A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (első tanács)
2015. december 16.(*)
„Verseny – Kartellek – A légi árufuvarozás európai piaca – A légi árufuvarozási szolgáltatások árösszetevőire vonatkozó megállapodások és összehangolt magatartások (üzemanyagpótdíjak és biztonsági pótdíjak bevezetése, a pótdíjak után fizetendő jutalék fizetésének megtagadása) – Az EUMSZ 101. cikk, az EGT‑Megállapodás 53. cikke, valamint a Közösség és Svájc között létrejött légi közlekedési megállapodás 8. cikke – Indokolási kötelezettség”
A T‑67/11. sz. ügyben,
a Martinair Holland NV (székhelye: Haarlemmermeer [Hollandia], képviseli: R. Wesseling ügyvéd)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik kezdetben: S. Noë, N. von Lingen és C. Giolito, meghatalmazotti minőségben, később: S. Noë, C. Giolito és A. Dawes, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: B. Doherty barrister)
alperes ellen
az EUMSZ 101. cikk, az EGT‑Megállapodás 53. cikke és az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség között létrejött légi közlekedési megállapodás 8. cikke szerinti eljárásban (COMP/39258 – „légi teherszállítás”‑ügy) 2010. november 9‑én hozott C(2010) 7694 végleges bizottsági határozatnak a felperesre vonatkozó részében történő megsemmisítése vagy legalábbis e határozat 5. cikke b) pontjának a felperessel szemben bírságot kiszabó részében történő megsemmisítése vagy e bírság csökkentése iránt benyújtott kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács),
tagjai: H. Kanninen elnök (előadó), I. Pelikánová és E. Buttigieg bírák,
hivatalvezető: S. Spyropoulos tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2015. május 21‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 A felperes, a Martinair Holland NV olyan légitársaság, amely a légi árufuvarozás (a továbbiakban: árufuvarozás) piacán tevékenykedik.
2 2005. december 7‑én az Európai Közösségek Bizottsága a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló közleménye (HL 2002. C 45., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 155. o., a továbbiakban: 2002. évi engedékenységi közlemény) alapján mentesség iránti kérelmet kapott, amelyet a Deutsche Lufthansa AG (a továbbiakban: Lufthansa), valamint leányvállalatai, a Lufthansa Cargo AG és a Swiss International Air Lines AG (a továbbiakban: Swiss) nyújtottak be. E kérelem szerint olyan versenyellenes kapcsolatok léteztek az árufuvarozás piacán tevékenykedő több vállalkozás között (a továbbiakban: fuvarozók), amelyek különösen a következőkre vonatkoztak:
– üzemanyagpótdíj („fuel surcharge”, a továbbiakban: FSC), amelyet az üzemanyag növekvő költségeivel való szembenézés érdekében vezettek be;
– biztonsági pótdíj („security surcharge”, a továbbiakban: SSC), amelyet a 2001. szeptember 11‑i terrortámadásokat követően megkövetelt egyes biztonsági intézkedések költségeivel való szembenézés érdekében vezettek be.
3 2006. február 14‑én és 15‑én a Bizottság a[z] [EUMSZ 101.] és [az EUMSZ 102. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL L 1., 1. o; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 20. cikkének megfelelően bejelentés nélküli helyszíni vizsgálatokat végzett.
4 A helyszíni vizsgálatokat követően több fuvarozó, valamint a felperes a 2002. évi engedékenységi közlemény alapján kérelmet nyújtott be.
5 2007. december 19‑én a Bizottság kifogásközlést intézett 27 fuvarozóhoz, köztük a felpereshez (a továbbiakban: kifogásközlés). A Bizottság jelezte, hogy e fuvarozók megsértették az EUMSZ 101. cikket, az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló megállapodás 53. cikkét, valamint az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség között a légi közlekedésre vonatkozóan létrejött megállapodás (a továbbiakban: svájci megállapodás) 8. cikkét azzal, hogy olyan világméretű kartellben vettek részt, amely különösen az FSC‑t, az SSC‑t és a pótdíjak után fizetendő jutalék megfizetésének a megtagadását (a továbbiakban: jutalék fizetésének megtagadása) érinti. A kifogásközlésre válaszul annak címzettjei írásbeli észrevételeket nyújtottak be. 2008. június 30. és július 4. között szóbeli meghallgatásra került sor.
6 2010. november 9‑én a Bizottság az EUMSZ 101. cikk, az EGT‑Megállapodás 53. cikke és a svájci megállapodás 8. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/39258 – „légi teherszállítás”‑ügy) elfogadta a C(2010) 7694 végleges határozatot (a továbbiakban: megtámadott határozat). A megtámadott határozatot a következő 21 fuvarozóhoz intézték (a továbbiakban: eljárás alá vont fuvarozók):
– Air Canada;
– Air France‑KLM;
– Société Air France SA (a továbbiakban: Air France);
– Koninklijke Luchtvaart Maatschappij NV (a továbbiakban: KLM);
– British Airways plc;
– Cargolux Airlines International SA (a továbbiakban: Cargolux);
– Cathay Pacific Airways Ltd (a továbbiakban: CPA);
– Japan Airlines Corp.;
– Japan Airlines International Co. Ltd (a továbbiakban: Japan Airlines);
– Lan Airlines SA (a továbbiakban: LAN);
– Lan Cargo SA (a továbbiakban: Lan Cargo);
– Lufthansa Cargo;
– Lufthansa;
– Swiss;
– a felperes;
– Qantas Airways Ltd (a továbbiakban: Qantas);
– SAS AB;
– SAS Cargo Group A/S (a továbbiakban: SAS Cargo);
– Scandinavian Airlines System Denmark‑Norway‑Sweden (a továbbiakban: Scandinavian Airlines);
– Singapore Airlines Cargo Pte Ltd (a továbbiakban: SAC);
– Singapore Airlines Ltd.
7 A kifogásközlés többi címzettjével szemben ideiglenesen felhozott kifogásokat visszavonták.
8 A megtámadott határozat az indokolásában az EGT és Svájc területét lefedő, az EUMSZ 101. cikkbe, az EGT‑Megállapodás 53. cikkébe és a svájci megállapodás 8. cikkébe ütköző egységes és folyamatos jogsértést ír le, amely jogsértéssel az eljárás alá vont fuvarozók az árufuvarozási szolgáltatások nyújtása során összehangolták a díjszabással kapcsolatos magatartásukat.
9 A megtámadott határozat rendelkező része a felperest érintő részében a következőképpen szól:
„1. cikk
A következő vállalkozások megsértették az EUMSZ 101. cikket és az EGT‑Megállapodás 53. cikkét azzal, hogy olyan jogsértésben vettek részt, amely egyszerre áll olyan megállapodásokból és összehangolt magatartásokból, amelyekkel összehangolták az [...] árufuvarozási szolgáltatásokért fizetendő ár különböző összetevőit az EGT‑n belüli repülőterek közötti útvonalakon a következő időszakok tekintetében:
[…]
i) [a felperes]: 2001. január 22‑től 2006. február 14‑ig;
[…]
2. cikk
A következő vállalkozások megsértették az EUMSZ 101. cikket azzal, hogy olyan jogsértésben vettek részt, amely egyszerre áll olyan megállapodásokból és összehangolt magatartásokból, amelyekkel összehangolták az [...] árufuvarozási szolgáltatásokért fizetendő ár különböző összetevőit az Európai Unión belüli és az EGT‑n kívüli repülőterek közötti útvonalakon a következő időszakok tekintetében:
[…]
o) [a felperes]: 2004. május 1‑jétől 2006. február 14‑ig;
[…]
3. cikk
A következő vállalkozások megsértették az EGT‑Megállapodás 53. cikkét azzal, hogy olyan jogsértésben vettek részt, amely egyszerre áll olyan megállapodásokból és összehangolt magatartásokból, amelyekkel összehangolták az [...] árufuvarozási szolgáltatásokért fizetendő ár különböző összetevőit az EGT‑Megállapodás szerződő felének, de tagállamnak nem minősülő országokban lévő repülőterek és harmadik országokban lévő repülőterek közötti útvonalakon a következő időszakok tekintetében:
[…]
m) [a felperes]: 2005. május 19‑től 2006. február 14‑ig;
[…]
4. cikk
A következő vállalkozások megsértették a [...] svájci [...] megállapodás 8. cikkét azzal, hogy olyan jogsértésben vettek részt, amely egyszerre áll olyan megállapodásokból és összehangolt magatartásokból, amelyekkel összehangolták az [...] árufuvarozási szolgáltatásokért fizetendő ár különböző összetevőit az [...] Unión belüli és a Svájcban lévő repülőterek közötti útvonalakon a következő időszakok tekintetében:
[…]
i) [a felperes]: 2002. június 1‑jétől 2006. február 14‑ig;
[…]
5. cikk
Az 1–4. cikkben említett jogsértések tekintetében a következő bírságok kerülnek kiszabásra:
[…]
m) [a felperes]: 29 500 000 [euró];
[…]
6. cikk
Az 1–4. cikkben említett vállalkozások azonnal abbahagyják az említett cikkekben megállapított jogsértéseket, amennyiben ezt még nem tették meg.
A jövőben tartózkodnak az 1–4. cikkben említett bármilyen cselekménytől vagy magatartástól, valamint bármilyen olyan cselekménytől vagy magatartástól, amelynek azonos vagy hasonló célja vagy hatása van.
7. cikk
A jelen határozat címzettjei:
[…]
[a felperes]
[…]”
Az eljárás
10 A Törvényszék Hivatalához 2011. január 24‑én benyújtott keresetlevéllel a felperes előterjesztette a jelen keresetet. A Bizottság 2011. május 27‑én nyújtotta be ellenkérelmét.
11 2011. június 29‑i határozatával a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az 1991. május 2‑i eljárási szabályzata 47. cikke 1. §‑ának megfelelően nem biztosítja a második beadványváltást.
12 A Törvényszék elnökének 2011. december 1‑jei határozatával a Törvényszék hatodik tanácsának – azon ítélkező testület, amelyhez az előadó bírót osztották be – bírái közül egyet másik bíró váltott fel.
13 A Törvényszék elnökének 2013. január 17‑i határozatával az előadó bírót új bíró váltotta fel, és a jelen ügyet a hatodik tanácsba beosztott új előadó bírónak osztották ki.
14 A Törvényszék által az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 64. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében tett felhívást követően a felperes a Törvényszék Hivatalához 2013. július 5‑én benyújtott beadványban előterjesztette az ellenkérelemmel kapcsolatos észrevételeit. A Törvényszék Hivatalához 2013. szeptember 27‑én benyújtott beadványban a Bizottság előterjesztette az ezen észrevételekkel kapcsolatos észrevételeit.
15 Mivel módosult a Törvényszék tanácsainak összetétele, az előadó bírót az első tanácsba osztották be, következésképpen a jelen ügyet 2013. október 2‑án ennek a tanácsnak osztották ki.
16 Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (első tanács) úgy határozott, hogy megnyitja a szóbeli szakaszt. Továbbá az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 64. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében a Törvényszék írásbeli kérdéseket tett fel a feleknek, amelyekre azok az előírt határidőn belül válaszoltak.
17 2015. április 28‑án a Törvényszék annak a közlésére hívta fel a felperest, hogy a tárgyalásra készített jelentés tartalmaz‑e a nyilvánosságra nézve bizalmas adatokat. A 2015. május 4‑i két levélben a felperes egyrészt azt kérte, hogy a tárgyalásra készített jelentés egyes adatait ne hozzák a nyilvánosság tudomására, másrészt pedig az említett jelentéssel kapcsolatos néhány észrevételt mutatott be, amelyeket a Törvényszék figyelembe vett.
18 A Törvényszék a 2015. május 21‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a Törvényszék által feltett kérdésekre adott válaszait.
A felek kérelmei
19 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– egészben vagy részben semmisítse meg a megtámadott határozat 1–7. cikkét, amennyiben azok a felperesre vonatkoznak;
– vagy csökkentse a megtámadott határozat 5. cikkének m) pontjában kiszabott bírság összegét;
– kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.
20 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– kötelezze a felperest a költségek viselésére.
A jogkérdésről
21 A felperes keresete alátámasztása érdekében két jogalapra hivatkozik, amelyek közül az első az indokolási kötelezettség, a megfelelő ügyintézéshez való jog, a hatékony jogorvoslathoz való jog, a tisztességes eljáráshoz való jog, az ártatlanság vélelme és a védelemhez való jog megsértésén, a második pedig a bírság kiszámítása tekintetében nyilvánvaló értékelési hibán, az 1/2003 rendelet megsértésén, az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatás (HL 2006. C 210., 2. o.) megsértésén, az arányosság és az egyenlő bánásmód elvének a megsértésén, valamint az indokolási kötelezettség megsértésén alapul.
22 Az első jogalap két részre tagolódik, amelyek közül az első az indokolási kötelezettség és a megfelelő ügyintézéshez való jog megsértésén, a második pedig a megfelelő ügyintézéshez való jog, a hatékony jogorvoslathoz való jog, a tisztességes eljáráshoz való jog, az ártatlanság vélelme és a védelemhez való jog megsértésén alapul.
23 Az első jogalap első része keretében a felperes különösen úgy érvel, hogy a megtámadott határozat nem teszi lehetővé számára a vele szemben megállapított jogsértés vagy jogsértések jellegének és terjedelmének a meghatározását, mivel a megtámadott határozat rendelkező része különböző időszakokra és útvonalakra vonatkozó olyan négy jogsértést említ, amelyeket különböző fuvarozók követtek el, miközben az indokolás valamennyi útvonalat lefedő, egyetlen világméretű egységes és folyamatos jogsértésre vonatkozik. Hozzáteszi, hogy mivel a Bizottság a megtámadott határozatban az EUMSZ 101. cikknek, az EGT‑Megállapodás 53. cikkének és a svájci megállapodás 8. cikkének az alkalmazási feltételeit kizárólag egy állítólagos világméretű kartell fennállásával összefüggésben vizsgálta, a négy jogsértésnek a rendelkező részben történő megállapítása nem alapulhat a tényállásnak és a bizonyítékoknak az indokolásban szereplő értékelésén. A Bizottság a megtámadott határozatban nem vizsgálta meg azt a kérdést, hogy az általa megállapított tényállás és az általa összegyűjtött bizonyítékok alátámasztják‑e az ezen határozat 1–4. cikkében említett négy konkrét jogsértést.
24 Ezért a felperes az első jogalap első részében lényegében azt állítja, hogy a megtámadott határozatot az indokolási kötelezettség megsértésével hozták, mivel e határozat indokolása és rendelkező része ellentmondásos, amit a Bizottság vitat.
25 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 296. cikk (2) bekezdése által megkövetelt indokolásból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a kifogásolt jogi aktust elfogadó intézmény érvelésének oly módon, hogy az érdekeltek a jogaik védelme érdekében megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, az Európai Unió Bírósága pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét (lásd ebben az értelemben: 1998. június 25‑i British Airways és társai kontra Bizottság ítélet, T‑371/94 és T‑394/94, EBHT, EU:T:1998:140, 89. pont; 2012. június 29‑i GDF Suez kontra Bizottság ítélet, T‑370/09, EBHT, EU:T:2012:333, 117. pont). Az indokolási kötelezettséget az eset összes körülményeire, így különösen a jogi aktus tartalmára, a felhozott indokok jellegére, és a címzettek vagy a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett egyéb személyek magyarázathoz fűződő érdekére tekintettel kell vizsgálni (lásd ebben az értelemben: 1998. április 2‑i Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ítélet, C‑367/95 P, EBHT, EU:C:1998:154, 63. pont; 2000. március 15‑i Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság ítélet, T‑25/95, T‑26/95, T‑30/95–T‑32/95, T‑34/95–T‑39/95, T‑42/95–T‑46/95, T‑48/95, T‑50/95–T‑65/95, T‑68/95–T‑71/95, T‑87/95, T‑88/95, T‑103/95 és T‑104/95, EBHT, EU:T:2000:77, 469. pont).
26 Nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi releváns tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, mivel azt a kérdést, hogy valamely aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk követelményeinek, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére tekintettel is (lásd ebben az értelemben: Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ítélet, fenti 25. pont, EU:C:1998:154, 63. pont; 2012. február 2‑i Denki Kagaku Kogyo és Denka Chemicals kontra Bizottság ítélet, T‑83/08, EU:T:2012:48, 91. pont).
27 Ugyanakkor a versenyszabályok alkalmazásának biztosításához elfogadott határozat indokolása érdekében a Bizottság az EUMSZ 296. cikk értelmében köteles legalább azokat a tényeket és megfontolásokat megemlíteni, amelyek a határozatának összefüggésében alapvető jelentőségűek, lehetővé téve ily módon az illetékes bíróságnak és az érdekelt feleknek azon feltételek megismerését, amelyek mellett a Bizottság az uniós jogot alkalmazta (lásd ebben az értelemben: Denki Kagaku Kogyo és Denka Chemicals kontra Bizottság ítélet, fenti 26. pont, EU:T:2012:48, 91. pont).
28 Továbbá az indokolásnak logikusnak kell lennie, és különösen nem tartalmazhat olyan belső ellentmondást, amely megakadályozza a jogi aktus indokainak megfelelő megértését (lásd ebben az értelemben: 2008. július 10‑i Bertelsmann és Sony Corporation of America kontra Impala ítélet, C‑413/06 P, EBHT, EU:C:2008:392, 169. pont; 2011. szeptember 29‑i Elf Aquitaine kontra Bizottság ítélet, C‑521/09 P, EBHT, EU:C:2011:620, 151. pont).
29 Hozzá kell tenni, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikkének (5) bekezdésében foglalt rendelkezések ellenére – amelyekből kitűnik, hogy a versenyjog megsértése miatt bírságot kiszabó határozatok nem büntetőjogi jellegűek – az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének, az EGT‑Megállapodás 53. cikkének, valamint a svájci megállapodás 8. cikkének a megsértése olyan magatartást feltételez, amelyet általában tisztességtelennek tekintenek a széles értelemben vett közönség kárára, amely valódi helytelenítő értékítéletet vált ki, és amely a felelős vállalkozások tekintetében olyan bírsághoz vezethet, amely az éves forgalmuk 10%‑áig terjedhet, tehát e bírságok tagadhatatlanul súlyosak (lásd: Sharpston főtanácsnok KME Germany és társai kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványa, C‑272/09 P, EBHT, EU:C:2011:63, 64. pont). Tekintettel a szóban forgó jogsértések jellegére, valamint az azokhoz kapcsolódó szankciók jellegére és súlyára (lásd: 2014. március 27‑i Saint‑Gobain Glass France és társai kontra Bizottság ítélet, T‑56/09 és T‑73/09, EBHT, EU:T:2014:160, 78. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), e szankciók az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4‑én aláírt egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 6. cikke értelmében vett büntetőügyek hatálya alá tartoznak, ahogy az különösen az Emberi Jogok Európai Bíróságának az A. Menarini Diagnostis kontra Olaszország (43509/08. szám, 39–44. §, 2011. szeptember 27.) ítéletéből kitűnik.
30 Továbbá a fenti 29. pontban hivatkozott A. Menarini Diagnostics kontra Olaszország ítéletének 58. és 59. §‑ában az Emberi Jogok Európai Bírósága emlékeztetett arra, hogy ha a „büntetést” egy közigazgatási hatóság határozata szabta ki, az érdekeltnek képesnek kell lennie arra, hogy a vele szemben hozott ilyen határozattal szemben az EJEE 6. cikkében meghatározott garanciákat biztosító bírósághoz forduljon (lásd ebben az értelemben: 2013. július 18‑i Schindler Holding és társai kontra Bizottság ítélet, C‑501/11 P, EBHT, EU:C:2013:522, 34. pont).
31 Márpedig a hatékony bírói jogvédelem elve, amely az uniós jog általános elve, és amely jelenleg az uniós jogban az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének megfelelőjeként az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkében jut kifejezésre (lásd: 2014. július 10‑i Telefónica és Telefónica de España kontra Bizottság ítélet, C‑295/12 P, EBHT, EU:C:2014:2062, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), azt vonja maga után, hogy a Bizottság által elfogadott, a versenyszabályok megsértését megállapító határozat rendelkező része különösen egyértelmű és pontos legyen, valamint hogy a felelősnek tartott és szankcionált vállalkozásoknak lehetőségük legyen megérteni és vitatni e felelősség megállapítását, valamint e szankciók – ahogy azok az említett rendelkező rész szövegéből kitűnnek – kiszabását.
32 Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy a Bizottság a határozatok rendelkező részében jelöli meg azoknak a jogsértéseknek a jellegét és terjedelmét, amelyeket szankcionál. Rá kell mutatni arra, hogy főszabály szerint konkrétan a szankcionált jogsértések terjedelmét és jellegét illetően a rendelkező rész, és nem az indokolás a mérvadó. Kizárólag abban az esetben kell a határozat rendelkező részét az indokolás alapján értelmezni, ha a rendelkező részben használt kifejezések nem egyértelműek. Ahogy azt az uniós bíróság megállapította, azon személyek meghatározása érdekében, akikre a jogsértést megállapító határozat alkalmazandó, e határozat rendelkező részét kell figyelembe venni, amikor az nem kétséges (1975. december 16‑i Suiker Unie és társai kontra Bizottság ítélet, 40/73–48/73, 50/73, 54/73–56/73, 111/73, 113/73 és 114/73, EBHT, EU:C:1975:174, 315. pont; 2003. december 11‑i Adriatica di Navigazione kontra Bizottság ítélet, T‑61/99, EBHT, EU:T:2003:335, 43. pont).
33 Egyébiránt arra is emlékeztetni kell, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének közvetlen hatálya van a magánszemélyek közötti jogviszonyokban, és jogokat keletkeztet a jogalanyok számára annak a megkövetelésével, hogy valamely személy kártérítést kérhessen az olyan szerződés vagy magatartás által neki okozott kárért, amely alkalmas a verseny korlátozására vagy torzítására. A hatáskörükben eljárva e rendelkezést alkalmazó nemzeti bíróságoknak a feladata tehát nem csupán az, hogy e rendelkezés teljes érvényesülését biztosítsák, hanem az is, hogy védjék e jogokat (2013. június 6‑i Donau Chemie és társai ítélet, C‑536/11, EBHT, EU:C:2013:366, 21. és 22. pont). Így bármely személy kártérítést igényelhet az őt ért kárért, amennyiben okozati összefüggés áll fenn az említett kár és az EUMSZ 101. cikk által tiltott kartell vagy magatartás között (2006. július 13‑i Manfredi és társai ítélet, C‑295/04–C‑298/04, EBHT, EU:C:2006:461, 61. pont; 2012. november 6‑i Otis és társai ítélet, C‑199/11, EBHT, EU:C:2012:684, 43. pont).
34 Márpedig az 1/2003 rendelet 16. cikke (1) bekezdésének megfelelően, amennyiben a nemzeti bíróságok hoznak határozatot az EUMSZ 101. cikk hatálya alá tartozó olyan megállapodásokról, döntésekről vagy magatartásokról, amelyek már bizottsági határozat tárgyát képezik, nem hozhatnak a Bizottság határozatával ellentétes határozatot.
35 E tekintetben meg kell állapítani – ellentétben azzal, ahogy a Bizottság a tárgyaláson érvelt –, hogy a nemzeti bíróság nemcsak akkor hozna az ezen intézmény által elfogadottal ellentétes határozatot, ha a vizsgált versenyellenes magatartásokat jogilag eltérően minősítené, hanem akkor is, ha a határozata eltérne a Bizottság határozatától a vizsgált magatartások időbeli vagy földrajzi kiterjedését, vagy azon személyek felelősségét vagy felelősségének hiányát illetően, akikkel szemben a szóban forgó magatartásokkal kapcsolatos vizsgálatot végezték, és akiknek a felelősségét a Bizottság határozatában megvizsgálták.
36 Ebből az következik, hogy a nemzeti bíróságokat köti a Bizottság által elfogadott határozat, amennyiben azt nem semmisítették meg, vagy nem érvénytelenítették, ami azt követeli meg, hogy a határozat rendelkező része egyértelmű legyen.
37 Különösen a nemzeti bíróságoknak a versenyszabályokkal kapcsolatos jogsértés fennállását megállapító határozat rendelkező részének egyértelmű szövege alapján képeseknek kell lenniük arra, hogy megértsék e jogsértés terjedelmét, valamint azonosítsák a jogsértésért felelős személyeket annak érdekében, hogy levonhassák a szükséges következtetéseket a jogsértés által okozott károk megtérítése iránt azon személyek által benyújtott kérelmeket illetően, akik ugyanezen jogsértés miatt sérelmet szenvedtek.
38 Végül rá kell mutatni arra, hogy az EUMSZ 101. cikk teljes érvényesülését veszélyeztetné az, ha valamely személy arra vonatkozó joga, hogy az őt ért kár megtérítését követelje egy másik személytől, kategorikusan az e két személy közötti szerződéses kapcsolat fennállásától függne (lásd ebben az értelemben: 2014. június 5‑i Kone és társai ítélet, C‑557/12, EBHT, EU:C:2014:1317, 33. pont). Nem zárható tehát ki, hogy a Bizottság által megállapított, a versenyszabályokba ütköző jogsértésért felelősnek tekintett személynek meg kell térítenie az ugyanazon jogsértésért felelősnek tekintett egyéb személyek ügyfeleinek okozott kárt. Hasonló esetben, és amennyiben azt a nemzeti jog előírja, a nemzeti bíróságokhoz lehet fordulni az e személyek közötti visszkereseti igényekkel. A versenyszabályokba ütköző jogsértést megállapító határozat rendelkező részének a szövege e tekintetben döntő jelentőségűnek mutatkozik, mivel meghatározza az érintett személyek közötti kölcsönös jogokat és kötelezettségeket.
39 A nemzeti bíróság – amennyiben azt a nemzeti jog előírja – annak a megállapítására is kötelezhető, hogy a Bizottság által megállapított, a versenyszabályokba ütköző jogsértésért felelősnek tartott valamennyi személynek egyetemlegesen kell megtérítenie az okozott kárt. Ebben az esetben a versenyszabályokba ütköző jogsértést megállapító határozat rendelkező részének a szövege az érintett személyek tekintetében is meghatározó lehet.
40 A fenti megfontolások tükrében azt kell tehát először megvizsgálni, hogy – ahogy azt a felperes állítja – fennáll‑e ellentmondás a megtámadott határozat indokolása és rendelkező része között.
41 A megtámadott határozat rendelkező részét illetően annak az 1–4. cikke a következőképpen szól:
„1. cikk
A következő vállalkozások megsértették az EUMSZ 101. cikket és az EGT‑Megállapodás 53. cikkét azzal, hogy olyan jogsértésben vettek részt, amely egyszerre áll olyan megállapodásokból és összehangolt magatartásokból, amelyekkel összehangolták az [...] árufuvarozási szolgáltatásokért fizetendő ár különböző összetevőit az EGT‑n belüli repülőterek közötti útvonalakon a következő időszakok tekintetében:
a) Air France‑KLM: 1999. december 7‑től 2006. február 14‑ig;
b) [...] Air France: 1999. december 7‑től 2006. február 14‑ig;
c) KLM [...]: 1999. december 21‑től 2006. február 14‑ig;
d) British Airways [...]: 2001. január 22‑től 2006. február 14‑ig;
e) Cargolux [...]: 2001. január 22‑től 2006. február 14‑ig;
f) Lufthansa Cargo [...]: 1999. december 14‑től 2005. december 7‑ig;
g) [...] Lufthansa [...]: 1999. december 14‑től és 2005. december 7‑ig;
h) Swiss [...]: 2002. április 2‑től 2005. december 7‑ig;
i) [a felperes]: 2001. január 22‑től 2006. február 14‑ig;
j) SAS [...]: 2001. augusztus 17‑től 2006. február 14‑ig;
k) SAS Cargo [...]: 2001. június 1‑től 2006. február 14‑ig;
l) Scandinavian Airlines [...]: 1999. december 13‑tól 2003. december 28‑ig.
2. cikk
A következő vállalkozások megsértették az EUMSZ 101. cikket azzal, hogy olyan jogsértésben vettek részt, amely egyszerre áll olyan megállapodásokból és összehangolt magatartásokból, amelyekkel összehangolták az [...] árufuvarozási szolgáltatásokért fizetendő ár különböző összetevőit az [...] Unión belüli és az EGT‑n kívüli repülőterek közötti útvonalakon a következő időszakok tekintetében:
a) Air Canada: 2004. május 1‑jétől 2006. február 14‑ig;
b) Air France‑KLM: 2004. május 1‑jétől 2006. február 14‑ig;
c) [...] Air France: 2004. május 1‑jétől 2006. február 14‑ig;
d) KLM [...]: 2004. május 1‑jétől 2006. február 14‑ig;
e) British Airways [...]: 2004. május 1‑jétől 2006. február 14‑ig;
f) Cargolux [...]: 2004. május 1‑jétől 2006. február 14‑ig;
g) [CPA]: 2004. május 1‑jétől 2006. február 14‑ig;
h) Japan Airlines [Corp.]: 2004. május 1‑jétől 2006. február 14‑ig;
i) Japan Airlines [...]: 2004. május 1‑jétől 2006. február 14‑ig;
j) LAN [...]: 2004. május 1‑jétől 2006. február 14‑ig;
k) LAN Cargo [...]: 2004. május 1‑jétől 2006. február 14‑ig;
l) Lufthansa Cargo [...]: 2004. május 1‑jétől 2005. december 7‑ig;
m) [...] Lufthansa [...]: 2004. május 1‑jétől 2005. december 7‑ig;
n) Swiss [...]: 2004. május 1‑jétől 2005. december 7‑ig;
o) [a felperes]: 2004. május 1‑jétől 2006. február 14‑ig;
p) Qantas [...]: 2004. május 1‑jétől 2006. február 14‑ig;
q) SAS [...]: 2004. május 1‑jétől 2006. február 14‑ig;
r) SAS Cargo [...]: 2004. május 1‑jétől 2006. február 14‑ig;
s) [SAC]: 2004. május 1‑jétől 2006. február 14‑ig;
t) Singapore Airlines [...]: 2004. május 1‑jétől 2006. február 14‑ig.
3. cikk
A következő vállalkozások megsértették az EGT‑Megállapodás 53. cikkét azzal, hogy olyan jogsértésben vettek részt, amely egyszerre áll olyan megállapodásokból és összehangolt magatartásokból, amelyekkel összehangolták az [...] árufuvarozási szolgáltatásokért fizetendő ár különböző összetevőit az EGT‑Megállapodásban szerződő félnek, de tagállamnak nem minősülő országokban lévő repülőterek és harmadik országokban lévő repülőterek közötti útvonalakon a következő időszakok tekintetében:
a) Air Canada: 2005. május 19‑től 2006. február 14‑ig;
b) Air France‑KLM: 2005. május 19‑től 2006. február 14‑ig;
c) [...] Air France: 2005. május 19‑től 2006. február 14‑ig;
d) KLM [...]: 2005. május 19‑től 2006. február 14‑ig;
e) British Airways [...]: 2005. május 19‑től 2006. február 14‑ig;
f) Cargolux [...]: 2005. május 19‑től 2006. február 14‑ig;
g) [CPA]: 2005. május 19‑től 2006. február 14‑ig;
h) Japan Airlines [Corp.]: 2005. május 19‑től 2006. február 14‑ig;
i) Japan Airlines [...]: 2005. május 19‑től 2006. február 14‑ig;
j) Lufthansa Cargo [...]: 2005. május 19‑től 2005. december 7‑ig;
k) [...] Lufthansa [...]: 2005. május 19‑től 2005. december 7‑ig;
l) Swiss [...]: 2005. május 19‑től 2005. december 7‑ig;
m) [a felperes]: 2005. május 19‑től 2006. február 14‑ig;
n) Qantas [...]: 2005. május 19‑től 2006. február 14‑ig;
o) SAS [...]: 2005. május 19‑től 2006. február 14‑ig;
p) SAS Cargo [...]: 2005. május 19‑től 2006. február 14‑ig;
q) [SAC]: 2005. május 19‑től 2006. február 14‑ig;
r) Singapore Airlines [...]: 2005. május 19‑től 2006. február 14‑ig.
4. cikk
A következő vállalkozások megsértették a [...] svájci [...] megállapodás 8. cikkét azzal, hogy olyan jogsértésben vettek részt, amely egyszerre áll olyan megállapodásokból és összehangolt magatartásokból, amelyekkel összehangolták az [...] árufuvarozási szolgáltatásokért fizetendő ár különböző összetevőit az [...] Unión belüli és a Svájcban lévő repülőterek közötti útvonalakon a következő időszakok tekintetében:
a) Air France‑KLM: 2002. június 1‑jétől 2006. február 14‑ig;
b) [...] Air France: 2002. június 1‑jétől 2006. február 14‑ig;
c) KLM [...]: 2002. június 1‑jétől 2006. február 14‑ig;
d) British Airways [...]: 2002. június 1‑jétől 2006. február 14‑ig;
e) Cargolux [...]: 2002. június 1‑jétől 2006. február 14‑ig;
f) Lufthansa Cargo [...]: 2002. június 1‑jétől 2005. december 7‑ig;
g) [...] Lufthansa [...]: 2002. június 1‑jétől 2005. december 7‑ig;
h) Swiss [...]: 2002. június 1‑től 2005. december 7‑ig;
i) [a felperes]: 2002. június 1‑jétől 2006. február 14‑ig;
j) SAS [...]: 2002. június 1‑jétől 2006. február 14‑ig;
k) SAS Cargo [...]: 2002. június 1‑jétől 2006. február 14‑ig;
l) Scandinavian Airlines [...]: 2002. június 1‑jétől 2003. december 28‑ig.”
42 A felperes lényegében úgy érvel, hogy a megtámadott határozat 1–4. cikkének a szó szerinti értelmezése olyan négy különböző, egységes és folyamatos jogsértés fennállásának a megállapításához vezet, amelyek közül mindegyik útvonalak különböző kategóriájára vonatkozik, és azt nem a kartellel lefedett összes útvonalra vonatkozó olyan egyetlen egységes és folyamatos jogsértés megállapításaként kell érteni, amelyet e határozat indokolása fejt ki.
43 Ezt megerősíti a megtámadott határozat 5. és 6. cikkének a megfogalmazása, amely cikkek értelmében:
„5. cikk
Az 1–4. cikkben említett jogsértések tekintetében a következő bírságok kerülnek kiszabásra:
[…]
6. cikk
Az 1–4. cikkben említett vállalkozások azonnal abbahagyják az említett cikkekben megállapított jogsértéseket, amennyiben ezt még nem tették meg.
[…]”
44 A felperes ugyanis hangsúlyozza, hogy a megtámadott határozat 5. és 6. cikke többes számban „jogsértésekre”, és nem egyes számban „jogsértésre” hivatkozik.
45 E tekintetben mindenekelőtt rá kell mutatni arra, hogy – ahogy a Bizottság a fenti 16. pontban említett pervezető intézkedésekre adott válaszában érvel – a versenyszabályokba ütköző jogsértéseket megállapító határozat rendelkező részének négy különböző cikkre történő felosztása nem jelenti feltétlenül azt, hogy négy különböző jogsértés áll fenn.
46 Ezt a felosztást az a körülmény magyarázhatja, hogy a megtámadott határozatban leírt, egységes és folyamatos jogsértést megvalósító versenyellenes magatartások összessége azt a három rendelkezést sértette meg, amelyek ugyanezeket a magatartásokat tiltják, de különböző területi és időbeli hatállyal rendelkeznek.
47 A Bizottság egyébként a megtámadott határozat 815–817. pontjában, valamint a Törvényszék előtti beadványaiban jelezte, hogy 2004. május 1‑jéig az EUMSZ 101. cikknek csak az uniós repülőterek közötti nemzetközi légi közlekedésre való alkalmazása tekintetében rendelkezett végrehajtási hatáskörökkel, tehát az EUMSZ 101. cikket nem alkalmazhatta az olyan versenyellenes megállapodásokra és magatartásokra, amelyek az Unión belüli és az EGT‑n kívüli repülőterek közötti útvonalakat érintették. Továbbá a megtámadott határozat (818)–(821) preambulumbekezdésében kifejtette, hogy 2005. május 19‑ig az EGT‑Megállapodás 53. cikkének kizárólag az EGT‑n belüli repülőterek közötti légi közlekedésre való alkalmazása tekintetében rendelkezett hatáskörrel, és csak ezen időponttól kezdve lett hatásköre e rendelkezés alkalmazására az EGT‑Megállapodásban szerződő félnek, de tagállamnak nem minősülő országokban lévő repülőterek és harmadik országokban lévő repülőterek közötti útvonalak tekintetében. Egyébiránt a megtámadott határozat (822)–(825) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy 2002. június 1‑jétől hatáskörrel rendelkezik a svájci megállapodás 8. cikkének az Unión belüli és a Svájcban lévő repülőterek közötti útvonalakra való alkalmazása tekintetében.
48 Következésképpen – ahogy azt a Bizottság a fenti 16. pontban hivatkozott válaszában és a tárgyaláson jelezte – a három rendelkezésnek, nevezetesen az EUMSZ 101. cikknek, az EGT‑Megállapodás 53. cikkének és a svájci megállapodás 8. cikkének a megsértése – amely cikkek mindegyike megállapítja a Bizottság hatáskörét időbeli és területi alkalmazásukra – a Bizottságot arra vezette, hogy a megtámadott határozat rendelkező részét hét cikkre ossza fel, amelyek közül az első négy cikk a következőképpen tagolódik:
– az 1. cikk a Bizottságnak az EUMSZ 101. cikknek és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének alkalmazásával kapcsolatos hatáskörére vonatkozik az EGT‑n belüli repülőterek közötti útvonalakat illetően az 1999. december 7‑től 2006. február 14‑ig tartó időszak tekintetében;
– a 2. cikk a Bizottságnak az EUMSZ 101. cikk alkalmazásával kapcsolatos hatáskörére vonatkozik az Unión belüli és az EGT‑n kívüli repülőterek közötti útvonalakat illetően a 2004. május 1‑jétől 2006. február 14‑ig tartó időszak tekintetében;
– a 3. cikk a Bizottságnak az EGT‑Megállapodás 53. cikkének alkalmazásával kapcsolatos hatáskörére vonatkozik az EGT‑Megállapodásban szerződő félnek, de tagállamnak nem minősülő országokban lévő repülőterek és harmadik országokban lévő repülőterek közötti útvonalakat illetően a 2005. május 19‑től 2006. február 14‑ig tartó időszak tekintetében;
– a 4. cikk a Bizottságnak a svájci megállapodás 8. cikkének alkalmazásával kapcsolatos hatáskörére vonatkozik az Unión belüli és a Svájcban lévő repülőterek közötti útvonalakat illetően a 2002. június 1‑jétől 2006. február 14‑ig tartó időszak tekintetében.
49 A felperes nem vitatta azt, hogy a Bizottság hatáskörének terjedelme az érintett útvonalak szerint változik, és azt sem, hogy a megtámadott határozat rendelkező részének felosztása a Bizottság hatáskörének változó terjedelmével függ össze.
50 Ellenben a felperes megjegyzi egyrészt, hogy a megtámadott határozat indokolása szerint az eljárás alá volt valamennyi fuvarozó részt vett a világméretű, egységes és folyamatos jogsértést megvalósító versenyellenes magatartásokban a biztosított útvonalaktól függetlenül, másrészt hogy e határozat 1–4. cikke olyan négy különböző jogsértést állapít meg, amelyek mindegyike útvonalak különböző kategóriájára vonatkozik, és amelyekben kizárólag néhány, eljárás alá vont fuvarozó vett részt.
51 E tekintetben a megtámadott határozatból kitűnik, hogy a 21, eljárás alá vont fuvarozó közül kizárólag tizenegy fuvarozó, nevezetesen az Air France‑KLM, az Air France, a KLM, a British Airways, a Cargolux, a Lufthansa, a Lufthansa Cargo, a Swiss, a felperes, az SAS és az SAS Cargo nevére hivatkoztak a határozat első négy cikkének mindegyikében. Az Air Canada, a CPA, a Japan Airlines Corp., a Japan Airlines, a Qantas, az SAC és a Singapore Airlines fuvarozó neve az említett határozatnak mind a 2. cikkében, mind pedig a 3. cikkében szerepel. A Scandinavian Airlines fuvarozó neve e határozatnak mind az 1. cikkében, mind pedig a 4. cikkében szerepel. Ami a LAN és a LAN Cargo fuvarozók nevét illeti, azok kizárólag ugyanezen határozat 2. cikkében szerepelnek.
52 Márpedig meg kell állapítani, hogy a 2004. május 1‑jétől 2006. február 14‑ig tartó azon időszak, amelynek tekintetében megállapításra került, hogy azok a fuvarozók, amelyek neve szerepel a megtámadott határozat 2. cikkében, részt vettek a versenyellenes magatartásban, valamint a 2005. május 19‑től 2006. február 14‑ig tartó azon időszak, amelynek tekintetében megállapításra került, hogy azok a fuvarozók, amelyek neve szerepel az említett határozat 3. cikkében, részt vettek az említett magatartásban, teljes mértékben az ezen határozat 1. cikkének hatálya alá tartozó, 1999. december 7‑től 2006. február 14‑ig tartó időszakra, valamint az ugyanezen határozat 4. cikkének hatálya alá tartozó, 2002. június 1‑jén kezdődő és 2006. február 14‑én végződő időszakra esik, amint ez a fenti 41. pontból kitűnik.
53 Következésképpen abban az esetben, ha a versenyellenes magatartások úgy tekintendők, hogy azok az EUMSZ 101. cikkbe, az EGT‑Megállapodás 53. cikkébe és a svájci megállapodás 8. cikkébe ütköző, a kartell által lefedett összes útvonalra vonatkozó olyan egyetlen egységes és folyamatos jogsértést valósítanak meg, amelyben az eljárás alá vont valamennyi fuvarozó részt vett, a megtámadott határozat 2. cikkében hivatkozott fuvarozók nevének az említett határozat 1. és 4. cikkében is szerepelniük kellene. Továbbá ugyanezen határozat 3. cikkében is szerepelnie kellene minden olyan fuvarozó nevének, amely e határozat 2. cikke szerint rész vett az e cikkben említett magatartásokban a 2005. május 19. utáni időszakban.
54 Ezért a megtámadott határozat első négy cikkének értelmezése nem vezethet e cikkek oly módon történő értelmezéséhez, hogy azok a kartell által lefedett összes útvonalra vonatkozó olyan egyetlen egységes és folyamatos jogsértés esetét foglalják magukban, amelyben az eljárás alá vont valamennyi fuvarozó részt vett. Tekintetbe véve azt, hogy az eljárás alá vont több fuvarozó neve nem került a megtámadott határozat 1., 3. és 4. cikkében említésre, az említett határozat 1–4. cikkének értelmezése ezzel szemben és szükségszerűen az említett cikkek oly módon történő értelmezéséhez vezet, hogy a következő két megállapítás közül az egyik kerül figyelembevételre:
– vagy a megtámadott határozat rendelkező része olyan négy különböző, egységes és folyamatos jogsértést állapít meg, amelyek közül mindegyik útvonalak különböző kategóriájára vonatkozik, ami egyébiránt megmagyarázhatja az említett határozat 5. és 6. cikkében a „jogsértések” szó többes számban történő használatát, ahogy a felperes érvel;
– vagy az említett rendelkező rész olyan egyetlen egységes és folyamatos jogsértés fennállását állapítja meg, amellyel kapcsolatban a felelősség kizárólag azoknak a fuvarozóknak tudható be, amelyek a megtámadott határozat 1–4. cikkének mindegyikében érintett útvonalakon közvetlenül részt vettek az összes említett cikkben megállapított jogsértő magatartásokban, vagy tudomásuk volt az összejátszásról ezen útvonalakkal összefüggésben, és elfogadták annak kockázatát.
55 Ez utóbbi értelmezést az a körülmény magyarázza, hogy a Bizottság nem jogosult arra, hogy valamely vállalkozásnak – amely közvetlenül részt vett egy vagy több, egységes és folyamatos jogsértést megvalósító versenyellenes magatartásban – olyan jogsértő magatartások miatti felelősséget tudjon be, amelyeket e jogsértés résztvevői terveztek vagy valósítottak meg, és amelyekben a vállalkozás közvetlenül nem vett részt, hacsak nem kerül bizonyításra, hogy saját magatartásával a kartell többi résztvevője által követett közös célok mindegyikéhez hozzá kívánt járulni, és ugyanezen célok megvalósítása során az összes többi magatartásról tudomása volt, vagy azokat észszerűen előre láthatta, és kész volt azok kockázatát elfogadni (lásd ebben az értelemben: 2012. december 6‑i Bizottság kontra Verhuizingen Coppens ítélet, C‑441/11 P, EBHT, EU:C:2012:778, 44. pont).
56 Ugyanakkor – ahogy azt maguk a felek megállapítják – a megtámadott határozat teljes indokolásának és különösen e határozat (1), (95)–(97), (100), (101), (855), (856) és (864)–(879) preambulumbekezdésének értelmezéséből következik, hogy a Bizottság az EUMSZ 101. cikkbe, az EGT‑Megállapodás 53. cikkébe és a svájci megállapodás 8. cikkébe ütköző, a kartell által lefedett összes útvonalra vonatkozó egységes és folyamatos jogsértésnek minősülő, egyetlen olyan kartellt mutat be, amelyben az eljárás alá vont valamennyi fuvarozó részt vett. Ezek a fuvarozók egyetlen átfogó terv keretében, valamint kétoldalú és többoldalú kapcsolatok egyetlen hálózata útján hangolták össze magatartásukat egyrészt az FSC és az SSC alakulását, másrészt a jutalék fizetésének megtagadását illetően. Ez az összehangolás világszinten jött létre, tehát egyszerre vonatkozott az említett határozatban érintett valamennyi útvonalra.
57 A Bizottság a megtámadott határozat (892) preambulumbekezdésében még hangsúlyozta is, hogy a fenti 56. pontban leírt kartell egyetlen jogsértésnek minősül, valamint hogy a jelen ügyben az egységes és folyamatos jogsértést megvalósító versenyellenes magatartásokat „mesterséges lenne szétválasztani” elkülönült jogsértésekre.
58 Ellentmondás fennállását kell tehát megállapítani egyrészt a megtámadott határozat indokolása között, amely a kartell által lefedett összes útvonalra vonatkozó olyan egyetlen egységes és folyamatos jogsértést ír le, amelyben az eljárás alá vont valamennyi fuvarozó részt vett, másrészt pedig az említett határozat rendelkező része között, amely vagy négy különböző, egységes és folyamatos jogsértést, vagy olyan egyetlen egységes és folyamatos jogsértést állapít meg, amellyel kapcsolatban a felelősség kizárólag azoknak a fuvarozóknak tudható be, amelyek a megtámadott határozat 1–4. cikkében érintett útvonalakon közvetlenül részt vettek az egyes említett cikkekben megállapított jogsértő magatartásokban, vagy tudomásuk volt az összejátszásról ezen útvonalakkal összefüggésben, és elfogadták annak kockázatát.
59 Ezt a következtetést nem kérdőjelezheti meg a Bizottságnak a fenti 16. pontban említett pervezető intézkedésekre válaszul előadott azon érve, amely szerint az eljárás alá vont egyes fuvarozóknak a megtámadott határozat 1., 3. és 4. cikkében való említésének a hiánya azzal magyarázható – anélkül, hogy úgy kellene tekinteni, hogy ezek a cikkek különböző, egységes és folyamatos jogsértéseket állapítanak meg –, hogy az említett fuvarozók nem biztosították az ezen rendelkezések hatálya alá tartozó útvonalakat.
60 A megtámadott határozat rendelkező részének a Bizottság által javasolt alternatív értelmezése ugyanis ellentétes lenne az olyan versenyellenes magatartások összességéből álló, egyetlen egységes és folyamatos jogsértés fennállásának magával a gondolatával, amelyek tekintetében az érintett útvonalaktól függetlenül valamennyi résztvevő felelős, amint az különösen a Bizottságnak az említett határozat (862) és (873) preambulumbekezdésében tett észrevételeiből következik, amely preambulumbekezdésekből kitűnik, hogy a Bizottság a jelen ügyben az azon ítélkezési gyakorlatból következő elveket alkalmazná, amely szerint valamely személyt akkor is felelősnek lehet tekinteni a vállalkozás egységes és folyamatos jogsértésben való részvétele miatt, ha bizonyított, hogy az érintett vállalkozás e jogsértésnek közvetlenül csak egy vagy néhány alkotóelemében vett részt, amennyiben e személy tudott, vagy tudnia kellett volna arról, hogy az az összejátszás, amelyben az említett vállalkozás részt vesz, átfogó tervbe illeszkedik, és amennyiben ezen átfogó terv magában foglalta a jogsértés összes alkotóelemét (1998. május 14‑i Buchmann kontra Bizottság ítélet, T‑295/94, EBHT, EU:T:1998:88, 121. pont; 2002. március 20‑i HFB és társai kontra Bizottság ítélet, T‑9/99, EBHT, EU:T:2002:70, 231. pont).
61 A megtámadott határozat rendelkező részének a Bizottság által javasolt alternatív értelmezése az említett határozatban szereplő egyes állításainak is ellentmond, mint a (881) preambulumbekezdésben szereplő állításnak, amelynek értelmében nem szükséges a megállapított egységes és folyamatos jogsértés fennállásának a megállapításához az, „hogy a fuvarozók a kartell valamennyi résztvevőjének tényleges vagy potenciális versenytársai legyenek, vagy hogy kizárólag egy konkrét útvonalon legyenek tényleges vagy potenciális versenytársak”, vagy pedig a (825) preambulumbekezdésből származó azon állításnak, amely szerint nem szükséges egy konkrét útvonal tekintetében a jogsértés fennállásának bizonyítása, hanem elegendő a világméretű kartell fennállására vonatkozó bizonyítékok bemutatása, „mivel a megtámadott határozat 4. [pontjában] leírt valamennyi esemény az [ezen] határozatban leírt világméretű kartellre vonatkozó bizonyítékok részét [képezi]”.
62 A megtámadott határozat indokolásából ezért az következik, hogy az indokolás az egységes és folyamatos jogsértést nemcsak a jogsértés három alkotóelemével – azaz az FSC‑vel, az SSC‑vel és a jutalék fizetésének a megtagadásával –, hanem az eljárás alá vont fuvarozók által biztosított valamennyi útvonallal összefüggésben is leírja.
63 Következésképpen a megtámadott határozat rendelkező részének a Bizottság által javasolt alternatív értelmezése maga is az e határozat indokolása és rendelkező része közötti ellentmondás fennállásának a megállapításához vezetne.
64 Továbbá meg kell állapítani, hogy – a Bizottság állításával ellentétben (lásd a fenti 59. pontot) – a megtámadott határozat 1–4. cikkében említett fuvarozókat az egyes cikkekben megállapított jogsértés egésze miatt felelősnek tekintik, anélkül, hogy a szóban forgó egyes cikkek esetében különbséget tennének az említett fuvarozók által a jogsértés időszakában biztosított útvonalak, valamint azon útvonalak között, amelyeket e fuvarozók nem biztosítottak.
65 Végeredményben a megtámadott határozat rendelkező részének a Bizottság által javasolt értelmezése ahhoz vezet, hogy e rendelkező rész két, egymással ellentmondásos logikán alapul. Egyrészt ugyanis az említett határozat első négy cikkének valamelyikében említett fuvarozót akkor is felelősnek tartják az olyan versenyellenes magatartások miatt, amelyekben részt vett, ha nem biztosította a kérdéses cikk hatálya alá tartozó összes útvonalat. Másrészt a valamely más cikkben nem említett ugyanezen fuvarozó mentesül minden felelősség alól az olyan versenyellenes magatartások tekintetében, amelyekben egyébként részt vett, ha az említett cikk hatálya alá tartozó útvonalak egyikét sem biztosította.
66 Ráadásul meg kell állapítani, hogy a Bizottság – első alkalommal a fenti 16. pontban említett válaszában – olyan állítólagos „diszkrecionális jogkör” fennállásával igazolta az eljárás alá vont egyes fuvarozóknak a megtámadott határozat 1., 3. és 4. cikkében történő említésének a hiányát, amely lehetővé teszi számára azt, hogy az átfogó kartell néhány résztvevőjének ne tudja be a kartellt megvalósító azon versenyellenes magatartások összességéért való felelősséget, amelyekben egyébként részt vettek, amennyiben ez objektív és hátrányos megkülönböztetéstől mentes kritériumokon alapul, elismerve azt, hogy az említett határozat 1., 3. és 4. cikke valamennyi fuvarozót magában foglalhatta volna.
67 A Bizottság nemcsak hogy nem jelölte meg az ilyen jogkör jogalapját, hanem az ilyen jogkörnek a Bizottság azzal kapcsolatos szándékával való összeegyeztethetőségét sem magyarázta el, hogy a fenti 60. pontban említett, a megtámadott határozat (862) és (873) preambulumbekezdésében hivatkozott ítélkezési gyakorlatból eredő elveket alkalmazza.
68 Végül meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatnak maga az indokolása sem mentes minden belső következetlenségtől. Ez az indokolás ugyanis olyan értékeléseket tartalmaz, amelyek nehezen összeegyeztethetők a rendelkező részben említett minden útvonalat lefedő egyetlen kartell fennállásával, ahogy azt ugyanezen indokolás leírja (lásd a fenti 56. pontot).
69 E tekintetben a felpereshez hasonlóan meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (1124) preambulumbekezdésében jelezte, hogy az eljárás alá vont egyes fuvarozóknak a jogsértésben való részvétele kezdő időpontjaként azon első versenyellenes kapcsolatot vette figyelembe, amelyben valamennyi fuvarozó részt vett, kivéve azon egyes fuvarozók, nevezetesen az Air Canada, a CPA, a Japan Airlines, a LAN Cargo és az SAC esetét, amelyeket véleménye szerint nem kellett a jogsértés miatt felelősnek tekinteni az EGT‑n belüli repülőterek közötti útvonalak tekintetében. A Bizottság ezen fuvarozók esetében a jogsértés kezdő időpontjaként 2004. május 1‑jét vette figyelembe, jóllehet párhuzamosan jelezte, hogy e fuvarozók ezen időpont előtt részt vettek a fenti 56. pontban leírt egységes kartellben. A Bizottság ezen időpont kiválasztását azzal a körülménnyel indokolta, hogy „az 1/2003 rendelet csak [ezen időponttól] kezdve vált alkalmazandóvá az érintett szolgáltatásokra, valamint a jogsértés csak [ezen időponttól] kezdve került megállapításra [a szóban forgó fuvarozók] tekintetében”.
70 Márpedig az előzőekben bemutatásra került (lásd a fenti 60. pontot), hogy a Bizottság a megtámadott határozat indokolásában konkrétan jelezte, hogy akkor alkalmazza az azon ítélkezési gyakorlatból következő elveket, amely szerint az egységes és folyamatos jogsértés fennállásának keretében valamely személyt akkor is felelősnek lehet tekinteni a vállalkozásnak a jogsértésben való részvétele miatt, ha bizonyított, hogy az érintett vállalkozás e jogsértésnek közvetlenül csak egy vagy néhány alkotóelemében vett részt, amennyiben e személy tudott, vagy tudnia kellett arról, hogy az az összejátszás, amelyben részt vesz, olyan átfogó tervbe illeszkedik, amely magában foglalja a jogsértés összes alkotóelemét.
71 Ezért meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat indokolása, jóllehet a kartell által lefedett valamennyi útvonalra vonatkozó egyetlen egységes és folyamatos jogsértés fennállását állapítja meg, jelentős belső ellentmondásokat tartalmaz.
72 A fentiekből tehát az következik, hogy a megtámadott határozat ellentmondásokat tartalmaz egyrészt az indokolás és a rendelkező rész között, másrészt pedig magában az indokolásban.
73 Másodszor meg kell vizsgálni – ahogy azt a felperes állítja –, hogy a megtámadott határozat belső ellentmondásai sértik‑e a védelemhez való jogát, mivel azok nem tették lehetővé számára a megállapított jogsértés vagy jogsértések jellegének és terjedelmének a megértését, valamint mivel azok megakadályozzák a Törvényszéket felülvizsgálatának a gyakorlásában.
74 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy pusztán a valamely határozat indokolása és rendelkező része közötti ellentmondás fennállása nem elegendő annak a megállapításához, hogy a határozatot az indokolási kötelezettség megsértésével hozták, amennyiben először is a határozat egésze lehetővé teszi a felperes számára ezen következetlenség azonosítását és az arra való hivatkozást, másodszor a rendelkező rész szövege kellően egyértelmű és pontos ahhoz, hogy lehetővé tegye számára a határozat pontos tartalmának a megértését, harmadszor pedig azok a bizonyítékok, amelyeket a felperesnek a rendelkező részben megállapított jogsértésekben való részvételének a bizonyítása érdekében vesznek figyelembe, az indokolásban egyértelműen azonosításra és megvizsgálásra kerülnek (lásd ebben az értelemben: Adriatica di Navigazione kontra Bizottság ítélet, fenti 32. pont, EU:T:2003:335, 49–52. pont).
75 Márpedig a jelen ügyben a megtámadott határozat rendelkező részének a fenti 54. pontban említett két lehetséges értelmezése közül egyik sem felel meg az említett határozat indokolásának. Következésképpen, mivel a Törvényszék nem részesítheti előnyben ezen értelmezések közül az egyiket vagy a másikat, anélkül, hogy a saját értékelésével helyettesítené a Bizottság értékelését, elegendő azt megvizsgálni a két lehetséges értelmezés közül legalább az egyik keretében, hogy a megtámadott határozat belső ellentmondásai megsérthették‑e a felperes védelemhez való jogát, valamint megakadályozzák‑e a Törvényszéket felülvizsgálatának a gyakorlásában.
76 Az első értelmezést illetően, nevezetesen azt, amelyik négy különböző, egységes és folyamatos jogsértés fennállását állapítja meg – amelyre a felperes végeredményben hivatkozik –, meg kell állapítani, hogy a felperes, jóllehet megállapíthatta a megtámadott határozatnak különösen az indokolása és a rendelkező része közötti ellentmondás fennállását, valamint a rendelkező rész szövegéből következtethetett arra, hogy az négy elkülönülő jogsértést állapított meg, nem volt abban a helyzetben, hogy átlássa azt, hogy az egységes és folyamatos jogsértés fennállásához kapcsolódó, az indokolásban bemutatott bizonyítékok milyen mértékben bizonyíthatták a rendelkező részben megállapított négy elkülönülő jogsértés fennállását, tehát nem volt abban a helyzetben, hogy vitathassa e bizonyítékok elégséges jellegét.
77 A Bizottság ugyanis a megtámadott határozat (692)–(806) preambulumbekezdésében azt a megoldást választotta, hogy nem különböztette meg az eljárás alá vont egyes fuvarozókkal szemben felhozott bizonyítékokat azon útvonalak vagy az útvonalak azon kategóriái szerint, amelyekhez ezek a bizonyítékok kapcsolódtak. A Bizottság annak az értékelésére korlátozódott, hogy ezek a bizonyítékok bizonyíthatják‑e ezen fuvarozóknak az e határozat indokolásában leírt egységes kartellben való részvételét, anélkül, hogy megvizsgálta volna azt, hogy az általa a megtámadott határozat rendelkező részében megállapított négy, egységes és folyamatos jogsértés mindegyikének a fennállását alátámasztották‑e bizonyítékokkal. A bizonyítékok megkülönböztetését kizárólag az FSC‑t, az SSC‑t, illetve a jutalék fizetésének a megtagadását érintő összejátszásokkal összefüggésben végezték el.
78 Továbbá, ahogy a felperes a rendelkező rész első lehetséges értelmezése keretében érvel, lehetetlen számára annak a logikának a megértése, amely a Bizottságot arra vezette, hogy őt valamely jogsértés miatt felelősnek tekintse – a megtámadott határozat egyes cikkei által meghatározott területen belül nem biztosított útvonalak tekintetében is –, következésképpen pedig lehetetlen számára annak a megértése, hogy hátrányos megkülönböztetés érte‑e az eljárás alá vont azon fuvarozókhoz képest, amelyeket csak kettő, sőt egyetlen jogsértés miatt tekintették felelősnek amiatt, hogy bizonyos útvonalakat nem biztosítottak.
79 E tekintetben meg kell állapítani, hogy azok az indokok, amelyek miatt egyes fuvarozók nevét nem említették a megtámadott határozat egyes cikkeiben, az említett határozat értelmezéséből nem tűnnek ki egyértelműen. A felperes egyébként úgy érvel, hogy e határozat nem teszi lehetővé annak a megértését, hogy az említett hiány ahhoz a körülményhez kapcsolódik‑e, hogy egyes útvonalakat nem biztosítottak. A Bizottság csak a fenti 16. pontban hivatkozott pervezető intézkedést követően fejtette ki a Törvényszéknek azt, hogy egyes fuvarozók nevére vagy azért nem hivatkoztak ugyanezen határozat egyes cikkeiben, mert az említett fuvarozók nem biztosítottak az ezek cikkek által meghatározott útvonalakat, vagy pedig azért, mert az ezen útvonalakon elért forgalmuk a 2005‑ös évben kevesebb mint 30 000 euró volt.
80 Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az indokolást főszabály szerint ugyanakkor kell közölni az érdekelttel, mint a számára sérelmet okozó aktust, mivel az indokolás hiányát nem orvosolhatja azon tény, hogy az érdekelt az uniós bíróság előtti eljárás során megismeri a jogi aktus indokait (1981. november 26‑i Michel kontra Parlament ítélet, 195/80, EBHT, EU:C:1981:284, 22. pont; 2005. június 28‑i Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ítélet, C‑189/02 P, C‑202/02 P, C‑205/02 P–C‑208/02 P és C‑213/02 P, EBHT, EU:C:2005:408, 463. pont).
81 Ennek hiányában az egyedi határozat indokolásával kapcsolatos kötelezettség azzal a kockázattal jár, hogy nem felel meg a céljának, amely az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az, hogy az érintettnek elegendő tájékoztatást nyújtson annak eldöntéséhez, hogy a határozat megalapozott‑e, vagy hogy tartalmaz‑e esetlegesen valamilyen, az érvényességének vitatását lehetővé tevő hibát, valamint annak lehetővé tétele, hogy az uniós bíróság gyakorolja a határozat jogszerűsége feletti felülvizsgálatát (lásd ebben az értelemben: Dansk Rorindustri és társai kontra Bizottság ítélet, fenti 80. pont, EU:C:2005:408, 462. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
82 A jelen ügyben pontosan ebből a késedelmes információból következett az, hogy a felperes csak a tárgyalás során tudott hivatkozni az eljárás alá vont fuvarozók közötti egyenlőség elvének a megsértésére, ugyanis csak ebben a szakaszban fedezhette fel azt, hogy – tekintettel arra a forgalomra, amelyet az Unión belüli és a Svájcban lévő repülőterek közötti útvonalakon ért el a 2005‑ös évben – a nevének nem kellett volna szerepelnie a megtámadott határozat 4. cikkében.
83 Ezenfelül a Törvényszék számára lehetetlen lenne a megtámadott határozat jogszerűségének felülvizsgálata, amennyiben nem lenne lehetősége annak értékelésére, hogy a Bizottság által az egységes és folyamatos jogsértés fennállásának a bizonyításához összegyűjtött bizonyítékok elegendőek voltak‑e az említett határozat rendelkező részében megállapított négy jogsértés fennállásának bizonyításához.
84 Ebből az következik, hogy a megtámadott határozatot az indokolási kötelezettség megsértésével hozták, ami a határozat megsemmisítését indokolja.
85 A fenti megfontolások összességére tekintettel az első jogalap első részének helyt kell adni.
86 A megtámadott határozatot tehát meg kell semmisíteni a felperesre vonatkozó részében, anélkül, hogy szükséges lenne az általa bemutatott többi jogalap és érv vizsgálata.
A költségekről
87 A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése értelmében a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Bizottságot, mivel pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell saját költségeinek, valamint a felperes részéről felmerült költségeknek a viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék az EUMSZ 101. cikk, az EGT‑Megállapodás 53. cikke és az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség között létrejött légi közlekedési megállapodás 8. cikke szerinti eljárásban (COMP/39258 – „légi teherszállítás”‑ügy) 2010. november 9‑én hozott C(2010) 7694 végleges bizottsági határozatot a Martinair Holland NV‑re vonatkozó részében megsemmisíti.
2) A Törvényszék kötelezi az Európai Bizottságot a saját költségei, valamint a Martinair Holland részéről felmerült költségek viselésére.
Kanninen | Pelikánová | Buttigieg |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2015. december 16‑i nyilvános ülésen.
Aláírások