Ideiglenes változat
JULIANE KOKOTT
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2024. április 25.(1)
C‑73/23. sz. ügy
Chaudfontaine Loisirs SA
kontra
État belge, képviseli a Ministre des Finances;
az État belge, képviseli a Ministre de la Justice
részvételével
(a Tribunal de première instance de Liège [liège‑i elsőfokú bíróság, Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – Adójogszabályok – Hozzáadottérték‑adó – 2006/112/EK irányelv – 135. cikk (1) bekezdésének i) pontja – Szerencsejátékok adómentessége – Az adómentességet előíró rendelkezés közvetlen hatálya – Az online szerencsejátékok és az analóg szerencsejátékok közötti különbségtétel – Az online szerencsejátékok (sorsolásos játékok és egyéb online szerencsejátékok) különböző típusai közötti különbségtétel – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatatlansága – A nemzeti jognak előzetes döntéshozatal iránti kérelem nélküli korlátozott idejű hatályban tartása”
I. Bevezetés
„A játékkal időnket és kincseinket tékozoljuk – a két legértékesebb dolgot az életben”(Owen Feltham, angol író 1602–1668).
1. Annak ellenére, hogy a szerencsejátékok fenti és egyéb veszélyei általánosan ismertek, a közös hozzáadottértékadó‑rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv (a továbbiakban: héairányelv)(2) 135. cikke (1) bekezdésének i) pontja mindig is mentesítette a fogadásokat, sorsolásos játékokat és egyéb szerencsejátékokat az adó alól. Első pillantásra úgy tűnik, hogy az Unió a héajog szempontjából támogatni igyekszik a szerencsejátékokat. Ez a mentesítés ugyanakkor csak „a tagállam által megállapított feltételekre és korlátozásokra is figyelemmel” érvényes.
2. Belgium úgy döntött, hogy 2016. július 1‑jétől nem mentesíti a héa alól a sorsolásos játéknak nem minősülő online szerencsejátékokat. Az egyéb szerencsejátékok viszont továbbra is héamentesek maradnak. A belgiumi onlineszerencsejáték‑szolgáltatók úgy vélik, hogy ez a szelektív mentesség sérti a semlegesség elvét. A hasonló Casino de Spa és társai (C‑741/22)(3) ügyben az egyéb szerencsejáték‑szolgáltatók mentesítését ezen túlmenően tiltott támogatásnak tekintik. Ezen ügy célja végeredményben annak kimondása, hogy az online szerencsejáték héamentessége közvetlenül levezethető az uniós jogból. Ez csak akkor járhat sikerrel, ha a héairányelv e tekintetben közvetlenül alkalmazandó, következésképpen ha ez a mentesség már irányelvből következik.
3. Bár a Bíróság a múltban a hozzáadottértékadó‑jog területén már többször foglalkozott a különböző szerencsejáték‑típusok eltérő megadóztatásával,(4) a legújabb ítélkezési gyakorlat alkalmat ad arra, hogy alaposabban elgondolkodjunk a héairányelv 135. cikke (1) bekezdése i) pontjának közvetlen hatályáról egy ilyen konstellációban (egyes szerencsejáték‑típusok szelektív adómentessége). Ugyanakkor a Bíróságnak lehetősége van tisztázni, hogy az egyes szerencsejáték‑típusok szelektív mentesítése ellentétes‑e a semlegesség elvével, és ha igen, milyen mértékben.
II. Jogi háttér
A. Az uniós jog
4. A héairányelv 135. cikke (1) bekezdésének i) pontja szabályozza a szerencsejátékok adómentességét, és a következőképpen rendelkezik:
„(1) A tagállamok mentesítik az adó alól a következő ügyleteket:
i) fogadások, sorsolásos játékok és egyéb szerencsejátékok, a tagállam által megállapított feltételekre és korlátozásokra is figyelemmel;”
B. A belga jog
5. Belgiumban eredetileg a sorsolásos játéknak nem minősülő onlineszerencsejáték‑ügyletek is mentesültek a héa alól. A 2016. július 1‑jei törvény 29–34. cikke megszüntette ezt a mentességet. Ennek eredményeképpen ezek az ügyletek adókötelessé váltak, míg a „klasszikus” szerencsejátékok és valamennyi (online és „analóg”) sorsolásos játék adómentes maradt.
6. A Cour constitutionnelle (alkotmánybíróság, Belgium) azonban 2018. május 21‑i hatállyal megsemmisítette a 2016. július 1‑jei törvény vonatkozó rendelkezéseit a nemzeti jog hatásköri rendelkezéseinek megsértése miatt. Kimondta azonban, hogy a 2016. július 1. és 2018. május 21. közötti időszakra már megfizetett adókat fenntartja, tekintettel a költségvetési és igazgatási nehézségekre, amelyekkel ezen adók visszatérítése járna.
III. A tényállás és az előzetes döntéshozatali eljárás
7. A Chaudfontaine Loisirs SA (a továbbiakban: felperes) online kaszinót üzemeltet. Az alapügyben 640 478,82 euró visszatérítését kéri, amely összeget a 2016. július 1. és 2018. május 21. között online játékok és online fogadások után fizetett meg hozzáadottérték‑adóként.
8. 2020. december 1‑jei határozatával az adóhatóság elutasította ezt a kérelmet azzal az indokkal, hogy a visszaigénylés feltételei nem állnak fenn. A felperes ezt követően a kérdést előterjesztő bírósághoz fordult.
9. A felperes azt állítja, hogy a vitatott héát a héairányelv alapjául szolgáló adósemlegesség elvének megsértésével vetették ki. Ezt követően a megsemmisített törvény joghatásainak a szóban forgó időszak tekintetében történő fenntartását kifogásolja. Az alperes belga állam ezzel szemben emlékeztet a tagállamok arra vonatkozó mérlegelési jogkörére, hogy bizonyos játékkategóriákat mentesítsenek, másokat pedig a héa hatálya alá vonjanak. A Cour constitutionnelle (alkotmánybíróság) által megsemmisített, de hatályukban korlátozott ideig fenntartott rendelkezések nem minősülnek a héairányelv nem megfelelő átültetésének.
10. A kereset elbírálására hatáskörrel rendelkező Tribunal de première instance de Liège (liège‑i elsőfokú bíróság, Belgium) felfüggesztette az eljárást, és az EUMSZ 267. cikk szerinti előzetes döntéshozatali eljárás keretében a következő öt kérdést terjesztette a Bíróság elé:
„1) Lehetővé teszi‑e a héairányelv 135. cikke (1) bekezdésének i) pontja és az adósemlegesség elve valamely tagállam számára, hogy az e rendelkezés által előírt adómentesség köréből kizárólag az elektronikus úton nyújtott szerencsejátékokat zárja ki, miközben a nem elektronikus úton nyújtott szerencsejátékok héamentesek maradnak?
2) Lehetővé teszi‑e a héairányelv 135. cikke (1) bekezdésének i) pontja és az adósemlegesség elve valamely tagállam számára, hogy az e rendelkezés által előírt adómentesség köréből kizárólag az elektronikus úton nyújtott szerencsejátékokat zárja ki, a sorsolásos játékok kivételével, amelyek héamentesek maradnak, akár elektronikus úton nyújtják azokat, akár nem?
3) Lehetővé teszi‑e az Európai Unió működéséről szóló szerződés 267. cikkének harmadik bekezdése, hogy egy felsőbb szintű bíróság úgy határozzon, hogy fenntartja valamely belső jogi rendelkezés joghatásait, amelyet a belső jog megsértése miatt semmisít meg anélkül, hogy az uniós jog előtte szintén hivatkozott megsértéséről határozott volna, és így anélkül, hogy előzetes döntéshozatal céljából e belső jogi rendelkezés európai uniós joggal való összeegyeztethetőségére vonatkozó kérdést terjesztett volna elő, vagy a Bíróságot azon feltételekről kérdezte volna, amelyek mellett úgy határozhat, hogy e rendelkezés uniós joggal való összeegyeztethetetlensége ellenére fenntartja e rendelkezés joghatásait?
4) Amennyiben a fenti kérdések valamelyikére nemleges válasz adandó, fenntarthatta‑e a Cour constitutionnelle (alkotmánybíróság) az általa a hatáskörmegosztásra vonatkozó nemzeti szabályokkal való összeegyeztethetetlenség miatt megsemmisített rendelkezések múltbeli joghatásait, miközben e rendelkezések a héairányelvvel is összeegyeztethetetlenek voltak, mégpedig annak érdekében, hogy elkerülje a már megfizetett adók visszatérítésével kapcsolatban felmerülő költségvetési és igazgatási nehézségeket?
5) Amennyiben az előző kérdésre nemleges válasz adandó, visszatéríthető‑e az adóalany részére az általa üzemeltetett szerencsejátékok és fogadások valós bruttó árrése után a héairányelvvel és az adósemlegesség elvével összeegyeztethetetlen rendelkezések alapján általa megfizetett héa?”
11. A Bíróság előtti eljárásban a felperes, a Belga Királyság, Portugália, a Cseh Köztársaság és az Európai Bizottság terjesztett elő írásbeli észrevételeket. A Bíróság az eljárási szabályzat 76. cikkének (2) bekezdése alapján eltekintett a tárgyalás megtartásától.
IV. A jogkérdésről
12. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett öt kérdés lényegében két kérdéscsoportot érint.
13. Mivel az alapeljárás felperese a nemzeti jog alapján nyújtott szolgáltatásai utáni héakötelezettséget támadja, az első, második és ötödik kérdés arra vonatkozik, hogy a felperes szolgáltatásai a héairányelv 135. cikke (1) bekezdésének i) pontja alapján mentesülnek‑e a héa alól, és hogy az uniós joggal ellentétes nemzeti jog hatályának fenntartása ellenére vissza kell‑e téríteni a felperes részére az uniós jog megsértésével megfizetett adót. Ennek feltétele, hogy a héairányelvből közvetlenül következik az online szerencsejátékok adómentessége, amelyre a felperes hivatkozhat (lásd ehhez: B. pont).
14. A harmadik és a negyedik kérdés ezzel szemben arra vonatkozik, hogy a Cour constitutionnelle (belga alkotmánybíróság) jogosult volt‑e előzetes döntéshozatal iránti kérelem nélkül elrendelni a nemzeti jog hatályának fenntartását, ami miatt a nemzeti jog alapján mégiscsak keletkezett adó. Ez már felveti az előzetes döntéshozatalra előterjesztett két kérdés elfogadhatóságának kérdését (lásd ehhez: A. pont).
A. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik és negyedik kérdés elfogadhatóságáról
15. A harmadik és a negyedik kérdés az előzetes döntéshozatali eljárás keretében csak akkor fogadható el, ha az azokra adott válaszok szükségesek és relevánsak az alapügyben hozandó ítélet meghozatalához.
16. Főszabály szerint kizárólag a jogvitát tárgyaló nemzeti bíróság feladata annak eldöntése, hogy az ítélet meghozatala szempontjából szükséges‑e az előzetes döntéshozatalra utalás, és valóban relevánsak‑e a Bíróság elé terjesztett kérdések. Az uniós jog egyik rendelkezésének az értelmezésére vonatkozó kérdések releváns voltát vélelmezni kell.(5) A Bíróság csak akkor utasíthatja el e kérdések megválaszolását, ha az uniós jogi szabály kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson.(6)
17. Még a fent említett vélelem alkalmazása esetén is elfogadhatatlan a harmadik és a negyedik kérdés. Az alapeljárás az uniós jog (pontosabban az irányelv) esetleges megsértésével megfizetett adó visszatérítésére irányul. A nemzeti jogot, bár azt a nemzeti jog alapján hatályon kívül kellett helyezni, az erre hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság – szintén a nemzeti jog alapján – meghatározott ideig fenntartotta a hatályában (korlátozott idejű hatályban tartás elrendelése).
18. Így a nemzeti jog olyan adózást ír elő, amely ellentétes lehet a héairányelvvel. Az, hogy a felperesnek fennmarad‑e a 2016. július 1. és 2018. május 21. közötti időszakra már megfizetett héára vonatkozó kötelezettsége, kizárólag a héairányelv értelmezéséből (és így az első, második és ötödik kérdésre adott válaszból) következik. E tekintetben irreleváns, hogy a Cour constitutionnelle (belga alkotmánybíróság) a jogszabály hatályban tartása előtt a Bírósághoz fordulhatott volna‑e, vagy akár köteles lett volna‑e a Bírósághoz fordulni.
19. Ezen túlmenően nem világos, hogy az EUMSZ 267. cikknek egy bíróság, nevezetesen a Cour constitutionnelle (alkotmánybíróság) általi megsértése miért lenne hatással annak a másik bíróságnak a határozatára, amely az uniós jogra vonatkozó lényeges kérdéseit előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé terjesztette. A Cour constitutionnelle (belga alkotmánybíróság) az előzetes döntéshozatalra utalást érintő magatartásával és az EUMSZ 267. cikk kért értelmezésével kapcsolatos elégedetlenség tehát semmilyen összefüggésben nincs az alapeljárással. Ebből adódóan a harmadik és negyedik kérdés elfogadhatatlan.
20. Végül a kérdést előterjesztő bíróság nem tájékoztatja a Bíróságot arról, hogy a Cour constitutionnelle (belga alkotmánybíróság) valójában mit vizsgálhat és mit szabad vizsgálnia. Amennyiben a nemzeti felülvizsgálati hatásköre például a nemzeti hatásköri szabályoknak való megfelelésre korlátozódik, akkor egy előzetes döntéshozatali kérelem aligha jöhet szóba. Ezért a Bíróság az EUMSZ 267. cikk megsértésének vizsgálatához szükséges információkkal sem rendelkezik. A harmadik és a negyedik kérdés ezen okból is elfogadhatatlan. Következésképpen csak az első, második és ötödik kérdést kell megválaszolni.
B. Az online szerencsejátékoknak a héairányelv szerinti adómentességéről (első, második és ötödik kérdés)
21. Az alapeljárásban a felperes az onlineszerencsejáték‑szolgáltatásainak a (hatályában fenntartott) nemzeti jog szerinti megadóztatását támadja. Ez egyértelműnek tűnik, és nem értelmezhető az uniós joggal összhangban. Ezért a héairányelv 135. cikke (1) bekezdése i) pontjának értelmezése csak akkor perdöntő, ha ez a cikk közvetlenül alkalmazandó (lásd: 1. pont). A felperes lényegében azt az álláspontot képviseli, hogy szolgáltatásait ugyanúgy kell kezelni, mint más adómentes szerencsejáték‑szolgáltatásokat. Ez esetleg a héajog semlegességének elvéből is következhet (lásd: 2. pont).
1. Az adómentességre vonatkozó rendelkezés közvetlen alkalmazhatósága?
22. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint minden esetben, amikor valamely irányelv rendelkezései tartalmukat tekintve feltétlenek és kellően pontosak, azokra a magánszemélyek a nemzeti bíróságok előtt a tagállammal szemben hivatkozhatnak, ha a tagállam elmulasztotta az irányelv határidőn belüli átültetését a nemzeti jogba, vagy azt helytelenül ültette át.(7)
23. Valamely uniós rendelkezés akkor feltétlen, ha olyan kötelezettséget fogalmaz meg, amely nem tartalmaz feltételt, és nem függ – a végrehajtásában vagy hatályában – az Európai Unió intézményeinek vagy a tagállamoknak semmilyen jogi aktusától.(8) Ezzel szemben egy rendelkezés feltételes jellegű, ha uniós jogi tényállási elemek konkrét tartalmát meghatározó nemzeti rendelkezések meghozatalát igényli.(9) Az ilyen rendelkezés akkor kellően pontos, ha az általa magában foglalt kötelezettséget egyértelműen és feltétel nélkül írja le.(10)
24. E kialakult ítélkezési gyakorlat fényében a héairányelv 135. cikke (1) bekezdésének i) pontja nem feltétlen és nem is kellően pontos. Előírja, hogy a szerencsejátékok „a tagállam által megállapított feltételekre és korlátozásokra is figyelemmel” mentesülnek az adó alól. Nem határozza meg, hogy mely szerencsejátékokat kell mentesíteni, így a tagállamra nem egyértelmű szövegezéssel ró kötelezettséget. Éppen ellenkezőleg, a megfogalmazásból az következik, hogy csak meghatározott szerencsejátékok mentesíthetők.
25. Ez a kötelezettség nem is feltétlen, mivel a héairányelv 135. cikke (1) bekezdésének i) pontja egyértelmű megfogalmazása szerint „a tagállam által megállapított feltételek[...] és korlátozások[...]” vonatkoznak rá. Következésképpen szerencsejátékok mentességéhez – annak végrehajtásához vagy érvényességéhez – a tagállamok intézkedésére van szükség.
26. A Bíróság(11) nyilvánvalóan ezen okból mondta ki 2010‑ben kifejezetten: a héairányelv „135. cikke (1) bekezdésének i) pontját úgy kell értelmezni, hogy a tagállamok számára biztosított, arra vonatkozó jog gyakorlása, hogy az említett rendelkezés által előírt hozzáadottértékadó‑mentességet illetően feltételeket és korlátozásokat határozzanak meg, lehetővé teszi a tagállamok számára azt, hogy ezen adó alól csak bizonyos szerencsejátékokat mentesítsenek.” Ezt az értelmezést később kétszer is megerősítette.(12)
27. Ha azonban – a Bíróság értelmezése szerint – a héairányelv 135. cikke (1) bekezdésének i) pontja lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy csak bizonyos szerencsejátékokat mentesítsenek, akkor ugyanez vonatkozik erre az ügyre, amit a Bíróság más adómentességi rendelkezésekre vonatkozóan kimondott. Amennyiben a tagállamoknak csak egyes meghatározott szolgáltatásokat kellett mentesíteniük (így a héairányelv 132. cikke (1) bekezdésének n) és m) pontjában), ezek nem alkalmazhatók közvetlenül.(13)
28. A Bíróság határozatában(14) szereplő „bizonyos szerencsejátékok” kifejezés arra utal, hogy e rendelkezés nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy általános jelleggel mentesítsenek minden szerencsejátéknak minősülő szolgáltatást.(15) A héairányelv 135. cikke (1) bekezdése i) pontjának olyan értelmezése, amely szerint a tagállamok a „bizonyos” szó ellenére kötelesek lennének „minden” szerencsejátékot mentesíteni az adó alól, alkalmas lenne e mentesség tárgyi hatályának kiterjesztésére. Ez ellentétes lenne a Bíróság ítélkezési gyakorlatával is, amely szerint a héairányelvben szereplő adómentességeket szigorúan kell értelmezni.(16)
29. A héairányelv 135. cikke (1) bekezdése i) pontjának közvetlen alkalmazhatósága ellen éppen az a tény szól, hogy a héairányelv 135. cikke (1) bekezdésének i) pontja lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy csak „bizonyos”(17) szerencsejátékokat mentesítsenek az adó alól.(18)
30. A Bíróság egyetlen (korábbi) határozata, amely viszont a korábbi rendelkezés, a 77/388 hatodik irányelv 13. cikke B. részének f) pontjának tulajdonított közvetlen hatályt, hogy megakadályozza az e rendelkezéssel össze nem egyeztethető belső jogszabályok alkalmazását,(19) véleményem szerint elavult a héamentességek közvetlen hatályára vonatkozó újabb ítélkezési gyakorlat(20) és a héairányelv adta lehetőség(21), valamint a Bíróság 2010. évi határozata(22) alapján.
31. Ez érdemben is meggyőző. A szerencsejátékoknak a héairányelv 135. cikke (1) bekezdésének i) pontjában foglalt adómentességéhez ugyanis nem kapcsolódik különös uniós jogi értékelés. A Bíróság szerint ezen adómentességének oka csupán az a gyakorlati megfontolás, hogy a szerencsejáték‑tevékenység kevésbé alkalmas a héa alkalmazására. A szociális ágazatban végzett egyes közérdekű szolgáltatásokkal ellentétben itt nem áll fenn a héa szempontjából szándékosan kedvezőbb bánásmód biztosítása e tevékenységek számára.(23) Valószínűbb, hogy ez a mentesség az akkori hat tagállam közötti kompromisszumot tükrözi, amelyek közül néhány már rendelkezett különös szerencsejáték‑törvényekkel, és ezért megadóztatott egyes szerencsejátékokat. Mivel a mentességet a tagállamok feltételeihez és korlátozásaihoz kötötték, a tagállamok fenntarthatták szerencsejáték‑törvényeiket, és elkerülhették a kettős héaadóztatást.
32. Mindenesetre semmi sem indokolja, hogy az egyes tagállamok feltételei és korlátai szerinti, pusztán technikai okokból (az adó nem gyakorlatias kettős beszedése, illetve a kettős adóztatásnak az elkerülése) való adómentességnek közvetlen hatálya legyen. Ezért nincs szükség az adómentesség közvetlen hatályának különösen széles körű feltevésére. Ezen adómentesség közvetlenül tehát nem alkalmazható.
33. Ha azonban a felperes amúgy sem hivatkozhat közvetlenül a héairányelv 135. cikke (1) bekezdésének i) pontja szerinti adómentességre, akkor az első, második és ötödik kérdésre sem kell válaszolni. Ezután a Bizottság feladata, hogy kötelezettségszegési eljárást indítson Belgium ellen, ha úgy véli, hogy a felperes (és más onlineszerencsejáték‑szolgáltatók) adóztatása sérti a héairányelvet. A Bizottság észrevétele azonban nem vet fel ilyen aggályokat.
2. A semlegesség elvének megsértése?
34. Az adósemlegesség elve sem segít ebben az ügyben a felperesnek. A tagállamnak ugyan az őt megillető választási lehetőségek, illetve a mérlegelési jogköre gyakorlása során tiszteletben kell tartania az adósemlegesség elvét.(24) Ez azonban egyrészt nem vezethet ahhoz, hogy egy nem kellően pontos vagy feltételesen módú megfogalmazást tartalmazó irányelvi rendelkezés közvetlen hatállyal bírjon. Másrészt ezen elvvel „csupán” ellentétes, ha az egymással versenyző hasonló termékeket vagy szolgáltatásokat a héa szempontjából eltérően kezeli.(25)
35. A termékek vagy a szolgáltatásnyújtások hasonlóak, amennyiben a felhasználásuk alapján való összehasonlításuk azt mutatja, hogy azonos tulajdonságokkal rendelkeznek, és a fogyasztók azonos igényeinek kielégítésére szolgálnak. Ezenkívül a fennálló különbségek nem befolyásolják jelentősen az átlagos fogyasztó arra irányuló döntését, hogy az említett termékek vagy szolgáltatások közül melyiket vegye igénybe,(26) következésképpen ezeknek az átlagos fogyasztó szempontjából helyettesítési viszonyban kell állniuk egymással.(27) A termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás hasonló jellegének megítélése a végső felhasználó szempontjából természetesen bizonyos mérlegelési mozgásteret foglal magában.
36. A Bíróság az uniós jogalkotó számára valamely adójogi jellegű intézkedés elfogadása esetén elismeri, hogy az az uniós jogalkotó részéről politikai, gazdasági és társadalmi döntéseket, valamint az eltérő érdekek fontossági sorrendjének meghatározását, vagyis összetett mérlegelést igényel. Következésképpen széles mérlegelési jogkört kell számára elismerni oly módon, hogy a bírósági felülvizsgálatot a nyilvánvaló hibák felülvizsgálatára kell korlátozni.(28) A Bíróság különösen nem helyettesítheti az uniós jogalkotó értékelését a sajátjával.(29)
37. Figyelembe véve a Bíróság közelmúltbeli ítélkezési gyakorlatát, ugyanez vonatkozik a nemzeti jogalkotók mérlegelési jogkörének felülvizsgálatára is. A Bíróság tehát egyre inkább hangsúlyozza, hogy az Unió olyan államokat foglal magában, amelyek az EUSZ 2. cikkben említett értékeket tiszteletben tartják és osztják.(30) Az Unió alapját képező, az EUSZ 2. cikkében meghatározott értékek közé tartozik különösen a demokrácia elve. Eszerint elsődlegesen a demokratikusan legitimált jogalkotó felelős a jogalkotási döntési mozgástér kitöltéséért.
38. Amennyiben tehát az uniós jog ilyen mozgásteret biztosít egy tagállamnak, ezért elsődlegesen az adott tagállam választott parlamentje a felelős. Következésképpen más szervek önmagukban korlátozottan vizsgálhatják felül ezt a parlamenti döntéshozatali mozgásteret. Nem helyettesíthetik a saját véleményükkel a demokratikusan legitimált testületnek a termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás hasonló jellegéről alkotott véleményét. Ez egyaránt vonatkozik a nemzeti bíróságokra és az uniós bíróságokra.
39. E tekintetben a Bíróság főszabály szerint csak akkor állapíthatja meg a semlegesség elvének a demokratikusan legitimált jogalkotó általi megsértését, ha az egyértelműen túllépte a döntési mozgásterét. Ez azonban csak akkor áll fenn, ha az átlagos fogyasztó szemszögéből nézve a különbözőképpen megadóztatott szolgáltatások vagy termékértékesítések szinte azonosak, így – amint azt a Bizottság is állítja – minden további nélkül helyettesíthetők(31). Csak ebben az esetben torzul a verseny az ilyen szolgáltatásokat nyújtók vagy termékértékesítők között, ami már nem egyeztethető össze a semlegesség elvével.
40. Ezen okból a Bíróság eddig főszabály szerint vonakodott megállapítani a semlegesség elvének a megsértését, ha pl. a tagállamok csak a friss pékárukra (nem a bizonyos minőségmegőrzési időt meghaladó termékekre(32)), csak a mozgó vásárok mutatványosaira (és nem a helyhez kötött vidámparkokra(33)), nem minden gyógyszerre (hanem csak bizonyos gyógyszerekre, azok felhasználásától függően is(34)), csak a taxikra (de nem minden személygépkocsival történő személyszállításra(35)), vagy csak a nyomtatott könyvekre (nem az egyéb fizikai adathordozókon lévő könyvekre(36)) alkalmaznak kedvezményes adómértéket vagy adómentességet.
41. Figyelembe véve a Bíróság e korlátozott felülvizsgálati jogkörét, a jogalkotó döntési mozgásterének nyilvánvaló túllépése azonban ebben az esetben nem áll fenn. A különbözőképpen megadóztatott szolgáltatások (egyrészt a sorsolásos játékoknak nem minősülő online szerencsejátékok, másrészt az „analóg” szerencsejátékok, illetve az online sorsolásos játékok) – a felperes álláspontjával ellentétben – egy átlagos fogyasztó szemszögéből nézve több szempontból is különböznek.
42. Így az online szerencsejáték az „analóg” szerencsejátéktól mind a helyszín (bármikor és bárhol, szemben a meghatározott helyszínekkel), a szerencsejátékok megkezdéséhez szükséges erőfeszítés (nincs erőfeszítés, mivel okostelefonon keresztül bármikor és bárhol lehetséges, szemben azzal, hogy fizikailag el kell menni egy bizonyos helyre), a magánszférában bármikor lehetséges szerencsejátékok „társadalmi ellenőrzésének” hiánya; a bármikor elérhető és könnyen hozzáférhető szerencsejátékok függőséget okozó potenciálja vagy veszélye tekintetében, mind a játék módja (a számítógépen történő kattintás szemben a fizikai cselekvéssel a játékautomatánál vagy akár egy személy [pl. egy krupié] interakciójával a helyszínen) tekintetében különbözik. Egy „analóg” kaszinó látogatása inkább „élményként”, míg egy weboldal („online kaszinó”) „látogatása” inkább „internetes játékként” írható le.
43. Ezért nem segít, ha kizárólag a szolgáltatás tartalmára (ebben az esetben egy játékszükséglet kielégítésére) összpontosítunk. Ellenkezőleg, az átlagos fogyasztó szemszögébe be kell vonni a külső ténybeli és jogi keretfeltételeket is.(37) Ugyanez vonatkozik azokra az esetleges irányítási célokra is, amelyeket a parlamenti jogalkotó a differenciálással valószínűsíthetően követ. A héasemlegesség elve nem tiltja az objektíven indokolt különbségtételt.
44. Azt, hogy a médium (online szemben az „analóggal”) az uniós jogalkotó szempontjából jelentős megkülönböztető kritérium, már a héairányelv rendelkezései is mutatják, amelyek bizonyos esetekben aszerint is differenciálnak, hogy a szolgáltatást elektronikus úton nyújtják‑e (lásd csak: az adózás helye [a héairányelv 58. cikkében foglalt különös rendelkezés] vagy az adómérték [a héairányelv 98. cikkének (3) bekezdése kizár bizonyos kedvezményes adómértékeket az elektronikus úton nyújtott szolgáltatások esetében]). Mindez felesleges lenne, ha az elektronikus és az „analóg” ügyletek minden további nélkül felcserélhetők lennének.
45. Következésképpen az, hogy a szerencsejáték különböző típusai hasonló játékszükségletet (vagy hasonló játékfüggőséget) elégítenek ki, nem elegendő a semlegesség elve megsértésének a feltételezéséhez. Az sem elegendő, hogy egyik vagy másik fogyasztó az egyik szerencsejáték‑típusról a másikra váltson, így nem zárható ki a különböző szolgáltatók közötti bizonyos fokú verseny. Az a döntő, hogy a jogalkotó álláspontja szerint a két szolgáltatás (nyilvánvalóan) felcserélhető‑e az átlagos fogyasztó számára.
46. A szolgáltatások igénybevételének eltérő körülményei és a szerencsejátékok ezzel összefüggő, különböző kockázatai miatt az „online” és az „analóg” szerencsejátékok eltérő módon is megadóztathatók – ahogyan ebben a Bizottság, a Cseh Köztársaság, Portugália és Belgium is egyetért.
47. Az online sorsolásos játékok és az egyéb online szerencsejátékok közötti belgiumi különbségtétel sem kifogásolható. A sorsolásos játékok a szerencsejátékok egy speciális fajtája, amelyet általában egy meghatározott játékterv szerint szerveznek, meghatározott tét ellenében, bizonyos pénz‑ vagy tárgynyeremények kilátásba helyezésével. Kimenetele a véletlenen alapul, és általában nyilvánosan hirdetik ki. A szerencsejáték e típusában a tevékenység – amint azt a Bizottság helyesen hangsúlyozza – a sorsjegy megvásárlására korlátozódik, és abban különbözik a többi, a játékos ismétlődő tevékenységén alapuló online szerencsejátéktól, hogy a játékos azonnal értesül a szerencséjéről (vagy inkább a balszerencséjéről), és spontán reagál. Amint azt Belgium állítja, a jelen ügyben hiányzik a játékos elem. A tétek minimuma és maximuma, a nyeremények és a nyerési esélyek tekintetében is vannak különbségek.(38)
48. A sorsolásos játékok története és a tagállamok egyes (történelmi) adótörvényei egyébként azt mutatják, hogy a sorsolásos játékok és a szerencsejátékok egyéb típusai hagyományosan elkülönülnek egymástól.(39) Ez azt jelzi, hogy az átlagos fogyasztó számára a sorsolásos játék valószínűleg mindig is valami mást jelentett, mint a kaszinóban vagy a nyerőgépeken való szerencsejáték. Ezért aligha lehet azt állítani, hogy az online sorsolásos játékok és más online szerencsejátékok az átlagos fogyasztó szemszögéből felcserélhetők. Ezért nem állapítható meg a semlegesség elvének a megsértése.
3. Közbenső következtetés
49. A héairányelv 135. cikke (1) bekezdésének i) pontja közvetlenül nem alkalmazható. Még ha a héairányelv 135. cikke (1) bekezdésének i) pontja közvetlenül alkalmazandó is lenne, a Belgium által az elektronikus úton nyújtott szerencsejátékok és a nem elektronikus úton nyújtott szerencsejátékok között tett különbségtétel nem jelentené a héasemlegesség elvének a megsértését. Ugyanez vonatkozik az elektronikus úton nyújtott szerencsejátékok és az elektronikus úton megvalósított sorsolásos játékok közötti különbségtételre is. Az uniós jog megsértésének hiányában az uniós jog tehát azt sem követeli meg, hogy a nemzeti jog szerint fizetendő héát vissza kell téríteni a felperes részére.
V. Végkövetkeztetések
50. Ezért azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Tribunal de première instance de Liège (liège‑i elsőfokú bíróság, Belgium) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következőképpen válaszoljon:
1. A héairányelv 135. cikke (1) bekezdésének i) pontjának nincs közvetlen hatálya. E rendelkezés nem feltétlen és nem is kellően pontos.
2. A héasemlegesség elvével nem ellentétes az elektronikus úton nyújtott szerencsejátékok és a nem elektronikus úton nyújtott szerencsejátékok közötti különbségtétel. Ellenkezőleg, az elektronikus úton nyújtott szerencsejátékok és az elektronikus úton megvalósított sorsolásos játékok közötti különbségtételt objektív okok támasztják alá.