JULIANE KOKOTT
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2022. október 27.(1)
C‑492/22. PPU. sz. ügy
CJ;
az Openbaar Ministerie részvételével
(a rechtbank Amsterdam [amszterdami bíróság, Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás – Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Európai elfogatóparancs – 2002/584/IB kerethatározat – A 6. cikk (2) bekezdése – 12. cikk – A 24. cikk (1) bekezdése – A keresett személy átadásának elhalasztása – További fogva tartás – A végrehajtó igazságügyi hatóság közreműködéséhez fűződő követelmény – Ügyész – A végrehajtó tagállamban folytatott büntetőeljárás – A tárgyaláson való jelenléthez való jogról történő lemondás hiánya – A tisztességes eljáráshoz való jog”
I. Bevezetés
1. A rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság, Hollandia) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal (HL 2009. L 81., 24. o.) módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat (HL 2002. L 190., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 34. o.) (a továbbiakban: 2002/584 kerethatározat) 6. cikke (2) bekezdésének, 12. cikkének és 24. cikke (1) bekezdésének értelmezésére, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 6., 47. és 48. cikkére vonatkozik.
2. E kérelmet a Sąd Okręgowy w Krakowie Wydział III Karny (krakkói regionális bíróság, III. büntető kollégium, Lengyelország) által 2021. augusztus 31‑én CJ lengyel állampolgárral szemben kiszabott szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs Hollandiában történő végrehajtásával összefüggésben terjesztették elő.
3. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések lényegében azokra a feltételekre vonatkoznak, amelyek mellett valamely személy átadása a 2002/584 kerethatározat 24. cikkének (1) bekezdése értelmében elhalasztható egy párhuzamos büntetőeljárás végrehajtó tagállamban történő lefolytatása céljából, miközben e személyt továbbra is fogva tartják. Ebben az összefüggésben pontosítani kell többek között a „végrehajtó igazságügyi hatóság” fogalmának tartalmát, valamint a nem igazságügyi hatóságtól származó jogi aktusok következményeit, ideértve azokat a feltételeket is, amelyek mellett a független bíróság általi hatékony bírósági felülvizsgálat alkalmas lehet az ilyen jogi aktus jogszerűvé tételére.
II. Jogi háttér
A. Az uniós jog
4. A 2002/584 kerethatározat (8) preambulumbekezdése értelmében:
„Az európai elfogatóparancs végrehajtásaként hozott határozatokat megfelelően ellenőrizni kell, ami azt jelenti, hogy annak a tagállamnak az igazságügyi hatósága határoz az átadásról, amelyben a keresett személyt elfogták [helyesen: hogy abban a tagállamban, amelyben a keresett személyt elfogták, igazságügyi hatóság határoz az átadásról].”
5. E kerethatározat 5. cikke szerint az európai elfogatóparancsnak a végrehajtó igazságügyi hatóság által történő végrehajtását a végrehajtó tagállam joga az alábbi feltételekhez kötheti:
„[…]
3. ha a személy, aki ellen az európai elfogatóparancsot büntetőeljárás lefolytatása céljából bocsátották ki, a végrehajtó tagállam állampolgára vagy lakosa, az átadás ahhoz a feltételhez köthető, hogy az érintett személyt – meghallgatása után – visszaszállítják a végrehajtó tagállamba, hogy ott töltse le a kibocsátó tagállamban rá kiszabott szabadságvesztés‑büntetést vagy szabadságelvonással járó intézkedést.”
6. E kerethatározat 6. cikkének (2) bekezdése a következőket írja elő:
„Végrehajtó igazságügyi hatóság a végrehajtó tagállamnak az az igazságügyi hatósága, amely ezen állam joga szerint az európai elfogatóparancs végrehajtására illetékes.”
7. Ugyanezen kerethatározatnak „A személy fogva tartása” című 12. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Ha egy személyt európai elfogatóparancs alapján fognak el, a végrehajtó igazságügyi hatóság dönt arról, hogy a keresett személyt a végrehajtó tagállam jogával összhangban továbbra is fogva tartják‑e. A végrehajtó tagállam belső jogának megfelelően a személyt ideiglenesen bármikor szabadon lehet bocsátani, feltéve hogy ezen tagállam illetékes hatósága minden szükségesnek ítélt intézkedést megtesz a keresett személy szökésének megakadályozása érdekében.”
8. A 2002/584 kerethatározatnak „A személy átadásának határideje” című 23. cikke szerint:
„(1) A keresett személyt a lehető leghamarabb – az érintett hatóságok megállapodása szerinti időpontban – átadják.
(2) A személyt legkésőbb az európai elfogatóparancs végrehajtásáról szóló végleges határozatot követő 10 napon belül át kell adni.
(3) Ha a keresett személy átadása a (2) bekezdésben előírt határidőn belül a tagállamok bármelyikének hatókörén kívül eső elháríthatatlan akadály miatt nem lehetséges, a végrehajtó és a kibocsátó igazságügyi hatóság haladéktalanul felveszi a kapcsolatot és új átadási időpontban egyeznek meg. Ebben az esetben az átadásra az e megegyezés szerinti új időpontot követő 10 napon belül kerül sor.
(4) Az átadás kivételesen ideiglenesen felfüggeszthető súlyos emberiességi okokból, például akkor, ha megalapozottan feltételezhető, hogy a végrehajtása nyilvánvalóan veszélyeztetné a keresett személy életét vagy egészségét. Az európai elfogatóparancsot végre kell hajtani, amint ezek az okok megszűntek. A végrehajtó igazságügyi hatóság erről haladéktalanul tájékoztatja a kibocsátó igazságügyi hatóságot, és új átadási időpontban egyeznek meg. Ebben az esetben az átadásra az e megegyezés szerinti új időpontot követő 10 napon belül kerül sor.
(5) Ha az érintett személy a (2)–(4) bekezdésben említett határidők lejárta után még mindig fogva van, szabadon kell bocsátani.”
9. E kerethatározatnak az „Elhalasztott vagy feltételes átadás” című 24. cikke a következőket írja elő:
„(1) A végrehajtó igazságügyi hatóság, miután határozott az európai elfogatóparancs végrehajtásáról, elhalaszthatja a keresett személy átadását annak érdekében, hogy ellene a végrehajtó tagállamban a büntetőeljárást lefolytathassák, illetve – ha már elítélték – hogy a végrehajtó tagállamban az európai elfogatóparancsban említett cselekménytől eltérő egyéb cselekménye miatt kiszabott büntetését letölthesse.
(2) Az átadás elhalasztása helyett a végrehajtó igazságügyi hatóság – a végrehajtó és a kibocsátó igazságügyi hatóság közötti közös megállapodásban meghatározott feltételek szerint – ideiglenesen átadhatja a keresett személyt a kibocsátó igazságügyi hatóságnak. A megállapodást írásban kötik meg, és a feltételek a kibocsátó tagállam összes hatóságára kötelezőek.”
10. E kerethatározat 26. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:
„A kibocsátó tagállam az európai elfogatóparancs végrehajtásából eredő fogva tartás teljes időtartamát beszámítja a kiszabott szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés következtében a kibocsátó tagállamban letöltendő szabadságvesztés [helyesen: szabadságelvonás] teljes időtartamába.”
B. A holland jog
11. A kerethatározatot a módosított 2004. április 29‑i wet tot implementatie van het kaderbesluit van de Raad van de Europese Unie betreffende het Europees aanhoudingsbevel en de procedures van overlevering tussen de lidstaten van de Europese Unie (az Európai Unió Tanácsának az európai elfogatóparancsról és az Európai Unió tagállamai közötti átadási eljárásokról szóló kerethatározatának átültetéséről szóló törvény; Stb. 2004., 195. szám; a továbbiakban: a személyek átadásáról szóló törvény) hajtja végre.
12. A személyek átadásáról szóló törvény 1. cikkének e) pontja értelmében „ügyész [officier van justitie]: bármely ügyész, amennyiben e törvény így rendelkezik; minden más esetben az arrondissementsparket Amsterdam [amszterdami regionális ügyészség, Hollandia] ügyésze”.
13. A személyek átadásáról szóló törvény 27. cikkének (2) bekezdése értelmében:
„A bíróság a tárgyalási szakasz lezárását megelőzően hivatalból határoz a keresett személy további fogva tartásáról, amennyiben e személy őrizetben vagy rendőrségi őrizetben van.”
14. A személyek átadásáról szóló törvény 33–36. cikke a következőket írja elő:
„33. cikk
A 27. cikk alapján elrendelt szabadságelvonás – a szabadságelvonás más okból történő fenntartásának esete kivételével – megszűnik, amint:
a. a bíróság vagy az officier van justitie (ügyész) hivatalból vagy a keresett személy vagy jogi képviselője kérelmére ezt elrendeli;
b. a határozat meghozatala óta tíz nap eltelt, kivéve ha a bíróság az officier van justitie (ügyész) indítványára határozva időközben meghosszabbította a fogva tartást.
34. cikk
(1) A 33. cikk b) pontjában említett szabadságelvonás legfeljebb tíz nappal meghosszabbítható.
(2) Az (1) bekezdéstől eltérően a szabadságelvonás legfeljebb 30 nappal meghosszabbítható, ha:
[…]
b. az átadást engedélyezték, de a tényleges átadásra az előírt határidőn belül nem kerülhetett sor.
[…]
35. cikk
(1) Az átadni kért személy tényleges átadására az átadást részben vagy egészben engedélyező határozatot követő legrövidebb időn belül, de legkésőbb e határozattól számított tíz napon belül kell, hogy sor kerüljön. Az officier van justitie (ügyész) a kibocsátó igazságügyi hatósággal folytatott konzultációt követően meghatározza a [tényleges átadás] helyét és idejét.
(2) Ha sajátos körülmények folytán a tényleges átadásra az (1) bekezdésben meghatározott határidőn belül nem kerülhet sor, közös megegyezéssel új határidőt tűznek ki. Ebben az esetben a tényleges átadásra az e megegyezés szerinti időpontot követő tíz napon belül kerül sor.
(3) A tényleges átadás kivételesen elhalasztható mindaddig, amíg azt súlyos emberiességi okok kizárják, különösen addig, amíg a keresett személy egészségi állapota nem teszi lehetővé az utazást. A kibocsátó igazságügyi hatóságot haladéktalanul tájékoztatni kell. Az officier van justitie (ügyész) a kibocsátó igazságügyi hatósággal folytatott konzultációt követően meghatározza a helyet és az időpontot, ahol és amikor a tényleges átadásra sor kerülhet. Ebben az esetben a tényleges átadásra az e megegyezés szerinti időpontot követő tíz napon belül kerül sor.
(4) A keresett személyt az (1)–(3) bekezdésben említett határidők lejártakor szabadon kell bocsátani.
36. cikk
(1) A tényleges átadás időpontjáról és helyéről való döntés elhalasztható, amennyiben és mindaddig, amíg a keresett személlyel szemben Hollandiában büntetőeljárás van folyamatban, vagy valamely holland bíróság által vele szemben hozott büntetőítélet még egészben vagy részben végrehajtható.
(2) Az (1) bekezdésben említett esetekben a miniszter az ügyész véleményének beszerzését követően dönthet úgy, hogy a keresett személy eljárás lefolytatása vagy jogerős bírósági határozattal vele szemben kiszabott szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából ideiglenesen már a kibocsátó igazságügyi hatóság rendelkezésére bocsátható, és meghatározhatja ezen ideiglenes rendelkezésre bocsátás feltételeit.
(3) A miniszter által előírt feltételek magukban foglalják:
a. az (1) bekezdésben említett, folyamatban lévő büntetőeljárás esetén: mindenesetre azt, hogy az átadni kért személynek a Hollandiában a büntetőeljárásban való részvételhez való jogát tiszteletben kell tartani, és hogy Hollandiában fogja letölteni a vele szemben Hollandiában kiszabott büntetést.
[…]”
III. Az alapeljárás, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és a Bíróság előtti eljárás
15. 2021. augusztus 31‑én a Sąd Okręgowy w Krakowie Wydział III Karny (krakkói regionális bíróság, III. büntető kollégium, Lengyelország) európai elfogatóparancsot bocsátott ki CJ lengyel állampolgárral szemben a 2002/584 kerethatározat 2. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „szervezett lopás vagy fegyveres rablás” kategóriájába tartozó tizenhárom bűncselekmény miatt kiszabott két év szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából történő elfogása és átadása végett. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szerint CJ‑nek az e bűncselekményekért kiszabott büntetés szinte teljes egészét még le kell töltenie.
16. A kérdést előterjesztő bíróság az európai elfogatóparancs végrehajtása céljából 2022. június 2‑i határozatával elrendelte az érintett fogva tartását. E bíróság 2022. június 16‑i, jogerőre emelkedett határozatával engedélyezte az ezen elfogatóparancsban szereplő bűncselekmények miatt a lengyel hatóságoknak történő átadását.
17. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy CJ ellen az európai elfogatóparancs alapjául szolgáló cselekménytől eltérő cselekmény miatt büntetőeljárás van folyamatban Hollandiában. Így 2021. december 15‑én a Kantonrechter in de rechtbank Den Haag (a hágai bíróság mint körzeti egyesbíróság, Hollandia) az érintettet vezetői engedély nélküli gépjárművezetés miatt 360 euró pénzbüntetésre, illetve a pénzbüntetés helyébe lépő, 7 napig terjedő szabadságvesztésre ítélte. CJ ezen ítélet ellen fellebbezést nyújtott be, amelynek vizsgálatát 2022. október 4‑re tűzték ki, és CJ nem mondott le a büntetőeljárás keretében a jelenléthez való jogáról. A fellebbezési eljárásban hozandó ítélet felülvizsgálat tárgyát képezheti.
18. E körülmények között 2022. június 17‑én az amszterdami regionális ügyészséghez tartozó ügyész (a továbbiakban: ügyész) a személyek átadásáról szóló törvény 36. cikkének (1) bekezdése alapján úgy határozott, hogy elhalasztja az érintett átadását, és az e törvény 35. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 34. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján indítványozta, hogy a kérdést előterjesztő bíróság „sajátos körülmények” miatt 30 nappal hosszabbítsa meg a fogva tartását.
19. 2022. június 22‑én a kérdést előterjesztő bíróság helyt adott az ügyészi indítványnak, és harminc nappal meghosszabbította a fogva tartást.
20. 2022. július 6‑án az ügyész ismét indítványozta az érintett fogva tartásának újabb 30 napra történő meghosszabbítását, azzal az indokkal, hogy „sajátos körülmények miatt a tényleges átadásra a tíznapos határidőn belül nem kerülhet sor”. Ezt az indítványt lényegében azzal indokolta, hogy CJ nem kíván lemondani a folyamatban lévő büntetőeljárás keretében a tárgyaláson való jelenléthez való jogáról. Ezenkívül jelezte, hogy el kívánja rendelni az átadás elhalasztását, és rendszeresen indítványozni kívánja a fogva tartás meghosszabbítását mindaddig, amíg e büntetőeljárás folyamatban van. Ugyanezen a napon a kérdést előterjesztő bíróság az ügyész indítványára újabb 30 nappal meghosszabbította a fogva tartást, ugyanakkor nem határozott arról, hogy hivatalból határoznia kell‑e a fogva tartás megszüntetéséről vagy felfüggesztéséről.
21. E körülmények között a rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság) 2022. július 22‑i, a Bírósághoz ugyanezen a napon érkezett határozatával az eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
„1) Ellentétes‑e a 2002/584 kerethatározatnak a Charta 6. cikkével összefüggésben értelmezett 12. cikkével és 24. cikkének (1) bekezdésével az, hogy azt a keresett személyt, akinek szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából történő átadását végleges határozat alapján engedélyezték, azonban elhalasztották »annak érdekében, hogy ellene a végrehajtó államban az európai elfogatóparancsban említettől eltérő bűncselekmény miatt büntetőeljárást folytathassanak le«, e büntetőeljárás során az európai elfogatóparancs végrehajtása céljából fogva tartják?
2) a) A 2002/584 kerethatározat 24. cikkének (1) bekezdésében szabályozott, az átadás elhalasztására vonatkozó hatáskör gyakorlásáról való határozathozatal az európai elfogatóparancs végrehajtásáról való olyan határozathozatalnak minősül‑e, amely e kerethatározat (8) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 6. cikkének (2) bekezdése szerint a végrehajtó igazságügyi hatóság feladata?
b) Amennyiben igen, arra vezet‑e az a körülmény, hogy e határozatot az e kerethatározat 6. cikkének (2) bekezdése értelmében vett végrehajtó igazságügyi hatóság intézkedése nélkül hozták meg, hogy a keresett személyt az ellene kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtása céljából már nem lehet fogva tartani?
3) a) Ellentétes‑e a 2002/584 kerethatározat 24. cikkének a Charta 47. és 48. cikkével összefüggésben értelmezett (1) bekezdésével, hogy a keresett személynek büntetőeljárás végrehajtó tagállamban történő lefolytatás céljából történő átadását kizárólag azon az alapon halasztják el, hogy a keresett személy a kihallgatását követően e büntetőeljárás keretében nem kíván lemondani a jelenléthez való jogáról?
b) Amennyiben igen: Milyen tényezőket kell tehát figyelembe vennie a végrehajtó igazságügyi hatóságnak, amikor arról dönt, hogy elhalasztja‑e a tényleges átadást?
22. A kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikke szerinti sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás alkalmazását kérte. E kérelemnek 2022. augusztus 3‑án helyt adtak. A holland kormány, az Openbaar Ministerie (ügyészség, Hollandia), CJ és az Európai Bizottság az írásbeli szakasz során beadványt nyújtott be a Bírósághoz. A 2022. szeptember 21‑én tartott tárgyaláson CJ, az ügyészség, a holland, a francia, a lengyel kormány és a Bizottság vett részt.
IV. Értékelés
A. Előzetes észrevételek
23. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat lényegében két jogkérdésre vonatkozik, amelyek közül az első szervezeti és eljárási jellegű, míg a második a 2002/584 kerethatározat 24. cikke (1) bekezdése anyagi jogi alkalmazási feltételeinek körébe tartozik.
24. Egyrészt a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a keresett személy átadásának a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 24. cikkének (1) bekezdése szerinti elhalasztására vonatkozó határozatot a „végrehajtó igazságügyi hatóságnak” vagyis független igazságügyi szervnek kell‑e meghoznia, valamint, hogy milyen következményekkel jár e feltétel esetleges be nem tartása, különösen, hogy szükségessé teszi‑e az érintett szabadon bocsátását (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés). E kérdés abból ered, hogy a jelen ügyben az érintett személy átadásának elhalasztására vonatkozó határozatot kizárólag az ügyész hozta, és e bíróságnak kétségei vannak a tekintetben, hogy ez utóbbi ilyen független igazságügyi szervnek minősül. Az ügyész e határozat alapján indítványozta az említett bíróságnál az érintett fogva tartásának az átadása elhalasztásának időtartamára történő meghosszabbítását.
25. Másrészt a kérdést előterjesztő bíróság lényegében kéri mind az érintett átadásának elhalasztására vonatkozó, a 2002/584 kerethatározat 24. cikkének (1) bekezdése szerinti határozat feltételeinek (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés), mind következményeinek – különösen az érintett szabadlábra helyezése esetleges szükségességének – pontosítását (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés). E tekintetben e bíróság azt feltételezi, hogy az átadás elhalasztására vonatkozó e határozat jogszerű, ami azonban a jelen ügyben – az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre adandó választól függően – nem szükségképpen áll fenn.
26. Az eljárásgazdaságosság érdekében tehát célszerűnek tűnik – amint azt a Bizottság javasolja – először az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre, majd ezt követően együttesen az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első és harmadik kérdésre válaszolni.
B. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésről
27. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésének első részével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 24. cikkének (1) bekezdésével ellentétes‑e a személyek átadásáról szóló törvény szabályain alapuló olyan gyakorlat, amely az ügyészt ruházza fel hatáskörrel arra, hogy a keresett személy átadásának elhalasztásáról határozzon.
1. A 2002/584 kerethatározat 24. cikke (1) bekezdésének értelmében vett végrehajtó igazságügyi hatóság hatásköréről (első rész)
28. A 2002/584 kerethatározat 24. cikke (1) bekezdésének egyértelmű szövege szerint a keresett személy átadásának annak érdekében történő elhalasztására vonatkozó határozatot, hogy vele szemben a végrehajtó tagállamban párhuzamos büntetőeljárást folytassanak le, a „végrehajtó igazságügyi hatóságnak” kell meghoznia. Ezt megerősíti e kerethatározat (8) preambulumbekezdése, és ezt egyik fél sem vonja kétségbe.
29. Ezenkívül a kérdést előterjesztő bíróság által megfogalmazott kétségekkel ellentétben, és amint arra a Bizottság rámutat, az, hogy a 2002/584 kerethatározat 24. cikkének (1) bekezdése a „végrehajtó igazságügyi hatóságot” az átadás elhalasztására vonatkozó határozat meghozatalára hatáskörrel rendelkező szervként említi, azt mutatja, hogy e határozathozatal az európai elfogatóparancs kerethatározat – a 2022. április 28‑i C és CD (Az átadásról szóló határozat végrehajtásának jogi akadályai) ítéletben(2) kétségkívül e kerethatározat 23. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett – 6. cikke (2) bekezdésének értelmében vett „végrehajtásának” szerves részét képezi. A Bíróság megállapította, hogy az e kerethatározat 23. cikkének (3) bekezdése értelmében vett vis maior fennállásának értékelése, valamint adott esetben az új átadási időpont meghatározása az európai elfogatóparancs végrehajtásáról való határozathozatalt jelent, ami a végrehajtó igazságügyi hatóság olyan feladata, amely túllépi az e kerethatározat (9) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 7. cikke értelmében vett egyszerű „gyakorlati és igazgatási segítségnyújtás” kereteit.(3)
30. Amint azt a Bizottság állítja, mivel a 2002/584 kerethatározat 23. cikkének (3) bekezdésében és 24. cikkének (1) bekezdésében említett helyzetek a keresett személy európai elfogatóparancs végrehajtása keretében történő átadásának elhalasztásával járnak, semmilyen meggyőző ok nem indokolja, hogy a „végrehajtó igazságügyi hatóság” önálló fogalmának(4) tartalmát a kerethatározat 6. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 24. cikke (1) bekezdésének alkalmazása során eltérően kelljen értelmezni.
31. A 2002/584 kerethatározat 6. cikke (2) bekezdésének megfelelően a végrehajtó tagállam joga jelöli ki a végrehajtó igazságügyi hatóságot, amely felelős az e kerethatározat 24. cikkének (1) bekezdése szerinti, az átadás elhalasztására vonatkozó határozat meghozataláért, és e kijelölésnek összhangban kell állnia az uniós jog általános elveivel, különösen e hatóság függetlenségének elvével. E célból a tagállamok főszabály szerint a szabadon kijelölhetnek – a bírákon vagy bíróságokon kívül – a büntető igazságszolgáltatásban részt vevő bármely hatóságot, ideértve az ügyészségeket is. E hatóságnak azonban a jogállásra és a szervezetre vonatkozó olyan szabályok alapján kell eljárnia, amelyek képesek biztosítani, hogy ne legyen kitéve azon kockázatnak, hogy többek között a végrehajtó hatalomtól származó egyedi utasításnak van alávetve. Ezenkívül ilyen esetben ezen államoknak biztosítaniuk kell, hogy e hatóság határozataival szemben olyan bírósági jogorvoslattal lehessen élni, amely megfelel a hatékony bírói jogvédelem követelményeinek.(5)
32. Márpedig a jelen ügyben nem vitatott, hogy az átadás elhalasztására vonatkozó határozatot az ügyész önállóan és bíróság közreműködése nélkül fogadta el. E tekintetben a Bíróság már megállapította, hogy a Hollandiában hatályos belső szervezeti és eljárási szabályokra tekintettel az amszterdami regionális ügyészséghez tartozó ügyész nem minősülhet a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (2) bekezdésében foglalt követelmények értelmében vett „végrehajtó igazságügyi hatóságnak”, azon befolyás miatt, amelyet a végrehajtó hatalom többek között egyedi utasítások útján gyakorolhat e szervre, és ebből következően függetlenségének hiánya miatt.(6)
33. Végezetül, a holland kormány és az ügyészség éppen ezen ítélkezési gyakorlat és az átadás elhalasztásáról szóló határozat meghozatalára vonatkozó hatáskör egy „végrehajtó igazságügyi hatóságra” való ruházása szükségességének figyelembevétele érdekében pontosította többek között a tárgyaláson, hogy előkészítés alatt áll a személyek átadásáról szóló törvény olyan módosítása, amelynek célja, hogy az e területen hatáskörrel rendelkező szervként a bíróságot jelölje ki.
34. Ennélfogva azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés első részére azt a választ adja, hogy a keresett személy átadásának a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (2) bekezdésével és (8) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 24. cikkének (1) bekezdése alapján történő elhalasztására vonatkozó határozat az európai elfogatóparancs „végrehajtására” irányuló intézkedésnek minősül, következésképpen annak meghozatala a „végrehajtó igazságügyi hatóság” feladata.
2. A 2002/584 kerethatározat 24. cikke (1) bekezdése megsértésének következményeiről (második rész)
35. A 2002/584 kerethatározat 24. cikke (1) bekezdése abból adódó megsértésének következményeit illetően, hogy az átadás elhalasztására vonatkozó határozatot nem igazságügyi hatóság, azaz a jelen ügyben az ügyész hozta meg, a felek álláspontja alapvetően eltér egymástól. Mind a Bizottság, mind CJ úgy véli, hogy az ilyen alaki követelmény megsértése – az e kerethatározat 23. cikkének (2)–(4) bekezdésében előírt követelményekhez hasonlóan – az érintett szabadon bocsátását teszi szükségessé. Ezzel szemben mind a holland kormány, mind az ügyészség – elismerve e jogsértés fennállását – úgy ítéli meg, hogy az nem befolyásolja a bíróságnak az említett kerethatározat 12. cikke értelmében vett, az érintett fogva tartását meghosszabbító külön határozatát. A tárgyaláson a francia és a lengyel kormány – kétségkívül csak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre válaszolva – kifejtette, hogy attól függetlenül, hogy a jelen ügyben teljesülnek‑e az e kerethatározat 24. cikk (1) bekezdésében előírt feltételek, ugyanezen kerethatározat 12. cikke elegendő jogalapot képez ahhoz, hogy az érintett személy fogva tartását az átadása elhalasztásának tartama alatt fenntartsák.
36. Amint arra CJ és a Bizottság rámutat, az a követelmény, hogy a 2002/584 kerethatározat 24. cikkének (1) bekezdése szerinti határozathozatali hatáskört „végrehajtó igazságügyi hatóságra” ruházzák, amely független vagy hatékony bírósági felülvizsgálat alá tartozik,(7) olyan bírósági hatásköri szabálynak minősül, amelytől a tagállamok főszabály szerint nem térhetnek el. Ezt kiemeli az ezen függetlenséget, valamint az olyan bírósági jogorvoslat fennállását hangsúlyozó ítélkezési gyakorlat, amely teljes mértékben megfelel a hatékony bírói jogvédelem követelményeinek, amennyiben ez az igazságügyi hatóság maga nem bíróság, és az átadás elhalasztása a keresett személy elfogásával vagy fogva tartásával jár.(8)
37. A jelen ügyben azonban meg kell állapítani, hogy egyrészt a szóban forgó ügyész ebben az értelemben nem minősül független igazságügyi hatóságnak, másrészt tekintettel többek között a holland kormány, illetve az ügyészség által a tárgyaláson előadott, eltérő és nem egyértelmű állásfoglalásokra, úgy tűnik, hogy az említett ügyész keresett személy átadásának elhalasztására vonatkozó határozata nem képezi hatékony bírósági jogorvoslat tárgyát.
38. Ugyanis, amint arra maga a kérdést előterjesztő bíróság is rámutat, az állandó gyakorlat szerint a bíróság nem vizsgálja felül az ügyész átadás elhalasztására vonatkozó határozatát mint olyant, amikor ezen ügyész arra vonatkozó indítványáról határoz, hogy a személyek átadásáról szóló törvény 34. cikke (2) bekezdésének b) pontjával összefüggésben értelmezett 27. cikkének (2) bekezdése alapján hosszabbítsák meg a keresett személy fogva tartását. Ezt az értékelést alátámasztják a holland kormány és az ügyészség írásbeli észrevételei, amelyek egyrészt az átadás elhalasztására vonatkozó, az ügyész által hozott határozat, másrészt pedig a bíróság által ugyanezen ügyész indítványára hozott, a további fogva tartásra vonatkozó határozat különálló jellegét hangsúlyozzák.
39. Ebből következik, hogy e gyakorlatnak megfelelően a bíróság kizárólag arra jogosult, hogy a személyek átadásáról szóló törvény 34. cikke (2) bekezdésének b) pontjával összefüggésben értelmezett 27. cikkének (2) bekezdése alapján a keresett személy fogva tartásának legfeljebb 30 napos időtartamra történő fenntartásáról határozzon. Ezzel szemben az átadás elhalasztására vonatkozó, az ügyész által e törvény 36. cikkének (1) bekezdése alapján hozott határozat, amely az e személy szabadságtól való megfosztásának meghosszabbítása iránti indítványának jogalapját képezi, ipso facto végrehajthatónak tűnik anélkül, hogy a bíróság általi, akár előzetes, akár utólagos hatékony bírósági felülvizsgálat alá tartozna.
40. Ugyanakkor sem az átadásról szóló törvény 36. cikkének (1) bekezdése, amelyen a jelen ügyben az ügyész átadás elhalasztására vonatkozó határozata alapul, sem e törvény 1. cikkének e) pontja nem határozza meg kifejezetten a keresett személy átadásának a 2002/584 kerethatározat 24. cikkének (1) bekezdése értelmében történő elhalasztására vonatkozó határozat meghozatalára hatáskörrel rendelkező szervet, és még kevésbé sem határozza meg azokat a feltételeket vagy azt a módot, amelyek mellett vagy ahogyan e határozat hatékony bírósági felülvizsgálat tárgyát képezhetné. E szabályok azt sem jelzik, hogy a fogva tartás meghosszabbítása iránti indítvány tárgyában eljáró bíróság hatáskörrel rendelkezik‑e az átadás elhalasztására vonatkozó ügyészi határozat jogszerűségének felülvizsgálatára, és ha igen, milyen mértékben.
41. E tekintetben a holland kormány a tárgyaláson kifejtette, hogy az átadásról szóló törvény 36. cikkének (1) bekezdését lehet a 2002/584 kerethatározat 24. cikkének (1) bekezdésével összhangban értelmezni, így a bíróság az ügyész helyébe léphet, és orvosolhatja a fenti 37. pontban említett hibát. Nem zárható ki tehát, hogy legalábbis ez alkalommal, a személyek átadásáról szóló törvény 33. cikkének a) pontjával összefüggésben értelmezett 27. cikkének (2) bekezdése értelmében e bíróság ellenőrizheti az ügyész átadás elhalasztására vonatkozó határozatának jogszerűségét annak érdekében, hogy azt megsemmisítse, majd elrendelje a keresett személy szabadon bocsátását, vagy az ügyész helyébe lépjen és fenntartsa az átadás elhalasztását és e személy fogva tartását.
42. Az a követelmény ugyanis, amely szerint a keresett személy átadásának elhalasztására vonatkozó határozatot független vagy hatékony bírósági felülvizsgálat alá tartozó „végrehajtó igazságügyi hatóságnak” kell meghoznia, azt feltételezi, hogy legkésőbb annak vizsgálata során, hogy teljesülnek‑e az e személy fogva tartásának fenntartását megalapozó feltételek, a hatáskörrel rendelkező bíróságnak lehetősége legyen e határozat jogszerűségének ilyen felülvizsgálatára.(9) Ezáltal e bíróság adott esetben megsemmisítheti az említett határozatot abban az esetben, ha nem tartják tiszteletben a 2002/584 kerethatározat24. cikke (1) bekezdésének alkalmazási feltételeit, és elrendelheti az említett személy szabadon bocsátását, azon egyéb intézkedések sérelme nélkül, amelyeket az illetékes igazságügyi hatóság e személy szökésének megakadályozása érdekében a 2002/584 kerethatározat 12. cikkének megfelelően jogosult meghozni.
43. A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak értékelése, hogy a jelen ügyben lehetséges‑e a 2002/584 kerethatározat 24. cikkének (1) bekezdésében foglalt követelményeknek megfelelő ilyen megközelítés, amit a holland kormány és az ügyészség a tárgyaláson állított. E tekintetben azonban e bíróságnak meg kell győződnie arról, hogy az általa történő esetleges utólagos – a fenti 42. pontban leírt – bírósági felülvizsgálat kellőképpen hatékony, és alkalmas arra, hogy teljes mértékben orvosolja a bírósági hatásköri szabály azon megsértését, amely abban áll, hogy kizárólag az ügyész fogadta el az átadás elhalasztására vonatkozó határozatot.
44. Így, figyelemmel arra, hogy a jelen ügyben az ügyész átadás elhalasztására vonatkozó határozata ahhoz vezetett, hogy az érintett személy továbbra is fogva tartásban van Hollandiában, a kérdést előterjesztő bíróságnak ügyelnie kell arra, hogy e határozat ne maradjon átmenetileg hatályban addig, amíg e bíróság új határozatot nem hoz, amint arra a holland kormány és az ügyészség a tárgyaláson rámutatott. Ehhez hasonlóan az említett bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy visszamenőleg az ügyész helyébe léphet‑e a keresett személy átadásának elhalasztására vonatkozó új határozat elfogadása és adott esetben a fogva tartása fenntartásának engedélyezése érdekében.
45. A kérdést előterjesztő bíróságnak e kritériumokra tekintettel kell megvizsgálnia, hogy lehetséges‑e a személyek átadásáról szóló törvény 33. és 34. cikkével összefüggésben értelmezett 27. cikke (2) bekezdésének olyan értelmezése, amely megfelel a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 24. cikkének (1) bekezdésében foglalt követelményeknek. Ezzel szemben, ha nem ez a helyzet, az érintett fogva tartásának más okból történő – e kerethatározat 12. cikke által engedélyezett – fenntartását igazoló belső jogi jogalap hiányában az érintettet szabadon kell bocsátani.
46. Következésképpen azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés második részére azt a választ adja, hogy a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 24. cikke (1) bekezdésének – amelynek értelmében a keresett személy átadásának elhalasztására vonatkozó határozatot végrehajtó igazságügyi hatóságnak kell meghoznia – megsértése megköveteli, hogy e személyt szabadon bocsássák, e hatóság arra való lehetőségének sérelme nélkül, hogy e jogsértést többek között a vonatkozó belső jogi szabályok összhangban álló értelmezése útján orvosolja, illetve az e személy fogva tartásának más okból történő fenntartását igazoló belső jogi jogalap fennállásának sérelme nélkül.
C. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első és harmadik kérdésről
1. Előzetes észrevétel
47. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első és harmadik kérdés azon a kérdést előterjesztő bíróság által kifejtett feltevésen alapul, amely szerint az érintett személy átadásának elhalasztására vonatkozó határozatot „végrehajtó igazságügyi hatóság” hozta meg, és az hatékony bírósági felülvizsgálat tárgyát képezi.
48. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésre tekintettel a 2002/584 kerethatározat 24. cikke (1) bekezdésének alkalmazási feltételeit a Charta 47. és 48. cikkére, vagyis a tisztességes eljáráshoz való jogra és a védelemhez való jogra tekintettel kell értelmezni, amelyre CJ a Hollandiában folyamatban lévő büntetőeljárás keretében hivatkozik.
2. A 2002/584 kerethatározat 24. cikke (1) bekezdésének a Charta 47. és 48. cikkére tekintettel értelmezett alkalmazási feltételeiről (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés)
49. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés első része lényegében arra irányul, hogy a 2002/584 kerethatározat 24. cikkének (1) bekezdésével ellentétes‑e a keresett személy átadásának elhalasztására vonatkozó határozat kizárólag azon az alapon, hogy e személy ragaszkodik a Charta 47. és 48. cikkében védett alapvető jogainak gyakorlásához.
50. Amint arra a Bizottság rámutat, a 2002/584 kerethatározat 24. cikkének (1) bekezdése alapján a végrehajtó igazságügyi hatóság, miután határozott az európai elfogatóparancs végrehajtásáról, mérlegelési jogkörrel rendelkezik („elhalaszthatja”) a keresett személy átadásának büntetőeljárás végrehajtó tagállamban történő lefolytatása érdekében („annak érdekében, hogy ellene […] a büntetőeljárást lefolytathassák”) történő elhalasztására vonatkozó határozat meghozatala tekintetében. Márpedig e mérlegelési jogkör gyakorlását – még az azt szabályozó további vagy pontosabb kritériumok hiányában is – többek között a Chartában foglalt alapvető jogoknak kell vezérelniük, amelyeket a nemzeti hatóságoknak tiszteletben kell tartaniuk az európai elfogatóparancs végrehajtása során (lásd e kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdését).(10)
51. Az állandó ítélkezési gyakorlatból következik ugyanis, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság köteles figyelembe venni az érintettet a Charta 47. és 48. cikke alapján megillető alapvető eljárási garanciákat, köztük a – Bíróság által értelmezett – tisztességes eljáráshoz való jogot és védelemhez való jogot.(11) Ez a kötelezettség nem csupán az európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárásra mint olyanra vonatkozik, hanem mutatis mutandis minden párhuzamos büntetőeljárásra is, amelyre a 2002/584 kerethatározat 24. cikke (1) bekezdésének értelmében az átadás elhalasztásának okaként hivatkoznak, és amely tehát attól elválaszthatatlan. Ezt megerősíti a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló, 2016. március 9‑i (EU) 2016/343 európai parlamenti és tanácsi irányelv(12) 8. cikke, amely pontosítja a gyanúsítottaknak vagy vádlottaknak a nemzeti szinten folytatott büntetőeljárások során a tárgyalásukon való jelenléthez való jogát.
52. A vádlottnak a tárgyaláson való jelenléthez való joga, amelyről a jelen ügyben szó van, alapvető eleme a Charta 47. cikkének értelmében vett tisztességes eljáráshoz való jognak, valamint a Charta 48. cikkének (2) bekezdésében biztosított védelemhez való jognak.(13) Hasonlóképpen, a 2016/343 irányelv 8. cikke értelmében a tagállamoknak lehetővé kell tenniük többek között a vádlottak számára, hogy jelen lehessenek a tárgyalásukon.(14) Noha ezen irányelv (35) preambulumbekezdésére tekintettel értelmezett 8. cikkének (2) bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy bizonyos feltételek mellett előírják a büntetőtárgyalásnak a vádlott távollétében történő megtartását, többek között akkor, ha ez utóbbi lemondott a tárgyaláson való jelenléthez való jogáról,(15) más a helyzet, ha – mint a jelen ügyben – e személy ragaszkodik e jog gyakorlásához.
53. Figyelembe véve a vádlottnak a tárgyaláson való személyes jelenléthez való joga elidegeníthetetlen jellegét,(16) a CJ‑vel szemben 360 euró pénzbüntetéssel, illetve a pénzbüntetés helyébe lépő, 7 napig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, vezetői engedély nélküli gépjárművezetés miatt Hollandiában folyamatban lévő büntetőeljárás főszabály szerint elegendő ahhoz, hogy az érintett a tisztességes eljáráshoz való jogára és a védelemhez való jogára hivatkozhasson, mégpedig az ezen elfogatóparancs tárgyát képező azon bűncselekmény súlyosabb jellege ellenére, amely miatt az érintettet Lengyelországban elítélték.
54. Mindazonáltal a végrehajtó igazságügyi hatóságnak a 2002/584 kerethatározat 24. cikkének (1) bekezdése szerinti, a keresett személy átadásának elhalasztásáról való határozathozatallal kapcsolatos mérlegelési jogköre nem alakítható át mérlegelést nem engedő hatáskörré pusztán amiatt, hogy e személy a végrehajtó tagállamban folytatott büntetőeljárás során alapvető eljárási garanciákra hivatkozik. Így a jelen ügyben, amint arra a kérdést előterjesztő bíróság és a Bizottság rámutat, az átadás elhalasztására vonatkozó határozatot nem kényszerítheti ki egyoldalúan az érintett, aki ragaszkodik a tisztességes eljáráshoz való jogának és a védelemhez való jogának a Hollandiában folyamatban lévő büntetőeljárás keretében történő azonnali gyakorlásához és tiszteletben tartásához.
55. E tekintetben meg kell vizsgálni, hogy a 2002/584 kerethatározat 24. cikke által követett közérdekű célkitűzések igazolják‑e az érintett tisztességes eljáráshoz való joga és a védelemhez való joga gyakorlásának a Charta 52. cikkének (1) bekezdése értelmében vett korlátozását. Ugyanis, amint azt az állandó ítélkezési gyakorlat is elismerte, e jogok nem minősülnek abszolút követelménynek, hanem korlátozhatók, feltéve hogy a korlátozás a kérdéses intézkedés által követett közérdekű célkitűzéseknek megfelel, és nem jelent a kitűzött célhoz képest aránytalan és megengedhetetlen beavatkozást, amely az így biztosított jogok lényegét sértené.(17)
56. A 2002/584 kerethatározat 24. cikkében előírt lehetőségek megvalósításával kapcsolatos mérlegelési jogkörének gyakorlása során tehát a végrehajtó igazságügyi hatóságnak figyelembe kell vennie mind a végrehajtó tagállamnak a keresett személlyel szemben folyamatban lévő büntetőeljárás lefolytatásához fűződő érdekét, mind pedig a kibocsátó tagállam ahhoz fűződő érdekét, hogy e személy átadását a lehető legrövidebb időn belül végrehajtsák, és ezeket az érdekeket mérlegelnie kell annak meghatározása érdekében, hogy lehetséges‑e a tisztességes eljáráshoz való jog és a védelemhez való jog korlátozása, és ha igen, milyen mértékben. Ez a kötelezettség az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének első albekezdése szerinti lojális együttműködési kötelezettségből is következik, amely a végrehajtó és a kibocsátó igazságügyi hatóságok közötti párbeszédet irányítja a tagállamok közötti igazságügyi együttműködés rendszere hatékony működésének biztosítása érdekében, amely rendszernek az európai elfogatóparancs az egyik alapvető elemét képezi.(18)
57. Elsősorban a végrehajtó igazságügyi hatóságnak figyelembe kell vennie a végrehajtó tagállam 2002/584 kerethatározat 24. cikkének (1) bekezdése által védett, ahhoz fűződő jogos érdekét, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárást lefolytassa, mielőtt a keresett személyt a kibocsátó tagállamnak átadná. Ez az érdek kisebb súllyal esik latba, ha az eljárás tárgyát képező bűncselekmény súlya és a kilátásba helyezett szankció jelentősége – mint a jelen ügyben is – jóval kisebb, mint az európai elfogatóparancs elfogadásának alapjául szolgáló bűncselekményé, illetve szankcióé. Így a végrehajtó igazságügyi hatóság a lojális együttműködési kötelezettsége alapján felfüggesztheti a folyamatban lévő büntetőeljárást, és a keresett személyt e kerethatározat 24. cikkének (2) bekezdése értelmében „feltételes” jelleggel ideiglenesen átadhatja, ugyanakkor a kibocsátó igazságügyi hatósággal közös megegyezéssel előírva, hogy e személy a büntetés kibocsátó tagállamban való végrehajtását követően visszatérjen a büntetőeljárás végrehajtó tagállamban történő lefolytatása céljából. Ebből az említett személy tisztességes eljáráshoz való jogának és védelemhez való jogának korlátozása következne, amely e jogok gyakorlásának elhalasztásában áll.
58. A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak értékelése, hogy egyrészt az ilyen megközelítés megvalósítható‑e, amit a felek a tárgyaláson kétségbe vontak, másrészt pedig, hogy az eljárásnak az érintett személy Hollandiába való esetleges visszatérése utáni folytatását követően teljes mértékben tiszteletben lehet‑e tartani az érintett eljárási jogait, ideértve az észszerű határidőn belüli határozathozatalhoz való jogát is.(19) Mindenesetre e jogok gyakorlásának ezen érintett személy ilyen ideiglenes átadása esetén való elhalasztása önmagában nem minősíthető „aránytalan és megengedhetetlen beavatkozásnak”, amely e jogok lényegét sértené.
59. Másodsorban, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak figyelembe kell vennie a kibocsátó tagállam ahhoz fűződő jogos érdekét, hogy a keresett személyt a lehető legrövidebb időn belül átadják, és a területén szabadságvesztéssel sújtsák. Ezt az érdeket mindazonáltal relativizálja a 2002/584 kerethatározat 12. cikkében előírt azon lehetőség, hogy e személyt az európai elfogatóparancs végrehajtása céljából fogva tartsák. E fogva tartás egyenértékűségét hallgatólagosan elismeri e kerethatározat 26. cikkének (1) bekezdése, amelynek értelmében a kibocsátó tagállamnak a szabadságelvonás időtartamát be kell számítania a keresett személy által a végrehajtó tagállamban letöltendő szabadságelvonás teljes időtartamába. Hasonlóképpen, a jelen ügyhöz hasonló esetben a büntetés végrehajtását követő társadalmi beilleszkedés célja a kibocsátó tagállamban való fogva tartás ellen szólhat, ha a keresett személy már bizonyos ideje a végrehajtó tagállamban tartózkodik, sőt, ott társadalmilag jól beilleszkedett.(20) A végrehajtó igazságügyi hatóság feladata annak meghatározása, hogy a körülményektől függően e két lehetőség közül melyik felel meg leginkább ennek a célnak, és hogy a kibocsátó tagállam jogos érdeke, amelynek figyelembevétele az érintett személyt megillető eljárási garanciák átmeneti korlátozásához vezethet, elsőbbséget élvezhet‑e a végrehajtó tagállamnak a fenti 57. pontban ismertetett érdekével szemben.
60. E körülmények között azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés első részére azt a választ adja, hogy a 2002/584 kerethatározat 24. cikkének a Charta 47. és 48. cikkével összefüggésben értelmezett (1) bekezdésével főszabály szerint nem ellentétes az, hogy a keresett személynek büntetőeljárás végrehajtó tagállamban történő lefolytatás céljából történő átadását azon az alapon halasztják el, hogy ez a személy e büntetőeljárás keretében nem kíván lemondani a jelenléthez való jogáról. Az e kerethatározat 24. cikke szerinti mérlegelési jogkörének gyakorlása keretében a végrehajtó igazságügyi hatóságnak mindazonáltal meg kell vizsgálnia, hogy az említett személyt megillető alapvető eljárási garanciák gyakorlásának korlátozása a kibocsátó és a végrehajtó tagállam esetlegesen eltérő jogos érdekére tekintettel igazolható‑e.
61. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés első részére adott alapvetően nemleges válaszra tekintettel nem szükséges válaszolni e kérdés második részére, amelyet csak arra az esetre tettek fel, ha az első kérdésre igenlő válasz adandó.
3. A keresett személynek az átadása jogszerű elhalasztását követő további fogva tartásáról (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés)
62. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy abban az esetben, ha a keresett személy átadását a 2002/584 kerethatározat 24. cikkének (1) bekezdése értelmében jogszerűen halasztják el, e személy fogva tartható‑e ezen elhalasztás teljes időtartama alatt és az átadás megtörténtéig.
63. E kerethatározat 24. cikke nem rendelkezik erről a kérdésről. Ezzel szemben az e kerethatározat 12. cikkében előírt általános szabály értelmében azt a kérdést, hogy a keresett személyt őrizetbe lehet‑e venni vagy továbbra is fogva lehet‑e tartani, a nemzeti joggal összhangban kell eldönteni. A személyek átadásáról szóló törvény 34. cikkének (2) bekezdése értelmében a fogva tartás legfeljebb 30 nappal meghosszabbítható, és ezt a kérdést előterjesztő bíróság a jelen ügyben már kétszer elrendelte.(21) Így főszabály szerint önmagában sem az említett kerethatározat 12. cikkével, sem annak 24. cikkével nem ellentétes a fogva tartásnak az európai elfogatóparancs végrehajtása céljából történő ilyen meghosszabbítása, tekintettel arra, hogy az átadás elhalasztása e végrehajtás szerves részét képezi,(22) még ha e hosszabbítás meg is haladhat egy bizonyos időtartamot.
64. A Bizottság állításával ellentétben ezt az értékelést nem kérdőjelezi meg sem az európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló igazságügyi együttműködési rendszer általános szerkezete, sem a keresett személy átadására vonatkozó, a 2002/584 kerethatározat 23. cikkének (2)–(4) bekezdésében említett szigorú határidők, sem pedig a Charta 6. cikkéből eredő követelmények.
65. Kétségtelen, hogy a Bíróság már megállapította, hogy e határidők vis maior esetén történő meghosszabbításának a 2002/584 kerethatározat 23. cikkének (3) bekezdésében előírt lehetőségét az e kerethatározat 23. cikkének (2) bekezdésében foglalt szabálytól való eltérésként megszorítóan kell értelmezni.(23) A Bíróság e tekintetben pontosította, hogy az átadásnak a keresett személy által indított jogi eljárásokból eredő jogi akadályai előre láthatóak, és nem minősülhetnek ebben az értelemben vett vis maiornak.(24)
66. Mindazonáltal a 2002/584 kerethatározat 24. cikkének (1) bekezdése különös szabálynak minősül a szigorú átadási határidőkre vonatkozó, az e kerethatározat 23. cikkének (1) és (2) bekezdésében előírt általános szabályokhoz képest, mivel a keresett személy átadása elhalasztásának sajátos esetére vonatkozik, amely többek között a végrehajtó tagállamnak a folyamatban lévő büntetőeljárás lefolytatásához fűződő jogos érdekének védelmére irányul.(25) Az elhalasztás e konkrét esetét tehát egyértelműen meg kell különböztetni az átadás e kerethatározat 23. cikkének (3) vagy (4) bekezdése szerinti – az e kerethatározat 23. cikkének (1) és (2) bekezdésében megállapított általános szabályokhoz képest – kivételes elhalasztásának esetétől.
67. Ezt az értékelést az is megerősíti, hogy az uniós jogalkotó eltekintett attól, hogy a 2002/584 kerethatározat 24. cikkének (1) bekezdésében pontos határidőket vagy legalábbis az e kerethatározat 23. cikkében előírt határidőkre való hivatkozást szerepeltessen. Ebből a contrario az következik, hogy az említett kerethatározat 12. cikkének első mondatában rögzített elvnek megfelelően e kerethatározat mérlegelési jogkört biztosított a tagállamok számára a tekintetben, hogy meghatározzák azt az időtartamot, amely alatt a keresett személy az átadásának ugyanezen kerethatározat 24. cikkének (1) bekezdése szerinti jogszerű elhalasztása alatt fogva tartható.
68. Ezenkívül a jelen ügyben az érintett ragaszkodik az őt megillető alapvető eljárási garanciáknak a Hollandiában folytatott büntetőeljárás során történő azonnali gyakorlásához, ami az átadás ügyész által a személyek átadásáról szóló törvény 36. cikkének (1) bekezdése alapján elrendelt elhalasztásának lényegi indokát képezi. Ez a körülmény azonban nem tekinthető a fenti 65. pontban felidézett ítélkezési gyakorlat értelmében vett „jogi akadálynak”, mivel az csak a 2002/584 kerethatározat 23. cikkének alkalmazására vonatkozik, e kerethatározat 24. cikke (1) bekezdésének alkalmazására azonban nem, amiről a jelen ügyben szó van.
69. Végül kétségtelen, hogy a 2002/584 kerethatározat 24. cikkének (1) bekezdésén alapuló, arra vonatkozó határozat, hogy a keresett személyt továbbra is a végrehajtó tagállamban tartsák fogva, ahelyett hogy e személyt az európai elfogatóparancs végrehajtása céljából a kibocsátó tagállamnak átadnák, a kibocsátó tagállam által kiszabott büntetéshez hasonlóan a Charta 6. cikkének hatálya alá tartozó intézkedésnek minősül, és időben korlátozottnak kell lennie.(26) Mindazonáltal a keresett személy szabadságának ennek megfelelő esetleges korlátozását teljes mértékben ellensúlyozza a kibocsátó tagállam azon kötelezettsége, hogy a végrehajtó tagállamban való fogva tartás teljes időtartamát levonja a kibocsátó tagállamban letöltendő szabadságelvonás teljes időtartamából. Ilyen körülmények között e személy további fogva tartása nem minősíthető a szabadsághoz való jog – az említett személyt a kibocsátó tagállamban mindenképpen sújtó – további korlátozásának, sem pedig a Charta 52. cikke (1) bekezdésének második mondata értelmében vett aránytalan intézkedésnek, feltéve hogy a szabadságelvonás időtartama nem haladja meg a kibocsátó tagállamban letöltendő szabadságelvonás időtartamát.
70. Következésképpen azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre azt a választ adja, hogy a 2002/584 kerethatározatnak a Charta 6. cikkével összefüggésben értelmezett 12. cikkével és 24. cikkének (1) bekezdésével nem ellentétes az, hogy azt a keresett személyt, akinek szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából történő átadását végleges határozat alapján engedélyezték, azonban elhalasztották „annak érdekében, hogy ellene a végrehajtó államban az európai elfogatóparancsban említettől eltérő bűncselekmény miatt büntetőeljárást folytathassanak le”, e teljes büntetőeljárás során az európai elfogatóparancs végrehajtása céljából fogva tartják, feltéve, hogy a szabadságelvonás időtartama nem haladja meg a kibocsátó tagállamban letöltendő szabadságelvonás időtartamát.
V. Végkövetkeztetés
71. Mindezen megfontolások alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy a rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság, Hollandia) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő választ adja:
1) A 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározatnak az Európai Unió Alapjogi Chartájának 6. cikkével összefüggésben értelmezett 12. cikkével és 24. cikkének (1) bekezdésével nem ellentétes az, hogy azt a keresett személyt, akinek szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából történő átadását végleges határozat alapján engedélyezték, azonban elhalasztották „annak érdekében, hogy ellene a végrehajtó államban az európai elfogatóparancsban említettől eltérő bűncselekmény miatt büntetőeljárást folytathassanak le”, e teljes büntetőeljárás során az európai elfogatóparancs végrehajtása céljából fogva tartják, feltéve, hogy a szabadságelvonás időtartama nem haladja meg a kibocsátó tagállamban letöltendő szabadságelvonás időtartamát.
2) A keresett személy átadásának a 2009/299 kerethatározattal módosított 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (2) bekezdésével és (8) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 24. cikkének (1) bekezdése alapján történő elhalasztására vonatkozó határozat az európai elfogatóparancs „végrehajtására” irányuló intézkedésnek minősül, következésképpen annak meghozatala a „végrehajtó igazságügyi hatóság” feladata.
E kerethatározat 6. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 24. cikke (1) bekezdésének – amelynek értelmében a keresett személy átadásának elhalasztására vonatkozó határozatot végrehajtó igazságügyi hatóságnak kell meghoznia – megsértése megköveteli, hogy e személyt szabadon bocsássák, e hatóság arra való lehetőségének sérelme nélkül, hogy e jogsértést többek között a vonatkozó belső jogi szabályok összhangban álló értelmezése útján orvosolja, illetve az e személy fogva tartásának más okból történő fenntartását igazoló belső jogi jogalap fennállásának sérelme nélkül.
3) A 2009/299 kerethatározattal módosított 2002/584 kerethatározat 24. cikkének az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. és 48. cikkével összefüggésben értelmezett (1) bekezdésével főszabály szerint nem ellentétes az, hogy a keresett személynek büntetőeljárás végrehajtó tagállamban történő lefolytatás céljából történő átadását azon az alapon halasztják el, hogy ez a személy e büntetőeljárás keretében nem kíván lemondani a jelenléthez való jogáról. E kerethatározat 24. cikke szerinti mérlegelési jogkörének gyakorlása keretében a végrehajtó igazságügyi hatóságnak mindazonáltal meg kell vizsgálnia, hogy a keresett személyt megillető alapvető eljárási garanciák gyakorlásának korlátozása a kibocsátó és a végrehajtó tagállam esetlegesen eltérő jogos érdekére tekintettel igazolható‑e.