VERICE TRSTENJAK
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2007. november 15.1(1)
C‑404/06. sz. ügy
Quelle AG
kontra
Bundesverband der Verbraucherzentralen und Verbraucherverbände
(A Bundesgerichtshof [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Fogyasztóvédelem – 1999/44/EK irányelv – Fogyasztási cikkek adásvétele és a kapcsolódó jótállás – Az eladó joga a hibás fogyasztási cikk kicserelése esetén a fogyasztótól a dolog használatáért ellenérték követelésére – A kicserélés térítésmentessége”
I – Bevezetés
1. A kérdést előterjesztő bíróság ebben az ügyben arra vár választ, hogy a német polgári törvénykönyv rendelkezése, amely az eladónak lehetővé teszi, hogy a fogyasztási cikk szerződésszerű állapotának kicserélés formájában történő helyreállítása esetén ellenérték megfizetését követelje a fogyasztótól az eredetileg szállított hibás fogyasztási cikk használatáért, a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló, 1999. május 25‑i 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel(2) (a továbbiakban: 1999/44 irányelv) összhangban van‑e. A Bíróság az 1999/44 irányelvet első alkalommal fogja előzetes döntéshozatali eljárásban értelmezni.
2. A kérdés egy, a Bundesgerichtshof előtt a Quelle AG (a továbbiakban: Quelle) és a Bundesverband der Verbraucherzentralen und Verbraucherverbände (a továbbiakban: Bundesverband) között folyamatban lévő eljárásban merült fel, amelyben a Bundesverband azt követeli, hogy a Quellét kötelezzék annak abbahagyására, hogy a fogyasztóknak kicserélés esetén a hibás termék használatáért díjat számít fel, valamint kötelezzék az adott ügyben kifizetett használati ellenérték visszafizetésére.
II – Jogi háttér
A – A közösségi szabályozás
1. Az elsődleges jog
3. Az EK 3. cikk (1) bekezdésének t) pontja szerint a Közösség tevékenysége, a szerződés rendelkezései és az abban meghatározott ütemezés szerint, magában foglalja a fogyasztóvédelem erősítéséhez történő hozzájárulást.
4. Az EK 153. cikk (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A fogyasztói érdekek érvényesülésének előmozdítása és a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosítása érdekében a Közösség hozzájárul a fogyasztók egészségének, biztonságának és gazdasági érdekeinek védelméhez, valamint a tájékoztatáshoz, oktatáshoz és az érdekeik védelmét célzó önszerveződéshez való jogaik megerősítéséhez.”
5. Az EK 95. cikk szerint:
„A Tanács […] elfogadja azokat a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek közelítésére vonatkozó intézkedéseket, amelyek tárgya a belső piac megteremtése és működése.”
[…]
(3) A Bizottság az (1) bekezdésben előirányzott […] és a fogyasztóvédelemre vonatkozó javaslataiban a védelem magas szintjét veszi alapul, különös figyelemmel a tudományos tényeken alapuló új fejleményekre. Az Európai Parlament és a Tanács saját hatáskörén belül szintén törekszik e célkitűzés megvalósítására.
[…]”
2. Az 1999/44 irányelv
6. Az 1999/44 irányelv második preambulumbekezdése megállapítja: „A belső piac egy olyan belső határok nélküli térség, amelyben biztosított az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása […]. Ez azzal jár, hogy az egyik tagállam fogyasztói számára lehetővé kell tenni, hogy a fogyasztási cikkek adásvételét szabályozó egységesített minimális szabályok alapján szabadon vásárolhassanak fogyasztási cikkeket egy másik tagállam területén.”
7. Az irányelv negyedik preambulumbekezdése szerint: „A fogyasztók arra való törekvésükben, hogy kihasználják a nagy méretű piac előnyeit azáltal, hogy a lakóhelyüktől különböző másik tagállamban vásárolják meg a szükséges fogyasztási cikkeket, meghatározó szerepet játszanak a belső piac kiteljesedésének folyamatában […]”.
8. Az ötödik preambulumbekezdés így szól: „A fogyasztói jogok minimális közös szabályainak létrehozása, amely függetlenül attól alkalmazandó, hogy a fogyasztási cikket a Közösségen belül hol vásárolják meg, erősíteni fogja a fogyasztók bizalmát, és lehetővé teszi, hogy a fogyasztók a belső piac előnyeit minél nagyobb mértékben élvezzék.”
9. A (15) preambulumbekezdés megállapítja: „A tagállamok előírhatják, hogy a fogyasztó számára visszafizetendő összeg csökkenthető arra figyelemmel, hogy a fogyasztó az átvétel óta a fogyasztási cikket használta. A szerződés felbontásának [helyesen: A szerződéstől való elállás] részletes szabályait a nemzeti jogok írhatják elő.”
10. A (24) preambulumbekezdés szerint: „A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy az ezen irányelv hatálya alá tartozó területen a még magasabb színvonalú fogyasztóvédelem elérése érdekében szigorúbb rendelkezéseket fogadjanak el, vagy tartsanak hatályban.”
11. Az 1999/44 irányelv 3. cikke szabályozza a fogyasztó jogait:
„(1) Az eladó felel a fogyasztóval szemben a fogyasztási cikk átadásának időpontjában meglévő minden hibáért.
(2) A szerződésnek való megfelelés hibája esetén a fogyasztó jogosult akár a (3) bekezdésnek megfelelően a fogyasztási cikk szerződésszerű állapotának kijavítás vagy kicserélés formájában történő térítésmentes helyreállítására, akár az (5) és (6) bekezdésnek megfelelően kérheti a vételár megfelelő leszállítását, vagy az adott fogyasztási cikk vonatkozásában elállhat a szerződéstől.
(3) A fogyasztó az eladótól először a fogyasztási cikk térítésmentes kijavítását vagy díjtalan kicserélését követelheti, kivéve, ha ez lehetetlen vagy aránytalan.
Az orvoslást aránytalannak kell tekinteni, ha az az eladónak más orvoslási módszerrel összehasonlítva ésszerűtlen költséget (helyesen: aránytalan többletköltséget) okoz, figyelembe véve
– a fogyasztási cikk hibátlan állapotbani értékét,
– a hiba jelentőségét, és
– azt, hogy az alternatív orvoslási módszer a fogyasztónak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül végrehajtható‑e.
A kijavítást vagy kicserélést ésszerű határidőn belül, a fogyasztót érő jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégezni, figyelembe véve a fogyasztási cikk természetét és a fogyasztó által megkívánt célját.
(4) A (2) és (3) bekezdésben említett „térítésmentesség” fogalma magában foglalja a fogyasztási cikk szerződésszerű állapota helyreállításának szükséges költségeit, különösen a postaköltséget, a munkadíjat és az anyagköltséget.
(5) A fogyasztó a vételár megfelelő csökkentését kérheti, vagy elállhat a szerződéstől, ha
– nem jogosult sem a fogyasztási cikk kijavítására, sem a kicserélésére, vagy
– az eladó a hibát ésszerű határidőn belül nem orvosolta, vagy
– az eladó a hibát nem a fogyasztót érő jelentős kényelmetlenség nélkül orvosolta.
[…]”
12. Az 1999/44 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének első mondata szerint az eladó a 3. cikk szerint akkor felel, „ha a megfelelés hibája a fogyasztási cikk átadásától számított két éven belül megnyilvánul”.
13. Az 1999/44 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerint „A fogyasztók magasabb szintű védelme érdekében a tagállamok az ezen irányelv hatálya alá tartozó területen a Szerződéssel összeegyeztethető szigorúbb rendelkezéseket is elfogadhatnak vagy tarthatnak hatályban”.
B – A német jog
14. Az 1999/44 irányelvet a Bürgerliches Gesetzbuch (német polgári törvénykönyv, a továbbiakban: BGB) reformja során ültették át a német jogba(3).
15. A BGB 439. §‑a („Utólagos teljesítés”) a következőket határozza meg:
„(1) A vevő utólagos teljesítésként választása szerint a hiba kijavítását vagy egy hibátlan dolog szolgáltatását követelheti.
(2) Az utólagos teljesítés érdekében felmerülő kiadások, különösen a szállítási-, továbbítási-, munka- és anyagköltségek, az eladót terhelik.
(3) Az eladó a vevő által választott utólagos teljesítés módját a 275. § (2) és (3) bekezdéseinek sérelme nélkül megtagadhatja, ha annak teljesítése aránytalan költségekkel járna. E vonatkozásban különösen a dolog hibátlan állapotban képviselt értékét, a hiba súlyát, és azt kell figyelembe venni, hogy az utólagos teljesítés másik módjára való áttérés nem jelentősen hátrányos‑e a vevőre nézve. A vevő joga ilyen esetben az utólagos teljesítés másik módjára korlátozódik; ez az eladó megtagadásra vonatkozó jogát, az első mondatban foglalt feltételek fennállása esetén, nem érinti.
(4) Amennyiben az eladó az utólagos teljesítés érdekében hibátlan dologgal teljesít, a vevőtől a 346–348. § rendelkezései alapján a hibás dolog visszaadását követelheti.”
16. A BGB 346. §‑a, amely az elállás jogkövetkezményeit szabályozza, így szól:
„(1) Ha valamely szerződő fél a szerződésben fenntartotta az elállás jogát, vagy az elállás joga jogszabály alapján illeti meg, a szerződéstől való elállás esetén vissza kell adni a kapott szolgáltatást, és ki kell adni a ténylegesen igénybe vett hasznokat.
(2) A visszaadás vagy a kiadás helyett a kötelezett az ellenérték megtérítésére köteles, ha
1. a visszaadást vagy a kiadást a szerzés jellege kizárja,
2. a kötelezett a megszerzett dolgot elhasználta, elidegenítette, megterhelte, feldolgozta vagy átalakította,
3. a megszerzett dolog meghibásodott vagy tönkrement; nem vehető azonban figyelembe a rendeltetésszerű használatból eredő meghibásodás.
Amennyiben a szerződés ellenszolgáltatás nyújtását írja elő, az ellenérték összegének kiszámításakor azt kell alapul venni; amennyiben valamely kölcsönből származó előny ellenértékét kell megtéríteni, bizonyítható, hogy az előny értéke alacsonyabb volt.
(3) Nem áll fenn az ellenérték megtérítésének kötelezettsége,
1. ha az elállásra okot adó hiba kizárólag a dolog feldolgozása vagy átalakítása során derült ki,
2. ha a jogosult felel a dolog meghibásodásáért vagy tönkremeneteléért, illetve a kár nála is felmerült volna,
3. ha a jogszabályban biztosított elállási jog esetén a dolog meghibásodása vagy tönkremenetele a jogosultnál annak ellenére következett be, hogy ez utóbbi a saját ügyei intézésére jellemző gondossággal járt el.
A fennmaradó jogalap nélküli gazdagodást ki kell adni.
(4) […]”
17. A BGB 347. §‑a, amely az elállást követő hasznok és használat kérdését szabályozza, megállapítja:
„(1) Ha a kötelezett – ellentétben a rendes gazdálkodás szabályaival –nem szedi a dolog hasznait, jóllehet arra lehetősége lett volna, köteles a hasznok ellenértékét a jogosultnak megtéríteni. Jogszabályban biztosított elállási jog esetében a használatra jogosult a hasznok tekintetében csak a saját ügyei ellátásában jellemző gondosságra köteles.
(2) Ha a kötelezett a dolgot visszaadja, a használat ellenértékét megfizeti, vagy erre vonatkozó kötelezettsége a 346. § (3) bekezdése 1. vagy 2. pontja alapján nem áll fenn, részére a szükséges ráfordításait meg kell téríteni. A jogosult a kötelezett egyéb ráfordításait is köteles megtéríteni, amennyiben azokkal gazdagodik.”
18. A BGB 100. §‑a szerint haszon valamely „dolog vagy jog gyümölcse, valamint valamely dolog vagy jog használatából eredő előny”.
III – A tényállás, az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
19. A Quelle csomagküldő szolgálata a vevőnek 2002 augusztusában egy „tűzhelykészletet” szállított saját használatra, amelynek vételára 524,90 € volt. A vevő 2004 januárjában megállapította, hogy a tűzhelykészlethez tartozó sütő belső oldalán levált a zománcréteg. Mivel a készülék javítása nem volt lehetséges, a vevő még ugyanabban a hónapban, azaz a szavatossági időben, kicserélést követelt. A hibás tűzhelykészletet visszaadta az eladónak (Quelle), aki részére egy új tűzhelykészletet szállított, és használati ellenértékként 119,97 €‑t, majd később 69,97 €‑t követelt a vevőtől. Ezt az összeget a vevő az eladónak megfizette.
20. A Bundesverband, a vevőtől származó megfelelő meghatalmazás alapján eljárva, keresettel élt a Quellével szemben. Keresetében követelte egyrészt a vevő által a használat ellenértékeként megfizetett 67,86 €(4) és kamatai visszafizetését, másrészt, az alperes kötelezését annak abbahagyására, hogy a fogyasztóknak kicserélés esetén a hibás termék használatáért díjat számít fel.
21. A Landgericht Nürnberg-Fürth (Nürnberg–Fürth Tartományi Bíróság) a megfizetett összeg visszafizetésére irányuló kérelemnek helyt adott, egyebekben a keresetet elutasította. Az Oberlandesgericht Nürnberg (Legfelsőbb Tartományi Bíróság Nürnberg) helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, és a felülvizsgálati kérelmet engedélyezte. Az ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a BGB 439. §‑ának (4) bekezdésére nem alapítható a használatért járó kártalanítás megfizetésére irányuló igény, valamint, hogy a jogalkotónak a használatért járó kártalanításra vonatkozó indokolása nem meggyőző(5). Kicserélés esetén nem indokolt a szerződéstől való elállás szabályainak alkalmazása, mivel bár a vevő egy új dolgot kap, azonban az eladó a teljes vételárat, a benne foglalt esetleges nyereséggel együtt megtartja(6). Ezzel szemben a szerződéstől való elállás esetén a vevő is és az eladó is köteles a már teljesített szolgáltatásokat visszaadni(7).
22. Az Oberlandesgericht Nürnberg határozatával szemben mindkét fél felülvizsgálati kérelmmel élt a Bundesgerichtshofnál. A Bundesgerichtshof eljáró tanácsának aggályai merültek fel a vevő egyoldalú, a használat ellenértének megfizetésével való megterhelésével szemben, mindazonáltal nem lát lehetőséget a nem megfelelő törvényi szabályozás jogértelmezés útján történő korrigálására, mivel ez ellentétes volna mind a rendelkezés egyértelmű megfogalmazásával, mind a jogalkotónak a kötelmi jog reformjának(8) tervezetéhez fűzött indokolásban kifejezésre juttatott egyértelmű akaratával. Az értelmezés lehetőségének határait a törvény szövege és a jogalkotó világosan felismerhető akarata szabja meg(9).
23. A Bundesgerichtshof eljáró tanácsának kétségei vannak afelől is, hogy a vitatott német szabályozás összhangban van‑e az 1999/44 irányelv 3. cikkének (2)–(4) bekezdésével, amely szerint a kicserélés díjmentes, és a jogosultnak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégezni, ezáltal ellentmond annak a véleménynek, hogy az irányelv kizárólag a kicserélés díjmentességét szabályozza(10). E vonatkozásban a kérdést előterjesztő bíróság arra utal, hogy a német jogtudományi szakirodalom megosztott(11) a német szabályozásnak az 1999/44 irányelvvel való összhangja kérdésében.
24. E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság a 2006. augusztus 16‑i határozatában az eljárás felfüggesztéséről határozott, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:
„Úgy kell‑e értelmezni az 1999/44 irányelv 3. cikkének (2) bekezdését (3) bekezdésének első albekezdésével és (4) bekezdésével, vagy 3. cikke (3) bekezdésének harmadik albekezdésével összefüggésben, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti törvényi rendelkezés, amely kimondja, hogy az eladó a fogyasztási cikk szerződésszerű állapotának kicserélés formájában történő helyreállítása esetén ellenérték megfizetését követelheti a fogyasztótól az eredetileg szállított, hibás fogyasztási cikk használatáért?”
IV – Eljárás a Bíróság előtt
25. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem 2006. szeptember 28‑án érkezett a Bírósághoz.
26. Az írásbeli eljárás során a Bundesverband, a német, a spanyol és az osztrák kormány, valamint a Bizottság nyújtott be észrevételt. A 2007. október 4‑én megtartott tárgyaláson a Quelle, a Bundesverband, a német kormány és a Bizottság tett szóbeli nyilatkozatot, és válaszolt a Bíróság kérdéseire.
V – A felek érvei
A – Quelle
27. A tárgyalás során a Quelle azt állította, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlan, mivel a Bundesgerichtshofnak a jelen ügyben nincs más lehetősége, mint hogy a BGB hivatkozott rendelkezésinek olyan értelmezést adjon, amely a használati ellenértékre vonatkozó követelést megengedi. Ha a Bíróság úgy döntene, hogy a német törvényi előírások az 1999/44 irányelvvel ellentétesek, a Bundesgerichtshof ezt a döntést nem vehetné figyelembe, mivel a Grundgesetz (német Alkotmány) 20. cikke erre nem ad lehetőséget, ugyanis aszerint a jogalkalmazó a törvényhez van kötve. Abban az esetben, ha a Bundesgerichtshof mégis a Bíróság ellentmondást kimondó döntésének alkalmazásával hozna ítéletet, a nemzeti jogot contra legem kellene értelmeznie, ami nem megengedhető, a Bíróságnak a Pupino-(12) és az Adeneler-ügyben (13) hozott ítéletéből ugyanis kiderül, hogy egy irányelv nem lehet contra legem jogértelmezés alapja. Ami az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolását illeti, a Qelle úgy véli, hogy az 1999/44 irányelv nem szabályozza a használat ellenértékének kérdését, így e pont szabályozásánál a német jogalkotó keze nincs megkötve. A Quelle szerint a német szabályozás nem jogellenes, mivel kiegyensúlyozott viszonyt hoz létre az utólagos kijavításhoz és a kicseréléshez való jog között.
B – Bundesverband
28. A Bundesverband a tárgyaláson előadta, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadható, és a jelen esetben nem a nemzeti jogi előírásoknak az 1999/44 irányelv szerinti értelmezéséről van szó, hanem önmagáról az irányelv értelmezéséről. Az írásbeli észrevételében a Bundesverband kifejtette, hogy az 1999/44 irányelv célja a magas szintű fogyasztóvédelem biztosítása, továbbá, hogy a kicserélés díjmentes, és azt a jogosultnak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégezni, ami magában foglalja annak tilalmát, hogy a fogyasztótól a hibás áru használatáért kártalanítást lehessen követelni. Ezen túlmenően az a körülmény, hogy a kártalanítás összege előre nem ismert, visszatarthatja a fogyasztót attól, hogy a jogait az 1999/44 irányelv alapján érvényesítse.
C – A német kormány
29. A német kormány az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést elfogadhatónak tartja, mivel az alapügy eldöntéséhez szükség van az 1999/44 irányelv Bíróság általi értelmezésére. Az ügy érdemében a német kormány véleménye szerint az irányelv nem mond ellent a vitatott német szabályozásnak. Írásbeli észrevételeiben ezen álláspontját az értelmezés négy módszerével támasztja alá, így a nyelvtani, a rendszertani, a történeti és a teleologikus értelmezéssel.
30. A nyelvtani, azaz a jogszabály szövegének értelmezésén alapuló értelmezés alapján a német kormány arra hivatkozik, hogy az 1999/44 irányelv azt a kérdést, hogy az eladó kicserélés esetén a hibás fogyasztási cikk használatáért ellenértéket követelhet, nem szabályozza. A „térítésmentesség”, „a fogyasztási cikk szerződésszerű állapota helyreállításának térítésmentessége” és a „térítésmentes kicserélés” fogalmai az 1999/44 irányelv 3. cikke (2) és (3) bekezdéseiben kizárólag az ingyenes szállításra vonatkozó jogra, azaz a kicserélés végrehajtására vonatkoznak, amely az irányelv 3. cikke (4) bekezdésének megfelel, amely szerint a „térítésmentesség” „különösen a (posta)költséget” foglalja magában. Az 1999/44 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének harmadik albekezdésében található „fogyasztót érő jelentős kényelmetlenség nélkül” kifejezés csak azt jelenti, hogy az eladó nem állíthat gyakorlati akadályokat a fogyasztóval szemben a kicserélésre vonatkozó jogának gyakorlása során.
31. A német kormány az 1999/44 irányelv rendszertani értelmezése során abból a felvetésből indul ki, hogy a (15) preambulumbekezdés első mondata nem kizárólag a szerződéstől való elállás esetére vonatkozik, hanem két okból kifolyólag is egy általános jogelvet fogalmaz meg. Először is a Tanács 1998. szeptember 24‑i közös álláspontjának(14) egyértelmű szövegéből, amely szerint a tagállamoknak lehetőségük van „a fogyasztó által már használt áru [használata ellenértékének] megtérítésére, valamint a szerződéstől való elállás feltételeire vonatkozó előírásokat kibocsátani”, következik, hogy a fenti két esetet egymástól különállóan kell kezelni. Másodsorban a szerződéstől való elállás először a (15) preambulumbekezdés második mondatában kerül külön említésre, míg a fogyasztó számára visszafizetendő összegnek a használat értékének megtérítése összegével való csökkentésére vonatkozó jogot az első mondat tartalmazza, amely ugyancsak arra utal, hogy az áru ellenértékének a megtérítés összegével való csökkentésére nem csak a szerződéstől való elállás esetén van lehetőség.
32. A történeti értelmezés keretében a német kormány az 1999/44 irányelv javaslatára(15) és a módosított javaslatára(16) utal, amelyekből a 3. cikk (2) bekezdése megfogalmazásának változása egyértelmű, és amelyek jelzik, hogy az irányelv csak a kijavítás ingyenességét írja elő, míg a kicserélés ingyenességét nem.
33. Az 1999/44 irányelv 3. cikkének teleologikus értelmezése eredményeként a fogyasztónak a szerződésszerű állapot helyreállításáért semmilyen költséget nem kell viselnie. A német kormány az 1999/44 irányelv céljával – a belső piac kialakítása és a fogyasztók védelme – nem áll szemben, mert a kicserélés jogának gyakorlása problémamentesen és igazgatási akadályok nélkül lehetséges Németországban. A Schulte-ügyben(17) a Bíróság úgy döntött, hogy nem veszélyezteti a fogyasztóvédelmet, ha a fogyasztó a jelzáloghitel-szerződéstől való elállás esetén nemcsak a szerződés alapján kapott összeget, hanem a kamatokat is köteles megfizetni. A német kormány álláspontja szerint a használat ellentértékére való igény nem ellentétes a hatékony fogyasztóvédelemmel, mivel az ilyen ellenérték megfizetése kevésbé megterhelő, mint a kölcsön visszafizetése, amelyről a Schulte-ügy szól. Végül a német kormány arra hivatkozik, hogy a kicserélés miatt a fogyasztó nem juthat előnyökhöz.
D – Az osztrák és a spanyol kormány, valamint a Bizottság
34. Az osztrák kormány azon a véleményen van, hogy a használat ellenértékének megfizettetésére való jog csak a szerződéstől való elállás esetén elfogadható, míg a kicserélés esetében nem. A használat ellenértéke követelésének lehetősége a kijavítás és a kicserélés joga közötti érték-összeütközéshez vezetne, amelyeknek egyébként egyenértékűeknek kellene lenniük, de a fogyasztó jogosult a választásra. Ez a választási jog gazdaságilag nem lenne adott, ha a kijavítás ingyenes lenne, míg a kicserélés többletköltséggel, nevezetesen a használat ellenértékének megfizetésével járna.
35. A spanyol kormány véleménye szerint a használat ellenértéke jogilag ugyan nem esik az 1999/44 irányelv 3. cikke (4) bekezdése szerinti költségek fogalma alá, viszont a fogyasztóra nézve gazdasági hatásai vannak, és ezért ellentétes az ingyenes kicserélés elvével. Ezért az 1999/44 irányelv 3. cikkének (4) bekezdését akként kell értelmezni, hogy a fogyasztó nem kötelezhető a kicseréléssel kapcsolatosan közvetlenül felmerülő költségek viselésére.
36. A Bizottság a tárgyaláson előadta, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadható, mivel a nemzeti jog valamely irányelvvel való összeegyeztethetőségének kétségessége esetén az előzetes döntéshozatali eljárásban közvetve azt is vizsgálják, hogy a tagállam a közösségi jogból eredő kötelezettségeinek eleget tett‑e. Valamely előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadhatósága nem függhet attól, hogy a nemzeti jog a közösségi joggal összhangban értelmezhető‑e. A Bizottság az írásbeli észrevételében kifejezésre juttatja, hogy a „térítésmentes” fogalma nem korlátozható az áru ingyenes szállítására. Az 1999/44 irányelv 3. cikke (1) bekezdése szerint az eladó minden hibáért felel, amely a fogyasztási cikk átadásának pillanatában fennáll és ezért köteles az irányelv 3. cikke (4) bekezdése szerint a fogyasztási cikk szerződésszerű állapota helyreállításának szükséges költségeit viselni. Az 1999/44 irányelv (15) preambulumbekezdése szerint a fogyasztónak visszafizetendő összeg csökkentése csak a szerződéstől való elállásra vonatkozik. A Bizottság aláhúzza a fogyasztóvédelem magas szintjének a közösségi jogban betöltött jelentőségét, és utal arra, hogy a fogyasztó az áru ellenértékének megfizetésével teljesítette a kötelezettségeit, így a használat ellenértékére való jog felborítaná az egyensúlyt az eladó és a fogyasztó között. Az eladó pénzügyi érdekei kielégítően biztosítva vannak azáltal, hogy a kicserelés esetén aránytalanságra hivatkozhat.
VI – A főtanácsnok álláspontja
A – Bevezető észrevételek
37. A kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt szeretné tudni, hogy ellentétes‑e az 1999/44 irányelvvel az olyan nemzeti törvényi szabályozás, amely az eladónak megengedi, hogy kicserélés esetén ellenérték megfizetését követelje a fogyasztótól az eredetileg szállított, hibás fogyasztási cikk használatáért. Az eladó erre vonatkozó joga a BGB utólagos teljesítést szabályozó 439. § (4) bekezdéséből következik, figyelemmel a szerződéstől való elállás jogkövetkezményeit szabályozó 346. § (1) bekezdésére és (2) bekezdésének 1. pontjára. A BGB hivatkozott rendelkezései szerint a szerződéstől való elállás esetén érvényesülő szabályozás ily módon kiterjed a kicserélésre is. A Bíróságnak jelen ügyben az 1999/44 irányelvet első alkalommal kell előzetes döntéshozatali eljárás keretében értelmeznie(18).
38. A német szakirodalomban a használat ellenértékére való jogosultság kérdése széles körű akadémiai vitához vezetett. A rendelkezés támogatására a szerzők többnyire a jogalkotónak a BGB érintett rendelkezéseihez(19) fűzött indokolására utalnak, amelyből azt az érvet vezetik le, hogy a vevő a kicserélés következményeként gazdasági előnyhöz jut(20). Az 1999/44 irányelvvel való összeegyeztethetőség kapcsán többnyire annak (15) preambulumbekezdésére hivatkoznak, és azzal érvelnek, hogy a használat ellenértékének megfizetése nem esik az irányelv 3. cikke (4) bekezdése értelmében a fogyasztási cikk szerződésszerű állapotának helyreállításához szükséges költségek körébe(21). Számos szerző állítja azonban azt, hogy a német szabályozás ellentétes az 1999/44 irányelvvel(22). Az irányelvvel való összeegyeztethetetlenség mellett a szabályozás kiegyensúlyozatlanságára is rámutatnak, amely az eladónak megengedi, hogy a vételárból származó hasznokat megtartsa(23).
B – Elfogadhatóság
39. Az elfogadhatóság kérdése kapcsán meg kell állapítani, ahogy azt a Bizottság a tárgyaláson helytállóan kifejtette, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadhatósága nem függhet attól, hogy a nemzeti szabályozás a közösségi joggal összhangban értelmezhető‑e. A contra legem jogértelmezés tilalmának elve csak akkor érvényes, ha a nemzeti bíróság a nemzeti jogot a közösségi joggal összhangban értelmezi. Az előzetes döntéshozatali eljárásban történő jogértelmezés lényege éppen az, hogy a közösségi jognak a tagállamokban való helyes és egységes alkalmazását biztosítsa annak értelmezésén keresztül(24).
40. A Grundgesetz 20. cikkére történő hivatkozás kizárólag a német alkotmányjogot érinti; ezért ez a rendelkezés önmagában nem befolyásolhatja az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságát. A kérelem elfogadhatósági feltételeit csak az EK 234. cikk szabályozza, és nem a nemzeti jog. Az ettől eltérő értelmezés azt jelentené, hogy minden tagállam maga dönthetne az EK 234. cikk alkalmazásáról, ami a közösségi jog nem egységes alkalmazásához vezetne a tagállamokban. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tehát elfogadható.
C – Az ügy érdeméről
41. Mindenekelőtt utalni kell arra, hogy a BGB főszabály szerint „vevőről” és „eladóról” beszél, ezzel szemben az 1999/44 irányelv „fogyasztóról” és „eladóról”, aki fogyasztási cikkeket árul. A jelen ügyben a vevő a „fogyasztó”(25), az eladó pedig az „eladó”(26) fogalma alá besorolható az 1999/44 irányelv értelmében, és egy tűzhelykészlet magáncélra történő eladása esetén „fogyasztási cikk”(27) eladásáról beszélhetünk az irányelv értelmében.
42. A jelen ügy központi problémája az 1999/44 irányelv 3. cikkében szereplő „térítésmentesség” fogalmának értelmezése és az ehhez kapcsolódó kérdés, hogy „térítésmentes kicserélést” jelent-e, ha az eladó a hibás dolog használatáért ellenértéket nem követelhet.
43. A nyelvtani értelmezés keretében mindenekelőtt arra kell utalni, hogy az eladó az 1999/44 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerint „felel a fogyasztóval szemben a fogyasztási cikk átadásának időpontjában meglévő minden hibáért”. Ezáltal az irányelv egyértelműen előírja, hogy az átadás időpontjában a szállított áruban fennálló hibáért a felelősség az eladót terheli, és ő a hibás teljesítéséért helytállni köteles. Ha engedélyeznénk egy olyan szabályozást, amely szerint az eladó az áru használata ellenértékének megfizetését követelheti, az eladó az átadás időpontjában a teljesítés hibájáért fennálló teljeskörű felelősség alól mentesülne, és a felelősség egy része, amelynek az eladó oldalán fenn kellene állnia, végső soron a vevőre szállna át.
44. A 3. cikk (2) bekezdése a fogyasztónak jogosultságot teremt „a fogyasztási cikk szerződésszerű állapotának kijavítás vagy kicserélés formájában történő térítésmentes helyreállítására”, ami azt jelenti, hogy a szerződésszerű állapotot a fogyasztó kérésére elsősorban ingyenesen kijavítás vagy kicserélés útján kell helyreállítani. E tekintetben a fogyasztónak véleményem szerint a kijavítás és a kicserélés között azt a szavatossági igényt kell választania, amelyre ténylegesen lehetőség van, és amely arányos(28). Ha sem a kijavításra, sem a kicserélésre nincs lehetőség, vagy az aránytalan lenne, a fogyasztó a vételár megfelelő csökkentését kérheti, vagy elállhat a szerződéstől(29). Az 1999/44 irányelv 3. cikkének (3) bekezdése kifejezetten azt írja elő, hogy mind a kijavítás, mind a kicserélés „térítésmentes” kell, hogy legyen. A „térítésmentes” szó szokásos értelme ebben a cikkben is arra utal, hogy a német szabályozás nem áll összhangban az irányelvvel(30). Az 1999/44 irányelv 3. cikke (4) bekezdése meghatározza a „térítésmentes” szó fogalmát. Ez a fogalommagyarázat két okból is ellentétes a német szabályozással.
45. Először is, ez a rendelkezés nagyon pontosan meghatározza, hogy a „térítésmentes” szó fogalma a „fogyasztási cikk szerződésszerű állapota helyreállításának szükséges költségeit” foglalja magában. Függetlenül attól, hogy az eladó a kicserélés feltételéül szabja a használat ellenértékének megfizetését, vagy az árut kicseréli és később követeli a használat ellenértékét, ezt a szerződésszerű állapot helyreállításának költségeként kell tekinteni. A térítésmentesség fogalmát az 1999/44 irányelv 3. cikke (1) bekezdésével összefüggésben kell értelmezni, amely szerint az eladó teljeskörűen felel a szerződésszegésekért, amelyek a fogyasztási cikk átadásának pillanatában fennálltak; ebből pedig az következik, hogy az eladó köteles viselni a szerződésszerű állapot helyreállításával felmerülő összes költséget.
46. Másodsorban a német kormány álláspontja kapcsán, mely szerint a költségek „különösen a postaköltséget, a munkadíjat és az anyagköltséget” foglalják magukban, meg kell állapítani, hogy ez a felsorolás csak példálózó, nem pedig kimerítő jellegű. A különösen szó segítségével a közösségi jogalkotó a legjellemzőbb példákat kívánta azon költségek köréből megnevezni, amelyek a kicserélés kapcsán felmerülhetnek, nem pedig korlátozni az érintett intézkedés alkalmazási körét. Ezért az exempla illustrant non restringunt legem elvére támaszkodva megállapítható, hogy a „költségek” nem csak a szerződésszerű áru átadásával felmerülő költségeket foglalják magukban(31). A kérdéses fogalommagyarázatból kiderül, hogy a „térítésmentes” szó fogalma felöleli a szerződésszerű állapot helyreállításával kapcsolatosan felmerülő költségeket, amelyek a felsorolt példákat és minden más költséget magukban foglalnak, amely a kicserélés során felmerülhet.
47. A továbbiakban tisztázandó, hogy az eladónak a használat ellenértékének megfizettetésére való joga a fogyasztóval szemben az 1999/44 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének harmadik albekezdése értelmében „jelentős kényelmetlenséget” okoz‑e. E vonatkozásban egyet kell érteni az osztrák kormány álláspontjával, hogy a használat ellenértékének megfizetése „jelentős kényelmetlenséget” okoz az irányelv értelmében. A „jelentős kényelmetlenség” fogalma nem csak a kicserélés teljesítése során felmerülő gyakorlati akadályokat jelent, hanem kényelmetlenségeket általános értelemben, és a pénzügyi „kényelmetlenség” egy ilyen járulékos kellemetlenség, amely véleményem szerint jelentősebb lehet, mint bármely gyakorlati akadály, amelyekbe a fogyasztó az áru kicserélésekor ütközhet.
48. Ezen túlmenően az eladó pénzügyi érdekei megfelelő védelemben részesülnek, amint azt a Bizottság az írásbeli észrevételében joggal kiemelte, a vevő által választott szavatossági igény teljesítésének aránytalanságára történő hivatkozás lehetőségével. Az 1999/44 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének második albekezdése szerint a szavatossági igény teljesítése aránytalan, ha „az eladónak más orvoslási módszerrel összehasonlítva ésszerűtlen költséget okoz”. Tehát amennyiben az eladónak a kicserélés teljesítésével aránytalan kiadásai merülnének fel, visszautasíthatná a fogyasztó kicserélésre vonatkozó követelését. Amennyiben az áru kijavítása lenne lehetetlen és aránytalan, az eladó kérheti, hogy a fogyasztó egy másik szavatossági igénnyel éljen, árleszállítást kérjen, vagy álljon el a szerződéstől. Az irányelv ezáltal az eladót megfelelő módon védi, egyidejűleg viszont biztosítja a fogyasztó jogainak hatékony érvényesítését(32).
49. Megfontolandó továbbá, hogy a használat ellenértékének megfizettetésére való jognak milyen gyakorlati következményei vannak. Ha az eladó a fogyasztótól a használat ellenértékének megfizetését követeli, és a kijavításra nincs lehetőség, a fogyasztónak nem sok választása marad. Ha az eladó a kicserélés feltételévé teszi a használat ellenértékének fogyasztó általi megfizetését, a fogyasztó megfizetheti a használat ellenértékét, és új dolgot kaphat, vagy lemondhat az új dologról. Abban az esetben is, ha az eladó a kicserélést nem teszi függővé a használat ellnértékének megfizetésétől, hanem ezt később követeli, bizonytalan lehet a fogyasztó abban, hogy kérjen‑e kicserélést vagy sem. A gyakorlatban ezért előfordulhat, hogy a fogyasztó a használat ellenértékének megfizettetésére való jog alapján fennálló követelés miatt a kicserélésre való jogát egyáltalán nem érvényesíti, ami az 1999/44 irányelv céljával és értelmével feltétlenül ellentétben áll. Elméletileg a fogyasztó az 1999/44 irányelv 3. cikke (5) bekezdésének harmadik albekezdése alapján hivatkozhatna arra, hogy a kicserélés neki jelentős kényelmetlenséget okoz és ezért az eladótól árleszállítást követelne vagy elállna a szerződéstől. Kérdéses azonban, hogy a jelenlegi német szabályozásra figyelemmel egy ilyen kifogást ténylegesen figyelembe lehetne‑e venni. Egy hasonló helyzet a fogyasztót teljes mértékben visszatarthatná attól, hogy az 1999/44 irányelv alapján érvényesítse igényét. Gyakorlati szempontból ezen túlmenően arra is figyelemmel kell lenni, hogy a használat ellenértékének megfizettetéséhez való jog különösen problematikus olyan termékek esetében, amelyeknek az értéke gyorsan csökken, és amelyek ára új modellek kifejlesztése miatt a vásárlás és a szállítás között jelentősen eshet, például számítógépek, mobiltelefonok és gépjárművek(33). Jelen ügyben a vevő egy olyan terméket kap, amelynek értéke a szállítás időpontjában alacsonyabb, mint a vásárlás időpontjában, és ezen felül még a használat ellenértékét is meg kellett fizetnie.
50. Önmagában már az 1999/44 irányelv 3. cikkének nyelvtani értelmezéséből az következik, hogy az irányelv a némethez hasonló szabályozással ellentétes. Annak ellenére, hogy véleményem szerint a nyelvtani értelmezés teljesen egyértelműen megadja a választ az előterjesztő bíróság kérdésére(34), ez az értelmezés csak egy kiindulási pontot teremt, amelyet a többi értelmezési módszer által meg kell erősíteni(35). A teleologikus és a rendszertani értelmezés is kétségtelenül arra az eredményre vezetnek, hogy az 1999/44 irányelvvel a némethez hasonló szabályozás ellentétes. Ennek alátámasztására számos érvet lehet említeni.
51. Az 1999/44 irányelv teleologikus értelmezéséből az következik, hogy az irányelv célja törekedni a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosítására. Ez következik az EK 3. cikk (1) bekezdésének t) pontjából és a 153. cikk (1) bekezdéséből(36), amely utóbbi szerint a Közösség a fogyasztói érdekek érvényesülésének előmozdítása és a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosítása érdekében hozzájárul a fogyasztók egészségének, biztonságának és gazdasági érdekeinek védelméhez(37). A némethez hasonló szabályozás egyértelműen ellentétben áll a Közösségnek a lehetőleg magas szintű fogyasztóvédelem biztosítására irányuló törekvésével, és különösen a fogyasztók gazdasági érdekei védelmének biztosításával.
52. A fogyasztóvédelem keretében az 1999/44 irányelv speciális célja(38) biztosítani a fogyasztási cikkek adásvétele szabályainak minimális harmonizációját és a fogyasztási cikkekre vonatkozó jótállást(39). A minimális harmonizáció követelménye mind az 1999/44 irányelv (24) preambulumbekezdéséből, mind a 8. cikke (2) bekezdéséből egyértelműen kiderül, amelyek lehetővé teszik a tagállamoknak, hogy a fogyasztók védelme érdekében az irányelvben előírtaknál szigorúbb rendelkezéseket fogadjanak el vagy tartsanak hatályban. A teleologikus értelmezés arra az egyértelmű eredményre vezet, hogy a német szabályozás, amely az 1999/44 irányelvhez képest a fogyasztók alacsonyabb szintű védelmét biztosítja, már emiatt is szembe kerül az irányelvvel. Ezenfelül arra is utalni kell, hogy az 1999/44 irányelv rendelkezései a fogyasztói jogok kötelező erejű szintjét biztosítják, és a felek még a szerződésben sem állapodhatnak meg ennél alacsonyabb fogyasztóvédelmi szintben, és ezáltal nem zárhatják ki a kicserelésre irányadó ingyenességet(40).
53. Továbbá az 1999/44 irányelv (2), (4) és (5) preambulumbekezdéséből egyértelműen kiderül, hogy a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosítására való törekvés végeredményben a belső piac megfelelő működését célozza(41), ami a fogyasztóknak lehetővé teszi a fogyasztási cikkek más tagállamokban való megvásárlását(42). A magas szintű fogyasztóvédelem ezért az áruk és szolgáltatások úgynevezett passzív szabad mozgásához járulhatnak hozzá, amelynek keretében a fogyasztók más tagállamokban árukat vásárolhatnak, illetve szolgáltatásokat vehetnek igénybe(43). Ahhoz, hogy az áruk és szolgáltatások szabad mozgása biztosítva legyen, a fogyasztóknak lehetőleg egységes feltételek mellett kell garantálni az áruk megszerzését és a szolgáltatások igénybevételét, ami a kicserélés ingyenességének feltételeire is vonatkozik. Ezek a feltételek Németországban az eladónak azon lehetősége miatt, hogy a használat ellenértékének megfizetését követelheti, kevésbé kedvezőek, ami a belső piac zavarásához és az áruk és szolgáltatások szabad áramlásának korlátozásához vezethet. Ebben az összefüggésben utalni kell arra, hogy néhány másik tagállamban az eladó a fogyasztótól nem követelheti az eredetileg hibás áru használatának ellenértékét(44). Elképzelhető, hogy valamely másik tagállamból származó fogyasztó, aki Németországban azt tapasztalta, hogy tőle a használat ellenértékét követelték, tartózkodni fog attól, hogy ott ismét vásároljon.
54. Az, hogy az 1999/44 irányelv a belső piac működésének javítását célozza,(45) abból a jogalapból is következik, amely alapján az irányelv megszületett, nevezetesen az EK 95. cikk alapján(46). Az ítélkezési gyakorlat és a jogirodalom szerint az EK 95. cikk csak akkor képezheti valamely közösségi jogszabály jogalapját, ha az ténylegesen hozzájárul a belső piac működési feltételeinek megteremtéséhez és javításához, valamint az áruk és szolgáltatások szabad áramlása korlátainak leépítéséhez, vagy a verseny torzulásának megakadályozásához(47). Azokat a jogszabályokat, amelyek csak mellékesen eredményezik e feltételek harmonizációját, nem lehet ezen cikk alapján elfogadni(48).
55. A rendszertani értelmezés alapján sem lehet arra a következtetésre jutni, hogy az 1999/44 irányelv (15) preambulumbekezdésére a használat ellenértékére való jogot lehet alapítani. A következőkben egy ilyen rendelkezés alaki (külső) jegyei vizsgálandóak(49). Ezen preambulumbekezdés rendszeréből egyértelmű, hogy az kizárólag a szerződéstől való elállás esetére vonatkozik. Az, hogy a szerződéstől való elállásra csak a második mondatban történik hivatkozás, nem jelenti azt, hogy az első és a második mondat egymástól függetlenül értelmezhetőek lennének, a (15) preambulumbekezdésre sokkal inkább rendszertani egészként kell tekinteni. Amennyiben ezen a módon olvassuk, nyilvánvaló, hogy a fogyasztó számára visszafizetendő összeg csökkentésére csak a szerződéstől való elállás esetén van lehetőség.
56. Másodsorban a rendszertani értelmezés keretében az 1999/44 irányelv egészének anyagi (belső) rendszerét kell figyelembe venni, amelynek egy összefüggő egésznek kell lennie anélkül, hogy belső ellentmondásokat tartalmazna(50). Ha a (15) preambulumbekezdés alapján engedélyezve lenne a használat ellenértékéhez való jog, ez belső ellentmondáshoz vezetne az adott preambulumbekezdés és az irányelv 3. cikke között, amely a kicserélés térítésmentességét írja elő. Ezenfelül utalni kell arra, hogy a (15) preambulumbekezdésnek – abban a jelentésében, amelyet a német kormány neki tulajdonít – nincsen megfelelője az 1999/44 irányelv normatív részének rendelkezései között.
57. Ugyanígy nem értek egyet a német kormány azon felvetésével, amely szerint az 1999/44 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének történeti értelmezése azt mutatja, hogy az eladó a fogyasztótól a használat ellenértékének megfizetését követelheti.
58. Az, hogy a Bizottságnak az 1999/44 irányelv szövegére vonatkozó utolsó javaslatával szemben a „térítésmentes helyreállítás vagy kicserélés”(51) „kijavítás vagy kicserélés formájában történő térítésmentes helyreállítás”(52) szófordulatra változott, éppenséggel egy újabb érv amellett, hogy a kicserélésnek is díjmentesnek kell lennie(53). A szöveg fenti változása számomra újabb bizonyítéka annak, hogy a közösségi jogalkotó kétségkívül elő akarta írni a kicserélés térítésmentességét is, és nem követte a Bizottság eredeti javaslatának szövegét. Ennek megfelelő következtetés vonható le az egyeztető bizottság sajtóközleményéből(54) is, amelyre a német kormány hivatkozik, és amely szerinte bizonyítja, hogy a „térítésmentesség” fogalma a kijavítás költségeire korlátozódik, különösen a postaköltséget, a munkadíjat és az anyagköltséget jelenti. Az 1999/44 irányelv szövege különbözik a fenti nyilatkozat szövegétől, ami további bizonyíték arra nézve, hogy az 1999/44 irányelv egyértelműen a kicserélés térítésmentességét is be kívánta vezetni(55).
59. Továbbá kiemelendő, hogy – még akkor is, ha a történeti értelmezés a német kormány által javasolt eredményre vezetne – ez az értelmezési módszer önmagában nem elegendő és nem lehet mérvadó(56), mivel a közösségi jogszabályok értelemzése során csak alárendelt szerepet játszik(57). A közösségi jog rendelkezéseinek valódi értelme csak magukból a rendelkezésekből derül ki, figyelembevéve azok összefüggését és célját(58).
60. Ezen indítvány keretei között a német kormány két másik érvére kell még kitérni. Az első a Schulte-ügyet érinti, a második pedig azt a kérdést, hogy a fogyasztó az áru kicserélése folytán jogalap nélkül gazdagodik‑e.
61. A Schulte-ügyre(59), amelyre a német kormány hivatkozik, véleményem szerint a használat ellenértékéhez való jog problémája kapcsán nem lehet hivatkozni.
62. Egyrészt a Schulte-ügy a fogyasztóvédelmet a szerződéstől való elállás esetében érinti, azaz egy más ismertetőjegyekkel rendelkező igény vonatkozásában, mint a kicserélés. Ezen túlmenően a Schulte-ügyben a szerződéstől való elállásra nem a dolog hibája miatt kerül sor, ahogy azt az 1999/44 irányelv 3. cikkének (5) bekezdése szabályozza, hanem egy kölcsönszerződés felmondása miatt. A Bíróság a Schulte-ügyben úgy döntött, hogy a 85/577/EGK irányelvvel(60) nem ellentétesek azok a nemzeti szabályok, amelyek értelmében „az elállás következményeként a kölcsön felvevője a jelzáloghitel‑szerződéstől való elállás esetén a hitelező részére nemcsak a szerződés alapján kapott összeget köteles visszafizetni, hanem a piaci kamatokat is köteles megtéríteni”(61). A fenti döntésében a Bíróság tehát elfogadta azt a nemzeti szabályozást, amely azt az elvet követi, mely szerint a szerződéses partnerek a megszerzett előnyöket kölcsönösen kötelesek kiadni. A hibás dolog kicserélésére való igény esetében a helyzet azonban ettől eltérő. A hibás dolog kicserélésére való igény nem a megszerzett előnyök kölcsönös kiadásáról szóló elvből következik, hanem a favor contractus szerinti szerződésértelemzésének elvéből, amely szerint a szerződés egészen addig fennmarad, amíg ez lehetséges; a kicserélés célja ugyanis nem más, mint a szerződés teljesítése.
63. Másrészt a Schulte-ítéletből világos az az elv, hogy a fogyasztó a szerződéstől való elállás esetén nem szükségszerűen köteles a szerződés alapján kapott összeget és kamatait visszafizetni, ha a másik szerződő fél a szerződésből eredő kötelezettségeit nem teljesítette szabályszerűen. A Schulte-ítélet 94. pontjában a Bíróság kimondta, hogy nem ellentétes a 85/577 irányelvvel, ha azok a nemzeti rendelkezések, amelyek értelmében a fogyasztó a jelzáloghitel-szerződéstől való elállás esetén a szerződés alapján kapott összeget és kamatait köteles visszafizetni, nem kerülnek alkalmazásra, mert a kölcsön nyújtója az irányelvből eredő tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget. Azon elv keretében, mely szerint a szerződő fél, aki a szerződéses kötelezettségeinek nem tett eleget, felel a hibás teljesítéséért, lehetőség van a szerződéstől való elállásnak a hibás dolog kicserélésével történő összehasonlítására. Ez pedig éppen egy érv annak alátámasztására, hogy az eladó a hibás dolog kicserélése esetén teljes felelősséggel tartozik a nem szerződésszerű teljesítéséért, és következésképpen minden ezzel kapcsolatos költséget köteles viselni.
64. A jelen ügyben azt sem lehet állítani, hogy a fogyasztó jogalap nélkül gazdagodna(62). A fogyasztó a vételár megfizetésével szabályszerűen teljesítette a fogyasztási cikk adásvételéről szóló kétoldalú szerződésből eredő kötelezettségét, míg az eladó a kötelezettségét nem olyan módon teljesítette, ahogy azt a szerződésben kikötötték. A kicserélésre való igény ezért a pacta sunt servanda elvének figyelembevételével csak az eladó szerződéses kötelezettségei teljesítésének követelésére való jogot teremt. Valamennyi szerződéses fél köteles a hibás teljesítéséből eredő felelősségének kockázatát viselni. A felelősség amiatt, hogy kicserélésre kerül sor, nem a fogyasztó oldalán áll fenn; ő a megvásárolt dolgot csupán rendeltetésének megfelelően szeretné használni, amit az eladónak számára lehetővé kell tennie.
65. Ezért nem lenne elfogadható, ha a fogyasztónak, aki a saját szerződéses kötelezettségeit szabályszerűen teljesítette, az eladó részére, aki viszont a szerződéses kötelezettségeit nem teljesítette szabályszerűen, a hibás dolog használata után ellenértéket kellene fizetnie. A fogyasztó az új dolog átvételével csupán azt kapja meg, amire joga van, nevezetesen a szerződésnek megfelelő fogyasztási cikket, ezért a jelen ügyben nem lehet a fogyasztó jogalap nélküli gazdagodásáról beszélni.
66. Mindezek alapján álláspontom szerint az 1999/44 irányelvvel ellentétes a német szabályozás, amely szerint az eladó a fogyasztási cikk kicserélése esetén ellenérték megfizetését követelheti a fogyasztótól az áru használatáért.
VII – Végkövetkeztetések
67. A fenti megfontolások alapján azt javaslom, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló, 1999. május 25‑i 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikkének (2) bekezdését, (3) bekezdésének első albekezdésével és (4) bekezdésével, vagy a 3. cikke (3) bekezdésének harmadik albekezdésével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti törvényi szabályozás, amely kimondja, hogy az eladó a fogyasztási cikk szerződésszerű állapotának kicserélés formájában történő helyreállítása esetén ellenérték megfizetését követelheti a fogyasztótól az eredetileg szállított, hibás fogyasztási cikk használatáért.