Language of document : ECLI:EU:T:2020:606

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (harmadik tanács)

2020. december 16.(*)

„Európai uniós védjegy – Felszólalási eljárás – A Canoleum európai uniós szóvédjegy bejelentése – MARMOLEUM korábbi nemzetközi szóvédjegy – Viszonylagos kizáró ok – A fellebbezés alapjául szolgáló okokat megjelölő írásbeli nyilatkozat késedelmes benyújtása – A fellebbezési tanácshoz benyújtott fellebbezés elfogadhatatlansága – Igazolási kérelem – A felperest képviselő ügyvéd hirtelen betegsége – Gondossági kötelezettség – Az ügyvéd által tett megerősített nyilatkozat bizonyító ereje”

A T‑3/20. sz. ügyben,

a Forbo Financial Services AG (székhelye: Baar [Svájc], képviseli: S. Fröhlich ügyvéd)

felperesnek

az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) (képviseli: M. Fischer, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

a másik fél az EUIPO fellebbezési tanácsa előtti eljárásban:

a Windmöller GmbH (székhelye: Augustdorf [Németország]),

az EUIPO második fellebbezési tanácsának a Forbo Financial Services és a Windmöller közötti felszólalási eljárással kapcsolatban 2019. október 9‑én hozott határozata (R 773/2019‑2. sz. ügy) ellen benyújtott keresete tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács),

tagjai: A. M. Collins elnök (előadó), Csehi Z. és G. De Baere bírák,

hivatalvezető: E. Coulon,

tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2020. január 3‑án benyújtott keresetlevélre,

tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2020. március 10‑én benyújtott válaszbeadványra,

tekintettel arra, hogy a felperes és az alperes az eljárás írásbeli szakaszának befejezéséről való értesítést követő háromhetes határidőn belül nem kérte tárgyalás tartását, és mivel ennek nyomán a Törvényszék – eljárási szabályzata 106. cikkének (3) bekezdése alapján – úgy határozott, hogy a keresetről az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határoz,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        A Windmöller Flooring Products WFP GmbH – a Windmöller GmbH jogelődje és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) fellebbezési tanácsa előtti eljárásban részt vevő másik fél – 2017. május 17‑én az európai uniós védjegyről szóló, módosított 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet (HL 2009. L 78., 1. o.; helyesbítés: HL 2017. L 142., 104. o., amelyet felváltott az európai uniós védjegyről szóló, 2017. június 14‑i (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet [HL 2017. L 154., 1. o.]) alapján európai uniós védjegybejelentést nyújtott be az EUIPO‑hoz.

2        A lajstromoztatni kívánt védjegy a Canoleum szómegjelölés volt.

3        A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 19. és 27. osztályba tartozó árukkal kapcsolatban tették.

4        A védjegybejelentést az Európai Uniós Védjegyértesítő 2017. június 30‑i 2017/122. számában tették közzé.

5        2017. szeptember 27‑én a felperes Forbo Financial Services AG a 207/2009 rendelet 41. cikke (jelenleg a 2017/1001 rendelet 46. cikke) alapján felszólalást nyújtott be a bejelentett védjegynek a fenti 3. pont szerinti áruk vonatkozásában történő lajstromozásával szemben.

6        A felszólalás az 1997. szeptember 11‑én 683531. számon, az Európai Unióra és az Unió számos tagállamára kiterjedő hatállyal, a 19. és 27. osztályba tartozó áruk tekintetében lajstromozott MARMOLEUM nemzetközi szóvédjegyen alapult.

7        A felperes a felszólalás alátámasztásaként a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontjában (jelenleg a 2017/1001 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja) foglalt okra hivatkozott.

8        2019. február 12‑i határozatával, amelyet ugyanezen a napon közöltek, a felszólalási osztály lényegében azzal az indokkal utasította el a felszólalást, hogy az ütköző védjegyek között az érintett vásárlóközönség tudatában nem áll fenn az összetévesztés veszélye a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében.

9        2019. április 9‑én a felperes a 2017/1001 rendelet 66–71. cikke alapján fellebbezést nyújtott be az EUIPO‑hoz a felszólalási osztály határozata ellen.

10      A felperes a fellebbezés alapjául szolgáló okokat megjelölő írásbeli nyilatkozatot azonban csak 2019. június 26‑án nyújtotta be, azaz a 2017/1001 rendelet 68. cikke (1) bekezdésének utolsó mondatában előírt határidőn túl, amely 2019. június 12‑én éjfélkor járt le. E beadványhoz az említett szabályzat 104. cikke alapján igazolási kérelmet csatolt, amelyben lényegében arra hivatkozott, hogy az EUIPO előtti eljárásban az ügyével megbízott ügyvéd (a továbbiakban: eredeti ügyvéd) előre nem látható módon bekövetkezett súlyos betegsége miatt az előírt határidőn belül nem tudta benyújtani az említett nyilatkozatot. Ezen állítás alátámasztására két megerősített nyilatkozatot nyújtott be, amelyek közül az egyik az ügyvédtől, a másik az ügyvéd házastársától származott.

11      Az EUIPO második fellebbezési tanácsa 2019. október 9‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) az igazolási kérelmet elfogadhatónak nyilvánította, azonban mint megalapozatlant elutasította. Lényegében úgy ítélte meg, hogy az eredeti ügyvéd „nem bizonyította megfelelően, hogy az adott körülmények között kellő gondossággal járt el” (a megtámadott határozat 16. pontja).

12      Így a fellebbezési tanács először is, miután elismerte, hogy kivételes esetekben a hirtelen betegség olyan előre nem látható okot képezhet, amely igazolhatja az igazolás elfogadását (a megtámadott határozat 18. pontja), úgy ítélte meg, hogy az eredeti ügyvéd nem szolgáltatott elegendő bizonyítékot állítása alátámasztására, mivel az ő és a házastársa megerősített nyilatkozata csak korlátozott bizonyító erővel rendelkezik (a megtámadott határozat 19. pontja). Konkrétan azt kifogásolta, hogy nem nyújtott be orvosi igazolást (a megtámadott határozat 19. és 20. pontja). E tekintetben kifejtette, hogy a hirtelen betegség csak akkor jelenthet előre nem látható okot, ha olyan súlyos, hogy megakadályozza az érintettet abban, hogy megtegye a határidő betartásához szükséges intézkedéseket, mint például az érintett ügyvédi iroda valamelyik munkatársának értesítését. Márpedig ilyen esetben „feltételezhető, hogy az orvosi kezelés főszabály szerint […] szükséges” (a megtámadott határozat 20. pontja).

13      Másodszor a fellebbezési tanács azt rótta fel az eredeti ügyvédnek, hogy nem szolgáltatott elegendő bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy „arra sem volt lehetősége, hogy megkérje a feleségét arra, hogy [az érintett ügyvédi iroda egyik munkatársát] telefonon felhívja annak érdekében, hogy ez utóbbit megbízza a fellebbezés alapjául szolgáló okokat megjelölő írásbeli nyilatkozat aláírásával és elküldésével” (a megtámadott határozat 21. pontja).

14      Harmadszor a fellebbezési tanács rámutatott arra, hogy nincs elegendő bizonyíték arra, hogy 2019. június 12‑én az eredeti ügyvéd egyetlen olyan munkatársa sem volt jelen az érintett ügyvédi iroda helyiségeiben, aki az eredeti ügyvéd helyett aláírhatta volna és elküldhette volna a fellebbezés alapjául szolgáló okokat megjelölő írásbeli nyilatkozatot (a megtámadott határozat 22. pontja).

15      Negyedszer a fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy nem kellően bizonyított, hogy 2019. június 12‑én a fellebbezés alapjául szolgáló okokat megjelölő írásbeli nyilatkozat már végleges volt és a felperes jóváhagyta, következésképpen valóban a hivatkozott betegség volt a határidő‑túllépés oka (a megtámadott határozat 23–25. pontja).

16      Következésképpen a fellebbezési tanács a fellebbezést mint elfogadhatatlant elutasította a 2017/1001 rendelet kiegészítéséről és az (EU) 2017/1430 felhatalmazáson alapuló rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. március 5‑i (EU) 2018/625 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (HL 2018. L 104., 1. o.) 23. cikke (1) bekezdésének d) pontja alapján.

 A felek kérelmei

17      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;

–        az EUIPO‑t kötelezze a költségek viselésére.

18      Az EUIPO azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

19      A felperes egyetlen, a 2017/1001 rendeletnek a 97. cikke (1) bekezdésének f) pontjával összefüggésben értelmezett 104. cikkének megsértésére alapított jogalapra hivatkozik.

20      A felperes lényegében azt állítja, hogy az eredeti ügyvédnek előre nem látható módon fellépő, akut élelmiszer‑mérgezés tüneteivel együttesen bekövetkezett súlyos betegség miatt nem volt lehetősége arra, hogy a kitűzött határidőn belül benyújtsa a fellebbezés alapjául szolgáló okokat megjelölő írásbeli nyilatkozatot, jóllehet az adott körülmények között kellő gondossággal járt el. Azt állítja, hogy az általa a jelen ügyben szolgáltatott bizonyítékok elegendőek voltak annak igazolására, hogy az igazolási kérelemnek adjanak helyt, és úgy véli, hogy a megtámadott határozatban a fellebbezési tanács túl szigorú szempontokat alkalmazott a releváns tények bizonyítását illetően. Különösen azt kifogásolja, hogy nem vette kellőképpen figyelembe az ügy körülményeit, és „együttesen” utasította el az általa benyújtott megerősített nyilatkozatokat.

21      Elsőként a felperes több érvet terjeszt elő annak bizonyítására, hogy az eredeti ügyvéd az adott körülmények között kellő gondossággal járt el.

22      E tekintetben a felperes először is előadja, hogy az eredeti ügyvéd a védjegyjogra szakosodott, és több mint 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Azt is kifejti, hogy az ügyvédi iroda, amelyhez tartozik, a határidők kellően megbízható ellenőrzési és felügyeleti rendszerével rendelkezik. Részletezi az e tekintetben bevezetett különböző eljárásokat és intézkedéseket.

23      Másodszor a felperes az eredeti ügyvéd és házastársa megerősített nyilatkozatára hivatkozva ismerteti azokat a körülményeket, amelyek a fellebbezés alapjául szolgáló okokat megjelölő írásbeli nyilatkozat benyújtására nyitva álló határidő túllépését eredményezték. Előadja, hogy ezt a határidőt, amely 2019. június 12‑én éjfélkor járt le, megfelelően bevezették az érintett ügyvédi iroda által a határidők kezelésére használt elektronikus és kézzel írott naptárokba, és hogy ezen időpont előtt e nyilatkozat végleges volt, azt megküldték a felperest Svájcban képviselő ügyvédeknek, és azt a felperes jóváhagyta. Rámutat arra, hogy a szóban forgó iroda védjegyjogi részlegén kizárólag az eredeti ügyvéd és a védjegyügyekkel megbízott alkalmazott volt ebben az időpontban jelen, az e részlegen dolgozó többi ügyvéd szabadságon volt, vagy az irodán kívüli szakmai találkozón vett részt. Az eredeti ügyvéd reggel arra kérte ezen alkalmazottat, hogy készítse el a fellebbezés alapjául szolgáló okokat megjelölő írásbeli nyilatkozatot, csatolva annak mellékleteit és azok listáját, és azt aláírás céljából adja oda neki. Közvetlenül ezt követően több telefonkonferencián vett részt, majd viszonylag későn az iroda közelében található étteremben ebédelt. Amikor az említett alkalmazott a munkanapját követően, 17 óra körül, arra készült, hogy elhagyja az irodát, az eredeti ügyvédnél érdeklődött e nyilatkozat felől, aki azt a választ adta neki, hogy azt aláírja, és ő maga továbbítja az EUIPO‑nak. 18 óra 30 perc körül az eredeti ügyvéd hirtelen megbetegedett, ami megakadályozta őt abban, hogy aláírja az említett beadványt, és közölje az EUIPO‑val, sőt a nála fellépő tünetek súlyossága miatt abban is, hogy arra gondoljon, hogy ezeket a feladatokat harmadik személyre bízza. Másnap, 2019. június 13‑án észlelte, hogy a fellebbezés alapjául szolgáló okokat megjelölő írásbeli nyilatkozatot nem küldte meg az EUIPO‑nak.

24      Másodsorban, ami a fenti 23. pontban ismertetett körülmények alátámasztására szolgáló bizonyítékokat illeti, a felperes azt rója fel a fellebbezési tanácsnak, hogy az az általa benyújtott két megerősített nyilatkozatot „együttesen” utasította el, vagyis anélkül, hogy tartalmuk megfelelő átfogó értékelését elvégezte volna, és anélkül, hogy bármilyen észrevételt tett volna azon kérdéssel kapcsolatban, hogy az említett tartalom milyen mértékben volt részletes, értelmes és összességében megbízható, valamint anélkül, hogy kellő mértékben figyelembe vette volna a jelen ügy körülményeit. Egyébiránt azt állítja, hogy nem létezett más olyan bizonyíték, amely alátámaszthatta volna a megerősített nyilatkozatok tartalmát, amelyet a jelen ügyben észszerűen megkövetelhettek volna. Előadja, hogy különösen nem lehetett volna orvosi igazolást benyújtani, mivel az eredeti ügyvéd a nála jelentkező tünetek miatt nem volt abban a helyzetben, hogy orvoshoz forduljon, mivel a betegsége hirtelen következett be. A felperes szerint másnap sem lehetett ilyen igazolást beszerezni, mivel egyik orvos sem tudta volna igazolni az előző nap bekövetkezett betegségét. Hozzáteszi, hogy az említett ügyvéd véleménye szerint nem fűződött semmilyen érdek orvos másnapi felkereséséhez, mivel a betegség tünetei már enyhébbek voltak.

25      Az eredeti ügyvéd házastársától származó megerősített nyilatkozatot illetően a felperes vitatja a fellebbezési tanácsnak a megtámadott határozat 19. pontjában szereplő azon állítását, amely szerint annak csupán korlátozott bizonyító ereje van, mivel a házastárs nem „semleges harmadik személy”. Azt állítja, hogy nem tekinthető úgy, hogy valamely házastársnak automatikusan személyes érdeke fűződne a házastársa szakmai életébe tartozó kérdésekhez, és hangsúlyozza, hogy a szóban forgó nyilatkozat a 2017/1001 rendelet 97. cikke (1) bekezdésének f) pontja értelmében vett megerősített nyilatkozat.

26      A felperes azt is vitatja, hogy valamely betegség csak akkor minősülhet olyan kivételes körülménynek, amely igazolás alapjául szolgálhat, ha orvos kezeli azt. Álláspontja szerint ugyanis az orvosi kezelés szükségessége nem minősül olyan tisztán objektív körülménynek, amely könnyen bizonyítható. Különböző okok miatt, mint például az erős fájdalomtűrő képesség vagy az orvosoktól való félelem, bizonyos személyek, még ha súlyos tüneteket mutatnak is, nem fordulnak orvoshoz.

27      A fellebbezési tanács azon megállapítására válaszul, amely szerint az eredeti ügyvéd nem szolgáltatott elegendő bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy arra sem volt lehetősége, hogy megkérje a feleségét arra, hogy az érintett ügyvédi iroda egyik munkatársát telefonon felhívja annak érdekében, hogy maga helyett e munkatársat bízza meg a fellebbezés alapjául szolgáló okokat megjelölő írásbeli nyilatkozat aláírásával és elküldésével, a felperes előadja, hogy ilyen bizonyítékot csak a jelen ügyben benyújtott, megerősített nyilatkozatokkal lehet előterjeszteni.

28      Egyébiránt a felperes úgy véli, hogy az a kérdés, hogy az eredeti ügyvéd betegsége felmerülésének időpontjában elérhetőek voltak‑e az érintett ügyvédi iroda munkatársai, hogy helyette aláírják és megküldjék a fellebbezés alapjául szolgáló okokat megjelölő írásbeli nyilatkozatot, „tisztán hipotetikus jellegű” és irreleváns. Azt állítja ugyanis, hogy az említett ügyvéd fizikai állapota miatt egyáltalán nem tudott tájékoztatást adni semmiről.

29      Végül a felperes vitatja a fellebbezési tanács azon állítását, amely szerint nem bizonyított kellőképpen, hogy a határidő túllépésének valóban az eredeti ügyvéd betegsége volt az oka. Arra hivatkozik, hogy ellentétben azzal, amit a fellebbezési tanács sugall, a fellebbezés alapjául szolgáló okokat megjelölő írásbeli nyilatkozat már végleges volt, és azt csak aláírni kellett. Úgy véli, hogy nincs ok kételkedni az ügyvéd megerősített nyilatkozatának tartalmában, és előadja, hogy – amint azt a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 25. pontjában tette – nem követelhető meg, hogy a közte és az őt Svájcban képviselő ügyvédei közötti levélváltást benyújtsa, mivel ügyvédek közötti bizalmas levelezésről van szó. Mindenesetre, amikor az eredeti ügyvéd 18 óra 30 perckor megbetegedett, még közel hat óra volt a határidő lejártáig, amely alatt az említett beadványt elkészíthették és elküldhették volna. Másodlagosan a felperes az érintett ügyvédi iroda és az őt Svájcban képviselő ügyvédek közötti elektronikus levélváltást csatolt a keresetlevélhez, amelyből kitűnik, hogy ez utóbbiak 2019. június 3‑án jóváhagyták a fellebbezés alapjául szolgáló okokat megjelölő írásbeli nyilatkozatot.

30      Harmadsorban a felperes azt állítja, hogy az igazolás többi feltétele teljesült. E tekintetben először is előadja, hogy a fellebbezés alapjául szolgáló okokat megjelölő írásbeli nyilatkozat benyújtásának határideje olyan határidő, amely igazolás tárgyát képezheti. Pontosítja, hogy mivel annak nem adtak helyt, az e nyilatkozat benyújtására nyitva álló határidő túllépése közvetlenül a fellebbezési jogának elvesztését eredményezte, amelyet a 2018/625 felhatalmazáson alapuló rendelet 23. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében mint elfogadhatatlant elutasítottak. Másodszor azt állítja, hogy a 2017/1001 rendelet 104. cikke (2) bekezdésének megfelelően az igazolási kérelmet a határidő elmulasztásának okát képező akadály elhárulásától számított két hónapon belül, írásban nyújtották be, ezen akadály 2019. június 13‑án hárult el, amikor az említett nyilatkozat beadásának elmaradásáról tudomást szereztek. Az elmulasztott cselekményre, a jelen esetben a fellebbezés alapjául szolgáló okokat megjelölő írásbeli nyilatkozat benyújtására ugyanezen határidőn belül sor került. Harmadszor jelzi, hogy az igazolási kérelem indokolt volt, és hogy az igazolás díját az EUIPO‑hoz 2019. június 26‑án futárral beérkezett, 2019. június 25‑i beszedési megbízás útján megfizették. Negyedszer azt állítja, hogy a 2017/1001 rendelet 104. cikkének (5) bekezdésében előírt kizáró okok a jelen ügyben nem voltak alkalmazhatók.

31      Az EUIPO vitatja a felperes érvelését. Azt állítja, hogy a fellebbezési tanács nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor elutasította az igazolási kérelmet, és ezért a fellebbezést elfogadhatatlannak nyilvánította.

32      Az EUIPO arra hivatkozik, hogy a hirtelen betegség csak kivételes esetben jelenthet olyan előre nem látható okot, amely igazolhatja az igazolás elfogadását, mivel egy vállalkozást rendszerint úgy kell megszervezni, hogy betegség esetén megoldást írjon elő a helyettesítésre. Azt állítja, hogy ilyen esetben a határidő túllépéséhez vezető körülményeket különös gondossággal kell értékelni, és azokat kétséget kizáróan bizonyítani kell. Márpedig a jelen ügyben a felperes csupán két megerősített nyilatkozatot nyújtott be, amelyek közül az egyik az érintett személytől, a másik a házastársától származott.

33      Az EUIPO vitatja, hogy a fellebbezési tanács összességében utasította el az eredeti ügyvéd megerősített nyilatkozatát, vagy alapvetően kétségbe vonta annak hitelességét. Csupán azt jegyezte meg, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően, tekintettel a kérelmezőnek az igazolási kérelem sikeréhez fűződő, nyilvánvaló saját érdekére, nyilatkozatának bizonyító ereje csak korlátozott lehet, és ezért azt további bizonyítékoknak is meg kell erősíteniük. Ugyanez vonatkozik az ügyvéd házastársának megerősített nyilatkozatára, aki nyilvánvalóan nem semleges harmadik személy.

34      Az EUIPO úgy véli, hogy könnyen be lehetett volna nyújtani ilyen további bizonyítékokat.

35      Így a felperes nyújthatott volna be orvosi igazolást. Tekintettel az eredeti ügyvéd által észlelt tünetek leírására, egyértelmű lett volna, hogy azonnal sürgősségi orvosi ellátást vesz igénybe, ahelyett – mint az megerősített nyilatkozatában szerepel – hogy „nagy erőfeszítések árán taxival hazament”. Az EUIPO elismeri, hogy az említett ügyvéd szabadon dönthetett úgy, hogy nem vesz orvosi segítséget igénybe, de úgy véli, hogy ekkor neki kellett volna az orvosi igazoláshoz hasonló bizonyító erővel rendelkező bizonyítékot szolgáltatnia, amely objektíven alátámasztja az állítólagos betegség súlyosságát.

36      Az EUIPO, emlékeztetve az állítólagos tünetek erősségére, mint valószerűtlent elutasítja a felperes azon állítását, amely szerint egy orvos másnap nem tudta volna megállapítani az eredeti ügyvéd által hivatkozott betegséget.

37      Az EUIPO azt is állítja, hogy az eredeti ügyvéd könnyen alátámaszthatta volna azon állítását, amely szerint a határidő leteltének estéjén egyetlen ügyvéd, nevezetesen az érintett ügyvédi iroda védjegyjogi osztályának egyetlen ügyvédje sem volt jelen az irodában, olyan igazolás bemutatásával, amelyben ez utóbbiak megerősítik, hogy ebben az időpontban ténylegesen nem voltak ott. Vitatja, hogy ez a kérdés tisztán hipotetikus jellegű lenne.

38      Hasonlóképpen, az EUIPO szerint a fellebbezési tanács előtti eljárásban könnyen alá lehetett volna támasztani azt az állítást, amely szerint a fellebbezés alapjául szolgáló okokat megjelölő írásbeli nyilatkozat már végleges volt, és a felperes, illetve az őt Svájcban képviselő ügyvédei jóváhagyták azt, többek között az eredeti ügyvéd és az utóbbiak közötti levélváltás benyújtásával, adott esetben a bizalmas szövegrészleteket kitakarva. Az a körülmény, hogy az első alkalommal a Törvényszékhez benyújtott levélváltás megerősíteni látszik, hogy ezt a beadványt a felperes már 2019. június 3‑án jóváhagyta, semmit nem változtat azon, hogy a fellebbezési tanácsnak nem állt módjában hozzáférni ehhez a bizonyítékhoz.

39      Az EUIPO hozzáteszi, hogy még ha feltételezzük is, hogy kellőképpen bizonyítottak a fellebbezés alapjául szolgáló okokat megjelölő írásbeli nyilatkozat késedelmes benyújtásának a felperes által hivatkozott körülményei, a gondosság fellebbezési tanács által kifogásolt hiánya továbbra is érvényes. Úgy véli, hogy az ügyvédi iroda határidők ellenőrzésére és felügyeletére irányuló rendszerének figyelembe kell vennie az ilyen eseményeket, és szervezeti intézkedések révén, intézményi szinten kell biztosítania a határidők betartását. A jelen ügyben legkésőbb abban az időpontban, amikor az eredeti ügyvéd a határidő lejártának napján magára maradt az irodában, már nem volt ilyen intézményi garancia biztosított.

40      Végül az EUIPO úgy véli, hogy a gondossági kötelezettséggel ellentétes, hogy nyilvánvaló ok nélkül késleltették a fellebbezés alapjául szolgáló okokat megjelölő írásbeli nyilatkozat elküldését a határidő lejártának napján 18 óra 30 perc után is, miközben az már reggel készen volt. Azt is teljesen megmagyarázhatatlannak tekinti, hogy ezt a beadványt nem másnap, hanem csak két héttel a határidő lejártát követően nyújtották be.

41      A 2017/1001 rendelet 68. cikke (1) bekezdésének utolsó mondata értelmében a fellebbezés alapjául szolgáló okokat megjelölő írásbeli nyilatkozatot a fellebbezés tárgyát képező határozat kézbesítésének napjától számított négy hónapon belül kell benyújtani. A 2018/625 felhatalmazáson alapuló rendelet 23. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében a fellebbezési tanács a fellebbezést mint nem elfogadhatót elutasítja, ha e nyilatkozatot nem nyújtották be e határidőn belül.

42      A jelen ügyben az iratokból kitűnik és a felek között sem vitatott, hogy a felszólalási osztály 2019. február 12‑én hozta meg határozatát, és hogy a felperes által 2019. április 9‑én benyújtott fellebbezést követően a felperes csak 2019. június 26‑án nyújtotta be a fellebbezés alapjául szolgáló okokat megjelölő írásbeli nyilatkozatot, azaz két héttel a fenti 41. pontban említett négy hónapos határidő 2019. június 12‑én éjfélkor történő lejártát követően.

43      A 2017/1001 rendelet „Igazolás” című 104. cikke többek között a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Ha az európai uniós védjegy bejelentője, jogosultja vagy az eljárásban részt vevő bármely fél annak ellenére, hogy az adott körülmények között kellő gondossággal járt el, a Hivatallal szemben valamely határidőt elmulaszt, és az akadályoztatás következtében e rendelet értelmében a mulasztás jogvesztésre, illetve jogorvoslati jogosultság elvesztésére vezet, kérelmére őt jogaiba vissza kell helyezni.

(2)      A kérelmet a határidő elmulasztásának okát képező akadály elhárulásától számított két hónapon belül, írásban kell benyújtani. Az elmulasztott cselekményt e határidőn belül pótolni kell. A kérelem csak az elmulasztott határidő lejártát követő egy éven belül terjeszthető elő. Megújítási kérelem benyújtásának vagy a megújítás díja megfizetésének elmulasztása esetén az 53. cikk (3) bekezdésének harmadik mondatában biztosított további hat hónapos időtartamot ebből az egyéves határidőből ki kell vonni.

(3)      A kérelemben meg jelölni az annak alapjául szolgáló okokat és az azt alátámasztó tényeket. A kérelem nem tekinthető benyújtottnak mindaddig, amíg az igazolás díját meg nem fizetik.

(4)      A kérelemről az a szervezeti egység határoz, amelynek hatáskörébe tartozik az elmulasztott cselekményről a határozat meghozatala.

(5)      E cikk nem alkalmazható az e cikk (2) bekezdésében, a 46. cikk (1) és (3) bekezdésében, valamint a 105. cikkben említett határidőkre.”

44      Az ügy irataiból kitűnik és a felek között nem vitatott, hogy az igazolási kérelem engedélyezésének a fenti 43. pontban említett feltételei közül az egyetlen, amelyet a fellebbezési tanács a jelen ügyben nem teljesítettnek tekintett, az, hogy a félnek az adott körülmények között kellő gondossággal kell eljárnia.

45      A 2017/1001 rendelet 104. cikkének (1) bekezdése értelmében a gondossági kötelezettség mindenekelőtt az európai uniós védjegy bejelentőjét vagy jogosultját, vagy az EUIPO előtti eljárásban részt vevő bármely felet terheli. Ha azonban e személyek képviseltetik magukat, a képviselőt ugyanúgy terheli a gondossági kötelezettség, mint e személyeket. Mivel ugyanis e képviselő az európai uniós védjegy bejelentője vagy jogosultja, vagy az EUIPO előtti eljárásban részt vevő bármely fél nevében és javára jár el, cselekményét e személyek cselekményeinek kell tekinteni (lásd: 2017. április 5‑i Renfe‑Operadora kontra EUIPO [AVE] ítélet, T‑367/15, nem tették közzé, EU:T:2017:255, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

46      Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint „az adott körülmények között kellő gondossággal” kifejezés a határidők ellenőrzésére és belső felügyeletére irányuló olyan rendszer létrehozását jelenti, amely általában kizárja a határidők nem szándékos elmulasztását. Ebből következően csak a kivételes jellegű, és ezért a tapasztalat alapján előre nem látható események szolgálhatnak igazolás alapjául (2012. június 28‑i Constellation Brands kontra OHIM [COOK’S] ítélet, T‑314/10, nem tették közzé, EU:T:2012:329, 19. pont; 2017. április 5‑i AVE‑ítélet, T‑367/15, nem tették közzé, EU:T:2017:255, 26. pont).

47      Ezenkívül meg kell jegyezni, hogy a 2017/1001 rendelet 104. cikke (1) bekezdésének alkalmazási feltételeit szigorúan kell értelmezni. A határidők betartása ugyanis eljárásgátló jellegű, és a határidő lejártát követő visszaállítása sértheti a jogbiztonságot (lásd ebben az értelemben: 2015. június 16‑i H. P. Gauff Ingenieure kontra OHIM – Gauff [Gauff JBG Ingenieur] ítélet, T‑585/13, nem tették közzé, EU:T:2015:386, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

48      A megtámadott határozatban a fellebbezési tanács egyáltalán nem vonta kétségbe az érintett ügyvédi iroda által a határidők ellenőrzésére és felügyeletére alkalmazott rendszer relevanciáját és megbízhatóságát. Az EUIPO tehát a válaszbeadványában hiába rója fel ezen irodának, hogy az említett rendszerben nem írt elő olyan „intézményi biztosítékot”, amely garantálja a határidők betartását a jelen ügyhöz hasonló esetben, amikor a hirtelen bekövetkező esemény áldozata a határidő lejártának napján magára marad az irodájában (lásd a fenti 39. pontot). A megtámadott határozat nem a gondosság ezen állítólagos hiányán alapul.

49      A megtámadott határozatban a fellebbezési tanács azt sem minősítette a gondosság hiányaként, hogy az eredeti ügyvéd nem küldte meg az EUIPO‑nak a fellebbezés alapjául szolgáló okokat megjelölő írásbeli nyilatkozatot a határidő lejártának napján 18 óra 30 perc előtt, noha az már reggel kész volt, sem azt, hogy az említett beadványt csak két héttel a határidő lejártát követően nyújtotta be, nem pedig az eseményt követő napon. Az EUIPO tehát a válaszbeadványában hiába hivatkozik ezekre a körülményekre.

50      A megtámadott határozatban a fellebbezési tanács valójában abból a teljesen helyes előfeltevésből indult ki, amely szerint kivételes esetekben a hirtelen betegség olyan előre nem látható eseménynek minősülhet, amely igazolhatja az igazolás elfogadását (lásd a megtámadott határozat 18. pontját). Úgy ítélte meg azonban lényegében, hogy a felperes nem bizonyította kellőképpen az eredeti ügyvéd által hivatkozott betegség fennállását és súlyosságát, sem pedig azt, hogy a fellebbezés alapjául szolgáló okokat megjelölő írásbeli nyilatkozatot e betegség bekövetkezésekor már véglegesítették és jóváhagyták. Pontosabban úgy ítélte meg, hogy a felperes által az igazolási kérelmének alátámasztására előterjesztett bizonyítékok, nevezetesen az említett ügyvédtől és házastársától származó megerősített nyilatkozatok nem elegendőek az említett tények bizonyításához.

51      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a megerősített nyilatkozat a 2017/1001 rendelet 97. cikke (1) bekezdésének f) pontja értelmében elfogadható bizonyítéknak minősül. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely dokumentum bizonyító erejének megítélésekor a benne foglalt információ valószínűségét és valóságtartalmát kell megvizsgálni. Figyelembe kell venni különösen az irat eredetét, készítésének körülményeit és címzettjét, és fel kell tenni a kérdést, hogy tartalma alapján értelmesnek és hitelesnek tűnik‑e (lásd: 2017. május 8‑i Les Éclaires kontra EUIPO – L’éclaireur International [L’ECLAIREUR] ítélet, T‑680/15, nem tették közzé, EU:T:2017:320, 72. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.)

52      Ezenkívül, bár az ítélkezési gyakorlatból, különösen a 2015. június 16‑i Gauff JBG Ingenieure ítéletből (T‑585/13, nem tették közzé, EU:T:2015:386, 28–31. pont), amelyre a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 19. pontjában támaszkodik, az következik, hogy a nyilatkozatot tevő által a saját érdekében tett nyilatkozatnak csak korlátozott bizonyító ereje van, és azt további bizonyítékokkal kell alátámasztani, ez azonban nem jogosítja fel az EUIPO szervezeti egységeit arra, hogy eleve úgy tekintsék, hogy az ilyen nyilatkozat önmagában teljesen hiteltelen. Az ilyen nyilatkozatnak önmagában vagy más bizonyítékokkal együtt tulajdonítandó bizonyító erő többek között az adott ügy körülményeitől függ.

53      Márpedig a jelen ügyben meg kell állapítani, hogy – amint azt a felperes helyesen állítja – a fellebbezési tanács valójában a kezdetektől fogva tagadta a szóban forgó két megerősített nyilatkozat minden hitelességét, és elutasította az azokban szereplő részletes magyarázatokat, az eredeti ügyvédtől származó nyilatkozat esetében azzal az indokkal, hogy ez utóbbinak saját érdeke fűződik az igazolási kérelem sikeréhez, az ügyvéd házastársától származó nyilatkozat esetében pedig azzal, hogy a „személyes közelsége” miatt nem „semleges harmadik személy”.

54      Ily módon eljárva a fellebbezési tanács nem vette megfelelően figyelembe az ügy körülményeit.

55      Először is, ami az eredeti ügyvéd által tett nyilatkozatot illeti, a fellebbezési tanács figyelmen kívül hagyta, hogy az ügyvéd olyan jogi szakember, akinek feladatait a szakmai és az etikai szabályok tiszteletben tartásával kell ellátnia, ami többek között megtiltja, hogy szándékosan megtévessze a hatóságokat, és különösen a bíróságot. Ezenkívül, ha hamis megerősített nyilatkozat miatt bűnösnek bizonyulna, nemcsak büntetőjogi szankcióknak tenné ki magát, de veszélyeztetné szakmai jóhírnevét, és komoly kétségek merülnének fel feddhetetlenségét illetően.

56      Márpedig meg kell állapítani, hogy az ügyvéd által tett megerősített nyilatkozat önmagában meggyőző bizonyítéknak minősül azon elemek tekintetében, amelyekre vonatkozik, ha az egyértelmű, ellentmondásmentes és koherens, és nincs olyan ténybeli elem, amely megkérdőjelezné annak hitelességét.

57      Ezt követően a fellebbezési tanács nem vette figyelembe azon, a jelen ügy középpontjában álló tényt, hogy az eredeti ügyvéd által hivatkozott, a határidő túllépését előidéző esemény ezen ügyvéd intim szférájába tartozott, és hogy ő volt a legjobb helyzetben ahhoz, hogy információkat szolgáltasson az említett eseményről, különösen az őt sújtó tünetekről és zavarokról. A fellebbezési tanács kizárólag arra a tényre összpontosított, amely ugyan pontos, de nem zárja ki a fentiekben megállapítottakat, hogy az említett ügyvédnek személyes érdeke fűződik ahhoz, hogy az igazolást a felperesnek engedélyezzék, mivel hagyta eltelni a fellebbezés alapjául szolgáló okokat megjelölő írásbeli nyilatkozat benyújtására nyitva álló határidőt.

58      Végül, ami az eredeti ügyvéd házastársától származó megerősített nyilatkozatot illeti, noha vitathatatlan, hogy az őket összekötő házassági kötelékre tekintettel „személyes közelség” áll fenn közöttük, a fellebbezési tanácsnak figyelembe kellett volna vennie azt, hogy – amint azt a felperes helyesen állítja – azok a személyek, akik a jelen ügyben felmerülthöz hasonló esemény tanúi, és akik tehát tanúsíthatják az ezzel kapcsolatos tényeket, leggyakrabban az érintett közvetlen környezete. Ezenkívül az ügyvéd házastársa ezen ügyvédhez hasonlóan büntetőjogi szankcióknak tenné ki magát, ha hamis megerősített nyilatkozatot tenne.

59      A fellebbezési tanács azt is elmulasztotta figyelembe venni, hogy a jelen ügyben a két megerősített nyilatkozat tartalmát alátámasztó további bizonyítékok nem voltak észszerűen megkövetelhetők vagy nem álltak rendelkezésre. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy – amint azt a felperes nagyon helyesen megjegyzi a keresetlevélben – a jelen ügy az érintett intim szférájába illeszkedő, egyedi és baleseti eseményre vonatkozik, és így különbözik a megerősített nyilatkozatok bizonyító erejére vonatkozó ítélkezési gyakorlat által általában érintett helyzetektől, amelyekben azokat pusztán objektív és nem személyes jellegű tények bizonyítása érdekében nyújtják be, mint például a védjegy tényleges használata (2020. március 12‑i Maternus kontra EUIPO – adp Gauselmann [Jokers WILD Casino] ítélet, T‑321/19, nem tették közzé, EU:T:2020:101, 45. és 46. pont) vagy a megkülönböztető képesség védjegy általi, használat révén való megszerzése (2018. június 26‑i Jumbo Africa kontra EUIPO – ProSiebenSat.1 Licensing [JUMBO] ítélet, T‑78/17, nem tették közzé, EU:T:2018:383, 55. és 56. pont).

60      Így nem követelhető meg az eredeti ügyvédtől, hogy a betegsége bekövetkeztének estéjén orvoshoz forduljon, és ennek alkalmával orvosi igazolást kapjon. Az e betegség által okozott tünetek jellegére tekintettel ugyanis teljes mértékben érthető, hogy – amint azt megerősített nyilatkozatában kifejti – inkább úgy döntött, hogy azonnal hazamegy, mégpedig taxival. Egyébként, mivel az esetek többségében az ilyen betegségben szenvedő személyek maguk is elég gyorsan rendbe jönnek anélkül, hogy bármilyen gyógyszeres kezelésre lenne szükség, nem meglepő, hogy az említett ügyvéd nem tartotta szükségesnek, hogy később orvos vizsgálja meg.

61      Azt is el kell ismerni, hogy a nála fellépő tünetek, különösen azon zavart állapot miatt, amelyben volt, az eredeti ügyvédnek nem volt lehetősége arra, hogy az érintett ügyvédi iroda egy másik munkatársát bízza meg maga helyett a fellebbezés alapjául szolgáló okokat megjelölő írásbeli nyilatkozat aláírásával és elküldésével. Nem bír tehát jelentőséggel az a kérdés, hogy az említett ügyvéd hirtelen betegsége bekövetkeztének időpontjában e munkatársak jelen voltak‑e az említett ügyvédi iroda helyiségeiben, vagy sem.

62      Ugyanezen okokból aligha meglepő, hogy az eredeti ügyvédnek nem volt lélekjelenléte arra, hogy hazaérkezésekor megkérje a házastársát arra, hogy kapcsolatba lépjen az érintett ügyvédi iroda egyik munkatársával, hogy rábízhassa e feladatot. Mivel ezt a tényt csak a jelen ügyben benyújtott megerősített nyilatkozatok alapján lehet bizonyítani, a fellebbezési tanács eredménytelenül rója fel a felperesnek, hogy azt nem támasztotta alá további bizonyítékokkal.

63      Végül meg kell állapítani, hogy a fellebbezési tanács azt sem megalapozottan rója fel a felperesnek, hogy az adminisztratív eljárás során nem terjesztett elő az eredeti ügyvéd megerősített nyilatkozatában szereplő, azon állítását alátámasztó bizonyítékokat, amely szerint a szóban forgó határidő lejártának napján a fellebbezés alapjául szolgáló okokat megjelölő írásbeli nyilatkozatot már végleges volt, és azt jóváhagyták. Az említett ügyvéd ugyanis tapasztalt jogi szakemberként és tekintettel a fenti 55. pontban kifejtett megfontolásokra, észszerűen nem számíthatott arra, hogy a fellebbezési tanács ilyen mértékben kétségbe vonja magyarázatainak valóságtartalmát. Egyébiránt e tekintetben meg kell jegyezni, hogy az ezen ügyvéd és a felperest Svájcban képviselő ügyvédek közötti levélváltásból, amelyet ez utóbbi a jelen eljárás keretében nyújtott be, kitűnik, hogy a fellebbezés alapjául szolgáló okokat megjelölő írásbeli nyilatkozat már 2019. június 3‑án ténylegesen végleges volt, és azt jóváhagyták.

64      A fenti megfontolások összességéből következik, hogy az egyetlen jogalapnak helyt kell adni, következésképpen a megtámadott határozatot hatályon kívül kell helyezni.

 A költségekről

65      A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel az EUIPO pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) második fellebbezési tanácsának 2019. október 9i határozatát (R 773/20192. sz. ügy) hatályon kívül helyezi.

2)      A Törvényszék az EUIPOt kötelezi a költségek viselésére.

Collins

Csehi

De Baere

Kihirdetve Luxembourgban, a 2020. december 16‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


*      Az eljárás nyelve: német.