A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (második tanács)
2015. október 23.(*)
„Megsemmisítés iránti kereset – Közös kül‑ és biztonságpolitika – Iránnal szemben az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása érdekében hozott korlátozó intézkedések – Pénzeszközök befagyasztása – Keresetindítási határidő – Késedelem – Elfogadhatatlanság – Kártérítési kérelem – Elfogadhatatlanság”
A T‑552/13. sz. ügyben,
az Oil Turbo Compressor Co. (Private Joint Stock) (székhelye: Teherán [Irán], képviseli: K. Kleinschmidt ügyvéd)
felperesnek
az Európai Unió Tanácsa (képviselik: M. Bishop és J.‑P. Hix, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
egyrészről az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 961/2010/EU rendelet végrehajtásáról szóló, 2011. december 1‑jei 1245/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet (HL L 319., 11. o.) és az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 961/2010/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. március 23‑i 267/2012/EU tanácsi rendelet (HL L 88., 1. o.) felperest érintő részének megsemmisítése iránti kérelem, másrészről pedig kártérítési kérelem tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács),
tagjai: M. E. Martins Ribeiro elnök, S. Gervasoni és L. Madise (előadó) bírák,
hivatalvezető: L. Grzegorczyk tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2015. március 11‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 A jelen ügy az Iráni Iszlám Köztársasággal szembeni nyomásgyakorlás céljából elfogadott korlátozó intézkedések azzal a céllal létrehozott rendszerének keretébe illeszkedik, hogy Irán hagyja abba az atomfegyverek elterjedésének veszélyével járó tevékenységeket és az atomfegyverek célba juttatására szolgáló eszközök fejlesztését.
2 A felperes Oil Turbo Compressor Co. (Private Joint Stock) Iránban letelepedett társaság, amely a földgáz‑, a petrolkémiai és általában véve az energiaszektorban végez termelő‑ és kutatótevékenységet, valamint nyújt szolgáltatást. Konkrétabban a földgáz‑ és a petrolkémiai ágazatban alkalmazott turbinákat és turbókompresszorokat gyárt és forgalmaz.
3 2010. július 26‑án az Európai Unió Tanácsa elfogadta az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 2007/140/KKBP közös álláspont hatályon kívül helyezéséről szóló 2010/413/KKBP tanácsi határozatot (HL L 195., 39. o.; helyesbítés: HL L 197., 2010.7.29., 19. o.). A 2010/413 határozat 20. cikkének (1) bekezdése előírja azon személyek és szervezetek pénzeszközeinek és gazdasági forrásainak befagyasztását, akiknek, illetve amelyeknek listáját ugyanezen határozat I. és II. melléklete hozza létre.
4 A 2010/413 határozat elfogadását követően, 2010. október 25‑én a Tanács elfogadta az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 423/2007/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 961/2010/EU rendeletet (HL L 281., 1. o.). A 961/2010 rendelet 16. cikke (2) bekezdésének a) pontja előírja az említett rendelet VIII. mellékletében felsorolt személyek, szervezetek, illetve szervek pénzeszközeinek és gazdasági forrásainak befagyasztását.
5 2011. december 1‑jén a Tanács elfogadta az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 2010/413 határozat módosításáról szóló 2011/783/KKBP határozatot (HL L 319., 71. o.), amellyel többek között felvette a felperes nevét a 2010/413 határozat II. mellékletében felsorolt személyek és szervezetek listájára.
6 Ugyanazon a napon a Tanács elfogadta az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 961/2010 rendelet végrehajtásáról szóló 1245/2011/EU végrehajtási rendeletet (HL L 319., 11. o.), amellyel többek között felvette a felperes nevét a 961/2010 rendelet VIII. mellékletében megállapított listára.
7 A 2011/783 határozatban és az 1245/2011 végrehajtási rendeletben a Tanács a felperes pénzeszközeinek és gazdasági forrásainak befagyasztását a következőképpen indokolta:
„Az EU által jegyzékbe vett Sakhte Turbopomp va Kompressor (SATAK) (más néven: Turbo Compressor Manufacturer, TCMFG) kapcsolt vállalata.”
8 2011. december 2‑án az Európai Unió Hivatalos Lapjában a Tanács értesítést tett közzé a 2010/413 határozat 19. cikke (1) bekezdése b) pontjának és 20. cikke (1) bekezdése b) pontjának hatálya alá tartozó (a II. mellékletben szereplő), illetve a 961/2010 rendelet 16. cikke (2) bekezdésének hatálya alá tartozó (a VIII. mellékletben szereplő) – a 2011/783 határozatban, illetve az 1245/2011 végrehajtási rendeletben meghatározott változat szerinti – személyek és szervezetek részére (HL C 351., 15. o., a továbbiakban: a 2011. december 2‑i értesítés). Ebben az értesítésben a Tanács – a felvétel indokait illetően a releváns jogi aktusokra való hivatkozással – pontosította többek között, hogy úgy határozott, bizonyos személyeket és szervezeteket felvesz a 2010/413 határozat II. mellékletében és a 961/2010 rendelet VIII. mellékletében szereplő listákra. A Tanács egyébként felhívta az érintett személyek és szervezetek figyelmét arra a lehetőségre, hogy e jogi aktusok ellen az EUMSZ 275. cikk második bekezdésében, valamint az EUMSZ 263. cikk negyedik és hatodik bekezdésében meghatározott feltételekkel összhangban jogorvoslati kérelmet nyújthatnak be a Törvényszékhez.
9 2011. december 6‑án átvett, ajánlott levélként elküldött 2011. december 5‑i levelében (a továbbiakban: 2011. december 5‑i levél) a Tanács tájékoztatta a felperest arról, hogy felvették a 2010/413 határozat II. mellékletében felsorolt személyeknek és szervezeteknek a 2011/783 határozattal módosított listájára, valamint a 961/2010 rendelet VIII. mellékletében felsorolt személyeknek és szervezeteknek az 1245/2011 végrehajtási rendelettel módosított listájára. E levél a Tanácshoz az iráni postaszolgálat által ráragasztott „elköltözött” megjegyzéssel érkezett vissza.
10 2012. február 13‑án a felperes a 2011/783 határozatnak az őt érintő részében, többek között azon az alapon történő megsemmisítése iránti kérelemmel fordult a Törvényszékhez, hogy a Tanács nyilvánvalóan tévesen értékelte a felperessel kapcsolatban az említett határozat alapjául szolgáló tényeket. Ezt a keresetet a T‑63/12. sz. alatt vették nyilvántartásba.
11 A 961/2010 rendelet hatályon kívül helyezte az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló, 2012. március 23‑i 267/2012/EU tanácsi rendeletet (HL L 88., 1.o.; helyesbítés: HL L 93., 2014.3.28., 85. o.) amely rendelet 23. cikkének (2) bekezdése előírja az e rendelet IX. mellékletében felsorolt személyekhez, szervezetekhez és szervekhez tartozó pénzeszközök és gazdasági források befagyasztását. A Tanács a 2011/783 határozatban és az 1245/2011 végrehajtási rendeletben szereplőkkel azonos okok miatt vette fel a felperes nevét ebbe a mellékletbe (lásd a fenti 7. pontot).
12 Az Oil Turbo Compressor kontra Tanács ügyben 2012. október 26‑án hozott ítéletével (T‑63/12, EBHT, EU:T:2012:579) a Törvényszék helyt adott a felperes 2011/783 határozat őt érintő részében történő megsemmisítése iránti keresetének.
13 2012. december 11‑én a Tanács értesítést tett közzé a Hivatalos Lapban az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 2010/413 határozatban és az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 267/2012 rendeletben előírt korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek és szervezetek részére (HL C 380., 7. o., a továbbiakban: 2012. december 11‑i értesítés). Ez az értesítés felhívta a 2010/413 határozat II. mellékletében és a 267/2012 rendelet IX. mellékletében szereplő személyek és szervezetek figyelmét arra a lehetőségre, hogy a kérelemhez csatolt igazoló dokumentumokkal kérhetik a Tanácsnál annak a határozatnak a felülvizsgálatát, amellyel felkerültek az említett mellékletekbe.
14 2013. január 21‑i levelében a felperes – a fenti 12. pontban említett Oil Turbo Compressor kontra Tanács ítéletre (EU:T:2012:579) emlékeztetve, és megjegyezve, hogy nevét még mindig nem törölték sem a 2010/413 határozat II. mellékletéből, sem a 267/2012 rendelet IX. mellékletéből – kérte, hogy a Tanács jelezze az említett ítélet végrehajtását akadályozó okokat.
15 2013. február 6‑i és április 29‑i elektronikus levelében a felperes lényegében a fenti 12. pontban említett Oil Turbo Compressor kontra Tanács ítélet (EU:T:2012:579) végrehajtását kérte a Tanácstól.
16 A 267/2012 rendelet végrehajtásáról szóló, 2013. november 26‑i 1203/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelettel (HL L 316., 1. o.) a felperes nevét törölték a 267/2012 rendelet IX. mellékletében szereplő listáról.
Az eljárás és a felek kérelmei
17 A Törvényszék Hivatalához 2013. október 15‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.
18 A Törvényszék Hivatalához ugyanezen a napon benyújtott külön iratában a felperes kérelmet terjesztett elő arra vonatkozóan, hogy a Törvényszék az ügyet a Törvényszék 1991. május 2‑i eljárási szabályzatának 76a. cikke alapján gyorsított eljárásban bírálja el.
19 Az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 64. cikkében előírt, a felek számára 2013. november 28‑án kézbesített pervezető intézkedéssel a Törvényszék azt kérdezte a felektől, hogy a Tanács közölte‑e a felperessel – akár közvetlenül, akár értesítésnek a Hivatalos Lapban történő közzététele útján – nevének egyrészről az 1245/2011 végrehajtási rendelet egyetlen mellékletében szereplő listára, másrészről pedig a 267/2012 rendelet IX. mellékletében szereplő listára történő felvételére vonatkozó döntését, és ha igen, mely időpontban. A felek erre a kérdésre az előírt határidőn belül válaszoltak.
20 A Tanács 2013. november 29‑én ellenkérelmet nyújtott be a Törvényszék Hivatalához, amelyben a felperes nevének a 267/2012 rendelet IX. mellékletében szereplő listáról az 1203/2013 végrehajtási rendelettel történő törlése miatt (lásd a fenti 16. pontot) – másodlagosan – az eljárás okafogyottságának megállapítását kérte.
21 A Törvényszék (második tanács) 2013. december 12‑i határozatával elutasította a gyorsított eljárás lefolytatása iránti kérelmet.
22 2014. március 25‑én a felperes a Törvényszék Hivatalához választ nyújtott be, amelyben kiterjeszti kereseti kérelmeit. A Törvényszék nyilvántartásba vette ezt a dokumentumot azzal, hogy annak elfogadhatóságáról később határoz.
23 Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (második tanács) a szóbeli szakasz megindításáról döntött.
24 Az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 64. cikkében előírt, a felek számára 2015. január 30‑án kézbesített pervezető intézkedéssel a Törvényszék írásbeli kérdést tett fel a feleknek, és arra kérte őket, hogy a kérdésre a tárgyaláson válaszoljanak. Ez a kérdés a 2014. február 20‑i Jannatian kontra Tanács végzésre (T‑187/13, EU:T:2014:134) és e végzés jelen üggyel kapcsolatos relevanciájára vonatkozott.
25 Az eredetileg 2015. február 4‑re kitűzött tárgyalást a felperes kérelmére 2015. március 11‑re halasztották.
26 A Törvényszék a 2015. március 11‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli érvelését és a Törvényszék kérdéseire adott válaszaikat.
27 A tárgyaláson a Tanács – a fenti 24. pontban említett kérdésre válaszul – a 2012. december 11‑i értesítésre hivatkozott, és a Törvényszék kérésére benyújtotta annak másolatát. Ezt a dokumentumot a felperes ellenvetése nélkül csatolták az iratokhoz. A felperes észrevételeket fogalmazott meg ezzel a dokumentummal kapcsolatban, amit a tárgyalásról készült jegyzőkönyvben rögzítettek.
28 Keresetlevelében a felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– az őt érintő részeikben semmisítse meg az 1245/2011 végrehajtási rendeletet és a 267/2012 rendeletet (a továbbiakban együttesen: megtámadott jogi aktusok);
– a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére.
29 Válaszában a felperes emellett azt kéri, hogy a Törvényszék kötelezze a Tanácsot kártérítés címén 90 528 392,56 eurónak a részére történő megfizetésére.
30 Ellenkérelmében a Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:
– elsődlegesen utasítsa el a keresetet, és a felperest kötelezze a költségek viselésére;
– másodlagosan pedig, hogy állapítsa meg az eljárás okafogyottságát.
31 A felperes által a válaszban megfogalmazott kártérítés iránti kérelemre reagálva a Tanács emellett viszonválaszában azt kéri, hogy a Törvényszék:
– mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant, illetve – másodlagosan – mint megalapozatlant utasítsa el a kártérítés iránti kérelmet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
A megsemmisítés iránti kérelmekről
32 Megsemmisítés iránti keresetének alátámasztására a felperes három jogalapot hoz fel. Ezek közül az elsőt a megtámadott jogi aktusok alapjául szolgáló tények nyilvánvalóan téves értékelésére, a másodikat az arányosság elvének megsértésére, a harmadikat pedig a meghallgatáshoz való jog, az indokolási kötelezettség, a védelemhez való jog és a hatékony jogorvoslathoz való jog megsértésére alapítja.
33 A Tanács – anélkül, hogy az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 114. cikkén alapuló elfogadhatatlansági kifogást hozna fel formálisan – elsődlegesen azzal érvel, hogy a megsemmisítés iránti kérelmek elkésettek, ekként pedig elfogadhatatlanok. Másodlagosan úgy véli, hogy mivel az 1203/2013 végrehajtási rendelettel törölték a felperest a 267/2012 rendelet IX. mellékletében szereplő listáról, az eljárás mindenképpen okafogyottá vált.
34 Elöljáróban a keresetindítási határidőre tekintettel kell megvizsgálni a megsemmisítés iránti kérelmek elfogadhatóságát.
35 E tekintetben a Tanács egyfelől azzal érvel, hogy – az iráni postaszolgálatok által visszaküldött – 2011. december 5‑i levelével megkísérelte közölni a felperessel az 1245/2011 végrehajtási rendeletet. Ennélfogva – mivel lehetetlen volt számára, hogy egyedi közlést eszközöljön – a keresetindítási határidő a 2011. december 2‑i értesítés közzétételének napján kezdődött. Másfelől a 267/2012 rendeletet illetően a Tanács a tárgyaláson megjegyezte, hogy a keresetindítási határidő a 2012. december 11‑i értesítés közzétételének időpontjában, illetve legalábbis – amint azt írásbeli beadványaiban állította – abban az időpontban kezdődött, amikor a felperes tudomást szerzett e rendelet elfogadásáról és annak tartalmáról, azaz legkésőbb 2013. január 21‑én.
36 A felperes lényegében azon az alapon vitatja a Tanács ezen érveit, hogy a megtámadott jogi aktusok egyedi közlésének hiányában a keresetindítási határidő nem kezdődött meg. Közelebbről, ami egyrészről az 1245/2011 végrehajtási rendeletet illeti, a Tanács nem hivatkozhat a 2011. december 5‑i levélnek az iráni postaszolgálatok általi visszaküldésére, mivel ezen intézmény feladata gondoskodni leveleinek megfelelő átvételéről. Ami másrészről a 267/2012 rendeletet illeti, a felperes lényegében azzal érvel, hogy a Tanácsnak meg kellett volna kísérelnie, hogy azt vele közvetlenül – vagy legalábbis ügyvédjével – közölje, továbbá hogy mindenesetre a 2012. december 11‑i értesítéssel nem indulhat meg a keresetindítási határidő. Ezen túlmenően – amennyiben jogosan várhatta, hogy a fenti 12. pontban említett Oil Turbo Compressor kontra Tanács ítéletet (EU:T:2012:579) követően a Tanács törli nevét a 961/2010 rendelet VIII. mellékletében és a 267/2012 rendelet IX. mellékletében szereplő listákról, mivel nevének a listákra történő felvétele a felperes vonatkozásában az említett ítélettel megsemmisített 2011/783 határozatban szereplőkkel azonos indokokon alapult – a felperes úgy véli, hogy a jelen kereset jogvesztő határideje ellentétes az adminisztráció jogszerűségének elvével. A felperes egyebekben hozzáfűzi, hogy a Tanácsnak – amely nem válaszolt a felperes 2013. január 21‑i, február 6‑i és április 29‑i elektronikus levelére – meg kellett volna őt hallgatnia, továbbá adott esetben jeleznie kellett volna számára a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségeket.
37 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 263. cikk hatodik bekezdése értelmében „[a]z e cikkben szabályozott eljárásokat, az esettől függően, az intézkedés kihirdetésétől vagy a felperessel történő közlésétől, illetve ennek hiányában attól a naptól számított két hónapon belül kell megindítani, amikor arról a felperes tudomást szerzett.”
38 Az ítélkezési gyakorlat értelmében a hatékony bírói jogvédelem elve magában foglalja, hogy azon uniós hatóság, amely olyan aktust fogad el, amely valamely személlyel vagy szervezettel szemben korlátozó intézkedéseket von maga után, közölje az aktus alapjául szolgáló indokokat, amennyiben lehetséges, vagy ezen aktus elfogadásának időpontjában, vagy legalábbis a lehető leggyorsabban azután, hogy arra sor került, hogy lehetővé tegye e személyeknek vagy szervezeteknek a jogorvoslathoz való joguk gyakorlását (2013. szeptember 6‑i Bank Melli Iran kontra Tanács ítélet, T‑35/10 és T‑7/11, EBHT, EU:T:2013:397, 56. pont; lásd még ebben az értelemben: 2011. november 16‑i Bank Melli Iran kontra Tanács ítélet, C‑548/09 P, EBHT, EU:C:2011:735, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
39 Ez a helyzet a valamely személlyel vagy szervezettel szemben korlátozó intézkedéseket előíró jogi aktusok különleges jellegéből következik, amelyek egyfelől az általános hatályú jogi aktusokhoz hasonlóak, mivel általános jelleggel és absztrakt módon meghatározott címzettek valamely csoportjának megtiltják többek között a pénzeszközök és gazdasági erőforrások azon személyek és szervezetek rendelkezésére bocsátását, akik, illetve amelyek neve szerepel a mellékleteikben szereplő jegyzékekben, másfelől az e személyekkel és szervezetekkel szemben hozott egyedi határozatok csoportjához hasonlóak (lásd: 2013. április 23‑i Gbagbo és társai kontra Tanács ítélet, C‑478/11 P–C‑482/11 P, EBHT, EU:C:2013:258, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
40 A jelen ügyben ez az elv a 961/2010 rendelet 36. cikkének (3) bekezdésében és a 267/2012 rendelet 46. cikkének (3) bekezdésében nyilvánul meg, amelyek kimondják, hogy a Tanács döntését és neve korlátozó intézkedésekkel érintett személyek és szervezetek listájára történő felvételének okait közli – amennyiben a cím ismert, közvetlenül, egyéb esetben értesítés közzététele útján – az érintett személlyel vagy szervezettel, lehetővé téve számára, hogy észrevételeket tegyen.
41 Ebből az következik, hogy habár a vitatott jogi aktusokhoz hasonló jogi aktusok hatálybalépésére természetesen a közzétételükkel sor kerül, az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében az ezen aktusok megsemmisítése iránti kereset benyújtására nyitva álló határidő mindegyik említett személy és szervezet tekintetében a közlés időpontjában kezdődik, amelyre sor kell, hogy kerüljön (Gbagbo és társai kontra Tanács ítélet, fenti 39. pont, EU:C:2013:258, 59. pont).
42 A határidő tehát vagy abban az időpontban kezdődik, amikor egyedileg közölték ezt a jogi aktust az érintettel, amennyiben a címe ismert, vagy pedig ellenkező esetben az erről szóló értesítésnek a Hivatalos Lapban történő közzétételétől (2014. július 16‑i Hassan kontra Tanács ítélet, T‑572/11, EBHT, EU:T:2014:682, 33. pont; lásd még ebben az értelemben: Gbagbo és társai kontra Tanács ítélet, fenti 39. pont, EU:C:2013:258, 59–62. pont).
43 E tekintetben egyrészről hozzá kell fűzni, hogy a Tanács nem választhatja meg önkényesen határozatainak az érintett személyekkel való közlésének módját. Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a fenti 40. pontban említett rendelkezéseket akként kell értelmezni, hogy amikor a Tanács ismeri a korlátozó intézkedésekkel érintett személy címét, az ezen intézkedéseket tartalmazó jogi aktusok közvetlen közlésének hiányában a keresetindítási határidő, amelyet e személynek e jogi aktusok Törvényszék előtti vitatása érdekében tiszteletben kell tartania, nem kezdődik el. Ezért az értesítésnek a Hivatalos Lapban történő közzététele csak akkor indítja meg e határidőt, ha az érintettel nem lehet egyedileg közölni azt a jogi aktust, amellyel rá vonatkozóan korlátozó intézkedéseket fogadnak el vagy tartanak fenn (lásd analógia útján: 2014. november 5‑i Mayaleh kontra Tanács ítélet, T‑307/12 és T‑408/13, EBHT, EU:T:2014:926, 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd még ebben az értelemben és analógia útján: Gbagbo és társai kontra Tanács ítélet, fenti 39. pont, EU:C:2013:258, 61. és 62. pont).
44 Másrészről, az ítélkezési gyakorlat értelmében akkor tekinthető úgy, hogy a Tanács számára lehetetlen egyedileg közölni valamely természetes vagy jogi személlyel vagy valamely szervezettel az őket érintő korlátozó intézkedéseket tartalmazó jogi aktust, ha e személy vagy szervezet címe nem nyilvános és azt nem közölték a Tanáccsal, vagy ha a Tanács által ismert címre történő közlés az ilyen közlés teljesítéséhez szükséges minden gondosság és a Tanács által tett lépések ellenére meghiúsul (Mayaleh kontra Tanács ítélet, fenti 43. pont, EU:T:2014:926, 61. pont).
45 A fent felidézettek tükrében kell elsősorban megvizsgálni a megsemmisítés iránti jelen kérelmek elfogadhatóságát.
46 Először is, az 1245/2011 végrehajtási rendeletnek a felperest érintő részében történő megsemmisítése iránti kérelem elfogadhatóságát illetően egyfelől nem vitatott, hogy ez a rendelet a 2011. december 2‑án a korlátozó intézkedésekkel érintett személyekhez és szervezetekhez címzett, a Hivatalos Lapban közzétett értesítés tárgyát képezte.
47 Másfelől meg kell állapítani, hogy a Tanács 2011. december 6‑án tértivevénnyel küldte meg a felperesnek a 2011. december 5‑i levelet, azzal a céllal, hogy tájékoztassa többek között arról, hogy nevét felvették az 1245/2011 végrehajtási rendelet egyetlen mellékletébe. Nem vitatott, hogy ez a levél az iráni postaszolgálat által ráragasztott „elköltözött” megjegyzéssel érkezett vissza a Tanácshoz.
48 Úgy tűnik tehát, hogy a Tanács számára – a fenti 44. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében véve – lehetetlen volt egyedileg közölni a jogi aktust, ahhoz a helyzethez hasonlóan, amelyben akkor lett volna, ha a felperes címét nem ismeri. A felperes által a tárgyaláson előterjesztett érvekkel ellentétben ez a megállapítás akkor is érvényes, ha a cím helyes.
49 A Tanács ugyanis a 2011. december 5‑i levél felperes részére történő megküldésekor gondoskodott arról, hogy azt ajánlott levélként küldje meg, és hogy azt tértivevény kísérje. Márpedig egyrészről meg kell állapítani, hogy valamely postai küldemény ilyen jellegű szállítása ismert az Iránban a postai kézbesítéssel megbízott szolgálatok számára (lásd ebben az értelemben: 2012. november 20‑i Shahid Beheshti University kontra Tanács végzés, T‑120/12, EU:T:2012:610, 49. pont). Másrészről a fenti 42. és 43. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett egyedi közlés megfelelő módját képezi, mivel – az ítélkezési gyakorlat szerint – az aláírt tértivevénnyel feladott ajánlott levélben való közlés lehetővé teszi a keresetindítási határidő kezdőnapjának bizonyossággal történő megállapítását (lásd ebben az értelemben: 1984. május 30‑i Ferriera Vittoria kontra Bizottság ítélet, 224/83, EBHT, EU:C:1984:208, 9. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
50 Meg kell tehát állapítani, hogy a Tanács – amely Iránban csak korlátozott erőforrásokkal rendelkezhet a korlátozó intézkedések rendszerével érintett valamennyi személy és szervezet címének felkutatására (lásd analógia útján: Hassan kontra Tanács ítélet, fenti 42. pont, EU:T:2014:682, 58. pont) – a felperessel szemben hozott korlátozó intézkedéseknek a felperessel való közlésére irányuló kötelezettsége tekintetében a megkövetelt gondosságról tett tanúbizonyságot.
51 Ebből következik, hogy – tekintettel a fenti 44. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra és a felperes érveivel ellentétben – a Tanács jogszerűen és anélkül támaszkodhatott az iráni postaszolgálatok által nyújtott azon jelzésre, amely szerint a felperes elköltözött, hogy ismételten kísérletet kellett volna tennie postai értesítés vagy akár más intézkedések útján történő közlésre.
52 Különösen – ellentétben a felperes által a tárgyaláson felhozott érvekkel – hozzá kell fűzni, hogy a 2011. december 5‑i levél visszaérkezését követően a Tanács nem volt köteles a felperessel faxon vagy elektronikus levélben közölni az 1245/2011 végrehajtási rendeletet. A felperes ugyanis egyáltalán nem bizonyította, hogy a Tanács rendelkezett faxszámával vagy email címével. Éppen ellenkezőleg: annak állítására szorítkozott, hogy ezen utóbbiak szerepeltek honlapján, amit viszont semmilyen bizonyítékkal nem igazolt.
53 E feltételek mellett az 1245/2011 végrehajtási rendelet esetében a keresetindítási határidő a 2011. december 2‑i értesítéssel kezdődött.
54 Annál inkább érvényes ez a megfontolás, mivel a fenti 12. pontban említett Oil Turbo Compressor kontra Tanács ítélet (EU:T:2012:579) alapjául szolgáló ügyben a felperes határidőn belül nyújtotta be a 2011/783 határozat megsemmisítése iránti keresetet. Márpedig az 1245/2011 végrehajtási rendelettel azonos napon elfogadott e határozat a felperes tekintetében a felvételre vonatkozó ugyanazon indokokon alapult, amelyeken ez a rendelet, és szintén a 2011. december 2‑i értesítés tárgyát képezte.
55 Ennélfogva az 1245/2011 végrehajtási rendelet részleges megsemmisítése iránt 2013. október 15‑én benyújtott kérelem – elkésettsége miatt – elfogadhatatlan.
56 Másodszor, a 267/2012 rendeletnek a felperest érintő részében történő megsemmisítése iránti kérelem elfogadhatóságát illetően nem vitatott – amint azt a Törvényszék által pervezető intézkedések keretében feltett kérdésre válaszul a Tanács pontosította –, hogy a Hivatalos Lap L‑sorozatában közzétett e rendeletet nem közölték a felperessel, továbbá 2012. március 23‑i elfogadásakor nem is képezte az általa bevezetett korlátozó intézkedésekkel érintett személyekhez és szervezetekhez címzett, a Hivatalos Lapban közzétett értesítés tárgyát.
57 Az sem vitatott azonban, hogy a Tanács 2012. december 11‑én a Hivatalos Lapban értesítést tett közzé a többek között a 267/2012 rendeletben előírt korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek és szervezetek számára. A felperes tekintetében ezen értesítés közzétételével kezdődik a keresetindítási határidő, amely értesítés tájékoztatja az említett személyeket és szervezeteket arról a lehetőségről, hogy kérhetik a Tanácsnál annak a határozatnak a felülvizsgálatát, amellyel felkerültek – többek között – az e rendelet IX. mellékletében szereplő listára (lásd ebben az értelemben: Jannatian kontra Tanács végzés, fenti 24. pont, EU:T:2014:134, 22. pont).
58 Ezt a megfontolást nem kérdőjelezi meg sem a 267/2012 rendelet felperes vagy ügyvédje részére történő közlése Tanács általi megkísérlésének – a felperes által hivatkozott – hiánya, sem az, amit szintén a felperes terjeszt elő, hogy a 2012. december 11‑i értesítés egyáltalán nem említi a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségeket és nevének az említett rendelet IX. mellékletébe történő felvétele jogszerűségének kifogásolásával kapcsolatos határidőket.
59 Elsősorban – a 267/2012 rendelettel kapcsolatos értesítés hiányát illetően – először is emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék a fenti 47–52. pontban úgy vélte, hogy a 2011. december 5‑i levél visszaérkezését követően a Tanács jogszerűen és anélkül támaszkodhatott az iráni postaszolgálatok által nyújtott azon jelzésre, amely szerint a felperes elköltözött, hogy ismételten kísérletet kellett volna tennie akár postai értesítés útján ugyanarra a címre, akár faxon vagy elektronikus levélben történő közlésre.
60 Márpedig úgy kell tekinteni, hogy négy hónappal később, a 267/2012 rendelet 2012. március 23‑i elfogadásakor sem volt köteles a Tanács erről a rendeletről egy olyan címre értesítést küldeni, amelyet ésszerűen tarthatott helytelennek. Ezt a megfontolást nem érinti az, hogy a 2011. december 5‑i levél átvételi elismervényén szereplő cím megfelel a fenti 12. pontban említett Oil Turbo Compressor kontra Tanács ítélet (EU:T:2012:579) elfogadásának alapjául szolgáló ügyben a felperes által benyújtott írásbeli beadványokon szereplő címnek, amit egyébként a felperes nem is állít.
61 Másodszor meg kell állapítani, hogy a felperes által a tárgyaláson előadott érvekkel ellentétben a Tanács a felperes ügyvédjével sem volt köteles közölni a 267/2012 rendeletet.
62 Az EUMSZ 263. cikk hatodik bekezdésének szövegére tekintettel ugyanis pontosítani kell, hogy amennyiben valamely jogi aktust közölni kell ahhoz, hogy a keresetindítási határidő elkezdődjön, a közlést főszabály szerint e jogi aktus címzettjének, nem pedig az őt képviselő ügyvédeknek kell megküldeni. Ily módon az ítélkezési gyakorlat szerint a felperes jogi képviselőjével való közlés csak akkor minősül címzettel történő közlésnek, ha a közlés ilyen formáját valamely szabályozás vagy a felek közötti megállapodás (lásd: Mayaleh kontra Tanács ítélet, fenti 43. pont, EU:T:2014:926, 74. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), nem pedig kifejezetten valamely fél egyoldalúan (2013. július 11‑i BVGD kontra Bizottság ítélet, T‑104/07 és T‑339/08, EU:T:2013:366, 146. pont) írja elő.
63 Márpedig a jelen ügyben – azon túlmenően, hogy a 267/2012 rendelet nem tartalmaz semmiféle olyan rendelkezést, amely azt írná elő, hogy a korlátozó intézkedéseket közölni kell az érintett személy vagy szervezet képviselőjével – meg kell állapítani, hogy a felperes nem bizonyította, hogy közte és a Tanács között ilyen megállapodás létezne, és hogy a Tanács ezen utóbbi alapján az említett rendeletet képviselőjével is közölhette volna, sőt, hogy azt vele kellett volna közölnie ahhoz, hogy a határidő elkezdődjön.
64 A tárgyaláson a felperes ekként egyrészről a 2011. december 28‑i megbízásra hivatkozott, amellyel a vele szemben hozott korlátozó intézkedésekkel kapcsolatos bármely eljárás vonatkozásában történő képviseletre megbízta képviselőjét. Pontosította, hogy ezt a megbízást a 2012. február 9‑i elektronikus levélben küldte meg a Tanácsnak, amely levél azonban nem szerepel az iratok között, továbbá hogy azt a fenti 12. pontban említett Oil Turbo Compressor kontra Tanács ítélet (EU:T:2012:579) alapjául szolgáló ügyben benyújtott keresetleveléhez is csatolta. Másrészről a képviselője által a Tanács részére megküldött 2013. január 21‑i, február 6‑i és április 29‑i elektronikus levelekre is hivatkozik.
65 Mindazonáltal sem a 2011. december 28‑i megbízás, sem a keresetlevélhez csatolt 2013. január 21‑i, február 6‑i és április 29‑i elektronikus levelek nem említenek a felperes és a Tanács között fennálló olyan megállapodást, amely lehetővé tette volna, hogy ezen utóbbi a felperes képviselőjével közölje a 267/2012 rendeletet. Éppen ellenkezőleg: ezek a dokumentumok a felperes azon egyoldalú döntését juttatják kifejezésre, hogy a vele szemben hozott korlátozó intézkedések tárgyában történő képviselet biztosítására, valamint ezzel összefüggésben a Tanácstól érkező esetleges értesítések átvételére képviselőjét bízza meg. Márpedig egy ilyen egyoldalú döntés – tekintettel a fenti 62. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatra – nem elegendő. A felek között létrejött, a fenti 62. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett megállapodás hiányában az a puszta tény, hogy a Tanácsnak tudomása volt a felperes ügyvédjének megbízásáról és az ügyvéd címéről, nem elegendő ahhoz, hogy az ügyvéd részére legyen köteles értesítést küldeni.
66 E körülmények között azt kell megállapítani, hogy a 267/2012 rendelet felperessel és ügyvédjével történő egyedi közlés hiánya – mint olyan – jellegénél fogva nem akadályozza a keresetindítási határidőnek a 2012. december 11‑i értesítés közzétételének időpontjától való számítását.
67 Másodsorban megjegyzendő, hogy az, hogy a 2012. december 11‑i értesítés – amint azt a felperes a tárgyaláson említette – nem tartalmaz semmiféle utalást arra a lehetőségre, hogy a korlátozó intézkedésekkel érintett személyek és szervezetek az EUMSZ 275. cikk második bekezdésében, valamint az EUMSZ 263. cikk negyedik és hatodik bekezdésében szereplő rendelkezéseknek megfelelően keresetet indíthatnak a Törvényszék előtt, nem kérdőjelezheti meg azt a megállapítást, hogy az említett közzététel lehetővé tette a felperes számára, hogy tájékozódjon nevének a 267/2012 rendelet IX. mellékletébe való felvételével kapcsolatos indokok tartalmáról.
68 Egyrészről ugyanis az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az uniós jog kifejezett rendelkezése hiányában az uniós intézményeknek nincs általános kötelezettségük a jogalanyoknak az igénybe vehető jogorvoslatokról, valamint azok érvényesítésének feltételeiről való tájékoztatására (1999. március 5‑i Guérin automobiles kontra Bizottság végzés, C‑153/98 P, EBHT, EU:C:1999:123, 15. pont; Guérin automobiles kontra Bizottság végzés, C‑154/98 P, EBHT, EU:C:1999:124, 15. pont; 2000. március 30‑i Méndez Pinedo kontra EKB végzés, T‑33/99, EBHT KSZ, EU:T:2000:94, 36. pont; lásd még ebben az értelemben: 2004. december 7‑i Internationaler Hilfsfonds kontra Bizottság végzés, C‑521/03 P, EU:C:2004:778, 44. pont).
69 Márpedig a 267/2012 rendelet nem tartalmaz semmiféle olyan rendelkezést, amely arra kötelezné a Tanácsot, hogy valamely értesítésnek a Hivatalos Lapban történő közzétételével történő közlés során jelezze a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségeket és azok érvényesítésének feltételeit. Különösen e rendelet 46. cikkének (3) bekezdése – amely a korlátozó intézkedéseknek az érintett személyek és szervezetek tekintetében történő elfogadásával kapcsolatos okok közlésére vonatkozik (lásd a fenti 40. pontot) – nem tartalmaz semmiféle ilyen értelmű kötelezettséget.
70 Másrészről mindenesetre – figyelemmel a fenti 54. pontban szereplő megfontolásokra – meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a felperesnek tudomása volt a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségekről és a keresetindítási határidőkről, továbbá különösen arról a lehetőségről, hogy vitassa a vele szemben megállapított korlátozó intézkedéseket.
71 A fentiek tükrében meg kell állapítani, hogy a 267/2012 rendelet esetében a keresetindítási határidő a 2012. december 11‑i értesítés közzétételének időpontjában kezdődött. Ennélfogva az említett rendelet részleges megsemmisítése iránt 2013. október 15‑én benyújtott kérelem – elkésettsége miatt – elfogadhatatlan.
72 Mindenesetre, még ha a 2012. december 11‑i értesítés közzétételét nem is lehetne a megsemmisítés iránti kereset megindítására nyitva álló határidő kezdőidőpontjának tekinteni amiatt, hogy az egyáltalán nem említi a felperes 267/2012 rendelet IX. mellékletébe való felvételének vitatása céljából a felperes rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségeket, hozzá kell fűzni, hogy a felperes képviselője – az általa a Tanács részére 2013. január 21‑én megküldött elektronikus levélben – jelezte, hogy a fenti 12. pontban említett Oil Turbo Compressor kontra Tanács ítélet (EU:T:2012:579) után a felperes nevét még mindig nem törölték sem a 2010/413 határozat II. mellékletéből, sem a 267/2012 rendelet IX. mellékletéből, e tekintetben pedig e rendelet IX. melléklete I. része B. pontjának 103. alpontjára hivatkozott, amelyben éppen a felperes neve szerepelt.
73 A fenti 72. pontban felidézett iratokból tehát kitűnik, hogy a felperes képviselőjének, ekként pedig magának a felperesnek legkésőbb a 2013. január 21‑i elektronikus levél időpontjában pontos és bizonyos tudomása volt a felperes nevének a 267/2012 rendelet IX. mellékletébe történő felvételéről, valamint e felvétel indokairól. E tekintetben a felperes által a tárgyaláson felhozott, arra alapított érvet is el kell utasítani, hogy ebben az időpontban csak képviselőjének volt tudomása nevének a 267/2012 rendelet IX. mellékletébe történő felvételéről és e felvétel indokairól, neki magának azonban nem. Meg kell ugyanis állapítani, hogy a felperes a tárgyaláson azt is előadta, hogy Tanács még annak feltételezése esetén is közölhette volna – és közölnie is kellett volna – képviselőjével az említett rendeletet, hogy ez az intézmény támaszkodhatott az iráni postaszolgálatok által nyújtott azon jelzésre, amely szerint elköltözött. Márpedig a felperes – anélkül, hogy ellentmondásba ne kerülne önmagával – nem állíthatja, hogy a képviselőjével való közlés egyedi közlésnek minősül, és nem állíthatja ezzel egyidejűleg, hogy neve 267/2012 rendelet IX. mellékletébe történő felvételének képviselője általi említése nem bizonyíthatja, hogy neki magának arról tudomása volt.
74 Ennélfogva a jelen üggyel kapcsolatos körülmények között elegendő megállapítani, hogy a jelen kereset még annak feltételezése esetén is elkésett, hogy – a felperes érvelésének megfelelően – a 2012. december 11‑i értesítés közzétételének időpontját nem lehet figyelembe venni, mivel az iratokból kitűnik, hogy a felperes legkésőbb 2013. január 21‑én tudomást szerzett nevének a 267/2012 rendelet IX. mellékletébe történő felvételéről.
75 E tekintetben azt is hozzá kell fűzni, hogy a pénzeszközök befagyasztása területén annak figyelembevétele, hogy a felperes mely időpontban szerzett tudomást korlátozó intézkedések vele szembeni elfogadásáról és ezen intézkedések indokairól, nem ellentétes a felperes által hivatkozott azon ítélkezési gyakorlattal, amely szerint a keresetindítási határidő sem akkor nem kezdődik meg, ha a valamely személlyel vagy szervezettel szemben korlátozó intézkedéseket előíró jogi aktust a Tanács annak ellenére nem közli egyedileg az előbbiekkel, hogy ismeri címüket (lásd ebben az értelemben: Bank Melli Iran kontra Tanács ítélet, fenti 38. pont, EU:T:2013:397, 59. pont; 2013. szeptember 16‑i Bank Kargoshaei és társai kontra Tanács ítélet, T‑8/11, EU:T:2013:470, 44. pont; Hassan kontra Tanács ítélet, fenti 42. pont, EU:T:2014:682, 38. pont; Mayaleh kontra Tanács ítélet, fenti 43. pont, EU:T:2014:926, 60. és 66. pont), sem pedig egyedi vagy közlemény közzététele útján történő közlés hiányában (lásd ebben az értelemben: 2014. február 4‑i Syrian Lebanese Commercial Bank kontra Tanács ítélet, T‑174/12 és T‑80/13, EBHT, EU:T:2014:52, 54. pont; 2014. szeptember 23‑i Mikhalchanka kontra Tanács ítélet, T‑196/11 és T‑542/12, EU:T:2014:801, 57. pont).
76 A fenti 75. pontban hivatkozott ítéletekben ugyanis a Törvényszék nem hozott határozatot sem arról az időpontról, amikor az érintett fél tudomást szerzett a szóban forgó jogi aktusokról, de arról a kérdésről sem, hogy az említett jogi aktusok közlésének hiányában ezt az időpontot figyelembe lehet‑e venni a keresetindítási határidő kezdőidőpontjának meghatározásakor. Ezen túlmenően, jóllehet a fenti 39. pontban hivatkozott Gbagbo és társai kontra Tanács ítélet (EU:C:2013:258) 62. pontjában a Bíróság jelezte, hogy mivel – tekintettel arra, hogy a Tanács a szóban forgó jogi aktusokat nem tudta közvetlenül közölni az érintett személyekkel – ezek a jogi aktusok a Hivatalos Lapban közzétett értesítések tárgyát képezték, az említett személyek nem hivatkozhatnak arra, hogy később szereztek ténylegesen tudomást az említett jogi aktusokról, meg kell jegyezni, hogy a Bíróság ezzel szemben nem hozott határozatot a jogi aktusról való tudomásszerzés kritériuma által a szóban forgó jogi aktus bármiféle közlésének hiányában kiváltott esetleges hatásáról. Az említett ítélet alapjául szolgáló ügyben vitatott jogi aktusokat ugyanis értesítéseknek a Hivatalos Lapban történő közzététele révén közölték.
77 A fentiek tükrében és különösen a fenti 71. és 74. pontban levont következtetésekre figyelemmel meg kell állapítani, hogy a 267/2012 rendeletnek a felperest érintő részében történő megsemmisítése iránt 2013. október 15‑én benyújtott kérelem – elkésettsége miatt – elfogadhatatlan.
78 A fenti 55. és 77. pontban levont következtetéseket a felperes által felhozott többi érv nem kérdőjelezi meg. Ezen érvekkel a felperes azt állítja, hogy a megsemmisítés iránti kérelmek jogvesztő határideje ellentétes az adminisztráció jogszerűségének elvével, amennyiben jogosan várhatta el, hogy a fenti 12. pontban említett Oil Turbo Compressor kontra Tanács ítéletet (EU:T:2012:579) követően a Tanács törli nevét a 961/2010 rendelet VIII. mellékletében és a 267/2012 rendelet IX. mellékletében szereplő listáról, valamint hogy a Tanácsnak – amely nem válaszolt a 2013. január 21‑i, február 6‑i és április 29‑i elektronikus levélre – meg kellett volna őt hallgatnia, továbbá adott esetben jeleznie kellett volna számára a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségeket.
79 E tekintetben mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a keresetindítási határidőkre vonatkozó szabályok feltétlen alkalmazást igénylő szabályok, és azokat a bíróságnak a jogbiztonság és a jogalanyok törvény előtti egyenlőségének biztosításával kell alkalmaznia (2007. január 18‑i PKK et KNK kontra Tanács ítélet, C‑229/05 P, EBHT, EU:C:2007:32, 101. pont), valamint hogy ezek a határidők – jogbiztonsági okokból – a bírósághoz fordulás jogával eleve együtt járó korlátozást képeznek (lásd ebben az értelemben: 2013. szeptember 12‑i Ellinika Nafpigeia és 2. Hoern kontra Bizottság végzés, C‑616/12 P, EU:C:2013:884, 31. pont).
80 Márpedig a keresetindítási határidő e céljával ellentétes lenne osztani a felperes arra alapított érvelését, hogy a Tanács nem válaszolt a 2013. január 21‑i, február 6‑i és április 29‑i elektronikus levelekre, valamint hogy állítólagosan jogellenesen tagadta meg a felperes nevének az 1245/2011 végrehajtási rendelet egyetlen mellékletéből és a 267/2012 rendelet IX. mellékletéből való törlését.
81 Ezután – amennyiben a felperes azt rója fel a Tanácsnak, hogy a fenti 12. pontban említett Oil Turbo Compressor kontra Tanács ítéletet (EU:T:2012:579) követően állítólagosan jogellenesen tagadta meg nevének az Iránnal szemben hozott korlátozó intézkedésekkel érintett személyek és szervezetek listájáról való törlését – hozzá kell fűzni, hogy az EUMSZ 265. cikkben előírt, az intézményi mulasztás megállapítása iránti kereset képezi a megfelelő módot annak megállapítására, hogy valamely intézmény jogellenesen mulasztotta el meghozni azokat az intézkedéseket, amelyeket az ítélet végrehajtása igényelt (2004. február 19‑i SIC kontra Bizottság ítélet, T‑297/01 és T‑298/01, EBHT, EU:T:2004:48, 32. pont), illetve az képezi a megfelelő módot annak meghatározására, hogy – a megsemmisített jogi aktus felváltásán kívül – az intézmény köteles volt‑e a megsemmisítés iránti eredeti kereset keretében nem vitatott más jogi aktusokkal kapcsolatos egyéb intézkedéseket is megtenni (1988. április 26‑i Asteris és társai kontra Bizottság ítélet, 97/86, 99/86, 193/86 és 215/86, EBHT, EU:C:1988:199, 22–24. pont; 1996. szeptember 18‑i Asia Motor France és társai kontra Bizottság ítélet, T‑387/94, EBHT, EU:T:1996:120, 40. pont).
82 Végezetül pontosítani kell, hogy az érintett intézmény által elkövetett állítólagos mulasztás súlyossága, illetve az alapvető jogok tiszteletben tartását illetően ebből eredő várakozás jelentősége mindenesetre nem teszi lehetővé a Szerződésben kifejezetten rögzített elfogadhatósági szempontok alkalmazásának mellőzését (lásd ebben az értelemben: 2001. május 10‑i FNAB és társai kontra Tanács végzés, C‑345/00 P, EBHT, EU:C:2001:270, 40. pont).
83 A fenti megfontolások összességére tekintettel – elkésettségük miatt – anélkül kell a megtámadott jogi aktusoknak a felperest érintő részükben történő megsemmisítése iránti kérelmeket elfogadhatatlanként elutasítani, hogy vizsgálni kellene a Tanács által másodlagosan előterjesztett, az eljárás okafogyottságának megállapítására irányuló kérelmet.
A kártérítési kérelemről
84 A válaszban a felperes – „kiegészítő kereset” címén – 90 528 392,56 euró összegben számszerűsített, amiatt elszenvedett kárának megtérítését kéri, hogy a jogellenes korlátozó intézkedések elfogadása okán nem tudta betartani az ügyfeleivel kötött szerződéseket, és ezen ügyfeleknek kötbért és átalány‑kártérítést kellett fizetnie. E kérelem elfogadhatósága tekintetében a felperes egyrészről a 1990. június 26‑i Sofrimport kontra Bizottság ítéletre (C‑152/88, EBHT, EU:C:1990:259) hivatkozik, amelyből kitűnik, hogy a megsemmisítés iránti kérelemmel együtt kártérítési kérelem is benyújtható. Másrészről azt állítja, hogy ilyen kérelemnek a válaszban történő előterjesztése pergazdaságossági okok miatt célszerű, egyebekben pedig pontosítja, hogy az igényelt kártérítés a jelen eljárás tárgyára vonatkozik.
85 A Tanács erre azt feleli, hogy a válaszban előadott kártérítés iránti kérelem nyilvánvalóan elfogadhatatlan, amennyiben az módosítja a jogvitának a keresetlevélben meghatározott tárgyát. Ezenfelül, mivel a kártérítési kérelem a 2011/783 határozat jogellenességén alapul, a Törvényszék nem rendelkezik hatáskörrel annak elbírálására. Ez a kérelem – mindenesetre – nem megalapozott.
86 Az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑ának c) pontja értelmében a felperesnek a keresetlevélben meg kell határoznia a jogvita tárgyát és a kérelmeit. Bár ugyanezen eljárási szabályzat 48. cikkének 2. §‑a bizonyos körülmények esetén lehetővé teszi az eljárásban új jogalapok felhozatalát, ez a rendelkezés semmiképpen sem értelmezhető úgy, hogy az lehetővé teszi a felperesnek a Törvényszék előtt új kérelmek előterjesztését és ezáltal a jogvita tárgyának módosítását (1992. szeptember 18‑i Asia Motor France és társai kontra Bizottság ítélet, T‑28/90, EBHT, EU:T:1992:98, 43. pont; 2009. május 20‑i VIP Car Solutions kontra Parlament ítélet, T‑89/07, EBHT, EU:T:2009:163, 110. pont; lásd még analógia útján: 1979. szeptember 25‑i Bizottság kontra Franciaország ítélet, 232/78, EBHT, EU:C:1979:215, 3. pont).
87 A jelen ügyben a keresetlevélből egyértelműen kitűnik, hogy az mindössze az 1245/2011 végrehajtási rendeletnek és a 267/2012 rendeletnek a felperest érintő részükben történő megsemmisítésére irányul. A Törvényszék által feltett egyik kérdésre válaszul a felperes a tárgyaláson egyébként kifejezetten megerősítette a keresetlevélnek ezt az értelmezését, amit a tárgyalásról készült jegyzőkönyvben rögzítettek.
88 E körülmények között, mivel a keresetlevél a kereset tárgyát az 1245/2011 végrehajtási rendelet és a 267/2012 rendelet megsemmisítése iránti kérelemként határozta meg, a válaszban előadott kártérítési kérelem – figyelemmel a fenti 86. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra – elfogadhatatlan.
89 Ezt a következtetést a felperes érvei nem teszik kétségessé.
90 Egyrészről, amennyiben a felperes a fenti 84. pontban említett Sofrimport kontra Bizottság ítéletre (EU:C:1990:259) hivatkozik, megjegyzendő, hogy a jelen ügy körülményei eltérnek az említett ítélet alapjául szolgáló ügyben szereplő körülményektől, ily módon a jelen kártérítési kérelem elfogadhatóságának értékelését illetően az az ítélet nem bír relevanciával. Az említett ügyben ugyanis – amint az az ítélet 1. pontjából kitűnik –, mind a megsemmisítés iránti kérelem, mind pedig a kártérítési kérelem szerepelt a keresetlevélben.
91 Másrészről, amennyiben a felperes pergazdaságossági okokra hivatkozik, emlékeztetni kell arra, hogy az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑ának c) pontjában szereplő elfogadhatósági feltételek feltétlen alkalmazást igénylő szabályok (lásd ebben az értelemben: 2014. július 17‑i Melkveebedrijf Overenk és társai kontra Bizottság ítélet, C‑643/13 P, EU:C:2014:2118, 38. pont; 2002. március 21‑i Joynson kontra Bizottság ítélet, T‑231/99, EBHT, EU:T:2002:84, 154. pont), ennélfogva pedig nem hagyhatók a felek belátására. Márpedig annak megengedése, hogy a felperes a válasz keretében a keresetlevélben szereplő kereseti kérelmektől eltérő tárggyal rendelkező, új kártérítési kérelemmel forduljon a Törvényszékhez – holott ilyen kérelmet a keresetlevélben is előadhatott volna – egyenértékű lenne e feltétlen alkalmazást igénylő elfogadhatósági feltételek megkerülésének a felperes számára történő megengedésével.
92 A fenti megfontolásokra figyelemmel meg kell állapítani, hogy az első alkalommal a válaszban előadott kártérítési kérelmet mint elfogadhatatlant kell elutasítani (lásd ebben az értelemben: 2014. június 11‑i Syria International Islamic Bank kontra Tanács ítélet, T‑293/12, EU:T:2014:439, 83. pont).
93 Tekintettel a fenti megfontolások összességére, a jelen kereset egészét el kell utasítani.
A költségekről
94 A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felperest, mivel pervesztes lett, a Tanács kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet mint elfogadhatatlant elutasítja.
2) Az Oil Turbo Compressor Co. (Private Joint Stock) viseli saját költségeit, valamint az Európai Unió Tanácsa részéről felmerült költségeket.
Martins Ribeiro | Gervasoni | Madise |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2015. október 23‑i nyilvános ülésen.
Aláírások