A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (kilencedik tanács)
2024. április 25.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Fogyasztóvédelem – 93/13/EGK irányelv – A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételek – Jelzálogkölcsön‑szerződés – A szerződéshez kapcsolódó, a fogyasztót terhelő költségek megfizetését előíró feltétel – Az e feltétel tisztességtelen jellegét megállapító és azt semmisnek nyilvánító jogerős bírósági határozat – A tisztességtelen feltétel alapján megfizetett összegek visszatérítése iránti kereset – A visszatérítés iránti igény elévülésének kezdő időpontja”
A C‑561/21. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) a Bírósághoz 2021. szeptember 10‑én érkezett, 2021. július 22‑i határozatával terjesztett elő a
GP,
BG
és
a Banco Santander SA
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (kilencedik tanács),
tagjai: O. Spineanu‑Matei tanácselnök, S. Rodin (előadó) és L. S. Rossi bírák,
főtanácsnok: A. M. Collins,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– a Banco Santander SA képviseletében M. Á. Cepero Aránguez és M. García‑Villarrubia Bernabé abogados,
– a spanyol kormány képviseletében A. Ballesteros Panizo és A. Pérez‑Zurita Gutiérrez, meghatalmazotti minőségben,
– az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: G. Rocchitta avvocato dello Stato,
– a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna és S. Żyrek, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében J. Baquero Cruz és N. Ruiz García, meghatalmazotti minőségben,
tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv (HL 1993. L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 288. o.) 6. cikke (1) bekezdésének és 7. cikke (1) bekezdésének az értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet egyfelől két fogyasztó, GP és BG, másfelől pedig egy hitelintézet, a Banco Santander SA között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgya egy olyan szerződési feltétel alapján megfizetett összegek visszatérítése iránti kérelem, amelynek tisztességtelen jellegét jogerős bírósági határozat állapította meg.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése így rendelkezik:
„A tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.”
4 Ezen irányelv 7. cikke (1) bekezdésének szövege a következő:
„A tagállamok a fogyasztók és a szakmai versenytársak érdekében gondoskodnak arról, hogy megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását.”
A spanyol jog
5 A Código Civil (polgári törvénykönyv) (a továbbiakban: polgári törvénykönyv) alapjogvitára alkalmazandó változatának 1303. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Ha megállapítják egy kötelezettség semmisségét, a szerződő felek kötelesek egymásnak kölcsönösen visszaszolgáltatni a szerződés tárgyát képező dolgokat azok hasznaival, illetve az árat a kamatokkal együtt, az ezt követő cikkekben foglaltak sérelme nélkül.”
6 A polgári törvénykönyv 1896. cikkének első bekezdése így rendelkezik:
„Az, aki jogosulatlan fizetést elfogad, ha azt rosszhiszeműen teszi, pénzösszeg esetén köteles megfizetni annak törvényi kamatát, illetve annak ténylegesen vagy vélhetően keletkezett hasznait, amennyiben a kapott dolog hasznot hoz.”
7 E törvénykönyv alapjogvitára alkalmazandó változatának 1964. cikke szerint:
„A jelzálogjogra alapított igények húsz év alatt évülnek el, a különös elévülési idő alá nem tartozó polgári jogi igények pedig tizenöt év alatt.”
8 Ugyanezen polgári törvénykönyv 1969. cikkének szövege a következő:
„Valamennyi fajta kereset elévülési ideje, eltérő tartalmú különös rendelkezés hiányában, azon a napon kezdődik, amikor a kereset érvényesítésének lehetősége megnyílik.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
9 1999. június 29‑én az alapeljárás felperesei fogyasztóként jelzálog‑fedezetű kölcsönszerződést kötöttek a Banco Santanderrel, amely olyan feltételt tartalmazott, amely őket kötelezte a szerződés folytán keletkező összes költség viselésére (a továbbiakban: a költségekre vonatkozó feltétel).
10 2017. október 28‑án az alapeljárás felperesei keresetet indítottak a költségekre vonatkozó feltétel semmisségének megállapítása és az e feltétel alapján megfizetett összegek visszatérítése iránt.
11 Az elsőfokú bíróság semmisnek nyilvánította a költségekre vonatkozó feltételt, és arra kötelezte a Banco Santandert, hogy fizesse meg az alapeljárás felpereseinek az általuk közjegyzői díjak, bejegyzési illetékek és kezelési díjak címén fizetett összegeket, valamint az ezen összegek után a kifizetés napjától számított törvényes kamatokat.
12 Az Audiencia Provincial de Barcelona (barcelonai tartományi bíróság, Spanyolország) részben helyt adott a Banco Santander által az elsőfokú határozattal szemben benyújtott fellebbezésnek, mivel e bíróság a költségekre vonatkozó feltétel alapján megfizetett összegekre vonatkozó követelést elévültnek nyilvánította. A fellebbviteli bíróság ugyanis úgy ítélte meg, hogy az ezen összegek visszatérítése iránti igény elévülési idejének kezdő időpontja annak az időpontnak felelt meg, amikor az alapeljárás felperesei a jogalap nélkül teljesített kifizetéseket teljesítették, vagyis a jelzálogfedezetű kölcsönszerződésük megkötésének 1999‑es megkötési időpontjának, ezen időponttól pedig már több mint tizenöt év telt el.
13 Az alapeljárás felperesei az Audiencia Provincial de Barcelona (barcelonai tartományi bíróság) ezen ítéletével szemben felülvizsgálati kérelmet terjesztettek a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) elé, amely a kérdést előterjesztő bíróság. Felülvizsgálati kérelmük alátámasztása érdekében előadják, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a tisztességtelen feltétel alapján megfizetett összegek visszatérítése iránti igény elévülésének kezdő időpontjaként nem lehet az e feltételt tartalmazó szerződés megkötésének napját meghatározni.
14 A kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy mikor kezdődik annak az igénynek az elévülése, amely a tisztességtelen feltétel alapján megfizetett összegeknek a 93/13 irányelvvel összefüggésben történő visszatérítésére irányul.
15 E bíróság szerint az, ha ezen elévülés kezdetét azon bírósági határozat meghozatali időpontjának feleltetnék meg, amely megállapította az érintett szerződési feltétel tisztességtelen jellegét és annak semmisségét, ellentétesnek tűnik a jogbiztonság elvével, hiszen e megoldás a gyakorlatban azt jelentené, hogy a visszatérítés iránti igényt elévülhetetlenné tenné. Mivel ugyanis ezen igény elévülése elvileg nem kezdődhet meg mindaddig, amíg az ilyen feltétel semmisségének megállapítása iránti keresetnek helyt nem adnak, és mivel maga ez utóbbi igény a nemzeti jog értelmében nem évül el, lévén abszolút érvénytelenségről szó, előfordulhat, hogy a visszatérítés iránti igény elévülési ideje soha nem kezdődik meg. Ezenkívül súlyosan sérülne a jogbiztonság elve, ha mindez olyan szerződések megkérdőjelezéséhez vezetne, amelyek joghatásai talán már évtizedek óta megszűntek.
16 E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a visszatérítés iránti igény elévülésének kezdő időpontját nem abban az időpontban kellene‑e meghatározni, amikor e bíróság hozott egy sor egyforma ítéletet, amelyekben megállapította azon feltételek tisztességtelen jellegét, amelyek a fogyasztóra hárították a hitelszerződéssel kapcsolatos valamennyi költség megfizetését, továbbá e bíróság döntött arról, hogy e költségeket miként kell felosztani az ilyen feltétel semmisségének megállapítását követően. Elképzelhető az is, hogy e kezdő időpontot a Bíróság azon határozatainak meghozatalához kössék, amelyek a 93/13 irányelvet akként értelmezték, hogy azzal nem ellentétes az, hogy az ilyen visszatérítés iránti igényre elévülés vonatkozzon, amennyiben a tényleges érvényesülés elvét tiszteletben tartják. Az említett bíróságnak ugyanakkor kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy egy észszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztó tájékoztatást kap‑e az e területre vonatkozó ítélkezési gyakorlatáról vagy a Bíróság ítélkezési gyakorlatáról.
17 E körülmények között a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Összeegyeztethető‑e a jogbiztonság elvével a [93/13 irányelv] 6. cikke (1) bekezdésének és 7. cikke (1) bekezdésének olyan értelmezése, amely szerint a tisztességtelen feltétel alapján kifizetett összegek visszatérítése iránti igény elévülési ideje csak azt követően kezdődik, hogy e feltétel semmisségét jogerős ítélet megállapította?
2) Amennyiben ez az értelmezés nem felel meg a jogbiztonság elvének, ellentétes‑e a 93/13 irányelv [6. cikkének (1) bekezdésével és 7. cikkének (1) bekezdésével] az az értelmezés, amely [a tisztességtelen feltétel alapján megfizetett összegek visszatérítése iránti igény elévülése] kezdő időpontjának a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) azon ítéleteinek időpontját tekinti, amelyek [az ilyen feltétel semmissé nyilvánításából eredő] visszatérítési kötelezettséget az ítélkezési gyakorlatban rögzítették (2019. január 23‑i ítéletek)?
3) Ha ez az értelmezés ellentétes [a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével és 7. cikkének (1) bekezdésével], ellentétesnek tekinthető‑e ugyanezen cikkekkel az az értelmezés, amely [a tisztességtelen feltétel alapján megfizetett összegek visszatérítése iránti igény elévülése] kezdő időpontjának [a Bíróság] azon ítéleteinek időpontját tekinti, amelyek szerint a visszatérítési igény elévülhet (különösen [a 2020. július 9‑i Raiffeisen Bank és BRD Groupe Société Générale ítélet (C‑698/18 és C‑699/18, EU:C:2020:537),] vagy az azt megerősítő [2020 július 16‑i Caixabank és Banco Bilbao Vizcaya Argentaria ítélet (C‑224/19 és C‑259/19, EU:C:2020:578)?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
18 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság már kimondta, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy egy tisztességtelennek minősített szerződési feltételt főszabály szerint úgy kell tekinteni, mint amely nem is létezett, úgyhogy a fogyasztóra nézve nem fejthet ki joghatást. Következésképpen az ilyen feltétel tisztességtelen jellege bírósági megállapításának főszabály szerint azon jogi és ténybeli állapot helyreállítását kell eredményeznie, amelyben a fogyasztó az említett feltétel hiányában lenne (2016. december 21‑i Gutiérrez Naranjo és társai ítélet, C‑154/15, C‑307/15 és C‑308/15, EU:C:2016:980, 61. pont; 2023. június 15‑i Bank M. [A szerződés semmisségének következményei] ítélet, C‑520/21, EU:C:2023:478, 57. pont).
19 Ebből következik, hogy a nemzeti bíróság azon kötelezettsége, hogy mellőzze az olyan tisztességtelen szerződési feltétel alkalmazását, amely jogalap nélkül kifizetettnek bizonyuló összegek megfizetését írja elő, főszabály szerint ezen összegek tekintetében visszafizetési kötelezettséget keletkeztet (2016. december 21‑i Gutiérrez Naranjo és társai ítélet, C‑154/15, C‑307/15 és C‑308/15, EU:C:2016:980, 62. pont; 2023. június 15‑i Bank M. [A szerződés semmisségének következményei] ítélet, C‑520/21, EU:C:2023:478, 58. pont).
20 Az ilyen visszafizetési kötelezettség hiánya ugyanis megkérdőjelezhetné azt a visszatartó hatást, amelyet a 93/13 irányelv 6. cikkének az ezen irányelv 7. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett (1) bekezdése kíván fűzni az eladó vagy szolgáltató által a fogyasztókkal kötött szerződésekben foglalt feltételek tisztességtelen jellegének megállapításához (2016. december 21‑i Gutiérrez Naranjo és társai ítélet, C‑154/15, C‑307/15 és C‑308/15, EU:C:2016:980, 63. pont; 2023. június 15‑i Bank M. [A szerződés érvénytelenségének következményei] ítélet, C‑520/21, EU:C:2023:478, 58. pont).
21 Kétségtelen, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése megköveteli, hogy a tagállamok előírják, hogy a tisztességtelen feltételek „a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint” nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve (2009. október 6‑i Asturcom Telecomunicaciones ítélet, C‑40/08, EU:C:2009:615, 57. pont; 2016. december 21‑i Gutiérrez Naranjo és társai ítélet, C‑154/15, C‑307/15 és C‑308/15, EU:C:2016:980, 64. pont).
22 Mindazonáltal a 93/13 irányelvben a fogyasztók számára garantált védelemnek a nemzeti jog által történő átvétele nem változtathat e védelem terjedelmén, és ennélfogva lényegén, és ezáltal nem teheti kérdésessé az említett védelem hatékonyságának a tisztességtelen feltételekre vonatkozó egységes szabályok elfogadásával történő – az európai uniós jogalkotó által a 93/13 irányelv tizedik preambulumbekezdésében kifejtettek szerint elérni kívánt – megerősítését (2016. december 21‑i Gutiérrez Naranjo és társai ítélet, C‑154/15, C‑307/15 és C‑308/15, EU:C:2016:980, 65. pont; 2023. június 15‑i Bank M. [A szerződés érvénytelenségének következményei] ítélet, C‑520/21, EU:C:2023:478, 60. pont).
23 Következésképpen, jóllehet a tagállamok feladata az, hogy a nemzeti joguk által meghatározzák a valamely szerződésben foglalt kikötés tisztességtelen jellege megállapításának és e megállapítás konkrét joghatásai érvényesülésének módját, a tisztességtelen jelleg megállapításának lehetővé kell tennie azon jogi és ténybeli helyzet helyreállítását, amelyben a fogyasztó ezen tisztességtelen feltétel hiányában találná magát; többek között azzal, hogy a fogyasztó számára biztosítja az eladó vagy szolgáltató jogalap nélküli – a fogyasztó kárára az említett tisztességtelen feltétel alapján történő – gazdagodásának visszatérítéséhez való jogot (2016. december 21‑i Gutiérrez Naranjo és társai ítélet, C‑154/15, C‑307/15 és C‑308/15, EU:C:2016:980, 66. pont; 2023. június 15‑i Bank M. [A szerződés érvénytelenségének következményei] ítélet, C‑520/21, EU:C:2023:478, 61. pont).
Az első kérdésről
24 Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését, valamint a jogbiztonság elvét akként kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az, ha egy olyan igény elévülési ideje, amely azon költségek visszatérítésére irányul, amelyeket a fogyasztó a közte és az eladó vagy szolgáltató között létrejött szerződés olyan feltétele alapján fizetett meg, amelynek tisztességtelen jellegét az e költségek megfizetését követően hozott jogerős bírósági határozat megállapította, e határozat meghozatalának időpontjában kezdődik.
25 Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint vonatkozó különös uniós szabályozás hiányában az eljárási autonómia elve alapján az egyes tagállamok belső jogrendjének feladata meghatározni a bírósághoz fordulás azon eljárási szabályait, amelyek célja, hogy biztosítsák azoknak a jogoknak a védelmét, amelyek az uniós jogból erednek a jogalanyok számára, azzal a feltétellel azonban, hogy azok nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint azok, amelyek a hasonló jellegű belső jogi helyzetekre vonatkoznak (egyenértékűség elve), és nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve) (2021. április 22‑i Profi Credit Slovakia ítélet, C‑485/19, EU:C:2021:313, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
26 A tényleges érvényesülés elvét illetően – a jelen eljárásban csupán ezen elv releváns – rá kell mutatni arra, hogy minden olyan esetben, amikor felmerül a kérdés, hogy valamely nemzeti eljárási rendelkezés lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé teszi‑e az uniós jog alkalmazását, meg kell vizsgálni, hogy milyen e rendelkezésnek az egész eljárásban betöltött helye, hogy hogyan zajlik az eljárás, és melyek a sajátosságai a különböző nemzeti fórumok előtt. Ebből a szempontból adott esetben azokat az alapelveket is figyelembe kell venni, amelyek a nemzeti bírósági rendszer alapjául szolgálnak, mint például a védelemhez való jog, a jogbiztonság elve és az eljárás szabályos lefolytatásának elve (2021. június 10‑i BNP Paribas Personal Finance ítélet, C‑776/19–C‑782/19, EU:C:2021:470, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
27 Ezenkívül a Bíróság kifejtette, hogy a tagállamok azon kötelezettsége, hogy biztosítsák a jogalanyok uniós jogból eredő jogainak tényleges érvényesülését, magában foglalja többek között a 93/13 irányelvből eredő jogok tekintetében az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkében is rögzített hatékony bírói jogvédelem követelményét, amely többek között az ilyen jogokra alapított keresetekre vonatkozó eljárási szabályok megállapítását illetően is érvényes (2021. június 10‑i BNP Paribas Personal Finance ítélet, C‑776/19–C‑782/19, EU:C:2021:470, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
28 Az alapügyben szóban forgó elévülési idő jellemzőinek elemzését illetően a Bíróság kifejtette, hogy ezen elemzésnek az ilyen elévülési idő tartamára és alkalmazásának részletszabályaira kell vonatkoznia, ideértve az ezen elévülés kezdő időpontjának alapjául szolgáló esemény tekintetében alkalmazott szabályt (2021. június 10‑i BNP Paribas Personal Finance ítélet, C‑776/19–C‑782/19, EU:C:2021:470, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
29 Jóllehet a Bíróság kimondta, hogy a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató között létrejött szerződésben szereplő feltétel tisztességtelen jellegének megállapítása iránt a fogyasztó által benyújtott kérelemre semmilyen elévülési idő nem vonatkozhat (2021. június 10‑i BNP Paribas Personal Finance ítélet, C‑776/19–C‑782/19, EU:C:2021:470, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), pontosította, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével és 7. cikkének (1) bekezdésével nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az ilyen fogyasztónak az e megállapításhoz kapcsolódó restitutív joghatások érvényesítésére irányuló igényét illetően elévülési időt ír elő, feltéve hogy az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét tiszteletben tartják (lásd ebben az értelemben: 2021. június 10‑i BNP Paribas Personal Finance ítélet, C‑776/19–C‑782/19, EU:C:2021:470, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
30 Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a fogyasztók által a 93/13 irányelvből eredő jogaik érvényesítése érdekében benyújtott, restitutív jellegű kérelmekkel szemben elévülési időre való hivatkozás önmagában nem ellentétes a tényleges érvényesülés elvével, amennyiben annak alkalmazása nem teszi gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az ezen irányelv által biztosított jogok gyakorlását (2021. június 10‑i BNP Paribas Personal Finance ítélet, C‑776/19–C‑782/19, EU:C:2021:470, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
31 Ami azon elévülési idő hosszát illeti, amely a fogyasztó által a 93/13 irányelv értelmében vett tisztességtelen feltételek alapján jogalap nélkül megfizetett összegek visszatérítése iránti kérelemre vonatkozik, ki kell emelni, hogy a Bíróságnak többek között a 2020. július 9‑i Raiffeisen Bank és BRD Groupe Société Générale ítéletben (C‑698/18 és C‑699/18, EU:C:2020:537, 62. és 64. pont), a 2020. július 16‑i Caixabank és Banco Bilbao Vizcaya Argentaria ítéletben (C‑224/19 és C‑259/19, EU:C:2020:578, 87. pont), valamint a 2022. szeptember 8‑i D. B. P. és társai [Külföldi pénznemben nyilvántartott jelzálogkölcsön] ítéletben (C‑80/21–C‑82/21, EU:C:2022:646, 92. pont) már volt alkalma határozatot hozni arról, hogy összeegyeztethető‑e a tényleges érvényesülés elvével az első esetben három, a második esetben öt, a harmadik esetben pedig tíz év tartamú azon elévülési idő, amelyre a valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegének megállapításához fűződő restitutív joghatások érvényesítése iránti keresetekkel szemben hivatkoztak; ezen elévülési idők – feltéve, hogy előzetesen megállapításra kerültek és ismertek – elegendők ahhoz, hogy lehetővé tegyék az érintett fogyasztó számára a hatékony jogorvoslat előkészítését és benyújtását.
32 Következésképpen meg kell állapítani, hogy amennyiben előre meghatározott és ismert – mint az alapügy esetében – a tizenöt éves elévülési idő, amelyre a fogyasztó által a 93/13 irányelv értelmében vett tisztességtelen feltételek alapján jogalap nélkül megfizetett összegek visszatérítése iránt benyújtott keresettel szemben hivatkoznak, akkor az nem tűnik olyan jellegűnek, amely gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tenné a 93/13 irányelv által biztosított jogok gyakorlását. Egy ilyen tartamú elévülési idő ugyanis a gyakorlatban főszabály szerint elegendő ahhoz, hogy lehetővé tegye a fogyasztó számára a hatékony jogorvoslat előkészítését és benyújtását annak érdekében, hogy érvényesítse az ezen irányelv alapján őt megillető jogokat, mégpedig valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegére alapított, restitutív jellegű kérelmek formájában (lásd analógia útján: 2022. szeptember 8‑i D. B. P. és társai [Külföldi pénznemben nyilvántartott jelzálogkölcsön] ítélet, C‑80/21–C‑82/21, EU:C:2022:646, 93. pont).
33 Mindazonáltal figyelembe kell venni azt, hogy a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van mind tárgyalási lehetőségei, mind pedig tájékozottsági szintje tekintetében, amely helyzet következtében a fogyasztó anélkül fogadja el az eladó vagy szolgáltató által előzetesen meghatározott feltételeket, hogy befolyásolni tudná azok tartalmát. Hasonlóképpen emlékeztetni kell arra, hogy lehetséges, hogy a fogyasztó nincs tudatában a jelzálogkölcsön‑szerződésben szereplő feltétel tisztességtelen jellegének, vagy nem észleli a 93/13 irányelvből eredő jogainak terjedelmét (lásd ebben az értelemben: 2021. június 10‑i BNP Paribas Personal Finance ítélet, C‑776/19–C‑782/19, EU:C:2021:470, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
34 E kontextusban a Bíróság megállapította, hogy a szerződés megkötésekor kezdődő elévülési idő alkalmazása, mivel azzal jár, hogy a fogyasztó csak az e szerződés aláírását követő meghatározott határidőn belül követelheti a tisztességtelennek ítélt szerződési feltétel teljesítése során eszközölt kifizetések visszatérítését, függetlenül attól, hogy tudomása volt‑e vagy észszerűen tudomást szerezhetett‑e ezen szerződési feltétel tisztességtelen jellegéről, alkalmas arra, hogy túlzottan megnehezítse a fogyasztó 93/13 irányelvben biztosított jogainak gyakorlását, és ezáltal figyelmen kívül hagyja a jogbiztonság elvével összefüggésben értelmezett tényleges érvényesülés elvét (lásd ebben az értelemben: 2020. július 16‑i Caixabank és Banco Bilbao Vizcaya Argentaria ítélet, C‑224/19 és C‑259/19, EU:C:2020:578, 91. pont; lásd még analógia útján: 2021. április 22‑i Profi Credit Slovakia ítélet, C‑485/19, EU:C:2021:313, 63. pont).
35 Ezzel szemben olyan körülmények között, mint amelyekről az alapügyben szó van, abban az időpontban, amikor az érintett szerződési feltétel tisztességtelen jellegét megállapító és azt ezen okból semmisnek nyilvánító határozat jogerőssé válik, a fogyasztó egyértelmű tudomással rendelkezik e feltétel szabálytalanságáról. Ennélfogva e fogyasztónak főszabály szerint ezen időponttól kezdve áll módjában hatékonyan érvényesíteni a 93/13 irányelv által számára biztosított jogokat, következésképpen pedig ekkor kezdődhet meg a visszatérítés iránti igény elévülési ideje, amely igény fő célja azon jogi és ténybeli helyzet helyreállítása, amelyben a fogyasztó az említett feltétel hiányában lett volna, mint az kitűnik a jelen ítélet 18. és 23. pontjából.
36 Ebben az időpontban ugyanis, mivel jogerős bírósági határozatról van szó, amelynek az érintett fogyasztó a címzettje, e fogyasztó számára lehetővé válik, hogy tudomást szerezzen a szóban forgó feltétel tisztességtelen jellegéről, és saját maga mérlegelje annak célszerűségét, hogy keresetet indítson az e feltétel címén megfizetett összegek visszatérítése iránt a nemzeti jog által előírt határidőn belül, vagy ha a nemzeti eljárásjog azt előírja, a tisztességtelen feltétel semmisségére vonatkozó jogerős bírósági határozat lehetővé teszi a bíróságnak, hogy helyt adjon az e határozat folyományaként indított, visszatérítés iránti keresetnek.
37 Ily módon összeegyeztethető a tényleges érvényesülés elvével az az elévülési idő, amely abban az időpontban kezdődik, amikor a szerződési feltétel tisztességtelen jellegét megállapító és azt ezen okból semmisnek nyilvánító határozat jogerőssé válik, hiszen a fogyasztónak lehetősége van még azt megelőzően megismerni jogait, hogy ez az elévülési idő megkezdődne vagy eltelne (lásd ebben az értelemben: 2021. június 10‑i BNP Paribas Personal Finance ítélet, C‑776/19–C‑782/19, EU:C:2021:470, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
38 Mindazonáltal pontosítani kell, hogy jóllehet – mint az kitűnik a jelen ítélet 34. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatból – a 93/13 irányelvvel ellentétes az, hogy a fogyasztó által a tisztességtelen szerződési feltétel alapján megfizetett összegek visszatérítése iránti igény elévülési ideje attól függetlenül megkezdődjön, hogy e fogyasztónak tudomása volt‑e, vagy észszerűen tudomása lehetett‑e az említett feltétel tisztességtelen jellegéről, ezen irányelvvel nem ellentétes az, hogy az eladónak vagy szolgáltatónak lehetősége legyen annak bizonyítására, hogy az említett fogyasztó még azt megelőzően tudott vagy észszerűen tudomást szerezhetett erről a tényről, hogy az említett feltétel semmisségét megállapító ítéletet hoztak volna.
39 Végül, amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy ezen elévülési idő kezdő időpontjának ilyen időpontban történő meghatározása nem sértheti‑e a jogbiztonság elvét, mivel az az eladót vagy szolgáltatót bizonytalan helyzetbe hozza az említett elévülés kezdő időpontját illetően, emlékeztetni kell arra, hogy az elévülési idők ténylegesen a jogbiztonság biztosítására irányulnak (lásd ebben az értelemben: 2020. július 9‑i Raiffeisen Bank és BRD Groupe Société Générale ítélet, C‑698/18 és C‑699/18, EU:C:2020:537, 81. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
40 Mindazonáltal, mint azt lényegében a lengyel kormány is hangsúlyozta írásbeli észrevételeiben, az eladó vagy szolgáltató a tisztességtelen feltételnek a fogyasztóval kötött szerződésbe történő beillesztésével maga teremt olyan helyzetet, amelyet a 93/13 irányelv tilt és kerülni törekszik; az eladó vagy szolgáltató ezt akként éri el, hogy kihasználja erősebb helyzetét annak érdekében, hogy egyoldalúan olyan szerződéses kötelezettségeket állapítson meg a fogyasztókkal szemben, amelyek nem felelnek meg a jóhiszeműség ezen irányelv által előírt követelményeinek, ezáltal pedig a fogyasztók kárára jelentős egyenlőtlenséget idézzen elő a felek szerződéses jogaiban és kötelezettségeiben.
41 Mindenesetre, mint az a jelen ítélet 38. pontjából is következik, az eladónak vagy szolgáltatónak lehetősége van arra, hogy az alkalmazandó nemzeti bizonyítási rendszernek megfelelően, az e fogyasztóval fennálló kapcsolataira vonatkozó konkrét bizonyítékokat előterjesztve bizonyítsa, hogy a fogyasztónak még azt megelőzően tudomása volt vagy észszerűen tudomása lehetett az érintett feltétel tisztességtelen jellegéről, hogy az említett feltétel semmisségét megállapító ítéletet hoztak volna.
42 A fenti megfontolásokra tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését, valamint a jogbiztonság elvét akként kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az, ha egy olyan igény elévülési ideje, amely azon költségek visszatérítésére irányul, amelyeket a fogyasztó olyan szerződési feltétel alapján fizetett meg, amelynek tisztességtelen jellegét az e költségek megfizetését követően hozott jogerős bírósági határozat megállapította, e határozat jogerőre emelkedésének időpontjában kezdődik, fenntartva az eladó vagy szolgáltató azon lehetőségét, hogy bizonyítsa, hogy e fogyasztónak már azt megelőzően tudomása volt vagy észszerűen tudomása lehetett az érintett feltétel tisztességtelen jellegéről, hogy meghozták volna az említett határozatot.
A második kérdésről
43 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben szereplő információk fényében értelmezett második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az, ha egy olyan igény elévülési ideje, amely azon költségek visszatérítésére irányul, amelyeket a fogyasztó a közte és az eladó vagy szolgáltató között létrejött szerződés olyan feltétele alapján fizetett meg, amelynek tisztességtelen jellegét az e költségek megfizetését követően hozott jogerős bírósági határozat megállapította, korábbi időpontban kezdődik, mint amikor a nemzeti legfelsőbb bíróság más ügyekben olyan ítéleteket hozott, amelyek tisztességtelennek nyilvánítottak egyes, az e szerződés érintett feltételének megfelelő szabványfeltételeket.
44 Jóllehet a kérdést előterjesztő bíróság e kérdést arra az esetre teszi fel, ha nem felelt volna meg a 93/13 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének és 7. cikke (1) bekezdésének az, hogy ezen elévülés kezdő időpontjaként azon jogerős bírósági határozat meghozatalának időpontját határozzák meg, amely megállapította az érintett szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, és e feltételt ennek alapján semmisnek nyilvánította, az első kérdésre adott válasz fényében mégis meg kell válaszolni ezt a kérdést. Mivel ugyanis e válasz az eladó vagy szolgáltató számára fenntartja a lehetőséget, hogy bizonyítsa, hogy a fogyasztónak már azt megelőzően tudomása volt vagy észszerűen tudomása lehetett e feltétel tisztességtelen jellegéről, hogy meghozták volna e határozatot, e tekintetben adni kell bizonyos olyan értelmezési támpontokat a kérdést előterjesztő bíróságnak, amelyek hasznosnak tűnnek az előtte folyamatban lévő jogvita elbírálásához.
45 Az elöljáróban hivatkozott ítélkezési gyakorlat fényében és a Bíróság által az első kérdésre adott válasz keretében főszabály szerint nem egyeztethető össze a tényleges érvényesülés elvével az, ha egy olyan igény elévülési idejének kezdő időpontjaként, amely azon költségek visszatérítésére irányul, amelyeket olyan szerződési feltétel alapján fizettek meg, amelynek tisztességtelen jellegét utóbb bírósági úton megállapították, azt az időpontot határozzák meg, amikor a nemzeti legfelsőbb bíróság olyan ítéleteket hozott, amelyek tisztességtelennek nyilvánítottak az e szerződési feltételnek megfelelő egyes szabványfeltételeket.
46 Mint az ugyanis kitűnik a jelen ítélet 18. és 23. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatból, a 93/13 irányelv arra irányul, hogy lehetővé tegye azon jogi és ténybeli helyzet helyreállítását, amelyben a fogyasztó tisztességtelen szerződési feltétel hiányában lett volna, többek között azáltal, hogy a fogyasztó számára biztosítja az eladó vagy szolgáltató jogalap nélküli, a fogyasztó kárára e feltétel alapján történő gazdagodásának visszatérítéséhez való jogot.
47 Márpedig az, ha a fogyasztó által egy tisztességtelen szerződési feltétel alapján megfizetett költségek visszatérítése iránti igény elévülésének kezdő időpontjaként azt az időpontot határoznák meg, amikor a nemzeti legfelsőbb bíróság olyan ítéleteket hozott, amelyek tisztességtelennek nyilvánítanak a vitatott szerződésben szereplő feltételnek megfelelő szabványfeltételeket, számos esetben lehetővé tenné az eladó vagy szolgáltató számára, hogy megtartsa a tisztességtelen feltétel alapján az említett fogyasztó kárára jogalap nélkül megszerzett összegeket, ami összeegyeztethetetlen lenne a jelen ítélet 34. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból eredő azon követelménnyel, amely szerint e kezdő időpontot nem lehet attól a kérdéstől függetlenül meghatározni, hogy ugyanezen fogyasztó tudott‑e vagy észszerűen tudomást szerezhetett‑e ez utóbbi feltételnek a visszatérítéshez való jogot megalapozó tisztességtelen jellegéről, anélkül hogy az eladót vagy szolgáltatót gondossági és tájékoztatási kötelezettség terhelné a fogyasztóval szemben, még tovább súlyosítva ezáltal a fogyasztó azon hátrányos helyzetét, amelyet a 93/13 irányelv orvosolni kíván.
48 Ezenkívül az eladót vagy szolgáltatót e tekintetben terhelő tájékoztatási kötelezettség hiányában nem vélelmezhető, hogy a fogyasztó észszerűen tudomást szerezhetett arról, hogy a szerződésében foglalt valamely feltétel ugyanolyan körben érvényesül, mint egy olyan szabványfeltétel, amelynek tisztességtelen jellegét a nemzeti legfelsőbb bíróság megállapította.
49 Jóllehet ugyanis valamely tagállam legfelsőbb szintű bíróságának ítélkezési gyakorlata megfelelő nyilvánosság fennállása esetén lehetővé teheti egy átlagos fogyasztó számára, hogy tudomást szerezzen az eladóval vagy szolgáltatóval kötött szerződésében foglalt szabványfeltétel tisztességtelen jellegéről, mégsem várható el e fogyasztótól – akit a 93/13 irányelv az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest fennálló hátrányos helyzetére tekintettel védelemben kíván részesíteni –, hogy olyan lépéseket tegyen, amelyek már a jogi kutatás körébe tartoznak (lásd ebben az értelemben: 2023. július 13‑i Banco Santander [Hivatkozás valamely hivatalos mutatóra] ítélet, C‑265/22, EU:C:2023:578, 60. pont).
50 Ezenkívül e tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az ilyen nemzeti ítélkezési gyakorlat nem feltétlenül teszi lehetővé az e tagállamban az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között létrejött valamennyi szerződésben szereplő valamennyi ilyen feltétel ipso facto tisztességtelennek nyilvánítását. Amennyiben a nemzeti legfelsőbb bíróság tisztességtelennek nyilvánított egy szabványfeltételt, főszabály szerint még azt is meg kell határozni esetről esetre, hogy egy adott szerződésben foglalt feltétel milyen mértékben felel meg e szabványfeltételnek, és az utóbbihoz hasonlóan tisztességtelennek kell‑e tekinteni.
51 A 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése és 4. cikkének (1) bekezdése értelmében ugyanis az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között létrejött szerződés valamely feltétele esetlegesen tisztességtelen jellegének vizsgálatát – amely magában foglalja annak meghatározását, hogy e feltétel a szerződő felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz‑e elő a fogyasztó kárára – többek között a szerződéskötést kísérő összes körülményre tekintettel kell vizsgálni. Az ilyen esetről esetre történő vizsgálat annál is inkább fontosnak bizonyul, mivel valamely feltétel tisztességtelen jellege az átláthatóságának hiányából is eredhet. Így főszabály szerint nem vélelmezhető valamely konkrét szerződési feltétel tisztességtelen jellege, mivel az ilyen minősítés az egyes szerződések megkötésének sajátos körülményeitől, különösen pedig az egyes eladók vagy szolgáltatók által az egyes fogyasztók részére nyújtott egyedi információktól függhet.
52 E megfontolásokból következik, hogy egy észszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztótól nem lehet elvárni, hogy azon kívül, hogy saját kezdeményezésére rendszeresen tájékozódjon a nemzeti legfelsőbb bíróság olyan szerződésekben foglalt szabványfeltételekre vonatkozó határozatairól, amelyek ugyanolyan jellegűek, mint azok a szerződések, amelyeket e fogyasztó egyes eladókkal vagy szolgáltatókkal köthetett, még határozza meg azt is a nemzeti legfelsőbb bíróság valamely ítélete alapján, hogy tisztességtelenek‑e olyan szerződési feltételek, amelyeket valamely konkrét szerződésbe illesztettek.
53 Ezenkívül ellentétes lenne a 93/13 irányelvvel, ha az eladót vagy szolgáltatót a nemzeti legfelsőbb bíróság által megállapított jogellenességgel szemben tanúsított tétlensége folytán még előnyösebb helyzetbe is hoznák. Az alapügyhöz hasonló körülmények között ugyanis az eladó vagy szolgáltató pénzügyi intézményként elvileg olyan jogi szolgálattal rendelkezik, amely e területre szakosodott, megszövegezte az ezen ügyben szóban forgó szerződést, továbbá képes követni e bíróság ítélkezési gyakorlatának fejlődését, és ebből levonni az ezen intézmény által már megkötött szerződésekre vonatkozó következtetéseket. Az ilyen pénzügyi intézménynek elvileg olyan ügyfélszolgálata is van, amely rendelkezik az érintett ügyfelekkel való könnyű kapcsolatfelvételhez szükséges valamennyi információval.
54 A fenti megfontolásokra tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az, ha egy olyan igény elévülési ideje, amely azon költségek visszatérítésére irányul, amelyeket a fogyasztó a közte és az eladó vagy szolgáltató között létrejött szerződés olyan feltétele alapján fizetett meg, amelynek tisztességtelen jellegét az e költségek megfizetését követően hozott jogerős bírósági határozat megállapította, korábbi időpontban kezdődik, mint amikor a nemzeti legfelsőbb bíróság más ügyekben olyan ítéleteket hozott, amelyek tisztességtelennek nyilvánítottak egyes, az e szerződés érintett feltételének megfelelő szabványfeltételeket.
A harmadik kérdésről
55 Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az, ha egy olyan igény elévülési ideje, amely azon költségek visszatérítésére irányul, amelyeket a fogyasztó a közte és az eladó vagy szolgáltató között létrejött szerződés olyan feltétele alapján fizetett meg, amelynek tisztességtelen jellegét jogerős bírósági határozat megállapította, a Bíróság bizonyos olyan ítéletei meghozatalának időpontjában kezdődik, amelyek főszabály szerint megerősítették a visszatérítés iránti igényekre vonatkozó elévülési idők uniós joggal való összeegyeztethetőségét, feltéve hogy azok tiszteletben tartják az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét.
56 A második kérdéshez hasonlóan a harmadik kérdésre is igenlő választ kell adni, mivel az abban meghatározott kezdő időpont hasonló a második kérdés szerinti kezdő időponthoz.
57 A jelen ítélet 47. és 48. pontjában kifejtett indokok ugyanis – amelyek annak megállapításához vezetnek, hogy a nemzeti legfelsőbb bíróság egyes szabványfeltételek tisztességtelen jellegét megállapító ítéleteinek meghozatala önmagában nem jelenti azt, hogy a fogyasztó tudomást szerzett vagy észszerűen tudomást szerezhetett az általa az eladóval vagy szolgáltatóval megkötött szerződés valamely hasonló feltételének tisztességtelen jellegéről – mutatis mutandis érvényesek a Bíróság azon határozataira is, amelyeket az uniós jog értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatal keretében hoz.
58 Ezenkívül ki kell emelni, hogy jóllehet a Bíróságnak az uniós jog értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatali eljárásban hozott határozatai olyasfajta nyilvánosságban részesülnek, amely a fogyasztók számára is megkönnyíti az azokhoz való hozzáférést, a Bíróság e határozatokban nem dönt egyes konkrét feltételek tisztességtelen jellegéről, és azok konkrét vizsgálatát szisztematikusan a nemzeti bíróság mérlegelésére bízza, hiszen e vizsgálat főszabály szerint nem tartozik a Bíróság hatáskörébe (lásd ebben az értelemben: 2017. január 26‑i Banco Primus ítélet, C‑421/14, EU:C:2017:60, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
59 Ebből következik, hogy a fogyasztó, még ha közvetlenül érinti is őt az alapeljárás, a Bíróság ilyen határozatából nem következtethet semmilyen bizonyosságra az eladóval vagy szolgáltatóval kötött szerződésében foglalt szerződési feltétel tisztességtelen jellegét illetően, vagyis a Bíróságnak a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott ítéletei nem tekinthetők az átlagos fogyasztó számára valamely konkrét szerződési feltétel tisztességtelen jellegére vonatkozó információforrásnak.
60 Mindenesetre a 2020. július 9‑i Raiffeisen Bank és BRD Groupe Société Générale ítéletben (C‑698/18 és C‑699/18, EU:C:2020:537) és a 2020. július 16‑i Caixabank és Banco Bilbao Vizcaya Argentaria ítéletben (C‑224/19 és C‑259/19, EU:C:2020:578), amelyekre a kérdést előterjesztő bíróság a harmadik kérdésében konkrétabban hivatkozott, a Bíróság annak megállapítására szorítkozott, hogy a 93/13 irányelvvel főszabály szerint nem ellentétes az, hogy a tisztességtelen szerződési feltétel semmisségének megállapításához fűződő restitutív joghatások érvényesítése iránti kereset benyújtására elévülési idő vonatkozzon, feltéve hogy e határidő nem kedvezőtlenebb, mint a belső jog szerinti hasonló igényekre vonatkozó elévülési idő (egyenértékűség elve), és nem teszi gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogrend, különösen pedig a 93/13 irányelv által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve). Ezenkívül ezen ítéletek közül az elsőben a Bíróság kimondta, hogy ezen irányelvvel ellentétes az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között létrejött szerződés teljes körű teljesítésének időpontjától kezdődő hároméves elévülési idő, amennyiben vizsgálat szükségessége nélkül vélelmezik azt, hogy a fogyasztónak ebben az időpontban tudnia kellett a szóban forgó feltétel tisztességtelen jellegéről, vagy ha a belső jog bizonyos rendelkezésein alapuló hasonló keresetek esetében ugyanez az elévülési idő csupán e keresetek jogalapja bírósági megállapításának az időpontjában kezdődik.
61 A fenti megfontolásokra tekintettel a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az, ha egy olyan igény elévülési ideje, amely azon költségek visszatérítésére irányul, amelyeket a fogyasztó a közte és az eladó vagy szolgáltató között létrejött szerződés olyan feltétele alapján fizetett meg, amelynek tisztességtelen jellegét jogerős bírósági határozat megállapította, a Bíróság bizonyos olyan ítéletei meghozatalának időpontjában kezdődik, amelyek főszabály szerint megerősítették a visszatérítés iránti igényekre vonatkozó elévülési idők uniós joggal való összeegyeztethetőségét, feltéve hogy azok tiszteletben tartják az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét.
A költségekről
62 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (kilencedik tanács) a következőképpen határozott:
1) A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését, valamint a jogbiztonság elvét
a következőképpen kell értelmezni:
azokkal nem ellentétes az, ha egy olyan igény elévülési ideje, amely azon költségek visszatérítésére irányul, amelyeket a fogyasztó olyan szerződési feltétel alapján fizetett meg, amelynek tisztességtelen jellegét az e költségek megfizetését követően hozott jogerős bírósági határozat megállapította, e határozat jogerőre emelkedésének időpontjában kezdődik, fenntartva az eladó vagy szolgáltató azon lehetőségét, hogy bizonyítsa, hogy e fogyasztónak már azt megelőzően tudomása volt vagy észszerűen tudomása lehetett az érintett feltétel tisztességtelen jellegéről, hogy meghozták volna az említett határozatot.
2) A 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
azokkal ellentétes az, ha egy olyan igény elévülési ideje, amely azon költségek visszatérítésére irányul, amelyeket a fogyasztó a közte és az eladó vagy szolgáltató között létrejött szerződés olyan feltétele alapján fizetett meg, amelynek tisztességtelen jellegét az e költségek megfizetését követően hozott jogerős bírósági határozat megállapította, korábbi időpontban kezdődik, mint amikor a nemzeti legfelsőbb bíróság más ügyekben olyan ítéleteket hozott, amelyek tisztességtelennek nyilvánítottak egyes, az e szerződés érintett feltételének megfelelő szabványfeltételeket.
3) A 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
azokkal ellentétes az, ha egy olyan igény elévülési ideje, amely azon költségek visszatérítésére irányul, amelyeket a fogyasztó a közte és az eladó vagy szolgáltató között létrejött szerződés olyan feltétele alapján fizetett meg, amelynek tisztességtelen jellegét jogerős bírósági határozat megállapította, a Bíróság bizonyos olyan ítéletei meghozatalának időpontjában kezdődik, amelyek főszabály szerint megerősítették a visszatérítés iránti igényekre vonatkozó elévülési idők uniós joggal való összeegyeztethetőségét, feltéve hogy azok tiszteletben tartják az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét.
Aláírások