötelezettségét.

74      A fenti megállapításokból következően el kell utasítani azt az érvet, hogy az intézményeknek ellenőrizniük kellett volna, hogy a birtokukban lévő információk alapján lehetett volna‑e a kibővített Közösségben vizsgálatot indítani. A fentiekből ugyanis szükségképpen az következik, hogy azok az információk, amelyek alapján a Bizottság a szóban forgó eljárások megindításáról határozott, a 25 tagállamból álló Közösségen belüli vizsgálat megindítását is indokolttá tehetik.

75      Az 1994. évi dömpingellenes megállapodásra és a WTO‑megállapodásra történt hivatkozásokkal kapcsolatban elegendő azt megállapítani, hogy a felperesek nem bizonyítják, hogy mennyiben tér el ezek tartalma a 384/96 és a 2026/97 rendeletben szereplő, egyedi kötelezettségeket hatályba léptető rendelkezések tartalmától.

76      A fentiekből következően a második jogalapot el kell utasítani.

 A behozatalivám‑előjegyzési rendszer számára nyújtott támogatás minősítésére és a kiegyenlítő vámok összegének meghatározására vonatkozó harmadik jogalapról

 A felek érvei

77      A felperesek előadják, hogy a megtámadott szubvencióellenes rendelet ellentétes az arányosság elvével, a 2026/97 rendelet 1. cikkének (19) bekezdésével, 2. cikke (1)bekezdése a) pontjának ii. alpontjával és 15. cikkének (2) bekezdésével, valamint III. mellékletével, valamint a WTO‑megállapodás 1. cikke (1) bekezdése a) 1) pontjának ii. alpontjával és 19. cikkének (3) bekezdésével, és a nem megfelelő összegben kivetett kiegyenlítő vámok bevezetéséből adódóan nyilvánvaló értékelési hibában és eljárási hibákban szenved.

78      A felperesek elöljáróban emlékeztetnek arra, hogy az indiai behozatalivám‑előjegyzési rendszer (a továbbiakban: DEPB) lehetővé teszi az exportőr számára, hogy a szabványos nyersanyag‑végtermék normáknak nevezett szabványok (a továbbiakban: SION‑szabvány) alapján az exportálandó termék gyártásához szükséges nyersanyag importja után egységenként fizetett vámok összegének megfelelő importhitelt kapjon. A felperesek hangsúlyozzák az érintett termék gyártásához szükséges elemek, és azok közül is különösen a legdrágább elem, az Indiában nem fellelhető, kiváló minőségű tűkoksz importjakor kivetett vámok visszatérítésének fontosságát.

79      A felperesek vitatják a támogatásnak a megtámadott szubvencióellenes rendeletben foglalt minősítését. Mindenesetre még ha vitatható is, hogy van‑e támogatási elem a DEPB‑ben, tévesen határoztak úgy, hogy a kiegyenlíthető kedvezménynek a valamennyi importra egyébként fizetendő vámok teljes összege minősül. Csak a beszedett többlet minősülhetne támogatásnak.

80      Először is, ennek megállapítását eredményezi a 2026/97 rendelet 2. cikke (1) bekezdése a) pontja ii. alpontjának és I. melléklete i. pontjának együttes értelmezése. A II. melléklet I.2. pontja is megerősíti ezt az elemzést. Ebből következően csak akkor állhat fenn támogatás, ha valamely vám‑visszatérítési rendszer túlzott visszatérítésre ad lehetőséget, és csak a többlet mértékéig. Ezért a Bizottságnak bizonyítania kell a túlzott mértékű visszatérítés meglétét, mielőtt azt esetleg támogatásnak minősítené. Ugyanezt a megközelítést alkalmazza a II. melléklet I. pontjában szereplő fogalommeghatározás is. A felperesek szerint ugyanis mivel a DEPB‑t helyettesítő vám‑visszatérítési rendszernek kell minősíteni, a 2026/97 rendelet III. melléklete alkalmazandó, amelyet a Tanács elmulasztott megvizsgálni.

81      A Tanács azon érve, miszerint túlzott mértékű kifizetés hiányában is lehet szó támogatásról, ha a kérdéses rendszer nem felel meg szigorúan a 2026/97 rendelet I‑III. mellékletében foglalt rendelkezéseknek, azon a téves feltételezésen alapul, hogy ezek a mellékletek azokat a különböző feltételeket állapítják meg, amelyeknek egy tökéletes vám‑visszatérítési rendszernek meg kell felelnie, holott inkább olyan iránymutatásokról van szó, amelyek alapján megállapítható, hogy van‑e biztosíték a túlzott visszatérítés lehetőségének kizárására.

82      Másodszor, tévesen állapította meg azt, hogy a DEPB nem megfelelően megállapított vámelengedési rendszer, mivel nincsen olyan eljárás Indiában, amely a megfelelő végrehajtás ellenőrzésére irányulna. A felperesek szerint van ilyen mechanizmus, és a következő elemekből áll: egyrészt a SION‑szabvány alkalmazása és szigorú végrehajtása, másrészt az a körülmény, hogy a hiteleket export kapcsán nyújtják, és csak nyersanyagimportra használhatók fel, az ún. "nyersanyag‑végtermék" szabványok szerint. Arra is hivatkoznak, hogy az indiai exportőrök többsége a DEPB‑t ugyanúgy használja, mint ha olyan vám‑visszatérítési rendszer lenne, amely szigorúan megköveteli az exportálandó termékek előállításához felhasznált alapanyag importjánál esedékes vám kiegyenlítésére irányuló valamennyi visszatérítés felhasználását, amikor ez gazdaságilag ésszerű. Ez a gazdasági szereplők ösztönzésén alapuló rendszer így megfelel a gyakorlati megfontolásoknak és az India egész területére vonatkozó közigazgatási egyszerűsítési szükségletnek.

83      Harmadszor, a felperesek azt kifogásolják, hogy az intézmények az alapanyagok számításba vételekor nem vizsgálták meg, és így nem győződtek meg arról, hogy van‑e többlet, és ezzel megsértették a gondos ügyintézés elvét, valamint a 2026/97 rendelet alapelveit. Lényegében arra hivatkoznak, hogy a Bizottságot egyedi kötelezettség terheli annak megvizsgálására, hogy az exportáló ország hatóságai vezettek‑e be olyan rendszert vagy eljárást, amely alapján megerősíthető, melyek azok az alapanyagok, amelyeket felhasználnak az exportálandó termék gyártási folyamatában, és milyen mértékben. Minthogy megállapítást nyert, hogy Indiában nincsen ilyen rendszer, a Bizottságnak vizsgálatot kell folytatni annak ellenőrzése végett, hogy egyrészt a DEPB működik‑e a gyakorlatban, másrészt hogy milyen mértékben nyújthat többletvisszatérítést az exportőröknek, hogy csak erre a többletre alkalmazzon kiegyenlítést. Ésszerűtlen lenne azt megállapítani, hogy az indiai hatóságoknak kell új eljárást lefolytatniuk, mivel ez azt feltételezné, hogy van megfelelő ellenőrző rendszer, amely ha lett volna, megakadályozta volna a túlzott mértékű visszatérítés nyújtását. Mindenesetre a felperesek emlékeztetnek arra, hogy a közösségi intézmények feladata meghatározni a támogatás fennállását, és fennállása esetén annak mértékét.

84      Negyedszer, a felperesek a WTO‑megállapodás és a közösségi vámrendszer által megfogalmazott azon nemzetközi jogi alapelv meglétére hivatkoznak, amely szerint a gyártók nem kötelesek a csupán feldolgozás, majd újraexportálás céljából importált árukra kivetett vám viselésére. Nincsenek azonban olyan, nemzetközi szinten, kötelező erővel meghatározott feltételek, amelyeknek az ilyen rendszernek meg kell felelnie. A közösségi intézmények által követett megközelítés olyan rendszert írna elő Indiának, ennek a fejletlen vámrendszerrel rendelkező, fejlődő országnak, amely a közösségi vámkódexszel működtetett rendszernek felel meg.

85      Ötödször és járulékosan, amennyiben olyan döntés születne, hogy a támogatást az – adott esetben túlzott mértékű ‑ vámvisszatérítés teljes összege teszi ki, a felperesek emlékeztetnek arra, hogy a Bizottságnak a kiegyenlíthető támogatás összegét is ki kell számítania. Arra hivatkoznak, hogy a 2026/97 rendelet 5. cikke szerint csak a támogatásban részesülő félre átruházott előny minősül ennek. Tekintettel arra, hogy általánosan elfogadott tény, hogy az exportálandó termékek előállításához felhasznált alapanyagok mentesek a behozatali vám megfizetése alól, csak akkor nyújtható előny, ha az exportőr által kapott visszatérítés összege meghaladja az exportálandó termékek előállításához felhasznált alapanyagok után fizetett behozatali vám összegét.

86      A Tanács vitatja ennek a jogalapnak a megalapozottságát.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

87      Ezen jogalap keretében a felperesek lényegében azt kifogásolják, hogy az intézmények jogilag tévesen értelmezték a támogatás fogalmát, jogilag tévesen minősítették a DEPB‑t, és végül eljárási jellegű kötelezettséget sértettek meg azzal, hogy nem folytattak vizsgálatot a DEPB tényleges működését illetően.

88      A jelen jogalap címe szerint az arányosság elvére is vonatkozik. A felperesek azonban egyáltalán nem fejtették ki azt, hogy mennyiben lenne a DEPB támogatásnak minősítése ellentétes az arányosság elvével. Az ilyen kifogás tehát nem felel meg az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 44. cikkének (1) bekezdésében foglalt követelményeknek, mivel nem eléggé világos és pontos ahhoz, hogy az alperes előkészíthesse a védekezését, és az Elsőfokú Bíróság dönthessen a keresetről, adott esetben minden további információ nélkül, és ezért mint elfogadhatatlant el kell utasítani (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑352/94. sz., Mo och Domsjö kontra Bizottság ügyben 1998. május 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑1989. o.] 333. és 334. pontját).

–       A támogatás fogalmának állítólagosan jogilag téves értelmezéséről

89      A 2026/97 rendelet 2. cikke (1) bekezdése a) pontjának ii. alpontja szerint: „Támogatás akkor áll fenn, ha [...] a származási vagy az exportáló ország kormányzata pénzügyi támogatást nyújt, azaz [...] az egyébként megfizetendő kormányzati bevételek elengedése vagy be nem szedése (például adójóváírás jellegű pénzügyi ösztönzők) [esetében]; ebben a vonatkozásban egy exportált termék mentesítése a belföldi fogyasztásra szánt hasonló termékekre kivetett adók vagy illetékek megfizetése alól, vagy az ilyen adók vagy illetékek visszautalása a befizetett összeget meg nem haladó összegben nem tekintendő támogatásnak, feltéve hogy az ilyen mentesség megadása az I–III. melléklet rendelkezései szerint történik.”

90      Ebből a rendelkezésből kitűnik, hogy a felperesek állításával ellentétben a 2026/97 rendelet I‑III. melléklete nem pusztán olyan iránymutatás, amely alapján megállapítható, hogy van‑e biztosíték a túlzott visszatérítés lehetőségének kizárására, hanem olyan szabályokat tartalmaz, amelyeket be kell tartani annak érdekében, hogy valamely vámelengedés vagy vámmentesítés ne minősüljön támogatásnak. Ez a megállapítás érvényes a 2026/97 rendelet 2. cikke (1) bekezdése a) pontjának ii. alpontjában foglalt, kifejezetten egyértelmű szövegére. Ezenkívül e cikk felépítéséből is következik, hogy a vámmentesítésre vagy vámelengedésre vonatkozóan megengedett eltérés kivételt jelent azon alapelv alól, amely szerint az egyébként megfizetendő kormányzati bevételek elengedése vagy be nem szedése támogatásnak minősül. Ennélfogva szigorúan kell értelmezni.

91      Következésképpen a Tanács azáltal, hogy a megtámadott szubvencióellenes rendelet (8) és (9) preambulumbekezdésében úgy határozott, hogy mivel nem tartották be a 2026/97 rendelet I–III. mellékletében foglalt rendelkezéseket, a kiegyenlíthető kedvezménynek a valamennyi importra egyébként fizetendő vámok teljes összege minősül, nem értelmezte jogilag tévesen a 2026/97 rendeletet. A támogatásnak minősítés beszedett többletre történő korlátozásának ugyanis – ahogyan ezt a felperesek is állítják – az az előfeltétele, hogy a vámelengedési vagy vámmentesítési rendszer összeegyeztethető legyen a 2026/97 rendelet 2. cikke (1) bekezdése a) pontjának ii. alpontjával, és így a rendelet I–III. mellékletével is.

92      Ugyanezen okokból el kell utasítani a 2026/97 rendelet 5. cikkének állítólagos megsértésére alapított érvet, amely rendelkezés szerint „[a] kiegyenlíthető támogatás összegét [...] a támogatásban részesülő félre átruházott, a támogatás alkalmazásával kapcsolatosan lefolytatásra kerülő vizsgálati folyamat során a vizsgált időszak vonatkozásában feltárt gazdasági előny mértékének megfelelően kell kiszámítani”. Ez ugyanis ugyanazon a téves előfeltételezésen alapul, hogy az exportőrök jogot formálnak arra, hogy az exportált termékekben felhasznált alapanyagokra vonatkozó vámokat visszatérítsék számukra, holott a fentiekből az következik, hogy ez a jog a 2026/97 rendelet 2. cikke (1) bekezdése a) pontja ii. alpontjának betartásától függ.

93      Ezt a megállapítást nem csorbítja az I. melléklet i. pontjára, a II. melléklet I.2. pontjára és a III. melléklet I. pontjára való hivatkozás, amelyek lényegében azt tartalmazzák, hogy valamely vámelengedési rendszer akkor minősülhet támogatásnak, ha annak eredményeképpen a kifizetett összege mértéke meghaladja a beszedett összegek mértékét. Elegendő azt kiemelni, hogy ezek a különböző rendelkezések a 2026/97 rendelet 2. cikke (1) bekezdése a) pontjának ii. alpontjában kifejezésre juttatott alapelvet idézik fel, de nem határozzák meg azokat a feltételeket, amelyeknek egy vámelengedési rendszernek eleget kell tennie ahhoz, hogy összeegyeztethető legyen ezzel a cikkel, mivel azokat a 2026/97 rendelet II. és III. mellékletének egyéb rendelkezései ismertetik.

94      Végül ami a 2026/97 rendelet 1. cikkének (1) bekezdését és 15. cikkének (2) bekezdését, valamint a WTO‑megállapodás 1. cikke (1) bekezdése a) 1) pontjának ii. alpontját és 19. cikkének (3) bekezdését illeti, amelyek szövegére a jelen jogalap hivatkozik, a felperesek nem fejtik ki, mennyiben lennének ezek bármilyen kihatással azoknak a feltételeknek az elemzésére, amelyeknek a behozatalivám‑mentesítési vagy ‑elengedési rendszereknek meg kell felelniük ahhoz, hogy nem minősüljenek támogatásnak.

–       A DEPB állítólagosan téves támogatásnak minősítése

95      A 2026/97 rendelet II. mellékletének II.4. pontja szerint: „Amennyiben vélelem szerint egy [...] vámkedvezmény‑program [helyesen: vám‑visszatérítési rendszer] az exportált termék előállítása során hozzáadott anyagokra kivetett közvetett adók vagy importilletékek vonatkozásában alkalmazott többlet‑visszatérítés vagy többlet‑vámkedvezmény miatt támogatás nyújtását testesíti meg, a Bizottságnak a szokásos eljárás szerint először azt kell megállapítania, hogy az exportáló ország kormányzata rendelkezik‑e olyan rendszerrel vagy eljárással, amely képes arra, hogy megerősítse azt [helyesen: amely lehetővé teszi annak megállapítását], hogy milyen felhasználandó anyagok kerültek felhasználásra az exportált termék előállítása során, és mekkora összegnek megfelelő mennyiségben, valamint hogy azt alkalmazza‑e. Amennyiben egy ilyen rendszerről vagy eljárásról megállapította, hogy azt alkalmazzák, a Bizottságnak a szokásos eljárás szerint meg kell vizsgálnia a rendszert vagy eljárást annak megállapítása céljából, hogy az ilyen használat célszerűen indokolt‑e, a rendszer vagy eljárás hatékonysága megfelel‑e a szándékok szerinti céloknak, és azok használata az exportáló országban használatos általános kereskedelmi gyakorlaton alapul‑e.” A 2026/97 rendelet III. mellékletének II.2. pontja hasonlóan fogalmaz a helyettesítővám‑visszatérítési rendszerekkel kapcsolatban.

96      A 2026/97 rendelet II. mellékletének II.5. pontja a következőket állapítja meg: „Ha nem áll rendelkezésre ilyen rendszer vagy eljárás, vagy azok alkalmazása nem indokolt, illetve olyan esetekben, amikor azok alkalmazását bevezették, és indokoltnak tartják, azonban a feltárt tények szerint azokat nem alkalmazzák, vagy nem hatékony módon alkalmazzák, előfordulhat, hogy az exportáló országgal további vizsgálatot kell folytattatni a ténylegesen hozzáadott felhasználandó anyagok vonatkozásában annak megállapítása céljából, hogy előfordult‑e többletfizetés, vagy sem. Ha a Bizottság azt szükségesnek ítéli meg, a [II.]4. bekezdés rendelkezései szerint további vizsgálat folytatható.”. A 2026/97 rendelet III. mellékletének II.3. pontja hasonlóan fogalmaz a helyettesítővámkedvezményrendszerekkel kapcsolatban.

97      Annak megállapításakor, hogy a DEPB nem minősíthető az alapanyagok vagy helyettesítő anyagok utáni megengedett vámvisszatérítési rendszernek, a Tanács többek között a szubvencióellenes rendelet (9) preambulumbekezdésében ismertetett körülményre támaszkodott, amely szerint:

„[A]z Indiai Kormány nem alkalmazott hatékony ellenõrzési rendszert vagy eljárást annak igazolására, hogy felhasználtak‑e, és milyen összegekben, inputokat [helyesen: alapanyagokat] az exportált termék előállításában (a [2026/97] rendelet II. melléklete, II. [pont] (4) bekezdés), és pót-vámvisszatérítési rendszerek [helyesen: helyettesítővám‑visszatérítési rendszerek] esetében, a [2026/97] rendelet III. melléklet, II. [pont] (2) bekezdés). Továbbá, az Indiai Kormány nem végzett export utáni vizsgálatot a ténylegesen bevont [helyesen: felhasznált] inputok [helyesen: alapanyagok] alapján annak megállapítása céljából, hogy történt‑e túlfizetés, noha ez általános követelmény lenne egy hatékonyan működtetett ellenőrző rendszer hiányában ([2026/97] rendelet II. melléklet II. [pont] (5) bekezdés, és III. melléklet II. [pont] (3) bekezdés).”

98      Meg kell állapítani, hogy a Tanács helyes értelmezését adta a 2026/97 rendelet II. és III. mellékletében foglalt feltételeknek, amelyek annak igazolására irányulnak, hogy az exportáló ország vámvisszatérítési rendszere alapján ellenőrizhető‑e az alapanyagok vagy a helyettesítő alapanyagok tényleges felhasználása. Az első feltétel alapján lennie kell olyan rendszernek vagy eljárásnak, amely lehetővé teszi ennek ellenőrzését. A második feltétel alapján, amely másodlagosan alkalmazandó abban az esetben, ha nincs ilyen rendszer vagy nem jól működik, az exportáló ország vizsgálatot folytathat a ténylegesen felhasznált alapanyagokra vagy a végrehajtott ügyletekre vonatkozóan.

99      A Tanács jogosan állapította meg azt, hogy a DEPB nem felel meg a 2026/97 rendelet II. és III. mellékletében megállapított feltételeknek.

100    Egyrészt a DEPB‑nek az ideiglenes szubvencióellenes rendelet (23)‑(30) preambulumbekezdésében foglalt leírásából – amelyet a Tanács a megtámadott szubvencióellenes rendelet (6) preambulumbekezdésében megerősített, és amelyet a felek sem vitatnak – nem derül ki, hogy indiai exportőrök többsége a DEPB‑t ugyanúgy használja, mint ha olyan vám‑visszatérítési rendszer lenne, amely szigorúan megköveteli az exportálandó termékek előállításához felhasznált, adott alapanyag importjánál esedékes vám kiegyenlítésére irányuló valamennyi visszatérítés felhasználását, nem rokonítható a 2026/97 rendelet II. mellékletének II.4. pontja és III. mellékletének II.2. pontja szerinti ellenőrző eljárással vagy rendszerrel.

101    Másrészt megállapítható, hogy az indiai hatóságok nem folytattak le eljárást az exportot követően, ahogyan arra ellenőrző eljárás vagy rendszer hiányában a 2026/97 rendelet II. mellékletének II.5. pontja vagy III. mellékletének II.3. pontja alapján kötelesek lettek volna. Ezt egyébként a felperesek azon érvelése is megerősíti, miszerint a Közösség feladata lenne az ilyen vizsgálat lefolytatása.

102    A Tanács tehát jogosan állapíthatta meg azt, hogy a DEPB nem felel meg a 2026/97 rendelet II. és III. mellékletében kifejtett feltételeknek, ezért nem minősíthető az alapanyagok vagy helyettesítő anyagok utáni megengedett vám‑visszatérítési rendszernek a rendelet 2. cikke (1) bekezdése a) pontjának ii. alpontja értelmében.

103    Ezt a következtetést nem csorbítja a „szokásos” szó használata a 2026/97 rendelet II. és III. mellékletében. Még ha rendkívüli körülmények között ez azt is jelenti, hogy az intézmények esetleg más feltételeket is alkalmazhatnak, nem foszthatja meg őket attól a lehetőségtől, hogy az alapanyagok vagy helyettesítő anyagok utáni nem megengedett vám‑visszatérítési rendszernek minősítést arra alapozzák, hogy nem állnak fenn a megállapított feltételek.

104    Nem csorbítja ezt a következtetést a felperesek azon érve sem, miszerint a vám‑visszatérítési rendszernek nincsen nemzetközi szintű, kötelező erejű jogi definíciója, és hogy India fejlődő ország. E tekintetben elegendő kiemelni, hogy a 2026/97 rendelet II. és III. melléklete megfelel a WTO‑megállapodás II. és III. mellékletének, és ez utóbbiak nem tesznek semmifajta megkülönböztetést a fejlődő országok javára.

105    Mindezek mellett meg lehet jegyezni, hogy a DEPB nem az exportált termékben ténylegesen felhasznált alapanyagokon vagy helyettesítő alapanyagokon alapul, hanem csak ezeknek a becsült mennyiségén. Így ez a rendszer nem tartalmazza az alapanyagoknak az exportált termékben való tényleges felhasználására vonatkozó feltételt. Márpedig az ilyen feltétel megléte hallgatólagosan, de mindenképpen következik a 2026/97 rendelet 2. cikke (1) bekezdése a) pontjának ii. alpontjából, valamint II. és III. mellékletéből.

–       A DEPB tényleges működésére vonatkozó vizsgálat elmaradásáról

106    Amint az a fenti 95. és 96. pontból következik, a Bizottságnak csak azt kell megállapítania, hogy az exportáló ország hatóságai vezettek‑e be és alkalmaznak‑e ellenőrző rendszert vagy eljárást. A felperesek állításával szemben egyáltalán nem köteles vizsgálatot folytatni annak ellenőrzésére, hogyan működik a DEPB a gyakorlatban. Éppen ellenkezőleg, megfelelő ellenőrző rendszer vagy eljárás hiányában az exportáló országnak, nem pedig a Közösségnek kell új eljárást lefolytatnia a tényleges alapanyagokra és a valóban végrehajtott ügyletekre vonatkozóan. A jelen kifogást tehát el kell utasítani.

107    Az előzőekből következik, hogy a harmadik jogalapot el kell utasítani.

 A negyedik jogalapról, amelyet arra alapítottak, hogy a kár megállapításakor nem vették figyelembe a szankcionált versenyellenes magatartások közösségi piacra gyakorolt hatását

 A felek érvei

108    A felperesek arra hivatkoznak, hogy a megtámadott rendeletek sértik egyrészt a 384/96 rendelet 1. cikkének (1) bekezdését, 3. cikkének (1), (6) és (7) bekezdését, 9. cikkének (4) bekezdését, valamint az 1994. évi dömpingellenes megállapodás 3. és 9. cikkét, másrészt a 2026/97 rendelet 1. cikkének (1) bekezdését, 8. cikkének (1), (6) és (7) bekezdését, és 15. cikkének (1) bekezdését, valamint a WTO‑megállapodás 15. és 19. cikkét, és nyilvánvaló értékelési hibában szenved, mivel az érintett termék importjával szemben anélkül vet ki végleges vámokat, hogy megfelelően és pontosan állapítaná meg a kárt, különösen olyan adatokat alapul véve, amelyek egy versenykorlátozó megállapodás létezése miatt kevésbé hitelesek.

109    Emlékeztetnek arra, hogy a dömpingellenes és kiegyenlítő vámok csak a közösségi iparnak okozott jelentős kár fennállását bizonyító vizsgálat után vethetők ki. A WTO‑szabályok alapján biztosítani kell azt, hogy a kereskedelmi védintézkedések alkalmazása ne gátolja a szóban forgó importok bejutását a közösségi piacra abban az esetben, amikor más tényezők okozhatták a kárt a közösségi iparnak. pontosan ki kell ezért számítani a kár helyes összegét, hogy elkerülhető legyen az, hogy a más tényezők által okozott kárt a vizsgált importnak tulajdonítsák, és lehetővé váljon a az alacsonyabb vámszabályok hatékony alkalmazása.

110    A felperesek azt is hangsúlyozzák, hogy a közösségi bíróság fontosnak tartja annak megállapítását, milyen szerep jut más tényezőknek – különösen esetleges versenyellenes magatartásoknak – a közösségi iparnak okozott kár bekövetkezésében. Így a C‑358/89. sz., Extramet Industrie kontra Tanács ügyben 1992. június 11‑én hozott ítéletében (EBHT 1992., I‑3813. o.) a Bíróság azzal az indokolással helyezett hatályon kívül egy vámot, hogy a Bizottság nem határozta meg helyesen az importtal okozott kárt, és azt sem vizsgálta, hogy a releváns közösségi iparág nem saját magának okozott‑e kárt versenykorlátozó cselekményeivel.

111    A felperesek szerint az Elsőfokú Bíróság T‑58/99. sz., Mukand és társai kontra Tanács ügyben 2001. szeptember 19‑én hozott ítélete (EBHT 2001., II‑2521. o.) alapján a Bizottságnak ellenőriznie kell, hogy a vizsgálat tárgyát képező piacon tapasztalhatók‑e a szóban forgó versenyellenes tevékenységek, és adott esetben lehetséges‑e a károkozást illetően megbízható következtetésekre jutni. Arra is emlékeztetnek, hogy a 2026/97 rendelet 8. cikkének (6) és (7) bekezdése és a 384/96 rendelet 3. cikkének (6) és (7) bekezdése alapján az intézmények nem tulajdoníthatják a vizsgált importnak a közösségi ipar versenyellenes magatartása révén saját magára gyakorolt negatív hatásait. Ebből azt vezetik le, hogy a dömpingellenes vagy szubvencióellenes vizsgálat tárgyát képező termékek árainak közösségi piaci rögzítését eredményező versenyellenes magatartások esetén a Bizottság köteles befejezni az eljárást, mivel ez a versenyellenes tevékenység érvényteleníti, sőt lehetetlenné teszi a kár és az okozati összefüggés megállapítását.

112    A jelen ügyben a felperesek arra hivatkoznak, hogy számításba kellett volna venni a Bizottság által az [EK] 81. cikk és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó, 2001. július 18‑i 2002/271/EK határozatban (HL 2002. L 100., 1. o.) szankcionált versenyellenes magatartásokat. Egyrészt a fő hatást az 1998. márciusáig mesterségesen megemelt árak adták. Ez megakadályozta mind az indiai import állítólagos, rendellenesen alacsony árának pontos megállapítását, mind a közösségi ipar megfelelő jövedelmezőségi szintjeinek pontos meghatározását. Másrészt a versenyellenes magatartások a közösségi gyártók piaci részesedésének mesterséges növekedését is eredményezték. Nem szabad tehát semmiféle következtetést levonni abból a körülményből, hogy az árszint leesett. A felperesek ebből arra következtetnek, hogy a Bizottságnak nem állt módjában hitelesen értékelni a kár mutatóit. A felperesek szerint a Bizottságnak egyenesen azt a kérdést kellett volna feltenni magának, hogy a közösségi ipar nehézségei nem saját cselekményeinek tudhatók‑e be. Előadják, hogy a jelen ügy körülményei miatt könnyebb elvégezni a vizsgálatot, mint a fenti 111. pontban hivatkozott Mukand és társai kontra Tanács ítélet alapjául szolgáló ügyben, mivel a versenyellenes magatartások ugyanazon a piacon fejtik ki hatásukat, mint a szóban forgó import. Ebből azt vezetik le, hogy nem lehet összehasonlítani a közösségi és az indiai grafitelektródák árszintjét.

113    A felperesek vitatják azt az elemzést, amely szerint a kartell a vizsgált időszak kezdő időpontjában, 1999. január 1‑jén megszűnt kifejteni hatását. Illúzió lenne azt feltételezni, főképpen egy oligopolisztikus piacon, hogy egy árak rögzítésére és a piacok felosztására vonatkozó kartell hirtelen eltűnhet. Arra hivatkoznak, hogy 1999. január 1‑jén a kartellra vonatkozó bizottsági vizsgálat éppen hogy elkezdődött, és a kartell hatása elérte a tetőfokát, különösen mivel a megelőző években megállapodtak az alkalmazott árakban, és ezért azok igen magas szinten voltak. Az ezután megállapított áresés tehát sokkal inkább a kartellhatások fokozatos megszűnésének tulajdonítható, semmint az indiai importnak. A felperesek e tekintetben előadják, hogy a Bizottsággal közölték az egyidejű és azonos áremelésekre vonatkozó, azt alátámasztó bizonyítékokat, hogy a piac nem függetleníthető a kartell hatásaitól.

114    A fentiekből a felperesek azt a következtetést vonják le, hogy mind a kár, mind az okozati összefüggés megállapításánál nyilvánvaló értékelési hibák történtek. Egyrészt a Bizottság nem volt olyan megfelelő és hiteles adatok birtokában, amelyek alapján felmérhette volna a kárt. Lényegében arra hivatkoznak, hogy mivel a kiegyenlítő és dömpingellenes intézkedések elvileg a piac versengő jellegének visszaállítására irányulnak, a Bizottságnak pontos elképzeléssel kell bírnia arról a versenyszintről, amelynek a piacon fenn kell állnia. A jelen esetben az egyetlen számszerűsíthető adat a közösségi ipar teljesítményének visszaesésére vonatkozik, amely nem hasonlítható a vámok bevezetését indokolttá tévő, jelentős kárhoz. Másrészt ami az okozati összefüggés vizsgálatát illeti, a közösségi gyártók teljesítményének csökkenését saját versenyellenes magatartásukból álló tevékenységüknek kell tulajdonítani, nem pedig az indiai importnak.

115    A Tanács előadja, hogy az intézmények megvizsgálták, hogy valamely korábbi kartell befolyásolhatta‑e a kár vonatkozásában figyelembe veendő adatokat, és jogosan állapította meg azt, hogy nem áll fenn ez az eset.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

116    A 384/96 rendelet 1. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy dömpingellenes vám vethető ki minden olyan dömpingelt termékre, amelynek a Közösségben történő szabad forgalomba bocsátása kárt okoz.

117    Ugyanezen rendelet 3. cikke így rendelkezik:

„(1) E rendelet értelmében a »kár« kifejezés, amennyiben nincs másként meghatározva, a Közösség egy gazdasági ágazatának okozott jelentős hátrányt, a Közösség egy gazdasági ágazatának jelentős hátrány okozásával való fenyegetését, illetve az ilyen gazdasági ágazat létrehozásának jelentős hátráltatását jelenti, és e cikk rendelkezéseinek megfelelően kell értelmezni.

[…]

(6) A[z] [...] összes releváns bizonyítékkal alátámasztva bizonyítani kell, hogy a dömpingelt behozatal e rendelet értelmében kárt okoz [...].

(7) A dömpingelt behozatalon kívüli azon ismert tényezőket, amelyek a dömpinggel egy időben kárt okoznak a Közösség egy gazdasági ágazatának, szintén meg kell vizsgálni annak biztosítása érdekében, hogy az ezen tényezők által okozott kárt ne tulajdonítsák a (6) bekezdés szerinti dömpingelt behozatal eredményének. Az ilyen tényezők közé tartozik a nem dömpingáron eladott importtermékek ára és mennyisége, [...] a harmadik országbeli és a közösségi gyártók korlátozó kereskedelmi gyakorlata [...].”

118    A 384/96 rendelet 9. cikkének (4) bekezdése értelmében „[h]a a végül megállapított tények dömpingre és az ezzel okozott kárra utalnak, és ha a Közösség érdekei [...] beavatkozást kívánnak meg, a Tanács [...] végleges dömpingellenes vámot vet ki.”

119    A 25026/97 rendelet 1., 8. és 15. cikke hasonlóképpen fogalmaz a kiegyenlítő vámok tekintetében.

120    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az a kérdés, hogy a közösségi ipar kárt szenvedett‑e, és ez a kár dömpingelt importnak vagy támogatásnak tulajdonítható‑e, valamint az a kérdés, hogy más országból származó import, vagy általánosabban fogalmazva, más ismert tényező hozzájárult‑e a közösségi ipar által elszenvedett kárhoz, összetett gazdasági problémák értékelését feltételezi, és ezért az intézmények széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek. Ebből következik, hogy a közösségi bíróságnak arra kell korlátoznia az intézmények értékelése tekintetében végzett felülvizsgálatát, hogy az eljárási szabályokat betartották‑e, a vitatott módszerválasztást megalapozó tények a valóságnak megfelelnek‑e, valamint nem történt‑e nyilvánvaló hiba e tények értékelésében, illetve nem történt‑e hatáskörrel való visszaélés (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T64/94. sz., Ferchimex kontra Tanács ügyben 1995. szeptember 28‑án hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑2681. o.] 131. pontját, és a fenti 111. pontban hivatkozott Mukand és társai kontra Tanács ügyben hozott ítélet 38. pontját).

121    Először is, azzal az érvvel kapcsolatban, hogy nem megbízhatóak a kárra vonatkozó adatok, emlékeztetni kell arra, hogy a 384/96 rendelet 3. cikkének (2) és (3) bekezdése és a 2026/97 rendelet 8. cikkének (2) és (3) bekezdése alapján a kár meghatározása az importnövekedés, a közösségi piaci árak változása, valamint a közösségi ipar jövedelmezőségének változása alapján történik. Fontos ezért, hogy az intézmények által alapul vett mutatók a rendes piaci feltételeknek feleljenek meg (lásd ebben az értelemben a fenti 111. pontban hivatkozott Mukand és társai kontra Tanács ügyben hozott ítélet 46. pontját).

122    Az ideiglenes rendeletek releváns, a megtámadott rendeletekkel megerősített részeinek vizsgálata nem bizonyítja, hogy az intézmények nyilvánvaló értékelési hibát követtek el annak megállapításával, hogy a vizsgált időszak kezdő időpontjában, 1999. január 1‑jén a 2002/271 határozatban szankcionált versenyellenes magatartások hatásai elhalványultak (az ideiglenes dömpingellenes rendelet (46) preambulumbekezdése, és az ideiglenes szubvencióellenes rendelet (90) preambulumbekezdése, amelyet a megtámadott dömpingellenes rendelet (18) preambulumbekezdése, illetve a megtámadott szubvencióellenes rendelet (27) preambulumbekezdése erősít meg).

123    Az ideiglenes dömpingellenes rendeletnek a Tanács által a megtámadott dömpingellenes rendelet (21) preambulumbekezdésével megerősített (77)– (81) preambulumbekezdéséből, és az ideiglenes szubvencióellenes rendeletnek a Tanács által a megtámadott szubvencióellenes rendelet (29) preambulumbekezdésével megerősített (121)– (125) preambulumbekezdéséből ugyanis kitűnik, hogy ezt a következtetést kellően meggyőző vizsgálat támasztja alá, méghozzá olyan területtel kapcsolatban, ahol az intézmények széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek.

124    Így mielőtt megállapította volna, hogy a kartell a vizsgált időszak kezdő időpontjának választott napon, 1999. január 1‑jén megszűnt kifejteni a hatását, azt figyelte meg, hogy gyakorlatilag valamennyi, 1999‑ben ténylegesen számlázott és kifizetett ügylet, és a vonatkozó árak a kartell megszűnésének időpontjánál (1998. március) későbbi megállapodások eredményei. Ez a megállapítás maga a következő, az ideiglenes dömpingellenes rendelet (78) preambulumbekezdésében és az ideiglenes szubvencióellenes rendelet (122) preambulumbekezdésében hivatkozott körülményen alapszik:

„A vizsgálat megállapította, hogy az 1998–1999‑es időszakban az éves szerződések az ügyletek 40%‑át, a 6 hónapos szerződések az ügyletek 35%‑át, a 3 hónapos szerződések vagy az egyszerű megbízások pedig az ügyletek kb. 25%‑át tették ki. Hosszú távú szerződések (pl. hároméves szerződések) inkább manapság nyernek teret, az 1997–98‑as időszakban ritkán vagy nem is fordultak elő, amint az logikusan várható egy olyan piactól, amelyet a magas árak jellemeznek.”

125    Azonkívül a Tanács az ideiglenes dömpingellenes rendelet (80) preambulumbekezdésében és az ideiglenes szubvencióellenes rendelet (124) preambulumbekezdésében kifejtett azon megállapítást vette alapul, miszerint az érintett termék közösségi piaci árának hosszú távú elemzése a 90‑es évekre vonatkozóan fokozatos áremelkedést mutatott, amely 1998‑ban érte el a csúcsot, majd 1998 és 1999 között hirtelen árzuhanás volt megfigyelhető.

126    Azonkívül a Bizottság kifejtette, miért nem releváns az árak alakulása egy másik piacon, nevezetesen a nagy (700 mm feletti) átmérőjű elektródák piacán (az ideiglenes dömpingellenes rendelet (79) preambulumbekezdése és az ideiglenes szubvencióellenes rendelet (123) preambulumbekezdése).

127    Meg kell még vizsgálni azt, hogy a fenti megállapításokat nem csorbítják‑e a felperes érvei.

128    Először is annak bizonyítása céljából, hogy 1999. január 1‑jén a kartell a szóban forgó piacon még kifejtette hatásait, a felperesek előadják, hogy ebben az időpontban a kartellra vonatkozó bizottsági vizsgálat éppen hogy megkezdődött, és a versenykorlátozó hatás a tetőfokán volt. Elegendő azt megállapítani, hogy az intézmények jogosan támaszkodtak a 2002/271 határozatra, amelyből kitűnik, hogy a vizsgálat 1997. június 5‑én kezdődött ((32) preambulumbekezdés), és a jogsértés egészen 1998. február–márciusáig eltartott ((155) preambulumbekezdés).

129    Másodszor, a felperesek a szóban forgó piac oligopolisztikus szerkezetére, valamint arra a körülményre hivatkoznak, hogy ezen a piacon nincsen verseny, vagy csak igen korlátozott mértékben, ezzel is hangsúlyozva, hogy a versenyt nem lehet hirtelen újra bevezetni, csak fokozatosan. Amint az a fenti 122–126. pontból is következik, önmagában az ideiglenes és a végleges rendeletek olvasatából nem tűnik ki a nyilvánvaló értékelési hiba ténye. Ezért a felpereseknek kell olyan bizonyítékot előterjeszteniük, amely alapján az Elsőfokú Bíróság eltérő következtetésre juthat (lásd ebben az értelemben a fenti 45. pontban hivatkozott EFMA kontra Tanács ügyben 1997. december 17‑én hozott ítélet 106. pontját; a T‑210/95. sz., EFMA kontra Tanács ügyben 1999. október 28‑án hozott ítélet [EBHT 1999., II‑3291. o.] 58. pontját, és a fenti 111. pontban hivatkozott Mukand és társai kontra Tanács ügyben hozott ítélet 41. pontját).

130    E tekintetben a felperesek több olyan bizonyítékot terjesztenek elő, amely szerintük az SGL és a UCAR 1999. január 1‑je utáni egyidejű áremelését bizonyítja, és ezzel azt is, hogy nem tértek vissza a rendes piaci feltételek. Ezekre a bizonyítékokra a felperesek a 2004. június 22‑i beadványukban hivatkoztak, amelyben más bizonyítékot is előterjesztettek.

131    Anélkül, hogy szükséges lenne megvizsgálni ezeknek az internetes oldalakon (a Yahoo Finance internetes oldal, a UCAR és az SGL honlap kivonatain) alapuló egyes dokumentumoknak a bizonyító erejét, elegendő azt megállapítani, hogy ezek nem vonatkoznak a Bizottság és a Tanács által a tekintetben lényegesnek tartott elemre, hogy 1999. január 1‑jére visszaálltak a rendes piaci feltételek, vagyis az 1998 és 1999 között megfigyelt 14%‑os jelentős árcsökkenésre. Ezekkel a dokumentumokkal a felperesek ugyanis csak az 1999. január 1‑jét követően és különösen 2002 és 2004 között egyidejűleg bekövetkezett áremeléseket próbálták bizonyítani. Ennélfogva ezek a dokumentumok nem kérdőjelezik meg azt az okfejtést, miszerint 1999. január 1‑jére a korábbi versenyellenes magatartások hatása már elhalványult, és ezért a kárra vonatkozó adatok kellően hitelesek. Miután ezt az elemzést közvetlenül nem vonták kétségbe, nem állapítható meg, hogy ennek az állítólagos párhuzamos áremelésnek az oka a 2002/271 határozattal szankcionált magatartásokban rejlik, vagy hogy az a rendes piaci feltételek hiányát bizonyítaná.

132    A jelen ügy tényállása ebben különbözik a fenti 111. pontban hivatkozott Mukand és társai kontra Tanács ítélet alapjául szolgáló ügy tényállásától, amelyre a felperesek hivatkoznak, és amelyben a Tanács nem vitatta annak a bizonyítéknak a meglétét, amelyről az Elsőfokú Bíróság kimondta, hogy emiatt kevésbé hiteles az érintett termék vizsgálata.

133    Másodszor és következésképpen, a felperesek többi érvét is el kell utasítani.

134    Először is, az intézmények nem követtek el nyilvánvaló értékelési hibát annak megállapításával, hogy miután elhalványult a 2002/271 határozattal szankcionált magatartások hatása, a közösségi piacra a rendes versenyfeltételek voltak jellemzők.

135    Továbbá bizonyosan megállapítható, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a kár meghatározása során a Tanács és a Bizottság kötelesek megvizsgálni, hogy az a kár, amelyet el akarnak fogadni, ténylegesen a dömpingelt behozatalból ered‑e, valamint figyelmen kívül kell hagyniuk minden egyéb tényezőből eredő és különösen a közösségi gyártók saját magatartásából eredő kárt (a fenti 110. pontban hivatkozott Extramet Industrie kontra Tanács ügyben hozott ítélet 16. pontja és az Elsőfokú Bíróság T‑107/04. sz., Aluminium Silicon Mill Products kontra Tanács ügyben 2007. március 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑669. o.] 72. pontja). A fent hivatkozott okokból azonban azt kell megállapítani, hogy a közösségi ipar által esetlegesen önmagának okozott kár a vizsgálati időszak kezdő időpontjában már befejeződött.

136    Végül ami a felpereseknek az 1994. évi dömpingellenes megállapodás 3. és 9. cikkének és a WTO‑megállapodás 15. és 19. cikkének megsértésére való hivatkozását illeti, úgy tűnik, hogy a felperesek nem állítják azt, hogy ezek a rendelkezések eltérő tartalommal bírnak, mint a 384/96 és a 2026/97 rendeletnek a bennük foglalt egyedi kötelezettségeket hatályba léptető rendelkezései.

137    A fentiekre tekintettel el kell utasítani a negyedik jogalapot.

 Az ötödik jogalapról, amely szerint a kár meghatározásánál nem vették figyelembe egyéb tényezők hatását, és amely az említett kár kiszámítási módszerének megválasztására vonatkozik

 A felek érvei

138    A felperesek lényegében azt kifogásolják, hogy az intézmények a teljes kárt az indiai importnak tulajdonították, miközben egy további tényezőkre és különösen más, rendellenesen alacsony árú importra vonatkozó, megfelelő vizsgálat bizonyosan Indián kívüli más országokból, különösen Japánból származó dömping megállapítását eredményezte volna. Következésképpen mind az ideiglenes, mind a megtámadott rendeletek ellentétesek a 384/96 rendelet 3. cikkének (7) bekezdésével, illetve a 2026/97 rendelet 8. cikkének (7) bekezdésével.

139    Ezenkívül a felperesek úgy ítélik meg, hogy a jelen ügyben, ahol több tényező is szerepet játszhatott a termékek árának csökkenésében, a Bizottságnak nem a dömping és támogatás nélküli árnak állítólag megfelelő célzott ár (underselling price) alapján kellett volna kiszámítania a kedvezménykülönbözetet, hanem inkább az árleszorítás jól bevált gyakorlatát (undercutting price) kellett volna folytatnia. A felperesek szerint a Bizottság által a jelen ügyben előnyben részesített módszer, amely az indiai export árainak és a közösségi ipar célzott árainak összehasonlításán alapul, és ésszerűnek ítélt kedvezménykülönbözetet tartalmaz, az indiai importőrökre terheli a közösségi iparnak feltételezetten okozott teljes kárt, holott még a Bizottság is megállapította, hogy nem ők az egyedüli okai ennek. pontosan ez az a következtetés, amelyet a 384/96 rendelet 3. cikkének (7) bekezdése, illetve a 2026/97 rendelet 8. cikkének (7) bekezdése el kíván kerülni.

140    A felperesek arra hivatkoznak, hogy úgy tűnik, a Tanács összetéveszti az okozati összefüggés és a kár meghatározásában szerepet játszó egyéb tényezők kizárásának két külön fogalmát. Nem állítják, hogy meghatározott dömping vagy támogatás esetén a közösségi iparnak kárt okozó egyéb tényezők léte minden védelemtől feltétlenül megfosztaná a közösségi ipart, csupán azt állítják, hogy a 384/96 rendelet 3. cikkének (7) bekezdése alapján az ezen egyéb tényezők által okozott kárt nem szabad a dömpingelt importnak tulajdonítani.

141    A Tanács úgy ítéli meg, hogy a jelen jogalapot el kell utasítani.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

142    A 384/96 rendelet 3. cikkének (7) bekezdése, illetve a 2026/97 rendelet 8. cikkének (7) bekezdése szerint a közösségi ipar számára kárt okozó dömpingelt vagy támogatott importon kívül egyidejűleg más ismert tényezőket is figyelembe kell venni annak biztosítása érdekében, hogy az egyéb ilyen tényezők által okozott kár ne legyen a dömpingelt vagy támogatott importnak tulajdonítható.

143    Amint azt a Bíróságnak alkalma volt kiemelni, a kárért való felelősség akkor is betudható az érintett importnak, ha a hatása csak része valamely nagyobb, más tényezőknek ‑ különösen harmadik országból származó importnak ‑ tulajdonítható kárnak (ebben az értelemben lásd a Bíróság 277/85. és 300/85. sz., Canon és társai kontra Tanács egyesített ügyekben 1988. október 5‑én hozott ítéletének [EBHT 1988., 5731. o.] 62. pontját).

144    Az intézményeknek azonban meg kell vizsgálniuk, hogy az egyéb tényezők hatásai nem szakíthatták‑e meg a szóban forgó import és a közösségi iparnak okozott kár közötti okozati összefüggést (ebben az értelemben lásd az Elsőfokú Bíróság T‑166/94. sz., Koyo Seiko kontra Tanács ügyben 1995. július 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑2129. o.] 79., 81. és 82. pontját és a T‑97/95. sz., Sinochem kontra Tanács ügyben 1998. január 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑85. o.] 98. pontját).

145    Az intézményeknek arról is meg kell bizonyosodniuk, hogy az ezeknek az egyéb tényezőknek tulajdonítható kár nem jön‑e számításba a 384/96 rendelet 3. cikkének (7) bekezdése és a 2026/97 8. cikkének (7) bekezdése szerinti kármeghatározásnál, és következésképpen a kivetett dömpingellenes vagy kiegyenlítő vám nem lépi‑e túl a dömpingelt vagy támogatott import által okozott kár elhárításához szükséges mértéket (ebben az értelemben lásd az Európai Gazdasági Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt vagy támogatott behozatallal szembeni védelemről szóló, 1988. július 11‑i 2423/88/EGK rendelet (HL L 209., 1. o.) 4. cikke (1) bekezdésének alkalmazásával kapcsolatban, amelynek megfogalmazása hasonló a 384/96 rendelet 3. cikkének (7) bekezdése és a 2026/97 rendelet 8. cikkének (7) bekezdésének megfogalmazásához, a fenti 129. pontban hivatkozott EFMA kontra Tanács ügyben 1999. október 28‑án hozott ítélet 59. és 60. pontját).

146    Az intézményeknek ezért nemcsak a vizsgált import és a közösségi iparnak okozott kár közötti okozati összefüggés vizsgálatakor kell mérlegelniük a többi ismert tényező és különösen az érintett termék harmadik országból származó importjának hatását, de a közösségi iparnak okozott kár meghatározásakor is.

147    Ezen megfontolásokra tekintettel kell megvizsgálni a felperesek egyéb tényezők hatásának figyelmen kívül hagyására és a kármegszüntetési szint megállapítására alkalmazott módszerre vonatkozó érvét.

–       Az arra alapított kifogásról, hogy egyéb tényezők hatását nem vették figyelembe

148    A felperesek egyetlen kifejezett kifogása arra irányul, hogy nem vették figyelembe a japán import hatásait.

149    A Bizottság ideiglenes rendeleteiben – amelynek releváns preambulumbekezdéseit (az ideiglenes dömpingellenes rendelet (83)– (88) preambulumbekezdése és az ideiglenes szubvencióellenes rendelet (127)– (132) preambulumbekezdése) a Tanács megerősítette (a megtámadott dömpingellenes rendelet (21) preambulumbekezdése és a megtámadott szubvencióellenes rendelet (29) preambulumbekezdése) – ragaszkodott annak bizonyításához, hogy semmi nem utal arra, hogy az Indián kívüli egyes harmadik országokból származó import hozzájárult volna a közösségi iparnak okozott kárhoz.

150    A Bizottság az alábbi, az ideiglenes dömpingellenes rendelet (87) preambulumbekezdésében és az ideiglenes szubvencióellenes rendelet (131) preambulumbekezdésében ismertetett megállapításra jutott:

„Tekintve az átlagárat, [az Indián kívüli más harmadik országból származó] importok alacsony mértékét, korlátozott piaci részesedésüket és a termékskálát illető fenti megfontolásokat, nem lehetne arra utaló jelet találni, hogy ezek a harmadik országból származó importok – akár a panasztevő közösségi termelők létesítményeiből származnak, akár nem – hozzájárultak a közösségi iparágat a piaci részesedés, az értékesítés mennyisége, a foglalkoztatás, a befektetések, a nyereségesség, a befektetések hozama és a készpénzforgalom tekintetében ért károkhoz.”

151    Ez a megállapítás több olyan elemen alapul, amelyet a felperesek nem kifogásoltak kifejezetten.

152    Így nem vitatják azt, hogy Indián kívül csak három országból, a jelen esetben Japánból, Lengyelországból és az Egyesült Államokból származó import bírt a vizsgálati időszakban több mint 1%‑os piaci részesedéssel a Közösségen belül, és ezek közösségi határparitáson számított ára (a továbbiakban: CIF‑ár) meghaladta az indiai importét. A Lengyelországból származó importtal kapcsolatban azt tapasztalták, hogy CIF‑ára meghaladta a közösségi iparét. Az Egyesült Államok vonatkozásában az ideiglenes rendeletek azt állapították meg, hogy a részesedése 5,3%‑ról 4,7%‑ra csökkent.

153    Az ideiglenes rendeletekben valóban kevés magyarázat található a japán importra vonatkozóan. Csupán arról tesznek említést, hogy „Japán piaci részesedése [...] 2,1%‑ról [...] 2,6%‑ra emelkedett”, és a japán import CIF‑ára a közösségi iparénál alacsonyabb, de az indiaiénál magasabb volt (az ideiglenes szubvencióellenes rendelet (128) preambulumbekezdése és az ideiglenes dömpingellenes rendelet (84) preambulumbekezdése).

154    Még ha az ilyen import valóban nem is alkalmas arra, hogy megszakítsa a vizsgált import és a közösségi iparnak okozott kár közötti okozati összefüggést, az intézményeknek akkor is meg kell vizsgálniuk, hogy az ilyen import nem okoz‑e önálló kárt a közösségi iparnak, és adott esetben nem tulajdonítják‑e ezt a vizsgált importnak.

155    Még ha rövidnek is mondható a megtámadott rendelet indokolása a japán importtal kapcsolatban, az a jogilag megkövetelt módon kitűnik a megtámadott rendeletekből és az általuk hivatkozott ideiglenes rendeletekből, hogy a japán import hatását nemlétezőnek vagy teljesen elhanyagolhatónak minősítették ahhoz, hogy bármilyen érezhető kárt okozott volna.

156    Ebből egyrészt az következik, hogy helyes értelmezését adták az intézményeket terhelő azon kötelezettségnek, hogy más tényezők – és különösen az érintett termék harmadik országból származó importja – által a közösségi iparnak okozott kárt ne tulajdonítsák a vizsgált importnak. Az ideiglenes szubvencióellenes rendelet (117) preambulumbekezdése és az ideiglenes dömpingellenes rendelet (73) preambulumbekezdése ugyanis a következőket hangsúlyozza:

„A [2026/97 rendelet] 8. cikke (6) és (7) bekezdésének megfelelően a Bizottság megvizsgálta, hogy a támogatott importok okoztak‑e olyan mértékű kárt a közösségi iparágnak, amely miatt azt anyagi kárnak [helyesen: jelentős kárnak] minősítheti. Vizsgálat tárgyát képezték a támogatott importoktól eltérő, a közösségi iparágat az importtal egyidejűleg potenciálisan károsító, ismert tényezők is, annak érdekében, hogy megbizonyosodjon arról, hogy az ezen egyéb tényezők által okozott lehetséges kár nem a támogatott importoknak tudható be.”

157    Másrészt az intézmények jogosan vélhették úgy, hogy a jelen ügyben a harmadik országból származó import hatása csak igen korlátozott mértékben, sőt egyáltalán nem érvényesült, és következésképpen az ilyen import nem okozott olyan, érzékelhető kárt, amelyet nem lett volna szabad a vizsgált importnak tulajdonítaniuk.

158    E tekintetben az ideiglenes szubvencióellenes rendelet (136) preambulumbekezdése és hozzá hasonlóan az ideiglenes dömpingellenes rendelet (92) preambulumbekezdése hangsúlyozza, hogy „az acéltermelés visszaeséséhez kapcsolódó keresletcsökkenésnek, a kartell felbomlását követően a rendes versenyfeltételekhez történő visszatérésnek, a többi közösségi termelő teljesítményének, az egyéb harmadik országokból származó importoknak és a közösségi iparág exportteljesítményének a hatása nem létezett, vagy csak nagyon korlátozott mértékben, következésképpen nem volt olyan fokú, hogy megváltoztassa azon előzetes megállapításokat, miszerint az érintett országból származó támogatott importok és a közösségi iparág által elszenvedett anyagi károk között valódi és lényeges [helyesen: valóban szoros] okozati összefüggés van.

159    A fentihez hasonló, olyan importokra vonatkozóan tett megállapítás, amelynek a mennyisége a teljes vizsgálati időszakban csak 0,5%‑kal nőtt, és amely megállapítás olyan területre vonatkozik, ahol a fenti 120. pontban említett okokból az intézmények széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek, nem tűnik nyilvánvalóan hibásnak.

160    Ebből következően a felperesek első kifogását el kell utasítani.

–       A kármegszüntetési szint megállapítására alkalmazott módszerre vonatkozó érvről

161    A számítási módszer megválasztása az intézményeket a közösségi iparnak okozott kár meghatározásával kapcsolatban megillető mérlegelési szabadság területére tartozik, és az ehhez szorosan kapcsolódó, összetett gazdasági megfontolások igazolják. Márpedig az árleszorításon alapuló számítási módszer helyett az azon a kedvezménykülönbözeten alapuló számítási módszer alkalmazása, amelyre a közösségi ipar tisztességtelen magatartások hiányában számíthatott volna, nem minősül nyilvánvaló értékelési hibának.

162    Fontos, hogy a Tanács által a szóban forgó kár megszüntetésére alkalmas irányár kiszámításához alkalmazott kedvezménykülönbözet arra a kedvezménykülönbözetre korlátozódjon, amelyre a közösségi ipar rendes versenyfeltételek mellett, dömpingelt vagy támogatott import hiányában számíthatna (a fenti 129. pontban hivatkozott EFMA kontra Tanács ügyben 1999. október 28‑án hozott ítélet 60. pontja). A felperesek viszont nem tudták bizonyítani, hogy ez a jelen esetben nem így történt.

163    Ezért a második kifogást, és következésképpen az ötödik jogalapot el kell utasítani.

164    A fentiekből az következik, hogy a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

 A költségekről

165     Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Az eljárási szabályzat 87. cikkének 4. §‑a alapján az eljárásba beavatkozó intézmények maguk viselik költségeiket.

166    Mivel a felperes pervesztes lett, a Tanács kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját, valamint a Tanács részéről felmerült költségek viselésére. A Bizottság maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (ötödik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A keresetet elutasítja.

2)      A HEG Ltd és a Graphite India Ltd maga viselik saját költségeit, valamint a Tanács részéről felmerült költségeket.

3)      A Bizottság maga viseli saját költségeit.

Vilaras Prek Ciucă

Kihirdetve Luxembourgban, a 2008. december 17‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

A jogvita alapját képező tényállás

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdésről

Az első jogalapról, amely szerint csak az érintett termék indiai importjával szemben indítottak vizsgálatot

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

– Az intézményeknek az érintett termék meghatározásával kapcsolatos, állítólagosan diszkriminatív megközelítéséről

– Az egyéb lehetséges dömpingforrásokkal szembeni vizsgálat elmaradásáról

– A védelemhez való jog tiszteletben tartására vonatkozó elv megsértéséről

A lényeges eljárási követelmények megsértésére alapított második jogalapról, amely szerint a vizsgálatokat csak tizenöt tagállamból álló Közösséget alapul véve hajtották végre

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A behozatalivám‑előjegyzési rendszer számára nyújtott támogatás minősítésére és a kiegyenlítő vámok összegének meghatározására vonatkozó harmadik jogalapról

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

– A támogatás fogalmának állítólagosan jogilag téves értelmezéséről

– A DEPB állítólagosan téves támogatásnak minősítése

– A DEPB tényleges működésére vonatkozó vizsgálat elmaradásáról

A negyedik jogalapról, amelyet arra alapítottak, hogy a kár megállapításakor nem vették figyelembe a szankcionált versenyellenes magatartások közösségi piacra gyakorolt hatását

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

Az ötödik jogalapról, amely szerint a kár meghatározásánál nem vették figyelembe egyéb tényezők hatását, és amely az említett kár kiszámítási módszerének megválasztására vonatkozik

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

– Az arra alapított kifogásról, hogy egyéb tényezők hatását nem vették figyelembe

– A kármegszüntetési szint megállapítására alkalmazott módszerre vonatkozó érvről

A költségekről

* Az eljárás nyelve: angol.