Language of document : ECLI:EU:T:2022:835

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített második tanács)

2022. december 21.(*)

„Megsemmisítés iránti kereset – Állami támogatások – Németországban a korlátozó döntések miatt elszenvedett károk enyhítését célzó szövetségi program bevezetésére irányuló keretprogram – Kifogást nem emelő határozat – Természeti csapások vagy más rendkívüli események által okozott károk helyreállítását célzó intézkedés – Az eljáráshoz fűződő érdek hiánya – Elfogadhatatlanság”

A T‑525/21. sz. ügyben,

az E. Breuninger GmbH & Co. (székhelye: Stuttgart [Németország], képviselik: R. Velte és W. Meilicke ügyvédek)

felperes

az Európai Bizottság (képviselik: Bottka V., G. Braga da Cruz és C. Kovács, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatja:

a Németországi Szövetségi Köztársaság (képviselik: J. Möller és P.‑L. Krüger, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó fél,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített második tanács),

a tanácskozások során tagjai: V. Tomljenović elnök, F. Schalin, P. Škvařilová‑Pelzl, I. Nõmm (előadó) és D. Kukovec bírák,

hivatalvezető: P. Cullen tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,

tekintettel a 2022. szeptember 14‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az EUMSZ 263. cikkre alapított keresetében a felperes, az E. Breuninger GmbH & Co. az SA.62784 (2021/N) – Németország Covid19 – Szövetségi kárenyhítési program – állami támogatásról szóló, 2021. május 28‑i C(2021) 3999 final bizottsági határozat (HL 2021. C 223., 25. o.; a továbbiakban: megtámadott határozat) megsemmisítését kéri.

 A jogvita előzményei

2        A felperes az E. Breuninger csoport operatív társasága, amely csoport többek között a ruházati ágazatban, valamint a ruházati cikkek, illatszerek, kozmetikai és testápolási termékek, bútorok, háztartási cikkek és dekorációs termékek forgalmazásának ágazatában tevékenykedik.

3        2021. május 21‑én a Németországi Szövetségi Köztársaság az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének megfelelően bejelentett az Európai Bizottságnak egy olyan intézkedést, amely alapján átmeneti gazdasági támogatás nyújtható olyan vállalkozások számára, amelyek a szövetségi állam és a szövetségi tartományok által a területükön a Covid19‑válsággal összefüggésben a világjárvány kezelése érdekében hozott intézkedések miatt beszüntették a tevékenységeiket (a továbbiakban: szövetségi kárenyhítési program).

4        2021. május 28‑án a Bizottság elfogadta a megtámadott határozatot.

5        A megtámadott határozatban a Bizottság elsősorban ismertette a szövetségi kárenyhítési program lényeges jellemzőit. Ebből kitűnik, hogy az említett program jellemzői a következők:

–        abban valamennyi vállalkozás részt vehet, bizonyos kivételektől eltekintve (többek között a pénzügyi intézmények és a közvállalkozások);

–        célja a Covid19‑világjárvány miatt hozott korlátozó döntések (a továbbiakban: korlátozó döntések) által okozott nyereségkiesés ellentételezése;

–        a 2021‑es évre vonatkozóan körülbelül 10 milliárd euró előzetes költségvetéssel rendelkezik, kizárólag a korlátozó döntések által okozott, 2020. március 16. és 2021. december 31. között elszenvedett veszteségekre vonatkozik, Németország egészére alkalmazandó, és olyan közvetlen támogatások formáját ölti, amelyeket a közigazgatási hatóságok mind szövetségi, mind regionális, mind pedig helyi szinten nyújthatnak;

–        2. cikkének (1) bekezdése szerint többek között azokra a vállalkozásokra alkalmazandó, amelyek tevékenységét a korlátozó döntések betiltották, és azokra a vállalkozásokra, amelyek a forgalmuk legalább 80%‑át olyan vállalkozásokkal érték el, amelyek tevékenységét az említett döntések betiltották;

–        2. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy az olyan vegyes tevékenységeket folytató vállalkozások, amely tevékenységek közül egyeseket egyáltalán nem érintettek a korlátozások, a szövetségi kárenyhítési program alapján támogathatók, amennyiben a betiltott tevékenységek a forgalmuk legalább 80%‑át teszik ki;

–        3. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy kizárólag azok a veszteségek támogathatók, amelyek a betiltott tevékenységekhez vagy a vállalkozások korlátozó döntésekkel érintett tevékenységének elválasztható részéhez kapcsolódnak, és az említett döntések által érintett időszakokban, illetve a 2019‑es év megfelelő időszakaiban elért, kamatfizetés és adózás előtti eredmények közötti különbségben állnak;

–        előírja, hogy a tevékenység valamely más összefüggő gazdasági tevékenységhez történő áthelyezéséből származó bevételeket figyelembe kell venni annak elkerülése érdekében, hogy a vállalkozások előnyre tegyenek szert azon oknál fogva, hogy csupán a korlátozó döntések által érintett tevékenységek során elszenvedett veszteségeket veszik figyelembe;

–        több olyan jellemzővel is rendelkezik, amelyek célja, hogy a kifizetett támogatások összegét a szükséges minimumra korlátozzák;

–        előírja, hogy amennyiben a támogatásokat a várt veszteségek alapján kell kifizetni, az említett veszteségek tényleges felmerülését utólag ellenőrizni kell, és túlkompenzáció esetén visszafizetésre kerül sor.

6        Másodsorban a Bizottság megvizsgálta a szövetségi kárenyhítési programnak az EUMSZ 107. cikkel való összeegyeztethetőségét.

7        Először is a Bizottság rámutatott arra, hogy a szövetségi kárenyhítési program az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozik.

8        Másodszor a Bizottság megállapította, hogy a szövetségi kárenyhítési program az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja alapján összeegyeztethető a belső piaccal.

9        Mindenekelőtt emlékeztetett arra, hogy a Covid19‑világjárvány az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja értelmében vett rendkívüli eseménynek minősül.

10      Ezt követően megállapította, hogy a támogatható veszteségek fogalmának a szövetségi kárenyhítési program szerinti meghatározására tekintettel okozati összefüggés áll fenn a Covid19‑világjárvány és az ellentételezett veszteségek között, mivel kizárólag az olyan intézkedések által okozott veszteségeket ellentételezik, amelyek jogilag vagy ténylegesen megakadályozzák azt, hogy a kedvezményezettek folytassák tevékenységüket.

11      Végül a Bizottság megvizsgálta a szövetségi kárenyhítési program arányosságát, és megállapította, hogy e feltétel teljesül, mivel az említett program jellemzői lehetővé teszik annak biztosítását, hogy a kifizetett támogatások arányban álljanak a Covid19‑világjárvány miatt elszenvedett veszteségekkel.

12      A Bizottság ennélfogva úgy határozott, hogy a szövetségi kárenyhítési programmal szemben nem emel kifogást.

 A felek kérelmei

13      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        a megtámadott határozatot semmisítse meg;

–        kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

14      A Bizottság és a Németországi Szövetségi Köztársaság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        a keresetet mint megalapozatlant utasítsa el;

–        kötelezze a felperest a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

15      A jelen keresettel a felperes a megtámadott határozat megsemmisítését kéri azzal az indokkal, hogy az jóváhagyta a szövetségi kárenyhítési programot, amely a 2. cikkének (2) bekezdésében kizárja a különböző tevékenységi ágazatokban működő vállalkozások támogathatóságát, ha a Covid19‑világjárvány miatt hozott korlátozó döntések által érintett ágazatok a forgalmuk kevesebb mint 80%‑át teszik ki.

16      Keresete alátámasztása érdekében a felperes két jogalapra hivatkozik. Az első jogalap keretében lényegében úgy véli, hogy a Bizottság megsértette az arányosság elvét azáltal, hogy jóváhagyta azon támogathatósági feltételt, miszerint az érintett tevékenységi ágazatok az érintett vállalkozások forgalmának legalább 80%‑át teszik ki. A második jogalap keretében úgy véli, hogy a Bizottság megsértette továbbá az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdését azzal, hogy komoly nehézségek fennállása ellenére nem indította meg a hivatalos vizsgálati eljárást.

17      Mivel a kereset elfogadhatóságának feltételei az eljárásgátló okok fennállása miatti elfogadhatatlanság körébe tartoznak, a Törvényszék feladata annak hivatalból történő vizsgálata, hogy a felperesnek fűződik‑e érdeke a megtámadott határozat megsemmisítéséhez (lásd ebben az értelemben: 2017. december 7‑i Troszczynski kontra Parlament végzés, T‑148/17, nem tették közzé, EU:T:2017:921, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

18      A Törvényszék úgy véli, hogy előzetesen meg kell vizsgálni a kereset elfogadhatóságát a felperesnek a megtámadott határozat megsemmisítéséhez fűződő érdekének fennállása szempontjából.

19      E célból a Törvényszék felkérte a felperest, hogy az eljárási szabályzatának 89. és 90. cikke alapján hozott pervezető intézkedés keretében nyilatkozzon a megtámadott határozat megsemmisítéséhez fűződő érdekének fennállásáról, és ennélfogva a kereset elfogadhatóságáról abban az esetben, ha a szövetségi kárenyhítési program 2. cikkének (2) bekezdésében szereplő feltétel nem lenne rá alkalmazható.

20      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely természetes vagy jogi személy által indított megsemmisítés iránti kereset csupán abban az esetben elfogadható, amennyiben a felperesnek érdeke fűződik a megtámadott jogi aktus megsemmisítéséhez. Ez az érdek feltételezi, hogy e jogi aktus megsemmisítése önmagában jogi következményekkel járhat, és a kereset ezért – eredményét tekintve – az azt indító fél javára szolgálhat (lásd: 2015. szeptember 17‑i Mory és társai kontra Bizottság ítélet, C‑33/14 P, EU:C:2015:609, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

21      Először is meg kell állapítani, hogy a felperes keresete téves feltevésen alapul, nevezetesen azon, hogy a szövetségi kárenyhítési program 2. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltétel miatt e program alapján nem jogosult támogatásra.

22      A szövetségi kárenyhítési program 2. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerint – amelyet a Bizottság a megtámadott határozat (20) preambulumbekezdésének a) pontjában foglalt össze – „a támogatást nyújtó szervek akkor nyújthatnak támogatást magánvállalkozásoknak […], ha […] gazdasági tevékenységüket a koronavírus miatti korlátozások a következőképpen érintik: […] kereskedelmi vagy gazdasági tevékenységüket valamely korlátozó rendelet alapján hozott bezárási döntés értelmében fel kellett függeszteni”.

23      Amint arra a Bizottság a megtámadott határozat (21) preambulumbekezdésében és 21. lábjegyzetében rámutatott, a szövetségi kárenyhítési program 2. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy „több gazdasági ágazatban működő vállalkozások esetében egyértelműen megállapíthatónak kell lennie, hogy teljes forgalmuk legalább 80%‑a a korlátozásokkal közvetlenül érintett gazdasági tevékenységekből származik”.

24      Végül a szövetségi kárenyhítési program 3. cikkének (4) bekezdése, amelynek lényegét a megtámadott határozat (23) preambulumbekezdése idézi fel, a következőket mondja ki:

„[H]a a korlátozó intézkedések hatása bizonyos gazdasági tevékenységet érint, és e gazdasági tevékenységet emiatt valamely más összefüggő gazdasági tevékenységhez vagy más bevételi forráshoz helyezik át, az e másik, hasonló vagy összefüggő tevékenységből származó bevételeket beszámítás formájában szintén figyelembe kell venni. Következésképpen semmilyen előny nem szerezhető abból, hogy csak a korlátozásokkal érintett gazdasági tevékenységek vehetők figyelembe, abban az esetben, ha ezáltal más gazdasági tevékenységek jövedelmezőbbekké váltak. Az okozott kár túlkompenzálása így ki van zárva.”

25      A felperes azt állítja, hogy a szövetségi kárenyhítési program 2. cikkének (2) bekezdése azzal a hatással jár, hogy őt e program kedvezményéből kizárja. Egyrészt hangsúlyozza, hogy ő mind a fizikai kiskereskedelemben, mind az elektronikus kereskedelemben aktív, amely területek az említett rendelkezés értelmében vett különböző gazdasági tevékenységi ágazatoknak minősülnek. Másrészt kifejti, hogy a forgalmában a Covid19‑világjárvány miatt hozott korlátozó döntések által nem érintett elektronikus kereskedelem által képviselt arány azzal a következménnyel jár, hogy ő nem éri el az e rendelkezés által megkövetelt 80%‑os küszöböt. Beadványaiban hangsúlyozza, hogy az említett programból való kizárása miatt nem volt lehetősége pénzügyi támogatás nyújtását kérelmezni az Überbrückungshilfe III, vagyis a német hatóságok által e program alapján elfogadott szövetségi támogatási program (a továbbiakban: szövetségi támogatási program) keretében.

26      Hangsúlyozni kell azonban, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság jogosan hivatkozik arra, hogy a szövetségi kárenyhítési program 2. cikke (2) bekezdésének ezen értelmezése ellentétes az általa közzétett értelmezéssel. Az említett közzétételből ugyanis kitűnik, hogy a fizikai kiskereskedelem és az elektronikus kereskedelem nem minősül az említett rendelkezés értelmében vett különböző „gazdasági tevékenységi ágazatoknak”. Ellenkezőleg, az elektronikus kereskedelmet az említett program 3. cikkének (4) bekezdése értelmében vett, a fizikai kiskereskedelemmel „összefüggő gazdasági tevékenységnek” kell tekinteni.

27      Ennélfogva a felperes által az elektronikus kereskedelemben elért forgalom relevanciájának a szövetségi kárenyhítési program alkalmazásában nem az a célja, hogy a felperest jogosulatlanná tegye az említett program 2. cikkének (2) bekezdése alapján nyújtott állami támogatásra. E forgalom relevanciája csak azt jelenti, hogy e program 3. cikke (4) bekezdésének alkalmazásában a felperes által a korlátozó döntések miatt az említett elektronikus kereskedelemben elért többletbevételt figyelembe kell venni az említett döntések miatt általa elszenvedett kár túlkompenzációjának elkerülése érdekében.

28      Másodszor, a jelen eljárásban folytatott vitákból kiderült, hogy az, hogy a felperes a szövetségi támogatási program címén nem részesülhet pénzügyi támogatásban, azzal függ össze, hogy a német hatóságok egyoldalúan és önállóan hozzáadtak a Bizottságnak bejelentett szövetségi kárenyhítési programhoz egy olyan támogathatósági feltételt, amely megköveteli, hogy a kérelmező teljes forgalmának legalább 30%‑át érintették a korlátozó döntések, amit a Németországi Szövetségi Köztársaság is megerősített a vele szemben elrendelt pervezető intézkedésre adott válaszában.

29      A pervezető intézkedésekre adott válaszában a felperes megpróbálta a megtámadott határozatban az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontjával összeegyeztethetőnek nyilvánított szövetségi kárenyhítési programhoz kapcsolni azt a támogathatósági feltételt, amely megköveteli, hogy a korlátozó döntések a forgalom legalább 30%‑át érintették. E tekintetben elegendő hangsúlyozni, hogy ilyen feltétel sem kifejezetten, sem hallgatólagosan – más bejelentett támogatási programokban szereplő feltételekre való esetleges utalás révén – nem szerepel a szövetségi kárenyhítési programban.

30      Harmadszor rá kell mutatni arra, hogy a jelen kereset vizsgálata szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság egy további támogathatósági feltételt írt elő, azaz a forgalom legalább 30%‑ának érintettségét, ahhoz, hogy a szövetségi támogatási programjából részesülni lehessen, mivel e kereset kizárólag a megtámadott határozat jogszerűségét érinti, amely határozatban a Bizottság a szövetségi kárenyhítési programot nyilvánította az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontjával összeegyeztethetőnek.

31      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az állami támogatások ellenőrzési rendszere végrehajtásának feladata, ahogyan az EUMSZ 107. és EUMSZ 108. cikkből következik, egymást kiegészítő, ám különböző feladatok formájában egyrészről a Bizottságra, másrészről pedig a nemzeti bíróságokra hárul. Míg a támogatási intézkedések belső piaccal való összeegyeztethetőségének értékelése az uniós bíróságok ellenőrzése alatt eljáró Bizottság kizárólagos hatáskörébe tartozik, addig a nemzeti bíróságok a végleges bizottsági határozat meghozataláig a jogalanyok jogainak megóvását biztosítják az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésében előírt tilalom állami hatóságok általi esetleges megsértése esetén (lásd ebben az értelemben: 2016. október 26‑i DEI és Bizottság kontra Alouminion tis Ellados ítélet, C‑590/14 P, EU:C:2016:797, 95–97. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

32      Ebben az összefüggésben a felperes jogosult arra, hogy a német bíróságokhoz forduljon, amelyek adott esetben azt követően, hogy az EUMSZ 267. cikk alapján értelmezésre vonatkozó előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéssel fordultak a Bírósághoz, megvizsgálják, hogy egy további támogathatósági feltételnek a nemzeti jog általi előírása az [EUMSZ 108. cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 659/1999/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló, 2004. április 21‑i 794/2004/EK bizottsági rendelet (HL 2004. L 140., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 4. kötet, 3. o.; helyesbítés: HL 2011. L 114., 7. o.) 4. cikkének (1) bekezdése értelmében vett létező támogatás módosításának, és ennélfogva az [EUMSZ] 108. [cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2015. július 13‑i (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet (HL 2015. L 248., 9. o.) 1. cikkének c) pontja értelmében vett olyan új támogatásnak minősül‑e, amely az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése alapján bejelentési kötelezettség alá tartozik.

33      A fenti értékelések összességéből következik, hogy a megtámadott határozatban az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontjával összeegyeztethetőnek nyilvánított szövetségi kárenyhítési program 2. cikkének (2) bekezdésére tekintettel a felperes az említett program alapján jogosult lett volna támogatásra. Ebből következik, hogy a megtámadott határozat megsemmisítése a fenti 20. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében semmilyen előnnyel nem járna a felperes számára, így keresetét az eljáráshoz fűződő érdek hiánya miatt mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

 A költségekről

34      Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

35      Mivel a felperes pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

36      Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján az eljárásba beavatkozó tagállamok és intézmények maguk viselik saját költségeiket. A Németországi Szövetségi Köztársaság tehát maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített második tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      Az E. Breuninger GmbH & Co maga viseli saját költségeit és az Európai Bizottság részéről felmerült költségeket.

3)      A Németországi Szövetségi Köztársaság maga viseli saját költségeit.

Tomljenović

Schalin

Škvařilová‑Pelzl

Nõmm

 

      Kukovec

Kihirdetve Luxembourgban, a 2022. december 21‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


*      Az eljárás nyelve: német.